SlideShare a Scribd company logo
1 of 6
Kozma Szilárd karma- és családasztrológus:

  Az emberek az ítélkezői felületességükön keresztül tévesztik meg - És ezáltal
büntetik meg! - magukat a sorsfontosságú döntéseik meghozásában



Motto: “Az elemek csak egymástól jól megkülönböztetve és a maguk nemében és
egyediségében jól meghatározva egyesíthetők. Minden olyan egység, amely ezt nem, veszi
figyelembe hamis egység, amit a sorserők (külső) hatása, vagy az elemek (belső)
lázadása fog előbb utóbb, akár tragikus állapotikat és helzyeteket is okozva, felbontani.”
– Az alkímia első törvénye

A vonzás és a tükröződés egyetemes törvénye csak a kilencedik része a 1O egyetemes
törvénynek. - Pl. a fejlődés és a polaritás törvénye mellett, amleyek a legtöbb esetben
negatív módón, ugymond karma-oldásra serkentőn: nevelő-kényelmetlenül és
drámaian hatnak. De a hatása is, megoszlik, hét dimenzió hatás-köre és erőtere
szintjén. Nemspirituális tájékozottságra, hanem éppen, hogy primtívszellemi
tájékozatlanságra utal az, ha minden sors- éds életeseményt, a vonzás és a tükröződés
vagy a hatás- visszahatás törvényével magyarázunk. Ez a magyarázat arra is pl., hogy
azok, akik a Titok c. nagy sikerű misztikus filmet ezerszer megnézték, és az ott
elhangzott tanácsokat egy az egyben betartották, nem gazdagodtak meg, nem kapták
meg az őket boldoggá tevő élet- és lelkitársukat és még csak nagyobb lakásra, vagy egy
kissebb házikóra sem tettek szert, sőt, a banki hiteleiktől sem szbadultak meg a filmben
hirdetett titkos tudományuk segítségével. És ez a magyarázat arra is, hogy aki ezt a
filmet látva és más hasomló misztikus tárgyú könyveket is olvasva úgy képeli, hogy
teljesen meg világosodott és meg értette a vonzás és a tükör egyetemes törvényét, miért
nem nevezhető még beavatottnak. Sőt: még csak "szellemi embernek" sem.



   Elképesztő, hogy egyesek mennyire felületesek tudnak lenni az életben és
ennek következtében az életük és sorsuk minőségére nézve is káros, sőt, ez
esetben például: végzetes ítéleteikben! A minap kaptam egy, rám
másodpercekig valósággal bénítón ható, mivel hogy, kétségbeejtően
felületes és ezért abszolút hibás ítélkezésről tanúskodó levelet. Ennek a
szerzője, az engem primitív bosszúállási reflexből, de tényleges tárgyi alap
és ok nélkül rágalmazó kökösi kerge („anarchikus” – sic!) prófétát, Nagy
Attila Pulit is, „szellemi embernek” nevezi! Ráadásul, az illető - persze,
hogy nyilas napjegyű! - hölgy, egyenesen kiábrándítónak tartja, hogy „mi
ketten”, vagyis Én és a Próféta, ezen általa megállapított "szellemi
emberségünk” magaslatáról, állítólag „szapuljuk egymást”!
  Sejtettem én - És éppen ettől félve vettem fel a méltatlan szerepet, hogy az
asztrológusi hivatásgyakorláshoz való jogomat ennek a gátlástalan
gonosztevőnek a mocskolódásai ellenére is megtarthassam! -, hogy nem
csak azok fognak egyenlőségi jelt tenni közöttem és az általa nyilvánosan is
vállalt büszkeséggel notórius munkakerülővé és élősdivé vált, volt-unitárius
pap személye között, akik nem olvasták Hamvas Bélának azt a fejtegetését,
amelyben Hamvas azt bizonyítja, hogy az egyenlőség az egység megrablása.
De ez az eset azért döbbentett meg, mert az illető (Persze, Nyilas napú és
Jupiteri karmás, tehát ítélet-karmás) személlyel már több levelet is
váltottunk a horoszkóp rendelése végelegesítése céljából. Meg voltam tehát
győződve arról, hogy ismeri a szellemi munkásságom minőségét, és ezért
választott engem a nálam sokkal jobban és közvetlenül el érhető
Magyarországi asztrológusokkal szemben és álmomban sem gondoltam
volna, hogy az a személy, aki ennyire határozott céltudatossággal rendeli
meg tőlem – tehát Romániából - a horoszkópját, miután két magyarországi
asztrológusban már csalódott, képes meginogni a bizalmában és engem
hiteltelennek nevezni, csak azért, mert kénytelen voltam a nyilvánosság előtt
leleplezni a Puli tényleges kilétét, annak érdekében, hogy folytathassam azt
a hivatásomat, amit a mérnöki, az újságírói és nem utolsó sorban a költői
hivatásommal is teljesen felcseréltem! Tehát azt a hivatásomat, amit
egyáltalán nem azért gyakorlok, mert Puli szerint ez annyira könnyű
megélhetést jelentene, mint ahogy azt ő elképzeli!

    Hiszen ez a „szellemi ember”, aki, miután saját magát, valósággal
készakarva anyagi és erkölcsi nyomorba döntötte, „irigy kutya” módjára
(Nem én, Ő nevezte el saját magát Pulinak!), a gazdasági tönkretételemet
célozta meg a gátlástalan rosszakaratában, csak azért mert nem adtam neki
Turula lányom születése másnapján (Tehát még 8 évvel ezelőtt!),
negyedszer is, vissza nem fizetendő „kölcsönpénzt”! És ez a „szellemi
ember” még 8 év után is, képes kerge módon viháncolni azon, hogy engem
ebbe a megalázó védekező – magyarázkodó szerepbe bekényszerít a rólam
kieszelt hazudozásaival, annak köszönhetően, hogy volt –papként, igen is jól
tudja azt, hogy az emberek ennyire felületesek, mint ez a hölgy is, aki,
ahelyett, hogy figyelmesen el olvasta volna mindkettőnk érveit és
ellenérveit, a helyes ítélet alkotás érdekében - ha már határozott
megállapodási szinten tőlem készült horoszkópot rendelni tőlem...- inkább
sietett a tudomásomra hozni azt, hogy hiteltelenné váltam a szemében. – És
ezzel éppen, hogy a Puli blöffölő játékát „csinálta meg”, neki lett az – ne
féljünk ki mondani a nyers igazságot: - ostoba áldozata.

  Isten látja a lelkemben azt, hogy mennyire távol áll tőlem, hogy
„szapuljam” ezt a nyomorék „szellemi embert”, aki a lustasága által
irányított erkölcsei szerint, képes az agykáros felesége nyugdíjának a felét
elkülöníti a saját egzisztenciájára. Plusz még annyi pénzt is, amennyi a
primitív exchibicionizmusa kiélését szolgáló internet- bérlet kifizetésére
szükséges. Én csak egyszerűen le leplezem a magát Prófétának nevező
internet-betyár gátlástalan immoralitását (Hiszen én csak egyike vagyok
azoknak, akiket el kezdett rágalmazni, azzal a különbséggel, hogy az én
pénzkerső-hivatásom sokkal inkább ki van szolgáltatva az efféle
hiteltelenítési akcióknak, mint a többi sorstársamé.). Vagyis, az erkölcsi és
szakmai alaptalanságát, mindannak a sok ferdítésnek és hazugságnak, amit
Puli rólam állít, annak érdekében, hogy a húsz éve halmozott, és a volt
rendelőim által 1oo százalékosan megbízható szakértelmemmel, 59 évesen,
ne maradjak munka- és kereset nélküli férfi, aki nem képes a négy
gyermekes családját gazdaságilag eltartani! – Pulival ellentétben, aki
vidáman dalolászva, még közli is, hogy mekkora nagy fölényben van velem
szemben, ebben a 8 éve folytatott galád akciójában, mivel neki nincs
gyermeke és nincs semmi, de semmi féle más gyakorlati felelőssége, az
állam meg havonta küldi a felesége betegnyugdíját, amiből az ő igényei
szintjén, ő is meg tud élni, tehát nincs semmi vesztenivalója.
   És ezért tehát, mert nincs veszteni valója, tiszta úri szeszélyből, meg
engedheti magának azt a „magas fokú” erkölcsi galádságot, hogy engem a
felelősség-hiánytól bűzlő interneten mocskoljon és rágalmazzon éveken át,
annak érdekében, hogy így hiteltelenítve, gazdaságilag tönkre tegyen, a 8
éve sem csillapodott primitív bosszú-szomja kielégítése céljából.

   Hogy lehet ezt a két dolgot, ti. a Puli merő hazudozásokon (általa kitalált
vagy minimum kilencven fokban elferdített történeteken és a munkám
jellegére vonatkozó, merő üres feltételezéseken) alapuló, gonosz támadásait,
és az én, amúgy is megalázó kényszer helyzetemben vívott védekezésemet
erkölcsileg egy lényegűnek venni? Hogy lehet ép erkölcsi érzékkel azt
állítani, hogy két „szellemi ember egymást szapulja”, és ebből azt a
következtetést le vonni mindkettő (A védekező is...) hiteltelen? Hogy
képzelheti egyáltalán normális emberi boldogságra (Ez esetben férfi-párra és
azzal gyermekre és családra) vágyó, felnőtt embernek magát az a személy,
aki képes ekkora, - Ebben az esetben, egyedül a Puliéhoz hasonló – erkölcsi
relativizmusra, értelmi és ítélkezői maszatolásra, és ezzel együtt ekkora
igazságtalanságra? – Nyilvánvaló tehát, hogy az illető személy (Eben a
esetben Lilithel együtt álló, negatív Jupiterrel a sorsképletében.), aki ekkora
erkölcsi hibázásra képes, teljesen immun a tényleges spiritualitásra, és
Pulihoz hasonlóan, akit ő "szellemi embernek nevez", menthetetlenül steril
és kietlen élet folytatásra van ítélve! De senki kívülálló nem ítéli őt el
(Esetleg azok a férfiak, akikre nekem panaszkodott, mert őt ez idáig mindig
csak becsapták és elhagyták, számomra nyilvánvaló gyakorlati okok miatt.),
hanem ő az, aki folyamatosan elítéli magát, a betegesen felületes és kéretlen
erkölcscsőszi magatartásával. – Na, ez az, az embertípus, akin még az Isten
sem tudna segíteni, még akkor sem, ha nagyon akarna. De persze, ilyen Isten
nincsen!


    Hiszen ez a „szellemi ember”, aki, miután saját magát, valósággal
készakarva anyagi és erkölcsi nyomorba döntötte, „irigy kutya” módjára
(Nem én, Ő nevezte el saját magát Pulinak!), a gazdasági tönkretételemet
célozta meg a gátlástalan rosszakaratában, csak azért mert nem adtam neki
Turula lányom születése másnapján (Tehát még 8 évvel ezelőtt!),
negyedszer is, vissza nem fizetendő „kölcsönpénzt”! És ez a „szellemi
ember” még 8 év után is, képes kerge módon viháncolni azon, hogy engem
ebbe a megalázó védekező – magyarázkodó szerepbe bekényszerít a rólam
kieszelt hazudozásaival, annak köszönhetően, hogy volt –papként, igen is jól
tudja azt, hogy az emberek ennyire felületesek, mint ez a hölgy is, aki,
ahelyett, hogy figyelmesen el olvasta volna mindkettőnk érveit és
ellenérveit, a helyes ítélet alkotás érdekében - ha már határozott
megállapodási szinten tőlem készült horoszkópot rendelni tőlem...- inkább
sietett a tudomásomra hozni azt, hogy hiteltelenné váltam a szemében. – És
ezzel éppen, hogy a Puli blöffölő játékát „csinálta meg”, neki lett az – ne
féljünk ki mondani a nyers igazságot: - ostoba áldozata.

   Isten látja a lelkem, hogy mennyire távol áll tőlem, hogy szapuljam ezt a
nyomorék „szellemi embert”, aki a lustasága által irányított erkölcsei szerint,
képes az agykáros felesége nyugdíjának a felét elkülöníti a saját
egzisztenciájára, plusz még annyi pénzt, amennyi a primitív
exchibicionizmusa kiélését szolgáló internet- bérlet kifizetésére szükséges.
 Én csak egyszerűen le leplezem a magát Prófétának nevező internet-betyár
gátlástalan immoralitását (Hiszen én csak egyike vagyok azoknak, akiket el
kezdett rágalmazni, azzal a különbséggel, hogy az én pénzkerső-hivatásom
sokkal inkább ki van szolgáltatva az efféle hiteltelenítési akcióknak, mint a
többi sorstársamé.). Vagyis, az erkölcsi és szakmai alaptalanságát,
mindannak a sok ferdítésnek és hazugságnak, amit Puli rólam állít, annak
érdekében, hogy a húsz éve halmozott, és a volt rendelőim által 1oo
százalékosan megbízható szakértelmemmel, 59 évesen, ne maradjak munka-
és kereset nélküli férfi, aki nem képes a négy gyermekes családját
gazdaságilag eltartani! – Pulival ellentétben, aki vidáman dalolászva, még
közli is, hogy mekkora nagy fölényben van velem szemben, ebben a 8 éve
folytatott galád akciójában, mivel neki nincs gyermeke és nincs semmi, de
semmi féle más gyakorlati felelőssége, az állam meg havonta küldi a
felesége betegnyugdíját, amiből az ő igényei szintjén, ő is meg tud élni, tehát
nincs semmi vesztenivalója.
   És ezért tehát, mert nincs veszteni valója, tiszta úri szeszélyből, meg
engedheti magának azt a „magas fokú” erkölcsi galádságot, hogy engem a
felelősség-hiánytól bűzlő interneten mocskoljon és rágalmazzon éveken át,
annak érdekében, hogy így hiteltelenítve, gazdaságilag tönkre tegyen, a 8
éve sem csillapodott primitív bosszú-szomja kielégítése céljából.

   Hogy lehet ezt a két dolgot, ti. a Puli merő hazudozásokon (általa kitalált
vagy minimum kilencven fokban elferdített történeteken és a munkám
jellegére vonatkozó, merő üres feltételezéseken) alapuló, gonosz támadásait,
és az én, amúgy is megalázó kényszer helyzetemben vívott védekezésemet
erkölcsileg egy lényegűnek venni? Hogy lehet ép erkölcsi érzékkel azt
állítani, hogy két „szellemi ember egymást szapulja”, és ebből azt a
következtetést le vonni mindkettő (A védekező is...) hiteltelen? Hogy
képzelheti egyáltalán normális emberi boldogságra (Ez esetben férfi-párra és
azzal gyermekre és családra) vágyó, felnőtt embernek magát az a személy,
aki képes ekkora, - Ebben az esetben, egyedül a Puliéhoz hasonló – erkölcsi
relativizmusra, értelmi és ítélkezői maszatolásra, és ezzel együtt ekkora
igazságtalanságra? – Nyilvánvaló tehát, hogy az illető személy (Eben a
esetben Lilithel együtt álló, negatív Jupiterrel a sorsképletében.), aki ekkora
erkölcsi hibázásra képes, teljesen immun a tényleges spiritualitásra, és
Pulihoz hasonlóan, akit ő "szellemi embernek nevez", menthetetlenül steril
és kietlen élet folytatásra van ítélve! De senki kívülálló nem ítéli őt el
(Esetleg azok a férfiak, akikre nekem panaszkodott, mert őt ez idáig mindig
csak becsapták és elhagyták, számomra nyilvánvaló gyakorlati okok miatt.),
hanem ő az, aki folyamatosan elítéli magát, a betegesen felületes és kéretlen
erkölcscsőszi magatartásával. – Na, ez az, az embertípus, akin még az Isten
sem tudna segíteni, még akkor sem, ha nagyon akarna. De persze, ilyen Isten
nincsen!

A gyengébbek kedvéért tehát:

Az, aki egészségesen és ép elmével születik, és egészségesen nő fel, sőt, még egyetemi
tanulmányokat is végez, de 4O éves korától nem csak, hogy nem hajlandó még a saját
fizikai fenntartása érdekében sem dolgozni, hanem képes a beteg feleségének az állam
(vagyis az állampolgárok) által fizetett betegnyugdíjából élősködni, arról nem is
beszélve, hogy obskúrus politikai szervek számára jelentéseket írogat az embertársairól
(be súgja azokat), SEMMIKÉPPEN NEM NEVEZHETŐ SZELLEMI EMBERNEK!

Arról nem is beszélve, hogy egyenesen az igazság szellemével szembeni merénylet
számába megy az ilyen a személyt, a tisztességes munkájából négy gyermekes családját
fenntartó családapával szellemileg "egyenrangúvá” tenni, illetve közöttük bármiféle – És
különösképpen erkölcsi...! - egyenlőséget állítani!

És a még gyengébbek kedvéért:

Azok a személyek, akiket ténylegesen szellemi embereknek nevezhetünk, nem csak,
hogy minimum eltartják saját magukat, amellett, hogy az általános társadalmi - közösségi
életfeladataiknak is eleget tesznek, de az egyetemes törvények összhatásaként, nem is
süllyedhetnek olyan mély erkölcsi fertőbe és ennek következtében: gazdasági nyomorba,
mint amilyen szégyenletes életkörülmények között él a jelenben ez, a minden falus-társa
által megvetett és a közvetlen közösségéből ki utált kökösi „vallásos anarchista próféta.”

More Related Content

What's hot

Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka)
Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka) Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka)
Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka) Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemKozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemVioletta Joó
 
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?Szilárd Kozma
 
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...Nagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaSzilárd Kozma
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyekalandor
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiSzilárd Kozma
 
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...Nagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Szilárd Kozma
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)kalandor
 
Kozma Szilárd Extra Gerle-Hungarikum
Kozma Szilárd Extra Gerle-HungarikumKozma Szilárd Extra Gerle-Hungarikum
Kozma Szilárd Extra Gerle-HungarikumKozma Botond Szilárd
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 

What's hot (13)

Kozma Szilárd: Alapallas
Kozma Szilárd: AlapallasKozma Szilárd: Alapallas
Kozma Szilárd: Alapallas
 
Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka)
Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka) Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka)
Kozma Szilárd asztrológus: Az anyag szakrális funkciója (titka)
 
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemKozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
 
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?
Kozma Szulárd: Mi az igazság a mágiáról?
 
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...
Jegyzet - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus besúgózását cáfol...
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélye
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
 
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...
Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, kényszeres tan...
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
 
Kozma Szilárd Extra Gerle-Hungarikum
Kozma Szilárd Extra Gerle-HungarikumKozma Szilárd Extra Gerle-Hungarikum
Kozma Szilárd Extra Gerle-Hungarikum
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 

Viewers also liked

Family tree
Family tree Family tree
Family tree 35150
 
Tilwin vassefieldday
Tilwin vassefielddayTilwin vassefieldday
Tilwin vassefielddayVasseSep2010
 
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobre
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobreLectionline xxviii domenica del t o 12 ottobre
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobreMaike Loes
 
Innovación educativa con recursos abiertos
Innovación educativa con recursos abiertosInnovación educativa con recursos abiertos
Innovación educativa con recursos abiertosColegio San Ignacio
 
Step by stop
Step by stopStep by stop
Step by stopstoliros
 
Piano d'azione it-1.10.2015
Piano d'azione it-1.10.2015Piano d'azione it-1.10.2015
Piano d'azione it-1.10.2015Maike Loes
 
Neo 10 21-2013
Neo 10 21-2013Neo 10 21-2013
Neo 10 21-2013M.T. Ray
 
Animatore missionario-4.2015-ok-web
Animatore missionario-4.2015-ok-webAnimatore missionario-4.2015-ok-web
Animatore missionario-4.2015-ok-webMaike Loes
 
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembre
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembreLectionline xxv domenica del t o 21 settembre
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembreMaike Loes
 
Giornata Missionaria Mondiale 2013
Giornata Missionaria Mondiale 2013Giornata Missionaria Mondiale 2013
Giornata Missionaria Mondiale 2013Maike Loes
 

Viewers also liked (20)

Russian Innovation Institute
Russian Innovation InstituteRussian Innovation Institute
Russian Innovation Institute
 
CASA ALEGRE TERRASSA
CASA ALEGRE TERRASSACASA ALEGRE TERRASSA
CASA ALEGRE TERRASSA
 
Regular and irregular verbs
Regular and irregular verbsRegular and irregular verbs
Regular and irregular verbs
 
Family tree
Family tree Family tree
Family tree
 
Tilwin vassefieldday
Tilwin vassefielddayTilwin vassefieldday
Tilwin vassefieldday
 
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobre
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobreLectionline xxviii domenica del t o 12 ottobre
Lectionline xxviii domenica del t o 12 ottobre
 
geriatric-myth and facts India
geriatric-myth and facts Indiageriatric-myth and facts India
geriatric-myth and facts India
 
Presentation1
Presentation1Presentation1
Presentation1
 
Geo Explor
Geo ExplorGeo Explor
Geo Explor
 
Innovación educativa con recursos abiertos
Innovación educativa con recursos abiertosInnovación educativa con recursos abiertos
Innovación educativa con recursos abiertos
 
Step by stop
Step by stopStep by stop
Step by stop
 
mobile application in rubber cultivation
mobile application in rubber cultivationmobile application in rubber cultivation
mobile application in rubber cultivation
 
Piano d'azione it-1.10.2015
Piano d'azione it-1.10.2015Piano d'azione it-1.10.2015
Piano d'azione it-1.10.2015
 
Neo 10 21-2013
Neo 10 21-2013Neo 10 21-2013
Neo 10 21-2013
 
Osnovi na pravoto
Osnovi na pravotoOsnovi na pravoto
Osnovi na pravoto
 
TRABAJO FINAL
TRABAJO FINALTRABAJO FINAL
TRABAJO FINAL
 
Animatore missionario-4.2015-ok-web
Animatore missionario-4.2015-ok-webAnimatore missionario-4.2015-ok-web
Animatore missionario-4.2015-ok-web
 
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembre
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembreLectionline xxv domenica del t o 21 settembre
Lectionline xxv domenica del t o 21 settembre
 
Giornata Missionaria Mondiale 2013
Giornata Missionaria Mondiale 2013Giornata Missionaria Mondiale 2013
Giornata Missionaria Mondiale 2013
 
Marxism
MarxismMarxism
Marxism
 

Similar to Kozma Szilárd: Az emberek az ítélkezői felületességükön keresztül tévesztik meg - És ezáltal büntetik meg! - magukat a sorsfontosságú döntéseik meghozásában

A két sorsképlet tükrében
A két sorsképlet tükrébenA két sorsképlet tükrében
A két sorsképlet tükrébenSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A sors kutyája
Kozma Szilárd: A sors kutyájaKozma Szilárd: A sors kutyája
Kozma Szilárd: A sors kutyájaSzilárd Kozma
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?Szilárd Kozma
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseSzilárd Kozma
 
A non plusz ultra sátáni hazugság!
A non plusz ultra sátáni hazugság!A non plusz ultra sátáni hazugság!
A non plusz ultra sátáni hazugság!Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeKozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeSzilárd Kozma
 
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemAkinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemSzilárd Kozma
 
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen Kozma Botond Szilárd
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookFeljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookNagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekKozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Botond Szilárd
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...Kozma Botond Szilárd
 

Similar to Kozma Szilárd: Az emberek az ítélkezői felületességükön keresztül tévesztik meg - És ezáltal büntetik meg! - magukat a sorsfontosságú döntéseik meghozásában (20)

A két sorsképlet tükrében
A két sorsképlet tükrébenA két sorsképlet tükrében
A két sorsképlet tükrében
 
Kozma Szilárd: A sors kutyája
Kozma Szilárd: A sors kutyájaKozma Szilárd: A sors kutyája
Kozma Szilárd: A sors kutyája
 
A jotevő puli
A jotevő puliA jotevő puli
A jotevő puli
 
Kökös
KökösKökös
Kökös
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
 
A non plusz ultra sátáni hazugság!
A non plusz ultra sátáni hazugság!A non plusz ultra sátáni hazugság!
A non plusz ultra sátáni hazugság!
 
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeKozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
 
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemAkinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
 
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen
Feljelentés Gerle Éva, a Csakazolvassa - én szóltam c. blog szerzője ellen
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
 
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookFeljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
 
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
 
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekKozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
 
mandiner - madarjos
 mandiner - madarjos mandiner - madarjos
mandiner - madarjos
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
Alkímia
AlkímiaAlkímia
Alkímia
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 24 - 2022 noi 29.pdf
 
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...
Kozma Szilárd Tudósítani fogok a Gerle Évá bebörtönzésével végződő bírósági t...
 

Kozma Szilárd: Az emberek az ítélkezői felületességükön keresztül tévesztik meg - És ezáltal büntetik meg! - magukat a sorsfontosságú döntéseik meghozásában

  • 1. Kozma Szilárd karma- és családasztrológus: Az emberek az ítélkezői felületességükön keresztül tévesztik meg - És ezáltal büntetik meg! - magukat a sorsfontosságú döntéseik meghozásában Motto: “Az elemek csak egymástól jól megkülönböztetve és a maguk nemében és egyediségében jól meghatározva egyesíthetők. Minden olyan egység, amely ezt nem, veszi figyelembe hamis egység, amit a sorserők (külső) hatása, vagy az elemek (belső) lázadása fog előbb utóbb, akár tragikus állapotikat és helzyeteket is okozva, felbontani.” – Az alkímia első törvénye A vonzás és a tükröződés egyetemes törvénye csak a kilencedik része a 1O egyetemes törvénynek. - Pl. a fejlődés és a polaritás törvénye mellett, amleyek a legtöbb esetben negatív módón, ugymond karma-oldásra serkentőn: nevelő-kényelmetlenül és drámaian hatnak. De a hatása is, megoszlik, hét dimenzió hatás-köre és erőtere szintjén. Nemspirituális tájékozottságra, hanem éppen, hogy primtívszellemi tájékozatlanságra utal az, ha minden sors- éds életeseményt, a vonzás és a tükröződés vagy a hatás- visszahatás törvényével magyarázunk. Ez a magyarázat arra is pl., hogy azok, akik a Titok c. nagy sikerű misztikus filmet ezerszer megnézték, és az ott elhangzott tanácsokat egy az egyben betartották, nem gazdagodtak meg, nem kapták meg az őket boldoggá tevő élet- és lelkitársukat és még csak nagyobb lakásra, vagy egy kissebb házikóra sem tettek szert, sőt, a banki hiteleiktől sem szbadultak meg a filmben hirdetett titkos tudományuk segítségével. És ez a magyarázat arra is, hogy aki ezt a filmet látva és más hasomló misztikus tárgyú könyveket is olvasva úgy képeli, hogy teljesen meg világosodott és meg értette a vonzás és a tükör egyetemes törvényét, miért nem nevezhető még beavatottnak. Sőt: még csak "szellemi embernek" sem. Elképesztő, hogy egyesek mennyire felületesek tudnak lenni az életben és ennek következtében az életük és sorsuk minőségére nézve is káros, sőt, ez esetben például: végzetes ítéleteikben! A minap kaptam egy, rám másodpercekig valósággal bénítón ható, mivel hogy, kétségbeejtően felületes és ezért abszolút hibás ítélkezésről tanúskodó levelet. Ennek a szerzője, az engem primitív bosszúállási reflexből, de tényleges tárgyi alap és ok nélkül rágalmazó kökösi kerge („anarchikus” – sic!) prófétát, Nagy Attila Pulit is, „szellemi embernek” nevezi! Ráadásul, az illető - persze, hogy nyilas napjegyű! - hölgy, egyenesen kiábrándítónak tartja, hogy „mi ketten”, vagyis Én és a Próféta, ezen általa megállapított "szellemi emberségünk” magaslatáról, állítólag „szapuljuk egymást”! Sejtettem én - És éppen ettől félve vettem fel a méltatlan szerepet, hogy az asztrológusi hivatásgyakorláshoz való jogomat ennek a gátlástalan
  • 2. gonosztevőnek a mocskolódásai ellenére is megtarthassam! -, hogy nem csak azok fognak egyenlőségi jelt tenni közöttem és az általa nyilvánosan is vállalt büszkeséggel notórius munkakerülővé és élősdivé vált, volt-unitárius pap személye között, akik nem olvasták Hamvas Bélának azt a fejtegetését, amelyben Hamvas azt bizonyítja, hogy az egyenlőség az egység megrablása. De ez az eset azért döbbentett meg, mert az illető (Persze, Nyilas napú és Jupiteri karmás, tehát ítélet-karmás) személlyel már több levelet is váltottunk a horoszkóp rendelése végelegesítése céljából. Meg voltam tehát győződve arról, hogy ismeri a szellemi munkásságom minőségét, és ezért választott engem a nálam sokkal jobban és közvetlenül el érhető Magyarországi asztrológusokkal szemben és álmomban sem gondoltam volna, hogy az a személy, aki ennyire határozott céltudatossággal rendeli meg tőlem – tehát Romániából - a horoszkópját, miután két magyarországi asztrológusban már csalódott, képes meginogni a bizalmában és engem hiteltelennek nevezni, csak azért, mert kénytelen voltam a nyilvánosság előtt leleplezni a Puli tényleges kilétét, annak érdekében, hogy folytathassam azt a hivatásomat, amit a mérnöki, az újságírói és nem utolsó sorban a költői hivatásommal is teljesen felcseréltem! Tehát azt a hivatásomat, amit egyáltalán nem azért gyakorlok, mert Puli szerint ez annyira könnyű megélhetést jelentene, mint ahogy azt ő elképzeli! Hiszen ez a „szellemi ember”, aki, miután saját magát, valósággal készakarva anyagi és erkölcsi nyomorba döntötte, „irigy kutya” módjára (Nem én, Ő nevezte el saját magát Pulinak!), a gazdasági tönkretételemet célozta meg a gátlástalan rosszakaratában, csak azért mert nem adtam neki Turula lányom születése másnapján (Tehát még 8 évvel ezelőtt!), negyedszer is, vissza nem fizetendő „kölcsönpénzt”! És ez a „szellemi ember” még 8 év után is, képes kerge módon viháncolni azon, hogy engem ebbe a megalázó védekező – magyarázkodó szerepbe bekényszerít a rólam kieszelt hazudozásaival, annak köszönhetően, hogy volt –papként, igen is jól tudja azt, hogy az emberek ennyire felületesek, mint ez a hölgy is, aki, ahelyett, hogy figyelmesen el olvasta volna mindkettőnk érveit és ellenérveit, a helyes ítélet alkotás érdekében - ha már határozott megállapodási szinten tőlem készült horoszkópot rendelni tőlem...- inkább sietett a tudomásomra hozni azt, hogy hiteltelenné váltam a szemében. – És ezzel éppen, hogy a Puli blöffölő játékát „csinálta meg”, neki lett az – ne féljünk ki mondani a nyers igazságot: - ostoba áldozata. Isten látja a lelkemben azt, hogy mennyire távol áll tőlem, hogy „szapuljam” ezt a nyomorék „szellemi embert”, aki a lustasága által
  • 3. irányított erkölcsei szerint, képes az agykáros felesége nyugdíjának a felét elkülöníti a saját egzisztenciájára. Plusz még annyi pénzt is, amennyi a primitív exchibicionizmusa kiélését szolgáló internet- bérlet kifizetésére szükséges. Én csak egyszerűen le leplezem a magát Prófétának nevező internet-betyár gátlástalan immoralitását (Hiszen én csak egyike vagyok azoknak, akiket el kezdett rágalmazni, azzal a különbséggel, hogy az én pénzkerső-hivatásom sokkal inkább ki van szolgáltatva az efféle hiteltelenítési akcióknak, mint a többi sorstársamé.). Vagyis, az erkölcsi és szakmai alaptalanságát, mindannak a sok ferdítésnek és hazugságnak, amit Puli rólam állít, annak érdekében, hogy a húsz éve halmozott, és a volt rendelőim által 1oo százalékosan megbízható szakértelmemmel, 59 évesen, ne maradjak munka- és kereset nélküli férfi, aki nem képes a négy gyermekes családját gazdaságilag eltartani! – Pulival ellentétben, aki vidáman dalolászva, még közli is, hogy mekkora nagy fölényben van velem szemben, ebben a 8 éve folytatott galád akciójában, mivel neki nincs gyermeke és nincs semmi, de semmi féle más gyakorlati felelőssége, az állam meg havonta küldi a felesége betegnyugdíját, amiből az ő igényei szintjén, ő is meg tud élni, tehát nincs semmi vesztenivalója. És ezért tehát, mert nincs veszteni valója, tiszta úri szeszélyből, meg engedheti magának azt a „magas fokú” erkölcsi galádságot, hogy engem a felelősség-hiánytól bűzlő interneten mocskoljon és rágalmazzon éveken át, annak érdekében, hogy így hiteltelenítve, gazdaságilag tönkre tegyen, a 8 éve sem csillapodott primitív bosszú-szomja kielégítése céljából. Hogy lehet ezt a két dolgot, ti. a Puli merő hazudozásokon (általa kitalált vagy minimum kilencven fokban elferdített történeteken és a munkám jellegére vonatkozó, merő üres feltételezéseken) alapuló, gonosz támadásait, és az én, amúgy is megalázó kényszer helyzetemben vívott védekezésemet erkölcsileg egy lényegűnek venni? Hogy lehet ép erkölcsi érzékkel azt állítani, hogy két „szellemi ember egymást szapulja”, és ebből azt a következtetést le vonni mindkettő (A védekező is...) hiteltelen? Hogy képzelheti egyáltalán normális emberi boldogságra (Ez esetben férfi-párra és azzal gyermekre és családra) vágyó, felnőtt embernek magát az a személy, aki képes ekkora, - Ebben az esetben, egyedül a Puliéhoz hasonló – erkölcsi relativizmusra, értelmi és ítélkezői maszatolásra, és ezzel együtt ekkora igazságtalanságra? – Nyilvánvaló tehát, hogy az illető személy (Eben a esetben Lilithel együtt álló, negatív Jupiterrel a sorsképletében.), aki ekkora erkölcsi hibázásra képes, teljesen immun a tényleges spiritualitásra, és Pulihoz hasonlóan, akit ő "szellemi embernek nevez", menthetetlenül steril és kietlen élet folytatásra van ítélve! De senki kívülálló nem ítéli őt el
  • 4. (Esetleg azok a férfiak, akikre nekem panaszkodott, mert őt ez idáig mindig csak becsapták és elhagyták, számomra nyilvánvaló gyakorlati okok miatt.), hanem ő az, aki folyamatosan elítéli magát, a betegesen felületes és kéretlen erkölcscsőszi magatartásával. – Na, ez az, az embertípus, akin még az Isten sem tudna segíteni, még akkor sem, ha nagyon akarna. De persze, ilyen Isten nincsen! Hiszen ez a „szellemi ember”, aki, miután saját magát, valósággal készakarva anyagi és erkölcsi nyomorba döntötte, „irigy kutya” módjára (Nem én, Ő nevezte el saját magát Pulinak!), a gazdasági tönkretételemet célozta meg a gátlástalan rosszakaratában, csak azért mert nem adtam neki Turula lányom születése másnapján (Tehát még 8 évvel ezelőtt!), negyedszer is, vissza nem fizetendő „kölcsönpénzt”! És ez a „szellemi ember” még 8 év után is, képes kerge módon viháncolni azon, hogy engem ebbe a megalázó védekező – magyarázkodó szerepbe bekényszerít a rólam kieszelt hazudozásaival, annak köszönhetően, hogy volt –papként, igen is jól tudja azt, hogy az emberek ennyire felületesek, mint ez a hölgy is, aki, ahelyett, hogy figyelmesen el olvasta volna mindkettőnk érveit és ellenérveit, a helyes ítélet alkotás érdekében - ha már határozott megállapodási szinten tőlem készült horoszkópot rendelni tőlem...- inkább sietett a tudomásomra hozni azt, hogy hiteltelenné váltam a szemében. – És ezzel éppen, hogy a Puli blöffölő játékát „csinálta meg”, neki lett az – ne féljünk ki mondani a nyers igazságot: - ostoba áldozata. Isten látja a lelkem, hogy mennyire távol áll tőlem, hogy szapuljam ezt a nyomorék „szellemi embert”, aki a lustasága által irányított erkölcsei szerint, képes az agykáros felesége nyugdíjának a felét elkülöníti a saját egzisztenciájára, plusz még annyi pénzt, amennyi a primitív exchibicionizmusa kiélését szolgáló internet- bérlet kifizetésére szükséges. Én csak egyszerűen le leplezem a magát Prófétának nevező internet-betyár gátlástalan immoralitását (Hiszen én csak egyike vagyok azoknak, akiket el kezdett rágalmazni, azzal a különbséggel, hogy az én pénzkerső-hivatásom sokkal inkább ki van szolgáltatva az efféle hiteltelenítési akcióknak, mint a többi sorstársamé.). Vagyis, az erkölcsi és szakmai alaptalanságát, mindannak a sok ferdítésnek és hazugságnak, amit Puli rólam állít, annak érdekében, hogy a húsz éve halmozott, és a volt rendelőim által 1oo százalékosan megbízható szakértelmemmel, 59 évesen, ne maradjak munka- és kereset nélküli férfi, aki nem képes a négy gyermekes családját gazdaságilag eltartani! – Pulival ellentétben, aki vidáman dalolászva, még
  • 5. közli is, hogy mekkora nagy fölényben van velem szemben, ebben a 8 éve folytatott galád akciójában, mivel neki nincs gyermeke és nincs semmi, de semmi féle más gyakorlati felelőssége, az állam meg havonta küldi a felesége betegnyugdíját, amiből az ő igényei szintjén, ő is meg tud élni, tehát nincs semmi vesztenivalója. És ezért tehát, mert nincs veszteni valója, tiszta úri szeszélyből, meg engedheti magának azt a „magas fokú” erkölcsi galádságot, hogy engem a felelősség-hiánytól bűzlő interneten mocskoljon és rágalmazzon éveken át, annak érdekében, hogy így hiteltelenítve, gazdaságilag tönkre tegyen, a 8 éve sem csillapodott primitív bosszú-szomja kielégítése céljából. Hogy lehet ezt a két dolgot, ti. a Puli merő hazudozásokon (általa kitalált vagy minimum kilencven fokban elferdített történeteken és a munkám jellegére vonatkozó, merő üres feltételezéseken) alapuló, gonosz támadásait, és az én, amúgy is megalázó kényszer helyzetemben vívott védekezésemet erkölcsileg egy lényegűnek venni? Hogy lehet ép erkölcsi érzékkel azt állítani, hogy két „szellemi ember egymást szapulja”, és ebből azt a következtetést le vonni mindkettő (A védekező is...) hiteltelen? Hogy képzelheti egyáltalán normális emberi boldogságra (Ez esetben férfi-párra és azzal gyermekre és családra) vágyó, felnőtt embernek magát az a személy, aki képes ekkora, - Ebben az esetben, egyedül a Puliéhoz hasonló – erkölcsi relativizmusra, értelmi és ítélkezői maszatolásra, és ezzel együtt ekkora igazságtalanságra? – Nyilvánvaló tehát, hogy az illető személy (Eben a esetben Lilithel együtt álló, negatív Jupiterrel a sorsképletében.), aki ekkora erkölcsi hibázásra képes, teljesen immun a tényleges spiritualitásra, és Pulihoz hasonlóan, akit ő "szellemi embernek nevez", menthetetlenül steril és kietlen élet folytatásra van ítélve! De senki kívülálló nem ítéli őt el (Esetleg azok a férfiak, akikre nekem panaszkodott, mert őt ez idáig mindig csak becsapták és elhagyták, számomra nyilvánvaló gyakorlati okok miatt.), hanem ő az, aki folyamatosan elítéli magát, a betegesen felületes és kéretlen erkölcscsőszi magatartásával. – Na, ez az, az embertípus, akin még az Isten sem tudna segíteni, még akkor sem, ha nagyon akarna. De persze, ilyen Isten nincsen! A gyengébbek kedvéért tehát: Az, aki egészségesen és ép elmével születik, és egészségesen nő fel, sőt, még egyetemi tanulmányokat is végez, de 4O éves korától nem csak, hogy nem hajlandó még a saját fizikai fenntartása érdekében sem dolgozni, hanem képes a beteg feleségének az állam (vagyis az állampolgárok) által fizetett betegnyugdíjából élősködni, arról nem is
  • 6. beszélve, hogy obskúrus politikai szervek számára jelentéseket írogat az embertársairól (be súgja azokat), SEMMIKÉPPEN NEM NEVEZHETŐ SZELLEMI EMBERNEK! Arról nem is beszélve, hogy egyenesen az igazság szellemével szembeni merénylet számába megy az ilyen a személyt, a tisztességes munkájából négy gyermekes családját fenntartó családapával szellemileg "egyenrangúvá” tenni, illetve közöttük bármiféle – És különösképpen erkölcsi...! - egyenlőséget állítani! És a még gyengébbek kedvéért: Azok a személyek, akiket ténylegesen szellemi embereknek nevezhetünk, nem csak, hogy minimum eltartják saját magukat, amellett, hogy az általános társadalmi - közösségi életfeladataiknak is eleget tesznek, de az egyetemes törvények összhatásaként, nem is süllyedhetnek olyan mély erkölcsi fertőbe és ennek következtében: gazdasági nyomorba, mint amilyen szégyenletes életkörülmények között él a jelenben ez, a minden falus-társa által megvetett és a közvetlen közösségéből ki utált kökösi „vallásos anarchista próféta.”