1. Nagy Szent Gergely második levele Serenus marseille-i püspökhöz, 600 Aliud est enim picturam adorare, aliud per picturae historiam quid sit adorandum addiscere. Nam quod legentibus scriptura, hoc idiotis praestat pictura cernentibus, quia in ipsa ignorantes uident quod sequi debeant, in ipsa legunt qui litteras nesciunt; unde praecipue gentibus pro lectione pictura est. Mert más a festményt imádni, és más a festmény története által megtanulni, hogy mit kell imádni. Ugyanis amit az írás nyújt az olvasóknak, azt nyújtja a festmény az őt néző tudatlanoknak, hiszen a tudatlanok benne látják, amit követniük kell, benne olvasnak az írástudatlanok; ezért különösen az idegenek számára helyettesíti a festmény az olvasást. Et si quis imagines facere uoluerit, minime prohibe, adorare uero imagines omnimodis deuita. Sed hoc sollicite fraternitas tua admoneat ut ex uisione rei gestae ardorem compunctionis percipiant et in adoratione solius omnipotentis sanctae trinitatis humiliter prosternantur. És ha valaki képeket akar csinálni, semmiképpen ne tiltsd meg, viszont a képek imádását mindenképpen kerüld el. De emlékeztessen arra testvériséged, hogy a véghezvitt dolgok látványából a bűnbánat hevét tegyék magukévá, és csak a mindenható Szentháromság előtt boruljanak le alázatos imádatban.

2. Nagy Szent Gergely második levele Serenus marseille-i püspökhöz, 600 Perlatum siquidem ad nos fuerat quod inconsiderato zelo succensus sanctorum imagines sub hac quasi excusatione, ne adorari debuissent, confringeres. Et quidem quia eas adorari uetuisses omnino laudauimus, fregisse uero reprehendimus. Dic, frater, a quo factum sacerdote aliquando auditum est quod fecisti ? Si non aliud, uel illud te non debuit reuocare, ut despectis aliis fratribus solum te sanctum et esse crederes sapientem ? Aliud est enim picturam adorare, aliud per picturae historiam quid sit adorandum addiscere. Nam quod legentibus scriptura, hoc idiotis praestat pictura cernentibus, quia in ipsa ignorantes uident quod sequi debeant, in ipsa legunt qui litteras nesciunt; unde praecipue gentibus pro lectione pictura est. Quod magnopere a te, qui inter gentes habitas, attendi decuerat, ne, dum recto zelo incaute succenderis, ferocibus animis scandalum generares. Frangi ergo non debuit quod non ad adorandum in ecclesiis sed ad instruendas solummodo mentes fuit nescientium collocatum. Et quia in locis uenerabilibus sanctorum depingi historias non sine ratione uetustas admisit, si zelum discretione condisses, sine dubio et ea quae intendebas salubriter obtinere et collectum gregem non dispergere, sed dispersum potius poteras congregare, ut pastoris in te merito nomen excelleret, non culpa dispersoris incumberet. Tudniillik jelentették nekünk, hogy meggondolatlan buzgalomtól feltüzelve elpusztítod a szentek képeit, arra hivatkozva, hogy nem tartozunk nekik imádattal. Azért, hogy megtiltottad az imádatukat, bizony dícsérünk, az elpusztításukért ellenben megfeddünk. Mondd, testvér, mely papról lehetett valaha hallani, hogy azt tette, amit te tettél? Ha más nem is, ez nem kellett volna hogy visszatartson attól, hogy más testvéreket megvetve csak magadat hidd szentnek és bölcsnek? Mert más a festményt imádni, és más a festmény története által megtanulni, hogy mit kell imádni. Ugyanis amit az írás nyújt az olvasóknak, azt nyújtja a festmény az őt néző tudatlanoknak, hiszen a tudatlanok benne látják, amit követniük kell, benne olvasnak az írástudatlanok; ezért különösen az idegenek számára helyettesíti a festmény az olvasást. Éppen neked, aki idegenek között laksz, illett volna leginkább odafigyelni arra, hogy – miközben meggondolatlanul lángra lobbansz az igaz buzgalomtól – ne idézz elő megütközést a durva lelkekben. Nem kell tehát elpusztítani azt, amit nem imádás, hanem egyedül a tudatlanok elméjének eligazítása végett állítottak fel a templomokban. És mivel a régiek nem ok nélkül engedték meg a tiszteletre méltó helyeken a szentek történeteinek a megfestését, ha a különbségtételre alapoztad volna a buzgalmat, kétségtelenül célravezetően érhetted volna el azt is, amit szándékoztál, és nem az összegyűjtött nyájat elszéleszteni, hanem az elszéledtet jobban egybeterelni lettél volna képes, hogy a pásztor neve méltán tüntessen ki téged, ne pedig a szétszélesztő vétke nehezedjék rád.

3. Nagy Szent Gergely Secundinus reclusushoz írt levelének interpolált változata Imaginis eius quam nobis tibi dirigendam per DULCIDIUM diaconem tuum rogasti, ualde nobis tua postulatio placuit, quia illum in corde tota intentione quaeris, cuius imaginem prae oculis habere desideras, ut uisio corporalis cotidiana reddat exsertum et, dum picturam uides, ad illum animo inardescas, cuius imaginem uidere desideras. Ab re non facimus, si per uisibilia inuisibilia demonstramus. Sic homo qui alium ardenter uidere desiderat aut sponsam amando desiderat, quem uidere conatur, si contingit ad balneum ire aut ad ecclesiam, praecedere festinus in uia se praeparat, ut de uisione hilaris recedat. Scimus quia tu imaginem Saluatoris nostri ideo non petis, ut quasi Deum colas, sed ob recordationem filii Dei in eius amore recalescas, cuius te imaginem uidere desideras. Et nos quidem non quasi ante diuinitatem ante ipsam prosternimur, sed illum adoramus quem per imaginem aut natum aut passum uel in throno sedentem recordamur. Et dum nos ipsa pictura quasi scriptura ad memoriam filium Dei reducimus, animum nostrum aut de resurrectione laetificat aut de passione emulcat. Óhajod <Krisztus> képe iránt, amelyet diakónusod, DULCIDIUS révén kértél tőlünk eljuttatni hozzád, felettébb nagy tetszésünkre volt, mert szívedben minden erőddel azt keresed, akinek a képét szemed előtt kívánod bírni, hogy mindennapi testi látvány mutassa meg, és miközben látod a festményt, lelkeddel az iránt hevülsz, akinek a képét látni kívánod. Nem teszünk kárt, ha látható dolgokkal láthatatlanokat mutatunk meg. Ahogy felkészíti magát az ember, aki egy másikat hevesen kíván látni, vagy szerelmében sietve elébe kíván menni jegyesének, akit látni igyekszik, amikor éppen a fürdőbe vagy a templomba megy, hogy a látványtól vidáman térjen vissza. Tudjuk, hogy a Megváltónk képét nem azért kéred, hogy Istenként tiszteld, hanem hogy Isten fiára való emlékezésből újra felhevülj annak szeretetére, akinek a képét látni kívánod. És nem mint istenség előtt borulunk le <a kép> előtt, hanem azt imádjuk, akit a kép által – vagy születésében, vagy szenvedésében, vagy trónon ülve – emlékezetünkbe idézünk. És amíg a festmény, mint afféle írás segítségével visszaidézzük emlékezetünkbe Isten fiát, lelkünket megörvendezteti a feltámadás és ellágyítja a passió révén.

5. Honorius Augustodunensis: Gemma animae, c. 132. Laquearium picturae sunt exempla justorum, quae Ecclesiae repraesentant ornamentum morum. Ob tres autem causas fit pictura: primo, quia est laicorum litteratura; secundo, ut domus tali decore ornetur; tertio, ut priorum uita in memoriam reuocetur. A famennyezetek festményei az igazak exemplumai, amelyek az egyház számára a hagyományok ékességét jelentik. Festmény pedig három okból készül: először, mert az a laikus írása; másodszor, hogy [Isten] háza ilyen dísszel ékesíttessen; harmadszor, hogy az elődök élete visszahívassék az emlékezetbe. Johannes Beleth: Summa de ecclesiasticis officiis, c. 85. Sed quoniam ea quae a nobis dicta sunt, ad clericos maxime pertinere uidentur, nunc pauca dicenda sunt de laicorum scriptura, quae in duobus potissimum consistit, nempe in picturis et ornamentis. Nam ut ait Greg., quod clerico littera, id laico est pictura; picturarum igitur aliae sunt supra ecclesiam, ut gallus uel aquilae; alia extra ecclesiam, ut in fronte forium bos et leo; aliae intra ecclesiam, ut sunt icones, statuae, figurae, et diuersa alia picturarum genera, quae in uestibus, uel in parietibus, uel etiam in uitris depinguntur. Uerum de his omnibus postea suo loco dicetur, hoc uno tamen modo obseruato, ut sciamus Saluatoris nostri imaginem tribus hisce modis aptius et conuenientius in ecclesia depingi, ut uidelicet, aut in throno sedet, aut in crucis patibulo pendeat, aut etiam in matris suae gremio conquiescat. Ornamenta uero in tribus consistunt, in ornamento uidelicet ecclesiae, chori et altaris; et ornatus quidem ecclesiae consistit in cortinis, aulaeis, pallis, sericis, purpureis et consimilibus. De mivel a mondottak látjuk – különösen a klerikusokra érvényesek, most kell mondani néhány szót a laikusok írásáról, amely főleg két dologban áll, mégpedig a festményekben és a díszekben. Ugyanis, ahogy Gergely mondja, ami a klerikusnak a betű, az a laikusnak a festmény; más festmények vannak pedig a templomon fent – úgy mint kakas vagy sasok –, mások a templomon kívül – úgy mint ökör vagy oroszlán a kapu előtt –, mások a templomon belül – úgy mint ikonok, szobrok, figurák és különböző más fajtái a festményeknek, amelyeket a ruhákra vagy a falakra vagy akár az üvegekre festenek. Mindezekről pedig később a maguk helyén szólunk, mindazonáltal úgy, hogy tudjuk, hogy három alkalmas és illő mód van a Megváltónk képének a templomban való lefestésére, nevezetesen ahogy trónon ül vagy a kereszt fáján függ vagy anyjának ölében nyugszik. A díszek pedig három dologból állnak, nevezetesen a templom, a kórus és az oltár díszében; a templom ékessége pedig a függönyökből, kárpitokból, takarókból, selyem- és bíborszövetekből és hasonlókból áll.

6. Gilbertus Crispinus: Disputatio Iudei et Christiani, 1093–1096 körül Ex hac igitur illatione tua colligi potest : confundatur et Christiani, quia et Christiani adorant sculptilia et gloriantur in simulachris suis. Ipsum etenim Deum effigiatis aliquando miserum, pendentem in patibulo, cruci clauis affixum, quod ipso etiam uisu horrendum est idque adoratis. Et circa crucem effigiatis semipuerum solem, nescio unde exterritum et fugientem, lunam semipuellam lugubrem semumque lucis sue cornu occultantem. Aliquando autem Deum effigiatis sublimi solio sedentem manuque porrecta signantem, et circa eum, quasi magno dignitatis prestigio, aquilam et hominem, uitulum et leonem. Ebből a felvetésedből azt lehet következtetni, hogy a keresztények is megszégyenülnek mert a keresztények is faragott dolgokat imádnak és a hasonmásaikkal kérkednek. Hiszen magáról Istenről készítetek képmást, olykor amint nyomorúságosan vasszegekkel keresztre feszítve függ, hogy még látni is borzalmas, és azt imádjátok. És a kereszt köré valami ki tudja honnan idekerülő félig fiú formájú napnak és menekülő, félig leány külsejű holdnak a képmását helyezitek, amely szánakozik, és a fényét félig elfedi a hold szarva. Máskor pedig olyan képmást készítetek Istenről, amelyen magas trónuson ül és kinyújtott kézzel jelt ad, és körülötte – mintegy hogy nagy méltóságával elkápráztasson – sas és ember, borjú és oroszlán láthatók.

7. Isaias Propheta dixit : In anno, quo mortuus est rex Ozias, uidi Dominum sedentem super solium excelsum et eleuatum. Seraphim stabant super illud, sex ale uni et sex ale alteri. De illis quattuor animalium speciebus, quas derisione iniusta notasti, Ezechiel Propheta ita loquitur : Similitudo uultus quattuor animalium, facies hominis et facies leonis a dextris ipsorum quattuor. Facies uero uituli a sinistris ipsorum quattuor. Et facies aquile desuper ipsorum quattuor. Quod ergo Isaias uidit, dixit et scripsit, quod Ezechiel uidit, dixit et scripsit, licet post eos dici et scribi et picture nota aliqua signari. Sicut enim littere quodam modo fiunt uerborum figure et note, ita et picture scriptarum rerum existunt similitudines et note. Izajás próféta ezt mondja: Abban az évben, mikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magasra kiemelkedő trónuson ült. Szeráfok álltak afölött, hat szárnya volt az egyiknek és hat a másiknak. Annak a négy lénynek a jelenéséről, amelyeket igazságtalanul gúnyolódva említettél, Ezekiel próféta így beszél: Arcuk négy lény arcához hasonlított: jobbfelől mind a négyüknek emberi arca és oroszlánarca volt, balfelől borjú-arca, és ezen felül mind a négyüknek sas-arca. Amit tehát Izajás látott, mondott és írt, amit Ezekiel látott, mondott és írt, azt szabad utánuk mondani és írni és az ábrázolás valamely jelével jelölni. Hiszen ahogy a betűk valamiféleképpen a szavak figurái és jelei, úgy az ábrázolások is a leírt dolgok hasonmásai és jelei. Keresztrefeszítés, elefántcsont dombormű II. Henrik sacramentariumának kötéstábláján, 10. század vége. München, Bayerische Staatsbibliothek, clm 4556 Maiestas Domini, elefántcsont, 9. század. Berlin, Kunstgewerbemuseum

8. Facimus Deo picturas, facimus Deo celaturas, facimus et sculpturas ; sed diuino cultu nec adoramus nec colimus eas. Nam ipsam crucem, quam crucem sanctus dicimus, utique lignum, non Deum esse dicimus, nullamque in se aut ex se uirtutem habere eam dicimus. At, postquam benedictione pontificiali sacrificatur in memoriam dominice passionis, iam crucem non diuino, sed debito uenerationis cultu attolimus, adoramus et colimus, sicut in Psalmo dicitur : Adorate scabellum pedum eius, quoniam sanctum est. Debito deuotionis cultu iccirco diximus, quia alio modo dicimus : ‘colit Christianus Deum’, alio modo dicimus : ‘colit rusticus agrum’. Item alio modo dicimus : ‘adorat homo Deum’, alio modo dicimus ‘adorat homo aliquem alicuius dignitatis uirum uel aliquod alicuius dignitatis signum’. Nam in Libro Regum legimus quod Bethsabee adorauit regem Dauid, et in multis uestrarum Scripturarum locis legimus quod homo hominem adorauerit { quamuis in lege scriptum sit : Dominum Deum tuum adorabis }. Cum igitur Christianus adorat crucem, diuino religionis cultu adorat in cruce Christi passionem propter hominis a Deo assumpti in unitatem persone passionem, ac debito uenerationis cultu adorat crucis effigiem, ipsius dominice passionis exculptam similitudinem. Vt uero paucis ac breuiter excludam: nullam omnino Christianus diuino cultu rei alicuius adorat effigiem, debito tamen honoris cultu sacratas sacrarum rerum colit et honorat effigies et picturas. Csinálunk Istenről festményeket, csinálunk Istenről domborműveket, csinálunk szobrokat is; de isteni kultusszal nem imádjuk és nem kultiváljuk azokat. Hiszen magáről a keresztről is – amely keresztet szentnek nevezzük –, kiváltképpen a fáról, nem mondjuk, hogy Isten lenne, és nem mondjuk, hogy bármi hatóerő lenne benne vagy származna belőle. Ellenben, miután főpapi áldással felszentelték az Úr szenvedésének emlékezetére, a keresztet nem isteni kultuszban, hanem az a neki járó tisztelet kultuszában emeljük fel, imádjuk és kultiváljuk, ahogy a zsoltárban áll: Imádjátok lábának zsámolyát, mert szent az. Azért mondtunk neki járó áhitat kultuszát, mert másként mondjuk, hogy „a keresztény kultiválja Istent”, és másként mondjuk, hogy „a paraszt kultiválja a földet”. Másként mondjuk azt is, hogy „az ember imádja Istent”, és másként mondjuk, hogy „az ember imád valamely, valamilyen méltósággal bíró férfiút vagy valamely, valamilyen méltósággal bíró jelet. Hiszen a Királyok könyvében olvassuk, hogy Batseba imádta Dávid királyt, és a ti Írásaitok sok helyén olvassuk, hogy ember embert imádott { noha a Törvényben írva van: Az Urat, a te Istenedet imádd }. Amikor tehát a keresztény imádja a keresztet, akkor a vallásgyakorlás isteni kultuszával imádja a keresztben Krisztus szenvedését mint az Isten által önmagával személyi egységbe felvett embernek a szenvedését, és a tisztelet neki járó kultuszával imádja a kereszt képmását, ugyancsak az Úr szenvedésének faragott hasonmását. Hogy tömören és röviden bevégezzem: a keresztény valamely dolog isteni kultuszával semmilyen képmást nem imád, ellenben a szent dolgok nekik járó tiszteletével kultiválja és tiszteli a megszentelt képmásokat és ábrázolásokat.