SlideShare a Scribd company logo
1 of 3
A Lilith (inverzió) és a keresztény beavatás III-ik rész
III. Az asztrológia az éber személyi tudat kialakításának az eszköze.
Abban, hogy a fájdalomnak mint az ember legfontosabb hiba és veszélyjelző
eszközének a mesterséges megszüntetése és ezzel az egyetemes rendeltetésünk
megtagadásának a sors-adó következményébe: a bűnbeesés ördögi körébe jobban
beleláthassunk, az önismereti illetve a beavatási célokat szolgáló (Nem jóslásokra, tehát
nem az egyéni sors, illetve a spirituális kiegyenlítődési életfeladatok elkerülésére-
kicselezésére használt) asztrológia eszköztára, ősi szimbólumrendszere és
következtetései, segítségünkre állnak. A föld asztrológiai szimbóluma egy körbe rajzolt
kereszt. A kör metafizikai értelme a teljesség, a kerekség, az EGÉSZ- ség, valamint az
egyetemes egység. A kereszt ősi értelme viszont a tapasztalás és tudatosítás. A kereszt
függőleges tengelye egyrészt a spirituális és a pszicho- mentális őserőket, másrészt az
Isteni (metafizikai) dimenziókat és hatalmakat (ősi léterőket, lételveket) szimbolizálja.
A kereszt vízszintes tengelye az anyagi világot, a természetet, valamint a nyersen,
durván és számunkra azonnal érzékelhetően-felismerhetően megnyilvánuló energiákat,
a természet erőit és végül magát a fizikai tér-idő világot jelképezi.
Ezek alapján elmondható, hogy az asztrológia szempontjából, a határállapotba került
Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a
többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy öltenek
határozott, anyagi alakot, hogy az individualitáson keresztül, folytonos kapcsolatban
maradnak a teremtés ősforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremtőerők a
földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett
érzékelő képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és
képeződnek le határozott formákban a fizikai természet (számunkra észlelhető és
érzékelhető) világában. Az asztrológiában a kereszt a tapasztalást, illetve az érzékelést
és az észlelést, tehát a fájdalmat és a fájdalom feloldással járó kiegyenlítődési
képességet jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és
szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan
információszerzési lehetőség, amely a személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni.
Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az
emberben, az ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti
kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni.
Hamis az európai eredetű koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik
spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit,
vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben
észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani,
bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált
információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset megtanuljunk, egészen közeli
kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és
észlelő képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk által is.
Márpedig a közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a legtöbb esetben
szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a
határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden
esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavar mentesen.
Erre mondja Jézus, minden szentimentális poetizálás nélkül, hogy vegye fel mindenki
a maga keresztjét, vagyis, hogy ismerje meg (“Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog
szabadítani benneteket”) és vállalja fel mindenki a saját sorsfeladatát (tudattágítási,
éberség-szerzési, szellem-fejlődési és spirituális kiegyenlítődési életprogramját), még
akkor is, ha fájdalommal és az öncélú élvezetekről való lemondásokkal jár. Az is igaz
viszont, hogy ezt nem Jézus parancsára, vagy nem azért, hogy az ő kedvében járjon,
kellene a kereszténynek megtennie, hanem ez a tapasztalási-kényszer az egyetemes
létezés ős-okából következik. A Názáreti Jézus mindössze megfogalmazott egy mindig
(örökké), mindenhol és bármilyen körülmény között érvényes alapigazságot, miszerint a
teremtő tudatosodás, a spirituális információszerzés erőfeszítést kíván és a téves
irányban tett erőfeszítéseink fájdalommal (kényszerit-jelzésekkel) járnak. A
fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a
kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között,
amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk,
mennyire harmonikus vagy diszharmonikus.
A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés, az a misztikus információ-forrás,
ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve
mentális (mentalitás béli) irányt kell változtatnunk a harmonizáció, vagyis a lételvek
(ősprincípiumok) harmonikus (zavarmentes és folyamatos) összekapcsolása érdekében.
Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja
az intellektusát, hogy ezt az információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életéből
kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná,
hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom-
tünetek rendszerét különböző eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel,
technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus
praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt
a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül a
fájdalom jelző rendszere segítségével.
E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási
és tünet kiirtási trükknek, a "kezelésnek" és az elkenésnek természetesen még több
betegség- tünet, vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jellegű, fájdalmas
"találkozás", vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a
következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző
tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi
információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével,
az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített
hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető
konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak
lenni) mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját
keresztjét fel nem vette.
A legszomorúbb az egészben az, hogy a kereszténynek nevezett egyházi
intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már
inkább tájékozatlanságból eredő jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos
rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp
elkábultan- teljesen félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre
vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint:
"Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges", vagyis azt az egyszerű igazságot,
miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyű és végső
soron a legtöbb örömet és gyönyört okoz. Ez -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat
gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés ős-oka és értelme. Ezért a
keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó e kinyilatkoztatásban,
teljesen irreális, szenvelgő és drámai pateizmussal, ráfogják - rákenik - a megváltás
aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségről
nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani
emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát
kereszténynek nevezi, valósággal rejtőzködik és rohangál a személyi életfeladatai elől
egész életében. Ezért persze, még többet kell szenvednie, mintha nyugton maradna és
vállalná a keresztjét. E jelenségről, vagyis a mai kereszténységen belül meghúzódó
legveszélyesebb létkorrupcióról még lesz szó a következőkben. Most térjünk vissza a
föld asztrológiai szimbólumának értelmezéséhez.
A tudatos individuális meghatározódás a mindinkább egyetemesé táguló személyi
tudaton belül valósulhat csak meg. Ez a szimultán tudat-meghatározódási és tudat-
tágulási folyamat, illetve ez az egybeesés a kör szimbólumában a kereszt középpontja
által fejeződik ki. Ebben a középpontban egy, a két dimenziós síkban (a papírlap
síkjában pl.) nem ábrázolható, de a kereszt síkját merőlegesen átmetsző, harmadik
(mélységi) tengely fut keresztül. Ez az abszolút teremtői léttudat érvényesülésének a
tengelye. Vagyis egy olyan tengely ami a személyes, meghatározatlan, gyakorlati
mérésekre alkalmas mércékkel ellenőrizhetetlen, felelős személyi léttudatot jelöl - a
felettes ént -, amely a lehetőségeket vizsgáló szabad akarattal egybekötött individuális
felelősségtudatot: a lelkiismeretet láthatatlanul összekapcsolja az egyetemes
felelősségtudattal és az egyetemes fejlődés és kiegyenlítődés törvényével.

More Related Content

Viewers also liked

симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голеясимметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
Иван Иванов
 
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
antika alanlar
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
antika alanlar
 
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.com
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.comDissertation at www.cheapassignmenthelp.com
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.com
Assignment Help
 
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
Antika Alanlar
 
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
Nina Zanidou Saoulidou
 

Viewers also liked (16)

Html basics
Html basicsHtml basics
Html basics
 
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
 
LiveAgain Foundation
LiveAgain FoundationLiveAgain Foundation
LiveAgain Foundation
 
симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голеясимметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
симметрия двуциклических матриц адамара и периодические пары голея
 
Testimonial
TestimonialTestimonial
Testimonial
 
Образотворче мистецтво 5 клас 5 параграф
Образотворче мистецтво 5 клас 5 параграфОбразотворче мистецтво 5 клас 5 параграф
Образотворче мистецтво 5 клас 5 параграф
 
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
(0531-981-01-90) KADIKÖY KARTPOSTAL ALANLAR ANTİKA ESKİ EŞYA-KİTAP-PLAK-MOBİL...
 
Welcome To The Seashore Group of Hotels
Welcome To The Seashore Group of HotelsWelcome To The Seashore Group of Hotels
Welcome To The Seashore Group of Hotels
 
Analysis report volume 1
Analysis report volume 1Analysis report volume 1
Analysis report volume 1
 
Los pijos qué son y como acabar con ellos
Los pijos qué son y como acabar con ellosLos pijos qué son y como acabar con ellos
Los pijos qué son y como acabar con ellos
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR CİHANGİRDE KİTAP AL...
 
ThreadModel rev 1.4
ThreadModel rev 1.4ThreadModel rev 1.4
ThreadModel rev 1.4
 
5 клас 6 урок
5 клас 6 урок5 клас 6 урок
5 клас 6 урок
 
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.com
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.comDissertation at www.cheapassignmenthelp.com
Dissertation at www.cheapassignmenthelp.com
 
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
0531 981 01 90 KOCATEPE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 05...
 
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
Σχέδιο εργασίας στην Περιβαλλοντική εκπαίδευση
 

More from Kozma Botond Szilárd

A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
Kozma Botond Szilárd
 

More from Kozma Botond Szilárd (20)

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
 
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titokKozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
 

Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény bevatás. iii ik rész

  • 1. A Lilith (inverzió) és a keresztény beavatás III-ik rész III. Az asztrológia az éber személyi tudat kialakításának az eszköze. Abban, hogy a fájdalomnak mint az ember legfontosabb hiba és veszélyjelző eszközének a mesterséges megszüntetése és ezzel az egyetemes rendeltetésünk megtagadásának a sors-adó következményébe: a bűnbeesés ördögi körébe jobban beleláthassunk, az önismereti illetve a beavatási célokat szolgáló (Nem jóslásokra, tehát nem az egyéni sors, illetve a spirituális kiegyenlítődési életfeladatok elkerülésére- kicselezésére használt) asztrológia eszköztára, ősi szimbólumrendszere és következtetései, segítségünkre állnak. A föld asztrológiai szimbóluma egy körbe rajzolt kereszt. A kör metafizikai értelme a teljesség, a kerekség, az EGÉSZ- ség, valamint az egyetemes egység. A kereszt ősi értelme viszont a tapasztalás és tudatosítás. A kereszt függőleges tengelye egyrészt a spirituális és a pszicho- mentális őserőket, másrészt az Isteni (metafizikai) dimenziókat és hatalmakat (ősi léterőket, lételveket) szimbolizálja. A kereszt vízszintes tengelye az anyagi világot, a természetet, valamint a nyersen, durván és számunkra azonnal érzékelhetően-felismerhetően megnyilvánuló energiákat, a természet erőit és végül magát a fizikai tér-idő világot jelképezi. Ezek alapján elmondható, hogy az asztrológia szempontjából, a határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy öltenek határozott, anyagi alakot, hogy az individualitáson keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés ősforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremtőerők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képeződnek le határozott formákban a fizikai természet (számunkra észlelhető és érzékelhető) világában. Az asztrológiában a kereszt a tapasztalást, illetve az érzékelést és az észlelést, tehát a fájdalmat és a fájdalom feloldással járó kiegyenlítődési képességet jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni. Hamis az európai eredetű koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset megtanuljunk, egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és
  • 2. észlelő képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk által is. Márpedig a közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavar mentesen. Erre mondja Jézus, minden szentimentális poetizálás nélkül, hogy vegye fel mindenki a maga keresztjét, vagyis, hogy ismerje meg (“Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket”) és vállalja fel mindenki a saját sorsfeladatát (tudattágítási, éberség-szerzési, szellem-fejlődési és spirituális kiegyenlítődési életprogramját), még akkor is, ha fájdalommal és az öncélú élvezetekről való lemondásokkal jár. Az is igaz viszont, hogy ezt nem Jézus parancsára, vagy nem azért, hogy az ő kedvében járjon, kellene a kereszténynek megtennie, hanem ez a tapasztalási-kényszer az egyetemes létezés ős-okából következik. A Názáreti Jézus mindössze megfogalmazott egy mindig (örökké), mindenhol és bármilyen körülmény között érvényes alapigazságot, miszerint a teremtő tudatosodás, a spirituális információszerzés erőfeszítést kíván és a téves irányban tett erőfeszítéseink fájdalommal (kényszerit-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy diszharmonikus. A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés, az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve mentális (mentalitás béli) irányt kell változtatnunk a harmonizáció, vagyis a lételvek (ősprincípiumok) harmonikus (zavarmentes és folyamatos) összekapcsolása érdekében. Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom- tünetek rendszerét különböző eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelző rendszere segítségével. E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a "kezelésnek" és az elkenésnek természetesen még több betegség- tünet, vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jellegű, fájdalmas "találkozás", vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak
  • 3. lenni) mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét fel nem vette. A legszomorúbb az egészben az, hogy a kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már inkább tájékozatlanságból eredő jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp elkábultan- teljesen félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: "Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges", vagyis azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyű és végső soron a legtöbb örömet és gyönyört okoz. Ez -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés ős-oka és értelme. Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó e kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgő és drámai pateizmussal, ráfogják - rákenik - a megváltás aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, valósággal rejtőzködik és rohangál a személyi életfeladatai elől egész életében. Ezért persze, még többet kell szenvednie, mintha nyugton maradna és vállalná a keresztjét. E jelenségről, vagyis a mai kereszténységen belül meghúzódó legveszélyesebb létkorrupcióról még lesz szó a következőkben. Most térjünk vissza a föld asztrológiai szimbólumának értelmezéséhez. A tudatos individuális meghatározódás a mindinkább egyetemesé táguló személyi tudaton belül valósulhat csak meg. Ez a szimultán tudat-meghatározódási és tudat- tágulási folyamat, illetve ez az egybeesés a kör szimbólumában a kereszt középpontja által fejeződik ki. Ebben a középpontban egy, a két dimenziós síkban (a papírlap síkjában pl.) nem ábrázolható, de a kereszt síkját merőlegesen átmetsző, harmadik (mélységi) tengely fut keresztül. Ez az abszolút teremtői léttudat érvényesülésének a tengelye. Vagyis egy olyan tengely ami a személyes, meghatározatlan, gyakorlati mérésekre alkalmas mércékkel ellenőrizhetetlen, felelős személyi léttudatot jelöl - a felettes ént -, amely a lehetőségeket vizsgáló szabad akarattal egybekötött individuális felelősségtudatot: a lelkiismeretet láthatatlanul összekapcsolja az egyetemes felelősségtudattal és az egyetemes fejlődés és kiegyenlítődés törvényével.