SlideShare a Scribd company logo
1 of 3
Kozma Szilárd:

KÉRÉS

Tisztelt „Blogtér” - tulajdonosok!
    Kozma Szilárd (Hivatalos nevemen: Kozma Botond Szilárd) három
kiskorú lányát egyes - egyedül eltartó, gondozó és nevelő, hivatásos író
és asztrológus (1992-től a Magyar Írószövetség tagja) - édesapa vagyok
Csíkszeredából, Romániából (Van ugyan Magyrországi élettársam is, de ő,
sajnos saját magát és a nyáron született közös gyermekünket nem tudja el
tartani az alanyi jogon kapott GYES-ből.) és a következő kérés –
panaszommal fordulok önökhöz:

   2O11 nyáron, alig elviselhető és csakis a barátok segítségével átvészelt,
több hónapos anyagi krízisbe kerülvén, ennek a gyakorlati okait keresve, rá
kellett jöjjek, hogy az önök által biztosított, szabad internet - közlési
lehetőségekkel durván visszaélve, egy magát Nagy Attila Puli-nak
nevező internet-bandita, a www.spiritualitas.blogter.hu c. oldalának
különböző című témáiban egyebet sem tesz, mint engem (tehát direkt
Kozma Szilárd „asztrológust”) tudatosan és célzatosan rágalmaz szakmailag
és erkölcsileg, vagyis a tárgyi valóságot abszolút nélkülöző, egyedül általa
kieszelt, hiteltelenítő szövegeket „közöl” folyamatosan rólam. Teszi ezt
annak érdekében, hogy bosszúállás céljából gazdaságilag annyira tönkre
tegyen, hogy a gyermekeim elemi szükségleteit se tudjam biztosítani. Ezt, az
internet által biztosított nyilvánosság előtt zajló, szakmailag is hiteltelenítő,
hadjáratot az akkor még alkoholista, lelkészi munkaköréből kirúgott pap,
Nagy Attila (Újabb felvett nevén: Puli), még 2OO4 tájékán indította el, egy
rövid Scrib – beszámolóval, annak következtében, hogy nem voltam
hajlandó neki és a szintén alkohol-gőzös feleségének (Akivel benyomultak a
lakásomba) tovább olyan, korábban már több alkalommal is adott, de általa
soha vissza nem fizetett „kölcsönt” adni, mint korábban, két – három
alkalommal is, valahányszor ő ebből a célból engem „meg látogatott”.
   Addig, amíg csak ezt a Scribd-jegyzetben közölt álnokságot lehetett
olvasni az interneten, nem volt veszélyes a dolog, de ami óta a
www.spiritualitas.blogter.hu c. blogjának a különböző témáiban, mint felső
fokú teológiai tanulmányokat végzett „szakember” írja rólam az általa
kieszelt hazug-történetek alapján a „szélhámos” és a „sarlatán” és más
ezekhez fogható minősítésekkel ékesített, szakmai és morális szempontból
egyaránt lejárató, „helyszíni jelentéseit”, edig soha nem tapaztalt szűkös
gazdasági helyzetbe kerültünk. – Nem csak az a baj tehát ezekkel a
tudatosan gyártott, hiteltelenítő minősítésekkel, hogy a magát anarchista
prófétának nevező, volt alkoholista pap, törvénybe ütköző tetteket követ el.
Hanem az is, hogy ez a „szakember”, teljes erkölcsi fertőben élve –
például az agykárosult felesége betegnyugdíján élősködve -, elveszítette
még a közvetlen falusi szomszédainak is a bizalmát, illetve az elemi
becsületét is, és ilyen, a gyakorlati valóságban sehol nem létező erkölcsi
alapról, egyszerű bosszúállásból, folytatja kiemelten a „blogtéren” a
teljes gazdasági tönkretételünket célzó hiteltelenítésemet. Ugyanis, a
témában érdekelt, magyar neylevű internet- olvasóknak, nincs ahonnan
ezekről a „pulis” erkölcsi háttérről tudjanak, nem tudják megállapítani,
hogy mindez egy beteg agyú személynek, az irracionális és tárgyi alap
nélküli bosszú-vágyából eredő fikciói, alaptalan gyűlölködésének a
„termékei”. Ezért, ennek az alkoholizmus miatt hivatás nélkül maradt
volt-papnak a www.blogter.hu-n hét éve folytatott sarlatánozásának az
eredményeképpen, a horoszkóp-rendeléseim teljesen („rettenetesen”!)
megcsappantak a korábbi évekhez képest, miközben ezek a rendelések
képezik számomra, vagyis a családom számára, az egyetlen pénzkereseti és
gazdasági jövedelmi forrást. Hiszen éppen azért lettem többek között
asztrológus, mert 59 éves költő – íróként, lehetetlen lenne még önmagamat
is fenntartani, nem, hogy egy, immár újból négy gyermekessé felszaporodott
családot. (A korábbi, válás előtti családomban is négy gyermek volt, de a
családunkat szét szakító, volt-feleségem, magával vitte a legkisebb, akkor
még csak két éves kisbabánkat.)
     A végzetes az egészben az, hogy ennek az erkölcsi fertő vég-stádiumába
süllyedt embernek nincs semmi veszteni valója (És ezzel még henceg is a
„rólam szóló” cikkeiben), mert a felesége betegnyugdíjából él (Tudom, hogy
egy internet-bérlet manapság nagyon olcsó, de így is elég nehéz elképzelni,
hogy ezt miből fizeti ki, hiszen azzal dicsekszik az írásaiban, illetve
misztikus elméleteket ír arról, hogy ő egyáltalán semmit nem dolgozik,
mivel anarchista.), miközben nekem el kell tartanom a négy gyermekes
családomat.
     Azt is kell tudni, hogy a Ceausecsu féle Romániában, az itteni ÁVO-nak
megfelelő szervezetnek: a SECURITATE-nek a visszaéléseit tudományosan
vizsgáló és a dokumentumok feldolgozása érdekében létrehozott intézettől
(CNSAS) időközben hivatalosan is értesítést kaptam arról, hogy ez az ember
nekem a besúgóm volt a Ceausescu – diktatúra alatt, és látván, hogy Nagy
Attila Puli, nem akarja az internetről vissza vonni a rágalmait, én is
készítettem önöknél két bogot is, egyet Kozma Szilárd és egyed a Kozma
Botond Szilárd, a Sarlatán néven, ahol a saját metafizikai tanulmányaim
mellett, olyan írásokat is közöltem amelyekben meg írtam, hogy ez a
személy szecuritate-s besúgó is volt, és minden jel arra mutat, hogy a
jelenben, a szekuritáte utód-szervezetének: a SRI-nek az aktív ügynöke. DE
ÉN EZEKET A Nagy Attila Puliról szóló ÍRÁSOKAT HAJLANDÓ
VAGYOK AZONNAL LETÖRÜLNI, illetve önöket felkérni arra, hogy
azokat törüljék le, amennyiben a Nagy Puli Attilának a „blogter.hu”-n, rólam
(„Kozma Szilárd asztrológusról”) szóló írásait, blogbejegyzéseit, blogjait,
stb. letörülték. Egyébként, abból is látszik, hogy ennek a beteg elmének a
sátáni terve nem is annyira az én személyi lejáratásom, hanem egyenesen a
gazdasági tönkretételem, hogy mindenütt asztrológust ír a nevem után,
holott ő engem egy évtizeden át csak mérnökként és költőként ismert!

    Tehát, a panasz – kérésem, amivel ezennel önökhöz fordulok az, hogy
legyenek szívesek minél hamarabb, a Nagy Attila Puli nevű blogernek az
összes, rólam szóló írásait az önök szervereiről letörülni, vagy letiltani,
természetesen, az enyémekkel együtt.
   Az én asztrológusi tevékenységem törvényes - tizenhét éves cégbíróságon
jóváhagyott hivatalos magánvállalkozó asztrológus vagyok – és tetemes
anyagi károkat okoznak a számomra ezek a www.blogter.hu –n található
Nagy Attila Puli (és saját ugyancsak a saját megnevezésében Jichag Ameir,
és miegymás) vallásos-örültnek a nevemmel kapcsolatba hozott
sarlatánozásai, szélhámosozásai, és más, tudatosan hitelrontást előidézni
hivatott teológus - „szakemberi” írásai!

Megértésüket és operativitásukat – A törvényességnek megfelelő
eljárásukat! – előre is köszönve, maradok tisztelettel:

Kozma Szilárd

Csíkszereda, 2O12, február 27.

More Related Content

More from Szilárd Kozma

8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenyeSzilárd Kozma
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvényeSzilárd Kozma
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvényeSzilárd Kozma
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvényeSzilárd Kozma
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Szilárd Kozma
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaSzilárd Kozma
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereSzilárd Kozma
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólSzilárd Kozma
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiSzilárd Kozma
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzilárd Kozma
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szilárd Kozma
 
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Szilárd Kozma
 
A hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaA hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaSzilárd Kozma
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiSzilárd Kozma
 

More from Szilárd Kozma (20)

8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszere
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedései
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 
Szabadszules
SzabadszulesSzabadszules
Szabadszules
 
Ördöngösök
ÖrdöngösökÖrdöngösök
Ördöngösök
 
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
 
A hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaA hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírása
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
 

Blogtér.hu kérés

  • 1. Kozma Szilárd: KÉRÉS Tisztelt „Blogtér” - tulajdonosok! Kozma Szilárd (Hivatalos nevemen: Kozma Botond Szilárd) három kiskorú lányát egyes - egyedül eltartó, gondozó és nevelő, hivatásos író és asztrológus (1992-től a Magyar Írószövetség tagja) - édesapa vagyok Csíkszeredából, Romániából (Van ugyan Magyrországi élettársam is, de ő, sajnos saját magát és a nyáron született közös gyermekünket nem tudja el tartani az alanyi jogon kapott GYES-ből.) és a következő kérés – panaszommal fordulok önökhöz: 2O11 nyáron, alig elviselhető és csakis a barátok segítségével átvészelt, több hónapos anyagi krízisbe kerülvén, ennek a gyakorlati okait keresve, rá kellett jöjjek, hogy az önök által biztosított, szabad internet - közlési lehetőségekkel durván visszaélve, egy magát Nagy Attila Puli-nak nevező internet-bandita, a www.spiritualitas.blogter.hu c. oldalának különböző című témáiban egyebet sem tesz, mint engem (tehát direkt Kozma Szilárd „asztrológust”) tudatosan és célzatosan rágalmaz szakmailag és erkölcsileg, vagyis a tárgyi valóságot abszolút nélkülöző, egyedül általa kieszelt, hiteltelenítő szövegeket „közöl” folyamatosan rólam. Teszi ezt annak érdekében, hogy bosszúállás céljából gazdaságilag annyira tönkre tegyen, hogy a gyermekeim elemi szükségleteit se tudjam biztosítani. Ezt, az internet által biztosított nyilvánosság előtt zajló, szakmailag is hiteltelenítő, hadjáratot az akkor még alkoholista, lelkészi munkaköréből kirúgott pap, Nagy Attila (Újabb felvett nevén: Puli), még 2OO4 tájékán indította el, egy rövid Scrib – beszámolóval, annak következtében, hogy nem voltam hajlandó neki és a szintén alkohol-gőzös feleségének (Akivel benyomultak a lakásomba) tovább olyan, korábban már több alkalommal is adott, de általa soha vissza nem fizetett „kölcsönt” adni, mint korábban, két – három alkalommal is, valahányszor ő ebből a célból engem „meg látogatott”. Addig, amíg csak ezt a Scribd-jegyzetben közölt álnokságot lehetett olvasni az interneten, nem volt veszélyes a dolog, de ami óta a www.spiritualitas.blogter.hu c. blogjának a különböző témáiban, mint felső
  • 2. fokú teológiai tanulmányokat végzett „szakember” írja rólam az általa kieszelt hazug-történetek alapján a „szélhámos” és a „sarlatán” és más ezekhez fogható minősítésekkel ékesített, szakmai és morális szempontból egyaránt lejárató, „helyszíni jelentéseit”, edig soha nem tapaztalt szűkös gazdasági helyzetbe kerültünk. – Nem csak az a baj tehát ezekkel a tudatosan gyártott, hiteltelenítő minősítésekkel, hogy a magát anarchista prófétának nevező, volt alkoholista pap, törvénybe ütköző tetteket követ el. Hanem az is, hogy ez a „szakember”, teljes erkölcsi fertőben élve – például az agykárosult felesége betegnyugdíján élősködve -, elveszítette még a közvetlen falusi szomszédainak is a bizalmát, illetve az elemi becsületét is, és ilyen, a gyakorlati valóságban sehol nem létező erkölcsi alapról, egyszerű bosszúállásból, folytatja kiemelten a „blogtéren” a teljes gazdasági tönkretételünket célzó hiteltelenítésemet. Ugyanis, a témában érdekelt, magyar neylevű internet- olvasóknak, nincs ahonnan ezekről a „pulis” erkölcsi háttérről tudjanak, nem tudják megállapítani, hogy mindez egy beteg agyú személynek, az irracionális és tárgyi alap nélküli bosszú-vágyából eredő fikciói, alaptalan gyűlölködésének a „termékei”. Ezért, ennek az alkoholizmus miatt hivatás nélkül maradt volt-papnak a www.blogter.hu-n hét éve folytatott sarlatánozásának az eredményeképpen, a horoszkóp-rendeléseim teljesen („rettenetesen”!) megcsappantak a korábbi évekhez képest, miközben ezek a rendelések képezik számomra, vagyis a családom számára, az egyetlen pénzkereseti és gazdasági jövedelmi forrást. Hiszen éppen azért lettem többek között asztrológus, mert 59 éves költő – íróként, lehetetlen lenne még önmagamat is fenntartani, nem, hogy egy, immár újból négy gyermekessé felszaporodott családot. (A korábbi, válás előtti családomban is négy gyermek volt, de a családunkat szét szakító, volt-feleségem, magával vitte a legkisebb, akkor még csak két éves kisbabánkat.) A végzetes az egészben az, hogy ennek az erkölcsi fertő vég-stádiumába süllyedt embernek nincs semmi veszteni valója (És ezzel még henceg is a „rólam szóló” cikkeiben), mert a felesége betegnyugdíjából él (Tudom, hogy egy internet-bérlet manapság nagyon olcsó, de így is elég nehéz elképzelni, hogy ezt miből fizeti ki, hiszen azzal dicsekszik az írásaiban, illetve misztikus elméleteket ír arról, hogy ő egyáltalán semmit nem dolgozik, mivel anarchista.), miközben nekem el kell tartanom a négy gyermekes családomat. Azt is kell tudni, hogy a Ceausecsu féle Romániában, az itteni ÁVO-nak megfelelő szervezetnek: a SECURITATE-nek a visszaéléseit tudományosan vizsgáló és a dokumentumok feldolgozása érdekében létrehozott intézettől (CNSAS) időközben hivatalosan is értesítést kaptam arról, hogy ez az ember
  • 3. nekem a besúgóm volt a Ceausescu – diktatúra alatt, és látván, hogy Nagy Attila Puli, nem akarja az internetről vissza vonni a rágalmait, én is készítettem önöknél két bogot is, egyet Kozma Szilárd és egyed a Kozma Botond Szilárd, a Sarlatán néven, ahol a saját metafizikai tanulmányaim mellett, olyan írásokat is közöltem amelyekben meg írtam, hogy ez a személy szecuritate-s besúgó is volt, és minden jel arra mutat, hogy a jelenben, a szekuritáte utód-szervezetének: a SRI-nek az aktív ügynöke. DE ÉN EZEKET A Nagy Attila Puliról szóló ÍRÁSOKAT HAJLANDÓ VAGYOK AZONNAL LETÖRÜLNI, illetve önöket felkérni arra, hogy azokat törüljék le, amennyiben a Nagy Puli Attilának a „blogter.hu”-n, rólam („Kozma Szilárd asztrológusról”) szóló írásait, blogbejegyzéseit, blogjait, stb. letörülték. Egyébként, abból is látszik, hogy ennek a beteg elmének a sátáni terve nem is annyira az én személyi lejáratásom, hanem egyenesen a gazdasági tönkretételem, hogy mindenütt asztrológust ír a nevem után, holott ő engem egy évtizeden át csak mérnökként és költőként ismert! Tehát, a panasz – kérésem, amivel ezennel önökhöz fordulok az, hogy legyenek szívesek minél hamarabb, a Nagy Attila Puli nevű blogernek az összes, rólam szóló írásait az önök szervereiről letörülni, vagy letiltani, természetesen, az enyémekkel együtt. Az én asztrológusi tevékenységem törvényes - tizenhét éves cégbíróságon jóváhagyott hivatalos magánvállalkozó asztrológus vagyok – és tetemes anyagi károkat okoznak a számomra ezek a www.blogter.hu –n található Nagy Attila Puli (és saját ugyancsak a saját megnevezésében Jichag Ameir, és miegymás) vallásos-örültnek a nevemmel kapcsolatba hozott sarlatánozásai, szélhámosozásai, és más, tudatosan hitelrontást előidézni hivatott teológus - „szakemberi” írásai! Megértésüket és operativitásukat – A törvényességnek megfelelő eljárásukat! – előre is köszönve, maradok tisztelettel: Kozma Szilárd Csíkszereda, 2O12, február 27.