1. Szanyi F. Eleoróra: Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások
Már a cikk címe első ránézésre is felkeltette az érdeklődésemet, hiszen a hiányszakmák
témaköre egy aktuális, mindennapi téma, mind a médiában, mind pedig az emberek és a
tanulók mindennapi életében. Így az itt hallottakat, és a szakiskolai tapasztalataimat könnyedén
össze tudom hasonlítani Szanyi F. Eleonóra erről szóló írásával.
Ha meghalljuk ezt a szót, hogy hiányszakmák, egyből olyanokra gondolunk, mint a kőműves,
szobafestő, asztalos. Ma már igen nehéz jó szakembert, jó szakmunkást találni, aki munkáját
elhivatottsággal, kellő odaadással, precizitással és lelkesedéssel végezné. Azok, akik egy kicsit is
kiemelkednek teljesítményükkel a többiek közül, gyakran külföldre vágynak, ahol jobb anyagi
megbecsülésben részesülnek, mint idehaza. Pedig ha jobban megnézzük és esetleg
összehasonlítunk egy asztalost egy diplomás pályakezdő tanítóval, akkor a különbség nem is
olyan nagy.
Egy, a cikkben szereplő végzős asztalos tanuló 94 ezer Forintra becsülte meg a jövedelmét az
első években. Ha utána nézünk a tanító fizetésének, nem sok eltérést találunk. Pedig ő szellemi
munkásként dolgozik, ami azt jelenti, hogy leérettségizett és diplomát is szerzett, ami még plusz
4 évébe került. Mindezt a szakmunkás asztalosunk 2-3 év alatt kitanulta. Ráadásul, ha jobban
belegondolunk, megszólaló végzős tanulónk igencsak alulértékelte önmagát. Ma már egy jó
szakmunkás többet keres egy diplomásnál! És ennek az egyik oka, ami már a címben is szerepel,
hogy hiányszakmáról van szó. Nagyon kevés fiatal választja a szakiskolákat továbbtanulása
céljának, hiszen mindenki diplomáról álmodik. Ennek következménye viszont, amit már a
mindennapi életünkben is tapasztalunk, hogy nincsenek szakemberek. Ha pedig szükségünk van
rájuk, akkor a munkájukat igencsak meg kell fizetnünk, hisz nem biztos, hogy akár magunk is
nekikezdenénk a lakás kifestésének, vagy a kitört asztalláb kifaragásához.
Csak ezt az egy elemet kiemelve a cikkből láthatjuk, hogy nincs olyan nagy különbség egy jó
szakember és egy kezdő diplomás keresete között. De nézzük meg, hogyan vélekednek maguk
az érintettek ebben a témában, vagyis, hogyan látják jövőbeni lehetőségeiket, miért ezt a
szakmát választották, mennyire befolyásoló tényező a szülők iskolázottsága ill. szeretnének-e
még továbbtanulni.
Az első 5 hiányszakma a következő: kőműves, hegesztő, ács-állványozó, forgácsoló,
villanyszerelő. Ránézésre mind, kivétel nélkül tipikus férfiszakma. További 5 foglalkozásnál
viszont már megjelenik egy női és egy koedukált szakma is. A soron következő 5 szakma,
amelyeknél hiány van: szerkezetlakatos, szobafestő, női ruha készítő, szakács, asztalos.
A válaszadók 57%-nál egyek szülő sem rendelkezik érettségivel. Ezzel pedig összefügg az, hogy
a gyerek sem fog leérettségizni, inkább szakmát választ, amellyel el tud helyezkedni. Hiszen a
szülői példamutatás nagymértékben meghatározza a gyerek jövőjét. Viszont itt arra is lehet
következtetni, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűek gyermeke genetikailag determinált,
1

2. tehát magasabb iskola elvégzésére nem is lenne alkalmas.
Ha tovább nézzük ezeket a számokat, akkor láthatjuk, hogy ha a családban az egyik szülő
érettségivel rendelkezik, 26% -os a szakmunkás gyerekek aránya. Míg abban az esetben, amikor
mindkét szülő leérettségizett, a gyerekek csupán 17%-a választ szakmunkát. A többiek
valószínűleg érettségit szereznek, felsőoktatási intézményekben tanulnak tovább.
Azonban nem csak az mérvadó, hogy milyen a szülők iskolai végzettsége, hanem az is, hogy mit
akar maga a gyerek! Bár ritkán hallunk olyan esetekről, amikor két szakmunkás szülő gyermeke
diplomát szerez és karriert fut be, de nem lehetetlen vállalkozásról van szó. De valljuk be
őszintén, ez a ritkább eset. Ahhoz, hogy egy fiatal el tudja dönteni mit is akar, tisztában kell
lennie saját adottságaival, lehetőségeivel, képességeivel és jó önismerettel kell rendelkeznie.
Hiszen hiába akar valaki történész lenni, ha tudja magáról, hogy képtelen megjegyezni az
évszámokat!
Ilyen esetekben van nagy szerepe a szülőnek, hogy gyermekük ne kergessen hiú ábrándokat, és
lássa saját tehetségét. Ne vállalja magát túl, de ne is becsülje le magát! Meg kell találni az arany
középutat!
Sajnos a cikk statisztikájából jól látszik, hogy a tanulók 45% nem azt tanulja, amit elképzelt.25%-
ot nem vettek fel oda, ahova szerettek volna menni, így kénytelenek voltak mást választani.
Negatívumként megemlíthetjük, hogy nem derül ki, vajon miért nem azt tanulják, amit szerettek
volna! Nem felvételiztek? Nem adták be a jelentkezést? Féltek a kudarctól, és inkább
alacsonyabbra tették a mércét? Amiben biztosak lehetünk, az a 25%, akiknek a tanulmányi
átlaga, pontszámai nem voltak elegendőek álmaik megvalósításához.
Pozitívumként azonban kiemelhetjük az asztalosok hozzáállását, akiknek a 61% azt tanulja,
amit akart. Tehát ők, már elérték a céljukat. Ráadásul 6%-uk érettségivel is rendelkezik.
Az ő ellenpéldájuk lehetnének az építőipari tanulók, akik 51%-a máshol tanult volna
szívesebben. Mivel ők nem elégedettek jelenlegi szakmájukkal, sokan szeretnének leérettségizni
(52%) és a pályaelhagyási szándékuk is talán a legmagasabb a többi szakmát figyelembe véve.
Viszont pont ők azok, akik úgy gondolják, hogy a papírok megszerzése után dolgozni fognak,
vagyis lesz állásuk. Ha belegondolunk optimizmusok nem is véletlen, hiszen házépítés, házon
belüli munkák mindig voltak és mindig is lesznek. Ráadásul az ilyen végzettséggel rendelkező
szakmunkások legtöbbje külföldre szeretne menni (50%), hiszen jóval többet kereshetnek kint,
és talán jobban meg is vannak becsülve. Ugyanakkor nagy szükség lenne rájuk idehaza is, ahol a
számuk így is alacsony.
A villanyszerelők félnek a legjobban attól, hogy munka nélkül maradnak, az asztalosok 20%-a
pedig nem a szakmájukban szeretnének elhelyezkedni. Ha netán mégis megmaradnának a
kaptafánál, akkor 39%-uk külföldön képzeli el a boldogulását.
A cikk pozitívuma, hogy rávilágít egy olyan mindenkit foglalkoztató témára, amiről tud
mindenki, de nem teszünk ellene semmit, vagy legalábbis nagyon keveset. Tudjuk, hogy
problémáink vannak a hiányszakmák területén, de olyan megoldást még senki nem talált, ami
2

3. mindkét félnek megfelelő lenne.
Erőssége az is, hogy olyan embereket, tanulókat szólaltattak meg, akik ebben a világban
szeretnének/ fognak helyt állni. Így bepillantást kaphatunk abba, vajon mi vezérel ma egy fiatalt
arra, hogy szakácsnak, netán kőművesnek tanuljon. Egyéni döntés-e vagy csak a kényszer viszi rá
erre az embert?
Negatívumként lehetne megemlíteni, hogy a hiányszakmát választó tanulókat nem becsüljük
meg kellőképpen. Okokat, válaszokat keresünk arra, vajon miért itt kötött ki? (családi helyzet,
tehetség,) Holott ki kéne őket emelni, hogy a mai világban van még olyan személy, aki kétkezi
munkára vágyik! Illetve szólhatnának a szakma szépségeiről is, hogy a kereslet minél nagyobb
legyen.
3