2. 49
CULT
PS
AZ IGAZI SZAFFI
IN WINTER 2012 WE SHOT HER BOYFRIEND SAIID TO THE COVER PAGE, WHILE ONE OF OUR
FASHION EDITORIALS WAS MADE WITH HER. DURING THE SHOOTING, SHE MENTIONED TO HAVE GOT
AN INTERESTING ROLE SHE WAS PREPARING FOR VERY MUCH. SHE WAS DISAPPOINTED FOR THE
BUDGET HAD NOT BEEN TOGETHER FOR THE MOVIE AND SHE WAS TIRED OF STILL WAITING. AT
THAT TIME WE DID NOT KNOW IF THE MONEY WOULD BE AVAILABLE EVENTUALLY, SHE WILL FORM
VIKTÓRIA AND THE FILM WOULD BECOME A GREAT BANG AND THE PRESS WOULD BE FULL OF
FRANCISKA FARKAS, THE FIRST- FILMED, AMATEUR ACTRESS.
THE FILM ITSELF ALREADY CAUSED QUITE A STIR NOT ONLY WITH ITS BASIC STORY BUT ALSO WITH
THE FACT THAT THE MISSING PART OF THE BUDGET HAD FINALLY ARRIVED FROM SWITZERLAND
JUST FROM THE PLACE HUNDREDS OF HUNGARIAN GIRLS MOVE TO FIND ESCAPE FROM THEIR
HOPELESS SITUATION BY SELLING THEIR BODIES. FRANCISKA FARKAS ACTS ONE OF THEM, A GIPSY
GIRL RUNNING AWAY FROM POVERTY WITH SUCH ACCURACY AND SADNESS THAT THE TRADE TOOK
NOTICE OF HER AS ONE. SHE TALKED WITH ASTONISHING FRANKNESS ABOUT HER VARIED
CHILDHOOD EXPERIENCES, THE STIGMATIZATION AND ABOUT THE FACT THAT THERE ARE
ALSO OTHER WAYS OF GETTING OUT OF HOPELESSNESS. WE HAD OUR
CHAT IN A MORE PEACEFUL PERIOD FOLLOWING THE STIR.
2012 TELÉN MÉG A BARÁTJÁT, SAIIDOT FOTÓZTUK CÍMLAPRA, VELE PEDIG AZ EGYIK DIVATANYAGUNKAT KÉSZÍTETTÜK.
A FOTÓZÁS ALATT EMLÍTETTE, HOGY KAPOTT EGY IZGALMAS SZEREPET, AMIRE NAGYON KÉSZÜL. CSALÓDOTT VOLT,
MERT A FILMRE NEM ÁLLT ÖSSZE A BÜDZSÉ ÉS FÁRASZTOTTA A VÁRAKOZÁS. AKKOR MÉG NEM TUDTUK, HOGY MEGLESZ
RÁ A PÉNZ, BEFEJEZIK A VIKTÓRIÁT, ÉS HATALMAS DURRANÁS LESZ. FARKAS FRANCISKÁVAL, AZ ELSŐ FILMES, AMATŐR
SZÍNÉSZNŐVEL PEDIG TELE LESZ A SAJTÓ.
MÁR MAGA A FILM IS NAGY PORT KAVART, NEMCSAK AZ ALAP SZTORIJÁVAL, HANEM AZZAL IS, HOGY A HIÁNYZÓ ÖSSZEG
VÉGÜL SVÁJCBÓL ÉRKEZETT, PONT ONNAN, AHOVÁ MAGYAR LÁNYOK SZÁZAI MENNEK KI, HOGY A TESTÜKET ELADVA
KIUTAT TALÁLJANAK LEHETETLEN HELYZETÜKBŐL. FARKAS FRANCISKA EGY ILYEN, NINCSTELENSÉGBŐL MENEKÜLŐ
CIGÁNYLÁNYT ALAKÍT, OLYAN HITELESSÉGGEL ÉS SZOMORÚSÁGGAL, HOGY A SZAKMA EGY EMBERKÉNT FIGYELT FEL RÁ.
AZ INTERJÚKBAN MEGLEPŐ ŐSZINTESÉGGEL MESÉLT HÁNYATOTT GYEREKKORÁRÓL, A MEGBÉLYEGZÉSRŐL ÉS ARRÓL,
HOGY MÁSKÉNT IS KI LEHET TÖRNI A KILÁTÁSTALANSÁGBÓL. A FELHAJTÁS UTÁNI CSENDESEBB
IDŐSZAKBAN BESZÉLGETTÜNK.
THE REAL SZAFFi
Franciska Farkas
TEXT EDINA LINA FARKAS / PHOTO KRISZTIÁN ÉDER
3. PS – Első blikkre csendes lánynak tűnsz, pedig egyálta-
lán nem vagy az a típus, aki magában tartja a véleményét.
Például a Katonában hangosan bekiabáltál az előadás alatt,
mert nem tartottad hitelesnek, ami a színpadon történt.
Mindig kimondod a véleményedet?
Van, amikor elgurul a gyógyszer, de általában próbálom
nyugodtan megvitatni a dolgokat. Régebben sokkal láza-
dóbb voltam, de kezdek megnyugodni, átalakulnak bennem
a dolgok, már nem gondolom azt, hogy mindenképpen ki kell
mondanom, amit gondolok. Mostanában próbálom másként
megoldani a helyzeteket, higgadtan, nem dühből és indulatból.
De ez nem jelenti azt, hogy behúzom fülemet, farkamat. Ha
magunkba folytunk dolgokat, az sehová vagy nagyon rossz
irányba vezet.
PS – Rengeteg interjút olvashattunk veled az elmúlt
időszakban, és szinte mindegyikben kitértek a roma
származásodra. Biztos jó érzés példaértékűnek lenni, de
őszintén, nem fárasztó, hogy mindenki a cigányságodat
firtatja?
De. Volt olyan interjú, amikor konkrétan azt kérdezték tőlem,
hogy élem a mindennapjaidat, mint cigány? Teljesen értelmet-
len és irreleváns kérdésnek tartom, hiszen nem a cigányságom,
a bőrszínem körül forognak a mindennapjaim, nem ez határoz
meg, nem úgy kelek fel, nem úgy reggelizek, hogy közben arra
gondolok: cigány vagyok. Ez olyan mintha azt kérdezném tőled,
hogy „Lina, te hogyan éled a mindennapjaidat zöld szemmel
és vörös hajjal?” Nevetséges, nem? Ha kimegyek Londonba,
mindenféle náció vesz körül, és nem érdekel senkit, hogy nézel
ki. Ez nekem meglepetés volt, mert itthon még azért is meg-
szólnak, ha olyan ruhát viselsz, ami a többségnek nem tetszik.
Olyan jó lenne, ha erről leszoknánk… miért kell kiakadni azon,
hogy mit visel a másik? Így akart felöltözni és kész. Szerintem
nem a külső a lényeg, hanem az, hogy mit csinálsz, milyen
ember vagy, miket érsz el. Másik része a válaszomnak viszont
az, hogy egyelőre kellenek még a jó példák, és a származásom
mellett egyelőre nem lehet elmenni. Itthon még nem tartunk
ott, hogy ez ne számítson.
PS – Sokszor kifejtetted a véleményedet az előítéletes
emberekről, de mi a helyzet veled? A sok attrocitás nem
erősített meg benned sztereotípiákat?
Szerintem az előítélet nehezen kikerülhető dolog, az ember
kombinál, érik behatások, vannak tapasztalatai, amik alapján
kialakít egy képet és automatikusan fakkokat készít a fejében.
Ez egyfajta berögződés, amit viszont képesek vagyunk tuda-
tosan irányítani. Nekem is vannak előítéleteim, és ha például
megkeres egy olyan magazin, amiről köztudott, hogy előítéle-
tes a kisebbséggel, akkor az első reakcióm az, hogy megijedek
és attól tartok, hogy ki leszek figurázva vagy nem az lesz leírva,
amit mondok. De úgy vagyok vele, ha kíváncsiak rám, akkor
én miért ne adjak nekik lehetőséget? Szerintem nyitottnak
kell lenni, csak ezzel lehet változtatni a dolgokon. Egyébként
nagyon érdekes, mert azok a gyerekek és azok a pedagódusok,
akik anno bántottak, most bejelölnek a Facebookon, gratuláló
üzeneteket küldenek, ami egyfelől nagyon jól esik, másrészt
fura érzés is.
PS – Hogyan reagálsz ilyen helyzetekben?
Azt gondolom, hogy értékelni kell, ha valaki változik, ha tud
magán, a gondolkodásmódján alakítani. Szerintem ez egy
óriási dolog, aminek nem szabad hátat fordítanunk, még akkor
PS – Forthefirstblink,youseemtobeaquietgirlhow-
everyouarenotthetypewhokeepsheropinioninside.For
example,intheKatonaTheathreyoushoutedinaloudduring
theplayforyouhadnotfoundcrediblewhatwasgoingonthe
stage.Doyoualwaysannounceyourstandpoint?
There are situations, when I really crack up but usually I try
to discuss whatever I can just calm. Earlier I was much more
rebellious but I start calming down, things change in me and I
no longer think I must announce what I have in mind. Nowadays
I try to solve situations in a different way being calm, not with
anger. But this does not mean that I draw back. If you suppress
things inside, it will lead to nowhere or to a rather bad direction.
PS – Wecouldreadalotofinterviewswithyoucurrentlyand
almostallofthemtouchyourgipsyorigin.Itmustbeagood
feelingtobeexemplarybutfrankly,isnotittiringtohave
everyonepryingintoyourbeinggipsy?
It is. There was an interview where I was concretely asked how
I lived daily as a gipsy. I find it a completely senseless and irrel-
evant question for my daily routine is not around the skin colour,
it is just not that defines me. I do not wake up in the morning;
I do not have my breakfast to think: I am gipsy. It is as if I asked
you “Lina, how is it for you to be living with green eyes and red
hair?” It is ridiculous, is it not? If you go to London, you will be
surrounded by all kinds of nationalities and no one really both-
ers with what you look like. It was a surprise for me for at home
people tend to backbite you even for wearing some clothes
most people would not like. It would be so good if we all give up
this habit… why should anyone be shocked by what the others
wear? He/she wanted to be dressed like that, that is it. I think it
is not the outlook what counts but more what you do, what kind
of person you are and what your achievements are. The other
part of my answer however is that at this point we still need the
good examples and my origin is still something that cannot be
just ignored. At home we have not reached the point where it
does not count any more.
PS – Youhaveexpressedyourstandpointonpeoplewithpre-
conceptions–whataboutyou?Havethevariousatrocities
notdevelopedstereotypesinyou?
I believe, preconception is something hard to avoid. People keep
combining, you have impact, experiences, based on which you
create an image and create boxes in your head. It is a sort of
fixation, which however we can direct consciously. I also have
preconceptions and if a magazine for instance asks me, about
which it is known that has preconceptions about minorities,
my first reaction is that I get scared of being fooled or what I
may say would not even be written. But somehow I believe why
should I make them get rid of the chance? I think we should
be open, which is the only way we can make things change.
However, it is interesting for those children and pedagogues,
who used to hurt me, now add me as friend on Facebook, send
me messages of congratulations. This feels food on one hand
and is still strange on the other.
PS – Howdoyoureactinsuchsituations?
I think it needs to be appreciated if someone changes, if he/she
can form his/her own figure, his/her way of thinking. To me it is
a great thing, to which no one should turn his/her back even if
he/she gets hurt in the self-esteem or the soul by somebody.
Of course, it hurt me as well at that time but you cannot just be
offended throughout a whole life. Happened what happened.
50 2014 / 02
CULT
6. sem, ha esetleg megsértették az önérzetünket, a lelkünket. Persze nekem
is rosszul esett és akkoriban nagyon fájt, de nem lehet egy életen át hara-
gudni. Ami történt, megtörtént, az idő telik, az emberek változnak, önzőség
és gyerekes ezt figyelmen kívül hagyni. Ha valaki veszi a fáradtságot, hogy
változtasson magán vagy azon, amit beléneveltek, akkor az a minimum,
amit megtehetünk, hogy esélyt adunk neki. A nevelést pedig azért emlí-
tettem, mert gyerekkoromban sokkal több sérelem ért az iskolában, mint
később. Ahol a tanár azzal bünteti a rossz gyerekeket, hogy mellém ülteti
őket, ott mit várhatunk maguktól a gyerekektől? Ők csak azt teszik, arra
orientálódnak és úgy viselkednek, ahogy a felnőttektől látják és hallják.
PS – Te mit kaptál a gyerekkorodtól?
(gondolkozik) Nekem tartalmas gyerekkorom volt és visszagondolva
boldog is, leginkább az után vált nehézzé, hogy elváltak a szüleim, ami egy
hosszú és bonyolult folyamat volt. De ezzel együtt sokat kaptam a gye-
rekkoromtól, volt lehetőségem tanulni, fejlődni. Táncoltam, zongoráztam,
lovagolni jártam, már kicsiként is a színészi pályára készültem, de miután
beütött a krach, más irányt vett az életem.
PS – Tényleg sokfelé vezetett az utad: elvégezted a szociális munkás
szakot, újságíróként dolgoztál, jeltolmács is voltál és még sok mással
foglalkoztál. Miért nem tudtál elköteleződni egyik szakma mellett sem?
Kiskorom óta színész szerettem volna lenni, csak az élet úgy alakította,
hogy közben más dolgokba is bele kellett kóstolnom. Valahol szerintem
arra vártam, hogy jöjjön egy olyan lehetőség, mint a Viktória.
PS – Ami szintén kissé nehéz szülés volt, hiszen miután megkaptad a
szerepet másfél évig várnod kellett, hogy összejöjjön a filmhez szük-
séges pénz. Nem adtad fel soha?
Volt olyan időszak, amikor mi, a produkció készítői meg a környezetünk is
elkezdett kételkedni a filmben. Sokan mondták, a szüleim és a barátom is,
hogy jobb, ha elengedem ezt a szerepet, mert nem nagy a valószínűsége,
hogy lesz belőle valami. De valahol legbelül tudtuk a rendezővel és a többi-
ekkel, hogy ki fog kerekedni a történet.
PS – Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?
Hogy nem tudtam, bele merjek-e vágni valami másba. Folyton az járt
a fejemben, hogy mi lesz, ha elvállalom ezt a munkát, de aztán szólnak,
hogy indul a Viktória forgatása? Nem tudtam semmit sem 100%-kal
elkezdeni, mert végig bennem volt a kérdés, hogy „mi lesz, ha mégis
sikerül?” Ha nem lett volna a barátom (Süvegh Márk Saiid, a szerk.),
nem tudtam volna kivárni ezt az időszakot. Filmeket néztem a témával
kapcsolatban, lejártam a nyolcadik kerületbe és hallgattam a lányokat,
hogyan beszélnek, viselkednek, összegyűjtöttem a szleng kifejezéseiket.
Tudatalatt éreztem, hogy össze fog jönni. Aztán egyszer csak kaptam egy
sms-t, hogy megkaptuk a pénzt. Innentől kezdve nem volt megállás, csak
a szerepnek éltem. Elkezdtem írni Viktória naplóját: kitalált történeket azok
alapján, amiket olvastam a forgatókönyvben, és amik megszülettek
a fejemben. Csak így tudtam megérteni és eljátszani hitelesen, hogy az
adott szituációkban mi történik a ő lelkében, hogyan érez, mi zajlik a fej-
ében. A forgatókönyvíró rengeteget segített ebben, számtalan történetet
tudott prostituáltakról, ugyanis korábban tolmácsként dolgozott a rendőr-
ségen. Így sokat megtudtam arról, hogy a lányok milyen érzelmi dolgokon
mennek keresztül, milyen belső vívódásaik vannak.
PS – A film óta máshogy nézel a prostituáltakra, mint előtte?
Igazából elég sztereotip kép volt róluk a fejemben: amit az emberek álta-
lában gondolnak a testükből élő lányokról. Én is arra tudtam hagyatkozni,
amit mások meséltek, leírtak vagy filmekben megjelenítettek. Sok minden
változott bennem velük kapcsolatban, de még ma is érthetetlen számom-
ra, hogyan jut el odáig az ember, hogy azt mondja, nem számít semmi és
pénzzé teszi a saját testét. Azt gondolom, ha semmid nincs – ha nincs
Time goes by, people change and it is too selfish and childish to ignore it. If
you make up your mind to change yourself or change what was developed
in you, it is the minimum for you to be given the chance. Why I mentioned
development is because we suffer a lot more offences at school than ever
after. Where the teacher punishes the bad children by seating them next
to me, what can be expected from the kids? They only do, orient them-
selves and behave how they see and hear it from the adults.
PS – Whatdidyougetfromyourchildhood?
(thinking) I had rich childhood and thinking back, it was happy, too. It
became hard after my parents had got divorced, which was a long and
complicated process. But even with that I got a lot from my childhood,
I had the opportunity to learn and develop. I danced, played the piano,
went for horse riding. Already from my early ages I prepared to become an
actress but when the crack set in, my life changed direction.
PS – Youreallyhadvariousdirections:youweregraduatedassocial
worker;youworkedasjournalist,interpreterinsignlanguageandhave
dealtwithalotmorethings.Whycouldnotyougetcommittedtoanyof
theprofessions?
From my early childhood I have always wanted to become an actress.
However, life brought it that I had to taste other things as well. Somehow,
I think to have been waiting for an opportunity like the Viktória to come.
PS – Thatwasahardthingtorealisebecauseafteryouhadgottherole
youhadtobewaitingayearandahalftohavethebudgetofthefilm
cometogether.Didnotyouevergiveup?
There was a period when we as the producers of the film as well as our en-
vironment started to have doubts about the film. Many people, my parents
and my boyfriend told to be better leaving this role for it was not likely to
work out. But somewhere deep inside we all knew with the director and the
rest of the staff that the story will work out.
PS – Whatwasthehardestinthatperiod?
The hardest was that I was not sure to be brave enough to start some-
thing else. What I always had in my mind what would happen if I take
another job and then they would announce to start shooting the Viktória?
I could not begin anything with 100% because I constantly asked myself
“what if it still succeeds?” If I had not had my boyfriend (Süvegh Márk
Saiid, the editor) I could not have waited through the whole of that period.
I watched movies about the same theme, I went out in District VIII and
listened to the girls watching how they dressed, talked, behaved and
picking up their slang. Unconsciously I felt it would work out. Then sud-
denly I received a text message stating to have got the money. From
that point on there was no stop; I only lived for the role. I started writing
Viktória’s logbook: created stories based on what I had read in the script
and what had been born in my head. It was only how I could understand
and act credibly what happens in her soul in the given situations, how she
feels and what is going on in her head. The writer of the script helped a lot
in that providing a lot of stories about prostitutes after having worked as
an interpreter for the police department. In that way learned a lot on what
kinds of emotional stages the girls go through and what inner struggles
they have.
PS – Afterthefilmdoyoulookatprostitutesdifferentlythanbefore?
Frankly, I had a rather stereotypical picture of them in my mind: some-
thing people generally think about girls living from their bodies. Even
I could lean on what I heard from others, read and saw in movies. A lot of
things have changed regarding them. However, it is unbelievable for me
even today how somebody reaches the point to say that nothing matters
and she will sell her own body. I think if you have nothing, if you have no
food to eat, no home, it is only your body that remains yours. While, I also
53
CULT
PS
7. mit enned, nincsen ruhád, nincsen otthonod – a tested az, ami igazán a tied
marad. Mindeközben azt is látom, hogy sajnos léteznek olyan élethelyzetek,
létezik az a kilátástalanság, az a mélyszegénység, amiből ezt látják kiútnak
a nők vagy adott esetben a férfiak. Nem szabad ezért elítélnünk őket, ugyan-
olyan emberek, mint bárki más, érző lelkek, saját sorsokkal, akikkel elbánt az
élet, vagy csak egyszerűen a teljes kilátástalanságba születtek.
PS – Színészként mennyire tudtad átérezni a helyzetüket, a kiszolgálta-
tottságukat?
Voltak olyan helyzetek a forgatáson, amikor konkrétan át tudtam élni, hogy
milyen lehet... például az orál jelenetnél. Hiába volt trükkfelvétel, akkor is
iszonyat nehéz volt. Még utána is sokáig kavarogtak bennem a rossz érzé-
sek.
PS – Mit érez ilyenkor egy nő?
Hogy semmi vagy, egy használati tárgy, egy lyuk a falon, minden méltóság
nélkül. Borzasztó érzés.
PS – Érzelmileg nehéz volt kizökkenni Viktória szerepéből?
Nem volt könnyű a forgatás időszaka, voltak napok, amikor nagyon megvisel-
tek a jelenetek, amikor testközelből láttam, milyen egy prosti élete. Nincsen
nagy rutinom, de azt gondolom, hogy minél erősebb a személyiséged, annál
jobban tudsz eljátszani szerepeket. Minél jobban tudod, hogy ki vagy, annál
jobban tudod azt is, hogy mi nem vagy. Érdekes dolog ez: a forgatás alatt
eggyé váltam a szereppel, de ez nem jelentette, hogy elvesztem benne, sőt
inkább megerősödtem abban, hogy ki vagyok én.
PS – Azt is látod, hogy merre fogsz tartani a Viktória után?
Ez most egy nagyon intenzív időszaka az életemnek, amiért nem győzök
hálát adni Istennek meg azoknak, akik támogattak idáig. Mindezzel együtt
azt gondolom, hogy ez egy állomás és innentől fogok elindulna arra, amerre
igazán szeretnék. Nem félek a jövőtől, szerencsére vannak újabb megkere-
séseim, a következő évben lesz egy játékfilmem és színházi felkéréseim is
vannak. Addig is folyamatosan képzem magamat: beszédtechnika tanárhoz
járok, táncolni, énekelni tanulok, szóval nem dőlök hátra, csak mert sikeres
lett az első filmem.
PS – Annyira klisés kérdés következik, de felteszem, mert érdekel: van
álomszereped?
Ha a Szaffit megfilmesítik, az elég testhez álló lenne. (nevet) Komolyra
fordítva a szót, a My Fair Lady nagy vágyam.
PS – Rengeteg új dolog ért elmúlt időszakban, interjúról interjúra jársz,
minden női magazin le akar fotózni. Ezek szuper dolgok, de az ilyen rövid
idő alatt bekövetkezett változás nem feltétlenül könnyű.
Mindannyiunknak óriási meglepetés volt a sok pozitív visszajelzés és az,
hogy valamit nagyon sikerült elkapnunk a történetben. Lényegében még én
se nagyon fogtam fel az egészet, még mindig ott tartok, hogy várom, hogy
bemutassák a filmet. A sok jó dolog között az a nehéz, hogy nem tudom ma-
gam elhelyezni, ahogyan a szakma és azok színészek sem, akik már régóta
ezekben a berkekben mozognak. Kicsit nehéz, hogy nincsen diplomám, ez
van, akiből ellenszenvet vált ki és azt mondja, hogy „te nem is vagy igazi szí-
nésznő.” De én magam sem tudom, mondhatom-e magamról, hogy színész
vagyok, hiszen nincs még nagy múltam.
PS – Olyan, mintha nem bíznál a tehetségedben, holott rengeteg pozitív
visszajelzést és elismerő kritikát kaptál a filmed kapcsán.
Kicsit így is van, mert nem tapasztaltam még meg, hogy hány féle szerepet
tudok eljátszani. Szeretnék minél több jellemet kipróbálni, hogy egyszer azt
mondhassák: „Húha, ez most tényleg más, mint amit eddig játszott
Franciska.” Azt hiszem, az elégedetlenség hajt előre.
state that unfortunately such situations, deep poverty, hopelessness exist, in
which women or men see this to be the only way out. We should not cast on
them for that, they are people like anyone else, feeling souls with their own
fate, life finished off with, or perhaps were just born into total hopelessness.
PS – Asanactress,howmuchcouldyoufeelfortheirsituation,their
bondage?
In certain situations during the shooting when I could concretely live through
what it could be… like at the oral scene for example. No matter it was a trick
picture, it was so terribly difficult. Bad feelings kept stirring in me even long
after it.
PS – Whatdoesawomanfeelatthathappening?
It must be something that you are nothing, an object to be used, and a hole in
the wall without any honour. It is a terrible feeling.
PS – WasitemotionallydifficulttomoveoutofViktória’srole?
The period of shooting the film was not easy. There were days, on which the
scenes affected very much, when I saw it almost from inside what was the
life of a prostitute. I do not have big routine but I think the stronger your
personality is the better you can play a role. The better you know who you are
the better you know who you are not. It is interesting: during the shooting I
became one with the role but it did not mean I was lost in it; what is more I
became stronger to know who I was.
PS – DoyoualsoseewhereyouaregoingafterViktória?
It is a very intensive period of my life, for which I cannot be grateful enough
to God and all those who have supported me so far. All in all, I think this is
a station and I will take direction from here where I would really like to. I am
not afraid of the future; fortunately, I have new invitations, there will be
a feature film next year and I have invitations from theatres, too. Until that
I keep training myself: I go to a speaking technique teacher I learn singing so
I do not lean back just because my first film became a success.
PS – Thenextquestionissocliché-likebutImustaskitbecauseIam
interested:Doyouhaveadreamroletoplay?
If Szaffi gets filmed, that would be customised for me. (laughing) Turning
back to serious, I would really like to play My Fair Lady.
PS – Alotofnewthingshappenedtoyoucurrently;yougofromoneinter-
viewtoanotherandallthewomen’smagazineswanttoshootyou.These
aresuperbthingshoweverachangehappeninginsuchashortperiodof
timeisnotnecessarilyeasytocopewith.
The many positive feedbacks were great surprise for us all as well as to feel
to have succeeded in grasping something very well in the story. Basically
I have not comprehended the whole thing and I am still at the point waiting
for the film to be presented. Among all the goods things the difficult one is
that I cannot place myself as the trade and those actors/actresses cannot
place me who have been in this environment for a long time. The fact that
I have no degree makes it a bit difficult. It revokes antipathy from someone,
who says „you are not a real actress.” However, I do not even know if I can
state n myself to be an actress since I have not had a long past yet.
PS – Itsoundsasifyoudidnottrustyourtalenthoweveryouhavegot
manypositivefeetbacksandappreciatingcriticsregardingyourfilm.
It is correct only to a little extent, for I have not experienced yet how many
different types of role I can play. I would like to try the most possible charac-
ters so that people could say once:”Oh dear, this is really different now from
what Franciska has played so far.” I think it is the discontent, which drives me
on.
54
CULT
2014 / 02
