SlideShare a Scribd company logo
1 of 40
Download to read offline
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
Ébresztő-kulcsok Kódexe
HARMADIK LAP
Az egyetértésről
2014 - 2015
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 2 -
ELŐSZÓ
A Kódex 3. lapja az EGYET-ÉRTÉS és az EGYÜTT-MŰKÖDÉS alapjait tárgyalja. Nem
titkolt célja, hogy segítséget nyújtson minden olyan csoportnak a Földön, amely szeretet- és
szabadságalapú, Konstruktív Együttműködéssel megvalósuló társadalmi megoldásokat
szeretne látni. E lap 12 rétege egy "szövetté" fonja össze a spirituális és a „gyakorlati”
szempontokat, és ezzel segíti létrehozni azt a MEGÉRTÉST, amely megfelelő
EGYENSÚLYT alakíthat ki a "közös" és az "egyéni" érdekek között, és amely minden
HARMONIKUS EGYÜTT-MŰKÖDÉS sajátja.
Használatra vonatkozó, fontos javaslat:
A Szíved képes érzékelni a Kódex mondatai mögött meghúzódó üzenetet.
Tehát az üzenetre figyelj, ne a mondatokra.
A SZÍVEDDEL OLVASS!
A szöveg azért van kis egységekre tördelve,
hogy meditálhass a mondatokon és LASSAN HALADJ a szövegben.
Adj időt ÖnMagadnak,
hogy emlékezhess az Igazságra,
ami Benned él.
Vonatkoztasd az életedre,
amit olvasol.
Ha legalább HÁROMSZOR így olvasod el a TELJES Kódexet,
észre fogod venni, HOGYAN egészítik ki egymást a lapok és rétegek.
Ennek megértésével a Kódex teljes valódi értékét megkaphatod!
Rajtad múlik.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 3 -
HARMADIK LAP
1. réteg
A Tudatotok Belső Szabadsága egy olyan fa,
amely két hatalmas ágat tart.
Az egyik a Feltétel Nélküli Szeretet,
a másik a Boldogság.
Ezek a Belső Szabadságotok nélkül
nem létezhetnek.
A Szabadság „törzse” tehát nélkülözhetetlen hátterét biztosítja
annak a két dolognak, amire legjobban vágytok:
hogy képesek legyetek SZERETETBEN élni egymással,
illetve, hogy BOLDOGOK legyetek.
De az Egyetértésnek
szintén köze van a Szabadságotokhoz.
Ugyanis az Egyetértés – ennek a fának egy kisebb ága - eredetileg
a Feltétel Nélküli Szeretetből hajtott ki.
Hajdanán annyira SZABADOK voltatok
és annyi Szeretet volt közöttetek, hogy megengedtétek magatoknak,
hogy felvegyétek EGY-MÁS nézőpontját és terét.
Nem volt szükség szavakra és magyarázatokra,
mert képesek voltatok megosztani egymással az elméteket is.
Nem elszigetelten éltetek EGY-MÁSTÓL.
Abban az időben még teljes Lényetekkel TUDTÁTOK,
hogy az Egy nézőpontjaiként Léteztek, és még nem
húzódtatok vissza a „saját igazatok” vermeibe.
Tapasztalhatjátok, hogy
sokan közületek ma már csupán a saját testük
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 4 -
vagy elméjük nézőpontjával tudnak azonosulni,
mert fokozatosan lemerevedtek és már nem hajlandóak
NÉHA MÁSOK IS LENNI.
Régen a legtöbb Szellemi Entitásként Létező
HAJLANDÓ és KÉPES volt felvenni bárki más nézőpontját és terét,
mert a Feltétlen Szeretet és Tudati Szabadság ezt lehetővé tette.
A MEGÉRTÉS könnyedén létrejött,
és ez előszobája volt az egyetértésnek.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 5 -
HARMADIK LAP
2. réteg
A Megértés hiánya néha csak
egy ÉRZÉKELÉSI probléma következménye.
Hiszen hogyan is érthetnél meg valamit,
aminek nem vagy tudatában, vagy amiről nem tudsz semmit?
Talán nem is gondoljátok,
de nagyon gyakran van konfliktusotok amiatt,
hogy nem ismeritek egymás tapasztalatait és előző életeit.
Ilyenkor hibásan értékelitek ki egymás meggyőződéseit és viselkedését,
mert a valóság egy jelentős részéről fogalmatok sincs.
Ha két „különböző” Lény képes volna érzékelni egymás múltjának
összes tapasztalatát és adatait, valódi szándékait és prioritásait,
akkor viszonylag könnyen MEGÉRTHETNÉK egymást.
Persze a megértés még nem EGYET-ÉRTÉS!
BÁRMIT megérthetsz, bárkinek a nézőpontját,
anélkül, hogy egyet kellene értened vele.
Megértheted mások mit tekintenek „valóságnak”,
illetve milyen szándékaik és elképzeléseik vannak,
mégsem kell egyetértened velük.
A Megértés még nem jelent állásfoglalást
egy bizonyos „valóságértelmezés” mellett.
Olyan ez,
mint amikor kimész a piacra és megvizsgálod az árúkat,
anélkül, hogy vásárlási szándékod volna.
A Megértés azt jelenti, hogy
odafigyelsz arra és meghallgatod, amit a másik elmond a gondolataiból,
felfogod és nyugtázod, amit hallottál és kedves maradsz,
mert nincs meggyőzési szándékod.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 6 -
A legnagyszerűbb dolog, amit tehetsz a Megértés
érdekében, hogy figyelsz, hallgatsz, nyugtázol és kérdezel
azzal a tiszta szándékkal, hogy PONTOSAN láthasd,
mit és miért gondol úgy a Másik, ahogy gondolja.
Ha ehelyett arra figyelsz, hogy
szerinted miben téved a Másik, elveszítheted
a Megértés lehetőségét.
Később ez visszaüthet Rád és megnehezítheti a dolgodat,
mert egy olyan embert általában nem tudsz érvekkel segíteni,
akit még meg sem értettél.
S hogyan fogsz Vele EGYET-ÉRTÉST kialakítani,
ha nem is érted?
A Megértés és az Egyetértés KÖZÖTT
mindig ott vannak a DÖNTÉSEK, hogy mit fogadsz el „valóságnak”,
illetve hogy a „valóság” alapján milyen cselekvési
szándékokkal tudsz azonosulni.
Az adatokkal, a „valósággal” kapcsolatos Egyetértés
tehát - egy döntés után - SZÁNDÉKEGYSÉGGÉ válik,
amikor arról hoztok döntéseket, milyen CÉLOKAT,
milyen ESZKÖZÖKKEL érjetek el.
A SZÁNDÉKEGYSÉG tud összetartani Benneteket,
amikor egy konkrét irányba elindultok.
De nem mindegy,
hogy a CÉLOKAT és az ESZKÖZÖKET a Szívetek választja-e ki,
vagy az elmétek.
Vigyázzatok az ÁRRA, amit a célok
eléréséért fizetnetek kell.
Mert mindent lehet,
de nem minden használ.
Emlékezzetek csak a régi tanításra:
„Mit ér az embernek, még ha az egész világot megnyeri is,
ha lelkében kárt szenved?"
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 7 -
Vegyetek példát Gandhiról,
aki bár egyetértett India függetlenségének CÉLJÁVAL,
az ESZKÖZÖK tekintetében bátran tartotta magát az „erőszakmentes
együtt-nem-működés” útjához, azaz a polgári engedetlenség
felelősségteljes módszertanához.
Ő képes volt létfontosságú alapelvekben EGYET-ÉRTÉST létrehozni
egy SZÉLSŐSÉGESEN SOKSZÍNŰ társadalomban
a bölcsesség, a szeretet, a hitelesség és a megértés
eszközeivel.
Mindvégig a "nem-ártás" etikai alapelvét követte.
Ő is tudta, hogy minden ember nézőpontja szükségszerűen
komoly „torzításokat” tartalmaz az Abszolút Igazsághoz képest,
így az egyetértés kialakítása tulajdonképpen MŰVÉSZET.
De azt is tudta, hogy a legtöbb ember Szívében
ott van az EGY Tudat Végtelen Bölcsessége, amely KÉPES MEGÉREZNI,
melyik út van ÖSSZHANGBAN a Szeretettel és az Igazsággal.
Van antennátok, hogy
ÉRTSÉTEK AZ EGY GONDOLATAIT,
és ez lehetne közöttetek a legtisztább EGYET-ÉRTÉS.
De az EGYET-ÉRTÉS kialakítása egy szelíd műfaj,
ami IDŐT és TÜRELMET igényel.
Nem érdemes erőltetnetek,
ahogyan Teremtőtök sem teszi ezt Veletek.
Már csak azért sem, mert
a szülők, az egyházak, a hadseregek és a politikai szereplők
ráerőltetést és erőszakot tartalmazó energetikai lenyomatai a múltból,
a legtöbbetek elméjében megtalálhatóak.
Az összes ígéret, szerződés, fogadalom és eskü is
ott van az Emberiség múltjában a kényszerítésekkel, árulásokkal, felelősségre vonással,
megszegésekkel és büntetésekkel együtt, így része a kollektív tudat
érzékeny területeinek.
Nem véletlen, hogy Konstruktív Egyetértést
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 8 -
a teljes elfogadás és a feltétlen szeretet légkörében tudtok
a legkönnyebben létrehozni.
Ilyenkor mindenki sürgetés, erőltetés, elvárások és manipuláció nélkül
tud kommunikálni az adatokkal és másokkal egy helyzet megoldása érdekében.
Bárki is akar stabil és hosszú távú, Konstruktív Egyetértést teremteni,
érdemes odafigyelnie ennek az elfogadó légkörnek a kialakítására,
hogy kivédje az önvédelmi reakciók és a gátló érzések megjelenését.
Ha nem ezt tenné, akkor teremtésének eredménye
valószínűleg Destruktív Egyetértés volna, amit csak állandó
manipulációval, megfélemlítéssel és erőszakkal lehet fenntartani,
romboló célok irányába.
Az Ember legmélyebb vágyai
a Szeretet, a Boldogság és a Konstruktív Egyetértés,
mind a Belső Szabadság fájáról erednek.
Akkor jönnek létre, amikor a Szívetekkel is
át tudjátok ölelni EGY-MÁST, mert nyitottak és hajlandóak vagytok rá.
Minden olyan kísérletben, amikor olyan emberek között próbáltok
Konstruktív Egyetértést létrehozni, akiknek a Tudata az elmével való azonosulás
állapotában van, azaz elme és test által IRÁNYÍTOTTAK, szükségszerűen
észre fogjátok venni a korlátoltság miatti kudarc tüneteit.
Ezeket a korlátokat csak a Szeretet, a Türelem
és a Bölcsesség oldhatja fel egy bizonyos mértékig.
S ez elég ok a reményre.
Hiszen léteznek SZIMFÓNIÁK,
azaz a Földön MÉGIS létezik olyan, hogy sikeres EGYÜTT-MŰKÖDÉS!
Az EGYÜTT-MŰKÖDÉSHEZ
ugyanis nem kell MINDENBEN egyetértenetek.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 9 -
HARMADIK LAP
3. réteg
Ha végig néztek egy táncversenyt
vagy meghallgattok egy szimfóniát, hamar észre vehetitek,
hogy minden harmonikus együttműködésben egy
megfelelő ARÁNYOSSÁGOT találtok.
A megfelelő arányosság az egységet alkotó tényezők
CÉLSZERŰ ÉS RENDEZETT EGYENSÚLYÁT jelenti.
A könnyűzenei együttesek koncertjein is ezt láthatjátok.
Az egyes hangszerek kiegyensúlyozottan, a maguk megfelelő helyén
szólalnak meg, de minden zenésznek lehetősége van néha improvizálni is,
AMÍG ÖSSZHANGBAN MARAD a többiekkel
és a KÖZÖS ritmussal.
Tehát a harmonikus együttműködéshez
mindig egyensúlyba kell hoznotok azt,
ami egyéni, és azt, ami közös.
Valójában a különböző és a hasonló tényezők
CÉLSZERŰ ÉS RENDEZETT EGYENSÚLYÁRÓL beszélünk.
Tegyük fel, hogy összesen négyen vagytok,
és az egyetlen szekereteket fel akarjátok
vinni egy hegy tetejére.
Mindenki másféleképpen segítheti ezt a közös teremtéseteket.
Egy idős, beteg ember, talán majd a szekérről irányítja a lovakat,
valaki hátulról tolja, lesz aki elölről húzza, és valószínűleg
oldalról is segít valaki. Ebben nagyon különbözőek lehettek.
Mindegy, hogy közben az egyikőtök frakkban van-e vagy
gumicsizmában, kalapban-e vagy turbánban, és az
sem számít, hogy van-e, aki hamisan énekel közben.
Nem kell MINDENBEN egyetértenetek és mindent ugyan úgy csinálnotok,
hiszen más-más egyéniségek vagytok, és az erőnléti képességeitek
sem egyformák.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 10 -
DE van néhány KÖZÖS tényező,
amiben SZÁNDÉKEGYSÉG szükséges a sikerhez:
(a.) akarnotok kell, hogy a szekér feljusson a hegy tetejére,
(b) ugyanazt a szekeret kell segítsétek, (c.) ugyan abba az irányba,
és (d.) nem különböző időpontokban, hanem ugyanakkor!
Ha a négy feltétel közül akár az egyiket is figyelmen kívül
hagyjátok, akkor EGYÜTT képtelenek lesztek elérni a hegycsúcsot.
HACSAK ki nem találtok
egy másik megoldást, amelynél az egyénieskedés túlsúlya
nem borítja fel az együttműködéshez FELTÉTLENÜL
szükséges egyensúlyt.
Mert a harmonikus együttműködéshez
MINDIG egyensúlyba kell hoznotok azt, ami egyéni
és azt, ami közös.
Mivel ezt nem mindig könnyű megvalósítani,
ezért a SIKERES együttműködés NAGYON értékes.
A bolygótok, a hazátok és családjaitok jövője múlik rajta,
azaz voltaképpen a Ti jövőtök.
A földi Mátrixot úgy tervezték,
hogy lehetőleg ne értsetek egyet egymással
és elbukjatok az együttműködésben.
Sok civilizáció bukott el már ezen.
Annak idején a germán törzsek is azért veszítettek, mert
képtelenek voltak együttműködni a Róma elleni háborúban.
Akkora egyéniségek voltak és annyira nem tudtak megegyezni
még a legalapvetőbb dolgokban sem, hogy a legtöbben belehaltak.
Nem tudták, hogy az együttműködés kialakításának
egyik legfontosabb titka, hogy bölcsen kell meghatározni,
mi létfontosságú és mi nem az.
Minél TÖBB egyetértési pontot próbáltok beerőltetni
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 11 -
egy összefogásba, egy szerződésbe vagy egy alkotmányba,
és minél IRREÁLISABB ezek tartalma a tömegek számára,
annál kevesebb emberre számíthattok.
Minél jobban koncentráltok az elsődleges célok eléréséhez
FELTÉTLENÜL szükséges tényezők bölcs meghatározására,
és minél kevesebb olyan elemet vesztek bele ebbe a listába,
amely idegen, népszerűtlen vagy érthetetlen az embereknek,
annál nagyobb Konstruktív Egyetértés várható.
Ennek az alapelvnek a FONTOSSÁGÁT
nehezen tudnátok túlbecsülni.
A Szívetek megsúgja majd,
hogyan és mikor alkalmazzátok!
Gandhinak is megsúgta…
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 12 -
HARMADIK LAP
4. réteg
Amikor némi egyetértés alapján
tömeges együttműködést akartok elérni,
nem az számít, hogy kinek van „igaza”
a saját hite és elméje szerint.
Az számít, miben tudtok egyetértést elérni,
és milyen „igazságokban” tudtok MEGEGYEZNI.
Csakhogy az „igazságról” alkotott felfogásotok,
az értékrendetek, a prioritásaitok és MINDEN döntésetek
A TUDATOSSÁGI SZINTETEKTŐL FÜGG.
Mondhatnánk úgy is, hogy a tudatossági szint az a „szemüveg”,
amely elválaszt Benneteket a TELJES valóságtól
és némiképp EGY-MÁSTÓL is.
Ez valójában annak mértékét szabja meg,
hogy egy ember mennyit érzékel és ért meg a valóság árnyalt teljességéből,
illetve mennyire tudja SZABADON irányítani
az élet tényezőit és valódi ÖnMagát.
Alacsonyabb tudatossági szintről nézve
sok minden őrültségnek tűnik, ami egy magasabb szintről
a valósághoz tartozik, de ez néha fordítva is igaz.
Különböző tudatossági szinten más-más célok és értékek
motiválnak Benneteket, és a valóság sok tényezője
egyszerűen NEM LÉTEZIK az alacsonyabb szinteken élő
emberek gondolkodásában.
Érdemes feldolgoznotok, hogy az Emberiség TÖBBSÉGE
például nincsen tudatában annak, hogy Ő maga nem egy test,
illetve, hogy élt már korábban is.
Nos… tehát érdemes megértenetek egy bölcsességet:
olyan társadalmi csoportok között, amelyek nagyon különböző
tudatossági szintet képviselnek, ritkán lehet egyetértést létrehozni
OLYAN tényezőkkel és adatokkal kapcsolatban, amelyek
egyes csoportok számára NEM IS LÉTEZNEK.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 13 -
A Föld bolygón élő Emberiség egyik sajátossága,
hogy a tudatossági szintek jelentős különbségei jelenleg nagy odafigyelést
igénylő akadályt jelentenek, ha egyetértést szeretnétek teremteni.
A tudatossági szint az a REJTETT TÉNYEZŐ a Föld történetében,
amely több jó szándékú csoportot rombolt szét, több házasságot tett tönkre,
illetve több konfliktus hátterében volt jelen, mint bármi más.
Nem érdemes figyelmen kívül hagyni.
Amikor nemsokára megtapasztaljátok,
hogyan omlik össze egy ősi elnyomási rendszer felettetek és
elkezditek létrehozni az új Szabad Fénycivilizációt a Földön,
az átmeneti időszakban szükségetek lesz erre a tudásra.
Szükségetek lesz arra, hogy
képesek és hajlandóak legyetek együttműködést kialakítani
olyan lakossági csoportok között, melyek nagyon különböző
tudatossági szinttel rendelkeznek.
Csak felébredt, elegendő Belső Szabadsággal rendelkező emberek
lesznek képesek erre.
Amikor azon gondolkodtok majd,
miért nem képesek egyetérteni az emberek és hogyan lehetne békésen,
szeretettel rendezni a társadalmi konfliktusokat, emlékezzetek erre
és lapozzátok föl ezt a Kódexet.
A megoldás kulcsa ugyanis ez:
OLYAN egyszerű és könnyen elfogadható
tényekre, célokra és eszközökre építsétek a csoportjaitok összefogását
és motivációját, melyeket A LEGTÖBB tudatossági szinten elfogadnak és
a valóság részének tekintenek, illetve akarnak az emberek.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 14 -
HARMADIK LAP
5. réteg
Mindegyikőtök egója meg van győződve arról,
hogy fontos kérdésekben „igaza van”, mivel az elmétek nézőpontjából
a túlélésetek függ attól, „igazatok” van-e.
Amikor az iskolában „nem volt igazatok” a feleléskor,
rossz jeggyel büntettek érte, és ha valaha tévedtetek egy baráttal
kapcsolatban, akkor a csalódás fájdalmat okozott.
Tehát általában ragaszkodtok ahhoz, hogy „igazatok” legyen,
mert ez örömöt, túlélést és megnyugvást jelent
az elmétek Számára.
Nagyon zavarba tudtok jönni, ha kiderül,
hogy tévedtek és valami nem úgy van,
ahogy hittétek.
Hogy ezt a rossz érzést elkerüljétek,
általában VÉDITEK az „igazatokat”.
Néha megtámadjátok egymás meggyőződéseit,
a másik „igazát”, és gyakran azt HISZITEK,
feloldhatatlan konfliktus van
KÖZÖTTETEK.
Ez túl sok fájdalmat okoz Nektek
és túl sok szenvedés forrása.
Ezért most szeretnénk,
ha valami nagyon érdekeset megértenétek:
A LEGTÖBB ESETBEN AZ ELMÉTEK ADATAI
ÁLLNAK SZEMBEN EGYMÁSSAL,
NEM PEDIG TI MAGATOK!
A leggyakrabban FÉLREÉRTÉSRŐL van szó,
vagy HIÁNYZÓ információról, amelyről az egyik félnek egyszerűen
nincsen tudomása.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 15 -
Máskor a neveltetésetek, az olvasmányaitok, a vallásotok
és egyéb más információk nincsenek összhangban.
Néha HAMIS vagy TÉVES adatok vannak jelen,
de a tudatossági szint is akadálya lehet annak, ami miatt
mást gondoltok „a valóságnak”.
A szeretetteljes, kitartó, szelíd és nyílt kommunikáció,
amit a Szívetek vezérel, gyógyír és megoldás lehet
az ilyen konfliktusok feloldására.
Önmagában az, hogy megértitek,
nem Ti SZEMÉLYEK álltok szemben egymással,
és senkit nem szokás hibáztatni azért, mert igyekszik hű lenni
a saját adataihoz - már csökkentheti a feszültséget.
Fontos tudnotok,
hogy a tudatossági szintetek vizsgázik minden alkalommal,
amikor konfliktusban találjátok magatokat.
Megsértődni, visszahúzódni és ítélkezni nagyon könnyű,
de ebben az esetben az elme mechanizmusai nyernek.
Kitartani és szeretetteljesen kommunikációban maradni,
hogy jóindulattal, KÖZÖSEN MEGVIZSGÁLJÁTOK az adataitokat,
hogy elkülönítsétek a „tényeket” az „elképzelésektől”,
igazi áttörést jelenthet az egyetértés felé.
Ne feledjétek:
a Tudat Végtelen Megértésre törekszik.
Engedjetek hát a Szívetek késztetésének,
hogy megérthetővé tegyétek magatokat és hogy
megértsétek egymást.
A Tudat „belső halálát” jelenti,
amikor elszigetelődtök EGY-MÁSTÓL.
A Szeretet és a Kommunikáció EGYÜTT
képes lebontani és feloldani azokat a vastag falakat, amit
az egó félelmei felépítettek.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 16 -
Így a béke követei lehettek egy konfliktusokkal terhelt bolygón.
A Szívetek Bölcsessége tudja,
hogy mindannyian testvérek vagytok,
akik ugyanabból a csapdából szabadultok éppen.
A Szeretet Hangja majd utat mutat Nektek,
hogy el tudjátok nézni egymásnak, hogy – egy bizonyos tudatossági
szintről nézve – Ti most Emberek vagytok.
Bízzatok a Szeretetben.
Bízzatok a Szívetekben.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 17 -
HARMADIK LAP
6. réteg
Ismeritek a régi mondást:
„minden változik”.
De ne legyünk ennyire felületesek.
A mondat helyesen így hangzik:
„minden máshogyan változik”.
Egy olyan univerzumban, ahol ez igaz,
kell lennie egy mélyebb igazságnak, amely megmagyarázza:
„MIÉRT változik minden máshogyan?”.
Ez az igazság így hangzik: „minden MÁS”.
Ha tehát ezeket összetesszük,
az alábbi fontos tételhez jutunk el:
„minden változik, de máshogyan,
MERT VALÓJÁBAN MINDEN MÁS”.
Tehát egy olyan univerzumban éltek,
ahol az AZONOSSÁG nem létezik.
Ezen a fizikai síkon semmi nem foglalhatja el ugyan azt
a teret, ugyan abban az időben.
Léteznek HASONLÓ dolgok,
de még két teljesen EGY-FORMA alma sincs.
A tér és az idő ezen dimenziójában
bárhová néztek - még ha mikroszkóppal is - CSAK ÉS KIZÁRÓLAG
KÜLÖNBÖZŐ dolgokat láthattok.
Jobb, ha tudomásul veszitek, hogy
ami igazán lényeges és AZONOS Bennetek,
az a szemnek és a mikroszkópoknak is láthatatlan.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 18 -
Valóban nem tudtok kétszer bele lépni ugyan abba a folyóba,
de nem csupán azért, mert már más molekulák közé lépnétek,
hanem azért sem, mert aki belép a vízbe, az sem lehet
már TELJESEN ugyan az.
Minden folyamatosan változik.
Megpróbálhattok két EGY-FORMA hidat felépíteni,
de érdekes módon nem ugyanazon a napon fognak összeomlani.
A tér és az idő gondoskodik róla,
hogy a konkrét jelenségek és formák létezési szintjén,
ne létezhessen sem AZONOSSÁG, sem EGY-FORMASÁG.
Teremtett világotokban, az érzékek szintjén
a dolgok maximum HASONLÓAK.
Megdöbbentő tény, hogy földi világotok mindent megtesz
annak érdekében, hogy az Egy Végtelen Tudat azt tapasztalhassa meg általatok,
milyen térben és időben ELKÜLÖNÜLTEN létezni.
Az EGY úgy döntött,
így akarja megtapasztalni a SOKFÉLESÉGET.
Ez annyira sikeresen működik,
hogy a legtöbben tényleg AZT HISZITEK,
hogy a Lényegetek is különböző.
Ez hozzá tartozik a SOKFÉLESÉG illúziójának
megtapasztalásához.
Ugyanakkor, mivel valójában és lényegileg AZ EGY VAGYTOK,
a Szívetek mélyén erőteljes késztetést éreztek arra,
hogy HARMONIKUS EGYSÉGBEN éljetek.
Némi képzavarral élve, olyanok vagytok,
mint a higany kiöntött cseppjei, amelyek egy sík lapon
belső természetük alapján összeolvadásra törekednek.
Ellenállhatatlanul vonzódtok EGY-MÁSHOZ,
mert a Szívetek Bölcsessége sosem felejtette el, hogy KI vagytok.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 19 -
EGYESÜLNI próbáltok a szerelemben és a szexualitás által is,
és családjaitokban is szeretnétek EGYETÉRTÉSBEN élni.
Az „Úgy szeretlek – majd megeszlek!” szólásotokat
mindannyian ismeritek, és ez is csak arról tanúskodik,
hogy vonzódásotok mennyire erős EGY-MÁSHOZ.
Társadalmi együttműködésetek összhangjára is
ugyan olyan régóta vágytok, mint családjaitok boldogságára.
De nincs könnyű dolgotok egy olyan univerzumban,
ahol a tér és idő összes tényezője TAGADJA az EGY-ségeteket.
Nincsen könnyű dolgotok MINDADDIG,
amíg Ti Magatok is tagadjátok.
Sokan kétségbeesetten arra törekedtek, hogy „EGYSÉGBEN” legyetek,
de eközben nem úgy kezelitek EGY-MÁST, mint ÖnMagatokat.
Pedig mindannyian olyanok vagytok,
mint az EGY testetek sejtjei, melyeket ugyanaz az életerő
jár át és tart fenn.
Eközben sokan azon dolgoztok,
hogy a természetük szerint KÜLÖNBÖZŐ dolgokat
EGY-FORMÁRA faragjátok és valamilyen „EGYSÉGBE” erőltessétek.
Miért nem fordítjátok meg?
Könnyebb dolgotok volna,
ha végre FELISMERNÉTEK már létező szellemlényegi EGYSÉGETEKET,
a sok különbözőséget pedig megtanulnátok ELFOGADNI,
amely a jelenségek, energiák és formák szintjén létezik.
Ha abba hagynátok gigászi és értelmetlen küzdelmeteket
a SZÜKSÉGSZERŰEN KÜLÖNBÖZŐ dolgok összecsiszolásában,
akkor a Szívetekben békét köthetnétek
a valósággal és EGY-MÁSSAL.
Az EGYSÉGETEKET már nem kell létrehozni, mert öröktől fogva létezik.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 20 -
Azt csak fel tudjátok ismerni
és meg tudjátok élni.
Sok olyan különbség van a felfogásotokban, amit NEM LEHET
- s ezért nem is érdemes - azonossá tenni.
ISMERJÉTEK FEL
Lényegi Egységeteket és Örök Testvériségeteket.
Ekkor Szívetek Szeretete átragyog, áthidal minden más
valós és látszólagos különbözőséget közöttetek, mert a Szeretet
képessé és hajlandóvá tesz Benneteket arra, hogy
ne erőszakoljátok rá a saját megoldásaitokat
különböző tudatossági szintű testvéreitek
tömegeire.
Amint tudatában lesztek ÖnMagatoknak
és nem az egótok hamis identitásával azonosultok,
képesek és hajlandóak lesztek arra, hogy ne harcoljatok a tömérdek
MÁSSÁG ellen, amit ebben az univerzumban szükségszerűen
felhalmoztatok ÖnMagatok körül az elmúlt évezredekben.
Amikor tényleg MEGÉRTITEK az Egységetek valóságát,
könnyebb lesz rávenni ÖnMagatokat és „MÁSokat”
az EGYÜTT-MŰKÖDÉSRE, mert az ehhez szükséges
EGYETÉRTÉS az elfogadás légkörében
könnyebben kialakítható.
Az örömteli létezés új fénykorszaka
már itt vár mindenkit a Szívetek ajtaján túl.
Amikor oda beléptek, hátra fogjátok hagyni
hamis identitásotok teljes ítélkezési rendszerét
és felemelkedtek egy olyan tudatossági szintre, ahol
nem harcoltok a valóság ellen.
Az örömötök is abból a bizonyosságból születik majd,
amit a valóság megismerése jelent.
Addig is, amíg ezt megtapasztaljátok,
próbáljátok meg az alábbi három dolgot:
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 21 -
(1) FELISMERNI a Lényegi EGYSÉGETEKET,
(2) MEGSZERETNI a tényt, hogy emberként SOKSZÍNŰEK vagytok,
és (3) ELFOGADNI, hogy soha nem is lesztek EGY-FORMÁK.
Amikor majd annyira el tudjátok fogadni a MÁSSÁGOT,
mint amennyire akarjátok az Egységet, akkor EGYENSÚLYBA
fogjátok tudni hozni az EGYÜTT-MŰKÖDÉSHEZ azt, ami egyéni,
és azt, ami közös KELL legyen.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 22 -
HARMADIK LAP
7. réteg
Amikor egy együttműködésre vonatkozóan
megtervezitek az egyéni és a közös elemek egyensúlyát,
akkor némi RUGALMASSÁGGAL is kalkulálnotok kell.
A rugalmatlan rendszerek ritkán hosszú életűek.
A merev személyiségű emberek nem képesek összehangolódni
és hosszú távon, könnyedén együttműködni másokkal, így vezetőként
maguk is merev rendszereket és megoldásokat hoznak létre.
A természet úgy oldja fel ezt a problémát,
hogy a merevebb részeket rugalmas szövetekkel társítja,
így összehangolja a szilárdságot és a rugalmasságot biztosító
elemek arányát.
Ha megfigyeltek egy lombos fát,
észre fogjátok venni, hogy évről évre ugyan az marad
a fás és a lágy részek ARÁNYA.
A rugalmasságra éppen a FOLYAMATOS VÁLTOZÁS miatt
van szükség ebben az univerzumban.
A mozdulatlanság a halálhoz kapcsolódik.
Ha azt akarjátok, hogy az együttműködésetek
hosszú távon fennmaradjon és ellenálljon a terhelésnek is,
meg kell éreznetek a Szívetekkel, hol mennyi TOLERANCIÁRA
van szükség.
Ne feledjétek, hogy a testetekben
minden szövet és szerv rugalmas némileg,
még a csontok is.
Kevesen tudjátok, hogy a csontjaitok
még belső statikai szerkezetüket is változtatják,
attól függően milyen terhelésnek vannak kitéve.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 23 -
Tehát a változás kezelését, a korrekciókat
is bele kell terveznetek a rendszereitekbe.
A családjaitok gyakran csak azért esnek szét,
mert nincsenek megfelelő megoldásaitok arra,
hogyan korrigáljátok és hogyan kezeljétek rugalmasan
közös életetek változó tényezőit.
A változások létrehoznak egy KRÍZIST,
amely zűrzavart okoz és felborítja az egyensúlyotokat.
Ha kellően rugalmas a személyiségetek, akkor képesek vagytok arra,
hogy ne engedjétek el egymás kezét addig, amíg a KÖZÖS KORREKCIÓK
segítségével létre nem hozzátok az új egyensúlyi helyzetet.
A boldog családokban az erő és az érzelem,
a védelem és a rugalmasság funkcióinak egyensúlyát
a férfi minőség TARTÓ és a női minőség ÉLTETŐ energiája
hozza létre.
Ezek rugalmas egyensúlyára nagy szükség van.
A világotokban hamarosan tapasztalható átrendeződés is
egy új egyensúly felé halad majd azáltal, hogy a női minőségnek teret adva
lebontja a férfias, merevebb jellemzők túlsúlyát.
Eljött az ideje, hogy ezt az egyensúlyt minden ember
a személyiségén belül is létrehozza, és a Szívén keresztül kapcsolatba lépjen
saját eredeti Teljességével, saját megnyilvánulatlan,
elfojtott, belső minőségeit átölelve.
A közösségi együttműködés rugalmas egyensúlyának kialakítását
nevezzük ÖSSZEHANGOLÁSNAK.
A kifejezés a zene világából származik,
és itt azt jelenti:
megkeresni és hozzá igazodni
a HELYES és LÉTFONTOSSÁGÚ közös pontokhoz,
azaz a cselekedeteinket bizonyos területeken egymáshoz alakítani.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 24 -
Ez néha MEGOLDÁSI VÁLTOZATOK kipróbálását is jelenti,
amíg meg nem jelenik az optimális „hangzás”, az ÖSSZHANG
és ezzel együtt a harmónia érzése.
A CÉLSZERŰ RENDEZETTSÉG
jelenti a rugalmas egyensúly kialakításának fő szempontját.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 25 -
HARMADIK LAP
8. réteg
Az egyetértés kialakítását és az együttműködést
GYAKOROLNI KELL ahhoz, hogy jól menjen.
Apró módosítások is
jelentős különbséget hozhatnak létre a végeredményben.
Nincs olyan - szimfonikus zenekarban játszó - művész,
aki ne tudná ezt.
Ti emberek nagyon régen felismertétek a gyakorlás jelentőségét,
de érdekes módon csak szakmák és művészetek területén,
illetve a katonai kiképzésben alkalmazzátok.
Ez nem véletlen.
Az elmúlt évezredekben
semmilyen elnyomó jellegű vezetőnek nem volt érdeke,
hogy az „adófizető rabszolgák” begyakorolják
a sikeres társadalmi EGYÜTT-MŰKÖDÉST.
Minél széthúzóbbak és szervezetlenek ugyanis
az elnyomott és kizsákmányolt rétegek,
annál könnyebb irányítani őket.
A "demokratikusnak" címkézett gyámsági rendszer „oszd meg és uralkodj”- elve
nagyszerűen bevált, hiszen a pártok sikeresen megosztják a lakosságot.
Már az iskolai oktatásotok is úgy lett kialakítva,
hogy EGYEDÜL kelljen teljesítenetek, nem
EGY-MÁSSAL összefogva.
Később az üzleti életben is
EGY-MÁS konkurensei lettetek, versenyeztetek a piacon,
külön-külön fizettétek az adókat és a büntetéseket az Adóhivatalnak,
ahelyett, hogy összefogtatok volna.
Ezt így tervezték meg a Számotokra.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 26 -
Ha most változást szeretnétek, tanuljátok meg és
GYAKOROLJÁTOK az egyetértés kialakítását, az együttműködést
és az összehangolást.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 27 -
HARMADIK LAP
9. réteg
Azt mondják, a jó megoldásokat
TÉNYEKRE, nem pedig ELKÉPZELÉSEKRE alapozzák.
Amikor a tényeket és az elképzeléseket
összekeverik, előbb-utóbb valóban konfliktus üti fel a fejét
és az együttműködés kudarcba fullad.
Mert a „valóság” előbb-utóbb beköszön az ablakon.
De a „tényekkel” lehet egy kis problémátok,
mivel van olyan tény, amit a Ti Szívetek érzékel ugyan,
de mások elméje nem.
S valóban… a tudatossági, érzékelési szinttől függ,
hogy valaki mit képes és hajlandó TÉNYNEK LÁTNI.
Érdekes módon az elme számára
nem feltétlenül elég egy bizonyíték, mert
az egó mindig védi a saját hiedelemrendszerét.
Meglepődnétek, hogy azok, akik a saját szemükkel
láttak már u.n. UFÓ-t, pár nap múlva már nem is
annyira biztosak abban, hogy megtörtént.
Ráadásul – ahogy a földi fizikusok is felfedezték már –
a valóságot módosítja annak a tudata, aki azt megfigyeli.
Bizonyos kísérletekkel bizonyítható,
hogy a valósághoz kapcsolódó elvárások és hiedelmek,
befolyást gyakorolnak a mérhető valóságra.
Közismert a „placebo”-hatás példája, amely bizonyítja ezt,
de csak azok számára, akik hajlandóak ezt elfogadni,
hogy ez a hatás létezik.
Mit tegyetek tehát, amikor olyan emberekkel
kell együttműködnötök, akik még nem látnak a Szívükkel?
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 28 -
Vigyetek FOKOZATOSSÁGOT
az együttműködés megvalósításába!
Kezdjétek azokon a területeken, válasszatok ki olyan pontokat,
amivel a közösség LEGNAGYOBB RÉSZE
egyet tud érteni és amit az ELMÉJÜK IS
el tud fogadni.
Ez kialakítja a bizalom és az elfogadás légkörét,
ahol később a Szív is könnyebben megnyílhat.
Minél nagyobb az érintett emberek száma,
azaz minél nagyobb népességet szeretnétek bevonni
egy együttműködésbe, annál jobban érdemes arra figyelnetek,
hogy olyan „tényekre” és célokra épüljön az összefogás,
amelyeket az elmével azonosuló lakosság is
el tud fogadni.
NAGYON könnyű meghiúsítani egy együttműködést és demotiválni
az embereket, ha olyan „tényekről” beszéltek Nekik, amelyek
SZÁMUKRA NEM AZOK.
Miközben Ti már egy csodálatos MEGOLDÁSRA szeretnétek
együttműködést létrehozni, nagyon is elképzelhető, hogy sok ember számára
MÉG MAGA A PROBLÉMA SEM LÉTEZIK.
Az, ami Számotokra egyértelmű „tény”,
mások számára talán semmit nem jelent, vagy idegesítő
őrültségnek tűnik.
Ez azonnali visszahúzódást kiváltva gyorsan
meghiúsíthat bármilyen összefogást.
Tehát mielőtt szeretnétek „megváltani a világot”,
KÉRDEZZÉTEK MEG „a világ” tagjait és ellenőrizzétek,
mivel képesek és hajlandóak könnyen egyetérteni,
illetve mit tudnak „tényként” elfogadni.
A sikeres összefogáshoz
EGYET-ÉRTÉSI PONTOKAT KELL TALÁLNOTOK,
melyek hosszú távon is stabilak maradnak,
illetve amit SOKAN támogatnak.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 29 -
Volt egyszer egy bolygó, ahol állandóan nagyon hideg volt,
és olyan gazdasági elnyomás alatt éltek az emberek,
mint Ti jelenleg.
A végső lázadás vezetője rájött, hogy
a lakosság legjobban a hidegtől szenved, miközben
eltitkolják előlük, hogy hatalmas melegvíz készletek vannak
a föld alatt, amivel fűteni lehetne.
Ez jelentette
az ÖSSZTÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS alapját,
és az EGYET-ÉRTÉS legfontosabb közös pontját.
A bolygó szinte teljes lakossága összefogott
és a bolygó végül felszabadult.
Minden más kevésbé fontos dologban KÉSŐBB állapodtak meg,
amikor a bolygó már szabad lett és a lakásokban meleg volt.
Nem mentek bele olyan részletkérdésekbe,
hogy hogyan alakítsák át az oktatási rendszert vagy
belépjenek-e a Galaktikus Föderációba.
Kiváló példát mutattak arra,
hogyan alkalmazhatjátok a FOKOZATOSSÁGOT,
ha nagy létszámú EGYÜTT-MÜKÖDÉST akartok elérni.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 30 -
HARMADIK LAP
10. réteg
Egy tényről vagy egy elképzelésről
is LEHET VÉLEMÉNYETEK.
BÁRMIRŐL lehet véleményetek,
hiszen ez még „hivatalosan” is emberi jognak számít.
Ezzel semmi gond nincs addig,
amíg nem veszitek túl komolyan a véleményeket.
Az elképzelésekkel szinte bármit megtehettek.
Lehet őket tisztelni, elfogadni, elvetni, illetve vitatkozni is lehet róluk.
Sőt! Még dönthettek is ezekről!
Csak nem érdemes.
Amíg semmilyen tapasztalat nincsen egy elképzelésről,
nem érdemes döntenetek vagy vitatkoznotok az értékéről.
Magasabb tudatossági szintű bolygókon
az elképzeléseket lemodellezik, illetve kicsiben vagy regionálisan kipróbálják,
hogy teszteléssel ellenőrizzék a működőképességüket.
Ha valakinek sikerült a legjobb megoldást kitalálnia,
és a tesztelés után ténylegesen bevált, annak mindenki örül,
hiszen a megoldás mindenkinek hasznos.
A TÉNYEKET is gondosan megvizsgálják és KÖZÖSEN ellenőrzik,
nem pedig vitatkoznak róluk.
A földi Emberiség tagjaiként Ti abban a helyzetben vagytok,
hogy nagyon sok „tényt” úgy fogadtatok el, hogy nem ellenőriztétek le.
Talán nem vagytok teljesen tudatában ennek,
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 31 -
de igazság szerint rengeteg adatról pusztán döntést hoztatok,
hogy „igaznak” fogadjátok el azokat.
Természetesen ettől kezdve
ragaszkodtok a saját „igazatokhoz”, mivel valójában
a döntésetek „helyességét” véditek.
Az 5. dimenzióban élő Lények
már nem törekednek arra, hogy pusztán „igazuk” legyen.
Nem fontos, hogy kinek van „igaza”.
Ők annak örülnek,
ha a bizonyítékok alapján valami TÉNYLEG jobban működik,
eredményesebb vagy hatékonyabb a valóságban.
Ezért sosem vitáznak elképzelésekről.
Ők ezt kérdeznék Tőletek:
„Ha elkezdtek vitatkozni az elképzeléseitekről,
vajon mikor lesz időtök letesztelni és kipróbálni ezeket?”
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 32 -
HARMADIK LAP
11. réteg
A Szeretet és az, hogy ÖnMagatok maradjatok,
fontosabb bármilyen egyetértésnél.
Ha az egyetértés kialakítását CÉLNAK
tekintitek, az elmétek legyőzhet Benneteket,
mert hirtelen „akadálynak” tűnhetnek bizonyos emberek.
Ugyanis az elmétek az akadályokat
általában elkezdi „rossz”-nak ítélni.
Nem kell bele sétálnotok a logikus elme ezen csapdájába.
Az egyetértést úgy érdemes létrehoznotok,
hogy ÖnMagatok maradtok, nem azonosultok az egótokkal,
kiterjesztitek a Szívetek szeretet-terét EGY-MÁSRA,
és nem adjátok át az irányítást az elméteknek.
Ne felejtsétek:
időtlen és halhatatlan ÖnMagatokként léteztek a valóságban,
ahol nem sürget Benneteket semmi.
Csak Feltétlen Szeretettel munkálkodjatok az emberekért,
mutassátok meg az adataitokat EGY-MÁSNAK, hogy mit miért
gondoltok igaznak, és ne lepődjetek meg, ha testvéreiteknek
néha több időre van szükségük a megértéshez.
Az Egy Tudat, azaz Lényegi Önvalótok
más-más ütemben ébreszti saját Nézőpontjait,
és lesznek, akik még akkor is „aludni” fognak,
amikor Ti már a teleportálást gyakoroljátok.
Ezzel semmi baj nincs.
Nektek pontosan azokkal az emberekkel van dolgotok,
akik kérik a segítségeteket és odafigyelnek Rátok,
míg a többiek talán éppen türelemre tanítanak majd Benneteket.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 33 -
Éljetek saját Szívetek Végtelen Békéjében.
Természetesen arra is szükségetek van,
hogy TISZTELJÉTEK egymást.
Ahogy ÉRDEMES megtisztelni
egy távoli országból érkezett embert.
Az „idegen” eredetileg egy POZITÍV kifejezés volt.
Olyan embert jelentett, aki GAZDAGÍTHAT Benneteket.
mert olyan dolgokat láthatott és tapasztalhatott,
amit Ti nem.
Jelenleg gyakran a következő helyzetet látni:
néhányan annyira „az egóval való azonosulás” tudatállapotában
éltek és emiatt annyira véditek a képzelt „igazatokat”, hogy már nem is
a külső elnyomás akadályoz meg benneteket az együttműködésben,
hanem saját egótok belső diktatúrája, amellyel KIZÁRJÁTOK
MÁSOK BÖLCSESSÉGÉT az életetekből.
De jobb, ha tudjátok:
Az egyetértés kialakításának egyik alapképessége,
hogy meg tudjátok-e hívni egymás gondolatait vendégségbe.
Saját magatok világába kell beengednetek
EGY-MÁS gondolatait ahhoz, hogy
az egyetértéshez szükséges mélységben
tudjátok megérteni EGY-MÁST.
Némi ALÁZATRA is szükségetek lesz.
Az alázat bölcsességet jelez, azaz BE-LÁTÁST,
bele látást a valóság mélységeibe.
Azt jelenti, hogy belátod,
hogy léteznek a valóságnak olyan részletei,
amelyekről nincsen tudomásod, ami elkerülte a figyelmedet.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 34 -
Nem csak azért mert egy korlátozott érzékelésű ember vagy,
hanem azért, mert ez SZÜKSÉGSZERŰ ebben a Mátrixban.
Tehát igen, mindegyikőtöknek
érdemes kialakítania magában egy „vendégszobát”,
ahol VENDÉGÜL LÁTHATJÁTOK egymás gondolatait.
Megtanulhatjátok
MÁS-OKNAK megköszönni a lehetőséget,
hogy elmondták és bemutatták nektek a gondolataikat.
Volt idő, amikor ezt Ti magatok is
MEGTISZTELTETÉSNEK tartottátok.
Nos… ha elég mélyre ástok, hogy megfigyeljétek a valóságot,
végül felismeritek majd, hogy A TISZTELET TERET BIZTOSÍT
minden más fontos tényezőnek az egyetértés felé vezető úton.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 35 -
HARMADIK LAP
12. réteg
Egy nagyszerű „mese” főhősei vagytok,
de a Szabadságotokért még tényleg meg kell szelídítenetek
néhány „sárkányt”.
Az illúziótok világa jelenleg nagyban hasonlít
a Fény és a Sötétség azon küzdelméhez, amelyet TOLKIEN
egyik főművéből, A Gyűrűk Ura c. könyvből, illetve
az abból készült filmből megismerhettetek.
Az a rejtett, Sötét befolyás, amely a történetben szerepelt,
és amely annyira megzavarta néhány főszereplő elméjét,
hogy EGY-MÁS ellen fordultak - valóban létezik.
A könyvet nem a véletlen inspirálta.
Van tehát még néhány titok,
amelyekről jobb, ha tudtok.
Azok a Tudat-testvéreitek, akik magasabb dimenziókban
jelenleg a Sötétebb Oldalon játszanak, elhelyeztek néhány különleges
megoldást körülöttetek, amelyeket még meg kell tanulnotok
felülragyogni, mert addig rejtett hatással lehetnek Rátok
és az együttműködésetekre.
Hívhatjátok ezeket
„az Erő Sötét Oldala” által kifejlesztett megoldásnak is,
ha a STAR WARS filmsorozat közelebb áll Hozzátok.
Ezek között van néhány nagyon-nagyon régi elmekontroll eljárás,
amelyek kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy NE AKARJATOK
ÖSSZEFOGNI EGY-MÁSSAL.
Tulajdonképpen
tudatalatti szintre beültetett „programokról” beszélhetünk,
amelyeket a leszületéseitek KÖZÖTTI időben kaptatok
bizonyos elnyomó lényektől – az elmétekbe.
Már az is csökkentheti a programozás hatását,
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 36 -
ha tudtok róla és felismeritek működés közben.
Természetesen léteznek átkok is,
illetve a „fekete-mágia” területéhez tartozó érdekességek,
amelyek energetikailag folyamatosan hatással lehetnek Rátok
az energetikai testeteken keresztül, anélkül,
hogy ennek tudatában lennétek.
Az ősi időkben nagyon gyakran használtátok ezeket a Földön,
mert akkoriban még mindenki tisztában volt
a gondolatok általi teremtés hatalmával.
Amíg nem kezelitek őket, általában képesek
az EGYÜTT-MÜKÖDÉSETEKRE erős blokkoló hatást
kifejteni azáltal, hogy öntudatlan ellenállást gerjesztenek Bennetek
EGY-MÁS irányában.
Ez azonnali erős unszimpátiában, visszahúzódásban és
rossz érzésekben jelenhet meg. Ha valaki közelében ezt érzitek,
érdemes OLDÁSI ELJÁRÁST végezni,
akár egyedül, akár közösen.
Lehet, hogy jól ismeritek egymást
valamelyik előző életetekből, amikor akár egyik, akár mindkét oldalról
ártó szándékú cselekmények történtek.
Ezek negatív hatása teljesen és könnyedén eltűnik,
ha megfelelően kioldásra kerülnek az energiablokkok.
A spirituális közösségekben is
nagy jelentősége van ezeknek az oldásoknak,
mert elejét vehetik a konfliktusok miatti széthullásnak.
Valószínűleg a legtöbben meglepődnétek,
ha szembesülnötök kellene az átkok, rontások, kötések
és más negatív energetikai cselekedetek tényleges blokkoló hatásával
a jelenetekben, mert közöttetek néha „csak” ez az akadálya
az egyetértés kialakításának.
Ezen kívül fontos tudnotok, hogy a fajotok néhány százaléka
kifejezetten antiszociális, azaz elnyomó szándékokat „dédelget”,
mert Sötétebb Oldali bolygókról inkarnálódtak közétek.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 37 -
Érdemes megtanulni felismerni őket,
mert az illúziók világában nem mindenki angyal,
aki annak látszik.
Ez természetesen nem ok arra, hogy ne forduljatok Feléjük
szeretettel, de érdemes tisztán látni, KIKKEL
fogtok össze egy-egy nemes cél érdekében.
Arra is felhívjuk a figyelmeteket, hogy
sokszor azok a „csatornázók”, akik Égi Üzenetek
jó szándékú közvetítői, ha nem ellenőrzitek őket, néha
rejtett befolyás alá kerülnek és téves információkat
tesznek közzé anélkül, hogy ennek
tudatában lennének.
A Sötétebb Oldal ugyanis képes olyan telepatikus befolyásolásra,
amelynek célja a megtévesztés, a félrevezetés, illetve a bizalom
és az egyetértés lerombolása közöttetek.
Egy tisztán látókból, tisztán érzőkből és
multidimenzionális intuícióval rendelkező személyekből álló,
begyakorlott csoport általában képes kiszűrni és megtisztítani az ilyen
rejtett módon befolyásolt személyeket.
Ma már – biztonsági célból - fejlett civilizációkban is alkalmaznak
ilyen speciális, fejlett érzékeléssel rendelkező csoportokat,
de a Föld története is iskolapéldának számít, hiszen
Atlantisz civilizációja többek között azért bukott el,
mert egy Sötétebb Oldali rejtett befolyás férkőzött
be Atlantisz királyainak elméjébe.
Tehát nem árt körültekintően kezelnetek
a Sötétebb Oldali rejtett befolyás témakörét, mert
Nálatok jóval tudatosabb civilizációk is elbuktak már emiatt.
Legyetek éberek és figyeljetek a megérzéseitekre,
illetve rendszeres ellenőrzésekkel segítsétek egymást, ha Égi Üzeneteket
fogadásával és továbbításával foglalkoztok.
Minden olyan üzenet, ami nincsen összhangban a Feltétlen Szeretettel
és a Szabad Akarat teljes tiszteletben tartásával, az a Sötétebb Oldal
rejtett befolyására utal, VAGY valakinek az elméjéből ered.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 38 -
A jövőben szükségetek lehet arra, hogy
észre vegyetek minden olyan rejtett befolyást vagy entitást, amely
a széthúzás irányába igyekszik Benneteket befolyásolni,
mivel ezek a Sötétebb Oldali megoldások ténylegesen
akadályozhatnak Benneteket az együttműködésben.
A Feltétlen Szeretet és a Fény jelenti a leghatékonyabb védelmet,
amire a legnagyobb szükségetek van ahhoz, hogy tisztán tarthassátok
közösségeiteket és saját energiatesteiteket.
De a „fénymágusok” képességeit sem veszítettétek el,
ami újabb eszközt jelent a Fény Oldalán.
Bíztatni szeretnénk Benneteket, hogy
alkalmazzátok Önvalótok mágikus teremtőképességét is
az új földi Fénycivilizáció létrehozására.
Teremtő képzeletetek a legjelentősebb eszköz, amellyel
támogathatjátok EGYÜTT-MŰKÖDÉSETEK eredményességét, hiszen
amit elképzeltek, azt megteremtitek a finomenergetikai valóságban.
Ami ott megteremtődik és folyamatosan érzelmi energiát is kap,
az idővel átíródik a harmadik dimenziós valóságotokba.
Közös teremtéseitekkel így nagy mértékben hozzájárulhattok
az egyetértés, az együttműködés és az összehangolás
megvalósításához.
Mindig emlékezzetek rá,
hogy nagyon sok más eszköz is SEGÍT még Benneteket,
amikor egyetértésre és együttműködésre törekedtek:
A SZÁNDÉK, hogy kitartsatok EGY-MÁS mellett,
A TUDÁS, hogy kiegészíthessétek EGY-MÁS adatait,
A FIGYELEM, hogy eljuthassatok a megértésig,
A TÜRELEM, hogy ne ítélkezzetek túl hamar,
A SZERETET, hogy a Szívetekkel át tudjátok ölelni EGY-MÁST,
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 39 -
A TISZTELET, hogy tanulni tudjatok EGY-MÁSTÓL,
A SZABADSÁG, hogy ÖnMagatok maradhassatok,
A TUDATOSSÁGI SZINTETEK, hogy képesek legyetek helyesen érzékelni,
A KOMMUNIKÁCIÓ, hogy minden félreértést feloldhassatok,
A MEGÉRTÉS, hogy megtapasztaljátok a Szív Intelligenciáját,
A KÜLÖNBÖZŐSÉG UNIVERZUMA, hogy megélhessétek az „elkülönültséget”,
és – felülragyogva minden gátló tényezőt – létrehozhassátok
a CSODÁT ebben az univerzumban:
A HARMONIKUS,
KONSTRUKTÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS SZIMFÓNIÁJÁT.
Ha kéritek, a galaxis összes Fénylénye segít Nektek…
Veletek vagyunk.
Nem vagytok egyedül.
Szeretünk Benneteket.
Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu
- 40 -
A Kódexet lejegyezte:
Csizmadia Zsolt Ákos
csizmadiazsoltakos@gmail.com
A Kódex 1. és 2. lapja az alábbi honlapon vár Téged:
www.kodex.webnode.hu

More Related Content

What's hot

Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyar
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyarElgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyar
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyarHarunyahyaHungarian
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaVarga Csaba
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaVarga Csaba
 
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.Kozma Botond Szilárd
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaVarga Csaba
 
Envedelmi Mechanizmusok 2
Envedelmi Mechanizmusok 2Envedelmi Mechanizmusok 2
Envedelmi Mechanizmusok 2Zsolt Kulcsár
 

What's hot (7)

Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyar
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyarElgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyar
Elgondolkodott ön az igazságon. hungarian. magyar
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
 
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.
Asztrológiai - metafizikai aforizmak 3.
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
 
Envedelmi Mechanizmusok 2
Envedelmi Mechanizmusok 2Envedelmi Mechanizmusok 2
Envedelmi Mechanizmusok 2
 

3. az egyetértésről

  • 1. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu Ébresztő-kulcsok Kódexe HARMADIK LAP Az egyetértésről 2014 - 2015
  • 2. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 2 - ELŐSZÓ A Kódex 3. lapja az EGYET-ÉRTÉS és az EGYÜTT-MŰKÖDÉS alapjait tárgyalja. Nem titkolt célja, hogy segítséget nyújtson minden olyan csoportnak a Földön, amely szeretet- és szabadságalapú, Konstruktív Együttműködéssel megvalósuló társadalmi megoldásokat szeretne látni. E lap 12 rétege egy "szövetté" fonja össze a spirituális és a „gyakorlati” szempontokat, és ezzel segíti létrehozni azt a MEGÉRTÉST, amely megfelelő EGYENSÚLYT alakíthat ki a "közös" és az "egyéni" érdekek között, és amely minden HARMONIKUS EGYÜTT-MŰKÖDÉS sajátja. Használatra vonatkozó, fontos javaslat: A Szíved képes érzékelni a Kódex mondatai mögött meghúzódó üzenetet. Tehát az üzenetre figyelj, ne a mondatokra. A SZÍVEDDEL OLVASS! A szöveg azért van kis egységekre tördelve, hogy meditálhass a mondatokon és LASSAN HALADJ a szövegben. Adj időt ÖnMagadnak, hogy emlékezhess az Igazságra, ami Benned él. Vonatkoztasd az életedre, amit olvasol. Ha legalább HÁROMSZOR így olvasod el a TELJES Kódexet, észre fogod venni, HOGYAN egészítik ki egymást a lapok és rétegek. Ennek megértésével a Kódex teljes valódi értékét megkaphatod! Rajtad múlik.
  • 3. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 3 - HARMADIK LAP 1. réteg A Tudatotok Belső Szabadsága egy olyan fa, amely két hatalmas ágat tart. Az egyik a Feltétel Nélküli Szeretet, a másik a Boldogság. Ezek a Belső Szabadságotok nélkül nem létezhetnek. A Szabadság „törzse” tehát nélkülözhetetlen hátterét biztosítja annak a két dolognak, amire legjobban vágytok: hogy képesek legyetek SZERETETBEN élni egymással, illetve, hogy BOLDOGOK legyetek. De az Egyetértésnek szintén köze van a Szabadságotokhoz. Ugyanis az Egyetértés – ennek a fának egy kisebb ága - eredetileg a Feltétel Nélküli Szeretetből hajtott ki. Hajdanán annyira SZABADOK voltatok és annyi Szeretet volt közöttetek, hogy megengedtétek magatoknak, hogy felvegyétek EGY-MÁS nézőpontját és terét. Nem volt szükség szavakra és magyarázatokra, mert képesek voltatok megosztani egymással az elméteket is. Nem elszigetelten éltetek EGY-MÁSTÓL. Abban az időben még teljes Lényetekkel TUDTÁTOK, hogy az Egy nézőpontjaiként Léteztek, és még nem húzódtatok vissza a „saját igazatok” vermeibe. Tapasztalhatjátok, hogy sokan közületek ma már csupán a saját testük
  • 4. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 4 - vagy elméjük nézőpontjával tudnak azonosulni, mert fokozatosan lemerevedtek és már nem hajlandóak NÉHA MÁSOK IS LENNI. Régen a legtöbb Szellemi Entitásként Létező HAJLANDÓ és KÉPES volt felvenni bárki más nézőpontját és terét, mert a Feltétlen Szeretet és Tudati Szabadság ezt lehetővé tette. A MEGÉRTÉS könnyedén létrejött, és ez előszobája volt az egyetértésnek.
  • 5. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 5 - HARMADIK LAP 2. réteg A Megértés hiánya néha csak egy ÉRZÉKELÉSI probléma következménye. Hiszen hogyan is érthetnél meg valamit, aminek nem vagy tudatában, vagy amiről nem tudsz semmit? Talán nem is gondoljátok, de nagyon gyakran van konfliktusotok amiatt, hogy nem ismeritek egymás tapasztalatait és előző életeit. Ilyenkor hibásan értékelitek ki egymás meggyőződéseit és viselkedését, mert a valóság egy jelentős részéről fogalmatok sincs. Ha két „különböző” Lény képes volna érzékelni egymás múltjának összes tapasztalatát és adatait, valódi szándékait és prioritásait, akkor viszonylag könnyen MEGÉRTHETNÉK egymást. Persze a megértés még nem EGYET-ÉRTÉS! BÁRMIT megérthetsz, bárkinek a nézőpontját, anélkül, hogy egyet kellene értened vele. Megértheted mások mit tekintenek „valóságnak”, illetve milyen szándékaik és elképzeléseik vannak, mégsem kell egyetértened velük. A Megértés még nem jelent állásfoglalást egy bizonyos „valóságértelmezés” mellett. Olyan ez, mint amikor kimész a piacra és megvizsgálod az árúkat, anélkül, hogy vásárlási szándékod volna. A Megértés azt jelenti, hogy odafigyelsz arra és meghallgatod, amit a másik elmond a gondolataiból, felfogod és nyugtázod, amit hallottál és kedves maradsz, mert nincs meggyőzési szándékod.
  • 6. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 6 - A legnagyszerűbb dolog, amit tehetsz a Megértés érdekében, hogy figyelsz, hallgatsz, nyugtázol és kérdezel azzal a tiszta szándékkal, hogy PONTOSAN láthasd, mit és miért gondol úgy a Másik, ahogy gondolja. Ha ehelyett arra figyelsz, hogy szerinted miben téved a Másik, elveszítheted a Megértés lehetőségét. Később ez visszaüthet Rád és megnehezítheti a dolgodat, mert egy olyan embert általában nem tudsz érvekkel segíteni, akit még meg sem értettél. S hogyan fogsz Vele EGYET-ÉRTÉST kialakítani, ha nem is érted? A Megértés és az Egyetértés KÖZÖTT mindig ott vannak a DÖNTÉSEK, hogy mit fogadsz el „valóságnak”, illetve hogy a „valóság” alapján milyen cselekvési szándékokkal tudsz azonosulni. Az adatokkal, a „valósággal” kapcsolatos Egyetértés tehát - egy döntés után - SZÁNDÉKEGYSÉGGÉ válik, amikor arról hoztok döntéseket, milyen CÉLOKAT, milyen ESZKÖZÖKKEL érjetek el. A SZÁNDÉKEGYSÉG tud összetartani Benneteket, amikor egy konkrét irányba elindultok. De nem mindegy, hogy a CÉLOKAT és az ESZKÖZÖKET a Szívetek választja-e ki, vagy az elmétek. Vigyázzatok az ÁRRA, amit a célok eléréséért fizetnetek kell. Mert mindent lehet, de nem minden használ. Emlékezzetek csak a régi tanításra: „Mit ér az embernek, még ha az egész világot megnyeri is, ha lelkében kárt szenved?"
  • 7. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 7 - Vegyetek példát Gandhiról, aki bár egyetértett India függetlenségének CÉLJÁVAL, az ESZKÖZÖK tekintetében bátran tartotta magát az „erőszakmentes együtt-nem-működés” útjához, azaz a polgári engedetlenség felelősségteljes módszertanához. Ő képes volt létfontosságú alapelvekben EGYET-ÉRTÉST létrehozni egy SZÉLSŐSÉGESEN SOKSZÍNŰ társadalomban a bölcsesség, a szeretet, a hitelesség és a megértés eszközeivel. Mindvégig a "nem-ártás" etikai alapelvét követte. Ő is tudta, hogy minden ember nézőpontja szükségszerűen komoly „torzításokat” tartalmaz az Abszolút Igazsághoz képest, így az egyetértés kialakítása tulajdonképpen MŰVÉSZET. De azt is tudta, hogy a legtöbb ember Szívében ott van az EGY Tudat Végtelen Bölcsessége, amely KÉPES MEGÉREZNI, melyik út van ÖSSZHANGBAN a Szeretettel és az Igazsággal. Van antennátok, hogy ÉRTSÉTEK AZ EGY GONDOLATAIT, és ez lehetne közöttetek a legtisztább EGYET-ÉRTÉS. De az EGYET-ÉRTÉS kialakítása egy szelíd műfaj, ami IDŐT és TÜRELMET igényel. Nem érdemes erőltetnetek, ahogyan Teremtőtök sem teszi ezt Veletek. Már csak azért sem, mert a szülők, az egyházak, a hadseregek és a politikai szereplők ráerőltetést és erőszakot tartalmazó energetikai lenyomatai a múltból, a legtöbbetek elméjében megtalálhatóak. Az összes ígéret, szerződés, fogadalom és eskü is ott van az Emberiség múltjában a kényszerítésekkel, árulásokkal, felelősségre vonással, megszegésekkel és büntetésekkel együtt, így része a kollektív tudat érzékeny területeinek. Nem véletlen, hogy Konstruktív Egyetértést
  • 8. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 8 - a teljes elfogadás és a feltétlen szeretet légkörében tudtok a legkönnyebben létrehozni. Ilyenkor mindenki sürgetés, erőltetés, elvárások és manipuláció nélkül tud kommunikálni az adatokkal és másokkal egy helyzet megoldása érdekében. Bárki is akar stabil és hosszú távú, Konstruktív Egyetértést teremteni, érdemes odafigyelnie ennek az elfogadó légkörnek a kialakítására, hogy kivédje az önvédelmi reakciók és a gátló érzések megjelenését. Ha nem ezt tenné, akkor teremtésének eredménye valószínűleg Destruktív Egyetértés volna, amit csak állandó manipulációval, megfélemlítéssel és erőszakkal lehet fenntartani, romboló célok irányába. Az Ember legmélyebb vágyai a Szeretet, a Boldogság és a Konstruktív Egyetértés, mind a Belső Szabadság fájáról erednek. Akkor jönnek létre, amikor a Szívetekkel is át tudjátok ölelni EGY-MÁST, mert nyitottak és hajlandóak vagytok rá. Minden olyan kísérletben, amikor olyan emberek között próbáltok Konstruktív Egyetértést létrehozni, akiknek a Tudata az elmével való azonosulás állapotában van, azaz elme és test által IRÁNYÍTOTTAK, szükségszerűen észre fogjátok venni a korlátoltság miatti kudarc tüneteit. Ezeket a korlátokat csak a Szeretet, a Türelem és a Bölcsesség oldhatja fel egy bizonyos mértékig. S ez elég ok a reményre. Hiszen léteznek SZIMFÓNIÁK, azaz a Földön MÉGIS létezik olyan, hogy sikeres EGYÜTT-MŰKÖDÉS! Az EGYÜTT-MŰKÖDÉSHEZ ugyanis nem kell MINDENBEN egyetértenetek.
  • 9. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 9 - HARMADIK LAP 3. réteg Ha végig néztek egy táncversenyt vagy meghallgattok egy szimfóniát, hamar észre vehetitek, hogy minden harmonikus együttműködésben egy megfelelő ARÁNYOSSÁGOT találtok. A megfelelő arányosság az egységet alkotó tényezők CÉLSZERŰ ÉS RENDEZETT EGYENSÚLYÁT jelenti. A könnyűzenei együttesek koncertjein is ezt láthatjátok. Az egyes hangszerek kiegyensúlyozottan, a maguk megfelelő helyén szólalnak meg, de minden zenésznek lehetősége van néha improvizálni is, AMÍG ÖSSZHANGBAN MARAD a többiekkel és a KÖZÖS ritmussal. Tehát a harmonikus együttműködéshez mindig egyensúlyba kell hoznotok azt, ami egyéni, és azt, ami közös. Valójában a különböző és a hasonló tényezők CÉLSZERŰ ÉS RENDEZETT EGYENSÚLYÁRÓL beszélünk. Tegyük fel, hogy összesen négyen vagytok, és az egyetlen szekereteket fel akarjátok vinni egy hegy tetejére. Mindenki másféleképpen segítheti ezt a közös teremtéseteket. Egy idős, beteg ember, talán majd a szekérről irányítja a lovakat, valaki hátulról tolja, lesz aki elölről húzza, és valószínűleg oldalról is segít valaki. Ebben nagyon különbözőek lehettek. Mindegy, hogy közben az egyikőtök frakkban van-e vagy gumicsizmában, kalapban-e vagy turbánban, és az sem számít, hogy van-e, aki hamisan énekel közben. Nem kell MINDENBEN egyetértenetek és mindent ugyan úgy csinálnotok, hiszen más-más egyéniségek vagytok, és az erőnléti képességeitek sem egyformák.
  • 10. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 10 - DE van néhány KÖZÖS tényező, amiben SZÁNDÉKEGYSÉG szükséges a sikerhez: (a.) akarnotok kell, hogy a szekér feljusson a hegy tetejére, (b) ugyanazt a szekeret kell segítsétek, (c.) ugyan abba az irányba, és (d.) nem különböző időpontokban, hanem ugyanakkor! Ha a négy feltétel közül akár az egyiket is figyelmen kívül hagyjátok, akkor EGYÜTT képtelenek lesztek elérni a hegycsúcsot. HACSAK ki nem találtok egy másik megoldást, amelynél az egyénieskedés túlsúlya nem borítja fel az együttműködéshez FELTÉTLENÜL szükséges egyensúlyt. Mert a harmonikus együttműködéshez MINDIG egyensúlyba kell hoznotok azt, ami egyéni és azt, ami közös. Mivel ezt nem mindig könnyű megvalósítani, ezért a SIKERES együttműködés NAGYON értékes. A bolygótok, a hazátok és családjaitok jövője múlik rajta, azaz voltaképpen a Ti jövőtök. A földi Mátrixot úgy tervezték, hogy lehetőleg ne értsetek egyet egymással és elbukjatok az együttműködésben. Sok civilizáció bukott el már ezen. Annak idején a germán törzsek is azért veszítettek, mert képtelenek voltak együttműködni a Róma elleni háborúban. Akkora egyéniségek voltak és annyira nem tudtak megegyezni még a legalapvetőbb dolgokban sem, hogy a legtöbben belehaltak. Nem tudták, hogy az együttműködés kialakításának egyik legfontosabb titka, hogy bölcsen kell meghatározni, mi létfontosságú és mi nem az. Minél TÖBB egyetértési pontot próbáltok beerőltetni
  • 11. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 11 - egy összefogásba, egy szerződésbe vagy egy alkotmányba, és minél IRREÁLISABB ezek tartalma a tömegek számára, annál kevesebb emberre számíthattok. Minél jobban koncentráltok az elsődleges célok eléréséhez FELTÉTLENÜL szükséges tényezők bölcs meghatározására, és minél kevesebb olyan elemet vesztek bele ebbe a listába, amely idegen, népszerűtlen vagy érthetetlen az embereknek, annál nagyobb Konstruktív Egyetértés várható. Ennek az alapelvnek a FONTOSSÁGÁT nehezen tudnátok túlbecsülni. A Szívetek megsúgja majd, hogyan és mikor alkalmazzátok! Gandhinak is megsúgta…
  • 12. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 12 - HARMADIK LAP 4. réteg Amikor némi egyetértés alapján tömeges együttműködést akartok elérni, nem az számít, hogy kinek van „igaza” a saját hite és elméje szerint. Az számít, miben tudtok egyetértést elérni, és milyen „igazságokban” tudtok MEGEGYEZNI. Csakhogy az „igazságról” alkotott felfogásotok, az értékrendetek, a prioritásaitok és MINDEN döntésetek A TUDATOSSÁGI SZINTETEKTŐL FÜGG. Mondhatnánk úgy is, hogy a tudatossági szint az a „szemüveg”, amely elválaszt Benneteket a TELJES valóságtól és némiképp EGY-MÁSTÓL is. Ez valójában annak mértékét szabja meg, hogy egy ember mennyit érzékel és ért meg a valóság árnyalt teljességéből, illetve mennyire tudja SZABADON irányítani az élet tényezőit és valódi ÖnMagát. Alacsonyabb tudatossági szintről nézve sok minden őrültségnek tűnik, ami egy magasabb szintről a valósághoz tartozik, de ez néha fordítva is igaz. Különböző tudatossági szinten más-más célok és értékek motiválnak Benneteket, és a valóság sok tényezője egyszerűen NEM LÉTEZIK az alacsonyabb szinteken élő emberek gondolkodásában. Érdemes feldolgoznotok, hogy az Emberiség TÖBBSÉGE például nincsen tudatában annak, hogy Ő maga nem egy test, illetve, hogy élt már korábban is. Nos… tehát érdemes megértenetek egy bölcsességet: olyan társadalmi csoportok között, amelyek nagyon különböző tudatossági szintet képviselnek, ritkán lehet egyetértést létrehozni OLYAN tényezőkkel és adatokkal kapcsolatban, amelyek egyes csoportok számára NEM IS LÉTEZNEK.
  • 13. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 13 - A Föld bolygón élő Emberiség egyik sajátossága, hogy a tudatossági szintek jelentős különbségei jelenleg nagy odafigyelést igénylő akadályt jelentenek, ha egyetértést szeretnétek teremteni. A tudatossági szint az a REJTETT TÉNYEZŐ a Föld történetében, amely több jó szándékú csoportot rombolt szét, több házasságot tett tönkre, illetve több konfliktus hátterében volt jelen, mint bármi más. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Amikor nemsokára megtapasztaljátok, hogyan omlik össze egy ősi elnyomási rendszer felettetek és elkezditek létrehozni az új Szabad Fénycivilizációt a Földön, az átmeneti időszakban szükségetek lesz erre a tudásra. Szükségetek lesz arra, hogy képesek és hajlandóak legyetek együttműködést kialakítani olyan lakossági csoportok között, melyek nagyon különböző tudatossági szinttel rendelkeznek. Csak felébredt, elegendő Belső Szabadsággal rendelkező emberek lesznek képesek erre. Amikor azon gondolkodtok majd, miért nem képesek egyetérteni az emberek és hogyan lehetne békésen, szeretettel rendezni a társadalmi konfliktusokat, emlékezzetek erre és lapozzátok föl ezt a Kódexet. A megoldás kulcsa ugyanis ez: OLYAN egyszerű és könnyen elfogadható tényekre, célokra és eszközökre építsétek a csoportjaitok összefogását és motivációját, melyeket A LEGTÖBB tudatossági szinten elfogadnak és a valóság részének tekintenek, illetve akarnak az emberek.
  • 14. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 14 - HARMADIK LAP 5. réteg Mindegyikőtök egója meg van győződve arról, hogy fontos kérdésekben „igaza van”, mivel az elmétek nézőpontjából a túlélésetek függ attól, „igazatok” van-e. Amikor az iskolában „nem volt igazatok” a feleléskor, rossz jeggyel büntettek érte, és ha valaha tévedtetek egy baráttal kapcsolatban, akkor a csalódás fájdalmat okozott. Tehát általában ragaszkodtok ahhoz, hogy „igazatok” legyen, mert ez örömöt, túlélést és megnyugvást jelent az elmétek Számára. Nagyon zavarba tudtok jönni, ha kiderül, hogy tévedtek és valami nem úgy van, ahogy hittétek. Hogy ezt a rossz érzést elkerüljétek, általában VÉDITEK az „igazatokat”. Néha megtámadjátok egymás meggyőződéseit, a másik „igazát”, és gyakran azt HISZITEK, feloldhatatlan konfliktus van KÖZÖTTETEK. Ez túl sok fájdalmat okoz Nektek és túl sok szenvedés forrása. Ezért most szeretnénk, ha valami nagyon érdekeset megértenétek: A LEGTÖBB ESETBEN AZ ELMÉTEK ADATAI ÁLLNAK SZEMBEN EGYMÁSSAL, NEM PEDIG TI MAGATOK! A leggyakrabban FÉLREÉRTÉSRŐL van szó, vagy HIÁNYZÓ információról, amelyről az egyik félnek egyszerűen nincsen tudomása.
  • 15. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 15 - Máskor a neveltetésetek, az olvasmányaitok, a vallásotok és egyéb más információk nincsenek összhangban. Néha HAMIS vagy TÉVES adatok vannak jelen, de a tudatossági szint is akadálya lehet annak, ami miatt mást gondoltok „a valóságnak”. A szeretetteljes, kitartó, szelíd és nyílt kommunikáció, amit a Szívetek vezérel, gyógyír és megoldás lehet az ilyen konfliktusok feloldására. Önmagában az, hogy megértitek, nem Ti SZEMÉLYEK álltok szemben egymással, és senkit nem szokás hibáztatni azért, mert igyekszik hű lenni a saját adataihoz - már csökkentheti a feszültséget. Fontos tudnotok, hogy a tudatossági szintetek vizsgázik minden alkalommal, amikor konfliktusban találjátok magatokat. Megsértődni, visszahúzódni és ítélkezni nagyon könnyű, de ebben az esetben az elme mechanizmusai nyernek. Kitartani és szeretetteljesen kommunikációban maradni, hogy jóindulattal, KÖZÖSEN MEGVIZSGÁLJÁTOK az adataitokat, hogy elkülönítsétek a „tényeket” az „elképzelésektől”, igazi áttörést jelenthet az egyetértés felé. Ne feledjétek: a Tudat Végtelen Megértésre törekszik. Engedjetek hát a Szívetek késztetésének, hogy megérthetővé tegyétek magatokat és hogy megértsétek egymást. A Tudat „belső halálát” jelenti, amikor elszigetelődtök EGY-MÁSTÓL. A Szeretet és a Kommunikáció EGYÜTT képes lebontani és feloldani azokat a vastag falakat, amit az egó félelmei felépítettek.
  • 16. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 16 - Így a béke követei lehettek egy konfliktusokkal terhelt bolygón. A Szívetek Bölcsessége tudja, hogy mindannyian testvérek vagytok, akik ugyanabból a csapdából szabadultok éppen. A Szeretet Hangja majd utat mutat Nektek, hogy el tudjátok nézni egymásnak, hogy – egy bizonyos tudatossági szintről nézve – Ti most Emberek vagytok. Bízzatok a Szeretetben. Bízzatok a Szívetekben.
  • 17. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 17 - HARMADIK LAP 6. réteg Ismeritek a régi mondást: „minden változik”. De ne legyünk ennyire felületesek. A mondat helyesen így hangzik: „minden máshogyan változik”. Egy olyan univerzumban, ahol ez igaz, kell lennie egy mélyebb igazságnak, amely megmagyarázza: „MIÉRT változik minden máshogyan?”. Ez az igazság így hangzik: „minden MÁS”. Ha tehát ezeket összetesszük, az alábbi fontos tételhez jutunk el: „minden változik, de máshogyan, MERT VALÓJÁBAN MINDEN MÁS”. Tehát egy olyan univerzumban éltek, ahol az AZONOSSÁG nem létezik. Ezen a fizikai síkon semmi nem foglalhatja el ugyan azt a teret, ugyan abban az időben. Léteznek HASONLÓ dolgok, de még két teljesen EGY-FORMA alma sincs. A tér és az idő ezen dimenziójában bárhová néztek - még ha mikroszkóppal is - CSAK ÉS KIZÁRÓLAG KÜLÖNBÖZŐ dolgokat láthattok. Jobb, ha tudomásul veszitek, hogy ami igazán lényeges és AZONOS Bennetek, az a szemnek és a mikroszkópoknak is láthatatlan.
  • 18. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 18 - Valóban nem tudtok kétszer bele lépni ugyan abba a folyóba, de nem csupán azért, mert már más molekulák közé lépnétek, hanem azért sem, mert aki belép a vízbe, az sem lehet már TELJESEN ugyan az. Minden folyamatosan változik. Megpróbálhattok két EGY-FORMA hidat felépíteni, de érdekes módon nem ugyanazon a napon fognak összeomlani. A tér és az idő gondoskodik róla, hogy a konkrét jelenségek és formák létezési szintjén, ne létezhessen sem AZONOSSÁG, sem EGY-FORMASÁG. Teremtett világotokban, az érzékek szintjén a dolgok maximum HASONLÓAK. Megdöbbentő tény, hogy földi világotok mindent megtesz annak érdekében, hogy az Egy Végtelen Tudat azt tapasztalhassa meg általatok, milyen térben és időben ELKÜLÖNÜLTEN létezni. Az EGY úgy döntött, így akarja megtapasztalni a SOKFÉLESÉGET. Ez annyira sikeresen működik, hogy a legtöbben tényleg AZT HISZITEK, hogy a Lényegetek is különböző. Ez hozzá tartozik a SOKFÉLESÉG illúziójának megtapasztalásához. Ugyanakkor, mivel valójában és lényegileg AZ EGY VAGYTOK, a Szívetek mélyén erőteljes késztetést éreztek arra, hogy HARMONIKUS EGYSÉGBEN éljetek. Némi képzavarral élve, olyanok vagytok, mint a higany kiöntött cseppjei, amelyek egy sík lapon belső természetük alapján összeolvadásra törekednek. Ellenállhatatlanul vonzódtok EGY-MÁSHOZ, mert a Szívetek Bölcsessége sosem felejtette el, hogy KI vagytok.
  • 19. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 19 - EGYESÜLNI próbáltok a szerelemben és a szexualitás által is, és családjaitokban is szeretnétek EGYETÉRTÉSBEN élni. Az „Úgy szeretlek – majd megeszlek!” szólásotokat mindannyian ismeritek, és ez is csak arról tanúskodik, hogy vonzódásotok mennyire erős EGY-MÁSHOZ. Társadalmi együttműködésetek összhangjára is ugyan olyan régóta vágytok, mint családjaitok boldogságára. De nincs könnyű dolgotok egy olyan univerzumban, ahol a tér és idő összes tényezője TAGADJA az EGY-ségeteket. Nincsen könnyű dolgotok MINDADDIG, amíg Ti Magatok is tagadjátok. Sokan kétségbeesetten arra törekedtek, hogy „EGYSÉGBEN” legyetek, de eközben nem úgy kezelitek EGY-MÁST, mint ÖnMagatokat. Pedig mindannyian olyanok vagytok, mint az EGY testetek sejtjei, melyeket ugyanaz az életerő jár át és tart fenn. Eközben sokan azon dolgoztok, hogy a természetük szerint KÜLÖNBÖZŐ dolgokat EGY-FORMÁRA faragjátok és valamilyen „EGYSÉGBE” erőltessétek. Miért nem fordítjátok meg? Könnyebb dolgotok volna, ha végre FELISMERNÉTEK már létező szellemlényegi EGYSÉGETEKET, a sok különbözőséget pedig megtanulnátok ELFOGADNI, amely a jelenségek, energiák és formák szintjén létezik. Ha abba hagynátok gigászi és értelmetlen küzdelmeteket a SZÜKSÉGSZERŰEN KÜLÖNBÖZŐ dolgok összecsiszolásában, akkor a Szívetekben békét köthetnétek a valósággal és EGY-MÁSSAL. Az EGYSÉGETEKET már nem kell létrehozni, mert öröktől fogva létezik.
  • 20. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 20 - Azt csak fel tudjátok ismerni és meg tudjátok élni. Sok olyan különbség van a felfogásotokban, amit NEM LEHET - s ezért nem is érdemes - azonossá tenni. ISMERJÉTEK FEL Lényegi Egységeteket és Örök Testvériségeteket. Ekkor Szívetek Szeretete átragyog, áthidal minden más valós és látszólagos különbözőséget közöttetek, mert a Szeretet képessé és hajlandóvá tesz Benneteket arra, hogy ne erőszakoljátok rá a saját megoldásaitokat különböző tudatossági szintű testvéreitek tömegeire. Amint tudatában lesztek ÖnMagatoknak és nem az egótok hamis identitásával azonosultok, képesek és hajlandóak lesztek arra, hogy ne harcoljatok a tömérdek MÁSSÁG ellen, amit ebben az univerzumban szükségszerűen felhalmoztatok ÖnMagatok körül az elmúlt évezredekben. Amikor tényleg MEGÉRTITEK az Egységetek valóságát, könnyebb lesz rávenni ÖnMagatokat és „MÁSokat” az EGYÜTT-MŰKÖDÉSRE, mert az ehhez szükséges EGYETÉRTÉS az elfogadás légkörében könnyebben kialakítható. Az örömteli létezés új fénykorszaka már itt vár mindenkit a Szívetek ajtaján túl. Amikor oda beléptek, hátra fogjátok hagyni hamis identitásotok teljes ítélkezési rendszerét és felemelkedtek egy olyan tudatossági szintre, ahol nem harcoltok a valóság ellen. Az örömötök is abból a bizonyosságból születik majd, amit a valóság megismerése jelent. Addig is, amíg ezt megtapasztaljátok, próbáljátok meg az alábbi három dolgot:
  • 21. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 21 - (1) FELISMERNI a Lényegi EGYSÉGETEKET, (2) MEGSZERETNI a tényt, hogy emberként SOKSZÍNŰEK vagytok, és (3) ELFOGADNI, hogy soha nem is lesztek EGY-FORMÁK. Amikor majd annyira el tudjátok fogadni a MÁSSÁGOT, mint amennyire akarjátok az Egységet, akkor EGYENSÚLYBA fogjátok tudni hozni az EGYÜTT-MŰKÖDÉSHEZ azt, ami egyéni, és azt, ami közös KELL legyen.
  • 22. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 22 - HARMADIK LAP 7. réteg Amikor egy együttműködésre vonatkozóan megtervezitek az egyéni és a közös elemek egyensúlyát, akkor némi RUGALMASSÁGGAL is kalkulálnotok kell. A rugalmatlan rendszerek ritkán hosszú életűek. A merev személyiségű emberek nem képesek összehangolódni és hosszú távon, könnyedén együttműködni másokkal, így vezetőként maguk is merev rendszereket és megoldásokat hoznak létre. A természet úgy oldja fel ezt a problémát, hogy a merevebb részeket rugalmas szövetekkel társítja, így összehangolja a szilárdságot és a rugalmasságot biztosító elemek arányát. Ha megfigyeltek egy lombos fát, észre fogjátok venni, hogy évről évre ugyan az marad a fás és a lágy részek ARÁNYA. A rugalmasságra éppen a FOLYAMATOS VÁLTOZÁS miatt van szükség ebben az univerzumban. A mozdulatlanság a halálhoz kapcsolódik. Ha azt akarjátok, hogy az együttműködésetek hosszú távon fennmaradjon és ellenálljon a terhelésnek is, meg kell éreznetek a Szívetekkel, hol mennyi TOLERANCIÁRA van szükség. Ne feledjétek, hogy a testetekben minden szövet és szerv rugalmas némileg, még a csontok is. Kevesen tudjátok, hogy a csontjaitok még belső statikai szerkezetüket is változtatják, attól függően milyen terhelésnek vannak kitéve.
  • 23. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 23 - Tehát a változás kezelését, a korrekciókat is bele kell terveznetek a rendszereitekbe. A családjaitok gyakran csak azért esnek szét, mert nincsenek megfelelő megoldásaitok arra, hogyan korrigáljátok és hogyan kezeljétek rugalmasan közös életetek változó tényezőit. A változások létrehoznak egy KRÍZIST, amely zűrzavart okoz és felborítja az egyensúlyotokat. Ha kellően rugalmas a személyiségetek, akkor képesek vagytok arra, hogy ne engedjétek el egymás kezét addig, amíg a KÖZÖS KORREKCIÓK segítségével létre nem hozzátok az új egyensúlyi helyzetet. A boldog családokban az erő és az érzelem, a védelem és a rugalmasság funkcióinak egyensúlyát a férfi minőség TARTÓ és a női minőség ÉLTETŐ energiája hozza létre. Ezek rugalmas egyensúlyára nagy szükség van. A világotokban hamarosan tapasztalható átrendeződés is egy új egyensúly felé halad majd azáltal, hogy a női minőségnek teret adva lebontja a férfias, merevebb jellemzők túlsúlyát. Eljött az ideje, hogy ezt az egyensúlyt minden ember a személyiségén belül is létrehozza, és a Szívén keresztül kapcsolatba lépjen saját eredeti Teljességével, saját megnyilvánulatlan, elfojtott, belső minőségeit átölelve. A közösségi együttműködés rugalmas egyensúlyának kialakítását nevezzük ÖSSZEHANGOLÁSNAK. A kifejezés a zene világából származik, és itt azt jelenti: megkeresni és hozzá igazodni a HELYES és LÉTFONTOSSÁGÚ közös pontokhoz, azaz a cselekedeteinket bizonyos területeken egymáshoz alakítani.
  • 24. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 24 - Ez néha MEGOLDÁSI VÁLTOZATOK kipróbálását is jelenti, amíg meg nem jelenik az optimális „hangzás”, az ÖSSZHANG és ezzel együtt a harmónia érzése. A CÉLSZERŰ RENDEZETTSÉG jelenti a rugalmas egyensúly kialakításának fő szempontját.
  • 25. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 25 - HARMADIK LAP 8. réteg Az egyetértés kialakítását és az együttműködést GYAKOROLNI KELL ahhoz, hogy jól menjen. Apró módosítások is jelentős különbséget hozhatnak létre a végeredményben. Nincs olyan - szimfonikus zenekarban játszó - művész, aki ne tudná ezt. Ti emberek nagyon régen felismertétek a gyakorlás jelentőségét, de érdekes módon csak szakmák és művészetek területén, illetve a katonai kiképzésben alkalmazzátok. Ez nem véletlen. Az elmúlt évezredekben semmilyen elnyomó jellegű vezetőnek nem volt érdeke, hogy az „adófizető rabszolgák” begyakorolják a sikeres társadalmi EGYÜTT-MŰKÖDÉST. Minél széthúzóbbak és szervezetlenek ugyanis az elnyomott és kizsákmányolt rétegek, annál könnyebb irányítani őket. A "demokratikusnak" címkézett gyámsági rendszer „oszd meg és uralkodj”- elve nagyszerűen bevált, hiszen a pártok sikeresen megosztják a lakosságot. Már az iskolai oktatásotok is úgy lett kialakítva, hogy EGYEDÜL kelljen teljesítenetek, nem EGY-MÁSSAL összefogva. Később az üzleti életben is EGY-MÁS konkurensei lettetek, versenyeztetek a piacon, külön-külön fizettétek az adókat és a büntetéseket az Adóhivatalnak, ahelyett, hogy összefogtatok volna. Ezt így tervezték meg a Számotokra.
  • 26. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 26 - Ha most változást szeretnétek, tanuljátok meg és GYAKOROLJÁTOK az egyetértés kialakítását, az együttműködést és az összehangolást.
  • 27. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 27 - HARMADIK LAP 9. réteg Azt mondják, a jó megoldásokat TÉNYEKRE, nem pedig ELKÉPZELÉSEKRE alapozzák. Amikor a tényeket és az elképzeléseket összekeverik, előbb-utóbb valóban konfliktus üti fel a fejét és az együttműködés kudarcba fullad. Mert a „valóság” előbb-utóbb beköszön az ablakon. De a „tényekkel” lehet egy kis problémátok, mivel van olyan tény, amit a Ti Szívetek érzékel ugyan, de mások elméje nem. S valóban… a tudatossági, érzékelési szinttől függ, hogy valaki mit képes és hajlandó TÉNYNEK LÁTNI. Érdekes módon az elme számára nem feltétlenül elég egy bizonyíték, mert az egó mindig védi a saját hiedelemrendszerét. Meglepődnétek, hogy azok, akik a saját szemükkel láttak már u.n. UFÓ-t, pár nap múlva már nem is annyira biztosak abban, hogy megtörtént. Ráadásul – ahogy a földi fizikusok is felfedezték már – a valóságot módosítja annak a tudata, aki azt megfigyeli. Bizonyos kísérletekkel bizonyítható, hogy a valósághoz kapcsolódó elvárások és hiedelmek, befolyást gyakorolnak a mérhető valóságra. Közismert a „placebo”-hatás példája, amely bizonyítja ezt, de csak azok számára, akik hajlandóak ezt elfogadni, hogy ez a hatás létezik. Mit tegyetek tehát, amikor olyan emberekkel kell együttműködnötök, akik még nem látnak a Szívükkel?
  • 28. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 28 - Vigyetek FOKOZATOSSÁGOT az együttműködés megvalósításába! Kezdjétek azokon a területeken, válasszatok ki olyan pontokat, amivel a közösség LEGNAGYOBB RÉSZE egyet tud érteni és amit az ELMÉJÜK IS el tud fogadni. Ez kialakítja a bizalom és az elfogadás légkörét, ahol később a Szív is könnyebben megnyílhat. Minél nagyobb az érintett emberek száma, azaz minél nagyobb népességet szeretnétek bevonni egy együttműködésbe, annál jobban érdemes arra figyelnetek, hogy olyan „tényekre” és célokra épüljön az összefogás, amelyeket az elmével azonosuló lakosság is el tud fogadni. NAGYON könnyű meghiúsítani egy együttműködést és demotiválni az embereket, ha olyan „tényekről” beszéltek Nekik, amelyek SZÁMUKRA NEM AZOK. Miközben Ti már egy csodálatos MEGOLDÁSRA szeretnétek együttműködést létrehozni, nagyon is elképzelhető, hogy sok ember számára MÉG MAGA A PROBLÉMA SEM LÉTEZIK. Az, ami Számotokra egyértelmű „tény”, mások számára talán semmit nem jelent, vagy idegesítő őrültségnek tűnik. Ez azonnali visszahúzódást kiváltva gyorsan meghiúsíthat bármilyen összefogást. Tehát mielőtt szeretnétek „megváltani a világot”, KÉRDEZZÉTEK MEG „a világ” tagjait és ellenőrizzétek, mivel képesek és hajlandóak könnyen egyetérteni, illetve mit tudnak „tényként” elfogadni. A sikeres összefogáshoz EGYET-ÉRTÉSI PONTOKAT KELL TALÁLNOTOK, melyek hosszú távon is stabilak maradnak, illetve amit SOKAN támogatnak.
  • 29. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 29 - Volt egyszer egy bolygó, ahol állandóan nagyon hideg volt, és olyan gazdasági elnyomás alatt éltek az emberek, mint Ti jelenleg. A végső lázadás vezetője rájött, hogy a lakosság legjobban a hidegtől szenved, miközben eltitkolják előlük, hogy hatalmas melegvíz készletek vannak a föld alatt, amivel fűteni lehetne. Ez jelentette az ÖSSZTÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS alapját, és az EGYET-ÉRTÉS legfontosabb közös pontját. A bolygó szinte teljes lakossága összefogott és a bolygó végül felszabadult. Minden más kevésbé fontos dologban KÉSŐBB állapodtak meg, amikor a bolygó már szabad lett és a lakásokban meleg volt. Nem mentek bele olyan részletkérdésekbe, hogy hogyan alakítsák át az oktatási rendszert vagy belépjenek-e a Galaktikus Föderációba. Kiváló példát mutattak arra, hogyan alkalmazhatjátok a FOKOZATOSSÁGOT, ha nagy létszámú EGYÜTT-MÜKÖDÉST akartok elérni.
  • 30. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 30 - HARMADIK LAP 10. réteg Egy tényről vagy egy elképzelésről is LEHET VÉLEMÉNYETEK. BÁRMIRŐL lehet véleményetek, hiszen ez még „hivatalosan” is emberi jognak számít. Ezzel semmi gond nincs addig, amíg nem veszitek túl komolyan a véleményeket. Az elképzelésekkel szinte bármit megtehettek. Lehet őket tisztelni, elfogadni, elvetni, illetve vitatkozni is lehet róluk. Sőt! Még dönthettek is ezekről! Csak nem érdemes. Amíg semmilyen tapasztalat nincsen egy elképzelésről, nem érdemes döntenetek vagy vitatkoznotok az értékéről. Magasabb tudatossági szintű bolygókon az elképzeléseket lemodellezik, illetve kicsiben vagy regionálisan kipróbálják, hogy teszteléssel ellenőrizzék a működőképességüket. Ha valakinek sikerült a legjobb megoldást kitalálnia, és a tesztelés után ténylegesen bevált, annak mindenki örül, hiszen a megoldás mindenkinek hasznos. A TÉNYEKET is gondosan megvizsgálják és KÖZÖSEN ellenőrzik, nem pedig vitatkoznak róluk. A földi Emberiség tagjaiként Ti abban a helyzetben vagytok, hogy nagyon sok „tényt” úgy fogadtatok el, hogy nem ellenőriztétek le. Talán nem vagytok teljesen tudatában ennek,
  • 31. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 31 - de igazság szerint rengeteg adatról pusztán döntést hoztatok, hogy „igaznak” fogadjátok el azokat. Természetesen ettől kezdve ragaszkodtok a saját „igazatokhoz”, mivel valójában a döntésetek „helyességét” véditek. Az 5. dimenzióban élő Lények már nem törekednek arra, hogy pusztán „igazuk” legyen. Nem fontos, hogy kinek van „igaza”. Ők annak örülnek, ha a bizonyítékok alapján valami TÉNYLEG jobban működik, eredményesebb vagy hatékonyabb a valóságban. Ezért sosem vitáznak elképzelésekről. Ők ezt kérdeznék Tőletek: „Ha elkezdtek vitatkozni az elképzeléseitekről, vajon mikor lesz időtök letesztelni és kipróbálni ezeket?”
  • 32. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 32 - HARMADIK LAP 11. réteg A Szeretet és az, hogy ÖnMagatok maradjatok, fontosabb bármilyen egyetértésnél. Ha az egyetértés kialakítását CÉLNAK tekintitek, az elmétek legyőzhet Benneteket, mert hirtelen „akadálynak” tűnhetnek bizonyos emberek. Ugyanis az elmétek az akadályokat általában elkezdi „rossz”-nak ítélni. Nem kell bele sétálnotok a logikus elme ezen csapdájába. Az egyetértést úgy érdemes létrehoznotok, hogy ÖnMagatok maradtok, nem azonosultok az egótokkal, kiterjesztitek a Szívetek szeretet-terét EGY-MÁSRA, és nem adjátok át az irányítást az elméteknek. Ne felejtsétek: időtlen és halhatatlan ÖnMagatokként léteztek a valóságban, ahol nem sürget Benneteket semmi. Csak Feltétlen Szeretettel munkálkodjatok az emberekért, mutassátok meg az adataitokat EGY-MÁSNAK, hogy mit miért gondoltok igaznak, és ne lepődjetek meg, ha testvéreiteknek néha több időre van szükségük a megértéshez. Az Egy Tudat, azaz Lényegi Önvalótok más-más ütemben ébreszti saját Nézőpontjait, és lesznek, akik még akkor is „aludni” fognak, amikor Ti már a teleportálást gyakoroljátok. Ezzel semmi baj nincs. Nektek pontosan azokkal az emberekkel van dolgotok, akik kérik a segítségeteket és odafigyelnek Rátok, míg a többiek talán éppen türelemre tanítanak majd Benneteket.
  • 33. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 33 - Éljetek saját Szívetek Végtelen Békéjében. Természetesen arra is szükségetek van, hogy TISZTELJÉTEK egymást. Ahogy ÉRDEMES megtisztelni egy távoli országból érkezett embert. Az „idegen” eredetileg egy POZITÍV kifejezés volt. Olyan embert jelentett, aki GAZDAGÍTHAT Benneteket. mert olyan dolgokat láthatott és tapasztalhatott, amit Ti nem. Jelenleg gyakran a következő helyzetet látni: néhányan annyira „az egóval való azonosulás” tudatállapotában éltek és emiatt annyira véditek a képzelt „igazatokat”, hogy már nem is a külső elnyomás akadályoz meg benneteket az együttműködésben, hanem saját egótok belső diktatúrája, amellyel KIZÁRJÁTOK MÁSOK BÖLCSESSÉGÉT az életetekből. De jobb, ha tudjátok: Az egyetértés kialakításának egyik alapképessége, hogy meg tudjátok-e hívni egymás gondolatait vendégségbe. Saját magatok világába kell beengednetek EGY-MÁS gondolatait ahhoz, hogy az egyetértéshez szükséges mélységben tudjátok megérteni EGY-MÁST. Némi ALÁZATRA is szükségetek lesz. Az alázat bölcsességet jelez, azaz BE-LÁTÁST, bele látást a valóság mélységeibe. Azt jelenti, hogy belátod, hogy léteznek a valóságnak olyan részletei, amelyekről nincsen tudomásod, ami elkerülte a figyelmedet.
  • 34. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 34 - Nem csak azért mert egy korlátozott érzékelésű ember vagy, hanem azért, mert ez SZÜKSÉGSZERŰ ebben a Mátrixban. Tehát igen, mindegyikőtöknek érdemes kialakítania magában egy „vendégszobát”, ahol VENDÉGÜL LÁTHATJÁTOK egymás gondolatait. Megtanulhatjátok MÁS-OKNAK megköszönni a lehetőséget, hogy elmondták és bemutatták nektek a gondolataikat. Volt idő, amikor ezt Ti magatok is MEGTISZTELTETÉSNEK tartottátok. Nos… ha elég mélyre ástok, hogy megfigyeljétek a valóságot, végül felismeritek majd, hogy A TISZTELET TERET BIZTOSÍT minden más fontos tényezőnek az egyetértés felé vezető úton.
  • 35. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 35 - HARMADIK LAP 12. réteg Egy nagyszerű „mese” főhősei vagytok, de a Szabadságotokért még tényleg meg kell szelídítenetek néhány „sárkányt”. Az illúziótok világa jelenleg nagyban hasonlít a Fény és a Sötétség azon küzdelméhez, amelyet TOLKIEN egyik főművéből, A Gyűrűk Ura c. könyvből, illetve az abból készült filmből megismerhettetek. Az a rejtett, Sötét befolyás, amely a történetben szerepelt, és amely annyira megzavarta néhány főszereplő elméjét, hogy EGY-MÁS ellen fordultak - valóban létezik. A könyvet nem a véletlen inspirálta. Van tehát még néhány titok, amelyekről jobb, ha tudtok. Azok a Tudat-testvéreitek, akik magasabb dimenziókban jelenleg a Sötétebb Oldalon játszanak, elhelyeztek néhány különleges megoldást körülöttetek, amelyeket még meg kell tanulnotok felülragyogni, mert addig rejtett hatással lehetnek Rátok és az együttműködésetekre. Hívhatjátok ezeket „az Erő Sötét Oldala” által kifejlesztett megoldásnak is, ha a STAR WARS filmsorozat közelebb áll Hozzátok. Ezek között van néhány nagyon-nagyon régi elmekontroll eljárás, amelyek kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy NE AKARJATOK ÖSSZEFOGNI EGY-MÁSSAL. Tulajdonképpen tudatalatti szintre beültetett „programokról” beszélhetünk, amelyeket a leszületéseitek KÖZÖTTI időben kaptatok bizonyos elnyomó lényektől – az elmétekbe. Már az is csökkentheti a programozás hatását,
  • 36. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 36 - ha tudtok róla és felismeritek működés közben. Természetesen léteznek átkok is, illetve a „fekete-mágia” területéhez tartozó érdekességek, amelyek energetikailag folyamatosan hatással lehetnek Rátok az energetikai testeteken keresztül, anélkül, hogy ennek tudatában lennétek. Az ősi időkben nagyon gyakran használtátok ezeket a Földön, mert akkoriban még mindenki tisztában volt a gondolatok általi teremtés hatalmával. Amíg nem kezelitek őket, általában képesek az EGYÜTT-MÜKÖDÉSETEKRE erős blokkoló hatást kifejteni azáltal, hogy öntudatlan ellenállást gerjesztenek Bennetek EGY-MÁS irányában. Ez azonnali erős unszimpátiában, visszahúzódásban és rossz érzésekben jelenhet meg. Ha valaki közelében ezt érzitek, érdemes OLDÁSI ELJÁRÁST végezni, akár egyedül, akár közösen. Lehet, hogy jól ismeritek egymást valamelyik előző életetekből, amikor akár egyik, akár mindkét oldalról ártó szándékú cselekmények történtek. Ezek negatív hatása teljesen és könnyedén eltűnik, ha megfelelően kioldásra kerülnek az energiablokkok. A spirituális közösségekben is nagy jelentősége van ezeknek az oldásoknak, mert elejét vehetik a konfliktusok miatti széthullásnak. Valószínűleg a legtöbben meglepődnétek, ha szembesülnötök kellene az átkok, rontások, kötések és más negatív energetikai cselekedetek tényleges blokkoló hatásával a jelenetekben, mert közöttetek néha „csak” ez az akadálya az egyetértés kialakításának. Ezen kívül fontos tudnotok, hogy a fajotok néhány százaléka kifejezetten antiszociális, azaz elnyomó szándékokat „dédelget”, mert Sötétebb Oldali bolygókról inkarnálódtak közétek.
  • 37. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 37 - Érdemes megtanulni felismerni őket, mert az illúziók világában nem mindenki angyal, aki annak látszik. Ez természetesen nem ok arra, hogy ne forduljatok Feléjük szeretettel, de érdemes tisztán látni, KIKKEL fogtok össze egy-egy nemes cél érdekében. Arra is felhívjuk a figyelmeteket, hogy sokszor azok a „csatornázók”, akik Égi Üzenetek jó szándékú közvetítői, ha nem ellenőrzitek őket, néha rejtett befolyás alá kerülnek és téves információkat tesznek közzé anélkül, hogy ennek tudatában lennének. A Sötétebb Oldal ugyanis képes olyan telepatikus befolyásolásra, amelynek célja a megtévesztés, a félrevezetés, illetve a bizalom és az egyetértés lerombolása közöttetek. Egy tisztán látókból, tisztán érzőkből és multidimenzionális intuícióval rendelkező személyekből álló, begyakorlott csoport általában képes kiszűrni és megtisztítani az ilyen rejtett módon befolyásolt személyeket. Ma már – biztonsági célból - fejlett civilizációkban is alkalmaznak ilyen speciális, fejlett érzékeléssel rendelkező csoportokat, de a Föld története is iskolapéldának számít, hiszen Atlantisz civilizációja többek között azért bukott el, mert egy Sötétebb Oldali rejtett befolyás férkőzött be Atlantisz királyainak elméjébe. Tehát nem árt körültekintően kezelnetek a Sötétebb Oldali rejtett befolyás témakörét, mert Nálatok jóval tudatosabb civilizációk is elbuktak már emiatt. Legyetek éberek és figyeljetek a megérzéseitekre, illetve rendszeres ellenőrzésekkel segítsétek egymást, ha Égi Üzeneteket fogadásával és továbbításával foglalkoztok. Minden olyan üzenet, ami nincsen összhangban a Feltétlen Szeretettel és a Szabad Akarat teljes tiszteletben tartásával, az a Sötétebb Oldal rejtett befolyására utal, VAGY valakinek az elméjéből ered.
  • 38. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 38 - A jövőben szükségetek lehet arra, hogy észre vegyetek minden olyan rejtett befolyást vagy entitást, amely a széthúzás irányába igyekszik Benneteket befolyásolni, mivel ezek a Sötétebb Oldali megoldások ténylegesen akadályozhatnak Benneteket az együttműködésben. A Feltétlen Szeretet és a Fény jelenti a leghatékonyabb védelmet, amire a legnagyobb szükségetek van ahhoz, hogy tisztán tarthassátok közösségeiteket és saját energiatesteiteket. De a „fénymágusok” képességeit sem veszítettétek el, ami újabb eszközt jelent a Fény Oldalán. Bíztatni szeretnénk Benneteket, hogy alkalmazzátok Önvalótok mágikus teremtőképességét is az új földi Fénycivilizáció létrehozására. Teremtő képzeletetek a legjelentősebb eszköz, amellyel támogathatjátok EGYÜTT-MŰKÖDÉSETEK eredményességét, hiszen amit elképzeltek, azt megteremtitek a finomenergetikai valóságban. Ami ott megteremtődik és folyamatosan érzelmi energiát is kap, az idővel átíródik a harmadik dimenziós valóságotokba. Közös teremtéseitekkel így nagy mértékben hozzájárulhattok az egyetértés, az együttműködés és az összehangolás megvalósításához. Mindig emlékezzetek rá, hogy nagyon sok más eszköz is SEGÍT még Benneteket, amikor egyetértésre és együttműködésre törekedtek: A SZÁNDÉK, hogy kitartsatok EGY-MÁS mellett, A TUDÁS, hogy kiegészíthessétek EGY-MÁS adatait, A FIGYELEM, hogy eljuthassatok a megértésig, A TÜRELEM, hogy ne ítélkezzetek túl hamar, A SZERETET, hogy a Szívetekkel át tudjátok ölelni EGY-MÁST,
  • 39. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 39 - A TISZTELET, hogy tanulni tudjatok EGY-MÁSTÓL, A SZABADSÁG, hogy ÖnMagatok maradhassatok, A TUDATOSSÁGI SZINTETEK, hogy képesek legyetek helyesen érzékelni, A KOMMUNIKÁCIÓ, hogy minden félreértést feloldhassatok, A MEGÉRTÉS, hogy megtapasztaljátok a Szív Intelligenciáját, A KÜLÖNBÖZŐSÉG UNIVERZUMA, hogy megélhessétek az „elkülönültséget”, és – felülragyogva minden gátló tényezőt – létrehozhassátok a CSODÁT ebben az univerzumban: A HARMONIKUS, KONSTRUKTÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS SZIMFÓNIÁJÁT. Ha kéritek, a galaxis összes Fénylénye segít Nektek… Veletek vagyunk. Nem vagytok egyedül. Szeretünk Benneteket.
  • 40. Részlet az Ébresztő-kulcsok Kódexéből (3. lap) – A teljes Kódex itt olvasható: www.kodex.webnode.hu - 40 - A Kódexet lejegyezte: Csizmadia Zsolt Ákos csizmadiazsoltakos@gmail.com A Kódex 1. és 2. lapja az alábbi honlapon vár Téged: www.kodex.webnode.hu