Spirituális nagykorúságunk, az amit a nyelvünk isteni üzenetéből meg tudunk érteni.

1. Kozma Szilárd: Anyanyelvi nagykorúság
Köznapi gondolkodásunkban a 18. év betöltése utáni nagykorúvá válást a
polgári választójog automatikus elérése mellett, a tizenkét év tanulás utáni
érettségi vizsgával és ugyanakkor a személyi érettséggel, az individuális tudat
kialakulásával, az öntudatosság elérésével, a felelős személyiséggel hozzuk
összefüggésbe. Az utóbbi egy jellegzetes civilizációs tévképzet. Ha szellemi
érettségről van szó, Hamvas Bélának az érett szónak az értelmezése jut eszembe.
Gyümölcsóra című esszéjében kifejti, hogy az érett szavunk és az érintett szó
közös gyökből ered és érettnek lenni, azt jelenti, hogy az isteni szellem (fény és
szeretet) által érintetté és a szellemi információ irányába nyitottá válni. Hamvas
szerint az érett ember, akár az érett gyümölcs a teremtés misztériumának, illetve
csodának a megtestesülése, mert általuk "az ami belül van, kívül megjelenik":
láthatóvá válik, hogy mi az, amit a csecsemő, a gyermek és a kamasz, illetve a
rügy, a bimbó és az érlelődő gyümölcs mint lehetőséget rejtegetett magában. Az
érettség állapotának elérése tehát, Hamvas meglátásában csoda. Az a teremtési
aktus, amikor mindaz ami mindaddig csak belül, a szellemi erők légökrében
létezett és ott érlelődött mint lehetőség, a külvilágban egyszerre megjelenik és
láthatóvá válik.
Az életkorral valamiféle racionális (tudományos?), vagy analogikus
összefüggésbe hozható, illetve az életkorhoz köthető nagykorúsággal és a
biológiai, lelki és szellemi érettséggel kapcsolatos kérdésekre különböző
válaszokat adnak a különböző kultúrák, kultuszok és a spirituális beavatási
rendszerek. Ha Hamvas Béla a spirituális érintettséghez kapcsolja az érettséget,
akkor én, a személyi felelősségtudathoz, illetve a felelősség képességének az
eléréséhez (megérni: a felelősség képességét elérni) kapcsolom a nagykorúságot.
Ezért szerintem a magyar kultúrában felnőtt személynek a nagykorúsága annak a
függvénye, hogy mennyiben képes megérteni az anyanyelv szellemét és
mennyiben tud az ő egyéni szellemét érlelő "anya-nyelv" által érintett lenni,
annak szellemével összhangban élni? Amint látni fogjuk, sajnos ebből a
szempontból igen kevés - és talán egyre - kevesebb az éretté vált felnőtt személy
a magyar nemzetben.
Faggassuk ki tehát rejtelmei felől az anyanyelvünket, úgy ahogy a hároméves
gyermek faggatja az édesanyját, hogy tőle tanulja meg az ő számára
legfontosabb fogalmakat, az életben való eligazodáshoz szükséges tárgyi és a
szellemi értelmeket:
Felelős személy, felelősségre képes felnőtt ember. Olyan emberre, olyan
"felelő" képességgel rendelkező személyre utal, aki nappali éber állapotában
bármikor és bármilyen körülményben felelni tud, ha szólítják és értelmes
feleletet tud adni arra vonatkozóan, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz, mit
miért mond, vagy nem mond. Felelős ember az érett személyiség-tudattal

2. rendelkező ember, aki határozottan tudja, hogy ő emberi személy, hogy
személyi nevével együtt felelősséggel rendelkezik: felelet-adási képességgel.
Felelős ember az, aki felel azért amit mond, gondol és tesz. A felelős ember a
személy és a személy az, akiben létrejött a gondolat, a szó és a tett egysége.
Az az ember, aki nem tud felelősséget vállalni azért, amit gondol, nem képes
felelősséget vállalni azért sem, amit tesz. Persze, ezt így megkövetelni
mindenkitől, nem csak hogy lehetetlen, hanem a követelés erőszakos bevezetése
terrorhoz és tragikus helyzetekhez is vezetne és ellentmondana az emberi
nagykorúság és az érettség szellemének. Az én édesanyámat például hiába
utalná egy felelősség- követő szervezet felelősség-edukációs lágerbe, mert ő
a személyi felelősségvállalásra teljesen képtelen. A felelős ember ugyanis csak
a függőségei által meg nem zavart, autonóm és szabad ember lehet, akinek a
szabadsága a lehető legnagyobb mértékű egyéni felelősségvállalásában rejlik.
A szabadságnak, illetve a szabadság-állapotnak a megértése, a nagykorúság és
az érettség második főszava, de ez nem választható el a felelősség kérdésétől,
sőt, a kettő egymásnak a feltétele: csak a tetteiért, szavaiért és gondolataiért
felelős ember lehet szabad és ugyanakkor csak a szabad ember felelhet minden
tettéért. Az éretlen ember összetéveszti a lehetőséget a szabadsággal és a
felelősséget a kellemetlen teherrel, a gátoltsággal, a korlátozottsággal, a
nyűggel. Amennyiben abbéli törekvésünkben, hogy egyénileg, vagy csoportosan
minél jobban és boldogabban éljünk kivágjuk a földkerekség minden erdőjét és
kipusztítjuk, vagy halálra szennyezzük a természet minden zugát, maga a
tönkretett természet fog korlátok közé szorítani bennünket, mert a felelőtlen
tetteink során nem a szabadságunkat gyakoroljuk, hanem mindössze a
lehetőségeinkkel élünk, pontosabban: visszaélünk. Leegyszerűsítve ez lenne a
szabadság és a felelősség, illetve a nagykorúság és az érettség összefüggése.
A főkérdés azonban az, hogy mi a helyes, az igazi (a nem hamis!)
felelősségvállalás? Semmi esetre sem az aggodalmaskodás, az aggodalmaskodó
magatartás. Az önmagát és "szeretteit" a természetes nehézségektől és az
erőfeszítésektől mentesíteni akaró, aggódó ember az öncélúan élvezni akaró
emberrel karöltve teszi tönkre, szennyezi be és zavarja össze a föld élővilágát, a
föld önmagát szabályozni, megtisztítani és újjászülni képes biológiai rendszerét.
Az aggódó ember, félelemben élő ember, mert ő nem akar egy felelős, egész
személy lenni, nem akar, vagy nem képes teljes felelősséget vállalni
gondolataiért, tetteiért és szavaiért. Nem akar, vagy nem tud harmonikusan
együttélni sem az isteni sem a természeti törvényekkel. Az aggodalmaskodó
ember, annak ellenére, hogy "jogosan aggodalmaskodó" szerepében nagyon
felelősnek tűnik, valójában felelőtlen személy, aki tudata mélyén lelkiismerete
tisztaságában és szándékai törvényességében kételkedik.

3. Székelyföldön még mindig úgy tartják, hogy a gyermek Isten áldása és nem
véletlenül. A székely és a csángó népi hagyomány őrzi még azt az ősi tudást,
amit az asztrológia és a metafizika tanít, és ami szerint analogikus összefüggés
létezik az anyagi bőség és az embernek (a felelős személynek!) a
gyermekáldással szembeni viszonya, szellemi alapállása (a viszonyulás pozitív,
vagy negatív minősége) között. Több nemzet nyelvében az anya, az anyaság, a
Hold, a szaporaság, a bőség, a nép és az áldás kifejezés egy szótőből ered. Sőt:
van, ahol ugyanazt a kifejezést használják egyikre mint a másikra. Naivak lettek
volna az ősi népek és mi lennénk az okosabbak, mi a külső és a belső
természetünket egyaránt szennyező, népszám szerint sorvadozó európai
nemzetek tagjai?
Ha a 18 évet betöltő magyar ifjak tudnák azt, hogy a személyi felelősség a
szabadság első feltétele, illetve ha tudnák azt, hogy a gyermekáldás felelős
vállalása és a számos gyermekért való felelősségvállalás nem nyomorúságot
hanem, a szó szoros értelmében, anyagi bőséget és szabadságot eredményez, a
gyermekszülő, illetve a szülést elutasító anyák nem kellene annyi
"nőgyógyászati" probléma miatt és szülés közben felmerülő "komplikáció" miatt
szenvedjenek. Ha értenék a magyar nők, hogy a mai szentimentalista csengésén
túl és annak ellenére, valójában mit is jelent az áldott állapot kifejezésünk
(Nemcsak szellemi-lelki és ezáltal a fizikai egészség megőrzésének és az
egészség-visszanyerésének a lehetőségét, hanem egyenesen az egészség
megőrzésének az első számú feltételét!), nem aggodalmaskodnának és nem
szenvednének annyit, amennyit az újkeletű "terhesség" nyomasztó képzete
szerinti életvitelük miatt szenvednek. Nem szentimentális pietizmusból alkották
őseink az áldott állapot kifejezést! Ha ezt megértenék a nagykorúvá válók, jobb
foglalatosságot kereshetnének maguknak a nemzetféltő politikusok, teológusok,
demográfusok és szociológusok, mint hogy a nemzetsorvadás folyamatának
csökkentése érdekében (mert a megállításról és visszafordításáról már
lemondtak) személytelen, illetve szellemtelen és lelketlen "nagypolitikai"
stratégiák kidolgozásán fáradozzanak.
Láthatjuk, hogy olyan egyetemes (azaz metafizikai) logikában való
gondolkodásra utaló kifejezések és nyelvi struktúrák élnek a magyar nyelvben,
amelyeknek ha képesek lennénk még megérteni és a mindennapi életünkben
alkalmazni a szó szerinti: eredeti értelmét, sokkal kreatívabban, nyugodtabban
és egészségesebben élhetnénk. Ha képesek lennénk az anyanyelvünk érett
szellemére hallgatni, nem élnénk az egyetemes lét áramlásaival ellentétesen,
azokkal ellenkezve, fölösleges feszültségek és tragikus szenvedések között. Sőt,
még ennél is tovább megyek: ha meg tudnánk hallani azt, hogy mire utal, mit
mond, mit tanít, mit őriz itt Európában ez az ázsiai eredetű magyar nyelv,
nem versengenénk más civilizált népekkel az öngyilkossági számarányok
szerinti első helyért világszinten.

4. Anyanyelvünk eme ősi jelentéseinek a megértéséhez egy kis metafizikai
tájékozódás szükséges, ami nem sajátítható el a siker-centrikus, illetve az élet
megnyerésére és a természet fölötti győzedelmeskedésre beállított, pragmatikus
"európai" iskolákban és egyetemeken. Metafizikai ismeretek nélkül ma már
nehéz belátni (belülről: a spirituális dimenziók felől meglátni, megérteni) a
következőket:
Anyanyelvünkön nem azt mondjuk, amikor valaki valamilyen rendkívüli dolgot
vitt véghez, hogy potenciális volt azt megcsinálni, hanem azt, hogy képes volt
megtenni. Például, Jóska képes volt egy ötven kilós cementzsákot a két méteres
állványra feltenni. Őseink tudták, hogy mindig előbb van a kép, előbb meg kell
legyen az elképzelés, vagyis meg kell történjen, végbe kell menjen az
imagináció folyamata és csak azután jön létre a materiális valóság. Ők tehát
tudták azt, hogy az ember képzelőerejében rejlő teremtőerők a képességek
hozzák létre a személy fizikai valóságát, mintegy materializálják azt. Ezek
szerint a "képesnek lenni" eredetileg azt jelentette, hogy gondolatképek által
teremteni tudni, valamit az anyagi világban tudatosan létrehívni. A képesnek
lenni, közvetlenül a metafizikai ősállapotok szerinti gondolkozásra
(ontológiai alapok szerinti létérzékelésre) visszautaló kifejezése, az ősi
metafizikai gondolkozás (egység-) logikájára visszajelző kifejezése a magyar
nyelvnek, még akkor is, ha ez a kifejezés, nem létezett pontosan ebben a
formában a IXX. századi nyelvújítás előtt.
Amennyiben nem akarjuk mindezt tudomásul venni, körülnézhetünk az
életünkben, hogy pragmatikus pozitivista mentalitásunkkal miféle (külsőleg és
belsőleg) szennyezett valóságot hoztunk és hozunk létre. Globális szempontból
teljesen mindegy, hogy 2000 első hónapjaiban a romániai nemzetgazdaság
létesítményeihez tartozó Nagybánya környéki bánya-ülepítők szennyezik az élet
teljes kipusztításáig a Magyarországon folyó Tiszát, mert a természet-
romboláshoz vezető, az élet megnyerését célzó, gazdasági és tudományos-
technikai versengés szelleme nem Nagybányán született, hanem Nyugat-
Európában, mint ahogy az első környezetszennyezési problémák sem
Romániából indultak el. A katasztrofális természeti szennyezések csak
következményei egy több száz évvel korábban elindult "civilizációs" szellemi
szennyeződési folyamatnak, ami szoros kapcsolatban áll minden ősi népnek az
anyanyelve szellemétől való eltávolodásával. Amit a környezetszennyezéshez
vezető szellemi szennyezettségünkről állítok, nyugodtan misztifikációnak lehet
venni egyelőre és rábízni a jövőre, hogy a tapasztalat bebizonyítsa, vagy
megcáfolja állításaim valóságát, vagy valótlanságát.
A nyíltan kiélt, vagy csendesen elfojtott negatív indulatok által (düh, harag,
sértettség, bosszúvágy a többi emberrel szemben, a saját sorsunkkal szemben)
hajtott - lásd az ízes magyar káromkodások, átkozódások hatásos képszerűségét

5. - és a spekulatív, általában a nyerésvágy és a győzelemigény kielégítésére
beállított gondolkozással összezavart teremtő-képességünk egészen furcsa
valóságot hoz létre: esetünkben az úgynevezett "mai magyar valóságot", amely
gazdaságilag "fejlődésben" van, miközben a népesség katasztrofálisan sorvad.
Ezt az utóbbi jelenséget most nem kommentálom, hanem a magyar szavak
szembeötlő metafizikai jelentésére, illetve azok eredeti tartalmaira szeretném
felhívni a figyelmet.
Az egészség kifejezésünk például egyáltalán nem a betegségnek az ellentétét
jelenti, mint ahogy eddig gondoltuk, hanem a test-lélek-szellem hármas
egységének a harmonikus együttlétét és összműködését. Az egészség az EGÉSZ
teremtés személyes átélési képességét hivatott kifejezni. Őseink tudták, hogy a
testlélekszellem együttesének a megbomlása az, ami elvezet a betegséghez és
nem a "gonosz" bacilusok és a vírusok támadják meg ok nélkül az ártatlan
embert. A vírusok és a bacilusok számának hirtelen növekedése egy biológiai
szervezetben ugyanis csak következménye az immunrendszer
meggyengülésének, ami viszont szintén csak következménye a szellemi "egész"-
ség, illetve az egység-átélési képesség megbomlásának. Ehhez hozzá tartozik
természetesen a környezettel való egység-élmény, az egység-érzés (egységes,
minden létformára vonatkozó szeretetképesség) megbomlása és a
kiegyenlítődési képesség elvesztése, megzavarodása is.
Ezt Hamvas Béla több helyen úgy írja le, hogy az ember testében megromlik,
lelkében, azaz tudatában megzavarodik és szellemében korrumpálódik annak
következtében, hogy életképzeletében nem látja az egységet, illetve nem éli át az
"egész"-séget. Az emberi betegség tehát az egység nem látásának, illetve az
egységtelen tudati és érzékelési állapotnak a következménye. Ennek értelmében
tehát nem azért betegedünk meg, mert a külső ellenség, a bacilusok és a vírusok
és egyéb "fertőző", "kór-okozó" ellenségek, behatolnak a szervezetünkbe,
hanem azért, mert mi nem vagyunk régóta, szellemileg és lelkileg, a
környezetükkel kiegyenlítődni képes, "egész" lények. És ez nem egy önkényes
nyelvi spekuláció eredményeként létrejött fantazma, ezt egyre több
pszichológus, pszichiáter és belgyógyász vallja és mi, annak a metafizikai
kutatásokat végző csoportosulásnak a tagjai, amelyet Hamvas Béla Baráti
Társaság néven Csíkszeredában létrehoztunk, ellenőriztük. Több éves
megfigyeléseink szerint, az egészségünk, illetve a betegségünk kérdése
egyértelműen összekötődik a korrupt szellemünk által befolyásolt zavaros
"képzelőerőnkkel", azaz a beteges, negatív indulatokkal, a hiúságból és rossz
személyiségtudatból eredő gyűlölettel, az ellenségképek szerinti gondolkozásból
eredő irracionális félelmekkel, a szorongással és a környezetünkkel szemben
táplált csendes nehezteléssekkel átitatott, (megzavarodott) imaginációnkkal - az
élet és a lét alapvető tényeiről alkotott materilaista tévképzeteinkkel.
Nagyszerű példát és helyes igazodási lehetőséget bizosít e kérdésben számunkra,

6. magyar anyanyelvű személyek számára a pszichikai méregre vonatkozó: a
mérges vagyok, mérgelődők szavaink, a ne mérgelődj figyelem felhívó
kifejezésünk.
A magyar neylv itt is bebizonyítja metafizikai jellegét, analogikus
kapcsolatok azonnali létrehozására alkalmas zsenialitását. Hiszen valahonan
a kialakulása időszakából, az idő mélyéből és az emberiség történelmének a
méhéből rudja, hogy az az ember aki mérgelődik, lemérgezi, megmérgezi előbb
egyes szerveit, majd, ha huzamosan és intenzíven gyakorólja a belső, lelki és
szellemi mérgelődést (a mentális haragvást), akkor az egész szervezetét. Amikor
"finoman": mentális (gondolati) és spirituális (képzeleti) haragszunk huzamosan
és támadunk valamit, vagy valakit gondolatban és/vagy képzeletben, anélkül,
hogy észrevennénk ezt, a szervezetünk olyan hormonokat és más anyagokat
(vegyületeket - szubsztanciákat) termel, amelyek mérgezik, illetve megtámadják
azokat a szerveinket, amelyek analogikus kapcsolatban állnak azokkal a
teremtési ősrőkkel, amelyeknek a számunkra kellemetlennek, illetve
elhárítandónak érzékelt, gondolt és/vagy képzelt megjelenési formáival
tudatosan, vagy öntudatlanúl nem értünk egyet és el szeretnénk hárítani az
életükből, a környezetünkből, vagy az egész sorsunkból. A személy belső lelki-
szellemi és spirituális folyamataitól függetlenül ránk ható, un.
természettudományos, külső (objektív!) tényezőkre alapozott világkép teljesen
hamis és katasztrofálisan félrevezető! Valójában nem azért, illetve nem csak
azért hülünk meg ugyanis, mert hideg helyen tartózkodunk sokáig, hanem azért,
mert mielőtt a hideg környezetbe kerültünk volna, két három nappal korábban
huzamosan támadtuk gondolatban és képzeletben, de talán érzelmileg is a
sorunk bizonyos elemeit, életünk bizonyos körülményeit, a környezetünkben élő
személyeket (családtagot, munkatársat, főnököt, alárfendeltet, szeretőt, barátot,
stb.), amiért az általuk beidézett, illetve fenntartott élethelyzet miatt, körülmény,
vagy szellemi-lelki körülmény miatt nem lehetünk boldogok. E huzamos
mérgelődés közben a szervezetünk letermelte azokat a szervezetünk, illetve
egyes szerveink számára méregnek számító hormonokat, vagy más anyagokat,
amelyek hatására az illető szerveink legyengültek és a hideg környezet, vagy a
vírusokkal, baktériumokkal fertőzött levegő, víz, vagy táplálék már csak azokat
a külső elemeket szolgáltatja, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a belülről
megalapozott betegségünk - fizikai elgyengülésünk létrejöjjön. Hát így
mérgezük és juttatjuk betegágyba és körházba magunkat, amikor mérgelődünk.
És a magyar nyelvünk tudja ezt, csak éppen jobban oda kellene figyelnünk...
Persze, mindaz amit az egészség szavunk kapcsán a fentiekben leírtam, csak a
felnőtt ember esetében érvényes. Annak a racionális magyarázata, hogy a
gyermekek és az állatok, hogyan válnak a felnőtt szülők és gazdák zavart
imaginációjának az áldozataként betegekké, nem célja e tanulmánynak, de

7. magírtam a betegségek létrejöttét és igazi (szellemi - spuirituális okait) leíró
tanulmányomban.
Ugyanúgy fontos lenne a részletekig menően kifejteni azt is, hogy az én
számomra kifejezésünk igazából mit is jelent, de ez olyan összetett metafizikai
magyarázatot azaz aritmológiai értelmezést igényel, hogy nem lehet egy
nyelvészeti vizsgálódás keretein belül kifejteni. Fontos az, hogy semmi esetre
sem mennyiségi (gazdasági koncepció szerinti), vagy méret (derék és mellbőség,
magasság) szerinti "számon-tartásról" van szó a kifejezés gyökjelentésében,
ahogy a pragmatikus logikába beszorított eszünkkel azt vélnénk.
A számok grafikus jelei: szimbólumai olyan teremtési állapotokat,
létmozzanatokat és létezési szinteket jelölnek meg, amelyekhez pontosan úgy és
olyanképpen kötődünk személyesen és csoportosan is, ahogy például az
asztrológiai meghatározottságaink által kötődünk bizonyos lételvekhez,
kozmikus erőforrásokhoz. És ugyanúgy: ezeknek a kozmikus őselveknek,
őserőknek mi vagyunk teljes személyi felépítettségünkben a tudatos és
harmonikus, vagy öntudatlan és így menthetetlenül diszharmonikus
megtestesítői és képviselői: Kos, Bika, Ikrek stb. Ezek a létezési erőterek a testi-
lelki-szellemi élményeinkben, önkéntelen késztetéseinkben, tudatos
szándékainkban, nyers ösztöniségünkben, különböző képességeinkben,
tehetségeinkben és fizikai erőnlétünkben jutnak kifejeződésre az
alaptermészetünk és a szellemi meghatározottságaink által. Ezért, ezekhez a
személyi alaptermészetünket is meghatározó ős-eredeti létmozzanatokhoz és
létminőségekhez való viszonyaink jutnak kifejezésre a vágyaink, érzéseink és
gondolataink által is, vagyis a finom hullámzással változó személyi tudatunk és
természetünk által. Az általunk (is) megtestesülő ősideák viszont a
megnyilvánult létezésnek az Abszolútumhoz, tehát az Egységes Egyhez (a
számok által is megjelenített) viszonyított különböző létállapotoknak
(fokozatoknak) felelnek meg. És ugyancsak ezek a különböző létezési nívón
tömörülő ősideák, amelyekkel állandó kapcsolatban vagyunk a tudattalan
szellemi kapcsolatainkon (a spirituális testeinken) keresztül, sajátos (egyéni:
individuális) színezetű vágyak, ambíciók, akaratok, gondolatok és képzetek
formájában hatják át az életképzeletünket újra és újra (a finoman változó
személyi öntudatunkkal összhangban) egész életünk során.
Tartalmazhatnak-e tehát személyes információkat számunkra bizonyos
számok? Miért mondjuk azt, hogy számunkra, vagy számomra ez a dolog ezt és
ezt jelenti? Mit jelenthet tehát SZÁMOMRA a szám? Egy bizonyos határozott
szám? Létezik nekem, az én individualitásomra vonatkozó, meghatározott,
lényegi szám, ami az én számom? Ha igen, mi az én lényegi számom és az én
számomra hogyan hat egy másik embernek a lényegi száma, hogyan fér azzal
össze? Azaz, hogyan kerülhet valakinek a lassan és finoman módosuló, de a

8. jelenben bizonyos mértékben meghatározott szellemi-lelki állapotát jelentő
száma az én jelenbeli szellemi-lelki állapotomat jelző számmal összhangba
(vagy diszharmonikus viszonyba: konfliktusba)? Kiolvasható-e a számomból az,
hogy miként kerülhetek kommunikációba, barátságba, vagy bármiféle viszonyba
egy személlyel, egy jelenséggel? Kaphatok információt a kapcsolataim szellemi
minőségére vonatkozóan úgy, hogy önkéntelenül, vagy tudatosan az én
számommal összehasonlítom, attól megkülönböztetem és a számok értéke
alapján viszonyt állítok fel adott személyek száma és az én számom között? -
Tessék megfogózni: a matematika szellemi őse, az aritmológia (amit ma tévesen
szám-misztikának neveznek, illetve összetévesztik azzal az okkult zagyvasággal
amit ma egyesek számmisztika néven művelnek) a fenti kérdésekre igennel
válaszol! Ismételten csodálkozhatunk tehát és beláthatjuk, hogy a magyar nyelv
mennyire telítve van az egységes ősi metafizikai létben való gondolkozásra
visszautaló kifejezésekkel. De mi, a materialista pragmatizmussal, vagyis a
GYORSAN-SOKAT gazdasági és versengési szemlélettel járó életmodellek,
életnyerési koncepciók hatására, egyre kevésbé vagyunk képesek anyanyelvünk
belső erejére, spirituális tartalmaira figyelni. Nem tudjuk lehallgatni
anyanyelvünket, nem tudunk ősi rációnkra figyelni. Ezért például:
1. Nem tudjuk (fel sem fogjuk) és nem is érdekel már, hogy mit is jelent
igazából az, hogy VISSZAÉLNI. Hogy mit jelent vissza-élni (visszafelé élni!)
valakinek a bizalmával, a jóindulatával, az idejével, vagy éppenséggel saját
képességeinkkel, saját tehetségünkkel? Amennyiben én visszaélek valakinek a
jóindulatával, a bizalmával, hiába tagadom azt le önmagam előtt és hiába
akarom félrevezetni magamat azzal, hogy "a cél szentesíti az eszközt", mert a
lelkiismeretem rongálódik, vagyis korrumpálódik ezáltal és én akarva-
akaratlanul visszafelé fejlődök spirituálisan, vissza-élek: visszafelé - fordított
irányba - haladok szellemi fejlődésem útján. Ugyanez történik akkor is, ha
saját képességeimen, tehetségeimen élősködök. Ha nem vagyok hajlandó az élet
más számomra nehezebb területein is feladatokat felvállalni és folyton csak a
tehetségeimen, a különleges képességeimen lovagolok, mintegy kizsákmányolva
belső életerőmet e képességeimen keresztül, származhatnak ebből akármilyen
nagy sikereim, akkor is csak "vissza-éltem".
A visszaélni kifejezés tehát azt jelenti, hogy sorszerűen beterhelődni, szellemi
zavartságba kerülni. Szellemi világosságunkat és szeretet-képességünket
megrontó, ravaszkodó, rejtőzködő és figyelemelterelő stratégiázások folyamatos
kieszelésének a csavaros és zavaros útján a sorsom kibontásával ellentétes
irányba haladni. A folytonos magyarázkodások és önigazolási állapotok
degradáló útvesztőiben erőt veszteni és szellemileg értéktelenné válni.
2. A visszaéléshez kapcsolódik, hogy ma már nem tudjuk, hogy mit is rejt
valójában "ROSSZUL JÁRNI". A spirituális önvalónktól, az Egyetemes Lét

9. Centrumától, azaz saját szellemi tengelyünktől távol járva az életutunkon
sebesülést, törést, vagy más "véletlen" balesetnek tűnő, figyelmeztető, de
szokatlanul erős visszajelzést elszenvedni. Ugyanis az eredeti és logikus
jelentése ennek a kifejezésünknek az, hogy balesetet, kárt, sebesülést, szenved,
tehát SZERENCSÉTLENÜL-JÁR az az ember, aki nem a saját életútját járja,
aki eltávolodik saját szellemi tengelyétől, megtagadja igazi önvalóját és
lelkiismerete ellenére, belső sugallatai, megérzései, "hivatása" (hívottsága)
ellenére olyan célok elérésére törekszik, amelyek idegenek az ő igazi szellemi
struktúrájától, az egyedi lelkivilágától, kiegyenlítődési programjától. Magyarul
tehát olyan ember jár rosszul, aki elfojtja a lelkiismerete sugallatát, a szellem
hívását és nem ott jár és nem úgy jár el az élete dolgaiban, ahol és ahogy neki
valójában járni haladni kellene.
Ez az ember vétkezik, mert folytonosan elvéti, vagy valamikor elvétette az élete
igazi célját és így és ezért eltévesztve, elhibázva azt, ami az ő számára a
legfontosabb vétett, azaz vétkezett. És ha azután is mind csak rosszul jár, azaz
különböző baleseteket szenved, vagy más szenvedéssel járó eseményben
részesül, az mindig intő jel, tehát figyelmeztetés kellene legyen számára, hogy
az élete legfőbb célja felé vezető iránytól tovább távolodik, tehát rossz úton jár
és így vétkezik, mert elvéti az élete fő célját. Persze, ma már senki sem képes
belátni, hogy ő nem ártatlanul él lelki és fizikai görcsök között és azért véti el a
célt és azért jár rosszul, mert életképzeletében és ezáltal szellemében
(moralitásában) erősen tévelyeg. De azt végképp nem lehet senkitől elvárni,
hogy a természettudományos gondolkozásával, vagy a "pragmatikusan
igazságos" Isten képzetével értse meg, hogy egy "ártatlan" újszülött azért jön
sántán a világra, mert az édesanyja öntudatlanul és "ártatlanul", de spirituális
képzelete szintjén igen rosszul járt az élete útján. De a magyar nyelvet az
egyetemes törvények szerint kialakult, azok lényegi szellemét tükröző
"ősemberi" nyelvből egy történelmileg és éghajlatilag adott, sajátos
viszonyrendszerbe "kiszáramaztató" és az idők folyamán folytonosan
"újraszülő" elődeink még egységlátó személyek voltak és nem humanista,
vallásos, vagy természettudományos koncepciók szerint élő nyelvalkotók!
3. A szülés szóról jut eszembe, hogy nem vesszük már észre (amellett, hogy
nem vesszük észre azt, hogy mit jelent az "észre venni" kifejezésünk), hogy mit
is jelent tulajdonképpen az oly sokat használt szülő kifejezésünk. Illetve nem
vesszük észre azt, hogy annak ellenére, hogy biológiailag csak az anya szüli
meg a gyermeket, mégis mindkét "felet" szülőnek nevezi a magyar nyelv.
Vajon miért? Azért, mert valamikor szellemi szempontból az apa is megszülte a
gyermeket, nem csak az anya. Ez azt jelenti, hogy már fogantatása pillanatától,
sőt már azt megelőzően a férfi nem csak anyagilag, hanem elsősorban
szellemileg érezte felelősnek: áldottnak és boldognak magát az új szellemi
lény földi megjelenéséért, akinek lehetőséget adott az életbe érkezésre.

10. 4. És, hogy a számokhoz visszatérjek, nem értjük már igazán, hogy mit jelent
félni (fél embernek lenni) és SZÁMKIVETVE lenni, ahogy fent leírtam, a
spirituális eredetemnek és az ennek megfelelő szellemi-lelki állapotomat tükröző
számomból kivetve, tehát saját sorsomból kifordítva, önmagamtól, életem
céljától és létem értelmétől elzárva, jeltelenül, idegenen, zavarosan és
tévelyegve, fölöslegesen élni. Szélsőséges esetekben, az ilyen, tudatosan
(dacból, lázadásból) vállalt, vagy látszólag ártatlanul, a külső körülmények
összhatásaként elszenvedett élethelyzet és az ennek megfelelő helyzettudat
következménye könnyen lehet a személyiségtudat részleges megzavarodása,
vagy teljes felbomlása: a spirituális gyökerétől leszakadt és a földi bázisától
megfosztott személy jeltelen (számtalan) felmorzsolódása és szétszóródása a
teremtett létezésben.
Fogadjuk el, hogy létezhet egy, az általunk megszokott és jól begyakorolt
gondolkozási modellt meghaladó a lineáris algoritmusok logikája szerint
"nevelt" rációnkat meghaladó, (de nem irracionális!) logika az egész létezésben.
Hogy létezik egy, a klasszikus természettudományos kutatások eredményeire
alapozó életszemléletet és logikát meghaladó egyetemes racionalitás (ana-logos)
mind a fizikai természetben, mind a természeten túli világmindenségben. Ezt a
magasrendű egyetemes logikát igenis képesek visszatükrözni az eredeti (ősi)
jelentéstartalmuktól még meg nem fosztott ősi szavaink, kifejezéseink! El kell
fogadnunk, hogy létezik valahol az emberiség archaikus múltjában elfödve egy,
a mai szavak értelmét meghaladó, egységes ősi nyelvrendszer (filo-logos) amit a
természettudományos gondolkodás és a mindennapi gyakorlatiasság eltemetett.
A számok minőségi értékére utalnak vissza az első, második, harmadik stb.
kifejezéseink is. A szám sokáig tartotta az egyetemes érvényű jelértékét,
értelmét, miközben a nyelvi közléshez alkalmazkodó glifák szavakká,
szótövekké, szótagokká, majd különböző absztrakt fogalmak alkotására
alkalmas betűkké "szegényesedtek". A székely rovásírás első négy jele
kimondottan emlékeztet a római számok jeleire. Eredeti számértékét nagyjából
az ősi nyelvekből kialakult modern nemzeti nyelvek betűrendszere is megőrizte.
Az én számom kifejezés metafizikai vizsgálata el kellene vezessen az Egy, az
Isten és az Én szimbolikus (simbolos: egységet adó kép) azonosságának, illetve
analogikus kapcsolatának a kifejtéséhez, de mivel nem vagyok nyelvész, nem
tudom, hogy mi lehetett ezeknek a magyar kifejezéseknek a metafizikai
kapcsolatára utaló közös szótöve.
A félelem kifejezésünk viszont egyértelműen (és "kétségtelenül"!) a második
szám, illetve a kettő különböző változataira utal és nem véletlenül. A kettő
jelentéséhez kapcsolódik az első fél, illetve az első tört jelentése is, mivel a
kettő, két egyenlő félre töri az egyet, ahogy a fél-elem az egyes személyt. Innen
ered tehát a kétség-be esés és a megtört (A tört: nem egy, nem egész. A megtört

11. ember szellemében egészségtelen és testében is egészségtelenné válik.)
fogalmak és innen a magyar nyelv fél-elem kifejezése is. Ugyanis az az ember
fél, aki csak félnek tudja és hiszi magát, aki nem képes az egységes lét átélésére,
aki nem tudja visszakapcsolni (religio) önmagát az egységes egészbe, vagyis
nem képes léttudatával beépülni az egységes egyetemes (természeti, lelki és
szellemi) létezésbe. Nem tud visszatérni és normálisan viszonyulni az Egyhez,
az Isteni Egységhez. A mindennapi életben is csak a fél tudatú, a csak női
tudattal, vagy csak férfi tudattal rendelkező emberek félnek állandóan,
mindentől és mindenkitől. Az egész-ségesek, vagyis az egyetemes
egységtudatban élő, a női (passzív, szerető, egybekapcsoló) és a férfi (aktív,
átvilágító, felfedező, értelmező) állapotokat egyaránt és folyamatosan átélni
képes személyek nem félnek, mert ők, az egységet saját személyükön belül
folyamatosan megvalósítani (megélni) képes személyek nem fél emberek.
A félelemben élő ember az aki megtörhető, mert már korábban megtörten élt a
szellemében, aminek következtében egészségtelen lelki és fizikai állapotba
kerül. Íme, nem csak metafizikai állítás, hanem az anyanyelvünk őslogikája is
azt sugallja, hogy senki sem szenved ártatlanul. De tudatlanságában többet
szenved, mint amennyit valójában kellene és nagyon sokszor fölöslegesen.
Ez a hasznosítható ősi szellemi értelem, amit civilizált gőgünkben és
tudományoskodó szűklátókörűségünkben eldobtunk magunktól, mind benne van
a magyar nyelvben és mi nem akarunk már végre tudomást szerezni
nyelvünknek erről a "nagykorú" érteleméről. Az eredménye az, hogy
tudathasadásos állapotban élünk, amely állapotban egyet sugall számunkra a
nyelvünkben, illetve a szavaink jelentésében élő és az egyetemes létezés örök
törvényeivel szoros kapcsolatban álló magyar szellem és egészen mást követel a
gazdasági-technikai civilizáció krízist krízisre halmozó, a krízisekből mindig
csak a sürgős és a távlattalan gyakorlati kiutakat kereső, szellemidegen
értéktudat.
Nagykorúságunk kérdése, mire használjuk, milyen hatalom szolgálatába állítjuk
ezt a bölcsek kövét magában rejtő, a csillagok mozgásával összhangban álló
anyanyelvünket? Mikor kezdjük meg végre metafizikailag lehallgatni az
anyanyelvünk politikai, gazdasági és vallásos izgalmakon túlmutató, a lényeges
létkérdésekre is választ adni képes, egyéni tudatunkat közvetlenül az egyetemes
létezéshez kapcsoló szellemi igazságait?
Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az:
www.aldottelet.com
www.kozmaszilarad.com

12. www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.
És annak történetét, hogy miként és miért lettem végül asztrológus, a következő link alatt:
http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-
hatekony-kovetkezmenyei