SlideShare a Scribd company logo
DRÁBIK JÁNOS RIPORT 2.



BANKOK BŰNEI, avagy A MEGSZEGETT
TÍZPARANCSOLAT.
Drábik Jánossal készült egy riport. Ő az aki rengeteg tükröt tartott már sok dologban országunkban. Ennek a
riportnak a témája a BANKOK BŰNEI, avagy A MEGSZEGETT TÍZPARANCSOLAT.




Ebben a riportban a következőket tudtuk meg Drábik Jánostól
Az a nemzetközi pénzkartell, amelyik 250 éve szerveződött meg, különböző fejlődési fázisokon ment át, jelenleg
úgy működik, mint egy globális pénzhatalmi zárt csoport maffia jelleggel, mert saját belső törvényei alapján
működik, senkitől nem fogad el semmilyen irányítást.
Ez egy öntörvényű, maffia jellegű zárt csoport.
Megszerezte az államok feletti fő hatalmat, mint például az ENSZ, NATO, EURÓPAI UNIÓ.
Ez a pénzhatalmi érdekcsoport a saját magán monopóliumaivá tette a gazdasági élet közvetítő közegének a
létrehozását, melyek a központi és kereskedelmi bankok és a hozzájuk csatlakozó különböző kisegítő intézetek,
mint a minősítő, vagy biztosító intézetek, alapítványok.
Ez egy bonyolult struktúra. Ez a pénzhatalmi maffia nem tudja elfogadni azt, hogy a pénzügyek irányításába más
is beleszóljon, csak ő állíthat elő pénzt és a kamatokat is ők szabják meg, a kamattal pedig az időt adják el, a
kamatos kamattal pedig rohanó idővé alakítom át és fizettetem meg az időt.
Egy érdekcsoport kitálalta, hogy az időt adja el.
A kamattal eleve egy nagyon komoly elvi probléma van.
Ennek a pénzkartellnek magyar vonatkozásban most az az érdeke, hogy a 100%-ig magyar tulajdonban lévő
közintézménynek megtiltja, hogy bármibe beleszóljon, de ugyanakkor az európai átlag felett tartsa a jegybanki
alapkamatot, ami most 7%, miközben Európában 1-2%.




Ugyanakkor hozott ez a pénzkartell egy olyan törvényt, hogy a pénzkartell által felnevelt és kinevezett emberek,a
saját lakájaiból álló pénzhatalom kiszolgáló személyzetévé váltak.
Ez a kiszolgáló személyzet azt követelte meg a tagállamoktól, hogy hozza létre az Európai Központi Bankot az
az, a 17-ek számára a központi bankok európai rendszerét és egy másik bankot az összes európai uniós
tagállam számára.
Ez a másik bank kötelezővé tette, hogy kereskedelmi bankokban köteles tartani a tartalék pénzét.
A kereskedelmi bankok, amikor megkapják, ezt a pénzt körülnéznek, hogy hol a legnagyobb a kamat Európában.
Magyarországon 22 éve a legnagyobb a kamat.
Idejön ez a hatalmas deviza összeg, naponta 5 ezermilliárd forint értékű deviza, MINDEN NAP 5
EZERMILLIÁRD DOLLÁR deviza, ami átalakul forinttá.
Ha csak egy éjszaka marad itt, este jön, reggel megy, mindegy meddig marad, de leszívja azt a hatalmas kamat
különbözetet, amely ma is legalább 6%-ot jelent.
Ez egy hibás politika, hogy az elmúlt 22 év alatt 6%-al magasabb az európai átlagnál. Magyarországnak az igazi
problémáját a pénzkartell okozza, hogy ide önti naponta ezt a hatalmas pénzmennyiséget, hogy leszívja a
kamatkülönbözetet, így több ezermilliárd forintot szív le és a magyar munka eredményét beteszi a maffia
tulajdonosainak a zsebébe.
Tehát, minden aktuális kormánynak csak az a dolga, hogy beszéljen minél többet az emberek felé és a
pénzszivattyúk működését folyamatosan olajozza.
A bankszektor miért nem erősíti a gazdaságot, hogy ezt az iszonyú magas jegybanki kamatot – amit nem is
lehetne soha kifizetni, hiszen ez az uzsorakamat uzsorája – tehát, egyik oldalról nem engedi a gazdaság
növekedését, amiből az ország teljesíteni tudná a terheket.
Orbán Viktor mondta 2013.03.15.-én hogy minden magyar forintból 90 fillér megy az uzsorakamatra és 10
marad arra, hogy éljünk és létezzünk.




Mivel az aranykoronánk is letétbe van helyezve náluk egy adósság fejében, egy időben, ebben az országban
egy pénzsivatag alakul ki, mert nem lesz sehol sem pénz, mivel hogy mindent kivonnak. Másrészt a megölt
gazdaság képtelen lesz ezeket az uzsorakamatokat fizetni és tálcán fogjuk az országot oda kínálni valakinek,
akit nem is tudunk, hogy kicsoda. Mert ebbe a játékba, amibe bele- mentünk, az ország teljes egészében ki lesz
pucolva.
Surányi Györgyöt két ízben is az év bankárjává nevezte ki a nemzetközi pénzkartell, ami mögött az volt, hogy
az ország aranyát oda adta.
Surányi György találmánya az hogy jöjjön ide minél több olyan pénz külföldről, ami kikerüli a termelő
gazdaságot, ahol munkahelyet teremtene, értéket állítana elő és a növekményből lehetne fizetni a kamatot, de
ezek a pénzek közvetlenül mennek a Nemzeti Bankba és ott egy deviza tartalékot képeznek, és mint egy
parazita vámpír, amely egyebet nem csinál, csak forintruhát öltve leszívja a hatalmas kamatkülönbözetet és a
kamatokat.
Ez a nemzetközi pénzkartell kiviszi az országból úgy az ide érkező pénzt, ami semmi egyébért nem érkezett
ide, mint hogy a magyar költségvetést fosztogassa.




Ez a ma a pénzügyi nehézségek legfőbb oka.
Több ezermilliárd forint megy el a költségvetésből, úgy-hogy semmi haszna nincs.
A pénzkartell azt szereti, hogy ide jön a pénz, leszívja a kamatot.

Hamarosan folytatom

Szólj hozzá:
Volt e eddig ismereted a fentiekkel kapcsolatosa?
Hallottál Drábik János előadásaiból?
Szeretném megismerni a véleményedet.

More Related Content

More from Agnes Tip

Tisztító és ápolószerek
Tisztító  és ápolószerekTisztító  és ápolószerek
Tisztító és ápolószerek
Agnes Tip
 
A gyermek
A gyermekA gyermek
A gyermek
Agnes Tip
 
Tips to help you plan your college years
Tips to help you plan your college yearsTips to help you plan your college years
Tips to help you plan your college years
Agnes Tip
 
Háztartási jó tanácsok
Háztartási jó tanácsokHáztartási jó tanácsok
Háztartási jó tanácsok
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 10
Eleink asztalánál 10Eleink asztalánál 10
Eleink asztalánál 10
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 9.
Eleink asztalánál 9.Eleink asztalánál 9.
Eleink asztalánál 9.
Agnes Tip
 
Fehérnemű és ruhaápolás 4
Fehérnemű  és ruhaápolás 4Fehérnemű  és ruhaápolás 4
Fehérnemű és ruhaápolás 4
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 8
Eleink asztalánál 8Eleink asztalánál 8
Eleink asztalánál 8
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 7
Eleink asztalánál 7Eleink asztalánál 7
Eleink asztalánál 7
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 6
Eleink asztalánál 6Eleink asztalánál 6
Eleink asztalánál 6
Agnes Tip
 
Fehérnemű és ruhaápolás 1
Fehérnemű  és ruhaápolás 1Fehérnemű  és ruhaápolás 1
Fehérnemű és ruhaápolás 1
Agnes Tip
 
Nagytakarítás
NagytakarításNagytakarítás
Nagytakarítás
Agnes Tip
 
Eleink asztalánál 5.
Eleink asztalánál 5.Eleink asztalánál 5.
Eleink asztalánál 5.
Agnes Tip
 
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
Agnes Tip
 
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2Agnes Tip
 
A tükör előtt 2
A tükör előtt 2A tükör előtt 2
A tükör előtt 2
Agnes Tip
 
Természetes tisztítás
Természetes tisztításTermészetes tisztítás
Természetes tisztítás
Agnes Tip
 
Családi ügyek 2.
Családi ügyek 2.Családi ügyek 2.
Családi ügyek 2.
Agnes Tip
 
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
Agnes Tip
 
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
Agnes Tip
 

More from Agnes Tip (20)

Tisztító és ápolószerek
Tisztító  és ápolószerekTisztító  és ápolószerek
Tisztító és ápolószerek
 
A gyermek
A gyermekA gyermek
A gyermek
 
Tips to help you plan your college years
Tips to help you plan your college yearsTips to help you plan your college years
Tips to help you plan your college years
 
Háztartási jó tanácsok
Háztartási jó tanácsokHáztartási jó tanácsok
Háztartási jó tanácsok
 
Eleink asztalánál 10
Eleink asztalánál 10Eleink asztalánál 10
Eleink asztalánál 10
 
Eleink asztalánál 9.
Eleink asztalánál 9.Eleink asztalánál 9.
Eleink asztalánál 9.
 
Fehérnemű és ruhaápolás 4
Fehérnemű  és ruhaápolás 4Fehérnemű  és ruhaápolás 4
Fehérnemű és ruhaápolás 4
 
Eleink asztalánál 8
Eleink asztalánál 8Eleink asztalánál 8
Eleink asztalánál 8
 
Eleink asztalánál 7
Eleink asztalánál 7Eleink asztalánál 7
Eleink asztalánál 7
 
Eleink asztalánál 6
Eleink asztalánál 6Eleink asztalánál 6
Eleink asztalánál 6
 
Fehérnemű és ruhaápolás 1
Fehérnemű  és ruhaápolás 1Fehérnemű  és ruhaápolás 1
Fehérnemű és ruhaápolás 1
 
Nagytakarítás
NagytakarításNagytakarítás
Nagytakarítás
 
Eleink asztalánál 5.
Eleink asztalánál 5.Eleink asztalánál 5.
Eleink asztalánál 5.
 
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 3
 
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2
Pikáns ételek sóban, ecetben, olajban 2
 
A tükör előtt 2
A tükör előtt 2A tükör előtt 2
A tükör előtt 2
 
Természetes tisztítás
Természetes tisztításTermészetes tisztítás
Természetes tisztítás
 
Családi ügyek 2.
Családi ügyek 2.Családi ügyek 2.
Családi ügyek 2.
 
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
Zoldseg es gyumolcs eltevese telire 2
 
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
Hogyan lesznek jo szulok a madarak 2
 

Drábik jános riport 2

  • 1. DRÁBIK JÁNOS RIPORT 2. BANKOK BŰNEI, avagy A MEGSZEGETT TÍZPARANCSOLAT.
  • 2. Drábik Jánossal készült egy riport. Ő az aki rengeteg tükröt tartott már sok dologban országunkban. Ennek a riportnak a témája a BANKOK BŰNEI, avagy A MEGSZEGETT TÍZPARANCSOLAT. Ebben a riportban a következőket tudtuk meg Drábik Jánostól Az a nemzetközi pénzkartell, amelyik 250 éve szerveződött meg, különböző fejlődési fázisokon ment át, jelenleg úgy működik, mint egy globális pénzhatalmi zárt csoport maffia jelleggel, mert saját belső törvényei alapján működik, senkitől nem fogad el semmilyen irányítást. Ez egy öntörvényű, maffia jellegű zárt csoport. Megszerezte az államok feletti fő hatalmat, mint például az ENSZ, NATO, EURÓPAI UNIÓ. Ez a pénzhatalmi érdekcsoport a saját magán monopóliumaivá tette a gazdasági élet közvetítő közegének a létrehozását, melyek a központi és kereskedelmi bankok és a hozzájuk csatlakozó különböző kisegítő intézetek, mint a minősítő, vagy biztosító intézetek, alapítványok. Ez egy bonyolult struktúra. Ez a pénzhatalmi maffia nem tudja elfogadni azt, hogy a pénzügyek irányításába más is beleszóljon, csak ő állíthat elő pénzt és a kamatokat is ők szabják meg, a kamattal pedig az időt adják el, a kamatos kamattal pedig rohanó idővé alakítom át és fizettetem meg az időt. Egy érdekcsoport kitálalta, hogy az időt adja el. A kamattal eleve egy nagyon komoly elvi probléma van.
  • 3. Ennek a pénzkartellnek magyar vonatkozásban most az az érdeke, hogy a 100%-ig magyar tulajdonban lévő közintézménynek megtiltja, hogy bármibe beleszóljon, de ugyanakkor az európai átlag felett tartsa a jegybanki alapkamatot, ami most 7%, miközben Európában 1-2%. Ugyanakkor hozott ez a pénzkartell egy olyan törvényt, hogy a pénzkartell által felnevelt és kinevezett emberek,a saját lakájaiból álló pénzhatalom kiszolgáló személyzetévé váltak. Ez a kiszolgáló személyzet azt követelte meg a tagállamoktól, hogy hozza létre az Európai Központi Bankot az az, a 17-ek számára a központi bankok európai rendszerét és egy másik bankot az összes európai uniós tagállam számára. Ez a másik bank kötelezővé tette, hogy kereskedelmi bankokban köteles tartani a tartalék pénzét. A kereskedelmi bankok, amikor megkapják, ezt a pénzt körülnéznek, hogy hol a legnagyobb a kamat Európában. Magyarországon 22 éve a legnagyobb a kamat. Idejön ez a hatalmas deviza összeg, naponta 5 ezermilliárd forint értékű deviza, MINDEN NAP 5 EZERMILLIÁRD DOLLÁR deviza, ami átalakul forinttá. Ha csak egy éjszaka marad itt, este jön, reggel megy, mindegy meddig marad, de leszívja azt a hatalmas kamat különbözetet, amely ma is legalább 6%-ot jelent. Ez egy hibás politika, hogy az elmúlt 22 év alatt 6%-al magasabb az európai átlagnál. Magyarországnak az igazi problémáját a pénzkartell okozza, hogy ide önti naponta ezt a hatalmas pénzmennyiséget, hogy leszívja a kamatkülönbözetet, így több ezermilliárd forintot szív le és a magyar munka eredményét beteszi a maffia tulajdonosainak a zsebébe.
  • 4. Tehát, minden aktuális kormánynak csak az a dolga, hogy beszéljen minél többet az emberek felé és a pénzszivattyúk működését folyamatosan olajozza. A bankszektor miért nem erősíti a gazdaságot, hogy ezt az iszonyú magas jegybanki kamatot – amit nem is lehetne soha kifizetni, hiszen ez az uzsorakamat uzsorája – tehát, egyik oldalról nem engedi a gazdaság növekedését, amiből az ország teljesíteni tudná a terheket. Orbán Viktor mondta 2013.03.15.-én hogy minden magyar forintból 90 fillér megy az uzsorakamatra és 10 marad arra, hogy éljünk és létezzünk. Mivel az aranykoronánk is letétbe van helyezve náluk egy adósság fejében, egy időben, ebben az országban egy pénzsivatag alakul ki, mert nem lesz sehol sem pénz, mivel hogy mindent kivonnak. Másrészt a megölt gazdaság képtelen lesz ezeket az uzsorakamatokat fizetni és tálcán fogjuk az országot oda kínálni valakinek, akit nem is tudunk, hogy kicsoda. Mert ebbe a játékba, amibe bele- mentünk, az ország teljes egészében ki lesz pucolva. Surányi Györgyöt két ízben is az év bankárjává nevezte ki a nemzetközi pénzkartell, ami mögött az volt, hogy az ország aranyát oda adta.
  • 5. Surányi György találmánya az hogy jöjjön ide minél több olyan pénz külföldről, ami kikerüli a termelő gazdaságot, ahol munkahelyet teremtene, értéket állítana elő és a növekményből lehetne fizetni a kamatot, de ezek a pénzek közvetlenül mennek a Nemzeti Bankba és ott egy deviza tartalékot képeznek, és mint egy parazita vámpír, amely egyebet nem csinál, csak forintruhát öltve leszívja a hatalmas kamatkülönbözetet és a kamatokat. Ez a nemzetközi pénzkartell kiviszi az országból úgy az ide érkező pénzt, ami semmi egyébért nem érkezett ide, mint hogy a magyar költségvetést fosztogassa. Ez a ma a pénzügyi nehézségek legfőbb oka. Több ezermilliárd forint megy el a költségvetésből, úgy-hogy semmi haszna nincs. A pénzkartell azt szereti, hogy ide jön a pénz, leszívja a kamatot. Hamarosan folytatom Szólj hozzá: Volt e eddig ismereted a fentiekkel kapcsolatosa? Hallottál Drábik János előadásaiból? Szeretném megismerni a véleményedet.