1. 726: a képrombolás kezdete a Kelet-Római Birodalomban
754: hieraiai zsinat
769: római zsinat
787: II. nikaiai zsinat
792: Capitulare adversus synodum
794: frankfurti zsinat
2. Ὅσῳ γὰρ συνεχῶς διὰ εἰκονικῆς ἀνατυπώσεως
ὁρῶνται, τοσοῦτον καὶ οἱ ταύτας θεώμενοι
διανίστανται πρὸς τὴν πρωτοτύπων μνήμην τε καὶ
ἐπιπόθησιν – καὶ ταύταις πἀσ ασμὸν καὶ τιμητικὴν
προσκύνησιν ἀπονέμειν – οὐ μὴν τὴν κατὰ πίστιν
ἡμῶν ἀληθινὴν λατρείαν, ἣ πρέπει μόνῃ τῇ θεία
φύσει, ἀλλ ̓ ὃν τρόπον τῷ τύπῳ τοῦ τιμίου καὶ
ζωοποιοῦ σταυροῦ καὶ τοῖς ἁγίοις εὐαγγελίοις καὶ
τοῖς λοιποῖς ἱεροῖς ἀναθήμασι – καὶ θυμιαμάτων καὶ
φώτων προσαγωγὴν πρὸς τὴν τούτων τιμὴν
ποιεῖσθαι, καθὼς καὶ τοῖς ἀρχαίοις εὐσεβῶς εἴθισται·
ἡ γὰρ τῆς εἰκόνος τιμὴ ἐπὶ τὸ πρωτότυπον διαβαίνει, καὶ ὁ
προσκυνῶν τὴν εἰκόνα προσκυνεῖ ἐν αὐτῇ τοῦ
ἐγγραφομένου τὴν ὑπόστασιν.
Quanto enim frequentius per imaginalem
formationem uidentur, tanto qui has contemplantur,
alacrius eriguntur ad primitiuorum earum memoriam
et desiderium et ad osculum et honoratoriam his
adorationem tribuendam, non tamen ad ueram
latrian quae secundum fidem est quaeque solam
diuinam naturam decet, inpertiendam, ita ut istis,
sicuti figurae pretiosae ac uiuificae crucis et sanctis
euangeliis et reliquis sacris monumentis,
incensorum et luminum oblatio ad harum honorem
efficiendum exhibeatur, quemadmodum et antiquis
piae consuetudinis erat. Imaginis enim honor ad
primitiuum transit, et qui adorat imaginem, adorat in ea
depicti subsistentiam.
Minél gyakrabban látják ugyanis a képi alakok
által ezeket, azok, akik ezeket szemlélik, annál
hevesebben emeltetnek fel az eredetijeik
emlékezetéhez és óhajtásához, és <ahhoz> hogy
megcsókolják és tiszteletadó imádattal illessék
ezeket, de ne az igaz latriával, amely a hit szerint
egyedül az isteni természetet illeti meg. Hanem
amint a becses és élet adó kereszt alakját, a szent
evangéliumokat és a többi szent emlékeket, úgy
ezek tiszteletére is ajánljanak fel tömjénezést és
lámpások gyújtását, amiként az régi kegyes
szokás is volt. A kép tisztelete ugyanis az eredetire
megy át, és aki a képet imádja, az azon ábrázolt
létezőt imádja.
És <úgy határozunk, hogy> aspasmosban és
tiszteletadó proskynésisben részesítsék ezeket,
de ne a hitünk szerinti igaz latreiában, amely
csak az isteni természetnek jár, hanem azon a
módon, ahogy a becses és életadó kereszt alakját
és a szent evangéliumokat és a többi szent
adományokat <részesítik tiszteletben>. És a
tiszteletükre ajánljanak fel tömjénezést és
lámpások gyújtását, amiként az régi kegyes
szokás is volt.
3. Nikaia II
… δεχόμενος καὶ
σπαζόμενοςἀ τιμητικ ςῶ τ ςὰ
γίας κα σεπτ ς ε κόνας· καἁ ὶ ὰ ἰ ὶ
τ ν κατὴ ὰ λατρε ανῖ
προσκύνησιν μόνη τῇ
περουσί κα ζωαρχικὑ ῳ ὶ ῇ
τριάδι ναπέμπω …ἀ
O.C.R. III,17
Suscipio et amplector
honorabiliter sanctas et
uenerandas imagines
secundum seruitium
adorationis, quod
consubstantiali et uiuificatrici
Trinitati emitto …
Anastasius Bibliothecarius
… suscipiens et amplectens
honorabiliter sanctas et
uenerabiles imagines: atque
adorationem quae per
latriam, id est, Deo debitam
seruitutem efficitur, soli
supersubstantiali et uiuificae
Trinitati impendo.
4. Ugyanis minthogy a képek többnyire a művészek
tehetsége szerint jönnek létre, így néha tökéletesek,
néha sikerületlenek, néha szépek, néha csúfak, néha
hasonlítanak az ábrázolthoz, néha elütnek tőle;
némelyek újszerűségükben tündökölnek, mások
ócskaságtól mállanak – így tehát joggal kérdezhet-
jük, hogy melyiküket kell nagyobb tiszteletben
részesíteni: az értékesebbeket-e vagy az értéktele-
nebbeket. Mert ha az értékesebbek tiszteletre
méltóbbak, bennük a mű értéke vagy az anyag
milyensége érdemel tiszteletet, nem az áhítat heve,
ha pedig a hitványabban, azok, amelyek kevésbé
hasonlítanak az ábrázoltakhoz, akkor méltatlanul
tisztelünk és becsülünk olyan alkotásokat, amelyek
sem a művészi munkával, sem anyagukkal, sem az
ábrázolt személy megjelenítésével nem tűnnek ki.
Ugyanis míg mi semmit sem kárhoztathatunk a
képekben az imádáson kívül, sőt egyetértünk azzal,
hogy a szentek képei jelen legyenek a bazilikákban,
nem imádásra, hanem a régi dolgok emlékezetére és
a falak díszítésére, addig amazok hiszékenyen
csaknem minden reményüket a képekbe helyezik.
Végül is mi a szenteket testükben, testük
maradványaiban, esetleg ruháikban tiszteljük a régi
Atyák hagyománya szerint, ők viszont faliképeket és
festményeket imádva azt vélik, hogy nagyot
haladnak a hitben, noha csak festők munkáit
tisztelik.
O.C.R. III,16
Nam cum imagines plerumque secundum ingenium
artificium fiant, ut modo sint formose, modo
deformes, nonnumquam pulchre, aliquando etiam
fede, quaedam illis quorum sunt simillime, quaedam
vero dissimiles, quaedam novitate fulgentes,
quaedam etiam vetustate fatescentes, quaerendum
est, quae earum sint honorabiliores, utrum hae quae
pretiosiores, an hae quae viliores esse noscuntur?
Quoniam, si pretiosiores plus habent honoris, operis
in eis causa vel materiarum qualitas habet
venerationem, non fervor devotionis; si vero viliores,
et hae quae minus similes sunt illorum, quibus aptari
parantur, iniustum est, cum hae, quae nec opere nec
materia praecellunt, nec personis similes esse
noscuntur, auctius propensiusque venerantur. Nam
dum nos nihil in imaginibus spernamus praeter
adorationem, quippe qui in basilicis sanctorum
imagines non ad adorandum, sed ad memoriam
rerum gestarum et venustatem parietum habere
permittimus, illi vero pene omnem suae credulitatis
spem in imaginibus conlocent, restat, ut nos sanctos
in eorum corporibus vel potius reliquiis corporum
seu etiam vestimentis veneremur iuxta antiquorum
patrum traditionem, illi vero parietes et tabulas
adorantes in eo se arbitrentur magnum fidei habere
emolumentum, eo quod operibus int subiecti
pictorum.
6. Valamely képimádónak példának okáért
mutatnak két felirat nélküli képet, amelyek szép
nőket ábrázolnak; ő ezeket semmire sem
értékelve elveti, és mint elvetetteket bárhová ki is
dobhatja. De ha valaki azt mondja neki: az egyik
kép Szűz Mária képe, azt nem lehet kidobni, a
másik Venusé, amit persze ki lehet dobni; akkor a
festőhöz fordul, kérve, hogy mondja meg neki:
melyik kép Máriáé, melyik Venusé, mert
mindenben hasonlítanak egymáshoz. A festő az
egyiknek Szűz Mária feliratot adja, a másiknak
Venust. Mármost az Isten Anyja című képet
felmagasztalják, tisztelik, csókolgatják; a Venus
feliratút, amely a menekülő Aeneas anyját
ábrázolja, kivetik, gyalázzák, kiátkozzák; holott
mindkettő azonos alakot ábrázol, hasonló
színekkel és anyagokkal készült, csak éppen
feliratukban különböznek.
O.C.R. IV,16
Offeruntur cuilibet eorum, qui imagines adorant,
verbi gratia duarum feminarum pulcrarum
imagines superscriptione carentes, quas ille
parvipedens abicit abiectasque quolibet in loco
iacere permittit. Dicit illi quis: 'Una illarum sanctae
Mariae imago est, abici non debet; altera Veneris,
quae omnino abicienda est', vertit se ad pictorem
quaerens ab eo, quia in omnibus simillimae sunt,
quae illarum sanctae Mariae imago sit vel quae
Veneris? Ille huic dat superscriptionem sanctae
Mariae, illi vero superscriptionem Veneris: ista,
quia superscriptionem Dei genitricis habet,
erigitur, honoratur, osculatur; illa, quia
inscriptionem Veneris, Aeneae cuiusdam profugi
genetricis, habet, deicitur, exprobatur, exsecratur.
Pari utraequae sunt figura, paribus coloribus,
paribusque facte materiss, superscriptione
tantum distant.
7. Mondja meg hát, könyörgök, az az Epiphanius
diakonus, aki azt állítja, hogy a képeket feliratuk
szerint kell tiszteletben részesíteni: hol volt annak
a szentsége, mielőtt a címét megkapta, avagy
ennek a bűnössége mielőtt nevet adtak neki?
Tehát a képeknek szokás szerint adott felirat
megjelölheti a képet, de nem adhat neki
megszentelődést; mert az írás ereje abban van,
hogy némán is beszél, egyszer távollévők szavait,
máskor a jelenlévőkét szó nélkül is közvetíti.
Hiszen a megszentelődés az értelmes lényeknek
jó cselekedeteik és érdemeik alapján adatik meg,
a lélektelen és értelem nélküli dolgoknak pedig,
amilyenek például az istentiszteleti edények és
ezekhez hasonlók, nem valamiféle felirat, hanem
papi áldás és az Isten nevének segítségül hívása
által jut osztályrészül. Így hát kétségtelen
okfejtéssel bebizonyítható, hogy a képeket
semmiféle felirat nem szentelheti meg
önmagában.
O.C.R. IV,16
Dicat mihi, quaeso, Epiphanius diaconus, qui per
nominis inscriptionem imagines 'ad honorem
primae formae deduci' posse dixit, ubi haec
sanctitas huius, antequam superscriberetur, fuit?
vel ubi illius exprobratio, priusquam
superscriberetur, extitit? Superscriptio itaque,
quae imaginibus indi solet, secundum morem
litterarum, quibus tanta vis est, ut tacite loquantur
et nonnumquam dicta absentium, nonnumquam
vero praesentium sine voce edisserant, notitiam
inferre valet, illis vero imaginibus, quibus inditur,
sanctificationem exhibere non potest.
Sanctificatio enim rationalibus creaturis bonorum
operum exhibitione et meritorum praerogativis
conceditur; rebus vero inrationalibus et sensu
carentibus, utpote sunt vasa divinis cultibus
mancipata et his similia, non superscriptione
qualibet, sed sacerdotali consecratione et divini
nominis invocatione accedit. Ac per hoc evidenti
ratione monstratur nullam imaginibus inhaerere
posse sanctificationem per quamlibet
superscriptionem
8. Ámbár nem világos, hogy miféle Írásról beszél,
mégis azt kell hinnünk, hogy a Szentírásról, amit
általában Írásnak szoktunk nevezni, amint az
Evangélium mondja:„Akkor megnyitá elméjüket,
hogy értsék az Írásokat”. Ezzel szemben a festési
művészet, midőn arra törekszik, hogy a valóban
megtörtént dolgok emlékét fölidézze a
szemlélőkben, és a lelkeket a hazugságról az
igazság tiszteletére irányítsa, megfordítva, sokszor
az igazság helyett hazugságok kigondolására
vezeti az értelmet, és nem csak azt ábrázolja, ami
van, volt vagy lehet, hanem olyasmit is, ami
nincsen, nem is volt, és nem is lehet. Ugyanis
hazugság olyasmikről szólni, amik nincsenek, de
lehetnek, vagy olyasmikről, amik nincsenek és
nem is lehetnek, amikről filozófusok a
hermeneutikában igen éleselméjű és aprólékos
vitákat folytatnak, amit ebben a munkában
hosszadalmas volna ismertetni. Hiszen amikor azt
állítja, hogy a festők nem ellenkeznek az írással,
noha a festők sok mindent megfestenek, amiről
az írások nem szólnak és amit nemcsak a tanult,
hanem még a tanulatlan emberek is hamisnak
ítélnek –, akkor ki ne látná szavának nevetséges,
illetve még inkább hamis voltát?
O.C.R. III,23
Quamvis enim non eluceat, de quibus scripturis
ille hoc dixerit, credendum est tamen eum de
sacris Scripturis dixisse, quas usitate 'Scripturas'
solemus vocare, ut est illud in evangelio: Tunc
aperuit illis sensum, ut intelligerent Scripturas.
Picturae interea ars cum ob hoc inoleverit, ut
rerum in veritate gestarum memoriam
aspicientibus deferret et ex mendacio ad
veritatem recolendam mentes promoveret, versa
vice interdum pro veritate ad mendacia cogitanda
sensus promovet et non solum illa quae aut sunt
aut fuerunt aut fieri possunt, sed etiam ea, que
nec sunt nec fuerunt nec fieri possunt, visibus
defert. Mendacium enim aut de his est, quae non
sunt sed fieri possunt, aut de his, quae nec sunt
nec fieri possunt, de quibus in periermeniis a
philosophis acutissima sive subtilissima disputatio
est, quam huic operi interponere longissimum
est. Nam dum dicat non contraire pictores
Scripturis, et multa pictoribus pingantur, quae
Scripturae divinae tacent et ab hominibus, non
solum a doctis, sed etiam ab indoctis falsissima
esse conprobentur, quis non eius dictum
ridiculosissimum vel potius falsissimum esse
fateatur?
9. Nemde szembeszállnak a Szentírással, mikor azt a
látszatot keltik, hogy a mélységnek emberi alakja
van, és a vizek bőségesen áradva folynak? Nemde
kétségtelenül szembeszállnak a Szentírással,
midőn a földet emberi alakban egyszer
kiszáradtnak és terméketlennek, máskor
terményekben bővelkedőnek festik? Nemde
nyilvánvalóan szembeszállnak a Szentírással,
mikor azt festik le, hogy a folyamok emberalakban
vederszám öntik a vizet, avagy egymásba folynak?
Nemde mindenképpen szembeszállnak a
Szentírással, midőn úgy képzelik, hogy a nap, a
hold és az égitestek emberi alakot öltenek, és
fejük sugarakkal van övezve? Nemde
szembeszállnak akkor is, amikor a tizenkétfajta
szélnek egyenként alakot tulajdonítanak erejük
minősége szerint; vagy a hónapoknak az időjárás
szerint, amilyet hoznak, s egyeseknek meztelen,
félmeztelen vagy felöltöztetett alakot adnak?
O.C.R. III,23
Nonne divinis Scripturis contraire noscuntur, cum
abissum figuram hominis fingunt habere et
limpharum inundationem affatim fundere?
Nonne divinis Scripturis eos contraire haud
dubium est, cum tellurem in figura humana modo
aridam sterilemve, modo fructibus affluentem
depingunt? Nonne divinis Scripturis eos contraire
manifestum est, cum flumineos amnes in figuris
hominum aut situlis aquas fundere, aut alios in
alios confluere depingunt? Nonne, cum solem et
lunam et cetera caeli ornamenta figuras hominum
et capita radiis succincta habere fingunt, sanctis
Scripturis modis omnibus contraeunt? Nonne
cum duodecim ventis singulis singulas formas pro
qualitate virium adtribuunt aut mensibus singulis
pro qualitate temporum, quid unusquisque
deferat, quibusdam nudas, quibusdam
seminudas, quibusdam etiam indutas diversis
vestibus figuras dant
10. Kopasz Károly evangeliariuma (a regensburgi Codex
Aureus), 870 körül. München, Bayerische Staatsbibliothek,
Clm 14000, fol. 6r
Elefántcsont dombormű II. Henrik
perikópáskönyvének kötéstábláján, 870 körül.
München, Bayerische Staatsbibliothek, Clm 4452
11. Sevillai Izidor: De natura rerum, 818 körül. Bécs,
Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 387, fol.
140r
Sevillai Izidor: De natura rerum, 9. század eleje. Laon,
Bibliothèque municipale, Ms. 422, fol. 5v
12. Hogyan lehet azt állítani a festőkről, akik többnyi-
re a költők hiú meséit követik, hogy a legkevésbé
sem állnak szemben a Szentírással? Azok ugyanis
valóban megtörtént dolgokat is mindenféle osto-
basággá formálják át; kitalálnak olyasmiket is,
amik sohasem történtek és nem is történhetnek
meg, de vagy a filozófusok értelmezik őket titkos
értelemben, vagy a pogányok tisztelik ostobán,
vagy a katolikusok jogosan megvetik: ezek a
dolgok, noha a pogány irodalomban otthonosak,
épp ezért teljesen idegenek a Szentírástól. Vagy
nem idegen-e a Szentírástól, hogy szerintük a há-
romrészes Chimaerát Bellerophon öli meg, holott
Bellerophon nem egy állatot ölt meg – ahogy ők
hamisan ábrázolják –, hanem egy hegyet tett
lakhatóvá, amint a legtöbben értelmezik? És nem
áll-e ellentétben a Szentírással, hogy Erichthonius
a sánta Vulcanusnak és Terrának a fia, és az Etna-
hegy belsejében állítólag vasat olvaszt, se ennek a
kemencéjét a campaniai Vezúv-hegybe képzelik,
amely szerintük állandó tűzzel ég? És nem ellen-
kezik-e a Szentírással, hogy Scyllát kutyafejekkel
ábrázolják, valamint hogy Phyllis egy ifjú iránti
szerelme miatt fává változott; továbbá, hogy egy
másik Scylla azért, mert apjának, Nisusnak bíbor-
színű haját levágta, az apjával együtt madárrá
változott.
O.C.R. III,23
Quomodo ergo a pictoribus, qui poetarum
vanissimas fabulas plerumque sequuntur, sanctis
Scripturis minime contraitur? Finguntur enim per
eos interdum res in veritate gestae in alias atque
alias incredibiles nenias; finguntur etiam, quae
nec factae sunt nec fieri poterant, sed aut mistice
a philosophis intelliguntur aut inaniter a
gentilibus intelliguntur aut inaniter a gentilibus
venerantur aut veraciter a catholicis respuuntur.
Que omnia quamquam in gentilium habeantur
litteris, a divinis tamen prorsus sunt aliena
Scripturis. An non divinis litteris alienum est, quod
ab illis Cimera triceps a Bellerefonte fingitur
interfecta, cum Bellerefons non bestiam, ut illi
mentiuntur, prostaverit, sed montem, ut plerique
intelligunt, habitabilem fecerit? An non divinis
Scripturis alienum est, quod Vulcani claudi et
Terre filius Ericthonius esse et in monte Ethna
ferrum coquere eiusque fornax mons Besubius
Campanie esse fingitur, qui perpetuis ignibus
ardere perhibetur? An non divinis Scripturis aliena
sunt, quod Scilla capitibus fingitur succincta
caninis et Fillis ob amorem iuvenis cuiusdam in
arborem fingitur esse conversa, et altera Scilla eo,
quod Niso patri crinem absciderit purpureum una
cum patre
14. A képeket – amelyek imádásának vágya Konstantinos és
anyja, Eiréné, nemkülönben Tharasios konstantinápolyi
püspök számára igen különös módon azon zsinatok
tartásának oka volt, amelyek megvizsgálandó tévedése
jelen értekezésünk anyagát nyújtja – a boldog Gergely,
Róma város elöljárója csakugyan megtiltotta mind
imádni, mind elpusztítani; ő nem a dologtól messze
elkalandozó szavakkal és valamiféle kétség talányossá-
gaival, homályos beszéddel, hanem megfelelően és
tisztán közölte Serenus marseille-i püspökkel levelében,
hogy mit kell efelől figyelembe venni vagy megfogadni.
Mert amíg ott az ő elődeiről avagy atyáiról azt mondják,
hogy elpusztították és módfelett elvetették ezeket <a
képeket>, aközben amazok, akik ezeket imádni
szándékoztak, úgy hírlik, förtelmesen megvetették
<őket>. A különböző tévedéseknek az egyazon
balgaság válaszútja felé irányuló eme élei között
középen lép közbe az említett elöljáró, és az egymással
küzdő két féllel fegyvereket szegez szembe, minthogy
mind ezekre, akik imádják <a képeket> – azokkal
együtt, akik lerombolják őket –, és azokra, akik
lerombolják <a képeket> – ezekkel együtt, akik imádják
őket – a főpapi buzgalom dárdájával támad. Mind eme
imádókat, mind ama rombolókat megvetvén, a mi
részünk egyházát fogadja magához, amely a
mértéktartás helyes útjának ösvényét járván a
díszítésben az emlékezet kedvéért megengedi a
<képek> birtoklását, és sem eme imádókról, sem ama
O.C.R. II,23
Imagines sane, quarum insolentissime adorationis
amor Constantino et matri eius Herene nec non et
Tharasio, Constantinopolitano episcopo,
exercende synodi causa extitit, quorum
discutiendus error presentis nobis disputationis
materiam prebuit, a beato Gregorio, Romane
urbis antestite, et adorari prohibentur et frangi,
qui non longe a causa uagantibus uerbis
nullisque dubietatis ambagibus inuolutis
sermonibus, sed proprie ac pure, quid in hac
parte obseruandum quidue tenendum sit, Sereno
Massiliensi episcopo suis mandauit apicibus. Nam
dum isti prodecessores siue parentes suos, qui eas
fregere, exsecrabiliter damnare perhibeantur, ut
illi istos, qui eas adoraturi erant, adominabiliter
damnasse credantur, inter has diuersi erroris acies
ad unius socordiae biuium tendentes medium se
prefatus interponit antestis et utrique parti inter
se mutuo confligenti arma prebet, cum et istos,
qui eas adorant, cum illis, qui eas fregere, et illos,
qui eas fregere cum istis, qui eas adorant,
pontificalis zeli cuspide ferit. Et istis hinc
adorantibus, illis inde frangentibus spretis,
nostrae partis sibi ecclesiam adsiscit, quae
mediocritatis callem recti itineris carpens et in
ornamentis ob memoriam habere concedit et
istos hinc adorantes, illos illinc frangentes
dispiciendo postponit.
15. Germigny-des-Prés, Orléans-i Theodulf oratóriuma, apszismozaik, 799–806 körül
ORACLUM SCM ET CERUBIN HIC ASPICE SPECTANS ET TESTAMENTI EN MICAT ARCA DEI
HAEC CERNENS PRECIBUSQUE STUDENS PULSARE TONANTEM THEODULFUM VOTIS IUNGITO QUAESO TUIS
16. Róma, Santa Maria Maggiore, részletek a diadalív mozaikjáról,
5. század
