SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
Ajkai Szó
29. évfolyam, 1. szám A város lapja 2016. január 15., péntek
A HÉT EMBERE GERI GYULA
A fogadással egybekötött ren-
dezvény a színházteremben Ra-
dics Gigi produkciójával indult.
A tehetséges énekesnő mini
koncertje után Schwartz Béla,
a város polgármestere foglalta
össze az elmúlt év legfontosabb
állomásait és pillanatait. Kifej-
tette, hogy küzdelmes időszak
áll a város mögött, ennek elle-
nére mégis sikerült fejlődést el-
érni a tavalyi esztendőben.
A polgármester szerint az ál-
lami intézkedések sok tekintet-
ben megnehezítették az itt élők
helyzetét. A kórházat átépítették
ugyan, ami milliárdos beru-
házás volt, de mellette romlott
az egészségügy helyzete, egyre
kevesebb az orvos és a nővér,
aki ellátja a betegeket. Az okta-
tást „állami gondozásba” vette a
KLIK,aminövelteabürokráciát
és felerősítette az ellentéteket a
rendszerben. Viszont az egyházi
iskolák egyre jobban teljesítenek
és egyre népszerűbbek, ami a
városvezetés szerint arra enged
következtetni, hogy a lakosság
nem akarja, hogy a gyerekeiket
korlátozzák. Az óvodák önkor-
mányzati kézben maradtak, az
ajkai intézményeket nemcsak a
helyiek ismerik el, de országo-
san is jó hírük van.
Kulturális területen a sok-
színűség jellemző a városra. A
rendezvények színvonala egyre
magasabb, amihez hozzájárul
az is, hogy sikerült jó kapcso-
latot kiépíteni a Pannon Vár-
színház társulatával. Schwartz
Béla beszámolójából az is kide-
rült, hogy a szociális szférában
szintén voltak nehezítő körül-
mények, viszont a helyi erők rá-
termettségének következtében
mindez ellensúlyozhatónak bi-
zonyult.
A polgármester a gazdasá-
gi életben történt változásokra
is kitért beszédében, ami azt
sugározta, hogy a vállalkozá-
sok szívesen tevékenykednek a
városban és a környéken. A Le
Belier, a Poppe & Potthoff és a
Bourns is hatalmas beruházá-
sokatindítottelazutóbbiévben,
ami a város számára rendkívül
kedvező. A cégek árbevétele és
munkafelszívó ereje segíti Ajka
fejlődését, ezért a városvezetés
szerint szükség van arra, hogy a
munkaadók biztosítsák a meg-
felelő béreket és juttatásokat
alkalmazottjaiknak. Ha ez si-
kerül, akkor garantált a hosszú
távú jó kapcsolat a város és a
befektetők között, ami garancia
a magasabb életszínvonalra és a
csökkentő munkanélküliségre.
A sport szintén fontos a vá-
ros életében, a polgármester a
2016-os tervek jelentős részét
is itt mondta el. Többek között
asztalitenisz-, kosárlabda-, ké-
zilabda- és jégcsarnok építését
tervezik, s a felújított uszodát
is hamarosan birtokba veheti a
lakosság. A polgármester sze-
rint fontos, hogy az emberek jól
érezzék magukat a városban,
szeressenek itt élni, ami csak
akkor lehetséges, ha megfele-
lő színvonalú szolgáltatásokat
és lehetőségeket kapnak, ezért
köszönet jár mindenkinek, aki
ezek megvalósításához hozzájá-
rul Ajkán.
Az évértékelő rendezvény vé-
gén Nagy Zoltánt, a helyi üzleti
élet kiemelkedő alakját, illet-
ve dr. Katzer Zoltánt, az Ajka
Kristály Kft. vezérigazgatóját is
ajándékcsomaggal jutalmazta
a városvezetés nyugdíjba vo-
nulásuk alkalmával. A műsor
egy Ajkáról készült kisfilmmel
zárult, amit fogadás követett a
kiállítóteremben.
Az Ajkán ellenzékben műkö-
dő Fidesz szervezet is értékelte a
tavalyi évet, s szólt idei terveiről
is. Csak összefogással, közösen
érhetünk el sikereket, 2016 ezért
az építkezések éve lesz – hang-
zott el egyebek közt a vacsorával
egybekötött rendezvényen, ahol
a kormány országos és megyei
programján túl az ajkai szoci-
alista városvezetés döntéseit is
átbeszélték, véleményezték.
Fülöp Zoltán, a szervezet he-
lyi elnöke és Fenyvesi Zoltán, a
Veszprém Megyei Önkormány-
zat Közgyűlésének alelnöke is
beszédet mondott. Kiemelték,
hogy köszönet jár a támogatók-
nak és a szimpatizánsoknak,
akikkel még szorosabb kapcso-
latot kell kialakítani a későbbi
fejlődés érdekében. A civilek
elérését és bevonását is fontos
feladatként aposztrofálták.
Fülöp Zoltán beszélt az év
során elért célokról, amelyek
között a Széchenyi Program
Iroda megnyitása és a rászoru-
lók támogatása is szerepelt. A
városban végbement változáso-
kat sem hagyta szó nélkül, ám
jelezte, hogy ellenzékiként po-
litizálni nem egyszerű Ajkán,
mivel a döntések nem rajtuk
múlnak, kis létszámuk miatt
főként csak a véleményüket fo-
galmazhatják meg. Például a
parkolási zónák kiterjesztését
ellenezve, vagy a polgármester
2016-os terveit illetően. A helyi
elnök szerint a városfejlesztést
támogatni kell, de észszerű ke-
retek között, mivel a költségve-
tés behatárolt, a városnak pedig
már így is jelentős a tartozása.
Fenyvesi Zoltán a kormány
munkájának eredményeit rész-
letezte. Kiemelte a KLIK szere-
pét, a kórházfejlesztést és a re-
zsicsökkentést. Továbbá ismer-
tette a jelenlévőkkel a 2016-os
tervet is, miszerint a gazdaság
fejlesztésén túl a családok tá-
mogatása és a munkahelyte-
remtés is előtérbe kerül majd.
A migránskérdés kapcsán ki-
emelte, hogy folytatni kell az
aláírásgyűjtést. Ajkán pedig
újabb tagokra van szükség,
ezért létrehozzákmajdafiatalo-
kat tömörítő Fidelitast, mert az
ifjúság jelentheti az utánpótlást
a párt számára a városban.
SzR.
ÉVÉRTÉKELŐK Az építkezések éve következik
Sokmilliós beruházások, szépülő városkép
Ajka minden tekintetben fejlődik, színvonalas a kapcso-
lat a gazdasági szereplőkkel is. Egyre több a szórakozá-
si és kikapcsolódási lehetőség, a panelok megújulnak.
A városban élni és dolgozni is egyre jobb – derült ki a
hagyományos polgármesteri évértékelőből, amit a közel-
múltban tartottak a művelődési házban.
Dr. Jáger László, Schwartz Béla, dr. Horváth József, Vándorfi László és Dorner László a polgármesteri
fogadáson (Fotó: Györkös)
A polgármesteri évértékelő résztvevői, a képen az első sorban
középen Gőgös Zoltán, mögötte jobbról a harmadik Rig Lajos or-
szággyűlési képvielő (Fotó: lgyg)
Schwartz Béla a színházteremben mondta el beszédét
 (Fotó: lgyg)
A városvezetés által tavaly
decemberben létrehozott
Sportváros Nonprofit Kor-
látolt Felelősségű Társaság
elsődleges céljai között sze-
repel a sportteljesítmények
eredményességének növelé-
se, a jelenlegi létesítmények
üzemeltetése, továbbá az új
sportberuházások megvalósí-
tása. Az ügyvezetői feladatok
betöltésére kiírt pályázatok
közül Geri Gyuláét tartották
a legalkalmasabbnak. Az Ajka
Kristály labdarúgó szakosz-
tályvezetője nem ismeretlen
a város sportéletében, szép
sikereket ért el az U-14, U-17,
U21-es korosztályos bajnok-
ságokban. A felnőtt csapatot
is eredményesen építette újjá.
Felismerte a pályázatokban
rejlő lehetőségeket, ezáltal a
Kristály pálya fejlesztése és
felújítása is elkezdődhetett. Új
szerepkörében fontosnak tart-
ja a diáksport, a fogyatékkal
élők, a szenior és tömegsport,
valamint a versenysport ma-
gasabb szintre emelését. Ezen
célok megvalósításához szük-
sége lesz sok éves vezetői ta-
pasztalatára.
A gépészmérnök és közgaz-
dász végzettségű szakember
nagy lelkesedéssel irányít a
gazdasági életben, a sportpá-
lyán, és a civil életben egya-
ránt. Jó kommunikációs és
szervezőkészsége révén a Tó-
sokberéndért Egyesület egyik
meghatározó személye. Tá-
mogat minden olyan kezde-
ményezést, amely a közösség
javát szolgálja.
(Fotó: Györkös)
Három, kettő, egy, BÚÉK!
– visszhangzott az Agorán a
tömeg összemosódó kiáltása
éjfélkor. A hideg ellenére több
százan köszöntötték az új évet
a város főterén szervezett szil-
veszteri mulatságon.
Ajkán évek óta hagyomány
szabadtéri programokkal bú-
csúztatni az óesztendőt. 2015-
ben sem volt ez másként. A
nap hangulatát a délutáni 2016
méteres örömfutás alapozta
meg, amelyen közel nyolcszá-
zan vettek részt vicces jelme-
zekben, családostól, barátostól,
házi kedvencekkel közösen.
Az esti program a Madarak
házibuli zenekarának műsorá-
val indult. A banda rövid idő
alatt mozgásra bírta az ünnep-
lőket, jó zenét játszottak, de a
repkedő mínuszok is segítettek
a közönség megtáncoltatásá-
ban.
Éjfélkor felcsendült a Him-
nusz, majd dr. Horváth József
alpolgármester kívánt sikeres
új esztendőt a jelenlévőknek és
a városnak egyaránt. A jókí-
vánságokat követően eldurran-
tak az első tűzijáték-rakéták és
pezsgősüveg-dugók is. Fényár-
ban úszott a Torna-patak és a
környék a szivárvány színeiben
pompázó alakzatoktól. A több-
ség a tűzijáték mellett önmagát
és a barátait/családját, vala-
mint a pezsgőt is megörökítet-
te néhány szelfi segítségével. A
szilveszteri mulatság Rácz Ger-
gő produkciójával folytatódott,
majd a Madarak utcabáljával
ért véget.
Hajnali fél négyre elcsen-
desedett a tér, csak a rakéták
földre hullott törmeléke, a
környéken felejtett műanyag
poharak és néhány szófosz-
lány árulkodott arról, hogy
valami történt.
Új évbe léptünk. Új remé-
nyekkel, kihívásokkal és foga-
dalmakkal. Sokan apróságo-
kat kívántak csupán, mások
világra törő terveket tűztek ki
célul. 2016 újabb esély, hogy az
álmok valóra váljanak.
SzR.
(Fotó: Györkös)
Repkedtek a mínuszok
és a jókívánságok
Ajkai Szó 2016. január 15., péntek
2
Mozgással búcsúztatták 2015-öt
Felkerülnek a szalagok
Újévi tekerés
a Kab-hegyre
Odafigyelnek
a segítségre szorulókra
A tizenhetedik alkalommal
megszervezett óévbúcsúzta-
tó tömegsportrendezvényen
közel nyolcszázan tették meg
a 2016 méteres távot görkor-
csolyával, babakocsikkal, ku-
tyákkal, futva vagy majdnem
sétálva. A résztvevők között
hercegnőket, parókás rejtőz-
ködő egyedeket, kigyúrt ame-
rikai focistákat és még a Szabó
baktert is megpillanthatták a
szemfülesek.
Minden nevező pólóval
gazdagodott, ám a délutáni
sportrendezvényen a gyorsa-
ság nem számított igazán. A
szervezők a részvételre és az
együttlétre biztatták inkább
a város lakóit, amit a csalá-
dok és a baráti társaságok meg
is fogadtak, ugyanis minden
korosztály képviseltette ma-
gát a megmérettetésen. A táv
megtétele után több kategóri-
ában jutalmazták az induló-
kat.
A legfiatalabb lánynak Kaj-
di Fanni bizonyult, aki 2013
decemberében született, míg
a legifjabb fiú Vilman Péter
volt. A kissrác hét hónaposan
teljesítette a távot családjával.
Legidősebb női versenyzőként
Harczi Józsefné ért a célba 85
évesen, míg a férfiak mezőny-
ében Czingler Sándor vitte el a
különdíjat életkorával (76).
A táv megtétele után a jó
hangulatról a dermesztő hi-
degben forralt bor és tea, vala-
mint tombolasorsolás gondos-
kodott. Jutalmazták a legjobb
jelmezes résztvevőket is. A
négytagú zsűri, azaz Utassy
István és Johanidesz Sándor
önkormányzati képviselők,
dr. Horváth József alpolgár-
mester, és Káldi János, a ren-
dezvény ötletgazdája szerint
Kovács Krisztián és testvére,
Dominik, illetve Gyüre Villő
maskarája volt a legötletesebb.
A rendezvényről Jákli Péter
sportszervező lapunk kér-
désére elmondta, hogy évről
évre egyre többen vesznek
részt rajta, ami büszkeséggel
tölti el a szervezőket, hiszen
a vidám sportprogram össze-
hozza az ajkaiakat és a mozgás
fontosságára is felhívja a he-
lyiek figyelmét.
SzR.
A vidámságé és a vicces jelmezeké volt a főszerep a szil-
veszteri futáson, amit stílszerűen pezsgődurranással in-
dított dr. Horváth József alpolgármester az év utolsó nap-
ján az Agóráról.
A vidám sportprogram összehozza az ajkaiakat (Fotó: Györkös) Szilveszter napja se múl-
hatott el bringázás nélkül a
drótszamarak szerelmesei-
nek. Az ajkai kerékpárosok
hagyományaikhoz híven az
idén is feltekertek a Kab-hegyi
kilátóhoz.
A jól sikerült évzáró tekerés
csodálatos napsütésben érte a
kerékpárosokat. Vendégek is
részt vettek a túrán, Veszp-
rémből és Tapolcáról is több
bringás érkezett. 
Az idei újévben a Brin-
gAjka KSE vállalta, hogy az
összes kerékpárost megven-
dégelje egy pohár meleg ital-
lal. A jó kedvvel és közös be-
szélgetéssel eltöltött vidám
délelőtt  után, az elfogyasz-
tott meleg italoktól átmele-
gedve, mindenki önállóan
tért haza.
A BringAjka Kerékpáros
Sportegyesület köszöni a rész-
vételt minden bringásnak, a
meleg italokat pedig a Zoller
családnak. Jövőre ugyanak-
kor, ugyanott várnak sok sze-
retettel minden kerékpárost!
Népes mezőny gyülekezett a rajtnál (Fotó: Györkös)
Január közepén kezdődnek
városunk középiskoláiban a
szalagavató ünnepségek.
A Szent-Györgyi szakkép-
ző iskola január 22-én tartja
a szalagavatót az iskola tor-
natermében. A szakközépis-
kolások ünnepsége 16 órakor
kezdődik, majd azt követően
kapják meg a szalagot a szak-
iskolások is. A terem befoga-
dóképessége miatt döntöttek
úgy, hogy külön időpontban
ünnepelnek.
A Bródy gimnázium  három
végzős osztálya január 29-én
17 órakor kezdi a szalagavató-
ját a Nagy László szabadidő-
központban. 
A Fekete-Vörösmarty is-
kolában egy hat évfolyamos
gimnáziumi osztály tesz érett-
ségi vizsgát. Ők január har-
mincadikán 18 órakor tartják
a szalagavató ünnepséget az
Erőmű művelődési házában. 
A Molnár Gábor iskola
szakiskolásai február ötödi-
kén 15.30 órakor tartják az
ünnepséget az iskola épület-
ében.
A Bánki szakképző iskola
a Nagy László szabadidőköz-
pontban tartja az ünnepséget
február tizenkettedikén 16
órától. Az idén három szak-
középiskolai és két szakiskolai
osztály kapja meg a vizsgák
közeledtét jelző szalagot. Az
intézményben csak az első
vizsgájukra készülők tartanak
ünnepséget.
A Bercsényi iskolában két
osztály tartja szalagavatóját
február 19-én. A rendezvény
a Nagy László szabadidőköz-
pontban lesz 17 órakor. 
T.A.
Társadalmi munkát vé-
geznek, odafigyelnek a kör-
nyezetükben élő segítségre
szoruló idősekre, gyógy-
szert váltanak ki, látogat-
ni mennek, ha kell, a havat
is ellapátolják a ház elől. A
bódéi Nosztalgia nyugdíjas-
klub karácsonyi délutánján
Szimeiszter Imréné klubve-
zető elmondta, hogy tavaly
116 óra társadalmi munkát
végeztek a városnak. Éves
munkatervükben kiemelten
szerepel a hagyományőr-
zés, a tollfosztás, a lecsófő-
zés, valamint az iskolásokat
megismertetik az egykori
falusi tevékenységekkel. A
tollfosztásra évek óta meg-
hívják a helytörténet szak-
körösöket, akiket a ma már
csaknem elfeledett ételekkel,
többek között kukoricapró-
szával kínálnak. Látogatják
a devecseri idősek otthona
lakóit, ünnepek előtt mű-
sorral kedveskednek nekik.
Használt ruhát gyűjtenek a
kisgyermekes családoknak,
ünnepek előtt felkeresik az
egyedül élő nyugdíjasokat.
Négy alapító tagjukhoz is
eljutnak, akik ma már meg-
romlott egészségi állapotuk
miatt nem tudnak részt ven-
ni a klubdélutánokon. 
A karácsonyi összejöve-
telen a tagokból álló kórus
énekelt, Szimeiszter Imre ze-
nélt. A klubvezető köszöne-
tet mondott Ajka város ön-
kormányzatának a gáztűzhe-
lyért, amely a rendezvények-
re érkezők megvendégelését
teszi könnyebbé. 
Dorner László önkor-
mányzati képviselő Schwartz
Béla polgármester nevében
köszöntötte a tagokat, és
mondott köszönetet a vá-
rosért végzett munkáért. A
képviselő kifejtette, hogy
példamutató a nyugdíjasok
értékmegőrző tevékenysé-
ge, amellyel a fiataloknak is
bemutatják az egykori falusi
élet szépségeit. Dorner Lász-
ló, aki nyolc éve ápol szoros
kapcsolatot a klubbal, köszö-
netet mondott azért, hogy
a tagok az általa szervezett
bányásztelepi és óvárosi ka-
rácsonyi rendezvényen vál-
lalják a sütést és a látogatók
kiszolgálását. 
Szimeiszter Imréné el-
mondta, a csapat újabb ta-
gokkal bővült, majd az as�-
szonyok felszolgálták a va-
csorát, aminek elfogyasztása
után sütemény, tea és forralt
bor mellett beszélgettek. 
T.A.
Ajka Város Önkormány-
zata Képviselő-testülete
2015. december 18-i ülésén
a következő rendeleteket al-
kotta:
32/2015. (XII.18.) önkor-
mányzati rendelet a köz-
tisztviselők egyes juttatása-
iról és támogatásairól szóló
35/2014. (XII.30.) önkor-
mányzati rendelet módosí-
tásáról
Kihirdetés napja: 2015.
december 18.
31/2015. (XII.21.) önkor-
mányzati rendelet a szoci-
ális igazgatásról valamint
a pénzbeli és természetben
nyújtott szociális és gyer-
mekjóléti ellátásokról szóló
5/2015. (II.27.) önkormány-
zati rendelet módosításáról
33/2015. (XII.21.) önkor-
mányzati rendelet az egyes
önkormányzati rendeletek
módosításáról
Kihirdetés napja: 2015.
december 21.
A rendeletek hiteles szö-
vege az Ajkai Közös Önkor-
mányzati Hivatalban meg-
tekinthető.
Dr. Jáger László
címzetes főjegyző
Hirdetmény
POSTALÁDÁNKBÓL POSTALÁDÁNKBÓL
Az Ajkai Szakképző Iskola, Álta-
lános Iskola és Kollégium Bán-
ki Donát Intézményegysége
sikeresen pályázott az Európai
Unió által támogatott Erasmus
+ programra. Az első, vendég-
látást tanuló csoport novem-
berben teljesítette gyakorlatát,
logisztikus tanulóink pedig
2016 januárjában, illetve ős�-
szel kapnak majd lehetőséget,
hogy Németországban is ki-
próbálhassák tudásukat. Ez a
program támogatja a szakkép-
zésben tanulók külföldi gyakor-
latát. Így kívánja előmozdítani
aszakképzésszínvonalánakja-
vulását Európában. A program
segíti továbbá cégek és okta-
tási intézmények együttműkö-
dését annak érdekében, hogy
szoros kapcsolat épüljön ki az
oktatás és a képzés, valamint
a munka világa között.
Az egy siegmundsburgi kft-vel
közösen kidolgozott „Elméleti
tudás a hétköznapi gyakorlat-
ban” című nyertes pályázatunk
keretében hat vendéglátós
tanulónknak nyílt lehetősége
Németországban, négycsilla-
gos hotelekben egy hónapos
gyakorlatot teljesíteni.
Tanulóink kettesével kerültek
a hotelekhez, ahol teljes ellá-
tásban, szállásban részesül-
tek. Bepillantást nyerhettek
a hotelek valós életébe, egy
hónapon keresztül részt vettek
mindennapjaiban. Alkalmuk
nyílt közelebbről megismer-
kedni választott szakmájukkal,
annak minden szépségével,
nehézségével együtt. Sokrétű
feladatuk volt, hiszen mind az
étteremben (felszolgálás, te-
rítés, rendelésfelvétel), mind
a konyhában (ételek előkészí-
tése, evőeszközök polírozása,
mosogatás) helyt kellett állni-
uk, emellett a szobák előké-
szítése, takarítása is munkájuk
közé tartozott.
A kinn tartózkodás hetedik
napján monitoringlátogatás
alkalmával az iskola igazgató-
ja és szaktanára közreműkö-
désével a gyakorlati helyeken
értékelték a diákok addigi tevé-
kenységét. Nagyon jó visszajel-
zést kaptunk, a hotel személy-
zete mindhárom gyakorlati
helyen elégedett volt tanulóink
munkájával. A koordinátor a
monitoringlátogatást követően
hazautazott, a diákok pedig a
hotel mentorának segítségével
tovább dolgoztak.
Szaktudásukon kívül nyelv-
tudásuk is sokat fejlődött a
gyakorlat során, hiszen mind
a munkatársakkal, mind a ven-
dégekkel csak németül, illetve
esetenként angolul tudtak
kommunikálni. Szabadnapjaik
alkalmával használhatták a
hotel létesítményeit, szolgál-
tatásait (pl. uszoda, szauna,
edzőterem), a környéken pedig
kisebb kirándulásokat tehet-
tek. Mindannyian sok élmén�-
nyel, tapasztalattal gazdagab-
ban tértek haza.
A gyakorlat végén Europass
mobilitási igazolványt kaptak,
amely dokumentálja a kül-
földön töltött idő tartalmát,
részletezi az elsajátított kész-
ségeket. Ezáltal segíthet a
munkahelykeresésnél, akár
Magyarországon, akár Európá-
ban, mert az Unió tagállamai
és a tagjelölt országok is ezt
a dokumentumot használják
a külföldi gyakorlat igazolása-
ként.
Jancsó Adrien
koordinátor
„You have wonderful
teachers!” (Csodálatos ta-
náraitok vannak!) – hang-
zott az elismerés a Bródyba
látogató Erasmus+ partne-
rek pedagógusaitól, miután
többször is megtapsoltak
egy-egy foglalkozást.
Az idei tanévben induló, a
számítógéppel támogatott
nyelvoktatást szorgalmazó
Erasmus+ projekt máso-
dik találkozóját szervezte a
partnereket koordináló Bró-
dy gimnázium december
elején. Az első találkozót
az olaszországi Viterbóban
vezényelte le a gimnázium,
ahol a partnerek koordiná-
torai az első év teendőit be-
szélték meg, a közös munka
alapjait fektették le Nagy
Zoltánné és Mecsekiné Bors
Beáta vezetésével.
A második találkozón a hat
partner (Törökország, Olasz-
ország, Spanyolország, Hol-
landia, Lengyelország és
Magyarország) egy-egy isko-
lájának 3-3 tanára részesült
informatikai képzésben Aj-
kán, a Bródyban. A tréning
öt napja zsúfolt volt a tanár
munkáját támogató informa-
tikai megoldások tanulmá-
nyozásával. Az első három
napon a Pannon Egyetem
informatika tanszékének
előadói (Dávid Ákos, Gál
Balázs, Marton Gábor, Kiss
Krisztián) és Nyugat-Dunán-
túl e-twinning nagykövete
(Kalocsa Ibolya) tartottak
sok újdonságot közvetítő
angol nyelvű bemutatót. Az
utolsó két nap a bródys ta-
nároké volt: csütörtökön
weblapszerkesztés (Friedrich
Rezső), videók applikálása
(Liska Bálint), „felhők” alkal-
mazása (Jákliné Tilhof Ág-
nes) foglalkoztatta a részt-
vevőket, pénteken pedig
bemutató órákat (Kersnerné
Trombitás Judit, Csermák
Mihály, Pegánné Göntér
Szilvia) látogattak aktívtáb-
la-használattal, feleltető
rendszerrel. A PhotoShop rej-
telmeivel a török kolléga (Er-
kan Taskaya) remekelt, onli-
ne feladatlap szerkesztéssel
bródys diákok is debütáltak
Benczéné Stromajer Anita
irányításával. A sort Süle
Péter tanár úr Google.docs
bemutatója (és ajándék Ba-
laton szelete) zárta.
A szakmai programok lánco-
latába – idő híján – csak né-
hány kulturális gyöngyszem
kerülhetett: Ajka, Sümeg
és Veszprém, majd a végén
Budapest látnivalói gazdagí-
tották az élményeket. Bele-
kóstoltak a magyar gasztro-
nómia ízvilágába is: igazi el-
ismerés az olaszoktól érke-
zett, a BakonyGaszt Gellén
Lászlóné által összeállította
kínálatát felülmúlhatatlan-
nak minősítették (School
canteen forever! felkiáltás-
sal.) A koronát a péntek
délutáni diákprezentációk,
népdaléneklés, fergeteges
néptánc-bemutató és próba
tették fel az egy hétig tartó
találkozóra. Viszontlátásra
Hollandiában, Rotterdam-
ban! – köszöntek el egymás-
tól a résztvevők, dicsérve a
szervezést, az egész heti ko-
ordinációt.
Nagy Zoltánné
igazgatóhelyettes,
projekt koordinátor
Bánkisok
németországi gyakorlata
A számítógépé
volt a főszerep
Ajkai Szó2016. január 15., péntek
3
Virágözön a kultúrbanApró ajándékok
a jóságért cserébe
Aktív évkezdés hóesésben
Jó hangulatban is lehet segíteni (Fotó: Györkös)
Tizenhat kilométeres távval köszöntötte az új évet húsz elszánt
sportember, akik a hideggel is dacolva futották le a Kenyérgyártól
a Sárcsi-kútig kijelölt útvonalat. Az újévi futást harmadszor szer-
vezte meg Ujlaki Alfonz és Szigeti Ildikó. A két szervező lapunk
kérdésére elmondta, hogy vidám hangulatban telt a program,
ahol a kocogáson túl beszélgetésre, fényképezésre és lélekme-
lengető forró teázásra, valamint kalóriapótló sütizésre is maradt
idő. A társaság hóesésben tette meg a kilométereket, a látvány
teljesen elfeledtette a résztvevőkkel a repkedő mínuszokat. A fu-
tás minden indulót felfrissített, ezért a szervezők remélik, hogy az
aktív évkezdéshez, valamint a mozgásban gazdag életstílushoz a
későbbiekben még többen csatlakoznak majd. (Fotó: Futó)
A tárlatot Paulics István, a
Kossuth Lajos Általános Isko-
la volt igazgatója nyitotta meg,
aki a művész kollégája, főnöke
volt húsz éven keresztül.
- A művészek számára egye-
düli cél az lehet, hogy lelkük
rezdüléseinek hullámhosszát
úgy hangolják alkotásaikban,
hogy az rezonáljon a befoga-
dók lelki állapotával. Termé-
szetesen mindenkivel nem
tudják megtalálni a közös lel-
ki pályát, de bizonyos, hogy a
mindennapok rohanásában és
szürke egyhangúságában az
alkotások megállásra, gondol-
kodásra késztetnek – invitált
merengésre az egykori kollé-
ga, majd a művész életpályájá-
nak néhány fontosabb állomá-
sát említette.
Horváth Mária Zala me-
gyében, Csonkahegyháton
született. A Pécsi Tanárképző
Főiskola földrajz-rajz szakán
szerzett diplomát 1970-ben.
Két év múlva kezdett a Kos-
suth iskolában tanítani, ahol
egészen nyugdíjazásáig több
ezer diáknak tanította többek
között a vetületi ábrázolást.
Nyugdíjba vonulása után kez-
dett festeni. Az Ajkai Kép-
zőművészeti Egyesület tagja
2000 óta. Elmondása szerint
hat- hétszáz képet festett az
elmúlt 15 év alatt, amelyek-
ből napjainkra száz maradt
meg, a többit elajándékozta.
A mostani kiállításon 53 képe
látható, amelyek olaj, akvarell,
pasztellkréta, selyemfestés
technikával készültek. Kü-
lönlegessége, hogy képei egy
részét farost lemez hátlapjára
festette, ezzel egyfajta vászon-
hatást keltve. Stílusa a deko-
ratív irányt képviseli, nagyon
szépek a sárga különböző ár-
nyalataiban pompázó virágai.
Láthatóan varázslatba ejtik a
különleges színű, gumós lágy-
szárúak.
A kiállításon megtisztelték
Ladányiné Horváth Máriát
volt kollégái és az egyesület
tagjai, akik elhalmozták a fes-
tőt gratulációikkal és virág-
csokraikkal. Rédling Nikoletta
előadása bensőségessé tette a
hangulatot.
A tárlat január 20-áig lát-
ható a Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidőköz-
pont kiállítótermében.
Cs.B.É.
A művelődési ház kiállítótermében liliomok, tulipánok,
papagájvirágok látványa fogadta a látogatókat, akik La-
dányiné Horváth Mária festő kiállítására érkeztek január
hetedikén.
Ladányiné Horváth Mária és Paulics István a megnyitón
 (Fotó: Györkös)
Mindenkiben ott él a hős.
Van, aki jótékonykodik,
más állatmenhelyen segít.
A legönzetlenebb cselekedet
mégis a véradás. Igazi bá-
torságpróba, de a századik
alkalom után is jó érzéssel
tölti el azt, aki ad.
- A vártnál is jobban sike-
rült a karácsony alkalmából
megrendezett véradásunk a
Nagy László Városi Könyv-
tár és Szabadidő Központ
aulájában, ahol harminc-
három véradó gyűlt össze,
hogy segítsen az ünnepek
alatt is embertársain – tájé-
koztatta lapunkat Tóth Eni-
kő, a Magyar Vöröskereszt
ajkai szervezetének területi
vezetője, aki azt is kiemelte,
hogy az önzetlenséget sza-
loncukorral, képeslappal és
apró karácsonyfadíszekkel
hálálták meg a Vöröskereszt
dolgozói.
A területi vezető szerint
köszönet jár azoknak a vér-
adóknak is, akik ugyan nem
karácsonykor, de az év során
bármikor vették a fáradsá-
got, és időt fordítottak arra,
hogy egyszer vagy több alka-
lommal donorok legyenek,
hiszen a megfelelő mennyi-
ségű vér egész évben nélkü-
lözhetetlen az egészségügy
hatékony működéséhez.
2016-ban is várják a hét-
köznapi hősöket a Vöröske-
reszt munkatársai a kijelölt
véradásokon, amelyeket a
karácsonyi sikerre való te-
kintettel a kórházon kívül,
a művelődési központban is
gyakrabban megszerveznek
majd.
SzR.
Ajkai Szó 2016. január 15., péntek
4
PSZIHIÁTRIAI
MAGÁNRENDELÉS
dr. Licz Andrea
pszichiáter szakorvos
8400 Ajka,
Móra F. u. 28.
Hétfő: 17-19 óra
Bejelentkezés:
Tel.: 20/2941667
Párom az ellenségem?Jótékony ételosztás Tósokberénden
Dobozokba zárt szeretet
Veszprémi élelmiszeripari
partnercégünk megbízásából keresünk
3 műszakba
betanított munkásokat
azonnali munkakezdéssel
könnyű fizikai munkára (csomagolás)
az Ajka –Veszprém útvonalról
(Úrkút, Szentgál, Herend, Márkó).
Kiemelkedő alapbér!
További juttatások: műszakpótlék:
15/50%, ingyenes céges járat
Veszprémig, munkaruha, hétvégi
pótlék szombatra is, étkezési jegy,
megfelelő teljesítmény esetén
éves foglalkoztatás.
Részletes tájékoztatás és felvételi
tesztírás:
Ajka, József A. u. 30.
(a buszpályaudvar mögött)
2016. január 20. (szerda) 9:00 óra.
06-88-325-943
(nyilvántartási szám: 310-1/2012-0700.)
Állásajánlataink
részleteit megtalálod a
www.valeo.hu
oldalunkon!
Fontos számodra, hogy
motiváló környezetben dolgozz,
ahol a tudásod érték?
Köztünk a helyed!
Kimagasló juttatási csomag!
• alapbéren felül 13. havi fizetés
• étkezési hozzájárulás +cafeteria
• útiköltség hozzájárulás
• iskolakezdési támogatás
• sporttámogatás
• folyamatos és magas színvonalú
képzési lehetőségek
GÉPBEÁLLÍTÓ
MINŐSÉGELLENŐR
TESZT TECHNIKUS
HIBAKERESŐ
TECHNIKUS
POSTALÁDÁNKBÓL
POSTALÁDÁNKBÓL
Iskolánk, az Ajkai Borsos Mik-
lós Általános Iskola egy fontos
mérföldkőhöz ért az Eras-
mus + projekt keretein belül.
Novemberben három nyelv-
szakos pedagógus, Böhm
Krisztina, Szalai Elvira és jó-
magam, Lecsek Desdemona,
részt vettünk az olaszországi
Pisában megrendezett tanári
találkozón, ahol közel egy év
munkájáról adtunk számot.
A tanári találkozók elsődle-
ges célja a partnerországok
(Németország, Olaszország,
Anglia, Magyarország) tanárai
közötti személyes kapcsolat-
tartás megőrzése, továbbá
betekintést nyerni egymás
pedagógiai munkájába, meg-
vitatni, elemezni a pedagógiai
módszereket, és a számunkra
releváns módszereket alkal-
mazni munkánk során.
A pisai Filzi iskolában mind a
négy partnerország képviselői
felkészülten, a pályázatban
foglalt feladatok elvégzését
igazoló tanulói alkotásokkal,
a jövő évre vonatkozó kidol-
gozott cselekvési tervekkel je-
lentek meg a megbeszélésen.
Első napirendi pontként az
olasz koordinátor bemutatta
az elkészült közös logót, ame-
lyet nekünk, a magyar partne-
reknek kell a naptár fedőlap-
jára szerkeszteni. A logó egyik
elemének az elkészítéséhez
iskolánkban pályázatot írtunk
ki. Sok pályamunka érkezett,
nehéz volt a döntés, melyik
kerüljön a közös logóra. A ta-
lálkozón résztvevő kollégák el-
fogadták a közös logó tervét,
így folytathatjuk a fedőlap ter-
vezését, szerkesztését.
Ezt követően mi, a magyar
intézmény képviselői számol-
tunk be a ránk bízott feladat
elvégzéséről. Bemutattuk a
közös naptár egyik lapjának
tervezetét, amelyet a kollégák
egyhangúan elfogadtak.
A projekt 2017. évi lezárá-
sához egy közös DVD kisfil-
met kell készíteni, amely a
tanulók művészetekhez való
kötődését tükrözi. Ennek a
kisfilmnek a tartalmi részle-
teit beszéltük meg. Be kell
építeni egy interjút a tanulók
anyanyelvén, amelyet angolul
kell feliratozni. A kisfilmnek
tükröznie kell a projekt ese-
ményeit, eredményeit. A ha-
táridő 2016 márciusa.
Az ebédszünetben vendéglá-
tóink bemutatták iskolájukat.
Az idő rövidsége, és a sok
tennivaló miatt óralátogatás-
ra sajnos nem volt lehetőség.
Azonban a tanulók közvetlen
környezete, a tantermek deko-
rációi, a gyerekek viselkedése
mégis betekintést engedtek
az ott folyó munkába és az or-
szág kultúrájába. Előadásuk-
ból tükröződött, hogy az olasz
gyerekek nap, mint nap talál-
koznak a művészettel, hiszen
Pisa utcáit, tereit képzőművé-
szeti alkotások díszítik.
Késő délután egy kis műsor-
ral leptek meg bennünket az
iskola pedagógusai és tanulói.
A negyedik, ötödik osztályos
tanulók komolyzenei koncer-
tet adtak, míg a kisebb gyere-
kek táncos, vidám produkció-
val köszöntöttek bennünket.
Annak érdekében, hogy a
projekten dolgozó tagok job-
ban megismerjék egymást, a
vendéglátók közös firenzei és
pisai városnézést szerveztek,
ebéddel, vacsorával egybe-
kötve. A pisai városnézésen
és vacsorán az olasz iskola
minden tanára részt vett, így
nemcsak azokkal a kollégák-
kal beszélgethettünk, akik a
projekt szervezési feladatait
látják el, hanem azokkal is,
akik irányításával a látványos
reprodukciók, színes dekorá-
ciók, tartalmas bemutatkozó
kisfilmek készülnek.
Az olaszországi utazás a Tem-
pus Közalapítvány, valamint
az Ajkai Tankerület segítő ko-
ordinációjával valósult meg.
Lecsek Desdemona
projektmenedzser
Az Ajka Városért Alapítvány Ku-
ratóriuma 2015-ben 100 000
Ft anyagi támogatásban része-
sítette az Ajka Város Óvoda
Katica óvodájának egészséges
életvitel alakítását segítő és az
óvodában folyó tehetségfejlesz-
tésre irányuló programját. A ter-
vezett programokat az óvoda al-
kalmazotti közössége a szülők
bevonásával valósította meg.
Első programunk az Állatok
Világnapjához kapcsolódott.
Örökös Zöld Óvodaként, igyek-
szünk emlékezetessé tenni ezt
a napot óvodásainknak, és a
gyerekeken keresztül felhívni a
figyelmet az állatok szépségé-
re, sokféleségére, védelmére. A
sikeres pályázatnak köszönhe-
tően október 4-én Kiscsőszre
látogattunk el, ahol „Cimbi ta-
nyáján” természetes környeze-
tükben figyelték meg a háziálla-
tokat és szereztek életre szóló
tapasztalatokat a gyermekek.
Láttunk bárányokat, kecskéket,
szamarakat, lovakat, kiscsi-
kót. Nagy élmény volt a tehén
„bölcsőde – óvoda – iskola”
bejárása. A lovas kocsin való
utazással a régmúlt idők köz-
lekedését ismerték meg a gyer-
mekek. A vidám napot táncház-
zal zártuk.
A mindennapokból kiemelke-
dő, hagyománnyá vált reform
ételbemutatónak és kóstoló-
nak nagy szerepe van az óvo-
dánk életében, hiszen erőtel-
jesebben tudjuk a gyerekek és
a szülők figyelmét felhívni az
egészségeséletmód,ezenbelül
pedig az egészséges táplálko-
zás fontosságára. PowerPoint-
os előadás keretében kaptak a
szülők tájékoztatást az egész-
séges táplálkozásról, majd ezt
követtte a gyerekekkel közösen
elkészített reform ételek kósto-
lása, receptgyűjtemény átadá-
sa. A gyermekek egészséges
életmódra nevelését, a szülők
szemléletformálását a „Gondol-
kodj Egészségesen” nap kere-
tében valósítottuk meg.
December 7-11 között, a „Tál-
tos” manók hetén, a tehet-
séggondozás kapott kiemelt
figyelmet óvodánkban. „Az én
manóm” alkotópályázatra sok
szép és különleges alkotás
érkezett, amelyekből kiállítást
szerveztünk az óvoda előteré-
ben. Az óvoda-család kapcsola-
tot erősítette, hogy a pályázatra
szülők és gyermekek közös
alkotásait vártuk. A magyar
néphagyományok ápolását se-
gítette a népi kultúrával való is-
merkedés, a népmesék világát
idéző „mesenap”, és a „Táltos”
tehetségpont néptáncbemu-
tatója. A hét egy vidám, közös
táncházzal zárult.
Magyar Éva
óvodavezető-helyettes
Tanári találkozón Pisában
Élményekkel teli programsorozat
a Katica Óvodában
A reformételek bemutatója már hagyománnyá vált az óvodában
A kapcsolatok útvesztőiben
nehéz eligazodni. A felek gyak-
ran egymásban keresik a hibát,
pedig mindig kettőn áll a vásár. A
házasság több, mint egy könnyed
nyáresti olvasmány. Képeskönyv,
kalandos fordulatokkal, de érde-
mes energiát fordítani rá – derült
ki a Szülők Klubjának legutóbbi
találkozóján.
Napjainkban minden második
házasság válással végződik. A
miérteketésazokokatsokannem
keresik,nemkérdezik,pedigane-
hézségekről és a problémák meg-
oldásáról érdemes lenne beszélni
a nyilvánosság előtt és otthon is.
– A megfelelő kommunikáció
meglehetősen fontos – szögezte le
dr. Barancsi Márta és dr. Jámbor
Imre. Az orvos házaspár hasznos,
ám humortól sem mentes házas-
sággondozási tippekkel szolgált
a csoport tagjainak az összejöve-
telen. Előadásukban kifejtették,
hogy a párkapcsolaton belüli
őszinte, egyenes kommunikáció
már fél sikert jelenthet, hiszen a
férfiak és a nők másként kódolják
az előttük tornyosuló informá-
cióhegyeket. Az erősebb nem tag-
jai racionálisabban, míg a gyen-
gébb nem képviselői érzelemi
alapon döntenek, ezért gyakran
ellentétes jelzéseket adnak, vagy
elbeszélnek egymás mellett, mert
amit az egyik fél egyértelműnek
gondol, az a párjának csupán
célozgatás, homályba burkolózó
talány.
A házasság akkor lehet jó hos�-
szú távon Márta és Imre szerint,
ha a partnerek egymás nélkül is
önálló, kiegyensúlyozott szemé-
lyiségek. Ebben az esetben élet-
hosszabbító tényezőként funkci-
onál a kötelék, ami kellemes ér-
zésekkel és megerősítéssel tölti el
a párt, ám önmagában az örökké
tartó igen intézménye nem tesz
boldoggá senkit, tenni kell érte.
Az orvosok azt is hangsúlyoz-
ták, hogy alapvetően nem létezik
tökéletes házasság, hiszen konf-
liktusok, akadályok, környezeti
tényezők és váratlan élethelyze-
tek mindenhol jelentkeznek, de
ezek áthidalhatók, ha a pár tag-
jai figyelnek egymásra. Fontos
az egymással töltött idő, a hűség
és az elismerő szavak. A házas-
ság eszenciáját a szeretet adja, de
megbocsátás nélkül sem műkö-
dik. A kapcsolat tehát egy tükör,
vagy ha úgy tetszik képeskönyv,
amelyből a külvilág könnyedén
olvas, míg a pár lehet, hogy nincs
is ennek tudatában. SzR.
A Térségi Családsegítő és
Gyermekjóléti Szolgálatban
a havonta összeülő Ifjúságvé-
delmi Kerekasztal résztvevői
határozták el, hogy a képviselt
intézmények is részt vesznek
az „ajándékozz egy cipős do-
boznyi szeretetet” program-
ban. A gyűjtés határideje de-
cember 16-a volt.
Borisz Ildikó családgondo-
zó elmondta, hogy 250 doboz
érkezett a gyűjtőhelyre. A do-
bozokon kívül gyermek- és
felnőttruha-adományokat, de
még élelmiszereket is aján-
lottak fel a jótékonykodók. A
legtöbb cipős dobozt, 130-at, a
tósokberéndi katolikus iskola
tanulói gyűjtötték. Ezeket kis
küldöttség – Rieder András
iskolaigazgató, Reitter István
hittanár, Holpertné Szalai Il-
dikó ifjúságvédelmi felelős és
néhány kisgyerek – vitt a tér-
ségi szolgálathoz. A legkiseb-
bek sem maradtak ki a jóté-
konykodásból. A Katica Óvo-
da Csigabiga csoportja kedves
műsor kíséretében adta át a
csomagokat, már nem először.
Adományokat intézmények,
iskolák, óvodák és magánsze-
mélyek egyaránt gyűjtöttek. A
szolgálat szakemberei Úrkút-
ra, Halimbára, Öcsre, Szőcre
és természetesen Ajkára, a
rászorulók családjaihoz jut-
tatták el.
Kupi Andrea, a Térségi Csa-
ládsegítő és Gyermekjóléti
Szolgálat vezetője irányításá-
val minden évben szerveznek
ilyen gyűjtéseket. Akikhez az
idén nem jutott el ennek a kez-
deményezésnek a híre, azok
az évközben feleslegessé vált,
jó állapotban lévő játékokat,
könyveket, ruhákat folyama-
tosan dobozokba gyűjthetik.
Így ilyenkor ünnep tájékán
már készen is állnak az aján-
dékozásra, egy „cipős doboz-
nyi szeretet” átadására.
A lábbelik tárolására szol-
gáló papírládák kicsik, sok
gyermeknek mégis belefér az
ünnep melege és még néhány
csoda is. Az országos cipősdo-
boz-akció , amelyhez a Jézus
Szíve Plébánia is csatlakozott,
immár tizenegy éve visz va-
rázslatot a rászoruló aprósá-
gok életébe karácsonykor.
A katolikus nagytemplom
közössége, egyedülállók és
családok közösen közel ötven
cipős dobozt töltöttek meg
játékkal és meglepetésekkel,
amelyeket a Családok Átme-
neti Otthonának ajánlottak fel
az advent utolsó vasárnapján
tartott szentmisén.
Az ünnepi liturgia előtt
gyermekek mondtak verset,
majd Östör Dániel lelkész fo-
galmazott meg néhány gondo-
latot a jótékonysági akcióról.
Kiemelte, hogy a csomagok
szerény ajándékok csupán,
amelyek Isten szeretetének jel-
képei, ám szívből jövőek, így
bízik benne a plébánia közös-
ségének nevében, hogy szebbé
és szeretettelivé teszik a ház
minden lakójának és dolgozó-
jának az ünnepet.
A szentmise végén az aján-
dékokat a Családok Átmeneti
Otthonának vezetője számos
kis lakóval közösen vette át. A
gyerekeknek a cipős dobozok
olyanok voltak, akár az ékkö-
vek, ami nem meglepő, hiszen
sugárzott belőlük a szeretet.
A doboznyi jóság eszménye
egy angol nagymamától ered,
aki a világégés után megsaj-
nálta a borzalmakról mit sem
tehető kicsiket, ezért ajándé-
kot csomagolt egy cipős do-
bozba, majd elküldte azt egy
szegény gyermeknek. Nem
sejthette, hogy egyszerű, de
nemes tettét milliók követik
majd és a lábbelis doboz a sze-
retet jelképévé válik nemzet-
közileg.
Cs.B.É. – Sz.R.
Egy angol nagymama gyűjtötte először a kis névtelen
ajándékait cipős dobozba. Évtizedekkel később már vi-
lágszerte elterjedt ez a szokás. Hazánkban 2004-ben in-
dult útjára önálló kezdeményezésként olyannyira, hogy
napjainkban már városunkban is több szervezet gyűjt
adományokat ebben a formában.
A Szent István Király Római
Katolikus Általános Iskola és
az iskolát ellátó magyarpolá-
nyi vendéglő harmadik alka-
lommal szervezett ételosztást
tósokberéndi rászorultak szá-
mára advent negyedik vasár-
napján 11 órától a Szent Imre
Ifjúsági Házban.
A vendéglátó egység és az
iskola között nagyon jó part-
ner kapcsolat alakult ki az
elmúlt néhány év alatt. En-
nek köszönhetőek ezek az
ételosztások. A szorgos kezű
vendéglősök az iskola tanára-
ival és diákjaival készítették a
csomagokat, hogy a szentmise
idején majd a végén is hozzá-
juthassanak a finomságokhoz.
A csomagokba halászlé, ke-
nyér és kakaós kalács jutott.
Rieder András iskolaigazga-
tó elmondta, hogy 200 adag
ételt osztottak ki a rászorultak,
egyedülállók, idős emberek és
családok részére. Örömöt je-
lent számukra, hogy lehetőség
nyílik minden évben ilyenkor
karácsony tájékán, hogy segít-
senek és néhány családba kis
melegséget vigyenek el.
CS.B.É.
Ajkai Szó2016. január 15., péntek
5
Karácsony
az Idősek Otthonában
Meglepetések
az ünnepi műsorban
Kórusok koncertje
Kigyúlt a negyedik gyertya is
Családi délután
Előszilveszteri koncertkavalkád
Bakos Frigyes, az iskola lelki
igazgatója visszaemlékezett a
négy hete elkezdődött út ele-
jére. Elmondta, hogy e hosszú
útnak az volt a célja, hogy meg-
érkezzünk Üdvözítőnk szüle-
tésének az ünnepéhez. Ezen az
úton egyre erősebbre gyúltak
a fények, amelyek megerősítet-
tek bennünket, hogy jó úton
járunk. A negyedik gyertya
meggyújtásával egyre inkább
kiteljesedikafény,amelyáthatja
mindannyiunk szívét, lelkét és
ezzel a tiszta lélekkel tudunk le-
borulni a betlehemi jászol előtt
és köszöntjük a közénk jött Jé-
zus Krisztust.
A negyedik gyertyát Rieder
András, a katolikus iskola igaz-
gatója gyújtotta meg. A műsort
Kanyárné Grünvald Petra és
Horváth Noémi pedagógusok
gitárjátéka színesítette, akik
szép karácsonyi dalokat énekel-
tek az iskola diákjaival közösen.
Versekkel is ünnepélyesebbé
tették a műsort. Berzsenyiné
Kasza Nikolett tanító, Schenek
Boglárka, Bali Réka diákok és
Reitter István hittanár előadása
is a karácsonyt hozta el az Ago-
rára. Az áldások után az iskola
pedagógusai, diákjai pogácsá-
val kínálták a megjelenteket.
Az ünnepség végén Reitter
István megköszönte a résztve-
vőknek, hogy hétről hétre eljöt-
tek a meghitt gyertyagyújtásra
és reményét fejezte ki, hogy jö-
vőre ugyanilyen szép ünnepvá-
rásokban lesz részük az ökume-
nikus ünnepség résztvevőinek.
CS. Bosits Évi
A negyedik gyertya meggyújtásának ünnepségén so-
kan megjelentek az Agorán december 19-én. Reitter
István, az ökumenikus gyertyagyújtások őrzője, kö-
szöntőjében elsőként üdvözölte a Szent István Király
Római Katolikus Általános Iskola tanárait és diákjait,
akik a negyedik gyertya meggyújtásában segédkeztek,
és kiemelten köszöntötte a történelmi egyházak helyi
vezetőit.
A negyedik gyertyát Rieder András, a katolikus iskola igazgatója gyújtotta meg (Fotó: Györkös)
A „Méltó Élet Esélye” Idő-
sek Otthona bensőséges kará-
csonyi programot szervezett a
gondozottak számára decem-
ber 22-én. Délelőtt Bakos Fri-
gyes esperes karácsonyi meg-
emlékezésén imádkozhattak
az egybegyűlt lakók. Ebéd
után pedig ünnepi műsor ré-
szesei voltak a vendégek és az
ellátottak.
Mihályi Melinda, az intéz-
mény vezetője, háziasszony-
ként köszöntötte a megjelent
vendégeket és a lakókat. Az
otthon ünnepi rendezvényét
megtisztelte Schwartz Béla
polgármester, több önkor-
mányzati képviselő, valamint
Kleinhans Terézia, a Szociális
Szolgáltató és Gondozási Köz-
pont leköszönő igazgatója is.
A Regös Nyugdíjas klub tag-
jai egy nagyon szép műsorral
Jézus Krisztus születését ele-
venítették fel. A tartalmas
előadáson ízlésesen össze-
válogatott versrészleteket és
karácsonyi dalokat adtak elő,
amelyeket Horváth Magda
nyugdíjas tanárnő tanított be
a klub tagjainak.
A műsor után Schwartz Béla
polgármester az ünnepek-
re készülve megnyugvásra,
elmélkedésre, megbékélésre
biztatott, majd József Atti-
la meghitt, szeretetet árasztó
gondolataival jó egészségben
eltöltendő karácsonyi ünne-
peket kívánt.
Mihályi Melinda köszöne-
tet mondott mindenkinek,
aki az otthon színvonalas
működését segítette, majd az
intézmény 42 lakójának aján-
dékcsomagokat adtak át a dol-
gozók. A gondozottak csillogó
szemekkel vették át a megle-
petéseket. A program zárása-
ként családias beszélgetéseket
folytattak a város vezetőivel
és a vendégekkel miközben
finom süteményeket fogyasz-
tottak. A meghitt ünnepségen
néhány családtag is megtisz-
telte az otthont.
CS.B.É.
Negyedik alkalommal
szervezett a Tósokberéndért
Egyesület ünnepi karácsonyi
műsort a közösségi ház épü-
letében. A december 19-én
délután négy órára tervezett
programra meghívták a falu
lakóit.
Elsőként a Szent István Ki-
rály Római Katolikus Álta-
lános Iskola ötödikes diákjai
léptek a képzeletbeli színpad-
ra. Az osztályfőnökük, Hor-
váthné Tilhof Gyöngyi állította
össze a műsorukat, amelyben
furulyáztak, verseket mond-
tak és énekeltek. A falu egy
nagyon szép karácsonyi aján-
dékot is kapott a Horváth
családtól. O. Henry nyomán
Horváthné Tilhof Gyöngyi,
Horváth Csaba és Horváth
Gergő egy szívszorító, meg-
ható történetet olvasott fel a
szeretetről, az ajándékozásról.
Az iskolások után a nemrég
alakult TBE Art Stúdió – né-
hány szereplővel kiegészülve
– adta elő ünnepi karácsonyi
műsorát. A programjukban
szép, ünnepi művek szólaltak
meg, amelyeket a karácsony
köré fontak. A szövegek a sze-
retetről, a karácsonyról, az
angyalok világáról szóltak. A
dalok többsége a meghitt ün-
nepet idézte. Kedves színfoltja
volt a műsoruknak, amikor
Rejtő Emi és Bőhm Zétény, két
óvodás apróság is mikrofont
kapott a kezébe és énekelt. A
műsor végén közös éneklésre
hívták a hallgatóságot, amikor
a Pásztorok, pásztorok kezde-
tű karácsonyi éneket szólal-
tatták meg. Az előadás alatt
Gróf Roland biztosította a ze-
nei aláfestést, hátteret és Vági
Károly gitározott. Az énekeket
Rejtőné Csizmadia Márta ta-
nította be.
Tósokberénd közössége is-
mét lehetőséget kapott a kö-
zös ünneplésre. Az egyesület
tagjai a műsor után megven-
dégelték az érdeklődőket ka-
rácsonyi édességekkel, teával,
forralt borral. Ezzel a rendez-
vénnyel fejeződött be az egye-
sület ünnepi programsoroza-
ta.
CS.B.É.
Zsúfolásig megtelt a Jézus
Szíve plébániatemplom a bel-
városban december 20-án. Há-
rom helyi kórus adott koncer-
tet az advent utolsó vasárnap-
ján, négy gyertya fénye mellett.
Reitter István hittanár kö-
szöntötte a résztvevőket és a
hallgatóságot. Elmondta, hogy
már lassan húsz éve adnak kö-
zös műsort az ajkai énekkarok
ilyenkor, az ünnepvárás idején.
A megszólaló zene, az ének
közelebb viszi az embereket a
Magasságoshoz, hisz az énekek
ugyanolyan imádságok, mint
az elmondott imádság. Min-
denki szívébe zárhatta a fo-
hászt, amikor az Ajkacsingeri
Borostyán Férfikar, a Padragi
Bányász Férfikórus és az Ajkai
Pedagógus Női Kar közösen
adták elő az Alleluját és Hän-
del Örvendj, világ című művét.
Ezzel a két művel egy lenyűgö-
ző vasárnap esti koncert vette
kezdetét.
Először az Ajkacsingeri Bo-
rostyán Férfikar csodás ma-
gyar műveket adott elő Petheő
Balázsné vezényletével. Zon-
gorán kísért Vörös Jánosné,
fuvolán játszott a tehetséges
Szijártó Veronika.
Őket követte a rendkívül
sokoldalú énekművész, tanár,
karnagy, Veress Györgyné Pet-
rőcz Mária egy Händel mű elő-
adásával.
A Padragi Bányász Férfikó-
rus ízlésesen összeválogatott
csokrot adott elő Kanyárné
Grünvald Petra karnagy ve-
zényletével. Zongorán kísért
Kovácsné Pogány Kinga. Fu-
volán közreműködött Kovács
Imre.
A Pedagógus Női Kar a ka-
rácsonyt idézte megkapó válo-
gatásával. Vezényelt Cserháti
Csilla és Petheő Balázsné, zon-
gorán kísért Vörös Jánosné.
Az est befejezéseként a Csen-
des éj, szentséges éj karácsonyi
éneket hallhatták. Az első részt
Veress Györgyné Petrőcz Má-
ria énekelte, majd a kórusok is
bekapcsolódtak az előadásba.
Ezzel a közös művel köszöntek
el a fellépők, a közönség pedig
otthonába vitte a karácsony
üzenetét, a szeretetet, a békét,
az örvendezést.
CS.B.É.
A Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidő Köz-
pont aulájában egy kellemes
délutánt szerveztek a ház
munkatársai családok ré-
szére aranyvasárnap. Közö-
sen készítették az anyukák,
az apukák, a nagymamák a
gyerekekkel az apró ajándé-
kokat, karácsonyi díszeket.
Takács Endréné Erzsike
útmutatásai alapján papír
alapú dombormintás kará-
csonyfadíszeket lehetett ké-
szíteni. A mintákat ő nyomta
elő nagyon ízléses kivitel-
ben. Harczi Ilona textilből
fenyőfát mintázott meg, így
az otthonokat apró fákkal
díszíthették a családok. Sza-
lai Lászlóné Rita asztalánál
nagyon ötletes ajándéktartó
tölcsért lehetett kreálni de-
korpapírból narancskari-
kákkal és ánizzsal díszítve.
Viaszné Meinczinger Kata-
linnál függő fenyődíszt gyár-
tottak színes és csillámos pa-
pírból, gyöngyökkel díszítve.
Horváth Rita kedvenc figu-
ráját, az angyalkát mintáz-
ta meg aranyozott papírból,
mini mákgumó fejjel, amel�-
lyel a karácsonyfát is lehet
díszíteni. Az öt helyszínen
olyan ötletekkel gazdagod-
tak a családok, amelyeket
otthon közösen is elkészít-
hetnek, így örömtelibb lehet
számukra a karácsonyi ké-
szülődés, az ünnep.
A kézműves foglalkozás
után a Csurgó zenekar mű-
sorát láthatták az ott maradt
családok az aulában, ahol
nagyon közvetlen kapcso-
lat alakult ki a zenekar és a
hallgatóság között. Előadá-
sukban számos népdalt, saját
dalt, gyermekjátékot szólal-
tattak meg, bennük az álla-
tok hangutánzásának nem
kis szerep jutott. Koncertjü-
kön a gyermekek is aktívan
részt vettek, s a szülők is
együtt mulattak, táncoltak,
játszottak velünk.
A kellemes, családias prog-
ramon nagyon jól érezték
magukat a felnőttek és a gye-
rekek. Ez a rendezvény méltó
befejezése volt az ünnepi ké-
szülődéseknek. Horváth Rita
és Viaszné Meinczinger Ka-
talin programszervezők és a
művelődési ház az idei ad-
venten is kitettek magukért.
csbé
Az ünnepre való tekintettel
a szervezők, külön szekto-
rokat alakítottak ki, így aki
megváltotta a jegyét a VIP
szektorba az kényelmes kana-
pékon pihenhetett két szám
között, vagy felmehetett a DJ
pulthoz fényképezkedni, sőt
soronkívüliséget is élvezett a
bárpultnál. Akik Gold VIP
jegyet vásároltak, még sofőrt
is kaphattak az éj folyamán.
Ám nemcsak ettől volt külön-
leges a karácsonyi retro disz-
kó: több szerencsés lánynak
teljesül a nagy álma, amiről a
rendezvény facebook oldalán
szorgalmasan be is számoltak.
Az est sztárvendége mellett
táncolhattak ugyanis, közelről
megtapasztalva a fiesta érzést,
hiszen aki mellett rophatták,
az az ex Fiesta egyik fele, Csor-
dás Tibor volt.
A retro diszkó után a rock-
zene kedvelőinek sem kellett
sokáig várniuk egy kis moz-
gásra. Őket a már hagyomá-
nyosnak mondható Karácso-
nyi Rockfest várta, ami idén
egy kicsit eltért a megszokot-
tól. Részben azért, mert az est
első fellépője az országosan is
elismert MVP zenekar volt,
akik nem rock, hanem rapze-
nét játszanak.
Sajnos az ünnepre a gyász
is letette a névjegyét. Lem-
my (eredeti nevén Ian Fraser
Kilmister), aki a Motörhead
együttes alapító frontembere-
ként vált ismertté, december
28-án, négy nappal a 70. szüle-
tésnapja után rákban elhunyt.
A buliban fellépő Ironbird
zenekar utolsó számával nem-
csak a közönségtől, hanem, a
legendától is búcsúzott. Őket a
Hornet, majd végül a Rekviem
zenekar követte.
December 30-án már a Ho-
neybeast zenekar kérdezte a
közönségtől, hogy „Téged mi
tesz bódottá?” A csapat va-
lamit előásott a nagy közös
tudatalattinkból, dalaik kitö-
rölhetetlenül beleégnek a lel-
künkbe, mert rólunk szólnak.
A 2014-es „A Dal” műsorban
elért sikerük és rádiós sláge-
reik után idén sincs megállás.
December elején „Bódottá”
címen megjelent új albumuk,
amit 30-án a koncerten már
élőben is hallhatott az ajkai
közönség.
Az előszilveszteri bulinak
is nevezhető lemezbemutató
koncerten előzenekarként egy
fiatal csapat, a The Medley’s
lépett a színpadra, bárzené-
jükkel szórakoztatva a közön-
séget.
F.P.T.
Ha valakinek hamar elege lett a karácsonyi bejgliből,
vagy három együtt töltött nap után már szüksége volt
egy kis távolságra a családtól, azt tárt kapukkal várta a
80-as 90-es évek legnagyobb slágereivel a Retro Disco a
sportcsarnokban.
Téged mi tesz bódottá? – kérdezte a Honeybeast (Fotó: Futó)
Ajkai Szó 2016. január 15., péntek
6
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
Star Wars: Az Ébredő Erő
3D - színes, magyarul beszé-
lő, amerikai sci-fi, január 16.
szombat 17.00, január 17. va-
sárnap 19.45
Nagyon vadon - Bolondos
vadászidény - színes, magya-
rul beszélő, amerikai családi
animációs film, január 16.
szombat és január 17. vasár-
nap 13.30
Megjött Apuci - színes, ma-
gyarul beszélő, amerikai
vígjáték, 96 perc, január 14.
csütörtök – január 20. szerda
között január 14. csütörtök,
január 16. szombat, január 17.
vasárnap, január 19. kedd és
január 20. szerda 15.00;
Az aljas nyolcas - színes,
magyarul beszélő, amerikai
western, 182 perc, január 14.
csütörtök – január 20. szerda
között január 14. csütörtök,
és január 20. szerda 17.00; ja-
nuár 15. péntek, és január 19.
kedd 19.45; január 18. hétfő
15.00
A visszatérő - színes, ame-
rikai kalandfilm, 156 perc,
január 14. csütörtök – január
20. szerda között január 14.
csütörtök, január 16. szom-
bat, január 18. hétfő és janu-
ár 20. szerda 20.00; január
15. péntek 15.00; január 17.
vasárnap és január 19. kedd
17.00, január 21. csütörtök –
január 27. szerda között janu-
ár 21. csütörtök és január 26.
kedd 15.30; január 22. péntek
és január 24. vasárnap 17.45;
január 23. szombat, január
25. hétfő és január 27. szerda
20.00
Krampusz - színes, magya-
rul beszélő, amerikai horror-
vígjáték, 96 perc, január 15.
péntek 18.00, január 18. hétfő
18.15
Alvin és a mókusok - A mó-
kás menet - színes, magya-
rul beszélő, amerikai családi
vígjáték, 86 perc,, január 21.
csütörtök – január 27. szer-
da között mindennap 14.00;
január 23. szombat és január
24. vasárnap 12.30 és 14.00
Az 5. hullám - színes, ma-
gyarul beszélő, amerikai fan-
tasztikus thriller, 111 perc,,
január 21. csütörtök – január
27. szerda között január 21.
csütörtök és január 26. kedd
18.15; január 22. péntek és
január 24. vasárnap 20.30;
január 23. szombat, január
25. hétfő és január 27. szerda
15.30
Steve Jobs - színes, magya-
rul beszélő, amerikai életraj-
zi film, 123 perc, január 21.
csütörtök – január 27. szerda
között január 21. csütörtök
és január 26. kedd 20.15; ja-
nuár 22. péntek és január 24.
vasárnap 15.30; január 23.
szombat, január 25. hétfő és
január 27. szerda 17.45
TV Ajka,
a város televíziója
A műsorváltoztatás jogát
fenntartjuk!
A TV Ajka műsorai élőben
és utólag is bármikor megte-
kinthetők a http://tvajka.hu
honlapon!
Művelődési házak
Január 20-ig, hétközna-
pokon 9.00-16.30 óráig,
szombaton 9.00-15.00 óráig
tekinthető meg Ladányiné
Horváth Mária kiállítása a
művelődési központ kiállító-
termében.
Január 16-án disznóvágás az
ajkarendeki művelődési ház-
ban az Ajkarendekért Egye-
sület szervezésében. A mun-
kálatok 7 órakor kezdődnek.
18.00 órától vacsora, ahol a
megszokott finomságokat
kínálják: húsleves, kolbász,
sült hús, töltött káposzta, for-
ralt bor. Vacsora után nótaest
harmonikakísérettel.
Január 16-án 16.00 órakor
az Ajkai Látássérült klub far-
sangi batyus bálja a Kaszinó-
ban.
Január 17-én Kegyeleti nyílt
túra a bányászok emlékére
Felsőcsingerbe. Találkozás a
bányász emlékműnél. Indu-
lás: 9 órakor. Túravezető: Né-
meth Ferenc 30-402-8047
Január 19-én 14.30 órakor
és 20-án 10.00 és 14.30 óra-
kor bérletes gyermekszínházi
előadás a művelődési központ
színháztermében. A Nektár
Színház előadásában a Szép-
ség és a szörnyeteg című me-
sejáték tekinthető meg.
Január 20-án 16.00 órakor
„Légy kreatív!” alkotó fog-
lalkozás felnőtteknek a Nagy
László Városi Könyvtár és
Szabadidő Központ 5-ös ter-
mében. Témája: asztali nap-
tár készítése. Szükséges esz-
közök: olló, ragasztó, íróesz-
köz, vonalzó.
Január 22-én 17.00 órakor
ünnepi műsor és az Ajkai
Képzőművészeti Egyesület
kiállítása a Magyar Kultúra
Napja alkalmából a művelő-
dési központ kiállítótermé-
ben.
Január 23-án Széki-tó és
környéke gyalogos nyílt túra.
Találkozás 9.45-kor az ajkai
buszpályaudvaron. Túrave-
zető: Ozorai Sándor 06-30-
270-3262
Január 27-én 15.00 órakor a
Nektár Színház előadásában
Az arany ember című előadás
tekinthető meg a művelődési
központ színháztermében.
Civil Ház
Január 18. hétfő
9.30- Kézimunka Klub Ga-
rainé Kisbej Ágnes
16.30-18.00 Flowers Aero-
bik 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
17.00- FIT-BALL Bognár Ad-
rien
18.00- Duci Torna Bognár
Adrien
18.00- Meridián torna Vajda
Zsuzsanna
Január 19. kedd
9.30- Foltvarró Klub Pappné
Ibolya
16.00- Modellező Szakosztály
Illési Oszkár
16.30- Thai-boksz Szilágyi
Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik
kezdők, 1.-2. oszt. verseny-
csoport
18.00-19.30 Flowers Aero-
bik Basic csoport Csonkáné
Krützner Márta
18.00- PRO-FIT
19.15- TRX Bognár Adrien
Január 20. szerda
8.15- Egészségmegőrző
Nyugdíjas Torna
9.00- Ingyenes vércukor-és
vérnyomásmérés Mező Já-
nosné
9.00-11.00 Ingyenes Hallás-
vizsgálat Felnőttek részére
Horváth Gabriella
15.00- Üveggyári Nyugdíjas
Klub
16.30-18.00 Flowers Aero-
bik 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
18.00- Duci Torna Bognár
Adrien
18.00-19.30 Flowers Aero-
bik Basic csoport Csonkáné
Krützner Márta
17.00- PRO-FIT
19.00- FIT-BOKSZ
20.00- CROSS FIT Bognár
Adrien
Január 21. csütörtök
9.00- Hatha Jóga Csuba Jó-
zsefné
16.30- Thai-boksz Szilágyi
Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik
kezdők, 1.-2. oszt. verseny-
csoport Csonkáné Krützner
Márta
1820- PRO PLUSZ
19.30- TRX Bognár Adrien
Január 22. péntek
16.00- Modellező Szakosztály
Illési Oszkár
18.00- Duci Torna
18.30- FIT- BOKSZ Bognár
Adrien
Január 23. szombat
14.00- „Sárkánytűz” szerep-
játszók
GYERMEKSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK
A Magyar Kultúra Napja
Szeretettel várunk minden kedves vendéget a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ki-
állításra és ünnepi műsorra január 22-én 17.00 órakor a művelődési központ kiállítótermébe.
Ünnepi köszöntőt mond és az Ajkai Képzőművészeti Egyesület kiállítását megnyitja Utassy Ist-
ván, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke. Az ünnepi műsorban közreműködnek a
Zeneiskola tanárai és növendékei.
Télen a befagyott vízfelü-
leteket gyakorta keresik fel a
korcsolyázók. A befagyott víz
komoly veszélyeket rejt magá-
ban, hiszen a jégbeszakadások
gyakorta halálos kimenetelű-
ek. E tragédiák megelőzése ér-
dekében kérjük, fogadják meg
az alábbi tanácsainkat!
Mindig társaságban men-
jenek a jégre kikapcsolódni,
így baj esetén tudnak segíteni
egymáson!
A jégre lépés előtt vizsgálja
meg annak minőségét! A sza-
badvizek jegén tartózkodni
csak akkor szabad, ha a jég
kellő szilárdságú, nem olvadt,
nem mozog!
Ha a jégen tartózkodás so-
rán gyanús ropogást, recse-
gést hall, azonnal feküdjön
hasra és próbálja meg a leg-
közelebbi biztos pontot hason
csúszva elérni!
Jég beszakadása esetén
igyekezzen kerülni a felesle-
ges mozdulatokat. Partot érve
pedig azonnal menjen meleg
helyre, szárítkozzon meg, tes-
tét törölje szárazra, igyon for-
ró, meleg italt! A kávé és alko-
hol fogyasztása nem ajánlott!
Ne kezdjen felelőtlenül má-
sok mentésébe, mert ezzel sa-
ját életét is kockáztatja, emel-
lett további jégbeszakadások
történhetnek! Lehetőleg
hívjon inkább segítséget és a
mentést végző személyt köte-
lekkel, társakkal biztosítsa. Ha
más eszköz nincs, egy hosszú,
de erős ágat, vagy akár ruha-
darabot nyújtson oda a segít-
ségre szorulónak.
Tilos a szabadvizek jegén
tartózkodni éjszaka és kor-
látozott látási viszonyok kö-
zött, járművel – a biztonságos
munkavégzés kivételével –,
kikötők és veszteglőhelyek te-
rületén, valamint folyókon és
azok mellékágain.
Biztonságos jégen
tartózkodást kíván
mindenkinek az Ajkai
Rendőrkapitányság!
A jégen is legyen biztonságban!
Szeretettel várjuk az ovis és kisiskolás gyer-
mekeket január 19-én 14.30 órakor és 20-án
10.00 és 14.30 órakor bérletes gyermekszín-
házi előadásra a művelődési központ szín-
háztermébe. A Nektár Színház előadásában
a Szépség és a szörnyeteg című mesejáték
tekinthető meg.
A Szépség és a Szörnyeteg című mesejáték
eredete egy orosz népmese, A bíbor Rózsa. A
klasszikus mesében – mint ahogy a színház
feldolgozásában is – a jó megküzd a rosszért.
Nem a rosszal – sárkánnyal vagy egyéb kul-
tikus hőssel –, hanem a rosszért, hogy ne
legyen többé rossz! A megátkozott Hercegért
küzd Szépség, a polgárleány, hogy megszelí-
dítse, és szörnnyé varázsolt arca újra emberi
legyen.
A történet egyszerű, mégis magával ragadó,
hiszen ki tudna ellenállni Szépségnek! És ki
ne akarná, hogy szeretetével, szelídségével
és szépségével legyőzze a varázslatot, és ki-
mondja az örök igazságot: A szeretet soha el
nem múlik!
A bíbor Rózsa című orosz népmese nyomán
írta: Borbély Viktória. Versszöveg: Csík Csaba,.
Zenéjét szerezte: Jiling Jácint
Szereposztás:
Szépség: Vincze Kata
Szörnyeteg, herceg: Borbély János
Báty: Balogh Ferenc
Apa: Szabó Endre
Tündérasszony: Fodor Viktória
Díszlet: Keresztury Kata
Szcenica: Juhász András
Maszk: Koryürek Vera
Jelmez: Török Sarolta, Szondray Szandra
Megrendezte első jégko-
rong tornáját az Ajkai Óriások
Jégkorong Klub január 9-én,
szombaton.
Az U10-es korosztály mini
C csoportjai számára rende-
zett ajkai jégkorong torná-
ra négy csapat jelentkezett.
Az Ajkai Óriások elsőként
a Veszprémi Jéglovagokkal
mérhették össze ügyességü-
ket, akikről tudni kell, hogy
a többség másfél-két éve ját-
szik. Fekete Szabolcs edző 12
játékost és két kapust hozott,
csapatából ketten-hárman ko-
rábban még Becze Zoltánnak,
az Ajkai Óriások edzőjének
irányítása alatt kezdtek el kor-
csolyázni. A Veszprémi Jég-
lovagok Sportegyesület 2011-
ben alakult.
Ezen az első, kétszer tizen-
két perces mérkőzésen az aj-
kai srácok bebizonyították,
hogy a nem egészen három
hónapja tartó jeges edzések
eredményesek voltak, hiszen
méltó ellenfelei lettek a Jéglo-
vagoknak. Igaz, hogy a gyer-
mek jégkorong tornákon nem
számolnak eredményt, a játék
szépsége és a mozgás örö-
me az, amiért a találkozókat
megrendezik. Mégis meg kell
említeni, hogy a Veszprémi
Jéglovagok már csak egy góllal
előzték meg az Ajkai Óriáso-
kat. A hazaiak közül elsőként
Szaniszló Balázs talált a háló-
ba, akit Becze Zoltán edző úgy
mutatott be a tornára érkező,
világbajnok jégkorongozónak,
Palkovics Krisztiánnak, mint
aki a híres csatár utódja lehet
majd. A veszprémiek elleni
mérkőzésen összesen három
gólt lőttek az Ajkai Óriások.
Már nem csak Balázs jeleske-
dett, Farkas Bence és Vincze
Zalán is beküldte a korongot
a hálóba.
Az ajkai kapuban most is
Peternics Zalán állta a sarat,
aki nagyon ügyesen hárította
az ellenfél támadásit.
Bakos Gábor, Becze Zoltán
társedzője az öltözőben első-
sorban a védekezésre hívta
fel az Óriások figyelmét. Mint
mondta, nagyon fontos, hogy
mindig maradjon egy hátvéd
a kapunál, aki csak akkor in-
duljon el, ha a társai már meg-
szerezték a korongot. Szükség
is volt a védekezésre a továb-
biakban.
Remek hátvéd volt Szaniszló
Vilmos Mátyás, aki testvérével
és Suri Barbara Fruzsinával
rendkívül erős sort alkotott.
Barbara is látványos támadá-
sokat intézett az ellenfél kapu-
ja felé.
Farkas Bencével Verebély
Bálint és Tóth Jázmin Kíra
játszott egy sorban, Vincze
Zalán mellett Kurdi Mátyás
és Bánfalvi Kristóf jeleskedett.
Szép helyzetei voltak a Boldi-
zsár Ádám, Takács Gergő és
Patasics Dóra alkotta sornak
is.
Az Ajkai Óriások a máso-
dik meccset a Szigeti Bikák
ellen vívták, akik Szigetszent-
miklósról jöttek. Ez az U10-es
csapat két éve korcsolyázik és
hokizik együtt. Tizenkét me-
zőnyjátékossal és egy kapussal
érkeztek Ajkára. Edzőjüktől,
Droppa Bélától megtudtuk,
a Szigeti Bikák utánpótlás
csapata egy tizenhat éve léte-
ző amatőr csapatból nőtte ki
magát. Az utánpótlás három
és fél éve alakult, mintegy öt-
ven igazolt versenyzőjük van.
Szigetszentmiklóson a felnőtt
amatőrökkel összesen kilenc-
ven tagot számlál a jégkorong
klub.
A Szigeti Bikák után rögtön
a HC Kiskőrös lépett a jégre
az Óriások ellen. Edzőjük, a
csíkszeredai származású Kon-
csag Kinga a román váloga-
tott játékosa volt. Elmondta,
hogy az U10-es tornán részt
vevő gyerekek több mint fele
U8-asokból tevődik össze.
Heti három-négy edzést tar-
tanak, a kapusedzések Becze
Zoltán irányításával zajlanak.
Kiskőrösön négy éve alakult
meg a jégkorong csapat, ami,
bár meglátszott a mérkőzés
kimenetelén, nem szegte ked-
vét az Ajkai Óriásoknak. Már
csak fele annyi gólt kaptak tő-
lük, mint korábban. Végül az
Egerszegi Titánokkal csaptak
össze, akiknek C csoportosait
egy-másfél éve edzi Koós Ti-
bor.
Az érmeket és az okleveleket
Palkovics Krisztián osztotta
ki a gyereknek. A magyar jég-
korongsport ikonikus alak-
ja felesége, Palkovics-Kaibás
Adrienn révén rendszeresen
megfordul Ajkán, hiszen Ad-
rienn szülei itt élnek, édesapja
Kaibás Dezső, az FC Ajka el-
nöke.
A szervezésben, a vendégek
ellátásában az egyesület mel-
lett nagy szerepet vállaltak a
szülők is. A jégkorong tornák
jellemzője, hogy mindig min-
den csapat öltözőjében van
gyümölcskosár, szendvicsek,
ásványvíz és meleg tea. A szü-
lők közreműködésével már fél
nyolckor megkezdődött a ké-
szülődés. Mindenhová jutott
darabolt banánnal, sárgarépa-
és almaszeletekkel, narancs-
és mandaringerezdekkel meg-
rakott tál, valamint a tálcákat
is folyamatosan feltöltötték
nutellás, lekváros, szalámis,
sonkás és zsíros kenyérrel. Az
épület folyosóján a szülőket
kínálták kávéval, teával, és
volt, aki házi készítésű pogá-
csát, rágcsálnivalót is hozott.
– Fantasztikus vendéglátás-
ban volt részünk, aminek kü-
lön örültünk, és nagyon meg-
lepődtünk – árulta el a Szigeti
Bikák edzője, Droppa Béla.
A következő ajkai jégkorong
torna január 24-én, vasárnap
lesz az U8-as korosztály szá-
mára.
Zsohár Gabriella
Lezajlott az első hazai jégkorong torna
Ebben a sportágban talpon maradni sem egyszerű
(Fotó: Györkös)
Ajkai Szó2016. január 15., péntek
7
Labdarúgás
Téli Kupa
Kolontár KSE – Ajka Kris-
tály SE 2-3
Ajka: edző: Sipos Tamás,
gól: Mayer, Kovács Ká. 2,
kiállítva: Kovács Ko.
FC Ajka U19 – Magyarpo-
lány SE 5-1
Ajka: edző: Domján László,
gól: Lukács 4, Kungl
Téli Terembajnokság
Aliens – ASE Tandem 4-3,
Brazil Gépsor – Úrkút
SK Ifi 5-3, Éber Szaküz-
let – Poppe  Potthoff 1-1,
Mágnes SC – Bakony FC
4-3, Xbody-Mágusok-Dra-
va-Dekor – Gépállat SC
5-3, Luftánia – MGI 4-1,
Platán FK – Hungária-Ren-
dek 5-5, Teka-Szuperinfo –
Euronics-Pulzus 2-2, Hala
Kislőd – Colo 4-4, ASE
Tandem – MGI 4-4, Roma
SC – Vávisz 1-6, Joker –
Karakter 7-1, AVÉP SC –
Brazil Gépsor 0-5, Aliens
– Poppe  Potthoff 4-2,
Éber Szaküzlet – Luftánia
7-0, Bercsényi Retró Caffé
– Platán FK 7-4, Hungária-
Rendek – Seidel Hungária
4-0
Sakk
IX. MAL Újévi Sakkver-
seny
I. korcsoport: 1. Rieger Ri-
chárd, 2. Horváth Barna-
bás, 3. Gelencsér Gergő
II. korcsoport: 1. Szőke
Kristóf, 2. Tóth Csongor, 3.
Frank Kimberli
III. korcsoport: 1. Forgács
Attila, 2. Csalló Krisztián,
3. Kaufmann Bertalan
IV. korcsoport: 1. Bence
Balázs, 2. Réti Boldizsár, 3.
Major Róbert
körmérkőzés: 1. Bence Ba-
lázs, 2. Major Róbert, 3.
Réti Boldizsár
Csapatverseny
A: 1. Tapolca VSE I., 2.
ASSE I., 3. Tapolca VSE II.
B: 1. Tapolca Rockwool, 2.
Balatonfüred SC, 3. Tapol-
ca Kölcsey
Asztalitenisz
Megyei Bajnokság
Bányász SK Ajka – Bala-
tonalmádi AK 17-1
Ajka: győzelem: Ficzay 4,
Hercz 4, Pad Á. 4, Pad F. 3,
valamint a Ficzay-Hercz és
az Ughy-Pad F. párosok
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Az Óév Kupán nem sikerült a címvédés, a Velvet Kupán viszont igenSPORTAJÁNLÓ
SPORTEREDMÉNYEK
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzések
Az FC Ajka szombaton 12
órakor fogadja a Tatabánya
együttesét, majd szerdán
14.30-kor a Szombathelyi
Haladást. A következő hét-
végén a gárda az Alcufer
Kupán szerepel.
Téli Kupa
(műfüves pálya)
Vasárnap: Magyarpolány
SE – Kolontár KSE (10.00),
Somló SC – FC Ajka U19
(11.45), Ajka Kristály SE –
Apácatorna LC (13.30)
Téli Terembajnokság
Szombat: Platán FK – Joker
(15.00), Gépállat SC – Hala
Kislőd (16.00), MGI – Úrkút
SK Ifi (17.00), Colo – Teka-
Szuperinfó (18.00), Euro-
nics-Pulzus – Mágnes SC
(19.00)
Főszerkesztő: Láng György Géza.
Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@invitel.hu.
Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető.
Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100.
Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com.
A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft.
Megjelenik 12 600 példányszámban.
Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után
beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban
tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267
Városi hetilap.
A lapot alapította
Ajka város önkormányzata.
Visszatért Ajkára Artner Tamás
Januári bánkis túrák
Gyalogosan erdőn-mezőn
Új szakmai stábbal kezd-
te meg a felkészülést az FC
Ajka a labdarúgó NB II. ta-
vaszi szezonjára. A csapat
korábbi sikeredzője, Artner
Tamás, több év után tért
vissza városunkba, a gárda
szakmai igazgatói pozíciójá-
ba. A vezetőedzői feladato-
kat Jákli Péter helyett mos-
tantól az a Székely Tibor látja
el, aki Artner segítőjeként
tevékenykedett az elmúlt
években. A klubhoz Haraszti
Gergely személyében erőn-
léti edző is érkezett. Az első
héten a játékosok napi egy
edzésen, a hét végén pedig
felmérésen vesznek részt. A
következő időszakban már
délelőtt és délután is trénin-
geznek az ajkaiak. A felké-
szülés alatt a vezetőség több
próbajátékost is tesztel. Saját
pozíciójáról szólva Artner
Tamás elmondta, hogy egy-
fajta kapocsként működik
majd a szakmai és a gazda-
sági vezetés között. Többek
között az ő feladata lesz a ke-
ret átalakítása, ugyanis sze-
rinte a csapat a kapus posz-
tot leszámítva minden téren
erősítésre szorul. Emellett
az utánpótlás szakmai fel-
ügyelete is az ő hatáskörébe
tartozik, mivel a klub ezen
a téren is fejlődni szeretne,
hogy minél több ajkai sze-
repelhessen majd a felnőtt
csapatban. Artner Tamás
ugyanakkor megjegyezte,
hogy egy ekkora városban jó
teljesítménynek számít, hogy
három saját nevelésű fiatal
– Pavlitzky Balázs, Merk Mi-
lán, Bölcsföldi Milán – is a
felnőtt kerettel készül.
A labdarúgásban a tél a te-
rembajnokságok ideje. Idén
második alkalommal ren-
dezték meg városunkban
a Velvet Kupa elnevezésű
kispályás tornát, amelyre
szerte a Dunántúlról érkez-
tek csapatok. Ennek ellenére
két ajkai gárda is bejutott a
négy legjobb közé, méghoz-
zá az Ajka Kristály és a tor-
na talán legjobb mérkőzésén
a szintén ajkai Mágusokat
büntetőkkel kiejtő Bakony
FC. Ennél tovább azonban
már nem tudtak lépni, mivel
a Kristály a címvédő Sibaris-
tól, míg a Bakony FC a több
NB II-es játékossal felálló
Loki-Bautól vereséget szen-
vedett. A bronzmérkőzésen a
Bakony FC 5-2-re múlta felül
ellenfelét, a döntőben pedig a
címvédő egygólos győzelmet
aratott a számos volt FC Ajka
játékost felvonultató Loki-
Bau felett. A vándorserleg
így nem talált új gazdára,
jövőre is Sárvárról érkezik
majd városunkba, ahol vár-
hatóan ismét kiváló csapatok
küzdenek majd meg érte. A
torna álomcsapatának háló-
őre Grőber Ádám (Bakony
FC) lett, a mezőnyjátékosok
pedig Viszket Ferenc, Pupp
Richárd (mindkettő Sibaris),
Pavlitzky Balázs (Kristály),
Gaál Bálint (Loki-Bau) és
a gólkirály Baldauf Konrád
(Bakony FC).
Nemcsak Ajkán, hanem
szerte Dunántúlon rendez-
nek kispályás labdarúgó
tornákat, amelyeken rendre
elindulnak városunk csa-
patai is. Ezeken a tél eddigi
legnagyobb sikerét a Bakony
FC érte el az alsóörsi Szil-
veszter Kupán, ahol kiváló
játékosokkal felálló csapatok
képviselték a rendkívül erős
mezőnyt. Az ajkai gárda egé-
szen a döntőig menetelt, ér-
dekesség, hogy az ajkai Vel-
vet Kupához hasonlóan ide
ezúttal is a Mágusokon ke-
resztül vezetett az út, újfent
büntetőkkel. A fináléban az
NB I-es és NB II-es játéko-
sokat is a soraiban tudó Üdí-
tősök csapatával 1-1-es dön-
tetlent játszott a Bakony FC,
de a hetesrúgásoknál megint
ők koncentráltak jobban és
elhódították a kupát. Nem
csoda, hogy a torna legjobb
kapusa is az ajkai csapatból
került ki, Krajcsi Richárd
személyében. Az aranyérem
mellett értékes nyereménye-
ket, labdát, mezeket és sport-
táskákat is kaptak a győzte-
sek.
A szokásokhoz híven fut-
ballal búcsúztatták az esz-
tendőt az Óév Kupa részt-
vevői. A tornán a háromfős
csapatok kis kapukra mérték
össze a tudásukat, a húsz
gárdát ötös csoportokba so-
rolták, ahonnan az első kettő
jutott tovább. Idén a legna-
gyobb kérdést az jelentette,
hogy a tavalyi és tavalyelőtti
bajnok sorozatban harmad-
szor is az élen végez-e, mert
ez esetben végleg elhódítja a
vándorserleget. A válasz ha-
mar érkezett, hiszen a Boly-
hos Boys a csoportból sem
tudott továbblépni, így biz-
tossá vált, hogy új bajnokot
avatnak. A döntőbe jutásért
az Egybefőtt Meggybefőtt
(Rajmon Péter, Orgován Ta-
más, Néveri Róbert, Horváth
László, Illés Bertalan, Kovács
Kornél, Venczel Szilárd) a
Gunarak (Balázs Tibor, Imre
Péter, Tisonyai Richárd, Ber-
zsenyi Tamás) csapatával
játszott 2-2-es döntetlent,
büntetők után pedig az utób-
bi gárda került a fináléba. A
másik ágon szintén szorosan
alakult a párharc, a rutinos
Viva Tours (Klespitz Gábor,
Nagy Tibor, Hájas Attila,
Meiczinger László, Gutléber
Roland) 4-3-ra múlta felül a
Young Boys fiataljait (Lukács
Patrik, Obermajer Ádám,
Szarka Martin, Nyírő Mar-
cell, Ambrus Kristóf, Gott-
fried Dániel). A bronzmér-
kőzésen 3-3-ra végeztek a
felek, a büntetők után pedig
az Egybefőtt Meggybefőtt
örülhetett. A döntő rend-
kívül izgalmasan alakult,
a Viva Tours ezúttal is 4-3-
ra diadalmaskodott, így ők
vihették haza a vándorser-
leget, amelyet a következő
tornán kell majd megvéde-
niük. Azért a Gunarak sem
szomorkodtak, hiszen a jó
hangulat és a második he-
lyért járó pezsgők kárpótol-
ták őket a szoros mérkőzésen
elveszített bajnoki címért.
Az ünnepek előtt rendez-
ték a Győr Open Nemzetközi
Úszóversenyt, ahol 32 csapat
820 indulója mérette meg
magát. Szóka Júlia az egy
évvel idősebb korosztályban
800 méter gyorsúszásban
szerzett aranyérmet, úgy,
hogy a 200 és 400 méteres
részideje is korosztályos
ranglistavezető időnek szá-
mított. E három táv mellett
1500 méteren is ő vezeti a
kategóriájának rangsorát.
Kun-Szabó Fanni 800, 400 és
200 méter gyorsúszásban is
harmadik helyen végzett. Új-
vári Dorina 50 méteres mell-
úszásban szerzett bronzér-
met, Cser Dávid pedig 200
és 400 méter gyorson úszott
aranyjelvényes időt.
Csicsics Richárd
Az FC Ajka régi sikerkovácsa ismét városunk csapatát
erősíti, igaz ezúttal nem vezetőedzői beosztásban.
Kaibás Dezső és Artner Tamás a TV Ajka stúdiójában (az adás felvétele elérhető az ajkaiszo.hu
honlappon) (Fotó: Györkös)
A Bánki Donát Természet-
barát Egyesület januárban is
számos túrát szervez a téli ter-
mészet kedvelőinek. 
  Az 1909-es bányaszeren-
csétlenség 55 áldozata tiszte-
letére 17-én bányász kegyeleti
gyalogos emléktúrát hirdet.
Útvonal, Ajka – Alsócsinger
– Felsőcsinger – Fekete-hegy
– Ajka. A táv 14 km, 200 mé-
ter szintemelkedés. Indulás az
Ajka Hotellal szemben lévő
Bányász szobortól 9 órakor.
Megemlékezést tart Pászti Ti-
bor helytörténeti kutató, túra-
vezető Káldi Géza.
Diáktúrát hirdetnek 23-án,
szombaton azoknak a tanulók-
nak, akik testnevelés óraked-
vezményt szeretnének kapni.
A kedvezményhez félévente
kettőt kell teljesíteni, amit a tú-
ravezető igazol. Indulás a busz-
pályaudvarról 8.30 órakor. 
Túra a Csurgó-kútra 24-
én vasárnap. Utazás Ajkáról
a győri busszal 6.50 órakor
Bakonypölöskéig. Útvonal,
Bakonypölöske – Csurgó-kút
– Kislőd – Ajka. Táv 30 km,
szintemelkedés 400 méter. A
túravezető Lipták József Ba-
konypölöskén várja az útnak
indulókat.
Nyugdíjasok sétatúrája 3-4
órában, 6-8 kilométeren 27-én,
szerdán. Indulás az ajkai autó-
busz-pályaudvarról 8.30 óra-
kor. Túravezető Heffler László.
A januári utolsó túra egy
izgalmas Medve(nyom)kere-
sés a Pokol-lik (Savanyó Józsi)
barlangnál 30-án. A táv 16
km, 200 méter szintemelkedé-
sű úton. Indulás az Ajka Hotel
elől 9 órakor. Túravezető Káldi
Géza.T.A.
Tizennyolcan teljesítették
a Kék túra Veszprém megyei
szakaszát a Bródy gimnázium
9. G osztályából. Az osztály,
amelyik harmadik éve, a he-
tedik évfolyamtól van együtt,
Csermák Mihály osztályfőnök
és Takács Viktória tanár ve-
zetésével rendszeresen járja a
természetet. Az osztály min-
den tagja részt vett túrákon,
de a Veszprém megyei 240
kilométert csak azok tudták
igazolni, akik mindegyiken
ott voltak.
Ők – Novák Péter Pál, Sza-
bó Csenge, Bánhidi Alexand-
ra Beatrix, Boldizsár Levente,
Katona Máté, Horváth Kristóf,
Tóth Ágnes, Farkas Virág Lí-
via, Morvai Szabolcs, Szekér
Tamás Bendegúz, Nyőgér Re-
beka, Szőke Dorina, Valcz Do-
rina, Frei Liliána, Vincze Lilla
Veronika, Kleinhans Dávid,
Zsigmond Flóra Anna, Lukács
Szonja Dorka – kitűzőt és em-
léklapot kaptak.
A díjak átadásán, december
22-én, a Nagy László szabad-
időközpontban, Mag Éva, a
Veszprém Megyei Természet-
barát Szövetség elnöke átte-
kintést adott a Kék túra moz-
galomról és az útvonalról.
Csermák Mihály elmondta,
hogy már az első együtt töl-
tött hét után túrázni indultak.
A céljuk az volt, hogy ismerjék
meg egymást, érezzék jól ma-
gukat. Onnan indult az egész,
és fejlődött ki belőle a teljesít-
ménytúra. A közös élmények
még jobban összekovácsolják
az osztályközösséget.
Az emléklapok és a kitűzők
átadása után Káldi Géza, a
Bánki Természetbarát Egye-
sület örökös elnöke saját vers-
ében mondta el a természetjá-
rás szépségeit.
Csermák Mihály elmondta,
folytatják a természetjárást,
céljuk, hogy érettségiig vé-
gigjárják az 1118 kilométert,
majd megköszönte a szülők-
nek a segítséget. T.A.
HIRDESSEN AZ
AJKAI SZÓBAN!
Hirdetésfelvétel
a Városháza 4. emeletén
a 422-es irodában az Ajkai
Média Nonprofit Kft-nél.
Telefon: 06-88/521-164
Hirdetési e-mail cím:
ajkaimediakft@gmail.com
Web: www.ajkaimediakft.hu
Hirdetési lapzárta:
minden hétfőn 12 órakor.
2016. január 15., péntekAjkai Szó
8
LAPSZÉL
Véradás
Január 20-án (szerdán) 10-
től 14 óráig intézeti vér-
adásra várják a véradókat
az ajkai kórház fertőző osz-
tálya melletti vérvételi helyi-
ségben.
Menyegző
Házasságot kötöttek váro-
sunkban: Kalmár Balázs
és Antal Angéla december
19-én.
Gólyahír
Köszöntjük városunk legi-
fjabb polgárait: Balogh Ta-
más és Vincze Noémi Ágnes
december 8-án született
kislányát, Hannát, Horvá-
th Jenő és Szabó Erzsébet
december 9-én született
kislányát, Dönízt, Szabó
Szabolcs és Berzsenyi Kitti
december 11-én született
kisfiát, Krisztiánt, Marton
Attila és Térmeg Andrea de-
cember 13-án született kis-
fiát, Nimródot, Bujtor Balázs
és Szikra Éva december 13-
án született kislányát, Lot-
tit, Vass Lajos és Kenyeres
Krisztina december 18-án
született kisfiát, Máté No-
elt, Etlinger Miklós és Ker-
tész Zsuzsanna december
22-én született kisfiát, Le-
ventét.
Klubfoglalkozások
A mozgássérültek egyesü-
lete január 18-án 16 órától
tartja idei első klubfoglalko-
zását. Jusztin Jánosné klub-
vezető számít a tagság aktív
részvételére!
Kultúra napi programot tart
a Nosztalgia Nyugdíjas Klub
tagsága január 22-én 15
órakor a bódéi közösségi
házban. Több nyugdíjas
egyesület tagjai is verssel
készülnek.
Hívogató
Jézus mondja: „Jöjjetek én-
hozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok és megter-
heltettetek, és én megnyu-
gosztlak titeket.” (M.t. ev.
11, 28). Szeretettel hívunk
és várunk minden kedves
érdeklődőt az Ajkai Borsos
Miklós Általános Iskola (Eöt-
vös u. 9.) földszinti termébe
január 18-és 19-én (hétfő-
kedd) 17.00-kor kezdődő
evangelizációs igehirdeté-
seinkre.
Evangéliumi Szabad
Eklézsia Egyesület,
Budapest
Éjjel-nappal
hívható segélyvonal
Az Ajkai Család- és Gyer-
mekjóléti Központ a veszé-
lyeztetett, magányosan élő
idős emberek, utcán élő
hajléktalan személyek krí-
zisellátására éjjel-nappal
hívható segélyvonalat mű-
ködtet, illetve készenléti
szolgálatot biztosít nyitva
tartási idején kívül felme-
rülő krízishelyzetekben
történő azonnali segítség-,
tájékoztatásnyújtás, tanács-
adás céljából. A krízisvonal
telefonszáma: 06-20/226-
2322.
Január 17-én vasárnap a Calix Patika (Semmelweis u. 2.) tart
ügyeletet 8.00 és 21.00 óra között. Január 24-én vasárnap a
Hárs-Kőris Gyógyszertár (Alkotmány u. 20.) lesz az ügyeletes.
Hétköznap és szombati napokon gyógyszertári ügyelet nincs,
de reggel 7 órától este 9 óráig nyitva tart a Szivárvány gyógy-
szertár, amely a Fő utca 66. szám alatt (a Tesco üzletsoron)
működik.
›	 Légpuska Slavia 631 Lux újszerű, karcmentes, alig használt, céltávcső-
vel eladó. Tel.: +36-20/391-3557 (Padragkút)
›	 Túrabakancs (Meindl) 42-es méret, kitűnő állapotú (új ára: 55.000,-)
12.000,- ezer forintért eladó. Tel.: +36-20/391-3557 (Padragkút)
›	 Tiszta levegőjű bakonyi faluban, Ajkától mindössze 10km-re, Úrkúton, két
szoba + étkezős, belülről szépen felújított kis családi ház 7,2 M Ft-ért el-
adó. Energetikai tanúsítvánnyal rendelkezik, szocpol igénybe vehető! Érd:
0630/373-8148
APRÓHIRDETÉSEK
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
COMPUTERES
SZEMVIZSGÁLAT
DR. SCHVÖLLER MÓNIKA
szemész szakorvos,
gyermekszemész, kontaktológus
Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 • E-mail: herczegoptika@t-online.hu
Nyitva: H-P: 830
-1200
, 1300
-1700
, Szo: 800
-1200
AZ ONLINE ÚJSÁG
Cikkeink nagy része már az újságban való meg-
jelenés előtt, esetenként bővebb terjedelem-
ben, több képpel látható, olvasható az
ajkaiszo.hu
honlapon!
Az Ajkai Mozi vendégei voltak a magyarországi Star Wars Klub
tagjai december 27-én. Az ébredő erő promóciója kapcsán Csu-
bakka, Darth Vader, Kylo Ren, de akár egy birodalmi osztagos is
lehetett a képen egy szelfi erejéig, amit nagyon sok rajongó ki is
használt ezen a karácsony utáni napon.
Csinger-parti csendélet
A versenyzők többsége már a megmérettetés előtti napokban el-
kezd ráhangolódni az eseményre (Fotó: Györkös)
Star Wars hősök
szálltak le Ajkán
Szemetelők
a Csinger-patak partján
Év végi
golyórejtegető
Olvasói levél hívta fel szer-
kesztőségünk figyelmét a
Csinger-patak melletti kör-
nyezetszennyezésre. A levélíró
állítja, hogy a területet gondo-
zó nyugdíjasok szórják oda a
szemetet.
- A bódéi nyugdíjasok jó
szokása, hogy a Csinger-patak
mellett lévő emlékmű környé-
két rendben tartják – írja. –
Rossz szokásuk viszont, hogy
amit kigazolnak, leszednek
az emlékműről (mécsesek,
elszáradt virágok csomago-
lásostól), azt évek óta a patak
partjára szórják le.
Megkérdeztük a Nosztalgia
nyugdíjas klub vezetőjét, Szi-
meiszter Imrénét, aki vissza-
utasította a levélben leírtakat.
- Klubunk tagjai a hulladé-
kot zacskóba gyűjtik, majd
miután végeztek a munkával,
hazaviszik és saját szemét-
tároló edényükbe dobják –
mondta Panni néni. – Az em-
lékműnél mindössze két mé-
cses van. A tartókat soha nem
hagyjuk ott és nem szórjuk
szét. A műanyagot és papírt
szintén elvisszük. A gallyakat
egy kupacba gyűjtjük az em-
lékmű mögötti gödörbe, majd
tavasszal elégetjük. A szeme-
tet nem a klubtagok hagyják
ott, hanem más bódéiak vi-
szik oda. Én is láttam, hogy
kik azok, figyelmeztettem is
őket. Remélem, a helyzet vál-
tozik, és többé nem a patak-
partot tartják szemétlerakó-
nak!
T.A.
Közel húsz esztendeje min-
den decemberben biliárdver-
senyt és bulit szerveznek a
Bisztróban, ahol az első há-
rom győztes jutalma valami-
féle isteni nedű.
A legutóbbi rendezvényen
huszonketten vállalták a ki-
hívást a nézőkkel teli terem-
ben. A játszmák lebonyolí-
tása során a reggeli sorsolást
követően egyenes kiesési
rendszerben küzdhettek meg
egymással a jelenlévők, akik
minden esetben két győztes
párbaj után léphettek tovább.
A végső győzelmet és a hozzá
tartozó folyékony elismerést
az ismerősei körében csak
Rockynak becézett versenyző
zsebelte be.
- A jó hangulatú összejö-
vetelen főként törzsvendégek
mérték össze ügyességüket,
ám a többség nem a díjak,
hanem a közösségi élmény és
a barátok miatt érkezett – fo-
galmazta meg Heffler Zoltán
rendező. Szerinte az év végi
program mindig sokakat
vonz, a versenyzők többsége
ezért már a megmérettetés
előtti napokban elkezd ráhan-
golódni az eseményre néhány,
ismerősök ellen vívott bili-
árdpartival, amelyeknek tétje
ugyan nincs, mégis fontos,
hiszen összehozza a rég nem
látott barátokat, cimborákat.
SzR.
Menhelyről lopott kiskutyát
Az ajkai gyepmesteri telep kerítésén átmászva, a kennel
lakatját lefeszítve tulajdonított el egy apró termetű kutyát
M. Imre a közelmúltban éjszaka. Perec jól van, a rendőrök
rövid idő alatt megtalálták az eltűnt állatot.
Ferenczi Tímea rendőr főhadnagy lapunkat arról tájékoztat-
ta, hogy a negyvenéves férfi megalapozottan gyanúsítható
az állat ellopásával, ugyanis december 28-án éjszaka az
állatmenhely zárt kenneljéről a lakatot lefeszítette, és abból
elvitte a kistestű keverék kan kutyát, amelyet egy nappal
később december 29-én megtaláltak a lakásán a rendőrök.
M. Imrét elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hall-
gatták ki az Ajkai Rendőrkapitányságon. A férfival szemben
jelenleg lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja
miatt nyomozást folytat az Ajkai Rendőrkapitányság Vizsgá-
lati Alosztálya.
A történtekről a közösségi portálon a menhely vezetője, An-
tal Laura is beszámolt, aki az oldalon jelentette be előzőleg
Perec eltűnését is. A közösségi média manapság hatalom,
hiszen rengetegen segítették megosztásokkal az állatvédő
nyomozását, amit siker koronázott, néhányan ugyanis hasz-
nos információval is szolgálni tudtak a kutyus hollétét illető-
en. Az elkövetőről az is kiderült, hogy örökbe akarta fogadni
az ebet, de nem bírt várni addig, amíg hivatalos úton, papí-
rokkal kaphatja meg a kisállatot. SzR.
Több mint 150 álláskere-
ső vett részt a Magyar Öku-
menikus Segélyszervezet
(MÖS) és egy sörgyártó cég
által életre hívott Sopro-
ni Jóleső Segítség program
veszprémi rendezvényén.
A program egyedisége ab-
ban rejlik, hogy a szakmai
előadásokon és tanácsadáso-
kon a tudásbővítésen túl, a
szakemberektől olyan pozi-
tív megerősítést is kaptak az
érdeklődők, ami új lendüle-
tet adott, és elengedhetetlen
a sikeres elhelyezkedéshez.
A felkészült résztvevőket a
térség legnagyobb munkál-
tatói részéről már a helyszí-
nen több száz álláslehetőség
is várta.
A veszprémi Eötvös Károly
Megyei Könyvtárban meg-
tartott ingyenes rendezvé-
nyen a résztvevők a program
szakmai hátterét biztosító
humánerőforrás központ
pultjánál tehették fel kérdé-
seiket a tanácsadóknak és
vehettek részt ingyenes ál-
láskeresési tanácsadásokon.
Az Álláskeresők Napjának
nevezett rendezvénysorozat
legutóbbi, hetedik állomása
a veszprémi volt. A nap jel-
szava a pozitív hozzáállás,
amely Vastag Tamás előadá-
sában is nagy hangsúlyt ka-
pott. A veszprémi származá-
sú énekes elmondta: „Közeli
célokra koncentrálok min-
dig, és igyekszem élni a le-
hetőségekkel, hiszen ahogy
Charles Darwin is mondta,
nem feltétlenül a legintelli-
gensebb vagy a legerősebb
élőlény marad fenn, hanem
az, amelyik a legjobban al-
kalmazkodik a változások-
hoz.”
Aki lemaradt a rendez-
vényről, vagy pedig a hu-
mánerőforrás központ to-
vábbi segítségét is igénybe
szeretné venni, jelentkezhet
a 06 40  201  110-es – Ma-
gyarországon egyedülálló –
álláskereső kék számon.
Fókuszban
a pozitív hozzáállás

More Related Content

What's hot

Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.10.11.
Ajkai Szó 2019.10.11.Ajkai Szó 2019.10.11.
Ajkai Szó 2019.10.11.Ajkai Szó
 

What's hot (20)

2021 11 ny
2021 11 ny2021 11 ny
2021 11 ny
 
Zsongorkői Lelátó 2019 március
Zsongorkői Lelátó 2019 márciusZsongorkői Lelátó 2019 március
Zsongorkői Lelátó 2019 március
 
Zsongorkői Lelátó 2019 február
Zsongorkői Lelátó 2019 februárZsongorkői Lelátó 2019 február
Zsongorkői Lelátó 2019 február
 
2021 12
2021 12 2021 12
2021 12
 
2021 06 ny
2021 06 ny2021 06 ny
2021 06 ny
 
Zsongorkői Lelátó, 2017. január
Zsongorkői Lelátó, 2017. januárZsongorkői Lelátó, 2017. január
Zsongorkői Lelátó, 2017. január
 
Zsongorkői lelátó 2016. december
Zsongorkői lelátó 2016. decemberZsongorkői lelátó 2016. december
Zsongorkői lelátó 2016. december
 
Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.
 
Zsongorkői Lelátó, 2017. 7. szám.
Zsongorkői Lelátó, 2017. 7. szám.Zsongorkői Lelátó, 2017. 7. szám.
Zsongorkői Lelátó, 2017. 7. szám.
 
2019 07 ny
2019 07 ny2019 07 ny
2019 07 ny
 
Zsongorkői Lelátó 2019 május
Zsongorkői Lelátó 2019 májusZsongorkői Lelátó 2019 május
Zsongorkői Lelátó 2019 május
 
Zsongorkői Lelátó 2019 12 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 12 nyZsongorkői Lelátó 2019 12 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 12 ny
 
2021 08 ny_
2021 08 ny_2021 08 ny_
2021 08 ny_
 
Zsongorkői Lelátó 2019 április
Zsongorkői Lelátó 2019 áprilisZsongorkői Lelátó 2019 április
Zsongorkői Lelátó 2019 április
 
Asz 2014 09_19
Asz 2014 09_19Asz 2014 09_19
Asz 2014 09_19
 
Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.
 
Ajkai Szó 2019.10.11.
Ajkai Szó 2019.10.11.Ajkai Szó 2019.10.11.
Ajkai Szó 2019.10.11.
 
Zsongorkői Lelátó, 2017. 6. szám.
Zsongorkői Lelátó, 2017. 6. szám.Zsongorkői Lelátó, 2017. 6. szám.
Zsongorkői Lelátó, 2017. 6. szám.
 
Zsongorkői Lelátó 2016/1 webes szám
Zsongorkői Lelátó 2016/1 webes számZsongorkői Lelátó 2016/1 webes szám
Zsongorkői Lelátó 2016/1 webes szám
 
2021 07 ny_
2021 07 ny_2021 07 ny_
2021 07 ny_
 

Viewers also liked

Організація науково-методичної роботи з правового виховання
Організація  науково-методичної  роботи з правового вихованняОрганізація  науково-методичної  роботи з правового виховання
Організація науково-методичної роботи з правового вихованняГалина Савоник
 
Ajkai Szó 2015 12.23.
Ajkai Szó 2015 12.23.Ajkai Szó 2015 12.23.
Ajkai Szó 2015 12.23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.12.18.
Ajkai Szó 2015.12.18.Ajkai Szó 2015.12.18.
Ajkai Szó 2015.12.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.02.05.
Ajkai Szó 2016.02.05.Ajkai Szó 2016.02.05.
Ajkai Szó 2016.02.05.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.02.19.
Ajkai Szó 2016.02.19.Ajkai Szó 2016.02.19.
Ajkai Szó 2016.02.19.Ajkai Szó
 

Viewers also liked (8)

Організація науково-методичної роботи з правового виховання
Організація  науково-методичної  роботи з правового вихованняОрганізація  науково-методичної  роботи з правового виховання
Організація науково-методичної роботи з правового виховання
 
Ajkai Szó 2015 12.23.
Ajkai Szó 2015 12.23.Ajkai Szó 2015 12.23.
Ajkai Szó 2015 12.23.
 
Ajkai Szó 2015.12.18.
Ajkai Szó 2015.12.18.Ajkai Szó 2015.12.18.
Ajkai Szó 2015.12.18.
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.
 
Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.
 
Ajkai Szó 2016.02.05.
Ajkai Szó 2016.02.05.Ajkai Szó 2016.02.05.
Ajkai Szó 2016.02.05.
 
Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.
 
Ajkai Szó 2016.02.19.
Ajkai Szó 2016.02.19.Ajkai Szó 2016.02.19.
Ajkai Szó 2016.02.19.
 

Similar to Ajkai Szó 2016.01.15.

Ajkai Szó 2019.01.18.
Ajkai Szó 2019.01.18.Ajkai Szó 2019.01.18.
Ajkai Szó 2019.01.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2020 október 9.
Ajkai Szó 2020 október 9.Ajkai Szó 2020 október 9.
Ajkai Szó 2020 október 9.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2022. december 23.
Ajkai Szó 2022. december 23.Ajkai Szó 2022. december 23.
Ajkai Szó 2022. december 23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.01.19.
Ajkai Szó 2018.01.19.Ajkai Szó 2018.01.19.
Ajkai Szó 2018.01.19.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.03.06.
Ajkai Szó 2015.03.06.Ajkai Szó 2015.03.06.
Ajkai Szó 2015.03.06.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó
 

Similar to Ajkai Szó 2016.01.15. (6)

Ajkai Szó 2019.01.18.
Ajkai Szó 2019.01.18.Ajkai Szó 2019.01.18.
Ajkai Szó 2019.01.18.
 
Ajkai Szó 2020 október 9.
Ajkai Szó 2020 október 9.Ajkai Szó 2020 október 9.
Ajkai Szó 2020 október 9.
 
Ajkai Szó 2022. december 23.
Ajkai Szó 2022. december 23.Ajkai Szó 2022. december 23.
Ajkai Szó 2022. december 23.
 
Ajkai Szó 2018.01.19.
Ajkai Szó 2018.01.19.Ajkai Szó 2018.01.19.
Ajkai Szó 2018.01.19.
 
Ajkai Szó 2015.03.06.
Ajkai Szó 2015.03.06.Ajkai Szó 2015.03.06.
Ajkai Szó 2015.03.06.
 
Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.
 

Ajkai Szó 2016.01.15.

  • 1. Ajkai Szó 29. évfolyam, 1. szám A város lapja 2016. január 15., péntek A HÉT EMBERE GERI GYULA A fogadással egybekötött ren- dezvény a színházteremben Ra- dics Gigi produkciójával indult. A tehetséges énekesnő mini koncertje után Schwartz Béla, a város polgármestere foglalta össze az elmúlt év legfontosabb állomásait és pillanatait. Kifej- tette, hogy küzdelmes időszak áll a város mögött, ennek elle- nére mégis sikerült fejlődést el- érni a tavalyi esztendőben. A polgármester szerint az ál- lami intézkedések sok tekintet- ben megnehezítették az itt élők helyzetét. A kórházat átépítették ugyan, ami milliárdos beru- házás volt, de mellette romlott az egészségügy helyzete, egyre kevesebb az orvos és a nővér, aki ellátja a betegeket. Az okta- tást „állami gondozásba” vette a KLIK,aminövelteabürokráciát és felerősítette az ellentéteket a rendszerben. Viszont az egyházi iskolák egyre jobban teljesítenek és egyre népszerűbbek, ami a városvezetés szerint arra enged következtetni, hogy a lakosság nem akarja, hogy a gyerekeiket korlátozzák. Az óvodák önkor- mányzati kézben maradtak, az ajkai intézményeket nemcsak a helyiek ismerik el, de országo- san is jó hírük van. Kulturális területen a sok- színűség jellemző a városra. A rendezvények színvonala egyre magasabb, amihez hozzájárul az is, hogy sikerült jó kapcso- latot kiépíteni a Pannon Vár- színház társulatával. Schwartz Béla beszámolójából az is kide- rült, hogy a szociális szférában szintén voltak nehezítő körül- mények, viszont a helyi erők rá- termettségének következtében mindez ellensúlyozhatónak bi- zonyult. A polgármester a gazdasá- gi életben történt változásokra is kitért beszédében, ami azt sugározta, hogy a vállalkozá- sok szívesen tevékenykednek a városban és a környéken. A Le Belier, a Poppe & Potthoff és a Bourns is hatalmas beruházá- sokatindítottelazutóbbiévben, ami a város számára rendkívül kedvező. A cégek árbevétele és munkafelszívó ereje segíti Ajka fejlődését, ezért a városvezetés szerint szükség van arra, hogy a munkaadók biztosítsák a meg- felelő béreket és juttatásokat alkalmazottjaiknak. Ha ez si- kerül, akkor garantált a hosszú távú jó kapcsolat a város és a befektetők között, ami garancia a magasabb életszínvonalra és a csökkentő munkanélküliségre. A sport szintén fontos a vá- ros életében, a polgármester a 2016-os tervek jelentős részét is itt mondta el. Többek között asztalitenisz-, kosárlabda-, ké- zilabda- és jégcsarnok építését tervezik, s a felújított uszodát is hamarosan birtokba veheti a lakosság. A polgármester sze- rint fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat a városban, szeressenek itt élni, ami csak akkor lehetséges, ha megfele- lő színvonalú szolgáltatásokat és lehetőségeket kapnak, ezért köszönet jár mindenkinek, aki ezek megvalósításához hozzájá- rul Ajkán. Az évértékelő rendezvény vé- gén Nagy Zoltánt, a helyi üzleti élet kiemelkedő alakját, illet- ve dr. Katzer Zoltánt, az Ajka Kristály Kft. vezérigazgatóját is ajándékcsomaggal jutalmazta a városvezetés nyugdíjba vo- nulásuk alkalmával. A műsor egy Ajkáról készült kisfilmmel zárult, amit fogadás követett a kiállítóteremben. Az Ajkán ellenzékben műkö- dő Fidesz szervezet is értékelte a tavalyi évet, s szólt idei terveiről is. Csak összefogással, közösen érhetünk el sikereket, 2016 ezért az építkezések éve lesz – hang- zott el egyebek közt a vacsorával egybekötött rendezvényen, ahol a kormány országos és megyei programján túl az ajkai szoci- alista városvezetés döntéseit is átbeszélték, véleményezték. Fülöp Zoltán, a szervezet he- lyi elnöke és Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormány- zat Közgyűlésének alelnöke is beszédet mondott. Kiemelték, hogy köszönet jár a támogatók- nak és a szimpatizánsoknak, akikkel még szorosabb kapcso- latot kell kialakítani a későbbi fejlődés érdekében. A civilek elérését és bevonását is fontos feladatként aposztrofálták. Fülöp Zoltán beszélt az év során elért célokról, amelyek között a Széchenyi Program Iroda megnyitása és a rászoru- lók támogatása is szerepelt. A városban végbement változáso- kat sem hagyta szó nélkül, ám jelezte, hogy ellenzékiként po- litizálni nem egyszerű Ajkán, mivel a döntések nem rajtuk múlnak, kis létszámuk miatt főként csak a véleményüket fo- galmazhatják meg. Például a parkolási zónák kiterjesztését ellenezve, vagy a polgármester 2016-os terveit illetően. A helyi elnök szerint a városfejlesztést támogatni kell, de észszerű ke- retek között, mivel a költségve- tés behatárolt, a városnak pedig már így is jelentős a tartozása. Fenyvesi Zoltán a kormány munkájának eredményeit rész- letezte. Kiemelte a KLIK szere- pét, a kórházfejlesztést és a re- zsicsökkentést. Továbbá ismer- tette a jelenlévőkkel a 2016-os tervet is, miszerint a gazdaság fejlesztésén túl a családok tá- mogatása és a munkahelyte- remtés is előtérbe kerül majd. A migránskérdés kapcsán ki- emelte, hogy folytatni kell az aláírásgyűjtést. Ajkán pedig újabb tagokra van szükség, ezért létrehozzákmajdafiatalo- kat tömörítő Fidelitast, mert az ifjúság jelentheti az utánpótlást a párt számára a városban. SzR. ÉVÉRTÉKELŐK Az építkezések éve következik Sokmilliós beruházások, szépülő városkép Ajka minden tekintetben fejlődik, színvonalas a kapcso- lat a gazdasági szereplőkkel is. Egyre több a szórakozá- si és kikapcsolódási lehetőség, a panelok megújulnak. A városban élni és dolgozni is egyre jobb – derült ki a hagyományos polgármesteri évértékelőből, amit a közel- múltban tartottak a művelődési házban. Dr. Jáger László, Schwartz Béla, dr. Horváth József, Vándorfi László és Dorner László a polgármesteri fogadáson (Fotó: Györkös) A polgármesteri évértékelő résztvevői, a képen az első sorban középen Gőgös Zoltán, mögötte jobbról a harmadik Rig Lajos or- szággyűlési képvielő (Fotó: lgyg) Schwartz Béla a színházteremben mondta el beszédét (Fotó: lgyg) A városvezetés által tavaly decemberben létrehozott Sportváros Nonprofit Kor- látolt Felelősségű Társaság elsődleges céljai között sze- repel a sportteljesítmények eredményességének növelé- se, a jelenlegi létesítmények üzemeltetése, továbbá az új sportberuházások megvalósí- tása. Az ügyvezetői feladatok betöltésére kiírt pályázatok közül Geri Gyuláét tartották a legalkalmasabbnak. Az Ajka Kristály labdarúgó szakosz- tályvezetője nem ismeretlen a város sportéletében, szép sikereket ért el az U-14, U-17, U21-es korosztályos bajnok- ságokban. A felnőtt csapatot is eredményesen építette újjá. Felismerte a pályázatokban rejlő lehetőségeket, ezáltal a Kristály pálya fejlesztése és felújítása is elkezdődhetett. Új szerepkörében fontosnak tart- ja a diáksport, a fogyatékkal élők, a szenior és tömegsport, valamint a versenysport ma- gasabb szintre emelését. Ezen célok megvalósításához szük- sége lesz sok éves vezetői ta- pasztalatára. A gépészmérnök és közgaz- dász végzettségű szakember nagy lelkesedéssel irányít a gazdasági életben, a sportpá- lyán, és a civil életben egya- ránt. Jó kommunikációs és szervezőkészsége révén a Tó- sokberéndért Egyesület egyik meghatározó személye. Tá- mogat minden olyan kezde- ményezést, amely a közösség javát szolgálja. (Fotó: Györkös) Három, kettő, egy, BÚÉK! – visszhangzott az Agorán a tömeg összemosódó kiáltása éjfélkor. A hideg ellenére több százan köszöntötték az új évet a város főterén szervezett szil- veszteri mulatságon. Ajkán évek óta hagyomány szabadtéri programokkal bú- csúztatni az óesztendőt. 2015- ben sem volt ez másként. A nap hangulatát a délutáni 2016 méteres örömfutás alapozta meg, amelyen közel nyolcszá- zan vettek részt vicces jelme- zekben, családostól, barátostól, házi kedvencekkel közösen. Az esti program a Madarak házibuli zenekarának műsorá- val indult. A banda rövid idő alatt mozgásra bírta az ünnep- lőket, jó zenét játszottak, de a repkedő mínuszok is segítettek a közönség megtáncoltatásá- ban. Éjfélkor felcsendült a Him- nusz, majd dr. Horváth József alpolgármester kívánt sikeres új esztendőt a jelenlévőknek és a városnak egyaránt. A jókí- vánságokat követően eldurran- tak az első tűzijáték-rakéták és pezsgősüveg-dugók is. Fényár- ban úszott a Torna-patak és a környék a szivárvány színeiben pompázó alakzatoktól. A több- ség a tűzijáték mellett önmagát és a barátait/családját, vala- mint a pezsgőt is megörökítet- te néhány szelfi segítségével. A szilveszteri mulatság Rácz Ger- gő produkciójával folytatódott, majd a Madarak utcabáljával ért véget. Hajnali fél négyre elcsen- desedett a tér, csak a rakéták földre hullott törmeléke, a környéken felejtett műanyag poharak és néhány szófosz- lány árulkodott arról, hogy valami történt. Új évbe léptünk. Új remé- nyekkel, kihívásokkal és foga- dalmakkal. Sokan apróságo- kat kívántak csupán, mások világra törő terveket tűztek ki célul. 2016 újabb esély, hogy az álmok valóra váljanak. SzR. (Fotó: Györkös) Repkedtek a mínuszok és a jókívánságok
  • 2. Ajkai Szó 2016. január 15., péntek 2 Mozgással búcsúztatták 2015-öt Felkerülnek a szalagok Újévi tekerés a Kab-hegyre Odafigyelnek a segítségre szorulókra A tizenhetedik alkalommal megszervezett óévbúcsúzta- tó tömegsportrendezvényen közel nyolcszázan tették meg a 2016 méteres távot görkor- csolyával, babakocsikkal, ku- tyákkal, futva vagy majdnem sétálva. A résztvevők között hercegnőket, parókás rejtőz- ködő egyedeket, kigyúrt ame- rikai focistákat és még a Szabó baktert is megpillanthatták a szemfülesek. Minden nevező pólóval gazdagodott, ám a délutáni sportrendezvényen a gyorsa- ság nem számított igazán. A szervezők a részvételre és az együttlétre biztatták inkább a város lakóit, amit a csalá- dok és a baráti társaságok meg is fogadtak, ugyanis minden korosztály képviseltette ma- gát a megmérettetésen. A táv megtétele után több kategóri- ában jutalmazták az induló- kat. A legfiatalabb lánynak Kaj- di Fanni bizonyult, aki 2013 decemberében született, míg a legifjabb fiú Vilman Péter volt. A kissrác hét hónaposan teljesítette a távot családjával. Legidősebb női versenyzőként Harczi Józsefné ért a célba 85 évesen, míg a férfiak mezőny- ében Czingler Sándor vitte el a különdíjat életkorával (76). A táv megtétele után a jó hangulatról a dermesztő hi- degben forralt bor és tea, vala- mint tombolasorsolás gondos- kodott. Jutalmazták a legjobb jelmezes résztvevőket is. A négytagú zsűri, azaz Utassy István és Johanidesz Sándor önkormányzati képviselők, dr. Horváth József alpolgár- mester, és Káldi János, a ren- dezvény ötletgazdája szerint Kovács Krisztián és testvére, Dominik, illetve Gyüre Villő maskarája volt a legötletesebb. A rendezvényről Jákli Péter sportszervező lapunk kér- désére elmondta, hogy évről évre egyre többen vesznek részt rajta, ami büszkeséggel tölti el a szervezőket, hiszen a vidám sportprogram össze- hozza az ajkaiakat és a mozgás fontosságára is felhívja a he- lyiek figyelmét. SzR. A vidámságé és a vicces jelmezeké volt a főszerep a szil- veszteri futáson, amit stílszerűen pezsgődurranással in- dított dr. Horváth József alpolgármester az év utolsó nap- ján az Agóráról. A vidám sportprogram összehozza az ajkaiakat (Fotó: Györkös) Szilveszter napja se múl- hatott el bringázás nélkül a drótszamarak szerelmesei- nek. Az ajkai kerékpárosok hagyományaikhoz híven az idén is feltekertek a Kab-hegyi kilátóhoz. A jól sikerült évzáró tekerés csodálatos napsütésben érte a kerékpárosokat. Vendégek is részt vettek a túrán, Veszp- rémből és Tapolcáról is több bringás érkezett.  Az idei újévben a Brin- gAjka KSE vállalta, hogy az összes kerékpárost megven- dégelje egy pohár meleg ital- lal. A jó kedvvel és közös be- szélgetéssel eltöltött vidám délelőtt  után, az elfogyasz- tott meleg italoktól átmele- gedve, mindenki önállóan tért haza. A BringAjka Kerékpáros Sportegyesület köszöni a rész- vételt minden bringásnak, a meleg italokat pedig a Zoller családnak. Jövőre ugyanak- kor, ugyanott várnak sok sze- retettel minden kerékpárost! Népes mezőny gyülekezett a rajtnál (Fotó: Györkös) Január közepén kezdődnek városunk középiskoláiban a szalagavató ünnepségek. A Szent-Györgyi szakkép- ző iskola január 22-én tartja a szalagavatót az iskola tor- natermében. A szakközépis- kolások ünnepsége 16 órakor kezdődik, majd azt követően kapják meg a szalagot a szak- iskolások is. A terem befoga- dóképessége miatt döntöttek úgy, hogy külön időpontban ünnepelnek. A Bródy gimnázium  három végzős osztálya január 29-én 17 órakor kezdi a szalagavató- ját a Nagy László szabadidő- központban.  A Fekete-Vörösmarty is- kolában egy hat évfolyamos gimnáziumi osztály tesz érett- ségi vizsgát. Ők január har- mincadikán 18 órakor tartják a szalagavató ünnepséget az Erőmű művelődési házában.  A Molnár Gábor iskola szakiskolásai február ötödi- kén 15.30 órakor tartják az ünnepséget az iskola épület- ében. A Bánki szakképző iskola a Nagy László szabadidőköz- pontban tartja az ünnepséget február tizenkettedikén 16 órától. Az idén három szak- középiskolai és két szakiskolai osztály kapja meg a vizsgák közeledtét jelző szalagot. Az intézményben csak az első vizsgájukra készülők tartanak ünnepséget. A Bercsényi iskolában két osztály tartja szalagavatóját február 19-én. A rendezvény a Nagy László szabadidőköz- pontban lesz 17 órakor.  T.A. Társadalmi munkát vé- geznek, odafigyelnek a kör- nyezetükben élő segítségre szoruló idősekre, gyógy- szert váltanak ki, látogat- ni mennek, ha kell, a havat is ellapátolják a ház elől. A bódéi Nosztalgia nyugdíjas- klub karácsonyi délutánján Szimeiszter Imréné klubve- zető elmondta, hogy tavaly 116 óra társadalmi munkát végeztek a városnak. Éves munkatervükben kiemelten szerepel a hagyományőr- zés, a tollfosztás, a lecsófő- zés, valamint az iskolásokat megismertetik az egykori falusi tevékenységekkel. A tollfosztásra évek óta meg- hívják a helytörténet szak- körösöket, akiket a ma már csaknem elfeledett ételekkel, többek között kukoricapró- szával kínálnak. Látogatják a devecseri idősek otthona lakóit, ünnepek előtt mű- sorral kedveskednek nekik. Használt ruhát gyűjtenek a kisgyermekes családoknak, ünnepek előtt felkeresik az egyedül élő nyugdíjasokat. Négy alapító tagjukhoz is eljutnak, akik ma már meg- romlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt ven- ni a klubdélutánokon.  A karácsonyi összejöve- telen a tagokból álló kórus énekelt, Szimeiszter Imre ze- nélt. A klubvezető köszöne- tet mondott Ajka város ön- kormányzatának a gáztűzhe- lyért, amely a rendezvények- re érkezők megvendégelését teszi könnyebbé.  Dorner László önkor- mányzati képviselő Schwartz Béla polgármester nevében köszöntötte a tagokat, és mondott köszönetet a vá- rosért végzett munkáért. A képviselő kifejtette, hogy példamutató a nyugdíjasok értékmegőrző tevékenysé- ge, amellyel a fiataloknak is bemutatják az egykori falusi élet szépségeit. Dorner Lász- ló, aki nyolc éve ápol szoros kapcsolatot a klubbal, köszö- netet mondott azért, hogy a tagok az általa szervezett bányásztelepi és óvárosi ka- rácsonyi rendezvényen vál- lalják a sütést és a látogatók kiszolgálását.  Szimeiszter Imréné el- mondta, a csapat újabb ta- gokkal bővült, majd az as�- szonyok felszolgálták a va- csorát, aminek elfogyasztása után sütemény, tea és forralt bor mellett beszélgettek.  T.A. Ajka Város Önkormány- zata Képviselő-testülete 2015. december 18-i ülésén a következő rendeleteket al- kotta: 32/2015. (XII.18.) önkor- mányzati rendelet a köz- tisztviselők egyes juttatása- iról és támogatásairól szóló 35/2014. (XII.30.) önkor- mányzati rendelet módosí- tásáról Kihirdetés napja: 2015. december 18. 31/2015. (XII.21.) önkor- mányzati rendelet a szoci- ális igazgatásról valamint a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyer- mekjóléti ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormány- zati rendelet módosításáról 33/2015. (XII.21.) önkor- mányzati rendelet az egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Kihirdetés napja: 2015. december 21. A rendeletek hiteles szö- vege az Ajkai Közös Önkor- mányzati Hivatalban meg- tekinthető. Dr. Jáger László címzetes főjegyző Hirdetmény POSTALÁDÁNKBÓL POSTALÁDÁNKBÓL Az Ajkai Szakképző Iskola, Álta- lános Iskola és Kollégium Bán- ki Donát Intézményegysége sikeresen pályázott az Európai Unió által támogatott Erasmus + programra. Az első, vendég- látást tanuló csoport novem- berben teljesítette gyakorlatát, logisztikus tanulóink pedig 2016 januárjában, illetve ős�- szel kapnak majd lehetőséget, hogy Németországban is ki- próbálhassák tudásukat. Ez a program támogatja a szakkép- zésben tanulók külföldi gyakor- latát. Így kívánja előmozdítani aszakképzésszínvonalánakja- vulását Európában. A program segíti továbbá cégek és okta- tási intézmények együttműkö- dését annak érdekében, hogy szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és a képzés, valamint a munka világa között. Az egy siegmundsburgi kft-vel közösen kidolgozott „Elméleti tudás a hétköznapi gyakorlat- ban” című nyertes pályázatunk keretében hat vendéglátós tanulónknak nyílt lehetősége Németországban, négycsilla- gos hotelekben egy hónapos gyakorlatot teljesíteni. Tanulóink kettesével kerültek a hotelekhez, ahol teljes ellá- tásban, szállásban részesül- tek. Bepillantást nyerhettek a hotelek valós életébe, egy hónapon keresztül részt vettek mindennapjaiban. Alkalmuk nyílt közelebbről megismer- kedni választott szakmájukkal, annak minden szépségével, nehézségével együtt. Sokrétű feladatuk volt, hiszen mind az étteremben (felszolgálás, te- rítés, rendelésfelvétel), mind a konyhában (ételek előkészí- tése, evőeszközök polírozása, mosogatás) helyt kellett állni- uk, emellett a szobák előké- szítése, takarítása is munkájuk közé tartozott. A kinn tartózkodás hetedik napján monitoringlátogatás alkalmával az iskola igazgató- ja és szaktanára közreműkö- désével a gyakorlati helyeken értékelték a diákok addigi tevé- kenységét. Nagyon jó visszajel- zést kaptunk, a hotel személy- zete mindhárom gyakorlati helyen elégedett volt tanulóink munkájával. A koordinátor a monitoringlátogatást követően hazautazott, a diákok pedig a hotel mentorának segítségével tovább dolgoztak. Szaktudásukon kívül nyelv- tudásuk is sokat fejlődött a gyakorlat során, hiszen mind a munkatársakkal, mind a ven- dégekkel csak németül, illetve esetenként angolul tudtak kommunikálni. Szabadnapjaik alkalmával használhatták a hotel létesítményeit, szolgál- tatásait (pl. uszoda, szauna, edzőterem), a környéken pedig kisebb kirándulásokat tehet- tek. Mindannyian sok élmén�- nyel, tapasztalattal gazdagab- ban tértek haza. A gyakorlat végén Europass mobilitási igazolványt kaptak, amely dokumentálja a kül- földön töltött idő tartalmát, részletezi az elsajátított kész- ségeket. Ezáltal segíthet a munkahelykeresésnél, akár Magyarországon, akár Európá- ban, mert az Unió tagállamai és a tagjelölt országok is ezt a dokumentumot használják a külföldi gyakorlat igazolása- ként. Jancsó Adrien koordinátor „You have wonderful teachers!” (Csodálatos ta- náraitok vannak!) – hang- zott az elismerés a Bródyba látogató Erasmus+ partne- rek pedagógusaitól, miután többször is megtapsoltak egy-egy foglalkozást. Az idei tanévben induló, a számítógéppel támogatott nyelvoktatást szorgalmazó Erasmus+ projekt máso- dik találkozóját szervezte a partnereket koordináló Bró- dy gimnázium december elején. Az első találkozót az olaszországi Viterbóban vezényelte le a gimnázium, ahol a partnerek koordiná- torai az első év teendőit be- szélték meg, a közös munka alapjait fektették le Nagy Zoltánné és Mecsekiné Bors Beáta vezetésével. A második találkozón a hat partner (Törökország, Olasz- ország, Spanyolország, Hol- landia, Lengyelország és Magyarország) egy-egy isko- lájának 3-3 tanára részesült informatikai képzésben Aj- kán, a Bródyban. A tréning öt napja zsúfolt volt a tanár munkáját támogató informa- tikai megoldások tanulmá- nyozásával. Az első három napon a Pannon Egyetem informatika tanszékének előadói (Dávid Ákos, Gál Balázs, Marton Gábor, Kiss Krisztián) és Nyugat-Dunán- túl e-twinning nagykövete (Kalocsa Ibolya) tartottak sok újdonságot közvetítő angol nyelvű bemutatót. Az utolsó két nap a bródys ta- nároké volt: csütörtökön weblapszerkesztés (Friedrich Rezső), videók applikálása (Liska Bálint), „felhők” alkal- mazása (Jákliné Tilhof Ág- nes) foglalkoztatta a részt- vevőket, pénteken pedig bemutató órákat (Kersnerné Trombitás Judit, Csermák Mihály, Pegánné Göntér Szilvia) látogattak aktívtáb- la-használattal, feleltető rendszerrel. A PhotoShop rej- telmeivel a török kolléga (Er- kan Taskaya) remekelt, onli- ne feladatlap szerkesztéssel bródys diákok is debütáltak Benczéné Stromajer Anita irányításával. A sort Süle Péter tanár úr Google.docs bemutatója (és ajándék Ba- laton szelete) zárta. A szakmai programok lánco- latába – idő híján – csak né- hány kulturális gyöngyszem kerülhetett: Ajka, Sümeg és Veszprém, majd a végén Budapest látnivalói gazdagí- tották az élményeket. Bele- kóstoltak a magyar gasztro- nómia ízvilágába is: igazi el- ismerés az olaszoktól érke- zett, a BakonyGaszt Gellén Lászlóné által összeállította kínálatát felülmúlhatatlan- nak minősítették (School canteen forever! felkiáltás- sal.) A koronát a péntek délutáni diákprezentációk, népdaléneklés, fergeteges néptánc-bemutató és próba tették fel az egy hétig tartó találkozóra. Viszontlátásra Hollandiában, Rotterdam- ban! – köszöntek el egymás- tól a résztvevők, dicsérve a szervezést, az egész heti ko- ordinációt. Nagy Zoltánné igazgatóhelyettes, projekt koordinátor Bánkisok németországi gyakorlata A számítógépé volt a főszerep
  • 3. Ajkai Szó2016. január 15., péntek 3 Virágözön a kultúrbanApró ajándékok a jóságért cserébe Aktív évkezdés hóesésben Jó hangulatban is lehet segíteni (Fotó: Györkös) Tizenhat kilométeres távval köszöntötte az új évet húsz elszánt sportember, akik a hideggel is dacolva futották le a Kenyérgyártól a Sárcsi-kútig kijelölt útvonalat. Az újévi futást harmadszor szer- vezte meg Ujlaki Alfonz és Szigeti Ildikó. A két szervező lapunk kérdésére elmondta, hogy vidám hangulatban telt a program, ahol a kocogáson túl beszélgetésre, fényképezésre és lélekme- lengető forró teázásra, valamint kalóriapótló sütizésre is maradt idő. A társaság hóesésben tette meg a kilométereket, a látvány teljesen elfeledtette a résztvevőkkel a repkedő mínuszokat. A fu- tás minden indulót felfrissített, ezért a szervezők remélik, hogy az aktív évkezdéshez, valamint a mozgásban gazdag életstílushoz a későbbiekben még többen csatlakoznak majd. (Fotó: Futó) A tárlatot Paulics István, a Kossuth Lajos Általános Isko- la volt igazgatója nyitotta meg, aki a művész kollégája, főnöke volt húsz éven keresztül. - A művészek számára egye- düli cél az lehet, hogy lelkük rezdüléseinek hullámhosszát úgy hangolják alkotásaikban, hogy az rezonáljon a befoga- dók lelki állapotával. Termé- szetesen mindenkivel nem tudják megtalálni a közös lel- ki pályát, de bizonyos, hogy a mindennapok rohanásában és szürke egyhangúságában az alkotások megállásra, gondol- kodásra késztetnek – invitált merengésre az egykori kollé- ga, majd a művész életpályájá- nak néhány fontosabb állomá- sát említette. Horváth Mária Zala me- gyében, Csonkahegyháton született. A Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán szerzett diplomát 1970-ben. Két év múlva kezdett a Kos- suth iskolában tanítani, ahol egészen nyugdíjazásáig több ezer diáknak tanította többek között a vetületi ábrázolást. Nyugdíjba vonulása után kez- dett festeni. Az Ajkai Kép- zőművészeti Egyesület tagja 2000 óta. Elmondása szerint hat- hétszáz képet festett az elmúlt 15 év alatt, amelyek- ből napjainkra száz maradt meg, a többit elajándékozta. A mostani kiállításon 53 képe látható, amelyek olaj, akvarell, pasztellkréta, selyemfestés technikával készültek. Kü- lönlegessége, hogy képei egy részét farost lemez hátlapjára festette, ezzel egyfajta vászon- hatást keltve. Stílusa a deko- ratív irányt képviseli, nagyon szépek a sárga különböző ár- nyalataiban pompázó virágai. Láthatóan varázslatba ejtik a különleges színű, gumós lágy- szárúak. A kiállításon megtisztelték Ladányiné Horváth Máriát volt kollégái és az egyesület tagjai, akik elhalmozták a fes- tőt gratulációikkal és virág- csokraikkal. Rédling Nikoletta előadása bensőségessé tette a hangulatot. A tárlat január 20-áig lát- ható a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőköz- pont kiállítótermében. Cs.B.É. A művelődési ház kiállítótermében liliomok, tulipánok, papagájvirágok látványa fogadta a látogatókat, akik La- dányiné Horváth Mária festő kiállítására érkeztek január hetedikén. Ladányiné Horváth Mária és Paulics István a megnyitón (Fotó: Györkös) Mindenkiben ott él a hős. Van, aki jótékonykodik, más állatmenhelyen segít. A legönzetlenebb cselekedet mégis a véradás. Igazi bá- torságpróba, de a századik alkalom után is jó érzéssel tölti el azt, aki ad. - A vártnál is jobban sike- rült a karácsony alkalmából megrendezett véradásunk a Nagy László Városi Könyv- tár és Szabadidő Központ aulájában, ahol harminc- három véradó gyűlt össze, hogy segítsen az ünnepek alatt is embertársain – tájé- koztatta lapunkat Tóth Eni- kő, a Magyar Vöröskereszt ajkai szervezetének területi vezetője, aki azt is kiemelte, hogy az önzetlenséget sza- loncukorral, képeslappal és apró karácsonyfadíszekkel hálálták meg a Vöröskereszt dolgozói. A területi vezető szerint köszönet jár azoknak a vér- adóknak is, akik ugyan nem karácsonykor, de az év során bármikor vették a fáradsá- got, és időt fordítottak arra, hogy egyszer vagy több alka- lommal donorok legyenek, hiszen a megfelelő mennyi- ségű vér egész évben nélkü- lözhetetlen az egészségügy hatékony működéséhez. 2016-ban is várják a hét- köznapi hősöket a Vöröske- reszt munkatársai a kijelölt véradásokon, amelyeket a karácsonyi sikerre való te- kintettel a kórházon kívül, a művelődési központban is gyakrabban megszerveznek majd. SzR.
  • 4. Ajkai Szó 2016. január 15., péntek 4 PSZIHIÁTRIAI MAGÁNRENDELÉS dr. Licz Andrea pszichiáter szakorvos 8400 Ajka, Móra F. u. 28. Hétfő: 17-19 óra Bejelentkezés: Tel.: 20/2941667 Párom az ellenségem?Jótékony ételosztás Tósokberénden Dobozokba zárt szeretet Veszprémi élelmiszeripari partnercégünk megbízásából keresünk 3 műszakba betanított munkásokat azonnali munkakezdéssel könnyű fizikai munkára (csomagolás) az Ajka –Veszprém útvonalról (Úrkút, Szentgál, Herend, Márkó). Kiemelkedő alapbér! További juttatások: műszakpótlék: 15/50%, ingyenes céges járat Veszprémig, munkaruha, hétvégi pótlék szombatra is, étkezési jegy, megfelelő teljesítmény esetén éves foglalkoztatás. Részletes tájékoztatás és felvételi tesztírás: Ajka, József A. u. 30. (a buszpályaudvar mögött) 2016. január 20. (szerda) 9:00 óra. 06-88-325-943 (nyilvántartási szám: 310-1/2012-0700.) Állásajánlataink részleteit megtalálod a www.valeo.hu oldalunkon! Fontos számodra, hogy motiváló környezetben dolgozz, ahol a tudásod érték? Köztünk a helyed! Kimagasló juttatási csomag! • alapbéren felül 13. havi fizetés • étkezési hozzájárulás +cafeteria • útiköltség hozzájárulás • iskolakezdési támogatás • sporttámogatás • folyamatos és magas színvonalú képzési lehetőségek GÉPBEÁLLÍTÓ MINŐSÉGELLENŐR TESZT TECHNIKUS HIBAKERESŐ TECHNIKUS POSTALÁDÁNKBÓL POSTALÁDÁNKBÓL Iskolánk, az Ajkai Borsos Mik- lós Általános Iskola egy fontos mérföldkőhöz ért az Eras- mus + projekt keretein belül. Novemberben három nyelv- szakos pedagógus, Böhm Krisztina, Szalai Elvira és jó- magam, Lecsek Desdemona, részt vettünk az olaszországi Pisában megrendezett tanári találkozón, ahol közel egy év munkájáról adtunk számot. A tanári találkozók elsődle- ges célja a partnerországok (Németország, Olaszország, Anglia, Magyarország) tanárai közötti személyes kapcsolat- tartás megőrzése, továbbá betekintést nyerni egymás pedagógiai munkájába, meg- vitatni, elemezni a pedagógiai módszereket, és a számunkra releváns módszereket alkal- mazni munkánk során. A pisai Filzi iskolában mind a négy partnerország képviselői felkészülten, a pályázatban foglalt feladatok elvégzését igazoló tanulói alkotásokkal, a jövő évre vonatkozó kidol- gozott cselekvési tervekkel je- lentek meg a megbeszélésen. Első napirendi pontként az olasz koordinátor bemutatta az elkészült közös logót, ame- lyet nekünk, a magyar partne- reknek kell a naptár fedőlap- jára szerkeszteni. A logó egyik elemének az elkészítéséhez iskolánkban pályázatot írtunk ki. Sok pályamunka érkezett, nehéz volt a döntés, melyik kerüljön a közös logóra. A ta- lálkozón résztvevő kollégák el- fogadták a közös logó tervét, így folytathatjuk a fedőlap ter- vezését, szerkesztését. Ezt követően mi, a magyar intézmény képviselői számol- tunk be a ránk bízott feladat elvégzéséről. Bemutattuk a közös naptár egyik lapjának tervezetét, amelyet a kollégák egyhangúan elfogadtak. A projekt 2017. évi lezárá- sához egy közös DVD kisfil- met kell készíteni, amely a tanulók művészetekhez való kötődését tükrözi. Ennek a kisfilmnek a tartalmi részle- teit beszéltük meg. Be kell építeni egy interjút a tanulók anyanyelvén, amelyet angolul kell feliratozni. A kisfilmnek tükröznie kell a projekt ese- ményeit, eredményeit. A ha- táridő 2016 márciusa. Az ebédszünetben vendéglá- tóink bemutatták iskolájukat. Az idő rövidsége, és a sok tennivaló miatt óralátogatás- ra sajnos nem volt lehetőség. Azonban a tanulók közvetlen környezete, a tantermek deko- rációi, a gyerekek viselkedése mégis betekintést engedtek az ott folyó munkába és az or- szág kultúrájába. Előadásuk- ból tükröződött, hogy az olasz gyerekek nap, mint nap talál- koznak a művészettel, hiszen Pisa utcáit, tereit képzőművé- szeti alkotások díszítik. Késő délután egy kis műsor- ral leptek meg bennünket az iskola pedagógusai és tanulói. A negyedik, ötödik osztályos tanulók komolyzenei koncer- tet adtak, míg a kisebb gyere- kek táncos, vidám produkció- val köszöntöttek bennünket. Annak érdekében, hogy a projekten dolgozó tagok job- ban megismerjék egymást, a vendéglátók közös firenzei és pisai városnézést szerveztek, ebéddel, vacsorával egybe- kötve. A pisai városnézésen és vacsorán az olasz iskola minden tanára részt vett, így nemcsak azokkal a kollégák- kal beszélgethettünk, akik a projekt szervezési feladatait látják el, hanem azokkal is, akik irányításával a látványos reprodukciók, színes dekorá- ciók, tartalmas bemutatkozó kisfilmek készülnek. Az olaszországi utazás a Tem- pus Közalapítvány, valamint az Ajkai Tankerület segítő ko- ordinációjával valósult meg. Lecsek Desdemona projektmenedzser Az Ajka Városért Alapítvány Ku- ratóriuma 2015-ben 100 000 Ft anyagi támogatásban része- sítette az Ajka Város Óvoda Katica óvodájának egészséges életvitel alakítását segítő és az óvodában folyó tehetségfejlesz- tésre irányuló programját. A ter- vezett programokat az óvoda al- kalmazotti közössége a szülők bevonásával valósította meg. Első programunk az Állatok Világnapjához kapcsolódott. Örökös Zöld Óvodaként, igyek- szünk emlékezetessé tenni ezt a napot óvodásainknak, és a gyerekeken keresztül felhívni a figyelmet az állatok szépségé- re, sokféleségére, védelmére. A sikeres pályázatnak köszönhe- tően október 4-én Kiscsőszre látogattunk el, ahol „Cimbi ta- nyáján” természetes környeze- tükben figyelték meg a háziálla- tokat és szereztek életre szóló tapasztalatokat a gyermekek. Láttunk bárányokat, kecskéket, szamarakat, lovakat, kiscsi- kót. Nagy élmény volt a tehén „bölcsőde – óvoda – iskola” bejárása. A lovas kocsin való utazással a régmúlt idők köz- lekedését ismerték meg a gyer- mekek. A vidám napot táncház- zal zártuk. A mindennapokból kiemelke- dő, hagyománnyá vált reform ételbemutatónak és kóstoló- nak nagy szerepe van az óvo- dánk életében, hiszen erőtel- jesebben tudjuk a gyerekek és a szülők figyelmét felhívni az egészségeséletmód,ezenbelül pedig az egészséges táplálko- zás fontosságára. PowerPoint- os előadás keretében kaptak a szülők tájékoztatást az egész- séges táplálkozásról, majd ezt követtte a gyerekekkel közösen elkészített reform ételek kósto- lása, receptgyűjtemény átadá- sa. A gyermekek egészséges életmódra nevelését, a szülők szemléletformálását a „Gondol- kodj Egészségesen” nap kere- tében valósítottuk meg. December 7-11 között, a „Tál- tos” manók hetén, a tehet- séggondozás kapott kiemelt figyelmet óvodánkban. „Az én manóm” alkotópályázatra sok szép és különleges alkotás érkezett, amelyekből kiállítást szerveztünk az óvoda előteré- ben. Az óvoda-család kapcsola- tot erősítette, hogy a pályázatra szülők és gyermekek közös alkotásait vártuk. A magyar néphagyományok ápolását se- gítette a népi kultúrával való is- merkedés, a népmesék világát idéző „mesenap”, és a „Táltos” tehetségpont néptáncbemu- tatója. A hét egy vidám, közös táncházzal zárult. Magyar Éva óvodavezető-helyettes Tanári találkozón Pisában Élményekkel teli programsorozat a Katica Óvodában A reformételek bemutatója már hagyománnyá vált az óvodában A kapcsolatok útvesztőiben nehéz eligazodni. A felek gyak- ran egymásban keresik a hibát, pedig mindig kettőn áll a vásár. A házasság több, mint egy könnyed nyáresti olvasmány. Képeskönyv, kalandos fordulatokkal, de érde- mes energiát fordítani rá – derült ki a Szülők Klubjának legutóbbi találkozóján. Napjainkban minden második házasság válással végződik. A miérteketésazokokatsokannem keresik,nemkérdezik,pedigane- hézségekről és a problémák meg- oldásáról érdemes lenne beszélni a nyilvánosság előtt és otthon is. – A megfelelő kommunikáció meglehetősen fontos – szögezte le dr. Barancsi Márta és dr. Jámbor Imre. Az orvos házaspár hasznos, ám humortól sem mentes házas- sággondozási tippekkel szolgált a csoport tagjainak az összejöve- telen. Előadásukban kifejtették, hogy a párkapcsolaton belüli őszinte, egyenes kommunikáció már fél sikert jelenthet, hiszen a férfiak és a nők másként kódolják az előttük tornyosuló informá- cióhegyeket. Az erősebb nem tag- jai racionálisabban, míg a gyen- gébb nem képviselői érzelemi alapon döntenek, ezért gyakran ellentétes jelzéseket adnak, vagy elbeszélnek egymás mellett, mert amit az egyik fél egyértelműnek gondol, az a párjának csupán célozgatás, homályba burkolózó talány. A házasság akkor lehet jó hos�- szú távon Márta és Imre szerint, ha a partnerek egymás nélkül is önálló, kiegyensúlyozott szemé- lyiségek. Ebben az esetben élet- hosszabbító tényezőként funkci- onál a kötelék, ami kellemes ér- zésekkel és megerősítéssel tölti el a párt, ám önmagában az örökké tartó igen intézménye nem tesz boldoggá senkit, tenni kell érte. Az orvosok azt is hangsúlyoz- ták, hogy alapvetően nem létezik tökéletes házasság, hiszen konf- liktusok, akadályok, környezeti tényezők és váratlan élethelyze- tek mindenhol jelentkeznek, de ezek áthidalhatók, ha a pár tag- jai figyelnek egymásra. Fontos az egymással töltött idő, a hűség és az elismerő szavak. A házas- ság eszenciáját a szeretet adja, de megbocsátás nélkül sem műkö- dik. A kapcsolat tehát egy tükör, vagy ha úgy tetszik képeskönyv, amelyből a külvilág könnyedén olvas, míg a pár lehet, hogy nincs is ennek tudatában. SzR. A Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatban a havonta összeülő Ifjúságvé- delmi Kerekasztal résztvevői határozták el, hogy a képviselt intézmények is részt vesznek az „ajándékozz egy cipős do- boznyi szeretetet” program- ban. A gyűjtés határideje de- cember 16-a volt. Borisz Ildikó családgondo- zó elmondta, hogy 250 doboz érkezett a gyűjtőhelyre. A do- bozokon kívül gyermek- és felnőttruha-adományokat, de még élelmiszereket is aján- lottak fel a jótékonykodók. A legtöbb cipős dobozt, 130-at, a tósokberéndi katolikus iskola tanulói gyűjtötték. Ezeket kis küldöttség – Rieder András iskolaigazgató, Reitter István hittanár, Holpertné Szalai Il- dikó ifjúságvédelmi felelős és néhány kisgyerek – vitt a tér- ségi szolgálathoz. A legkiseb- bek sem maradtak ki a jóté- konykodásból. A Katica Óvo- da Csigabiga csoportja kedves műsor kíséretében adta át a csomagokat, már nem először. Adományokat intézmények, iskolák, óvodák és magánsze- mélyek egyaránt gyűjtöttek. A szolgálat szakemberei Úrkút- ra, Halimbára, Öcsre, Szőcre és természetesen Ajkára, a rászorulók családjaihoz jut- tatták el. Kupi Andrea, a Térségi Csa- ládsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője irányításá- val minden évben szerveznek ilyen gyűjtéseket. Akikhez az idén nem jutott el ennek a kez- deményezésnek a híre, azok az évközben feleslegessé vált, jó állapotban lévő játékokat, könyveket, ruhákat folyama- tosan dobozokba gyűjthetik. Így ilyenkor ünnep tájékán már készen is állnak az aján- dékozásra, egy „cipős doboz- nyi szeretet” átadására. A lábbelik tárolására szol- gáló papírládák kicsik, sok gyermeknek mégis belefér az ünnep melege és még néhány csoda is. Az országos cipősdo- boz-akció , amelyhez a Jézus Szíve Plébánia is csatlakozott, immár tizenegy éve visz va- rázslatot a rászoruló aprósá- gok életébe karácsonykor. A katolikus nagytemplom közössége, egyedülállók és családok közösen közel ötven cipős dobozt töltöttek meg játékkal és meglepetésekkel, amelyeket a Családok Átme- neti Otthonának ajánlottak fel az advent utolsó vasárnapján tartott szentmisén. Az ünnepi liturgia előtt gyermekek mondtak verset, majd Östör Dániel lelkész fo- galmazott meg néhány gondo- latot a jótékonysági akcióról. Kiemelte, hogy a csomagok szerény ajándékok csupán, amelyek Isten szeretetének jel- képei, ám szívből jövőek, így bízik benne a plébánia közös- ségének nevében, hogy szebbé és szeretettelivé teszik a ház minden lakójának és dolgozó- jának az ünnepet. A szentmise végén az aján- dékokat a Családok Átmeneti Otthonának vezetője számos kis lakóval közösen vette át. A gyerekeknek a cipős dobozok olyanok voltak, akár az ékkö- vek, ami nem meglepő, hiszen sugárzott belőlük a szeretet. A doboznyi jóság eszménye egy angol nagymamától ered, aki a világégés után megsaj- nálta a borzalmakról mit sem tehető kicsiket, ezért ajándé- kot csomagolt egy cipős do- bozba, majd elküldte azt egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét milliók követik majd és a lábbelis doboz a sze- retet jelképévé válik nemzet- közileg. Cs.B.É. – Sz.R. Egy angol nagymama gyűjtötte először a kis névtelen ajándékait cipős dobozba. Évtizedekkel később már vi- lágszerte elterjedt ez a szokás. Hazánkban 2004-ben in- dult útjára önálló kezdeményezésként olyannyira, hogy napjainkban már városunkban is több szervezet gyűjt adományokat ebben a formában. A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és az iskolát ellátó magyarpolá- nyi vendéglő harmadik alka- lommal szervezett ételosztást tósokberéndi rászorultak szá- mára advent negyedik vasár- napján 11 órától a Szent Imre Ifjúsági Házban. A vendéglátó egység és az iskola között nagyon jó part- ner kapcsolat alakult ki az elmúlt néhány év alatt. En- nek köszönhetőek ezek az ételosztások. A szorgos kezű vendéglősök az iskola tanára- ival és diákjaival készítették a csomagokat, hogy a szentmise idején majd a végén is hozzá- juthassanak a finomságokhoz. A csomagokba halászlé, ke- nyér és kakaós kalács jutott. Rieder András iskolaigazga- tó elmondta, hogy 200 adag ételt osztottak ki a rászorultak, egyedülállók, idős emberek és családok részére. Örömöt je- lent számukra, hogy lehetőség nyílik minden évben ilyenkor karácsony tájékán, hogy segít- senek és néhány családba kis melegséget vigyenek el. CS.B.É.
  • 5. Ajkai Szó2016. január 15., péntek 5 Karácsony az Idősek Otthonában Meglepetések az ünnepi műsorban Kórusok koncertje Kigyúlt a negyedik gyertya is Családi délután Előszilveszteri koncertkavalkád Bakos Frigyes, az iskola lelki igazgatója visszaemlékezett a négy hete elkezdődött út ele- jére. Elmondta, hogy e hosszú útnak az volt a célja, hogy meg- érkezzünk Üdvözítőnk szüle- tésének az ünnepéhez. Ezen az úton egyre erősebbre gyúltak a fények, amelyek megerősítet- tek bennünket, hogy jó úton járunk. A negyedik gyertya meggyújtásával egyre inkább kiteljesedikafény,amelyáthatja mindannyiunk szívét, lelkét és ezzel a tiszta lélekkel tudunk le- borulni a betlehemi jászol előtt és köszöntjük a közénk jött Jé- zus Krisztust. A negyedik gyertyát Rieder András, a katolikus iskola igaz- gatója gyújtotta meg. A műsort Kanyárné Grünvald Petra és Horváth Noémi pedagógusok gitárjátéka színesítette, akik szép karácsonyi dalokat énekel- tek az iskola diákjaival közösen. Versekkel is ünnepélyesebbé tették a műsort. Berzsenyiné Kasza Nikolett tanító, Schenek Boglárka, Bali Réka diákok és Reitter István hittanár előadása is a karácsonyt hozta el az Ago- rára. Az áldások után az iskola pedagógusai, diákjai pogácsá- val kínálták a megjelenteket. Az ünnepség végén Reitter István megköszönte a résztve- vőknek, hogy hétről hétre eljöt- tek a meghitt gyertyagyújtásra és reményét fejezte ki, hogy jö- vőre ugyanilyen szép ünnepvá- rásokban lesz részük az ökume- nikus ünnepség résztvevőinek. CS. Bosits Évi A negyedik gyertya meggyújtásának ünnepségén so- kan megjelentek az Agorán december 19-én. Reitter István, az ökumenikus gyertyagyújtások őrzője, kö- szöntőjében elsőként üdvözölte a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola tanárait és diákjait, akik a negyedik gyertya meggyújtásában segédkeztek, és kiemelten köszöntötte a történelmi egyházak helyi vezetőit. A negyedik gyertyát Rieder András, a katolikus iskola igazgatója gyújtotta meg (Fotó: Györkös) A „Méltó Élet Esélye” Idő- sek Otthona bensőséges kará- csonyi programot szervezett a gondozottak számára decem- ber 22-én. Délelőtt Bakos Fri- gyes esperes karácsonyi meg- emlékezésén imádkozhattak az egybegyűlt lakók. Ebéd után pedig ünnepi műsor ré- szesei voltak a vendégek és az ellátottak. Mihályi Melinda, az intéz- mény vezetője, háziasszony- ként köszöntötte a megjelent vendégeket és a lakókat. Az otthon ünnepi rendezvényét megtisztelte Schwartz Béla polgármester, több önkor- mányzati képviselő, valamint Kleinhans Terézia, a Szociális Szolgáltató és Gondozási Köz- pont leköszönő igazgatója is. A Regös Nyugdíjas klub tag- jai egy nagyon szép műsorral Jézus Krisztus születését ele- venítették fel. A tartalmas előadáson ízlésesen össze- válogatott versrészleteket és karácsonyi dalokat adtak elő, amelyeket Horváth Magda nyugdíjas tanárnő tanított be a klub tagjainak. A műsor után Schwartz Béla polgármester az ünnepek- re készülve megnyugvásra, elmélkedésre, megbékélésre biztatott, majd József Atti- la meghitt, szeretetet árasztó gondolataival jó egészségben eltöltendő karácsonyi ünne- peket kívánt. Mihályi Melinda köszöne- tet mondott mindenkinek, aki az otthon színvonalas működését segítette, majd az intézmény 42 lakójának aján- dékcsomagokat adtak át a dol- gozók. A gondozottak csillogó szemekkel vették át a megle- petéseket. A program zárása- ként családias beszélgetéseket folytattak a város vezetőivel és a vendégekkel miközben finom süteményeket fogyasz- tottak. A meghitt ünnepségen néhány családtag is megtisz- telte az otthont. CS.B.É. Negyedik alkalommal szervezett a Tósokberéndért Egyesület ünnepi karácsonyi műsort a közösségi ház épü- letében. A december 19-én délután négy órára tervezett programra meghívták a falu lakóit. Elsőként a Szent István Ki- rály Római Katolikus Álta- lános Iskola ötödikes diákjai léptek a képzeletbeli színpad- ra. Az osztályfőnökük, Hor- váthné Tilhof Gyöngyi állította össze a műsorukat, amelyben furulyáztak, verseket mond- tak és énekeltek. A falu egy nagyon szép karácsonyi aján- dékot is kapott a Horváth családtól. O. Henry nyomán Horváthné Tilhof Gyöngyi, Horváth Csaba és Horváth Gergő egy szívszorító, meg- ható történetet olvasott fel a szeretetről, az ajándékozásról. Az iskolások után a nemrég alakult TBE Art Stúdió – né- hány szereplővel kiegészülve – adta elő ünnepi karácsonyi műsorát. A programjukban szép, ünnepi művek szólaltak meg, amelyeket a karácsony köré fontak. A szövegek a sze- retetről, a karácsonyról, az angyalok világáról szóltak. A dalok többsége a meghitt ün- nepet idézte. Kedves színfoltja volt a műsoruknak, amikor Rejtő Emi és Bőhm Zétény, két óvodás apróság is mikrofont kapott a kezébe és énekelt. A műsor végén közös éneklésre hívták a hallgatóságot, amikor a Pásztorok, pásztorok kezde- tű karácsonyi éneket szólal- tatták meg. Az előadás alatt Gróf Roland biztosította a ze- nei aláfestést, hátteret és Vági Károly gitározott. Az énekeket Rejtőné Csizmadia Márta ta- nította be. Tósokberénd közössége is- mét lehetőséget kapott a kö- zös ünneplésre. Az egyesület tagjai a műsor után megven- dégelték az érdeklődőket ka- rácsonyi édességekkel, teával, forralt borral. Ezzel a rendez- vénnyel fejeződött be az egye- sület ünnepi programsoroza- ta. CS.B.É. Zsúfolásig megtelt a Jézus Szíve plébániatemplom a bel- városban december 20-án. Há- rom helyi kórus adott koncer- tet az advent utolsó vasárnap- ján, négy gyertya fénye mellett. Reitter István hittanár kö- szöntötte a résztvevőket és a hallgatóságot. Elmondta, hogy már lassan húsz éve adnak kö- zös műsort az ajkai énekkarok ilyenkor, az ünnepvárás idején. A megszólaló zene, az ének közelebb viszi az embereket a Magasságoshoz, hisz az énekek ugyanolyan imádságok, mint az elmondott imádság. Min- denki szívébe zárhatta a fo- hászt, amikor az Ajkacsingeri Borostyán Férfikar, a Padragi Bányász Férfikórus és az Ajkai Pedagógus Női Kar közösen adták elő az Alleluját és Hän- del Örvendj, világ című művét. Ezzel a két művel egy lenyűgö- ző vasárnap esti koncert vette kezdetét. Először az Ajkacsingeri Bo- rostyán Férfikar csodás ma- gyar műveket adott elő Petheő Balázsné vezényletével. Zon- gorán kísért Vörös Jánosné, fuvolán játszott a tehetséges Szijártó Veronika. Őket követte a rendkívül sokoldalú énekművész, tanár, karnagy, Veress Györgyné Pet- rőcz Mária egy Händel mű elő- adásával. A Padragi Bányász Férfikó- rus ízlésesen összeválogatott csokrot adott elő Kanyárné Grünvald Petra karnagy ve- zényletével. Zongorán kísért Kovácsné Pogány Kinga. Fu- volán közreműködött Kovács Imre. A Pedagógus Női Kar a ka- rácsonyt idézte megkapó válo- gatásával. Vezényelt Cserháti Csilla és Petheő Balázsné, zon- gorán kísért Vörös Jánosné. Az est befejezéseként a Csen- des éj, szentséges éj karácsonyi éneket hallhatták. Az első részt Veress Györgyné Petrőcz Má- ria énekelte, majd a kórusok is bekapcsolódtak az előadásba. Ezzel a közös művel köszöntek el a fellépők, a közönség pedig otthonába vitte a karácsony üzenetét, a szeretetet, a békét, az örvendezést. CS.B.É. A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz- pont aulájában egy kellemes délutánt szerveztek a ház munkatársai családok ré- szére aranyvasárnap. Közö- sen készítették az anyukák, az apukák, a nagymamák a gyerekekkel az apró ajándé- kokat, karácsonyi díszeket. Takács Endréné Erzsike útmutatásai alapján papír alapú dombormintás kará- csonyfadíszeket lehetett ké- szíteni. A mintákat ő nyomta elő nagyon ízléses kivitel- ben. Harczi Ilona textilből fenyőfát mintázott meg, így az otthonokat apró fákkal díszíthették a családok. Sza- lai Lászlóné Rita asztalánál nagyon ötletes ajándéktartó tölcsért lehetett kreálni de- korpapírból narancskari- kákkal és ánizzsal díszítve. Viaszné Meinczinger Kata- linnál függő fenyődíszt gyár- tottak színes és csillámos pa- pírból, gyöngyökkel díszítve. Horváth Rita kedvenc figu- ráját, az angyalkát mintáz- ta meg aranyozott papírból, mini mákgumó fejjel, amel�- lyel a karácsonyfát is lehet díszíteni. Az öt helyszínen olyan ötletekkel gazdagod- tak a családok, amelyeket otthon közösen is elkészít- hetnek, így örömtelibb lehet számukra a karácsonyi ké- szülődés, az ünnep. A kézműves foglalkozás után a Csurgó zenekar mű- sorát láthatták az ott maradt családok az aulában, ahol nagyon közvetlen kapcso- lat alakult ki a zenekar és a hallgatóság között. Előadá- sukban számos népdalt, saját dalt, gyermekjátékot szólal- tattak meg, bennük az álla- tok hangutánzásának nem kis szerep jutott. Koncertjü- kön a gyermekek is aktívan részt vettek, s a szülők is együtt mulattak, táncoltak, játszottak velünk. A kellemes, családias prog- ramon nagyon jól érezték magukat a felnőttek és a gye- rekek. Ez a rendezvény méltó befejezése volt az ünnepi ké- szülődéseknek. Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Ka- talin programszervezők és a művelődési ház az idei ad- venten is kitettek magukért. csbé Az ünnepre való tekintettel a szervezők, külön szekto- rokat alakítottak ki, így aki megváltotta a jegyét a VIP szektorba az kényelmes kana- pékon pihenhetett két szám között, vagy felmehetett a DJ pulthoz fényképezkedni, sőt soronkívüliséget is élvezett a bárpultnál. Akik Gold VIP jegyet vásároltak, még sofőrt is kaphattak az éj folyamán. Ám nemcsak ettől volt külön- leges a karácsonyi retro disz- kó: több szerencsés lánynak teljesül a nagy álma, amiről a rendezvény facebook oldalán szorgalmasan be is számoltak. Az est sztárvendége mellett táncolhattak ugyanis, közelről megtapasztalva a fiesta érzést, hiszen aki mellett rophatták, az az ex Fiesta egyik fele, Csor- dás Tibor volt. A retro diszkó után a rock- zene kedvelőinek sem kellett sokáig várniuk egy kis moz- gásra. Őket a már hagyomá- nyosnak mondható Karácso- nyi Rockfest várta, ami idén egy kicsit eltért a megszokot- tól. Részben azért, mert az est első fellépője az országosan is elismert MVP zenekar volt, akik nem rock, hanem rapze- nét játszanak. Sajnos az ünnepre a gyász is letette a névjegyét. Lem- my (eredeti nevén Ian Fraser Kilmister), aki a Motörhead együttes alapító frontembere- ként vált ismertté, december 28-án, négy nappal a 70. szüle- tésnapja után rákban elhunyt. A buliban fellépő Ironbird zenekar utolsó számával nem- csak a közönségtől, hanem, a legendától is búcsúzott. Őket a Hornet, majd végül a Rekviem zenekar követte. December 30-án már a Ho- neybeast zenekar kérdezte a közönségtől, hogy „Téged mi tesz bódottá?” A csapat va- lamit előásott a nagy közös tudatalattinkból, dalaik kitö- rölhetetlenül beleégnek a lel- künkbe, mert rólunk szólnak. A 2014-es „A Dal” műsorban elért sikerük és rádiós sláge- reik után idén sincs megállás. December elején „Bódottá” címen megjelent új albumuk, amit 30-án a koncerten már élőben is hallhatott az ajkai közönség. Az előszilveszteri bulinak is nevezhető lemezbemutató koncerten előzenekarként egy fiatal csapat, a The Medley’s lépett a színpadra, bárzené- jükkel szórakoztatva a közön- séget. F.P.T. Ha valakinek hamar elege lett a karácsonyi bejgliből, vagy három együtt töltött nap után már szüksége volt egy kis távolságra a családtól, azt tárt kapukkal várta a 80-as 90-es évek legnagyobb slágereivel a Retro Disco a sportcsarnokban. Téged mi tesz bódottá? – kérdezte a Honeybeast (Fotó: Futó)
  • 6. Ajkai Szó 2016. január 15., péntek 6 PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor Star Wars: Az Ébredő Erő 3D - színes, magyarul beszé- lő, amerikai sci-fi, január 16. szombat 17.00, január 17. va- sárnap 19.45 Nagyon vadon - Bolondos vadászidény - színes, magya- rul beszélő, amerikai családi animációs film, január 16. szombat és január 17. vasár- nap 13.30 Megjött Apuci - színes, ma- gyarul beszélő, amerikai vígjáték, 96 perc, január 14. csütörtök – január 20. szerda között január 14. csütörtök, január 16. szombat, január 17. vasárnap, január 19. kedd és január 20. szerda 15.00; Az aljas nyolcas - színes, magyarul beszélő, amerikai western, 182 perc, január 14. csütörtök – január 20. szerda között január 14. csütörtök, és január 20. szerda 17.00; ja- nuár 15. péntek, és január 19. kedd 19.45; január 18. hétfő 15.00 A visszatérő - színes, ame- rikai kalandfilm, 156 perc, január 14. csütörtök – január 20. szerda között január 14. csütörtök, január 16. szom- bat, január 18. hétfő és janu- ár 20. szerda 20.00; január 15. péntek 15.00; január 17. vasárnap és január 19. kedd 17.00, január 21. csütörtök – január 27. szerda között janu- ár 21. csütörtök és január 26. kedd 15.30; január 22. péntek és január 24. vasárnap 17.45; január 23. szombat, január 25. hétfő és január 27. szerda 20.00 Krampusz - színes, magya- rul beszélő, amerikai horror- vígjáték, 96 perc, január 15. péntek 18.00, január 18. hétfő 18.15 Alvin és a mókusok - A mó- kás menet - színes, magya- rul beszélő, amerikai családi vígjáték, 86 perc,, január 21. csütörtök – január 27. szer- da között mindennap 14.00; január 23. szombat és január 24. vasárnap 12.30 és 14.00 Az 5. hullám - színes, ma- gyarul beszélő, amerikai fan- tasztikus thriller, 111 perc,, január 21. csütörtök – január 27. szerda között január 21. csütörtök és január 26. kedd 18.15; január 22. péntek és január 24. vasárnap 20.30; január 23. szombat, január 25. hétfő és január 27. szerda 15.30 Steve Jobs - színes, magya- rul beszélő, amerikai életraj- zi film, 123 perc, január 21. csütörtök – január 27. szerda között január 21. csütörtök és január 26. kedd 20.15; ja- nuár 22. péntek és január 24. vasárnap 15.30; január 23. szombat, január 25. hétfő és január 27. szerda 17.45 TV Ajka, a város televíziója A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megte- kinthetők a http://tvajka.hu honlapon! Művelődési házak Január 20-ig, hétközna- pokon 9.00-16.30 óráig, szombaton 9.00-15.00 óráig tekinthető meg Ladányiné Horváth Mária kiállítása a művelődési központ kiállító- termében. Január 16-án disznóvágás az ajkarendeki művelődési ház- ban az Ajkarendekért Egye- sület szervezésében. A mun- kálatok 7 órakor kezdődnek. 18.00 órától vacsora, ahol a megszokott finomságokat kínálják: húsleves, kolbász, sült hús, töltött káposzta, for- ralt bor. Vacsora után nótaest harmonikakísérettel. Január 16-án 16.00 órakor az Ajkai Látássérült klub far- sangi batyus bálja a Kaszinó- ban. Január 17-én Kegyeleti nyílt túra a bányászok emlékére Felsőcsingerbe. Találkozás a bányász emlékműnél. Indu- lás: 9 órakor. Túravezető: Né- meth Ferenc 30-402-8047 Január 19-én 14.30 órakor és 20-án 10.00 és 14.30 óra- kor bérletes gyermekszínházi előadás a művelődési központ színháztermében. A Nektár Színház előadásában a Szép- ség és a szörnyeteg című me- sejáték tekinthető meg. Január 20-án 16.00 órakor „Légy kreatív!” alkotó fog- lalkozás felnőtteknek a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ 5-ös ter- mében. Témája: asztali nap- tár készítése. Szükséges esz- közök: olló, ragasztó, íróesz- köz, vonalzó. Január 22-én 17.00 órakor ünnepi műsor és az Ajkai Képzőművészeti Egyesület kiállítása a Magyar Kultúra Napja alkalmából a művelő- dési központ kiállítótermé- ben. Január 23-án Széki-tó és környéke gyalogos nyílt túra. Találkozás 9.45-kor az ajkai buszpályaudvaron. Túrave- zető: Ozorai Sándor 06-30- 270-3262 Január 27-én 15.00 órakor a Nektár Színház előadásában Az arany ember című előadás tekinthető meg a művelődési központ színháztermében. Civil Ház Január 18. hétfő 9.30- Kézimunka Klub Ga- rainé Kisbej Ágnes 16.30-18.00 Flowers Aero- bik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 17.00- FIT-BALL Bognár Ad- rien 18.00- Duci Torna Bognár Adrien 18.00- Meridián torna Vajda Zsuzsanna Január 19. kedd 9.30- Foltvarró Klub Pappné Ibolya 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny- csoport 18.00-19.30 Flowers Aero- bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- PRO-FIT 19.15- TRX Bognár Adrien Január 20. szerda 8.15- Egészségmegőrző Nyugdíjas Torna 9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyomásmérés Mező Já- nosné 9.00-11.00 Ingyenes Hallás- vizsgálat Felnőttek részére Horváth Gabriella 15.00- Üveggyári Nyugdíjas Klub 16.30-18.00 Flowers Aero- bik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- Duci Torna Bognár Adrien 18.00-19.30 Flowers Aero- bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 17.00- PRO-FIT 19.00- FIT-BOKSZ 20.00- CROSS FIT Bognár Adrien Január 21. csütörtök 9.00- Hatha Jóga Csuba Jó- zsefné 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny- csoport Csonkáné Krützner Márta 1820- PRO PLUSZ 19.30- TRX Bognár Adrien Január 22. péntek 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 18.00- Duci Torna 18.30- FIT- BOKSZ Bognár Adrien Január 23. szombat 14.00- „Sárkánytűz” szerep- játszók GYERMEKSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK A Magyar Kultúra Napja Szeretettel várunk minden kedves vendéget a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ki- állításra és ünnepi műsorra január 22-én 17.00 órakor a művelődési központ kiállítótermébe. Ünnepi köszöntőt mond és az Ajkai Képzőművészeti Egyesület kiállítását megnyitja Utassy Ist- ván, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke. Az ünnepi műsorban közreműködnek a Zeneiskola tanárai és növendékei. Télen a befagyott vízfelü- leteket gyakorta keresik fel a korcsolyázók. A befagyott víz komoly veszélyeket rejt magá- ban, hiszen a jégbeszakadások gyakorta halálos kimenetelű- ek. E tragédiák megelőzése ér- dekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat! Mindig társaságban men- jenek a jégre kikapcsolódni, így baj esetén tudnak segíteni egymáson! A jégre lépés előtt vizsgálja meg annak minőségét! A sza- badvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog! Ha a jégen tartózkodás so- rán gyanús ropogást, recse- gést hall, azonnal feküdjön hasra és próbálja meg a leg- közelebbi biztos pontot hason csúszva elérni! Jég beszakadása esetén igyekezzen kerülni a felesle- ges mozdulatokat. Partot érve pedig azonnal menjen meleg helyre, szárítkozzon meg, tes- tét törölje szárazra, igyon for- ró, meleg italt! A kávé és alko- hol fogyasztása nem ajánlott! Ne kezdjen felelőtlenül má- sok mentésébe, mert ezzel sa- ját életét is kockáztatja, emel- lett további jégbeszakadások történhetnek! Lehetőleg hívjon inkább segítséget és a mentést végző személyt köte- lekkel, társakkal biztosítsa. Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruha- darabot nyújtson oda a segít- ségre szorulónak. Tilos a szabadvizek jegén tartózkodni éjszaka és kor- látozott látási viszonyok kö- zött, járművel – a biztonságos munkavégzés kivételével –, kikötők és veszteglőhelyek te- rületén, valamint folyókon és azok mellékágain. Biztonságos jégen tartózkodást kíván mindenkinek az Ajkai Rendőrkapitányság! A jégen is legyen biztonságban! Szeretettel várjuk az ovis és kisiskolás gyer- mekeket január 19-én 14.30 órakor és 20-án 10.00 és 14.30 órakor bérletes gyermekszín- házi előadásra a művelődési központ szín- háztermébe. A Nektár Színház előadásában a Szépség és a szörnyeteg című mesejáték tekinthető meg. A Szépség és a Szörnyeteg című mesejáték eredete egy orosz népmese, A bíbor Rózsa. A klasszikus mesében – mint ahogy a színház feldolgozásában is – a jó megküzd a rosszért. Nem a rosszal – sárkánnyal vagy egyéb kul- tikus hőssel –, hanem a rosszért, hogy ne legyen többé rossz! A megátkozott Hercegért küzd Szépség, a polgárleány, hogy megszelí- dítse, és szörnnyé varázsolt arca újra emberi legyen. A történet egyszerű, mégis magával ragadó, hiszen ki tudna ellenállni Szépségnek! És ki ne akarná, hogy szeretetével, szelídségével és szépségével legyőzze a varázslatot, és ki- mondja az örök igazságot: A szeretet soha el nem múlik! A bíbor Rózsa című orosz népmese nyomán írta: Borbély Viktória. Versszöveg: Csík Csaba,. Zenéjét szerezte: Jiling Jácint Szereposztás: Szépség: Vincze Kata Szörnyeteg, herceg: Borbély János Báty: Balogh Ferenc Apa: Szabó Endre Tündérasszony: Fodor Viktória Díszlet: Keresztury Kata Szcenica: Juhász András Maszk: Koryürek Vera Jelmez: Török Sarolta, Szondray Szandra Megrendezte első jégko- rong tornáját az Ajkai Óriások Jégkorong Klub január 9-én, szombaton. Az U10-es korosztály mini C csoportjai számára rende- zett ajkai jégkorong torná- ra négy csapat jelentkezett. Az Ajkai Óriások elsőként a Veszprémi Jéglovagokkal mérhették össze ügyességü- ket, akikről tudni kell, hogy a többség másfél-két éve ját- szik. Fekete Szabolcs edző 12 játékost és két kapust hozott, csapatából ketten-hárman ko- rábban még Becze Zoltánnak, az Ajkai Óriások edzőjének irányítása alatt kezdtek el kor- csolyázni. A Veszprémi Jég- lovagok Sportegyesület 2011- ben alakult. Ezen az első, kétszer tizen- két perces mérkőzésen az aj- kai srácok bebizonyították, hogy a nem egészen három hónapja tartó jeges edzések eredményesek voltak, hiszen méltó ellenfelei lettek a Jéglo- vagoknak. Igaz, hogy a gyer- mek jégkorong tornákon nem számolnak eredményt, a játék szépsége és a mozgás örö- me az, amiért a találkozókat megrendezik. Mégis meg kell említeni, hogy a Veszprémi Jéglovagok már csak egy góllal előzték meg az Ajkai Óriáso- kat. A hazaiak közül elsőként Szaniszló Balázs talált a háló- ba, akit Becze Zoltán edző úgy mutatott be a tornára érkező, világbajnok jégkorongozónak, Palkovics Krisztiánnak, mint aki a híres csatár utódja lehet majd. A veszprémiek elleni mérkőzésen összesen három gólt lőttek az Ajkai Óriások. Már nem csak Balázs jeleske- dett, Farkas Bence és Vincze Zalán is beküldte a korongot a hálóba. Az ajkai kapuban most is Peternics Zalán állta a sarat, aki nagyon ügyesen hárította az ellenfél támadásit. Bakos Gábor, Becze Zoltán társedzője az öltözőben első- sorban a védekezésre hívta fel az Óriások figyelmét. Mint mondta, nagyon fontos, hogy mindig maradjon egy hátvéd a kapunál, aki csak akkor in- duljon el, ha a társai már meg- szerezték a korongot. Szükség is volt a védekezésre a továb- biakban. Remek hátvéd volt Szaniszló Vilmos Mátyás, aki testvérével és Suri Barbara Fruzsinával rendkívül erős sort alkotott. Barbara is látványos támadá- sokat intézett az ellenfél kapu- ja felé. Farkas Bencével Verebély Bálint és Tóth Jázmin Kíra játszott egy sorban, Vincze Zalán mellett Kurdi Mátyás és Bánfalvi Kristóf jeleskedett. Szép helyzetei voltak a Boldi- zsár Ádám, Takács Gergő és Patasics Dóra alkotta sornak is. Az Ajkai Óriások a máso- dik meccset a Szigeti Bikák ellen vívták, akik Szigetszent- miklósról jöttek. Ez az U10-es csapat két éve korcsolyázik és hokizik együtt. Tizenkét me- zőnyjátékossal és egy kapussal érkeztek Ajkára. Edzőjüktől, Droppa Bélától megtudtuk, a Szigeti Bikák utánpótlás csapata egy tizenhat éve léte- ző amatőr csapatból nőtte ki magát. Az utánpótlás három és fél éve alakult, mintegy öt- ven igazolt versenyzőjük van. Szigetszentmiklóson a felnőtt amatőrökkel összesen kilenc- ven tagot számlál a jégkorong klub. A Szigeti Bikák után rögtön a HC Kiskőrös lépett a jégre az Óriások ellen. Edzőjük, a csíkszeredai származású Kon- csag Kinga a román váloga- tott játékosa volt. Elmondta, hogy az U10-es tornán részt vevő gyerekek több mint fele U8-asokból tevődik össze. Heti három-négy edzést tar- tanak, a kapusedzések Becze Zoltán irányításával zajlanak. Kiskőrösön négy éve alakult meg a jégkorong csapat, ami, bár meglátszott a mérkőzés kimenetelén, nem szegte ked- vét az Ajkai Óriásoknak. Már csak fele annyi gólt kaptak tő- lük, mint korábban. Végül az Egerszegi Titánokkal csaptak össze, akiknek C csoportosait egy-másfél éve edzi Koós Ti- bor. Az érmeket és az okleveleket Palkovics Krisztián osztotta ki a gyereknek. A magyar jég- korongsport ikonikus alak- ja felesége, Palkovics-Kaibás Adrienn révén rendszeresen megfordul Ajkán, hiszen Ad- rienn szülei itt élnek, édesapja Kaibás Dezső, az FC Ajka el- nöke. A szervezésben, a vendégek ellátásában az egyesület mel- lett nagy szerepet vállaltak a szülők is. A jégkorong tornák jellemzője, hogy mindig min- den csapat öltözőjében van gyümölcskosár, szendvicsek, ásványvíz és meleg tea. A szü- lők közreműködésével már fél nyolckor megkezdődött a ké- szülődés. Mindenhová jutott darabolt banánnal, sárgarépa- és almaszeletekkel, narancs- és mandaringerezdekkel meg- rakott tál, valamint a tálcákat is folyamatosan feltöltötték nutellás, lekváros, szalámis, sonkás és zsíros kenyérrel. Az épület folyosóján a szülőket kínálták kávéval, teával, és volt, aki házi készítésű pogá- csát, rágcsálnivalót is hozott. – Fantasztikus vendéglátás- ban volt részünk, aminek kü- lön örültünk, és nagyon meg- lepődtünk – árulta el a Szigeti Bikák edzője, Droppa Béla. A következő ajkai jégkorong torna január 24-én, vasárnap lesz az U8-as korosztály szá- mára. Zsohár Gabriella Lezajlott az első hazai jégkorong torna Ebben a sportágban talpon maradni sem egyszerű (Fotó: Györkös)
  • 7. Ajkai Szó2016. január 15., péntek 7 Labdarúgás Téli Kupa Kolontár KSE – Ajka Kris- tály SE 2-3 Ajka: edző: Sipos Tamás, gól: Mayer, Kovács Ká. 2, kiállítva: Kovács Ko. FC Ajka U19 – Magyarpo- lány SE 5-1 Ajka: edző: Domján László, gól: Lukács 4, Kungl Téli Terembajnokság Aliens – ASE Tandem 4-3, Brazil Gépsor – Úrkút SK Ifi 5-3, Éber Szaküz- let – Poppe Potthoff 1-1, Mágnes SC – Bakony FC 4-3, Xbody-Mágusok-Dra- va-Dekor – Gépállat SC 5-3, Luftánia – MGI 4-1, Platán FK – Hungária-Ren- dek 5-5, Teka-Szuperinfo – Euronics-Pulzus 2-2, Hala Kislőd – Colo 4-4, ASE Tandem – MGI 4-4, Roma SC – Vávisz 1-6, Joker – Karakter 7-1, AVÉP SC – Brazil Gépsor 0-5, Aliens – Poppe Potthoff 4-2, Éber Szaküzlet – Luftánia 7-0, Bercsényi Retró Caffé – Platán FK 7-4, Hungária- Rendek – Seidel Hungária 4-0 Sakk IX. MAL Újévi Sakkver- seny I. korcsoport: 1. Rieger Ri- chárd, 2. Horváth Barna- bás, 3. Gelencsér Gergő II. korcsoport: 1. Szőke Kristóf, 2. Tóth Csongor, 3. Frank Kimberli III. korcsoport: 1. Forgács Attila, 2. Csalló Krisztián, 3. Kaufmann Bertalan IV. korcsoport: 1. Bence Balázs, 2. Réti Boldizsár, 3. Major Róbert körmérkőzés: 1. Bence Ba- lázs, 2. Major Róbert, 3. Réti Boldizsár Csapatverseny A: 1. Tapolca VSE I., 2. ASSE I., 3. Tapolca VSE II. B: 1. Tapolca Rockwool, 2. Balatonfüred SC, 3. Tapol- ca Kölcsey Asztalitenisz Megyei Bajnokság Bányász SK Ajka – Bala- tonalmádi AK 17-1 Ajka: győzelem: Ficzay 4, Hercz 4, Pad Á. 4, Pad F. 3, valamint a Ficzay-Hercz és az Ughy-Pad F. párosok SPORTÖSSZEFOGLALÓ Az Óév Kupán nem sikerült a címvédés, a Velvet Kupán viszont igenSPORTAJÁNLÓ SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgás Felkészülési mérkőzések Az FC Ajka szombaton 12 órakor fogadja a Tatabánya együttesét, majd szerdán 14.30-kor a Szombathelyi Haladást. A következő hét- végén a gárda az Alcufer Kupán szerepel. Téli Kupa (műfüves pálya) Vasárnap: Magyarpolány SE – Kolontár KSE (10.00), Somló SC – FC Ajka U19 (11.45), Ajka Kristály SE – Apácatorna LC (13.30) Téli Terembajnokság Szombat: Platán FK – Joker (15.00), Gépállat SC – Hala Kislőd (16.00), MGI – Úrkút SK Ifi (17.00), Colo – Teka- Szuperinfó (18.00), Euro- nics-Pulzus – Mágnes SC (19.00) Főszerkesztő: Láng György Géza. Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Visszatért Ajkára Artner Tamás Januári bánkis túrák Gyalogosan erdőn-mezőn Új szakmai stábbal kezd- te meg a felkészülést az FC Ajka a labdarúgó NB II. ta- vaszi szezonjára. A csapat korábbi sikeredzője, Artner Tamás, több év után tért vissza városunkba, a gárda szakmai igazgatói pozíciójá- ba. A vezetőedzői feladato- kat Jákli Péter helyett mos- tantól az a Székely Tibor látja el, aki Artner segítőjeként tevékenykedett az elmúlt években. A klubhoz Haraszti Gergely személyében erőn- léti edző is érkezett. Az első héten a játékosok napi egy edzésen, a hét végén pedig felmérésen vesznek részt. A következő időszakban már délelőtt és délután is trénin- geznek az ajkaiak. A felké- szülés alatt a vezetőség több próbajátékost is tesztel. Saját pozíciójáról szólva Artner Tamás elmondta, hogy egy- fajta kapocsként működik majd a szakmai és a gazda- sági vezetés között. Többek között az ő feladata lesz a ke- ret átalakítása, ugyanis sze- rinte a csapat a kapus posz- tot leszámítva minden téren erősítésre szorul. Emellett az utánpótlás szakmai fel- ügyelete is az ő hatáskörébe tartozik, mivel a klub ezen a téren is fejlődni szeretne, hogy minél több ajkai sze- repelhessen majd a felnőtt csapatban. Artner Tamás ugyanakkor megjegyezte, hogy egy ekkora városban jó teljesítménynek számít, hogy három saját nevelésű fiatal – Pavlitzky Balázs, Merk Mi- lán, Bölcsföldi Milán – is a felnőtt kerettel készül. A labdarúgásban a tél a te- rembajnokságok ideje. Idén második alkalommal ren- dezték meg városunkban a Velvet Kupa elnevezésű kispályás tornát, amelyre szerte a Dunántúlról érkez- tek csapatok. Ennek ellenére két ajkai gárda is bejutott a négy legjobb közé, méghoz- zá az Ajka Kristály és a tor- na talán legjobb mérkőzésén a szintén ajkai Mágusokat büntetőkkel kiejtő Bakony FC. Ennél tovább azonban már nem tudtak lépni, mivel a Kristály a címvédő Sibaris- tól, míg a Bakony FC a több NB II-es játékossal felálló Loki-Bautól vereséget szen- vedett. A bronzmérkőzésen a Bakony FC 5-2-re múlta felül ellenfelét, a döntőben pedig a címvédő egygólos győzelmet aratott a számos volt FC Ajka játékost felvonultató Loki- Bau felett. A vándorserleg így nem talált új gazdára, jövőre is Sárvárról érkezik majd városunkba, ahol vár- hatóan ismét kiváló csapatok küzdenek majd meg érte. A torna álomcsapatának háló- őre Grőber Ádám (Bakony FC) lett, a mezőnyjátékosok pedig Viszket Ferenc, Pupp Richárd (mindkettő Sibaris), Pavlitzky Balázs (Kristály), Gaál Bálint (Loki-Bau) és a gólkirály Baldauf Konrád (Bakony FC). Nemcsak Ajkán, hanem szerte Dunántúlon rendez- nek kispályás labdarúgó tornákat, amelyeken rendre elindulnak városunk csa- patai is. Ezeken a tél eddigi legnagyobb sikerét a Bakony FC érte el az alsóörsi Szil- veszter Kupán, ahol kiváló játékosokkal felálló csapatok képviselték a rendkívül erős mezőnyt. Az ajkai gárda egé- szen a döntőig menetelt, ér- dekesség, hogy az ajkai Vel- vet Kupához hasonlóan ide ezúttal is a Mágusokon ke- resztül vezetett az út, újfent büntetőkkel. A fináléban az NB I-es és NB II-es játéko- sokat is a soraiban tudó Üdí- tősök csapatával 1-1-es dön- tetlent játszott a Bakony FC, de a hetesrúgásoknál megint ők koncentráltak jobban és elhódították a kupát. Nem csoda, hogy a torna legjobb kapusa is az ajkai csapatból került ki, Krajcsi Richárd személyében. Az aranyérem mellett értékes nyereménye- ket, labdát, mezeket és sport- táskákat is kaptak a győzte- sek. A szokásokhoz híven fut- ballal búcsúztatták az esz- tendőt az Óév Kupa részt- vevői. A tornán a háromfős csapatok kis kapukra mérték össze a tudásukat, a húsz gárdát ötös csoportokba so- rolták, ahonnan az első kettő jutott tovább. Idén a legna- gyobb kérdést az jelentette, hogy a tavalyi és tavalyelőtti bajnok sorozatban harmad- szor is az élen végez-e, mert ez esetben végleg elhódítja a vándorserleget. A válasz ha- mar érkezett, hiszen a Boly- hos Boys a csoportból sem tudott továbblépni, így biz- tossá vált, hogy új bajnokot avatnak. A döntőbe jutásért az Egybefőtt Meggybefőtt (Rajmon Péter, Orgován Ta- más, Néveri Róbert, Horváth László, Illés Bertalan, Kovács Kornél, Venczel Szilárd) a Gunarak (Balázs Tibor, Imre Péter, Tisonyai Richárd, Ber- zsenyi Tamás) csapatával játszott 2-2-es döntetlent, büntetők után pedig az utób- bi gárda került a fináléba. A másik ágon szintén szorosan alakult a párharc, a rutinos Viva Tours (Klespitz Gábor, Nagy Tibor, Hájas Attila, Meiczinger László, Gutléber Roland) 4-3-ra múlta felül a Young Boys fiataljait (Lukács Patrik, Obermajer Ádám, Szarka Martin, Nyírő Mar- cell, Ambrus Kristóf, Gott- fried Dániel). A bronzmér- kőzésen 3-3-ra végeztek a felek, a büntetők után pedig az Egybefőtt Meggybefőtt örülhetett. A döntő rend- kívül izgalmasan alakult, a Viva Tours ezúttal is 4-3- ra diadalmaskodott, így ők vihették haza a vándorser- leget, amelyet a következő tornán kell majd megvéde- niük. Azért a Gunarak sem szomorkodtak, hiszen a jó hangulat és a második he- lyért járó pezsgők kárpótol- ták őket a szoros mérkőzésen elveszített bajnoki címért. Az ünnepek előtt rendez- ték a Győr Open Nemzetközi Úszóversenyt, ahol 32 csapat 820 indulója mérette meg magát. Szóka Júlia az egy évvel idősebb korosztályban 800 méter gyorsúszásban szerzett aranyérmet, úgy, hogy a 200 és 400 méteres részideje is korosztályos ranglistavezető időnek szá- mított. E három táv mellett 1500 méteren is ő vezeti a kategóriájának rangsorát. Kun-Szabó Fanni 800, 400 és 200 méter gyorsúszásban is harmadik helyen végzett. Új- vári Dorina 50 méteres mell- úszásban szerzett bronzér- met, Cser Dávid pedig 200 és 400 méter gyorson úszott aranyjelvényes időt. Csicsics Richárd Az FC Ajka régi sikerkovácsa ismét városunk csapatát erősíti, igaz ezúttal nem vezetőedzői beosztásban. Kaibás Dezső és Artner Tamás a TV Ajka stúdiójában (az adás felvétele elérhető az ajkaiszo.hu honlappon) (Fotó: Györkös) A Bánki Donát Természet- barát Egyesület januárban is számos túrát szervez a téli ter- mészet kedvelőinek.    Az 1909-es bányaszeren- csétlenség 55 áldozata tiszte- letére 17-én bányász kegyeleti gyalogos emléktúrát hirdet. Útvonal, Ajka – Alsócsinger – Felsőcsinger – Fekete-hegy – Ajka. A táv 14 km, 200 mé- ter szintemelkedés. Indulás az Ajka Hotellal szemben lévő Bányász szobortól 9 órakor. Megemlékezést tart Pászti Ti- bor helytörténeti kutató, túra- vezető Káldi Géza. Diáktúrát hirdetnek 23-án, szombaton azoknak a tanulók- nak, akik testnevelés óraked- vezményt szeretnének kapni. A kedvezményhez félévente kettőt kell teljesíteni, amit a tú- ravezető igazol. Indulás a busz- pályaudvarról 8.30 órakor.  Túra a Csurgó-kútra 24- én vasárnap. Utazás Ajkáról a győri busszal 6.50 órakor Bakonypölöskéig. Útvonal, Bakonypölöske – Csurgó-kút – Kislőd – Ajka. Táv 30 km, szintemelkedés 400 méter. A túravezető Lipták József Ba- konypölöskén várja az útnak indulókat. Nyugdíjasok sétatúrája 3-4 órában, 6-8 kilométeren 27-én, szerdán. Indulás az ajkai autó- busz-pályaudvarról 8.30 óra- kor. Túravezető Heffler László. A januári utolsó túra egy izgalmas Medve(nyom)kere- sés a Pokol-lik (Savanyó Józsi) barlangnál 30-án. A táv 16 km, 200 méter szintemelkedé- sű úton. Indulás az Ajka Hotel elől 9 órakor. Túravezető Káldi Géza.T.A. Tizennyolcan teljesítették a Kék túra Veszprém megyei szakaszát a Bródy gimnázium 9. G osztályából. Az osztály, amelyik harmadik éve, a he- tedik évfolyamtól van együtt, Csermák Mihály osztályfőnök és Takács Viktória tanár ve- zetésével rendszeresen járja a természetet. Az osztály min- den tagja részt vett túrákon, de a Veszprém megyei 240 kilométert csak azok tudták igazolni, akik mindegyiken ott voltak. Ők – Novák Péter Pál, Sza- bó Csenge, Bánhidi Alexand- ra Beatrix, Boldizsár Levente, Katona Máté, Horváth Kristóf, Tóth Ágnes, Farkas Virág Lí- via, Morvai Szabolcs, Szekér Tamás Bendegúz, Nyőgér Re- beka, Szőke Dorina, Valcz Do- rina, Frei Liliána, Vincze Lilla Veronika, Kleinhans Dávid, Zsigmond Flóra Anna, Lukács Szonja Dorka – kitűzőt és em- léklapot kaptak. A díjak átadásán, december 22-én, a Nagy László szabad- időközpontban, Mag Éva, a Veszprém Megyei Természet- barát Szövetség elnöke átte- kintést adott a Kék túra moz- galomról és az útvonalról. Csermák Mihály elmondta, hogy már az első együtt töl- tött hét után túrázni indultak. A céljuk az volt, hogy ismerjék meg egymást, érezzék jól ma- gukat. Onnan indult az egész, és fejlődött ki belőle a teljesít- ménytúra. A közös élmények még jobban összekovácsolják az osztályközösséget. Az emléklapok és a kitűzők átadása után Káldi Géza, a Bánki Természetbarát Egye- sület örökös elnöke saját vers- ében mondta el a természetjá- rás szépségeit. Csermák Mihály elmondta, folytatják a természetjárást, céljuk, hogy érettségiig vé- gigjárják az 1118 kilométert, majd megköszönte a szülők- nek a segítséget. T.A. HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/521-164 Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com Web: www.ajkaimediakft.hu Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor.
  • 8. 2016. január 15., péntekAjkai Szó 8 LAPSZÉL Véradás Január 20-án (szerdán) 10- től 14 óráig intézeti vér- adásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osz- tálya melletti vérvételi helyi- ségben. Menyegző Házasságot kötöttek váro- sunkban: Kalmár Balázs és Antal Angéla december 19-én. Gólyahír Köszöntjük városunk legi- fjabb polgárait: Balogh Ta- más és Vincze Noémi Ágnes december 8-án született kislányát, Hannát, Horvá- th Jenő és Szabó Erzsébet december 9-én született kislányát, Dönízt, Szabó Szabolcs és Berzsenyi Kitti december 11-én született kisfiát, Krisztiánt, Marton Attila és Térmeg Andrea de- cember 13-án született kis- fiát, Nimródot, Bujtor Balázs és Szikra Éva december 13- án született kislányát, Lot- tit, Vass Lajos és Kenyeres Krisztina december 18-án született kisfiát, Máté No- elt, Etlinger Miklós és Ker- tész Zsuzsanna december 22-én született kisfiát, Le- ventét. Klubfoglalkozások A mozgássérültek egyesü- lete január 18-án 16 órától tartja idei első klubfoglalko- zását. Jusztin Jánosné klub- vezető számít a tagság aktív részvételére! Kultúra napi programot tart a Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagsága január 22-én 15 órakor a bódéi közösségi házban. Több nyugdíjas egyesület tagjai is verssel készülnek. Hívogató Jézus mondja: „Jöjjetek én- hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megter- heltettetek, és én megnyu- gosztlak titeket.” (M.t. ev. 11, 28). Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola (Eöt- vös u. 9.) földszinti termébe január 18-és 19-én (hétfő- kedd) 17.00-kor kezdődő evangelizációs igehirdeté- seinkre. Evangéliumi Szabad Eklézsia Egyesület, Budapest Éjjel-nappal hívható segélyvonal Az Ajkai Család- és Gyer- mekjóléti Központ a veszé- lyeztetett, magányosan élő idős emberek, utcán élő hajléktalan személyek krí- zisellátására éjjel-nappal hívható segélyvonalat mű- ködtet, illetve készenléti szolgálatot biztosít nyitva tartási idején kívül felme- rülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség-, tájékoztatásnyújtás, tanács- adás céljából. A krízisvonal telefonszáma: 06-20/226- 2322. Január 17-én vasárnap a Calix Patika (Semmelweis u. 2.) tart ügyeletet 8.00 és 21.00 óra között. Január 24-én vasárnap a Hárs-Kőris Gyógyszertár (Alkotmány u. 20.) lesz az ügyeletes. Hétköznap és szombati napokon gyógyszertári ügyelet nincs, de reggel 7 órától este 9 óráig nyitva tart a Szivárvány gyógy- szertár, amely a Fő utca 66. szám alatt (a Tesco üzletsoron) működik. › Légpuska Slavia 631 Lux újszerű, karcmentes, alig használt, céltávcső- vel eladó. Tel.: +36-20/391-3557 (Padragkút) › Túrabakancs (Meindl) 42-es méret, kitűnő állapotú (új ára: 55.000,-) 12.000,- ezer forintért eladó. Tel.: +36-20/391-3557 (Padragkút) › Tiszta levegőjű bakonyi faluban, Ajkától mindössze 10km-re, Úrkúton, két szoba + étkezős, belülről szépen felújított kis családi ház 7,2 M Ft-ért el- adó. Energetikai tanúsítvánnyal rendelkezik, szocpol igénybe vehető! Érd: 0630/373-8148 APRÓHIRDETÉSEK GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET COMPUTERES SZEMVIZSGÁLAT DR. SCHVÖLLER MÓNIKA szemész szakorvos, gyermekszemész, kontaktológus Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 • E-mail: herczegoptika@t-online.hu Nyitva: H-P: 830 -1200 , 1300 -1700 , Szo: 800 -1200 AZ ONLINE ÚJSÁG Cikkeink nagy része már az újságban való meg- jelenés előtt, esetenként bővebb terjedelem- ben, több képpel látható, olvasható az ajkaiszo.hu honlapon! Az Ajkai Mozi vendégei voltak a magyarországi Star Wars Klub tagjai december 27-én. Az ébredő erő promóciója kapcsán Csu- bakka, Darth Vader, Kylo Ren, de akár egy birodalmi osztagos is lehetett a képen egy szelfi erejéig, amit nagyon sok rajongó ki is használt ezen a karácsony utáni napon. Csinger-parti csendélet A versenyzők többsége már a megmérettetés előtti napokban el- kezd ráhangolódni az eseményre (Fotó: Györkös) Star Wars hősök szálltak le Ajkán Szemetelők a Csinger-patak partján Év végi golyórejtegető Olvasói levél hívta fel szer- kesztőségünk figyelmét a Csinger-patak melletti kör- nyezetszennyezésre. A levélíró állítja, hogy a területet gondo- zó nyugdíjasok szórják oda a szemetet. - A bódéi nyugdíjasok jó szokása, hogy a Csinger-patak mellett lévő emlékmű környé- két rendben tartják – írja. – Rossz szokásuk viszont, hogy amit kigazolnak, leszednek az emlékműről (mécsesek, elszáradt virágok csomago- lásostól), azt évek óta a patak partjára szórják le. Megkérdeztük a Nosztalgia nyugdíjas klub vezetőjét, Szi- meiszter Imrénét, aki vissza- utasította a levélben leírtakat. - Klubunk tagjai a hulladé- kot zacskóba gyűjtik, majd miután végeztek a munkával, hazaviszik és saját szemét- tároló edényükbe dobják – mondta Panni néni. – Az em- lékműnél mindössze két mé- cses van. A tartókat soha nem hagyjuk ott és nem szórjuk szét. A műanyagot és papírt szintén elvisszük. A gallyakat egy kupacba gyűjtjük az em- lékmű mögötti gödörbe, majd tavasszal elégetjük. A szeme- tet nem a klubtagok hagyják ott, hanem más bódéiak vi- szik oda. Én is láttam, hogy kik azok, figyelmeztettem is őket. Remélem, a helyzet vál- tozik, és többé nem a patak- partot tartják szemétlerakó- nak! T.A. Közel húsz esztendeje min- den decemberben biliárdver- senyt és bulit szerveznek a Bisztróban, ahol az első há- rom győztes jutalma valami- féle isteni nedű. A legutóbbi rendezvényen huszonketten vállalták a ki- hívást a nézőkkel teli terem- ben. A játszmák lebonyolí- tása során a reggeli sorsolást követően egyenes kiesési rendszerben küzdhettek meg egymással a jelenlévők, akik minden esetben két győztes párbaj után léphettek tovább. A végső győzelmet és a hozzá tartozó folyékony elismerést az ismerősei körében csak Rockynak becézett versenyző zsebelte be. - A jó hangulatú összejö- vetelen főként törzsvendégek mérték össze ügyességüket, ám a többség nem a díjak, hanem a közösségi élmény és a barátok miatt érkezett – fo- galmazta meg Heffler Zoltán rendező. Szerinte az év végi program mindig sokakat vonz, a versenyzők többsége ezért már a megmérettetés előtti napokban elkezd ráhan- golódni az eseményre néhány, ismerősök ellen vívott bili- árdpartival, amelyeknek tétje ugyan nincs, mégis fontos, hiszen összehozza a rég nem látott barátokat, cimborákat. SzR. Menhelyről lopott kiskutyát Az ajkai gyepmesteri telep kerítésén átmászva, a kennel lakatját lefeszítve tulajdonított el egy apró termetű kutyát M. Imre a közelmúltban éjszaka. Perec jól van, a rendőrök rövid idő alatt megtalálták az eltűnt állatot. Ferenczi Tímea rendőr főhadnagy lapunkat arról tájékoztat- ta, hogy a negyvenéves férfi megalapozottan gyanúsítható az állat ellopásával, ugyanis december 28-án éjszaka az állatmenhely zárt kenneljéről a lakatot lefeszítette, és abból elvitte a kistestű keverék kan kutyát, amelyet egy nappal később december 29-én megtaláltak a lakásán a rendőrök. M. Imrét elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hall- gatták ki az Ajkai Rendőrkapitányságon. A férfival szemben jelenleg lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat az Ajkai Rendőrkapitányság Vizsgá- lati Alosztálya. A történtekről a közösségi portálon a menhely vezetője, An- tal Laura is beszámolt, aki az oldalon jelentette be előzőleg Perec eltűnését is. A közösségi média manapság hatalom, hiszen rengetegen segítették megosztásokkal az állatvédő nyomozását, amit siker koronázott, néhányan ugyanis hasz- nos információval is szolgálni tudtak a kutyus hollétét illető- en. Az elkövetőről az is kiderült, hogy örökbe akarta fogadni az ebet, de nem bírt várni addig, amíg hivatalos úton, papí- rokkal kaphatja meg a kisállatot. SzR. Több mint 150 álláskere- ső vett részt a Magyar Öku- menikus Segélyszervezet (MÖS) és egy sörgyártó cég által életre hívott Sopro- ni Jóleső Segítség program veszprémi rendezvényén. A program egyedisége ab- ban rejlik, hogy a szakmai előadásokon és tanácsadáso- kon a tudásbővítésen túl, a szakemberektől olyan pozi- tív megerősítést is kaptak az érdeklődők, ami új lendüle- tet adott, és elengedhetetlen a sikeres elhelyezkedéshez. A felkészült résztvevőket a térség legnagyobb munkál- tatói részéről már a helyszí- nen több száz álláslehetőség is várta. A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban meg- tartott ingyenes rendezvé- nyen a résztvevők a program szakmai hátterét biztosító humánerőforrás központ pultjánál tehették fel kérdé- seiket a tanácsadóknak és vehettek részt ingyenes ál- láskeresési tanácsadásokon. Az Álláskeresők Napjának nevezett rendezvénysorozat legutóbbi, hetedik állomása a veszprémi volt. A nap jel- szava a pozitív hozzáállás, amely Vastag Tamás előadá- sában is nagy hangsúlyt ka- pott. A veszprémi származá- sú énekes elmondta: „Közeli célokra koncentrálok min- dig, és igyekszem élni a le- hetőségekkel, hiszen ahogy Charles Darwin is mondta, nem feltétlenül a legintelli- gensebb vagy a legerősebb élőlény marad fenn, hanem az, amelyik a legjobban al- kalmazkodik a változások- hoz.” Aki lemaradt a rendez- vényről, vagy pedig a hu- mánerőforrás központ to- vábbi segítségét is igénybe szeretné venni, jelentkezhet a 06 40  201  110-es – Ma- gyarországon egyedülálló – álláskereső kék számon. Fókuszban a pozitív hozzáállás