A Megváltóról szóló bizonyságtétel.

1. A Márk EvAngéliuM rEvidEálti
(Fordította: dr Gyenis Jánosné)
Márk. 1. Az útkészítő A bűnök bocsánAtát hirdEti
Márk. 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia Evangéliumának, örömhírének
kezdete1
Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én
követemet2
az én angyalomat, hírnökömet, küldöttemet a Te orcád a Te
személyed előtt, hogy előkészítse, és megkészítse a Te útadat
előtted3
Márk. 1,3 Segélykiáltónak szava hangzik a pusztában, a magányos
elhagyatott, sivár sivatagban: Készítsétek meg az Úrnak útját,
egyengessétek meg és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit4
1 Evangélium: (euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes
hadvezérről.
2 Követ: [(angelosz): hírnök; angyal; küldött.
3 És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé,
elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő
templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé,
eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát,
mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja,
a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal”
(Malak. 3,1; 4,5-6) Zakariás – az ő apja – így prófétál róla: „És ez Ő előtte fog járni az
Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az
engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet, és
hogy megtanítsa népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által” (Luk. 1,17; 1,77).
4 A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált: A
pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi
Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és
legyen az egyenetlen, az elgörbült, kanyargós út egyenessé és a bércek rónává. És
megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; - Az üdvözítő, a
megmentő, szabadító Isten, az Úr, Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-
5) Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol: „Én kiáltó szó
vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás
próféta” (Ján. 1,23). Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő
János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek
országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában:
Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3) Lukács
meghatározza „azokat” a napokat: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának
negyedes fejedelme Heródes. Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes
fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és
Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a
pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a

2. Márk. 1,4 Megjelent, és előállt vala János, bemerítvén a pusztában,5
a
sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván a
megtérésről szóló, a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést.
A visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek, a céltévesztésnek, a
cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére.6
Márk. 1,5 És
kiméne, kivonult hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek
is, és bemerítkeznek mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, a
céltévesztésükről vallást tévén, és mindenki a saját céltévesztését
elismerve, és megvallva.
Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül
bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala7
Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve: Utánam jő, aki erősebb, hatalmasabb
nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy lehajolván sarujának
szíját megoldjam, és kifűzzem.
Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent Szellembe fog
titeket bemeríteni!8
megtérés, a gondolkozásmód megváltozásának bemerítését a bűnöknek bocsánatára”
(Luk. 3,1-6).
5 Pusztában (erémosz): sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen.
6 János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és feladatáról: „Vala egy
Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot
tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő vala a világosság,
hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” (Ján. 1,6-8) És aki hirdesse,
hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, újítsátok meg
a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15).
7 Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodása is olyan volt, mint Illés
prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig
sáska és erdei vadméz volt” (Mt. 3,4) Izráel királyának – Akháziának – küldöttei így
válaszolnak a király kérdésére, hogy hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És
felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda:
Thesbites Illés volt” (2 Kir. 1,8).
8 És mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír. Lukács
is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt
fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt
mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és
én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szent
Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16) A farizeusok küldöttei jöttek: „És
megkérdék őt és mondának néki: Miért merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus,
sem Illés, sem a próféta? Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de
köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem
vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,25-27). Pál apostol is a Szent
Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt
a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta
Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek
gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok

3. Márk. 1,9 És történt azokban a napokban, eljöve, Jézus a galileai
Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban
Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni,
meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, galamb alakjában Őreá
leszállani, és rajta megnyugodni.9
Márk. 1,11 És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te
vagy az én szerelmes, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én
gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én
megengeszteltettem.10
Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá, és
kibocsátá őt a pusztába, a sivatagba.
méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25) Az apostol Efézusban prédikál:
„Monda pedig Pál: János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának
bemerítésével merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban
higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).
9 Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.
„Lőn pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és
imádkozott, megnyilatkozék az ég, és leszálla ő reá a Szent Szellem látható
formában, testi ábrázatban, egy galamb személyében, és szózat lőn mennyből, ezt
mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)
Bemerítő János bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a
Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugodni Őrajta. És én nem
ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: Akire
látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe.
És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,32-34) Őbenne
teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok,
az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm. Szellememet adtam
őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1) Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: a bölcsességnek, szakértelemnek, és ügyességnek, értelemnek Szelleme.
Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek
Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek,
bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme a szentség
Szelleme” (Ésa. 11,2). A Szent Szellem korábban is leszállt a prófétákra, királyokra és
papokra, de nem”nyugodott meg” rajtuk, hanem viszament a mennybe, csak az „Új”
földön nyugodott meg, és ott is maradt. Ez az előképe az új embernek, aki az Úr
Jézus, mert Ő az új ember, az új „föld”, Akiről így szól a prófécia a Noé történetén
keresztül: „De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet, hogy leszállhasson és
visszatére ő hozzá a bárkába... És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá
a galambot a bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott
olajfalevél vala annak szájában, a csőrében. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a
földről. És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem
tére többé ő hozzá vissza” (1 Móz. 8,9-12).
110
Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam
vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).

4. Márk. 1,13 És ott volt, és kinn is maradt a pusztában, a sivatagban, a sivár,
elhagyatott, magányos, helyen. Negyven napig kísértetve11
a sátántól, és a
vadállatokkal12
vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki.13
Márk.
1,14 Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe vettetett,14
elméne
Jézus Galileába, prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten
királyságának evangéliumát, örömhírét.
Márk. 1,15 És mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a kijelölt idő, és
elközelített, és már közel van az Istennek országa, Isten királysága, Isten
királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre, változtassátok meg
gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az üdvösség jó
hírében, az örömhírben15
111
Kísért (peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire,
elcsábítani bűnre, céltévesztésre.
112
Vadállatok [(thérion): - veszélyes, dühös vadállat; szörnyeteg, fenevad; bestia;
Újgörög-magyar szótár /Mohai András) szerint a thério szó jelentései: vadállat,
fenevad, bestia; sárkány, ördögi gonosz szellem. Balázs Károly Újszövetségi
Szómutató Szótár 2342. szócikk szerint: átvitt értelemben: a vadállathoz hasonló
természetű, kegyetlen, vérengző személy.
113
Lukács így ír a kísértésről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és
a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette
az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak,
megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a
kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy
nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. Ezután felvitte az
ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy szempillantás alatt a
földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat
és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem
imádsz, mindez a tied lesz. Jézus így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg
van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt
Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia
vagy, vesd le magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te
felőled, hogy megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat
a kőben.” Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd, illetve ne tedd
próbára az Urat, a te Istenedet.” Amikor az ördög elvégzett minden kísértést,
eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11) Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el,
ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni
erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett
mindenben, kivéve a bűnt, vagyis a céltévesztést. Járuljunk tehát bizalommal a
kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor
segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16).
114
Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és
börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis
azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!” Heródes szerette volna megöletni,
de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották” (Mt. 14,3-12).

5. Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és
Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe körhálót, kerítőhálót vetének;
mert halászok valának.
Márk. 1,17 És monda nékik, és így szólította meg őket Jézus: gyertek,
kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy embereket
halásszatok, mert én emberhalászokká teszlek benneteket.
Márk. 1,18 És azonnal, tüstént elhagyván az ő kerítőhálóikat, követék őt,
és csatlakoztak hozzá.
Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve, és továbbhaladva,
megpillantotta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a
halászhajóban azok is a kerítőhálókat kötözgetik, és igazgatták, javították,
rendezgették, foltozgatták, és szedték rendbe vala.
Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a
napszámosokkal, a halászlegényekkel, és béresekkel a halászhajóban
hagyva, utána menének, és a nyomába szegődtek, és követék őt.16
115
Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig
meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába. És odahagyva
Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali
határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak
földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép,
amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és
árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus
prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa”
(Mát. 4,12-17) A Lukács írása szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti
győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre
méne néki az egész környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén
mindenektől” (Luk. 4,14-15) És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben
hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még
erőtlenek, gyengék voltunk a hústest miatt, - ami engedett a kísértésnek - a rendelt, és
alkalmatos, meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk,
istentelenekért, gonoszokért” (Róm. 5,6) Tehát az Evangéliumban való hit: „… az
Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel. 20,21).
116
A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő
tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két
tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten
Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus
megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?”
Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő
így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála
maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik
ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő
mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást”
- (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon
vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-
42). A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a tanítványok

6. Márk. 1,21 És bemenének, betértek Kapernaumba; és mindjárt
szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
Márk. 1,22 És elálmélkodának, és felzaklatta a zsinagógában lévőket, mert
megdöbbentek, az ő tanításán, az Ő tudományán; mert úgy tanítja vala
őket, mint akinek hatalma van, mint aki Istentől fennhatóságot kapott, és
nem úgy, mint az írástudók.
Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan
szellem volt, egy tisztátalan szellemben levő ember, és felkiálta, felsikolta.
Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, mi bajod
velünk, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? El innen! Názáreti
Jézus. Azért jöttél-é, hogy elveszíts, hogy elpusztíts; megsemmisíts,
romlásba vigyél minket? a vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy
te: az Istennek Szentje.
Márk. 1,25 És megdorgálá, megfenyegeté őt, és ráparancsolt, keményen
rászólt Jézus, mondván: Némulj meg, és hallgass; fogd be, és kötessék be a
szád; szájkosarat rád, és menj, takarodj ki belőle.
elhívásáról: „És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten
beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok
pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az
egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és
mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni, monda
Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon,
monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit:
mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy
sokaságát kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének azért társaiknak, akik
a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték
mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter,
Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok,
Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás
miatt, amelyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik
Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva
emberhalász leszel. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék
őt” (Luk. 5,1-11) Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta
Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott
víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a
templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz
a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe
szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög,
valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a
víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És
lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől /vadkecskék forrása /pogányok/
Énegláimig /a két borjú forrása /Izráel/: varsák kivető helye lészen; nemük szerint
lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).

7. Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt, és megrázta, és össze-
vissza rángatta az embert, és fennszóval hangosan kiáltva, rikoltva, sikítva,
ordítva kiméne belőle17
Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának, megdöbbentek,
elcsodálkoztak, elképedtek megrémültek és egymástól vitatkozva
kérdezgeték mondván: Mi ez? És ki ez? Micsoda új tudomány ez? A
tanítása egészen új. Hatalommal parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és
akkora a hatalma, ereje, képessége, hogy engedelmeskednek néki?
Márk. 1,28 És azonnal elterjedt az ő híre Galilea egész környékén, Galilea
egész vidékén.18
Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon
és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
Márk. 1,30 A Simon napa, az anyósa pedig hideglelésben, lázasan fekszik
vala, és azonnal szólának néki felőle, szólnak az érdekében.19
Márk. 1,31 És ő odamenvén, kézen fogva fölemelé, felsegítette, és talpra
állította azt. És erre mindjárt elengedte azt a hideglelés, a láz, és azonnal
felszolgál vala nékik.20
Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a
betegeseket21
a gonoszul szenvedőket, a súlyosan beteg, és fájdalmas
117
Kiált [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes
megnyilatkozást jelent].
118
Lukács így írja le a történteket: „Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik
városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert
szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi, démoni
szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád
Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom ki vagy, az Isten
Szentje!” Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög
odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Ekkor rémület
fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és
erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!” És elterjedt a híre
mindenütt a környéken” (Lk. 4,31-37) A démonok hite halott hit, mert nem cselekszik
Isten akaratát, és nem hisznek Jézusban, a Megváltóban, abban, aki öröktől fogva, és
mindörökké Isten, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az
ördögök, a démonok is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember,
hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20).
119
Hideglelésben (püreszszó): tűzben van (ég).
220
Lukács is ír a történetről: „A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon
anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak. Jézus ekkor
fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal
felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39) Máté bizonyságtátele pedig így hangzik:
„Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus
megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki”
(Mt. 8,14-15).
221
Beteg: (kakósz): gonoszul, súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmasan rosszul
lévő.

8. rosszullévőket, és az ördöngösöket, a gonosz szellemtől megszállottakat,
vagyis a démonizáltakat,
Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé, és ott tolongott az
ajtó előtt.
Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle gyötrő, kínos
betegségekben,22
rosszullétben, krónikus jellegű fizikai
rendellenességekben, bajokban, fogyatékosságban sínylődnek, és
gyötrődnek, és gonoszul szenvednek vala. És sok ördögöt, sok gonosz
szellemet, démont kiűze, kihajíta, és nem hagyja, nem engedi vala szólni,
és szóhoz jutni az ördögöket, a gonosz szellemeket, a démonokat,
mivelhogy Őt felismerék.23
Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor fölkelvén, kiméne, és
eltávozott a városból, és elméne egy puszta, egy elhagyatott, lakatlan,
magányos helyre és ott imádkozék.
Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietnek, hogy megkeressék.
Márk. 1,37 És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged
keres.
Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott
is prédikáljak, és hirdessem az igét a királyságról, mert azért jöttem.
Márk. 1,39 És prédikál vala, és hirdeti az igét azoknak zsinagógáiban,
egész Galileában, és ördögöket, démonokat űz, hajít és dob ki vala.24
222
Beteg: (noszosz): egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű
fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos
betegségek.
223
Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle
bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította
őket. Sokakból pedig démonok is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama
Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy
tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41) A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti,
hogy ekkor egy Ézsaiás által mondott prófécia teljesedett be: „Az est beálltával pedig
vivének hozzá sok ördöngőst, vagyis démonizáltat, és egy szóval, egy igével kiűzé a
tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget. Hogy beteljesedjék, amit
Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta,
Ő távolította, és vitte el a mi betegségünket. Betegségeinket Ő vette le rólunk” (Mát.
8,16-17) Ézsaiás próféciája így hangzik: „… a mi betegségeinket Ő viselte, és a mi
fájdalmainkat eltávolította. Mi meg azt gondoltuk, azt hittük, hogy Isten csapása
sújtotta és kínozta, hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik. Pedig a mi
vétkeink, a mi botlásaink, eleséseink miatt kapott sebeket, bűneink, céltévesztésünk
miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán
gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5).
224
Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték: „A nap
fölkeltekor pedig kimenvén, egy puszta, elhagyatott, lakatlan, magányos helyre
méne. De a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták őt, hogy ne menjen
el tőlük. Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Isten

9. Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos, egy leprás, kérvén Őt, és
könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod,
megtisztíthatsz, mert képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy
megtisztíts engem.
Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra gerjedt, és
megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben monda
néki: AKAROM, tisztulj meg.
Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle, eltűnt róla a
poklosság, elhagyta őt a lepra, és megtisztula.
Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen ráparancsolt,
és keményen rászólt, azonnal elküldvén őt,
Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek semmit ne
szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és ajánld
fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a Mózes rendelte áldozatot,
bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra25
országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál vala Galilea
zsinagógáiban” (Luk. 4,42-44) Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a
zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított
mindenféle betegséget, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, és erőtlenséget,
enerváltságot a nép körében” (Mát. 4,23). Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A
názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót
tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt
vele” (Csel. 10,38). Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme
van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak.
Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak
szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást. Hogy
hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját.
Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik
ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a
csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő
dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).
225
Lukács is bizonyságot tesz a történtektől: „Amikor Jézus az egyik városban járt,
egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: „Uram, ha akarod,
meg tudsz tisztítani engem” Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így
szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal letisztult róla, eltávozék tőle a lepra. Ő
pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg
magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes
elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt
össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult
a pusztába, és imádkozott” (Luk. 5,12-16) Az áldozati törvény pedig így szólt. Vigyen
egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy galambfiat: „És
készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától
telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig
egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a
megtisztulandó embernek az Úr előtt. Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék,

10. Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és mindenfelé
hirdetni nagy hangon, és terjeszteni a dolgot, a történteket. Annyira
ismertté tette, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba,
hanem inkább künn távoli puszta helyeken, lakatlan, magányos,
csendesebb helyeken tartózkodott vala, és az emberek oda is mennek, és
tódulnak vala hozzá mindenfelől.
Márk. 2. kElj fEl és járj!
Márk. 2,1 Napok múlva pedig ismét visszatért Kapernaumba, és mihelyt
elterjedt a híre, és meghallák hogy otthon van,
Márk. 2,2 Azonnal olyan sokan összegyülekeztek, hogy még az ajtó elébe
sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette, prédikálta nékik
az igét.
Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen
emelnek, és cipelnek vala.
Márk. 2,4 És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem férkőzhettek azzal ő
hozzá, és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták
ama háznak fedelét, ahol Ő vala, és rést törvén, a nyíláson át leeresztik a
nyoszolyát, amelyben a gutaütött, a béna feküdt.
Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és
monda: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te bűneid, a te
céltévesztésed.
Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók kik törvénytanítók, és
törvénymagyarázók, akik ott ülnek vala, szívükben, a bensőjükben így
okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:
Márk. 2,7 Hogy beszélhet ez így, hogy ilyen káromlásokat szól? Istent
káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti el a bűnöket, a
céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?26
Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé, mert belelátott gondolataikba, és
felismerte gondolataikat az Ő szellemével, hogy azok magukban így
okoskodnak, és tanakodnak. Átlátta, hogy milyen fontolgatások ébrednek
bennük, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben? Miért
lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33).
226
Dávid is így imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket, törvényszegéseket
számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen
te nálad van a bocsánat, a kiengesztelés, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4) Hiszen:
„Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát
a tisztátalanból? Senki” (Jób. 14,4). És az Úr, Jahve az Örökkévaló válasza, egyben
kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm
álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről, törvényszegésedről
többé nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

11. tanakodtok így, miért fontolgatjátok ezeket, és mit tűnődtök ezen
szívetekben, a bensőtökben és miért okoskodtok ezen?27
Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: Megbocsáttattak
néked a te bűneid, a te céltévesztésed, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd
fel a te nyoszolyádat, és járj?
Márk. 2,10 Azért pedig hogy megtudjátok, és lássátok, hogy az ember
Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, mert felhatalmazást
kapott arra, hogy a céltévesztést a földön megbocsássa, ezzel odafordult a
bénához, és monda:
Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, és vedd fel a te nyoszolyádat, és
eredj, menj haza.
Márk. 2,12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne
mindenkinek szeme láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik, és félelem
fogta el őket, csodálkoztak valamennyien, szinte magukon kívül voltak, és
eksztázisban dicsőítik az Istent, ezt mondván: Bizony hihetetlen
csodadolgokat láttunk ma. Soha sem láttunk ilyet, hogy ilyen hatalmat
adott az embereknek.28
227
Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme
előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1 Sám. 16,7) Mert: „Én, az Úr vagyok
az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő
útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint, és én mindenkivel úgy bánok,
ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli” (Jer. 17,10) És a
feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten
Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzófényű
érchez, az aranyérchez: „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és
mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23).
228
Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat, Jahvét az Örökkévalót és
el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, hogy mennyi jót tett veled. Ő az, Aki
megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)
„Mert ő szólt, és amit ő mondott meglett, amit parancsolt előállott” (Zsolt. 33,9).
Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít
vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói, a törvénytudók, akik jöttek
Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala
ővele, hogy gyógyítson, és az Úr ereje gyógyításra indította őt. És ímé valami férfiak
ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött, béna vala; és igyekeznek azt bevinni és ő
elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be,
felhágnak, felmentek a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól
Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a
te bűneid, a te céltévesztésed. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdenek
tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól, aki így káromolja az Istent?
Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten, az egy Istenen kívül? Jézus
pedig észrevévén az ő tanakodásukat, és átlátva gondolataikat, felelvén, monda
nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben, a ti bensőtökben? Melyik könnyebb, azt
mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid, a te céltévesztésed; vagy azt mondani:

12. Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé. És az egész sokaság, az egész
tömeg utána tódult, és megy vala követve őt, és odagyűlt őhozzá. És Ő
tanítja vala őket29
Márk. 2,14 És amikor tovaméne, és ahogy a vámnál elhaladt, meglátá
Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki:
Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt30
Márk. 2,15 És történt, hogy amikor Ő ennek házában asztalhoz üle,
asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt, a vámszedők és bűnösök, a
céltévesztett emberek is sokan odaülnek, asztalhoz dőlnek vala Jézussal és
az ő tanítványaival; mert sokan valának kik nyomába szegődtek, és
követék őt.31
Kelj fel és járj? Azért hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e
földön megbocsátani a bűnöket, a céltévesztést, monda a gutaütöttnek / a bénának/:
Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén
azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az
álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel,
mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26).
229
A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat,
hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a Tiberiáson túl, a
Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az
ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).
330
A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét
tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és
monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).
331
A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És
Lévi nagy lakomát, nagy vendégséget készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy
sokasága a vámszedőknek és másoknak, akik ővelük együtt letelepedtek volt, és
asztalhoz dőltek. És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai
ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel, a
céltévesztettekkel együtt? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs
szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam,
hanem a bűnösöket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy
visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Luk. 5,29-32). És ezután: „Igyekeztek, és
közelgetnek vala pedig ő hozzá, Jézushoz a vámszedők és a bűnösök mind, hogy
hallgassák őt. És zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket,
céltévesztetteket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig erre ezt a példázatot
beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet
azok közül elveszt, vajon nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem
megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára,
örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik:
Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala.
Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő
bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.
Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem
gyújt-é gyertyát, vagy lámpást, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan,

13. Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a
farizeusok. Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának
az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti Mesteretek vámszedőkkel és a
bűnösökkel eszik és iszik?
Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az
egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a
betegeknek, azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan
vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket,
céltévesztetteket hívjak megtérésre, gondolkodásmód megváltoztatására;
Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra.32
Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala.
Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a
farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem
böjtölnek?
Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény
násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a
vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a
vőlegényt, nem böjtölhetnek, nem lehet böjtölniük.
Márk. 2,20 De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a
vőlegény, mert eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt,
elviszik, és erővel elveszik tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a
napokon33
mígnem megtalálja? (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám). És ha
megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek én
velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom
néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egyetlen bűnös ember
megtérésén” (Luk. 15,1-10).
332
A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól:
„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa ami elveszett vala”
(Mát. 18,11) „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami
elveszett” (Luk. 19,10) Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse:
„Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet visszaterelem, s
a megtöröttet és sérültet kötözgetem, és bekötözöm, s a beteget, a gyengét erősítem; a
kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).
333
A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János
tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk,
a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon
szomorkodhatik-é, és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek
a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)
Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai
gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig
esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e
a násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek
a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a

14. Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó, régi, öreg, ócska
ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, kiegészítené, még kiszakít, kitép
belőle, az új a régiből, és a lyukat betöltő új magához szakítja a régit, és
nagyobb, csúnyább, gonoszabb, súlyosabb szakadás, hasadás, keletkezik.
Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a
tömlőket szétszakítja, szétveti, szétrepeszti. A bor is kiömlik, a tömlők is
elpusztulnak, tönkremennek, odalesznek, és kárba vesznek. Hanem az
újbort új tömlőkbe kell tölteni34
Márk. 2,23 És történt egyszer, hogy szombatnapon a vetések közt, a
gabonaföldeken megy vala által, mert vetésen vitt keresztül az útja, és az ő
tanítványai mentükben a búzakalászokat kezdék vala szaggatni, és
tépdesni.
Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik, miért
teszik azt szombatnapon, amit nem szabad, ami tilos?
Márk. 2,25 Erre ő ezt kérdezte, és monda nékik: Soha sem olvastátok-é,
mit művelt, mit tett Dávid, mikor megszűkült, amikor szükségben volt,
ínséget szenvedett, és nélkülözött, és megéhezett vala társaival egybe?
Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap, az Abiátár
papi fejedelemsége idejében és ette meg az Istennek szánt, az Istennek
felajánlott, és kitett szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak
a papoknak; és adott a társainak is?
Márk. 2,27 S monda nékik: A szombat lőn, a szombat rendeltetett az
emberért, nem az ember a szombatért35
napokban” (Luk. 5,33-35) Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti
magatok vagytok a bizonyságaim, és tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem
én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény
az. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja
őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én
örömem immár betelt, és teljessé lett” (Ján. 3,28-29).
334
Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet, vagyis
példázatot is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz. Senki sem tép ki
foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert különben az újat is megszakasztja,
eltépi, és az ó a régi posztóhoz nem is illik az újból, az új ruhából való folt. És senki
sem tölti az újbort ó, a régi tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja,
szétrepeszti a tömlőket, és a bor kiömöl, és elfolyik, és a tömlők is elvesznek, mert
tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő együtt
megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb
az ó” (Luk. 5,36-39). Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért
ha valaki Krisztusban van, új teremtés, új teremtmény az; a régiek elmúltak,
megszűnt a régi, és ímé, újjá lett minden, valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor.
5,17).
335
A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál,
dolgozz, és végezd minden dolgodat, és mindenféle munkádat. De a hetedik nap az
Úrnak, a te Istenednek szombatja, a nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi

15. Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura, és Úr a
szombat fölött is36
Márk EvAngéliuM 3. fEjEzEt: jézus A nyugAloM nApján
gyógyít
Márk. 3,1 És Jézus ismét beméne a zsinagógába, az összejöveteli
helységükbe, és vala ott egy megszáradt, egy elsorvadt, béna kezű ember.
Márk. 3,2 És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, Jézust, hogy
meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvás napja. Semmi dolgot se tégy, és ne végezz azon se
magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és
semminemű barmod, és semmiféle állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől
van, hogy megnyugodjék, és hadd pihenjen a te szolgád és szolgálóleányod, mint te
magad” (5 Móz. 5,13-14) A tízparancsolatba is belefoglaltatott a szombatra, a nyugalom
napjára vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat, és munkáidat, a hetedik
napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék, és pihenjen a te ökröd és szamarad, és
megpihenjen és lélegzethez jusson a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12) Az
apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a
Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold
vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a
valóság” (Kol. 2,16-17).
336
Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Abban az időben a vetéseken át haladt
Jézus szombatnapon. Tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és
enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt
cselekszik, és olyat tesznek, amit nem szabad szombatnapon cselekedni és tenni. Ő
pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor
megéhezett vala ő, és akik vele valának, a kíséretével együtt? Hogyan ment be az
Isten házába, és ette meg a szentelt, az Istennek elkülönített kenyereket, amelyeket
nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának, az ő kíséretének,
hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon
megtörik, és megszegik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?
Mondom pedig néktek, hogy a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok, és
értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem ítéltétek volna el
az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek. Mert a szombatnak is Ura az embernek
Fia” (Mát. 12,1-8) Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a
húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között, a
gabonaföldeken méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván, kalászokat
tépdesve, és azokat kezeikkel a tenyerük között kimorzsolván, ettek. Némelyek pedig a
farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, és miért tesztek olyat amit
szombatnapokon nem szabad cselekedni? És felelvén Jézus, monda nékik: Nem
olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett ő és azok is, akik vele
voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg
és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem lett volna szabad megenni,
hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.”
(Luk. 6,1-5) Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most
azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van, vagy ami

16. elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert
okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene.
Márk. 3,3 Akkor monda Jézus a megszáradt, a sorvadt, a béna kezű
embernek: Állj elő ide a középre.
Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é, meg van-e engedve
szombatnapon jót vagy rosszat tenni, ártani, bajt vagy kárt okozni? Életet
menteni, vagy kioltani, életet veszni, pusztulni hagyni? De azok csendben
maradtak, és hallgatnak vala.
Márk. 3,5 Ő pedig haragosan végignézett rajtuk, sajnálta őket, és
elszomorodott szívük keménysége, kérgessége, vaksága, érzéketlensége, és
makacsságuk miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És
kinyújtá, és meggyógyult, helyreállt, rendbe jött a keze és éppé lőn, mint a
másik.
Márk. 3,6 Akkor a farizeusok37
kimenvén a Heródes pártiakkal38
/ a
kiemelkedően vallásos, a politikát a vallással egyesítőkkel / együtt, és
mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan
ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt39
éppen akad. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél,
hanem csak szentelt, Istennek elkülönített kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán
tartották magukat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda
néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor
elindulnék, és a szolgák holmija, edénye is tiszta vala, jóllehet az út közönséges:
azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben, a bensőnkben. Adott azért
a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak áldozati szent
kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett
azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6). Az apostolon keresztül
hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől
és Szellemtől: „Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok,
a bűn alá rekesztve, és eladva rabszolgának a bűn alá” (Róm. 7,14) Azért, hogy Isten
kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn
alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak,
akik hisznek” (Gal. 3,22) A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te
felebarátod vetésébe, az ő gabonája közé, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval
ne vágj be a te felebarátod, a te embertársad vetésébe” (5 Móz. 23,25).
3
37
Farizeus: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült,
elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja
3
38
Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a
rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta
339
Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván, és továbbhaladva onnan
máshová méne. És bement az ő zsinagógájukba, az összejöveteli helységükbe. És ímé,
vala ott egy elszáradt, sorvadt, béna kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha
szabad-e, megengedett dolog-e szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt,
hogy vádat emelhessenek ellene. Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az
ember, akinek van egy juha, egy báránya, vagy birkája, és ha az szombatnapon a

17. Márk. 3,7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé, és nagy
sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,
Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus
és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje, amikor
hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy
dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.
Márk. 3,9 És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis
hajót, tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne
szorongassák őt, hogy ne tolongjanak körülötte.
Márk. 3,10 Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek
valami bajuk, valami betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom,
csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami ostor vert, reá
rohanának, vagyis megrohanták őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak,
hogy illethessék, és megérinthessék Őt.
Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek, vagyis a démonok is, mikor meglátták
vala őt, elé vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának
rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen
rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét, hogy ne
tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá40
verembe, vagy egy gödörbe esik, meg nem ragadja, és nem követ el mindent hogy
kihúzza, és kivonja azt? Mennyivel drágább, mennyivel értékesebb és többet ér,
fontosabb, becsesebb, és több pedig az ember a juhnál, vagy a birkánál! Szabad, és
megengedhető tehát szombatnapon is jót, és nemes dolgot cselekedni. Akkor monda
annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, és olyan éppé,
egészségessé lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának
ellene, hogyan veszíthetnék el őt, és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik
Jézust. Amikor Jézus pedig észrevévén felismerte ezt, eltávozék onnan. És követé őt
nagy sokaság, nagy tömeg, és ő meggyógyítja vala mindnyájukat” (Mát. 12,9-15). De:
„… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert
nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös,
céltévesztett ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16) Már
Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek,
együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10) „Megátalkodottak gonosz szándékukban;
megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak,
és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük
keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve”
(Zsolt. 64,6-7).
440
Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az
emberek rimánkodva kérik vala őt, hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy
köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék.
És akik csak illeték vala, akik megérintették, mindnyájan meggyógyulnak,
megmenekednek minden bajból” (Mát. 14,36) „És ahová bemegy vala a falvakba vagy
városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a

18. Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához
hívta azokat, akiket akar, akiket kiválasztott vala; és ők hozzá menének.
Márk. 3,14 És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek, és hogy
azután kiküldje őket prédikálni, hogy hirdessék az igét, az Evangéliumot,
az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és őket
apostoloknak nevezte,
Márk. 3,15 És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket
gyógyítani és az ördögöket, a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat
kiűzni, kihajítani:
Márk. 3,16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet
ada;
Márk. 3,17 És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab
testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés
fiai;
Márk. 3,18 És kijelölte Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és
Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen
szerető Simont, a zélótát,
Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt41
tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék.
És valahányan csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56) Lukács
bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert
erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19) Az
emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor
bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben
tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és
mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és
elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts minket? A vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki
vagy te: az Istennek Szentje. [Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy
tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott, felsikoltott, és monda: El innen!
Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-
24) És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben,
különféle nyavalyákban; bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság,
rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő,
kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, gonosz
szellemet, démont kiűze, kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala
szólni, és beszélni az ördögöket, a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt
felismerték” (Márk. 1,34).
441
Máté így ír erről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és
teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz
szellemek, a démonok felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta
betegséget, bajt, csapást, és minden erőtlenséget, és gyengeséget. A tizenkét apostol
nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére. Jakab, a
Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő.
Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak. A vakbuzgó Simon a

19. Márk. 3,20 Azután haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a
tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt
idejük.
Márk. 3,21 Amint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást
szereztek erről, eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt
mondják vala, hogy magán kívül van, hogy nincs magánál, extázisban /
önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette
az eszét42
kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt,
aki árulója is lett” (Mát. 10,1-4). Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima
után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És történt
azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez
való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és
odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is
nevezett” (Luk. 6,12-13). Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az
Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon
tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk.
10,19) Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a
kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada
nékik erőt és hatalmat minden ördögök, démonok, gonosz, tisztátalan szellemek
felett, és minden betegség gyógyítására. És azután elküldé őket, hogy prédikálják,
hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az
útra ne vigyetek, se pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se pénzt;
se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és
onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén
abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk.
9,1-5). És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra
is vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és
kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek, a
démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy
pálcán, egyetlen vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt
az övükben; Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek magukra. És ezt is
monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg
tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok,
akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony
mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet
napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11). És hogy ez a parancs a minden korban
élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent
Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni
az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek.
Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják, felingerelték ellenük
az istenfélő és tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat és a városnak előkelőit, és
üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig
lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52). A Szent
Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen

20. Márk. 3,22 Az írástudók, a törvénytanítók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek
vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, hogy Belzebub szállta meg,
és van benne. És: Az ördögök, vagyis a démonok, a gonosz szellemek
fejedelme által, az ő segítségével űzi, és hajítja ki az ördögöket, vagyis a
démonokat, a gonosz szellemeket.
Márk. 3,23 Ő, vagyis Jézus pedig ekkor magához híván azokat a
törvénytanítókat, példázatokban monda nékik: Sátán miként, és milyen
módon tud, és hogyan képes Sátánt kiűzni, kihajítani?
Márk. 3,24 És ha egy ország, egy királyság önmagában: önmagával
meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat az az ország. [Más
fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és
önmaga ellen harcol, nem képes megállni].
Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában, és önmagával meghasonlik, és
részekre szakad, meg nem maradhat, és meg nem állhat az a ház. [Más
fordítás: És ha egy háznép, egy család, amelyben megosztottság van, és
önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].
sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és
hústest ellen van nékünk tusakodásunk, harcunk, hanem a fejedelemségek ellen, a
hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a
sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban
vannak. Annakokáért, és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy
ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén, és leküzdve
megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül övezvén derekatokat
igazlelkűséggel, a valósággal, és felöltözvén a megigazulás mellvasába, páncéljába.
És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével.
Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát
megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely
az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a
Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, és legyetek éberek teljes
állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18) Akiket az Úr kiválaszt, azok egy
akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Ezután
visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem
mellett, Jeruzsálem közelében van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek,
és hazatértek, felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának:
mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab,
az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-
lélekkel, egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek
az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14) Már Dávid a hívők egységéről
így prófétál: „Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az
atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely
aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a
Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet
örökké, és mindenkor!” (Zsolt. 133,1-3).
442
És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5).

21. Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem
maradhat meg, nem képes megállani tovább, hanem vége van, és
elpusztul43
Márk. 3,27 Nem rabolhatja el, és nem dúlhatja fel, nem foszthatja ki senki
az erősnek, az erős harcosnak, a hatalmasnak kincseit, javait, vagyonát,
holmiját, és nem hatolhat, és nem törhet be annak házába, hanemha elébb
az erőset, az erős vitézt megkötözi, és azután rabolja, és csak azután
foszthatja ki annak házát44
443
Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz
szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst,
egy megszállottat hoztak ő eléje, és vittek oda hozzá; és Ő meggyógyítá azt, annyira,
hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott, elcsodálkozott az
egész sokaság, és ezt monda: Vajon nem ez-e Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig
ezt hallván kijelentették, és mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, a démonokat
másként, hanemha csak Belzebubbal, az ördögök, a démonok fejedelmével, a
démonok fejedelmének a segítségével. Jézus pedig, tudva, és ismerve az ő
gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely önmagával meghasonlik,
elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, és maradhat fenn, amely
meghasonlik önmagával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg;
és akkor hogyan, és mi módon állhat meg, és maradhat fenn tehát az ő országa? És
ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők
maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Isten ujjával, Istennek Szelleme által űzöm
ki az ördögöket,a démonokat, akkor bizony kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten
országa” (Mát. 12,22-28). A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a
farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt, a démont, a gonosz
szellemet kiűzvén belőle, megszólalt a néma. És a sokaság, a tömeg csodálkozik, és
megdöbben vala, mondván: Soha nem láttak még ilyet, ilyen hatalmas dolog még
soha nem történt Izráelben! A farizeusok pedig kijelentették, és ezt mondják vala: Az
ördögök, a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, annak segítségével űzi ki az
ördögöket, a démonokat, a gonosz szellemeket” (Mát. 9,33-34) Később már bármit
jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög, démon van benned…” (Ján. 7,20)
Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony
mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, és most már tudjuk, hogy ördög,
démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak; és te azt mondod: Ha
valaki megtartja az én beszédemet, az én igémet, nem kóstol, nem ízleli meg a halált
soha örökké” (Ján. 8,51-52) Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az
életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják
vala közülük: Ördög, démon van benne és bolondozik, őrjöng, mit hallgattok reá?”
(Ján. 10,20).
444
Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van,
békességben van, a vagyona biztonságban van; De mikor a nálánál erősebb reá jövén
rátör és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol,
elosztja” (Luk. 11,21-22) A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a
préda az erőstől, és el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, és megszabadulhatnak-e a

22. Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden vétek, tévedés, hiba,
vagy céltévesztés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is
mind, és minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás,
istenkáromlás, amit kimondanak, amelyekkel káromlanak, és bármennyi
káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat:
Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, aki a Szent
Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli, nem nyer bocsánatot soha,
hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el,
amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja,
és örök kárhozatra méltó. / a görög szerint ez azt jelenti, hogy: alá vetve
marad a sátánnak, az ő hatálya, vádja alá eső, és vádolható. Vagyis: a sátán
rabja marad /;
Márk. 3,30 Jézus azért mondta ezt, mivelhogy ezt mondják vala:
Tisztátalan, szennyes, gonosz szellem, démon van Őbenne, hogy Jézust
tisztátalan szellem vette birtokába, és szállta meg.
Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül
megállva, beküldenek hozzá, és üzentek neki, hívatván őt.
Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság, azaz tömeg ül vala; és mondának
néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.
Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: Tudjátok, hogy valójában ki az
én anyám vagy kik az én testvéreim?
Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, és
végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek, és monda:
Ímé itt van az én anyám, és itt vannak az én testvéreim.
gonosz foglyai, vagy megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól? Igen, így szól az
Úr, az erőstől, a hőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul, és megmenekül a
kegyetlen, az erőszakos zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, perlőiddel
én fogok perelni, és én szabadítom meg fiaidat. És etetem elnyomóiddal, és
nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és
megtudja minden hústest, hogy én vagyok az Úr; megtartód, szabadítód és
megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26) És a golgotai kínoszlopon ez
megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévénrajtuk. A legyőzött
hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a győztes nép előtt
„mutogatta”, megcsúfolta, nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette.
Diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta őket, s ennek nyílt
jelét is adta” (Kol. 2,15). Mert: „… az ördög kezdettől fogva bűnben, céltévesztésben
leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján.
3,8) Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, a
kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a
mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen”
(Mát. 18,18).

23. Márk. 3,35 Mert aki az Isten, vagyis az én mennyei Atyám akaratát
cselekszi, és teljesíti, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám45
Márk. 4. Az úr jézus istEn országánAk itkAiról tAnít
Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság, nagy
tömeg gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az
egész sokaság, a nagy tömeg pedig a tenger mellett, a szárazföldön vala, és
a földre telepedett.
Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban46
és ezt mondja vala
nékik tanításában:
445
Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor:
„Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, az Ő testvérei, de nem tudtak hozzá,
jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai, a te
testvéreid künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én
anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten
igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21) Máté így írja le a
történetet: „Mikor pedig még szóla, amikor még beszélt a sokaságnak, a tömegnek,
ímé az ő anyja és az ő testvérei megállanak vala odakünn, akarván, és igyekezve ő
vele beszélni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és
beszélni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én
anyám; és kik az én testvéreim? És erre kinyújtván kezét, kitárta karját, és az ő
tanítványaira mutatott, és monda: Ímé itt van az én anyám és itt vannak az én
testvéreim! Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem
mind fivérem, nővérem és az én anyám” (Mát. 12,46-50). Pál apostol így ír az Úr Jézus
testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert, akiket öröktől fogva tudott, kiválasztott,
felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta. Hogy azok az ő
Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek, hogy az Ő Fiának képmását öltsék
magukra, és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel
együttformáltak. Hogy ő legyen az elsőszülött, legelőször előhozott, az új emberiség
elsőszülöttje, első példánya sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29) „Mert a
megszentelő és a megszenteltek egytől valók, egytől származnak mindnyájan, amely
oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívni, testvéreinek nevezni” (Zsid. 2,11).
446
Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos
hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is
jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög
szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat;
jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos.
Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás
mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le.
A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely
lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri
érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet,
rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós
kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában
is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. (Jubileumi kommentár).

24. Márk. 4,3 Halljátok és figyeljetek: Ímé, a magvető kiméne vetni.
Márk. 4,4 És történt vetés közben, hogy némely az út mellé, az útfélre
esék, és eljövének az égi madarak és felkapkodták, fölcsipegették, és
megevék azt.
Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre, a sziklás talajra esék, ahol nem
sok földje vala, és azonnal kihajtott, és hamar kikele, mivel nem vala
mélyen a földben.
Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt és magasabbra, delelőre hágott a nap,
megperzselődött, kiégett mert a hőség megütötte, és mivelhogy nem volt
gyökere, elszáradt.
Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek, a haszontalan, tövises növények, vagy a
szúrós bogáncs közé esék, és felnevekednek és megnőttek a tövisek, és a
bogáncsok és teljesen elnyomják, és megfojtják, azt, és nem ada
gyümölcsöt, nem ad termést.
Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe, a megfelelő, termékeny talajba esék;
és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala
harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. [Más
fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és
szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a
hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].
Márk. 4,9 Ezeket mondván, kiált vala, és monda nékik: Akinek van füle a
hallásra, hallja, és értse meg47
447
Máté így írja le az Úr Jézus tanítását: „És sokat beszél nékik, és sok mindenre
tanította őket példázatokban, példabeszédekben, mondván: Ímé kiméne a magvető
magot vetni. És amikor ő vet vala, vetés közben némely mag az útfélre esék, az út
mellé hullott; és eljövén a madarak, felkapkodták, felcsipegették, fölették azt. Némely
pedig a köves helyre esék, a sziklás talajba hullott, ahol nem sok földje vala; és
hamar kihajtott, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt és
magasabbra hágott elsült, mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett, és
mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek, vagy a szúrós
bogáncsok közé esék, és a tövisek, vagy a bogáncsok felnevekedvén, és megnőve
megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe, a jó talajba esék, és gyümölcsöt terme,
némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van
füle a hallásra, hallja meg” (Mát. 13,3-9). Lukács bizonyságtétele pedig így hangzik:
„Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe azok közül is, akik városról városra
csatlakoztak hozzá, mert minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat
által: Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék
az útfélre; és eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a
kősziklára; és mikor kihajtott, és kikelt elszáradt, mert nem vala nedvessége. Némely
esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig
esék a jó földbe; és mikor kikelt, és felnövekedett, százannyi hasznot, százszoros
termést hoza. Ezeket mondván emelt hangon hozzátette, és kiált vala: Akinek van füle
a hallásra, hallja” (Luk. 8,4-8). Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja, és megérti az
Isten beszédeit” (Ján. 8,47). Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz

25. Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a
tizenkettővel együtt a példázat felől, hogy mi a példabeszéd értelme.
Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, mert ti megkaptátok,
hogy az Isten országának, az Isten királyságának titkát tudjátok. Előttetek
föltárom, hogy megismerjétek. Ama kívül levőknek pedig példázatokban
adatnak mindenek [Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten
királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden
példázatokban jut el],
Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, nehogy
megismerjenek; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne
térjenek, hogy ne forduljanak Istenhez, és bűneik, tévedéseik, hibáik,
vétkeik, amit elkövettek, meg ne bocsáttassanak.
Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi
módon értitek meg majd a többi példázatot?
Márk. 4,14 A magvető az igét a hinti, Isten üzenetét, Krisztus tanítását veti,
amelynek útjain kellene járni.
Márk. 4,15 Az útfélen, valók pedig azok, akiknek hintik az igét, de
mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe, a
bensőjükbe vetett igét.
Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre, a sziklás talajra vetettek azok,
akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel, és ujjongással fogadják,
Márk. 4,17 De nincsen őbennük gyökere, nem tud mélyen belegyökerezni
a szívükbe, a bensőjükbe, és így nem is ereszt bennük gyökeret, hanem
ideig való, csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, és alkalomszerű.
Azután ha nyomorúság, üldözés, vagy háborúság, vagy nyomás, szorítás,
szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj támad
az ige miatt, azonnal megbotránkoznak, és felháborodnak, eltántorodnak,
tüstént tőrbe esnek.
Márk. 4,18 A tövisek, a tövises, szúrós növények, és a bogáncsok közé
vetettek pedig azok, akik az igét hallják, felfogják és megértik,
Márk. 4,19 De a világ, ennek a létkornak gondjai, és az emiatti aggódás,
tépelődés, törekvés, és a gazdagság csalárdsága; a vagyon, és bőség
csábítása, a csalóka, félrevezető gazdagság, és egyéb, más dolgok
kívánsága, és megkívánása közbejővén; és egyéb vágyak szívükbe
lopódzva behatolnak a szívükbe, és elfojtják, teljesen elnyomják az igét.
És így gyümölcstelen lesz. Úgyhogy ez sem hoz termést, meddő,
eredménytelen marad.
bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7). Azért, mert:
„Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR
igéjét?!” (Jer. 8,9). A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde
lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…”(Kol. 3,16).

26. Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják, felfogják, és
megértik az igét, és beveszik, befogadják, magukévá is teszik, és
gyümölcsöt teremnek, termést hoznak, némely harminc annyit, némely
hatvan annyit, némely száz annyit48
Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-e és veszik elő a gyertyát,
vagy a lámpást, és vajon azért van a mécs, hogy véka alá, vagy az ágy alá
tegyék, hogy elrejtsék? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba, vagy a
lámpatartóba, vagy a mécstartóra tegyék?49
448
Az Úr Jézus Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki,
így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és
ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek meg. Kövérítsd meg e nép szívét, és
füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen
szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10). „Mert tanács-
vesztett, tanácstalan nép ez és nincs bennük értelem ezért értelmetlen” (5 Móz. 32,28).
Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy
beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi
tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg és az Úr karjának ereje ki előtt
lett nyilvánvalóvá? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította
az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és
szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá
Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle” (Ján. 12,37-41). Pál apostol
Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg, és
nem értettek egyet egymással szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét
mondá: Jól és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak,
mondván: Eredj és menj el ehhez a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne
értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok meg! Mert megkövéredett e népnek szíve,
és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak,
füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek tudomásul, hogy a
pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor
ezeket mondotta, eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és vitatkozva”
(Csel. 28,25-29). És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég
világos a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos,
akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, és
gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák, és így nem is látják meg a Krisztus
dicsőséges evangéliumának, vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium
világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4). Mert: „…
megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, és az érzékeik, a
gondolkozásuk, értelmük, és felfogóképességük, és bele kövesedtek gondolkodásukba.
Mert ugyanaz a lepel, ugyanaz a fedél, vagy fátyol mind e mai napig megmaradt, és
ott van az Ószövetség olvasásánál felfedetlenül, ezért felolvasáskor nem ismerik fel,
és rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik elm csak a Krisztusban veszti
hatályát”
(2 Kor. 3,14). Hát: „Meglássátok azért, és vigyázzatok, mi módon és hogyan
hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is,
hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18).

27. Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és ami
ki ne derülne. És semmi sem volt eltitkolva vagy elrejtve, hanem hogy
nyilvánosságra, napfényre jusson, hogy nyilvánvalóvá, ismertté, láthatóvá
váljon, és megmutatkozzon. [Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt
dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely
egyszer napvilágra nem kerül. Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön,
és rejtelem, hogy napfényre jusson]50
Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg.
Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek, és figyeljetek arra, amit
hallotok, hogy mi módon, és hogyan hallgatjátok, mert: Amilyen
mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik
halljátok, sőt hozzá is tesznek számotokra.
449
A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus kijelentését feljegyzi minden apostola
felhíva a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha
gyertyát, vagy lámpást gyújt, be nem fedi, és nem takarja le azt valami edénnyel, sem
az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra teszi, hogy akik
bemennek, lássák a világosságot” (Luk. 8,16). Mert: „Ti vagytok a világ világossága,
a kozmosz fénye, ti vagytok a világ számára a fény. Nem rejtethetik el, és nem lehet
eltitkolni, és titokban tartani a hegyen épített, a hegyen fekvő, ott elhelyezett várost.
Gyertyát, vagy lámpást, vagy mécsest sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, - ami
gyúlékony - hanem hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra, vagy a mécslábra
tegyék, és fényljék, és onnan világítson; ragyogjon mindazoknak, akik a házban
vannak” (Mát. 5,14-15). Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a
Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus
Krisztust. Krisztus Jézust mint Urat; magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat, a
Jézusért az Ő kedvéért. Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság, és fény
ragyogjon, Ő gyújtott világosságot, Ő csillant, és ragyogott fel a mi szívünkben, a
bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása
végett. [Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus
Krisztus személyében fényeskedik annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására,
mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]” (2 Kor. 4,5-6).
550
Ezért Ha üldöznek benneteket: „Ne féljetek, ne rettenjetek, ne ijedjetek, ne
rémüljetek, és ne riadjatok meg tőlük. Mert nincs oly rejtett, vagy leplezett, eltitkolt
dolog, ami egyszer napfényre ne jőne, és le ne lepleződnék; és oly titok, oly rejtett,
titkos, vagy színlelt dolog, ami ki ne tudódnék, és melyet meg ne ismernének” (Mát.
10,26). A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „Óvakodjatok, és oltalmazzátok
meg magatokat a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett
dolog, mely napfényre ne jőne, amely le ne lepleződnék; és oly titok, mely ki ne
tudódnék” (Luk. 12,2). „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden
titkos, és eltitkolt dologgal, akár jó, akár rossz vagy gonosz legyen az” (Préd. 12,16).
„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra
hozza. (Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos
dolgokat). (Jób. 12,22).

28. Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is
elvétetik, amije van51
Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa, az Isten királysága, mint
mikor az ember beveti a magot a földbe.
Márk. 4,27 És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal, közben múlnak
az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és a szár
megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen. [Más fordítás: Akár
alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga a gazda sem tudja hogyan].
Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet, először zöld sarjat,
szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, és érett magot a kalászban.
Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való, amikor beérett a termés, a
gazda azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás, a betakarítás ideje
elérkezett52
551
Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig
felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek
országának, Isten királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek
van, annak adatik, és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz; de akinek nincs, az is
elvétetik tőle, amije van, vagy amiről azt hiszi, hogy van” (Mát. 13,11-12). Az Úr azt
tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel bírálgattok, és ítéltek, amilyen
ítélettel felebarátjaitok magatartását megítélitek, elbíráljátok, elmarasztaló ítéletet,
véleményt alkottok, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és
fölöttetek is ítélkezni. és amilyen mértékkel mértek másoknak, olyannal mérnek majd
vissza néktek is” (Mát. 7,2).
552
Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus
példázata az aratásról: Serkenjenek fel és induljanak és jöjjenek fel és vonuljanak a
népek a Josafát, a döntés völgyébe; mert ott ülök törvényt, és ott tartok ítéletet, hogy
megítéljek, hogy szétválasszak, és megkülönböztessek minden népeket. Eresszétek
néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a
taposókád, csordultig vannak, és ömlenek a sajtók! Mert megsokasult és nagy az ő
gonoszságuk! Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van a döntés völgyében! Mert
közel van az Úrnak napja a döntés völgyében!” (Jóel. 4,12-14). János apostol
elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a
felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében
éles sarló. És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a
felhőn ül vala: Indítsd, és ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt az aratás órája.
Mert a földnek aratni valója beérett, és megszáradt. Bocsátá és ledobta azért, aki a
felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16). Az Úr Jézus
így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és
meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja, és bejárja vala Jézus a
városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten,
országának Evangéliumát, az Isten királyságáról szóló örömhírt, királyi uralmának
jó hírét, a győztes hadvezér érkezésének hírét. És gyógyítván mindenféle, és
mindenfajta betegséget és mindenféle erőtlenséget, gyengeséget, minden bajt, kórt,
fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi