6. hogy a japánok valójában csak addig jobbak nálunk, amíg mi nem vagyunk képesek annyit és úgy edzeni, mint ők. Az is világossá vált, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ők is ugyanúgy legyőzhetők, mint mások, s azt is megéreztem, hogy mi magyarok tudunk jobbak lenni még náluk is. Ezt akkor értettem meg végleg, amikor Sósai Oyama a Honbu reggeli eligazításain az Uchideshiknek rendszeresen arról tartott példabeszédet, hogy van Európában egy kis ország, ahol a karatekák szamurájabbak a szamurájoknál, s a bentlakó japán karatekák ebből kell, hogy erőt merítsenek, mert különben alulmaradnak. Ez a kis ország Magyarország volt. Ezt hallva kőkeményen edzettem a Honbun, mely irritálta is az Uchideshiket (3 évig a Honbu bentlakó tanulói). Nem értették, hogy miért edzem oly keményen, s ezt közvetítők útján meg is kérdezték tőlem. Azt válaszoltam, ha ők - akik erre tették fel életüket és nálam sokkal fiatalabbak - nem edzenek teljes odaadással, akkor én nem tehetek mást, mint seniorként megmutatom nekik, hogyan kell azt csinálni. Oyama hosszasan elgondolkodott az idős mester szavain. Szívós munkával, elmélkedéssel és gyakorlással - a hagyományos karate alapjaira építve - kialakította új elméletét amely a kör, az egyenes és a pont egységéből áll. Ez azt jelenti, hogy minden technika körkörös csípőmozgásból indul, amely energiát egyenes vagy körkörös úton egy pontba fókuszálunk. "Minden igazi, nagyerejű és hatékony karatetechnika a csípőmozgás következménye kell, hogy legyen!". Ezen elven keresztül már lehetséges a test összes lehetséges energiaforrását mozgósítani és összpontosítani a találati pontba. Technikai és formai megjelenésében így merőben új mozgásrendszert dolgozott ki, ellentétben a tradicionális japán karateiskolák tanításaival. Japánban azt gondoltam, hogy végre meg fogom találni a titkot, hogy mitől jobbak a japánok nálunk. De bárhogy is kerestem, figyeltem, csalódottan kellett haza jönnöm, mert semmilyen titokkal nem találkoztam. Először azt gondoltam, hogy rejtegetik az idegen szemek elől. Biztos vannak dolgok, amiket nem mutatnak meg. Itthon azonban tovább kutattam gondolataimban, s végül rájöttem, hogy mégis van titok, de az a kifinomult belső viszony- és érdekeltségrendszerben, a feltétel nélküli alázatosságban, a tekintélytiszteletben, a fegyelmezettségben, a komoly elmélyülésben, a munkához való hozzáállásban és a rengeteg gyakorlásban rejlik. S ezzel együtt arra is rájöttem,
