SlideShare a Scribd company logo
1 of 53
Magyar Levéltárak Vezetői Tanácsának Tanácskozására
(Lakitelek, 2023. május 18 – 20.)
Szabadkai Történelmi Levéltár
https://suarhiv.co.rs/hun
Stevan Mačković, igazgató,
levéltári tanácsos
stevanmackovic@gmail.com
1959-ben születtem Szabadkán
1984-ben szereztem diplomát
1992-ben jöttem a Levéltárba
2001-ben kineveztek igazgatónak
Hogyan lehetne bemutatni
Levéltárunkat? Talán azok, akik ránk
vannak utalva, akik szolgáltatásaink
felhasználói, többet tudnának róla
mondani. Felhasználóink száma pedig
megközelítőleg 2000 fő évente.
Közülük 100-an kutatnak, a többiek
pedig kérelemmel fodultak hozzánk
(munkaévek, különböző engedélyek,
vagyonvisszaszármaztatás, stb.).
SZERBIÁBAN 39 LEVÉLTÁR MŰKÖDIK, AMELYEK
KÖZÜL
Vajdaságban 10 található:
1. Vajdasági Levéltár
2. Fehértemplom
3. Nagykikinda
4. Újvidék
5. Pancsova
6. Zenta
7. Zombor
8. Szávaszentmeder (Sremska Mitrovica)
9. Szabadka
10.Nagybecskerek
BEVEZETÉS
TÉNYÁLLÁS
A szabadkai Városháza épülete 1908-1912 között épült
A Szabadkai Történelmi Levéltár
községközi levéltárként
működik, tevékenységét az
Észak-bácskai körzet területén
folytatja, amely körzet Szabadka
község területén kívül Topolya
és Kishegyes községet is
magába foglalja.
HATÁSKÖRÜNK
• A levéltári anyag feldolgozása és
rendezése
• Felek fogadása (a vagyonvisszaszármaztatás
még nem zárult le, stb.)
• Kutatók ( közel 100-an évente)
• Kulturális-felvilágosító tevékenység (EX
PANNONIA, Levéltári Napok, kiállítások,
előadások…)
ROSSZ TÖRVÉNY
A jogalkotó nem határozta meg
egyértelműen a különbséget a levéltári
anyagokat és iratanyagot köz- és
magántulajdonban lévő létrehozók között.
Emiatt az állami és községi intézmények,
valamint mintegy 5000 kis- és
nagyvállalkozás ellenőrzési és felügyeleti
kötelezettsége ránk hárul.
A SZTL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
MA
1. Igazgatási és egyéb általános ügyek
osztálya
2. Levéltáron kívüli levéltári anyagok
védelmével foglalkozó osztály (5000
anyagszolgáltató...)
3. Irattári anyagokat rendező és feldolgozó
osztály
4. Dokumentációs és információs
szolgáltatási osztály
АРХИС (ARHIS)…
Az országban 2020 elejéig nem létezett
közös információs platform, egységes
kritérium, világos jogalap. Ekkor
fogadták el a levéltári anyagokról és a
levéltári tevékenységekről szóló új
törvényt, életre kelt az ARHIS, a Szerb
Köztársaság levéltári anyagának központi
nyilvántartó digitális rendszere, amely
2020 óta van használatban.
glavni
meni
Egy a
hiányosságok
közül: a
rendszer zárt,
a nyilvánosság
számára nem
elérhető.
NÉGY HIVATALOS ELNEVEZÉS
• ИСТОРИЈСКИ АРХИВ СУБОТИЦА
(szerbül)
• POVIJESNI ARHIV SUBOTICA (horvátul)
• SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR
(magyarul)
• ISTORIJSKI ARHIV SUBATICA
(bunyevácul)
A LEVÉLTÁR AZ EGYKORI RENDŐRSÉGI FOGDA
(1912-1945) HELYISÉGEIBEN TALÁLHATÓ
Tatarozás
előtt
GONDJAINK
1. Az alapító viszonyulása (pillanatnyilag
ez Szabadka község, ám központosítást
terveznek) – a kultúra hátul kullog, a
sort pedig a Levéltár zárja
2. Helyhiány
https://www.youtube.com/watch?v=Kg
Qb5rz5VX4
https://www.youtube.com/watch?v=tv7
caNj4B4A&t=318s
3. Munkatársak hiánya, nem létezik
levéltárosokat képző egyetem
4. A hiányosságok tovább sorolhatók…
A Szabadkai Történelmi Levéltárnak 2014
végén 22 foglalkoztatottja volt, ma, 2023-ban
csupán 16, annyi, mint 1980-ban.
A város legszűkebb központjában, a
műemléknek nyilvánított Városháza III.
emeletén vannak helyiségeink. Ezek nem
elegendők és nem tesznek eleget a
feltételeknek.
NAGY GONDOT JELENT A SZEMÉLYZET
HIÁNYA. EZ A PROBLÉMA SZINTE AZ
ALAPÍTÁS ÓTA FENNÁLL, DE MÁRA
EZ AZ ÁLLAPOT MÁR KÉTSÉGBEEJTŐ
SSzabadka, Matija Gubec utca 52. – az úgynevezett Margit-
malom, hét raktárhelyiségünk egyike
év foglalkoztatottak anyag mennyisége
1947. 1 5 vagon
1962. 9 1 524 f.m.
1990. 16 3 498 f.m.
1999. 16 4 276
2012. 22 5 300
2020. 15 6 957
2023. 16 7 666
1996 1977
Milyen anyagi források állnak a
rendelkezésünkre?
Alapítónk – Szabadka község 2023-ra
200 000 euró körüli összeget látott elő
a Levéltár finanszírozására (ami
lakosonként megközelítőleg 1 eurót
tesz ki). Az összeg 90%-a fizetésekre
és a rezsiköltégekre megy el! Az
alapítótól mindezidáig egyetlen
informatikai eszközt sem kaptunk.
LEVÉLTÁRI ANYAG
A város címere Szent Mária kamaraváros kiváltságleveléről
1743-ból és 1779-ből
7600
folyóméter
levéltári
anyagot
őrzünk.
A nagydepó.
Az utóbbi 10
év legtöbbet
kutatott
anyagai az
egyházi
(és állami)
anyakönyvek
KUTATÓINK...
Az elmúlt 10 év
folyamán a kutatók
leginkább az egyházi
és állami
anyakönyveket
keresték.
A Levéltár olvasóterme 12 kutató
befogadására alkalmas. 2022-ben 88
kutató (közülük 8 külföldi) 538 napon
át kutatott olvasótermünkben.
Az állami közigazgatás előírásai értelmében
az anyakönyvi hivatalok a 100 évnél régebbi
anyagokat kötlesek átadni a levéltáraknak.
Most van folyamatban az
egyházak vagyonának
visszaszármaztatása, így az
F:451. fundusban található – a
1687–1949 közötti időszakra
vonatkozó egyházi anyakönyvek
gyűjteményét is vissza kell adnunk.
2013. 09.01-jén nálunk is megjelent a
levéltári gyakorlat egy új dimenziója:
elérhetővé vált az
e-levéltár (e-arhiva)
– Lehetővé vált a levéltári anyag
kutatása a világhálón keresztül is.
– A magyarországi Kalocsai
Főegyházmegyei Levéltár ihletett meg
bennünket.
A Kalocsai
Főegyházmegyei Levéltár
munkatársai
anyakönyveink egy
részének szkennelése
közben.
Az E-kutatás elnevezésű projektum célja
az Egyházi Anyakönyvek Gyűjteményének
online közzététele, hogy ily módon az a
kutatók minél szélesebb köre számára
hozzáférhető legyen. Ez módszer úttörő
a szerbiai levéltárak körében.
A felhasználók első
teendői: a belépés és a
regisztráció...
A Központi Anyakönyv
tárgymutatójának szkennelt oldala
F:451. A megkereszteltek jegyzéke 1773-ból.
TANÁCSKOZÁSOK:
1. Szabadkai Levéltári Nap,
2008.
2023.szeptember 22.
16. Szabadkai Levéltári
Nap
A SzTL a Szabadkai Városházák
1751-1828-1912
című kiállításának egyik panója
A KIÁLLÍTÁS 2010
szeptemberében nyílt meg.
VENDÉGKIÁLLÍTÁSKÉNT
• ESZÉKEN
• VUKOVÁRON
• BUDAPESTEN (BFL)
• KECSKEMÉTEN volt látható.
KIADVÁNYOK
http://expannonia.suarhiv.co.rs/index.php?l
ang=hun
DIGITALIZACIÓ
- törvényes kötelességünk
- hozzájárul a levéltári anyagok
védelméhez
- nagyon egyszerű módja annak, hogy
az anyag közelebb kerüljön a
felhasználókhoz
- a szkennelt anyagok megfizettetése
könnyebb bevételforrást biztosít
számunkra, stb.
Valamikor régen...
Lelkes kutatónk, dr. Hóvány Lajos
saját felszerelésével készít
felvételeket (2005)
2019.
Apró lépéseink...
- Legjelentősebb anyagunk (kiváltságlevelek) már
digitalizált
- a tervek szerint folyamatosan dolgozunk a
digitalizáláson
- A 2009. szeptember 23-án megtartott II. Levéltári
Napon, melynek témája A Levéltárak és a
digitalizáció volt,13 beszámoló hangzott el
- Levéltárunk 2013 szeptembere óta dolgozik az "E-
archívum" projekten, amely lehetőséget biztosít a
KAK (CMK) index online keresésére
PROJEKTEK
Eddig több, digitalizáción alapuló nemzetközi
projektet is megvalósítottunk. A partnerek
(felhasználók) a következők voltak:
• Family Search International = 100 évnél régebbi
születési dátummal rendelkező személyek személyes
adatait tartalmazó anyagok szkennelése
• United States Holocaust Memorial Museum =adatbázis
létrehozása a szabadkai zsidókról 3611 leírás és szken
• Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár = Központi
Anyakönyv
• Budapest Főváros Levéltára = anyag a magyar
közjegyzőkről
• https://www.icarus.eu/en/cooperation/online-
portals/monasterium-net/ = okleveleink1743-ből és
1779-ből
• Participants of the project:
1. The Historical Archives of Subotica
2. United States Holocaust Memorial
Museum
• Topic-goals:
Identify, locate, list and scan the archival
material
About Jews (1918–1941) in
Subotica
- Évente átlagosan 100 000 digitális
felvételt készítünk
- Ezeknek azonban csupán kis hányada
érhető el online (1:40 arányban)
DIGITÁLIS CSATORNÁINK
www.suarhiv.co.rs
https://www.facebook.com/istorijskiarhiv.subotica.14
https://www.instagram.com/arhivsubotica.1391_2018/
https://www.youtube.com/channel/UCyj79II-
oO7dp48AbRIJZ0Q
https://istorijskiarhivsubotica.wordpress.com/subotica-1919-1921 /
EGYÜTTMŰKÖDÉS
2004.
2008.
2007.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉSEK ALÁÍRÁSA
2004. – Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét
2007. – BFL és Csongrád Megyei Levéltár, Szeged
KÖSZÖNÖM!
Kapcsolat:
Szabadkai Történelmi Levéltár
Szabadság tér 1/III.
24000 Szabadka
Szerb Köztársaság
info@suarhiv.co.rs
+ 381 24/626-889

More Related Content

Featured

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by HubspotMarius Sescu
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTExpeed Software
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsPixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfmarketingartwork
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsKurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summarySpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentLily Ray
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best PracticesVit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementMindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...RachelPearson36
 

Featured (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

SZABADKAI Történelmi Levéltár,LAKITELEK, 2023.pptx

  • 1. Magyar Levéltárak Vezetői Tanácsának Tanácskozására (Lakitelek, 2023. május 18 – 20.)
  • 2. Szabadkai Történelmi Levéltár https://suarhiv.co.rs/hun Stevan Mačković, igazgató, levéltári tanácsos stevanmackovic@gmail.com
  • 3. 1959-ben születtem Szabadkán 1984-ben szereztem diplomát 1992-ben jöttem a Levéltárba 2001-ben kineveztek igazgatónak
  • 4. Hogyan lehetne bemutatni Levéltárunkat? Talán azok, akik ránk vannak utalva, akik szolgáltatásaink felhasználói, többet tudnának róla mondani. Felhasználóink száma pedig megközelítőleg 2000 fő évente. Közülük 100-an kutatnak, a többiek pedig kérelemmel fodultak hozzánk (munkaévek, különböző engedélyek, vagyonvisszaszármaztatás, stb.).
  • 5. SZERBIÁBAN 39 LEVÉLTÁR MŰKÖDIK, AMELYEK KÖZÜL Vajdaságban 10 található: 1. Vajdasági Levéltár 2. Fehértemplom 3. Nagykikinda 4. Újvidék 5. Pancsova 6. Zenta 7. Zombor 8. Szávaszentmeder (Sremska Mitrovica) 9. Szabadka 10.Nagybecskerek BEVEZETÉS TÉNYÁLLÁS A szabadkai Városháza épülete 1908-1912 között épült
  • 6. A Szabadkai Történelmi Levéltár községközi levéltárként működik, tevékenységét az Észak-bácskai körzet területén folytatja, amely körzet Szabadka község területén kívül Topolya és Kishegyes községet is magába foglalja.
  • 7. HATÁSKÖRÜNK • A levéltári anyag feldolgozása és rendezése • Felek fogadása (a vagyonvisszaszármaztatás még nem zárult le, stb.) • Kutatók ( közel 100-an évente) • Kulturális-felvilágosító tevékenység (EX PANNONIA, Levéltári Napok, kiállítások, előadások…)
  • 8. ROSSZ TÖRVÉNY A jogalkotó nem határozta meg egyértelműen a különbséget a levéltári anyagokat és iratanyagot köz- és magántulajdonban lévő létrehozók között. Emiatt az állami és községi intézmények, valamint mintegy 5000 kis- és nagyvállalkozás ellenőrzési és felügyeleti kötelezettsége ránk hárul.
  • 9.
  • 10. A SZTL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE MA 1. Igazgatási és egyéb általános ügyek osztálya 2. Levéltáron kívüli levéltári anyagok védelmével foglalkozó osztály (5000 anyagszolgáltató...) 3. Irattári anyagokat rendező és feldolgozó osztály 4. Dokumentációs és információs szolgáltatási osztály
  • 11.
  • 12. АРХИС (ARHIS)… Az országban 2020 elejéig nem létezett közös információs platform, egységes kritérium, világos jogalap. Ekkor fogadták el a levéltári anyagokról és a levéltári tevékenységekről szóló új törvényt, életre kelt az ARHIS, a Szerb Köztársaság levéltári anyagának központi nyilvántartó digitális rendszere, amely 2020 óta van használatban.
  • 13. glavni meni Egy a hiányosságok közül: a rendszer zárt, a nyilvánosság számára nem elérhető.
  • 14. NÉGY HIVATALOS ELNEVEZÉS • ИСТОРИЈСКИ АРХИВ СУБОТИЦА (szerbül) • POVIJESNI ARHIV SUBOTICA (horvátul) • SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR (magyarul) • ISTORIJSKI ARHIV SUBATICA (bunyevácul)
  • 15. A LEVÉLTÁR AZ EGYKORI RENDŐRSÉGI FOGDA (1912-1945) HELYISÉGEIBEN TALÁLHATÓ Tatarozás előtt
  • 16.
  • 17. GONDJAINK 1. Az alapító viszonyulása (pillanatnyilag ez Szabadka község, ám központosítást terveznek) – a kultúra hátul kullog, a sort pedig a Levéltár zárja 2. Helyhiány https://www.youtube.com/watch?v=Kg Qb5rz5VX4 https://www.youtube.com/watch?v=tv7 caNj4B4A&t=318s 3. Munkatársak hiánya, nem létezik levéltárosokat képző egyetem 4. A hiányosságok tovább sorolhatók…
  • 18. A Szabadkai Történelmi Levéltárnak 2014 végén 22 foglalkoztatottja volt, ma, 2023-ban csupán 16, annyi, mint 1980-ban. A város legszűkebb központjában, a műemléknek nyilvánított Városháza III. emeletén vannak helyiségeink. Ezek nem elegendők és nem tesznek eleget a feltételeknek. NAGY GONDOT JELENT A SZEMÉLYZET HIÁNYA. EZ A PROBLÉMA SZINTE AZ ALAPÍTÁS ÓTA FENNÁLL, DE MÁRA EZ AZ ÁLLAPOT MÁR KÉTSÉGBEEJTŐ
  • 19. SSzabadka, Matija Gubec utca 52. – az úgynevezett Margit- malom, hét raktárhelyiségünk egyike
  • 20. év foglalkoztatottak anyag mennyisége 1947. 1 5 vagon 1962. 9 1 524 f.m. 1990. 16 3 498 f.m. 1999. 16 4 276 2012. 22 5 300 2020. 15 6 957 2023. 16 7 666
  • 22. Milyen anyagi források állnak a rendelkezésünkre? Alapítónk – Szabadka község 2023-ra 200 000 euró körüli összeget látott elő a Levéltár finanszírozására (ami lakosonként megközelítőleg 1 eurót tesz ki). Az összeg 90%-a fizetésekre és a rezsiköltégekre megy el! Az alapítótól mindezidáig egyetlen informatikai eszközt sem kaptunk.
  • 24. A város címere Szent Mária kamaraváros kiváltságleveléről 1743-ból és 1779-ből
  • 26. Az utóbbi 10 év legtöbbet kutatott anyagai az egyházi (és állami) anyakönyvek
  • 28. Az elmúlt 10 év folyamán a kutatók leginkább az egyházi és állami anyakönyveket keresték. A Levéltár olvasóterme 12 kutató befogadására alkalmas. 2022-ben 88 kutató (közülük 8 külföldi) 538 napon át kutatott olvasótermünkben.
  • 29. Az állami közigazgatás előírásai értelmében az anyakönyvi hivatalok a 100 évnél régebbi anyagokat kötlesek átadni a levéltáraknak. Most van folyamatban az egyházak vagyonának visszaszármaztatása, így az F:451. fundusban található – a 1687–1949 közötti időszakra vonatkozó egyházi anyakönyvek gyűjteményét is vissza kell adnunk.
  • 30. 2013. 09.01-jén nálunk is megjelent a levéltári gyakorlat egy új dimenziója: elérhetővé vált az e-levéltár (e-arhiva) – Lehetővé vált a levéltári anyag kutatása a világhálón keresztül is. – A magyarországi Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár ihletett meg bennünket.
  • 31. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár munkatársai anyakönyveink egy részének szkennelése közben. Az E-kutatás elnevezésű projektum célja az Egyházi Anyakönyvek Gyűjteményének online közzététele, hogy ily módon az a kutatók minél szélesebb köre számára hozzáférhető legyen. Ez módszer úttörő a szerbiai levéltárak körében.
  • 32. A felhasználók első teendői: a belépés és a regisztráció...
  • 33.
  • 35. F:451. A megkereszteltek jegyzéke 1773-ból.
  • 36. TANÁCSKOZÁSOK: 1. Szabadkai Levéltári Nap, 2008. 2023.szeptember 22. 16. Szabadkai Levéltári Nap
  • 37.
  • 38. A SzTL a Szabadkai Városházák 1751-1828-1912 című kiállításának egyik panója A KIÁLLÍTÁS 2010 szeptemberében nyílt meg. VENDÉGKIÁLLÍTÁSKÉNT • ESZÉKEN • VUKOVÁRON • BUDAPESTEN (BFL) • KECSKEMÉTEN volt látható.
  • 41. DIGITALIZACIÓ - törvényes kötelességünk - hozzájárul a levéltári anyagok védelméhez - nagyon egyszerű módja annak, hogy az anyag közelebb kerüljön a felhasználókhoz - a szkennelt anyagok megfizettetése könnyebb bevételforrást biztosít számunkra, stb.
  • 42. Valamikor régen... Lelkes kutatónk, dr. Hóvány Lajos saját felszerelésével készít felvételeket (2005) 2019.
  • 43. Apró lépéseink... - Legjelentősebb anyagunk (kiváltságlevelek) már digitalizált - a tervek szerint folyamatosan dolgozunk a digitalizáláson - A 2009. szeptember 23-án megtartott II. Levéltári Napon, melynek témája A Levéltárak és a digitalizáció volt,13 beszámoló hangzott el - Levéltárunk 2013 szeptembere óta dolgozik az "E- archívum" projekten, amely lehetőséget biztosít a KAK (CMK) index online keresésére
  • 44. PROJEKTEK Eddig több, digitalizáción alapuló nemzetközi projektet is megvalósítottunk. A partnerek (felhasználók) a következők voltak: • Family Search International = 100 évnél régebbi születési dátummal rendelkező személyek személyes adatait tartalmazó anyagok szkennelése • United States Holocaust Memorial Museum =adatbázis létrehozása a szabadkai zsidókról 3611 leírás és szken • Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár = Központi Anyakönyv • Budapest Főváros Levéltára = anyag a magyar közjegyzőkről • https://www.icarus.eu/en/cooperation/online- portals/monasterium-net/ = okleveleink1743-ből és 1779-ből
  • 45. • Participants of the project: 1. The Historical Archives of Subotica 2. United States Holocaust Memorial Museum • Topic-goals: Identify, locate, list and scan the archival material About Jews (1918–1941) in Subotica
  • 46. - Évente átlagosan 100 000 digitális felvételt készítünk - Ezeknek azonban csupán kis hányada érhető el online (1:40 arányban)
  • 52. 2007. EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉSEK ALÁÍRÁSA 2004. – Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét 2007. – BFL és Csongrád Megyei Levéltár, Szeged
  • 53. KÖSZÖNÖM! Kapcsolat: Szabadkai Történelmi Levéltár Szabadság tér 1/III. 24000 Szabadka Szerb Köztársaság info@suarhiv.co.rs + 381 24/626-889