SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
Ajkai Szó
A kapitányságon tartott év-
értékelő állománygyűlésén a
parancsnok, Szoboszlai Tibor
rendőr alezredes elmondta,
kiemelt feladatként kezelik
a lakosság biztonságérzetét
negatívan befolyásoló, közte-
rületen elkövetett bűncselek-
mények megelőzését, a már
megtörtént esetek felderítését,
az elkövetők mielőbbi fele-
lősségre vonását. A fokozott
jelenlét miatt az előző évihez
képest 30 százalékkal csök-
kent a közterületen elkövetett
bűncselekmények száma, a
nyomozáseredményesség pe-
dig kimagasló, 85 százalékos
volt. A 2014-es év fontos fel-
adata volt a kistelepüléseken
élők biztonságérzetének javí-
tása, amit fokozott jelenléttel,
az önkormányzatokkal, civil
szervezetekkel, a lakossággal
való kapcsolattartással értek
el. Valószínű ennek is köszön-
hető, hogy az elmúlt évben 18
százalékkal csökkent a kapi-
tányság területén elkövetett
bűncselekmények száma. Az
1161 cselekmény 59 százaléka
Ajkán történt, Devecserben 12
százaléka, a többi településen
pedig 29 százaléka. Ez meg-
felel a lakosság arányának.
A nyomozáseredményességi
mutató szintén jó, 60,7 száza-
lék, tehát sikerült az 53 száza-
lékos elvárást túlteljesíteni. A
lopások száma 36 százalékos
csökkenést mutat a 2013. évi-
hez képest, tavaly 452 eset-
ben indult lopás miatt eljárás.
Rablás miatt három esetben
rendeltek el nyomozást. Testi
sértés miatt 69 esetben foly-
tattak eljárást, a nyomozás
eredményessége 94 százalékos
volt. A kábítószerrel összefüg-
gő problémák kezelésére ki-
emelt figyelmet fordítanak. Az
akciók, ellenőrzések célpont-
jai elsősorban a terjesztők. Fo-
kozott figyelmet fordítottak a
közlekedésbiztonság javításá-
ra, a sérüléssel járó balesetek
számának csökkentésére, az
ittas vezetők kiszűrésére. A
kapitányság területén tavaly
75 személyi sérüléssel járó
baleset történt, 24 esetben a
gyorshajtás volt az ok, 21 ve-
zető pedig nem adta meg az
elsőbbséget. Ittasan négy so-
főr okozott balesetet.
A rendőrség munkáját a
települési önkormányzatok,
a polgárőr szervezetek, és a
roma kisebbségi önkormány-
zatok is segítik. Az előadó
kiemelte, hogy az ajkai önkor-
mányzattal kiváló a kapcsolat,
a rendőrség munkáját a város
jelentős összeggel támogatja.
Schwartz Béla polgármester
elmondta, a rendszerváltást
követően a rendőrség helyzete
is változott. A rendőrök mind-
ehhez jól alkalmazkodtak, ki-
vívták a társadalom megbe-
csülését, a lakosság tiszteletét.
A polgármester hozzátette,
Ajkán az országos átlagnál
jóval alacsonyabb, alig három
százalékos a munkanélküli-
ség. Az önkormányzat jelentős
összeggel támogatta az elmúlt
években a munkahelyterem-
tést. Most a munkavállalók
képzettségének növelését is
támogatja. Aki vállalja, hogy
újabb szakmát vagy szakképe-
sítést szerez, számíthat az ön-
kormányzat segítségére. Kérte
a rendőrség dolgozóit, hogy
ők is éljenek a lehetőséggel.
T.A.
28. évfolyam, 9. szám A város lapja 2015. március 6., péntek
A HÉT EMBERE OZORAI SÁNDORÉVÉRTÉKELÉS Kiváló az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata
Eredményes felderítések,
hatékony megelőzés
AzAjkaiRendőrkapitányságeredményességimutatóijók,
a hatékonyság mércéje pedig az, hogy az állampolgárok
mennyire érzik magukat biztonságban.
A polgármester is felszólalt az állománygyűlésen (Fotó: Györkös)
Ajka Város Önkormány-
zatának díját Ozorai Sándor
vehette át nemrég a Magyar
Kultúra Napja alkalmából
rendezett ünnepségen. A
rajzolást, festést 60 éve mű-
veli, ami napjainkban ki-
egészül szobrászattal és kü-
lönféle művészeti technikák
alkalmazásával. Az Ajkai
Képzőművészeti Egyesület
tagjaként a kiállítások, kép-
zőművészeti táborok állandó
résztvevője. Feleségével, Ilivel
ők festették a jubileumi vetél-
kedő nyertes produkciójának
monumentális háttérképeit.
Tagja több sportegyesületnek
is, amelyekben sokszínűségét
megmutathatja. Az Üveg-
gyári Ifi Flotta és a VMK
Gyermek és Ifi csoport ter-
mészetjáróinak, vízitúrázói-
nak a vezetője. Kedvenc idő-
töltése a horgászat, mellette
filmfelvételeket készít és állít
össze. Igazi közösségi ember,
aki halkan, de nagyon ered-
ményesen, önzetlenül teszi a
dolgát környezete nagy meg-
elégedésére.
(Fotó: Györkös)
Újdonságok az újságnál
Amikor ezt a cikket olvassa a Nyájas Olvasó, az egyik újdon-
ságot már felfedezte, hiszen nehéz lenne nem észrevenni, hogy
a korábbi tabloid helyett ismét A3-as méretű, igazi újság formá-
ban jelenik meg az Ajkai Szó.
Négy évvel ezelőtt kényszerűségből tértünk át a kisebb formá-
tumra. Akkori vezércikkemben ezt írtam: „Az újságcsinálásban
is vannak divatok. Nem akarok elmélyülni szakmai kérdések-
ben, csak utalnék rá, hogy több évtizedes pályafutásom alatt
megéltem már sok mindent és mindennek az ellenkezőjét is.
Zászlós vagy tömbös tördelés, előre vagy középre zárt címek,
kellenek léniák vagy sem – az olvasók nagy része még e fogal-
mak jelentésével sincs tisztában, azt azonban észreveszik, ha
valami megváltozik, és azt sem szokták titkolni, hogy tetszik-e
nekik a változás. Amikor az egykor volt A4-es „füzet” helyett
„igazi” újságformát öltött az Ajkai Szó, szinte egységesen dicsér-
ték olvasóink az új megjelenést és formai kifogásai lapunkkal
szemben még azoknak sem voltak, akik tartalmát bírálták. Épp
ezért megpróbáltunk ragaszkodni hozzá akkor is, amikor ki-
adónk elkezdte az úgynevezett tabloid formát favorizálni.”
Végül mégis váltani kényszerültünk, ám ennek a váltásnak
nem szakmai, hanem egészen prózai anyagi okai voltak. A nad-
rágszíj-meghúzásra kényszerült önkormányzat az újságon is
igyekezett takarékoskodni, aminek ára a fele terjedelem beáldo-
zása lett. Az intézkedést már akkor is ideiglenesnek szánták, és
most végre megérett a helyzet, hogy ismét „igazi” újságformát
öltsön lapunk. Bízunk benne, hogy olvasóink velünk együtt
örülnek majd a változásnak!
Az új Ajkai Szóban nagyobbak lesznek a képek és a címek,
olvashatóbbak a betűk. A dupla nagyságú oldalakon ezért nem
fog kétszer annyi szöveg elférni, de remélhetőleg így is kevesebb
anyagot lesz kénytelen rövidebbre fogni vagy kihagyni a szer-
kesztő. Ami pedig így sem fér bele a papír újságba, az ezentúl is
megtalálható lesz majd az interneten, csak éppen új – remélhe-
tőleg könnyebben megjegyezhető – címen: ajka.ma helyett ajka-
iszo.hu domain név alatt jelenik meg online kiadásunk.
Ez utóbbi változásnak kevésbé örömteli oka van, mint a má-
siknak. Az ajka.ma honlap magánvállalkozásban működött, a
kiadónkkal kötött szerződés alapján adott helyet az Ajkai Szó
cikkeinek. Sajnos, tulajdonosai hibájából, a honlap működése a
múlt héten leállt. Olvasóink azonban továbbra is hozzáférhetnek
cikkeink online változatához, mert kiadónk időben érzékelve a
helyzet bizonytalanságát, elindított egy új online újságot, immár
saját kiadásában, ajkaiszo.hu domain név alatt. Online kiadá-
sunk az ajka.ma megszűnésével egyidőben próbaüzemről teljes
gőzre kapcsolt és az Ajkai Szó új cikkei, Ajka és környéke leg-
frissebb hírei máris elérhetők rajta. Kattintson a www.ajkaiszo.
hu-ra és olvassa, böngéssze Ön is!
Láng György Géza
Az Ajka Városi Óvoda két óvó-
nője is szerepelt az „Év pedagó-
gusa” címre jelölt pedagógusok
között. Mindketten a Katica
óvodában dolgoznak. 44 je-
lölt – köztük Bolla Zoltánné
és Hoffmann-né Sipos Mária –
kapott meghívót a február 14-i
budapesti díjkiosztóra. Számuk-
ra azért bír nagy jelentőséggel
a jelöltséggel járó elismerés,
mert kollégáik találták őket al-
kalmasnak a díjra. Jelölésükről
munkájuk alapján a Népfőisko-
la szakmai zsűrije döntött.
(Fotó: Györkös)
Tavaly szeptemberben ér-
tesült az intézmény vezető-
sége arról, hogy az Erasmus+
Program keretében benyújtott
„KA2 Iskolák, óvodák straté-
giai partnersége” projekten az
Ajkai Borsos Miklós Általá-
nos Iskola 20 250 eurót nyert.
A projekt a Tempus Közalapít-
vány, valamint a Klebelsberg
Intézményfenntartó Központ
Ajkai Tankerületének támo-
gatásával valósul meg. Ez az
Európai Unió által kiírt pályá-
zat országosan még 62 iskolát
és óvodát érint.
A projekt címe: „A fantázia
szárnyain Európán keresztül”.
Már maga a cím is sokat sejte-
tető: utal a nemzetek összefo-
gására, közös tevékenységeken
keresztül az európai országok
kultúrájának megismerésé-
re. A hároméves projektben
részt vevő partnerországok:
Németország, Olaszország és
Anglia. Németországban Ajka
testvérvárosának, Unnának
az egyik iskolája vesz részt a
programban, erősítve ezáltal a
testvérvárosi kapcsolatokat is.
A pályázatban megfogalma-
zott főbb célok közé tartozik a
tanulók kreativitásának, prob-
lémamegoldó képességének
fejlesztése, a kultúra iránti ér-
deklődés felkeltése. Mindez a
képzőművészetek: szobrászat,
festőművészet segítségével. A
programban részt vevő tanu-
lók bemutatják városuk, or-
száguk képzőművészeti alko-
tásait, eközben fejlődik anya-
nyelvi és idegen nyelvi kom-
petenciájuk is, mely szintén a
pályázat célja. A pedagógusok
főképpen virtuálisan tartják a
kapcsolatot, de természetesen
személyes találkozókra is sor
kerül. Az első tanári találko-
zó március elején, Angliában
lesz. Ajkáról két pedagógus
képviseli az iskolát és egyben
hazánkat. Ezen az első talál-
kozón megbeszélik az előttük
álló feladatokat és határidőket.
A pályázatban vállalásként
szerepel egy kisfilm összeállí-
tása, amely bemutatja Ajka és
Magyarország képzőművésze-
ti alkotásait, továbbá az iskola
épületében egy Erasmus-sa-
rok kialakítása, ahol a projekt
eredményeiről tájékozódhat-
nak az érdeklődők. A partne-
rintézményekkel együtt közös
logót készítenek a tanulók. Az
ötleteket, javaslatokat a máso-
dik találkozón, Unnában vi-
tatják meg, ahová már diákok
is utaznak. A projekt végső
célja egy európai kalendárium
összeállítása, amely bemutatja
a részt vevő országok kultúrá-
ját, képzőművészeti alkotásait.
A munkálatokban termé-
szetesen a tanulók vesznek
részt, de pedagógusok irányí-
tásával. Ódor Erzsébet intéz-
ményigazgató és Kemenesné
Lecsek Desdemona projekt-
menedzser összeállított egy
teamet, amelynek tagjai se-
gítik és irányítják a tanulók
munkáját. A tantestület tagjai
kreativitásukkal, ötleteikkel
hozzájárulnak a projekt sike-
res megvalósításához. Az első
tanári találkozó után lesz a
projektnyitó rendezvény, ahol
a városi intézmények vezetői
és a szülők is megismerked-
hetnek a projekttel.
Nemzetközi pályázatot nyertek
Ajkai óvónők az Év pedagógusai között
Az online
újság
Cikkeink nagy része már
az újságban való meg-
jelenés előtt, esetenként
bővebb terjedelemben,
több képpel látható, ol-
vasható az
ajkaiszo.hu
honlapon!
Ajkai Szó 2015. március 6., péntek
2
Az új rendelet, kihasználva a
jogszabály adta lehetőségeket,
a város területén a fontosabb
építészeti emlékek védelmét
szeretné biztosítani. A szak-
emberek bevonásával elkészí-
tett tervezet több mint hetven
egyedi védelemre javasolt épü-
let, számos településkép-vé-
delmi terület, utcakép-védel-
mi terület, településszerkezeti
szempontból jelentős zöldte-
rület és több mint negyven
egyházi emlék, közkút, köztéri
képzőművészeti alkotás véde-
lembe helyezését javasolja. Az
építészeti örökség helyi védel-
méről szóló rendelettervezetet
egy több éven át tartó részletes
értékkataszter elkészítése előz-
te meg, amely minden véden-
dő épületről egy-egy kidolgo-
zott adatlapot és fotódoku-
mentációt tartalmaz. Az egye-
di védelemre javasolt épületek
között szép számban találunk
míves, a bakonyi tájra jellemző
népi építészeti hagyományo-
kat őrző lakóépületet, polgári
lakóépületeket, és nagyobb
társasházakat is. A lakóépüle-
teken túl természetesen jelen-
tős egyházi és ipari épületek is
a védelemre javasolt épületek
közé kerültek. Az egyedi épü-
letek védelme biztosítani tudja
a karakteres, meghatározó ob-
jektumok méltó fenntartását,
megőrzését.
A területivédelem-kategóri-
ák egy kicsit másról szólnak,
itt a beépítések karaktere, az
épületek tömege, zöldfelüle-
ti rendszerek védelme esetén
biztosítható az építészeti érté-
kek megőrzése.
A harmadik nagy egység az
építészeti örökség védelmében
a közterületeinken megta-
lálható egyházi és világi kép-
zőművészeti alkotások köre,
például kőkeresztek, szobrok,
emlékművek.
Az építészeti örökség he-
lyi védelméről szóló rendelet
pontosan meghatározza a vé-
delembe vétel eljárását – ter-
mészetesen a megszüntetését
is – és meghatározza ez egyes
védelmi kategóriák esetében a
sajátos előírásokat.
A helyi védelemi rendelet
megalkotása számos előnnyel
jár. A legfontosabb eredmény,
hogy a város életében meg-
határozó építészeti örökség
hosszú távon fenntarthatóvá
válik, ez mellett az ingatlantu-
lajdonosok a védelem eredmé-
nyeként több helyen pályáz-
hatnak vissza nem térítendő
támogatásra.
Természetesen az építészeti
örökség megőrzése első sor-
ban az érintett tulajdonosok
kötelessége, de szükséges az
önkormányzat szerepvállalása
is. A rendelettervezet utalást
tartalmaz arra, hogy a képvi-
selő-testület külön szabályoz-
ni fogja az önkormányzati
támogatási és ösztönző rend-
szert.
A rendelettervezet és a mel-
lékletként összeállított helyi
védelem alá kerülő épületek,
területek, alkotások és em-
lékek jegyzékének tervezett
elfogadását a Városszépítő
Egyesület vezetősége egyhan-
gúlag támogatta.
A testületi ülésen az anyagot
összeállító szakembergárdát
Koszorú Lajos építész képvi-
selte.
Az építészeti örökség vé-
delméről szóló rendeletterve-
zethez szorosan kapcsolódott
a második napirendi pont: a
településkép szabályozásáról
szóló rendelettervezet.
A megváltozott jogszabály
szerint a településkép védel-
me és megfelelő formálása
érdekében az építési engedé-
lyezési eljárás során előzetes
véleményezési jogkört kap a
polgármester, aki az építé-
si engedélyekhez nem kötött
építési munkák esetében is vé-
leményezheti a fejlesztéseket.
Az erre vonatkozó helyi ren-
delettervezet meghatározza a
véleményezési és bejelentési
eljárás alá vont építési tevé-
kenységek körét és az érintett
területet. A területelhatáro-
lásnál az elsődleges szempont
az volt, hogy az építészeti ér-
tékek mellett a kiemelt városi
területek, fő közlekedési utak
térsége kapjon hangsúlyt a
véleményezési és bejelentési
eljárás során. A rendeletterve-
zet harmadik része a helyre-
hozatali kötelezettségről szól,
amely a helyi egyedi védelem
alatt álló építményekre és a
helyi védelem alatt álló terüle-
teken lévő, leromlott állapotú
építményekre vonatkozik. A
kötelezettség teljesítése érde-
kében az önkormányzat tá-
mogatást nyújthat az érintett
ingatlan tulajdonosának. Ab-
ban az esetben azonban, ha
nem tesz eleget a rendeletben
előírt bejelenési kötelezettsé-
gének, vagy a polgármester ál-
tal előírt településképi kötele-
zettségnek, bírsággal sújtható
az ingatlan tulajdonosa.
A magántulajdon és a köz-
érdek ilyen módon összefonó-
dik a két új rendelettervezet-
ben, amelyekkel Pákai Péter, a
Gazdasági és Városfejlesztési
Bizottság elnöke szerint több
ciklust átölelő folyamatos
munkát és tevékenységet kell
az önkormányzatnak megha-
tároznia.
A rendeletek részletes ki-
dolgozása a közeljövő felada-
ta lesz, a rendelettervezetek
lakossági véleményezése még
hátra van.
Az ellenzék mindkét rende-
lettervezet megszavazásánál
tartózkodott.
Táncsics Tamás, a KDNP aj-
kai elnöke bizonyos kérdések-
ben elkésettnek tarja a rende-
lettervezeteket, hiszen voltak
Ajkán olyan épületek, például
a Nirnsee-kastély, amit most
örömmel újítana fel az önkor-
mányzat, azonban erre már
nincs lehetőség.
Az ülés napirendjén szere-
pelt még a szociális igazga-
tásról, valamint a pénzbeli
és a természetben nyújtott
szociális és gyermekjóléti el-
látásokról szóló önkormány-
zati rendelet megalkotása, egy
fogorvosi alapellátásra kötött
megállapodás, a polgármester
és az alpolgármester foglal-
koztatási jogviszonya, továb-
bá pótbefizetés elrendelése
a Kristályfürdő Kft. részére.
Mindezen kívül döntés szü-
letett a közterületek elnevezé-
sére vonatkozó törvényességi
felhívásról, az Ajka Sport 2005
Kft. társasági szerződésének
módosításáról, az „Ajka Vá-
rosért” Alapítvány valamint
az „Ajkai Kistérségért” Köz-
alapítvány alapító okiratának
módosításáról, továbbá egy
testvérvárosi csereüdülteté-
si pályázat benyújtásáról is.
Az önkormányzati tulajdonú
gazdasági társaságok tisztség-
viselőinek munkabér-megál-
lapításáról zárt ülésen hatá-
roztak a képviselők.
zsge
KÉPVISELŐ-TESTÜLET Előzetes véleményezési jogkört kap a polgármester
Megvédené Ajka
az építészeti örökségét
Első olvasatban tárgyalta az önkormányzat képviselő-
testülete a város építészeti örökségének védelméről szóló
rendeletet a február 25-i ülésen.
Építészeti örökségünk része a Jézus Szíve templom is
(Fotó: lgyg)
Elismerés
A BM Országos Katasztrófa-
védelmi Főigazgatóságon első
tiszti kinevezéseket adott át feb-
ruár 25-én dr. Bakondi György
tűzoltó altábornagy főigazga-
tó. A belügyminiszter a BM
Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság főigazgatójának
javaslatára tűzoltó hadnaggyá
nevezte ki a Veszprém Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság
állományába Sütő Norbert tű.
zászlóst. Kiemelkedő tevékeny-
ségéért dr. Bakondi György el-
ismerésben részesítette Keller
László tű. törzszászlóst, az Aj-
kai Hivatásos Tűzoltó-parancs-
nokság szolgálatparancsnokát.
Bemutatkozhatnak
a képviselőjelöltek
Mint azt a kampányidőszak kezdetekor már jeleztük, március
20-án megjelenő lapszámunkban közöljük a Veszprém megye 3-as
számú választókerületében induló egyéni jelöltek névsorát. Közü-
lük azoknak, akik lapzártánkig, március 16-án déli 12 óráig eljut-
tatják hozzánk a szükséges dokumentumokat, lehetőséget biztosí-
tunk bővebb bemutatkozásra fényképpel és pártlogóval.
A közlésre szánt szöveg maximum 600 karakter lehet (a szóközö-
ket is beleszámolva), amit Word formátumban, csatolt fájlként ké-
rünk eljuttatni az ajkaiszo@invitel.hu e-mailcímre. A jelölt portré
képét és a jelölő szervezet logóját ugyancsak csatolt fájlként, JPEG
formátumban kérjük eljuttatni címünkre. A képek 300 dpi felbon-
tásúak legyenek, szélességük minimum 4 cm!
A választás előtti utolsó számunkban, április 10-én, még egy le-
hetőségük lesz a jelölteknek és jelölő szervezeteiknek hasonló ter-
jedelmű kampányszöveg elhelyezésére. Annak lapzártája (a húsvét
hétfői ünnepnap miatt) április 3-án, pénteken déli 12 órakor lesz.
KAMPÁNYHÍREK
Balczóval kampányolt a Jobbik
A Fidesz és az MSZP összefonódása miatt csak a Jobbik al-
kalmas a korrupció elleni harcra – jelentette ki Balczó Zoltán
jobbikos európai parlamenti képviselő hétfői bódéi fórumán.
Hozzátette: bízik abban, hogy pártjuk a politikai hatalom
megszerzése után is tisztességes marad és sikeresen felveszi a
harcot a korrupció ellen. Pártja programját Orbán Viktor mi-
niszterelnök évértékelő beszédének tükrében fogalmazta meg.
- Ha az lenne a magyar valóság, ami a miniszterelnök év-
értékelő beszédéből kirajzolódott, akkor vagy abba kellene
hagynom a politizálást vagy pedig a Fideszen belül folytatnám
- fogalmazott. – A jól hangzó gazdasági mutatók mögött nincs
ott, hogy meg lehet-e élni ebből a jövedelemből - tette hozzá.
Rig Lajos, a Jobbik képviselőjelöltje elmondta, hogy a tapol-
cai kórház aktív ágyainak 2010-es megszűntetése nagy terhet
ró a veszprémi, az ajkai és a keszthelyi kórházra, hiszen az az
56 ezer ember, akit a tapolcai intézet ellátott, most a környező
településre utaznak az egészségügyi ellátásért. Súlyos gondot
jelent, hogy míg a terhek nőnek ezekben az intézményekben,
addig a forrásaik nem gyarapodnak - tette hozzá. Az oktatás-
sal kapcsolatban a képviselőjelölt kijelentette, hogy a kormány
intézkedései Ajkán és Tapolcán is osztályok megszüntetését
vonja maga után. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a képvi-
selőjelölt úgy fogalmazott, hogy a lakásonkénti ezer forintos
csökkentés azt fogja eredményezni, hogy az ajkai hulladék-
szállító cég nem lesz képes finanszírozni a működését.
KAMPÁNYHÍREK
Fenyvesi adta le elsőként
a támogató aláírásokat
Az induláshoz szükséges 500 ajánlás négyszeresét gyűjtötte
össze a Fidesz-KDNP április 12-ei tapolcai időközi országgyű-
lési választáson induló képviselőjelöltje.
Fenyvesi Zoltán február 25-én délelőtt adta le az íveket ta-
polcai választási irodán. Az MTI-nek elmondta: folytatják a
támogató ajánlások gyűjtését. Úgy fogalmazott: „szeretnénk
minden választópolgárhoz eljutni, megtudni problémáikat,
igényeiket és meghallgatni javaslataikat”.
KAMPÁNYHÍREK
Az „átlagemberek” szószólója
Sajtótájékoztatót tartott február 26-án Tóbiás József, az
MSZP elnöke, amelyen bemutatta a párt jelöltjét, Pad Feren-
cet, akit az április 12-i választáson indítanak. A rendezvényen
megjelentek a DK, a Szolidaritás, és a Liberálisok képviselő
is, amely szervezetek szintén Pad Ferenc mögé sorakoztak fel.
Tóbiás József elmondta, hogy az áprilisi időközi választás
arról szól, adunk-e képviseletet a parlamentben egy olyan
embernek, aki az elmúlt évtizedekben a munkásemberekkel,
az érdekképviselettel, az emberek hétköznapi gondjaival fog-
lalkozott. Az őt támogató szervezetek a társadalmi beágya-
zottságát, helyismeretét, elfogadottságát vették figyelembe a
jelölésnél. Az elnök szerint Pad Ferenc az emberek minden-
napi problémáival kíván foglalkozni, hogy ne a túlélés legyen
sokak számára az egyedüli jövőkép.
Megtudhattuk azt is, hogy a választásukkor nem „pártka-
tonát” kerestek a szervezetek, hanem általuk rátermettnek,
elfogadottnak ítélt személyt, olyat, aki az átlagemberek prob-
lémáit viszi majd be a parlamentbe, és Pad Ferencben talál-
ták meg azt, aki megfelel ezen kritériumoknak. Jelöltjük, bár
baloldali elkötelezettségű, mégsem pártpreferencia határozza
meg munkásságát.
Pad Ferenc bemutatkozásában egyebek közt elmondta: az
április 12-ei időközi választással azt üzenhetik a választók a
kormánynak, nem akarják tovább elviselni azt, hogy négy-
millió szegény ember él Magyarországon, és azt szeretnék,
hogy az emberek itthon tudjanak munkát vállalni, és meg is
éljenek belőle.
H.T.
Drogprevenciós előadás volt
február 19-én „Hol rontottam
el?” címmel. Az előadásra a Fe-
kete-Vörösmarty Általános Is-
kola és Gimnázium Fürst Sán-
dor utcai épületének aulájába
várták az érdeklődőket.
Az Ajkai Rendőrkapitányság
bűnmegelőzési előadói szer-
vezték a rendezvényt azzal a
céllal, hogy a szülők is kapja-
nak információt a gyermekei-
ket is érintő kábítószer fogyasz-
tás veszélyeiről. A meghívott
előadó Hubainé Lipp Katalin,
a Veszprémi Alkohol Drogam-
bulancia Egyesület szakembere
volt, aki személyes tapasztala-
tait mondta el. Beszélt a hozzá-
juk forduló, függőségben szen-
vedő emberek problémáiról,
arról, hogy miért választották
ezt az utat, az életük miért ala-
kult úgy, hogy azt gondolták,
csak a kábítószer az, ami meg-
nyugvást, kiutat adhat nekik.
Mit tehet a szülő? – tette fel a
kérdést és a választ is megadta:
arra lenne szükség, hogy a szü-
lő beszélgessen a gyermekével.
A családnak nagy szerepe van
abban, hogy a gyerek jó dönté-
seket hozzon.
A Noszlopi Rehabilitációs
Központ vezetője, Vitainé Kul-
mann Ibolya, beszélt a munká-
jukról, az intézmény életéről és
a nála megforduló betegekről.
Két náluk gondozott fiatal is
eljött az előadásra. A 19 és 20
éves fiúk elmesélték sorsukat,
életük azon állomásait, amelyek
egyre jobban belesodorták őket
a kábítószer rabságába. Az elő-
adás végén rengeteg kérdés volt,
a fiúk mindenkinek szívesen
válaszoltak és sorolták megpró-
báltatásaikat. Megindító volt
hallgatni mindenki számára,
hogy mennyire tönkremehet
egy gyerek élete, ha nincs mö-
götte a család, a szülői gondvi-
selés.
Minden szülőnek az az álma,
hogy a gyermekének jó élete
legyen, sikereket érjen el, vigye
valamire az életben. Ennek ér-
dekében igyekezzünk megóvni
és jó irányba terelni őket, hogy
ne kelljen feltenni majd évek
múlva azt a kérdést, se nekünk,
se neki, hogy: „Hol rontottam
el?”
Ne kelljen megkérdezni: Hol rontottam el?
Ajkai Szó2015. március 6., péntek
3
INTERJÚ Schwartz Béla: Nehéz a feladat, mert a külső körülmények nem kedvezőek
A legtöbb helyen egyelőre
maradtak a jól bevált régi adó-
nemek és az iparűzési adó, a
telekadó, építményadó vagy
idegenforgalmi adó, kommu-
niális adó valamelyikét emel-
ték meg január 1-jén, vagy
ezeket együtt. Az adók meg-
emelésére, új adók kivetésére a
településeken leginkább azért
van szükség, mert a közpon-
ti költségvetésből összessé-
gében kevesebb pénzt kapnak,
mint amennyi feladatot náluk
hagytak, vagy rájuk toltak.
Ajka egyelőre nem vet ki új
adókat, és a régieket se emeli.
– Hosszú idő óta ugyan-
azokkal az adófajtákkal és
gyakorlatilag ugyanazokkal
az adómértékekkel működtet-
jük a várost és nem is szándé-
kozunk újakat bevezetni – ezt
tartotta szükségesnek először
leszögezni Schwartz Béla pol-
gármester, amikor az önkor-
mányzat helyi adókkal kap-
csolatos terveiről kérdeztük.
– A város legnagyobb be-
vételeit az iparűzési adó és
az építményadó adja, ezeket
gazdasági szervezetek fizetik.
Mindkét adónem több mint
tíz éves múltra tekint vissza
és régóta nem változtattunk
lényegesen a mértékén sem.
Az egyéb adók tekintetében
pedig hosszú ideje azt a poli-
tikát folytatjuk, hogy a városi
célok elérését kedvezmények-
kel ösztönözzük, így a termé-
szetes személyek, a városlakók
irányába inkább csökkentés-
ről lehet beszélni. Az ő leg-
fontosabb adójuk a kommu-
nális adó, amelynek összege
évekkel ezelőtt városi szinten
kb. húszmillió forintot tett
ki, de már öt éve bevezettük
azt, hogy egy gyermekes csa-
ládok 50% kedvezményt kap-
nak, két- vagy több gyermekes
családoknak pedig egyáltalán
nem kell fizetniük. És más
kedvezmények is tartoznak
ehhez, valamennyit itt fel se
tudnám sorolni, a lényeg az,
hogy ma már csak négymillió
forintot szed be a város ezen a
címen a polgáraitól.
– Úgy tudom, azért a jogi
személyek is vehetnek igénybe
helyi adókedvezményeket.
– Igen, az ő adóikhoz is
több kedvezmény tartozik.
Ezek közül szeretném kiemel-
ni az „Egymásért vagyunk”
önkormányzati program
kedvezményeit, amelyek azt
mutatják, hogyan változott
a mi támogatási, ösztönzési
célkitűzésünk. Mert amíg a
korábbi években arra ösz-
tönöztük a munkáltatókat,
hogy minél több dolgozót ve-
gyenek fel, addig ebben a cik-
lusban már nem ez a legfőbb
törekvésünk, hiszen a mun-
kanélküléség már 3% alatt
van, tehát gyakorlatilag meg-
szűnt. Problémát jelent vi-
szont, hogy az Ajkán munkát
vállalók kb. 60%-a minimál-
bérért végez betanított szintű
munkát, amit tarthatatlan-
nak vélünk. Ezért az ösztönző
rendszerünk középpontjába
a szakképzett, minél maga-
sabb végzettségű munkaerő
arányának növelését állítot-
tuk, ezt ösztönözzük pénz-
zel is. Területileg célzottan
is adunk kedvezményeket.
Például azokban a városré-
szekben, ahol a lakosság ellá-
tásához kevés üzlet működik,
a kereskedők, szolgáltatók
által befizetett építményadó
összegét támogatás formájá-
ban pályázatokon keresztük
visszajuttatjuk nekik. Ez va-
lamennyi külső városrészben
élő lehetőség.
– Miből tudjuk fedezni eze-
ket a kedvezményeket?
– Nos, ez nagyon nehéz fel-
adat és sajnos a külső körül-
mények enyhén szólva nem
kedvezőek hozzá. A legna-
gyobb problémánk az, hogy
a Mal Zrt. gyakorlatilag már
ötödik éve nem fizet adót,
közel egymilliárdos tartozása
van, és mivel felszámolás alatt
áll, erre már nem is számítha-
tunk. A helyzetet súlyosbítja,
hogy az adóerőképességünk-
be viszont beszámítják, a kor-
mány úgy kezel minket, mint-
ha ez az összeg a kasszánkban
lenne, ezért nem ad fedezetet
a szociális támogatásokra.
Ez közel ötvenmillió forintot
jelent, amit így saját erőből
kell előteremtenünk. A meg-
oldáson már dolgozunk, egy
új típusú finanszírozás első
elemeiben már meg is egyez-
tünk, erről azonban egyelőre
nem tudok többet mondani.
Azt azonban ismételten kije-
lentem, hogy Ajkán új adókat
nem tervezünk bevezetni.
Láng György Géza
Ajkán nem lesznek új adók
A kormány ez év elejétől felhatalmazta az
önkormányzatokat arra, hogy szinte bármilyen címen
kivethessenek helyi adókat. Január 1-je óta ha a
képviselőknek úgy tartja kedvük, akár füstadót, kapuadót
vagy nőtlenségi adót is kivethetnek, tavaly ugyanis a
parlamentmegszavazta,hogyazönkormányzatoknéhány
kivételtől eltekintve szinte bármit megadóztathassanak a
településen belül.
Schwartz Béla (Fotó: lgyg)
A hagyományok ápolása,
továbbadása, a nemzetiségi
kötődés erősítése, és ha kell,
a közösség érdekképviselete a
nemzetiségi önkormányzatok
feladata. Ajkán hatodik ciklu-
sát kezdte meg a Német Nem-
zetiségi Önkormányzat.
A településrészen önálló
művelődési ház, óvoda és is-
kola is működik, ezen intéz-
mények önállóságának meg-
őrzéséért kiállt a nemzetiségi
önkormányzat és munkáju-
kat támogatja. A két hagyo-
mányőrző civil szervezet, az
Ajkarendekért Egyesület és a
nemzetiségi dalkör munká-
ját is segítik. A nemzetiségi
programsorozatot sokan láto-
gatják, amelynek aktív társ�-
szervezője a két említett egye-
sület tagsága. Az első három
ciklusban Wéber László volt
az elnök, jelenleg Töltl Zoltán
tölti a harmadik ciklusát. Az
elnökhelyettes Tavaszi István,
tag Szirmainé Vinkelmann
Amália.
Az önkormányzat hagyo-
mányos, július első hétvégéjén
tartott nemzetiségi program-
sorozatát sokan látogatják. Az
idén július 4-6. között lesz-
nek a programok, amelyek-
re távolabbi településekről is
hívnak fellépőket. Ekkor is
bemutatkoznak az óvodás és
az iskolás néptáncosok. Az
alsó tagozatos osztályokban
a német nemzetiségi néptán-
cot órai keretben tanulják a
kisdiákok. Májusban a megye
nemzetiségi nyelvoktató isko-
lái számára német versenyt
hirdetnek. A közel húsz éves
múltra viszatekintő tanulmá-
nyi verseny zsűrijében a kísérő
tanárok foglalnak helyet, akik
így arról is képet kapnak, fel-
készültségben mik a diákok
erősségei, esetleg van-e olyan
terület, amely javításra szorul.
Az önkormányzat a városlő-
di hagyományőrző táborban
részt vevő gyerekeket is támo-
gatja.
Az oktatáson túl a közösség
összetartó erejének növelését, a
közösségi programokat is fon-
tosnak tartja az önkormány-
zat. Az idén kilencedik alka-
lommal adott otthont az iskola
tornacsarnoka a sváb bálnak.
Töltl Zoltán ötletére, Orbán
Lajosné diplomamunkájának
felhasználásával szervezte meg
az Ajkarendekért Egyesület a
helyiek bevonásával a Rendeki
Sváb Lakodalmast, amire az
ötletgazda rendkívül büszke.
Ahogyan büszke Ajka 800 éves
programsorozatának nagy
sikerű rendeki előadására is,
amelyből rengetegen vették ki
részüket.
Az egyesület disznóvágását
és a dalkör programjait, fellé-
pésekre utazásait is támogat-
ják. Figyelmet fordítanak az
építészeti értékek megőrzésére
is. Nemrég újittatták fel a tele-
pülésrészen található három
kőkeresztet, amelyeken még
gót betűs írással készültek a
feliratok. Úgy érzik, ezek is a
kulturális örökség részei.
A Veszprém Megyei Német
Önkormányzat létrehozott
egy honlapot, a www.schwa-
ben.hu oldalon az érdeklődők
sok információt találnak Aj-
karendekről is.
Tisler Anna
Őrzik múltjukat,
kultúrájukat a rendekiek
Már azok a szülők íratják be
az ének-zene tagozatos osztály-
ba a gyermeküket, akik maguk
is ilyen képzésben részesültek.
A Borsos iskolában csaknem
három évtizede folyik a mű-
vészeti képzés. A leendő első
osztályosok szülei a zenei osz-
tályról és az intézmény műkö-
déséről, a tehetséggondozásról
is is kaptak tájékoztatast febru-
ár 25-én az intézmény Eötvös
utcai épületében tartott bemu-
tatkozáson.
Nagy Erzsébet igazgatóhelyet-
tes elmondta, a 2015-2016-os
tanévbrn is három első osztályt
indítanak. Az A osztály taní-
tója Halcsákné Egyed Szilvia és
Szijjártóné Zabó Zsuzsanna, a
B osztályé Csongrádi Ludmilla,
a C osztályé Csikiné Bertalan
Judit és Magvas Istvánné lesz.
A tagozatosoknak Grőberné
Adorján Renáta tartja az ének-
zene órákat. Az első három év-
folyam diákjai az Eötvös utcai
épületben tanulnak, negyedik
osztálytól kerülnek át a Móra
Ferenc utcába, ahol a felső ta-
gozat is működik. Az Eötvös
utcában is tágas tornaterem, jól
felszerelt nagy udvar áll a gye-
rekek rendelkezésére, ami azért
jó, mert ennek a korosztálynak
fontos a mozgás. A természet-
barát osztályba járók gyakran
túráznak, erdei iskolába járnak.
Lehetőséget biztosít az intéz-
mény iskokaotthonos képzésre
is, amelyben délelőtt és délután
is vannak tanítási órák, így a
kisdiákok terhelése egyenlete-
sebb.
A mesedélutánra, amelyen
a meghívottak és az érdeklő-
dők a negyedik osztályos Hoff-
mann Andreának a Benedek
apó unokái című pályázatra írt
meséjéből készült színdarabot
nézték meg, sokan érkeztek. A
zenés darab megtekintése után
az óvodások vették át az emlék-
kapot és az ajándékot. A Borsos
iskola a meseíró pályázatra be-
érkezett meséket juttatta el az
óvodákba, amelyekhez a nagy-
csoportosok rajzokat készítet-
tek. Az intézményegységeket
külön értékelték, így minden
épületből hirdettek helyezette-
ket. Első helyezettként kapott
oklevelet és jutalmat Nádasi
Sára, Fazekas Zoé, Vincze Réka,
Stolár Anna Magdolna, Takács
Flóra, Szívós Nelli, Mészáros
Nóra, második helyezést ért
el Török Luca Zora, Papp Lilla
Boglárka, Véber Viola, Szlotta
Vivien, Longhi Elizabet. Har-
madik helyezett lett Takács
Kata, Kalász Johanna, Jánka
Flóra, Illés Barnabás, Gyömörei
Fatima, Fekete Adrienn, külön-
díjjal ismerték el Molnár Kincső
munkáját.
A díjátadást követően a szü-
lők a leendő tanítókkal beszél-
gettek, miközben a gyerekek
akadálypályán próbálták ki
ügyességüket, majd a kézműves
foglalkozáson színeztek, virá-
got ragasztottak papírból. Min-
denki számára kellemes élmény
volt az iskolában töltött első dél-
után. Az emelt szintű ének-zene
osztályba jelentkezők számára
tájékozódó meghallgatást tart
az intézmény március 24-én
és 25-én 15 és 17 óra között az
Eötvös utcai épületben.
T.A.
Ének tagozat, iskolaotthon,
természetbarát osztály
A Nyugdíjas szabadegye-
tem tizenkilencedik évfolya-
mának második előadását
hallhatták az érdeklődők a
Nagy László VKSZK színház-
termében február 16-án.
Az előadó dr. Jámbor Imre
36 évig volt Ajkán háziorvos.
A rendszerváltás idején új is-
mereteket szerzett a mentál-
higiénés főiskolai képzésen,
majd a homeopátiás kép-
zésen. Nyugdíjba vonulása
után még a manuálterápiás
ismereteket is elsajátította,
tehát minden szakmai tudás-
sal rendelkezik ahhoz, hogy
hiteles tájékoztatást tudjon
adni a hallgatóságnak az al-
ternatív gyógymódokról.
A gyógyítás módszerei fo-
lyamatos változásokon men-
tek keresztül az évszázadok
során. A régi idők gyógyítói
a népi gyógyászatban a ter-
mészetgyógyászat eszköz-
rendszerét alkalmazták. Az
orvostudomány az utóbbi
évtizedekben hatalmas fejlő-
désen ment át. Ennek ellenére
a természetes eljárások iránti
igény nem csökkent, hanem
növekedett. Ennek egyik oka,
hogy a gyógyítás személyte-
lenné vált, a betegek egyéni
igényeire nincs mindig tekin-
tettel és gazdasági szempon-
tok is meghatározó szerepet
játszanak. Napjainkban az
orvostudomány több eljárást
átvett a természetgyógyászat-
ból és ezeket főleg a megelő-
zésben és utókezelésben al-
kalmazza. Ennek érdekében
orvosi egyetemeken és egész-
ségügyi főiskolákon oktatják
ezeket az eljárásokat.
A tanult szakemberek fel-
hívják a figyelmet arra, ho-
gyan lehet észrevenni a csalás
és kuruzslás jeleit. Érdemes
megtévesztésre gyanakodni
akkor, ha a „gyógyítók”gyors
és kényelmes eljárásokat ígér-
nek súlyos és bonyolult prob-
lémákra, elvetik a tudomány
alapelveit, a mellékhatásokra
nem hívják fel a figyelmet, a
képesítésüket egy-két hóna-
pos tanfolyamokon szerezték
és celebeket használnak fel
módszereik népszerűsítésére.
Dr. Jámbor Imre azt taná-
csolta a jelenlévőknek, hogy
ne tegyenek kárt magukban.
Vegyenek részt orvosi vizsgá-
latokon, folyamatosan kon-
zultáljanak a háziorvosukkal.
Egészséges gyanakvás legyen
mindannyijukban, használják
a józan eszüket és óvakodja-
nak a „beetetős” szűrővizsgá-
latoktól. Olyan gyógyítókban
bízzanak meg, akiknek képe-
sítésük van a klinikai orvos-
lásban és a természetgyógyá-
szatban egyaránt.
Cs.B.É.
Bár február közepén lejárt
a középiskolai jelentkezések
határideje, márciusban még
módosíthatnak a diákok
a megjelölt képzési helyek
sorrendjén vagy újabb ta-
gozatot jelölhetnek meg a
már korábban megnevezett
iskolában. Ezért hasznos
lehet a jelentkezési határidő
óta megjelent információk
elemzése azzal a reménnyel,
hogy hozzásegíthet a kor-
rekcióhoz.
A HVG többféle ered-
ményességi mutató alapján
elkészítette a vidéki gimná-
ziumok és szakközépiskolák
százas listáját, amelyet a je-
lentkezési határidő környé-
kén olvashattunk az eduli-
ne.hu internetes honlapon.
A sorrendből a helyi és kör-
nyékbeli diákokat és szü-
leiket elsősorban a megyei
középiskolák érdeklik, ame-
lyek közül öt gimnázium
szerepel a listában a követ-
kező sorrendben: a Lovassy
gimnázium Veszprémben,
a Magyar-Angol Tannyelvű
gimnázium Balatonalmá-
diban, a Vetési gimnázium
szintén Veszprémben, a
Türr gimnázium Pápán és
a Bródy gimnázium Ajkán.
Mivel mind az öt intézmény
gimnázium, elsősorban a
felsőfokú továbbtanulási
esélyeket szem előtt tartó
pályaválasztóknak nyújthat
segítséget a kimutatás.
Február végén jelent meg
az iskolákban 2014-ben
megírt kompetenciamé-
rések elemzése. A mérést
minden tanév végén, má-
jusban írják a diákok szö-
vegértésből és matematiká-
ból. A középiskolások a 10.
évfolyam végén teljesítik az
országosan is összehason-
lítható vizsgálatot. Ennek
eredményei is a fenti megyei
sorrendet igazolják, kivételt
képeznek a bródys hatévfo-
lyamos gimnazisták, akik-
nek teljesítménye megelőzi
a türrösökét, ahol 8 évfo-
lyamos gimnáziumi képzés
folyik.
Nyilván alapos, a csa-
ládban megvitatott döntés
eredménye a pályaválasz-
tás. Sokszor válhat azonban
meghatározóvá olyan elem
(barátok véleménye, a diá-
kok elszakadási vágya, hal-
lomásból szerzett informá-
ciók), amelyet még érdemes
tényekre alapozva átgondol-
ni. Ezt szolgálja a márciusi
módosítási lehetőség.
Természetgyógyászat
a háziorvos szemével
Módosítási lehetőség
az iskolaválasztáshoz
Ajkai Szó 2015. március 6., péntek
4
Csemer Géza meséjét Köves-
di László irányításával vitte
színpadra egy nyolctagú sze-
replőgárda.
A legenda szerint Nanda
Maharadzsa (Dorner Gyula)
Góvardahan hegyei közelében
élt népével. Egyetlen fia, Csu-
lánó (Eszes Szabolcs) számta-
lan csalódást okozott neki ki-
rályfihoz nem illő viselkedésé-
vel, ugyanis szemtelen, pimasz
és engedetlen volt, nem hallga-
tott apja intő szavára, és a mel-
lé rendelt tanítót (Boronyák
Gergely) is csúnyán kicsúfolta.
Egy veszekedés alkalmával el-
átkozta lánytestvérét (Bachrati
Gelencsér Alexandra), aki az
alvilág királyának (Boronyák
Gergely) rabságába került. A
maharadzsa hatalmas harag-
ra gerjedt: Csulánó addig nem
térhet vissza a szülői házba,
amíg ki nem szabadítja test-
vérét a fogságból. A királyfit
szolgálóleánya, a szépséges
Jasoda (Dézsi Darinka) meg-
szánja, hiszen szerelmes a ki-
rályfiba. Ő biztatja, hogy in-
duljon csak útnak, és elküldi
vele a király rozzant gebéjét,
Geberét, a táltos lovat (Budai
Márton). A vándoroknak sok
nehéz megpróbáltatásban van
részük, találkoznak az Erdő
Szellemével és Völvával, a va-
rázslónővel (mindkettőt Füze-
si Klára alakította), megmen-
tik a kígyókirály leányát (Cseh
Adrienn), amiért a kígyókirály
(Dorner Gyula) kölcsönadja
Csulánónak varázserejű ingét,
amelynek segítségével végül
sikerül legyőzniük az alvilág
királyát, és kiszabadítják az
elátkozott testvért. Végül az
átkokért felelős boszorkány
(Füzesi Klára) elveszíti rontó
erejét, átkai áldássá változnak.
Csulánó a testvérével visszatér
apja birodalmába, ahol már
várja őt hű szerelme, aki fele-
ségül megy hozzá.
Cs.B.É.
Áldássá változtak az átkokMisztikus indiai mesét láthattak február 24-én és 25-én
a színházbérletes gyerekek a Hókirálynő Meseszínpad
előadásában a művelődési központ színháztermében A
vitéz Csulánó címmel.
A produkciót Sebestyén Gábor Indiát idéző zenéje, a díszes, keleti hangulatú jelmezek és Borbély
Krisztina koreográfiája tették látványossá (Fotó: Györkös)
Ajka Város Önkormányza-
tának Művelődési, Oktatási-és
Sportbizottsága anyagi támo-
gatás elnyerésére pályázatot
hirdet ajkai székhelyű közmű-
velődési és sportegyesületek
2015. évi támogatására.
A pályázat célja közműve-
lődési egyesületek esetében:
A művelődő és önszerveződő
közösségek működésének tá-
mogatása. A lakosság széles ré-
tegeit célzottan érintő kulturá-
lis, Ajkán megrendezett prog-
ramok támogatása. Országos
és nemzetközi rendezvények
szervezése, illetve azokon való
részvétel. Helytörténeti jelen-
tőségű kiadványok támogatá-
sa. Sportegyesületek esetében:
Ajka város sportegyesületei,
sportklubjai alapvető mű-
ködési feltételeinek segítése
(edzői, segítői költségtérítés,
nevezési díj, játékengedélyek,
felszerelés vásárlás, utazási, ét-
kezési költségek, játékvezetői
díjak, mérkőzésekkel kapcso-
latos költségek). Helyi sport-
rendezvények támogatása
(nemzetközi-, országos szintű
versenyek rendezéséhez). Na-
gyobb tömegeket megmozgató
amatőr jellegű helyi rendezvé-
nyek támogatása, melynek cél-
ja mind nagyobb számban be-
kapcsolni a város lakóit egyedi
vagy folyamatos jelleggel a
szabadidős sportba.
A pályázaton rendelkezésre
álló összeg: 8 000 000 Ft
Pályázhatnak: Azok az ön-
szerveződő közösségek, ame-
lyek megfelelnek az egyesülési
jogról szóló 2011. évi CLXXV.
törvényben foglalt szabályok-
nak, valamint amelyeknek jó-
váhagyott gazdasági-pénzügyi
tervéből egyértelműen kitű-
nik, hogy a pályázat keretében
megjelenített feladatához 30%
önerővel rendelkezik.
A részletes pályázati kiírás
megtekinthető: Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal Ön-
kormányzati és Humánszol-
gáltató Iroda 307. iroda (8400
Ajka, Szabadság tér 12.), illetve
az ajka.hu honlapon. Ugyan-
ezen címeken lehet hozzájutni
a pályázathoz szükséges adat-
laphoz is.
A pályázat benyújtásának
határideje 2015. március 31.
16.00 óra. A határidőn túl be-
érkező pályázatokat a bizottság
nem vesz figyelembe.
A pályázatokat Ajka város
Önkormányzata Művelődési,
Oktatási és Sportbizottsága bí-
rálja el és a döntésről az Ajkai
Szóban és Ajka város honlap-
ján tájékoztatja a pályázókat.
Ajka Város Önkormány-
zata Művelődési, Oktatási és
Sportbizottsága anyagi támo-
gatás elnyerésére pályázatot
hirdet helyi nyugdíjasklubok
részére.
A pályázat célja a nyugdíjas-
klubok közösségfejlesztő tevé-
kenységével, Ajka város pozitív
megjelenítésével összefüggő
programok, a városszépítésben
végzett önkéntes munka támo-
gatása, országos, megyei fesz-
tiválokon, versenyeken való
eredményes részvétel.
A pályázaton rendelkezés-
re álló összeg 2  600  000 Ft,
amelyből az alaptámogatás
mértéke átlagosan 20 000 Ft.
Az alaptámogatásként fel-
használható összeg maximum
600  000 Ft. Az alaptámoga-
tást a pályázaton résztvevő
nyugdíjasklubok létszámuk
arányában kaphatják meg, a
nyugdíjasklubok tagsági lét-
számában meglévő átfedése-
ket az alaptámogatás odaítélé-
sénél a pályázatot elbíráló bi-
zottság nem veszi figyelembe.
A részletes pályázati kiírás
megtekinthető: Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal Ön-
kormányzati és Humánszol-
gáltató Iroda 307. iroda (8400
Ajka, Szabadság tér 12.), illetve
az ajka.hu honlapon. Ugyan-
ezen címeken lehet hozzájutni
a pályázathoz szükséges adat-
laphoz is.
A pályázat benyújtásának
határideje 2015. március 31.
16.00 óra. A határidőn túl be-
érkező pályázatokat a bizott-
ság nem vesz figyelembe.
A pályázatokat Ajka város
Önkormányzata Művelődé-
si, Oktatási és Sportbizottsá-
ga bírálja el és a döntésről az
Ajkai Szóban és Ajka város
honlapján tájékoztatja a pá-
lyázókat.
A vasárnapi nyitva
tartás szabályai
Az Országgyűlés megalkotta a kiskereskedelmi szektorban történő
vasárnapimunkavégzéstilalmárólszóló2014.éviCII.törvényt,mely
2015. március 15. napjától lép hatályba. Dr. Jáger László címzetes
főjegyző ezzel kapcsolatban tájékoztatást adott ki, amelyben
felhívja az érintett kereskedők figyelmét, hogy a törvényben vagy
a felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben nem
szabályozott kérdésekben a kereskedelemről szóló 2005. évi
CLXIV. törvény 6. §-át kell alkalmazni, miszerint a kereskedő
köteles az üzlet nyitva tartási idejét az üzlet létesítésére vonatkozó
bejelentésében vagy a működési engedély iránti kérelemben,
illetve az abban bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon
belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni és a vásárlókat
tájékoztatni. Ennek értelmében azon ajkai kereskedő, akit a
vasárnapimunkavégzéstilalmárólszólótörvénybenfoglaltszabályok
érintenek, köteles a nyitva tartás módosítását a változást megelőző
8 nappal, de legkésőbb 2015. március 15. napjáig bejelenteni az
Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodáján,
Incze Ilona kereskedelmi ügyintézőnél (IV. emelet 413. iroda)
ügyfélfogadási időben (hétfő és szerda: 8.00 – 15.30 óráig).
A bejelentéshez szükséges nyomtatvány a www.ajka.hu honlapról
letölthető, illetve beszerezhető az Ajkai Közös Önkormányzati
Hivatal Szociális és Igazgatási Irodán (IV. emelet 413. iroda).
A felhívás teljes szövege olvasható a www.ajkaiszo.hu honlapon!
Pályázat közművelődési
és sportegyesületeknek
Pályázati kiírás
nyugdíjasklubok részére
Hirdetmény
Megtéríti az állam
a vörösiszap-károkat
Helyiadó-fizetési tudnivalók
Felhívjuk a magánszemé-
lyek, egyéni vállalkozók,
gazdasági társaságok fi-
gyelmét, hogy a helyi adók
(magánszemélyek kommu-
nális adója, építményadó,
iparűzési adó, telekadó,
gépjárműadó) 2015. I. félévi
pótlékmentes befizetési ha-
tárideje: 2015. március 16. A
névre szóló csekkek postázá-
sa megtörtént.
Az Ajkai Közös Önkor-
mányzati Hivatal pénzügyi
irodája a magánszemélyek
kommunális adójával kap-
csolatban felhívja a figyel-
met, hogy lakás eladása és
vásárlása esetén is az adás-
vételi szerződéseket az Ajkai
Közös Önkormányzati Hiva-
tal adócsoportjánál (V. eme-
let, 504. iroda, tel: 521-151)
be kell mutatni, a változások
átvezetése miatt. A kom-
munális adó fizetése alól
kérelem benyújtása esetén
mentességben részesülnek a
nyugdíjasok, munkanélkü-
liek, rendszeres gyermekvé-
delmi támogatásban, vagy
rendszeres szociális segély-
ben részesülő személyek, va-
lamint a kiskorú gyermeket
nevelők.
Ajkai Közös Önkormány-
zati Hivatal Pénzügyi Iroda
Ajka Város Önkormányzata
Képviselő-testülete 2015. febru-
ár 5-i ülésén a következő rende-
letet alkotta:
1/2015. (II.06.) rendelete a
2015. évi költségvetésről
Kihirdetés napja: 2015. febru-
ár 6.
Ajka Város Önkormányzata
Képviselő-testülete 2015. febru-
ár 25-i ülésén a következő ren-
deleteket alkotta:
5/2015. (II.27.) rendelete a
szociális igazgatásról, valamint
a pénzbeli és természetben
nyújtott és gyermekjóléti ellá-
tásokról
6/2015. (II.27.) rendelete a
személyes gondoskodást nyújtó
szociális és gyermekjóléti ellá-
tásokról és a fizetendő térítési
díjakról szóló 4/2014. (III.5.)
önkormányzati rendelettel
módosított 29/2013. (XII.16.)
önkormányzati rendelet módo-
sításáról
Kihirdetés napja: 2015. febru-
ár 27.
7/2015. (II.26.) rendelete Ajka
város fizető parkolási rendsze-
rének szabályozásáról
Kihirdetés napja: 2015. febru-
ár 26.
A rendeletek hiteles szövege
az Ajkai Közös Önkormányzati
Hivatalban megtekinthető.
Dr. Jáger László
címzetes főjegyző
A kormány döntése szerint
az állam pénzbeli segítséget
nyújt a vörösiszap-katasztrófa
magánszemély károsultjainak,
nem vagyoni káruk megtérülé-
se érdekében - közölte a Nem-
zeti Fejlesztési Minisztérium
(NFM) az MTI-vel február 20-
án.
A közlemény szerint a költ-
ségvetésben elkülönített 400
millió forinttal fedezett se-
gítségnyújtás a bíróság által
jogerősen megállapított nem
vagyoni kár tőkeösszegére és a
követelésnek a felszámolási eljá-
rásban történő nyilvántartásba
vételéért fizetett díjra terjed ki.
A döntés azon a 70-80 családon
segít, akik többnyire a lakó-
helyük elvesztésével járó lelki
trauma vagy a lúg okozta ma-
radandó égési sérülések miatt
kérnek nem vagyoni kártérítést.
A jogosultaknak közigazgatási
hatósági eljárás megindítását
kell kérelmezniük a Veszprém
Megyei Kormányhivatalnál -
közölte az NFM. A kérelemhez
mellékelni kell a bíróság jogerős
döntését, a nyilvántartásba-vé-
teli díj megfizetését igazoló do-
kumentumot és egy nyilatkoza-
tot, amelyben a magánszemély
az állam javára engedményezi
követelését.
Rendőrök segítettek
egy idős nőn
Állampolgári bejelentésnek köszönhetően időben segítséget
kapott egy 73 éves ajkai asszony, akire február 22-én éjszaka,
háromnegyed kettő után találtak rá egy ajkai lépcsőház előtt.
Az ajkai rendőrök – Ipsits Melitta r. törzsőrmester és Horváth
Ferenc r. törzsőrmester megelőzési járőrök – azonnal a helyszín-
re siettek, ahol a magatehetetlen nőt betakarták, majd értesítet-
ték a mentőket. A hölgyet az Ajkai Magyar Imre Kórházba szál-
lították további ellátása céljából.
KÉK HÍREK
Megöléssel fenyegetőzött
A kiejtett szavaknak súlyuk van, de ezzel még nincs tisztában
az a somlóvásárhelyi férfi, aki egy ajkai férfit telefonon keresz-
tül megfenyegetett azzal, hogy ha legközelebb bárhol is meglátja,
akkor megveri, megöli. Az Ajkai Rendőrkapitányság vádemelési
javaslattal zárta le az eljárást.
A fenyegetés 2014. december 2-án 9 óra körül történt, méghozzá
a fenyegetőző az egyik hölgy ismerősének a telefonját felhasznál-
va közölte feltett szándékát.
Az ajkai férfi, ismerve régi ismerősét, megijedt és tartott tőle, hogy
az a fenyegetést valóra váltja, ezért feljelentést tett.
A 43 éves somlóvásárhelyi férfival szemben személy elleni erő-
szakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elköve-
tett zaklatás vétségének elkövetése miatt eljárás indult, amit a
napokban az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádeme-
lési javaslattal zárt le, s az ügyben keletkezett iratokat az Ajkai
Járási Ügyészség részére küldte meg.
Elfogták az étteremi fosztogatót
Vádemelési javaslattal zárult annak az 56 éves ajkai nőnek az
ügye, aki 2014 augusztusától november végéig több alkalommal
egy ajkai étterem előteréből ruházatot és értékeket tulajdonított
el.
Az Ajkai Rendőrkapitányság adatgyűjtése során a zsaruk látókör-
ébe került a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozha-
tó ajkai asszony. A nő naponta az étteremből vitte az ebédet és
ha az előtérben meglátott a fogason egy kabátot vagy más ruha-
darabot, ami megtetszett neki, egy szatyorba tette és hazavitte.
Otthon szembesült vele, hogy az eltulajdonított ruhadarabokban
iratok, lakáskulcs, mobiltelefon is van. Arra is volt példa, hogy az
elvitt mobiltelefon csörgött, és ő mint „jó szándékú megtaláló”,
visszaadta a tulajdonosának.
Az 56 éves asszony kihallgatása alkalmával beismerő vallomást
tett. Vele szemben lopás vétsége elkövetésének megalapozott
gyanúja miatt eljárás indult, amit az Ajkai Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal zárt le. Az ügyben kelet-
kezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére küldték meg.
Ajkai Szó2015. március 6., péntek
5
Magányos, reménytelen
emberek tömege
A kegyeleti szolgáltatások
piacán nagy a választék ár-
ban és minőségben egyaránt.
Mint Süléné Monos Tündétől,
az egyik ajkai temetkezési
vállalat munkatársától meg-
tudtuk, januárban több urnás
temetést rendeltek meg, mint
koporsóst, máskor viszont a
koporsós a több. Ma már nem
idegenkednek a megrendelők
a polgári szertartástól sem.
A szolgáltatónál a legolcsóbb
urnás temetés bruttó 110 ezer
forint, a legolcsóbb koporsós
pedig 145 ezer forintba kerül.
Ez az urnát, az urnabetétet
vagy a koporsót és a keresztet
tartalmazza, valamint a teme-
tés lebonyolítását, a hivatali
ügyintézés költségeit. Ehhez
jön még a ravatalozóhasznála-
ti díj, amely a régi és a csingeri
temetőben 24 ezer forint, az új
temetőben 38 ezer forint. 
Egy másik temetkezési cég-
nél a legolcsóbb urnás temetés
bruttó ára 110 ezer forint, a
koporsós 140 ezer forint, tud-
tuk meg Langróf Zsolt cégtu-
lajdonostól. Az ő cégük végzi a
köztemetést is, amely az összes
temetés közel hat százaléka.
Halottszállítás külföldre vagy
külföldről Magyarországra
elvétve fordul elő, évente egy-
két esetben. Különleges ké-
résekkel, igényekkel Langróf
Zsolt nem találkozott, egyszer
érdeklődtek nála az üvegfedelű
koporsó áráról, amely 130-150
ezer forintért szerezhető be.
Mi a teendő
halálesetkor?
Ha  a haláleset otthon törté-
nik, a gyászolóknak a 104-es
segélyhívó számon kell beje-
lenteniük, ahol az ügyeletes
munkaidőben a háziorvost,
azt követően az orvosi ügye-
letet küldi a helyszínre. Ha az
orvos kiállította a szükséges
igazolást, hívhatják a kegyele-
ti szolgáltatót, amely elszállít-
ja az elhunytat. Érdemes azt a
szolgáltatót hívni, amelynél a
temetést is meg kívánják ren-
delni, így a szállításért nem
kell külön fizetni. 
Baleset vagy öngyilkosság
esetén is orvost kell hívni, aki
értesíti a hatóságokat. 
A temetési szolgáltatás meg-
rendelésekor le kell adni az
elhunyt személyi igazolvá-
nyát, lakcímkártyáját, ha volt
útlevele, jogosítványa, azt is,
házasságban élő esetén a há-
zassági anyakönyvi kivonatot. 
Urnakiadás
befogadó nyilatkozatra
Aki egykori lakásán vagy
családja körében akar nyu-
godni, még életében írásban
kell nyilatkoznia erről. A 2013.
novemberi jogszabályváltozás
óta a hamvakat tartalmazó
urnát csak a temetés helyét
és idejét tartalmazó befogadó
nyilatkozat ellenében adhatja
ki a szolgáltató. Arra továbbra
is van lehetőség, hogy a ham-
vak egy részét miniurnában
adják ki a családtagoknak.
Miniurnát több hozzátartozó
is kérhet. 
Szórásos temetést csak a
szóróparcellával rendelkező
temetőben végeznek márci-
ustól novemberig, az időjárás
függvényében. A környékün-
kön nem jellemző, hogy vala-
ki a hamvai Dunába vagy Ba-
latonba szórását kérné, olyan
esettel viszont találkoztak a
temetkezési szakemberek,
hogy egy horgász a Széki-tavat
szerette volna nyughelyeként.
Ekkor a terület tulajdonosá-
nak az engedélyét kérték, és
megkapták, így kerülhetett
sor a hamvak elhelyezésére.
Erre a célra létezik biourna,
amely teljesen környezetbarát
anyagból áll, ételszinezékkel
van befestve, a vízben pedig
két óra alatt lebomlik.
Az idősebbek, általában a
hetven éven túliak közül, aki
teheti, elkezd gyűjteni a ke-
gyeleti szolgáltatás költségei-
re. Az, hogy a haláleset bekö-
vetkeztekor nincs a családnak
erre pénze, a fiatalon vagy hir-
telen eltávozottak hozzátarto-
zóinál okozhat gondot, vagy a
szegénységben élőknél. A köz-
temetésen éppúgy megadják
az elhunytnak a végtisztessé-
get, mintha annak költségeit a
családja állta volna. 
A rászorulókat
támogatja a város
A február 28. napjáig hatály-
ban levő rendelet értelmében
a hozzátartozója temetéséről
gondoskodó személy 25 ezer
forint támogatásban részesül-
het abban az esetben, ha jöve-
delme egyedülállóként nem
haladja meg a 85 500 forintot,
vagy ha a családban élőnél az
egy főre jutó jövedelem nem
haladja meg a 71 250 forintot,
tudtuk meg Bálint Attilánétól,
a szociális és ápolási iroda ve-
zetőjétől. A temetési segélyre a
kérelmet a halotti anyakönyvi
kivonat kiállításárt követő 60
napon belül nyújthatja be az
a személy, akinek nevére a ke-
gyeleti szolgáltató a temetési
költségekről a számlát kiállí-
totta. 
Nem jogosult a támogatásra
az, aki a hadigondozotti tör-
vény értelmében pénzbeni ellá-
tásra jogosult, valamint aki az
elhunytat tartási vagy öröklési
szerződéssel gondozta. 
Tisler Anna
TEMETÉS Egyre többen kérnek hamvasztást
Kegyetlenül drága a kegyelet
#Ajka az instagramon
A haláleset nem csupán lelkileg terheli meg a
hozzátartozókat, anyagilag is komoly tehertétel.
Az új temető ravatalozója méltó környezetet biztosít a búcsúzáshoz (Fotó: Györkös)
A diktatúrák keletkezésé-
nek társadalmi vonatkozá-
sairól tartott előadást Pécsi
Tibor történész a Nagy László
szabadidőközpontban febru-
ár 27-én, a Hit Gyülekezete
által rendezett szabadegyete-
men.
- Az iparosítás miatt saját
közegéből kiszakadt, idegen
környezetbe került ember
gyökértelennek, fölösleges-
nek érezte magát – mondta
a történész. – Úgy érezte,
hogy az ő élete nem fontos,
ha ő nincs, akkor sincs sen-
kinek hiányérzete. Az állam
is magukra hagyta ezeket az
embereket. A gyökértelenek
sokan voltak, de tömeget al-
kottak és nem közösséget. A
közösség ugyanis az értékek,
a hagyományok mentén ala-
kul ki és működik, de ez a
tömegnél hiányzik. Ezek az
emberek nem tudták meg-
határozni, hogy kik ők, mi a
szerepük a társadalomban és
milyen jövő vár rájuk. Kön�-
nyen elhitték, hogy ők azért
ilyen szegények, azért kell
annyit dolgozniuk, mert má-
sok, például a zsidók vagy a
kapitalisták, kizsákmányol-
ják őket. És született meg az
a „megoldás”, hogy ki kell ik-
tatni azokat és azonnal min-
den jobbá válik. A kapitalis-
tákat pedig a kommunisták
tartották ellenségnek. Kiala-
kult az internacionalizmus,
amely a nemzetek felettiséget
hirdette. Ebben a gépezetben
az ember atomizálódott. Ki-
alakult az emberben, hogy
még számára sem az fontos,
hogy ő mit gondol, hanem,
hogy a hatalom gyakorlói
mit mondanak. Nagy volt a
bizonytalanság, ugyanis egy
szűk kör döntötte el, hogy mi
a jó irány, mit kell követni, és
ez az irány gyakran változott.
Mindig voltak, akik bekerül-
tek a hatalomba, és olyanok
is, akik épp kikerültek onnan.
A hatalom birtokosai felsőbb-
rendűnek érezték magukat. A
diktatúrák jellemzője, hogy
vezetőik ünnepeltetik magu-
kat a néppel. Aki nem teszi
meg, megtorlás vár rá. A dik-
tatúrák jellemzője, hogy be-
súgókra épül. Még családon
belül sem mernek sok min-
denről beszélni. Mindenna-
posak a telefonlehallgatások,
a levélfelbontás. A diktatúrák
az elmúlt csaknem egy évszá-
zadban 100 millió áldozatot
követeltek világszerte.
T.A.
Pécsi Tibor történész tartott előadást a diktatúrák természetéről
 (Fotó: Györkös)
A digitalis világ fejlődik,
a facebook őrület lassan el-
hagy bennünket: a fiatalokat
legalábbis biztosan. Alapvető
kommunikációs csatornának
tekintik, használják, azonban
a szülők, nagyszülők jelenléte
eltántorítja őket annak igazi
használatától, a képek feltöl-
tésétől. Na meg már csak az
számít menőnek, aki instagra-
mozik. De mi is ez pontosan,
és mit mutat például Ajka vá-
rosáról a legújabb generáció
kedvenc közösségi helye?
Az Instagram Amerikából
indult kép- és videómegosztó
közösségi oldal, természetesen
ez is a facebook tulajdonában
van. Főként okostelefonról el-
érhető, letölthető alkalmazás,
de interneten is fellelhetőek
a képek. Erre már a 13 évnél
fiatalabbakat is felengedik
szüleik (már aki foglalkozik
gyermeke digitális jelenlétével,
ugye). A felhasználók nézeget-
hetik egymás képeit, kedvel-
hetik, kommentelhetik azokat.
Természetesen megoldható,
hogy csak célzott személyek
(barátok, családtagok) lássák a
nekik szánt tartalmat, de lehet
nyilvános is a profil. Üzenni is
lehet egymásnak, de macerás,
így nagyon kicsi az esélye egy
esetleges zaklatásnak. Fő pro-
filja tehát a képek és ezáltal
élmények megosztása, például
az úgynevezett hashtag-ekkel,
melyek magyarra fordítva a
képek címkével való ellátását
jelenti, amolyan könyvjelző.
A mi digitális könyvjelzőnk
most Ajkánál nyílt ki, írásban
jelölve: #ajka. És hogy mit lá-
tunk a városból, mit töltünk
fel leggyakrabban?
Ajka hashtaggal több, mint
1500 poszt van az adatbá-
zisban, főként kutyákról, és
aranyos dolgokról, ugyanis
az Ajka a Balkán országaiban
(szerbül és szlovénul is) va-
lamiféle cukiságot jelent. A
rengeteg jutalomfalat, macs-
ka, és barátnős, barátos fo-
tót kiszűrve azonban remek
perspektívában azért fel-fel
tűnnek a város jellegzetes pa-
neljei, a hőerőmű kéményei és
a timföldgyár – utóbbiak talán
a legnépszerűbbek tartalmi
szempontból, de panoráma-
képekkel és házibulifotókkal
is találkozhatunk. Visszakö-
szön a mozi terme, a városhá-
za épülete, óvodák, szobrok,
sőt még az üveggyári vasúti
kiágazás is. Igazi csemegékre
lehet tehát találni eme remek
programnak köszönhetően.
Élmények tekintetében is
láthatunk olyan egyszeri, és
megismételhetetlen dolgokat,
mint például az őszi Punnany
Massif koncert egy részlete, a
belvárosi karácsonyfa, nép-
táncfellépés, motorverseny.
Ha pedig nem hashtagként
választjuk ki Ajkát a prog-
ramban, hanem mint azokat
a képeket, melyek Ajka tele-
püléséről valók, az itt lakók
életébe is betekintést nyerhe-
tünk: karácsonyi vacsora, a
megáradt Torna-patak, és egy
gyönyörű havazós videó is
látható a Babucsáról. Tessék
tehát megkérni a fiatalokat,
hogy mutassák meg, mit rejt
az Ajka hashtag!
Juhász Bálint
HIRDESSEN
AZ AJKAI SZÓBAN!
Hirdetésfelvétel
a Városháza
4. emeletén
a 422-es irodában
az Ajkai Média
Nonprofit Kft-nél.
Telefon:
06-88/521-164
Hirdetési e-mail cím:
ajkaimediakft@gmail.com
Web:
www.ajkaimediakft.hu
PSZIHIÁTRIAI
MAGÁNRENDELÉS
dr. Licz Andrea
– hangulati problémák
– szorongásos zavarok
– alvászavar
– szenvedélybetegségek kezelése
Ajka, Móra F. u 28
Bejelentkezés: 20/2941667
Ajkai Szó 2015. március 6., péntek
6
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
SpongyaBob: Ki a vízből!
3D - színes, magyarul beszé-
lő, amerikai családi animáci-
ós film - március 14. szombat
14.30 és március 15. vasárnap
14.30
Shaun, a bárány - a film -
szinkronizál angol animációs
vígjáték - március 12. csütör-
tök és március 19. szerda kö-
zött hétköznap 14.30, hétvé-
gén 13.00
Üzlet bármi áron - színes,
magyarul beszélő, amerikai
vígjáték, 91 perc - március
12. csütörtök 16.15, március
13. péntek 20.30, március 14.
szombat 16.15, március 15.
vasárnap 20.30, március 16.
hétfő 16.15, március 17. kedd
20.30, március 18. szerda 16.15
Chappie - színes, magyarul
beszélő, amerikai sci-fi - már-
cius 12. csütörtök és március
18. szerda között mindennap
18.15
Focus - A látszat csal - szí-
nes, magyarul beszélő, ame-
rikai krimi-vígjáték, 104 perc
- március 12. csütörtök 20.30,
március 13. péntek 18.30,
március 14. szombat 20.30,
március 15. vasárnap 18.30,
március 16. hétfő 20.30, már-
cius 17. kedd 18.30, március
18. szerda 20.30
Oscar Film Fiesta
Csingiling és a Soharém le-
gendája 3D - szinkronizál
mesefilm - március 5. csü-
törtök 13.00, március 6. pén-
tek 14.30, március 7. szombat
10.00, március 8. vasárnap
13.00, március 9. hétfő 13.00,
március 10. kedd 14.30, már-
cius 11. szerda 13.00
Shaun, a bárány - a film -
szinkronizál angol animációs
vígjáték - március 5. csütörtök
14.30, március 6. péntek 13.00,
március 7. szombat 8.30, már-
cius 8. vasárnap 11.15, márci-
us 9. hétfő 14.30, március 10.
kedd 13.00, március 11. szerda
14.30
Hős6os 3D – szinkronizált
animációs - 1 Oscar jelölés
- március 7. szombat 11.30,
március 8. vasárnap 9.30
SpongyaBob: Ki a vízből! 3D
- színes, magyarul beszélő,
amerikai családi animációs
film - március 6. péntek 16.00,
március 7. szombat 13.30,
március 8. vasárnap 14.30
Amerikai mesterlövész - szí-
nes, amerikai háborús film-
dráma, 134 perc - 6 Oscar
jelölés - március 5. csütörtök
16.00, március 10. kedd 18.15
Whiplash - amerikai film - 5
Oscar jelölés - március 5. csü-
törtök 18.30, március 8. va-
sárnap 16.15, március 9. hétfő
16.00
Birdman – amerikai filmvíg-
játék - 9 Oscar jelölés - márci-
us 5. csütörtök 20.30, március
11. szerda 16.00
Sráckor – amerikai film - 6
Oscar jelölés - március 6. pén-
tek 18.00
Kódjátszma – szinkronizált
angol-amerikai film - 8 Os-
car jelölés - március 6. pén-
tek 21.00, március 8. vasár-
nap 20.30, március 11. szerda
20.30
Hobbit: Az öt sereg csatája
3D – szink. am fantasy - 1 Os-
car jelölés - március 7. szom-
bat 15.15, március 11. szerda
18.00
A fekete ruhás nő 2. – angol
thriller - március 7. szombat
22.15
Foxcatcher – amerikai film
- 5 Oscar jelölés - március 7.
szombat 17.45, március 10.
kedd 20.30
A szürke ötven árnyalata
- szinkronizált amerikai ro-
mantikus - március 7. szombat
20.00, március 9. hétfő18.00
A mindenség elmélete –
szinkronizált amerikai élet-
rajzi film - 5 Oscar jelölés
- március 8. vasárnap 18.15,
március 10. kedd 16.00
A Budapest Grand Hotel -
szinkronizált amerikai film
- 9 Oscar jelölés - március 9.
hétfő 20.15
TV Ajka,
a város televíziója
Március 6. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Az első 800
év – A Pannon Várszínház gá-
laműsora
Március 7. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
Március 9. (hétfő)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Évértékelő ál-
lománygyűlés a rendőrségen.
Interjú Pécsi Tibor történés�-
szel a kommunizmus áldoza-
tainak emléknapja kapcsán.
Mi lesz a Polányi Passióval?
Nőnapi operettgála Oszvald
Marikával
Március 10. (kedd)
9:00 A hétfői adás ismétlése
Március 11. (szerda)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Panaszláda:
Vízelvezetőárok-problémák
a Beréndi utcában. Integrált
településfejlesztési műhely-
munka. Sport: Kézilabda.
Szellemi diákolimpia orszá-
gos elődöntője a Bánkiban.
Garamvölgyi Irén-emléktúra
Március 12. (csütörtök)
9:00 A szerdai adás ismétlése
Március 13. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor: „Schifter
Party” - az ács szakma tré-
ningje. Ajkai óvónőket is je-
löltek az „Év pedagógusa” díj-
ra. Ablak Finnországra. Bánki
szalagavató.
Március 14. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
A műsorváltoztatás jogát
fenntartjuk!
A TV Ajka műsorai élőben és
utólag is bármikor megtekint-
hetők a http://tvajka.hu hon-
lapon!
Művelődési házak
Március 6-án 17.00 órakor
Ablak Finnországra című
kiállítás megnyitója a műve-
lődési központ kiállítótermé-
ben.
Március 6-án 17.00 órától a
2014-es évjáratú csékúti bo-
rok bírálata a Padragkúti Mű-
velődési Házban.
Március 8-án 18.00 órakor
Nőnapi operettgála a Pesti
Magyar Operett előadásában.
Sztárvendég: Oszvald Marika.
Március 10-én 14.30 órakor
és 11-én 10.00 és 14.30 óra-
kor bérletes gyermekszínházi
előadás a művelődési központ
színháztermében.
Március 15-én 10.00 órakor
megemlékezés és műsor nem-
zeti ünnepünk, az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc
tiszteletére a Kossuth-szobor-
nál.
Március 16-17-én 19.00 óra-
kor bérletes színházi előadás a
művelődési központ színház-
termében. Az Orlai Produkció
Hitted volna? című vígjátéka
tekinthető meg a Tamási és a
Nagy László bérlet keretében.
Március 18-án 14.00 órakor
egészségügyi vetélkedő 5.
osztályos gyermekek részére
a művelődési központ aulájá-
ban.
Civil Ház
Március 9. hétfő
9.30- Foltvarró Klub Rácz
Mária
14.00 Timföldgyári Nyugdíjas
Klub Horváth Sándorné
16.30-18.00 Flowers Aero-
bik 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
17.30- FIT-BALL Halászné
Bognár Adrien
18.00- Meridián torna Vajda
Zsuzsanna
18.00- BODYPUMP
19.00- FIT-BOX
20.00- CROSS FIT Halászné
Bognár Adrien
Március 10. kedd
8.15- Nyugdíjas Egészségmeg-
őrző torna
9.30- Kézimunka Klub Garai-
né Kisbej Ágnes
15.00 Bányász Hagyomány-
ápoló Nyugdíjas Klub Simon
Sándorné
16.00- Modellező Szakosztály
Illési Oszkár
16.30- Thai-boksz Szilágyi
Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik
kezdők, 1.-2. oszt. versenycso-
port
18.00-19.30 Flowers Aero-
bik Basic csoport Csonkáné
Krützner Márta
18.00- PRO-FIT
19.15- TRX Halászné Bognár
Adrien
Március 11. szerda
9.00- Ingyenes vércukor-és
vérnyomásmérés Mező János-
né
9.00 Otthon Segítünk Alapít-
vány Györgyné Kollár Gabri-
ella
15.00 Üveggyári Nyugdíjas
Klub Süle Istvánné
16.30-18.00 Flowers Aerobik
1.-2. oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aero-
bik Basic csoport Csonkáné
Krützner Márta
17.00- PRO-FIT
19.00- FIT-BOKSZ
20.00- CROSS FIT Halászné
Bognár Adrien
Március 12. csütörtök
9.00- Hatha Jóga dr. Szabó Il-
dikó
16.30- Thai-boksz Szilágyi
Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik
kezdők, 1.-2. oszt. verseny-
csoport Csonkáné Krützner
Márta
18.00- BODYPUMP
19.30- TRX Halászné Bognár
Adrien
Március 13. péntek
16.00- Modellező Szakosztály
Illési Oszkár
18.30- FIT-BOKSZ Halászné
Bognár Adrien
Március 14. szombat
14.00- „Sárkánytűz” szerep-
játszók
Ünnepi
megemlékezésekTisztelettel és szeretettel meghívjuk a város lakóit nemze-
ti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
tiszteletére rendezett megemlékezésre és ünnepi műsorra
március 15-én.
Program:
9.15: Honvéd sírok koszorúzása a régi temetőben.
10.00: Megemlékezés és műsor a Kossuth-szobornál. Ün-
nepi beszédet mond Pad Ferenc önkormányzati képviselő.
A Pannon Várszínház ünnepi műsora, a műsort szerkesz-
tette és rendezte: Vándorfi László. A megemlékezésen köz-
reműködik: az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar.
Kérjük a pártok, társadalmi szervezetek képviselőit, ko-
szorúzási szándékukat március 12-ig szíveskedjenek jelez-
ni a 211-745-ös telefonszámon!
* * *
Március 15-én 14.30-kor koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak Bakony-
gyepesen az 1848-as emlékműnél (a volt iskola előtt). Ünnepi beszédet mond Pék Attila
önkormányzati képviselő.
* * *
Március 15-én 17.00 órakor a tósokberéndi iskola előtti téren koszorúzással egybekötött
ünnepi megemlékezést tartanak az 1848-49-es szabadságharc emlékére, amelyre szere-
tettel vár minden érdeklődőt Rieder András önkormányzati képviselő. Ünnepi beszédet
mond Csendes Róbertné, a műsorban közreműködnek a Regös Nyugdíjas Klub tagjai és
a tósokberéndi iskola diákjai.
Hat különböző nehézségi
fokú pályán versenyezhetnek
március 15-én a fiatalok tá-
jékozódási túraversenyének
résztvevői. A csingeri parker-
dőben a verseny 9.30 órától 11
óráig tart. Az érdeklődők 8.30
órától a helyszínen nevezhet-
nek. A kategóriák, felsőfokú
pálya diákoknak, kb. 6500
méter, felsőfokú pálya felnőtt,
vegyes csapatoknak kb. 6500
méter, középfokú pálya diá-
koknak, kb.5000 méter, kö-
zépfokú pálya felnőtt vegyes
csapatoknak kb. 5000 méter,
alapfokú pálya gyermekeknek
kísérővel kb. 2500 méter, alap-
fokú pálya felnőtt, vegyes csa-
patoknak kb. 4500 méter.
Az első három helyezett ok-
levelet, a legjobban teljesítő
csapat tárgyjutalmat kap. A
rendezők a csapatoknak táj-
futó térképet biztosítanak. A
Parkerdőben az Energetikai
és Bányászati Múzeum, vala-
mint az ásványgyűjtemény a
verseny napjan 9-14 óráig in-
gyenesen látogatható.
Túraverseny ingyenes
múzeumlátogatással
Vígjáték a művelődési köz-
pont színháztermében az Or-
lai Produkciós Iroda előadá-
sában.
–	 március 16. (hétfő) 19.00
	 Tamási bérlet
–	 március 17. (kedd) 19.00
	 Nagy László bérlet
Herman és Christine barátok,
több mint harminc éve. Amíg
házastársaik éltek, állandóan
összejártak négyesben. Mára
mindketten egyedül marad-
tak, mégis alig találkoznak.
Christine megunta a magányt,
és végre úgy döntött, elköltö-
zik a városból, új életet kezd.
Összecsomagolt, költözte-
tőket hívott, és már minden
készen áll az új élet kezdésé-
re, amikor betoppan a kissé
morcos jó barát. Richard Baer
darabja rengeteg humorral és
szeretettel mutatja be, hogy
csodák márpedig történhet-
nek. Bármikor.
Szereplők:
Hernádi Judit – Christine
Kern András – Herman
Ficzere Béla – Ralph
Jeges Krisztián – Chuck
Rendezte: Verebes István
SZÍNHÁZAJÁNLÓ
Richard Baer: Hitted volna?
Dumaszínház
A Dumaszínház humoristái
várják a nevetni vágyókat a
művelődési központ színház-
termében bérletes előadásai-
kon.
– március 26. (csütörtök)
19.00: Roast - az évtized
égése. Szereplők: Kiss
Ádám, Kovács András Pé-
ter (Kap), Kormos Anett,
Dombóvári István (Dom-
bi), Benk Dénes, Ganxta
Zoltán
– április 22. (szerda ) 19.00:
Szomszédnéni Produkciós
Iroda és Hadházi László
– május 20. (szerda) 19.00:
Aranyosi Péter és Kőhalmi
Zoltán
A Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidő Köz-
pont és az Ajkai Magyar –
Finn Baráti Egyesület tiszte-
lettel meghívja Önt, család-
ját és barátait a Finn Kultúra
Napja alkalmából az Ablak
Finnországra című kiállítás-
ra március 6-án 17.00 órára
a művelődési központ kiállí-
tótermébe. Köszöntőt mond
és a kiállítást megnyitja:
Rédling Nikoletta , az Ajkai
Magyar - Finn Baráti Egye-
sület elnöke. Közreműköd-
nek: Kocsisné Gyimóthy Éva
és az Ajkai Zeneiskola nö-
vendékei.
A tárlaton Martta Wende-
lin Kalevala ihletésű képes-
lapjai és Szentiváni János fo-
tóművész Fehér Láng címmel
a kortárs finn építészetről ké-
szült alkotásai láthatók.
A kiállítás megtekinthető
március 20-ig, munkanapo-
kon 9.00 órától 16.30-ig.
Ablakot nyitnak Finnországra
Gyermekszínházi előadások
Csík Csaba – Bor Viktor: Robin Hood - zenés
mesejáték a Szabad Ötletek Színháza előadásá-
ban a művelődési központ színháztermében.
– március 10-én 14.30: Bogáncs bérlet
– március 11-én 10.00 és 14.30: Hófehérke és
Vuk bérlet
A „tolvajok fejedelme” sok mókán, kalandon át
szolgáltat igazságot a szegényeknek a kapzsi gaz-
dagok kárára. Színvonalas díszlet, jelmez vala-
mint zene teszi teljessé a látványt és az előadást.
Szereplők:
Robin Hood: Farkas Zoltán – Pinczés Attila
Marion: Házi Anita
Sheriff: Zsiga László – Bor Viktor
Richard király: Pinczés Attila – Bor Viktor
Little John: Nádházy Péter
Ajkai Szó2015. március 6., péntek
7
Az FC Ajka a listavezetőt
fogadta a labdarúgó NB II.
legutóbbi fordulójában. A né-
zők jó iramú, változatos játé-
kot láthattak, a kapuk felvált-
va fogtak veszélyben addig,
amíg a vendégek a 70. percben
megszerezték a vezetést. In-
nentől kezdve átvette a játék
irányítását az Ajka, számos le-
hetőséget dolgoztak ki Zoran
Kuntic tanítványai. Már úgy
tűnt, hogy ennek ellenére pont
nélkül marad a csapat, amikor
a 92. percben egy kapu előtti
kavarodás után Lattenstein 15
méterről a hálóba vágta a lab-
dát és ezzel döntetlenre men-
tette a találkozót.
A mérkőzés után a hazai-
ak boldogok lehettek a késői
egyenlítés miatt, de egy kicsit
nagyobb odafigyeléssel, vagy
több szerencsével könnyedén
legyőzhették volna a Mező-
kövesdet, amely a döntetlen
után is leszorult a tabella első
helyéről.
Lapzártánkkor még nem le-
hetett tudni, hogy megrende-
zik-e az első tavaszi fordulót a
megyei első osztályú labdarú-
gó bajnokságban, mivel több
csapat is jelezte, hogy a pályája
nem alkalmas a játékra. Min-
denesetre az Ajka Kristály el-
végezte a felkészülést, ami az
új tréner, Sipos Tamás szerint
sikeres volt, hiszen mindig
nagy létszámmal vettek részt
az edzéseken, ráadásul egy
edzőmérkőzésen sem kaptak
ki – a Téli Kupában csoport-
juk élén végeztek –, ami önbi-
zalmat adhat a játékosoknak
a bajnokságra. A korábban
Herenden és Alsóörsön te-
vékenykedő tréner úgy érzi,
elfogadták új csapatánál, a
labdarúgók nagyon jól állnak
a közös munkához. A létszám
miatt biztos, hogy nem tud
minden játékos minden mér-
kőzésen szerepelni, de a szak-
ember úgy próbálja forgatni a
csapatot, hogy mindenki lehe-
tőséghez jusson. A keret meg-
erősödött a télen, Benkő And-
rás, Bakos Arnold (Sümeg),
Ménes Balázs (Magyarpo-
lány), Nagy Ádám (FC Ajka),
Traista Roberto (Devecser) és
Burcsik Martin (Veszprém)
is a Kristályhoz igazolt. Az
erősebb állomány magasabb
célokkal is jár, a klub szeretné
megszerezni az ötödik helyet,
a minimum elvárás pedig a
nyolcadik hely megtartása.
A Le Belier Móron szerepelt
a kézilabda NB II. legutób-
bi játéknapján. A vendégek
kezdték jobban a találkozót,
a tizedik percre már négygó-
los előnyt szereztek (3-7). A
hazaiak egyszer még két gólra
felzárkóztak, de az ajkaiak ki-
tűnő védekezésüknek köszön-
hetően fokozatosan növelték
a különbséget és a szünetre
megnyugtató előnyt harcoltak
ki. A második félidőben a mó-
riak négy egymást követő gól-
juknak köszönhetően „vissza-
jöttek a meccsbe”, de a vendé-
gek tartották biztos előnyüket
(16-22). Az egyre durvábban
játszó hazaiakat a játékveze-
tők is támogatták, aminek
következtében egy szabályta-
lanság után az ajkaiak egyik
játékosát, Majdanics Lászlót,
a mentő vitte kórházba kéztö-
réssel. A sérülés megzavarta a
vendégeket, újabb négy móri
gólra nem jött válasz (25-28).
Izgalmas végjátékot követő-
en azonban a Le Belier csa-
patának sikerült kicsikarnia
a győzelmet az agresszívan,
olykor nagyon durván játszó
móriakkal szemben.
Női kézilabdázóink vere-
séggel kezdték a tavaszi sze-
zont, méghozzá hazai pályán
a Várpalota ellen. A követke-
ző fordulóban sikerült javí-
tani a Nemesvámos vendége-
ként. Az utóbbi mérkőzésen
a szünetre megszerzett előny
tudatában a csapatépítésre
is lehetőség nyílt. A fiatalok
meghálálták a bizalmat és
megtartották a vezetést, fő-
ként a magabiztos védekezés-
nek köszönhetően.
A Szombathelyen megren-
dezett Régió Bajnokságon
szálltak vízbe a Rája ’94 Úszó
Klub versenyzői. Szűcs Berna-
dett 400 méter vegyes és 200
méter mellúszásban aranyér-
met szerzett, Muelek Fruzsina
1500 méter gyorson, Cser Dá-
vid pedig 100 méter pillangón
lett második.
Veszprémben rendezték az
Úszósuli Körverseny elneve-
zésű, négyfordulós kupaso-
rozat második napját, ahol 17
rájás úszó versenyzett, ös�-
szesen 24 érmet szerezve. Az
egyesület így a 16 klub közül
második helyezést ért el eb-
ben a fordulóban. Újvári Do-
rina, Palkovics Máté és Szűcs
Bernadett két-két, Hujber
Ákos és Cser Dávid egy-egy
aranyéremnek örülhetett.
Szintén elsőként csapott a
célba az Újvári Dorina, An-
tal Csenge, Balassa Melinda,
Szücs Enikő összeállítású lány
váltó. Ezüstérmet szerzett
Cser Dávid, Újvári Dorina,
Burján Barnabás, Tóth-Vig
Barnabás, Hujber Ákos és a
fiú váltó (Cser Dávid, Longhi
Nicolas, Varga Bence, Hujber
Ákos). Balassa Melinda pedig
kétszer is a dobogó második
fokára állhatott. Bronzérmes
lett Palkovics Adél, Király Dá-
vid, Antal Csenge, Nyőgér Re-
beka, Hujber Ákos. Cser Dá-
vid pedig kétszer is harmadik
helyen ért célba.
Csicsics Richárd
Labdarúgás
NB II.
FC Ajka – Mezőkövesd FC
1-1 (0-0)
Ajka: Jánosa, Asztalos, Csá-
szár, Zámbó, Köles, Nagy,
Pál (Németh 62.), Beszter-
cei (Lattenstein 78.), Major,
Sowunmi, Szabó (Bölcsföldi
85.), vezetőedző: Zoran Kun-
tic
gól: Lattenstein (92.)
U 21
FC Ajka – Sárvár FC 1-3
edző: Domján László, gól:
Csordás S.
U 17
FC Ajka – Sárvár FC 6-1
edző: Polonkai Csaba, gól:
Szarka 2, Burai, Kungl, Kis-
Varga, Nemes
Kézilabda
Móri KSC – Le Belier KK
Ajka 27-28 (7-17)
Ajka: Körli, Zeitler 5, Roz-
mán 1, Bajnóczi 6(3), Tömör
1, Pavelka 5(1), Majdanics
3, csere: Heizer, Horváth,
Huszti, Bukovics, 1, Mein-
czinger 2, Klespitz, Szalay 1,
Fülöp 2, Pék B. 1, edző: Poór
Tamás
kiállítáaok: 24 ill 12 perc
hetesek: 10/8 ill. 4/4
jók: Bajnóczi, Zeitler, Pavel-
ka, Körli
Juniorok
Móri KSC – Le Belier KK
Ajka 21-35 (12-21)
edző: Poór Tamás, gólok:
Heizer 2, Horváth 4, Mein-
czinger 9, Pék B. 8, Bukovics
2, Klespitz 5, Kiss 3, Rosta,
Fülöp
Megyei bajnokság, nők
KK Ajka – FKC Várpalota
25-27 (9-15)
Ajka: Schultz, Bobay 1, Bó-
day 3, Mayer 12, Sulyok
1, Fülöp 4, Böhm 2, csere:
György Sz. 1, György Zs.,
Szabó F., Szabó J., Jakab, Rie-
ger 1, Tóth, edző: Fülöp Imre
hetesek: 4/4 ill. 7/5
kiállítások: 12 ill. 8 perc
jók: Fülöp, Mayer
Nemesvámos – KK Ajka 20-
26 (10-17)
Ajka: Schultz, Bobay 5, Bó-
day 1, Mayer 9, Sulyok, Fü-
löp 1, Böhm 5, csere: György
Sz. 1, György Zs., Szabó F.,
Szabó J., Jakab, Rieger, Tóth,
edző: Fülöp Imre
hetesek: 5/5 ill. 3/3
kiállítások: - ill. 4 perc
jók: Mayer, Bobay, Böhm
Teke
Ajka Kristály SE – Elekt-
hermax Vasas SE 6-2 (3204-
3136)
Kristály: Városi (Szigeti 488),
dr. Tóth 542, Rózsavölgyi
561, Kovács 524, Tóth L. 536,
Nagy 553, pontszerzők: Ró-
zsavölgyi, Kovács, Tóth L.,
Nagy
Ajka Kristály SE – Elekther-
max Vasas SE 1-3 (961-998)
Nagy 413, 548
Sakk
NB II.
Lövő SE – Bányász SK Ajka
7.5 – 4.5
Ajka: győzelem: Babócs,
döntetlen: Kozma, Cseke,
Paksa, Mihályfi, Kaufmann,
László, Ludvai
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Az utolsó pillanatban mentett pontot az FC Ajka
Rajtra kész a Kristály
Övekért vizsgáztak a karatésok
Túrák külföldön, társadalmi munka
Az Ajka Kristály labdarúgói sikeres felkészülésen
vannak túl, a megerősített keret várja a tavaszi nyitányt.
Kézilabdázóink izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni
Móron.
SPORTAJÁNLÓ
SPORTEREDMÉNYEK
Labdarúgás
NB II.
Az FC Ajka Gyirmóton szere-
pel vasárnap 17 órakor. Az
U15-ös és U14-es csapat va-
sárnap 10 órakor fogadja az
Alba KE csapatát.
Megye I.
Ha megrendezik az első for-
dulót, a Kristály a Pétfürdő
ellen kezdi a tavaszi szezont
szombaton 13.30-kor az aj-
kai műfüves pályán.
Az ifjúságiak 11.30-kor ját-
szanak.
Kézilabda
NB II.
A Le Belier az Érdet fogadja
vasárnap 16.30-kor. A juni-
orok 18.30-kor kezdenek. A
hölgyeknek a belépés Nőnap
alkalmából ingyenes.
Megyei bajnokság, nők
A KK Ajka a Haladás II. csa-
patát fogadja vasárnap 14
órakor.
Övvizsgát tartott a Sun-
Dome egyesület február vé-
gén. Takács Miklós edzőtől
megtudtuk, 49 kilenc sportoló
három csoportban vizsgázott,
majdnem mindenki sikerrel.
A kezdő csoportból Bán-
falvi Kristóf, BorresTimothy,
Burka Bence, Egyed Bendegúz,
Erdélyi Virág, Freind Gábor,
Hadi Olivér, Hoffmann Ábel,
Hoffmann Bence Péter, Hor-
váth Bence, Juhász Barnabás,
Kiss Csenge, Kiss Csongor,
Kocsis Áron, Köbli Bulcsú,
Kövi Csenge, Magos  Nikolasz,
Móricz Máté, Palkovics Kitti,
Pásztor Botond, Rajmon Mar-
cell, Rapi Gergő, Sárik Dániel,
Soós Nikolett, Várnai Noel,
Vasáros Benedek teljesítette a
követelményeket. A haladók
közül Bencze Kornél, Botos
Luca, Bödör Ábel, Ferenczi
Artúr, Gál Martin, Gál Tamás,
István Béla, Juhász Helga, Ko-
vács Bence Bertalan, Könyv T.
Barnabás, Németh Ákos, Rá-
day Kornél, Rózsavölgyi Pat-
rik, Somogyi Bence Dominik
vizsgázott. A felnőtt csoport
tagjai közül Antal Dániel, Bá-
lint Máté, Darnai Sára, Ko-
vács Levente, Lorbert Bálint
Viktor, Rózsavölgyi Pál, Sze-
keres Ákos, Beitl Antal Dániel,
Darnai Dávid, Darnai Péter,
Szlotta Blanka, Szlotta Jenő,
Tróbert Flóra kapott övet.
A sportolók március hetedi-
kén Zalaszentgrótra utaznak
versenyre.
Tisler Anna
A legfiatalabb vizsgázók csoportja (Fotó: Tisler)
Sportbál volt a Kaszinóban
Több, mint 160 vendég szórakozott együtt szombat este a
Kaszinóban, a Sportbálon. A rendezvényt Zsidó András és
Cserna Róbert, az FC Ajka két utánpótlásedzője szervezte
meg. A megjelenteket elsőként a Dinamik Rock ’n Roll Klub
és a Flowers Aerobik Klub táncosai szórakoztatták látványos
koreográfiákkal, majd az Extázis zenekar gondoskodott a jó
hangulatról. A belépő- és tombolajegyek vásárlásával a ven-
dégek az Ajkai Labdarúgó Utánpótlásért Alapítványt támo-
gatták. Ez a szervezet az FC Ajka sportegyesülettől teljesen
függetlenül működik, a klub nem versenyző korosztályaiban
játszó gyermekek külföldi tornákon való részvételének támo-
gatására jött létre.
Harmadik helyezést ért el az
Ajka Kórház Sportegyesület a
2014. évi teljesítménye alap-
ján. A díjat a Veszprém me-
gyei szövetség évértékelőjén
vették át.
Dürgő Ágnes elnöktől meg-
tudtuk, a Kórház SE 1974-ben
alakult. A természetjáró egye-
sületnek jelenleg 33 tagja van,
nyílt túráikon azonban bárki
részt vehet, sokan élnek is a
lehetőséggel. Az egyesület és
az Ajka Városi Természetba-
rát Szövetség több programot
szervezett tavaly is. A hagyo-
mányos fiatalok túraverse-
nyen március 15-én a csingeri
parkerdőben 22 csapat 67 fő-
vel vett részt. A Föld napja al-
kalmából hirdették meg a Ku-
tyával a Bakonyba elnevezésű
túrát, amelyen 119 természet-
barát vett részt, hetvennégyen
kutyával érkeztek. A somlói
kalandtúrán az esőzések mi-
att csak kevesen vállalták a
természetjárást, októberben a
zöld túrára Tatabánya, Soly-
már, Vasvár, Siófok, Veszp-
rém, Székesfehérvár városok-
ból is érkeztek.
A természetjárók tavaly
összesen 78 túranapot telje-
sítettek. A Panellakó Civilek
program keretében szervez-
ték többek között a Gyere fel a
Sárcsi-kútra elnevezésű túrát,
amelyre sokan beneveztek. A
résztvevők a természetjárás
mellett megismerkedhettek a
geológiai tanösvénnyel, turis-
ta totót tölthettek ki, megnéz-
hették a Hubertus erdei isko-
lában a kiállítást, majd a prog-
ram zárásaként szalonnasütés
és teafőzés volt.
Részt vettek a Vácott rende-
zett Gyalogos Országos Talál-
kozón, valamint felkeresték a
csehországi Lednice-Valtice
kultúrtájat, és a Morva-karszt
vidékét.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület
vándortáborában, Aranyos-
széken, július 27-től augusztus
3-ig bejárták a környéket, fel-
keresték az Európa-hírű Tor-
dai-hasadékot, a tordai sóbá-
nyát, a Durgau-sósvölgyet, va-
lamint útba ejtették Torockót.
A Kórház SE tagjai a turis-
ta útvonalak karbantartását is
vállalják, az ő nevükhöz fűző-
dik a Közép-dunántúli Piros
Túra Veszprém megyei szaka-
szának a felújítása.
T.A.
Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu.
Kiadja: Ajka Város Önkormányzata.
Kiadásért felelős: Kerekes Bálint ügyvezető.
Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100.
Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések
tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600
példányszámban.
Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után
beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban
tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267
Városi hetilap.
A lapot alapította
Ajka város önkormányzata.
Ajkai Szó 2015.03.06.

More Related Content

Similar to Ajkai Szó 2015.03.06.

Similar to Ajkai Szó 2015.03.06. (7)

2021 12
2021 12 2021 12
2021 12
 
Ajkai Szó 2019.04.26.
Ajkai Szó 2019.04.26.Ajkai Szó 2019.04.26.
Ajkai Szó 2019.04.26.
 
2021 04 ny
2021 04 ny2021 04 ny
2021 04 ny
 
Ajkai Szó 2018.09.28.
Ajkai Szó 2018.09.28.Ajkai Szó 2018.09.28.
Ajkai Szó 2018.09.28.
 
Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.Ajkai Szó 2016.02.12.
Ajkai Szó 2016.02.12.
 
Ajkai Szó 2016.01.15.
Ajkai Szó 2016.01.15.Ajkai Szó 2016.01.15.
Ajkai Szó 2016.01.15.
 
Ajkai_Szó_2022_szeptember_16
Ajkai_Szó_2022_szeptember_16Ajkai_Szó_2022_szeptember_16
Ajkai_Szó_2022_szeptember_16
 

Ajkai Szó 2015.03.06.

  • 1. Ajkai Szó A kapitányságon tartott év- értékelő állománygyűlésén a parancsnok, Szoboszlai Tibor rendőr alezredes elmondta, kiemelt feladatként kezelik a lakosság biztonságérzetét negatívan befolyásoló, közte- rületen elkövetett bűncselek- mények megelőzését, a már megtörtént esetek felderítését, az elkövetők mielőbbi fele- lősségre vonását. A fokozott jelenlét miatt az előző évihez képest 30 százalékkal csök- kent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, a nyomozáseredményesség pe- dig kimagasló, 85 százalékos volt. A 2014-es év fontos fel- adata volt a kistelepüléseken élők biztonságérzetének javí- tása, amit fokozott jelenléttel, az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, a lakossággal való kapcsolattartással értek el. Valószínű ennek is köszön- hető, hogy az elmúlt évben 18 százalékkal csökkent a kapi- tányság területén elkövetett bűncselekmények száma. Az 1161 cselekmény 59 százaléka Ajkán történt, Devecserben 12 százaléka, a többi településen pedig 29 százaléka. Ez meg- felel a lakosság arányának. A nyomozáseredményességi mutató szintén jó, 60,7 száza- lék, tehát sikerült az 53 száza- lékos elvárást túlteljesíteni. A lopások száma 36 százalékos csökkenést mutat a 2013. évi- hez képest, tavaly 452 eset- ben indult lopás miatt eljárás. Rablás miatt három esetben rendeltek el nyomozást. Testi sértés miatt 69 esetben foly- tattak eljárást, a nyomozás eredményessége 94 százalékos volt. A kábítószerrel összefüg- gő problémák kezelésére ki- emelt figyelmet fordítanak. Az akciók, ellenőrzések célpont- jai elsősorban a terjesztők. Fo- kozott figyelmet fordítottak a közlekedésbiztonság javításá- ra, a sérüléssel járó balesetek számának csökkentésére, az ittas vezetők kiszűrésére. A kapitányság területén tavaly 75 személyi sérüléssel járó baleset történt, 24 esetben a gyorshajtás volt az ok, 21 ve- zető pedig nem adta meg az elsőbbséget. Ittasan négy so- főr okozott balesetet. A rendőrség munkáját a települési önkormányzatok, a polgárőr szervezetek, és a roma kisebbségi önkormány- zatok is segítik. Az előadó kiemelte, hogy az ajkai önkor- mányzattal kiváló a kapcsolat, a rendőrség munkáját a város jelentős összeggel támogatja. Schwartz Béla polgármester elmondta, a rendszerváltást követően a rendőrség helyzete is változott. A rendőrök mind- ehhez jól alkalmazkodtak, ki- vívták a társadalom megbe- csülését, a lakosság tiszteletét. A polgármester hozzátette, Ajkán az országos átlagnál jóval alacsonyabb, alig három százalékos a munkanélküli- ség. Az önkormányzat jelentős összeggel támogatta az elmúlt években a munkahelyterem- tést. Most a munkavállalók képzettségének növelését is támogatja. Aki vállalja, hogy újabb szakmát vagy szakképe- sítést szerez, számíthat az ön- kormányzat segítségére. Kérte a rendőrség dolgozóit, hogy ők is éljenek a lehetőséggel. T.A. 28. évfolyam, 9. szám A város lapja 2015. március 6., péntek A HÉT EMBERE OZORAI SÁNDORÉVÉRTÉKELÉS Kiváló az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata Eredményes felderítések, hatékony megelőzés AzAjkaiRendőrkapitányságeredményességimutatóijók, a hatékonyság mércéje pedig az, hogy az állampolgárok mennyire érzik magukat biztonságban. A polgármester is felszólalt az állománygyűlésen (Fotó: Györkös) Ajka Város Önkormány- zatának díját Ozorai Sándor vehette át nemrég a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen. A rajzolást, festést 60 éve mű- veli, ami napjainkban ki- egészül szobrászattal és kü- lönféle művészeti technikák alkalmazásával. Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjaként a kiállítások, kép- zőművészeti táborok állandó résztvevője. Feleségével, Ilivel ők festették a jubileumi vetél- kedő nyertes produkciójának monumentális háttérképeit. Tagja több sportegyesületnek is, amelyekben sokszínűségét megmutathatja. Az Üveg- gyári Ifi Flotta és a VMK Gyermek és Ifi csoport ter- mészetjáróinak, vízitúrázói- nak a vezetője. Kedvenc idő- töltése a horgászat, mellette filmfelvételeket készít és állít össze. Igazi közösségi ember, aki halkan, de nagyon ered- ményesen, önzetlenül teszi a dolgát környezete nagy meg- elégedésére. (Fotó: Györkös) Újdonságok az újságnál Amikor ezt a cikket olvassa a Nyájas Olvasó, az egyik újdon- ságot már felfedezte, hiszen nehéz lenne nem észrevenni, hogy a korábbi tabloid helyett ismét A3-as méretű, igazi újság formá- ban jelenik meg az Ajkai Szó. Négy évvel ezelőtt kényszerűségből tértünk át a kisebb formá- tumra. Akkori vezércikkemben ezt írtam: „Az újságcsinálásban is vannak divatok. Nem akarok elmélyülni szakmai kérdések- ben, csak utalnék rá, hogy több évtizedes pályafutásom alatt megéltem már sok mindent és mindennek az ellenkezőjét is. Zászlós vagy tömbös tördelés, előre vagy középre zárt címek, kellenek léniák vagy sem – az olvasók nagy része még e fogal- mak jelentésével sincs tisztában, azt azonban észreveszik, ha valami megváltozik, és azt sem szokták titkolni, hogy tetszik-e nekik a változás. Amikor az egykor volt A4-es „füzet” helyett „igazi” újságformát öltött az Ajkai Szó, szinte egységesen dicsér- ték olvasóink az új megjelenést és formai kifogásai lapunkkal szemben még azoknak sem voltak, akik tartalmát bírálták. Épp ezért megpróbáltunk ragaszkodni hozzá akkor is, amikor ki- adónk elkezdte az úgynevezett tabloid formát favorizálni.” Végül mégis váltani kényszerültünk, ám ennek a váltásnak nem szakmai, hanem egészen prózai anyagi okai voltak. A nad- rágszíj-meghúzásra kényszerült önkormányzat az újságon is igyekezett takarékoskodni, aminek ára a fele terjedelem beáldo- zása lett. Az intézkedést már akkor is ideiglenesnek szánták, és most végre megérett a helyzet, hogy ismét „igazi” újságformát öltsön lapunk. Bízunk benne, hogy olvasóink velünk együtt örülnek majd a változásnak! Az új Ajkai Szóban nagyobbak lesznek a képek és a címek, olvashatóbbak a betűk. A dupla nagyságú oldalakon ezért nem fog kétszer annyi szöveg elférni, de remélhetőleg így is kevesebb anyagot lesz kénytelen rövidebbre fogni vagy kihagyni a szer- kesztő. Ami pedig így sem fér bele a papír újságba, az ezentúl is megtalálható lesz majd az interneten, csak éppen új – remélhe- tőleg könnyebben megjegyezhető – címen: ajka.ma helyett ajka- iszo.hu domain név alatt jelenik meg online kiadásunk. Ez utóbbi változásnak kevésbé örömteli oka van, mint a má- siknak. Az ajka.ma honlap magánvállalkozásban működött, a kiadónkkal kötött szerződés alapján adott helyet az Ajkai Szó cikkeinek. Sajnos, tulajdonosai hibájából, a honlap működése a múlt héten leállt. Olvasóink azonban továbbra is hozzáférhetnek cikkeink online változatához, mert kiadónk időben érzékelve a helyzet bizonytalanságát, elindított egy új online újságot, immár saját kiadásában, ajkaiszo.hu domain név alatt. Online kiadá- sunk az ajka.ma megszűnésével egyidőben próbaüzemről teljes gőzre kapcsolt és az Ajkai Szó új cikkei, Ajka és környéke leg- frissebb hírei máris elérhetők rajta. Kattintson a www.ajkaiszo. hu-ra és olvassa, böngéssze Ön is! Láng György Géza Az Ajka Városi Óvoda két óvó- nője is szerepelt az „Év pedagó- gusa” címre jelölt pedagógusok között. Mindketten a Katica óvodában dolgoznak. 44 je- lölt – köztük Bolla Zoltánné és Hoffmann-né Sipos Mária – kapott meghívót a február 14-i budapesti díjkiosztóra. Számuk- ra azért bír nagy jelentőséggel a jelöltséggel járó elismerés, mert kollégáik találták őket al- kalmasnak a díjra. Jelölésükről munkájuk alapján a Népfőisko- la szakmai zsűrije döntött. (Fotó: Györkös) Tavaly szeptemberben ér- tesült az intézmény vezető- sége arról, hogy az Erasmus+ Program keretében benyújtott „KA2 Iskolák, óvodák straté- giai partnersége” projekten az Ajkai Borsos Miklós Általá- nos Iskola 20 250 eurót nyert. A projekt a Tempus Közalapít- vány, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ajkai Tankerületének támo- gatásával valósul meg. Ez az Európai Unió által kiírt pályá- zat országosan még 62 iskolát és óvodát érint. A projekt címe: „A fantázia szárnyain Európán keresztül”. Már maga a cím is sokat sejte- tető: utal a nemzetek összefo- gására, közös tevékenységeken keresztül az európai országok kultúrájának megismerésé- re. A hároméves projektben részt vevő partnerországok: Németország, Olaszország és Anglia. Németországban Ajka testvérvárosának, Unnának az egyik iskolája vesz részt a programban, erősítve ezáltal a testvérvárosi kapcsolatokat is. A pályázatban megfogalma- zott főbb célok közé tartozik a tanulók kreativitásának, prob- lémamegoldó képességének fejlesztése, a kultúra iránti ér- deklődés felkeltése. Mindez a képzőművészetek: szobrászat, festőművészet segítségével. A programban részt vevő tanu- lók bemutatják városuk, or- száguk képzőművészeti alko- tásait, eközben fejlődik anya- nyelvi és idegen nyelvi kom- petenciájuk is, mely szintén a pályázat célja. A pedagógusok főképpen virtuálisan tartják a kapcsolatot, de természetesen személyes találkozókra is sor kerül. Az első tanári találko- zó március elején, Angliában lesz. Ajkáról két pedagógus képviseli az iskolát és egyben hazánkat. Ezen az első talál- kozón megbeszélik az előttük álló feladatokat és határidőket. A pályázatban vállalásként szerepel egy kisfilm összeállí- tása, amely bemutatja Ajka és Magyarország képzőművésze- ti alkotásait, továbbá az iskola épületében egy Erasmus-sa- rok kialakítása, ahol a projekt eredményeiről tájékozódhat- nak az érdeklődők. A partne- rintézményekkel együtt közös logót készítenek a tanulók. Az ötleteket, javaslatokat a máso- dik találkozón, Unnában vi- tatják meg, ahová már diákok is utaznak. A projekt végső célja egy európai kalendárium összeállítása, amely bemutatja a részt vevő országok kultúrá- ját, képzőművészeti alkotásait. A munkálatokban termé- szetesen a tanulók vesznek részt, de pedagógusok irányí- tásával. Ódor Erzsébet intéz- ményigazgató és Kemenesné Lecsek Desdemona projekt- menedzser összeállított egy teamet, amelynek tagjai se- gítik és irányítják a tanulók munkáját. A tantestület tagjai kreativitásukkal, ötleteikkel hozzájárulnak a projekt sike- res megvalósításához. Az első tanári találkozó után lesz a projektnyitó rendezvény, ahol a városi intézmények vezetői és a szülők is megismerked- hetnek a projekttel. Nemzetközi pályázatot nyertek Ajkai óvónők az Év pedagógusai között Az online újság Cikkeink nagy része már az újságban való meg- jelenés előtt, esetenként bővebb terjedelemben, több képpel látható, ol- vasható az ajkaiszo.hu honlapon!
  • 2. Ajkai Szó 2015. március 6., péntek 2 Az új rendelet, kihasználva a jogszabály adta lehetőségeket, a város területén a fontosabb építészeti emlékek védelmét szeretné biztosítani. A szak- emberek bevonásával elkészí- tett tervezet több mint hetven egyedi védelemre javasolt épü- let, számos településkép-vé- delmi terület, utcakép-védel- mi terület, településszerkezeti szempontból jelentős zöldte- rület és több mint negyven egyházi emlék, közkút, köztéri képzőművészeti alkotás véde- lembe helyezését javasolja. Az építészeti örökség helyi védel- méről szóló rendelettervezetet egy több éven át tartó részletes értékkataszter elkészítése előz- te meg, amely minden véden- dő épületről egy-egy kidolgo- zott adatlapot és fotódoku- mentációt tartalmaz. Az egye- di védelemre javasolt épületek között szép számban találunk míves, a bakonyi tájra jellemző népi építészeti hagyományo- kat őrző lakóépületet, polgári lakóépületeket, és nagyobb társasházakat is. A lakóépüle- teken túl természetesen jelen- tős egyházi és ipari épületek is a védelemre javasolt épületek közé kerültek. Az egyedi épü- letek védelme biztosítani tudja a karakteres, meghatározó ob- jektumok méltó fenntartását, megőrzését. A területivédelem-kategóri- ák egy kicsit másról szólnak, itt a beépítések karaktere, az épületek tömege, zöldfelüle- ti rendszerek védelme esetén biztosítható az építészeti érté- kek megőrzése. A harmadik nagy egység az építészeti örökség védelmében a közterületeinken megta- lálható egyházi és világi kép- zőművészeti alkotások köre, például kőkeresztek, szobrok, emlékművek. Az építészeti örökség he- lyi védelméről szóló rendelet pontosan meghatározza a vé- delembe vétel eljárását – ter- mészetesen a megszüntetését is – és meghatározza ez egyes védelmi kategóriák esetében a sajátos előírásokat. A helyi védelemi rendelet megalkotása számos előnnyel jár. A legfontosabb eredmény, hogy a város életében meg- határozó építészeti örökség hosszú távon fenntarthatóvá válik, ez mellett az ingatlantu- lajdonosok a védelem eredmé- nyeként több helyen pályáz- hatnak vissza nem térítendő támogatásra. Természetesen az építészeti örökség megőrzése első sor- ban az érintett tulajdonosok kötelessége, de szükséges az önkormányzat szerepvállalása is. A rendelettervezet utalást tartalmaz arra, hogy a képvi- selő-testület külön szabályoz- ni fogja az önkormányzati támogatási és ösztönző rend- szert. A rendelettervezet és a mel- lékletként összeállított helyi védelem alá kerülő épületek, területek, alkotások és em- lékek jegyzékének tervezett elfogadását a Városszépítő Egyesület vezetősége egyhan- gúlag támogatta. A testületi ülésen az anyagot összeállító szakembergárdát Koszorú Lajos építész képvi- selte. Az építészeti örökség vé- delméről szóló rendeletterve- zethez szorosan kapcsolódott a második napirendi pont: a településkép szabályozásáról szóló rendelettervezet. A megváltozott jogszabály szerint a településkép védel- me és megfelelő formálása érdekében az építési engedé- lyezési eljárás során előzetes véleményezési jogkört kap a polgármester, aki az építé- si engedélyekhez nem kötött építési munkák esetében is vé- leményezheti a fejlesztéseket. Az erre vonatkozó helyi ren- delettervezet meghatározza a véleményezési és bejelentési eljárás alá vont építési tevé- kenységek körét és az érintett területet. A területelhatáro- lásnál az elsődleges szempont az volt, hogy az építészeti ér- tékek mellett a kiemelt városi területek, fő közlekedési utak térsége kapjon hangsúlyt a véleményezési és bejelentési eljárás során. A rendeletterve- zet harmadik része a helyre- hozatali kötelezettségről szól, amely a helyi egyedi védelem alatt álló építményekre és a helyi védelem alatt álló terüle- teken lévő, leromlott állapotú építményekre vonatkozik. A kötelezettség teljesítése érde- kében az önkormányzat tá- mogatást nyújthat az érintett ingatlan tulajdonosának. Ab- ban az esetben azonban, ha nem tesz eleget a rendeletben előírt bejelenési kötelezettsé- gének, vagy a polgármester ál- tal előírt településképi kötele- zettségnek, bírsággal sújtható az ingatlan tulajdonosa. A magántulajdon és a köz- érdek ilyen módon összefonó- dik a két új rendelettervezet- ben, amelyekkel Pákai Péter, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke szerint több ciklust átölelő folyamatos munkát és tevékenységet kell az önkormányzatnak megha- tároznia. A rendeletek részletes ki- dolgozása a közeljövő felada- ta lesz, a rendelettervezetek lakossági véleményezése még hátra van. Az ellenzék mindkét rende- lettervezet megszavazásánál tartózkodott. Táncsics Tamás, a KDNP aj- kai elnöke bizonyos kérdések- ben elkésettnek tarja a rende- lettervezeteket, hiszen voltak Ajkán olyan épületek, például a Nirnsee-kastély, amit most örömmel újítana fel az önkor- mányzat, azonban erre már nincs lehetőség. Az ülés napirendjén szere- pelt még a szociális igazga- tásról, valamint a pénzbeli és a természetben nyújtott szociális és gyermekjóléti el- látásokról szóló önkormány- zati rendelet megalkotása, egy fogorvosi alapellátásra kötött megállapodás, a polgármester és az alpolgármester foglal- koztatási jogviszonya, továb- bá pótbefizetés elrendelése a Kristályfürdő Kft. részére. Mindezen kívül döntés szü- letett a közterületek elnevezé- sére vonatkozó törvényességi felhívásról, az Ajka Sport 2005 Kft. társasági szerződésének módosításáról, az „Ajka Vá- rosért” Alapítvány valamint az „Ajkai Kistérségért” Köz- alapítvány alapító okiratának módosításáról, továbbá egy testvérvárosi csereüdülteté- si pályázat benyújtásáról is. Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tisztség- viselőinek munkabér-megál- lapításáról zárt ülésen hatá- roztak a képviselők. zsge KÉPVISELŐ-TESTÜLET Előzetes véleményezési jogkört kap a polgármester Megvédené Ajka az építészeti örökségét Első olvasatban tárgyalta az önkormányzat képviselő- testülete a város építészeti örökségének védelméről szóló rendeletet a február 25-i ülésen. Építészeti örökségünk része a Jézus Szíve templom is (Fotó: lgyg) Elismerés A BM Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóságon első tiszti kinevezéseket adott át feb- ruár 25-én dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy főigazga- tó. A belügyminiszter a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának javaslatára tűzoltó hadnaggyá nevezte ki a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába Sütő Norbert tű. zászlóst. Kiemelkedő tevékeny- ségéért dr. Bakondi György el- ismerésben részesítette Keller László tű. törzszászlóst, az Aj- kai Hivatásos Tűzoltó-parancs- nokság szolgálatparancsnokát. Bemutatkozhatnak a képviselőjelöltek Mint azt a kampányidőszak kezdetekor már jeleztük, március 20-án megjelenő lapszámunkban közöljük a Veszprém megye 3-as számú választókerületében induló egyéni jelöltek névsorát. Közü- lük azoknak, akik lapzártánkig, március 16-án déli 12 óráig eljut- tatják hozzánk a szükséges dokumentumokat, lehetőséget biztosí- tunk bővebb bemutatkozásra fényképpel és pártlogóval. A közlésre szánt szöveg maximum 600 karakter lehet (a szóközö- ket is beleszámolva), amit Word formátumban, csatolt fájlként ké- rünk eljuttatni az ajkaiszo@invitel.hu e-mailcímre. A jelölt portré képét és a jelölő szervezet logóját ugyancsak csatolt fájlként, JPEG formátumban kérjük eljuttatni címünkre. A képek 300 dpi felbon- tásúak legyenek, szélességük minimum 4 cm! A választás előtti utolsó számunkban, április 10-én, még egy le- hetőségük lesz a jelölteknek és jelölő szervezeteiknek hasonló ter- jedelmű kampányszöveg elhelyezésére. Annak lapzártája (a húsvét hétfői ünnepnap miatt) április 3-án, pénteken déli 12 órakor lesz. KAMPÁNYHÍREK Balczóval kampányolt a Jobbik A Fidesz és az MSZP összefonódása miatt csak a Jobbik al- kalmas a korrupció elleni harcra – jelentette ki Balczó Zoltán jobbikos európai parlamenti képviselő hétfői bódéi fórumán. Hozzátette: bízik abban, hogy pártjuk a politikai hatalom megszerzése után is tisztességes marad és sikeresen felveszi a harcot a korrupció ellen. Pártja programját Orbán Viktor mi- niszterelnök évértékelő beszédének tükrében fogalmazta meg. - Ha az lenne a magyar valóság, ami a miniszterelnök év- értékelő beszédéből kirajzolódott, akkor vagy abba kellene hagynom a politizálást vagy pedig a Fideszen belül folytatnám - fogalmazott. – A jól hangzó gazdasági mutatók mögött nincs ott, hogy meg lehet-e élni ebből a jövedelemből - tette hozzá. Rig Lajos, a Jobbik képviselőjelöltje elmondta, hogy a tapol- cai kórház aktív ágyainak 2010-es megszűntetése nagy terhet ró a veszprémi, az ajkai és a keszthelyi kórházra, hiszen az az 56 ezer ember, akit a tapolcai intézet ellátott, most a környező településre utaznak az egészségügyi ellátásért. Súlyos gondot jelent, hogy míg a terhek nőnek ezekben az intézményekben, addig a forrásaik nem gyarapodnak - tette hozzá. Az oktatás- sal kapcsolatban a képviselőjelölt kijelentette, hogy a kormány intézkedései Ajkán és Tapolcán is osztályok megszüntetését vonja maga után. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a képvi- selőjelölt úgy fogalmazott, hogy a lakásonkénti ezer forintos csökkentés azt fogja eredményezni, hogy az ajkai hulladék- szállító cég nem lesz képes finanszírozni a működését. KAMPÁNYHÍREK Fenyvesi adta le elsőként a támogató aláírásokat Az induláshoz szükséges 500 ajánlás négyszeresét gyűjtötte össze a Fidesz-KDNP április 12-ei tapolcai időközi országgyű- lési választáson induló képviselőjelöltje. Fenyvesi Zoltán február 25-én délelőtt adta le az íveket ta- polcai választási irodán. Az MTI-nek elmondta: folytatják a támogató ajánlások gyűjtését. Úgy fogalmazott: „szeretnénk minden választópolgárhoz eljutni, megtudni problémáikat, igényeiket és meghallgatni javaslataikat”. KAMPÁNYHÍREK Az „átlagemberek” szószólója Sajtótájékoztatót tartott február 26-án Tóbiás József, az MSZP elnöke, amelyen bemutatta a párt jelöltjét, Pad Feren- cet, akit az április 12-i választáson indítanak. A rendezvényen megjelentek a DK, a Szolidaritás, és a Liberálisok képviselő is, amely szervezetek szintén Pad Ferenc mögé sorakoztak fel. Tóbiás József elmondta, hogy az áprilisi időközi választás arról szól, adunk-e képviseletet a parlamentben egy olyan embernek, aki az elmúlt évtizedekben a munkásemberekkel, az érdekképviselettel, az emberek hétköznapi gondjaival fog- lalkozott. Az őt támogató szervezetek a társadalmi beágya- zottságát, helyismeretét, elfogadottságát vették figyelembe a jelölésnél. Az elnök szerint Pad Ferenc az emberek minden- napi problémáival kíván foglalkozni, hogy ne a túlélés legyen sokak számára az egyedüli jövőkép. Megtudhattuk azt is, hogy a választásukkor nem „pártka- tonát” kerestek a szervezetek, hanem általuk rátermettnek, elfogadottnak ítélt személyt, olyat, aki az átlagemberek prob- lémáit viszi majd be a parlamentbe, és Pad Ferencben talál- ták meg azt, aki megfelel ezen kritériumoknak. Jelöltjük, bár baloldali elkötelezettségű, mégsem pártpreferencia határozza meg munkásságát. Pad Ferenc bemutatkozásában egyebek közt elmondta: az április 12-ei időközi választással azt üzenhetik a választók a kormánynak, nem akarják tovább elviselni azt, hogy négy- millió szegény ember él Magyarországon, és azt szeretnék, hogy az emberek itthon tudjanak munkát vállalni, és meg is éljenek belőle. H.T. Drogprevenciós előadás volt február 19-én „Hol rontottam el?” címmel. Az előadásra a Fe- kete-Vörösmarty Általános Is- kola és Gimnázium Fürst Sán- dor utcai épületének aulájába várták az érdeklődőket. Az Ajkai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói szer- vezték a rendezvényt azzal a céllal, hogy a szülők is kapja- nak információt a gyermekei- ket is érintő kábítószer fogyasz- tás veszélyeiről. A meghívott előadó Hubainé Lipp Katalin, a Veszprémi Alkohol Drogam- bulancia Egyesület szakembere volt, aki személyes tapasztala- tait mondta el. Beszélt a hozzá- juk forduló, függőségben szen- vedő emberek problémáiról, arról, hogy miért választották ezt az utat, az életük miért ala- kult úgy, hogy azt gondolták, csak a kábítószer az, ami meg- nyugvást, kiutat adhat nekik. Mit tehet a szülő? – tette fel a kérdést és a választ is megadta: arra lenne szükség, hogy a szü- lő beszélgessen a gyermekével. A családnak nagy szerepe van abban, hogy a gyerek jó dönté- seket hozzon. A Noszlopi Rehabilitációs Központ vezetője, Vitainé Kul- mann Ibolya, beszélt a munká- jukról, az intézmény életéről és a nála megforduló betegekről. Két náluk gondozott fiatal is eljött az előadásra. A 19 és 20 éves fiúk elmesélték sorsukat, életük azon állomásait, amelyek egyre jobban belesodorták őket a kábítószer rabságába. Az elő- adás végén rengeteg kérdés volt, a fiúk mindenkinek szívesen válaszoltak és sorolták megpró- báltatásaikat. Megindító volt hallgatni mindenki számára, hogy mennyire tönkremehet egy gyerek élete, ha nincs mö- götte a család, a szülői gondvi- selés. Minden szülőnek az az álma, hogy a gyermekének jó élete legyen, sikereket érjen el, vigye valamire az életben. Ennek ér- dekében igyekezzünk megóvni és jó irányba terelni őket, hogy ne kelljen feltenni majd évek múlva azt a kérdést, se nekünk, se neki, hogy: „Hol rontottam el?” Ne kelljen megkérdezni: Hol rontottam el?
  • 3. Ajkai Szó2015. március 6., péntek 3 INTERJÚ Schwartz Béla: Nehéz a feladat, mert a külső körülmények nem kedvezőek A legtöbb helyen egyelőre maradtak a jól bevált régi adó- nemek és az iparűzési adó, a telekadó, építményadó vagy idegenforgalmi adó, kommu- niális adó valamelyikét emel- ték meg január 1-jén, vagy ezeket együtt. Az adók meg- emelésére, új adók kivetésére a településeken leginkább azért van szükség, mert a közpon- ti költségvetésből összessé- gében kevesebb pénzt kapnak, mint amennyi feladatot náluk hagytak, vagy rájuk toltak. Ajka egyelőre nem vet ki új adókat, és a régieket se emeli. – Hosszú idő óta ugyan- azokkal az adófajtákkal és gyakorlatilag ugyanazokkal az adómértékekkel működtet- jük a várost és nem is szándé- kozunk újakat bevezetni – ezt tartotta szükségesnek először leszögezni Schwartz Béla pol- gármester, amikor az önkor- mányzat helyi adókkal kap- csolatos terveiről kérdeztük. – A város legnagyobb be- vételeit az iparűzési adó és az építményadó adja, ezeket gazdasági szervezetek fizetik. Mindkét adónem több mint tíz éves múltra tekint vissza és régóta nem változtattunk lényegesen a mértékén sem. Az egyéb adók tekintetében pedig hosszú ideje azt a poli- tikát folytatjuk, hogy a városi célok elérését kedvezmények- kel ösztönözzük, így a termé- szetes személyek, a városlakók irányába inkább csökkentés- ről lehet beszélni. Az ő leg- fontosabb adójuk a kommu- nális adó, amelynek összege évekkel ezelőtt városi szinten kb. húszmillió forintot tett ki, de már öt éve bevezettük azt, hogy egy gyermekes csa- ládok 50% kedvezményt kap- nak, két- vagy több gyermekes családoknak pedig egyáltalán nem kell fizetniük. És más kedvezmények is tartoznak ehhez, valamennyit itt fel se tudnám sorolni, a lényeg az, hogy ma már csak négymillió forintot szed be a város ezen a címen a polgáraitól. – Úgy tudom, azért a jogi személyek is vehetnek igénybe helyi adókedvezményeket. – Igen, az ő adóikhoz is több kedvezmény tartozik. Ezek közül szeretném kiemel- ni az „Egymásért vagyunk” önkormányzati program kedvezményeit, amelyek azt mutatják, hogyan változott a mi támogatási, ösztönzési célkitűzésünk. Mert amíg a korábbi években arra ösz- tönöztük a munkáltatókat, hogy minél több dolgozót ve- gyenek fel, addig ebben a cik- lusban már nem ez a legfőbb törekvésünk, hiszen a mun- kanélküléség már 3% alatt van, tehát gyakorlatilag meg- szűnt. Problémát jelent vi- szont, hogy az Ajkán munkát vállalók kb. 60%-a minimál- bérért végez betanított szintű munkát, amit tarthatatlan- nak vélünk. Ezért az ösztönző rendszerünk középpontjába a szakképzett, minél maga- sabb végzettségű munkaerő arányának növelését állítot- tuk, ezt ösztönözzük pénz- zel is. Területileg célzottan is adunk kedvezményeket. Például azokban a városré- szekben, ahol a lakosság ellá- tásához kevés üzlet működik, a kereskedők, szolgáltatók által befizetett építményadó összegét támogatás formájá- ban pályázatokon keresztük visszajuttatjuk nekik. Ez va- lamennyi külső városrészben élő lehetőség. – Miből tudjuk fedezni eze- ket a kedvezményeket? – Nos, ez nagyon nehéz fel- adat és sajnos a külső körül- mények enyhén szólva nem kedvezőek hozzá. A legna- gyobb problémánk az, hogy a Mal Zrt. gyakorlatilag már ötödik éve nem fizet adót, közel egymilliárdos tartozása van, és mivel felszámolás alatt áll, erre már nem is számítha- tunk. A helyzetet súlyosbítja, hogy az adóerőképességünk- be viszont beszámítják, a kor- mány úgy kezel minket, mint- ha ez az összeg a kasszánkban lenne, ezért nem ad fedezetet a szociális támogatásokra. Ez közel ötvenmillió forintot jelent, amit így saját erőből kell előteremtenünk. A meg- oldáson már dolgozunk, egy új típusú finanszírozás első elemeiben már meg is egyez- tünk, erről azonban egyelőre nem tudok többet mondani. Azt azonban ismételten kije- lentem, hogy Ajkán új adókat nem tervezünk bevezetni. Láng György Géza Ajkán nem lesznek új adók A kormány ez év elejétől felhatalmazta az önkormányzatokat arra, hogy szinte bármilyen címen kivethessenek helyi adókat. Január 1-je óta ha a képviselőknek úgy tartja kedvük, akár füstadót, kapuadót vagy nőtlenségi adót is kivethetnek, tavaly ugyanis a parlamentmegszavazta,hogyazönkormányzatoknéhány kivételtől eltekintve szinte bármit megadóztathassanak a településen belül. Schwartz Béla (Fotó: lgyg) A hagyományok ápolása, továbbadása, a nemzetiségi kötődés erősítése, és ha kell, a közösség érdekképviselete a nemzetiségi önkormányzatok feladata. Ajkán hatodik ciklu- sát kezdte meg a Német Nem- zetiségi Önkormányzat. A településrészen önálló művelődési ház, óvoda és is- kola is működik, ezen intéz- mények önállóságának meg- őrzéséért kiállt a nemzetiségi önkormányzat és munkáju- kat támogatja. A két hagyo- mányőrző civil szervezet, az Ajkarendekért Egyesület és a nemzetiségi dalkör munká- ját is segítik. A nemzetiségi programsorozatot sokan láto- gatják, amelynek aktív társ�- szervezője a két említett egye- sület tagsága. Az első három ciklusban Wéber László volt az elnök, jelenleg Töltl Zoltán tölti a harmadik ciklusát. Az elnökhelyettes Tavaszi István, tag Szirmainé Vinkelmann Amália. Az önkormányzat hagyo- mányos, július első hétvégéjén tartott nemzetiségi program- sorozatát sokan látogatják. Az idén július 4-6. között lesz- nek a programok, amelyek- re távolabbi településekről is hívnak fellépőket. Ekkor is bemutatkoznak az óvodás és az iskolás néptáncosok. Az alsó tagozatos osztályokban a német nemzetiségi néptán- cot órai keretben tanulják a kisdiákok. Májusban a megye nemzetiségi nyelvoktató isko- lái számára német versenyt hirdetnek. A közel húsz éves múltra viszatekintő tanulmá- nyi verseny zsűrijében a kísérő tanárok foglalnak helyet, akik így arról is képet kapnak, fel- készültségben mik a diákok erősségei, esetleg van-e olyan terület, amely javításra szorul. Az önkormányzat a városlő- di hagyományőrző táborban részt vevő gyerekeket is támo- gatja. Az oktatáson túl a közösség összetartó erejének növelését, a közösségi programokat is fon- tosnak tartja az önkormány- zat. Az idén kilencedik alka- lommal adott otthont az iskola tornacsarnoka a sváb bálnak. Töltl Zoltán ötletére, Orbán Lajosné diplomamunkájának felhasználásával szervezte meg az Ajkarendekért Egyesület a helyiek bevonásával a Rendeki Sváb Lakodalmast, amire az ötletgazda rendkívül büszke. Ahogyan büszke Ajka 800 éves programsorozatának nagy sikerű rendeki előadására is, amelyből rengetegen vették ki részüket. Az egyesület disznóvágását és a dalkör programjait, fellé- pésekre utazásait is támogat- ják. Figyelmet fordítanak az építészeti értékek megőrzésére is. Nemrég újittatták fel a tele- pülésrészen található három kőkeresztet, amelyeken még gót betűs írással készültek a feliratok. Úgy érzik, ezek is a kulturális örökség részei. A Veszprém Megyei Német Önkormányzat létrehozott egy honlapot, a www.schwa- ben.hu oldalon az érdeklődők sok információt találnak Aj- karendekről is. Tisler Anna Őrzik múltjukat, kultúrájukat a rendekiek Már azok a szülők íratják be az ének-zene tagozatos osztály- ba a gyermeküket, akik maguk is ilyen képzésben részesültek. A Borsos iskolában csaknem három évtizede folyik a mű- vészeti képzés. A leendő első osztályosok szülei a zenei osz- tályról és az intézmény műkö- déséről, a tehetséggondozásról is is kaptak tájékoztatast febru- ár 25-én az intézmény Eötvös utcai épületében tartott bemu- tatkozáson. Nagy Erzsébet igazgatóhelyet- tes elmondta, a 2015-2016-os tanévbrn is három első osztályt indítanak. Az A osztály taní- tója Halcsákné Egyed Szilvia és Szijjártóné Zabó Zsuzsanna, a B osztályé Csongrádi Ludmilla, a C osztályé Csikiné Bertalan Judit és Magvas Istvánné lesz. A tagozatosoknak Grőberné Adorján Renáta tartja az ének- zene órákat. Az első három év- folyam diákjai az Eötvös utcai épületben tanulnak, negyedik osztálytól kerülnek át a Móra Ferenc utcába, ahol a felső ta- gozat is működik. Az Eötvös utcában is tágas tornaterem, jól felszerelt nagy udvar áll a gye- rekek rendelkezésére, ami azért jó, mert ennek a korosztálynak fontos a mozgás. A természet- barát osztályba járók gyakran túráznak, erdei iskolába járnak. Lehetőséget biztosít az intéz- mény iskokaotthonos képzésre is, amelyben délelőtt és délután is vannak tanítási órák, így a kisdiákok terhelése egyenlete- sebb. A mesedélutánra, amelyen a meghívottak és az érdeklő- dők a negyedik osztályos Hoff- mann Andreának a Benedek apó unokái című pályázatra írt meséjéből készült színdarabot nézték meg, sokan érkeztek. A zenés darab megtekintése után az óvodások vették át az emlék- kapot és az ajándékot. A Borsos iskola a meseíró pályázatra be- érkezett meséket juttatta el az óvodákba, amelyekhez a nagy- csoportosok rajzokat készítet- tek. Az intézményegységeket külön értékelték, így minden épületből hirdettek helyezette- ket. Első helyezettként kapott oklevelet és jutalmat Nádasi Sára, Fazekas Zoé, Vincze Réka, Stolár Anna Magdolna, Takács Flóra, Szívós Nelli, Mészáros Nóra, második helyezést ért el Török Luca Zora, Papp Lilla Boglárka, Véber Viola, Szlotta Vivien, Longhi Elizabet. Har- madik helyezett lett Takács Kata, Kalász Johanna, Jánka Flóra, Illés Barnabás, Gyömörei Fatima, Fekete Adrienn, külön- díjjal ismerték el Molnár Kincső munkáját. A díjátadást követően a szü- lők a leendő tanítókkal beszél- gettek, miközben a gyerekek akadálypályán próbálták ki ügyességüket, majd a kézműves foglalkozáson színeztek, virá- got ragasztottak papírból. Min- denki számára kellemes élmény volt az iskolában töltött első dél- után. Az emelt szintű ének-zene osztályba jelentkezők számára tájékozódó meghallgatást tart az intézmény március 24-én és 25-én 15 és 17 óra között az Eötvös utcai épületben. T.A. Ének tagozat, iskolaotthon, természetbarát osztály A Nyugdíjas szabadegye- tem tizenkilencedik évfolya- mának második előadását hallhatták az érdeklődők a Nagy László VKSZK színház- termében február 16-án. Az előadó dr. Jámbor Imre 36 évig volt Ajkán háziorvos. A rendszerváltás idején új is- mereteket szerzett a mentál- higiénés főiskolai képzésen, majd a homeopátiás kép- zésen. Nyugdíjba vonulása után még a manuálterápiás ismereteket is elsajátította, tehát minden szakmai tudás- sal rendelkezik ahhoz, hogy hiteles tájékoztatást tudjon adni a hallgatóságnak az al- ternatív gyógymódokról. A gyógyítás módszerei fo- lyamatos változásokon men- tek keresztül az évszázadok során. A régi idők gyógyítói a népi gyógyászatban a ter- mészetgyógyászat eszköz- rendszerét alkalmazták. Az orvostudomány az utóbbi évtizedekben hatalmas fejlő- désen ment át. Ennek ellenére a természetes eljárások iránti igény nem csökkent, hanem növekedett. Ennek egyik oka, hogy a gyógyítás személyte- lenné vált, a betegek egyéni igényeire nincs mindig tekin- tettel és gazdasági szempon- tok is meghatározó szerepet játszanak. Napjainkban az orvostudomány több eljárást átvett a természetgyógyászat- ból és ezeket főleg a megelő- zésben és utókezelésben al- kalmazza. Ennek érdekében orvosi egyetemeken és egész- ségügyi főiskolákon oktatják ezeket az eljárásokat. A tanult szakemberek fel- hívják a figyelmet arra, ho- gyan lehet észrevenni a csalás és kuruzslás jeleit. Érdemes megtévesztésre gyanakodni akkor, ha a „gyógyítók”gyors és kényelmes eljárásokat ígér- nek súlyos és bonyolult prob- lémákra, elvetik a tudomány alapelveit, a mellékhatásokra nem hívják fel a figyelmet, a képesítésüket egy-két hóna- pos tanfolyamokon szerezték és celebeket használnak fel módszereik népszerűsítésére. Dr. Jámbor Imre azt taná- csolta a jelenlévőknek, hogy ne tegyenek kárt magukban. Vegyenek részt orvosi vizsgá- latokon, folyamatosan kon- zultáljanak a háziorvosukkal. Egészséges gyanakvás legyen mindannyijukban, használják a józan eszüket és óvakodja- nak a „beetetős” szűrővizsgá- latoktól. Olyan gyógyítókban bízzanak meg, akiknek képe- sítésük van a klinikai orvos- lásban és a természetgyógyá- szatban egyaránt. Cs.B.É. Bár február közepén lejárt a középiskolai jelentkezések határideje, márciusban még módosíthatnak a diákok a megjelölt képzési helyek sorrendjén vagy újabb ta- gozatot jelölhetnek meg a már korábban megnevezett iskolában. Ezért hasznos lehet a jelentkezési határidő óta megjelent információk elemzése azzal a reménnyel, hogy hozzásegíthet a kor- rekcióhoz. A HVG többféle ered- ményességi mutató alapján elkészítette a vidéki gimná- ziumok és szakközépiskolák százas listáját, amelyet a je- lentkezési határidő környé- kén olvashattunk az eduli- ne.hu internetes honlapon. A sorrendből a helyi és kör- nyékbeli diákokat és szü- leiket elsősorban a megyei középiskolák érdeklik, ame- lyek közül öt gimnázium szerepel a listában a követ- kező sorrendben: a Lovassy gimnázium Veszprémben, a Magyar-Angol Tannyelvű gimnázium Balatonalmá- diban, a Vetési gimnázium szintén Veszprémben, a Türr gimnázium Pápán és a Bródy gimnázium Ajkán. Mivel mind az öt intézmény gimnázium, elsősorban a felsőfokú továbbtanulási esélyeket szem előtt tartó pályaválasztóknak nyújthat segítséget a kimutatás. Február végén jelent meg az iskolákban 2014-ben megírt kompetenciamé- rések elemzése. A mérést minden tanév végén, má- jusban írják a diákok szö- vegértésből és matematiká- ból. A középiskolások a 10. évfolyam végén teljesítik az országosan is összehason- lítható vizsgálatot. Ennek eredményei is a fenti megyei sorrendet igazolják, kivételt képeznek a bródys hatévfo- lyamos gimnazisták, akik- nek teljesítménye megelőzi a türrösökét, ahol 8 évfo- lyamos gimnáziumi képzés folyik. Nyilván alapos, a csa- ládban megvitatott döntés eredménye a pályaválasz- tás. Sokszor válhat azonban meghatározóvá olyan elem (barátok véleménye, a diá- kok elszakadási vágya, hal- lomásból szerzett informá- ciók), amelyet még érdemes tényekre alapozva átgondol- ni. Ezt szolgálja a márciusi módosítási lehetőség. Természetgyógyászat a háziorvos szemével Módosítási lehetőség az iskolaválasztáshoz
  • 4. Ajkai Szó 2015. március 6., péntek 4 Csemer Géza meséjét Köves- di László irányításával vitte színpadra egy nyolctagú sze- replőgárda. A legenda szerint Nanda Maharadzsa (Dorner Gyula) Góvardahan hegyei közelében élt népével. Egyetlen fia, Csu- lánó (Eszes Szabolcs) számta- lan csalódást okozott neki ki- rályfihoz nem illő viselkedésé- vel, ugyanis szemtelen, pimasz és engedetlen volt, nem hallga- tott apja intő szavára, és a mel- lé rendelt tanítót (Boronyák Gergely) is csúnyán kicsúfolta. Egy veszekedés alkalmával el- átkozta lánytestvérét (Bachrati Gelencsér Alexandra), aki az alvilág királyának (Boronyák Gergely) rabságába került. A maharadzsa hatalmas harag- ra gerjedt: Csulánó addig nem térhet vissza a szülői házba, amíg ki nem szabadítja test- vérét a fogságból. A királyfit szolgálóleánya, a szépséges Jasoda (Dézsi Darinka) meg- szánja, hiszen szerelmes a ki- rályfiba. Ő biztatja, hogy in- duljon csak útnak, és elküldi vele a király rozzant gebéjét, Geberét, a táltos lovat (Budai Márton). A vándoroknak sok nehéz megpróbáltatásban van részük, találkoznak az Erdő Szellemével és Völvával, a va- rázslónővel (mindkettőt Füze- si Klára alakította), megmen- tik a kígyókirály leányát (Cseh Adrienn), amiért a kígyókirály (Dorner Gyula) kölcsönadja Csulánónak varázserejű ingét, amelynek segítségével végül sikerül legyőzniük az alvilág királyát, és kiszabadítják az elátkozott testvért. Végül az átkokért felelős boszorkány (Füzesi Klára) elveszíti rontó erejét, átkai áldássá változnak. Csulánó a testvérével visszatér apja birodalmába, ahol már várja őt hű szerelme, aki fele- ségül megy hozzá. Cs.B.É. Áldássá változtak az átkokMisztikus indiai mesét láthattak február 24-én és 25-én a színházbérletes gyerekek a Hókirálynő Meseszínpad előadásában a művelődési központ színháztermében A vitéz Csulánó címmel. A produkciót Sebestyén Gábor Indiát idéző zenéje, a díszes, keleti hangulatú jelmezek és Borbély Krisztina koreográfiája tették látványossá (Fotó: Györkös) Ajka Város Önkormányza- tának Művelődési, Oktatási-és Sportbizottsága anyagi támo- gatás elnyerésére pályázatot hirdet ajkai székhelyű közmű- velődési és sportegyesületek 2015. évi támogatására. A pályázat célja közműve- lődési egyesületek esetében: A művelődő és önszerveződő közösségek működésének tá- mogatása. A lakosság széles ré- tegeit célzottan érintő kulturá- lis, Ajkán megrendezett prog- ramok támogatása. Országos és nemzetközi rendezvények szervezése, illetve azokon való részvétel. Helytörténeti jelen- tőségű kiadványok támogatá- sa. Sportegyesületek esetében: Ajka város sportegyesületei, sportklubjai alapvető mű- ködési feltételeinek segítése (edzői, segítői költségtérítés, nevezési díj, játékengedélyek, felszerelés vásárlás, utazási, ét- kezési költségek, játékvezetői díjak, mérkőzésekkel kapcso- latos költségek). Helyi sport- rendezvények támogatása (nemzetközi-, országos szintű versenyek rendezéséhez). Na- gyobb tömegeket megmozgató amatőr jellegű helyi rendezvé- nyek támogatása, melynek cél- ja mind nagyobb számban be- kapcsolni a város lakóit egyedi vagy folyamatos jelleggel a szabadidős sportba. A pályázaton rendelkezésre álló összeg: 8 000 000 Ft Pályázhatnak: Azok az ön- szerveződő közösségek, ame- lyek megfelelnek az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben foglalt szabályok- nak, valamint amelyeknek jó- váhagyott gazdasági-pénzügyi tervéből egyértelműen kitű- nik, hogy a pályázat keretében megjelenített feladatához 30% önerővel rendelkezik. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Ön- kormányzati és Humánszol- gáltató Iroda 307. iroda (8400 Ajka, Szabadság tér 12.), illetve az ajka.hu honlapon. Ugyan- ezen címeken lehet hozzájutni a pályázathoz szükséges adat- laphoz is. A pályázat benyújtásának határideje 2015. március 31. 16.00 óra. A határidőn túl be- érkező pályázatokat a bizottság nem vesz figyelembe. A pályázatokat Ajka város Önkormányzata Művelődési, Oktatási és Sportbizottsága bí- rálja el és a döntésről az Ajkai Szóban és Ajka város honlap- ján tájékoztatja a pályázókat. Ajka Város Önkormány- zata Művelődési, Oktatási és Sportbizottsága anyagi támo- gatás elnyerésére pályázatot hirdet helyi nyugdíjasklubok részére. A pályázat célja a nyugdíjas- klubok közösségfejlesztő tevé- kenységével, Ajka város pozitív megjelenítésével összefüggő programok, a városszépítésben végzett önkéntes munka támo- gatása, országos, megyei fesz- tiválokon, versenyeken való eredményes részvétel. A pályázaton rendelkezés- re álló összeg 2  600  000 Ft, amelyből az alaptámogatás mértéke átlagosan 20 000 Ft. Az alaptámogatásként fel- használható összeg maximum 600  000 Ft. Az alaptámoga- tást a pályázaton résztvevő nyugdíjasklubok létszámuk arányában kaphatják meg, a nyugdíjasklubok tagsági lét- számában meglévő átfedése- ket az alaptámogatás odaítélé- sénél a pályázatot elbíráló bi- zottság nem veszi figyelembe. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Ön- kormányzati és Humánszol- gáltató Iroda 307. iroda (8400 Ajka, Szabadság tér 12.), illetve az ajka.hu honlapon. Ugyan- ezen címeken lehet hozzájutni a pályázathoz szükséges adat- laphoz is. A pályázat benyújtásának határideje 2015. március 31. 16.00 óra. A határidőn túl be- érkező pályázatokat a bizott- ság nem vesz figyelembe. A pályázatokat Ajka város Önkormányzata Művelődé- si, Oktatási és Sportbizottsá- ga bírálja el és a döntésről az Ajkai Szóban és Ajka város honlapján tájékoztatja a pá- lyázókat. A vasárnapi nyitva tartás szabályai Az Országgyűlés megalkotta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapimunkavégzéstilalmárólszóló2014.éviCII.törvényt,mely 2015. március 15. napjától lép hatályba. Dr. Jáger László címzetes főjegyző ezzel kapcsolatban tájékoztatást adott ki, amelyben felhívja az érintett kereskedők figyelmét, hogy a törvényben vagy a felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben nem szabályozott kérdésekben a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. §-át kell alkalmazni, miszerint a kereskedő köteles az üzlet nyitva tartási idejét az üzlet létesítésére vonatkozó bejelentésében vagy a működési engedély iránti kérelemben, illetve az abban bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni és a vásárlókat tájékoztatni. Ennek értelmében azon ajkai kereskedő, akit a vasárnapimunkavégzéstilalmárólszólótörvénybenfoglaltszabályok érintenek, köteles a nyitva tartás módosítását a változást megelőző 8 nappal, de legkésőbb 2015. március 15. napjáig bejelenteni az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodáján, Incze Ilona kereskedelmi ügyintézőnél (IV. emelet 413. iroda) ügyfélfogadási időben (hétfő és szerda: 8.00 – 15.30 óráig). A bejelentéshez szükséges nyomtatvány a www.ajka.hu honlapról letölthető, illetve beszerezhető az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodán (IV. emelet 413. iroda). A felhívás teljes szövege olvasható a www.ajkaiszo.hu honlapon! Pályázat közművelődési és sportegyesületeknek Pályázati kiírás nyugdíjasklubok részére Hirdetmény Megtéríti az állam a vörösiszap-károkat Helyiadó-fizetési tudnivalók Felhívjuk a magánszemé- lyek, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok fi- gyelmét, hogy a helyi adók (magánszemélyek kommu- nális adója, építményadó, iparűzési adó, telekadó, gépjárműadó) 2015. I. félévi pótlékmentes befizetési ha- tárideje: 2015. március 16. A névre szóló csekkek postázá- sa megtörtént. Az Ajkai Közös Önkor- mányzati Hivatal pénzügyi irodája a magánszemélyek kommunális adójával kap- csolatban felhívja a figyel- met, hogy lakás eladása és vásárlása esetén is az adás- vételi szerződéseket az Ajkai Közös Önkormányzati Hiva- tal adócsoportjánál (V. eme- let, 504. iroda, tel: 521-151) be kell mutatni, a változások átvezetése miatt. A kom- munális adó fizetése alól kérelem benyújtása esetén mentességben részesülnek a nyugdíjasok, munkanélkü- liek, rendszeres gyermekvé- delmi támogatásban, vagy rendszeres szociális segély- ben részesülő személyek, va- lamint a kiskorú gyermeket nevelők. Ajkai Közös Önkormány- zati Hivatal Pénzügyi Iroda Ajka Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. febru- ár 5-i ülésén a következő rende- letet alkotta: 1/2015. (II.06.) rendelete a 2015. évi költségvetésről Kihirdetés napja: 2015. febru- ár 6. Ajka Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. febru- ár 25-i ülésén a következő ren- deleteket alkotta: 5/2015. (II.27.) rendelete a szociális igazgatásról, valamint a pénzbeli és természetben nyújtott és gyermekjóléti ellá- tásokról 6/2015. (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellá- tásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 4/2014. (III.5.) önkormányzati rendelettel módosított 29/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet módo- sításáról Kihirdetés napja: 2015. febru- ár 27. 7/2015. (II.26.) rendelete Ajka város fizető parkolási rendsze- rének szabályozásáról Kihirdetés napja: 2015. febru- ár 26. A rendeletek hiteles szövege az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatalban megtekinthető. Dr. Jáger László címzetes főjegyző A kormány döntése szerint az állam pénzbeli segítséget nyújt a vörösiszap-katasztrófa magánszemély károsultjainak, nem vagyoni káruk megtérülé- se érdekében - közölte a Nem- zeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel február 20- án. A közlemény szerint a költ- ségvetésben elkülönített 400 millió forinttal fedezett se- gítségnyújtás a bíróság által jogerősen megállapított nem vagyoni kár tőkeösszegére és a követelésnek a felszámolási eljá- rásban történő nyilvántartásba vételéért fizetett díjra terjed ki. A döntés azon a 70-80 családon segít, akik többnyire a lakó- helyük elvesztésével járó lelki trauma vagy a lúg okozta ma- radandó égési sérülések miatt kérnek nem vagyoni kártérítést. A jogosultaknak közigazgatási hatósági eljárás megindítását kell kérelmezniük a Veszprém Megyei Kormányhivatalnál - közölte az NFM. A kérelemhez mellékelni kell a bíróság jogerős döntését, a nyilvántartásba-vé- teli díj megfizetését igazoló do- kumentumot és egy nyilatkoza- tot, amelyben a magánszemély az állam javára engedményezi követelését. Rendőrök segítettek egy idős nőn Állampolgári bejelentésnek köszönhetően időben segítséget kapott egy 73 éves ajkai asszony, akire február 22-én éjszaka, háromnegyed kettő után találtak rá egy ajkai lépcsőház előtt. Az ajkai rendőrök – Ipsits Melitta r. törzsőrmester és Horváth Ferenc r. törzsőrmester megelőzési járőrök – azonnal a helyszín- re siettek, ahol a magatehetetlen nőt betakarták, majd értesítet- ték a mentőket. A hölgyet az Ajkai Magyar Imre Kórházba szál- lították további ellátása céljából. KÉK HÍREK Megöléssel fenyegetőzött A kiejtett szavaknak súlyuk van, de ezzel még nincs tisztában az a somlóvásárhelyi férfi, aki egy ajkai férfit telefonon keresz- tül megfenyegetett azzal, hogy ha legközelebb bárhol is meglátja, akkor megveri, megöli. Az Ajkai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le az eljárást. A fenyegetés 2014. december 2-án 9 óra körül történt, méghozzá a fenyegetőző az egyik hölgy ismerősének a telefonját felhasznál- va közölte feltett szándékát. Az ajkai férfi, ismerve régi ismerősét, megijedt és tartott tőle, hogy az a fenyegetést valóra váltja, ezért feljelentést tett. A 43 éves somlóvásárhelyi férfival szemben személy elleni erő- szakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elköve- tett zaklatás vétségének elkövetése miatt eljárás indult, amit a napokban az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádeme- lési javaslattal zárt le, s az ügyben keletkezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére küldte meg. Elfogták az étteremi fosztogatót Vádemelési javaslattal zárult annak az 56 éves ajkai nőnek az ügye, aki 2014 augusztusától november végéig több alkalommal egy ajkai étterem előteréből ruházatot és értékeket tulajdonított el. Az Ajkai Rendőrkapitányság adatgyűjtése során a zsaruk látókör- ébe került a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozha- tó ajkai asszony. A nő naponta az étteremből vitte az ebédet és ha az előtérben meglátott a fogason egy kabátot vagy más ruha- darabot, ami megtetszett neki, egy szatyorba tette és hazavitte. Otthon szembesült vele, hogy az eltulajdonított ruhadarabokban iratok, lakáskulcs, mobiltelefon is van. Arra is volt példa, hogy az elvitt mobiltelefon csörgött, és ő mint „jó szándékú megtaláló”, visszaadta a tulajdonosának. Az 56 éves asszony kihallgatása alkalmával beismerő vallomást tett. Vele szemben lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult, amit az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal zárt le. Az ügyben kelet- kezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére küldték meg.
  • 5. Ajkai Szó2015. március 6., péntek 5 Magányos, reménytelen emberek tömege A kegyeleti szolgáltatások piacán nagy a választék ár- ban és minőségben egyaránt. Mint Süléné Monos Tündétől, az egyik ajkai temetkezési vállalat munkatársától meg- tudtuk, januárban több urnás temetést rendeltek meg, mint koporsóst, máskor viszont a koporsós a több. Ma már nem idegenkednek a megrendelők a polgári szertartástól sem. A szolgáltatónál a legolcsóbb urnás temetés bruttó 110 ezer forint, a legolcsóbb koporsós pedig 145 ezer forintba kerül. Ez az urnát, az urnabetétet vagy a koporsót és a keresztet tartalmazza, valamint a teme- tés lebonyolítását, a hivatali ügyintézés költségeit. Ehhez jön még a ravatalozóhasznála- ti díj, amely a régi és a csingeri temetőben 24 ezer forint, az új temetőben 38 ezer forint.  Egy másik temetkezési cég- nél a legolcsóbb urnás temetés bruttó ára 110 ezer forint, a koporsós 140 ezer forint, tud- tuk meg Langróf Zsolt cégtu- lajdonostól. Az ő cégük végzi a köztemetést is, amely az összes temetés közel hat százaléka. Halottszállítás külföldre vagy külföldről Magyarországra elvétve fordul elő, évente egy- két esetben. Különleges ké- résekkel, igényekkel Langróf Zsolt nem találkozott, egyszer érdeklődtek nála az üvegfedelű koporsó áráról, amely 130-150 ezer forintért szerezhető be. Mi a teendő halálesetkor? Ha  a haláleset otthon törté- nik, a gyászolóknak a 104-es segélyhívó számon kell beje- lenteniük, ahol az ügyeletes munkaidőben a háziorvost, azt követően az orvosi ügye- letet küldi a helyszínre. Ha az orvos kiállította a szükséges igazolást, hívhatják a kegyele- ti szolgáltatót, amely elszállít- ja az elhunytat. Érdemes azt a szolgáltatót hívni, amelynél a temetést is meg kívánják ren- delni, így a szállításért nem kell külön fizetni.  Baleset vagy öngyilkosság esetén is orvost kell hívni, aki értesíti a hatóságokat.  A temetési szolgáltatás meg- rendelésekor le kell adni az elhunyt személyi igazolvá- nyát, lakcímkártyáját, ha volt útlevele, jogosítványa, azt is, házasságban élő esetén a há- zassági anyakönyvi kivonatot.  Urnakiadás befogadó nyilatkozatra Aki egykori lakásán vagy családja körében akar nyu- godni, még életében írásban kell nyilatkoznia erről. A 2013. novemberi jogszabályváltozás óta a hamvakat tartalmazó urnát csak a temetés helyét és idejét tartalmazó befogadó nyilatkozat ellenében adhatja ki a szolgáltató. Arra továbbra is van lehetőség, hogy a ham- vak egy részét miniurnában adják ki a családtagoknak. Miniurnát több hozzátartozó is kérhet.  Szórásos temetést csak a szóróparcellával rendelkező temetőben végeznek márci- ustól novemberig, az időjárás függvényében. A környékün- kön nem jellemző, hogy vala- ki a hamvai Dunába vagy Ba- latonba szórását kérné, olyan esettel viszont találkoztak a temetkezési szakemberek, hogy egy horgász a Széki-tavat szerette volna nyughelyeként. Ekkor a terület tulajdonosá- nak az engedélyét kérték, és megkapták, így kerülhetett sor a hamvak elhelyezésére. Erre a célra létezik biourna, amely teljesen környezetbarát anyagból áll, ételszinezékkel van befestve, a vízben pedig két óra alatt lebomlik. Az idősebbek, általában a hetven éven túliak közül, aki teheti, elkezd gyűjteni a ke- gyeleti szolgáltatás költségei- re. Az, hogy a haláleset bekö- vetkeztekor nincs a családnak erre pénze, a fiatalon vagy hir- telen eltávozottak hozzátarto- zóinál okozhat gondot, vagy a szegénységben élőknél. A köz- temetésen éppúgy megadják az elhunytnak a végtisztessé- get, mintha annak költségeit a családja állta volna.  A rászorulókat támogatja a város A február 28. napjáig hatály- ban levő rendelet értelmében a hozzátartozója temetéséről gondoskodó személy 25 ezer forint támogatásban részesül- het abban az esetben, ha jöve- delme egyedülállóként nem haladja meg a 85 500 forintot, vagy ha a családban élőnél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 71 250 forintot, tudtuk meg Bálint Attilánétól, a szociális és ápolási iroda ve- zetőjétől. A temetési segélyre a kérelmet a halotti anyakönyvi kivonat kiállításárt követő 60 napon belül nyújthatja be az a személy, akinek nevére a ke- gyeleti szolgáltató a temetési költségekről a számlát kiállí- totta.  Nem jogosult a támogatásra az, aki a hadigondozotti tör- vény értelmében pénzbeni ellá- tásra jogosult, valamint aki az elhunytat tartási vagy öröklési szerződéssel gondozta.  Tisler Anna TEMETÉS Egyre többen kérnek hamvasztást Kegyetlenül drága a kegyelet #Ajka az instagramon A haláleset nem csupán lelkileg terheli meg a hozzátartozókat, anyagilag is komoly tehertétel. Az új temető ravatalozója méltó környezetet biztosít a búcsúzáshoz (Fotó: Györkös) A diktatúrák keletkezésé- nek társadalmi vonatkozá- sairól tartott előadást Pécsi Tibor történész a Nagy László szabadidőközpontban febru- ár 27-én, a Hit Gyülekezete által rendezett szabadegyete- men. - Az iparosítás miatt saját közegéből kiszakadt, idegen környezetbe került ember gyökértelennek, fölösleges- nek érezte magát – mondta a történész. – Úgy érezte, hogy az ő élete nem fontos, ha ő nincs, akkor sincs sen- kinek hiányérzete. Az állam is magukra hagyta ezeket az embereket. A gyökértelenek sokan voltak, de tömeget al- kottak és nem közösséget. A közösség ugyanis az értékek, a hagyományok mentén ala- kul ki és működik, de ez a tömegnél hiányzik. Ezek az emberek nem tudták meg- határozni, hogy kik ők, mi a szerepük a társadalomban és milyen jövő vár rájuk. Kön�- nyen elhitték, hogy ők azért ilyen szegények, azért kell annyit dolgozniuk, mert má- sok, például a zsidók vagy a kapitalisták, kizsákmányol- ják őket. És született meg az a „megoldás”, hogy ki kell ik- tatni azokat és azonnal min- den jobbá válik. A kapitalis- tákat pedig a kommunisták tartották ellenségnek. Kiala- kult az internacionalizmus, amely a nemzetek felettiséget hirdette. Ebben a gépezetben az ember atomizálódott. Ki- alakult az emberben, hogy még számára sem az fontos, hogy ő mit gondol, hanem, hogy a hatalom gyakorlói mit mondanak. Nagy volt a bizonytalanság, ugyanis egy szűk kör döntötte el, hogy mi a jó irány, mit kell követni, és ez az irány gyakran változott. Mindig voltak, akik bekerül- tek a hatalomba, és olyanok is, akik épp kikerültek onnan. A hatalom birtokosai felsőbb- rendűnek érezték magukat. A diktatúrák jellemzője, hogy vezetőik ünnepeltetik magu- kat a néppel. Aki nem teszi meg, megtorlás vár rá. A dik- tatúrák jellemzője, hogy be- súgókra épül. Még családon belül sem mernek sok min- denről beszélni. Mindenna- posak a telefonlehallgatások, a levélfelbontás. A diktatúrák az elmúlt csaknem egy évszá- zadban 100 millió áldozatot követeltek világszerte. T.A. Pécsi Tibor történész tartott előadást a diktatúrák természetéről (Fotó: Györkös) A digitalis világ fejlődik, a facebook őrület lassan el- hagy bennünket: a fiatalokat legalábbis biztosan. Alapvető kommunikációs csatornának tekintik, használják, azonban a szülők, nagyszülők jelenléte eltántorítja őket annak igazi használatától, a képek feltöl- tésétől. Na meg már csak az számít menőnek, aki instagra- mozik. De mi is ez pontosan, és mit mutat például Ajka vá- rosáról a legújabb generáció kedvenc közösségi helye? Az Instagram Amerikából indult kép- és videómegosztó közösségi oldal, természetesen ez is a facebook tulajdonában van. Főként okostelefonról el- érhető, letölthető alkalmazás, de interneten is fellelhetőek a képek. Erre már a 13 évnél fiatalabbakat is felengedik szüleik (már aki foglalkozik gyermeke digitális jelenlétével, ugye). A felhasználók nézeget- hetik egymás képeit, kedvel- hetik, kommentelhetik azokat. Természetesen megoldható, hogy csak célzott személyek (barátok, családtagok) lássák a nekik szánt tartalmat, de lehet nyilvános is a profil. Üzenni is lehet egymásnak, de macerás, így nagyon kicsi az esélye egy esetleges zaklatásnak. Fő pro- filja tehát a képek és ezáltal élmények megosztása, például az úgynevezett hashtag-ekkel, melyek magyarra fordítva a képek címkével való ellátását jelenti, amolyan könyvjelző. A mi digitális könyvjelzőnk most Ajkánál nyílt ki, írásban jelölve: #ajka. És hogy mit lá- tunk a városból, mit töltünk fel leggyakrabban? Ajka hashtaggal több, mint 1500 poszt van az adatbá- zisban, főként kutyákról, és aranyos dolgokról, ugyanis az Ajka a Balkán országaiban (szerbül és szlovénul is) va- lamiféle cukiságot jelent. A rengeteg jutalomfalat, macs- ka, és barátnős, barátos fo- tót kiszűrve azonban remek perspektívában azért fel-fel tűnnek a város jellegzetes pa- neljei, a hőerőmű kéményei és a timföldgyár – utóbbiak talán a legnépszerűbbek tartalmi szempontból, de panoráma- képekkel és házibulifotókkal is találkozhatunk. Visszakö- szön a mozi terme, a városhá- za épülete, óvodák, szobrok, sőt még az üveggyári vasúti kiágazás is. Igazi csemegékre lehet tehát találni eme remek programnak köszönhetően. Élmények tekintetében is láthatunk olyan egyszeri, és megismételhetetlen dolgokat, mint például az őszi Punnany Massif koncert egy részlete, a belvárosi karácsonyfa, nép- táncfellépés, motorverseny. Ha pedig nem hashtagként választjuk ki Ajkát a prog- ramban, hanem mint azokat a képeket, melyek Ajka tele- püléséről valók, az itt lakók életébe is betekintést nyerhe- tünk: karácsonyi vacsora, a megáradt Torna-patak, és egy gyönyörű havazós videó is látható a Babucsáról. Tessék tehát megkérni a fiatalokat, hogy mutassák meg, mit rejt az Ajka hashtag! Juhász Bálint HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/521-164 Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com Web: www.ajkaimediakft.hu PSZIHIÁTRIAI MAGÁNRENDELÉS dr. Licz Andrea – hangulati problémák – szorongásos zavarok – alvászavar – szenvedélybetegségek kezelése Ajka, Móra F. u 28 Bejelentkezés: 20/2941667
  • 6. Ajkai Szó 2015. március 6., péntek 6 PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor SpongyaBob: Ki a vízből! 3D - színes, magyarul beszé- lő, amerikai családi animáci- ós film - március 14. szombat 14.30 és március 15. vasárnap 14.30 Shaun, a bárány - a film - szinkronizál angol animációs vígjáték - március 12. csütör- tök és március 19. szerda kö- zött hétköznap 14.30, hétvé- gén 13.00 Üzlet bármi áron - színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 91 perc - március 12. csütörtök 16.15, március 13. péntek 20.30, március 14. szombat 16.15, március 15. vasárnap 20.30, március 16. hétfő 16.15, március 17. kedd 20.30, március 18. szerda 16.15 Chappie - színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi - már- cius 12. csütörtök és március 18. szerda között mindennap 18.15 Focus - A látszat csal - szí- nes, magyarul beszélő, ame- rikai krimi-vígjáték, 104 perc - március 12. csütörtök 20.30, március 13. péntek 18.30, március 14. szombat 20.30, március 15. vasárnap 18.30, március 16. hétfő 20.30, már- cius 17. kedd 18.30, március 18. szerda 20.30 Oscar Film Fiesta Csingiling és a Soharém le- gendája 3D - szinkronizál mesefilm - március 5. csü- törtök 13.00, március 6. pén- tek 14.30, március 7. szombat 10.00, március 8. vasárnap 13.00, március 9. hétfő 13.00, március 10. kedd 14.30, már- cius 11. szerda 13.00 Shaun, a bárány - a film - szinkronizál angol animációs vígjáték - március 5. csütörtök 14.30, március 6. péntek 13.00, március 7. szombat 8.30, már- cius 8. vasárnap 11.15, márci- us 9. hétfő 14.30, március 10. kedd 13.00, március 11. szerda 14.30 Hős6os 3D – szinkronizált animációs - 1 Oscar jelölés - március 7. szombat 11.30, március 8. vasárnap 9.30 SpongyaBob: Ki a vízből! 3D - színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film - március 6. péntek 16.00, március 7. szombat 13.30, március 8. vasárnap 14.30 Amerikai mesterlövész - szí- nes, amerikai háborús film- dráma, 134 perc - 6 Oscar jelölés - március 5. csütörtök 16.00, március 10. kedd 18.15 Whiplash - amerikai film - 5 Oscar jelölés - március 5. csü- törtök 18.30, március 8. va- sárnap 16.15, március 9. hétfő 16.00 Birdman – amerikai filmvíg- játék - 9 Oscar jelölés - márci- us 5. csütörtök 20.30, március 11. szerda 16.00 Sráckor – amerikai film - 6 Oscar jelölés - március 6. pén- tek 18.00 Kódjátszma – szinkronizált angol-amerikai film - 8 Os- car jelölés - március 6. pén- tek 21.00, március 8. vasár- nap 20.30, március 11. szerda 20.30 Hobbit: Az öt sereg csatája 3D – szink. am fantasy - 1 Os- car jelölés - március 7. szom- bat 15.15, március 11. szerda 18.00 A fekete ruhás nő 2. – angol thriller - március 7. szombat 22.15 Foxcatcher – amerikai film - 5 Oscar jelölés - március 7. szombat 17.45, március 10. kedd 20.30 A szürke ötven árnyalata - szinkronizált amerikai ro- mantikus - március 7. szombat 20.00, március 9. hétfő18.00 A mindenség elmélete – szinkronizált amerikai élet- rajzi film - 5 Oscar jelölés - március 8. vasárnap 18.15, március 10. kedd 16.00 A Budapest Grand Hotel - szinkronizált amerikai film - 9 Oscar jelölés - március 9. hétfő 20.15 TV Ajka, a város televíziója Március 6. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Az első 800 év – A Pannon Várszínház gá- laműsora Március 7. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése Március 9. (hétfő) 19:00 Híradó Magazinműsor: Évértékelő ál- lománygyűlés a rendőrségen. Interjú Pécsi Tibor történés�- szel a kommunizmus áldoza- tainak emléknapja kapcsán. Mi lesz a Polányi Passióval? Nőnapi operettgála Oszvald Marikával Március 10. (kedd) 9:00 A hétfői adás ismétlése Március 11. (szerda) 19:00 Híradó Magazinműsor: Panaszláda: Vízelvezetőárok-problémák a Beréndi utcában. Integrált településfejlesztési műhely- munka. Sport: Kézilabda. Szellemi diákolimpia orszá- gos elődöntője a Bánkiban. Garamvölgyi Irén-emléktúra Március 12. (csütörtök) 9:00 A szerdai adás ismétlése Március 13. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: „Schifter Party” - az ács szakma tré- ningje. Ajkai óvónőket is je- löltek az „Év pedagógusa” díj- ra. Ablak Finnországra. Bánki szalagavató. Március 14. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megtekint- hetők a http://tvajka.hu hon- lapon! Művelődési házak Március 6-án 17.00 órakor Ablak Finnországra című kiállítás megnyitója a műve- lődési központ kiállítótermé- ben. Március 6-án 17.00 órától a 2014-es évjáratú csékúti bo- rok bírálata a Padragkúti Mű- velődési Házban. Március 8-án 18.00 órakor Nőnapi operettgála a Pesti Magyar Operett előadásában. Sztárvendég: Oszvald Marika. Március 10-én 14.30 órakor és 11-én 10.00 és 14.30 óra- kor bérletes gyermekszínházi előadás a művelődési központ színháztermében. Március 15-én 10.00 órakor megemlékezés és műsor nem- zeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Kossuth-szobor- nál. Március 16-17-én 19.00 óra- kor bérletes színházi előadás a művelődési központ színház- termében. Az Orlai Produkció Hitted volna? című vígjátéka tekinthető meg a Tamási és a Nagy László bérlet keretében. Március 18-án 14.00 órakor egészségügyi vetélkedő 5. osztályos gyermekek részére a művelődési központ aulájá- ban. Civil Ház Március 9. hétfő 9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária 14.00 Timföldgyári Nyugdíjas Klub Horváth Sándorné 16.30-18.00 Flowers Aero- bik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 17.30- FIT-BALL Halászné Bognár Adrien 18.00- Meridián torna Vajda Zsuzsanna 18.00- BODYPUMP 19.00- FIT-BOX 20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Március 10. kedd 8.15- Nyugdíjas Egészségmeg- őrző torna 9.30- Kézimunka Klub Garai- né Kisbej Ágnes 15.00 Bányász Hagyomány- ápoló Nyugdíjas Klub Simon Sándorné 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. versenycso- port 18.00-19.30 Flowers Aero- bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- PRO-FIT 19.15- TRX Halászné Bognár Adrien Március 11. szerda 9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyomásmérés Mező János- né 9.00 Otthon Segítünk Alapít- vány Györgyné Kollár Gabri- ella 15.00 Üveggyári Nyugdíjas Klub Süle Istvánné 16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport 18.00-19.30 Flowers Aero- bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 17.00- PRO-FIT 19.00- FIT-BOKSZ 20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Március 12. csütörtök 9.00- Hatha Jóga dr. Szabó Il- dikó 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny- csoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- BODYPUMP 19.30- TRX Halászné Bognár Adrien Március 13. péntek 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bognár Adrien Március 14. szombat 14.00- „Sárkánytűz” szerep- játszók Ünnepi megemlékezésekTisztelettel és szeretettel meghívjuk a város lakóit nemze- ti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésre és ünnepi műsorra március 15-én. Program: 9.15: Honvéd sírok koszorúzása a régi temetőben. 10.00: Megemlékezés és műsor a Kossuth-szobornál. Ün- nepi beszédet mond Pad Ferenc önkormányzati képviselő. A Pannon Várszínház ünnepi műsora, a műsort szerkesz- tette és rendezte: Vándorfi László. A megemlékezésen köz- reműködik: az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar. Kérjük a pártok, társadalmi szervezetek képviselőit, ko- szorúzási szándékukat március 12-ig szíveskedjenek jelez- ni a 211-745-ös telefonszámon! * * * Március 15-én 14.30-kor koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak Bakony- gyepesen az 1848-as emlékműnél (a volt iskola előtt). Ünnepi beszédet mond Pék Attila önkormányzati képviselő. * * * Március 15-én 17.00 órakor a tósokberéndi iskola előtti téren koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartanak az 1848-49-es szabadságharc emlékére, amelyre szere- tettel vár minden érdeklődőt Rieder András önkormányzati képviselő. Ünnepi beszédet mond Csendes Róbertné, a műsorban közreműködnek a Regös Nyugdíjas Klub tagjai és a tósokberéndi iskola diákjai. Hat különböző nehézségi fokú pályán versenyezhetnek március 15-én a fiatalok tá- jékozódási túraversenyének résztvevői. A csingeri parker- dőben a verseny 9.30 órától 11 óráig tart. Az érdeklődők 8.30 órától a helyszínen nevezhet- nek. A kategóriák, felsőfokú pálya diákoknak, kb. 6500 méter, felsőfokú pálya felnőtt, vegyes csapatoknak kb. 6500 méter, középfokú pálya diá- koknak, kb.5000 méter, kö- zépfokú pálya felnőtt vegyes csapatoknak kb. 5000 méter, alapfokú pálya gyermekeknek kísérővel kb. 2500 méter, alap- fokú pálya felnőtt, vegyes csa- patoknak kb. 4500 méter. Az első három helyezett ok- levelet, a legjobban teljesítő csapat tárgyjutalmat kap. A rendezők a csapatoknak táj- futó térképet biztosítanak. A Parkerdőben az Energetikai és Bányászati Múzeum, vala- mint az ásványgyűjtemény a verseny napjan 9-14 óráig in- gyenesen látogatható. Túraverseny ingyenes múzeumlátogatással Vígjáték a művelődési köz- pont színháztermében az Or- lai Produkciós Iroda előadá- sában. – március 16. (hétfő) 19.00 Tamási bérlet – március 17. (kedd) 19.00 Nagy László bérlet Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül marad- tak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltö- zik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költözte- tőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésé- re, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhet- nek. Bármikor. Szereplők: Hernádi Judit – Christine Kern András – Herman Ficzere Béla – Ralph Jeges Krisztián – Chuck Rendezte: Verebes István SZÍNHÁZAJÁNLÓ Richard Baer: Hitted volna? Dumaszínház A Dumaszínház humoristái várják a nevetni vágyókat a művelődési központ színház- termében bérletes előadásai- kon. – március 26. (csütörtök) 19.00: Roast - az évtized égése. Szereplők: Kiss Ádám, Kovács András Pé- ter (Kap), Kormos Anett, Dombóvári István (Dom- bi), Benk Dénes, Ganxta Zoltán – április 22. (szerda ) 19.00: Szomszédnéni Produkciós Iroda és Hadházi László – május 20. (szerda) 19.00: Aranyosi Péter és Kőhalmi Zoltán A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz- pont és az Ajkai Magyar – Finn Baráti Egyesület tiszte- lettel meghívja Önt, család- ját és barátait a Finn Kultúra Napja alkalmából az Ablak Finnországra című kiállítás- ra március 6-án 17.00 órára a művelődési központ kiállí- tótermébe. Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Rédling Nikoletta , az Ajkai Magyar - Finn Baráti Egye- sület elnöke. Közreműköd- nek: Kocsisné Gyimóthy Éva és az Ajkai Zeneiskola nö- vendékei. A tárlaton Martta Wende- lin Kalevala ihletésű képes- lapjai és Szentiváni János fo- tóművész Fehér Láng címmel a kortárs finn építészetről ké- szült alkotásai láthatók. A kiállítás megtekinthető március 20-ig, munkanapo- kon 9.00 órától 16.30-ig. Ablakot nyitnak Finnországra Gyermekszínházi előadások Csík Csaba – Bor Viktor: Robin Hood - zenés mesejáték a Szabad Ötletek Színháza előadásá- ban a művelődési központ színháztermében. – március 10-én 14.30: Bogáncs bérlet – március 11-én 10.00 és 14.30: Hófehérke és Vuk bérlet A „tolvajok fejedelme” sok mókán, kalandon át szolgáltat igazságot a szegényeknek a kapzsi gaz- dagok kárára. Színvonalas díszlet, jelmez vala- mint zene teszi teljessé a látványt és az előadást. Szereplők: Robin Hood: Farkas Zoltán – Pinczés Attila Marion: Házi Anita Sheriff: Zsiga László – Bor Viktor Richard király: Pinczés Attila – Bor Viktor Little John: Nádházy Péter
  • 7. Ajkai Szó2015. március 6., péntek 7 Az FC Ajka a listavezetőt fogadta a labdarúgó NB II. legutóbbi fordulójában. A né- zők jó iramú, változatos játé- kot láthattak, a kapuk felvált- va fogtak veszélyben addig, amíg a vendégek a 70. percben megszerezték a vezetést. In- nentől kezdve átvette a játék irányítását az Ajka, számos le- hetőséget dolgoztak ki Zoran Kuntic tanítványai. Már úgy tűnt, hogy ennek ellenére pont nélkül marad a csapat, amikor a 92. percben egy kapu előtti kavarodás után Lattenstein 15 méterről a hálóba vágta a lab- dát és ezzel döntetlenre men- tette a találkozót. A mérkőzés után a hazai- ak boldogok lehettek a késői egyenlítés miatt, de egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, vagy több szerencsével könnyedén legyőzhették volna a Mező- kövesdet, amely a döntetlen után is leszorult a tabella első helyéről. Lapzártánkkor még nem le- hetett tudni, hogy megrende- zik-e az első tavaszi fordulót a megyei első osztályú labdarú- gó bajnokságban, mivel több csapat is jelezte, hogy a pályája nem alkalmas a játékra. Min- denesetre az Ajka Kristály el- végezte a felkészülést, ami az új tréner, Sipos Tamás szerint sikeres volt, hiszen mindig nagy létszámmal vettek részt az edzéseken, ráadásul egy edzőmérkőzésen sem kaptak ki – a Téli Kupában csoport- juk élén végeztek –, ami önbi- zalmat adhat a játékosoknak a bajnokságra. A korábban Herenden és Alsóörsön te- vékenykedő tréner úgy érzi, elfogadták új csapatánál, a labdarúgók nagyon jól állnak a közös munkához. A létszám miatt biztos, hogy nem tud minden játékos minden mér- kőzésen szerepelni, de a szak- ember úgy próbálja forgatni a csapatot, hogy mindenki lehe- tőséghez jusson. A keret meg- erősödött a télen, Benkő And- rás, Bakos Arnold (Sümeg), Ménes Balázs (Magyarpo- lány), Nagy Ádám (FC Ajka), Traista Roberto (Devecser) és Burcsik Martin (Veszprém) is a Kristályhoz igazolt. Az erősebb állomány magasabb célokkal is jár, a klub szeretné megszerezni az ötödik helyet, a minimum elvárás pedig a nyolcadik hely megtartása. A Le Belier Móron szerepelt a kézilabda NB II. legutób- bi játéknapján. A vendégek kezdték jobban a találkozót, a tizedik percre már négygó- los előnyt szereztek (3-7). A hazaiak egyszer még két gólra felzárkóztak, de az ajkaiak ki- tűnő védekezésüknek köszön- hetően fokozatosan növelték a különbséget és a szünetre megnyugtató előnyt harcoltak ki. A második félidőben a mó- riak négy egymást követő gól- juknak köszönhetően „vissza- jöttek a meccsbe”, de a vendé- gek tartották biztos előnyüket (16-22). Az egyre durvábban játszó hazaiakat a játékveze- tők is támogatták, aminek következtében egy szabályta- lanság után az ajkaiak egyik játékosát, Majdanics Lászlót, a mentő vitte kórházba kéztö- réssel. A sérülés megzavarta a vendégeket, újabb négy móri gólra nem jött válasz (25-28). Izgalmas végjátékot követő- en azonban a Le Belier csa- patának sikerült kicsikarnia a győzelmet az agresszívan, olykor nagyon durván játszó móriakkal szemben. Női kézilabdázóink vere- séggel kezdték a tavaszi sze- zont, méghozzá hazai pályán a Várpalota ellen. A követke- ző fordulóban sikerült javí- tani a Nemesvámos vendége- ként. Az utóbbi mérkőzésen a szünetre megszerzett előny tudatában a csapatépítésre is lehetőség nyílt. A fiatalok meghálálták a bizalmat és megtartották a vezetést, fő- ként a magabiztos védekezés- nek köszönhetően. A Szombathelyen megren- dezett Régió Bajnokságon szálltak vízbe a Rája ’94 Úszó Klub versenyzői. Szűcs Berna- dett 400 méter vegyes és 200 méter mellúszásban aranyér- met szerzett, Muelek Fruzsina 1500 méter gyorson, Cser Dá- vid pedig 100 méter pillangón lett második. Veszprémben rendezték az Úszósuli Körverseny elneve- zésű, négyfordulós kupaso- rozat második napját, ahol 17 rájás úszó versenyzett, ös�- szesen 24 érmet szerezve. Az egyesület így a 16 klub közül második helyezést ért el eb- ben a fordulóban. Újvári Do- rina, Palkovics Máté és Szűcs Bernadett két-két, Hujber Ákos és Cser Dávid egy-egy aranyéremnek örülhetett. Szintén elsőként csapott a célba az Újvári Dorina, An- tal Csenge, Balassa Melinda, Szücs Enikő összeállítású lány váltó. Ezüstérmet szerzett Cser Dávid, Újvári Dorina, Burján Barnabás, Tóth-Vig Barnabás, Hujber Ákos és a fiú váltó (Cser Dávid, Longhi Nicolas, Varga Bence, Hujber Ákos). Balassa Melinda pedig kétszer is a dobogó második fokára állhatott. Bronzérmes lett Palkovics Adél, Király Dá- vid, Antal Csenge, Nyőgér Re- beka, Hujber Ákos. Cser Dá- vid pedig kétszer is harmadik helyen ért célba. Csicsics Richárd Labdarúgás NB II. FC Ajka – Mezőkövesd FC 1-1 (0-0) Ajka: Jánosa, Asztalos, Csá- szár, Zámbó, Köles, Nagy, Pál (Németh 62.), Beszter- cei (Lattenstein 78.), Major, Sowunmi, Szabó (Bölcsföldi 85.), vezetőedző: Zoran Kun- tic gól: Lattenstein (92.) U 21 FC Ajka – Sárvár FC 1-3 edző: Domján László, gól: Csordás S. U 17 FC Ajka – Sárvár FC 6-1 edző: Polonkai Csaba, gól: Szarka 2, Burai, Kungl, Kis- Varga, Nemes Kézilabda Móri KSC – Le Belier KK Ajka 27-28 (7-17) Ajka: Körli, Zeitler 5, Roz- mán 1, Bajnóczi 6(3), Tömör 1, Pavelka 5(1), Majdanics 3, csere: Heizer, Horváth, Huszti, Bukovics, 1, Mein- czinger 2, Klespitz, Szalay 1, Fülöp 2, Pék B. 1, edző: Poór Tamás kiállítáaok: 24 ill 12 perc hetesek: 10/8 ill. 4/4 jók: Bajnóczi, Zeitler, Pavel- ka, Körli Juniorok Móri KSC – Le Belier KK Ajka 21-35 (12-21) edző: Poór Tamás, gólok: Heizer 2, Horváth 4, Mein- czinger 9, Pék B. 8, Bukovics 2, Klespitz 5, Kiss 3, Rosta, Fülöp Megyei bajnokság, nők KK Ajka – FKC Várpalota 25-27 (9-15) Ajka: Schultz, Bobay 1, Bó- day 3, Mayer 12, Sulyok 1, Fülöp 4, Böhm 2, csere: György Sz. 1, György Zs., Szabó F., Szabó J., Jakab, Rie- ger 1, Tóth, edző: Fülöp Imre hetesek: 4/4 ill. 7/5 kiállítások: 12 ill. 8 perc jók: Fülöp, Mayer Nemesvámos – KK Ajka 20- 26 (10-17) Ajka: Schultz, Bobay 5, Bó- day 1, Mayer 9, Sulyok, Fü- löp 1, Böhm 5, csere: György Sz. 1, György Zs., Szabó F., Szabó J., Jakab, Rieger, Tóth, edző: Fülöp Imre hetesek: 5/5 ill. 3/3 kiállítások: - ill. 4 perc jók: Mayer, Bobay, Böhm Teke Ajka Kristály SE – Elekt- hermax Vasas SE 6-2 (3204- 3136) Kristály: Városi (Szigeti 488), dr. Tóth 542, Rózsavölgyi 561, Kovács 524, Tóth L. 536, Nagy 553, pontszerzők: Ró- zsavölgyi, Kovács, Tóth L., Nagy Ajka Kristály SE – Elekther- max Vasas SE 1-3 (961-998) Nagy 413, 548 Sakk NB II. Lövő SE – Bányász SK Ajka 7.5 – 4.5 Ajka: győzelem: Babócs, döntetlen: Kozma, Cseke, Paksa, Mihályfi, Kaufmann, László, Ludvai SPORTÖSSZEFOGLALÓ Az utolsó pillanatban mentett pontot az FC Ajka Rajtra kész a Kristály Övekért vizsgáztak a karatésok Túrák külföldön, társadalmi munka Az Ajka Kristály labdarúgói sikeres felkészülésen vannak túl, a megerősített keret várja a tavaszi nyitányt. Kézilabdázóink izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni Móron. SPORTAJÁNLÓ SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgás NB II. Az FC Ajka Gyirmóton szere- pel vasárnap 17 órakor. Az U15-ös és U14-es csapat va- sárnap 10 órakor fogadja az Alba KE csapatát. Megye I. Ha megrendezik az első for- dulót, a Kristály a Pétfürdő ellen kezdi a tavaszi szezont szombaton 13.30-kor az aj- kai műfüves pályán. Az ifjúságiak 11.30-kor ját- szanak. Kézilabda NB II. A Le Belier az Érdet fogadja vasárnap 16.30-kor. A juni- orok 18.30-kor kezdenek. A hölgyeknek a belépés Nőnap alkalmából ingyenes. Megyei bajnokság, nők A KK Ajka a Haladás II. csa- patát fogadja vasárnap 14 órakor. Övvizsgát tartott a Sun- Dome egyesület február vé- gén. Takács Miklós edzőtől megtudtuk, 49 kilenc sportoló három csoportban vizsgázott, majdnem mindenki sikerrel. A kezdő csoportból Bán- falvi Kristóf, BorresTimothy, Burka Bence, Egyed Bendegúz, Erdélyi Virág, Freind Gábor, Hadi Olivér, Hoffmann Ábel, Hoffmann Bence Péter, Hor- váth Bence, Juhász Barnabás, Kiss Csenge, Kiss Csongor, Kocsis Áron, Köbli Bulcsú, Kövi Csenge, Magos  Nikolasz, Móricz Máté, Palkovics Kitti, Pásztor Botond, Rajmon Mar- cell, Rapi Gergő, Sárik Dániel, Soós Nikolett, Várnai Noel, Vasáros Benedek teljesítette a követelményeket. A haladók közül Bencze Kornél, Botos Luca, Bödör Ábel, Ferenczi Artúr, Gál Martin, Gál Tamás, István Béla, Juhász Helga, Ko- vács Bence Bertalan, Könyv T. Barnabás, Németh Ákos, Rá- day Kornél, Rózsavölgyi Pat- rik, Somogyi Bence Dominik vizsgázott. A felnőtt csoport tagjai közül Antal Dániel, Bá- lint Máté, Darnai Sára, Ko- vács Levente, Lorbert Bálint Viktor, Rózsavölgyi Pál, Sze- keres Ákos, Beitl Antal Dániel, Darnai Dávid, Darnai Péter, Szlotta Blanka, Szlotta Jenő, Tróbert Flóra kapott övet. A sportolók március hetedi- kén Zalaszentgrótra utaznak versenyre. Tisler Anna A legfiatalabb vizsgázók csoportja (Fotó: Tisler) Sportbál volt a Kaszinóban Több, mint 160 vendég szórakozott együtt szombat este a Kaszinóban, a Sportbálon. A rendezvényt Zsidó András és Cserna Róbert, az FC Ajka két utánpótlásedzője szervezte meg. A megjelenteket elsőként a Dinamik Rock ’n Roll Klub és a Flowers Aerobik Klub táncosai szórakoztatták látványos koreográfiákkal, majd az Extázis zenekar gondoskodott a jó hangulatról. A belépő- és tombolajegyek vásárlásával a ven- dégek az Ajkai Labdarúgó Utánpótlásért Alapítványt támo- gatták. Ez a szervezet az FC Ajka sportegyesülettől teljesen függetlenül működik, a klub nem versenyző korosztályaiban játszó gyermekek külföldi tornákon való részvételének támo- gatására jött létre. Harmadik helyezést ért el az Ajka Kórház Sportegyesület a 2014. évi teljesítménye alap- ján. A díjat a Veszprém me- gyei szövetség évértékelőjén vették át. Dürgő Ágnes elnöktől meg- tudtuk, a Kórház SE 1974-ben alakult. A természetjáró egye- sületnek jelenleg 33 tagja van, nyílt túráikon azonban bárki részt vehet, sokan élnek is a lehetőséggel. Az egyesület és az Ajka Városi Természetba- rát Szövetség több programot szervezett tavaly is. A hagyo- mányos fiatalok túraverse- nyen március 15-én a csingeri parkerdőben 22 csapat 67 fő- vel vett részt. A Föld napja al- kalmából hirdették meg a Ku- tyával a Bakonyba elnevezésű túrát, amelyen 119 természet- barát vett részt, hetvennégyen kutyával érkeztek. A somlói kalandtúrán az esőzések mi- att csak kevesen vállalták a természetjárást, októberben a zöld túrára Tatabánya, Soly- már, Vasvár, Siófok, Veszp- rém, Székesfehérvár városok- ból is érkeztek. A természetjárók tavaly összesen 78 túranapot telje- sítettek. A Panellakó Civilek program keretében szervez- ték többek között a Gyere fel a Sárcsi-kútra elnevezésű túrát, amelyre sokan beneveztek. A résztvevők a természetjárás mellett megismerkedhettek a geológiai tanösvénnyel, turis- ta totót tölthettek ki, megnéz- hették a Hubertus erdei isko- lában a kiállítást, majd a prog- ram zárásaként szalonnasütés és teafőzés volt. Részt vettek a Vácott rende- zett Gyalogos Országos Talál- kozón, valamint felkeresték a csehországi Lednice-Valtice kultúrtájat, és a Morva-karszt vidékét. Az Erdélyi Kárpát Egyesület vándortáborában, Aranyos- széken, július 27-től augusztus 3-ig bejárták a környéket, fel- keresték az Európa-hírű Tor- dai-hasadékot, a tordai sóbá- nyát, a Durgau-sósvölgyet, va- lamint útba ejtették Torockót. A Kórház SE tagjai a turis- ta útvonalak karbantartását is vállalják, az ő nevükhöz fűző- dik a Közép-dunántúli Piros Túra Veszprém megyei szaka- szának a felújítása. T.A. Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.