Készítette    Kővári Viktor          SzakInformatikus könyvtáros      I. évfolyam
   A televízió, röviden tévé vagy betűszóval tv, képek    és hangok távoli helyen való együttes vételére    szolgáló kész...
   Az első lépések a televízió megszületéséhez,    Paul Nipkow nevéhez köthetőek, hiszen    Németországban már 1884-ben f...
   Majd Karl Ferdinand Braun 1897-ben kifejleszti a    katódsugárcsövet, aminek a lényege, hogy    elektronok csapódnak ö...
   Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen    elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer    feltalálása.   ...
   Másik úton indult el Mihály Dénes, aki 1933-    ban E. H. Traub nevezetű fizikussal együttműködve    már egy olyan tel...
   Anglia már 1929-ben elkezdte a kísérleti    műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága alatt.    1936-ig John Logie Baird k...
   1929-ben a Bell laboratórium már bemutatta    a színes televíziót, viszont Peter C. Goldmark    nevéhez fűzhető az els...
   1953. január 23-án döntés született a hazai televíziózás    megindításáról.      A       döntés       értelmében      ...
   1955. augusztusára megszületett a szériagyártásra    szánt tévékészülék első prototípusa, az    Orion AT-501.
   1956. tavaszától kerültek az első készülékek forgalomba,    kezdetben    csak    Budapesten,      5500    Ft/db   áron...
   1960-ban a Videoton gyár bemutatta első önálló    fejlesztésű, Tavasz típusú készülékét.
   1969. április 5-én sugározták az első színes adást hazánkban.   Ekkor kezdődtek meg az első francia importból származ...
   Az 1980-as évek második felére a két nagy hazai gyártó    technológiai lemaradása a külföldi éllovasoktól szembetűnővé...
   A televíziózás elve hasonló a rádióhoz. A kamera az általa    felvett képi és hangjeleket elektromos jelekké alakítja....
   Katódsugárcsöves (CRT)   Folyadékkristályos (LCD)   Plazma (PDP)   OLED
   Analóg képnormák     PAL     SECAM     NTSC   Digitális képnormák     HDTV
   A műsorok terjesztési módja szerint a televíziózás lehet:     Földi sugárzású - hagyományos /analóg vagy digitális je...
Televízió
Upcoming SlideShare
Loading in …5
×

Televízió

1,582 views

Published on

0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
1,582
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
3
Actions
Shares
0
Downloads
17
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Televízió

  1. 1. Készítette Kővári Viktor SzakInformatikus könyvtáros I. évfolyam
  2. 2.  A televízió, röviden tévé vagy betűszóval tv, képek és hangok távoli helyen való együttes vételére szolgáló készülék.
  3. 3.  Az első lépések a televízió megszületéséhez, Paul Nipkow nevéhez köthetőek, hiszen Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét.
  4. 4.  Majd Karl Ferdinand Braun 1897-ben kifejleszti a katódsugárcsövet, aminek a lényege, hogy elektronok csapódnak össze, amik képpontokat gerjesztve, felvillanást hoznak létre. Ezek a felvillanások alkotják a képet.
  5. 5.  Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása. 1924-ben jött rá a megoldásra, majd 1926-ban történt meg a magyar szabadalmi bejelentés. Végül Telefunken néven indult meg először a rendszeres adás 1935-ben, Németországban.
  6. 6.  Másik úton indult el Mihály Dénes, aki 1933- ban E. H. Traub nevezetű fizikussal együttműködve már egy olyan televíziós készüléket mutathatott be, ami a képet 240 sorra bontotta fel, ez Mihály– Traub féle forgótükrös vevőkészülék, amelynek képét akár 2,5×3 méteres felületre is ki lehetett vetíteni. 1936 őszén történt meg az első zárt láncú televíziós közvetítés, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet.
  7. 7.  Anglia már 1929-ben elkezdte a kísérleti műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága alatt. 1936-ig John Logie Baird készülékével, majd később az EMI által kifejlesztett elektronikus képátviteli rendszerrel. Az Amerikai Egyesült Államokban viszont az NBC csak 1939-ben sugározta az első televíziós adását.
  8. 8.  1929-ben a Bell laboratórium már bemutatta a színes televíziót, viszont Peter C. Goldmark nevéhez fűzhető az első használható színes televízió szabvány kidolgozása 1940-ben. A 20. század végére a televízió a legnagyobb hatású tömegmédiummá vált világszerte.
  9. 9.  1953. január 23-án döntés született a hazai televíziózás megindításáról. A döntés értelmében a közben Újpestről Kőbányára települt Orion gyárat bízta meg a Minisztertanács, hogy haladéktalanul kezdje meg televízió vevőkészülékek gyártásának technikai előkészületeit. Eleinte egy 14 x 18 cm-es képméretű vevőkészüléket fejlesztettek ki, úgyhogy az 1954. január 20-án meginduló első próbaadások már ezeken a készülékeken voltak láthatóak. A nagy tömegeket vonzó őszi mezőgazdasági vásár egyik kiemelt látványossága is ez a tévékészülék típus volt.
  10. 10.  1955. augusztusára megszületett a szériagyártásra szánt tévékészülék első prototípusa, az Orion AT-501.
  11. 11.  1956. tavaszától kerültek az első készülékek forgalomba, kezdetben csak Budapesten, 5500 Ft/db áron. (akkoriban egy mérnök fizetése átlag 550-650-Ft volt) 1957. májusában hivatalosan megindul az Magyar Rádió és Televízió műsoradása. 1958 második felében a székesfehérvári Videoton gyár is megkezdte a tévékészülékek fejlesztését és gyártását a növekvő népszerűség kielégítése céljából, hiszen ekkoriban „hiánygazdaság” működött, vagyis nincs annyi készülék a piacon, amennyire igény lett volna.
  12. 12.  1960-ban a Videoton gyár bemutatta első önálló fejlesztésű, Tavasz típusú készülékét.
  13. 13.  1969. április 5-én sugározták az első színes adást hazánkban. Ekkor kezdődtek meg az első francia importból származó színes készülékek forgalmazása is, bár az ára visszatartó erővel bírt, emiatt az akkori státuszszimbólum egyik tárgyává lett. Az első színes adásokat is ezeken az akkor az országban működő 200-300 francia kísérleti készüléken lehetett fogni. 1970-ben az első színes helyszíni közvetítés az április 4-ei díszszemle. Az előfizetők száma ekkorra már elérte az 1 millió 700 ezer főt.
  14. 14.  Az 1980-as évek második felére a két nagy hazai gyártó technológiai lemaradása a külföldi éllovasoktól szembetűnővé vált. Idővel összeszerelő üzemekké alakultak át, majd 1990 után, a beáramló sokkal korszerűbb készülékek özöne mindkét nagy gyár elhalását eredményezte. Az ötvenes évek külföldtől elhatárolódó, önállóságra törekvő gazdaságpolitikai szemlélete miatt kényszer-szülte hazai elektronika-ipar két nagy oszlopa ledőlt.
  15. 15.  A televíziózás elve hasonló a rádióhoz. A kamera az általa felvett képi és hangjeleket elektromos jelekké alakítja. Ezeket az elektromos jeleket vagy rögtön, vagy rögzítés és utólagos műsorrá alakítás után továbbítják a televízió-vevőkészülék felé. A távolsági jeltovábbítás általában elektromágneses sugárzással történik, de történhet kábelen keresztül is. A vevőkészülék azután visszaalakítja képpé és hanggá az elektromos jeleket.
  16. 16.  Katódsugárcsöves (CRT) Folyadékkristályos (LCD) Plazma (PDP) OLED
  17. 17.  Analóg képnormák  PAL  SECAM  NTSC Digitális képnormák  HDTV
  18. 18.  A műsorok terjesztési módja szerint a televíziózás lehet:  Földi sugárzású - hagyományos /analóg vagy digitális jelátvitelű  Műholdas sugárzású /analóg vagy digitális jelátvitelű  Kábeles, zárt láncú terjesztésű – kábeltelevízió /analóg vagy digitális jelátvitelű  Interneten keresztüli /csak digitális jelátvitelű. Az analóg rendszerrel szemben a digitális jelátvitel esetén átviteli torzítások nem lépnek fel.

×