SlideShare a Scribd company logo
1 of 15
Chartres, Notre Dame székesegyház, a főhajó Kelet felé, 1194–1220 körül Reims, Notre Dame székesegyház, a főhajó Nyugat felé, 1211-től
Sens, St.-Etienne székesegyház, déli szentélykörüljáró a kincstár bejáratával, 1140-től Reims, Notre Dame székesegyház, a déli mellékhajó Nyugat felé, 1211-től
Reims, St.-Remi bencés apátsági templom, szentély, 1165–1170-től Reims, Notre Dame székesegyház, szentély, 1211-től
Wimpfen, Szent Péter és Pál társaskáptalani templom, déli homlokzat, 1269–1274 [A Rajnán túli Deidesheimből való] Richárd lebontotta az említett Rudolf tisztelendő atya által építtetett monostort, mely túlságos régisége miatt már olyannyira romos volt, hogy azt tartották: már a közeli időben beomlással fenyeget. Egy, az építés mesterségében igen tapasztalt kőfaragót hívott, aki nemrég jött a francia vidékekről, Párizs városából, és faragott kövekből, francia módra építtetett bazilikát. Ez a mesterember pedig sok fáradság és nagy költségek árán csodálatos felépítésű, kívül-belül a szentek képeivel a legékesebben díszített bazilikát emelt. Az ablakokat és oszlopokat a domborművű munkákhoz hasonlóan csinálta, mint ez mindmáig is látható. A népek tehát mindenfelől idejővén, csodálják ezt a jeles művet, dicsérik a mestert, tisztelik Isten szolgáját, Richárdot, örvendeznek, hogy látták, s nevét széltében-hosszában hordozzák, és gyakran emlegetik olyanok is, akik nem ismerik. (A wimpfeni társaskáptalan krónikája)
Bécs, St. Stephan, alaprajz
Bécs, St. Stephan, nyugati homlokzat
Bécs, St. Stephan, az ún. Óriáskapu
Bécs, St. Stephan, a nyugati építmény kereszt- és hosszmetszete Frriedrich von Schmidt rekonstrukciója szerint
 
 
 
 
 
Bécs, St. Stephan, a szentély alaprajza az 1945-ös ásatás eredményeivel
Bécs, St. Stephan, vakárkádos fríz a keresztház déli szárának keleti falán, az 1945-ben beomlott boltozat fölött

More Related Content

Viewers also liked

Történelem 6. ismétlés
Történelem 6. ismétlésTörténelem 6. ismétlés
Történelem 6. ismétlésnorapocze
 
Szövetségi rendszerek 1914
Szövetségi rendszerek 1914Szövetségi rendszerek 1914
Szövetségi rendszerek 1914toriora
 
1848 március 15.
1848  március 15.1848  március 15.
1848 március 15.toriora
 
Az írás kialakulása
Az írás kialakulásaAz írás kialakulása
Az írás kialakulásaDorci09
 
11 a sajtó története
11 a sajtó története11 a sajtó története
11 a sajtó történeteZsofi01
 
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTörténelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTamás Bakos
 
Magyar muveszet-19.sz.-2013
Magyar muveszet-19.sz.-2013Magyar muveszet-19.sz.-2013
Magyar muveszet-19.sz.-2013gosztonyi
 
Művészettörténeti tájékoztatás
Művészettörténeti tájékoztatásMűvészettörténeti tájékoztatás
Művészettörténeti tájékoztatásLilla Habók
 
Első világháború
Első világháborúElső világháború
Első világháborútoriora
 
Széchenyi István diavetítés
Széchenyi István diavetítésSzéchenyi István diavetítés
Széchenyi István diavetítéshoppmarianna
 

Viewers also liked (13)

Történelem 6. ismétlés
Történelem 6. ismétlésTörténelem 6. ismétlés
Történelem 6. ismétlés
 
Szövetségi rendszerek 1914
Szövetségi rendszerek 1914Szövetségi rendszerek 1914
Szövetségi rendszerek 1914
 
1848 március 15.
1848  március 15.1848  március 15.
1848 március 15.
 
Az írás kialakulása
Az írás kialakulásaAz írás kialakulása
Az írás kialakulása
 
11 a sajtó története
11 a sajtó története11 a sajtó története
11 a sajtó története
 
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTörténelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
 
Magyar muveszet-19.sz.-2013
Magyar muveszet-19.sz.-2013Magyar muveszet-19.sz.-2013
Magyar muveszet-19.sz.-2013
 
Művészettörténeti tájékoztatás
Művészettörténeti tájékoztatásMűvészettörténeti tájékoztatás
Művészettörténeti tájékoztatás
 
Székely Bertalan
Székely BertalanSzékely Bertalan
Székely Bertalan
 
Első világháború
Első világháborúElső világháború
Első világháború
 
Mátyás 6.o. - töri
Mátyás 6.o. - töriMátyás 6.o. - töri
Mátyás 6.o. - töri
 
Széchenyi István diavetítés
Széchenyi István diavetítésSzéchenyi István diavetítés
Széchenyi István diavetítés
 
Széchenyi István
Széchenyi IstvánSzéchenyi István
Széchenyi István
 

More from Gábor Endrődi (20)

o_13141_muv110b_1203
o_13141_muv110b_1203o_13141_muv110b_1203
o_13141_muv110b_1203
 
o_13141_muv110b_1126
o_13141_muv110b_1126o_13141_muv110b_1126
o_13141_muv110b_1126
 
o_13141_muv110b_1112
o_13141_muv110b_1112o_13141_muv110b_1112
o_13141_muv110b_1112
 
o_13141_muv110b_1105
o_13141_muv110b_1105o_13141_muv110b_1105
o_13141_muv110b_1105
 
o_13141_muv110b_1119
o_13141_muv110b_1119o_13141_muv110b_1119
o_13141_muv110b_1119
 
o_13141_muv110b_1015
o_13141_muv110b_1015o_13141_muv110b_1015
o_13141_muv110b_1015
 
o_13141_muv110b_1008
o_13141_muv110b_1008o_13141_muv110b_1008
o_13141_muv110b_1008
 
o_13141_muv110b_1022
o_13141_muv110b_1022o_13141_muv110b_1022
o_13141_muv110b_1022
 
o_13141_muv110b_1001
o_13141_muv110b_1001o_13141_muv110b_1001
o_13141_muv110b_1001
 
aah72
aah72aah72
aah72
 
o_12132_muv250_0514
o_12132_muv250_0514o_12132_muv250_0514
o_12132_muv250_0514
 
o_12132_muv250_0507
o_12132_muv250_0507o_12132_muv250_0507
o_12132_muv250_0507
 
o_12132_muv250_0430
o_12132_muv250_0430o_12132_muv250_0430
o_12132_muv250_0430
 
o_12132_muv250_0416
o_12132_muv250_0416o_12132_muv250_0416
o_12132_muv250_0416
 
o_12132_muv250_0409
o_12132_muv250_0409o_12132_muv250_0409
o_12132_muv250_0409
 
o_12132_muv250_0326
o_12132_muv250_0326o_12132_muv250_0326
o_12132_muv250_0326
 
o_12132_muv250_0319
o_12132_muv250_0319o_12132_muv250_0319
o_12132_muv250_0319
 
o_12132_muv250_0312
o_12132_muv250_0312o_12132_muv250_0312
o_12132_muv250_0312
 
o_12132_muv250_0305
o_12132_muv250_0305o_12132_muv250_0305
o_12132_muv250_0305
 
o_12132_muv250_0226
o_12132_muv250_0226o_12132_muv250_0226
o_12132_muv250_0226
 

o_09101_muv251_0928

  • 1. Chartres, Notre Dame székesegyház, a főhajó Kelet felé, 1194–1220 körül Reims, Notre Dame székesegyház, a főhajó Nyugat felé, 1211-től
  • 2. Sens, St.-Etienne székesegyház, déli szentélykörüljáró a kincstár bejáratával, 1140-től Reims, Notre Dame székesegyház, a déli mellékhajó Nyugat felé, 1211-től
  • 3. Reims, St.-Remi bencés apátsági templom, szentély, 1165–1170-től Reims, Notre Dame székesegyház, szentély, 1211-től
  • 4. Wimpfen, Szent Péter és Pál társaskáptalani templom, déli homlokzat, 1269–1274 [A Rajnán túli Deidesheimből való] Richárd lebontotta az említett Rudolf tisztelendő atya által építtetett monostort, mely túlságos régisége miatt már olyannyira romos volt, hogy azt tartották: már a közeli időben beomlással fenyeget. Egy, az építés mesterségében igen tapasztalt kőfaragót hívott, aki nemrég jött a francia vidékekről, Párizs városából, és faragott kövekből, francia módra építtetett bazilikát. Ez a mesterember pedig sok fáradság és nagy költségek árán csodálatos felépítésű, kívül-belül a szentek képeivel a legékesebben díszített bazilikát emelt. Az ablakokat és oszlopokat a domborművű munkákhoz hasonlóan csinálta, mint ez mindmáig is látható. A népek tehát mindenfelől idejővén, csodálják ezt a jeles művet, dicsérik a mestert, tisztelik Isten szolgáját, Richárdot, örvendeznek, hogy látták, s nevét széltében-hosszában hordozzák, és gyakran emlegetik olyanok is, akik nem ismerik. (A wimpfeni társaskáptalan krónikája)
  • 6. Bécs, St. Stephan, nyugati homlokzat
  • 7. Bécs, St. Stephan, az ún. Óriáskapu
  • 8. Bécs, St. Stephan, a nyugati építmény kereszt- és hosszmetszete Frriedrich von Schmidt rekonstrukciója szerint
  • 9.  
  • 10.  
  • 11.  
  • 12.  
  • 13.  
  • 14. Bécs, St. Stephan, a szentély alaprajza az 1945-ös ásatás eredményeivel
  • 15. Bécs, St. Stephan, vakárkádos fríz a keresztház déli szárának keleti falán, az 1945-ben beomlott boltozat fölött