SlideShare a Scribd company logo
Állj meg és gondolkozz!!!
• MKT
• Erdélyi IKE /KRISZ
    • Programok
MKT

• Már több,mit 15 éve szervezi az Erdélyi
  IKE , azzal a céllal,hogy a fiatalok
  bevonják az ifjúsági munkába.
• A képzés 3 szemináriumból áll illetve egy
  gyakorlatból.
• Jelentkezni lehet 16-22 év között.
• Maradj Krisztus Tanítványa
• “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja
  meg magát vegye fel a keresztjét és úgy
  kövessen engem.”
• “Egyetlen élet gyorsan véget ér csak az
  tart örökké, amit Jézusért teszel.”
Milyen kereszthordozásra gondolt Jézus?
Előfordul-e ez a két véglet a gyülekezetben?
Munkatárs Képző Tanfolyam
• “ Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká
  minden népeket, megkeresztelvén őket az
  Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek
  nevében.
     Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit
  én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek
  vagyok minden napon a világ végezetéig.
  Ámen!” Mt.28:19-20

    ” Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a
  Jézus Krisztus jó vitéze.” 2Tim.2:3
“Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak
hallgatói, megcsalván magatokat.”Jak.1/22
YMCA

• Young Mens Christian Assotiation
• Angliában George Williams alapította
  1844-ben, ehhez tartozik az Erdélyi IKE
• Királyhágó melléken a KRISZ működik.
• Jézus azt akarja, hogy hirdessük Őt itt a
  Földön.
• Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem
  menj oda, ahova küldelek…
• Jeremiás 1, 6b
Előadások
                          Nyílt terület Vak terület
• Önismeret,
    Istenismeret                    Mások
                          Tudom     tudják
•   Fontos, hogy
    ismerjem magam,       magamról. rólam
    hogy tudjam mire
                          Rejtett      Ismeretlen
    vagyok képes és mit
                          terület      Senki se
    szeretek csinálni.
                          Csak én      tudja
                          tudom
Isten ismeret

• Egyedül a Szentírásból ismerhetjük meg
  Őt.
• “Mert nemcsak kenyérrel él az ember
  hanem minden igével, amely Istennek
  szájából származik.”
• Te kire hallgatsz ???
Helyem a világban, gyülekezetben,
ifiben???
• Isten által rendelt helyünk van a világban.
• “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem
    hogy őrizd meg őket a gonosztól.”
•   Helyem a gyülekezetben. Az ifjúságnak a gyülekezet
    középpontjában kell álljon.
•   Az ifiben pedig minden Istent kereső embernek helye
    van.
•   Valaki ezt mondta:
• Mert a ma elvégzett munka meghatározza
  a jövő gyülekezetének arculatát.
• Keresztény közösségbe NEM ciki járni.
                  Gyülekezet



                   IKE
IKE Bibliaórák és más ifis alkalmak

Miért járunk IKÉ-re?
Halljunk Istenről, tanuljunk róla
  megmaradjunk a hitben, közösségben
  legyünk más keresztyén ifjakkal.
Mitől kreatív az IKE?
Isten kreatív!!!
Az IKE játékos, ötletes, figyelem felkeltő kell
  legyen.
Bűn a fiatalokat az evangéliummal
untatni!!!
• Megfelelő időd kell szánni az áhítatra.
• Úgy kell szóljunk, hogy érdekelje őket.
• Aki egy lelket nyer meg az egész világot
  nyeri meg.
• Nem szabad feladni a missziót.
Hasznos tanácsok

• Kell legyen titkos üzenet.
• Hangulat zárás, amikor lezárul a komoly
    rész.
•   Rendhagyó alkalmak
•   Filmnézés megbeszéléssel a végén.
•   IKE születésnap
•   Játékestek
•   Közös kirándulások.
•   Strandolás
•   Lelki túrák
•   Ima séta
•   Közös reggeli áhítattal
•   Ima éjszaka
•   IKE a szabadban
• “ Az ifjúkori
  kívánságokat
  pedig kerüld;
  hanem
  kövessed az
  igazságot, a
  hitet, a
  szeretetet, a
  békességet
  azokkal
  egyetembe, a
  kik segítségül
  hívják az Urat
  tiszta szívből. ”
Erdélyi IKE
• Erdélyben az IKE-mozgalom 1921 februárjában kezdõdött Kolozsváron.
• 1993-ban újból beindult és 1994-tõl hivatalosan bejegyzett Erdélyi
   Ifjúsági Keresztyén Egyesület néven. Jelenleg 41 tagcsoportja van.

  Az IKE- munka központjában Jézus Krisztus és az Õ missziói
parancsa áll.
 Bár az IKE program sokszínű, minden helyi országos és nemzetközi
szövetség alapja közös. Ez a Párizsi Alap, amelyet az 1855-ös
világkonferencián fogadtak el: "Egy közösségbe gyűjteni azokat a
fiatalokat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek
tartják a Szentírás szerint; az Õ tanítványai akarnak lenni hitükben
és életükben; és az Õ országát terjesztik a fiatalok között."
Programok

• Bibliaismereti vetélkedő. Sámuel
  2.könyvéből. Október 13-án
• Egyházkerületi Sportnap. Mikolán
  Bármilyen sportágban lehet jelentkezni
  minimum 2 résztvevő kell.
• “A lélek mentés
 szenvedélye nélkül mit
lődörögsz ezen a furcsa
       pályán?”

More Related Content

Viewers also liked

Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika AldabaLightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
ux singapore
 
Learn BEM: CSS Naming Convention
Learn BEM: CSS Naming ConventionLearn BEM: CSS Naming Convention
Learn BEM: CSS Naming Convention
In a Rocket
 
SEO: Getting Personal
SEO: Getting PersonalSEO: Getting Personal
SEO: Getting Personal
Kirsty Hulse
 
How to Build a Dynamic Social Media Plan
How to Build a Dynamic Social Media PlanHow to Build a Dynamic Social Media Plan
How to Build a Dynamic Social Media Plan
Post Planner
 

Viewers also liked (6)

Kedves ady
Kedves adyKedves ady
Kedves ady
 
07
0707
07
 
Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika AldabaLightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
Lightning Talk #9: How UX and Data Storytelling Can Shape Policy by Mika Aldaba
 
Learn BEM: CSS Naming Convention
Learn BEM: CSS Naming ConventionLearn BEM: CSS Naming Convention
Learn BEM: CSS Naming Convention
 
SEO: Getting Personal
SEO: Getting PersonalSEO: Getting Personal
SEO: Getting Personal
 
How to Build a Dynamic Social Media Plan
How to Build a Dynamic Social Media PlanHow to Build a Dynamic Social Media Plan
How to Build a Dynamic Social Media Plan
 

Álllj meg és gondolkozz előadás

  • 1. Állj meg és gondolkozz!!!
  • 2. • MKT • Erdélyi IKE /KRISZ • Programok
  • 3. MKT • Már több,mit 15 éve szervezi az Erdélyi IKE , azzal a céllal,hogy a fiatalok bevonják az ifjúsági munkába. • A képzés 3 szemináriumból áll illetve egy gyakorlatból. • Jelentkezni lehet 16-22 év között.
  • 4. • Maradj Krisztus Tanítványa • “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem.” • “Egyetlen élet gyorsan véget ér csak az tart örökké, amit Jézusért teszel.”
  • 5. Milyen kereszthordozásra gondolt Jézus? Előfordul-e ez a két véglet a gyülekezetben?
  • 6. Munkatárs Képző Tanfolyam • “ Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.    Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” Mt.28:19-20   ” Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.” 2Tim.2:3
  • 7.
  • 8.
  • 9. “Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.”Jak.1/22
  • 10. YMCA • Young Mens Christian Assotiation • Angliában George Williams alapította 1844-ben, ehhez tartozik az Erdélyi IKE • Királyhágó melléken a KRISZ működik. • Jézus azt akarja, hogy hirdessük Őt itt a Földön.
  • 11. • Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj oda, ahova küldelek… • Jeremiás 1, 6b
  • 12.
  • 13. Előadások Nyílt terület Vak terület • Önismeret, Istenismeret Mások Tudom tudják • Fontos, hogy ismerjem magam, magamról. rólam hogy tudjam mire Rejtett Ismeretlen vagyok képes és mit terület Senki se szeretek csinálni. Csak én tudja tudom
  • 14. Isten ismeret • Egyedül a Szentírásból ismerhetjük meg Őt. • “Mert nemcsak kenyérrel él az ember hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.”
  • 15. • Te kire hallgatsz ???
  • 16. Helyem a világban, gyülekezetben, ifiben??? • Isten által rendelt helyünk van a világban. • “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” • Helyem a gyülekezetben. Az ifjúságnak a gyülekezet középpontjában kell álljon. • Az ifiben pedig minden Istent kereső embernek helye van. • Valaki ezt mondta:
  • 17. • Mert a ma elvégzett munka meghatározza a jövő gyülekezetének arculatát. • Keresztény közösségbe NEM ciki járni. Gyülekezet IKE
  • 18. IKE Bibliaórák és más ifis alkalmak Miért járunk IKÉ-re? Halljunk Istenről, tanuljunk róla megmaradjunk a hitben, közösségben legyünk más keresztyén ifjakkal. Mitől kreatív az IKE? Isten kreatív!!! Az IKE játékos, ötletes, figyelem felkeltő kell legyen.
  • 19. Bűn a fiatalokat az evangéliummal untatni!!! • Megfelelő időd kell szánni az áhítatra. • Úgy kell szóljunk, hogy érdekelje őket. • Aki egy lelket nyer meg az egész világot nyeri meg. • Nem szabad feladni a missziót.
  • 20. Hasznos tanácsok • Kell legyen titkos üzenet. • Hangulat zárás, amikor lezárul a komoly rész. • Rendhagyó alkalmak • Filmnézés megbeszéléssel a végén. • IKE születésnap • Játékestek
  • 21. Közös kirándulások. • Strandolás • Lelki túrák • Ima séta • Közös reggeli áhítattal • Ima éjszaka • IKE a szabadban
  • 22. • “ Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből. ”
  • 23. Erdélyi IKE • Erdélyben az IKE-mozgalom 1921 februárjában kezdõdött Kolozsváron. • 1993-ban újból beindult és 1994-tõl hivatalosan bejegyzett Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület néven. Jelenleg 41 tagcsoportja van. Az IKE- munka központjában Jézus Krisztus és az Õ missziói parancsa áll. Bár az IKE program sokszínű, minden helyi országos és nemzetközi szövetség alapja közös. Ez a Párizsi Alap, amelyet az 1855-ös világkonferencián fogadtak el: "Egy közösségbe gyűjteni azokat a fiatalokat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek tartják a Szentírás szerint; az Õ tanítványai akarnak lenni hitükben és életükben; és az Õ országát terjesztik a fiatalok között."
  • 24.
  • 25. Programok • Bibliaismereti vetélkedő. Sámuel 2.könyvéből. Október 13-án • Egyházkerületi Sportnap. Mikolán Bármilyen sportágban lehet jelentkezni minimum 2 résztvevő kell.
  • 26.
  • 27. • “A lélek mentés szenvedélye nélkül mit lődörögsz ezen a furcsa pályán?”