SlideShare a Scribd company logo
Kiadói honlap elemzése – Líra

A holnap a mai modern megjelenésű kiadói oldalak elvárásainak teljes mértékben megfelel. A
weblapon baloldalon, illetve az oldal tetején található egy-egy menüsor, különböző
tartalmakkal. A bal oldalit inkább menüboxnak nevezhetnénk.




Az oldal tetején lévő banner stabil. A weblap felépítése meglehetősen kidolgozottnak
mondható, a színek jól harmonizálnak egymással. A kék világosabb, illetve sötétebb, valamint
a halványszürke és a fehér színek dominálnak, de a narancssárga és a mustár zöld színt is
felfedezni véljük, és mivel nincs túlsúlyban, ezért nem rontja el az összképet, sőt valamelyest
feldobja azt.




                                              1
Külön pozitívumként kiemelendő a felső banner alatt elhelyezkedő kettéosztott terület, amely
egyértelműen felkínálja a felhasználó számára a regisztráció (illetve a már regisztrált
felhasználók számára a bejelentkezés) lehetőségét, valamint elérhetővé teszi, hogy egyszerűen
nyomon kövessük rendeléseink számát az „az Ön kosara” elnevezésű mező segítségével.
Vásárlás kizárólag a regisztrációt követően lehetséges.

A fent említett kettéosztott banner alatt találjuk a vízszintesen elhelyezkedő menüsort, amely
különböző lehetőségeket kínál az egyes kategóriákban való böngészéshez: könyv, film, zene,
kotta, hangoskönyv, eKönyv, antikvár, játék és műszaki kategóriákban. Mindezeket
megelőzően található egy ikon, amely a kezdőlapra való linkelés opcióját biztosítja. Az egyes
kategóriákra rákattintva megtalálhatjuk az adott adathordozóval (illetve a „Játék” menüpontra
kattintva a játékokkal) kapcsolatos friss híreket, információkat (ezek megjelenítését egy
mozgó flash banner teszi lehetővé), valamint a személyes ajánlatokat, az újdonságokat
(könyv, film, eKönyv) és az akciókat. A mozgó bannerről, a személyes ajánlatokról és az
akciókról a későbbiek során lesz szó. Az egyes dokumentumtípusok esetében a baloldalon
található egy menüsor, ami az adott információhordozóhoz kapcsolódó kategóriákat
tartalmazza (pl. a könyvnél a szépirodalom, ismeretterjesztő, művészet, történelem stb., a
filmnél az akció, kaland, vígjáték, horror stb., a zenénél a könnyűzene, nosztalgia, klasszikus
zene stb., a műszakinál az adat hordozók, e-book olvasók, elemek, akkumulátorok stb.).
Minden dokumentumtípushoz tartozik toplista is (pl. DVD-toplista), a toplista részről a
későbbiekben lesz szó.

Az ez alatt a menüsör alatt található a narancssárga alapon fehér betűkkel feltüntetett
menüsor, amely tartalmazza többek között az akciók, újdonságok, előrendelhető
dokumentumok, a könyvesbolt hálózatának illetve a fizetési és szállítási lehetőségek valamint
a segítség menüpontokat.

A keresőfelület érdekessége egyrészt a mustár zöld színe, másrészt, hogy elsőre nem valami
nagyon figyelemfelkeltő. Lehetőség van egyszerű keresésre, ami alatt a mű szerzője és címe
értendő, illetve részletes keresésre is, amely tartalmazza az egyszerű keresésben említetteken
felül a kategóriát, a kiadót, a műről való rövid leírást, évszámot, árat mint keresési mezőt is.
Ez utóbbi keresés használatakor alkalmazhatjuk az úgynevezett logikai operátorokat is
(és/vagy kapcsolat) is. A banner részét képezi egy animált tartalom is, mely felhívja a
figyelmet arra, hogy milyen kedvezményeket kap az a személy, aki Líra törzsvásárló. A
keresés sikeresessége esetén alapvető információkat tudhatunk meg az adott dokumentumról.
Ha például könyvről van szó, akkor a mű kiadóját, oldalszámát, megjelenésének évét, méretét,
kötését és ISBN számát tudhatjuk meg, valamit természetesen az árát. A „Bővebb ismertető”
linkre kattintva kapunk egy rövid leírást a mű tartalmáról, és arról, h melyik könyvesboltban
található meg készleten. A Web 2.0-ás alkalmazások segítségével a találat megosztható a
Facebook-on, a Twitteren és egyéb közösségi portálokon és alkalmazásokon, valamit a mű
értékelése is lehetséges.




                                               2
A mozgó flash banner a legfrissebb híreket, újdonságokat tartalmazza. A képek folyamatosan
változnak, amint a felhasználó az egyik menüpontról a következőre ugrik, valamint
meghatározott időtartamon belül (körülbelül 10 másodperc) folyamatosan történik váltás a
menüpontok között amennyiben a felhasználó nem használja a kurzort. A heti játék
menüpont lényege, hogy ha valaki helyesen válaszol egy kérdésre, akkor megnyerhet egyet a
korlátozott számú (2 db) dokumentumtípus közül. Könyv illetve DVD megnyerésére is van
esély.

A elkövetkezendőkben a honlap további részeiről lesz szó. Mint már az elemzésem elején is
említettem, a baloldalon található egy menüsor, mely „Kiemelt ajánlatok” nevet viseli, és a
következő menüpontokat tartalmazza:

    Heti játékunk nyertesei: az aktuális játékhét kérdését, kérdéseit illetve az azokra
     adható válaszlehetőségeket tartalmazza, a nyertesek neveivel együtt.
    Akciós játékok 10-75% kedvezménnyel: a játékok ára, és megjelenési dátuma, szállítási
     ideje valamint a legtöbb helyen rövid leírása található.
    Ajándék: Konyha, Bár, Tálalás: elsősorban konyhai eszközökkel (edények, szeletelők,
     borhűtők) kapcsolatban találunk információt (kedvezményes ár, szállítási idő, rövid
     leírás).
    Hírek, események: a közelgő eseményekkel kapcsolatos adatok találhatóak meg ezen a
     menüponton belül: a program neve, időpont, helyszín. Az egyes eseményekre kattintva


                                            3
rövid tájékoztatást kapunk azok menetéről. Amennyiben rendelkezünk Facebook-
     profillal, és be is vagyunk jelentkezve, a „Csatlakozás” linkre való rákattintással
     jelezhetjük részvételi szándékunkat.
    Ajándékkártya: informálja az érdeklődőt a kártya kilétéről. Karácsonyi ajándék
     gyanánt kiválóan szolgálhat egy ilyen kártya, mivel a megajándékozott fél a rajta lévő
     összeg segítségével könnyedén vásárolhat a megfelelő beváltóhelyeket. A felhasználó
     több kártyatípus közül is választhat. A kártyákról teljes körű tájékoztatást kap az
     érdeklődő.
    eBook olvasók: a manapság egyre népszerűbb és szélesebb körben elterjedő e-könyv
     olvasók adatai találhatóak meg ebben a menüpontban: megjelenés időpontja, ár,
     szállítási idő, rövid leírás a termékről.
    Paulo Coelho könyvei: ebben menüpontban a szerzőről és annak műveiről találunk
     egy rövid tájékoztatást, valamint mazsolázgathatunk a könyvek között, melyeknek
     természetesen fel van tüntetve a megjelenésük, az áruk, a szállításuk időpontja, és az
     elmaradhatatlan rövid leírásuk. A dokumentumokat rendezhetjük cím, szerző,
                                    megjelenés, ár és kiadó szerint is (ez az opció valamennyi
                                    találat esetén elérhető).
                                 Cewe fotókönyv: a menüpontra rákattintva a fotókönyvről
                                    kaphatunk egy rövid tájékoztatást, mely szerint ezen
                                    termék Európa-szerte ismert, pillanatok alatt elkészíthető,
                                    prémium minőséget és óriási választékot kínál. Csupán
                                    egy megrendelő szoftver letöltése szükségeltetik, melynek
                                    nagy előnye, hogy különböző platformokon is használható
                                    (Windows, Mac, Linux).
                                 Egyedileg nyomtatott könyvek: különböző kategóriákon
                                    belül fellelhető dokumentumok találhatóak ezen a
                                    menüpont alatt, úgy mint: Klasszikus Magyar
                                    Szépirodalom, Kortárs Magyar szépirodalom, Klasszikus
                                    világirodalom, Szórakoztató irodalom, Művelődéstörténet,
                                    Ezoterika, Vallás stb. a művek elrendezése és adatai a
                                    megszokottak: megjelenés dátuma, ár, szállítással
                                    kapcsolatos információk, rövid leírás.
                                 Térképek, útikönyvek: számos dokumentum található a
                                    menüponton belül, a szokásos, az eddigiek során már
                                    többször információkkal.

                          A „Kiemelt ajánlatok” alatt található egy másik terület is a
                          baloldalon, mely közvetlenül az előbb említett alatt helyezkedik
                          el, és a „Toplista elnevezést viseli. Ebben a részben egymás alatt
                          helyezkednek el a dokumentumok (könyvek), melyeknek fel
                          vannak tüntetve a szerzőségi adataik (szerző és cím), valamint a
                          régi és új ár áruk, illetve az adott dokumentum borítójának
                          ikonképe. Egy adott műre kattintva (amennyiben az ikonra vagy a
címre kattintunk) megjelennek annak adatai (a szerzőn és a címen kívül a kiadó, megjelenés
helye ISBN, rövid leírás stb. és a kedvezményes ár, mely feltett az is látható, h hány
százalékos kedvezménnyel vásárolható meg). Amennyiben a szerző nevére linkelünk,
megtaláljuk az összes művét, amely megvásárolható a Líra könyvesboltjaiban, valamint az
azokkal kapcsolatos információkat.




                                              4
A mozgó flash banner alatt található egy blokk, amely két (bizonyos esetekben három)
részből áll. Az első a „Személyes ajánlatunk Önnek”, a második az „Újdonságok” (könyvek,
filmek és eKönyvek esetében), a harmadik az „Akcióink” elnevezést kapta.

A „Személyes ajánlatunk Önnek” részben a böngésző felhasználó megtalálhatja a kiadó által a
felhasználó számára javasolt dokumentumokat, könyvet, filmet, zenét stb. Ebben a
szegmensben az adott mű szerzője, címe, a borítókép ikonja és az eredeti valamint az akciós
ár feltüntetése található. Az egyes dokumentumokra rákattintva részletesebb információkat
kaphatunk az adott műről, dokumentumtípustól függően, rövid leírással. Az akciós ár
százalékos kedvezménye minden esetben fel van tüntetve. Az adott dokumentum
megosztására és az olvasói értékelésére szintén minden esetben lehetőség van.

A könyvek, filmek, eKönyvek esetében találkozhatunk az „Újdonságok” résszel, amely
azokat a dokumentumokat tartalmazza, melyek már megrendelhetőek a honlapon. Felépítését
tekintve ugyanúgy néz ki, mint az előző szegmens (adott dokumentum szerzője, címe, eredeti
és akciós ára, a borítóképről készített ikonkép). Az adott műre kattintva további információk
érhetők el.

A harmadik részben, mely az „Akcióink” nevet viseli, az egyes dokumentumok kategóriáihoz
kapcsolódó akciókat találjuk. Fel van tüntetve a kedvezmény százalékos értéke, a kategória
illetve az akció időtartama.

Ezt a kettes (esetenként hármas) blokkot két banner zárja le. Az egyiken lehetőség nyílik a
hírlevélre való feliratkozásra, h a felhasználó még több információhoz juthasson, amennyiben
megadja e-mail címét. Az ez alatt elhelyezkedő banner reklámokat tartalmaz (Líra könyvklub,
kapcsolatkupon, klubkártya).




                                             5
Az oldal alján található még egy banner, amely a következőket tartalmazza:

    Üzleti partnereink
    Líra csoport kiadói
    Líra könyv




A weblap legalján található két link (Segítség, Oldaltérkép), melyek segítik illetve
megkönnyíthetik az oldalon való böngészést.

A holnap mind külalakját, mind felépítését tekintve megfelel a modern, stílusos elvárásoknak.
A keresés egyszerű, a találatokról bőségesen találunk információt. Megosztás is lehetséges a
Web 2.0-ás alkalmazások segítségével. Nem egy teljesen statikus honlapról van szó, kiváló
ötlet volt a készítők részéről a mozgó flash banner alkalmazása. Összességében tehát egy
igényes, jól felépített oldalról van szó, mely véleményem szerint megfelel az olvasók
elvárásainak.




                                             6

More Related Content

Featured

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
Marius Sescu
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
Expeed Software
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Pixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
ThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
marketingartwork
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
Skeleton Technologies
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Kurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
SpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Lily Ray
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
Rajiv Jayarajah, MAppComm, ACC
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
Christy Abraham Joy
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
Vit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
MindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
RachelPearson36
 

Featured (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

Lira_konyvkiado_elemzese

  • 1. Kiadói honlap elemzése – Líra A holnap a mai modern megjelenésű kiadói oldalak elvárásainak teljes mértékben megfelel. A weblapon baloldalon, illetve az oldal tetején található egy-egy menüsor, különböző tartalmakkal. A bal oldalit inkább menüboxnak nevezhetnénk. Az oldal tetején lévő banner stabil. A weblap felépítése meglehetősen kidolgozottnak mondható, a színek jól harmonizálnak egymással. A kék világosabb, illetve sötétebb, valamint a halványszürke és a fehér színek dominálnak, de a narancssárga és a mustár zöld színt is felfedezni véljük, és mivel nincs túlsúlyban, ezért nem rontja el az összképet, sőt valamelyest feldobja azt. 1
  • 2. Külön pozitívumként kiemelendő a felső banner alatt elhelyezkedő kettéosztott terület, amely egyértelműen felkínálja a felhasználó számára a regisztráció (illetve a már regisztrált felhasználók számára a bejelentkezés) lehetőségét, valamint elérhetővé teszi, hogy egyszerűen nyomon kövessük rendeléseink számát az „az Ön kosara” elnevezésű mező segítségével. Vásárlás kizárólag a regisztrációt követően lehetséges. A fent említett kettéosztott banner alatt találjuk a vízszintesen elhelyezkedő menüsort, amely különböző lehetőségeket kínál az egyes kategóriákban való böngészéshez: könyv, film, zene, kotta, hangoskönyv, eKönyv, antikvár, játék és műszaki kategóriákban. Mindezeket megelőzően található egy ikon, amely a kezdőlapra való linkelés opcióját biztosítja. Az egyes kategóriákra rákattintva megtalálhatjuk az adott adathordozóval (illetve a „Játék” menüpontra kattintva a játékokkal) kapcsolatos friss híreket, információkat (ezek megjelenítését egy mozgó flash banner teszi lehetővé), valamint a személyes ajánlatokat, az újdonságokat (könyv, film, eKönyv) és az akciókat. A mozgó bannerről, a személyes ajánlatokról és az akciókról a későbbiek során lesz szó. Az egyes dokumentumtípusok esetében a baloldalon található egy menüsor, ami az adott információhordozóhoz kapcsolódó kategóriákat tartalmazza (pl. a könyvnél a szépirodalom, ismeretterjesztő, művészet, történelem stb., a filmnél az akció, kaland, vígjáték, horror stb., a zenénél a könnyűzene, nosztalgia, klasszikus zene stb., a műszakinál az adat hordozók, e-book olvasók, elemek, akkumulátorok stb.). Minden dokumentumtípushoz tartozik toplista is (pl. DVD-toplista), a toplista részről a későbbiekben lesz szó. Az ez alatt a menüsör alatt található a narancssárga alapon fehér betűkkel feltüntetett menüsor, amely tartalmazza többek között az akciók, újdonságok, előrendelhető dokumentumok, a könyvesbolt hálózatának illetve a fizetési és szállítási lehetőségek valamint a segítség menüpontokat. A keresőfelület érdekessége egyrészt a mustár zöld színe, másrészt, hogy elsőre nem valami nagyon figyelemfelkeltő. Lehetőség van egyszerű keresésre, ami alatt a mű szerzője és címe értendő, illetve részletes keresésre is, amely tartalmazza az egyszerű keresésben említetteken felül a kategóriát, a kiadót, a műről való rövid leírást, évszámot, árat mint keresési mezőt is. Ez utóbbi keresés használatakor alkalmazhatjuk az úgynevezett logikai operátorokat is (és/vagy kapcsolat) is. A banner részét képezi egy animált tartalom is, mely felhívja a figyelmet arra, hogy milyen kedvezményeket kap az a személy, aki Líra törzsvásárló. A keresés sikeresessége esetén alapvető információkat tudhatunk meg az adott dokumentumról. Ha például könyvről van szó, akkor a mű kiadóját, oldalszámát, megjelenésének évét, méretét, kötését és ISBN számát tudhatjuk meg, valamit természetesen az árát. A „Bővebb ismertető” linkre kattintva kapunk egy rövid leírást a mű tartalmáról, és arról, h melyik könyvesboltban található meg készleten. A Web 2.0-ás alkalmazások segítségével a találat megosztható a Facebook-on, a Twitteren és egyéb közösségi portálokon és alkalmazásokon, valamit a mű értékelése is lehetséges. 2
  • 3. A mozgó flash banner a legfrissebb híreket, újdonságokat tartalmazza. A képek folyamatosan változnak, amint a felhasználó az egyik menüpontról a következőre ugrik, valamint meghatározott időtartamon belül (körülbelül 10 másodperc) folyamatosan történik váltás a menüpontok között amennyiben a felhasználó nem használja a kurzort. A heti játék menüpont lényege, hogy ha valaki helyesen válaszol egy kérdésre, akkor megnyerhet egyet a korlátozott számú (2 db) dokumentumtípus közül. Könyv illetve DVD megnyerésére is van esély. A elkövetkezendőkben a honlap további részeiről lesz szó. Mint már az elemzésem elején is említettem, a baloldalon található egy menüsor, mely „Kiemelt ajánlatok” nevet viseli, és a következő menüpontokat tartalmazza:  Heti játékunk nyertesei: az aktuális játékhét kérdését, kérdéseit illetve az azokra adható válaszlehetőségeket tartalmazza, a nyertesek neveivel együtt.  Akciós játékok 10-75% kedvezménnyel: a játékok ára, és megjelenési dátuma, szállítási ideje valamint a legtöbb helyen rövid leírása található.  Ajándék: Konyha, Bár, Tálalás: elsősorban konyhai eszközökkel (edények, szeletelők, borhűtők) kapcsolatban találunk információt (kedvezményes ár, szállítási idő, rövid leírás).  Hírek, események: a közelgő eseményekkel kapcsolatos adatok találhatóak meg ezen a menüponton belül: a program neve, időpont, helyszín. Az egyes eseményekre kattintva 3
  • 4. rövid tájékoztatást kapunk azok menetéről. Amennyiben rendelkezünk Facebook- profillal, és be is vagyunk jelentkezve, a „Csatlakozás” linkre való rákattintással jelezhetjük részvételi szándékunkat.  Ajándékkártya: informálja az érdeklődőt a kártya kilétéről. Karácsonyi ajándék gyanánt kiválóan szolgálhat egy ilyen kártya, mivel a megajándékozott fél a rajta lévő összeg segítségével könnyedén vásárolhat a megfelelő beváltóhelyeket. A felhasználó több kártyatípus közül is választhat. A kártyákról teljes körű tájékoztatást kap az érdeklődő.  eBook olvasók: a manapság egyre népszerűbb és szélesebb körben elterjedő e-könyv olvasók adatai találhatóak meg ebben a menüpontban: megjelenés időpontja, ár, szállítási idő, rövid leírás a termékről.  Paulo Coelho könyvei: ebben menüpontban a szerzőről és annak műveiről találunk egy rövid tájékoztatást, valamint mazsolázgathatunk a könyvek között, melyeknek természetesen fel van tüntetve a megjelenésük, az áruk, a szállításuk időpontja, és az elmaradhatatlan rövid leírásuk. A dokumentumokat rendezhetjük cím, szerző, megjelenés, ár és kiadó szerint is (ez az opció valamennyi találat esetén elérhető).  Cewe fotókönyv: a menüpontra rákattintva a fotókönyvről kaphatunk egy rövid tájékoztatást, mely szerint ezen termék Európa-szerte ismert, pillanatok alatt elkészíthető, prémium minőséget és óriási választékot kínál. Csupán egy megrendelő szoftver letöltése szükségeltetik, melynek nagy előnye, hogy különböző platformokon is használható (Windows, Mac, Linux).  Egyedileg nyomtatott könyvek: különböző kategóriákon belül fellelhető dokumentumok találhatóak ezen a menüpont alatt, úgy mint: Klasszikus Magyar Szépirodalom, Kortárs Magyar szépirodalom, Klasszikus világirodalom, Szórakoztató irodalom, Művelődéstörténet, Ezoterika, Vallás stb. a művek elrendezése és adatai a megszokottak: megjelenés dátuma, ár, szállítással kapcsolatos információk, rövid leírás.  Térképek, útikönyvek: számos dokumentum található a menüponton belül, a szokásos, az eddigiek során már többször információkkal. A „Kiemelt ajánlatok” alatt található egy másik terület is a baloldalon, mely közvetlenül az előbb említett alatt helyezkedik el, és a „Toplista elnevezést viseli. Ebben a részben egymás alatt helyezkednek el a dokumentumok (könyvek), melyeknek fel vannak tüntetve a szerzőségi adataik (szerző és cím), valamint a régi és új ár áruk, illetve az adott dokumentum borítójának ikonképe. Egy adott műre kattintva (amennyiben az ikonra vagy a címre kattintunk) megjelennek annak adatai (a szerzőn és a címen kívül a kiadó, megjelenés helye ISBN, rövid leírás stb. és a kedvezményes ár, mely feltett az is látható, h hány százalékos kedvezménnyel vásárolható meg). Amennyiben a szerző nevére linkelünk, megtaláljuk az összes művét, amely megvásárolható a Líra könyvesboltjaiban, valamint az azokkal kapcsolatos információkat. 4
  • 5. A mozgó flash banner alatt található egy blokk, amely két (bizonyos esetekben három) részből áll. Az első a „Személyes ajánlatunk Önnek”, a második az „Újdonságok” (könyvek, filmek és eKönyvek esetében), a harmadik az „Akcióink” elnevezést kapta. A „Személyes ajánlatunk Önnek” részben a böngésző felhasználó megtalálhatja a kiadó által a felhasználó számára javasolt dokumentumokat, könyvet, filmet, zenét stb. Ebben a szegmensben az adott mű szerzője, címe, a borítókép ikonja és az eredeti valamint az akciós ár feltüntetése található. Az egyes dokumentumokra rákattintva részletesebb információkat kaphatunk az adott műről, dokumentumtípustól függően, rövid leírással. Az akciós ár százalékos kedvezménye minden esetben fel van tüntetve. Az adott dokumentum megosztására és az olvasói értékelésére szintén minden esetben lehetőség van. A könyvek, filmek, eKönyvek esetében találkozhatunk az „Újdonságok” résszel, amely azokat a dokumentumokat tartalmazza, melyek már megrendelhetőek a honlapon. Felépítését tekintve ugyanúgy néz ki, mint az előző szegmens (adott dokumentum szerzője, címe, eredeti és akciós ára, a borítóképről készített ikonkép). Az adott műre kattintva további információk érhetők el. A harmadik részben, mely az „Akcióink” nevet viseli, az egyes dokumentumok kategóriáihoz kapcsolódó akciókat találjuk. Fel van tüntetve a kedvezmény százalékos értéke, a kategória illetve az akció időtartama. Ezt a kettes (esetenként hármas) blokkot két banner zárja le. Az egyiken lehetőség nyílik a hírlevélre való feliratkozásra, h a felhasználó még több információhoz juthasson, amennyiben megadja e-mail címét. Az ez alatt elhelyezkedő banner reklámokat tartalmaz (Líra könyvklub, kapcsolatkupon, klubkártya). 5
  • 6. Az oldal alján található még egy banner, amely a következőket tartalmazza:  Üzleti partnereink  Líra csoport kiadói  Líra könyv A weblap legalján található két link (Segítség, Oldaltérkép), melyek segítik illetve megkönnyíthetik az oldalon való böngészést. A holnap mind külalakját, mind felépítését tekintve megfelel a modern, stílusos elvárásoknak. A keresés egyszerű, a találatokról bőségesen találunk információt. Megosztás is lehetséges a Web 2.0-ás alkalmazások segítségével. Nem egy teljesen statikus honlapról van szó, kiváló ötlet volt a készítők részéről a mozgó flash banner alkalmazása. Összességében tehát egy igényes, jól felépített oldalról van szó, mely véleményem szerint megfelel az olvasók elvárásainak. 6