2020.05.14.
1
Ez a tavasz nem igazán úgy
kezdődött, amint erről ál-
modni szerettünk volna. Az
1848–49-es forradalom és
szabadságharc helyi meg-
emlékezésén már nem tud-
tunk találkozni, majd már-
cius 16-ától különleges jog-
rend, kijárási korlátozás lé-
pett érvénybe, amely sze-
rint lakóhelyeink elhagyása
csak különleges indokokkal
lehetséges. Az elmúlt több
mint egy hónapban az ön-
kormányzattal, a hivatallal,
intézményvezetőkkel és
szerkesztő kollegáimmal
igyekeztünk folyamatos tá-
jékoztatást adni többek kö-
zött a bölcsődének, az óvo-
dának, az iskoláknak, a mű-
velődési háznak, a könyv-
tárnak, az egészségügyi in-
tézmény, a családsegítő
szolgálatnak, az aktuális
jogszabályok által előírt
működési és használati
rendjéről. Az önkormány-
zati képviselők és segítőik
ebben a helyzetben min-
denben segítséget nyújtot-
tak az idősebb és a krízis-
helyzetbe került, veszélyez-
tetett polgároknak, figyel
(tünk)ünk egymásra. A
kővágószőlősi polgárok al-
kalmazkodva, komolyan és
fegyelmezetten vették ezt a
különleges és, többszörö-
sen embert próbáló helyze-
tet. A „Maradj otthon, így
segíthetsz!” felhívás a tele-
pülésen értő fülekre, és tá-
mogató tettrekészségre ta-
lált. A türelem, az összefo-
gás, az egymásra figyelés,
az egymás segítése, minden
eddiginél fontosabb szem-
pont lett az életünkben. A
veszélyhelyzet sokak életét
késztette és készteti alapos
átgondolásra, kényszerű
vagy önként vállalt újrater-
vezésre.
Remélem, hamarosan visz-
szatérhetünk abba a várva
várt korábbi életünkbe,
amely valószínűleg már so-
sem lesz olyan, mint eze-
lőtt volt.
(eRTé)
ZSONGORKŐIZSONGORKŐIZSONGORKŐI
LELÁTÓKővágószőlős Község Önkormányzatának
online lapja - 2020. 05. 14.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a Zsongorkői Lelátó havi újság nyomtatásban nem jelenik meg.
Naponta legfrissebb települési információkkal jelenik meg a közösségi oldalon és a www.kovagoszolos.hu címen.
Fotó: Tátrai Bernadett
Csak úgy…
Zsongorkői Lelátó
2
Május 4.-től újszakába lépett a korona-vírus
elleni védekezés, erről és a település feladatai-
ról kérdeztük Sándor Tibor polgármestert.
Polgármester Úr! Jelen pillanatban milyen
rendelkezések vannak érvényben a telepü-
lésen?
Gondolok itt játszóterek, sportpálya.
Kővágószőlősön csak a kormány által megha-
tározott rendeletek vannak hatályban. Helyi
rendeletet nem hoztam, még a hétvégeken
sem voltak korlátozások. Az idősekkel a kap-
csolattartást továbbra is fenntartjuk, róluk
gondoskodunk.
A bölcsőde és az óvoda a kormány által meg-
határozott rendelet szerint ügyeleti rendszer-
ben megnyitotta kapuit.
Az Újtelepi játszótér (sportpark) már nyitva
van, az eszközöket rendszeresen fertőtlenítjük.
A falusi játszótér még nem használható, nin-
csenek felhelyezve a hinták, itt még az engedé-
lyeztetésre várunk.
Művelődési ház zárva van, a szabadtér hasz-
nálható, (jóga, torna, stb.) maximálisan 5 fő
esetén, a másfél méteres távolság betartásával
és a külső mosdók használatával.
A bölcsődei pályázat is sikerrel járt. Melyek
most az elsődleges teendők?
Ahogy már beszámoltunk róla az
„önkormányzati bölcsőde” pályázat az elmúlt
évben 40 millió forintot nyert. Az összeg egy
elkülönített számlára már megérkezett. A leg-
fontosabb teendő a projektmenedzser kivá-
lasztása, aki az egész beruházást levezényli. El
kell készíttetni a kiviteli terveket, mely alapján
árajánlatokat kérünk, és ezután kiválasztjuk a
kivitelező vállalkozót. A kialakult válság hely-
zet miatt az ügyintézés lelassult, számtalan
dokumentumot, engedélyt kell beszerezni, ha-
táridőket betartani, ezért ebben az évben gya-
korlati munka nem nagyon várható. Az átadást
jövő év nyarára tervezzük.
Önkormányzati hírek
Sándor Tibor: „Igyekszünk a bajban segíteni”
Május 12.-én 90. születésnapja
alkalmából köszöntötte Sán-
dor Tibor polgármester ottho-
nában Geresics Károlynét.
Kati néni virágcsokrot és
Orbán Viktor miniszter-
elnök emléklapját vehet-
te át.
90. éves szépkorú köszöntése
2020.05.14.
3
A Kővágószőlősi Önkormányzati Hivatal ügy-
félfogadásában – a koronavírus járvány elterje-
désének megelőzése érdekében - 2020. márci-
us 16. napjától korlátozó intézkedések kerültek
bevezetésre, mely intézkedéseket - figyelem-
mel a Kormány védelmi intézkedésekről szóló
168/2020. (IV.30.) rendeletében foglaltakra –
visszavonjuk.
2020. május 18-tól a Kővágószőlősi Hivatal
ügyfélfogadása a korábbiakban megszokott
módon és időrendben áll az ügyfelek rendelke-
zésére, azonban a személyes hivatali ügyin-
tézés során is k ö t e l e z ő a szájmaszk
viselése valamint a 1,5 m távolság betartá-
sa. Az ügyféltérben egyidejűleg e g y ügyfél
tartózkodhat!
A Kővágószőlősi Kirendeltség ügyfélfoga-
dása:
Hétfő: 700
– 1200
1230
– 1630
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 700
– 1200
1230
– 1530
Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 700
– 1200
Telefon: 72/564-081, honlap: www-
.kovagoszolos.hu, e-mail: jegyzo-
@kovagoszolos.hu, polgarmester-
@kovagoszolos.hu
A jegyző/aljegyző ügyfélfogadása a Kővágósző-
lősi kirendeltségen: Hétfő: 800
– 1600
A 168/2020. (IV.30) Kormányrendelet értelmé-
ben a kijárási korlátozás megszűnt, azonban:
mindenki köteles más emberekkel a szociális
érintkezést – a közös háztartásban élők kivéte-
lével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni
és a másik embertől lehetőség szerint legalább
1,5 méter távolságot tartani,
mindenki köteles üzletben történő vásárlás és
tömegközlekedési eszközökön való tartózko-
dás során a szája és az orrot eltakaró maszkot
vagy sálat, kendőt viselni,
a parkok, közterületek a védőtávolság megtar-
tásával látogathatók,
a 65. életévét beöltött személy az élelmiszerüz-
leteket, drogériát, gyógyszertárat 900
óra és
1200
óra közötti időben látogathatja,
vallási közösség szertartása, polgári házasság-
kötés és temetés tartható, de mindenütt bizto-
sítani kell a megfelelő védőtávolság betartását,
sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmé-
nyek közt tartható,
sportegyesület által szervezett valamint ama-
tőr sport, szabadidős sport és tömegsport célú
e d z é s e n való részvétel megengedett.
NYOMATÉKOSAN FELHÍVJUK A FI-
GYELMET, hogy a megfelelő higiéni-
ai előírások és a védőtávolság betar-
tása mindannyiunk közös érdeke!
FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!!!
Önkormányzati hírek
Változások az ügyfélfogadásban
Mély megrendüléssel tájékoztatom minden
alkotótársunkat, művészetbarátot, barátot,
ismerőst, hogy Mesterünk
Dr. Pandur József
festőművész, művészettörténés,
főiskolai tanár
a Medgyessy Ferenc Művészeti
Műhely
alapítója, tiszteletbeli örökös művészeti vezetője
hosszan tartó betegség után 2020. május 2 –án
éjszaka elhunyt.
Mesterünk halálával, Pécs meghatározó
művésztanárát, a Medgyessy Ferenc Művészeti
Műhely és a Pécsi Művészetbarátok Klubja
művészeti vezetőjét, barátunkat veszítettük el.
Nyugodj békében, Isten veled Tanár Úr!
Zsongorkői Lelátó
4
NAGY – JÓZSEF LÁSZLÓNÉ:
SOK OLYAN KAPCSOLÓDÁSI
PONT VAN, AMIBEN EGYÜTT
TUDTUNK GONDOLKODNI, ÉS
DOLGOZNI A KÉPVISELŐTÁR-
SAIMMAL. EZT POZITÍVUM-
KÉNT ÉLEM MEG.
A kővágószőlősi önkormányzati
képviselőkkel készült interjúso-
rozat következő részében NAGY
–JÓZSEF LÁSZLÓNÉ képviselő-
vel beszélgettem az elmúlt fél
évről, az új szerepkörről és a táv-
lati célokról.
Mi motivált, hogy elindulj a
tavalyi önkormányzati válasz-
tásokon?
A helyi egyesületek munkájában,
rendezvények szervezésében
már hosszú évek óta aktívan
részt vettem. Pénzügyi bizottsági
tag is voltam éveken keresztül. A
testületi ülésekre rendszeresen
eljártam. Úgy gondoltam miután
már nem a fiatal korosztályhoz
tartozom, hogy tapasztalataim-
mal, kapcsolataimmal a települé-
sünk hasznára lehetek.
Újonnan megválasztott képvi-
selő vagy, mennyiben válto-
zott meg az életed az elmúlt
időszakban?
Igazából elég pörgős volt az éle-
tem előtte is. A képviselőség sok
munkával jár. Én a testületi ülé-
sekre mindig felkészülten me-
gyek, a kiküldött anyagokat átol-
vasom, az aktuális jogszabályok-
nak utána nézek. Ezek elég sok
időt vesznek igénybe, ezért időn-
ként a magánéleti teendőimet is
át kell szervezni.
Eltelt fél év a választások óta.
Hogyan ítéled meg ezt a perió-
dust?
Nagyon nehéz időszakon va-
gyunk túl. Testület megalakulása
után kiderült, hogy a két társkö-
zség kilép a körjegyzőségből.
Pellérdhez csatlakoztunk. Ezek
az érdemi munkából sok időt
elvettek.
Kezdtünk újra tervezni, milyen
feladatokat problémákat tudunk
az idei szerényebb költségveté-
sünkből megcsinálni, jött a koro-
navírus. Ami megint mindent
átírt. Hírtelen nagyon sok olyan
problémát kellet megoldani,
amikre szerintem egy önkor-
mányzat sincs felkészülve. Bara-
nyában az első település voltunk,
akiknek hírtelen lépni kellet.
Megszervezni a karanténosok
ellátását, segítését, a 65 év felet-
tiekkel a kapcsolat tartást, és se-
gítést. Adomány gyűjtést, osz-
tást. Hivatalban dolgozók mun-
kájának átszervezése előírások-
nak megfelelően, és még lehetne
sorolni. Tudjuk, mindenkinek
megfelelni nem tudunk, de sze-
rintem nem vizsgáztunk rosszul.
Kővágószőlős esetében köztu-
dott, hogy széles lakossági figye-
lem irányul a képviselő-testület
munkájára. Milyen megkeresése-
ket kapsz, mint képviselő?
Telepről nagyon sok problémá-
val megkeresnek. Több parkoló-
ra lenne szükség, nincs játszótér,
garázsok hiánya, régi kertek
rendbetétele.
Az orvosi rendelőben nagy a zsú-
foltság, vegyes körzet vagyunk
így a gyerekek és a felnőttek is
egy váróba vannak. A Modern
Falu Program keretében pályáz-
tunk, reméljük nyer a pályázat és
akkor tudjuk ezt a problémát
orvosolni.
Mókus utcában lakók szeretné-
nek aszfaltos utat. Sajnos ez a
jelenlegi pályázati lehetőségből
nem volt megoldható, de a ke-
ressük a lehetséges megoldást.
Régi iskola és a bányászati múze-
um rendbetételét is sokan sze-
retnék.
A falusi játszótér felújítását is
sokan kérték, ami meg is történt,
de még a szakhatósági engedély-
re vár.
Utcanév táblák, virágok kihelye-
zését is sokan szorgalmazzák.
A települést illetően milyen
terveid/céljaid vannak, mint
képviselő?
Már a választások előtti fórumon
is kiemeltem, hogy az idősek el-
látására nagyobb figyelmet kelle-
ne fordítani. Most ez a vírus még
inkább meggyőzött, hogy szük-
ség van egy olyan ellátó rend-
szerre, amely az egyedül maradt,
beteg embereknek lenne segítség
a mindennapokban, amíg azt
egészségügyi állapotuk szüksé-
gessé teszi vagy otthonba helye-
zésük meg nem történik. Szeret-
ném elérni, hogy az önkormány-
zat felvegye ezt az önként vállalt
feladatai közé. Természetesen ez
nem megy egyik napról a másik-
ra, de jó lenne elindítani a folya-
matot.
Ezen kívül szeretnék segíteni a
lakosság által felvetett problé-
mák megoldásában.
Igyekszem figyelni a pályázati
lehetőségeket, melyek a telepü-
lés fejlesztéséhez hozzájárulhat-
nak. A támogatási források el-
nyeréséhez és a sikeres pályáza-
tok lebonyolításához aktívan
közreműködni.
Beszélgetés Nagy-József Lászlóné képviselővel
2020.05.14.
5
VARGA BALÁZS: „AZ ÖTLE-
TEKKEL ÉS ATERVEKKEL ELŐ-
RE KÉSZEN KELL ÁLLNUNK,
MIKOR ÚJRA MEGINDUL AZ
ÉLET!”
Eltelt fél év a választások óta.
Nem sok idő, de már elegendő
ahhoz, hogy összegezzük a mö-
göttünk álló időszakot. Lakos-
sági megkeresésekről, tervek-
ről, az új pozícióról beszélget-
tem Varga Balázzsal Kővágó-
szőlős alpolgármesterével.
Új szerepet töltesz be a
kővágószőlősi közéletben,
mint alpolgármester. Meny-
nyiben változott meg az éle-
ted az új munkakörnek kö-
szönhetően?
Mindenekelőtt még egyszer
szeretném megköszönni min-
den választópolgárnak a szava-
zatát és a bizalmat. Végtelenül
jóleső érzés volt, hogy Kővágó-
szőlősön, mint képviselőjelölt a
legtöbb szavazatot kaptam.
Sándor Tibor polgármester úr
kért fel az alpolgármesteri fela-
datra a járványhelyzet kialaku-
lásakor, akivel 2002 óta dolgo-
zunk együtt a településért. Ta-
lán ez a szó a legfontosabb: a
településért. Egy ekkora telepü-
lés alpolgármesterének lenni
nagy megtiszteltetés és nagy
kihívás. Meggyőződésem sze-
rint nem is végezhető el napi 8
órás munkaidő mellett. Szeren-
csére nagyon megértő a felesé-
gem, így sokkal könnyebb a
napi 8 óránál is többet dolgoz-
nom. A gyermekeim nagyok.
Természetesen, ha hazajönnek,
akkor igyekszem minél többet
otthon lenni. Hiszem és val-
lom: a család nagyon fontos
háttér.
Eltelt fél év a választások
óta. Mi a véleményed erről az
időszakról?
Első szó, ami eszembe jut: po-
zitív. Természetesen nagyon
sok folyamatban levő ügy van,
aminek a végére kell járnunk.
Úgy érzem mindenki, ideértve
az új testületet, nagyon konst-
ruktívan áll a feladatokhoz. Ez
nagy segítség. Elindult egy nyíl-
tabb, konkrétumokból sokkal
többet tartalmazó kommuniká-
ció a lakosság felé. Igyekszünk
minden ügyet a lehető legopti-
málisabban megoldani és pon-
tot tenni a végére. Természete-
sen mindenkinek nem lehet
megfelelni, talán ez a legnehe-
zebb a munkánkban.
DE MINDIG IGYEKSZÜNK
LEGJOBB TUDÁSUNK SZE-
RINT ELJÁRNI, AMINEK MOZ-
GATÓJA, HOGY DÖNTÉSE-
INKBEN A TELEPÜLÉS ÉRD-
EKEI AZ ELSŐDLEGESEK.
Kővágószőlős esetében köz-
tudott, hogy széles lakossági
figyelem irányul a képviselő-
testület munkájára. Milyen
megkereséseket kapsz, mint
képviselő?
Éppen az előző válaszban emlí-
tett, a konkrétumokkal ponto-
sított kommunikációra kaptam
több pozitív visszajelzést. Több
pozitív visszajelzés érkezett a
testülettel kapcsolatban, amire
azt szoktam válaszolni: a lakos-
ság döntött! Természetesen a
lakossági megkereséseket
igyekszem megoldani, de ezek
zöme a polgármester úrhoz ér-
kezik. Több egyéni érdekeltsé-
gű sérelemben sikerült komp-
romisszumos megoldást találni.
A települést illetően milyen
terveid/céljaid vannak, mint
képviselő?
Erre a kérdésre nagyon nehéz
kielégítő választ adni. Amit egy
ilyen kérdésre az újságírók álta-
lában válaszként szoktak kapni,
azok a következőek: turisztikai
fejlesztések, munkahelyterem-
tés, fiatalok hazacsábítása, inf-
rastrukturális fejlesztések, út-
hálózat javítás stb. Ezek viszont
nem konkrétumok. Természe-
tesen mindannyian a képviselő-
testület tagjai, azon vagyunk,
hogy ezeknek az alapjait meg-
teremtsük, az „addig nyújtóz-
kodj ameddig a takaród ér” elv
betartásával. Nagyon fontosnak
tartjuk a helyi szervezetek tá-
mogatását is. Első helyre kell
tennem, mint célt, hogy a tele-
pülés lakossága elhiggye: jó Kő-
vágószőlősön lak-
ni. Természetesen örülünk és
kezeljük az előremutató kriti-
kákat, de sajnos sokszor ka-
punk kicsinyes és gáncsoskodó
megjegyzéseket is.
Véleményem szerint a jól sike-
rült ügyek felhívják a lakosok
figyelmét.
Legnagyobb kihívásunk hogy
egy mosolygós emberekkel teli
településen élhessünk!
Beszélgetés Varga Balázs alpolgármesterrel
Zsongorkői Lelátó
6
Bárki leülhet egy asztalhoz
egy vendéglátóhelyen
A vidéken újra nyitó vendéglátóhelyeken a
távolság betartását asztaltársaságonként kell
értelmezni
Mindenkinek másfél méterre kell lenni a másik-
tól. Vendéglátóhelyen az asztaltársaságok között
kell legalább másfél méternek lennie, a jogsza-
bályban nincsen kitétel sem az asztaltársaság kö-
rére, sem arra, hogy kik üljenek az asztalnál
együtt. Tehát nem szabják meg, hogy csak az egy
háztartásban élők ülhetnek együtt, a baráti társa-
ságok nem.
Családsegítő szolgálat
tájékoztatója
2020. május 12-től a családsegítő a Covid-19
vírushelyzet kapcsán elrendelt óvintézkedé-
sek betartásával folytatja munkáját a telepü-
lésen.
Tisztelettel kérjük emiatt Önöket, hogy
amennyiben az ügyfélszolgálat segítségét sze-
retnék igénybe venni, azt előtte telefonon je-
lezzék, hogy a családsegítő a szükséges felté-
telekről tájékoztatást nyújthasson.
A családsegítő munkaidőben telefonon elérhető a
30/476-1108-as telefonszámon.
Szíves megértésüket köszönjük!EBOLTÁS!
Értesítjük a lakosságot, hogy az
ebek kötelező veszettség elleni
oltása és chippel történő ellátása Kővágószőlősön
az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz:
2020. május 22-én:
Helytörténeti kiállítás mellett: 16:00-17:00 óra
Újtelepen: 17:30 órától
2020. május 23-án:
a Helytörténeti kiállítás mellet
9:30-10.00 óra
Az oltás díja: 4.500 Ft / eb
Transponder / chip/ beültetés költsége: 4.500.-Ft/
eb
Féreghajtó: 200 Ft/10 ttkg
Dr. Kispál Zoltán
állatorvos
Ingyenes jogsegély szolgá-
lat a járvány ideje alatt
Ebben a nehéz időszakban sokak-
ban felmerül, hogy milyen jogaik
vannak, amikor elküldik a munka-
helyéről, mi a teendő ilyenkor. A
jelenlegi kiemelt, helyzetben, fontos
a munkajogi védelem, ebben tud segíteni:
Dr. Németh György jogtanácsos, telefonon: 06-
30/989-3618, 8 és 18 óra között.
e-mail: drnemeth.gyorgy@gmail.com
Június 2-ig biztosan nem
nyitnak ki az ország
iskolái
Május 4-től csak az érettségizők és a vizsgáztatók
térhettek vissza az intézményekbe. Nem tudni, az
idei tanévben lesz-e még oktatás.
Június 2-ig biztosan nem nyitnak ki az ország is-
kolái, a továbbiakról később döntenek.
Ez alatt az időszak alatt az elmúlt másfél hónap-
ban megszokott módon, tantermen kívüli digitális
formában zajlik tovább a tanítás. A középiskolák
csak az érettségi két hetére és kizárólag a végzős
diákok és vizsgáztató tanárok részére lesz nyitva.
Tűzgyújtási tilalom!
Hét megyében, köztük Baranya megyében is
tűzgyújtási tilalom van érvényben április 3-tól.
Ennek értelmében tilos tüzet gyújtani, erdőkben,
facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200
méteres körzetében még a kijelölt tűzrakó helyeken
is! A csapadékszegény időjárás miatt a szabadtéri
tüzek száma ugrásszerűen megemelkedett az elmúlt
napokban.
2020.05.14.
7
Zsongorkői Lelátó
8
2020.05.14.
9
Zsongorkői Lelátó
10
2020.05.14.
11
Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni
védekezés új szakasza új szabályokkal – mondta a
koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős
operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a
pénteki online sajtótájékoztatón.
Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az
eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások marad-
nak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak
alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat.
AZ ORSZÁG TÖBBI RÉSZÉN AZONBAN VALA-
MENNYI ÜZLET, STRAND, SZABADTÉRI FÜRDŐ,
MÚZEUM, ÁLLATKERT KINYITHAT ÉS LÁTO-
GATHATÓ. AZ ÉTTERMEK, KÁVÉZÓK, BÜFÉK,
PRESSZÓK KERTHELYISÉGEIBEN, TERASZAIN
MÁR TARTÓZKODHATNAK VENDÉGEK ÉS OTT
ELFOGYASZTHATJÁK A MEGRENDELT ÉTELE-
KET, ITALOKAT, DE A VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEK
HELYISÉGEIBEN CSAK AZ OTT DOLGOZÓK LE-
HETNEK BENT.
A rendezvényekre vonatkozó korlátozások tovább-
ra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye
kivételével megtarthatók a vallási közösségek szer-
tartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a vé-
dőtávolság megtartásával.
A felsőoktatási intézmények újranyitásáról a
rektorok dönthetnek, a kollégiumok látogatása
továbbra is tilos.
A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körül-
mények közt megtarthatóak, az amatőr sport,
szabadidős sport megengedett.
Az önkormányzatok helyben dönthetnek a telepü-
lésen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve
arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak.
Hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza
Kérjen időpontot,
mielőtt elindulna az
orvoshoz!
Speciális óvintézkedések mellett, de hétfőtől
részlegesen újraindult hazánkban az egészség-
ügyi ellátás. Előre egyeztetett időpontban fogad-
hatnak pácienseket a háziorvosok és házi gyer-
mekorvosok, valamint a fogászati alapellátók és a
védőnők. Ismét igénybe vehetők a szakrendelé-
sek, ezen belül a diagnosztikai célúak és az egy-
napos ellátások, végeznek transzplantációkat, és
újra nyithatnak a magánszolgáltatók.
Alapelvárás, hogy az orvosi vizsgálatra csak –
telefonon, e-mailben vagy egyéb módon –
előre egyeztetett időpontban kerülhet sor, a
rendelőbe kizárólag lázmérés után lehet be-
lépni, odabent pedig biztosítani kell a bete-
gek közötti másfél méteres távolságtartást.
Ez utóbbi érdekében óránként legfeljebb négy
beteget lehet fogadni, akiknek a szakrende-
lőkben kötelező a kézfertőtlenítés, a maszk
viselése, továbbá egy járványügyi kérdőívet
is ki kell tölteniük.
Háziorvosi tájékoztató
Kővágószőlősi rendelőnkben ózon generátor
került beüzemelésre, amely a korábban beállított
UV elven működő légfertőtlenítővel együtt
biztosítja a csíramentes környezetet! Ennek
ellenére kérem önöket, hogy indokolt esetben
jöjjenek csak személyesen illetve vegyenek száj-
orr nyílást eltakaró maszkot!
A váróhelységben kihelyezett kézfertőtlenítő
tartály sajnos csak gel állagú fertőtlenítőt fogad
ami nem beszerezhető emiatt folyékony
kézfertőtlenítő adagolót helyeztünk ki! A
váróban kérem lehetőség szerint maximum 2
ember várakozzon!
Zsongorkői Lelátó
12
Május 10-én, vasárnap újra megnyitotta kapuit
a pécsi vásártér.
Annak érdekében, hogy a vásártér a lehető leg-
kisebb mértékben járuljon hozzá az új korona-
vírus terjedéséhez, a terület az alábbi feltételek
mellett lesz látogatható:
A vásártéren árusítóhelyenként csak a márci-
usban bérlettel rendelkező árusok árulhatnak.
A napi helyjegyet váltókat a védőtávolságok
betartása érdekében csak korlátozott számban
engedik be a vásártérre.
A kapukat a vásártéri dolgozók 2 ütemben
nyitják meg:
1. ütem: kapunyitás, 5.00 óra
- Megyeri út- Mázsa ház nagykapu az autós és
a gyalogos forgalom részére.
- Móra Ferenc utcai autós kapu (Trafó kapu)
az autós és a gyalogos forgalom részére.
- Móra Ferenc utcai parkolónál lévő gyalogos
kapu a gyalogos forgalom
részére.
2. ütem: kapunyitás, 7.00 óra: az összes többi
kapu nyitása.
A kapuk bejáratánál rendezők, ellenőrök és a
közterület-felügyelet munkatársai állnak. Ők
csak a bérlettel rendelkező árusokat engedik
be és felhívják a figyelmet a szociális távolság-
tartás szükségességére.
Az árusok csak védőmaszkban árusíthatnak, a
vásárlók pedig csak maszkban vagy az arcukat
(orrot és szájat is) eltakarva léphetnek be a vá-
sártérre. Ezt a beléptetésnél ellenőrzik a ren-
dezők.
Az árusítóhelyekről:
- Minden árusítóhelyen az ott szolgálatban lé-
vő rendező koordinálja, hogy az árusok terüle-
tei egymástól legalább 2 méter távolságban le-
gyenek a szociális védőtávolság biztosítása ér-
dekében.
- A gyalogos zsibvásár területén csak a párat-
lan sorokban helyezhetik ki
termékeiket az árusok a szociális védőtávolság
betartása mellett.
- Az autós zsibvásár területén minden sorban
lehetséges az árusítás, de csak a szociális védő-
távolság figyelembevételével.
- A régiségárusító helyeken a szociális védőtá-
volság figyelembevételével lehet csak árusítani.
- A sátras árusítóhelyeken minden árus kinyit-
hat, a forgalmat és a szociális védőtávolság be-
tartását itt rendezők felügyelik.
- A kisállat árusítósoron a bérlettel rendelke-
zők értékesíthetnek az árusítóhelyek között
minimum 2 méter távolságot megtartva.
- Az ételudvar árusainál a helyben fogyasztás,
ülő és álló asztalok használata nem engedélye-
zett. Csak elvitelre lehet ételt kiszolgálni. A
szociális védőtávolság betartását az árusoknak
kell biztosítaniuk vendégeik részére.
A vásártér magánterület, ezért ott a parkolá-
sért továbbra is fizetni kell, az a szokásos díj
ellenében történik.
A szociális szabályok betartására a hangosbe-
mondó folyamatosan felhívja az árusok és vá-
sárlók figyelmét.
A vásártéren a PVh Zrt. dolgozóin kívül 40-45
fő alkalmi munkavállaló tevékenykedik, akik
folyamatosan ellenőrzik az árusok elhelyezke-
dését, koordinálják azt és a látogatók szociális
távolságtartását biztosítják. Arra kérek minden
árust és vásárlót, hogy tartsák be a rendezők
utasításait, ők azért dolgoznak, hogy biztosít-
sák a rendezett és minél biztonságosabb vásár-
lás feltételeit.
Minden dolgozó védőmaszkban és gumikesz-
tyűben végzi a munkáját.
Az irodában, mosdókban, öltözőkben kézfer-
tőtlenítő szereket helyez el a Pécsi Vagyon-
hasznosító Zrt.
A vásártér látványos pontjain és a bejáratoknál
megtalálhatók lesznek a vásártérre vonatkozó
egészségügyi szabályok és az azok betartására
figyelmeztető feliratok.
A vásártéren nincs érvényben a pécsi piacokra
vonatkozó azon rendelkezés, amely szerint a
65. életévüket betöltött polgárok csak reggel 9
és 11 óra között látogathatják a területet.
Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Kinyitott a pécsi vásártér
2020.05.14.
13
A2020/2021-es tanítási évre történő iskolai beirat-
kozások szervezését – figyelemmel az országos jár-
ványügyi helyzetre – az emberi erőforrások minisz-
terének 7/2020. (III. 25.) határozata a 2020/2021.
nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint
általános iskolai beiratkozásról rendkívüli módon
szabályozza.
A határozat célja, hogy a járványhelyzet várható
alakulására tekintettel az általános iskolai beirat-
kozások minél előbb és minél kevesebb személyes
kontaktussal valósulhassanak meg. Emellett ugya-
nakkor biztosítani kell a szülők szabad intézmény-
választását is.
A beiratkozás során az alábbi eljárásrend érvényes.
Az Oktatási Hivatal 2020. március 1-jéig értesítette
a kötelező felvételt biztosító iskolák fenntartóit, és
elérhetővé tette számukra a tankötelezettségüket
2020. szeptember 1-jével megkezdeni köteles gyer-
mekek adatait. (A nemzeti köznevelésről szóló
2011. évi CXC. törvény. 45. § (8) bek.).
A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körze-
ti iskoláját megtalálják az alábbi kereső-
ben: https://kir.hu/korzet
1. Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kö-
telező felvételt biztosító körzetes iskola a gyerme-
ket hivatalból felveszi. Az iskolával való kapcsolat-
felvételre a telefonos, elektroni-
kus megkeresést javasoljuk, az
adategyeztetés az elektronikus
KRÉTA-rendszeren keresztül
történik 2020. május 21-éig. A
KRÉTA-rendszer működéséről
az iskolák honlapjai adnak tájé-
koztatást. Ha az elektronikus
adategyeztetésre semmiképp
sem nyílik lehetőség, a rendkí-
vüli helyzetben a 2020/2021-es
tanév kezdetekor a megfelelő
dokumentumok bemutatására
személyesen is sor kerülhet a
körzetes iskolában.
2. A körzettel nem rendelkező
általános iskola az oda jelentke-
zők részére a beiratkozást 2020.
április 6-április 24. között tart-
ja. Az általános iskola a 2. al-
pontban foglalt szándéknyilat-
kozatok alapján folyamatosan – a veszélyhelyzet
által megkövetelt egészségügyi szempontokra fi-
gyelemmel – elkészíti a beiratkozások időpontjára
vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladékta-
lanul tájékoztatja. Ezt a KRÉTA-val rendelkező in-
tézmények a KRÉTA segítségével bonyolítják le.
3. A körzettel nem rendelkező általános iskola a
gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 27-ig
dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő
szülőt és az érintett gyermek kötelező felvételét
biztosító általános iskola vezetőjét.
4. Ha kötelező felvételt biztosító, körzettel rendel-
kező általános iskola a felvételi kötelezettsége tel-
jesítése után további felvételi kérelmeket is teljesí-
teni tud, a jelentkezők szülei április 28. és május
15. között az intézmény elektronikus KRÉTA-
felületén adhatják le ilyen irányú kérelmeiket. A
kötelező felvételt biztosító általános iskola a körze-
tébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatko-
zóan 2020. május 21-ig dönt, és erről írásban érte-
síti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyer-
mek kötelező felvételét biztosító általános iskola
vezetőjét.
(Oktatási Hivatal)
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/hirek/altalanos
-iskolai-beiratkozas-a-2020-2021-es-tanevre
Általános iskolai beiratkozás a
2020/2021-es tanévre
Zsongorkői Lelátó
14
A kialakult járványhelyzet miatt
a védőnői családlátogatások csak
a családok kérésére
történhetnek.
Védőnői Tanácsadás a
következők szerint zajlik:
- Státuszvizsgálatok a kijelölt
életkoroknak megfelelően, illetve
a csecsemők havonkénti
szokásos fejlődési ellenőrzése
újra a védőnői tanácsadóban
történik előre egyeztetett
időpontban.
- Várandós tanácsadás
trimeszterenként 1 alkalommal,
illetve szükség szerint történik a
védőnői tanácsadóban
Kővágószőlősön.
- Lehetőség szerint pontosan, a
megbeszélt időpontra kellene
érkezni. A tanácsadásra egyedül
vagy gyermek esetében egy hoz-
zátartozóval lehet jönni.
- A védőnői tanácsadóba
belépés előtt kézmosás,
kézfertőtlenítés ajánlott.
- Szájmaszk viselése
kötelező!
- A tanácsadóba belépéskor
hőmérsékletmérés történik,
mely rögzítésre is kerül.
Természetesen továbbra is
telefonon és a facebook-on
is elérhető vagyok.
Kötelező védőoltások:
- Az érintett családokkal
előre egyeztetett időpont-
ban fog történni ezután is,
egyelőre.
- Csak és kizárólag egészséges
babák, gyerekek kerülnek
beoltásra, ahogy eddig is, ha
betegség merül fel bárkinél, akár
a szülőnél, kérem előre jelezni!
Betegek nem léphetnek a ta-
nácsadóba!
Horváth Anita
védőnő
Kedves Vendégeink!
2020. március 16-tól ételt kizárólag az
Újtelep felőli gazdasági bejáratnál elhe-
lyezkedő tálalóponton keresztül adunk ki!
2020. Március 19-től ételt kizárólag előző
napon hozott és leadott, névvel ellátott
csereedénybe tálalunk, a fizikai kontaktu-
sok szigorú elkerülése végett!
A konyha megközelítése az iskola épületén
keresztül szigorúan tilos!
A nem megfelelően elmosogatott, szeny-
nyezett és nem fertőtlenített ételhordók-
ba az ételek tálalását felfüggesztjük, a
tulajdonosát értesítjük!
Tilos a konyha személyzetével kapcsolatos
bármilyen nemű fizikai érintkezés
(kézfogás, ölelés, puszi, stb.)!
Kérem a megfelelő személyes és egyéb hi-
giéniai utasítások betartását!
Konyha
Változások a védőnői gondozásban
2020.05.14.
15
Zsongorkői Lelátó
16
2020.05.14.
17
Zsongorkői Lelátó
18
2020.05.14.
19
Zsongorkői Lelátó
20
2020.05.14.
21
Zsongorkői Lelátó
22
2020.05.14.
23
Zsongorkői Lelátó
24
2020.05.14.
25
Zsongorkői Lelátó
26
2020.05.14.
27
Zsongorkői Lelátó
28
2020.05.14.
29
Zsongorkői Lelátó
30
2020.05.14.
31
Zsongorkői Lelátó
32
2020.05.14.
33
Zsongorkői Lelátó
34
2020.05.14.
35
Zsongorkői Lelátó
36
2020.05.14.
37
Zsongorkői Lelátó
38
2020.05.14.
39
Zsongorkői Lelátó
40
Ingyenes
önkormányzati lap
Megjelenik: online
www.kovagoszolos.hu
Kiadja:
Kővágószőlős Község
Önkormányzata
Kővágószőlős,
Rákóczi F. u. 34.
Felelős kiadó:
Sándor Tibor
Kővágószőlős
polgármestere
Felelős szerkesztő:
Rónai Tibor

2020 05.14

  • 1.
    2020.05.14. 1 Ez a tavasznem igazán úgy kezdődött, amint erről ál- modni szerettünk volna. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc helyi meg- emlékezésén már nem tud- tunk találkozni, majd már- cius 16-ától különleges jog- rend, kijárási korlátozás lé- pett érvénybe, amely sze- rint lakóhelyeink elhagyása csak különleges indokokkal lehetséges. Az elmúlt több mint egy hónapban az ön- kormányzattal, a hivatallal, intézményvezetőkkel és szerkesztő kollegáimmal igyekeztünk folyamatos tá- jékoztatást adni többek kö- zött a bölcsődének, az óvo- dának, az iskoláknak, a mű- velődési háznak, a könyv- tárnak, az egészségügyi in- tézmény, a családsegítő szolgálatnak, az aktuális jogszabályok által előírt működési és használati rendjéről. Az önkormány- zati képviselők és segítőik ebben a helyzetben min- denben segítséget nyújtot- tak az idősebb és a krízis- helyzetbe került, veszélyez- tetett polgároknak, figyel (tünk)ünk egymásra. A kővágószőlősi polgárok al- kalmazkodva, komolyan és fegyelmezetten vették ezt a különleges és, többszörö- sen embert próbáló helyze- tet. A „Maradj otthon, így segíthetsz!” felhívás a tele- pülésen értő fülekre, és tá- mogató tettrekészségre ta- lált. A türelem, az összefo- gás, az egymásra figyelés, az egymás segítése, minden eddiginél fontosabb szem- pont lett az életünkben. A veszélyhelyzet sokak életét késztette és készteti alapos átgondolásra, kényszerű vagy önként vállalt újrater- vezésre. Remélem, hamarosan visz- szatérhetünk abba a várva várt korábbi életünkbe, amely valószínűleg már so- sem lesz olyan, mint eze- lőtt volt. (eRTé) ZSONGORKŐIZSONGORKŐIZSONGORKŐI LELÁTÓKővágószőlős Község Önkormányzatának online lapja - 2020. 05. 14. A járványügyi helyzetre való tekintettel a Zsongorkői Lelátó havi újság nyomtatásban nem jelenik meg. Naponta legfrissebb települési információkkal jelenik meg a közösségi oldalon és a www.kovagoszolos.hu címen. Fotó: Tátrai Bernadett Csak úgy…
  • 2.
    Zsongorkői Lelátó 2 Május 4.-tőlújszakába lépett a korona-vírus elleni védekezés, erről és a település feladatai- ról kérdeztük Sándor Tibor polgármestert. Polgármester Úr! Jelen pillanatban milyen rendelkezések vannak érvényben a telepü- lésen? Gondolok itt játszóterek, sportpálya. Kővágószőlősön csak a kormány által megha- tározott rendeletek vannak hatályban. Helyi rendeletet nem hoztam, még a hétvégeken sem voltak korlátozások. Az idősekkel a kap- csolattartást továbbra is fenntartjuk, róluk gondoskodunk. A bölcsőde és az óvoda a kormány által meg- határozott rendelet szerint ügyeleti rendszer- ben megnyitotta kapuit. Az Újtelepi játszótér (sportpark) már nyitva van, az eszközöket rendszeresen fertőtlenítjük. A falusi játszótér még nem használható, nin- csenek felhelyezve a hinták, itt még az engedé- lyeztetésre várunk. Művelődési ház zárva van, a szabadtér hasz- nálható, (jóga, torna, stb.) maximálisan 5 fő esetén, a másfél méteres távolság betartásával és a külső mosdók használatával. A bölcsődei pályázat is sikerrel járt. Melyek most az elsődleges teendők? Ahogy már beszámoltunk róla az „önkormányzati bölcsőde” pályázat az elmúlt évben 40 millió forintot nyert. Az összeg egy elkülönített számlára már megérkezett. A leg- fontosabb teendő a projektmenedzser kivá- lasztása, aki az egész beruházást levezényli. El kell készíttetni a kiviteli terveket, mely alapján árajánlatokat kérünk, és ezután kiválasztjuk a kivitelező vállalkozót. A kialakult válság hely- zet miatt az ügyintézés lelassult, számtalan dokumentumot, engedélyt kell beszerezni, ha- táridőket betartani, ezért ebben az évben gya- korlati munka nem nagyon várható. Az átadást jövő év nyarára tervezzük. Önkormányzati hírek Sándor Tibor: „Igyekszünk a bajban segíteni” Május 12.-én 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Sán- dor Tibor polgármester ottho- nában Geresics Károlynét. Kati néni virágcsokrot és Orbán Viktor miniszter- elnök emléklapját vehet- te át. 90. éves szépkorú köszöntése
  • 3.
    2020.05.14. 3 A Kővágószőlősi ÖnkormányzatiHivatal ügy- félfogadásában – a koronavírus járvány elterje- désének megelőzése érdekében - 2020. márci- us 16. napjától korlátozó intézkedések kerültek bevezetésre, mely intézkedéseket - figyelem- mel a Kormány védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV.30.) rendeletében foglaltakra – visszavonjuk. 2020. május 18-tól a Kővágószőlősi Hivatal ügyfélfogadása a korábbiakban megszokott módon és időrendben áll az ügyfelek rendelke- zésére, azonban a személyes hivatali ügyin- tézés során is k ö t e l e z ő a szájmaszk viselése valamint a 1,5 m távolság betartá- sa. Az ügyféltérben egyidejűleg e g y ügyfél tartózkodhat! A Kővágószőlősi Kirendeltség ügyfélfoga- dása: Hétfő: 700 – 1200 1230 – 1630 Kedd: nincs ügyfélfogadás Szerda: 700 – 1200 1230 – 1530 Csütörtök: nincs ügyfélfogadás Péntek: 700 – 1200 Telefon: 72/564-081, honlap: www- .kovagoszolos.hu, e-mail: jegyzo- @kovagoszolos.hu, polgarmester- @kovagoszolos.hu A jegyző/aljegyző ügyfélfogadása a Kővágósző- lősi kirendeltségen: Hétfő: 800 – 1600 A 168/2020. (IV.30) Kormányrendelet értelmé- ben a kijárási korlátozás megszűnt, azonban: mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivéte- lével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani, mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózko- dás során a szája és az orrot eltakaró maszkot vagy sálat, kendőt viselni, a parkok, közterületek a védőtávolság megtar- tásával látogathatók, a 65. életévét beöltött személy az élelmiszerüz- leteket, drogériát, gyógyszertárat 900 óra és 1200 óra közötti időben látogathatja, vallási közösség szertartása, polgári házasság- kötés és temetés tartható, de mindenütt bizto- sítani kell a megfelelő védőtávolság betartását, sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmé- nyek közt tartható, sportegyesület által szervezett valamint ama- tőr sport, szabadidős sport és tömegsport célú e d z é s e n való részvétel megengedett. NYOMATÉKOSAN FELHÍVJUK A FI- GYELMET, hogy a megfelelő higiéni- ai előírások és a védőtávolság betar- tása mindannyiunk közös érdeke! FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!!! Önkormányzati hírek Változások az ügyfélfogadásban Mély megrendüléssel tájékoztatom minden alkotótársunkat, művészetbarátot, barátot, ismerőst, hogy Mesterünk Dr. Pandur József festőművész, művészettörténés, főiskolai tanár a Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely alapítója, tiszteletbeli örökös művészeti vezetője hosszan tartó betegség után 2020. május 2 –án éjszaka elhunyt. Mesterünk halálával, Pécs meghatározó művésztanárát, a Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely és a Pécsi Művészetbarátok Klubja művészeti vezetőjét, barátunkat veszítettük el. Nyugodj békében, Isten veled Tanár Úr!
  • 4.
    Zsongorkői Lelátó 4 NAGY –JÓZSEF LÁSZLÓNÉ: SOK OLYAN KAPCSOLÓDÁSI PONT VAN, AMIBEN EGYÜTT TUDTUNK GONDOLKODNI, ÉS DOLGOZNI A KÉPVISELŐTÁR- SAIMMAL. EZT POZITÍVUM- KÉNT ÉLEM MEG. A kővágószőlősi önkormányzati képviselőkkel készült interjúso- rozat következő részében NAGY –JÓZSEF LÁSZLÓNÉ képviselő- vel beszélgettem az elmúlt fél évről, az új szerepkörről és a táv- lati célokról. Mi motivált, hogy elindulj a tavalyi önkormányzati válasz- tásokon? A helyi egyesületek munkájában, rendezvények szervezésében már hosszú évek óta aktívan részt vettem. Pénzügyi bizottsági tag is voltam éveken keresztül. A testületi ülésekre rendszeresen eljártam. Úgy gondoltam miután már nem a fiatal korosztályhoz tartozom, hogy tapasztalataim- mal, kapcsolataimmal a települé- sünk hasznára lehetek. Újonnan megválasztott képvi- selő vagy, mennyiben válto- zott meg az életed az elmúlt időszakban? Igazából elég pörgős volt az éle- tem előtte is. A képviselőség sok munkával jár. Én a testületi ülé- sekre mindig felkészülten me- gyek, a kiküldött anyagokat átol- vasom, az aktuális jogszabályok- nak utána nézek. Ezek elég sok időt vesznek igénybe, ezért időn- ként a magánéleti teendőimet is át kell szervezni. Eltelt fél év a választások óta. Hogyan ítéled meg ezt a perió- dust? Nagyon nehéz időszakon va- gyunk túl. Testület megalakulása után kiderült, hogy a két társkö- zség kilép a körjegyzőségből. Pellérdhez csatlakoztunk. Ezek az érdemi munkából sok időt elvettek. Kezdtünk újra tervezni, milyen feladatokat problémákat tudunk az idei szerényebb költségveté- sünkből megcsinálni, jött a koro- navírus. Ami megint mindent átírt. Hírtelen nagyon sok olyan problémát kellet megoldani, amikre szerintem egy önkor- mányzat sincs felkészülve. Bara- nyában az első település voltunk, akiknek hírtelen lépni kellet. Megszervezni a karanténosok ellátását, segítését, a 65 év felet- tiekkel a kapcsolat tartást, és se- gítést. Adomány gyűjtést, osz- tást. Hivatalban dolgozók mun- kájának átszervezése előírások- nak megfelelően, és még lehetne sorolni. Tudjuk, mindenkinek megfelelni nem tudunk, de sze- rintem nem vizsgáztunk rosszul. Kővágószőlős esetében köztu- dott, hogy széles lakossági figye- lem irányul a képviselő-testület munkájára. Milyen megkeresése- ket kapsz, mint képviselő? Telepről nagyon sok problémá- val megkeresnek. Több parkoló- ra lenne szükség, nincs játszótér, garázsok hiánya, régi kertek rendbetétele. Az orvosi rendelőben nagy a zsú- foltság, vegyes körzet vagyunk így a gyerekek és a felnőttek is egy váróba vannak. A Modern Falu Program keretében pályáz- tunk, reméljük nyer a pályázat és akkor tudjuk ezt a problémát orvosolni. Mókus utcában lakók szeretné- nek aszfaltos utat. Sajnos ez a jelenlegi pályázati lehetőségből nem volt megoldható, de a ke- ressük a lehetséges megoldást. Régi iskola és a bányászati múze- um rendbetételét is sokan sze- retnék. A falusi játszótér felújítását is sokan kérték, ami meg is történt, de még a szakhatósági engedély- re vár. Utcanév táblák, virágok kihelye- zését is sokan szorgalmazzák. A települést illetően milyen terveid/céljaid vannak, mint képviselő? Már a választások előtti fórumon is kiemeltem, hogy az idősek el- látására nagyobb figyelmet kelle- ne fordítani. Most ez a vírus még inkább meggyőzött, hogy szük- ség van egy olyan ellátó rend- szerre, amely az egyedül maradt, beteg embereknek lenne segítség a mindennapokban, amíg azt egészségügyi állapotuk szüksé- gessé teszi vagy otthonba helye- zésük meg nem történik. Szeret- ném elérni, hogy az önkormány- zat felvegye ezt az önként vállalt feladatai közé. Természetesen ez nem megy egyik napról a másik- ra, de jó lenne elindítani a folya- matot. Ezen kívül szeretnék segíteni a lakosság által felvetett problé- mák megoldásában. Igyekszem figyelni a pályázati lehetőségeket, melyek a telepü- lés fejlesztéséhez hozzájárulhat- nak. A támogatási források el- nyeréséhez és a sikeres pályáza- tok lebonyolításához aktívan közreműködni. Beszélgetés Nagy-József Lászlóné képviselővel
  • 5.
    2020.05.14. 5 VARGA BALÁZS: „AZÖTLE- TEKKEL ÉS ATERVEKKEL ELŐ- RE KÉSZEN KELL ÁLLNUNK, MIKOR ÚJRA MEGINDUL AZ ÉLET!” Eltelt fél év a választások óta. Nem sok idő, de már elegendő ahhoz, hogy összegezzük a mö- göttünk álló időszakot. Lakos- sági megkeresésekről, tervek- ről, az új pozícióról beszélget- tem Varga Balázzsal Kővágó- szőlős alpolgármesterével. Új szerepet töltesz be a kővágószőlősi közéletben, mint alpolgármester. Meny- nyiben változott meg az éle- ted az új munkakörnek kö- szönhetően? Mindenekelőtt még egyszer szeretném megköszönni min- den választópolgárnak a szava- zatát és a bizalmat. Végtelenül jóleső érzés volt, hogy Kővágó- szőlősön, mint képviselőjelölt a legtöbb szavazatot kaptam. Sándor Tibor polgármester úr kért fel az alpolgármesteri fela- datra a járványhelyzet kialaku- lásakor, akivel 2002 óta dolgo- zunk együtt a településért. Ta- lán ez a szó a legfontosabb: a településért. Egy ekkora telepü- lés alpolgármesterének lenni nagy megtiszteltetés és nagy kihívás. Meggyőződésem sze- rint nem is végezhető el napi 8 órás munkaidő mellett. Szeren- csére nagyon megértő a felesé- gem, így sokkal könnyebb a napi 8 óránál is többet dolgoz- nom. A gyermekeim nagyok. Természetesen, ha hazajönnek, akkor igyekszem minél többet otthon lenni. Hiszem és val- lom: a család nagyon fontos háttér. Eltelt fél év a választások óta. Mi a véleményed erről az időszakról? Első szó, ami eszembe jut: po- zitív. Természetesen nagyon sok folyamatban levő ügy van, aminek a végére kell járnunk. Úgy érzem mindenki, ideértve az új testületet, nagyon konst- ruktívan áll a feladatokhoz. Ez nagy segítség. Elindult egy nyíl- tabb, konkrétumokból sokkal többet tartalmazó kommuniká- ció a lakosság felé. Igyekszünk minden ügyet a lehető legopti- málisabban megoldani és pon- tot tenni a végére. Természete- sen mindenkinek nem lehet megfelelni, talán ez a legnehe- zebb a munkánkban. DE MINDIG IGYEKSZÜNK LEGJOBB TUDÁSUNK SZE- RINT ELJÁRNI, AMINEK MOZ- GATÓJA, HOGY DÖNTÉSE- INKBEN A TELEPÜLÉS ÉRD- EKEI AZ ELSŐDLEGESEK. Kővágószőlős esetében köz- tudott, hogy széles lakossági figyelem irányul a képviselő- testület munkájára. Milyen megkereséseket kapsz, mint képviselő? Éppen az előző válaszban emlí- tett, a konkrétumokkal ponto- sított kommunikációra kaptam több pozitív visszajelzést. Több pozitív visszajelzés érkezett a testülettel kapcsolatban, amire azt szoktam válaszolni: a lakos- ság döntött! Természetesen a lakossági megkereséseket igyekszem megoldani, de ezek zöme a polgármester úrhoz ér- kezik. Több egyéni érdekeltsé- gű sérelemben sikerült komp- romisszumos megoldást találni. A települést illetően milyen terveid/céljaid vannak, mint képviselő? Erre a kérdésre nagyon nehéz kielégítő választ adni. Amit egy ilyen kérdésre az újságírók álta- lában válaszként szoktak kapni, azok a következőek: turisztikai fejlesztések, munkahelyterem- tés, fiatalok hazacsábítása, inf- rastrukturális fejlesztések, út- hálózat javítás stb. Ezek viszont nem konkrétumok. Természe- tesen mindannyian a képviselő- testület tagjai, azon vagyunk, hogy ezeknek az alapjait meg- teremtsük, az „addig nyújtóz- kodj ameddig a takaród ér” elv betartásával. Nagyon fontosnak tartjuk a helyi szervezetek tá- mogatását is. Első helyre kell tennem, mint célt, hogy a tele- pülés lakossága elhiggye: jó Kő- vágószőlősön lak- ni. Természetesen örülünk és kezeljük az előremutató kriti- kákat, de sajnos sokszor ka- punk kicsinyes és gáncsoskodó megjegyzéseket is. Véleményem szerint a jól sike- rült ügyek felhívják a lakosok figyelmét. Legnagyobb kihívásunk hogy egy mosolygós emberekkel teli településen élhessünk! Beszélgetés Varga Balázs alpolgármesterrel
  • 6.
    Zsongorkői Lelátó 6 Bárki leülhetegy asztalhoz egy vendéglátóhelyen A vidéken újra nyitó vendéglátóhelyeken a távolság betartását asztaltársaságonként kell értelmezni Mindenkinek másfél méterre kell lenni a másik- tól. Vendéglátóhelyen az asztaltársaságok között kell legalább másfél méternek lennie, a jogsza- bályban nincsen kitétel sem az asztaltársaság kö- rére, sem arra, hogy kik üljenek az asztalnál együtt. Tehát nem szabják meg, hogy csak az egy háztartásban élők ülhetnek együtt, a baráti társa- ságok nem. Családsegítő szolgálat tájékoztatója 2020. május 12-től a családsegítő a Covid-19 vírushelyzet kapcsán elrendelt óvintézkedé- sek betartásával folytatja munkáját a telepü- lésen. Tisztelettel kérjük emiatt Önöket, hogy amennyiben az ügyfélszolgálat segítségét sze- retnék igénybe venni, azt előtte telefonon je- lezzék, hogy a családsegítő a szükséges felté- telekről tájékoztatást nyújthasson. A családsegítő munkaidőben telefonon elérhető a 30/476-1108-as telefonszámon. Szíves megértésüket köszönjük!EBOLTÁS! Értesítjük a lakosságot, hogy az ebek kötelező veszettség elleni oltása és chippel történő ellátása Kővágószőlősön az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz: 2020. május 22-én: Helytörténeti kiállítás mellett: 16:00-17:00 óra Újtelepen: 17:30 órától 2020. május 23-án: a Helytörténeti kiállítás mellet 9:30-10.00 óra Az oltás díja: 4.500 Ft / eb Transponder / chip/ beültetés költsége: 4.500.-Ft/ eb Féreghajtó: 200 Ft/10 ttkg Dr. Kispál Zoltán állatorvos Ingyenes jogsegély szolgá- lat a járvány ideje alatt Ebben a nehéz időszakban sokak- ban felmerül, hogy milyen jogaik vannak, amikor elküldik a munka- helyéről, mi a teendő ilyenkor. A jelenlegi kiemelt, helyzetben, fontos a munkajogi védelem, ebben tud segíteni: Dr. Németh György jogtanácsos, telefonon: 06- 30/989-3618, 8 és 18 óra között. e-mail: drnemeth.gyorgy@gmail.com Június 2-ig biztosan nem nyitnak ki az ország iskolái Május 4-től csak az érettségizők és a vizsgáztatók térhettek vissza az intézményekbe. Nem tudni, az idei tanévben lesz-e még oktatás. Június 2-ig biztosan nem nyitnak ki az ország is- kolái, a továbbiakról később döntenek. Ez alatt az időszak alatt az elmúlt másfél hónap- ban megszokott módon, tantermen kívüli digitális formában zajlik tovább a tanítás. A középiskolák csak az érettségi két hetére és kizárólag a végzős diákok és vizsgáztató tanárok részére lesz nyitva. Tűzgyújtási tilalom! Hét megyében, köztük Baranya megyében is tűzgyújtási tilalom van érvényben április 3-tól. Ennek értelmében tilos tüzet gyújtani, erdőkben, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200 méteres körzetében még a kijelölt tűzrakó helyeken is! A csapadékszegény időjárás miatt a szabadtéri tüzek száma ugrásszerűen megemelkedett az elmúlt napokban.
  • 7.
  • 8.
  • 9.
  • 10.
  • 11.
    2020.05.14. 11 Hétfőtől megkezdődik akoronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza új szabályokkal – mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások marad- nak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat. AZ ORSZÁG TÖBBI RÉSZÉN AZONBAN VALA- MENNYI ÜZLET, STRAND, SZABADTÉRI FÜRDŐ, MÚZEUM, ÁLLATKERT KINYITHAT ÉS LÁTO- GATHATÓ. AZ ÉTTERMEK, KÁVÉZÓK, BÜFÉK, PRESSZÓK KERTHELYISÉGEIBEN, TERASZAIN MÁR TARTÓZKODHATNAK VENDÉGEK ÉS OTT ELFOGYASZTHATJÁK A MEGRENDELT ÉTELE- KET, ITALOKAT, DE A VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEK HELYISÉGEIBEN CSAK AZ OTT DOLGOZÓK LE- HETNEK BENT. A rendezvényekre vonatkozó korlátozások tovább- ra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye kivételével megtarthatók a vallási közösségek szer- tartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a vé- dőtávolság megtartásával. A felsőoktatási intézmények újranyitásáról a rektorok dönthetnek, a kollégiumok látogatása továbbra is tilos. A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körül- mények közt megtarthatóak, az amatőr sport, szabadidős sport megengedett. Az önkormányzatok helyben dönthetnek a telepü- lésen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak. Hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza Kérjen időpontot, mielőtt elindulna az orvoshoz! Speciális óvintézkedések mellett, de hétfőtől részlegesen újraindult hazánkban az egészség- ügyi ellátás. Előre egyeztetett időpontban fogad- hatnak pácienseket a háziorvosok és házi gyer- mekorvosok, valamint a fogászati alapellátók és a védőnők. Ismét igénybe vehetők a szakrendelé- sek, ezen belül a diagnosztikai célúak és az egy- napos ellátások, végeznek transzplantációkat, és újra nyithatnak a magánszolgáltatók. Alapelvárás, hogy az orvosi vizsgálatra csak – telefonon, e-mailben vagy egyéb módon – előre egyeztetett időpontban kerülhet sor, a rendelőbe kizárólag lázmérés után lehet be- lépni, odabent pedig biztosítani kell a bete- gek közötti másfél méteres távolságtartást. Ez utóbbi érdekében óránként legfeljebb négy beteget lehet fogadni, akiknek a szakrende- lőkben kötelező a kézfertőtlenítés, a maszk viselése, továbbá egy járványügyi kérdőívet is ki kell tölteniük. Háziorvosi tájékoztató Kővágószőlősi rendelőnkben ózon generátor került beüzemelésre, amely a korábban beállított UV elven működő légfertőtlenítővel együtt biztosítja a csíramentes környezetet! Ennek ellenére kérem önöket, hogy indokolt esetben jöjjenek csak személyesen illetve vegyenek száj- orr nyílást eltakaró maszkot! A váróhelységben kihelyezett kézfertőtlenítő tartály sajnos csak gel állagú fertőtlenítőt fogad ami nem beszerezhető emiatt folyékony kézfertőtlenítő adagolót helyeztünk ki! A váróban kérem lehetőség szerint maximum 2 ember várakozzon!
  • 12.
    Zsongorkői Lelátó 12 Május 10-én,vasárnap újra megnyitotta kapuit a pécsi vásártér. Annak érdekében, hogy a vásártér a lehető leg- kisebb mértékben járuljon hozzá az új korona- vírus terjedéséhez, a terület az alábbi feltételek mellett lesz látogatható: A vásártéren árusítóhelyenként csak a márci- usban bérlettel rendelkező árusok árulhatnak. A napi helyjegyet váltókat a védőtávolságok betartása érdekében csak korlátozott számban engedik be a vásártérre. A kapukat a vásártéri dolgozók 2 ütemben nyitják meg: 1. ütem: kapunyitás, 5.00 óra - Megyeri út- Mázsa ház nagykapu az autós és a gyalogos forgalom részére. - Móra Ferenc utcai autós kapu (Trafó kapu) az autós és a gyalogos forgalom részére. - Móra Ferenc utcai parkolónál lévő gyalogos kapu a gyalogos forgalom részére. 2. ütem: kapunyitás, 7.00 óra: az összes többi kapu nyitása. A kapuk bejáratánál rendezők, ellenőrök és a közterület-felügyelet munkatársai állnak. Ők csak a bérlettel rendelkező árusokat engedik be és felhívják a figyelmet a szociális távolság- tartás szükségességére. Az árusok csak védőmaszkban árusíthatnak, a vásárlók pedig csak maszkban vagy az arcukat (orrot és szájat is) eltakarva léphetnek be a vá- sártérre. Ezt a beléptetésnél ellenőrzik a ren- dezők. Az árusítóhelyekről: - Minden árusítóhelyen az ott szolgálatban lé- vő rendező koordinálja, hogy az árusok terüle- tei egymástól legalább 2 méter távolságban le- gyenek a szociális védőtávolság biztosítása ér- dekében. - A gyalogos zsibvásár területén csak a párat- lan sorokban helyezhetik ki termékeiket az árusok a szociális védőtávolság betartása mellett. - Az autós zsibvásár területén minden sorban lehetséges az árusítás, de csak a szociális védő- távolság figyelembevételével. - A régiségárusító helyeken a szociális védőtá- volság figyelembevételével lehet csak árusítani. - A sátras árusítóhelyeken minden árus kinyit- hat, a forgalmat és a szociális védőtávolság be- tartását itt rendezők felügyelik. - A kisállat árusítósoron a bérlettel rendelke- zők értékesíthetnek az árusítóhelyek között minimum 2 méter távolságot megtartva. - Az ételudvar árusainál a helyben fogyasztás, ülő és álló asztalok használata nem engedélye- zett. Csak elvitelre lehet ételt kiszolgálni. A szociális védőtávolság betartását az árusoknak kell biztosítaniuk vendégeik részére. A vásártér magánterület, ezért ott a parkolá- sért továbbra is fizetni kell, az a szokásos díj ellenében történik. A szociális szabályok betartására a hangosbe- mondó folyamatosan felhívja az árusok és vá- sárlók figyelmét. A vásártéren a PVh Zrt. dolgozóin kívül 40-45 fő alkalmi munkavállaló tevékenykedik, akik folyamatosan ellenőrzik az árusok elhelyezke- dését, koordinálják azt és a látogatók szociális távolságtartását biztosítják. Arra kérek minden árust és vásárlót, hogy tartsák be a rendezők utasításait, ők azért dolgoznak, hogy biztosít- sák a rendezett és minél biztonságosabb vásár- lás feltételeit. Minden dolgozó védőmaszkban és gumikesz- tyűben végzi a munkáját. Az irodában, mosdókban, öltözőkben kézfer- tőtlenítő szereket helyez el a Pécsi Vagyon- hasznosító Zrt. A vásártér látványos pontjain és a bejáratoknál megtalálhatók lesznek a vásártérre vonatkozó egészségügyi szabályok és az azok betartására figyelmeztető feliratok. A vásártéren nincs érvényben a pécsi piacokra vonatkozó azon rendelkezés, amely szerint a 65. életévüket betöltött polgárok csak reggel 9 és 11 óra között látogathatják a területet. Péterffy Attila Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Kinyitott a pécsi vásártér
  • 13.
    2020.05.14. 13 A2020/2021-es tanítási évretörténő iskolai beirat- kozások szervezését – figyelemmel az országos jár- ványügyi helyzetre – az emberi erőforrások minisz- terének 7/2020. (III. 25.) határozata a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról rendkívüli módon szabályozza. A határozat célja, hogy a járványhelyzet várható alakulására tekintettel az általános iskolai beirat- kozások minél előbb és minél kevesebb személyes kontaktussal valósulhassanak meg. Emellett ugya- nakkor biztosítani kell a szülők szabad intézmény- választását is. A beiratkozás során az alábbi eljárásrend érvényes. Az Oktatási Hivatal 2020. március 1-jéig értesítette a kötelező felvételt biztosító iskolák fenntartóit, és elérhetővé tette számukra a tankötelezettségüket 2020. szeptember 1-jével megkezdeni köteles gyer- mekek adatait. (A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 45. § (8) bek.). A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körze- ti iskoláját megtalálják az alábbi kereső- ben: https://kir.hu/korzet 1. Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kö- telező felvételt biztosító körzetes iskola a gyerme- ket hivatalból felveszi. Az iskolával való kapcsolat- felvételre a telefonos, elektroni- kus megkeresést javasoljuk, az adategyeztetés az elektronikus KRÉTA-rendszeren keresztül történik 2020. május 21-éig. A KRÉTA-rendszer működéséről az iskolák honlapjai adnak tájé- koztatást. Ha az elektronikus adategyeztetésre semmiképp sem nyílik lehetőség, a rendkí- vüli helyzetben a 2020/2021-es tanév kezdetekor a megfelelő dokumentumok bemutatására személyesen is sor kerülhet a körzetes iskolában. 2. A körzettel nem rendelkező általános iskola az oda jelentke- zők részére a beiratkozást 2020. április 6-április 24. között tart- ja. Az általános iskola a 2. al- pontban foglalt szándéknyilat- kozatok alapján folyamatosan – a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra fi- gyelemmel – elkészíti a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladékta- lanul tájékoztatja. Ezt a KRÉTA-val rendelkező in- tézmények a KRÉTA segítségével bonyolítják le. 3. A körzettel nem rendelkező általános iskola a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 27-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyermek kötelező felvételét biztosító általános iskola vezetőjét. 4. Ha kötelező felvételt biztosító, körzettel rendel- kező általános iskola a felvételi kötelezettsége tel- jesítése után további felvételi kérelmeket is teljesí- teni tud, a jelentkezők szülei április 28. és május 15. között az intézmény elektronikus KRÉTA- felületén adhatják le ilyen irányú kérelmeiket. A kötelező felvételt biztosító általános iskola a körze- tébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatko- zóan 2020. május 21-ig dönt, és erről írásban érte- síti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyer- mek kötelező felvételét biztosító általános iskola vezetőjét. (Oktatási Hivatal) http://www.kormanyhivatal.hu/hu/hirek/altalanos -iskolai-beiratkozas-a-2020-2021-es-tanevre Általános iskolai beiratkozás a 2020/2021-es tanévre
  • 14.
    Zsongorkői Lelátó 14 A kialakultjárványhelyzet miatt a védőnői családlátogatások csak a családok kérésére történhetnek. Védőnői Tanácsadás a következők szerint zajlik: - Státuszvizsgálatok a kijelölt életkoroknak megfelelően, illetve a csecsemők havonkénti szokásos fejlődési ellenőrzése újra a védőnői tanácsadóban történik előre egyeztetett időpontban. - Várandós tanácsadás trimeszterenként 1 alkalommal, illetve szükség szerint történik a védőnői tanácsadóban Kővágószőlősön. - Lehetőség szerint pontosan, a megbeszélt időpontra kellene érkezni. A tanácsadásra egyedül vagy gyermek esetében egy hoz- zátartozóval lehet jönni. - A védőnői tanácsadóba belépés előtt kézmosás, kézfertőtlenítés ajánlott. - Szájmaszk viselése kötelező! - A tanácsadóba belépéskor hőmérsékletmérés történik, mely rögzítésre is kerül. Természetesen továbbra is telefonon és a facebook-on is elérhető vagyok. Kötelező védőoltások: - Az érintett családokkal előre egyeztetett időpont- ban fog történni ezután is, egyelőre. - Csak és kizárólag egészséges babák, gyerekek kerülnek beoltásra, ahogy eddig is, ha betegség merül fel bárkinél, akár a szülőnél, kérem előre jelezni! Betegek nem léphetnek a ta- nácsadóba! Horváth Anita védőnő Kedves Vendégeink! 2020. március 16-tól ételt kizárólag az Újtelep felőli gazdasági bejáratnál elhe- lyezkedő tálalóponton keresztül adunk ki! 2020. Március 19-től ételt kizárólag előző napon hozott és leadott, névvel ellátott csereedénybe tálalunk, a fizikai kontaktu- sok szigorú elkerülése végett! A konyha megközelítése az iskola épületén keresztül szigorúan tilos! A nem megfelelően elmosogatott, szeny- nyezett és nem fertőtlenített ételhordók- ba az ételek tálalását felfüggesztjük, a tulajdonosát értesítjük! Tilos a konyha személyzetével kapcsolatos bármilyen nemű fizikai érintkezés (kézfogás, ölelés, puszi, stb.)! Kérem a megfelelő személyes és egyéb hi- giéniai utasítások betartását! Konyha Változások a védőnői gondozásban
  • 15.
  • 16.
  • 17.
  • 18.
  • 19.
  • 20.
  • 21.
  • 22.
  • 23.
  • 24.
  • 25.
  • 26.
  • 27.
  • 28.
  • 29.
  • 30.
  • 31.
  • 32.
  • 33.
  • 34.
  • 35.
  • 36.
  • 37.
  • 38.
  • 39.
  • 40.
    Zsongorkői Lelátó 40 Ingyenes önkormányzati lap Megjelenik:online www.kovagoszolos.hu Kiadja: Kővágószőlős Község Önkormányzata Kővágószőlős, Rákóczi F. u. 34. Felelős kiadó: Sándor Tibor Kővágószőlős polgármestere Felelős szerkesztő: Rónai Tibor