SlideShare a Scribd company logo
MAGYAR
TEREMTÉSTÖRTÉNET NOÉTÓL
KEZDVE
NOÉ-BÁRKA
NŐ-BUROK
EGYSZEMÉLYBEN KÉPVISELI MAGÁT A
NÖVÉNYI-NŐI MINŐSÉGET IS.
LÓT-ÁLLATI (állapot) MINŐSÉG
NOÉ FIAI
K(H)ÁM---SÉM---JÁFET
KÁM-ÉSZREVESZI, AMIT NEM KELLENE(azaz, hogy Noé részeg
és meztelen).
NOÉ MIT TESZ?
AKIT LEPLEZETLENÜL ÉRDEKEL A VILÁG, AZT KIÁTKOZZA,
SÉM ÉS JÁFET-akik betakarták,AKIK LEPLEZIK A DOLGOKAT,
AZOKAT „KITÜNTETI”. Mit vett észre Kám?
Hogy Noé NŐ(azaz NŐ, NÖvényi, NÖvekvő állapotú, mint Ádám is
volt.)
Ezt kellett gyorsan elleplezni.
Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott,
megrészegült és meztelenül feküdt sátrában. H(K)ám, Kánaán
atyja látta apja meztelenségét és elmondta két testvérének.
Akkor Sém (Szem)és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a
vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk
meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk
meztelenségét. Amikor Noé fölébredt részegségéből és
megtudta, mit tett vele legkisebb fia, így szólt:
"Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei
között."
Azután ezt mondta:
"Áldott legyen az Úr, SÉM(Szem) Istene és Kánaán legyen a
szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban,
és Kánaán legyen a szolgája."
Lót-elválik Ábrahámtól, sivatagba kerülnek, ott vannak
a lányai,nincsenek férfiak, leitatják az apát,(aki már
nagyon is férfi), és közösülnek vele.
LÓTBAN MÁR MEGJELENIK AZ „ÁLLAT”, AZAZ A
FOLYAMATOS NÖVEKEDÉS ÁTVÁLT EGY
ÁLLAPOT(állat) szerűségbe.
Az állatvilágban egy zárt kör keletkezik, öröklés leáll,
degeneráció!- nem ez az útja az embernek!
Lóttal szemben megjelenik Ábrahám, nem
haragszanak, de elválnak útjaik.
KÁM-KUS-NIMRÓD
JÁFET-MAGÓG
MINDKETTŐBEN SZEREPE VAN A
MAGYARSÁGNAK.
MIÉRT?
Mert a kezdeményezésünk is óriási, és amikor
már elrontotta a SÉMI-Semmítő, akkor meg a
megújításnál, javításnál.
Eggyel nem kell foglalkoznunk, a
„Semmítéssel”, azt elvégzik „mások”.
ÁBRÁM-ÁBRa-HáM
Mi a HáM?
Amit levágnak róla!
Ezzel válik ÁRRAHÁMmá.
Ebben benne van a KÁM-i vonal, leválás az előző
ÁLLAPOTról.
Innen kezdve kétféle leszármazási vonal van.
Az egyik, amit az „egyik”(1.) szemita népcsoport őriz, a
másik az, amit a „másik”(2.) szemita népcsoport őriz.
Az „egyik” Izsákot, a „másik” Ismaélt tartja igaznak
Az „egyik” zsákutca, a „másik” az, amelyik tovább viszi
az emberiséget.
1.ÁBRa-HáM-IZSÁK-JÁKOB-
(zsidók-ortodox keresztényeké is)
2.ÁBRa-HáM- ISMAEL-ÉZSAU
NOÉ
KÁM-SÉM-JÁFET
(BRAHMA-VISNU-SIVA)
-A-BRAHAM-maga a BRaHMa
- azaz :TEREMTŐI-Brahmai-
MINŐSÉGTŐL MEGFOSZTOTT!
-VISNU- H-ISMA-I(S)ZMAEL-
FENNTARTÓ ÉS IGAZGATÓ
ISMAÉL-annak az Istenségnek a
neve, akihez Jézus az utolsó
szavait intézte. Ez ősi, kánaáni
istenség, nem azonos Jehovával!
Mindaz a név, ami –ÉL végződésű,
az ezt az istenséget tartalmazza-
Micha-Él, Gábri-ÉL …stb
(Ki van a Szent Koronán Krisztus
mellett?)
-SIVA-HISAV- ÉZSAU-PUSZTÍTVA ÚJRATEREMTŐ
(JEHOVA=KÁNAÁNI ISTENSÉG, amikor nem mondhatják ki, akkor se ÉL-t
írnak, hanem ADONÁJT, azaz urat helyette, az Elohimra is)
ÉZSAU-hISaV-SiVa
Az iszlám legmagasabb szintű tevékenysége a zarándoklat.
Mi a csúcspontja ennek?
Az egész zarándoklatnak a bárányáldozat a fő eseménye, nem a kábakő.
Ez akkor az, amit Izsák helyett áldozott fel Ábrahám?
NEM!!!-IBRAHIM(Ábrahám) áldozta fel, de nem Izsák, hanem Ismael
helyett.
Ez bizony nem az „egyik „szemita népcsoport- zsidók -szerinti vonulat!
Természetesen Ismaelt tekintik az elsőszülöttnek Izsák helyett, aki kitúrta
őt az elsőszülöttségből, ugyanez történik meg Jákob estében. Jákob lesz,
aki az ISRAEL nevet kapja, az ő fiai lesznek Izrael 12 törzse. Az, hogy ez
csalással történt? Bennünket csupa ilyen csalás vesz körül…
1.ÁBRa-HáM-IZSÁK-JÁKOB-zsidók-
ortodox keresztényeké is
2.ÁBRa-HáM- ISMAEL-ÉZSAU
2-VISNU-NÁLUNK (BeSeNyő) FORMÁBAN JELENIK MEG.(ezért kell
magyarellenesnek kikiáltani.) Ő a fenntartó, igazgató erő.
3-SiVa- SaVi(R)-SaVár-SzaVár .Pusztító erő.
1-BRA-HMa-aVaR-HuN- pl.Várkony… teremtő erő.
ez a hármasság. Amiben benne van a teremtő, a fenntartó és pusztító
erő. Együtt. (ezeket kell magunkban is egyensúlyba hozni)
Amikor kimarad belőle az Ábrahámi-azaz ,nem hármasságban
modellezem a világot-, akkor a VISNU-SIVA egymás ellen támad.
Innen van az a kétminőségű, azaz duális világ, amikor csak testiség és
lelkiség van, szellemiség nélkül.
A „semmítők”-szemiták egybe veszik a lelkiséget a szellemiséggel, és
ezt a két minőséget egymás ellen fordítják.
Mit hangoztatnak:
Csúnya lesz a test, nem szabad vele élni, vissza kell fogni,
aszkézisben kell tengődni, bűn a testiség…stb.
Mi tehát a konklúzió?
Hiszen Minden egy tőről fakad.
Csupán két „arc” mindez.
Amennyiben most a semmítőké a világ, akkor el kellene azon
gondolkodni, hogy hogyan lehet ezt megfordítani?
A ciklusnak vége…de tudjuk, hogyan tovább?
Mi maradt ki mindeddig?
Amíg NOÉ NÖvekedett, addig nem is volt gond.
Ha vissza tudjuk szerezni a harmadik minőséget, az Isteni,
Brahma-i minőséget, valóban elég lesz megváltoztatni
önmagunkat, s ezáltal hatni az egész világra?
Ki képviseli ma ezt a minőséget?
(megjegyzem, mindenki tudja…)
Mi a dolga ennek ma benned és a világban?
A két minőséget bizony hárommá kell tenni!
Vissza kell magadba plántálni a NŐI
principiumot, legyél akár férfi, akár nő.
Hogy kitől kérd?
Kitől mástól, mint A Világ Királynőjétől.
S vajon, elég-e ez a három?
Test-lélek-szellem…
Vagy van esetleg még egy olyan, ezeken kívül
álló valami, amit még nem ismerünk, és az is
kell hozzá?
A negyedik…
S vajon, mi lehet az?
Teremteni úgy lehet, ha a nő nő lesz, a férfi pedig
férfi.
Nincs más út!
A többi vakvágány.
Amikor a 3 minőség egységbe kerül önmagunkban,
ezáltal egésszé válunk, akkor még egy valami
hiányzik, ezt hívják
SZERELEMNEK.
Ismerős, ugye?
Az ötödik elem…
Csak így.
Amitől tiltott a sémita vonulat évezredeken
keresztül.
Amikor mindezt már megvalósítottad önmagadban, és a
„másik” egész feleddel is találkozol, nem csak
szellemben, de teljes fizikai valójában is, akkor
hatékonyak már a teremtő gondolataid.
Akkor a Szerelem erejével már nem csak a magad
jólétét szolgálhatod, hanem a világmindenségét is.
A Szerelem maga teremtő erő, a Szeretet pedig a
fenntartó.
Ezt kisugárzod magadból, nem kell menni sehova, nem
kell mondani semmit, nem kell megtéríteni,
megváltoztatni senkit, a „semmítők” is megváltoznak
erre a hatásra-maguktól.
Így hatsz a világra.
Ekkor már valóban teremtesz.
S ne feledd: amikor a Teremtő Szerelmes Világokat
teremt.
Áldás Minden Létezőre
Honnan indultunk?
Noétól, aki még NÖVEKEDETT, egész volt.
Ádám … utóda, IstentTudó ember egy istentelen korban. Az
emberiség második ősatyja, mivel az egész emberiséget
elpusztító vízözönből csak ő menekült meg családjával együtt,
hogy fiaiban, Sémben, Kámban és Jáfetben továbbvigye az
emberi életet. Isten a vízözön után megáldotta Noét fiaival
együtt, szaporodásra és a természet fölötti uralomra rendelte
őket, mintegy megismételve az első emberpárnak mondott
Áldást.
Légy hátTe is méltó rá.
Készítette: Liliom
Felhasznált anyag: Pap Gábor munkássága
nyomán

More Related Content

Featured

AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
marketingartwork
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
Skeleton Technologies
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Kurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
SpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Lily Ray
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
Rajiv Jayarajah, MAppComm, ACC
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
Christy Abraham Joy
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
Vit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
MindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
RachelPearson36
 
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Applitools
 
12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work
GetSmarter
 
ChatGPT webinar slides
ChatGPT webinar slidesChatGPT webinar slides
ChatGPT webinar slides
Alireza Esmikhani
 
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike RoutesMore than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
Project for Public Spaces & National Center for Biking and Walking
 
Featured (20)

Magyar teremtéstörténet- Noétól

  • 2. NOÉ-BÁRKA NŐ-BUROK EGYSZEMÉLYBEN KÉPVISELI MAGÁT A NÖVÉNYI-NŐI MINŐSÉGET IS. LÓT-ÁLLATI (állapot) MINŐSÉG NOÉ FIAI K(H)ÁM---SÉM---JÁFET KÁM-ÉSZREVESZI, AMIT NEM KELLENE(azaz, hogy Noé részeg és meztelen). NOÉ MIT TESZ? AKIT LEPLEZETLENÜL ÉRDEKEL A VILÁG, AZT KIÁTKOZZA, SÉM ÉS JÁFET-akik betakarták,AKIK LEPLEZIK A DOLGOKAT, AZOKAT „KITÜNTETI”. Mit vett észre Kám? Hogy Noé NŐ(azaz NŐ, NÖvényi, NÖvekvő állapotú, mint Ádám is volt.) Ezt kellett gyorsan elleplezni.
  • 3. Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában. H(K)ám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét és elmondta két testvérének. Akkor Sém (Szem)és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét. Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele legkisebb fia, így szólt: "Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között." Azután ezt mondta: "Áldott legyen az Úr, SÉM(Szem) Istene és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája."
  • 4. Lót-elválik Ábrahámtól, sivatagba kerülnek, ott vannak a lányai,nincsenek férfiak, leitatják az apát,(aki már nagyon is férfi), és közösülnek vele. LÓTBAN MÁR MEGJELENIK AZ „ÁLLAT”, AZAZ A FOLYAMATOS NÖVEKEDÉS ÁTVÁLT EGY ÁLLAPOT(állat) szerűségbe. Az állatvilágban egy zárt kör keletkezik, öröklés leáll, degeneráció!- nem ez az útja az embernek!
  • 5. Lóttal szemben megjelenik Ábrahám, nem haragszanak, de elválnak útjaik. KÁM-KUS-NIMRÓD JÁFET-MAGÓG MINDKETTŐBEN SZEREPE VAN A MAGYARSÁGNAK. MIÉRT? Mert a kezdeményezésünk is óriási, és amikor már elrontotta a SÉMI-Semmítő, akkor meg a megújításnál, javításnál. Eggyel nem kell foglalkoznunk, a „Semmítéssel”, azt elvégzik „mások”.
  • 6. ÁBRÁM-ÁBRa-HáM Mi a HáM? Amit levágnak róla! Ezzel válik ÁRRAHÁMmá. Ebben benne van a KÁM-i vonal, leválás az előző ÁLLAPOTról. Innen kezdve kétféle leszármazási vonal van. Az egyik, amit az „egyik”(1.) szemita népcsoport őriz, a másik az, amit a „másik”(2.) szemita népcsoport őriz. Az „egyik” Izsákot, a „másik” Ismaélt tartja igaznak Az „egyik” zsákutca, a „másik” az, amelyik tovább viszi az emberiséget. 1.ÁBRa-HáM-IZSÁK-JÁKOB- (zsidók-ortodox keresztényeké is) 2.ÁBRa-HáM- ISMAEL-ÉZSAU
  • 7. NOÉ KÁM-SÉM-JÁFET (BRAHMA-VISNU-SIVA) -A-BRAHAM-maga a BRaHMa - azaz :TEREMTŐI-Brahmai- MINŐSÉGTŐL MEGFOSZTOTT! -VISNU- H-ISMA-I(S)ZMAEL- FENNTARTÓ ÉS IGAZGATÓ ISMAÉL-annak az Istenségnek a neve, akihez Jézus az utolsó szavait intézte. Ez ősi, kánaáni istenség, nem azonos Jehovával! Mindaz a név, ami –ÉL végződésű, az ezt az istenséget tartalmazza- Micha-Él, Gábri-ÉL …stb (Ki van a Szent Koronán Krisztus mellett?)
  • 8. -SIVA-HISAV- ÉZSAU-PUSZTÍTVA ÚJRATEREMTŐ (JEHOVA=KÁNAÁNI ISTENSÉG, amikor nem mondhatják ki, akkor se ÉL-t írnak, hanem ADONÁJT, azaz urat helyette, az Elohimra is) ÉZSAU-hISaV-SiVa Az iszlám legmagasabb szintű tevékenysége a zarándoklat. Mi a csúcspontja ennek? Az egész zarándoklatnak a bárányáldozat a fő eseménye, nem a kábakő. Ez akkor az, amit Izsák helyett áldozott fel Ábrahám? NEM!!!-IBRAHIM(Ábrahám) áldozta fel, de nem Izsák, hanem Ismael helyett. Ez bizony nem az „egyik „szemita népcsoport- zsidók -szerinti vonulat! Természetesen Ismaelt tekintik az elsőszülöttnek Izsák helyett, aki kitúrta őt az elsőszülöttségből, ugyanez történik meg Jákob estében. Jákob lesz, aki az ISRAEL nevet kapja, az ő fiai lesznek Izrael 12 törzse. Az, hogy ez csalással történt? Bennünket csupa ilyen csalás vesz körül… 1.ÁBRa-HáM-IZSÁK-JÁKOB-zsidók- ortodox keresztényeké is 2.ÁBRa-HáM- ISMAEL-ÉZSAU
  • 9. 2-VISNU-NÁLUNK (BeSeNyő) FORMÁBAN JELENIK MEG.(ezért kell magyarellenesnek kikiáltani.) Ő a fenntartó, igazgató erő. 3-SiVa- SaVi(R)-SaVár-SzaVár .Pusztító erő. 1-BRA-HMa-aVaR-HuN- pl.Várkony… teremtő erő. ez a hármasság. Amiben benne van a teremtő, a fenntartó és pusztító erő. Együtt. (ezeket kell magunkban is egyensúlyba hozni) Amikor kimarad belőle az Ábrahámi-azaz ,nem hármasságban modellezem a világot-, akkor a VISNU-SIVA egymás ellen támad. Innen van az a kétminőségű, azaz duális világ, amikor csak testiség és lelkiség van, szellemiség nélkül. A „semmítők”-szemiták egybe veszik a lelkiséget a szellemiséggel, és ezt a két minőséget egymás ellen fordítják. Mit hangoztatnak: Csúnya lesz a test, nem szabad vele élni, vissza kell fogni, aszkézisben kell tengődni, bűn a testiség…stb.
  • 10. Mi tehát a konklúzió? Hiszen Minden egy tőről fakad. Csupán két „arc” mindez. Amennyiben most a semmítőké a világ, akkor el kellene azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ezt megfordítani? A ciklusnak vége…de tudjuk, hogyan tovább? Mi maradt ki mindeddig? Amíg NOÉ NÖvekedett, addig nem is volt gond. Ha vissza tudjuk szerezni a harmadik minőséget, az Isteni, Brahma-i minőséget, valóban elég lesz megváltoztatni önmagunkat, s ezáltal hatni az egész világra? Ki képviseli ma ezt a minőséget? (megjegyzem, mindenki tudja…) Mi a dolga ennek ma benned és a világban?
  • 11. A két minőséget bizony hárommá kell tenni! Vissza kell magadba plántálni a NŐI principiumot, legyél akár férfi, akár nő. Hogy kitől kérd? Kitől mástól, mint A Világ Királynőjétől. S vajon, elég-e ez a három? Test-lélek-szellem… Vagy van esetleg még egy olyan, ezeken kívül álló valami, amit még nem ismerünk, és az is kell hozzá? A negyedik… S vajon, mi lehet az?
  • 12. Teremteni úgy lehet, ha a nő nő lesz, a férfi pedig férfi. Nincs más út! A többi vakvágány. Amikor a 3 minőség egységbe kerül önmagunkban, ezáltal egésszé válunk, akkor még egy valami hiányzik, ezt hívják SZERELEMNEK. Ismerős, ugye? Az ötödik elem… Csak így. Amitől tiltott a sémita vonulat évezredeken keresztül.
  • 13. Amikor mindezt már megvalósítottad önmagadban, és a „másik” egész feleddel is találkozol, nem csak szellemben, de teljes fizikai valójában is, akkor hatékonyak már a teremtő gondolataid. Akkor a Szerelem erejével már nem csak a magad jólétét szolgálhatod, hanem a világmindenségét is. A Szerelem maga teremtő erő, a Szeretet pedig a fenntartó. Ezt kisugárzod magadból, nem kell menni sehova, nem kell mondani semmit, nem kell megtéríteni, megváltoztatni senkit, a „semmítők” is megváltoznak erre a hatásra-maguktól. Így hatsz a világra. Ekkor már valóban teremtesz. S ne feledd: amikor a Teremtő Szerelmes Világokat teremt. Áldás Minden Létezőre
  • 14. Honnan indultunk? Noétól, aki még NÖVEKEDETT, egész volt. Ádám … utóda, IstentTudó ember egy istentelen korban. Az emberiség második ősatyja, mivel az egész emberiséget elpusztító vízözönből csak ő menekült meg családjával együtt, hogy fiaiban, Sémben, Kámban és Jáfetben továbbvigye az emberi életet. Isten a vízözön után megáldotta Noét fiaival együtt, szaporodásra és a természet fölötti uralomra rendelte őket, mintegy megismételve az első emberpárnak mondott Áldást. Légy hátTe is méltó rá.
  • 15. Készítette: Liliom Felhasznált anyag: Pap Gábor munkássága nyomán