Csapó Endre éveleji látóhatár

197 views

Published on

Published in: News & Politics
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
197
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
3
Actions
Shares
0
Downloads
2
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Csapó Endre éveleji látóhatár

  1. 1. Csapó Endre Éveleji látóhatár Megjelent a Magyar Élet 2014. január 23-i számában Nem lehet úgy előre tekinteni, hogy ne vegyük számba a múltat. A közelit éppúgy, mint a távolit. 1100 év írott történelem és többezer évre visszatekintő legendák népeként a magyar gondolkodók menekülni sem tudnának valamilyen történelemtávlatú szemlélettől. Március 15-én másfélévszázados, augusztus 20-án ezeréves, október 23-án félévszázados visszatekintésre készteti az ünnepi alkalom az egész nemzetet. Ez már kollektív emlékezet, és ez még nem minden. 2014 januárjában óhatatlanul eszébe jut minden magyarnak egy másik 14-es számmal végződő évszám, főként amiatt, hogy az ami ma száz évvel ezelőtt elkezdődött, beleszólt minden ma élő magyar sorsába is. Minden családban volt egy vagy több áldozata annak a történelmi viharnak, ami száz évvel ezelőtt kezdődött. Az első világháború állóharcainak, tömeges rohamtámadásoknak áldozatai, a Magyar Királyság összeomlása, a kommün, a kitelepítések, menekültek százezrei, a második világháborúban megismétlődő veszteségek, elhurcolások, újabb menekülések, magyarüldözés, szovjetorosz megszállás, kommunizmus, megtorlás 1956 miatt, a hosszú egypártdiktatúra nemzetrombolása... mindez egyazon, egyetlen forrásból kiömlő folyamat, ami most száz éves, aminek fogságából jó lenne már kiszabadulni. Visszatekintünk a mögöttünk hagyott negyed évszázadra is, annak minden pozitív és negatív részletére, de annak legutóbbi, közel négy évére is, amelyben számos olyan esemény történt, számos olyan fejlemény jelent meg a megvalósulás igényével, ami okot ad a reménykedésre. Pontosan abban kellene reménykednünk, hogy abból a 1
  2. 2. tragédiasorozatból, ami 1914-ben rázúdult Európára, végre megindul valamilyen kilábalás. Ilyenre Magyarországon nagy előrelépés volt a nemzeti kormány közel négy éves kormányzásának a sikere, mi több, sikereinek sorozata. A siker lényege két szóval kifejezve: a baloldal megbukott. Ebben az évben számos európai országban lesznek választások, és azok eredményeinek függvényében remélhető változás az Európai Unióban is. Amiben reménykedünk, az még nem fordulat lesz, de ha megszűnik az Európai Unióban a baloldal ma még nyomasztó többsége, akkor megindulhat az a változás, ami a központi, tekintélyelvű EU szuperállam felé haladást megállítja, és út nyílik a nemzetek uniója részére. A világ nagyhatalmi rendje A világ mai rendjét a nagyhatalmak hozták létre. Nem szabad elkerülni a nagyhatalmi politika kritikáját és felelőssége kérdését. A XIX. század közel egészének viszonylag békében eltelte után egy mindent fölforgató háborús évszázad következett. Az első világháború minden nagyhatalma háborús megoldástól remélte terjeszkedő tervei érvényesülését. Erre az időre érett meg a technikai civilizáció arra a pontra, amikor a nagyhatalmak felismerték, hogy fejlett és terjeszkedő iparuk részére egyre több terület meghódítása válik szükségessé, majd a háború során, amikor a hadigépezet egyszerre nagy mennyiségben igényelte a mindaddig alig használt ásványolaj üzemanyagot, értékelődött fel ennek a kincsnek a birtoklása, lelőhelyeinek megszerzése. Ennek nyomán új cél fogalmazódott meg a nagyhatalmak politikájában, új háborúk, új foglalások indultak, de ezekben már nem vett rész Európa egésze, csak a győztes Britannia és Franciaország. Új értelmet kapott a tengerhajózó nagyhatalmak politikája, amelyek közt az Amerikai Egyesült Államok, mint az első 2
  3. 3. világháború egyetlen valódi (és nem hadirokkant) győztese, a világhatalmi színtéren háborús kimerültségtől háttérbe szoruló szövetségeseit is maga mögé utasítva, megkezdte azok gyarmati világának felszámolását. Ehhez jó társként szegült melléje (vagy kapott meghívást) a Szovjetunió. Hangsúlyozott figyelmet érdemel annak megállapítása, hogy Európa, vezető világpolitikai szerepéből nem a második világháborúban, hanem már az elsőben kiesett, amit csak egy összeurópai összefogással lehetett volna visszaszerezni. Ilyen célú béke helyett a gyűlölet békéjét hozták létre, ami állandósította a győztesekre/vesztesekre felosztást, a háborúnak gazdasági folytatását, illetve a vesztesek részére egyetlen lehetőséget hagyva, kitörést a gazdasági internálótáborból. Ennek sikere veszélyeztette a nemzetközi pénzvilág monopóliumát. Másszóval, a versaillesi békemű fenntartása a győztesek számára csak olyan megoldást követelt meg, amiből a vesztes fél soha nem fog tudni kiszabadulni. Ezt a célt elérték a második világháborúval és annak nyomán Európának az US– USSR katonai és politikai megszállásával. Európa tragédiáját tehát a száz évvel ezelőtt kitört háború indította el, amitől a kontinens tengeri hatalmai Európa fölötti ellenőrzésük fenntartását remélték, a felerősödő KözépEurópa ellenében. Az első világháború még országok háborúja volt, minden további háború a mai globális világhatalom kiépítésének egyegy epizódjaként zajlott le. Belértve természetesen a második világháborút is. Míg az elsőbe az Egyesült Államok csak a végén kapcsolódott be, a másodikban már nem volt kétség aziránt, hogy beavatkozik a kellő időben. A Németország elleni újabb háborúnak már nemcsak gazdasági okai voltak, hanem ideológiai okai is. Nem a nácizmus fajelméleti tételeinek veszélyessége (ami csak a háború utolsó szakaszában fordult a zsidó holokausztba), hanem a nemzeti 3
  4. 4. gazdálkodás világra szóló sikere és függetlensége keltette fel az ellenzést a nemzetközi pénzvilágban Németországgal szemben. A történetírás szemérmesen hallgat a bankárok szerepéről, pedig tudott dolog, hogy a háborúhoz pénz kell. Nagy pénz. A bankárok szeretik a háborút, az uralkodók csak velük egyetértésben háborúzhatnak. Ugyancsak 100 éve, 1913. december 23-án jött létre egy rendkívül különös és nagyjelentőségű törvény az Egyesült Államokban, ami által a gyakorlatban megszűnt egy sarkalatos elv, az állam pénzkibocsátó joga – az amerikai központi bank magánkézre került. Nem történt ez feltűnően, a kongresszus létrehozta a Federal Reserve Bankot, ami – függetlensége indokolásával – nem felelős a létrehozójának, a Kongresszusnak. Következésképpen nem felelős senkinek. Szép mese a függetlenség, de olyan, hogy mindenkitől létező függetlenség, olyan nincs. Itt kapott hatalmi legitimációt a bankvilág, és annak nemzetközisége is. A Federal Reserve Bank, vagy ahogy rövidítve írják, a Fed, már száz esztendeje finanszírozza az Egyesült Államok hatalmas kiadásait, háborúira és a világelső hatalom szerepére szükséges hadászati felkészültség kiadásait. Mindezt hitelezőként nyújtja az amerikai állam részére. Kamatozó kölcsönként természetesen. Az állam örökös és egyre növekvő adósság terhével végzi a munkáját. Így válik az állam a bankvilág adófizetőjévé. Wright Patman, az amerikai képviselőház banki és pénzügyi albizottságának elnöke 1964-ben a következőképpen vélekedett: „Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van. Az egyik az alkotmányos előírások szerint jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és tevékenységét nem egyeztető Fed, amely a pénz feletti hatalmat gyakorolja, noha ez a hatalom a kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint.” A Kennedygyilkosságnak is éppen 50-ik évfordulója volt múlt novemberben, akiről ismeretes, hogy nagy igyekezettel állt neki a pénzhatalom korlátozásának. 4
  5. 5. A pénzhatalom számára megfelelő politikai filozófia a liberalizmus, ami annyira pragmatikus jó talaj, hogy abból mindenféle baloldali ideológia, párt, mozgalom kibújt a magjából, és az utóbbi két évszázadban keleten is, nyugaton is terebélyes fává növekedett. A háborúkban minden ország eladósodott, és nehogy saját lábára álljon (mint tette anno Olaszország majd Németország), folyamatosan hitelre szorul. Közgazdasági gondolkodással: az ország gazdaságában működő tőke nem a vállalkozóé, hanem olyan banki hitelkeret, amihez a rá érdemesek jutnak hozzá, gyakran változó kamatfizetés ellenében. A tőke tulajdonosa természetesen ellenőrzést gyakorol a felhasználó vállalkozó vagy állam felett. Állam esetében az ország gazdasági élete kerül ellenőrzés alá. De nemcsak a gazdasági életbe, hanem az ország politikai életébe is behatol a nemzetközi tőke az általa pénzelt politikai pártok kormányhatalomra juttatása által. Ezek a baloldali pártok, ellentétben a nemzeti elkötelezettségű pártokkal, nagy támogatást kapnak az amerikai politikai- és médiaköröktől, és nem képzelhető olyan budapesti amerikai nagykövet(asszony), aki nem nyilatkozik meg ilyen értekemben. * Magyarország, mint Európa egyik alapító országa, keresi az érdemei szerint megillető helyét Európában, azonban az a keret, amit az Európai Unió jelenleg nyújt számára nem felel meg, mert az Európát egyesítő jelenlegi politikai képlet eltér mindazon morális és kulturális alapoktól, amelyek ezt a földrészt kialakították abban az időben, amikor a népvándorlások utolsó eseményeként a magyarok megérkeztek, és tartós államot alapítottak. Európa – jóllehet a Római Birodalom összeomlása óta nem jutott el valamilyen politikai szövetségi egységre –, az emberi civilizáció folyamatos fejlődésének színtere volt. Itt soha nem állt meg a történelem, itt eszmék és ideológiák teremtek és csaptak össze, ennek surlódása csiszolta – még a kereszténységen belül is – az elfogadható emberi, társadalmi, nemzetközi 5
  6. 6. viselkedés normáit olyan meghatározó képletbe, amiben uralkodók, országok, nemzetek éltek és fejlődtek – torzsalkodások ellenére is – az adott lehetőségekkel. Ezt borították fel a francia forradalom világátalakító ideológiagyártó lázadói, ellenségei minden addigi rendnek. Az út, amit Európa népei azóta megtettek nem vezetett el elfogadható állapotba. Természetes törekvés lenne, hogy Európa egységes keretben lépjen újra a világ hatalmi térségére, amihez politikai és gazdasági önállósága visszaállítására lenne szükség. Pontosabban az amerikai gyámság alóli felszabadulásra. Még pontosabban az európai érdeket felvállaló Európai Unióra. Mindezek előfeltétele, megszabadulni a száz évvel ezelőtt elindult gyűlöletvilágtól, annak például a ma is élő termékétől a nemzetiségek idegen szuverenitás alá vetésétől. Olyan Európától várható el ez, amelyben az állam nem teheti feladatává a határain belüli asszimilációt, ellenkezőleg meg kell adjon minden autonómiát igény szerint. Áder János köztársasági elnök ezt így fejezte ki újévi köszöntőjében: „Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát!“ 6
  7. 7. viselkedés normáit olyan meghatározó képletbe, amiben uralkodók, országok, nemzetek éltek és fejlődtek – torzsalkodások ellenére is – az adott lehetőségekkel. Ezt borították fel a francia forradalom világátalakító ideológiagyártó lázadói, ellenségei minden addigi rendnek. Az út, amit Európa népei azóta megtettek nem vezetett el elfogadható állapotba. Természetes törekvés lenne, hogy Európa egységes keretben lépjen újra a világ hatalmi térségére, amihez politikai és gazdasági önállósága visszaállítására lenne szükség. Pontosabban az amerikai gyámság alóli felszabadulásra. Még pontosabban az európai érdeket felvállaló Európai Unióra. Mindezek előfeltétele, megszabadulni a száz évvel ezelőtt elindult gyűlöletvilágtól, annak például a ma is élő termékétől a nemzetiségek idegen szuverenitás alá vetésétől. Olyan Európától várható el ez, amelyben az állam nem teheti feladatává a határain belüli asszimilációt, ellenkezőleg meg kell adjon minden autonómiát igény szerint. Áder János köztársasági elnök ezt így fejezte ki újévi köszöntőjében: „Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát!“ 6

×