SlideShare a Scribd company logo
1 of 3
Cseppkő Tavasz Kupa 2013
Az SSC – IJSZ siket judokái, az MHSSZ utánpótlás csapata egyben,
Dobrotka Béla judo mester vezetésével
részt vettek a
Cseppkő Tavasz Kupán,
amit a Szépvölgy Judo SE rendezett
2013.04.20.-án a Cseppkő Otthonban.
Az SSC – IJSZ szülői közössége kérte, hogy jeltolmács legyen, így végig jelelve volt a verseny. 10 főt
nevezhettünk, és jól szervezetten, mindenki el tudott jönni a versenyre.
Földharc küzdelmekkel kezdődött a kicsik versenye, majd a nagyoknál állásharcok
következtek;
• Itt Kárpáti Előd volt érintett. 2 küzdelemmel a III. helyet szerezte meg, nála
még van idő, hogy eredményesebb legyen, hisz még csak 5 éves.
• Kárpáti Álmos a maga megszokott kimért, átgondolt stílusában küzdött, és a
földharc, állásharc küzdelmeit sorra nyerte, így I. helyezett lett.
• Fazekas Bettina nagyon szép látványos küzdelmet vívott fiú ellenfelével, mert
a súlycsoportjában nem volt lány, így a fiúk közé lett sorsolva. Neki is sikerült
az I. helyet megszereznie.
• Fekete Benjámin a súlycsoportja legjobbja, hisz nagyobb ellenfelét is sikerült
legyőznie. Majd utána jöttek még a többiek is. Benji nagyon magabiztosan
nyerte a meccseit, méltán akaszthatták nyakába az aranyérmet.
• Aztán jött Zsiborács Bora, aki szintén a fiúkkal kellett menjen barátságos
mérkőzéseket. I. helyezett lett. Majd mehetett még egy kört a felső
csoportban, és ott a III. helyet szerezte meg.
• Majd jött a Csikós Klaudia, aki aztán hozta a formáját, és rendes, a judo
szépségeit felvonultatva, azaz jobbra, és balra szép technikákat alkalmazva
dobálta ellenfeleit. Nála nem volt kérdéses, hogy miért ment, csakis az első
helyért, így megérdemelte az aranyérmet.
• Fekete Richárd szokásosan, és aranyosan küzdött. Ellenfeleit még mindig
megkíméli a vereségtől, így neki is a bronzérem jutott. Ricsiről tudni illik, hogy
nagyon erős, de még nem használja küzdés közben. Később érik, de akkor
nagyon. Most a III. helyre volt elég.
• Fazekas Laura szintén a fiúkkal mérkőzhetett. Laura is egy kicsit még
túlságosan óvó típus. Majd lassan érik be, de a lényeg, hogy a szívét beleteszi
a küzdelmekbe. I. helyet szerezte meg.
• Zsiborács Zola is küzdött a lehetőségihez képest. Voltak nálánál idősebb és
képzettebb ellenfelek, de a bronzérem is szépen csillog a nyakában.
• Mattyasovszky Mikesnek is tapasztalatszerzés volt a cél. Most nem rohanta
le az ellenfelét, taktikailag szépen megfogadta a tanácsokat, de az ellenfelei
jóval régebb óta judóznak, így II. helyezett lett.
Megint a szülők türelmét kaptam, és köszönöm szépen, hisz a verseny hosszúra
sikeredett, de kitartottak/tunk együtt!
Összesítve az eredménylistája Siketek Sport Klub - Integrált Judo Szakosztályának:
• Kárpáti Álmos I. hely
• Csikós Klaudia I. hely
• Fekete Benjamin I. hely
• Fazekas Bettina I. hely
• Fazekas Laura I. hely
• Zsiborács Bora I. hely + III. hely
• Mattyasovszky Mikes II. hely
• Zsiborács Zola III. hely
• Kárpáti Előd III. hely
• Fekete Richárd III. hely
Hallók versenyére tudunk csak eljutni, mert külön siket versenyt még nem célszerű
rendezni. Ebben változás lesz, mert az MHSSZ elnöksége tervezi a toborzást
országszerte a Siketlimpia után.
Dobrotka Béla
MHSSZ – FMSZ judo szakmai vezető
Judo mester
Kelt: Budapest, 2013.04.20.

More Related Content

Viewers also liked

Modul mesin bubut 7 (13)
Modul mesin bubut 7 (13)Modul mesin bubut 7 (13)
Modul mesin bubut 7 (13)Eko Supriyadi
 
Building community online IRA
Building community online IRABuilding community online IRA
Building community online IRATeri Lesesne
 
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.Kátia Rumbelsperger
 
Explaining Buyer Personas: Know Thy King
Explaining Buyer Personas: Know Thy KingExplaining Buyer Personas: Know Thy King
Explaining Buyer Personas: Know Thy KingKatrina Balmaceda
 
Modul mesin bubut 7 (11)
Modul mesin bubut 7 (11)Modul mesin bubut 7 (11)
Modul mesin bubut 7 (11)Eko Supriyadi
 
Cronograma de teoria de decisiones
Cronograma de teoria de decisionesCronograma de teoria de decisiones
Cronograma de teoria de decisionesjohanselis bravo
 
מטה מאבק לחברי האיגוד
מטה מאבק לחברי האיגודמטה מאבק לחברי האיגוד
מטה מאבק לחברי האיגודJacky Ovadia
 
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom Charo Cuart
 
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?How effective is the combination of your main product and ancillary texts?
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?eleanorcoggins
 

Viewers also liked (14)

Modul mesin bubut 7 (13)
Modul mesin bubut 7 (13)Modul mesin bubut 7 (13)
Modul mesin bubut 7 (13)
 
Diploma
DiplomaDiploma
Diploma
 
Building community online IRA
Building community online IRABuilding community online IRA
Building community online IRA
 
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.
Orientação para ser empresario de sucesso simplificado.
 
Explaining Buyer Personas: Know Thy King
Explaining Buyer Personas: Know Thy KingExplaining Buyer Personas: Know Thy King
Explaining Buyer Personas: Know Thy King
 
Modul mesin bubut 7 (11)
Modul mesin bubut 7 (11)Modul mesin bubut 7 (11)
Modul mesin bubut 7 (11)
 
Cronograma de teoria de decisiones
Cronograma de teoria de decisionesCronograma de teoria de decisiones
Cronograma de teoria de decisiones
 
Light Fidelity (Li-Fi)
Light Fidelity (Li-Fi)Light Fidelity (Li-Fi)
Light Fidelity (Li-Fi)
 
מטה מאבק לחברי האיגוד
מטה מאבק לחברי האיגודמטה מאבק לחברי האיגוד
מטה מאבק לחברי האיגוד
 
Proceso escritura
Proceso escrituraProceso escritura
Proceso escritura
 
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom
El agua y el suelo : ppt that will be an app- Stucom
 
DLL in Grade 3 Mathematics
DLL in Grade 3 MathematicsDLL in Grade 3 Mathematics
DLL in Grade 3 Mathematics
 
PERIÓDICO 1969 HISTORIA UNIVERSAL
PERIÓDICO 1969 HISTORIA UNIVERSALPERIÓDICO 1969 HISTORIA UNIVERSAL
PERIÓDICO 1969 HISTORIA UNIVERSAL
 
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?How effective is the combination of your main product and ancillary texts?
How effective is the combination of your main product and ancillary texts?
 

More from Dr. Török Béla Általános Iskola

More from Dr. Török Béla Általános Iskola (20)

Kollegiumi hazirend 2015
Kollegiumi  hazirend  2015Kollegiumi  hazirend  2015
Kollegiumi hazirend 2015
 
Mentorintezményi cím
Mentorintezményi címMentorintezményi cím
Mentorintezményi cím
 
A mini hungarofit
A mini hungarofitA mini hungarofit
A mini hungarofit
 
Szakmai alapdokumentum 2014
Szakmai alapdokumentum  2014Szakmai alapdokumentum  2014
Szakmai alapdokumentum 2014
 
Szakmai alapdokumentum 2013
Szakmai alapdokumentum 2013Szakmai alapdokumentum 2013
Szakmai alapdokumentum 2013
 
Ped program 2013
Ped program 2013Ped program 2013
Ped program 2013
 
Hazirend
HazirendHazirend
Hazirend
 
Beszámoló - 2015
Beszámoló - 2015Beszámoló - 2015
Beszámoló - 2015
 
Gyorgy Ambrus Bettina
Gyorgy Ambrus BettinaGyorgy Ambrus Bettina
Gyorgy Ambrus Bettina
 
Madar Timea
Madar TimeaMadar Timea
Madar Timea
 
Román partner előadása.
Román partner előadása.Román partner előadása.
Román partner előadása.
 
Szülők csoportja megbeszélése
Szülők csoportja megbeszéléseSzülők csoportja megbeszélése
Szülők csoportja megbeszélése
 
Pályaválasztás
PályaválasztásPályaválasztás
Pályaválasztás
 
A magyar gyula kertészeti szakképző iskola
A magyar gyula kertészeti szakképző iskolaA magyar gyula kertészeti szakképző iskola
A magyar gyula kertészeti szakképző iskola
 
Eötvös Loránd Szakközépiskola 2015/16
Eötvös Loránd Szakközépiskola 2015/16Eötvös Loránd Szakközépiskola 2015/16
Eötvös Loránd Szakközépiskola 2015/16
 
Középiskolai integráció (1)
Középiskolai integráció (1)Középiskolai integráció (1)
Középiskolai integráció (1)
 
Hearing impairment children family support broshure
Hearing impairment children family support broshureHearing impairment children family support broshure
Hearing impairment children family support broshure
 
Hallássérült a gyermekem - Családi nap - 2015
Hallássérült a gyermekem - Családi nap - 2015Hallássérült a gyermekem - Családi nap - 2015
Hallássérült a gyermekem - Családi nap - 2015
 
Mentorszülők képzése
Mentorszülők képzéseMentorszülők képzése
Mentorszülők képzése
 
Korai dalma
Korai dalmaKorai dalma
Korai dalma
 

Cseppkő tavasz kupa 2013

  • 1. Cseppkő Tavasz Kupa 2013 Az SSC – IJSZ siket judokái, az MHSSZ utánpótlás csapata egyben, Dobrotka Béla judo mester vezetésével részt vettek a Cseppkő Tavasz Kupán, amit a Szépvölgy Judo SE rendezett 2013.04.20.-án a Cseppkő Otthonban. Az SSC – IJSZ szülői közössége kérte, hogy jeltolmács legyen, így végig jelelve volt a verseny. 10 főt nevezhettünk, és jól szervezetten, mindenki el tudott jönni a versenyre. Földharc küzdelmekkel kezdődött a kicsik versenye, majd a nagyoknál állásharcok következtek; • Itt Kárpáti Előd volt érintett. 2 küzdelemmel a III. helyet szerezte meg, nála még van idő, hogy eredményesebb legyen, hisz még csak 5 éves. • Kárpáti Álmos a maga megszokott kimért, átgondolt stílusában küzdött, és a földharc, állásharc küzdelmeit sorra nyerte, így I. helyezett lett. • Fazekas Bettina nagyon szép látványos küzdelmet vívott fiú ellenfelével, mert a súlycsoportjában nem volt lány, így a fiúk közé lett sorsolva. Neki is sikerült az I. helyet megszereznie. • Fekete Benjámin a súlycsoportja legjobbja, hisz nagyobb ellenfelét is sikerült legyőznie. Majd utána jöttek még a többiek is. Benji nagyon magabiztosan nyerte a meccseit, méltán akaszthatták nyakába az aranyérmet. • Aztán jött Zsiborács Bora, aki szintén a fiúkkal kellett menjen barátságos mérkőzéseket. I. helyezett lett. Majd mehetett még egy kört a felső csoportban, és ott a III. helyet szerezte meg. • Majd jött a Csikós Klaudia, aki aztán hozta a formáját, és rendes, a judo szépségeit felvonultatva, azaz jobbra, és balra szép technikákat alkalmazva dobálta ellenfeleit. Nála nem volt kérdéses, hogy miért ment, csakis az első helyért, így megérdemelte az aranyérmet. • Fekete Richárd szokásosan, és aranyosan küzdött. Ellenfeleit még mindig megkíméli a vereségtől, így neki is a bronzérem jutott. Ricsiről tudni illik, hogy nagyon erős, de még nem használja küzdés közben. Később érik, de akkor nagyon. Most a III. helyre volt elég. • Fazekas Laura szintén a fiúkkal mérkőzhetett. Laura is egy kicsit még túlságosan óvó típus. Majd lassan érik be, de a lényeg, hogy a szívét beleteszi a küzdelmekbe. I. helyet szerezte meg.
  • 2. • Zsiborács Zola is küzdött a lehetőségihez képest. Voltak nálánál idősebb és képzettebb ellenfelek, de a bronzérem is szépen csillog a nyakában. • Mattyasovszky Mikesnek is tapasztalatszerzés volt a cél. Most nem rohanta le az ellenfelét, taktikailag szépen megfogadta a tanácsokat, de az ellenfelei jóval régebb óta judóznak, így II. helyezett lett. Megint a szülők türelmét kaptam, és köszönöm szépen, hisz a verseny hosszúra sikeredett, de kitartottak/tunk együtt! Összesítve az eredménylistája Siketek Sport Klub - Integrált Judo Szakosztályának: • Kárpáti Álmos I. hely • Csikós Klaudia I. hely • Fekete Benjamin I. hely • Fazekas Bettina I. hely • Fazekas Laura I. hely • Zsiborács Bora I. hely + III. hely • Mattyasovszky Mikes II. hely • Zsiborács Zola III. hely • Kárpáti Előd III. hely • Fekete Richárd III. hely Hallók versenyére tudunk csak eljutni, mert külön siket versenyt még nem célszerű rendezni. Ebben változás lesz, mert az MHSSZ elnöksége tervezi a toborzást országszerte a Siketlimpia után. Dobrotka Béla MHSSZ – FMSZ judo szakmai vezető Judo mester