SlideShare a Scribd company logo
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.


A feudális középkor földrajza Európában

   •   Ptolemaiosszal lezárul a földrajztudomány fejlődése hosszú évszázadokra
       hanyatlás következik, nincs, ki tágítsa a földrajzi teret
   •   Vallás szerepe felértékelődik, visszafogja a természettudományok szerepét
   •   III. századtól a XIII. századig nincs jelentős áttörés
   •   Némi fejlődés csak a hellenizált területeken            mivel ők mentik át a görögök
       örökségét (Közel-Keleten, araboknál figyelhető meg)
   •   Majd elérünk a kereskedelmi utak megnyitására tett törekvésekig, mely elindítója
       lesz a földrajzi felfedezéseknek
   •   antik világot felváltja a feudalizmus
   •   önszükségletet fedező termelés           nagyobb kereskedelem hiánya, utazgatás hiánya
       ismeretek, tapasztalatok beszűkülnek
   •   természettudományokban az elért szintet sem lehet megőrizni egyház uralma
   •   Róma hanyatlásától XIII. sz.-g tart ez a korszak
   •   kialakul a városi polgárság       kereskedők keresik a kapcsolatokat idegen népekkel
       ókor földrajzi eredményeit a VIII. sz.-tól az arabok őrzik, közvetítésükkel jut el újra
       Európába

Felfedezések

Nagy felfedezéseket megelőző kisebbek az oikumené jelentős tágulásához nem vezettek.

Ír szerzetesek az V. századtól terjeszkednek az Atlanti-óceán északi részén      Orkney-,
Shetland-, Feröer-szigetek VIII. századra eljutnak Izlandra
IX. sz.-tól normann hajósok Izland – Grönland
Vörös Erik gyarmatosítja, sziget nevét adja      a „nagy felfedezők” az egykori normann
telepek nyomát találják csak
X. sz. Szerencsés Leif Grönlandról Európába téréskor rossz szélirány miatt Észak-Amerika
partjaira vetődik:
                   • mai Új-Skócia félsziget
                   • USA ÉK-i része: Vinland
                   • 1006. visszatérés Grönlandra

   I.sz. 800. körül normann-ok Izland felé terjeszkednek (szűk termőföld)
           • Hajózási tapasztalat kiváló halászat a norvég tengerpartoknál
           • X. századra Izland sűrűn lakott kalandozások központja, kiinduló pontja
           • Vörös Erik (gyilkosság miatt száműzik Izlandról) – északi irányba hajózik és
                felfedezi Grönlandot     telepek létrehozása a szigeten, majd a kapcsolat
                megszakad Európával és már csak a telepek maradványait találják a későbbi
                felfedezők

Szerencsés Leif (Vörös Erik fia) – Grönlandról hazatérőben szerencsétlen áramlatoknak
köszönhetően eljut Észak-Amerika partjaihoz 1000-ben
          • Új-Skócia partjainál érik el a kontinenst   továbbhaladva dél felé elérik a mai
              USA partját
          • Vinland-nak (szőlőföld – a vadszőlő miatt) keresztelik el


3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                             1.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.

           •   Visszatérnek Grönlandra, majd nem sokkal később újabb expedíció        elérik a
               Labrador-félszigetet
                   • Markland (erdős ország) – Labrador DK-i része
                   • Helluland (köves-sziklás ország) – Labrador ÉK-i része

           •   Nem időznek sokáig Amerikában – tartanak a helyi őslakosoktól 1006-ig, a
               mai Boston környékéig tárják fel a partokat
           •   1121-ben még egy kísérlet Amerikába – Gnupson grönlandi püspök vezeti
               nincs egyéb információ az expedícióról

A normannok teljesítménye feledésbe merül, nem kelt elég nagy visszhangot Európában

Még egy nagy fontos felfedezés a normannoktól:

           •   OTHAR nevű normann hajós elindul Dél-Norvégiából – végig halad a partok
               mentén északi irányba – átlépi az északi fokot – megkerüli a Kola-félszigetet –
               bejut a Fehér-tengerbe- Dvina folyó torkolatáig elér
           •   Mivel hasonló emberekkel találkozik, mint a korábban megismert népek
               (oroszok, balti népek)   Skandinávia összefügg Európával, tehát nem sziget,
               mint azt korábban hitték




                        A vikingek útvonala Észak-Amerika partjainál


3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                             2.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.


Érdekesség:




Az osebergi viking hajót egy sírban lelték az Oseberg farmon Norvégiában, közel az Oslo-fjord
partjához. 1903-ban találták meg, és Gabriel Gustafson svéd és Haakon Shetelig norvég
régészek tárták fel 1904-1905-ben.

A hajó a viking művészet kimagasló remekműve. A föld alatt kék vagy fazekasagyagba
ágyazódott, ez konzerválta a faanyagot. Mivel a temetéskor kövekkel töltötték fel, azok
szétnyomták a hajótestet, így a hajót évek munkájával fadarabokból kellett újjáépíteni. Ez
után kiderült, hogy nem nyílt tengeri használatra tervezték, hanem inkább partközeli
közlekedésre, valószínűleg, mint luxushajó szolgálhatta gazdáját. Tölgyfából építették,
hosszúsága 22 m, 5 m széles, az árboca 9-10 m magas lehetett. 15 pár evezős volt, tehát a
hajóhoz legalább 30 fős legénység tartozott. Formája rendkívül kecses, orr- és fartőkéje
gazdagon faragott. Egyes kutatók szerint egyenesen a temetés céljára építették, de ennek
ellentmondanak a hajón található használódási nyomok.




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                            3.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                Földrajzi ismeretek fejlődése III.




                                   Vikingek európai útjai


   •   Normannok grönlandi útjának híre eljut Európa délebbi részére, de hamarosan
       feledésbe merül
   •   európai útjainkon szerzett ismeretek sem jutnak el Európa délebbi részeire leíró
       földrajz nincs, ókori rómaihoz hasonló sem
   •   csillagászati, matematikai földrajzi, kartográfiai ismeretek sem terjednek, görögül a
       tudósok sem tudnak
   •   papi írók munkáiban földrajzi ismeretek előfordulnak bibliai helyszínek jellemzésére
   •   a Föld gömb alakúságát elvetették, korong vagy négyszög alakúnak ábrázolják,
       peremén óceánnal
   •   A római birodalom bukását megelőző századokban különböző római történeti művek
       jelentek meg középkori másolatokban kis világtérképek elődjei, amelyek a korai
       középkor jellegzetes térképévé váltak: az OT térképek.




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                           4.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                  Földrajzi ismeretek fejlődése III.


Kolostorkartográfia

OT térképek

   •   név a világtérkép latin elnevezése után:Orbis Terrarum („a Föld kereke”)
   •   Az O és T a szerkezetében is megjelenik:
   •   szárazföldet körülvevő óceán az O betű
   •   Föld közepe Jeruzsálem, alatta a T vízszintes szára Tanais (Don) és a Vörös-t.
   •   függőleges szár a Földközi-tenger
   •   térkép keletre tájolt
   •   Ázsia tetőpontján a Paradicsom, első lakóival és a tudás fájával




   •   középkori keresztyén földrajztudósok még komolyan érveltek amellett, hogy
       Jeruzsálem a Föld középpontja régi Szentsír templomban, Jeruzsálemben (amely a
       keresztre feszítés és a feltámadás feltételezett helyén épült) még egy követ is
       elhelyeztek, hogy jelezze a földkerekség feltételezett középpontjának pontos helyét
   •   a Szent Sír melletti követ tartották szimbolikus köldöknek




              világ köldökének sziklanyílását a            Sevillai Izidor világtérképe (1472) a térképek
              padlózaton ma márványurna jelzi              többségükben kisméretűek és kódexekben
              körülötte a templom és maga a város          találhatók
              épült




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                                  5.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                              Földrajzi ismeretek fejlődése III.

AZ ÖVEZETES TÉRKÉPEK

   •   Krátész (pergamoni könyvtár igazgatója; ie. 180-145) típusú vagy klímazónás
       világtérképek
   •   Éghajlati öveknek megfelelően Föld vízszintes zónákra osztott egyes sávokat a
       környező óceánt belül párhuzamosan átkötő tengerágak választják el
   •   térképek északi tájolásúak, ezért a fellépő egyházi ideológiai fenntartások miatt
       ritkábbak, mint az OT térképek.
   •   első övezetes vázlatokat Macrobius (római író, filozófus) készítette az V.sz-ban




Beatus térképe
   • spanyol Beatus 766-ban készítette el 58x37 cm nagyságú térképét, mely az OT és a
       zónaöves térképek keveréke
   • a térképen olvasható Pannónia és a Duna neve is




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                       6.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                  Földrajzi ismeretek fejlődése III.

XIII. sz. : javulás az európai földrajz helyzetében
    • utazók: ismeretlen környezetet feltárják, megörökítik
    • tudósok: természet, földi környezet megismerésére törekednek, kérdéseket vetnek fel
    • fellendülés okai: arabokkal való érintkezés (Spanyolország), földközi-tengeri hajózás
    • utazások a mongol birodalomba Belső-Ázsia, Kína
    • iránytű használata elterjed nyílttengeri hajózás
    • iránytűtérképek – portolán-térképek
    • európai társadalmak saját belső fejlődése           arab ismeretek átvétele, távol-keleti
         tapasztalatok értékelése, hajózást fenntartó kereskedelem erősödése
    • történelmi események: keresztes háborúk            szövetségesek keresése az iszlámmal
         szemben


A földrajz reneszánsza Európában

   •   XIII. századtól újra fejlődés áll be a földrajztudományban
   •   Újra utazókról hallunk, akik járják a Földet és írják a tapasztalataikat
   •   Tudósok is kikerülnek, akik a leírásokat vizsgálják – következtetésekre jutnak, és
       tudományos eredményeket hoznak ki belőlük
   •   Arabokon keresztül újra felfedezi Európa a hellén és római tudományos leírásokat
   •   Kiinduló pontok:
            – Spanyolország arab centrumai
            – A Földközi-tenger nagy kikötői Velence, Genova (akik átveszik az Indiából-
                Kínából hozott árukat)
            – Kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel a keresztes háborúk útján is

   •   XIII. század utazásai főleg a mongol birodalom területére      Belső-Ázsiába, majd
       tovább Kínába
   •   Mivel nem volt eddig jelentős kapcsolat Kína és Európa között, így a felfedezések
       nagy hatással vannak Európára
            – Megjelenik az iránytű használata Európában      a partmenti hajózás kiegészül
               a nyílttengeri hajózással
            – pontosabb térképek rajzolása
   •   Kereskedelmi érdekek is segítségére vannak a felfedezéseknek
            – Iszlám világ, törökök lezárják a Selyemutat Európa elől   más irányokat kell
               keresni a kapcsolattartásra Indiával, Kínával
            – Velence, Pisa, Genova ekkor tesznek szert a kereskedővárosok címre is

Két magyar érdekeltségű „expedíció”:

  •    1230-ban Ottó magyarországi szerzetes útja    cél: magyarság hátramaradt tagjaival
       találkozni Volga térsége felé összesen egy ilyen emberrel sikerül találkoznia
  •    1235-ben Julianus barát    Ottó kutatásán felbuzdulva 4 társával útnak indul, hogy
       megtalálja a magyarok őshazáját       Útja: Bizánc- Fekete-tenger- Kercsi-szoros-
       Kaukázus északi lába- Volga – Volga-Káma összefolyása         Belaja mentén lakó
       magyarokhoz jut



3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                              7.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                               Földrajzi ismeretek fejlődése III.

  •   1236-ban hazatér és beszámol az ott lakó ősi magyarokról (nomád, pogány, harcos
      lovas nép)
  •   Másodjára is útnak indul, de csak a mai Moszkváig jut, onnan Batu kán üzenetével tér
      haza, miszerint feltétel nélküli megadásra szólítja fel a Magyarokat




                                 Julianus barát első útja




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                         8.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                               Földrajzi ismeretek fejlődése III.




Marco Polo utazásai

   •   Velencei Polo család nagy jelentőséggel bírt a kereskedelmi életben    Bizáncban is
       élnek a családtagok
   •   Két gazdag kereskedő Nicolao és Matteo Polo 1260-ban elhagyják Bizáncot
       Fekete-tenger- Kercsi-szoros- Volga elérése- Belső-Ázsiába eljutnak (3 év
       tartózkodás), majd csatlakoznak egy küldöttséghez, akik Peking irányába indulnak
       érdeklődés az irányukba majd 1269-ben térnek haza
   •   1271-ben indulna újra el Velencéből és viszik Nicolao fiát MARCO-t
   •   1275-ben érik el Kínát (KATÁJ)
   •   Marcoékat szívesen látják, Marco Polo magas tisztségekig jut a császár udvarában,
       sokat utazik,
   •   ír az ottani életről,
            • Peking utcaszerkezetéről,
            • papírpénzről, a pénzrendszerről,
            • furcsa fekete kőről, amivel fűtenek,
            • útrendszer-jól kiépített,
            • csatornahálózat, fürdők,
            • márvány hidak
            • Ír Japánról (Zipangu)     arannyal fedett templomok, gazdag országnak írja
                le fontos tényező a későbbi felfedezések korában




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                         9.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                               Földrajzi ismeretek fejlődése III.


                                 A könyv hírt ad:
                                 • a bakui olajmezőkről,
                                 • az Ararátról,
                                 • a Pamír magashegységi régióiban utazva megállapították, hogy
                                    a tűz nem ég olyan fényesen és kevesebb hőt ad,
                                 • Észak-Kína (Kathaj) gazdag, fejlett, városias terület, ahol
                                    rengetegen élnek,
                                 • említi a helyi gabonát, a rizst,
                                 • A belőle készített sza-két,
                                 • a lassan égő, sok hőt adó fekete kőzetet (szén)
                                 • Dél-Kína:részletesen leírta Szucso és Hangcsou városait,
                                 • lenyűgözte a Nagy Csatorna, ami Pekingtől egészen Hangcsouig
                                    húzódott
                                 • hazaúton megfigyelte: az Egyenlítő közelében már nem látható
                                    az Esthajnalcsillag



   •   Marco Polo felnő, felnőtté válik, Nicolao és Matteo megöregednek és elhatározzák
       hazatérnek
   •   1292-ben Zeitun kikötőjéből egy Perzsiába induló hajóra szállnak fel Borneó- Jáva-
       Szumátra- Malakka-szoros- India (hosszabb időzés itt, erről is ír Marco)    tovább
       Perzsia – Fekete-tenger Velence 1295.
   •   Genova és Velence közt háború tör ki       Marco is részt vesz, fogságba esik, ahol
       megírja két könyvét:
           – Velencétől Pekingig útleírás
           – Kína a 17 év tartózkodás tapasztalata
   •   Fontos tényeket közöl bennük, azonban az európaiak túlzónak, nagyotmondónak
       hiszik, kap egy csúfnevet az „il millione”




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                        10.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                              Földrajzi ismeretek fejlődése III.



Fejlődés a tudományban

           •   klasszikus görögök tanulmányozása, eredményeik egyeztetése valódi új
               felfedezések nincsenek
           •   Arisztotelész ismereteik alapja: tévedéseket is átveszik

                                            Albertus Magnus, (1200 körül – 1280)

                                            regensburgi püspök, polihisztorként kora
                                            szinte minden tudományával foglalkozott: az
                                            ásványok, növény és állatvilág, asztrológia,
                                            alkímia




spekulatív teológia helyett a természettudományok felé fordult a tekintélyelvű érvelést a
tapasztalati tudás váltotta fel; a kísérleti tudományosság egyik képviselője volt:


                                                  Roger Bacon (1214-1292)

                                                  Angol gondolkodó
                                                  igazi polihisztor: a nyelvészettől
                                                  az etikáig mindennel foglakozott,
                                                  elsősorban mégis a természettudományok
                                                  érdekelték: optika,
                                                  csillagászat, orvostudomány,
                                                  alkímia




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                         11.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                Földrajzi ismeretek fejlődése III.

Portolán térképek kora, a XIV. század

jellemző a több pontból induló vonalhálózat térképeken megjelent az aránymérték
ettől a korról megmaradtak a szélrózsák, mint a térképek egyik díszítő eleme




Portolántérkép: középkori hajózási térkép típus

   •   13. sz. utolsó évtizedeiben előzmények nélkül jelent meg
   •   első fennmaradt példány 1275 körüli Carta Pisana, báránybőrre rajzolták, Párizsban
       található
   •   térképeken nem volt kitüntetett irány, mivel hajózás közben forgatták azokat
   •   helynevek írásmódja jelentést hordozott: a nagybetűk a földrajzi tájegységeket
       jelölték, a városneveket kisbetűvel, a kikötők neveit piros betűvel írták
   •   kikötők közti távolság miatt a térképeken megjelent az aránymérték
   •   tengerpartot nagyon részletesen ábrázolták: kisebb szigeteket, öblöket, zátonyokat,
       szorosokat felnagyítva rajzolták
   •   hajózás térképigénye térképészeti iskolák alakultak: pl. 1394-ben Sagres-ben
       (portugál) térképésziskola, melyhez csillagvizsgáló és tengerészeti iskola társult
   •   portolán térképek szerkesztési alapja vonalhálózat középpontjából (a főrózsából)
       indultak ki az irányvonalak
   •   térkép szélein mellékrózsák, egymással és a fő-rózsával irányvonalak kötötték össze
   •   korai portolánoknak nem volt vetületük, de az irányvonal-hálózat már bizonyos fokú
       matematikai-geometriai törekvést mutat
   •   hiányosságaik ellenére megfeleltek az akkori gyakorlat követelményeinek
   •   reálisabb képet adtak a Földközi-tenger partvidékéről, mint ókori vagy kora középkori
       elődeik




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                          12.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.




A „portolán tengeri térkép” elnevezés az olasz hajózási irányokat jelölő könyv, a portolano
nevéből ered és olyan térképet jelöl, amely a tengereken való navigáláshoz használható. A
térképek kizárólag gyakorlati célokat szolgáltak, ezért valamely hajózott beltengert
ábrázolták, partvonalakkal, szigetekkel, és nem törekedtek sem teljes szárazföldek, még
kevésbé a teljes földgömb ábrázolására.


Portolántérképek irányvonalakból álló szerkesztési alapja




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                         13.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                Földrajzi ismeretek fejlődése III.

   •   első datált tengerhajózási térkép a Mediterránumról genovai térképkészítőtől, Pietro
       Vescontétól, 1311- ből
   •   Vesconte hivatásos kartográfus, első, aki megjelölte és dátumozta térképeit
   •   1313-ban adta ki az elsőnek tekinthető tengeri atlaszt:
   •   Földközi-tenger térsége
   •   K -i tájolás (még egyházi hatás)

         A legkorábbi, ránk maradt kép a térképkészítésről (Pietro Vesconte, 1318)




                                Vesconte portolántérképe




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                           14.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                             Földrajzi ismeretek fejlődése III.

                                    Abraham Dulcert 1339-es portolánja




    Ungaria felirat, illetve:        •   Castrofereo (Vasvár),       •   Tirna (Nagyszombat),
•      Albareal (Székesfehérvár),    •   Mosenon (Moson),            •   Temisuar (Temesvár),
•      Arusvar (Oroszvár),           •   Jaurum (Győr),              •   Agria (Eger),
•      Caseg (Kőszeg),               •   Strigonium (Esztergom),     •   Lipmo (Lipótvár),
•      Huyuer (Németújvár),          •   Buda,                       •   Sirmia (Mitrovica),
                                                                     •   Nandirvargo (Nándorfehérvár)

                            Pedro Reinel (? - 1542) portugál térképész portolánja




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                                              15.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.

           Afrika É-i része, Közel-Kelet, Kis-Ázsia, Európa egy részének ábrázolása
                                    (Joan Oliva, 1590 körül)




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                            16.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.

                 1538 portolán térkép D-Brazília partjairól és a La Plata-ról




             Japán portolántérkép az Indiai-óceán ábrázolásával (korai XVII. sz.)




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                          17.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                  Földrajzi ismeretek fejlődése III.

    Medici Atlas kb.1635, 13 kétoldalas lapból állt, érdekessége, hogy Afrika déli részét is
                                          ábrázolja




Abraham Cresquest

   •   -1375. Katalán atlasz
   •   -Európa partmenti területeit, a kontinens belsejét is földrajzi információkkal látta el
   •   atlaszban a térképektől függetlenül készített diagramokat találunk Univerzum, az ár-
       apály jelenség korabeli elképzeléseit mutatják
   •   az egyik olyan középkori térkép, ami magyar földrajzi neveket is tartalmaz:
   •   térkép vízrajzában megjelenik három nagy sziget:a Szigetköz vagy a Csallóköz,
       Szentendrei-sziget a Margit-szigettel és egy beazonosíthatatlan Buda és a Száva
       torkolata között
   •   Tissia, Draua (Dráva), Raba, Rabra (Rábca),Seo (Sajó).




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                              18.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                               Földrajzi ismeretek fejlődése III.

Ranulf Hidgen

   •   1350-ben készített világtérképe,
   •   kora      középkori      hagyományokkal
       készített diagramtérkép
   •   tengereket zöld színnel jelzi, a Vörös-
       tengert      pirossal,   szigeteket     kis
       szövegrészek jelzik; Keletre van tájolva,
   •   a Fekete- és Földközi-tenger területe
       torzított




                                                        •   196 cm átmérőjű
                                                        •   déli tájolású
                                                        •   kiemelkedő pontosságú
                                                        •   magyar vonatkozása: Pl.: Tochai
                                                            (Tokaj), Segedin (Szeged),
                                                            Alvareal (Székesfehérvár),
                                                            Zalancheme (Zalánkemény)
                                                        •   a térkép tartalmában messze
                                                            felülmúlta korát valódi
                                                            geográfiai térkép a kolostor-
                                                            kartográfiaihoz képest
                 Fra Mauro térképe 1459




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                         19.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                Földrajzi ismeretek fejlődése III.


Arab világ földrajza (VIII-XIII.századig)

   •   Iszlám terjedni kezd VI-VII. században jelentős tényezővé válik az arabság
   •   Kezdetben nomád pásztorkodó nép, majd öntözéses kultúra megjelenése
   •   Vallás összetartó erő támaszkodnak erre
   •   Fejlett földrajz ismeretek a megőrzött görög tudományokból
   •   Jelentős hatás: Ptolemaiosz és Arisztotelész írásai azok lefordítása arab nyelvekre
   •   Az arab földrajztudomány: ismereteik alapja ókori görögöktől - Ptolemaiosz
   •   elméleti területen nem fejlesztik azokat - gyakorlati alkalmazásban jelentősek
   •   pontos szélesség meghatározások, amikor Európában azt még nem ismerték
   •   fokmérés ezek ellenére: térképeken fokhálózat nincs, emlékezetből rajzolják,
       kiterjedt topográfiai ismeretre épülnek
   •   földrajz iránti érdeklődést, ismeretek terjedését a kereskedelem fontossága, iszlám
       vallás is segítette mekkai zarándoklat mozgékonnyá tette a társadalmat korabeli
       utazások tapasztalatait a földrajztudósok gyakran emelték be műveikbe
   •   1. tanulmányi utazásoknak céljuk volt: Mohamed próféta halála után követői
       gyűjtötték a hitbeli tanításokat a vele kapcsolatban álló személyektől jelentős
       távolságokat tettek meg teveháton, gyalogosan
       „Járjatok keresztül-kasul a földön...”
   •   utazók mozgása elsősorban Ny-ról K-re irányult, pl. az al-Andalúsz területén élő
       muszlim diákok gyakran mekkai, medinai, iraki, egyiptomi helyszíneken fordultak meg
   •   2. tanulmányutak másik típusa: más népek tudományos eredményeinek
       összegyűjtése pl. eljutottak a bizánci császárság legtávolabbi városaiba, Indiába
   •   muszlim tudósok a 9-11. sz-ban forradalmasították a
   •   földrajzi világképet, a földet gömbölyűnek tartották, pontosították a méretével
       kapcsolatos számításokat, világtérképet állítottak össze
   •   földrajztudomány praktikus célokat szolgált: muszlim területek és ezekkel határos
       vidékek topográfiájának és úthálózatának leírásával a birodalom közigazgatását
       segítették
   •   10. sz-ban nagy terjedelemben foglalkoztak a belső-ázsiai és távol-keleti területekkel
   •   VIII-IX. században járják az Indiai-óceánt – eljutnak Indonézia, Kína területére
   •   Hangcsou-öbölben a Jangce torkolatától délebbre volt kereskedelmi kikötőjük is
   •   Szárazföldön is (selyemúton) eljutnak Kínába
   •   X. században több arab író is megemlékezik a Fekete-tengertől és a Kaszpi-tengertől
       északabbra élő népekről (Magyarokról is szó van)




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                           20.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.


                     Al-Biruni
                     973-1048
                     Perzsa matematikus, csillagász




   •   Ptolemáiosz műveinek fordítója, magyarázója
   •   nyelvismerete révén iszlám, keresztény és antik görög műveket tanulmányozott,
       kiegészítve, helyesbítve összefoglalta
   •   nagy utakat tett, pl. Indiába
   •   érdeklődése: matematika, fizika, csillagászat, geográfia, geológia, meteorológia,
       orvostudomány különböző területei
   •   csillagászati kézikönyve és táblázata az európai tudomány fejlődésére is hatással volt
   •   földrajzi helymeghatározások,
   •   pontosan leírta a Tejút alakját, fényességét, tanulmányozta a "ködös csillagok”-at



                             al-Idrisi
                             1099-1166




   •   Cordobában tanult, bejárta Franciaországot, Németországot és Ázsia középső részét,
       Szicíliában tevékenykedett, megfordult Angliában is
   •   150 körül: Kitáb al-Rudzsarral - földrajzi helyek koordinátái, távolságadatok
   •   70 lapból álló térképmű és egy kör alakú világtérkép
   •   egy duplaoldal tartalmazza Magyarország területét

                                         •   világtérképe 3,5x1,5 m ezüstlapra karcolt térkép
                                         •   térképek déli tájolásúak




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                           21.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.



                             Magyar térképlap al-Idriszi térképén




                                    Ibn Battúta (1304-1368?1369?1377?)
                                    Arab földrajztudós, az arab „Marco Polo”




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                        22.oldal
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA                                 Földrajzi ismeretek fejlődése III.



Abu l-Haszan Ali ibn al-Huszajn al-Maszúdi (arab betűkkel – ‫الحسن علي بن الحسين المسعودي‬
Bagdad, 893 k. – Fusztát, 956 szeptembere) középkori arab utazó, földrajzi- és történetíró
X. században él, egyik legnagyobb arab kutató, utazó
Megfordul: Mezopotámia, Perzsia, India, Fekete-tenger, Egyiptom, Észak-Afrika
Csillagászattal és természetföldrajzzal foglalkozik

Legfőbb, a középkorban is nagy népszerűségnek örvendő műve, a 943-ban befejezett, majd
946-ban és 956-ban átdolgozott „Az Aranymezők és drágakőbányák” (Murúdzs adz-dzahab
va maádin al-dzsaváhir) címet viseli. Első részében elmondja a világ történetét a teremtéstől
Mohamed próféta koráig, majd anekdotikus, élvezetes stílusban beszámol az iszlám világon
kívüli és azt megelőző civilizációk – az ókori Mezopotámia, Róma, Bizánc, Kína, India, a török
népek, a szlávok és mások – történetéről, illetve a hozzájuk kapcsolódó földrajzi, néprajzi és
vallási sajátosságokról, végül megalkot egy univerzális kronológiát. A második rész az iszlám
történetét mondja el egészen al-Mutí kalifa 946-os trónra lépéséig, analisztikus formában.




                                                 http://archive.org/details/historicalencycl00masrich




3. gyakorlat - 2012.10.12.                                                                 23.oldal

More Related Content

Similar to Bevezetés a földrajzba 2012.10.12. 3.gyakorlat

Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés történeteurbanovicsrita
 
2012 vilagvege
2012 vilagvege2012 vilagvege
2012 vilagvege
Máté Domokos
 
Vizi kozlekedes by szucs tamas
Vizi kozlekedes by szucs tamasVizi kozlekedes by szucs tamas
Vizi kozlekedes by szucs tamas
Csaba Magi
 
Magyarok és írek közös múltja
Magyarok és írek közös múltjaMagyarok és írek közös múltja
Magyarok és írek közös múltjazsuzsimc3
 
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálatKővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Önkormányzat Kővágószőlős
 
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálataKővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Önkormányzat Kővágószőlős
 
Als V Ros
Als V RosAls V Ros
Als V Ros
zsoltslideshare
 

Similar to Bevezetés a földrajzba 2012.10.12. 3.gyakorlat (7)

Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés története
 
2012 vilagvege
2012 vilagvege2012 vilagvege
2012 vilagvege
 
Vizi kozlekedes by szucs tamas
Vizi kozlekedes by szucs tamasVizi kozlekedes by szucs tamas
Vizi kozlekedes by szucs tamas
 
Magyarok és írek közös múltja
Magyarok és írek közös múltjaMagyarok és írek közös múltja
Magyarok és írek közös múltja
 
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálatKővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
 
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálataKővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
 
Als V Ros
Als V RosAls V Ros
Als V Ros
 

More from Karesz Kovacs

Alacska 2013.04.30.
Alacska 2013.04.30.Alacska 2013.04.30.
Alacska 2013.04.30.
Karesz Kovacs
 
Angol - magyar geológiai szótár
Angol - magyar geológiai szótárAngol - magyar geológiai szótár
Angol - magyar geológiai szótár
Karesz Kovacs
 
Bolivia law of rights of mother earth
Bolivia law of rights of mother earthBolivia law of rights of mother earth
Bolivia law of rights of mother earth
Karesz Kovacs
 
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
Karesz Kovacs
 
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
Karesz Kovacs
 
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 2.gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlatKaresz Kovacs
 
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
Karesz Kovacs
 
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységrőlKormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységrőlKaresz Kovacs
 

More from Karesz Kovacs (8)

Alacska 2013.04.30.
Alacska 2013.04.30.Alacska 2013.04.30.
Alacska 2013.04.30.
 
Angol - magyar geológiai szótár
Angol - magyar geológiai szótárAngol - magyar geológiai szótár
Angol - magyar geológiai szótár
 
Bolivia law of rights of mother earth
Bolivia law of rights of mother earthBolivia law of rights of mother earth
Bolivia law of rights of mother earth
 
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 4. gyakorlat
 
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 3. gyakorlat
 
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 2.gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 2.gyakorlat
 
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlatIdegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
Idegenforgalom földrajza - 1. gyakorlat
 
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységrőlKormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
Kormány rendeletek az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
 

Bevezetés a földrajzba 2012.10.12. 3.gyakorlat

  • 1. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. A feudális középkor földrajza Európában • Ptolemaiosszal lezárul a földrajztudomány fejlődése hosszú évszázadokra hanyatlás következik, nincs, ki tágítsa a földrajzi teret • Vallás szerepe felértékelődik, visszafogja a természettudományok szerepét • III. századtól a XIII. századig nincs jelentős áttörés • Némi fejlődés csak a hellenizált területeken mivel ők mentik át a görögök örökségét (Közel-Keleten, araboknál figyelhető meg) • Majd elérünk a kereskedelmi utak megnyitására tett törekvésekig, mely elindítója lesz a földrajzi felfedezéseknek • antik világot felváltja a feudalizmus • önszükségletet fedező termelés nagyobb kereskedelem hiánya, utazgatás hiánya ismeretek, tapasztalatok beszűkülnek • természettudományokban az elért szintet sem lehet megőrizni egyház uralma • Róma hanyatlásától XIII. sz.-g tart ez a korszak • kialakul a városi polgárság kereskedők keresik a kapcsolatokat idegen népekkel ókor földrajzi eredményeit a VIII. sz.-tól az arabok őrzik, közvetítésükkel jut el újra Európába Felfedezések Nagy felfedezéseket megelőző kisebbek az oikumené jelentős tágulásához nem vezettek. Ír szerzetesek az V. századtól terjeszkednek az Atlanti-óceán északi részén Orkney-, Shetland-, Feröer-szigetek VIII. századra eljutnak Izlandra IX. sz.-tól normann hajósok Izland – Grönland Vörös Erik gyarmatosítja, sziget nevét adja a „nagy felfedezők” az egykori normann telepek nyomát találják csak X. sz. Szerencsés Leif Grönlandról Európába téréskor rossz szélirány miatt Észak-Amerika partjaira vetődik: • mai Új-Skócia félsziget • USA ÉK-i része: Vinland • 1006. visszatérés Grönlandra I.sz. 800. körül normann-ok Izland felé terjeszkednek (szűk termőföld) • Hajózási tapasztalat kiváló halászat a norvég tengerpartoknál • X. századra Izland sűrűn lakott kalandozások központja, kiinduló pontja • Vörös Erik (gyilkosság miatt száműzik Izlandról) – északi irányba hajózik és felfedezi Grönlandot telepek létrehozása a szigeten, majd a kapcsolat megszakad Európával és már csak a telepek maradványait találják a későbbi felfedezők Szerencsés Leif (Vörös Erik fia) – Grönlandról hazatérőben szerencsétlen áramlatoknak köszönhetően eljut Észak-Amerika partjaihoz 1000-ben • Új-Skócia partjainál érik el a kontinenst továbbhaladva dél felé elérik a mai USA partját • Vinland-nak (szőlőföld – a vadszőlő miatt) keresztelik el 3. gyakorlat - 2012.10.12. 1.oldal
  • 2. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. • Visszatérnek Grönlandra, majd nem sokkal később újabb expedíció elérik a Labrador-félszigetet • Markland (erdős ország) – Labrador DK-i része • Helluland (köves-sziklás ország) – Labrador ÉK-i része • Nem időznek sokáig Amerikában – tartanak a helyi őslakosoktól 1006-ig, a mai Boston környékéig tárják fel a partokat • 1121-ben még egy kísérlet Amerikába – Gnupson grönlandi püspök vezeti nincs egyéb információ az expedícióról A normannok teljesítménye feledésbe merül, nem kelt elég nagy visszhangot Európában Még egy nagy fontos felfedezés a normannoktól: • OTHAR nevű normann hajós elindul Dél-Norvégiából – végig halad a partok mentén északi irányba – átlépi az északi fokot – megkerüli a Kola-félszigetet – bejut a Fehér-tengerbe- Dvina folyó torkolatáig elér • Mivel hasonló emberekkel találkozik, mint a korábban megismert népek (oroszok, balti népek) Skandinávia összefügg Európával, tehát nem sziget, mint azt korábban hitték A vikingek útvonala Észak-Amerika partjainál 3. gyakorlat - 2012.10.12. 2.oldal
  • 3. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Érdekesség: Az osebergi viking hajót egy sírban lelték az Oseberg farmon Norvégiában, közel az Oslo-fjord partjához. 1903-ban találták meg, és Gabriel Gustafson svéd és Haakon Shetelig norvég régészek tárták fel 1904-1905-ben. A hajó a viking művészet kimagasló remekműve. A föld alatt kék vagy fazekasagyagba ágyazódott, ez konzerválta a faanyagot. Mivel a temetéskor kövekkel töltötték fel, azok szétnyomták a hajótestet, így a hajót évek munkájával fadarabokból kellett újjáépíteni. Ez után kiderült, hogy nem nyílt tengeri használatra tervezték, hanem inkább partközeli közlekedésre, valószínűleg, mint luxushajó szolgálhatta gazdáját. Tölgyfából építették, hosszúsága 22 m, 5 m széles, az árboca 9-10 m magas lehetett. 15 pár evezős volt, tehát a hajóhoz legalább 30 fős legénység tartozott. Formája rendkívül kecses, orr- és fartőkéje gazdagon faragott. Egyes kutatók szerint egyenesen a temetés céljára építették, de ennek ellentmondanak a hajón található használódási nyomok. 3. gyakorlat - 2012.10.12. 3.oldal
  • 4. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Vikingek európai útjai • Normannok grönlandi útjának híre eljut Európa délebbi részére, de hamarosan feledésbe merül • európai útjainkon szerzett ismeretek sem jutnak el Európa délebbi részeire leíró földrajz nincs, ókori rómaihoz hasonló sem • csillagászati, matematikai földrajzi, kartográfiai ismeretek sem terjednek, görögül a tudósok sem tudnak • papi írók munkáiban földrajzi ismeretek előfordulnak bibliai helyszínek jellemzésére • a Föld gömb alakúságát elvetették, korong vagy négyszög alakúnak ábrázolják, peremén óceánnal • A római birodalom bukását megelőző századokban különböző római történeti művek jelentek meg középkori másolatokban kis világtérképek elődjei, amelyek a korai középkor jellegzetes térképévé váltak: az OT térképek. 3. gyakorlat - 2012.10.12. 4.oldal
  • 5. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Kolostorkartográfia OT térképek • név a világtérkép latin elnevezése után:Orbis Terrarum („a Föld kereke”) • Az O és T a szerkezetében is megjelenik: • szárazföldet körülvevő óceán az O betű • Föld közepe Jeruzsálem, alatta a T vízszintes szára Tanais (Don) és a Vörös-t. • függőleges szár a Földközi-tenger • térkép keletre tájolt • Ázsia tetőpontján a Paradicsom, első lakóival és a tudás fájával • középkori keresztyén földrajztudósok még komolyan érveltek amellett, hogy Jeruzsálem a Föld középpontja régi Szentsír templomban, Jeruzsálemben (amely a keresztre feszítés és a feltámadás feltételezett helyén épült) még egy követ is elhelyeztek, hogy jelezze a földkerekség feltételezett középpontjának pontos helyét • a Szent Sír melletti követ tartották szimbolikus köldöknek világ köldökének sziklanyílását a Sevillai Izidor világtérképe (1472) a térképek padlózaton ma márványurna jelzi többségükben kisméretűek és kódexekben körülötte a templom és maga a város találhatók épült 3. gyakorlat - 2012.10.12. 5.oldal
  • 6. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. AZ ÖVEZETES TÉRKÉPEK • Krátész (pergamoni könyvtár igazgatója; ie. 180-145) típusú vagy klímazónás világtérképek • Éghajlati öveknek megfelelően Föld vízszintes zónákra osztott egyes sávokat a környező óceánt belül párhuzamosan átkötő tengerágak választják el • térképek északi tájolásúak, ezért a fellépő egyházi ideológiai fenntartások miatt ritkábbak, mint az OT térképek. • első övezetes vázlatokat Macrobius (római író, filozófus) készítette az V.sz-ban Beatus térképe • spanyol Beatus 766-ban készítette el 58x37 cm nagyságú térképét, mely az OT és a zónaöves térképek keveréke • a térképen olvasható Pannónia és a Duna neve is 3. gyakorlat - 2012.10.12. 6.oldal
  • 7. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. XIII. sz. : javulás az európai földrajz helyzetében • utazók: ismeretlen környezetet feltárják, megörökítik • tudósok: természet, földi környezet megismerésére törekednek, kérdéseket vetnek fel • fellendülés okai: arabokkal való érintkezés (Spanyolország), földközi-tengeri hajózás • utazások a mongol birodalomba Belső-Ázsia, Kína • iránytű használata elterjed nyílttengeri hajózás • iránytűtérképek – portolán-térképek • európai társadalmak saját belső fejlődése arab ismeretek átvétele, távol-keleti tapasztalatok értékelése, hajózást fenntartó kereskedelem erősödése • történelmi események: keresztes háborúk szövetségesek keresése az iszlámmal szemben A földrajz reneszánsza Európában • XIII. századtól újra fejlődés áll be a földrajztudományban • Újra utazókról hallunk, akik járják a Földet és írják a tapasztalataikat • Tudósok is kikerülnek, akik a leírásokat vizsgálják – következtetésekre jutnak, és tudományos eredményeket hoznak ki belőlük • Arabokon keresztül újra felfedezi Európa a hellén és római tudományos leírásokat • Kiinduló pontok: – Spanyolország arab centrumai – A Földközi-tenger nagy kikötői Velence, Genova (akik átveszik az Indiából- Kínából hozott árukat) – Kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel a keresztes háborúk útján is • XIII. század utazásai főleg a mongol birodalom területére Belső-Ázsiába, majd tovább Kínába • Mivel nem volt eddig jelentős kapcsolat Kína és Európa között, így a felfedezések nagy hatással vannak Európára – Megjelenik az iránytű használata Európában a partmenti hajózás kiegészül a nyílttengeri hajózással – pontosabb térképek rajzolása • Kereskedelmi érdekek is segítségére vannak a felfedezéseknek – Iszlám világ, törökök lezárják a Selyemutat Európa elől más irányokat kell keresni a kapcsolattartásra Indiával, Kínával – Velence, Pisa, Genova ekkor tesznek szert a kereskedővárosok címre is Két magyar érdekeltségű „expedíció”: • 1230-ban Ottó magyarországi szerzetes útja cél: magyarság hátramaradt tagjaival találkozni Volga térsége felé összesen egy ilyen emberrel sikerül találkoznia • 1235-ben Julianus barát Ottó kutatásán felbuzdulva 4 társával útnak indul, hogy megtalálja a magyarok őshazáját Útja: Bizánc- Fekete-tenger- Kercsi-szoros- Kaukázus északi lába- Volga – Volga-Káma összefolyása Belaja mentén lakó magyarokhoz jut 3. gyakorlat - 2012.10.12. 7.oldal
  • 8. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. • 1236-ban hazatér és beszámol az ott lakó ősi magyarokról (nomád, pogány, harcos lovas nép) • Másodjára is útnak indul, de csak a mai Moszkváig jut, onnan Batu kán üzenetével tér haza, miszerint feltétel nélküli megadásra szólítja fel a Magyarokat Julianus barát első útja 3. gyakorlat - 2012.10.12. 8.oldal
  • 9. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Marco Polo utazásai • Velencei Polo család nagy jelentőséggel bírt a kereskedelmi életben Bizáncban is élnek a családtagok • Két gazdag kereskedő Nicolao és Matteo Polo 1260-ban elhagyják Bizáncot Fekete-tenger- Kercsi-szoros- Volga elérése- Belső-Ázsiába eljutnak (3 év tartózkodás), majd csatlakoznak egy küldöttséghez, akik Peking irányába indulnak érdeklődés az irányukba majd 1269-ben térnek haza • 1271-ben indulna újra el Velencéből és viszik Nicolao fiát MARCO-t • 1275-ben érik el Kínát (KATÁJ) • Marcoékat szívesen látják, Marco Polo magas tisztségekig jut a császár udvarában, sokat utazik, • ír az ottani életről, • Peking utcaszerkezetéről, • papírpénzről, a pénzrendszerről, • furcsa fekete kőről, amivel fűtenek, • útrendszer-jól kiépített, • csatornahálózat, fürdők, • márvány hidak • Ír Japánról (Zipangu) arannyal fedett templomok, gazdag országnak írja le fontos tényező a későbbi felfedezések korában 3. gyakorlat - 2012.10.12. 9.oldal
  • 10. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. A könyv hírt ad: • a bakui olajmezőkről, • az Ararátról, • a Pamír magashegységi régióiban utazva megállapították, hogy a tűz nem ég olyan fényesen és kevesebb hőt ad, • Észak-Kína (Kathaj) gazdag, fejlett, városias terület, ahol rengetegen élnek, • említi a helyi gabonát, a rizst, • A belőle készített sza-két, • a lassan égő, sok hőt adó fekete kőzetet (szén) • Dél-Kína:részletesen leírta Szucso és Hangcsou városait, • lenyűgözte a Nagy Csatorna, ami Pekingtől egészen Hangcsouig húzódott • hazaúton megfigyelte: az Egyenlítő közelében már nem látható az Esthajnalcsillag • Marco Polo felnő, felnőtté válik, Nicolao és Matteo megöregednek és elhatározzák hazatérnek • 1292-ben Zeitun kikötőjéből egy Perzsiába induló hajóra szállnak fel Borneó- Jáva- Szumátra- Malakka-szoros- India (hosszabb időzés itt, erről is ír Marco) tovább Perzsia – Fekete-tenger Velence 1295. • Genova és Velence közt háború tör ki Marco is részt vesz, fogságba esik, ahol megírja két könyvét: – Velencétől Pekingig útleírás – Kína a 17 év tartózkodás tapasztalata • Fontos tényeket közöl bennük, azonban az európaiak túlzónak, nagyotmondónak hiszik, kap egy csúfnevet az „il millione” 3. gyakorlat - 2012.10.12. 10.oldal
  • 11. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Fejlődés a tudományban • klasszikus görögök tanulmányozása, eredményeik egyeztetése valódi új felfedezések nincsenek • Arisztotelész ismereteik alapja: tévedéseket is átveszik Albertus Magnus, (1200 körül – 1280) regensburgi püspök, polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványok, növény és állatvilág, asztrológia, alkímia spekulatív teológia helyett a természettudományok felé fordult a tekintélyelvű érvelést a tapasztalati tudás váltotta fel; a kísérleti tudományosság egyik képviselője volt: Roger Bacon (1214-1292) Angol gondolkodó igazi polihisztor: a nyelvészettől az etikáig mindennel foglakozott, elsősorban mégis a természettudományok érdekelték: optika, csillagászat, orvostudomány, alkímia 3. gyakorlat - 2012.10.12. 11.oldal
  • 12. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Portolán térképek kora, a XIV. század jellemző a több pontból induló vonalhálózat térképeken megjelent az aránymérték ettől a korról megmaradtak a szélrózsák, mint a térképek egyik díszítő eleme Portolántérkép: középkori hajózási térkép típus • 13. sz. utolsó évtizedeiben előzmények nélkül jelent meg • első fennmaradt példány 1275 körüli Carta Pisana, báránybőrre rajzolták, Párizsban található • térképeken nem volt kitüntetett irány, mivel hajózás közben forgatták azokat • helynevek írásmódja jelentést hordozott: a nagybetűk a földrajzi tájegységeket jelölték, a városneveket kisbetűvel, a kikötők neveit piros betűvel írták • kikötők közti távolság miatt a térképeken megjelent az aránymérték • tengerpartot nagyon részletesen ábrázolták: kisebb szigeteket, öblöket, zátonyokat, szorosokat felnagyítva rajzolták • hajózás térképigénye térképészeti iskolák alakultak: pl. 1394-ben Sagres-ben (portugál) térképésziskola, melyhez csillagvizsgáló és tengerészeti iskola társult • portolán térképek szerkesztési alapja vonalhálózat középpontjából (a főrózsából) indultak ki az irányvonalak • térkép szélein mellékrózsák, egymással és a fő-rózsával irányvonalak kötötték össze • korai portolánoknak nem volt vetületük, de az irányvonal-hálózat már bizonyos fokú matematikai-geometriai törekvést mutat • hiányosságaik ellenére megfeleltek az akkori gyakorlat követelményeinek • reálisabb képet adtak a Földközi-tenger partvidékéről, mint ókori vagy kora középkori elődeik 3. gyakorlat - 2012.10.12. 12.oldal
  • 13. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. A „portolán tengeri térkép” elnevezés az olasz hajózási irányokat jelölő könyv, a portolano nevéből ered és olyan térképet jelöl, amely a tengereken való navigáláshoz használható. A térképek kizárólag gyakorlati célokat szolgáltak, ezért valamely hajózott beltengert ábrázolták, partvonalakkal, szigetekkel, és nem törekedtek sem teljes szárazföldek, még kevésbé a teljes földgömb ábrázolására. Portolántérképek irányvonalakból álló szerkesztési alapja 3. gyakorlat - 2012.10.12. 13.oldal
  • 14. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. • első datált tengerhajózási térkép a Mediterránumról genovai térképkészítőtől, Pietro Vescontétól, 1311- ből • Vesconte hivatásos kartográfus, első, aki megjelölte és dátumozta térképeit • 1313-ban adta ki az elsőnek tekinthető tengeri atlaszt: • Földközi-tenger térsége • K -i tájolás (még egyházi hatás) A legkorábbi, ránk maradt kép a térképkészítésről (Pietro Vesconte, 1318) Vesconte portolántérképe 3. gyakorlat - 2012.10.12. 14.oldal
  • 15. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Abraham Dulcert 1339-es portolánja Ungaria felirat, illetve: • Castrofereo (Vasvár), • Tirna (Nagyszombat), • Albareal (Székesfehérvár), • Mosenon (Moson), • Temisuar (Temesvár), • Arusvar (Oroszvár), • Jaurum (Győr), • Agria (Eger), • Caseg (Kőszeg), • Strigonium (Esztergom), • Lipmo (Lipótvár), • Huyuer (Németújvár), • Buda, • Sirmia (Mitrovica), • Nandirvargo (Nándorfehérvár) Pedro Reinel (? - 1542) portugál térképész portolánja 3. gyakorlat - 2012.10.12. 15.oldal
  • 16. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Afrika É-i része, Közel-Kelet, Kis-Ázsia, Európa egy részének ábrázolása (Joan Oliva, 1590 körül) 3. gyakorlat - 2012.10.12. 16.oldal
  • 17. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. 1538 portolán térkép D-Brazília partjairól és a La Plata-ról Japán portolántérkép az Indiai-óceán ábrázolásával (korai XVII. sz.) 3. gyakorlat - 2012.10.12. 17.oldal
  • 18. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Medici Atlas kb.1635, 13 kétoldalas lapból állt, érdekessége, hogy Afrika déli részét is ábrázolja Abraham Cresquest • -1375. Katalán atlasz • -Európa partmenti területeit, a kontinens belsejét is földrajzi információkkal látta el • atlaszban a térképektől függetlenül készített diagramokat találunk Univerzum, az ár- apály jelenség korabeli elképzeléseit mutatják • az egyik olyan középkori térkép, ami magyar földrajzi neveket is tartalmaz: • térkép vízrajzában megjelenik három nagy sziget:a Szigetköz vagy a Csallóköz, Szentendrei-sziget a Margit-szigettel és egy beazonosíthatatlan Buda és a Száva torkolata között • Tissia, Draua (Dráva), Raba, Rabra (Rábca),Seo (Sajó). 3. gyakorlat - 2012.10.12. 18.oldal
  • 19. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Ranulf Hidgen • 1350-ben készített világtérképe, • kora középkori hagyományokkal készített diagramtérkép • tengereket zöld színnel jelzi, a Vörös- tengert pirossal, szigeteket kis szövegrészek jelzik; Keletre van tájolva, • a Fekete- és Földközi-tenger területe torzított • 196 cm átmérőjű • déli tájolású • kiemelkedő pontosságú • magyar vonatkozása: Pl.: Tochai (Tokaj), Segedin (Szeged), Alvareal (Székesfehérvár), Zalancheme (Zalánkemény) • a térkép tartalmában messze felülmúlta korát valódi geográfiai térkép a kolostor- kartográfiaihoz képest Fra Mauro térképe 1459 3. gyakorlat - 2012.10.12. 19.oldal
  • 20. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Arab világ földrajza (VIII-XIII.századig) • Iszlám terjedni kezd VI-VII. században jelentős tényezővé válik az arabság • Kezdetben nomád pásztorkodó nép, majd öntözéses kultúra megjelenése • Vallás összetartó erő támaszkodnak erre • Fejlett földrajz ismeretek a megőrzött görög tudományokból • Jelentős hatás: Ptolemaiosz és Arisztotelész írásai azok lefordítása arab nyelvekre • Az arab földrajztudomány: ismereteik alapja ókori görögöktől - Ptolemaiosz • elméleti területen nem fejlesztik azokat - gyakorlati alkalmazásban jelentősek • pontos szélesség meghatározások, amikor Európában azt még nem ismerték • fokmérés ezek ellenére: térképeken fokhálózat nincs, emlékezetből rajzolják, kiterjedt topográfiai ismeretre épülnek • földrajz iránti érdeklődést, ismeretek terjedését a kereskedelem fontossága, iszlám vallás is segítette mekkai zarándoklat mozgékonnyá tette a társadalmat korabeli utazások tapasztalatait a földrajztudósok gyakran emelték be műveikbe • 1. tanulmányi utazásoknak céljuk volt: Mohamed próféta halála után követői gyűjtötték a hitbeli tanításokat a vele kapcsolatban álló személyektől jelentős távolságokat tettek meg teveháton, gyalogosan „Járjatok keresztül-kasul a földön...” • utazók mozgása elsősorban Ny-ról K-re irányult, pl. az al-Andalúsz területén élő muszlim diákok gyakran mekkai, medinai, iraki, egyiptomi helyszíneken fordultak meg • 2. tanulmányutak másik típusa: más népek tudományos eredményeinek összegyűjtése pl. eljutottak a bizánci császárság legtávolabbi városaiba, Indiába • muszlim tudósok a 9-11. sz-ban forradalmasították a • földrajzi világképet, a földet gömbölyűnek tartották, pontosították a méretével kapcsolatos számításokat, világtérképet állítottak össze • földrajztudomány praktikus célokat szolgált: muszlim területek és ezekkel határos vidékek topográfiájának és úthálózatának leírásával a birodalom közigazgatását segítették • 10. sz-ban nagy terjedelemben foglalkoztak a belső-ázsiai és távol-keleti területekkel • VIII-IX. században járják az Indiai-óceánt – eljutnak Indonézia, Kína területére • Hangcsou-öbölben a Jangce torkolatától délebbre volt kereskedelmi kikötőjük is • Szárazföldön is (selyemúton) eljutnak Kínába • X. században több arab író is megemlékezik a Fekete-tengertől és a Kaszpi-tengertől északabbra élő népekről (Magyarokról is szó van) 3. gyakorlat - 2012.10.12. 20.oldal
  • 21. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Al-Biruni 973-1048 Perzsa matematikus, csillagász • Ptolemáiosz műveinek fordítója, magyarázója • nyelvismerete révén iszlám, keresztény és antik görög műveket tanulmányozott, kiegészítve, helyesbítve összefoglalta • nagy utakat tett, pl. Indiába • érdeklődése: matematika, fizika, csillagászat, geográfia, geológia, meteorológia, orvostudomány különböző területei • csillagászati kézikönyve és táblázata az európai tudomány fejlődésére is hatással volt • földrajzi helymeghatározások, • pontosan leírta a Tejút alakját, fényességét, tanulmányozta a "ködös csillagok”-at al-Idrisi 1099-1166 • Cordobában tanult, bejárta Franciaországot, Németországot és Ázsia középső részét, Szicíliában tevékenykedett, megfordult Angliában is • 150 körül: Kitáb al-Rudzsarral - földrajzi helyek koordinátái, távolságadatok • 70 lapból álló térképmű és egy kör alakú világtérkép • egy duplaoldal tartalmazza Magyarország területét • világtérképe 3,5x1,5 m ezüstlapra karcolt térkép • térképek déli tájolásúak 3. gyakorlat - 2012.10.12. 21.oldal
  • 22. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Magyar térképlap al-Idriszi térképén Ibn Battúta (1304-1368?1369?1377?) Arab földrajztudós, az arab „Marco Polo” 3. gyakorlat - 2012.10.12. 22.oldal
  • 23. BEVEZETÉS BEVEZETÉS A FÖLDRAJZBA Földrajzi ismeretek fejlődése III. Abu l-Haszan Ali ibn al-Huszajn al-Maszúdi (arab betűkkel – ‫الحسن علي بن الحسين المسعودي‬ Bagdad, 893 k. – Fusztát, 956 szeptembere) középkori arab utazó, földrajzi- és történetíró X. században él, egyik legnagyobb arab kutató, utazó Megfordul: Mezopotámia, Perzsia, India, Fekete-tenger, Egyiptom, Észak-Afrika Csillagászattal és természetföldrajzzal foglalkozik Legfőbb, a középkorban is nagy népszerűségnek örvendő műve, a 943-ban befejezett, majd 946-ban és 956-ban átdolgozott „Az Aranymezők és drágakőbányák” (Murúdzs adz-dzahab va maádin al-dzsaváhir) címet viseli. Első részében elmondja a világ történetét a teremtéstől Mohamed próféta koráig, majd anekdotikus, élvezetes stílusban beszámol az iszlám világon kívüli és azt megelőző civilizációk – az ókori Mezopotámia, Róma, Bizánc, Kína, India, a török népek, a szlávok és mások – történetéről, illetve a hozzájuk kapcsolódó földrajzi, néprajzi és vallási sajátosságokról, végül megalkot egy univerzális kronológiát. A második rész az iszlám történetét mondja el egészen al-Mutí kalifa 946-os trónra lépéséig, analisztikus formában. http://archive.org/details/historicalencycl00masrich 3. gyakorlat - 2012.10.12. 23.oldal