1. 9. Melléklet
„Sokkal többet érzékelünk, mint amennyit tudunk, és többet
tudunk, mint amennyit ki tudunk fejezni.”
(Nádas
Péter)
Kiinduló hipotézisünk az, hogy a szegénység mint jelenség, társadalmi konstrukció. A
szegénységnek a szociológiában számtalan megközelítése van, amire a nagyon
sokféle szegénység fogalom utal is. Gondolkodásunkhoz a legközelebb a diszkurzív
megközelítés áll, mely úgy tekint a szegénységre, mint szociális konstrukcióra.A
diszkurzív megközelítés alkalmazása tehát azt jelenti, hogy a szegénységet magát
is szociális konstrukciónak tekintjük. Ez nem jelenti a szegénység meglétének a
tagadását, inkább kérdésfeltevésekre ösztönöz, hogy a szegénységet miképpen
definiáljuk, hogyan írjuk le, miért a sokféle definíció és milyen módon adunk róla
magyarázatokat. Ezek politikai ügyek, és akárcsak a munkanélküliség meghatározása,
a szegénység definíciója is vita tárgya a különböző pártokhoz tartozó politikusok, a
társadalom tagjai, sőt még a szegények és a szakértők között is. Az, hogy ki szegény
és ki nem, az nagymértékben függ attól , hogy ki, vagy kik végzik a besorolást, a
klasszifikációt. A szegénységbe sorolás távolról sem semleges, objektív folyamat,
nemcsak a szegénynek minősítettek személyes és társadalmi jellemzői, de a besorolók
érdekei, társadalmi jellemzői is hatással vannak a folyamatra. Ilyen episztemológiai
megfontolások után nem az a kérdés, hogy melyik az egyedül üdvözítő, igaz
szegénység-definíció,azaz nem módszertani problémaként éljük meg a kérdést, hanem
hogy a különféle definíciók hogyan alakulnak ki, mikor mely definíciók válnak
dominánssá, miért válnak egyes meghatározások dominánssá, míg mások mellőzötté,
hogyan alakul az a klasszifikációs küzdelem, mely révén eldöntettetik, hogy "Ki a
szegény?"? Ezek a kérdések tudásszociológiai kérdések.
A tudásszociológus számára a tudás mindaz, amit az emberek tudásnak tekintenek,
mindaz, amit elfogadnak és ami szerint élnek. A (tudás)szociológust különösen azok a
tudások érdeklik, amelyeket az emberek csoportjai magától értetődőnek tekintenek,
intézményesítenek, tekintéllyel ruháznak fel. A tudásszociológia alapvető kérdése az,
hogy a világ működésére vonatkozó elképzelések, melyek a történelem során oly
sokat változtak, mind a tudomány, mind a kultúra területén miért és hogyan változtak
meg, melyek a változás okai? Miért mondták régen, hogy a Föld lapos, ma pedig azt,
hogy gömbölyű, miért keresték régen az étert és miért mondják ma, hogy nincs éter,
miért kezelték régen a szegénységet erkölcsi problémaként, a személyiség hibájaként,
rendészeti ügyet látva benne és ma miért szociális probléma és a társadalom
egészének felelőssége?
A szegénységprobléma tudásszociológiai megközelítése kapcsán a következő
algoritmusok figyelhetőek meg.
Kezdeti verzió
Eldöntjük, hogy a szegénységet, tehát azt az állapotot, hogy egyeseknek
mindenféle javakból kevesebb jut, mint másoknak, szociológiailag
problematizáljuk-e vagy sem. A szegénység szociológiai problematizációjának
a lehetősége, azaz társadalmi problémaként való kezelése a 19. századi
társadalmi reformerek tevékenysége révén kezdődött el. Nagy szerepet

2. játszottak a folyamatban a korai empirikus társadalomkutatás művelői is. Ettől
kezdve a szegénység szociológiai jelenségként konstituálódik.
Amennyiben a szegénység szociológiai probléma, úgy második lépésként
(hivatalosan) el kell döntenünk, hogy "Ki a szegény?" Az első ismert definíció
Booth-tól származik, mely az abszolút szegénység definíciója.
Döntésünk implicite tartalmazni fogja a harmadik kérdésre adott válaszunkat,
mely a szegénység okait próbálja feltárni. Az okok feltárásának már közvetlen
ideológiai és politikai következményei vannak, abban a vonatkozásban, hogy a
szegénységnek mint társadalmi problémának a megoldására milyen válaszokat,
megoldásokat kínálunk, illetve kínálunk-e, s ez visszahat a második pontban
foglaltakra. (a megfigyelések elméletterheltek)
Jelenlegi verzió
Meghatározzuk, hogy "Ki a szegény?", tehát közvetlenül "a szegénység van, vagy
nincs?" szociológiai kérdésével nem foglalkozunk, mert a szegénység létét, s
annak szociális problémaként való tételeződését tényként kezeljük, azaz nem
vesszük figyelembe a szegénység társadalmilag vitatott és állandóan változó
természetét, így az csak a magyarázatok területén sejlik fel, s igazán csak ott válik
jelentőségteljessé. Legfőbb problémává a "Ki a szegény?" kérdés empirikus
csiszolása válik.
A szegénység okainak magyarázatában az a kérdés merül fel, hogy a szegények
maguk okolhatók helyzetükért vagy a társadalom tehet róla? A különféle
magyarázatok különböző politikákhoz és cselekvésekhez vezethetnek. A
magyarázatokban nem a szegénység természete tükröződik vissza, hanem a
társadalomtudományok (elsősorban a szociológia) és rajtuk keresztül a média
szegénység definíciói (hiszen a média maga is magyaráz), így válik a szegénység
diskurzussá.
Ez a diskurzus tulajdonképpen a szociológia tudományos nyelvének és a média
nyelvének a diskurzusa a szegénységről Ahhoz, hogy ez a diskurzus érthetővé váljon,
a szociológia tudományos nyelvét épp úgy elemezni kell, mint a média (írott és
elektronikus egyaránt) nyelvét és kommunikációs módjait. (Erről lásd bővebben:
Harper: Magyarázzuk a szegénységet: a véleménytől a diskurzusig http://kovasz.uni-
corvinus.hu/kov11/harper.html)
A szociológia nyelvének elemzése arra világít rá, hogy hogyan zajlik az a folyamat,
amely során a homályos elképzelésektől, a probléma megfogalmazásától, eljutunk
odáig, hogy azt, amire kíváncsiak vagyunk, fel tudjuk ismerni a valós világban és meg
tudjuk mérni. Ezeket a problémákat, mármint a homályos konkretizálását, majd
mérését, konceptualizálásnak, illetve operacionalizálásnak nevezzük. Az
operacionalizálásról már olvashatott a módszertanról szóló leckében, a
konceptualizálás fogalma viszont eddig nem merült fel. A konceptualizálás
lényegében az a folyamat, amikor újra összekapcsoljuk a szavakat a dolgokkal! A 4.
leckében, mely a szociológia módszertanáról szólt, erről a fogalomról szó sem esett.
Andorka gondosan kikerülte a konceptualizálás problémáját, mert az önmagában nem
egy módszertani probléma, hanem komoly ismeretelméleti, nyelvfilozófiai, illetve
nyelvelméleti kérdés.
Earl Babbie megfogalmazásában a konceptualizálás a következőt jelenti:"Azt a
folyamatot, melynek során pontosan meghatározzuk, hogy az egyes kifejezéseken mit
fogunk érteni, konceptualizálásnak nevezzük." (Babbie, 1995. p.143.)1 Miért van erre
szükség? A szegénység végső soron egy kifejezés, melyet általánosan használunk
1
Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata (Balassi Kiadó, Bp. 1995.)

3. kommunikációnk során, s jelenségek egész sorát értjük alatta. Mindannyiunknak van
valami kép, képzet a fejében arról, hogy: szegénység. Amikor azt mondjuk
szegénység, ezeket a gondolati képeket hívjuk elő. Earl Babbie szerint ezt úgy kell
elképzelnünk, mint egy könyvtári katalógusrendszert. Mindenki fejében sok-sok
katalógus van, s minden katalógus sarkán egy felírat. Amikor meghalljuk a felíratnak
megfelelő szót, előhúzzuk az adott katalógust és megnézzük mi van ráírva. Szinte
biztos az, hogy az esetleges azonosságokon túl, sok különbség is lesz az egyes
emberek azonos feliratú katalógusainak tartalma között. Amikor hasonlóságok
vannak katalógusaink tartalma között, az lényegében nem más, mint a
társadalmunkban uralkodó közmegegyezés bizonyítéka. Gondolati képzeteink
tulajdonképpen ezekhez az egyezményes jelentésekhez igazodva alakulnak ki, de saját
tapasztalataink, élményeink, megfigyeléseink alakítják, gazdagítják, mássá teszik
ezeket a közös képzeteket, azaz nincs két egyforma katalógusrendszer, nincs két olyan
katalógus, mely teljesen egyforma volna. Ezt a fogalmi káoszt, mármint hogy nem
egyértelmű a szavak és a dolgok kapcsolódása, sőt nagyon is esetleges, állandóan
változó, csak a tudományos nyelvvel lehet uralom alá hajtani. A tudományos nyelv
lényegében rendet teremt a rendetlenségben, a kifejezéseket szabványos, egyöntetű és
következetes értelmezéshez kapcsolja! A tudományos nyelvnek ezt a szabványosító,
rendező funkcióját hívjuk konceptualizálásnak. A nyelv, mely szükségképpen
közvetítő közeg a tudományos megismerésben, csak úgy válhat diskurzussá, ha
letisztult, ha meg van szabadítva mindenféle tisztátlanságtól. A tudományos
nyelvnek el kell szakadnia a hétköznapi nyelvtől. Minden tudomány
elsajátításának alapja az adott tudományos nyelv megtanulása lesz. (Ezt ma is
tudja minden felsőoktatásban hallgató, vagy ha nem, akkor az első vizsgaidőszakban
rájön) Könnyen belátható tehát, hogy a konceptualizálás során alkotott fogalmak
puszta elméleti konstrukciók, s ezen az sem változtat, hogy megfigyeléseink és
tapasztalataink valóságosak.
A szegénység okaira kérdező elméletek, a társadalomtudományokban az egyik
legszenvedélyesebb vitákat kiváltó kérdések. Az okmagyarázó, azaz a szegénységre
adott magyarázatok vizsgálata szempontjából meg kell említenünk egy klasszikus
tanulmányt. Ez Feagin 1972-es tanulmánya, amelyben 1017 amerikait kérdezett meg
a szegénység lehetséges okairól. A válaszokat a következőképpen kategorizálta:
individualista (a nyomorért a szegények hozzáállása a felelős), fatalista (a
szegénység oka a véletlennek vagy a sorsnak tudható be), vagy strukturalista (az ok
a társadalomban keresendo). Az elmúlt húsz évben számos más országban is végeztek
hasonló kutatásokat: Ausztráliában (Feather [1974]), Barbadoson és Dominikán
(Payne-Furnham [1985]), Kanadában (Lamarche-Tougas [1979]), Indiában (Panday et
al. [1982]; Sinha-Jain-Pandey [1980]; Singh-Vasudeva [1977]), és az Egyesült
Királyságban (Furnham [1982]). A Gallup Intézet 1992-ben megjelentette több olyan
közvélemény-kutatás eredményét, amely az egyesült királyságbeli szegénység okairól
tett fel kérdéseket. A válaszadók nagy része a környezetre (a "körülményekre") és
nem az egyéni tényezőkre (az "erőfeszítésre") hárította a felelősséget (52%, illetve
12%). Az utóbbi években az individualista válaszok aránya ugyan csökkent, ám a
megkérdezettek 34%-a vallotta, hogy a szegénység okai mind az egyéni mind a
környezeti elemekben keresendők. Ez a Gallup által végzett közvélemény-kutatás
kimutatta, hogy 1992-ben kevesebben okolták az egyéneket, mint 1977-ben, amikor is
az Európai Közösség Bizottsága (EEC) végzett hasonló felmérést. Az 1977-es adatok
alapján az Európai Közösség országaihoz viszonyítva az Egyesült Királyságban
bizonyult a legmagasabbnak azok aránya, akik a "lustaságnak és az akarat hiányának"
tulajdonították a nincstelenséget (43% az Európai Közösség 25%-os átlagához

4. képest). Ugyanennek a tanulmánynak az alapján, az Egyesült Királyságban az átlag
alatt volt azoknak a száma, akik a szociális igazságtalanságnak és a sorsnak tudják be
a
szegénységet és megközelítette az átlagot azok aránya, akik a "modern világ
fejlodését" okolják. Egy 1994-es, szintén a Gallup által végzett áttekintés szerint az
emberek 15%-a hiszi, hogy a nincstelenség oka az egyéni faktorokban rejtőzik, míg
42% a magyarázatot a "szociális egyenlőtlenségben" vélte felfedezni az Egyesült
Királyságban.2
A szegénység lehetséges okaira rákérdező vizsgálatokból jól kirajzolódik egy kép: az
emberek többsége a szegénységet társadalmi tényként kezeli, azaz a szegénység okait
a társadalmak egyenlőtlenségében látja, a társadalom egyenlőtlen viszonyaira vezeti
vissza, azaz a felelősséget is kollektíve értelmezi és a szegénység enyhítését is
kollektív, társadalmi ügynek látja. A szegénységről szóló diskurzus ezekből a
felmérésekből (is) világosan kiolvasható. Ez a diskurzus a relatív szegénység
szociológiai fogalmának az elterjedésének a következménye, mely relatív szegénység
fogalom a szegénységnek, mint pénztelenségnek az összekapcsolása az
egyenlőtlenség fogalmával, s ilyen módon a relatív küszöb, ami alatt valakit relatív
szegénynek tartunk, nem csak jövedelmi mutatók alapján, hanem más
életmódmutatók alapján is felállítható, hiszen az egyenlőtlenség egy sokdimenziós
rendszer, amiben a jövedelmi helyzet csak egy dimenzió.
Hogy a relatív szegénység fogalma, vagy az abszolút szegénység fogalma tényleg a
szegénységre referál-e az teljesen mindegy, illetve azt kell látnunk, hogy ezek a
fogalmak és a sok egyéb szociológiai szegénységfogalom által konstruálódik a
valóság. Ezek a fogalmak teremtik meg azt a tudást a szegénységről, amit igaznak
hiszünk, pedig eredetileg nem azért jöttek létre, hogy igazak legyenek, hanem hogy
rendet teremtsenek a különféle képzetek között, azaz, hogy használhatóvá tegyék a
valóságot, mely ily módon operacionális lett.
2
Lásd bővebben: Harper: Magyarázzuk a szegénységet: a véleménytől a diskurzusig
http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov11/harper.html