SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
2018. AUGUSZTUS 24.A város lapja  31. évfolyam, 28. szám, 2018. augusztus 24., péntek
ASZ
AJKAI SZÓ
„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”
Utánunk takarítanak Thaiföldön is megmutatták
Varázslat a diófák alatt
Geri Gyula az ajkai sport
rejtelmeibe avatta be
az unnaiakat
A Puskás II.
csapatát fogadták
2 4
5
3
7 Újság kéthetente
Kedves Olvasóink! A nyári időszak-
ban az Ajkai Szó nyomtatott kiadása
kéthetente jelenik meg. Következő
számunkat szeptember 7-én vehetik
kézbe. Kövessenek minket online,
ahol folyamatosan tájékozódhatnak a
város legfontosabb történéseiről..
Ajkai Szó Szerkesztőség
Az egész évben
fáradhatatlanul dolgozók
ünnepe augusztus 20.
 Százak vettek részt az augusztus 20-i
programokon Ajkán. Üveges Sándor, a
Városszépítő Egyesület elnöke ünnepi
beszédében visszatekintett azokra a
változásokra, amelyek ezt a jeles napot
körülvették az évszázadok során.
– Ünnepelni jöttünk. A
hangulatot már megadták a
Pannon Várszínház művészei,
majd hamarosan folytatja Zsé-
da. Addig viszont, mint  A kis
herceg című könyvében írta Sa-
int-Exupéry, szükség van szer-
tartásokra. Lassan hét évtizede
ünneplem augusztus 20-át.
Kezdetben az alkotmány ünne-
peként,demiutánazegyetemen
államjogot kellett tanulnom,
már nem, mert nem minden-
ben értett egyet az alkotmány
és a való élet. Én győztem, az az
alkotmány ma már nincs, sőt,
semmilyen alkotmány nincs,
van helyette alaptörvény. Aztán
jött az államalapító Szent István
ünnepe, végre valami hús-vér
figura, nem holmi papírtömeg.
Őt lehetett misztifikálni, min-
den szépet és jót mondani róla,
becsülni, érdemeit a minden-
kori kornak megfelelően aktu-
alizálni. Aztán jött az István,
a király rockopera, amelyből
kiderült, hogy volt ott néhány
furcsaság, például idegeneket
behozni a magyarok ellen, em-
bereket kiirtani. Igen, ez volt az
akkori érdek, történt a nemzet
fennmaradása érdekében. In-
nentől az aktualitásra okot ad,
hogy augusztus 20. két nagy
mezőgazdasági munka elvégzé-
sének ideje, az aratás és a szüret
közé esik. Az aratás máig nehéz
munkáját eddigre már elvégez-
ték, a raktárban a gabona már
alkalmas az új kenyér sütésére.
A kenyér táplálék a testnek és
a léleknek, mentes az ideológi-
ától, de én nem az új kenyeret
ünnepelem, hanem azokat az
embereket, akik azért dolgoz-
nak, hogy évről-évre új kenyér
kerüljön az asztalunkra. Vagyis
Önöket itt, a téren. Megérde-
meljük, hogy szórakozzunk,
kikapcsolódjunk, feltöltődjünk,
mert hamarosan kezdődik a
másik munka, a szüret, amelyet
ugyanúgy, ahogy az aratást, mi
magunk fogunk elvégezni – fo-
galmazott rá jellemzően szóki-
mondó ünnepi köszöntőjében
Üveges Sándor.
Az ünnepi programsorozatra
16 órától várták a szervezők az
érdeklődőket. A kisgyermekes
családokra is gondoltak, a leg-
kisebbeket népi játékokkal és
kézműves foglalkozással fogad-
ták. Az asztaloknál az új kenye-
ret jelképező búzából lehetett
kitűzőt és díszt készíteni, de
karkötő, nyaklánc, könyvjelző
is készült természetes anyagból.
A labirintusban a legkisebbek
szülői kísérettel, a nagyobbak
egyedül, nevetve keresték a
kijáratot. Sikere volt a kézzel
hajtott kosárhintának, a célba
dobásnak és az ügyességi játé-
koknak is.
Sokan  a párakapunál keres-
tek felüdülést. Mások jégkásá-
ért, fagyiért, vagy az elenged-
hetetlen kürtőskalácsért, lángo-
sért álltak sorba.
A szórakoztató program az
Ajka-Padragkút Táncegyüttes
műsorával kezdődött. A tán-
cosokat Németh Dénes zene-
kara kísérte, majd a Pannon
Várszínház művészei – Gazdag
Tibor, Kovács Ágnes Magdolna,
Baranyi Emma és Papp Lívia
– hoztak ünnepi hangulatot a
térre. Este a könnyűzene egyik
hazai csillaga, Zséda lépett szín-
padra. Ekkor már sokan gyüle-
keztek az Agórán. Akinek csak
távolabb jutott hely, az óriás
kivetítőn nézhette a színpadon
történteket. A nap látványos
tűzijátékkal zárult.
TA 
Üveges Sándor őszintén beszélt az ünneplőkhöz (Fotó: Györkös)
Az Agórán százak ünnepeltek (Fotó: Györkös)
A tűzijáték mindig kicsit misztikus élmény (Fotó: Györkös)
Ünnep
baljósváltozásokkal
A száraz tények szerint „csak” annyi történt, hogy har-
minc év hagyományát megtörve az idén nem a város első
választott embere, Schwartz Béla polgármester, hanem
egy országgyűlési képviselő, Fenyvesi Zoltán szegte meg
augusztus 20-án a tósoki katolikus templomnál az ün-
nepi kenyeret. A kulisszák mögé nézve azonban ennél
sokkal többről van szó. Mégpedig helyi politikai (NER)
lovagiatlanságról és talán kisebb egyházi paradigmavál-
tásról is, amit a régebbi hívek nem igazán örömmel üd-
vözölnek. Sőt.
Amint a hír eljutott hozzánk, felhívtuk Bakos Frigyes
atyát, a Jézus Szíve plébánia vezetőjét. Ő Poncius Pilá-
tushoz hasonlóan – hiszen volt honnan vennie a példát
– azonnal mosta kezeit és a helyi egyházi grémiumra
hivatkozott, amelyik az inkriminált döntést meghozta.
Állítása szerint ő megtett minden tőle telhetőt, hiszen
meghívta Schwartzot és Fenyvesit is a kenyérszegésre, az
egyházközség vezetőinek döntése viszont az volt, hogy
az ünnepi kenyeret Fenyvesi szegje meg, mert hogy ő az
országgyűlési képviselő. Fenyvesi meglehetősen lova-
giatlan NER-lovagként viselkedik ebben a szituációban,
mivel azt is közölte Frigyes atyával, ha nem ő szegheti
meg a kenyeret, hanem a polgármester teszi ezt, ő el
sem megy az ünnepségre.
Tudni kell, hogy a kenyérszegés aktusa kezdetektől, már
tanácselnök korában is Schwartz Bélához kötődött, mi
több, amikor nem ő volt a polgármester nem is volt ilyen
szertartás. Új fejlemény, hogy Frigyes atya a tisztességet
most egy országgyűlési képviselőnek játssza át, aki kö-
rülbelül harminc ezüstpénznek megfelelő összeggel tá-
mogatta a katolikus egyházközséget.
Lehet, hogy Frigyes atya tetteivel nem jó útra tévedt, de
nem most, hanem már korábban. Megosztó, autoritásba
hajló személyisége a korábbi egyházközségi világi vezető
Angermayer József lemondásához is vezetett, aki nem
látta lehetőségét, hogy együttműködjön Bakos Frigyes-
sel, aki „kirúgta a régieket” az egyházközség vezetéséből
és politika is vegyült a vallási tanai közé. A korábbi plé-
bános „Sanyi bácsi” kezdeményezése jó volt és évtize-
deken keresztül működött. A polgármester szegte meg a
megszentelt kenyeret és ezt mindenki így tartotta termé-
szetesnek.
– Ha felkért volna vezetőnek, akkor sem vállaltam volna,
de fel sem kért – összegezte véleményét Angermayer Jó-
zsef.
Scheidl Gyula, korábbi egyházközségi vezetőségi tag
ugyancsak elégedetlenségének adott hangot.
– A kenyérszegés szokása Schwartz Bélához kötődött
kezdetektől, mikortól a búcsút bevezettük. Olyannyira,
hogy mikor nem ő volt a polgármester, erre az aktusra
nem is került sor. A kenyérszegés és a kenyérszentelés
politikamentesen zajlott és nem is szabadna belevinni
azt. Erővel mindent meg lehet változtatni, de módot sem
kellett volna adni arra, hogy erre a változtatásra sor ke-
rüljön. Hosszú éveken keresztül, nagyon szépen zajlottak
ezek az ünnepségek – fogalmazott.
Vagyis a politika előrenyomulásával ez az ezeréves törté-
nelmünkre emlékeztető hagyomány is egyre jobban eltá-
volodik az emberi lélek jobbik oldalától és a politikát, a
megfélemlítést és a gazdaságot választja fegyveréül. Így
változik (át) az alkotmány ünnepe valami mássá, idegen-
né. Lassú, talán a pokolba vezető folyamat ez. Mint hogy
már alkotmányunk sincsen…
Lékó Sándor 
ASZ 2 2018. AUGUSZTUS 24.
A CSÁÓ-nak költöznie kell! A helyi közösségi közlekedés 2018. évi
támogatására kiírt pályázat benyújtási
határidejének közeledte miatt rendkívüli
testületi ülést tartottak a közelmúltban a város
képviselői, de más fontos napirendi pontokat is
tárgyaltak. Szó esett többek között testvérvárosi
kapcsolat létesítéséről az 1,2 millió lakosú,
kínai Donghai városával és a padragkúti CSÁÓ
(Családok Átmeneti Otthona) épületének
megvásárlásáról, valamint az idei költségvetés
módosításáról is.
Elsőként Ajka Város Ön-
kormányzatának 2018. évi
költségvetésének módosítá-
sát fogadták el a képviselők 8
igen, 5 tartózkodás mellett.
Következőnek egyhangúlag
(tehát pártszínektől függetle-
nül) támogatták a Városfej-
lesztési Program keretében
2018/2019-ben megvalósítan-
dó fejlesztések finanszírozá-
sához egy 950 millió forintos
célhitel felvételét, amelyekből
út, járda beruházások és fel-
újítások megvalósítását tűzte
ki célul az önkormányzat.
Határoztak még a település-
képi rendelet módosításáról,
a helyi közösségi közlekedés
támogatásának igényléséről,
valamint a Pápai Tankerületi
Központtal kötött vagyonke-
zelési szerződés módosításá-
ról. Jóváhagyták a Fenntart-
ható Energia és Klíma Akci-
óterv (SECAP) kidolgozása
Veszprém megyében című
pályázathoz kapcsolódó köz-
beszerzés lefolytatását is.
A testület a kínai Donghai
városával létesítendő testvér-
városi kapcsolat előkészítését
egyhangúlag támogatta, de a
képviselők egyöntetű vélemé-
nye szerint ez csak egy jelké-
pes döntés volt az augusztus
25-ei találkozó előtt, mikor
is többtagú donghai-i delegá-
ció érkezik városunkba, hogy
konkrétan kifejezzék szán-
dékukat a későbbi együtt-
működés kereteit illetően. A
Kelet-Kínában található 1,23
milliós lakosú tengerparti te-
lepülés képviseletében Wu Li-
ming, a Kínai-Magyar Baráti
Társaság tagja, 2018 márciu-
sában kereste meg Ajka Város
Önkormányzatát azzal a cél-
lal, hogy tolmácsolja Dong-
hai városának elképzelését,
miszerint a két település kö-
zött területi együttműködés,
vagyis testvérvárosi kapcsolat
jöhetne létre, hiszen az üveg,
vagyis a kristály összekötő
kapocs a két város életében.
(Arról, hogy születik-e tényle-
ges megállapodás a két telepü-
lés vezetése között, következő
számunkban olvashatnak).
A padragkúti Családok Át-
meneti Otthonaként működő
intézmény épületének megvá-
sárlása új napirendi pontként
került az előterjesztések közé,
hiszen a városvezetés a helyi
lakosok bevonásával fórumot
tartott július 24-én, ahol a
Padragkúton élők véleményé-
re voltak kíváncsiak a prob-
lémáikat illetően. A sokakat
megmozgató közösségi prog-
ram, amelyről korábbi lap-
számunkban már részletesen
beszámoltunk, markánsan rá-
világított arra, hogy a helyiek
szerint az egyik fő probléma-
forrást az épületben élők vi-
selkedése, beilleszkedési haj-
landóságának hiánya okozza
a településrészen, ezért nagy
többséggel nyilvánítottak vé-
leményt amellett, hogy az ön-
kormányzat vásárolja meg az
ingatlant és „tegyen rendet” a
környéken.
A fórum tapasztalatairól és
az önkormányzat lehetséges
hasznosítási terveiről dr. Já-
ger László címzetes főjegyző
tájékoztatta a testület tagja-
it, rámutatva hogy a CSÁÓ-t
egy alapítvány működteti,
amelynek 2021-ig van bérle-
ti szerződése az épületre, ám
a tulajdonosok hajlandónak
mutatkoznak az eladásra az
önkormányzat vételi szándé-
ka esetén előbb is, hiszen a
helyi lakosságban ellenérzést
vált ki az intézmény működé-
se. A sok feszültség és problé-
ma pedig rányomja a bélyegét
a településrészen élők min-
dennapjaira is, ezért az ön-
kormányzat szorgalmazza a
terület mielőbbi megvásárlá-
sát, amivel egyrészt orvosolni
kívánják a helyiek problémáit,
másrészt lehetőséget akarnak
biztosítani a fiataloknak arra,
hogy kedvező feltételek mel-
lett jussanak lakáshoz, hiszen
a városban működő fecskeház
már nem tudja kielégíteni a
felmerülő igényeket.
Puskás Károly (Fidesz-KD-
NP), a településrész önkor-
mányzati képviselője örömét
fejezte ki az önkormányzat
szándékát illetően, hiszen így
megoldódni látszik a helyiek
problémája. Ravasz Tibor (Fi-
desz-KDNP) szintén támoga-
tását fejezte ki, hiszen a nap
során elfogadott hitelfelvétel-
ből erre a célra is különített
el összeget az önkormányzat.
Másik felvetése egy idősek ott-
hona megvalósítása lett volna,
de a fiatalok segítését is jó öt-
letnek tartja.
Zárásként Schwartz Béla
(MSZP) polgármester hang-
súlyozta, hogy a padragkútiak
a fórumon jelezték, hogy ez az
igazi demokrácia, hiszen ők
maguk szavazhatták meg mit
szeretnének, ebben pedig az
önkormányzat partner volt.
Az épület megvásárlását egy-
hangúlag támogatta a testület,
így nagyjából 1-1,5 éven belül
az alapítványnak máshova kell
költöztetnie az ott lakókat.
A képviselők utolsóként az
Új Vásártér Kft. végelszámo-
lásának lezárását vitatták meg
zárt ülés keretében.
SzR. 
Jól felkészült káplán kezdte
meg a szolgálatát Ajkán
A vasárnapi szentmise
előtt a csak néhány hete fel-
szentelt új pap Simon László
atya, két kisgyermeket ke-
resztelt meg a Jézus Szíve
templomban. A szertartás
kezdetén Reitter István kö-
szöntötte őt a hívek nevében
első szolgálati helyén azt
kívánva neki, hogy mun-
kálkodásával érdemelje ki
Istennek és az egyházközség
tagjainak szeretetét.
A felolvasott igék generálta
beszédét a minket, embere-
ket irányító három fő adott-
ságunk köré fonta, amelyek
az ész, az értelem és a szív. Az
ész a hogyanokra ad választ, a
tudományos és technológiai
eredményeinket hozza létre.
Sajnos ma szinte minden em-
ber ettől reméli a boldogság
elérését is, ez pedig tévedés,
erre már a görög filozófusok
is rámutattak. Az értelem a
miérteket keresi, a legfonto-
sabbak ezek közt a létünkre a
világmindenség működésére
adható válaszok keresése. A
szív - amely a lelkünk szino-
nimája - rejti az egyedi és igazi
valónkat és csak ott lehetünk
teljesen szabadok, megszaba-
dulhatunk a félelmeinktől is.
Adjunk hát lehetőséget és időt
az értelmünknek, hogy a szí-
vünk felé való utazást vezet-
hesse, mert ott találkozhatunk
a bennünk lakó Istennel is,
aki a legfontosabb parancsa-
ként a szeretetet nevezte meg
felénk. Nem a külsőségekben
megnyilvánuló vallásosság,
hanem az élő kapcsolat Isten-
nel vezethet el minket az örök
életbe, amelyet Jézus Krisz-
tus áldozata nyitott meg szá-
munkra, ha hiszünk benne és
minden erőnkkel követjük a
szeretet parancsolatát.
A mise után a hívekkel be-
szélgetve egyöntetű volt a
vélemény, hogy megint egy
szimpatikus, jól felkészült
és elhivatott lelkész kezdte
meg munkáját Ajkán. Bakos
Frigyes atya mellett munkál-
kodva hamarosan alkalmassá
válik arra - amint már eddig
többen is -, hogy saját plébá-
niát vezethessen sikeresen,
Istennek és embereknek is tet-
szően.
Peternics Mihály 
Simon László atya misézik a Jézus Szíve templomban
 (Fotó: Györkös)
„Láthatatlan”mégis,
rendkívül fontos
munkát végeznek!
Általában ami az egyik embernek kikapcsolódás és szóra-
kozás, az a másiknak munka. Így van ez az ünnepekkel és a
városi rendezvényekkel is, ahol a tömegek igényeinek kiszol-
gálásáért számos szakma képviselői felelnek. Hosszú lenne
a felsorolás, de sok más mellett a mentők, a polgárőrök, a
vendéglátósok, a rendezvényszervezők, a média munkatársai,
vagy éppen a köztisztaságért felelős csapatok is azért dolgoz-
nak, hogy a többiek biztonságban, tisztaságban, megfelelő kö-
rülmények között és a legfrissebb információkkal felvértezve
érezhessék jól magukat.
Ez gyakran éjszakai műszakkal, hétvégi munkavégzéssel, ko-
ránkeléssel, vagy akár a hőségben való helytállással jár, de aki
ilyen hivatást választ, az nem is gondolkodik a másoknak eset-
leg szokatlannak tűnő helyzeteken, időpontokon, csak teszi a
dolgát, ahogy azt kell.
Az említett szakmák magukban is megérnek egy-egy cikket,
hiszen a társadalom nem feltétlen tudja hogyan is telik egy-egy
nap a felsorolt munkakörök bármelyikében.
Az Avar Ajka Nonprofit Kft. köztisztaságért felelős csoportjá-
ban dolgozók munkája „fel sem tűnik” a városlakóknak, ha jól
csinálják, hiszen az a természetes, hogy tiszta utca, rendezett
környezet fogad mindenkit, ha kilép az otthonából. Valószínű-
leg pont ezért ők kapják leghamarabb az elégedetlenkedést
és negatív visszajelzéseket is, ha valahol nem az a látvány
fogadja a polgárokat, mint amit megszoktak. Egy túlcsorduló
szemétgyűjtő, vagy egy felborított kuka képe elégendő ahhoz,
hogy indulatokat szüljön, holott saját magunkba is érdemes
lenne egy kicsit rendet tenni.
Másokat szóban inzultálni mindig a könnyebbik út, hogy nem
csinálnak semmit, de vajon mi tisztában vagyunk-e azzal, hogy
hogyan is kellene a szemét-kérdést jól kezelni? Tudjuk-e, hogy
mi kerülhet a szelektív konténerekbe (így is válogatjuk otthon?),
na és rászólunk a mellettünk lévőre, ha eldobja a cigaretta
csikket, a sörös dobozt, vagy a zsebkendőt az utcán? (Tiszte-
let a kivételnek, aki tudja, minek hol a helye). Valószínűleg a
válasz nem. A köztisztaságért felelős csapat azt szedi napról
napra össze, amivel mi nem vagyunk hajlandóak foglalkozni.
Munkájuk tehát olyan, mint otthon a háziasszonyoké. Tisztán
tartják a várost és akkor jó, ha ebből semmit sem veszünk
észre, ha vendégségbe megyünk hozzájuk, vagyis kilépünk az
ajtón, persze a hiánya rögvest szemet szúr…
Sokan ennek ellenére úgy tekintenek rájuk, mint akik kötele-
sek mindent megtenni és elviselni (hiszen ezt vállalták), holott
ők is emberek, így a cél az lenne, hogy ne megnehezítsük, ha-
nem felgyorsítsuk a munkájukat, mert bizony hatan látják el
ezt a feladatot egész Ajkán, ahol köztudottan is közel 30.000
ember él. A csapat több mint 400 kézi hulladékgyűjtő napi
ürítését és az elszóródott szemét gyűjtését végzi, utcát söpör
és részt vesz a komplex munkákban is. Ilyen feladat többek
között a városi rendezvények helyszínének megtisztítása még
a program végén, vagy másnap kora hajnalban, hogy mire fel-
ébred a településen élők többsége, ismét rend és tisztaság
legyen. Pont ezért nem mindegy hogyan köszönjük meg nekik
szavak nélkül a folyamatos jelenlétet, szétszórt üvegekkel és
vandalizmussal, vagy felelősségteljesen gondolkodva, a kuká-
ba helyezve (ha megtelik, akkor pedig a tövéhez összegyűjtve)
a buli kellékeit…
SzR. 
Vajon meg is fizetik őket? (Fotó: Györkös)
Menhelyi
tapasztalatok
Az Ajkai Vahúr Állatvé-
dő Egyesületnél diákok
is dolgozhatnak nya-
ranta, vagy a közösségi
szolgálat keretében. Ez
idő alatt nemcsak, hogy
megismerhetik a men-
hely életét, de tapasz-
talatot is szerezhetnek
a helyes állattartás mi-
benlétéről. Az egyesü-
letnél szerzett tapasz-
talatairól Kocsis Ingrid
diákolvasónk számolt
be lapunknak. Írását a
www.ajkaiszo.hu olda-
lon az Olvasóink írják
rovatban közöljük.
Mozgás, játék
és közös koreográfiák
Serdülő és junior korcsopor-
tos versenyzők is segítették az
oktatók munkáját a Dinamik
Rock and Roll Klub napközis
tánctáborban.
Augusztus 6-tól a Civil Ház-
ban negyvenen vettek részt a
foglalkozásokon, a legfiata-
labb még nem volt négy éves,
a legidősebb tizenhét.
Dr.Horváthné Baráth Piros-
ka edzőtől megtudtuk, hogy
többen táboroztak olyanok,
akik eddig nem rockyztak,
de szerették volna kipróbálni,
hogy ha tetszik nekik a moz-
gásforma, szeptembertől be
is iratkozzanak az edzésekre.
Az oktatást az egykori sikeres
táncos, ma már testnevelő ta-
nár Kövesi Kíra tartotta, vala-
mint a junior versenyzők.
A mozgás és játék mellett
közös koreográfiát is tanultak
a gyerekek. A középhaladók a
saját csoportjuk koreográfiá-
it is gyakorolták. Augusztus
második hetében a verseny-
zők tartották a foglalkozáso-
kat. Mindkét táborban részt
vett a világranglista hatodik
helyén álló junior páros, Poór
Dániel és Bárdosi Violett is,
akik számára augusztus elején
már elkezdődött a felkészülés
a következő versenyekre. Az
őszi szezont egy világbajnok-
sággal kezdik Schaffhausen-
ben szeptember 15-én, amire
új zenével és koreográfiával
készülnek edzőik, Horváth
Márk és Horváth-Matán Szil-
via segítségével.
TA 
ASZ32018. AUGUSZTUS 24.
FejlesztésekUnnában,
az ajkai tapasztalatok
alapján
Hasznos tapasztalatokkal
és új, számukra is alkalmaz-
ható ötletekkel gazdagodott
az itt töltött néhány nap
során a német delegáció a
szociális városrehabilitációs
kérdéseket illetően, illetve
a helyiek megszólításának
témakörében, így az augusz-
tus 20-ai programsorozatot
követően elégedetten tértek
haza, településünk testvér-
városába, Unnába, ahol a lá-
tottakat ők is szeretnék vala-
milyen formában megvaló-
sítani az ajkai példa alapján.
Az öttagú küldöttség (Re-
nate Nick polgármesterhe-
lyettes, Bernd Dreisbusch
SPD, Franz Rottinger CDU,
Werner Neumann, rész-
legvezető a szociális és la-
kásügyeknél) augusztus
18-án érkezett Kispál Beáta
Testvérvárosi és Európaügyi
megbízott vezetésével Ajká-
ra, hogy egyrészt ápolják a
német-magyar barátságot és
a két település közötti kap-
csolatot, másrészt végigjár-
ják azokat a helyszíneket,
illetve megismerjék azon fo-
lyamatokat, ahol változások
történtek az elmúlt időszak-
ban.
A csapatot Tóth Gergely,
az önkormányzat stratégiai
és fejlesztési referense, il-
letve Varga Andrea, a Kris-
tály-völgy Egyesület elnöke
kalauzolta a városban, be-
mutatva a szociális városre-
habilitációs projekt eredmé-
nyeit és a helyi fejlesztéseket,
amelyek Ajka lakosságát és
vezetését valamilyen módon
közelebb hozták egymáshoz.
Az Ajka-túrán a delegáció
képet kaphatott továbbá a
jelenleg is folyamatban lévő
változásokról, amelyek kö-
zött az Ajka megújul pro-
jekt, az Okosház, a közössé-
gi tervezés és kertészkedés, a
Sportváros fejlesztése, vala-
mint a Panel-program is he-
lyet kapott, de az elektromos
töltőállomás helyi úttörő
szerepéről és a molinókam-
pányról is tájékozódhattak a
vendégek.
A németek egyöntetű véle-
ménye az volt, hogy sokat le-
hetett tanulni a látogatásból,
mert a saját szemükkel lát-
ták, hogy itt kapcsolat van a
város vezetése és a lakosság
között. Ennek jó példájaként
az Ajka megújul molinókat
és reklámokat emelték ki,
amik szerintük nagyszerűen
mutatják be, hogy változás
várható a település adott ré-
szén, amiről a polgárok idő-
ben értesülhetnek. Így van
idejük felkészülni rá és be is
vonódnak általa, hiszen tud-
ják mi várható a jövőben.
Jónak tartották a város-
rehabilitációs törekvések és
a közösségek elérésének új-
szerűségét is (lásd közössé-
gi kertészkedés Bolgárkert,
vagy többek között a sérül-
tek bevonása a programok-
ba), ahol igazán erősen jelen
van az európai gondolko-
dásmód és az uniós eszmék
valóban a gyakorlatban va-
lósulhatnak meg.
Az EU kapcsán megemlí-
tették, hogy szerintük több
mint gesztus az, hogy Ajkán
van már Unna utca, hiszen
ez egy plusz összekapcsoló
erő a testvérvárosok között.
Zárásként azt is megtud-
tuk a delegációtól, hogy kö-
szönetüket szeretnék kife-
jezni a jó tapasztalatokért,
mert évről évre mikor Ajká-
ra látogatnak látják, hogy a
település fejlődik, így egy-
re inkább olyan számukra,
mintha a családjukhoz jön-
nének haza. Élhető városnak
tartják településünket, aho-
va jó visszatérni.
SzR. 
Szólt a rock és a roll az utcáról
 Sokan néznek irigykedve az Ajkán élő
emberekre, azt hangsúlyozva, hogy „milyen jó
nektek, mennyi program van a városotokban”.
Az sem ritka, hogy csodálkozva, vagy némi
egészséges irigységgel tarkítva teszik fel a
kérdést, hogy tényleg fellépett XY (be lehet
helyettesíteni a Wellhellot, a Kowalsy meg a
Vegát, vagy bárkit) valamelyik ingyenes városi
rendezvényeteken? Ehhez képest az itt élők egy
részétől folyton azt hallani, hogy Ajkán soha
semmi nincsen. A másik véglet meg pont azon
panaszkodik, hogy túl sok a rendezvény és
hangos.
Közeledik Ajka várossá nyil-
vánításának 60. évfordulója,
amit az önkormányzat a vá-
rosrészekkel karöltve szeretne
méltó módon megünnepelni. A
programok természetesen zajjal
fognak járni, de  azt tanácsoljuk,
hogy a mérgelődés, feljelentgetés
helyettmindenkipróbáljamagát
inkább jól érezni, legyen része és
részese az ünnepnek, találja meg
a neki tetsző programot.
A ráhangolódást érdemes
már idén elkezdeni, amelyre re-
mek alkalmat biztosított a már
hagyományosnak mondható
Ajkai Rock Randevú, ahol helyi
és környékbeli zenekarok kap-
tak lehetőséget, hogy megmu-
tassák magukat a közönségnek.
A fellépők között akadt olyan,
aki időközben visszamondta,
de olyan is, aki névről isme-
retlennek tűnt, ám a színpadra
lépéskor kiderült, hogy ismerős
arcok állnak mögötte, csak új
néven. Ilyen volt az első fellépő
Biorock Company is, melynek
alapító tagjai 2014-ben Rajbizli
néven hozták létre a zenekart.
Az idei évtől megváltozott fel-
állással és új névvel működnek
tovább.Tavasszalkészültelsaját
dalaikat is tartalmazó lemezük.
A srácok ebből hoztak némi
ízelítőt a közönségnek, néhány
népszerű dal feldolgozásával
megfűszerezve.
A folytatásban a tavaly ala-
kult Kripton amatőr Hard
Rock együttes lépett a színpad-
ra. Műsoruk nagyrészt feldol-
gozásokból állt, de saját szá-
mokat is hallhattunk tőlük. Az
együttes saját bevallása szerint
a zenei stílusfelfogás egy szív-
ként dübörög bennük. Játszot-
tak Lordot, Ossiant, Tankcsap-
dát, P. Boxot, Oment és nagysi-
kerű Kalapács számokat is.
Ahogy a nap elbújt, úgy kez-
dett megtelni az Agóra is. A
Rekviemzenekar20órakorcsa-
pott a húrok közé. Az amatőr
Hard Rock együttes 2007-es
megalakulása óta számos tag-
váltáson ment keresztül, ám a
jelenlegi formáció már nyolc
éve változatlan. Ezalatt az idő
alatt a közönség már megszok-
hatta, hogy számos saját szer-
zeménnyel állnak a színpadra,
nem volt ez most sem másként,
repertoárjuk szinte kivétel nél-
kül saját dalokból állt.
Azt est utolsó fellépője sem
volt ismeretlen az ajkai közön-
ségnek. Karika Rudolf távozá-
sával a csapat ugyan négytagú-
ra redukálódott, de a tagok
némi átszervezéssel megoldot-
ták Rudi kiváltását. Az Iron
Bird zenekar 2014-ben alakult,
fennállásuk alatt, nem csak itt-
hon, de külföldön is jártak, sok
színpad kopott a talpuk alatt.
A keményebb stílust képviselő
csapatnak a napokban jelent
meg bemutatkozó kislemeze.
A pénteki est zárásaként Lord,
Black Sabbath, Moby Dick,
Ossian, AC/DC, Metallica és
Europe dalok feldolgozása
mellett, saját szerzeményeikből
is hallhatott a közönség.
Nem mindenki örült a rock
életérzésnek, akadt ugyanis
több fanyalgó, aki igyekezett
megkeseríteni a szervezők éle-
tét. Alig kezdődtek el a kon-
certek, többen már a hivatalig
rohantak, hogy hangot adja-
nak nemtetszésüknek, elvégre
itt lenne már az ideje a zenés
rendezvények betiltásának vá-
rosszerte. Valószínűleg abba
nem gondoltak bele, hogy ez
esetben a nyugdíjas progra-
mok is elvesztenék létjogosult-
ságukat…
A rock randevú második
napján a Hangadók zenekar
volt az első fellépő. A csapat
koncertje kissé kalandosra si-
keredett, ugyanis a számok
sorrendjét tartalmazó listát
a kocsiban felejtették, így ve-
zetőjük Pallagi Attila koncert
közben találta ki, hogy mit is
játszanak. Fogyatékkal élő ze-
nészek lévén ez nem kis telje-
sítmény volt tőlük. A feladatot
mégis hibátlanul oldották meg.
Repertoárjuk főleg rockos da-
lokból állt össze. A zenekar
idén ünnepli fennállásának
tizedik évét, ez idő alatt több-
ször léptek fel külföldön is.
Országszerte pedig átlagosan
30 koncertet vállalnak évente.
Műsoruk ma már több mint
2 óra, melyben saját dalok és
népszerű feldolgozások is sze-
repelnek. A jó hangulat náluk
mindig garantált, ezúttal az
utánuk következő Payback ze-
nekarnak ágyaztak meg e té-
ren, ami 2016 nyarán alakult.
A Payback célja az, hogy meg-
mutassa az embereknek, hogy
igenis van igény az általuk kép-
viselt műfajra.
A szombati nap a tervezett-
nél kicsit rövidebbre sikere-
dett, ugyanis a Rakéta Presszó
zenekar lemondta a fellépést.
A „kicsengető szerep” a fris-
sen alakult Milord zenekarnak
jutott. Nevüket nem a brit víg-
játéksorozat, hanem a szom-
bathelyi Lord zenekar ihlette.
Alapítójuk Karika Rudolf jó
barátságot ápol Erős Attilával,
a Lord zenekar énekesével.
Az együttes 2018 februárjá-
ban jött létre, amikor Rudi el-
hagyta no nem a várost, csak a
régi csapatát az IronBird-öt. La-
punknak elárulta távozásának
okát is, ami pusztán annyi volt,
hogy nem jött be neki a csapat
által játszott keményebb vonal.
Úgy tűnt, hogy hosszabb időre
abbahagyja a zenélést, de össze-
hozta a sors régi ismerősökkel,
akikkel együtt zenélt korábban,
ekkor döntöttek a Milord meg-
alapítása mellett, ami csak Lord
számokat játszik. Ezt nem is
esik nehezükre megtartani, hi-
szen a tagokat a Lord zenéjének
a szeretete kovácsolta össze.
A rock randevú sztárfellé-
pője idén Deák Bill Gyula volt,
akinek vasárnap esti koncert-
je előtt a Wolfram együttes
segített a ráhangolódásban.
Délután 5-től Pomázi Lászlót,
vagyis Pomát kísérték a szín-
padon. Pomázi szórakoztató
zenészként már 50 éve játszik
különböző zenekarokban,
mint gitáros énekes. Jelenleg
is több zenekari formáció tag-
ja. A zárónapra a nagy múltú
együttesek gitárszámait hozta
el a közönségnek. Műsorával
visszarepülhettünk a 60-as
évekbe. A főként The Shadows
és a The Sputnicks darabjai
segítettek igazi retró hangula-
tot teremteni, amit a Wolfram
csak tovább erősített. Az 1970-
ben alakult zenekar eddigi 48
éve alatt nagyjából 40 zenész
fordult meg a csapatban, mely-
nek különlegessége, hogy két
felállással is rendelkeznek, egy
parti és egy koncert zenekar-
ral, hogy mindig alkalmaz-
kodhassanak az igényekhez.
Este kilencre zsúfolásig meg-
telt az Agóra, amikor is kezde-
tét vette Bill kapitány koncert-
je, amit idén az égiek is tolerál-
tak, így a Rossz vér és a Zöld
csillag is betölthette a teret.
F.P.T. 
Hirdessen az Ajkai Szóban!
Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén
a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél.
Telefon: 06-88/521-164
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com
Web: www.ajkaimediakft.hu
Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor.
Deák Bill Gyula a hazai blues ikonja (Fotó: Futó)
A hangerő néha „kiverte a biz-
tosítékot” (Fotó: Futó)
Hangadók – fáradtan, de boldogan (Fotó: Futó)
Kívánj valamint, ha látsz
egy hullócsillagot!
A Perseida meteorraj idei maximumát a közelmúltban élvez-
hették az eget kémlelők, amelyet a Bakonyi Csillagászati Egye-
sület egész estés programmal tett még felejthetetlenebbé a
Nomádia Szabadidő Parkban.
Több mint százan csatlakoztak az egyesület tagjaihoz, hogy
együtt csodálhassák meg az égi tüneményeket, illetve kikap-
csolódhassanak a kissé hűvös és párás nyári estén.
A rendezvény szabadtéri vetítéssel indult, amelyben a hulló-
csillagok kultúránkban, néphiedelmeinkben elfoglalt helyéről
Ivanics-Rieger Klaudia beszélt az egybegyűlteknek. Az előa-
dás második felében Ivanics Ferenc elnök a meteorrajok ki-
alakulását és a jelenség észlelésének módját mutatta be az
érdeklődő közönségnek.
A prezentáció anyagából több kérdést is feltettek a jelenlévők-
nek, a jól válaszolók között így új gazdára találhatott két kicsi
Chelyabinsk meteorit, 3 suevit darabka és egy nagy fali csillag-
térkép is.
A nyeremények kiosztása után az egyesület tagjai a távcsö-
veknél várták a vendégeket, hogy a Mars, Jupiter, Szaturnusz
bolygók bemutatásával vegye kezdetét a tényleges égkémle-
lés. Már a távcsövezés alatt több hullócsillagot (meteort) is lát-
hatott a publikum, de az igazi érdekességek éjfél után érkeztek
az égen. Sokan addigra feladták a hideg elleni harcot, de a
kitartók látványos tűzgömböket és más perseidákat is észlel-
hettek.
SzR. 
Városi Intézmények Működtető Szervezete
Központi háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet
ügyeleti ápoló munkakörbe
kollégát keres.
Érdeklődni:
Ajka, Bródy Imre utca 6. Tel.:+36-20-622 – 8585
ASZ 4 2018. AUGUSZTUS 24.
Erzsébet tábor
Papírsárkánytól az élményekig
Az Ajkai Család és Gyer-
mekjóléti Központ második
alkalommal pályázott sikere-
sen az Erzsébet program felhí-
vására, így támogatott forrás-
ból ismét meg tudták szervez-
ni nyári napközis táborukat.
Poórné Mátrai Zsuzsanna és
Vajda Lászlóné családsegítők
hátrányos helyzetű, veszélyez-
tetett gyermekeket láttak ven-
dégül egy hétig. A táborban
változatos, színes programok-
ban vehettek részt a gyerme-
kek, ahol az egészséges, bősé-
ges, napi négyszeri étkezés is
biztosított volt. A program-
ban szerepelt csapatépítés,
közösségfejlesztés ügyességi
feladatokkal, sportverseny és
játékos kvíz is, amelynek fó-
kuszában a Csónakázó-tónál
található Fekete István állat-
park állt.
A csingeri Parkerdő a Bányá-
szati Múzeum megtekintésére
és túrázásra nyújtott lehetősé-
get, ahol szalonnát és kolbászt
is sütöttek a táborozók.
Nagyvázsonyban a Kinizsi
várat és a Postamúzeumot
nézték meg, de a zánkai für-
dőzés is sok új élményt nyúj-
tott a csapatnak.
A hét során a Nomádia Sza-
badidőpark sem maradhatott
ki, így a kalandhajó és a tuta-
jozás kipróbálása, vagy éppen
a palánkvár meghódítása is
izgalmakat tartogatott a gye-
rekseregnek.
Az Ajkai Tűzoltóparancs-
nokságon ízelítőt kaptak a
tábor résztvevői a lánglova-
gok munkájából, de a közös
fagyizásnak, az ugrálóvárnak
és az önfeledt vidámságnak is
jutott hely az együtt töltött idő
alatt. Angermayer Judittal pa-
pírsárkányt készített a csoport
a tábor zárónapján.
Kupi Andrea Évától, az Ajkai
Család és Gyermekjóléti Köz-
pont igazgatójától megtudtuk,
hogy az intézmény munkatár-
sai a prevenciós tevékenysé-
gek megvalósítására különös
figyelmet fordítanak, hiszen a
gyermekek számára a pozitív
megerősítések, a közösség for-
máló ereje, a közösen, haszno-
san, együtt eltöltött szabadidő
olyan pluszt adhatnak, ame-
lyekkel az érzelmi fejlődésük
sokat gazdagodhat.
A programok megválasztá-
sánál törekedtek arra a család-
segítők, hogy olyan élmények-
kel térhessenek haza a táboro-
zók, amire a jelenlegi családi
körülményeik miatt nincs le-
hetőségük. SzR. 
Ajkai thai-box versenyzők
a világ élvonalában
Egy ajkai testvérpár, Józsa
Szabolcs (ezüst) és öccse Józsa
Szilárd (bronz) dobogós helyen
végeztek az IFMA muaythai -
vagy ahogy mi magyarok ne-
vezzük: thai-box - ifjúsági vi-
lágbajnokságon Bangkokban,
amit augusztus 2-10 között
rendeztek meg. A versenyre
82 országból 650 fiatal érke-
zett, hazánkat 11-en képvisel-
ték, megyénket pedig a Józsa
testvérek, akik el is hozták az
ezüst- és a bronzérmet, saját
kategóriájukban – tájékoztatta
lapunkat Szilágyi Arnold edző,
a Veszprémi Thai-box Egye-
sület Ajkai Szakosztályának
vezetője, többszörös magyar
muaythai bajnok.
Érdekesség, hogy a Thaiföld-
ről származó küzdősportot
eredetileg mindenfajta felsze-
relés nélkül művelték, ezért is
hívják úgynevezett pusztake-
zes harcművészetnek. Szeren-
csére ez azóta már változott, a
sportolók egységesített szabály
szerint ökölvívó kesztyűben
és különböző védőfelszerelé-
sek alkalmazásával ringben
küzdenek. Nyolc végtag tudo-
mányának is nevezik, mert az
összecsapásokban az öklökön
kívül a lábakat, térdeket és kö-
nyököket is bevethetik a győ-
zelem érdekében.
Az ajkai tehetségek a Feke-
te-Vörösmarty Iskola tanulói.
Szabolcs 13, Szilárd 11 éves és
már hat éve kezdtek érdek-
lődni a koncentrációt, fegyel-
met igénylő sportág iránt. A
muaythaihoz hasonló K1 és
kick-box szabályrendszerű
versenyeken három év tanulás
után, azaz 2015-ben indultak
először, méghozzá sikerrel,
hiszen 2017-ig számos szép
eredményt könyvelhettek el
maguknak: világbajnoki cí-
met, Európa Kupa győzelmet,
valamint több Országos Bajno-
ki címet szereztek.
A muaythai sportágban
10 éves kortól engedélyezik
a versenyzést, ezért először
2016-ban indulhattak és rög-
tön megszerezték a Magyar
Bajnoki ezüstérmet, követke-
ző évben pedig már a Magyar
Bajnoki címet is elérték. Így
2018-ban a Magyar Muaythai
Országos Sportági Szakszövet-
ség utánpótlás válogatott ke-
retének tagjai lettek. Legújabb
sikerüket tehát kemény, kitar-
tó munka előzte meg. Heti két
edzés a Civil Házban a csapat-
tal, plusz heti két magán edzés.
A felkészülés részét képezi a
rendszeres futás, erősítés, zsá-
kolás is. Erre nagy szükség van,
hiszen a fiúkra még számos
kihívás vár az idén: szakszö-
vetség által elismert versenyek,
Magyar Bajnokság és közele-
dik az Európa Bajnokság ideje
is, amit novemberben rendez-
nek meg Törökországban.
Az edző és a versenyzők
köszönik Ajka város sportve-
zetésének és az Ajkai Alumí-
niumipari Szakszervezetnek a
támogatását, hiszen nélkülük
ezeket a nagyszerű eredménye-
ket nem érhették volna el.
RÉ 
A két Józsa fiú: Szabolcs és Szilárd, Szilágyi Arnold edzővel
 (Fotó: Györkös)
Egy sikeres pályázat nyertesei (Fotó: Ajkai Család és Gyermekjóléti Központ)
Bányász
hagyományőrzők
tapasztalatcseréje
A bányász hagyományok
ápolásába be kell vonni a fia-
talokat, hiszen a ma élő egy-
kori bányászok még hitelesen
át tudják adni az ágazathoz
kötődő értékeket - hangzott
el a Csingervölgyért Egyesület
és a várpalotai Rákóczi telepi
Baráti Kör találkozóján.
Az ajkaiak nyaranta hagyo-
mányőrző tábort szerveznek
az érdeklődő iskolásoknak,
valamint Bányászatról gyer-
mekszemmel elnevezéssel
rajzpályázatot hirdetnek min-
den ősszel, az eredményhir-
detést a városi Borbála napi
ünnepségen tartják. A várpa-
lotaiak az óvodákban és isko-
lákban a bányászathoz kötődő
tárgyakkal vitrint rendeznek
be és előadásokat tartanak.
Céljuk, hogy a hagyományok
tisztelete mellett hangsúlyoz-
zák az ágazat védőszentje,
Szent Borbála kultuszát.
Einreinhof Attila, a Rákó-
czi telepiek elnöke elmondta,
hogy Bányásznapon, szeptem-
ber 1-jén avatják a Szent Bor-
bála téren a Bányászhimnuszt
játszó harangjátékot, amelyet
a két évvel ezelőtti csingeri lá-
togatásukon hallottak először
és megtetszett nekik, így in-
nentől mindennap 13 órakor
ott is felcsendül majd az isme-
rős dallam.
A két egyesület az Ajka és
Térsége Civil Szervezetek Szö-
vetsége négy évvel ezelőtti
várpalotai látogatásán vette
fel egymással a kapcsolatot,
azóta többször jártak egymás
rendezvényein. A mostani lá-
togatás alkalmával a várpalo-
tai csoport tagjai Kolontáron
a vörösiszapömlés által érin-
tett területet keresték fel, majd
Devecserbe mentek, ahol dr.
Czeidl István és Czeidl József
beszélt a városról, onnan út-
juk  a Somlóra vezetett, végül
Csingerben találkoztak a helyi
egyesület tagjaival. A program
az Ajka 60 rendezvénysorozat
része volt. TA 
Bányász hagyományőrzők – a hőskor tanúi (Fotó: Tisler)
Padtól padig esőben
a Kab hegyen
Másodszor rendezték meg
a Padtól padig elnevezésű tú-
raversenyt, amelyre tavaly 90
természetjáró jelentkezett, idén
viszont a kedvezőtlen időjárás
miatt mindössze 44-en vállal-
koztak, hiszen szakadó esőben
nem kis teljesítmény a 10, 20
vagy 30 kilométeres táv megté-
tele.
Dürgő Ágnestől, a szervező
Kórház SE elnökétől megtud-
tuk, hogy a szintidő 4, 7 és 9 óra
volt. A két rövidebb távot 16-16
benevezett választotta, a leg-
hosszabbat 12-en járták végig.
Elmondta azt is, hogy Ajkán
népszerű a természetjárás, már
országos elismertséget is kivív-
tak a városban működő termé-
szetbarát egyesületek, amelyek
között a legrégebbi az 1974-ben
alakult, ma 38 tagú Kórház SE.
Mivel a térség gazdag természe-
ti értékekben, szép tájakban és
van néhány lelkes ember, aki
vállalja a szervezést, a túrák ve-
zetését, így sokan csatlakoztak
hozzájuk az évek során.
A mostani versenyt az or-
szágos szövetség honlapján is
meghirdették, valamint soka-
kat maguk a szervezők értesí-
tettek. Az alapító tagok egyike,
Németh Zsuzsanna bronz jelvé-
nyes túravezető hangsúlyozta,
hogy amiben tud, segít a cso-
portnak.
Az elnevezés azért padtól pa-
digvolt,mertazútvonalérintet-
te a Kab-hegyi pihenőhelyeket,
például a Jószerencsét-forrást, a
Sárcsi-kutat, vagy Cservárt, sőt
a Hubertus erdei iskolát is, ahol
a résztvevők a kiállított diorá-
mát is megtekinthették, így is-
mereteket szereztek a térségben
élő állatokról, növényvilágról.
A túrázók az ország minden
tájáról érkeztek, nevezett kő-
szegi, tatabányai, budapesti,
székesfehérvári, pápai, noszlopi
és több ajkai is az erőpróbára. A
noszlopiak között volt a leendő
4. osztályos Juhász Cecília, aki
szereti a kirándulást, ugyanis
az útközben látottakból sokat
lehet tanulni szerinte. A csapat
másik tagja, Magyar Péter be-
leszületett a természetjárásba.
Kicsi kora óta szüleivel járja az
erdőt. Ma, középkorúként tár-
sadalmi munkát is végez, pél-
dául turistajelzéseket fest. Néha
azonban felhúzza a túrabakan-
csot és a helyiekkel vagy csa-
ládjával megtesz egy rövidebb
távot.
TA 
Esőben kezdték, de napsütésben értek célba (Fotó: Tisler)
ASZ52018. AUGUSZTUS 24.
Rudi bohóc a gyerekek kedvence volt most is (Fotó: Györkös)
A közönség is részt vett az eseményekben (Fotó: Györkös)
Sütés-főzés a diófák
árnyékában
 A XI. Noszlopi Diófás Főzőversenyt a
Lucullus Serlegéért augusztus 4-én rendezték
meg Noszlopon. Tizennyolc csapat nevezett a
megmérettetésre, közülük a Gasztró Angyalok
és Ördögök fantázianevet viselő nyárádiak
vehették át a legjobbnak járó serleget.
A közvetlen, baráti hangu-
latú felnőtt és ifjúsági nyílt
versenyre Ajkáról is érkeztek
csapattagok, többek között
a Főnix DC Juniort erősítve,
ám a legnagyobb utat a Tolna
megyei Ozorai Pipóék tették
meg.
Három kategóriában indul-
hatott a 148 versenyző: készít-
hettek tájételeket (magyaros,
illetve lakóhely szerinti), de
családjuk kedvenc ételeit is
bemutathatták a bírálóknak.
Szabó Péter, Kalla Kálmán,
Ferenczi István gyémánt,
Könyvné Dózsa Erzsébet, Far-
kas Zoltán arany diplomás
gasztronómusok alkották a
professzionális véleményal-
kotókat. Felső Sándor, Nosz-
lop község polgármestere és
Városi Attila iskolaigazgató
főzni szerető laikusként segí-
tették a munkát. 37 fajta étel
közül kellett kiválasztaniuk a
legízletesebbet, emellett a te-
rítéket is pontozták. Minden
csapat kapott ajándékot, ös�-
szesen 350 ezer forint érték-
ben.17 érmet osztottak ki, 2
csoport részesült különdíjban,
Lucullus Serlegével pedig a
gyakorta visszajáró nyárádiak
lettek gazdagabbak. A győztes
csapat tócsis húst készített ha-
zai alapanyagokból. Vezetőjük
elmondta, hogy állattenyész-
téssel, növénytermesztéssel
foglalkoznak a településen,
amellyel hasznos munkát biz-
tosítanak a közfoglalkoztatot-
tak számára, illetve az oktatási
intézményekbe járó csemeték
is részesülnek az egészséges,
vegyszermentes ételekből és
eltett savanyúságokból.
Az ajkai Szabó Péter főszer-
vező elmondta, hogy a ren-
dezvényen mindig az ember
áll a középpontban, hiszen a
teríték, a dekoráció sokat el-
árul a készítőjéről. Egyetlen
cél lebegett a szemük előtt,
mégpedig, hogy az emberek
jól érezzék magukat ezen a
napon, boldogok lehessenek a
diófák hűs árnyékában.
RÉ 
A nyárádiak kitettek magukért a diófák árnyékában (Fotó: Györkös)
A búcsú a családi
összetartozás jelképe is
Bakonygyepes városrész-
ben Nagyboldogasszony ün-
nepéhez, augusztus 15-éhez
közelebb eső vasárnap tartják
a búcsút minden évben. Ezút-
tal augusztus 12-én ünnepel-
tek százak a művelődési ház-
zal szemben levő főtéren, ami
2002 óta a program helyszíne.
A búcsúra ugyanúgy, ahogy
régen, ezúttal is hazajöttek a
vidéken élő rokonok és az el-
származottak, bár a szervezők
is minden évben igyekeznek
kitalálni valami újat. Idén az
Ajka60 rendezvénysorozat
keretében állították össze a
műsort, de a kedvelt és bevált
elemeken nem változtatnak.
A búcsú délelőtt szentmisé-
vel kezdődött a templomban,
majd kora délután labdarúgó
kupával és kosárlabda-do-
bással folytatódott, melyben
Kizmus Lilla, Némedi-Varga
Blanka és Lengyel Katalin, va-
lamint Kun Zoltán, Strang Pat-
rik és Kizmus Dávid bizonyult
a legjobbnak. Jutalmat kapott
legfiatalabb indulóként Papp
Milán, legidősebbként Török
Istvánné.
Ünnepi köszöntőjében Pék
Attila, a településrész önkor-
mányzati képviselője elmond-
ta, hogy a gyerekeknek a búcsú
körhintát, édességet, a felnőt-
teknek szentmisét és a délutá-
ni szórakozást jelenti. Áment
Márton, a Gyepesi Öröksé-
günk Egyesület elnöke arról
szólt, hogy a búcsú a község és
a templom védőszentjének az
ünnepe. Gyepesé Nagyboldo-
gasszony és 1910-ben Nagybol-
dogasszony napján szentelték
fel a templomot. A búcsú a csa-
ládi összetartást is szolgálta és
szolgálja a mai napig is.
Városlődről a gyerekek ked-
vence, Rudi bohóc érkezett,
hogy lekösse a legcsintalanabb
apróságok figyelmét is. Utá-
na Csocsesz vette birtokba a
színpadot. A népszerű mula-
tós énekes ugyan csupán egy
zenésszel érkezett a fellépésre,
de a harmadik dalnál már sa-
ját énekkarral büszkélkedhe-
tett. Az idősebbek vele együtt
daloltak, néhányan a színpad
előtt táncra is perdültek. A
műsoridő észrevétlenül elröp-
pent, a közönség pedig elvárta
a ráadást, majd a közös fotó-
kat. Ekkor már készülődtek a
Gyepesi Örökségünk Egyesü-
let nyugdíjas klubjának tagjai,
akik romának öltözve cigány-
táncot jártak. Műsorukat,
amelyet nagyobb közönség
előtt most mutattak be először,
Grőberné Adorján Renáta taní-
totta be.
Utánuk Badár Sándor hu-
morista következett, aki el-
mesélte, hogy nem volt sem jó
gyerek, se mintadiák, azt vi-
szont már egész fiatalon érezte,
hogy humorral könnyebb az
élet. A búcsú nem igazi bál nél-
kül, még akkor sem, ha más-
nap reggel sokaknak csörgött a
vekker, jelezvén, hogy indulni
kell dolgozni. A bálban a zenét
Pék Attila szolgáltatta hajnali
két óráig.
TA 
Speciális sportparkot
avattak városunkban
De jó is ez! - kiáltott fel uj-
jongva a látássérült   Milán,
miután gondozói segítségé-
vel fellépett a sífutó gépre és
elkezdte kézzel és lábbal haj-
tani azt. A körülötte álló ado-
mányozók és önkéntesek vele
együtt örültek. Ajka ismét be-
bizonyította, hogy a jó célért
össze tudnak fogni a legkü-
lönfélébb társadalmi helyzetű
emberek és a sérültek a kö-
zösségnek ugyanolyan fonto-
sak, mint az épek. A Molnár
Gábor Műhely Alapítvány
Móra Ferenc utcai telephe-
lyén a szabadtéri sportparkot
augusztus 17-én avatták fel.
Az 5 gép alatti 35 négy-
zetméteres területet már ko-
rábban alkalmassá tették a
sporteszközök felszerelésére,
ütésgátló burkolattal is el-
látták. Dolgoztak a területen
önkéntesként nyugdíjasok,
középiskolás diákok, az ala-
pítvány gondozottjainak és
dolgozóinak a hozzátartozói,
valamint a városban élő segí-
tő szándékú magánszemélyek
is. Vállalkozók munkával,
árengedménnyel vagy fel-
ajánlással támogatták a meg-
valósítást.
A park ötletgazdája a To-
vafutók SE tagja, Papp Fe-
renc volt, akinek gyermeke is
az alapítvány ellátottja. Az ő
kezdeményezésére a Tovafu-
tók május 1-jei országos fu-
tóversenyén a félmaratoni táv
indulói a nevezési díj egy ré-
szét felajánlották erre a célra.
Sokan, amikor meghallották,
mire gyűjtenek, felkeresték
az alapítvány helyszínen fel-
állított sátrát és tettek pénzt a
gyűjtődobozba. Később má-
sok is csatlakoztak hozzájuk.
A cél három gép megvásárlá-
sa és felállítása volt, végül az
adományozóknak köszönhe-
tően öt lett belőle. A szörf, az
evező, a lovagló, a derékmoz-
gató és a sífutó gépen egy-
szerre kilencen mozoghatnak
biztonságban, így kiscsopor-
tos sportfoglalkozásra is al-
kalmas a helyszín, ami min-
den évszakban használható.
A gépeket a Befitt Kft. mun-
katársai szállították le majd
segítettek a beszerelésben.
Riener Márta cégtulajdo-
nos kérdésünkre elmondta,
hogy az eszközöket külföld-
ről hozták be, a használójuk
a saját testsúlyával dolgozik,
így megerőltetni sem tudja
magát. Biztonságosan hasz-
nálhatják a sérültek is. Meg-
felelő karbantartás mellett az
időjárás viszontagságainak is
ellenállnak, így egész évben
lehetőséget nyújtanak a moz-
gásra.
Papp Ferenc hálás volt,
hogy sportolótársai segítet-
tek abban, hogy az alapítvány
fiataljai is megismerhessék a
mozgás örömét, egészsége-
sebben élhessenek. Dr. Péntek
Zoltán, a Tovafutók SE elnöke
segítségével  130 ezer forintot
gyűjtöttek, a további felaján-
lásokkal együtt összesen 750
ezer forint gyűlt össze.
Lovas Irén intézményveze-
tő szerint az adományozók
és önkéntesek nélkül esélyük
sem lett volna a park meg-
valósítására. Ezzel azonban
hatalmas lehetőséget kaptak
a gondozottak. Minden nap
munka és foglalkozás szü-
netében 10-15 percet tudnak
mozogni, ami a testnek és a
léleknek is hasznos, segít az
egészség megőrzésében, jó
kondíciót biztosít, valamint
örömforrás is egyben.
Az intézményvezető el-
mondta, hogy a gondozott-
jaik többsége értelmileg is
sérült, ők tudatosan nem
képesek kialakítani a testké-
püket és dolgozni azon, hogy
a célt elérjék. Őket irányíta-
ni kell. A sport, az eszközök
használata fejlesztő hatású,
ugyanis ahhoz, hogy hasz-
nálni tudják a fiatalok a gé-
peket, sok mindent meg kell
jegyezniük. Mielőtt fellépnek
azokra, meg kell kapaszkod-
niuk, ehhez tudni kell, mit és
hogyan fogjanak, melyik gép
hogyan indul, milyen moz-
gásformára alkalmas. Azok
az eszközök, amelyeket egy-
szerre ketten vagy hárman
használhatnak, megtanítja az
együttműködést, a másikra
figyelést. A mozgás a gondol-
kodást, az emlékezetet is fej-
leszti, serkenti a vérkeringést,
megdolgoztatja a szívet, segít
a testsúly csökkentésében. Az
örömmel végzett mozgás a
kedélyállapotot is javítja, így
kellemesebben telik a napjuk.
Az önkéntesek egyike, An-
germayer Fruzsina nem csak
a sportparkban segített, ha-
nem rendszeresen számíthat
rá az alapítvány. A Bánki is-
kola diákja a kötelező 50 órás
közösségi szolgálatát töltöt-
te az alapítványnál, közben
úgy megtetszett neki az ott
folyó munka, hogy azóta is
visszajár, ma önkéntes szer-
ződéssel tevékenykedik. A
munkatársak örömmel fo-
gadják az érdeklődő, segítő-
kész fiatalt, egyre több felada-
tot bíznak rá.
TA 
A különleges sportgépek széleskörű összefogással kerültek a he-
lyükre (Fotó: Györkös)
ASZ 6 2018. AUGUSZTUS 24.
Ajka TV,
a város televíziója
Az Ajkai Tükör új hírekkel
hétfőn, szerdán és pénte-
ken 19 órakor jelentke-
zik. Ismétlések kedd: 9h,
15h, 19h, 23h; szerda: 9h,
15h,  23h; csütörtök: 9h,
15h, 19h, 23h; péntek: 9h,
15h, 23h; szombat: 9h,
15h, 19h, 23h. Mindig a
megelőző adás ismétlése.
Műsoraink online is meg-
tekinthetőek a http://aj-
katv.hu weboldalon, össze-
állításaink már másnaptól
visszanézhetőek ugyanitt,
illetve az Ajka TV YouTu-
be csatornáján is. Követ-
kező adásaink pontosabb
programjáról az ajkatv.
hu és az ajkaiszo.hu hon-
lapon, valamint az AVTV
Képújságban tájékozód-
hatnak. Az Ajka TV műso-
rai élőben és utólag is bár-
mikor megtekinthetők a
http://ajkatv.hu honlapon!
A Kultik Ajkai Mozi
műsora
A kém, aki dobott engem
– akció, vígjáték
Augusztus 23., csütör-
tök- augusztus 29., szerda
között csütörtök, szom-
bat, hétfő és szerda 18:15;
péntek, vasárnap és kedd
16:00
Az elrabolt hercegnő -
animáció,családi,
Augusztus 23., csütörtök-
augusztus 29., szerda
között minden nap 14:15
Alfa 3D – akció, kaland,
dráma
Augusztus 23., csütörtök-
augusztus 29., szerda
között csütörtök, szom-
bat, hétfő és szerda 16:00;
péntek, vasárnap és kedd
18:15 ( pénteken és ked-
den 2D-s előadás lesz )
Augusztus 30., csütörtök-
szeptember 5., szerda
között csütörtök, szom-
bat, hétfő és szerda 18:15;
péntek, vasárnap és kedd
16:00
Slender Man – Az is-
meretlen rém – horror
Augusztus 23., csütörtök-
szeptember 5., szerda
között minden nap 20:30
Barátom, Róbert
Gida – an-
imáció,családi,dráma,ka-
land
Augusztus 30., csütörtök-
szeptember 5., szerda
között csütörtök, péntek,
szombat és vasárnap 13:45
Fák Jú Tanár Úr! 3. - víg-
játék
Augusztus 30., csütörtök-
szeptember 5., szerda
között csütörtök, szom-
bat, hétfő és szerda 16:00;
péntek, vasárnap és kedd
18:15
Művelődési házak
Augusztus 24-én 17 óra-
kor a Magyarpolányi szob-
rásztábor kiállításának
megnyitója a művelődési
központ kiállítótermében.
Augusztus 31-én 14 óra-
kor koszorúzás a csingeri
Bányászati Múzeum ud-
varán a Bányászati Akna-
mélyítő Vállalat kopjafájá-
nál, 15 órakor koszorúzás
Padragkúton a bányaüze-
mi emlékműnél a 68. Bá-
nyásznap tiszteletére.
Szeptember 1-jén 7 órá-
tól zenés ébresztő, a nap
folyamán koszorúzások és
megemlékezések a város
több helyszínén, 17 órától
kulturális programok a
Csingeri Közösségi Ház-
nál, végül 20 órától fák-
lyás felvonulás a Parker-
dőben a 68. Bányásznap
tiszteletére.
Szeptember 2-án 8.30
órakor ünnepi istentiszte-
let a csingeri kápolnában,
16 órakor megemlékezés
és koszorúzás Padrag-
kúton a Bányász Kegyeleti
és Emlékparkban a 68. Bá-
nyásznap tiszteletére.
Szeptember 8-án 17 órá-
tól Liget Feszt a Városi
Strand- és Élményfürdő
parkolójában.
PROGRAMAJÁNLÓA 68. Bányásznap
programja
Ajka Város Önkormányzata,
az ajkai Bányász Nyugdíjas
Szakszervezet, a padragi Bá-
nyász Nyugdíjas Szakszerve-
zet, az ajkai Bányász Hagyo-
mányőrző Kör, a Csingervöl-
gyért Egyesület, a Bódéért
Hagyományőrző Egyesület,
az ajkai Bányász Hagyo-
mányőrző Klub, a Bányász
Kulturális Egyesület és a
Nagy László Városi Könyvtár
és Szabadidő Központ vár-
ja a város lakosságát a 68.
Bányásznap ünnepi rendez-
vényeire.
Augusztus 31. péntek
14.00 Koszorúzás a csinge-
ri Bányászati Múzeum udva-
rán a Bányászati Aknamélyí-
tő Vállalat kopjafájánál
15.00 Koszorúzás Padrag-
kúton a bányaüzemi emlék-
műnél
Szeptember 1. szombat
7.00 Zenés ébresztő a vá-
ros több pontján az Ajka Vá-
rosi Bányász Fúvószenekar-
ral: Csingervölgy, Bányászte-
lep, Belváros, Padragkút.
15.00 Ünnepi megem-
lékezés és koszorúzás a
Hild-parkban lévő emlékmű-
nél
Ünnepi beszédet mond:
Győr Sándor nyugalmazott
SZB titkár
Közreműködik: Ajka Városi
Bányász Fúvószenekar
16.00 Koszorúzás Csinger-
ben a Bányászati Múzeum
udvarán
Közreműködik: Padragi Bá-
nyász Férfikórus és a Boros-
tyán Férfikar.
Bányásznapi rendezvények
a Csingeri Közösségi Háznál:
17.00 Koszorúzás a Csinge-
ri Bányász Emlékparkban
Közreműködik: a Borostyán
Férfikar
17.30 Ajka Városi Bányász
Fúvószenekar ünnepi mű-
sora
18.00 Hidasi Réka énekel
18.40 Pápai Musical Stúdió
műsora
19.30 Külön busz indulása
a Molnár Gábor Parkerdőbe
a VMK parkolójából
19.45 Külön busz indulása
a Csingeri Közösségi Háztól
20.00 Fáklyás felvonulás a
Parkerdőben az 1909-es bá-
nyaszerencsétlenség áldo-
zatainak emlékhelyéhez
Szeptember 2. vasárnap
8.30 Ünnepi istentisztelet
a csingeri kápolnában a bá-
nyászok emlékére
16.00 Megemlékezés és
koszorúzás Padragkúton a
Bányász Kegyeleti és Emlék-
parkban
Emlékezzünk együtt az ajkai
bányászatra! Jó szerencsét!
Színházbérleti felhívás a 2018/19-es évadra
A Nagy László Városi Könyvtár
és Szabadidő Központ szere-
tettel várja a színházkedvelők
jelentkezését a következő szín-
házi évad bérletes sorozatira.
Bródy bérlet: csütörtök - 4
előadás
Műsorterv:
1. Pannon Várszínház: Bűn és
bűnhődés (dráma)
2. Pannon Várszínház: Csini-
baba (zenés játék)
3. Magyar Zenés Színház: Bob
herceg (operett)
4. Veres 1 Színház: Hajszál hí-
ján Hollywood (vígjáték)
Tamási és Nagy László bérlet:
péntek, szombat - 5 előadás
Műsorterv:
1. Pannon Várszínház: Bűn és
bűnhődés (dráma)
2. Pannon Várszínház: Csini-
baba (zenés játék)
3. Magyar Zenés Színház: Bob
herceg (operett)
4. Veres 1 Színház: Hajszál hí-
ján Hollywood (vígjáték)
5. Weöres Sándor Színház: So-
sem lehet tudni (vígjáték)
A bérletek árairól a művelődé-
si központ jegypénztárában,
vagy a 88/211-745-ös telefon-
számon érdeklődhetnek. A
régi bérleteseknek lehetőséget
biztosít a vmk a bérletek meg-
újítására, amelyre augusztus
13-31-ig van lehetőség mun-
kanapokon 8-16 óráig szemé-
lyesen, vagy a fenti telefonszá-
mon. A bérletek átvétele szep-
tember 10-28-ig lehetséges
hétfőn, kedden és pénteken
10-15.30 óráig, csütörtökön
10-17 óráig. Szerdán a bérlet-
átvétel szünetel.
A Magyarpolányi Művésztelep ad ízelítőt
munkáiból
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ várja az érdeklődőket augusztus 24-én
17 órára a Bemutatkozik a Magyarpolányi Művésztelep (Válogatás az Ajkai Grafikai Műhely
és a Nemzetközi Bronzöntő- és Fafaragó tábor munkáiból 2015-2018.) című kiállításának
megnyitójára.
A kiállítást Lóska Lajos művészettörténész, az Új Művészet folyóirat rovatvezető szerkesz-
tője nyitja meg. A tárlat szeptember 10-ig, naponta 9-17 óra között, szombaton 9-15 óráig
tekinthető meg.
Gyalogos és kerékpáros túra
A Gyepesi Örökségünk Egyesület augusztus 26-án gyalogos és kerékpáros túrát szervez a
Nomádia Szabadidő parkba, ahol megtekintik a park nevezetességeit és újdonságait. Indu-
lás 14:30-kor a bakonygyepesi művelődési háztól. Csatlakozni lehet a gyepesi presszónál.
Várják a családokat is, gyerekeket, szülőket és nagyszülőket együtt. A túra az Ajka60 rendez-
vénysorozat része.
Rekreációs zenélés – Dobkör a tónál
Különleges programmal várja az érdeklő-
dőket Kovács Viktor mentálhigiénés szakem-
ber (evangélikus lelkész) augusztus 25-én 17
órától a Csónakázó-tó kórház felőli oldalán,
ahol ingyenes dobkört  szervez.
És hogy mi is az a dobkör? Sokkal több,
mint ütőshangszerek és dobolás együttese.
Benne van ugyanis a megteremtett jó han-
gulat, a ritmus, a zene, a közösség, a játék,
a felszabadultság és a tapasztalatszerzés is.
A dobok és a dobolás az az út, amin a kö-
zösség eljut a céljához, oda, ahol mindenki-
nek van hangja és ahol erre mindenki más
kíváncsi, oda, ahol a kreatív szellem min-
denkire rátalál a körben. A dobkör valójá-
ban nem hangszerek, hanem sokkal inkább
emberek köre.
Egyfajta rekreációs zenélés, amihez nem kell
semmilyen zenei előképzettség, így igazi fel-
frissülést nyújthat a szellemnek és a léleknek.
A dobkör tehát közösség, együttlét, teremtés,
jelenlét.
Jó recept kikapcsolódásra, lelki wellness gya-
nánt, csapatépítési céllal, hiszen javítja a kon-
centrálóképességet és felszabadítja az ember
kreatív energiáit, sőt stresszoldásra is alkalmas.
Mi kell hozzá? Csak te magad! De ha van
otthon hangszered, akkor természetesen azt is
hozd magaddal.
SzR. 
Ingyenes nyárzáró buli 2018-ban is
a város szívében
Ha szeptember, akkor Li-
get Feszt! Immár negyedik
alkalommal élvezhetjük
Ajka Város Önkormány-
zata, a Nagy László Váro-
si Könyvtár és Szabadidő
Központ és Dj. Herendi
Zsolt közös szervezésében
a testet átjáró ritmusokat,
valamint a Csónakázó-tó
közelségét szeptember
8-án (szombaton) az ajkai
strand parkolóban, ahol
ezernyi fergeteges pillanat
vár a kilátogatókra.
A  buli 17 órától kezdő-
dik. Dj. Herendi Zsolt, a
rendezvény főszervező-
jeként és egyúttal házi-
gazdájaként fokozza a kö-
zönség hangulatát. Nem
csak az elektronikus zene
szerelmeseit, hanem a hip-
hop és a retró stílus kedve-
lőit is várják a szervezők,
ugyanis fellép az Animal
Cannibals, a Happy Gang,
a Kerozin és a Bon-Bon is.
A dallamos slágerek mel-
lett a modern hangzásról
Dj Newik és Dj Willcox
gondoskodik majd egy-egy
erős szettben. A rendez-
vény ingyenes, így kár len-
ne kihagyni a nyárbúcsúz-
tató szabadtéri bulit.
Program:
17:00 Start Dj Herendi
19:00 Animal Cannibals
19:40 Happy Gang
20:20 Kerozin
21:00 Bon-Bon
22:00 Dj Newik
23:30 Dj Willcox
SzR. 
ASZ72018. AUGUSZTUS 24.
Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax:
88/521-100. • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik 12 600
példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN:
0238-6267
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.
Sportajánló
Sporteredmények
Labdarúgás
NB III.
Az FC Ajka augusztus 25-én
(szombaton) szomszédvári
rangadót vív Pápán 19 óra-
kor, majd szeptember 2-án
(vasárnap) fogadja a Nagyka-
nizsát 17 órakor. A klub in-
gyenes szurkolói buszt indít
Pápára, amelyre jelentkezni
az FC Ajka irodájában lehet, a
sportcentrumban. Az U19-es
és az U17-es csapat augusztus
25-én (szombaton) 10 órakor
látja vendégül a Király SZE
csapatát. Az U15-ös és az
U14-es gárda szeptember 1-én
(szombaton) 10 órakor fogad-
ja a Lurkó FC-t.
Megye I.
A Kristály augusztus 25-én
(szombaton) 17 órakor fogad-
ja a Fűzfőt, az ifjúságiak 15
órakor kezdenek. Egy héttel
később a felnőtt csapat 16.30-
kor, az ifjúságiak 14.30-kor
lépnek pályára Tihanyban.
Megye III.
A Kristály II. augusztus 26-án
(vasárnap), 17 órakor fogadja
a Sümegprágát.
NB II., nők
Női labdarúgó csapatunk au-
gusztus 25-én (szombaton),
17 órakor kezdi meg a szerep-
lését a bajnokságban, hazai
pályán a Zalaegerszeg ellen.
Városi kispályás bajnokság
I. osztály
augusztus 27. (hétfő): AEP
– Gépállat SC (17.00), ASE
Tandem – XBody (18.00),
Unimontex – Bakony-Szupe-
rinfó (19.00), Viva Tours Aj-
karendek – Bercsényi-Retró
CAffé (Ajkarendek 18.00)
szeptember 3. (hétfő): Gépál-
lat SC – Bakony-Szuperinfó
(18.00), Bercsényi Retró-Caffé
– Unimontex (19.00), XBo-
dy – Viva Tours Ajkarendek
(18.00), AEP – ASE Tandem
(19.00)
II. osztály
augusztus 30. (csütörtök):
Mythos – AVÉP SC (18.00),
PoppePotthoff – Bolero A.E.
Kft. (19.00), Atomnyerőmű
FC – Euronics-Pulzus (18.00),
Hőerőmű – Joker (19.00)
szeptember 6. (csütörtök): Jo-
ker – Bolero A.E. Kft. (18.00),
Euronics-Pulzus – Poppe-
Potthoff (19.00), Mythos –
Atomnyerőmű FC (18.00),
AVÉP SC – Hőerőmű (19.00)
Öregfiúk bajnokság
augusztus 29. (szerda): S.O.S.
– Ajkai Bányász (17.00), Euro-
nics-Pulzus – Ajkarendek
(18.00), Bakony Erőmű – Lak-
ner Üzletház (19.00), Retro FC
– Bercsényi (18.00), Tarantula
FC – Delta-Kontex (19.00)
Kézilabda
Emléktorna
Második alkalommal rende-
zik meg a Szilaj-Varga Attila
Emléknapot a sportcsarnok-
ban. Szeptember 1-én (szom-
baton) reggel 9.30-tól pattog
majd a labda, az ajkai kézisek
minden korosztályban pályá-
ra lépnek.
Labdarúgás
NB III.
FC Ajka – Puskás Akadémia
FC II. 0-0
Ajka: Horváth D., Köles, Pákai,
Erdei, Csemer, Csizmadia, Ko-
vács, Kenderes (Pavlitzky, 75.),
Illés (Molnár, 55.), Oláh, Nagy
K. (Major 65.), vezetőedző:
Schindler Szabolcs
Pénzügyőr SE – FC Ajka 1-4
(1-2)
Ajka: Horváth D., Köles, Pákai,
Erdei, Csemer, Csizmadia (Bo-
nivárt 56.), Kovács G., Kende-
res, Molnár (Horváth P. 56.),
Oláh, Nagy K. (Major 75.) veze-
tőedző: Schindler Szabolcs
gól: Nagy K. (39., 41.), Horváth
P., Oláh (92.)
Megye I.
VLS Veszprém – Ajka Kristály
SE 5-1 (4-1)
Ajka: Dróth (Szalai 46.), Móger
(Csicsics 63.), Jeney, Orbán,
Horváth T., Kungl, Szélessy,
Vizkelety, Szarka (Ménes 45.),
Szabó (Tisonyai 46.), Szedla-
csek (Hauser T. 72.), edző: Si-
pos Tamás
gól: Szarka (10.)
FC Zirc – Ajka Kristály SE 1-5
(1-4)
Ajka: Dróth, Móger, Primusz,
Kungl, Tisonyai (Csicsics 70.),
Horváth L. (Orbán 46.), Sza-
bó (Szélessy 46.), Vizkelety
(Hauser T. 67.), edző: Sipos
Tamás
gól: Szedlacsek (13., 19., 85.),
Szarka (33.), Szabó (45.)
U 19
FC Zirc – Ajka Kristály SE 2-1
edző: Molnár Roland gól: Szen-
te
Megye III.
Nyirád KSE – Ajka Kristály SE
II. 3-3
edző: Kiszlinger Balázs, gól: Ki-
szlinger, Varga, Horváth D.
Ajka Kristály SE II. – Gógánfa
FSE 6-1
edző: Kiszlinger Balázs, gól:
Németh 3, Balázsy, Ujvári, Vaj-
da
Magyar Kupa
Magyarpolány SE – Ajka Kris-
tály SE 1-4 (0-2)
Ajka: Dróth, Csicsics, Orbán, Je-
ney, Horváth T. (Kungl 46.), Hor-
váth L., Ménes (Szarka 85.),
Vizkelety, Szélessy, Hauser T.,
Szedlacsek (Szabó 52.), edző:
Sipos Tamás
gól: Csicsics (36.), Hauser T.
(40.), Vizkelety (47.), Ménes
(56.)
Magyar Kupa, nők
FC Ajka – Balatonfüredi FC 8-1
Ajka: Hidi, Berzsenyiné (Szi-
getvári 53.), Simon (Vattai
46.), Hannig, Belovics, (Fekete
53.), Ferencz, Gyenese, Torbó,
Szabó, Kovács-Fáber, Bozsoki,
edző: Udvardi Ervin
gól: Ferencz (9., 18., 35., 74.),
Szabó (12., 49.), Hannig (67.),
Fekete (87.)
Már nem hibátlan
a listavezető
 Az FC Ajka vezeti az NB III-as labdarúgó
bajnokságot annak ellenére is, hogy legutóbb
nem bírt a Puskás Akadémiával.
Továbbra
is veretlenül
Az FC Ajka a fővárosban
lépett pályára a labdarúgó
NB III-ban. Nem indult jól
a Pénzügyőr elleni találkozó
a vendégek számára, hiszen
bő félórát követően a haza-
iak szereztek vezetést. Per-
cekkel később azonban jött
is az egyenlítés, Kenderesi
labdájával Nagy K. lépett ki,
majd a kapust is kicselezve
gurított a hálóba. Nem sok-
kal a középkezdés után már
a vendégeknél volt az előny,
Nagy K. ezúttal Csemer be-
adását kezelte le higgadtan,
majd a jobb felsőbe bombá-
zott. A második játékrész is
a vendégekről szólt, Major
tört be a büntetőterületre,
majd Horváth P. elé tálalt,
aki tíz méterről lőtt a há-
lóba. A hosszabbításban
Major újabb gólpasszt osz-
tott ki, ezúttal Oláht hoz-
ta helyzetbe, aki tizennégy
méterről talált a kapuba. A
magabiztos sikert követően
a vezetőedző az ellenfelet
is dicsérte, mint mondta a
szervezett védekezés meg-
nehezítette csapata dolgát.
A következő fordulóban az
FC Ajka a Puskás II. csa-
patát fogadta. A fiatalokból
álló vendégek agresszív letá-
madása nem ízlett Schindler
Szabolcs tanítványainak, így
sokáig nem is tudtak fölény-
be kerülni. A mérkőzés haj-
rájában ugyan több ígéretes
helyzetet is kialakítottak
az ajkaiak, de ezek közül
egyet sem sikerült értéke-
síteni, így a bajnokságban
először veszítettek pontot a
házigazdák. A vezetőedző
elsősorban a helyzetkihasz-
nálásban látta a botlás okát,
hiszen mint mondta, a má-
sodik félidőt végig támadta
csapata.
Egy sima,
egy fordított…
Az Ajka Kristály Zircen
kezdte a megyei labdarúgó
bajnokságot. Sipos Tamás
tanítványainak fontos lett
volna a jó rajt, hiszen a gár-
da az első öt hely valame-
lyikének megszerzését tűzte
ki céljául. A mester bízott
benne, hogy játékosaitól az
edzőmérkőzéseken mutatott
eredményes és magabiztos
teljesítményt láthatja. Ebből
azonban csak az előbbi való-
sult meg, hiszen a vendégek
kapkodva, sok hibával ját-
szottak, különösen az első
játékrészben. Ennek ellenére
kis túlzással már ebben a fé-
lidőben eldöntötték a három
pont sorsát. Tisonyai indítá-
sából Szedlacsek lőtt a hos�-
szú sarokba, ezzel korán ve-
zetést szereztek az ajkaiak.
Az előny nem sokáig tartott,
a vendégvédők és a kapus is
elrúghatta volna a labdát,
ehelyett a bizonytalankodó
ajkaiak között a szemfüles
zirci támadó egyenlített.
Még a huszadik percnél sem
járt a találkozó, amikor újra
vezetéshez jutottak Sipos
Tamás tanítványai, Szabó
szöglete Szedlacsekről per-
dült a rövid sarokba. Nem
sokkal később egy ártal-
matlan szituációban a hazai
védő a labdára lépett és ele-
sett a tizenhatos vonalánál,
Szarka lecsapott a játék-
szerre, és higgadtan a háló-
ba helyezett. A szünet előtt
Szedlacsek szépen játszott
össze Szabóval, utóbbi pedig
ziccerben nem hibázott és
megszerezte a vendégek ne-
gyedik találatát. Az ajkaiak
mezőnyben gyengén futbal-
lozva is magabiztos előnnyel
mehettek szünetre ered-
ményes támadójátékuknak
köszönhetően. A második
félidőben megfontoltabban
játszott a Kristály, tartotta
a labdát és előnyét, így a ha-
zaiaknak esélyt sem adtak
a pontszerzésre. A hajrában
Horváth T. passzával Szed-
lacsek lépett ki és kifutó ka-
pus mellett okosan passzolt
a jobb alsó sarokba, meg-
szerezve ezzel saját maga
harmadik és csapata ötödik
gólját. A vendégek így győ-
zelemmel kezdték a szezont.
A következő forduló-
ban jóval nehezebb feladat
várt az ajkaiakra, hiszen a
bajnokság legnagyobb esé-
lyeséhez látogattak Veszp-
rémbe. A zirci mérkőzéshez
hasonlóan ez a találkozó is
eldőlt a szünetre, igaz, en-
nek most nem örülhettek az
üveggyáriak, hiszen három-
gólos hátránnyal mehettek a
pihenőre. A Kristály védel-
mi megingásait könyörtele-
nül kihasználta a házigazda
és azonnal góllal büntetett.
Igaz, 1-0 után Szarka egy
mintaszerű kontra végén
még egyenlített, de a veszp-
rémiek hamar válaszoltak,
ezután pedig a vendégek-
nek nem sok esélye maradt
a pontszerzésre. A második
félidőben zártabban védeke-
zett Sipos Tamás legénysége,
így ezt a félidőt egy kapott
góllal megúszta, de az el-
lenfél kapujára nem jelentett
veszélyt.
Egy osztállyal feljebb
Jelentős átalakuláson esett
át női labdarúgó csapatunk.
Ezek közül a legfontosabb,
hogy a gárda az FC Ajka égi-
sze és neve alatt működik
tovább, de már nem a me-
gyei bajnokságban, hanem
egy osztállyal feljebb, az NB
II-ben. Ennek szellemében
a keret is jelentősen meg-
erősödött, Gyenese Csaba,
a női szakosztály vezetője
a környékbeli csapatok leg-
jobbjaival vette fel a kap-
csolatot, akik közül többen
is elfogadták az ajkaiak
ajánlatát, hiszen szívesen
próbálják ki magukat ma-
gasabb osztályban. A klub
U19-es és U16-os csapatot is
indít a bajnokságban, hiszen
kiemelten fontosnak tartja
egy erős utánpótlás bázis
létrehozását. A felnőtteket
Udvardi Ervin, az U19-es
gárdát Gyenese Csaba, az
U16-osokat pedig Szélessy
Balázs készíti fel. A főpró-
bát a Balatonfüred elleni
Magyar Kupa mérkőzés je-
lentette, ahol az ajkaiak a
vártánál sokkal könnyebben
jutottak tovább, többek kö-
zött az éppen a Balaton-par-
tiaktól érkező Ferencz négy
találatának köszönhetően.
Udvardi Ervin elégedetten
értékelt a lefújást követően,
külön kiemelve, hogy begy-
akorolt figurából is sikerült
gólt szerezniük. Ugyanak-
kor hozzátette, hogy elbiza-
kodottságra nincs oka a csa-
patnak, mert még nagyon
sok munka vár a lányokra.
Egresi volt a legjobb
Tapolcán rendezték a ha-
gyományos Ács János Em-
lékversenyt a sakkozók szá-
mára. Az ötvenhat induló
között tizenegy címviselő
versenyző is megmérette
magát. Az ajkai Egresi Máté
négy győzelemmel és három
döntetlennel első helyen
zárta a háromnapos tornát.
Ajkai Szó Sport 
Ebből a kavarodásból sem lett gól (Fotó: Györkös)
ASZ 8 2018. AUGUSZTUS 24.
COMPUTERES SZEMVIZSGÁLAT
Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 • E-mail: herczegoptika@t-online.hu
Nyitva: H-P: 830
-1200
, 1300
-1700
, Szo: 800
-1200
Dr. Schvöller
Mónika
szemész szakorvos,
gyermekszemész,
kontaktológus
Lapszél
Minden nap 8-20 óráig Patikaplus Gyógyszertár Fő út 66.
20-22 óráig:
24-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
25-én CALIX PATIKA Semmelweis u.2.
26-án GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
27-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
28-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
29-én KRISTÁLY GYÓGYSZERTÁR Korányi F. u. 1.
30-án PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
31-én CALIX PATIKA Semmelweis u.2.
szeptember 1-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
2-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
3-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
4-én KRISTÁLY GYÓGYSZERTÁR Korányi F. u. 1.
5-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
6-án CALIX PATIKA Semmelweis u.2.
7-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
Menyegző
Házasságot kötöttek: Bursi
Hubert és Dubics Erzsébet
augusztus 10-én, Kiss Dáni-
el és Bödör Mónika augusz-
tus 10-én, Peszlen Zoltán és
Keszei Alexandra augusztus
11-én, Pintér István és Róth
Klaudia augusztus 11-én,
Sulyok Gábor és Pfárer Ber-
nadett augusztus 11-én,
Király Krisztián és Németh
Réka augusztus 17-én,
Bedő Péter és Weinpel Zsu-
zsa augusztus 17-én, Gottfri-
ed Roland és Petró Dorottya
augusztus 17-én, Sándor
Ádám és Bakos Valentina
augusztus 17-én, Molnár
Bálint és Csengei Annamá-
ria augusztus 18-án, Hauser
Roland és Megyimórecz Niko-
lett augusztus 18-án. A friss
házasoknak gratulálunk!
Gólyahír
Köszöntjük városunk
legifjabb polgárait: Soós
Norbert és Sipőcz Andrea
augusztus 1-jén született
kislányát Borókát, Szegedi
Ferenc és Kertész Ágnes au-
gusztus 4-én született kisfiát
Péter Szebasztiánt, Benkő
János és Miszkuly Bernadett
augusztus 5-én született kis-
lányát Jázmint, Fuchs Tamás
és Hegedüs Enikő augusztus
12-én született kisfiát Domi-
nikot, Szekér Alex és Pölcz-
man Dóra augusztus 16-án
született kislányát Jázmint.
Jogisegítségnyújtás
Az anyagilag rászorulók ré-
szére ingyenesen, vagy az
állam által megelőlegezve
vehető igénybe jogi segítség-
nyújtás az Ajkai Család- és
Gyermekjóléti Központnál.
Ennek keretében az igénybe
vevő segítséget kaphat be-
adványszerkesztésben, vagy
ügyvédi eljárásban. A rászo-
rultságot a jövedelmi viszo-
nyok, valamint egyes szoci-
ális körülmények alapozzák
meg. A tanácsadást dr. Per-
ger Orsolya ügyvéd biztosít-
ja, legközelebb szeptember
3-án 13.30-16 óra között az
intézményben. (8400 Ajka,
Móra Ferenc u.7.).
Karbantartásimunkák
miattvonatpótló
autóbuszok
közlekednekVeszprém
ésAjkaközött
A MÁV-START Zrt. tájékoz-
tatása szerint június 18-tól
augusztus 31-ig Veszprém
– Ajka állomások között vég-
zett pályakarbantartási mun-
kák miatt a Budapest–Szé-
kesfehérvár–Szombathely
vasútvonalon módosított me-
netrend szerint közlekednek
a vonatok. Veszprém Ajka
állomások között vonatpótló
autóbuszok járnak, amelyről
bővebben a www.ajkaiszo.hu
oldalon a Jó tudni rovatban
találnak információt.
Megszerezhetik
abizonyítványt
Az Ajkai Család- és Gyermek-
jóléti Központ várja azok
jelentkezését, akik nem fe-
jezték be általános iskolai
tanulmányaikat, de szeret-
nék megszerezni 6. / 7. /
8. osztályos végzettségüket.
A Szociális és Gyermekvé-
delmi Főigazgatóság szer-
vezésében általános iskolai
felzárkóztató képzés indulna
Ajkán, kellő számú jelent-
kező esetén. A résztvevők a
képzés idején Megélhetési
támogatásban is részesül-
nek.
Amennyiben felkeltettük ér-
deklődését, a jelentkezéssel
és a képzéssel kapcsolatban
a 06-20/418-3144-es tele-
fonszámon, vagy személye-
sen a Móra F. u. 7. szám alatt
kaphat részletesebb tájékoz-
tatást.
» Energetikai tanúsítást vállalok gyors határidővel, kedve-
ző áron Ajkán és környékén. 06-30/ 956-7005
» Olvasott könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz me-
gyek. Telefonszám: 36-70-4527716
» Porcelán figurákat (Állat és ember) és nippeket veszek.
Készpénzzel fizetek, házhoz megyek.
Telefonszám: 36-70-4527716
» Otthoni munka! Különböző termékek összeállítása,
egyebek: 06-90-603-906 (audiopress.iwk.hu 635 Ft/min,
0612228397, 06204963980)
APRÓHIRDETÉS
KÉTKEDŐ VÁSÁRLÓ
Kép: Lecus-SK-11
Beküldendő a kiemelt sorok megfejtése (1, 2). A helyes megfejtők között augusztus végén
kisorsolunk 1 db strandbelépőt az Ajka Kristályfürdőbe. A megfejtéseket kérjük e-mailben
(ajkaiszojatek@gmail.com), vagy postai úton (Ajkai Szó 8400 Ajka, Szabadság tér 12.) 2018
szeptember 3-ig szíveskedjenek eljuttatni hozzánk!
Július 27-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Most ne zavarj, éppen a Kertbarátok magazint
olvasom! Augusztus 10-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Örömmel jelentem hölgyem, hogy
ismét jó a zuhany!
VTM
NAGY
TERÜLET-
MÉRTÉK
GYORSAN
LÉGNEMÛ-
VÉ VÁLIK
GONOSZ
FÖLD-
ALATTI
TÖRPE
AZ ÖRÖK-
LÕDÉS
HORDO-
ZÓJA
PÁROS
GYÁM!
A JUPITER
4. LEG-
NAGYOBB
HOLDJA
VTM
1 E
TORKÁN
AKAD
A SZÓ
GENETIKAI
MÁSOLAT
BARACK-
MAG!
NAGYRA
NÕTT
DUPLÁN
AFRIKAI
DOB
VÍZZEL
TISZTÍT
GABONA-
CSONK
DÁTUM
RAG
VENDÉG-
LÕI LAP
TETSZÉS
JELE
LANKASZT
VTM
2
REMÉNYEI-
BÕL KI-
ÁBRÁN-
DULÓ
ZSURLÓ
(TÁJSZÓ)
KIS VÍZ
IDEJÉT-
MÚLT
SZEGÉLYT
CAKKOZ
HELYEZÉS
FESTÜNK
VELE
GÖNGYÖ-
LEGSÚLY
GERMÁN
NÉP VOLT
EJHA!
SEJTÕ,
GYANÍTÓ
A DUNA
ROMÁNIAI
MELLÉK-
FOLYÓJA
GERA
ZOLTÁN
BECENVE
ÁHÍTOTT
SÁREL-
TÁVOLÍTÓ
ESZKÖZ
ROSTÉLY
SZÉLEI!
LGT-TAG
(GÁBOR)
HÍDRÓL A
FOLYÓBA
HAJÍTÁS
... PRIMO;
ELÕSZÖR
ICUS
KIRAKÓS
KÁRTYA-
JÁTÉK
SZÍNES
VIRÁG-
LEVÉL
ÁLLÓVÍZ
MÓDI
KÖZEPE!
ÉLET
... AND
ROLL;
TÁNC
FOSZTÓ-
KÉPZÕ
REVÜTÁN-
COSNÕ
SZÓPÓT-
LÓ SZÓ
ÓKORI
GÖRÖG
TÖRZS
CSÜNG
KÍNAI
ÉLETELV
ISTVÁN,
BECÉZVE
FOGOLY
OLASZ
AUTÓK
JELZÉSE
AZON A
HELYEN
AZONOS
BETÛK
IRKA
ELEJE!
MAGATOK
ÉTELT
ÍZESÍT
DÕLNI
KEZD!
ANYA-
DISZNÓ
... MARK;
VÉDJEGY
ÁTMÉRÕ
JELE
ÉSZAK,
RÖVIDEN
VTM
R ! VTM
Kétkedő vásárló
Beküldendő a kiemelt sorok megfejtése (1, 2). A helyes megfejtők között augusztus végén kisorso-
lunk 1 db strandbelépőt az Ajka Kristályfürdőbe. A megfejtéseket kérjük e-mailben (ajkaiszoja-
tek@gmail.com), vagy postai úton (Ajkai Szó 8400 Ajka, Szabadság tér 12.) 2018. szeptember
3-ig szíveskedjenek eljuttatni hozzánk!
Július 27-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Most ne zavarj, éppen a Kertbarátok maga-
zint olvasom! Augusztus 10-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Örömmel jelentem hölgyem,
hogy ismét jó a zuhany!
Nyúlcipővel
a hegyre!A Sportváros Nonprofit Kft.
és a Tovafutók SE szervezésé-
ben augusztus 25-én 10 órától
tartják a XX. jubileumi Som-
lócsúcs-futást. A sportprog-
rammal a hegyet és az egész-
séges életmódot szeretnék
népszerűsíteni a rendezők. A
versenyre a Hegykapu étte-
remnél lehet 8.45-től nevezni,
hat korcsoportban.
– Kétféle eltérő nehézségű
útvonalon, egyénileg mér-
hetik össze gyorsaságukat a
résztvevők. Az első útvonal
távja 2,9 kilométer, amit pi-
ros szalagozással jelölünk a
Hegykapu Étteremtől a Kon-
dor pince melletti műúton
át a Margit Kápolnáig, majd
tovább a Szent István kilátó-
ig. Itt négy korcsoport mér-
heti össze gyorsaságát (lásd
alább). A második útvonalon
5,8 kilométert kell teljesíteni
a versenyzőknek, ahol a fehér
szalagok segítenek az irány-
tartásban a Hegykapu Étte-
remtől, a dobai oldalon át, a
kilátóhoz vezető műúton ke-
resztül a Szent István kilátóig.
Ebben a számban negyven év
felett és alatt is díjazzuk a leg-
jobbakat – tájékoztatta lapun-
kat Mohos Milán sportszerve-
ző, a verseny titkára, akitől azt
is megtudtuk, hogy a Somló
csúcsa 432 méter magasan
található, míg a talajszint 160
méteren van, a versenyzők-
nek tehát 272 méteres szint-
különbséget kell leküzdeniük.
Idén újdonság, hogy minden-
ki befutó érmet kap és a kilá-
tót is ingyen látogathatják a
verseny résztvevői.
További információk a
Sportváros Nonprofit Kft.
88/508-051-es telefonszámán
kérhetők a versenyről.
1. útvonal: 2,9 km (piros
szalagozás)
Korcsoportok:
- 18 éves korig fiúk- leányok
(2000 és utána születettek)
- 19-40 éves korig nők-férfi-
ak (1978-1999)
- 40-55év közötti nők-férfi-
ak (1963-1977)
- 55 év feletti nők és férfiak
(1962 és előtte születettek)
2. útvonal: 5,8 km (fehér
szalagozás)
Korcsoportok:
- 40 éves korig nők-férfiak
(1978-ban és később szü-
letettek)
- 40 év feletti nők-férfiak
(1977-ben és előtte születet-
tek)SzR.
Mit nekünk 24
tonna?
I. Ajkai Nemzetközi Kamionhúzó
Kupa elnevezéssel indul nemzet-
közi verseny a Pallasz Testépítő
és Erőemelő Sportegyesület
szervezésében a sportcsarnok
nagy parkolójában szeptember
23-án 14 órától. A látványos
programon izgalmakból és
erőből sem lesz hiány, hiszen
négy országból több mint húsz
versenyző érkezik, hogy össze-
mérje erejét a 24 és 14 tonnás
kamionok elhúzásában. Két
versenyszámban indulhatnak a
résztvevők. Állva, hámmal, illet-
ve ülve kötéllel, párban bírhatják
mozgásra a monstrumokat. A
rendezvény „házigazdája”, vagy-
is sztárvendége és kommen-
tátora Darázs Ádám lesz, akit
Közép-Európa legerősebb embe-
reként tartanak számon.
A verseny mellett a szervező
egyesület számos sporttal és
egészséggel kapcsolatos prog-
rammal is várja az érdeklődő-
ket. (A teljesség igénye nélkül:
bicepsz challenge, ingyenes
vércukor és vérnyomásmérés,
valamint véradás is lesz a hely-
színen).
A nézelődőknek az oldtimer au-
tók és a Vahur örökbefogadó
napja további plusz élményt je-
lenthet a délután során.
SzR. 
Szirénapróba
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy szeptember 4-én 8 órától Ajka városban található pol-
gári védelmi lakosságriasztó és riasztó–tájékoztató eszközök (szirénák) hangos ellenőrzését
végezzük, melynek során (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang)
morgatópróba jelzést adunk le. A hanghatás kizárólagos célja, hogy ellenőrizzük a riasztó eszkö-
zök működőképességét, semmilyen veszély bekövetkeztét sem jelzik, a lakosság részéről sem-
miféle teendő nem szükséges. A hangos próbával kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak az Ajkai
Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjéhez (Bartalos Szilárd 88/521-191). Türelmü-
ket és megértésüket előre is köszönjük. Schwartz Béla 
polgármester

More Related Content

What's hot

Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.11.23.
Ajkai Szó 2018.11.23.Ajkai Szó 2018.11.23.
Ajkai Szó 2018.11.23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.06.22.
Ajkai Szó 2018.06.22.Ajkai Szó 2018.06.22.
Ajkai Szó 2018.06.22.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.12.22.
Ajkai Szó 2017.12.22.Ajkai Szó 2017.12.22.
Ajkai Szó 2017.12.22.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.05.01.
Ajkai Szó 2015.05.01.Ajkai Szó 2015.05.01.
Ajkai Szó 2015.05.01.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó
 

What's hot (20)

Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.
 
Zsongorkői Lelátó 2018. január.
Zsongorkői Lelátó 2018. január.Zsongorkői Lelátó 2018. január.
Zsongorkői Lelátó 2018. január.
 
Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.
 
Ajkai Szó 2018.11.23.
Ajkai Szó 2018.11.23.Ajkai Szó 2018.11.23.
Ajkai Szó 2018.11.23.
 
Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.
 
Zsongorkői Lelátó 2019 12 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 12 nyZsongorkői Lelátó 2019 12 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 12 ny
 
Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.
 
Szőllősi hírek 2016. január-február
Szőllősi hírek 2016. január-februárSzőllősi hírek 2016. január-február
Szőllősi hírek 2016. január-február
 
Ajkai Szó 2018.06.22.
Ajkai Szó 2018.06.22.Ajkai Szó 2018.06.22.
Ajkai Szó 2018.06.22.
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.
 
Ajkai Szó 2017.12.22.
Ajkai Szó 2017.12.22.Ajkai Szó 2017.12.22.
Ajkai Szó 2017.12.22.
 
Ajkai Szó 2015.05.01.
Ajkai Szó 2015.05.01.Ajkai Szó 2015.05.01.
Ajkai Szó 2015.05.01.
 
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.
Ajkai Szó 2019.11.01.pdf.
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.
 
Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.
 
Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.
 

Similar to Ajkai Szó 2018.08.24.

Ajkai Szó 2020_június_5
Ajkai Szó 2020_június_5Ajkai Szó 2020_június_5
Ajkai Szó 2020_június_5Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.11.30.
Ajkai Szó  2018.11.30.Ajkai Szó  2018.11.30.
Ajkai Szó 2018.11.30.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.06.15
Ajkai Szó 2018.06.15Ajkai Szó 2018.06.15
Ajkai Szó 2018.06.15Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.11.09.
Ajkai Szó 2018.11.09.Ajkai Szó 2018.11.09.
Ajkai Szó 2018.11.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.11.16.
Ajkai Szó 2018.11.16.Ajkai Szó 2018.11.16.
Ajkai Szó 2018.11.16.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó
 

Similar to Ajkai Szó 2018.08.24. (20)

Ajkai Szó 2020_június_5
Ajkai Szó 2020_június_5Ajkai Szó 2020_június_5
Ajkai Szó 2020_június_5
 
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztusZsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
 
Zsongorkői lelátó 2016. december
Zsongorkői lelátó 2016. decemberZsongorkői lelátó 2016. december
Zsongorkői lelátó 2016. december
 
Zsongorkői lelátó 2016. 5. szám, szeptember
Zsongorkői lelátó 2016. 5. szám, szeptemberZsongorkői lelátó 2016. 5. szám, szeptember
Zsongorkői lelátó 2016. 5. szám, szeptember
 
Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.Ajkai Szó 2016.03.18.
Ajkai Szó 2016.03.18.
 
Ajkai Szó 2018.11.30.
Ajkai Szó  2018.11.30.Ajkai Szó  2018.11.30.
Ajkai Szó 2018.11.30.
 
Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.
 
Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.
 
Zsongorkői Lelátó 2019 08 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 08 nyZsongorkői Lelátó 2019 08 ny
Zsongorkői Lelátó 2019 08 ny
 
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
 
Ajkai Szó 2018.06.15
Ajkai Szó 2018.06.15Ajkai Szó 2018.06.15
Ajkai Szó 2018.06.15
 
2020.08.18. ny
2020.08.18. ny2020.08.18. ny
2020.08.18. ny
 
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
 
Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.
 
Ajkai Szó 2018.11.09.
Ajkai Szó 2018.11.09.Ajkai Szó 2018.11.09.
Ajkai Szó 2018.11.09.
 
Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.
 
Ajkai Szó 2018.11.16.
Ajkai Szó 2018.11.16.Ajkai Szó 2018.11.16.
Ajkai Szó 2018.11.16.
 
Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.
 

Ajkai Szó 2018.08.24.

  • 1. 2018. AUGUSZTUS 24.A város lapja 31. évfolyam, 28. szám, 2018. augusztus 24., péntek ASZ AJKAI SZÓ „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Utánunk takarítanak Thaiföldön is megmutatták Varázslat a diófák alatt Geri Gyula az ajkai sport rejtelmeibe avatta be az unnaiakat A Puskás II. csapatát fogadták 2 4 5 3 7 Újság kéthetente Kedves Olvasóink! A nyári időszak- ban az Ajkai Szó nyomtatott kiadása kéthetente jelenik meg. Következő számunkat szeptember 7-én vehetik kézbe. Kövessenek minket online, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a város legfontosabb történéseiről.. Ajkai Szó Szerkesztőség Az egész évben fáradhatatlanul dolgozók ünnepe augusztus 20.  Százak vettek részt az augusztus 20-i programokon Ajkán. Üveges Sándor, a Városszépítő Egyesület elnöke ünnepi beszédében visszatekintett azokra a változásokra, amelyek ezt a jeles napot körülvették az évszázadok során. – Ünnepelni jöttünk. A hangulatot már megadták a Pannon Várszínház művészei, majd hamarosan folytatja Zsé- da. Addig viszont, mint  A kis herceg című könyvében írta Sa- int-Exupéry, szükség van szer- tartásokra. Lassan hét évtizede ünneplem augusztus 20-át. Kezdetben az alkotmány ünne- peként,demiutánazegyetemen államjogot kellett tanulnom, már nem, mert nem minden- ben értett egyet az alkotmány és a való élet. Én győztem, az az alkotmány ma már nincs, sőt, semmilyen alkotmány nincs, van helyette alaptörvény. Aztán jött az államalapító Szent István ünnepe, végre valami hús-vér figura, nem holmi papírtömeg. Őt lehetett misztifikálni, min- den szépet és jót mondani róla, becsülni, érdemeit a minden- kori kornak megfelelően aktu- alizálni. Aztán jött az István, a király rockopera, amelyből kiderült, hogy volt ott néhány furcsaság, például idegeneket behozni a magyarok ellen, em- bereket kiirtani. Igen, ez volt az akkori érdek, történt a nemzet fennmaradása érdekében. In- nentől az aktualitásra okot ad, hogy augusztus 20. két nagy mezőgazdasági munka elvégzé- sének ideje, az aratás és a szüret közé esik. Az aratás máig nehéz munkáját eddigre már elvégez- ték, a raktárban a gabona már alkalmas az új kenyér sütésére. A kenyér táplálék a testnek és a léleknek, mentes az ideológi- ától, de én nem az új kenyeret ünnepelem, hanem azokat az embereket, akik azért dolgoz- nak, hogy évről-évre új kenyér kerüljön az asztalunkra. Vagyis Önöket itt, a téren. Megérde- meljük, hogy szórakozzunk, kikapcsolódjunk, feltöltődjünk, mert hamarosan kezdődik a másik munka, a szüret, amelyet ugyanúgy, ahogy az aratást, mi magunk fogunk elvégezni – fo- galmazott rá jellemzően szóki- mondó ünnepi köszöntőjében Üveges Sándor. Az ünnepi programsorozatra 16 órától várták a szervezők az érdeklődőket. A kisgyermekes családokra is gondoltak, a leg- kisebbeket népi játékokkal és kézműves foglalkozással fogad- ták. Az asztaloknál az új kenye- ret jelképező búzából lehetett kitűzőt és díszt készíteni, de karkötő, nyaklánc, könyvjelző is készült természetes anyagból. A labirintusban a legkisebbek szülői kísérettel, a nagyobbak egyedül, nevetve keresték a kijáratot. Sikere volt a kézzel hajtott kosárhintának, a célba dobásnak és az ügyességi játé- koknak is. Sokan  a párakapunál keres- tek felüdülést. Mások jégkásá- ért, fagyiért, vagy az elenged- hetetlen kürtőskalácsért, lángo- sért álltak sorba. A szórakoztató program az Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsorával kezdődött. A tán- cosokat Németh Dénes zene- kara kísérte, majd a Pannon Várszínház művészei – Gazdag Tibor, Kovács Ágnes Magdolna, Baranyi Emma és Papp Lívia – hoztak ünnepi hangulatot a térre. Este a könnyűzene egyik hazai csillaga, Zséda lépett szín- padra. Ekkor már sokan gyüle- keztek az Agórán. Akinek csak távolabb jutott hely, az óriás kivetítőn nézhette a színpadon történteket. A nap látványos tűzijátékkal zárult. TA  Üveges Sándor őszintén beszélt az ünneplőkhöz (Fotó: Györkös) Az Agórán százak ünnepeltek (Fotó: Györkös) A tűzijáték mindig kicsit misztikus élmény (Fotó: Györkös) Ünnep baljósváltozásokkal A száraz tények szerint „csak” annyi történt, hogy har- minc év hagyományát megtörve az idén nem a város első választott embere, Schwartz Béla polgármester, hanem egy országgyűlési képviselő, Fenyvesi Zoltán szegte meg augusztus 20-án a tósoki katolikus templomnál az ün- nepi kenyeret. A kulisszák mögé nézve azonban ennél sokkal többről van szó. Mégpedig helyi politikai (NER) lovagiatlanságról és talán kisebb egyházi paradigmavál- tásról is, amit a régebbi hívek nem igazán örömmel üd- vözölnek. Sőt. Amint a hír eljutott hozzánk, felhívtuk Bakos Frigyes atyát, a Jézus Szíve plébánia vezetőjét. Ő Poncius Pilá- tushoz hasonlóan – hiszen volt honnan vennie a példát – azonnal mosta kezeit és a helyi egyházi grémiumra hivatkozott, amelyik az inkriminált döntést meghozta. Állítása szerint ő megtett minden tőle telhetőt, hiszen meghívta Schwartzot és Fenyvesit is a kenyérszegésre, az egyházközség vezetőinek döntése viszont az volt, hogy az ünnepi kenyeret Fenyvesi szegje meg, mert hogy ő az országgyűlési képviselő. Fenyvesi meglehetősen lova- giatlan NER-lovagként viselkedik ebben a szituációban, mivel azt is közölte Frigyes atyával, ha nem ő szegheti meg a kenyeret, hanem a polgármester teszi ezt, ő el sem megy az ünnepségre. Tudni kell, hogy a kenyérszegés aktusa kezdetektől, már tanácselnök korában is Schwartz Bélához kötődött, mi több, amikor nem ő volt a polgármester nem is volt ilyen szertartás. Új fejlemény, hogy Frigyes atya a tisztességet most egy országgyűlési képviselőnek játssza át, aki kö- rülbelül harminc ezüstpénznek megfelelő összeggel tá- mogatta a katolikus egyházközséget. Lehet, hogy Frigyes atya tetteivel nem jó útra tévedt, de nem most, hanem már korábban. Megosztó, autoritásba hajló személyisége a korábbi egyházközségi világi vezető Angermayer József lemondásához is vezetett, aki nem látta lehetőségét, hogy együttműködjön Bakos Frigyes- sel, aki „kirúgta a régieket” az egyházközség vezetéséből és politika is vegyült a vallási tanai közé. A korábbi plé- bános „Sanyi bácsi” kezdeményezése jó volt és évtize- deken keresztül működött. A polgármester szegte meg a megszentelt kenyeret és ezt mindenki így tartotta termé- szetesnek. – Ha felkért volna vezetőnek, akkor sem vállaltam volna, de fel sem kért – összegezte véleményét Angermayer Jó- zsef. Scheidl Gyula, korábbi egyházközségi vezetőségi tag ugyancsak elégedetlenségének adott hangot. – A kenyérszegés szokása Schwartz Bélához kötődött kezdetektől, mikortól a búcsút bevezettük. Olyannyira, hogy mikor nem ő volt a polgármester, erre az aktusra nem is került sor. A kenyérszegés és a kenyérszentelés politikamentesen zajlott és nem is szabadna belevinni azt. Erővel mindent meg lehet változtatni, de módot sem kellett volna adni arra, hogy erre a változtatásra sor ke- rüljön. Hosszú éveken keresztül, nagyon szépen zajlottak ezek az ünnepségek – fogalmazott. Vagyis a politika előrenyomulásával ez az ezeréves törté- nelmünkre emlékeztető hagyomány is egyre jobban eltá- volodik az emberi lélek jobbik oldalától és a politikát, a megfélemlítést és a gazdaságot választja fegyveréül. Így változik (át) az alkotmány ünnepe valami mássá, idegen- né. Lassú, talán a pokolba vezető folyamat ez. Mint hogy már alkotmányunk sincsen… Lékó Sándor 
  • 2. ASZ 2 2018. AUGUSZTUS 24. A CSÁÓ-nak költöznie kell! A helyi közösségi közlekedés 2018. évi támogatására kiírt pályázat benyújtási határidejének közeledte miatt rendkívüli testületi ülést tartottak a közelmúltban a város képviselői, de más fontos napirendi pontokat is tárgyaltak. Szó esett többek között testvérvárosi kapcsolat létesítéséről az 1,2 millió lakosú, kínai Donghai városával és a padragkúti CSÁÓ (Családok Átmeneti Otthona) épületének megvásárlásáról, valamint az idei költségvetés módosításáról is. Elsőként Ajka Város Ön- kormányzatának 2018. évi költségvetésének módosítá- sát fogadták el a képviselők 8 igen, 5 tartózkodás mellett. Következőnek egyhangúlag (tehát pártszínektől függetle- nül) támogatták a Városfej- lesztési Program keretében 2018/2019-ben megvalósítan- dó fejlesztések finanszírozá- sához egy 950 millió forintos célhitel felvételét, amelyekből út, járda beruházások és fel- újítások megvalósítását tűzte ki célul az önkormányzat. Határoztak még a település- képi rendelet módosításáról, a helyi közösségi közlekedés támogatásának igényléséről, valamint a Pápai Tankerületi Központtal kötött vagyonke- zelési szerződés módosításá- ról. Jóváhagyták a Fenntart- ható Energia és Klíma Akci- óterv (SECAP) kidolgozása Veszprém megyében című pályázathoz kapcsolódó köz- beszerzés lefolytatását is. A testület a kínai Donghai városával létesítendő testvér- városi kapcsolat előkészítését egyhangúlag támogatta, de a képviselők egyöntetű vélemé- nye szerint ez csak egy jelké- pes döntés volt az augusztus 25-ei találkozó előtt, mikor is többtagú donghai-i delegá- ció érkezik városunkba, hogy konkrétan kifejezzék szán- dékukat a későbbi együtt- működés kereteit illetően. A Kelet-Kínában található 1,23 milliós lakosú tengerparti te- lepülés képviseletében Wu Li- ming, a Kínai-Magyar Baráti Társaság tagja, 2018 márciu- sában kereste meg Ajka Város Önkormányzatát azzal a cél- lal, hogy tolmácsolja Dong- hai városának elképzelését, miszerint a két település kö- zött területi együttműködés, vagyis testvérvárosi kapcsolat jöhetne létre, hiszen az üveg, vagyis a kristály összekötő kapocs a két város életében. (Arról, hogy születik-e tényle- ges megállapodás a két telepü- lés vezetése között, következő számunkban olvashatnak). A padragkúti Családok Át- meneti Otthonaként működő intézmény épületének megvá- sárlása új napirendi pontként került az előterjesztések közé, hiszen a városvezetés a helyi lakosok bevonásával fórumot tartott július 24-én, ahol a Padragkúton élők véleményé- re voltak kíváncsiak a prob- lémáikat illetően. A sokakat megmozgató közösségi prog- ram, amelyről korábbi lap- számunkban már részletesen beszámoltunk, markánsan rá- világított arra, hogy a helyiek szerint az egyik fő probléma- forrást az épületben élők vi- selkedése, beilleszkedési haj- landóságának hiánya okozza a településrészen, ezért nagy többséggel nyilvánítottak vé- leményt amellett, hogy az ön- kormányzat vásárolja meg az ingatlant és „tegyen rendet” a környéken. A fórum tapasztalatairól és az önkormányzat lehetséges hasznosítási terveiről dr. Já- ger László címzetes főjegyző tájékoztatta a testület tagja- it, rámutatva hogy a CSÁÓ-t egy alapítvány működteti, amelynek 2021-ig van bérle- ti szerződése az épületre, ám a tulajdonosok hajlandónak mutatkoznak az eladásra az önkormányzat vételi szándé- ka esetén előbb is, hiszen a helyi lakosságban ellenérzést vált ki az intézmény működé- se. A sok feszültség és problé- ma pedig rányomja a bélyegét a településrészen élők min- dennapjaira is, ezért az ön- kormányzat szorgalmazza a terület mielőbbi megvásárlá- sát, amivel egyrészt orvosolni kívánják a helyiek problémáit, másrészt lehetőséget akarnak biztosítani a fiataloknak arra, hogy kedvező feltételek mel- lett jussanak lakáshoz, hiszen a városban működő fecskeház már nem tudja kielégíteni a felmerülő igényeket. Puskás Károly (Fidesz-KD- NP), a településrész önkor- mányzati képviselője örömét fejezte ki az önkormányzat szándékát illetően, hiszen így megoldódni látszik a helyiek problémája. Ravasz Tibor (Fi- desz-KDNP) szintén támoga- tását fejezte ki, hiszen a nap során elfogadott hitelfelvétel- ből erre a célra is különített el összeget az önkormányzat. Másik felvetése egy idősek ott- hona megvalósítása lett volna, de a fiatalok segítését is jó öt- letnek tartja. Zárásként Schwartz Béla (MSZP) polgármester hang- súlyozta, hogy a padragkútiak a fórumon jelezték, hogy ez az igazi demokrácia, hiszen ők maguk szavazhatták meg mit szeretnének, ebben pedig az önkormányzat partner volt. Az épület megvásárlását egy- hangúlag támogatta a testület, így nagyjából 1-1,5 éven belül az alapítványnak máshova kell költöztetnie az ott lakókat. A képviselők utolsóként az Új Vásártér Kft. végelszámo- lásának lezárását vitatták meg zárt ülés keretében. SzR.  Jól felkészült káplán kezdte meg a szolgálatát Ajkán A vasárnapi szentmise előtt a csak néhány hete fel- szentelt új pap Simon László atya, két kisgyermeket ke- resztelt meg a Jézus Szíve templomban. A szertartás kezdetén Reitter István kö- szöntötte őt a hívek nevében első szolgálati helyén azt kívánva neki, hogy mun- kálkodásával érdemelje ki Istennek és az egyházközség tagjainak szeretetét. A felolvasott igék generálta beszédét a minket, embere- ket irányító három fő adott- ságunk köré fonta, amelyek az ész, az értelem és a szív. Az ész a hogyanokra ad választ, a tudományos és technológiai eredményeinket hozza létre. Sajnos ma szinte minden em- ber ettől reméli a boldogság elérését is, ez pedig tévedés, erre már a görög filozófusok is rámutattak. Az értelem a miérteket keresi, a legfonto- sabbak ezek közt a létünkre a világmindenség működésére adható válaszok keresése. A szív - amely a lelkünk szino- nimája - rejti az egyedi és igazi valónkat és csak ott lehetünk teljesen szabadok, megszaba- dulhatunk a félelmeinktől is. Adjunk hát lehetőséget és időt az értelmünknek, hogy a szí- vünk felé való utazást vezet- hesse, mert ott találkozhatunk a bennünk lakó Istennel is, aki a legfontosabb parancsa- ként a szeretetet nevezte meg felénk. Nem a külsőségekben megnyilvánuló vallásosság, hanem az élő kapcsolat Isten- nel vezethet el minket az örök életbe, amelyet Jézus Krisz- tus áldozata nyitott meg szá- munkra, ha hiszünk benne és minden erőnkkel követjük a szeretet parancsolatát. A mise után a hívekkel be- szélgetve egyöntetű volt a vélemény, hogy megint egy szimpatikus, jól felkészült és elhivatott lelkész kezdte meg munkáját Ajkán. Bakos Frigyes atya mellett munkál- kodva hamarosan alkalmassá válik arra - amint már eddig többen is -, hogy saját plébá- niát vezethessen sikeresen, Istennek és embereknek is tet- szően. Peternics Mihály  Simon László atya misézik a Jézus Szíve templomban (Fotó: Györkös) „Láthatatlan”mégis, rendkívül fontos munkát végeznek! Általában ami az egyik embernek kikapcsolódás és szóra- kozás, az a másiknak munka. Így van ez az ünnepekkel és a városi rendezvényekkel is, ahol a tömegek igényeinek kiszol- gálásáért számos szakma képviselői felelnek. Hosszú lenne a felsorolás, de sok más mellett a mentők, a polgárőrök, a vendéglátósok, a rendezvényszervezők, a média munkatársai, vagy éppen a köztisztaságért felelős csapatok is azért dolgoz- nak, hogy a többiek biztonságban, tisztaságban, megfelelő kö- rülmények között és a legfrissebb információkkal felvértezve érezhessék jól magukat. Ez gyakran éjszakai műszakkal, hétvégi munkavégzéssel, ko- ránkeléssel, vagy akár a hőségben való helytállással jár, de aki ilyen hivatást választ, az nem is gondolkodik a másoknak eset- leg szokatlannak tűnő helyzeteken, időpontokon, csak teszi a dolgát, ahogy azt kell. Az említett szakmák magukban is megérnek egy-egy cikket, hiszen a társadalom nem feltétlen tudja hogyan is telik egy-egy nap a felsorolt munkakörök bármelyikében. Az Avar Ajka Nonprofit Kft. köztisztaságért felelős csoportjá- ban dolgozók munkája „fel sem tűnik” a városlakóknak, ha jól csinálják, hiszen az a természetes, hogy tiszta utca, rendezett környezet fogad mindenkit, ha kilép az otthonából. Valószínű- leg pont ezért ők kapják leghamarabb az elégedetlenkedést és negatív visszajelzéseket is, ha valahol nem az a látvány fogadja a polgárokat, mint amit megszoktak. Egy túlcsorduló szemétgyűjtő, vagy egy felborított kuka képe elégendő ahhoz, hogy indulatokat szüljön, holott saját magunkba is érdemes lenne egy kicsit rendet tenni. Másokat szóban inzultálni mindig a könnyebbik út, hogy nem csinálnak semmit, de vajon mi tisztában vagyunk-e azzal, hogy hogyan is kellene a szemét-kérdést jól kezelni? Tudjuk-e, hogy mi kerülhet a szelektív konténerekbe (így is válogatjuk otthon?), na és rászólunk a mellettünk lévőre, ha eldobja a cigaretta csikket, a sörös dobozt, vagy a zsebkendőt az utcán? (Tiszte- let a kivételnek, aki tudja, minek hol a helye). Valószínűleg a válasz nem. A köztisztaságért felelős csapat azt szedi napról napra össze, amivel mi nem vagyunk hajlandóak foglalkozni. Munkájuk tehát olyan, mint otthon a háziasszonyoké. Tisztán tartják a várost és akkor jó, ha ebből semmit sem veszünk észre, ha vendégségbe megyünk hozzájuk, vagyis kilépünk az ajtón, persze a hiánya rögvest szemet szúr… Sokan ennek ellenére úgy tekintenek rájuk, mint akik kötele- sek mindent megtenni és elviselni (hiszen ezt vállalták), holott ők is emberek, így a cél az lenne, hogy ne megnehezítsük, ha- nem felgyorsítsuk a munkájukat, mert bizony hatan látják el ezt a feladatot egész Ajkán, ahol köztudottan is közel 30.000 ember él. A csapat több mint 400 kézi hulladékgyűjtő napi ürítését és az elszóródott szemét gyűjtését végzi, utcát söpör és részt vesz a komplex munkákban is. Ilyen feladat többek között a városi rendezvények helyszínének megtisztítása még a program végén, vagy másnap kora hajnalban, hogy mire fel- ébred a településen élők többsége, ismét rend és tisztaság legyen. Pont ezért nem mindegy hogyan köszönjük meg nekik szavak nélkül a folyamatos jelenlétet, szétszórt üvegekkel és vandalizmussal, vagy felelősségteljesen gondolkodva, a kuká- ba helyezve (ha megtelik, akkor pedig a tövéhez összegyűjtve) a buli kellékeit… SzR.  Vajon meg is fizetik őket? (Fotó: Györkös) Menhelyi tapasztalatok Az Ajkai Vahúr Állatvé- dő Egyesületnél diákok is dolgozhatnak nya- ranta, vagy a közösségi szolgálat keretében. Ez idő alatt nemcsak, hogy megismerhetik a men- hely életét, de tapasz- talatot is szerezhetnek a helyes állattartás mi- benlétéről. Az egyesü- letnél szerzett tapasz- talatairól Kocsis Ingrid diákolvasónk számolt be lapunknak. Írását a www.ajkaiszo.hu olda- lon az Olvasóink írják rovatban közöljük. Mozgás, játék és közös koreográfiák Serdülő és junior korcsopor- tos versenyzők is segítették az oktatók munkáját a Dinamik Rock and Roll Klub napközis tánctáborban. Augusztus 6-tól a Civil Ház- ban negyvenen vettek részt a foglalkozásokon, a legfiata- labb még nem volt négy éves, a legidősebb tizenhét. Dr.Horváthné Baráth Piros- ka edzőtől megtudtuk, hogy többen táboroztak olyanok, akik eddig nem rockyztak, de szerették volna kipróbálni, hogy ha tetszik nekik a moz- gásforma, szeptembertől be is iratkozzanak az edzésekre. Az oktatást az egykori sikeres táncos, ma már testnevelő ta- nár Kövesi Kíra tartotta, vala- mint a junior versenyzők. A mozgás és játék mellett közös koreográfiát is tanultak a gyerekek. A középhaladók a saját csoportjuk koreográfiá- it is gyakorolták. Augusztus második hetében a verseny- zők tartották a foglalkozáso- kat. Mindkét táborban részt vett a világranglista hatodik helyén álló junior páros, Poór Dániel és Bárdosi Violett is, akik számára augusztus elején már elkezdődött a felkészülés a következő versenyekre. Az őszi szezont egy világbajnok- sággal kezdik Schaffhausen- ben szeptember 15-én, amire új zenével és koreográfiával készülnek edzőik, Horváth Márk és Horváth-Matán Szil- via segítségével. TA 
  • 3. ASZ32018. AUGUSZTUS 24. FejlesztésekUnnában, az ajkai tapasztalatok alapján Hasznos tapasztalatokkal és új, számukra is alkalmaz- ható ötletekkel gazdagodott az itt töltött néhány nap során a német delegáció a szociális városrehabilitációs kérdéseket illetően, illetve a helyiek megszólításának témakörében, így az augusz- tus 20-ai programsorozatot követően elégedetten tértek haza, településünk testvér- városába, Unnába, ahol a lá- tottakat ők is szeretnék vala- milyen formában megvaló- sítani az ajkai példa alapján. Az öttagú küldöttség (Re- nate Nick polgármesterhe- lyettes, Bernd Dreisbusch SPD, Franz Rottinger CDU, Werner Neumann, rész- legvezető a szociális és la- kásügyeknél) augusztus 18-án érkezett Kispál Beáta Testvérvárosi és Európaügyi megbízott vezetésével Ajká- ra, hogy egyrészt ápolják a német-magyar barátságot és a két település közötti kap- csolatot, másrészt végigjár- ják azokat a helyszíneket, illetve megismerjék azon fo- lyamatokat, ahol változások történtek az elmúlt időszak- ban. A csapatot Tóth Gergely, az önkormányzat stratégiai és fejlesztési referense, il- letve Varga Andrea, a Kris- tály-völgy Egyesület elnöke kalauzolta a városban, be- mutatva a szociális városre- habilitációs projekt eredmé- nyeit és a helyi fejlesztéseket, amelyek Ajka lakosságát és vezetését valamilyen módon közelebb hozták egymáshoz. Az Ajka-túrán a delegáció képet kaphatott továbbá a jelenleg is folyamatban lévő változásokról, amelyek kö- zött az Ajka megújul pro- jekt, az Okosház, a közössé- gi tervezés és kertészkedés, a Sportváros fejlesztése, vala- mint a Panel-program is he- lyet kapott, de az elektromos töltőállomás helyi úttörő szerepéről és a molinókam- pányról is tájékozódhattak a vendégek. A németek egyöntetű véle- ménye az volt, hogy sokat le- hetett tanulni a látogatásból, mert a saját szemükkel lát- ták, hogy itt kapcsolat van a város vezetése és a lakosság között. Ennek jó példájaként az Ajka megújul molinókat és reklámokat emelték ki, amik szerintük nagyszerűen mutatják be, hogy változás várható a település adott ré- szén, amiről a polgárok idő- ben értesülhetnek. Így van idejük felkészülni rá és be is vonódnak általa, hiszen tud- ják mi várható a jövőben. Jónak tartották a város- rehabilitációs törekvések és a közösségek elérésének új- szerűségét is (lásd közössé- gi kertészkedés Bolgárkert, vagy többek között a sérül- tek bevonása a programok- ba), ahol igazán erősen jelen van az európai gondolko- dásmód és az uniós eszmék valóban a gyakorlatban va- lósulhatnak meg. Az EU kapcsán megemlí- tették, hogy szerintük több mint gesztus az, hogy Ajkán van már Unna utca, hiszen ez egy plusz összekapcsoló erő a testvérvárosok között. Zárásként azt is megtud- tuk a delegációtól, hogy kö- szönetüket szeretnék kife- jezni a jó tapasztalatokért, mert évről évre mikor Ajká- ra látogatnak látják, hogy a település fejlődik, így egy- re inkább olyan számukra, mintha a családjukhoz jön- nének haza. Élhető városnak tartják településünket, aho- va jó visszatérni. SzR.  Szólt a rock és a roll az utcáról  Sokan néznek irigykedve az Ajkán élő emberekre, azt hangsúlyozva, hogy „milyen jó nektek, mennyi program van a városotokban”. Az sem ritka, hogy csodálkozva, vagy némi egészséges irigységgel tarkítva teszik fel a kérdést, hogy tényleg fellépett XY (be lehet helyettesíteni a Wellhellot, a Kowalsy meg a Vegát, vagy bárkit) valamelyik ingyenes városi rendezvényeteken? Ehhez képest az itt élők egy részétől folyton azt hallani, hogy Ajkán soha semmi nincsen. A másik véglet meg pont azon panaszkodik, hogy túl sok a rendezvény és hangos. Közeledik Ajka várossá nyil- vánításának 60. évfordulója, amit az önkormányzat a vá- rosrészekkel karöltve szeretne méltó módon megünnepelni. A programok természetesen zajjal fognak járni, de  azt tanácsoljuk, hogy a mérgelődés, feljelentgetés helyettmindenkipróbáljamagát inkább jól érezni, legyen része és részese az ünnepnek, találja meg a neki tetsző programot. A ráhangolódást érdemes már idén elkezdeni, amelyre re- mek alkalmat biztosított a már hagyományosnak mondható Ajkai Rock Randevú, ahol helyi és környékbeli zenekarok kap- tak lehetőséget, hogy megmu- tassák magukat a közönségnek. A fellépők között akadt olyan, aki időközben visszamondta, de olyan is, aki névről isme- retlennek tűnt, ám a színpadra lépéskor kiderült, hogy ismerős arcok állnak mögötte, csak új néven. Ilyen volt az első fellépő Biorock Company is, melynek alapító tagjai 2014-ben Rajbizli néven hozták létre a zenekart. Az idei évtől megváltozott fel- állással és új névvel működnek tovább.Tavasszalkészültelsaját dalaikat is tartalmazó lemezük. A srácok ebből hoztak némi ízelítőt a közönségnek, néhány népszerű dal feldolgozásával megfűszerezve. A folytatásban a tavaly ala- kult Kripton amatőr Hard Rock együttes lépett a színpad- ra. Műsoruk nagyrészt feldol- gozásokból állt, de saját szá- mokat is hallhattunk tőlük. Az együttes saját bevallása szerint a zenei stílusfelfogás egy szív- ként dübörög bennük. Játszot- tak Lordot, Ossiant, Tankcsap- dát, P. Boxot, Oment és nagysi- kerű Kalapács számokat is. Ahogy a nap elbújt, úgy kez- dett megtelni az Agóra is. A Rekviemzenekar20órakorcsa- pott a húrok közé. Az amatőr Hard Rock együttes 2007-es megalakulása óta számos tag- váltáson ment keresztül, ám a jelenlegi formáció már nyolc éve változatlan. Ezalatt az idő alatt a közönség már megszok- hatta, hogy számos saját szer- zeménnyel állnak a színpadra, nem volt ez most sem másként, repertoárjuk szinte kivétel nél- kül saját dalokból állt. Azt est utolsó fellépője sem volt ismeretlen az ajkai közön- ségnek. Karika Rudolf távozá- sával a csapat ugyan négytagú- ra redukálódott, de a tagok némi átszervezéssel megoldot- ták Rudi kiváltását. Az Iron Bird zenekar 2014-ben alakult, fennállásuk alatt, nem csak itt- hon, de külföldön is jártak, sok színpad kopott a talpuk alatt. A keményebb stílust képviselő csapatnak a napokban jelent meg bemutatkozó kislemeze. A pénteki est zárásaként Lord, Black Sabbath, Moby Dick, Ossian, AC/DC, Metallica és Europe dalok feldolgozása mellett, saját szerzeményeikből is hallhatott a közönség. Nem mindenki örült a rock életérzésnek, akadt ugyanis több fanyalgó, aki igyekezett megkeseríteni a szervezők éle- tét. Alig kezdődtek el a kon- certek, többen már a hivatalig rohantak, hogy hangot adja- nak nemtetszésüknek, elvégre itt lenne már az ideje a zenés rendezvények betiltásának vá- rosszerte. Valószínűleg abba nem gondoltak bele, hogy ez esetben a nyugdíjas progra- mok is elvesztenék létjogosult- ságukat… A rock randevú második napján a Hangadók zenekar volt az első fellépő. A csapat koncertje kissé kalandosra si- keredett, ugyanis a számok sorrendjét tartalmazó listát a kocsiban felejtették, így ve- zetőjük Pallagi Attila koncert közben találta ki, hogy mit is játszanak. Fogyatékkal élő ze- nészek lévén ez nem kis telje- sítmény volt tőlük. A feladatot mégis hibátlanul oldották meg. Repertoárjuk főleg rockos da- lokból állt össze. A zenekar idén ünnepli fennállásának tizedik évét, ez idő alatt több- ször léptek fel külföldön is. Országszerte pedig átlagosan 30 koncertet vállalnak évente. Műsoruk ma már több mint 2 óra, melyben saját dalok és népszerű feldolgozások is sze- repelnek. A jó hangulat náluk mindig garantált, ezúttal az utánuk következő Payback ze- nekarnak ágyaztak meg e té- ren, ami 2016 nyarán alakult. A Payback célja az, hogy meg- mutassa az embereknek, hogy igenis van igény az általuk kép- viselt műfajra. A szombati nap a tervezett- nél kicsit rövidebbre sikere- dett, ugyanis a Rakéta Presszó zenekar lemondta a fellépést. A „kicsengető szerep” a fris- sen alakult Milord zenekarnak jutott. Nevüket nem a brit víg- játéksorozat, hanem a szom- bathelyi Lord zenekar ihlette. Alapítójuk Karika Rudolf jó barátságot ápol Erős Attilával, a Lord zenekar énekesével. Az együttes 2018 februárjá- ban jött létre, amikor Rudi el- hagyta no nem a várost, csak a régi csapatát az IronBird-öt. La- punknak elárulta távozásának okát is, ami pusztán annyi volt, hogy nem jött be neki a csapat által játszott keményebb vonal. Úgy tűnt, hogy hosszabb időre abbahagyja a zenélést, de össze- hozta a sors régi ismerősökkel, akikkel együtt zenélt korábban, ekkor döntöttek a Milord meg- alapítása mellett, ami csak Lord számokat játszik. Ezt nem is esik nehezükre megtartani, hi- szen a tagokat a Lord zenéjének a szeretete kovácsolta össze. A rock randevú sztárfellé- pője idén Deák Bill Gyula volt, akinek vasárnap esti koncert- je előtt a Wolfram együttes segített a ráhangolódásban. Délután 5-től Pomázi Lászlót, vagyis Pomát kísérték a szín- padon. Pomázi szórakoztató zenészként már 50 éve játszik különböző zenekarokban, mint gitáros énekes. Jelenleg is több zenekari formáció tag- ja. A zárónapra a nagy múltú együttesek gitárszámait hozta el a közönségnek. Műsorával visszarepülhettünk a 60-as évekbe. A főként The Shadows és a The Sputnicks darabjai segítettek igazi retró hangula- tot teremteni, amit a Wolfram csak tovább erősített. Az 1970- ben alakult zenekar eddigi 48 éve alatt nagyjából 40 zenész fordult meg a csapatban, mely- nek különlegessége, hogy két felállással is rendelkeznek, egy parti és egy koncert zenekar- ral, hogy mindig alkalmaz- kodhassanak az igényekhez. Este kilencre zsúfolásig meg- telt az Agóra, amikor is kezde- tét vette Bill kapitány koncert- je, amit idén az égiek is tolerál- tak, így a Rossz vér és a Zöld csillag is betölthette a teret. F.P.T.  Hirdessen az Ajkai Szóban! Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/521-164 Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com Web: www.ajkaimediakft.hu Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor. Deák Bill Gyula a hazai blues ikonja (Fotó: Futó) A hangerő néha „kiverte a biz- tosítékot” (Fotó: Futó) Hangadók – fáradtan, de boldogan (Fotó: Futó) Kívánj valamint, ha látsz egy hullócsillagot! A Perseida meteorraj idei maximumát a közelmúltban élvez- hették az eget kémlelők, amelyet a Bakonyi Csillagászati Egye- sület egész estés programmal tett még felejthetetlenebbé a Nomádia Szabadidő Parkban. Több mint százan csatlakoztak az egyesület tagjaihoz, hogy együtt csodálhassák meg az égi tüneményeket, illetve kikap- csolódhassanak a kissé hűvös és párás nyári estén. A rendezvény szabadtéri vetítéssel indult, amelyben a hulló- csillagok kultúránkban, néphiedelmeinkben elfoglalt helyéről Ivanics-Rieger Klaudia beszélt az egybegyűlteknek. Az előa- dás második felében Ivanics Ferenc elnök a meteorrajok ki- alakulását és a jelenség észlelésének módját mutatta be az érdeklődő közönségnek. A prezentáció anyagából több kérdést is feltettek a jelenlévők- nek, a jól válaszolók között így új gazdára találhatott két kicsi Chelyabinsk meteorit, 3 suevit darabka és egy nagy fali csillag- térkép is. A nyeremények kiosztása után az egyesület tagjai a távcsö- veknél várták a vendégeket, hogy a Mars, Jupiter, Szaturnusz bolygók bemutatásával vegye kezdetét a tényleges égkémle- lés. Már a távcsövezés alatt több hullócsillagot (meteort) is lát- hatott a publikum, de az igazi érdekességek éjfél után érkeztek az égen. Sokan addigra feladták a hideg elleni harcot, de a kitartók látványos tűzgömböket és más perseidákat is észlel- hettek. SzR.  Városi Intézmények Működtető Szervezete Központi háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet ügyeleti ápoló munkakörbe kollégát keres. Érdeklődni: Ajka, Bródy Imre utca 6. Tel.:+36-20-622 – 8585
  • 4. ASZ 4 2018. AUGUSZTUS 24. Erzsébet tábor Papírsárkánytól az élményekig Az Ajkai Család és Gyer- mekjóléti Központ második alkalommal pályázott sikere- sen az Erzsébet program felhí- vására, így támogatott forrás- ból ismét meg tudták szervez- ni nyári napközis táborukat. Poórné Mátrai Zsuzsanna és Vajda Lászlóné családsegítők hátrányos helyzetű, veszélyez- tetett gyermekeket láttak ven- dégül egy hétig. A táborban változatos, színes programok- ban vehettek részt a gyerme- kek, ahol az egészséges, bősé- ges, napi négyszeri étkezés is biztosított volt. A program- ban szerepelt csapatépítés, közösségfejlesztés ügyességi feladatokkal, sportverseny és játékos kvíz is, amelynek fó- kuszában a Csónakázó-tónál található Fekete István állat- park állt. A csingeri Parkerdő a Bányá- szati Múzeum megtekintésére és túrázásra nyújtott lehetősé- get, ahol szalonnát és kolbászt is sütöttek a táborozók. Nagyvázsonyban a Kinizsi várat és a Postamúzeumot nézték meg, de a zánkai für- dőzés is sok új élményt nyúj- tott a csapatnak. A hét során a Nomádia Sza- badidőpark sem maradhatott ki, így a kalandhajó és a tuta- jozás kipróbálása, vagy éppen a palánkvár meghódítása is izgalmakat tartogatott a gye- rekseregnek. Az Ajkai Tűzoltóparancs- nokságon ízelítőt kaptak a tábor résztvevői a lánglova- gok munkájából, de a közös fagyizásnak, az ugrálóvárnak és az önfeledt vidámságnak is jutott hely az együtt töltött idő alatt. Angermayer Judittal pa- pírsárkányt készített a csoport a tábor zárónapján. Kupi Andrea Évától, az Ajkai Család és Gyermekjóléti Köz- pont igazgatójától megtudtuk, hogy az intézmény munkatár- sai a prevenciós tevékenysé- gek megvalósítására különös figyelmet fordítanak, hiszen a gyermekek számára a pozitív megerősítések, a közösség for- máló ereje, a közösen, haszno- san, együtt eltöltött szabadidő olyan pluszt adhatnak, ame- lyekkel az érzelmi fejlődésük sokat gazdagodhat. A programok megválasztá- sánál törekedtek arra a család- segítők, hogy olyan élmények- kel térhessenek haza a táboro- zók, amire a jelenlegi családi körülményeik miatt nincs le- hetőségük. SzR.  Ajkai thai-box versenyzők a világ élvonalában Egy ajkai testvérpár, Józsa Szabolcs (ezüst) és öccse Józsa Szilárd (bronz) dobogós helyen végeztek az IFMA muaythai - vagy ahogy mi magyarok ne- vezzük: thai-box - ifjúsági vi- lágbajnokságon Bangkokban, amit augusztus 2-10 között rendeztek meg. A versenyre 82 országból 650 fiatal érke- zett, hazánkat 11-en képvisel- ték, megyénket pedig a Józsa testvérek, akik el is hozták az ezüst- és a bronzérmet, saját kategóriájukban – tájékoztatta lapunkat Szilágyi Arnold edző, a Veszprémi Thai-box Egye- sület Ajkai Szakosztályának vezetője, többszörös magyar muaythai bajnok. Érdekesség, hogy a Thaiföld- ről származó küzdősportot eredetileg mindenfajta felsze- relés nélkül művelték, ezért is hívják úgynevezett pusztake- zes harcművészetnek. Szeren- csére ez azóta már változott, a sportolók egységesített szabály szerint ökölvívó kesztyűben és különböző védőfelszerelé- sek alkalmazásával ringben küzdenek. Nyolc végtag tudo- mányának is nevezik, mert az összecsapásokban az öklökön kívül a lábakat, térdeket és kö- nyököket is bevethetik a győ- zelem érdekében. Az ajkai tehetségek a Feke- te-Vörösmarty Iskola tanulói. Szabolcs 13, Szilárd 11 éves és már hat éve kezdtek érdek- lődni a koncentrációt, fegyel- met igénylő sportág iránt. A muaythaihoz hasonló K1 és kick-box szabályrendszerű versenyeken három év tanulás után, azaz 2015-ben indultak először, méghozzá sikerrel, hiszen 2017-ig számos szép eredményt könyvelhettek el maguknak: világbajnoki cí- met, Európa Kupa győzelmet, valamint több Országos Bajno- ki címet szereztek. A muaythai sportágban 10 éves kortól engedélyezik a versenyzést, ezért először 2016-ban indulhattak és rög- tön megszerezték a Magyar Bajnoki ezüstérmet, követke- ző évben pedig már a Magyar Bajnoki címet is elérték. Így 2018-ban a Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövet- ség utánpótlás válogatott ke- retének tagjai lettek. Legújabb sikerüket tehát kemény, kitar- tó munka előzte meg. Heti két edzés a Civil Házban a csapat- tal, plusz heti két magán edzés. A felkészülés részét képezi a rendszeres futás, erősítés, zsá- kolás is. Erre nagy szükség van, hiszen a fiúkra még számos kihívás vár az idén: szakszö- vetség által elismert versenyek, Magyar Bajnokság és közele- dik az Európa Bajnokság ideje is, amit novemberben rendez- nek meg Törökországban. Az edző és a versenyzők köszönik Ajka város sportve- zetésének és az Ajkai Alumí- niumipari Szakszervezetnek a támogatását, hiszen nélkülük ezeket a nagyszerű eredménye- ket nem érhették volna el. RÉ  A két Józsa fiú: Szabolcs és Szilárd, Szilágyi Arnold edzővel (Fotó: Györkös) Egy sikeres pályázat nyertesei (Fotó: Ajkai Család és Gyermekjóléti Központ) Bányász hagyományőrzők tapasztalatcseréje A bányász hagyományok ápolásába be kell vonni a fia- talokat, hiszen a ma élő egy- kori bányászok még hitelesen át tudják adni az ágazathoz kötődő értékeket - hangzott el a Csingervölgyért Egyesület és a várpalotai Rákóczi telepi Baráti Kör találkozóján. Az ajkaiak nyaranta hagyo- mányőrző tábort szerveznek az érdeklődő iskolásoknak, valamint Bányászatról gyer- mekszemmel elnevezéssel rajzpályázatot hirdetnek min- den ősszel, az eredményhir- detést a városi Borbála napi ünnepségen tartják. A várpa- lotaiak az óvodákban és isko- lákban a bányászathoz kötődő tárgyakkal vitrint rendeznek be és előadásokat tartanak. Céljuk, hogy a hagyományok tisztelete mellett hangsúlyoz- zák az ágazat védőszentje, Szent Borbála kultuszát. Einreinhof Attila, a Rákó- czi telepiek elnöke elmondta, hogy Bányásznapon, szeptem- ber 1-jén avatják a Szent Bor- bála téren a Bányászhimnuszt játszó harangjátékot, amelyet a két évvel ezelőtti csingeri lá- togatásukon hallottak először és megtetszett nekik, így in- nentől mindennap 13 órakor ott is felcsendül majd az isme- rős dallam. A két egyesület az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szö- vetsége négy évvel ezelőtti várpalotai látogatásán vette fel egymással a kapcsolatot, azóta többször jártak egymás rendezvényein. A mostani lá- togatás alkalmával a várpalo- tai csoport tagjai Kolontáron a vörösiszapömlés által érin- tett területet keresték fel, majd Devecserbe mentek, ahol dr. Czeidl István és Czeidl József beszélt a városról, onnan út- juk  a Somlóra vezetett, végül Csingerben találkoztak a helyi egyesület tagjaival. A program az Ajka 60 rendezvénysorozat része volt. TA  Bányász hagyományőrzők – a hőskor tanúi (Fotó: Tisler) Padtól padig esőben a Kab hegyen Másodszor rendezték meg a Padtól padig elnevezésű tú- raversenyt, amelyre tavaly 90 természetjáró jelentkezett, idén viszont a kedvezőtlen időjárás miatt mindössze 44-en vállal- koztak, hiszen szakadó esőben nem kis teljesítmény a 10, 20 vagy 30 kilométeres táv megté- tele. Dürgő Ágnestől, a szervező Kórház SE elnökétől megtud- tuk, hogy a szintidő 4, 7 és 9 óra volt. A két rövidebb távot 16-16 benevezett választotta, a leg- hosszabbat 12-en járták végig. Elmondta azt is, hogy Ajkán népszerű a természetjárás, már országos elismertséget is kivív- tak a városban működő termé- szetbarát egyesületek, amelyek között a legrégebbi az 1974-ben alakult, ma 38 tagú Kórház SE. Mivel a térség gazdag természe- ti értékekben, szép tájakban és van néhány lelkes ember, aki vállalja a szervezést, a túrák ve- zetését, így sokan csatlakoztak hozzájuk az évek során. A mostani versenyt az or- szágos szövetség honlapján is meghirdették, valamint soka- kat maguk a szervezők értesí- tettek. Az alapító tagok egyike, Németh Zsuzsanna bronz jelvé- nyes túravezető hangsúlyozta, hogy amiben tud, segít a cso- portnak. Az elnevezés azért padtól pa- digvolt,mertazútvonalérintet- te a Kab-hegyi pihenőhelyeket, például a Jószerencsét-forrást, a Sárcsi-kutat, vagy Cservárt, sőt a Hubertus erdei iskolát is, ahol a résztvevők a kiállított diorá- mát is megtekinthették, így is- mereteket szereztek a térségben élő állatokról, növényvilágról. A túrázók az ország minden tájáról érkeztek, nevezett kő- szegi, tatabányai, budapesti, székesfehérvári, pápai, noszlopi és több ajkai is az erőpróbára. A noszlopiak között volt a leendő 4. osztályos Juhász Cecília, aki szereti a kirándulást, ugyanis az útközben látottakból sokat lehet tanulni szerinte. A csapat másik tagja, Magyar Péter be- leszületett a természetjárásba. Kicsi kora óta szüleivel járja az erdőt. Ma, középkorúként tár- sadalmi munkát is végez, pél- dául turistajelzéseket fest. Néha azonban felhúzza a túrabakan- csot és a helyiekkel vagy csa- ládjával megtesz egy rövidebb távot. TA  Esőben kezdték, de napsütésben értek célba (Fotó: Tisler)
  • 5. ASZ52018. AUGUSZTUS 24. Rudi bohóc a gyerekek kedvence volt most is (Fotó: Györkös) A közönség is részt vett az eseményekben (Fotó: Györkös) Sütés-főzés a diófák árnyékában  A XI. Noszlopi Diófás Főzőversenyt a Lucullus Serlegéért augusztus 4-én rendezték meg Noszlopon. Tizennyolc csapat nevezett a megmérettetésre, közülük a Gasztró Angyalok és Ördögök fantázianevet viselő nyárádiak vehették át a legjobbnak járó serleget. A közvetlen, baráti hangu- latú felnőtt és ifjúsági nyílt versenyre Ajkáról is érkeztek csapattagok, többek között a Főnix DC Juniort erősítve, ám a legnagyobb utat a Tolna megyei Ozorai Pipóék tették meg. Három kategóriában indul- hatott a 148 versenyző: készít- hettek tájételeket (magyaros, illetve lakóhely szerinti), de családjuk kedvenc ételeit is bemutathatták a bírálóknak. Szabó Péter, Kalla Kálmán, Ferenczi István gyémánt, Könyvné Dózsa Erzsébet, Far- kas Zoltán arany diplomás gasztronómusok alkották a professzionális véleményal- kotókat. Felső Sándor, Nosz- lop község polgármestere és Városi Attila iskolaigazgató főzni szerető laikusként segí- tették a munkát. 37 fajta étel közül kellett kiválasztaniuk a legízletesebbet, emellett a te- rítéket is pontozták. Minden csapat kapott ajándékot, ös�- szesen 350 ezer forint érték- ben.17 érmet osztottak ki, 2 csoport részesült különdíjban, Lucullus Serlegével pedig a gyakorta visszajáró nyárádiak lettek gazdagabbak. A győztes csapat tócsis húst készített ha- zai alapanyagokból. Vezetőjük elmondta, hogy állattenyész- téssel, növénytermesztéssel foglalkoznak a településen, amellyel hasznos munkát biz- tosítanak a közfoglalkoztatot- tak számára, illetve az oktatási intézményekbe járó csemeték is részesülnek az egészséges, vegyszermentes ételekből és eltett savanyúságokból. Az ajkai Szabó Péter főszer- vező elmondta, hogy a ren- dezvényen mindig az ember áll a középpontban, hiszen a teríték, a dekoráció sokat el- árul a készítőjéről. Egyetlen cél lebegett a szemük előtt, mégpedig, hogy az emberek jól érezzék magukat ezen a napon, boldogok lehessenek a diófák hűs árnyékában. RÉ  A nyárádiak kitettek magukért a diófák árnyékában (Fotó: Györkös) A búcsú a családi összetartozás jelképe is Bakonygyepes városrész- ben Nagyboldogasszony ün- nepéhez, augusztus 15-éhez közelebb eső vasárnap tartják a búcsút minden évben. Ezút- tal augusztus 12-én ünnepel- tek százak a művelődési ház- zal szemben levő főtéren, ami 2002 óta a program helyszíne. A búcsúra ugyanúgy, ahogy régen, ezúttal is hazajöttek a vidéken élő rokonok és az el- származottak, bár a szervezők is minden évben igyekeznek kitalálni valami újat. Idén az Ajka60 rendezvénysorozat keretében állították össze a műsort, de a kedvelt és bevált elemeken nem változtatnak. A búcsú délelőtt szentmisé- vel kezdődött a templomban, majd kora délután labdarúgó kupával és kosárlabda-do- bással folytatódott, melyben Kizmus Lilla, Némedi-Varga Blanka és Lengyel Katalin, va- lamint Kun Zoltán, Strang Pat- rik és Kizmus Dávid bizonyult a legjobbnak. Jutalmat kapott legfiatalabb indulóként Papp Milán, legidősebbként Török Istvánné. Ünnepi köszöntőjében Pék Attila, a településrész önkor- mányzati képviselője elmond- ta, hogy a gyerekeknek a búcsú körhintát, édességet, a felnőt- teknek szentmisét és a délutá- ni szórakozást jelenti. Áment Márton, a Gyepesi Öröksé- günk Egyesület elnöke arról szólt, hogy a búcsú a község és a templom védőszentjének az ünnepe. Gyepesé Nagyboldo- gasszony és 1910-ben Nagybol- dogasszony napján szentelték fel a templomot. A búcsú a csa- ládi összetartást is szolgálta és szolgálja a mai napig is. Városlődről a gyerekek ked- vence, Rudi bohóc érkezett, hogy lekösse a legcsintalanabb apróságok figyelmét is. Utá- na Csocsesz vette birtokba a színpadot. A népszerű mula- tós énekes ugyan csupán egy zenésszel érkezett a fellépésre, de a harmadik dalnál már sa- ját énekkarral büszkélkedhe- tett. Az idősebbek vele együtt daloltak, néhányan a színpad előtt táncra is perdültek. A műsoridő észrevétlenül elröp- pent, a közönség pedig elvárta a ráadást, majd a közös fotó- kat. Ekkor már készülődtek a Gyepesi Örökségünk Egyesü- let nyugdíjas klubjának tagjai, akik romának öltözve cigány- táncot jártak. Műsorukat, amelyet nagyobb közönség előtt most mutattak be először, Grőberné Adorján Renáta taní- totta be. Utánuk Badár Sándor hu- morista következett, aki el- mesélte, hogy nem volt sem jó gyerek, se mintadiák, azt vi- szont már egész fiatalon érezte, hogy humorral könnyebb az élet. A búcsú nem igazi bál nél- kül, még akkor sem, ha más- nap reggel sokaknak csörgött a vekker, jelezvén, hogy indulni kell dolgozni. A bálban a zenét Pék Attila szolgáltatta hajnali két óráig. TA  Speciális sportparkot avattak városunkban De jó is ez! - kiáltott fel uj- jongva a látássérült   Milán, miután gondozói segítségé- vel fellépett a sífutó gépre és elkezdte kézzel és lábbal haj- tani azt. A körülötte álló ado- mányozók és önkéntesek vele együtt örültek. Ajka ismét be- bizonyította, hogy a jó célért össze tudnak fogni a legkü- lönfélébb társadalmi helyzetű emberek és a sérültek a kö- zösségnek ugyanolyan fonto- sak, mint az épek. A Molnár Gábor Műhely Alapítvány Móra Ferenc utcai telephe- lyén a szabadtéri sportparkot augusztus 17-én avatták fel. Az 5 gép alatti 35 négy- zetméteres területet már ko- rábban alkalmassá tették a sporteszközök felszerelésére, ütésgátló burkolattal is el- látták. Dolgoztak a területen önkéntesként nyugdíjasok, középiskolás diákok, az ala- pítvány gondozottjainak és dolgozóinak a hozzátartozói, valamint a városban élő segí- tő szándékú magánszemélyek is. Vállalkozók munkával, árengedménnyel vagy fel- ajánlással támogatták a meg- valósítást. A park ötletgazdája a To- vafutók SE tagja, Papp Fe- renc volt, akinek gyermeke is az alapítvány ellátottja. Az ő kezdeményezésére a Tovafu- tók május 1-jei országos fu- tóversenyén a félmaratoni táv indulói a nevezési díj egy ré- szét felajánlották erre a célra. Sokan, amikor meghallották, mire gyűjtenek, felkeresték az alapítvány helyszínen fel- állított sátrát és tettek pénzt a gyűjtődobozba. Később má- sok is csatlakoztak hozzájuk. A cél három gép megvásárlá- sa és felállítása volt, végül az adományozóknak köszönhe- tően öt lett belőle. A szörf, az evező, a lovagló, a derékmoz- gató és a sífutó gépen egy- szerre kilencen mozoghatnak biztonságban, így kiscsopor- tos sportfoglalkozásra is al- kalmas a helyszín, ami min- den évszakban használható. A gépeket a Befitt Kft. mun- katársai szállították le majd segítettek a beszerelésben. Riener Márta cégtulajdo- nos kérdésünkre elmondta, hogy az eszközöket külföld- ről hozták be, a használójuk a saját testsúlyával dolgozik, így megerőltetni sem tudja magát. Biztonságosan hasz- nálhatják a sérültek is. Meg- felelő karbantartás mellett az időjárás viszontagságainak is ellenállnak, így egész évben lehetőséget nyújtanak a moz- gásra. Papp Ferenc hálás volt, hogy sportolótársai segítet- tek abban, hogy az alapítvány fiataljai is megismerhessék a mozgás örömét, egészsége- sebben élhessenek. Dr. Péntek Zoltán, a Tovafutók SE elnöke segítségével  130 ezer forintot gyűjtöttek, a további felaján- lásokkal együtt összesen 750 ezer forint gyűlt össze. Lovas Irén intézményveze- tő szerint az adományozók és önkéntesek nélkül esélyük sem lett volna a park meg- valósítására. Ezzel azonban hatalmas lehetőséget kaptak a gondozottak. Minden nap munka és foglalkozás szü- netében 10-15 percet tudnak mozogni, ami a testnek és a léleknek is hasznos, segít az egészség megőrzésében, jó kondíciót biztosít, valamint örömforrás is egyben. Az intézményvezető el- mondta, hogy a gondozott- jaik többsége értelmileg is sérült, ők tudatosan nem képesek kialakítani a testké- püket és dolgozni azon, hogy a célt elérjék. Őket irányíta- ni kell. A sport, az eszközök használata fejlesztő hatású, ugyanis ahhoz, hogy hasz- nálni tudják a fiatalok a gé- peket, sok mindent meg kell jegyezniük. Mielőtt fellépnek azokra, meg kell kapaszkod- niuk, ehhez tudni kell, mit és hogyan fogjanak, melyik gép hogyan indul, milyen moz- gásformára alkalmas. Azok az eszközök, amelyeket egy- szerre ketten vagy hárman használhatnak, megtanítja az együttműködést, a másikra figyelést. A mozgás a gondol- kodást, az emlékezetet is fej- leszti, serkenti a vérkeringést, megdolgoztatja a szívet, segít a testsúly csökkentésében. Az örömmel végzett mozgás a kedélyállapotot is javítja, így kellemesebben telik a napjuk. Az önkéntesek egyike, An- germayer Fruzsina nem csak a sportparkban segített, ha- nem rendszeresen számíthat rá az alapítvány. A Bánki is- kola diákja a kötelező 50 órás közösségi szolgálatát töltöt- te az alapítványnál, közben úgy megtetszett neki az ott folyó munka, hogy azóta is visszajár, ma önkéntes szer- ződéssel tevékenykedik. A munkatársak örömmel fo- gadják az érdeklődő, segítő- kész fiatalt, egyre több felada- tot bíznak rá. TA  A különleges sportgépek széleskörű összefogással kerültek a he- lyükre (Fotó: Györkös)
  • 6. ASZ 6 2018. AUGUSZTUS 24. Ajka TV, a város televíziója Az Ajkai Tükör új hírekkel hétfőn, szerdán és pénte- ken 19 órakor jelentke- zik. Ismétlések kedd: 9h, 15h, 19h, 23h; szerda: 9h, 15h,  23h; csütörtök: 9h, 15h, 19h, 23h; péntek: 9h, 15h, 23h; szombat: 9h, 15h, 19h, 23h. Mindig a megelőző adás ismétlése. Műsoraink online is meg- tekinthetőek a http://aj- katv.hu weboldalon, össze- állításaink már másnaptól visszanézhetőek ugyanitt, illetve az Ajka TV YouTu- be csatornáján is. Követ- kező adásaink pontosabb programjáról az ajkatv. hu és az ajkaiszo.hu hon- lapon, valamint az AVTV Képújságban tájékozód- hatnak. Az Ajka TV műso- rai élőben és utólag is bár- mikor megtekinthetők a http://ajkatv.hu honlapon! A Kultik Ajkai Mozi műsora A kém, aki dobott engem – akció, vígjáték Augusztus 23., csütör- tök- augusztus 29., szerda között csütörtök, szom- bat, hétfő és szerda 18:15; péntek, vasárnap és kedd 16:00 Az elrabolt hercegnő - animáció,családi, Augusztus 23., csütörtök- augusztus 29., szerda között minden nap 14:15 Alfa 3D – akció, kaland, dráma Augusztus 23., csütörtök- augusztus 29., szerda között csütörtök, szom- bat, hétfő és szerda 16:00; péntek, vasárnap és kedd 18:15 ( pénteken és ked- den 2D-s előadás lesz ) Augusztus 30., csütörtök- szeptember 5., szerda között csütörtök, szom- bat, hétfő és szerda 18:15; péntek, vasárnap és kedd 16:00 Slender Man – Az is- meretlen rém – horror Augusztus 23., csütörtök- szeptember 5., szerda között minden nap 20:30 Barátom, Róbert Gida – an- imáció,családi,dráma,ka- land Augusztus 30., csütörtök- szeptember 5., szerda között csütörtök, péntek, szombat és vasárnap 13:45 Fák Jú Tanár Úr! 3. - víg- játék Augusztus 30., csütörtök- szeptember 5., szerda között csütörtök, szom- bat, hétfő és szerda 16:00; péntek, vasárnap és kedd 18:15 Művelődési házak Augusztus 24-én 17 óra- kor a Magyarpolányi szob- rásztábor kiállításának megnyitója a művelődési központ kiállítótermében. Augusztus 31-én 14 óra- kor koszorúzás a csingeri Bányászati Múzeum ud- varán a Bányászati Akna- mélyítő Vállalat kopjafájá- nál, 15 órakor koszorúzás Padragkúton a bányaüze- mi emlékműnél a 68. Bá- nyásznap tiszteletére. Szeptember 1-jén 7 órá- tól zenés ébresztő, a nap folyamán koszorúzások és megemlékezések a város több helyszínén, 17 órától kulturális programok a Csingeri Közösségi Ház- nál, végül 20 órától fák- lyás felvonulás a Parker- dőben a 68. Bányásznap tiszteletére. Szeptember 2-án 8.30 órakor ünnepi istentiszte- let a csingeri kápolnában, 16 órakor megemlékezés és koszorúzás Padrag- kúton a Bányász Kegyeleti és Emlékparkban a 68. Bá- nyásznap tiszteletére. Szeptember 8-án 17 órá- tól Liget Feszt a Városi Strand- és Élményfürdő parkolójában. PROGRAMAJÁNLÓA 68. Bányásznap programja Ajka Város Önkormányzata, az ajkai Bányász Nyugdíjas Szakszervezet, a padragi Bá- nyász Nyugdíjas Szakszerve- zet, az ajkai Bányász Hagyo- mányőrző Kör, a Csingervöl- gyért Egyesület, a Bódéért Hagyományőrző Egyesület, az ajkai Bányász Hagyo- mányőrző Klub, a Bányász Kulturális Egyesület és a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ vár- ja a város lakosságát a 68. Bányásznap ünnepi rendez- vényeire. Augusztus 31. péntek 14.00 Koszorúzás a csinge- ri Bányászati Múzeum udva- rán a Bányászati Aknamélyí- tő Vállalat kopjafájánál 15.00 Koszorúzás Padrag- kúton a bányaüzemi emlék- műnél Szeptember 1. szombat 7.00 Zenés ébresztő a vá- ros több pontján az Ajka Vá- rosi Bányász Fúvószenekar- ral: Csingervölgy, Bányászte- lep, Belváros, Padragkút. 15.00 Ünnepi megem- lékezés és koszorúzás a Hild-parkban lévő emlékmű- nél Ünnepi beszédet mond: Győr Sándor nyugalmazott SZB titkár Közreműködik: Ajka Városi Bányász Fúvószenekar 16.00 Koszorúzás Csinger- ben a Bányászati Múzeum udvarán Közreműködik: Padragi Bá- nyász Férfikórus és a Boros- tyán Férfikar. Bányásznapi rendezvények a Csingeri Közösségi Háznál: 17.00 Koszorúzás a Csinge- ri Bányász Emlékparkban Közreműködik: a Borostyán Férfikar 17.30 Ajka Városi Bányász Fúvószenekar ünnepi mű- sora 18.00 Hidasi Réka énekel 18.40 Pápai Musical Stúdió műsora 19.30 Külön busz indulása a Molnár Gábor Parkerdőbe a VMK parkolójából 19.45 Külön busz indulása a Csingeri Közösségi Háztól 20.00 Fáklyás felvonulás a Parkerdőben az 1909-es bá- nyaszerencsétlenség áldo- zatainak emlékhelyéhez Szeptember 2. vasárnap 8.30 Ünnepi istentisztelet a csingeri kápolnában a bá- nyászok emlékére 16.00 Megemlékezés és koszorúzás Padragkúton a Bányász Kegyeleti és Emlék- parkban Emlékezzünk együtt az ajkai bányászatra! Jó szerencsét! Színházbérleti felhívás a 2018/19-es évadra A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ szere- tettel várja a színházkedvelők jelentkezését a következő szín- házi évad bérletes sorozatira. Bródy bérlet: csütörtök - 4 előadás Műsorterv: 1. Pannon Várszínház: Bűn és bűnhődés (dráma) 2. Pannon Várszínház: Csini- baba (zenés játék) 3. Magyar Zenés Színház: Bob herceg (operett) 4. Veres 1 Színház: Hajszál hí- ján Hollywood (vígjáték) Tamási és Nagy László bérlet: péntek, szombat - 5 előadás Műsorterv: 1. Pannon Várszínház: Bűn és bűnhődés (dráma) 2. Pannon Várszínház: Csini- baba (zenés játék) 3. Magyar Zenés Színház: Bob herceg (operett) 4. Veres 1 Színház: Hajszál hí- ján Hollywood (vígjáték) 5. Weöres Sándor Színház: So- sem lehet tudni (vígjáték) A bérletek árairól a művelődé- si központ jegypénztárában, vagy a 88/211-745-ös telefon- számon érdeklődhetnek. A régi bérleteseknek lehetőséget biztosít a vmk a bérletek meg- újítására, amelyre augusztus 13-31-ig van lehetőség mun- kanapokon 8-16 óráig szemé- lyesen, vagy a fenti telefonszá- mon. A bérletek átvétele szep- tember 10-28-ig lehetséges hétfőn, kedden és pénteken 10-15.30 óráig, csütörtökön 10-17 óráig. Szerdán a bérlet- átvétel szünetel. A Magyarpolányi Művésztelep ad ízelítőt munkáiból A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ várja az érdeklődőket augusztus 24-én 17 órára a Bemutatkozik a Magyarpolányi Művésztelep (Válogatás az Ajkai Grafikai Műhely és a Nemzetközi Bronzöntő- és Fafaragó tábor munkáiból 2015-2018.) című kiállításának megnyitójára. A kiállítást Lóska Lajos művészettörténész, az Új Művészet folyóirat rovatvezető szerkesz- tője nyitja meg. A tárlat szeptember 10-ig, naponta 9-17 óra között, szombaton 9-15 óráig tekinthető meg. Gyalogos és kerékpáros túra A Gyepesi Örökségünk Egyesület augusztus 26-án gyalogos és kerékpáros túrát szervez a Nomádia Szabadidő parkba, ahol megtekintik a park nevezetességeit és újdonságait. Indu- lás 14:30-kor a bakonygyepesi művelődési háztól. Csatlakozni lehet a gyepesi presszónál. Várják a családokat is, gyerekeket, szülőket és nagyszülőket együtt. A túra az Ajka60 rendez- vénysorozat része. Rekreációs zenélés – Dobkör a tónál Különleges programmal várja az érdeklő- dőket Kovács Viktor mentálhigiénés szakem- ber (evangélikus lelkész) augusztus 25-én 17 órától a Csónakázó-tó kórház felőli oldalán, ahol ingyenes dobkört  szervez. És hogy mi is az a dobkör? Sokkal több, mint ütőshangszerek és dobolás együttese. Benne van ugyanis a megteremtett jó han- gulat, a ritmus, a zene, a közösség, a játék, a felszabadultság és a tapasztalatszerzés is. A dobok és a dobolás az az út, amin a kö- zösség eljut a céljához, oda, ahol mindenki- nek van hangja és ahol erre mindenki más kíváncsi, oda, ahol a kreatív szellem min- denkire rátalál a körben. A dobkör valójá- ban nem hangszerek, hanem sokkal inkább emberek köre. Egyfajta rekreációs zenélés, amihez nem kell semmilyen zenei előképzettség, így igazi fel- frissülést nyújthat a szellemnek és a léleknek. A dobkör tehát közösség, együttlét, teremtés, jelenlét. Jó recept kikapcsolódásra, lelki wellness gya- nánt, csapatépítési céllal, hiszen javítja a kon- centrálóképességet és felszabadítja az ember kreatív energiáit, sőt stresszoldásra is alkalmas. Mi kell hozzá? Csak te magad! De ha van otthon hangszered, akkor természetesen azt is hozd magaddal. SzR.  Ingyenes nyárzáró buli 2018-ban is a város szívében Ha szeptember, akkor Li- get Feszt! Immár negyedik alkalommal élvezhetjük Ajka Város Önkormány- zata, a Nagy László Váro- si Könyvtár és Szabadidő Központ és Dj. Herendi Zsolt közös szervezésében a testet átjáró ritmusokat, valamint a Csónakázó-tó közelségét szeptember 8-án (szombaton) az ajkai strand parkolóban, ahol ezernyi fergeteges pillanat vár a kilátogatókra. A  buli 17 órától kezdő- dik. Dj. Herendi Zsolt, a rendezvény főszervező- jeként és egyúttal házi- gazdájaként fokozza a kö- zönség hangulatát. Nem csak az elektronikus zene szerelmeseit, hanem a hip- hop és a retró stílus kedve- lőit is várják a szervezők, ugyanis fellép az Animal Cannibals, a Happy Gang, a Kerozin és a Bon-Bon is. A dallamos slágerek mel- lett a modern hangzásról Dj Newik és Dj Willcox gondoskodik majd egy-egy erős szettben. A rendez- vény ingyenes, így kár len- ne kihagyni a nyárbúcsúz- tató szabadtéri bulit. Program: 17:00 Start Dj Herendi 19:00 Animal Cannibals 19:40 Happy Gang 20:20 Kerozin 21:00 Bon-Bon 22:00 Dj Newik 23:30 Dj Willcox SzR. 
  • 7. ASZ72018. AUGUSZTUS 24. Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik 12 600 példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Sportajánló Sporteredmények Labdarúgás NB III. Az FC Ajka augusztus 25-én (szombaton) szomszédvári rangadót vív Pápán 19 óra- kor, majd szeptember 2-án (vasárnap) fogadja a Nagyka- nizsát 17 órakor. A klub in- gyenes szurkolói buszt indít Pápára, amelyre jelentkezni az FC Ajka irodájában lehet, a sportcentrumban. Az U19-es és az U17-es csapat augusztus 25-én (szombaton) 10 órakor látja vendégül a Király SZE csapatát. Az U15-ös és az U14-es gárda szeptember 1-én (szombaton) 10 órakor fogad- ja a Lurkó FC-t. Megye I. A Kristály augusztus 25-én (szombaton) 17 órakor fogad- ja a Fűzfőt, az ifjúságiak 15 órakor kezdenek. Egy héttel később a felnőtt csapat 16.30- kor, az ifjúságiak 14.30-kor lépnek pályára Tihanyban. Megye III. A Kristály II. augusztus 26-án (vasárnap), 17 órakor fogadja a Sümegprágát. NB II., nők Női labdarúgó csapatunk au- gusztus 25-én (szombaton), 17 órakor kezdi meg a szerep- lését a bajnokságban, hazai pályán a Zalaegerszeg ellen. Városi kispályás bajnokság I. osztály augusztus 27. (hétfő): AEP – Gépállat SC (17.00), ASE Tandem – XBody (18.00), Unimontex – Bakony-Szupe- rinfó (19.00), Viva Tours Aj- karendek – Bercsényi-Retró CAffé (Ajkarendek 18.00) szeptember 3. (hétfő): Gépál- lat SC – Bakony-Szuperinfó (18.00), Bercsényi Retró-Caffé – Unimontex (19.00), XBo- dy – Viva Tours Ajkarendek (18.00), AEP – ASE Tandem (19.00) II. osztály augusztus 30. (csütörtök): Mythos – AVÉP SC (18.00), PoppePotthoff – Bolero A.E. Kft. (19.00), Atomnyerőmű FC – Euronics-Pulzus (18.00), Hőerőmű – Joker (19.00) szeptember 6. (csütörtök): Jo- ker – Bolero A.E. Kft. (18.00), Euronics-Pulzus – Poppe- Potthoff (19.00), Mythos – Atomnyerőmű FC (18.00), AVÉP SC – Hőerőmű (19.00) Öregfiúk bajnokság augusztus 29. (szerda): S.O.S. – Ajkai Bányász (17.00), Euro- nics-Pulzus – Ajkarendek (18.00), Bakony Erőmű – Lak- ner Üzletház (19.00), Retro FC – Bercsényi (18.00), Tarantula FC – Delta-Kontex (19.00) Kézilabda Emléktorna Második alkalommal rende- zik meg a Szilaj-Varga Attila Emléknapot a sportcsarnok- ban. Szeptember 1-én (szom- baton) reggel 9.30-tól pattog majd a labda, az ajkai kézisek minden korosztályban pályá- ra lépnek. Labdarúgás NB III. FC Ajka – Puskás Akadémia FC II. 0-0 Ajka: Horváth D., Köles, Pákai, Erdei, Csemer, Csizmadia, Ko- vács, Kenderes (Pavlitzky, 75.), Illés (Molnár, 55.), Oláh, Nagy K. (Major 65.), vezetőedző: Schindler Szabolcs Pénzügyőr SE – FC Ajka 1-4 (1-2) Ajka: Horváth D., Köles, Pákai, Erdei, Csemer, Csizmadia (Bo- nivárt 56.), Kovács G., Kende- res, Molnár (Horváth P. 56.), Oláh, Nagy K. (Major 75.) veze- tőedző: Schindler Szabolcs gól: Nagy K. (39., 41.), Horváth P., Oláh (92.) Megye I. VLS Veszprém – Ajka Kristály SE 5-1 (4-1) Ajka: Dróth (Szalai 46.), Móger (Csicsics 63.), Jeney, Orbán, Horváth T., Kungl, Szélessy, Vizkelety, Szarka (Ménes 45.), Szabó (Tisonyai 46.), Szedla- csek (Hauser T. 72.), edző: Si- pos Tamás gól: Szarka (10.) FC Zirc – Ajka Kristály SE 1-5 (1-4) Ajka: Dróth, Móger, Primusz, Kungl, Tisonyai (Csicsics 70.), Horváth L. (Orbán 46.), Sza- bó (Szélessy 46.), Vizkelety (Hauser T. 67.), edző: Sipos Tamás gól: Szedlacsek (13., 19., 85.), Szarka (33.), Szabó (45.) U 19 FC Zirc – Ajka Kristály SE 2-1 edző: Molnár Roland gól: Szen- te Megye III. Nyirád KSE – Ajka Kristály SE II. 3-3 edző: Kiszlinger Balázs, gól: Ki- szlinger, Varga, Horváth D. Ajka Kristály SE II. – Gógánfa FSE 6-1 edző: Kiszlinger Balázs, gól: Németh 3, Balázsy, Ujvári, Vaj- da Magyar Kupa Magyarpolány SE – Ajka Kris- tály SE 1-4 (0-2) Ajka: Dróth, Csicsics, Orbán, Je- ney, Horváth T. (Kungl 46.), Hor- váth L., Ménes (Szarka 85.), Vizkelety, Szélessy, Hauser T., Szedlacsek (Szabó 52.), edző: Sipos Tamás gól: Csicsics (36.), Hauser T. (40.), Vizkelety (47.), Ménes (56.) Magyar Kupa, nők FC Ajka – Balatonfüredi FC 8-1 Ajka: Hidi, Berzsenyiné (Szi- getvári 53.), Simon (Vattai 46.), Hannig, Belovics, (Fekete 53.), Ferencz, Gyenese, Torbó, Szabó, Kovács-Fáber, Bozsoki, edző: Udvardi Ervin gól: Ferencz (9., 18., 35., 74.), Szabó (12., 49.), Hannig (67.), Fekete (87.) Már nem hibátlan a listavezető  Az FC Ajka vezeti az NB III-as labdarúgó bajnokságot annak ellenére is, hogy legutóbb nem bírt a Puskás Akadémiával. Továbbra is veretlenül Az FC Ajka a fővárosban lépett pályára a labdarúgó NB III-ban. Nem indult jól a Pénzügyőr elleni találkozó a vendégek számára, hiszen bő félórát követően a haza- iak szereztek vezetést. Per- cekkel később azonban jött is az egyenlítés, Kenderesi labdájával Nagy K. lépett ki, majd a kapust is kicselezve gurított a hálóba. Nem sok- kal a középkezdés után már a vendégeknél volt az előny, Nagy K. ezúttal Csemer be- adását kezelte le higgadtan, majd a jobb felsőbe bombá- zott. A második játékrész is a vendégekről szólt, Major tört be a büntetőterületre, majd Horváth P. elé tálalt, aki tíz méterről lőtt a há- lóba. A hosszabbításban Major újabb gólpasszt osz- tott ki, ezúttal Oláht hoz- ta helyzetbe, aki tizennégy méterről talált a kapuba. A magabiztos sikert követően a vezetőedző az ellenfelet is dicsérte, mint mondta a szervezett védekezés meg- nehezítette csapata dolgát. A következő fordulóban az FC Ajka a Puskás II. csa- patát fogadta. A fiatalokból álló vendégek agresszív letá- madása nem ízlett Schindler Szabolcs tanítványainak, így sokáig nem is tudtak fölény- be kerülni. A mérkőzés haj- rájában ugyan több ígéretes helyzetet is kialakítottak az ajkaiak, de ezek közül egyet sem sikerült értéke- síteni, így a bajnokságban először veszítettek pontot a házigazdák. A vezetőedző elsősorban a helyzetkihasz- nálásban látta a botlás okát, hiszen mint mondta, a má- sodik félidőt végig támadta csapata. Egy sima, egy fordított… Az Ajka Kristály Zircen kezdte a megyei labdarúgó bajnokságot. Sipos Tamás tanítványainak fontos lett volna a jó rajt, hiszen a gár- da az első öt hely valame- lyikének megszerzését tűzte ki céljául. A mester bízott benne, hogy játékosaitól az edzőmérkőzéseken mutatott eredményes és magabiztos teljesítményt láthatja. Ebből azonban csak az előbbi való- sult meg, hiszen a vendégek kapkodva, sok hibával ját- szottak, különösen az első játékrészben. Ennek ellenére kis túlzással már ebben a fé- lidőben eldöntötték a három pont sorsát. Tisonyai indítá- sából Szedlacsek lőtt a hos�- szú sarokba, ezzel korán ve- zetést szereztek az ajkaiak. Az előny nem sokáig tartott, a vendégvédők és a kapus is elrúghatta volna a labdát, ehelyett a bizonytalankodó ajkaiak között a szemfüles zirci támadó egyenlített. Még a huszadik percnél sem járt a találkozó, amikor újra vezetéshez jutottak Sipos Tamás tanítványai, Szabó szöglete Szedlacsekről per- dült a rövid sarokba. Nem sokkal később egy ártal- matlan szituációban a hazai védő a labdára lépett és ele- sett a tizenhatos vonalánál, Szarka lecsapott a játék- szerre, és higgadtan a háló- ba helyezett. A szünet előtt Szedlacsek szépen játszott össze Szabóval, utóbbi pedig ziccerben nem hibázott és megszerezte a vendégek ne- gyedik találatát. Az ajkaiak mezőnyben gyengén futbal- lozva is magabiztos előnnyel mehettek szünetre ered- ményes támadójátékuknak köszönhetően. A második félidőben megfontoltabban játszott a Kristály, tartotta a labdát és előnyét, így a ha- zaiaknak esélyt sem adtak a pontszerzésre. A hajrában Horváth T. passzával Szed- lacsek lépett ki és kifutó ka- pus mellett okosan passzolt a jobb alsó sarokba, meg- szerezve ezzel saját maga harmadik és csapata ötödik gólját. A vendégek így győ- zelemmel kezdték a szezont. A következő forduló- ban jóval nehezebb feladat várt az ajkaiakra, hiszen a bajnokság legnagyobb esé- lyeséhez látogattak Veszp- rémbe. A zirci mérkőzéshez hasonlóan ez a találkozó is eldőlt a szünetre, igaz, en- nek most nem örülhettek az üveggyáriak, hiszen három- gólos hátránnyal mehettek a pihenőre. A Kristály védel- mi megingásait könyörtele- nül kihasználta a házigazda és azonnal góllal büntetett. Igaz, 1-0 után Szarka egy mintaszerű kontra végén még egyenlített, de a veszp- rémiek hamar válaszoltak, ezután pedig a vendégek- nek nem sok esélye maradt a pontszerzésre. A második félidőben zártabban védeke- zett Sipos Tamás legénysége, így ezt a félidőt egy kapott góllal megúszta, de az el- lenfél kapujára nem jelentett veszélyt. Egy osztállyal feljebb Jelentős átalakuláson esett át női labdarúgó csapatunk. Ezek közül a legfontosabb, hogy a gárda az FC Ajka égi- sze és neve alatt működik tovább, de már nem a me- gyei bajnokságban, hanem egy osztállyal feljebb, az NB II-ben. Ennek szellemében a keret is jelentősen meg- erősödött, Gyenese Csaba, a női szakosztály vezetője a környékbeli csapatok leg- jobbjaival vette fel a kap- csolatot, akik közül többen is elfogadták az ajkaiak ajánlatát, hiszen szívesen próbálják ki magukat ma- gasabb osztályban. A klub U19-es és U16-os csapatot is indít a bajnokságban, hiszen kiemelten fontosnak tartja egy erős utánpótlás bázis létrehozását. A felnőtteket Udvardi Ervin, az U19-es gárdát Gyenese Csaba, az U16-osokat pedig Szélessy Balázs készíti fel. A főpró- bát a Balatonfüred elleni Magyar Kupa mérkőzés je- lentette, ahol az ajkaiak a vártánál sokkal könnyebben jutottak tovább, többek kö- zött az éppen a Balaton-par- tiaktól érkező Ferencz négy találatának köszönhetően. Udvardi Ervin elégedetten értékelt a lefújást követően, külön kiemelve, hogy begy- akorolt figurából is sikerült gólt szerezniük. Ugyanak- kor hozzátette, hogy elbiza- kodottságra nincs oka a csa- patnak, mert még nagyon sok munka vár a lányokra. Egresi volt a legjobb Tapolcán rendezték a ha- gyományos Ács János Em- lékversenyt a sakkozók szá- mára. Az ötvenhat induló között tizenegy címviselő versenyző is megmérette magát. Az ajkai Egresi Máté négy győzelemmel és három döntetlennel első helyen zárta a háromnapos tornát. Ajkai Szó Sport  Ebből a kavarodásból sem lett gól (Fotó: Györkös)
  • 8. ASZ 8 2018. AUGUSZTUS 24. COMPUTERES SZEMVIZSGÁLAT Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 • E-mail: herczegoptika@t-online.hu Nyitva: H-P: 830 -1200 , 1300 -1700 , Szo: 800 -1200 Dr. Schvöller Mónika szemész szakorvos, gyermekszemész, kontaktológus Lapszél Minden nap 8-20 óráig Patikaplus Gyógyszertár Fő út 66. 20-22 óráig: 24-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 25-én CALIX PATIKA Semmelweis u.2. 26-án GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 27-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. 28-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 29-én KRISTÁLY GYÓGYSZERTÁR Korányi F. u. 1. 30-án PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 31-én CALIX PATIKA Semmelweis u.2. szeptember 1-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 2-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. 3-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 4-én KRISTÁLY GYÓGYSZERTÁR Korányi F. u. 1. 5-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 6-án CALIX PATIKA Semmelweis u.2. 7-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Menyegző Házasságot kötöttek: Bursi Hubert és Dubics Erzsébet augusztus 10-én, Kiss Dáni- el és Bödör Mónika augusz- tus 10-én, Peszlen Zoltán és Keszei Alexandra augusztus 11-én, Pintér István és Róth Klaudia augusztus 11-én, Sulyok Gábor és Pfárer Ber- nadett augusztus 11-én, Király Krisztián és Németh Réka augusztus 17-én, Bedő Péter és Weinpel Zsu- zsa augusztus 17-én, Gottfri- ed Roland és Petró Dorottya augusztus 17-én, Sándor Ádám és Bakos Valentina augusztus 17-én, Molnár Bálint és Csengei Annamá- ria augusztus 18-án, Hauser Roland és Megyimórecz Niko- lett augusztus 18-án. A friss házasoknak gratulálunk! Gólyahír Köszöntjük városunk legifjabb polgárait: Soós Norbert és Sipőcz Andrea augusztus 1-jén született kislányát Borókát, Szegedi Ferenc és Kertész Ágnes au- gusztus 4-én született kisfiát Péter Szebasztiánt, Benkő János és Miszkuly Bernadett augusztus 5-én született kis- lányát Jázmint, Fuchs Tamás és Hegedüs Enikő augusztus 12-én született kisfiát Domi- nikot, Szekér Alex és Pölcz- man Dóra augusztus 16-án született kislányát Jázmint. Jogisegítségnyújtás Az anyagilag rászorulók ré- szére ingyenesen, vagy az állam által megelőlegezve vehető igénybe jogi segítség- nyújtás az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központnál. Ennek keretében az igénybe vevő segítséget kaphat be- adványszerkesztésben, vagy ügyvédi eljárásban. A rászo- rultságot a jövedelmi viszo- nyok, valamint egyes szoci- ális körülmények alapozzák meg. A tanácsadást dr. Per- ger Orsolya ügyvéd biztosít- ja, legközelebb szeptember 3-án 13.30-16 óra között az intézményben. (8400 Ajka, Móra Ferenc u.7.). Karbantartásimunkák miattvonatpótló autóbuszok közlekednekVeszprém ésAjkaközött A MÁV-START Zrt. tájékoz- tatása szerint június 18-tól augusztus 31-ig Veszprém – Ajka állomások között vég- zett pályakarbantartási mun- kák miatt a Budapest–Szé- kesfehérvár–Szombathely vasútvonalon módosított me- netrend szerint közlekednek a vonatok. Veszprém Ajka állomások között vonatpótló autóbuszok járnak, amelyről bővebben a www.ajkaiszo.hu oldalon a Jó tudni rovatban találnak információt. Megszerezhetik abizonyítványt Az Ajkai Család- és Gyermek- jóléti Központ várja azok jelentkezését, akik nem fe- jezték be általános iskolai tanulmányaikat, de szeret- nék megszerezni 6. / 7. / 8. osztályos végzettségüket. A Szociális és Gyermekvé- delmi Főigazgatóság szer- vezésében általános iskolai felzárkóztató képzés indulna Ajkán, kellő számú jelent- kező esetén. A résztvevők a képzés idején Megélhetési támogatásban is részesül- nek. Amennyiben felkeltettük ér- deklődését, a jelentkezéssel és a képzéssel kapcsolatban a 06-20/418-3144-es tele- fonszámon, vagy személye- sen a Móra F. u. 7. szám alatt kaphat részletesebb tájékoz- tatást. » Energetikai tanúsítást vállalok gyors határidővel, kedve- ző áron Ajkán és környékén. 06-30/ 956-7005 » Olvasott könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz me- gyek. Telefonszám: 36-70-4527716 » Porcelán figurákat (Állat és ember) és nippeket veszek. Készpénzzel fizetek, házhoz megyek. Telefonszám: 36-70-4527716 » Otthoni munka! Különböző termékek összeállítása, egyebek: 06-90-603-906 (audiopress.iwk.hu 635 Ft/min, 0612228397, 06204963980) APRÓHIRDETÉS KÉTKEDŐ VÁSÁRLÓ Kép: Lecus-SK-11 Beküldendő a kiemelt sorok megfejtése (1, 2). A helyes megfejtők között augusztus végén kisorsolunk 1 db strandbelépőt az Ajka Kristályfürdőbe. A megfejtéseket kérjük e-mailben (ajkaiszojatek@gmail.com), vagy postai úton (Ajkai Szó 8400 Ajka, Szabadság tér 12.) 2018 szeptember 3-ig szíveskedjenek eljuttatni hozzánk! Július 27-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Most ne zavarj, éppen a Kertbarátok magazint olvasom! Augusztus 10-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Örömmel jelentem hölgyem, hogy ismét jó a zuhany! VTM NAGY TERÜLET- MÉRTÉK GYORSAN LÉGNEMÛ- VÉ VÁLIK GONOSZ FÖLD- ALATTI TÖRPE AZ ÖRÖK- LÕDÉS HORDO- ZÓJA PÁROS GYÁM! A JUPITER 4. LEG- NAGYOBB HOLDJA VTM 1 E TORKÁN AKAD A SZÓ GENETIKAI MÁSOLAT BARACK- MAG! NAGYRA NÕTT DUPLÁN AFRIKAI DOB VÍZZEL TISZTÍT GABONA- CSONK DÁTUM RAG VENDÉG- LÕI LAP TETSZÉS JELE LANKASZT VTM 2 REMÉNYEI- BÕL KI- ÁBRÁN- DULÓ ZSURLÓ (TÁJSZÓ) KIS VÍZ IDEJÉT- MÚLT SZEGÉLYT CAKKOZ HELYEZÉS FESTÜNK VELE GÖNGYÖ- LEGSÚLY GERMÁN NÉP VOLT EJHA! SEJTÕ, GYANÍTÓ A DUNA ROMÁNIAI MELLÉK- FOLYÓJA GERA ZOLTÁN BECENVE ÁHÍTOTT SÁREL- TÁVOLÍTÓ ESZKÖZ ROSTÉLY SZÉLEI! LGT-TAG (GÁBOR) HÍDRÓL A FOLYÓBA HAJÍTÁS ... PRIMO; ELÕSZÖR ICUS KIRAKÓS KÁRTYA- JÁTÉK SZÍNES VIRÁG- LEVÉL ÁLLÓVÍZ MÓDI KÖZEPE! ÉLET ... AND ROLL; TÁNC FOSZTÓ- KÉPZÕ REVÜTÁN- COSNÕ SZÓPÓT- LÓ SZÓ ÓKORI GÖRÖG TÖRZS CSÜNG KÍNAI ÉLETELV ISTVÁN, BECÉZVE FOGOLY OLASZ AUTÓK JELZÉSE AZON A HELYEN AZONOS BETÛK IRKA ELEJE! MAGATOK ÉTELT ÍZESÍT DÕLNI KEZD! ANYA- DISZNÓ ... MARK; VÉDJEGY ÁTMÉRÕ JELE ÉSZAK, RÖVIDEN VTM R ! VTM Kétkedő vásárló Beküldendő a kiemelt sorok megfejtése (1, 2). A helyes megfejtők között augusztus végén kisorso- lunk 1 db strandbelépőt az Ajka Kristályfürdőbe. A megfejtéseket kérjük e-mailben (ajkaiszoja- tek@gmail.com), vagy postai úton (Ajkai Szó 8400 Ajka, Szabadság tér 12.) 2018. szeptember 3-ig szíveskedjenek eljuttatni hozzánk! Július 27-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Most ne zavarj, éppen a Kertbarátok maga- zint olvasom! Augusztus 10-én megjelent rejtvényünk megfejtése: Örömmel jelentem hölgyem, hogy ismét jó a zuhany! Nyúlcipővel a hegyre!A Sportváros Nonprofit Kft. és a Tovafutók SE szervezésé- ben augusztus 25-én 10 órától tartják a XX. jubileumi Som- lócsúcs-futást. A sportprog- rammal a hegyet és az egész- séges életmódot szeretnék népszerűsíteni a rendezők. A versenyre a Hegykapu étte- remnél lehet 8.45-től nevezni, hat korcsoportban. – Kétféle eltérő nehézségű útvonalon, egyénileg mér- hetik össze gyorsaságukat a résztvevők. Az első útvonal távja 2,9 kilométer, amit pi- ros szalagozással jelölünk a Hegykapu Étteremtől a Kon- dor pince melletti műúton át a Margit Kápolnáig, majd tovább a Szent István kilátó- ig. Itt négy korcsoport mér- heti össze gyorsaságát (lásd alább). A második útvonalon 5,8 kilométert kell teljesíteni a versenyzőknek, ahol a fehér szalagok segítenek az irány- tartásban a Hegykapu Étte- remtől, a dobai oldalon át, a kilátóhoz vezető műúton ke- resztül a Szent István kilátóig. Ebben a számban negyven év felett és alatt is díjazzuk a leg- jobbakat – tájékoztatta lapun- kat Mohos Milán sportszerve- ző, a verseny titkára, akitől azt is megtudtuk, hogy a Somló csúcsa 432 méter magasan található, míg a talajszint 160 méteren van, a versenyzők- nek tehát 272 méteres szint- különbséget kell leküzdeniük. Idén újdonság, hogy minden- ki befutó érmet kap és a kilá- tót is ingyen látogathatják a verseny résztvevői. További információk a Sportváros Nonprofit Kft. 88/508-051-es telefonszámán kérhetők a versenyről. 1. útvonal: 2,9 km (piros szalagozás) Korcsoportok: - 18 éves korig fiúk- leányok (2000 és utána születettek) - 19-40 éves korig nők-férfi- ak (1978-1999) - 40-55év közötti nők-férfi- ak (1963-1977) - 55 év feletti nők és férfiak (1962 és előtte születettek) 2. útvonal: 5,8 km (fehér szalagozás) Korcsoportok: - 40 éves korig nők-férfiak (1978-ban és később szü- letettek) - 40 év feletti nők-férfiak (1977-ben és előtte születet- tek)SzR. Mit nekünk 24 tonna? I. Ajkai Nemzetközi Kamionhúzó Kupa elnevezéssel indul nemzet- közi verseny a Pallasz Testépítő és Erőemelő Sportegyesület szervezésében a sportcsarnok nagy parkolójában szeptember 23-án 14 órától. A látványos programon izgalmakból és erőből sem lesz hiány, hiszen négy országból több mint húsz versenyző érkezik, hogy össze- mérje erejét a 24 és 14 tonnás kamionok elhúzásában. Két versenyszámban indulhatnak a résztvevők. Állva, hámmal, illet- ve ülve kötéllel, párban bírhatják mozgásra a monstrumokat. A rendezvény „házigazdája”, vagy- is sztárvendége és kommen- tátora Darázs Ádám lesz, akit Közép-Európa legerősebb embe- reként tartanak számon. A verseny mellett a szervező egyesület számos sporttal és egészséggel kapcsolatos prog- rammal is várja az érdeklődő- ket. (A teljesség igénye nélkül: bicepsz challenge, ingyenes vércukor és vérnyomásmérés, valamint véradás is lesz a hely- színen). A nézelődőknek az oldtimer au- tók és a Vahur örökbefogadó napja további plusz élményt je- lenthet a délután során. SzR.  Szirénapróba Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy szeptember 4-én 8 órától Ajka városban található pol- gári védelmi lakosságriasztó és riasztó–tájékoztató eszközök (szirénák) hangos ellenőrzését végezzük, melynek során (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang) morgatópróba jelzést adunk le. A hanghatás kizárólagos célja, hogy ellenőrizzük a riasztó eszkö- zök működőképességét, semmilyen veszély bekövetkeztét sem jelzik, a lakosság részéről sem- miféle teendő nem szükséges. A hangos próbával kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjéhez (Bartalos Szilárd 88/521-191). Türelmü- ket és megértésüket előre is köszönjük. Schwartz Béla  polgármester