Ez egy hihetetlen, de meghatóan őszinte hangú, bocsánatkérő levél.

1. Kedves Viola és Szilárd!
Szilárdnak az ügyészségre ellenem tett feljelentése negyedik, de lehet, hogy ötödik – persze,
más céllal tett – újraolvasása után, rájöttem és be kellett látnom, hogy igazatok van. Ezt, a
senkinek nem használó internetes rágalmazó háborúsdit, lényegében én kezdtem el, noha
Viola nem kellett volna egy egész, általa tanulmánynak nevezett valamit írjon, csak azért mert
azt írtam egy korább látott írásának kapcsán, hogy nem ártana megvizsgáltatni a lelki állapotát
egy szakemberrel. Sőt, még azért sem, mert a barátnőim azt írták róla, hogy olyan mint Hitler,
vagy Mengele doktor, persze a pedagógiáról szóló eszmefuttatásai alapján. Én attól a Viola
által írt valamitől gerjedtem annyira be, hogy – most utólag belátom – tényleg azt szerettem
volna, ha sikerül titeket az internet világából kiseperni és kitiltani, de ma belátom, hogy ezzel
erősen elvetettem a sulykot, megtévesztettem önmagam és sajnos, erről a téveszmémről,
mivel nagyon hittem az igazamban és tetteim jogosságában, megakartam győzni azokat az
olvasóimat is, és azokat az ismerőseimet, családtagjaimat, akik ennek a törekvésemnek a
jogosságában kételkedtek, sőt egyesek közülük feddő szavakkal is illettek miatta.
De hát úgy van, ahogy ti mondjátok, illetve, ahogy a közmondás is figyelmeztet: a Kos –
karmája által vezérelt egyén fejjel megy a falnak mind a Kos, de ezúttal én nem a falnak
mentem neki forró fejemmel, hanem egy olyan családnak, aki nekem soha nem ártott, azon
kívül, hogy Viola többszörösen megbántott az önérzetemben és úgy láttam, hogy ezért bizony
egyedül csakis Szilárd lehet a hibás. Hiszen ő az idősebb és tehát a befolyásosabb kettőtök
közül és ráadásul férfi… - Nos, tisztában vagyok azzal, hogy erről, a mindenért csak a
férfiakat hibáztató téveszme- és tévképzeti rendszeremről le kell mondanom, illetve, le kell
beszélnem magam, de titeket ez ebben a pillanatban nem vigasztal. Hirtelen azt sem tudom,
hogy mi is vigasztalhat titeket, illetve, hogy mivel tudnám ellensúlyozni számotokra azt a sok
– sok keserűséget, amit az eltelt három és fél hónap alatt, bevallom rémséges igazságtalan és
elképesztő elvakultságomban, sőt: elvadultságomban okoztam?
Egyelőre csak azt tudom mondani tehát, kedves Viola és Szilárd, hogy egészen biztos
vagyok abban, hogy amennyiben teljesen más körülmények között találkoztunk volna, hogyha
például valaki meghívott volna a Csíkszeredai Tilos kávéházban a Csíki anyák által velem
szervezett találkozóra és például, mint az otthonszülés eszméjének a híveiként mutatnak be a
házigazdáink egymásnak, még jó-barátok is lehettünk volna. Vagy nem így gondoljátok?
Persze, hogy nem, de mennyire szamár is vagyok, hogy is gondolhatnátok így ezek után, amit
tettem veletek? Jaj. Istenem, ha tudnátok, hogy mennyire bánom! De nem tudhatjátok… nincs
ahonnan tudhatnátok, hiszen én egyáltalán nem vagyok olyan gonosz lelkű sátáni figura, mint
amilyennek főként Szilárd állít be mostanában, a történtek, bocsánat: a nektek okozott
rengeteg szomorú és keserves óra és nap alapján. – Igen, mert bár ti ezt büszkeségből
tagadjátok, de én jól tudom, hogy mennyi bánatot okoztam, nem csak nektek, hanem a
gyermekeiteknek is – És főként nekik, azáltal, hogy a folyamatos támadásaimmal a
számítógépeitek elé kényszeríthettelek órákon – napokon és heteken, sőt: immár hónapokon
át, gonosz szívvel le foglalva a figyelmeteket és ezzel elrabolván titeket a gyermekeitek
mellől. Mert rám, erre a forrófejű, lelketlen bosszúért lihegő személyre, vagyis arra kellett
figyelnetek nap, mint nap és még éjszakák óráit is áldoznotok kellett erre, hogy még miket
nem eszelek ki rólatok és a gyermekeitekről, hát ezeknek a cáfolgatásával és törlésével kellett
töltenetek a drága óráitokat és napjaitokat, ez alatt a negyedév alatt, amit igazából a
gyermekeitekkel, vagy éppenséggel egymással, vagy a többi családtagokkal, és miért is ne: a
barátaitokkal kellett volna töltenetek, rájuk kellett volna figyelnetek és nem az én
bosszúszomjam által vezérelt titeket vádló és kigúnyoló szövegeim és szellemeskedéseim
értelmére. Vajon megbocsáthattok-e nekem mindezért valaha is az életetekben? Vajon
megbocsáthatnak-e a gyermekeitek? Hiszen Medárda és Etelka már nagyocskák, egészen
biztos, hogy ők érzékelték, hogy az általuk szeretett szüleikkel szemben az a gonosz budapesti

2. nő, halálos vétségeket követett el. Igen, bármennyire is nehéz, nehéz, de feltétlenül be kell
vallanom most őszintén nektek, annak érdekében, hogy valamikor meg szabadulhassak ennek
a szörnyű vétkemnek a terhétől, hogy igen is, jól ráéreztetek: vétkesen ambíciós, borzasztó
elvakultságomban, tönkre akartalak tenni gazdaságilag titeket és ezzel állami gondozásba
akartam juttatni a gyermekeiteket, pusztán csak azért, hogy NEKEM IGAZAM LEGYEN!
Nem…, nincsenek ahhoz megfelelő szavak, hogy ezek után még bocsánatot kérhessek
tőletek.
Nem is erőltetem tehát tovább ezt a részét, csak arra kérlek, hogy szedjétek össze
magatokat minél hamarabb és ne törődjetek többet velem, mert én becsület szavamat adom
arra, hogy többet nem eszelek ki rólatok semmit, nem rágalmazlak tovább – Isten őrizz, még
további vétek-terheket venni magamra! – és nem támadlak titeket többet semmilyen
formában. Sőt, ha netalán még szükségetek lenne erre a jövőben, inkább megvédelek még
akkor is, ha egyelőre nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy tényleg helyes lenne
minden amit csináltok, de már csak azért is, hogy hátha ez által valamit a veletek szemben
elkövetett rettenetes bűneimből törleszthetnék…
- Adná az Isten hogy így legyen.
- Mondom, tudom, hogy szemtelenség lenne a bocsánatotokat kérni, tehát csak azért
írtam ezt a beismerő vallomásomat, hogy biztosítsalak afelől, hogy nem kell többé
sem tőlem, sem Villő és Csilla barátnőimtől sem félnetek.
Szeressétek egymást, és ha lehet, ne gondoljatok rám nagy gyűlölettel: Gerle Éva, aki
megbánta a veletek szemben elkövetett dolgait és mindig csak szeretettel gondol rátok, még
akkor is, ha egyelőre nem jön, hogy ezt elhiggyétek.