1. 3. feladat: b
Már fél nyolc van. Péter egyre dühösebb lett. Most először volt határozott egy lánnyal
szemben és rettentő büszke volt magára. Erre ez a lány megvárakoztatja. Egy, kettő,
három...kilencvenkilenc, száz. Ennyi kockakövet számolt meg miközben a Pichler előtt járkál.
Úgy gondolja, hogy már épp eleget várt eddig, és csalódottan gondol arra, hogy még a haját is
hátrafésülte, hogy idősebbnek tűnjön. Péter sarkon fordul, hogy hazamenjen, de ekkor
megpillantja Gizit.
- Helló! Sokat vártál nagyfiú? - kérdezte a lány, és közben pimaszul rámosolyog.
Péter végignéz a lányon, és megállapítja, hogy nagyon csinos barna lány a Gizike. Fehér
szoknyája körülötte lebeg, hozzá kék blúzt vett fel, amely jól idomult fiatalos testéhez, de
Pétert legjobban a kicsit ferde vágású zöld szeme bűvölte el, amiben mindig pajkos csillogás
volt.
- Nem számít. Én sem jöttem olyan hamar, dolgom volt. - mondta a fiú, közben kihúzta
magát, hogy vállai szélesebbnek tűnjenek.
- Akkor gyere, tudok egy jó kis kocsmát, a Lyukas Garast. Utána elvihetsz táncolni! - mondja
a lány mosolyogva.
Szomor elhúzza a száját, nem találja túl biztatónak azt a kocsmát ilyen névvel.
- Gizi, biztos, hogy ez jó hely?
- Hát persze! Bízz bennem! Ott van egy csomó barátom, majd bemutatom nekik a nagy
úszóbajnok Szomor Petit!
Ezzel karon ragadja, és húzza maga után a fiút. Sietve, majdnem mechanikusan követi Gizit,
de szívében nyugtalanság, fejében mintha a gondolatok rock 'n' rollt játszanának. Érzi az
adrenalin szint emelkedését, ugyanakkor egy belső erő örömének minduntalan gátat szab.
Próbálja elűzni ezeket a megnevezhetetlen érzéseket, és az előtte lépdelő lányra koncentrálni.

2. Még tíz perc sem telt el, máris megérkeztek. Az épületet viszont nem lehetett kocsmának
nevezni, inkább egy olyan lerobbant helynek, ahol az ember még egy fröccsöt sem mer
meginni. Péter tudja, hogy az apja soha nem engedné egy ilyen környékre. Az épület
külsejéről mállott a vakolat, a tető rogyadozott, mintha mázsás terhet cipelne, az ablakokat
pedig foszló rózsaszín függöny csúfította, amin azért lehetett látni, hogy élt már jobb napokat
is. Szomor azt is tudja, hogy önszántából soha nem jött volna egy ilyen helyre, de most egy 21
éves lánnyal randizik. Gizin ezzel szemben látszik, hogy otthonos neki a kocsma, és ismerős a
környéken. Az úton idefelé jövet egyre rosszabb házak mellett haladtak el, ahol az emberek
ismerősként üdvözölték a lányt, aki maga is kedélyesen visszaintegetett. A fiú érzi, hogy az
emberek rá kíváncsiak, szinte hallani véli gondolataikat, miközben látja firtató tekintetüket.
Érzi, tudják, ő nem ilyen környékről való, és ezért kényelmetlen érzés fogja el. Aztán hirtelen
eszébe jut Cholnoky.
Ő is szegény. Vajon, hogy érzi magát a mi társaságunkban? Mennyit dolgozhatott ezért a 40
pengőért? Ugyan mit gondolhat, ki lopta el?
De amint felpillant, látja, hogy Gizi belép az ajtón, és közben hátra sem néz. Szomor zavartan
zsebre dugja a kezét, és aztán ő is belép. A kocsma belseje ha lehet még rosszabb állapotban
van, mint a külseje. Imitt-amott néhány ócska asztal árválkodott a helyiségben még ócskább
székekkel. A viaszosvászon asztalterítőn a lecsöpögött gyertya nyomait még nem tüntették el,
a padlót piszok és kávéfoltok borítják, ezenkívül a falon néhány ízléstelen festmény. A
felszolgálónő pedig olyan sovány volt, hogy szinte elveszett a ruhájában. Haját kopott
barnának mondanánk, amit kontyba fésülve hord, tartása hajlott. Péter most már kifejezetten
rosszul érzi magát, bátorsága elillant. Gizi hátrafordul, megfogja a kezét, és azt mondja:
- Na, gyere Petikém, ott vannak a barátaim, bemutatlak nekik. - és egy asztal felé int, amit sok
fiatal vesz körül, olyan balhés formák, ahogy Cholnoky mondaná. Három fiú és két lány ül az
egyik asztalnál, és látszik rajtuk, hogy remekül szórakoznak. Rajtuk kívül a kocsmában csak
egy vörös orrú öregember ül, akin egy elrongyolódott ing és egy pecsétes nadrág van, amely
csak úgy feszül terebélyes hasán. A lány Pétert a fiatalokhoz viszi az asztalok között. Mikor
odaérnek, mindenki nagy üdvrivalgással köszönti őket, aztán leülnek a többiek mellé.
Innentől fogva már elhomályosodott előtte az események láncolata, és mire felocsúdott már az
utcán ballagott visszafelé, ballagott a ködös éjszakában. Nagyon zavartnak érezte magát,

3. akárhányszor felidézte a történteket. Mintha egy színházban rá a néző szerepét osztották
volna.
Vajon - gondolja Péter - a színészek mit játszottak? Vígjátékot, tragédiát? Nem, nem - rázza a
fejét. Persze komédiát, ami számára drámává változott. Emlékezett, hogy leültek az asztalhoz,
és a többiek kérdezgették Gizit, hogy mi történt vele mostanság, aztán őt is próbálták bevonni
a társalgásba, de mivel a táncolásról, a jóféle borokról szólt a diskurzus, ő nem tudott
hozzáfűzni semmit. Ezután már csak gúnyos pillantásokat vetettek rá. Gizi is egyre dühösebb
lett Péterre, már nyűgnek gondolta, hogy velük van. Végül a téma arra terelődött, hol
mulassanak tovább. Sok huzavona után végül eldöntötték, hogy a Bodnár téri táncházba
mennek, amely nemrég nyílt meg. Gizike beszélgetés közben odahajolt Szomor füléhez, és azt
súgta neki:
- Te, Peti? Nincsen néhány pengőd? Tudod, épp most nincs nálam egy garas sem. Nem adnál
kölcsön? A táncházra kellene. Persze, te is jöhetsz, de akkor nem lenne táncpartnere az egyik
fiúnak a bandánkból. Majd máskor velünk jössz, jó?
Szomor egészen elkábult ennyi suttogástól, ezek a hangok, mintha nagyon távolról érkeztek
volna, de kipréselt magából egy igent. Gizi egyre türelmetlenebb lett:
- Mit igen? Kölcsönadsz, vagy hogy máskor velünk jössz?
- Igen, tudok kölcsönadni.
- Jaj, te egy aranyfiú vagy! - azzal a nyakába ugrott, és egy puszit nyomott az arcára.
Péter elvörösödött, és zavarában oda sem figyelve mind a 40 pengőt odaadta Gizinek. A lány
megköszönte csillogó szemmel, majd búcsúzva távozott a többiekkel. Péter azt vette észre,
hogy ott ül egyedül, aztán már éppen menni akart, csakhogy a pincérnő odajött hozzá:
- Itt a számla. A barátai azt mondták, ön fizet.
A fiú megdöbbent, hisz ő semmit sem rendelt. De büszkesége nem engedte, hogy
felháborodásának hangot adjon, és kiegyenlítette a számlát abból a tartalékpénzből, amit a
mamája varrt bele az ingébe.
Az emlék itt véget ért: a függönyt behúzták, a taps megszűnt, csak a néző maradt.

4. Péter miközben ballag ezt gondolja: elárultak, kihasználtak, becsaptak. Ezek a szavak járnak a
fejében, és egyre jobban sajnálja önmagát, majd hirtelen megtorpan lépései közben, mert
eszébe jut Cholnoky. Hisz én is ugyanezt csináltam Cholnokyval! Mit tegyek? Mit tehetnék?
Tennem kell valamit! Ez a gondolat úgy villan be agyába, mintha fény gyúlna a sötétben.
Aztán elhatalmasodik rajta az érzés, amit már érzett, de most tudja is, mi az: a bűntudat. És
mellette még szégyelli, piszkosul szégyelli tettét, mert közben rájön, hogy Cholnoky
bármennyire szegény, sosem tett volna vele ilyet, hiszen a barátja. Ezenkívül még dühös is
lehetne rá, amiért ő jobb életkörülmények közé született. Porig alázzák ezek a gondolatok, és
már annyira mardossa a lelkiismerete, hogy leteríti a lábáról.
- Vezekelni fogok-határozta el magát.
Majd kiegyenesedik, és eldönti, dolgozni fog, visszafizeti a pénzt Cholnokynak, és soha
többet nem fog a könnyebb úton járni, mert hiába egyszerűbb ez az út, bűntudattal van
betonozva. Igen, ezt fogom tenni, én leszek Szomor Péter, a becsületes!