SlideShare a Scribd company logo
2005. január XI. évfolyam 1 . szám Elõfizetve csak 127 Ft!
178 Ft
Kesergõ
- Nem tudunk nyerni
otthon, nem tudunk
nyerni idegenben. és
nekem, mint a csa-
pat vezetõjének el-
képzelésem sincs,
hogy hol játszhat-
nánk még.
Tisztelet
Pistike nagyon goromba a nagy-
mamájával, mire az így szól:
- Mikor én olyan kicsi voltam,
mint te, jobban tiszteltem a nagy-
szüleimet. De meg is volt a jutal-
ma, mert magas kort értem el.
Pistike papája erre csendesen
így szól az anyóshoz:
- Én azt hiszem, mama azt a tisz-
teletet egy kicsit túlzásba is vitte.
Fogfajos
pasas
- Mi az, mar megint faj a fogad?
- Igen, de mar nem sokáig.
- Hogyhogy?
- Kihuzatom az összeset, csinál-
tatok protézist, és aztán ha fáj,
bedobom egy pohárba, és utá-
na dobok egy fájdalomcsillapí-
tót.
Kutyák...
Két kutya beszélget az utcasar-
kon. Egyszer csak az egyik el-
fordul és köszön a járókelõnek.
- Ismered? - kérdezi a másik.
- Hogyne! Õ az orvosom.
Úszómesternél
- Sürgõsen meg kell tanulnom úszni
- állit be Béla az úszómesterhez.
- Miért?
- Hogy meg ne fulladjak, ha a víz-
fejû haveromnak eszébe jutok.
Beutaló
A beteg jelentkezik a körzeti or-
vosnál azzal a kéréssel, hogy
adjon neki beutalót a szem-fül
szakorvosi rendelõbe.
Mire az orvos:
- Uram, ilyen nincs. Van orr-fül-
gége, és van szemészeti szak-
rendelésünk, de amit ön mond,
olyan nem létezik. És egyálta-
lán minek önnek ilyen vizsgá-
lat?
- Mert mást látok, mint amit hal-
lok.
Tárgyaláson
A bíró a tárgyaláson a sofõrhöz
fordul, aki elütött egy idõs höl-
gyet.
- Miért nem dudált, amikor látta,
hogy a kocsi elé lép a néni?
- Nem akartam megijeszteni
szegényt.
Véradás
- Nõvér! Vett vért a pacienstõl?
- Igen, de sajnos csak öt liter jött ki.
Kegyelem
A személyzeti fõnök érdeklõdik:
- Az elõzõ munkahelyén mennyi
idõt töltött?
- Tíz évet.
- És miért jött el?
- Kegyelmet kaptam.
Megnyugtatás
- Doktor úr, attól félek, hogy él-
ve temetnek el.
- Ettõl nem kell félnie, amíg én
kezelem
2005. január2. oldal
– Képzeld szivecském, az ellenõr úr a
cégünknél nem tárt fel adóhiányt!!!
A BUVÁRBAJNOK FELESÉGE
– Ne is mondj semmit jenõ, tudom, hogy a hüvelyen
keresztüli mesterséges lélegeztetést gyakoroljátok.
– Mondd, Dezsõke, minek kell
a nászéjszakához
elsõsegélydoboz?!
Sporthír
A múlt heti karate-bajnokságot
Kovács Géza sárkányrepülõ
nyerte, 345 tetõcserép összetö-
résével.
Bizonyítványosztás
A futballista fia boldogan meséli
apjának:
- Apa, képzeld, a szerzõdésemet a
harmadik osztállyal egy évvel
meghosszabbították!
Akadály
Mérkõzés után az edzõ így szól
a csatárhoz:
- Öregem, téged csak két dolog
akadályoz abban, hogy jó fut-
ballista legyél.
- Micsoda?
- A két lábad.
Lopás
Két szenvedélyes golfjátékos be-
szélget:
- Képzeld, ma ellopták a golfütõi-
met!
- Borzasztó, hol történt?
- Egy áruház parkolójában.
- És az autódban is kárt tettek?
- Azt nem tudom, a kocsit is elvittek.
Utálat
- Tetszik az új szobalány, Pisti-
ke?
- Ki nem állhatom. Legszíveseb-
ben belemarkolnék a hajába, és
a nyakába harapnék, ahogy
apukám szokta.
Pillanatragasztó
- Mit eszel, Pistike?
- Pillanatragasztót.
- Mit?!
- Mmmmmm!
Orvosnál
- Gargalizált már sós vízzel?
- Hogyne. Még a múlt nyáron, ami-
kor hajótörést szenvedtünk.
Mosoly
A fogorvos kényszeredett arc-
cal közli betegével a döntést:
- Sajnos, hölgyem, ki kell húz-
nom az összes fogát, annyira
rosszak...
- Doktor úr, egyet azért mégis
hagyjon meg elõl, a szép moso-
lyom miatt!
Fogadóiroda
- Bementem tegnap a fogadóirodá-
ba.
- És mi volt?
- Elhajtottak a francba. Azt mond-
ták nem tudnak nekem fogat adni.
Jean…
WC
- Jean, miért van olyan büdös
a WC-ben?
- Fogalmam sincs, uram. Én
minden reggel frisset csiná-
lok.
Szövõszék
- Jean, hozzon egy szövõszé-
ket!
- Minek, uram?
- Házassági tervet akarok szõni.
Bokszkesztyû
- Jean, adja ide a bokszkesz-
tyûmet.
- Minek, uram?
- Mert ütött az óra.
2005. január 3. oldal
Humoros idézetek
„- Büszke vagyok arra, hogy Clark Gable fog pofára es-
ni, és nem én!“
Gary Cooper, amikor arról kérdezték,
miért nem vállalta el az „Elfújta a szél“ fõszerepét.
„- A futballban senkit nem szabad zseninek nevezni. A
zseni az olyan valaki, mint például Norman Einstein
volt!“
Joe Theisman, kommentátor, volt hátvéd,
1996 (aki nem volt annyira zseniális).
A kosárlabda játékos Chris Washburn, a labdavezetési
biztonságáról:
„- Igen, jobb és bal kézzel is tudom a labdát vezetni.
Ez azért van, mert kétéltû vagyok.“
A boxmeccsszervezõ Dan Duva Mike Tysonról:
„- Miért gondolta bárki is, hogy okosabban fog kijönni?
Három évre a börtönbe ment, nem a Princeton-ra.“
Shaquille O'Neal válasza arra a kérdésre, hogy görög
túrájuk során megnézte-e a Parthenont:
„- Tényleg nem emlékszem az összes klub nevére,
amit meglátogattunk.“
Shaquille O'Neal a nyert bajnokságairól:
„- Minden szinten nyertem, kivéve az amatõr és a profi
ligát.“
Lou Duva, veterán bokszedzõ a nehézsúlyú Andrew
Golota spártai edzõtáborozása után:
„- Ez az a fickó, aki minden reggel hat órakor felkel,
nem törõdve azzal, mennyi idõt is vesz az igénybe.“
1982 Chuck Nevitt, a North Carolina State kosárlabda já-
tékosa így magyarázta meg Jim Valvano edzõnek, mi-
ért olyan indiszponált az edzésen:
- „A nõvérem gyereket vár, és nem tudom,
hogy nagybácsi leszek-e vagy nagynéni.“
1991 Frank Layden, a Utah Jazz elnöke mondta egy volt
játékosáról:
„- Azt mondtam neki: fiam, mi van veled?
Ez tudatlanság, vagy apátia?
Azt válaszolta:
,,- Fõnök, nem tudom, de nem is érdekel!“
1991 Torrin Polk, a University of Houston fogadójátéko-
sa mondta John Jenkins edzõrõl:
„- Férfiként kezelt bennünket.
Fülbevalót kellett viselnünk.“
2005. január4. oldal
Kishírek a Nagyvilágban
Intim nyakkendõ Karácsonyra
Péniszkendõt tervezett Karácsonyra a híres szerb Neven Vrgoc divat-
tervezõ, aki többek között Arnold Schwarzenegger és Bill Clinton ru-
háit is tervezi. A férfi állítása szerint hagyományt szeretne teremteni
az új ruhadarabbal, hiszen így még inkább kifejezhetik szexuális elé-
gedettségüket a nõk a férfiak felé, vagy akár jelzésként is ajándékoz-
hatnak partnerüknek péniszöltözéket, ha elérkezettnek látják az idõt
a kapcsolat komolyra fordulásához.
Szexhívások a polgármesteri forróvonalra
Rendõrséghez fordult egy romániai polgármester, mert újonnan indí-
tott ,,polgári segítség" elnevezésû forróvonalán egyre több szexuális
ajánlatot tartalmazó hívást kap. A polgármester fõként azt nehezmé-
nyezi, hogy a tüzes hölgyek elfoglalják a vonalat a tisztes polgárok
elõl, akik esetleg panaszaikkal fordulhatnának hozzájuk.
Papagáj riasztott a tûzvészben
Megmentette egy papagáj gazdája életét, amikor tûz ütött ki ottho-
nukban. A madár amint megérezte a füstöt, hangos rikácsolásba kez-
dett felkeltve a szomszédokat, akik azonnal kihívták a tûzoltókat. A
háztulajdonos csak késõbb ébredt fel, de még így is megmenekült, a
hõs madarat a tûzoltóknak sikerült kimenteni, most egy állatklinikán
ápolják.
Katonai balesetek
– II. vh.-ban egy parancsnok odaadta valamelyik alárendeltjének az
erõd kulcsát, majd amikor azt áthelyezték máshová, mindenki elfelej-
tette elkérni a kulcsot tõle. Így amikor megindultak a németek, és el
akarták foglalni az állásaikat, fel kellett törniük a saját erõdjüket,
hogy bejussanak.
– A második világháborúban az oroszok új módszert kísérleteztek ki
a német páncélosok megsemmisítésére: speciális kiképzésû kutyák há-
tára robbanóanyagot kötöztek, majd a jutalmazás módszerével beta-
nították õket a tankok alá mászni, ahol a bomba felrobbantásával
meg tudták semmisíteni azokat. Sajnos a kutyák az élelem képével
csak az orosz tankokat azonosították, emiatt a kiképzéssel foglalkozó
csoportot feloszlatták.
– Három katona halt meg Nairobiban, amikor megpróbáltak egy lat-
rinába esett mobiltelefont a felszínre hozni. A mobil megtalálása irán-
ti érdeklõdést a tulajdonosnõ által felajánlott 12 eurónak megfelelõ ju-
talom váltotta ki. Az elsõ áldozat létrán indult az emésztõgödörbe a
telefon után kutatva, és amikor huzamosabb ideje nem jött a felszín-
re, harmincéves rádiótechnikus barátja indult a megmentésére, ám õ
a létra fokán csúszott meg, és a kimentendõ társa mellett lelte halálát.
Egy harmadik próbálkozó látva a szerencsétlenséget, megpróbálta ki-
menteni a két szerencsétlenül jártat, ám õt az emésztõbõl felszabadu-
ló gázok ölték meg, a kórházba vezetõ úton a mentõautóban meg-
halt. Egy negyedik próbálkozó csak annak köszönheti életét, hogy a
rendõrség idõközben megérkezett a helyszínre, és erõvel akadályoz-
ta meg, hogy õ is leszálljon az emésztõbe.
2005. január 5. oldal
KKooccssmmaa vviicccceekk
Adósság
Két férfi sörözik az adóhivatal elõtt, és figyelik a ki-be járkáló embere-
ket. Hirtelen megpillantják Józsit, aki szintén bemegy. Pár perc múlva
már jön is ki szegény pucéran, bekötött szemmel, elkötött hímveszszõ-
vel és a fenekében egy dugóval.
- Hát veled mi történt? - faggatják.
- Annyi adósságom volt, hogy elvették az összes ruhámat, kikapcsol-
ták a lámpát, és elzárták a vizet meg a gázt...
Rekord
- Egy óra alatt hét korsó sört hajtottál le. Én még vízbõl sem tudnék
ennyit meginni.
- Hát, ami azt illeti, vízbõl én sem.
Kocsmabeszélgetések
Két ember beszélget a kocsmában:
- Hallottam hogy naponta három liter folyadékot kell inni.
- De hát az csak hat sör.
- Nem, a sör az vízhajtó, abból sokkal többet kell inni.
***
Kocsmában két kuncsaft beszélget. Azt mondja az egyik:
- Tegnap misén voltam. A templom bejáratánál hallgatom a prédikáci-
ót, egyszer csak a mellettem ülõ öregaszszony elõhúz egy cigarettát,
rágyújt, és vígan pöfékel. A frászt is, képzeld el, úgy fölháborodtam
ezen, hogy majdnem kiesett a sörösüveg a kezembõl.
Rutin
A szaunában egy fehér férfi csodálkozva szemlélgeti egy színes bõrû
fiú hosszú farkát. Végül nem bírja tovább:
- Ez természetes adottság? - kérdezi tõle.
- Nem - válaszolja a fekete. - Gyorsan kell bevágni, aztán lassan vis-
szahúzni, akkor ilyen nagy lesz.
A fehér hazamegy és nyomban ki is próbálja a módszert a feleségé-
vel. Az asszony csodálkozik, majd megszólal:
- Drágám! Te mióta kefélsz úgy, mint egy fekete?
Diagnózis
Egy nõ elmegy a dokihoz.
- Doktor úr, nekem kevés a férjem.
- Hölgyem akkor tartson szeretõt!
- Az is van, de az is kevés.
- Akkor tartson többet!
- De doktor úr az is megvan, de úgy is kevés.
- Hölgyem, akkor azt kell, hogy mondjam maga beteg.
- Legyen szíves ezt írásba is adni, mert mindenki azt mondja kurva va-
gyok.
2005. január6. oldal
1) Írd össze azokat az ismerõseidet,
akik fiatalabbak, viszont sikere-
sebbek.
2) Állíts össze egy kis emlékeztetõt
azokról a javakról, amelyeket
majdnem megszereztél, de aztán
elpuskáztál.
3) Egy szép fehér lapra írd össze azo-
kat a nagy tetteket, amelyeket te
már nem vihetsz végbe.
4) Írj valakinek levelet és miután föl-
adtad, gondold végig, hogy vajon
melyik bekezdéseket fogja legkön-
nyebben félreérteni.
5) Tervezz meg egy biztosan fölösle-
ges autós kirándulást a belvárosba
- a csúcsforgalom idején.
6) Tervezz kalandos körutat valamely
piros betûs ünnepre - helyfoglalás
nélkül.
7) Tervezz meg egy kirándulást au-
gusztusra Londonba és februárra
Velencébe. Ha már voltál, akkor
augusztusban menj Velencébe és
februárban Londonba.
8) Fogadd meg, hogy beverekszed
magad Spielberg legújabb filmjé-
nek premierjére.
9) Vegyél részvényt, naponta kövesd
a jegyzését és pontosan számold ki
mennyit veszítettél rajta.
10) Stoppered segítségével figyeld,
mennyi idõ alatt kezd vérezni az
ínyed, ha a nyelved hegyével dör-
zsölöd.
11) Fogj egy kórbonctankönyvet, má-
sold ki tíz halálos betegség tüneteit,
aztán vesd össze, hányat ismersz
föl magadon.
12) Ha lány vagy, ugorj be az illat-
szerboltba, és kérdezd meg azt a
kis szöszi eladólányt, hogy mit csi-
nálj a pattanásaiddal. Vagy fogj
egy ollót, és nyisszantsd le a szép
hosszú, szõke hajadat.
13) Menj ki a strandra és hasonlítsd
össze csenevész tagjaidat a mellet-
ted hancúrozó izompacsirtáéval.
14) Menj ki a klotyóra ismerõsöd la-
kásában és gondold végig, vajon
mi hallatszik ki.
15) Miután otthagysz egy baráti tár-
saságot, próbáld elképzelni, miket
mondhatnak rólad.
16) Heti egy órát szánj annak eldönté-
sére, hogy vajon túl kevés borrava-
lót adsz és emiatt mindenki szarfac-
sarinak, vagy túl sokat, és emiatt
mindenki baleknak tart.
17) Állíts össze listát azokról, akikkel
gyakrabban beülsz valahova és
számold össze, hányszor fizettél
már helyettük. Vagy írd össze,
hogy hányan tartoznak kisebb-na-
gyobb összegekkel, hányan felej-
tettek ezt el, és próbáld kiagyalni,
hogyan tudnád mégis kiimádkozni
belõlük anélkül, hogy rohadt uzso-
rásnak tartanának.
18) Ha leértékeléskor látsz valamit,
ami már megvan, nézd meg az
árát, hogy mennyivel fizettél töb-
bet, amikor megvetted.
19) Vegyél olyan gyógyszert vagy
ételt, amelybe a közelmúltban ci-
ánt vagy üvegõrleményt tettek:
Tylenolt, babatápszert vagy szájvi-
zet. Hagyd a polcon hónapokig és
töprengj azon, hogy vajon használ-
ható-e annak ellenére, hogy a ter-
mék száma nem szerepelt a forga-
lomból kivont tételek között. Soha
ne használd, de ne is vidd vissza és
ne dobd el.
20) Ha számítógépen vagy szöveg-
szerkesztõn dolgozol, aggódj ami-
att, hogy:
a.) valaki egy óriási elektromág-
nes vagy egy sztereo hangfal
közelében hagyta a floppy-le-
mezeidet és teljesen letörli a
felvitt adatokat
b.) a képernyõbõl kilépõ ala-
csony frekvenciás sugárzás
rosszindulatú mutációt indít el
a sejtekben
c.) ha rosszul programozol és
,,Rossz parancs", "Kihagyott
parancs", vagy "Fatális téve-
dés" jelenik meg a képer-
nyõn, akkor a gép nyílván azt
hiszi, hogy tökhülye vagy és
jót röhög rajtad a többi gép-
pel együtt.
21) Képzeld el, hogy egy kölyök talá-
lomra bepötyög egy pár számot a
személyi számítógépén, amivel be-
jut a csekkszámládra és lehívja az
összes pénzedet.
22) Képzeld el, hogy részegen vagy
tévedésbõl milyen könnyen elindít-
hatja bárki a nukleáris világhábo-
rút. Ez a holocaust darabokra tépi a
Földet és a Tejút lesz nyughelyed.
Vagy még rosszabb: túléled és az
azt követõ nukleáris télben nem
kapsz fejes salátát, paprikát vagy
aszalt paradicsomot.
23) Reszkess, hogy valami ócska kis
restiben fogsz megfulladni, mert
senki se tud kipiszkálni a nyelõcsö-
vedbõl egy keresztbe fordult hal-
szálkát.
24) Ha van biztosításod vagy hitelkár-
tyád, ne feledd, hogy van valahol
egy dosszié, amely az elképzelhetõ
legintimebb és legkínosabb infor-
mációkat is tartalmazza rólad és
ehhez rajtad kívül bárki más, bár-
milyen szervezet vagy hivatal hoz-
zájuthat. Valami úgynevezett kuta-
tócsoport állította össze, bagóért
adtak át az illetékeseknek az ada-
tokat, de ahhoz már nem volt se
kedvük, se idejük, hogy pontosan
kidolgozzák, pedig végül is ezek
alapján számíthatsz orvosi ellátás-
ra, hosszabbítják meg az életbizto-
sításodat, a kölcsöneid, vagy ép-
pen ezek alapján fognak megzsa-
rolni, leültetni. És amikor ez bekö-
vetkezik, senki sem fogja elárulni,
hogy téves adatfelvétel miatt tör-
tént.
25) Ha szereted a suhsi nevû távol-ke-
leti ételkülönlegességet, aggódj
azért, mert állítólag paraziták van-
nak benne, amelyek a hírek szerint
az ázsiaiakat békén hagyják, csak
a többieket támadják meg.
26) Szép lassan elfogyaszt a savas
esõ. A légszennyezõdés, a rovarir-
tók és a vízbe került vegyi anya-
gok, a cigarettafüst (még ha nem
dohányzol is); a csernobili radioak-
tív szennyezõdést lassacskán szét-
hordja a szél és csöndben elkezdi
átalakítani a sejtjeidet, de az is le-
het, hogy egy drogos srác a ked-
venc éttermedben beletett valamit
a sószóróba, amitõl te is kedvet
kapsz. Hogy mohikánosra nyírasd
a hajad, narancssárgára festesd,
zöld csíkokkal, és jelentkezz egy
kemény rockot játszó zenekarba.
Huszonhat mazochista trükk kezdõknek
2005. január 7. oldal
EXTRA ÉLVEZET
– Enikõ, biztos, hogy így írja a
Káma-szutra?
KIMERÍTÕ EGYÜTTLÉT – Lacika, már három
órája tart, nem lett
volna inkább
egyszerûbb bébit
klónozni?!
A PROFI
Mézeshetek után
10 dolog férfiaknak,
amibõl világos, hogy vége
van a mézesheteknek
1. Lehuppan a WC-re, miközben éppen fogat mosol.
2. A csipkés, francia szabású alsó-fehérnemûk helyett vastag, fehér
gyapjút kezd el hordani.
3. Elkéri a borotvádat.
4. Mikor óvszert vesz a boltban, már nem pirul el.
5. Hagyja, hogy a bikini fehér nyoma büntetlenül terjeszkedni kezd-
jen, mihelyt vége a napozóidõnek.
6. Már nyáron sem szõrteleníti a lábát.
7. Elalszol anélkül, hogy megpróbálnád rávenni egy kis szexre, és õ
nem sértõdik meg. Õ is alszik.
8. Mindenféle kenceficékkel az arcán fekszik be melled az ágyba.
9. Vitában az anyja pártját fogja.
10. Fél kiló jégkrémet eszik meg rögtön a kartonból az orrod elõtt bár-
miféle bocsánatkérés vagy magyarázkodás nélkül és anélkül, hogy
megkínálna.
10 dolog nõknek,
amibõl világos, hogy vége
van a mézesheteknek
1. Púzik az ágyban.
2. Megkér, hogy vágd ki a szõrszálakat a fülébõl.
3. A te fogkefédet használja, és te nem bánod.
4. Nem rakja rendbe a vasárnapi lapot neked, miután elolvasta.
5. Már nem pirul el, amikor tampont vesz a boltban.
6. Elfelejti, hogy a megismerkedésetek évfordulója van - akárcsak te.
7. Õ eszi meg az utolsó pizzaszeletet.
8. Egy csomó programot csinál azokra az idõszakokra, amikor menst-
ruálsz - amivel ugyanúgy tisztában van, mint te.
9. Már nem tesz úgy, mintha odalenne a ,,különc" Béla bácsikádért.
10. Már nem nyitja ki neked a kocsi ajtaját, ha elmentek valahova, sõt,
egyfolytában a dudát nyomja, míg elkészülsz.
Kölcsön
Kölcsön kellett kérnie a lottónyertesnek Csehországban, hogy el tudjon
menni nyereményéért. A férfi majdnem roszszul lett, amikor számaival
megütötte a 115 millió forintnak megfelelõ fõnyereményt és elmondása
szerint elsõ gondolata az volt, megint kölcsön kell kérnie a szüleitõl, hogy
elmehessen a fõvárosba, de azonnal megnyugodott, hogy majd egy új
házzal kárpótolhatja õket.
A vaddisznó
Haverom mesélte: egy srác fölnevelt egy vadmalacot. Az állat úgy ra-
gaszkodott a sráchoz, mint egy kutya. Egyszer elmentek vadhajtásra, a
haverokkal együtt. A srác lõtt egy vaddisznót. Vitte a vállán. Mögötte
ballagott a saját vaddisznója. A turisták meglepve kérdezték: mi történik
itt? Mire a srác:
- Az egyiket lelõttem, a másik megadta magát.
2005. január8. oldal
2005. január 9. oldal
Morbid
Jótanács
1977-ben New York-ban egy férfit elütött egy autó, ám semmi baja
sem lett. Fel is kelt majd visszafeküdt az autó elé, mert egy közelben
álló ember azt tanácsolta neki, hogy tegyen úgy mintha megsérült vol-
na, hogy a biztosító fizessen neki. Az autó azonban elindult és halál-
ra gázolta a férfit.
FFéélleelleemm
1979-ben Walter Hallas, egy 26 éves bolti ügyintézõ az angliai
Leeds-ben annyira félt a fogorvostól, hogy megkérte egyik munkatár-
sát, hogy próbálja meg a fogfájását kezelni, olyan módon, hogy áll-
kapcson vágja. Az ütés következtében Hallas elesett, beverte a fejét
és összetörte a koponyáját. Meghalt...
A legjobb...Egy Afrika-utazó meséli a barátainak:
- A legjobb gazdasszony, akit valaha is ismertem, a feleségem volt.
- Mert?
- Afrikában megették szegényt a kannibálok, és amikor már bent volt
az üstben, elhaló hangon így szólt: ne felejtsenek el, kérem, rám szór-
ni egy kis sót, paprikát és hagymát...
Ledobónyílás
Nyolc elsõéves egyetemi hallgató egészen késõ éjszakáig az egyete-
mi könyvtárban töltötte az idejét, amikor is arra a következtetésre ju-
tottak, hogy nagy buli lesz lecsúszni az általuk szennyesruha-
ledobónyílásnak vélt lyukon. Talán pár év egyetemen eltöltött idõ
után rájöttek volna, hogy könyvtárakban nem túl gyakran lehet szen-
nyesledobókkal találkozni. A nyílás valójában szemétledobó volt és
egyenesen egy automata présgépbe vezetett. A 19 éves Wesley ug-
rott elsõként és egy üdítõ háromemeletes zuhanást követõen a gép ha-
lálra zúzta. A többiek valamiért nem követték a példáját...
Anthrax
A határátkelõnél egy arab autóját vizsgálják a vámosok. Szétszedik
ripityára, majd az egyik vámos egy elrejtett zugból egy zacskó fehér
port húz elõ. A filmekben látott flegmasággal felvágja a zacskót, be-
lenyal, majd vigyorogva az arabhoz fordul:
- Kokain, kokain?
- Nem, anthrax, anthrax...
Hányszor mondjam?!
A kannibál apa rászól a fiára.
- Hát te mit csinálsz ott?
- Egy bácsit kergetek a fa körül.
- Azonnal hagyd abba! Hányszor mondjam, hogy ne játssz a vacso-
rával!
2005. január10. oldal
– Szabó úr
úthengerkezelõt
szakszervezetünk
saját halottjánka tek-
inti.
– Ezzel az óriás teáscsészével
azt hiszem asszonyom, másfél
évre megoldottam a vizelet-
tartási problémáit!
– Na ez az, errõl
beszélek évek
óta. Minál több
rostot a
gyereknek!
TTúúllzzootttt nneemmii vváággyy- Miben segíthetek, kedves asszonyom?
- Doktor úr! Én már teljesen ki vagyok. A férjem mellett se éjjelem, se
nappalom. Pedig már szándékosan úgy intéztem a munkabeosztáso-
mat, hogy véletlenül se kerüljünk egy mûszakba. De mit sem ér. Ezt
nem érdekli, ha agyon vagyok gyötrõdve, nem érdekli, ha az ég egy
adta világon semmi hangulatom hozzá, csak jön, és bújik.
- Szóval, ha jól értettem, az a panasza, hogy állandóan kell a férjé-
nek. Pontosabban fogalmazva állandóan szüksége van a férjének a ki-
elégülésre. Nemde?
- Ez pontosan így van. Mitévõ legyek, doktor úr?
- Válóper?
- Annyira még nem gázos a helyzet, meg aztán sokszor nem is bánom,
hogy nyomul, na de állandóan?
- Ez mit jelent? Heti 3-4 alkalmat?
- Á, dehogy! Napi 3-4 alkalmat.
- És mi lenne, ha egyszer kipróbálná, hogy mindig a rendelkezésére
állna?
- Mit gondol, doktor úr, miért vagyok itt? Ez nála nem csak szöveg.
- Azannyát... vajon, hogy csinálja?
- Én nem tudom, de sokan irigykedve néznek rá is, na meg rám is - fõ-
leg a nõk.
- Mit nem adna a feleségem, ha egy hónapban akár csak egyszer is a
magamévá tudnám tenni...
- Beküldjem a férjem, doktor úr?
- Nem bánnám, de ne mondjon neki semmit.
- Apa, gyere be, én meg addig kimegyek.
- Jó napot kívánok doktor úr! Én lennék a férj.
- Szóval maga az a nagy bika? De én tudok magán segíteni. Itt van ez
a kis valami, ez lesz a megoldás?
Egy hónappal késõbb
- Csodát tett, doktor úr! Árulja el, hogy csinálta?
- Nincs ebben semmi trükk, asszonyom. Odaadtam a kedves férjének
a feleségem fényképét, és mondtam neki, hogyha rájön a vágy, nézze
meg közelrõl ezt az arcot, és indítsa be a fantáziáját...
Szabó Tamásné
Békéscsaba
Merci
A székely meg a fia ka-
szálnak a réten. Az út szé-
lén lenge nõcske álldogál.
Hosszasan bámulják a
szemük sarkából. Egyszer
csak jön egy Mercedes,
megáll a hapsi, letekeri az
ablakot, a nõcske behajol,
ablak fel... Eltelik pár
perc, ablak le, nõcske elõ-
bújik, megigazitja magát,
majd a Merci elszáguld...
A székely fia kajánul vi-
gyorog:
- Ídesapám! Az biszta ilyen
kocsira pízzünk sose lesz,
de ilyen ajtót ugye ve-
szünk?
Káröröm
Az öreg székely része-
gen megy haza és bele-
esik a kútba. Kirohan
hozzá az egész család,
leengedik a kötelet és
elkezdik felhúzni. Mi-
kor kibukkan a feje a
kútból, elkezd rettentõ-
en nevetni. Mondja ne-
ki az asszony:
- Ember, mit röhögsz
hisz épp hogy csak
megmentettük az éle-
ted!
- Azon röhögök, hogy-
ha elengedném a köte-
let, hogy seggre esné-
tek!
2005. január 11. oldal
POÉNVADÁSZAT I.
Beküldési szelvény a ViccMix 31. oldalán található!
– Nem akarom izgatni, de maga már a nyolcadik...
– Ó Lacika, ilyen már
mintha történt volna velen
valamikor...!
DE JA VU A NÁSZÉJSZAKÁN
Képeka
nagyvilágból
2005. január12. oldal
Képek a
nagyvilágból
2005. január 13. oldal
Rendõr viccek
Kívánság 1
A rendõr kifogja az aranyhalat, mire az megszólal:
- Teljesítem egy kívánságodat!
Erre a rendõr:
- Legyen benned minél kevesebb szálka.
Kívánság 2
Rendõr a fiával megy a tengerparton. Egyszer csak megjelenik a
jótündér, és azt mondja:
- Zsarukám, ma jó napom van, kívánhatsz valamit!
A rendõr gondolkodni kezdene, de a fia elkezd ugrálni körülötte és or-
dítozik:
- Csokit, cukrot! Csokit, cukrot!
A rendõr megunja:
- Lófaszt a seggedbe, fiam!
- Auuuuu!!!!!
Végrendelet
Két rendõrjárõr sétál éjjel az utcán. Az egyik meglát a földön egy össze-
taposott papírlapot, felveszi.
- Mi az? - kérdezi a társa.
- Végrendelet.
- És miért van ilyen szörnyû állapotban?
- Nem látod? Megtámadták!
Ingyen szex
Két rendõr azt hallja, hogy az egyik benzinkútnál nyereményeket sorsol-
nak ki a vevõk között. Nosza, elmennek a benzinkúthoz, feltöltik az au-
tót, és megkérdik a benzinkutast, hogyan lehet benevezni a sorsolásra. A
benzinkutas elmagyarázza:
- Én gondolok egy számot 1 és 10 között, ön megpróbálja eltalálni. Ha
sikerül, ingyen szexben részesül.
A rendõr azt mondja, ez nagyszerû, az ingyenszexet nagyon szereti,
meg szeretné próbálni.
- OK. - mondja a benzinkutas, - melyik számra tippel?
- Nyolc - mondja a rendõr.
- Sajnos, én a 9-re gondoltam - mondja a benzinkutas.
- Talán a jövõ héten több szerencséje lesz.
Egy héttel késõbb visszatér a két rendõr, megint feltöltik az autót, és meg-
kérdik a benzinkutastól, hogy még mindig tart-e a sorsolás.
A benzinkutas azt mondja:
- Hogyne, a nyeremény továbbra is ingyen szex. Melyik számra tippel?
- Három - mondja a rendõr.
- Sajnálom, én 4-re gondoltam. Remélem, a jövõ héten több szerencséje
lesz.
A két rendõr visszaül az autóba és elhajtanak. Útközben az egyik hosszú
gondolkodás után megszólal:
- Te, nem gondolod, hogy ezek becsapnak bennünket?
Lehet, hogy az egész sorsolás egy nagy csalás, es nem is lehet ingyen-
szexet nyerni?
- Ugyan, dehogy. Hogy mondhatsz ilyet. A feleségem a múlt héten két-
szer is nyert.
Kézmosás
- Mielõtt elmész az iskolába,
mindig jól mosd meg a kezed! -
figyelmezteti a mama Pistikét.
- De miért, mama? Úgysem je-
lenkezem soha.
Találós kérdés
- Honnan lehet felismerni a szõ-
ke kislányt az iskolában?
- ???
- Õ az egyetlen, aki kiradírozza
a füzetét, valahányszor a tanító
letörli a táblát.
2005. január14. oldal
166 Ft
166 Ft
POÉNVADÁSZAT II.
Beküldési szelvény a ViccMix 31. oldalán található!
– Sajnálom uram, a nõi
terroristával...
– Ne haragudj
Dezsõke, de kezdenek
untatni a holtbiztos
terhességmegelõzõ
figuráid...
Meghívás
Az öreg székely felmegy a hegyekbe élni. Egyszer csak elmegy
hozzá a 10 mérföldre lakó szomszédja. Megkérdezi:
- Meghívnálak hozzánk egy bulira, de nem biztos, hogy bírnád.
- Miért nem?
- Mert egy jót diszkóznánk...
- Azt még kibírom.
- Utána innánk nagyon sok pálinkát...
- Azt is kibírnám.
- És utána nagyot szexelnénk.
- Azt is kibírnám, végül is nem voltam 3 hónapja nõvel. Hát jó.
Félúton:
- Ja, még elfelejtettem mondani, hogy csak ketten leszünk.
2005. január 15. oldal
Történetek
Zolika és a kolbász
Zolika az ötéves kisfiú nagyon szerette a kolbászt. A disznóölésnél
már befejezték a kolbásztöltést, de a srác még szeretett volna több
kolbászt tölteni.
- Töltsünk még kolbászt, Miklós bácsi!
- De Zolika, hát nincs több bél.
- De van!
- Hát hozd akkor ide, ha te láttál!
Kisvártatva megjelenik Zolika három használt kotonnal. Volt nagy rö-
högés és égés. A teljesen kopasz apja a homlokától egészen a seggé-
ig belepirult. Késõbb a toros vacsorán vallotta be, hogy a kefélés után
virtusból föl szokta dobni a gumikat a szekrény tetejére. Hát ezt talál-
ta meg a fia.
Feri bácsi hosszú kolbásza
Feri bácsi a nyugdíjas jogász nagyon szerette a kolbászt. Töltött is min-
den évben otthon a konyhában szép hosszú kolbászokat. Mivel taka-
rékos, meggondolt ember volt és a füstölést szálakban számították na-
gyon hosszú, szinte méteres kolbászokat töltött. Este betöltötte, regge-
lig pedig a kifektetett partvisnyélen lógatta. Egyszer aztán túl hosszú-
ra sikerültek a kolbászok és túl gyenge volt a bél, szóval reggelre
mind leszakadt. Nosza semmi baj, újra betöltötte és vitte a bérfüstölõ-
höz.
A rénfa
Pécsen az egyik munkatársunk - aki Gyuláról került hozzánk - újságol-
ta, hogy készül haza disznóvágásra. Mivel ez jó téma, hát megtár-
gyaltuk alaposan. Kiderült, hogy a bontást arrafelé másképp csinálják.
A pécsiek rénfára húzzák fel, úgy bontják, a gyulaiak meg a földre
fektetett deszkaajtón bontják a disznót. Másik munkatársunk /aki
pécsi/ felajánlotta, hogy elmegy segíteni. Meg is egyeztek, együtt
mentek autóval és vittek egy rénfát is. Annak rendje - módja szerint fel
is húzták a rénfára a disznót. Az helybeliek csak csodálták, nem láttak
még ilyet. Az egyik kisfiú meg is kérdezte:
- Mit akarnak? Még utoljára meghintáztatják a disznót?
A szalmakazal
Nagy divat volt mindig, hogy a leszúrást követõen, mikor már felfog-
ták a vért, letakarták a disznót nagy halom szalmával és bementek
egyet szusszanni, pálinkát, forralt bort inni, hogy mikor kijönnek, már
csak meg kelljen gyújtani a szalmát és folytatódhat a munka. Így is tet-
tek, de közben a cseles szomszéd kicserélte a szalma alatt lévõ disz-
nót egy lefordított fatalicskára. Kijöttek, meggyújtották a szalmát és el-
kezdték volna mozgatni, forgatni a disznót, de csak a lángoló talicskát
találták a szalma alatt...
A patikus kolbásza
A nagyközség gyógyszerésze mindig büszke volt a disznóölésére,
egyszerre két disznót is vágtak, hogy egész évben legyen kenyér mel-
lé való. Egyszer aztán a disznóölés után másfél hónappal József na-
pon dicsekedett a sok finomsággal, hogy tele van a spájz, ennyi, meg
ennyi szál kolbász, szalámi, meg a szép sonkák, tábla szalonnák. Köz-
ben a társaság két tréfás tagja nagy vékákban áthordta a szemben la-
kó körzeti orvoshoz a töltelékeket. Egy órával késõbb a kártyaparti
közepén valaki kiprovokálta:
- Józsikám, hát mutasd már meg azt a kamrát, hadd nézzük meg.
- Nagyon szívesen, gyertek!
És már mentek is hátra a kamrába. Mindenki kikísérte (a két orvos, a
három állatorvos, a református pap, az erdész és a szódás). Nagy
volt a csodálkozás, mikor a kamra szinte teljesen üres volt...
Fazekas Mária
Gyõr
2005. január16. oldal
Zsidó viccek
Átok
A szegény zsidó elment egyszer a gazdaghoz, és alamizsnát kért, de
a gazdag ráförmedt:
- Ki a házamból, koldusfajzat! Semmit nem kapsz...
- Miért is kerestelek meg? - sóhajtott a szegény zsidó. - Az jöjjön hoz-
zád máskor, aki engem küldött!
- Hát ki küldött téged? - kérdezte kíváncsian a gazdag.
- Hogy ki? Hát az éhség...
Átmeneti kabát
Kohn és Grün találkozik az utcán.
- Mit szólsz az új átmeneti kabátomhoz? - kérdi Grün.
- Ez egy téli prémes bunda. Miért nevezed átmeneti kabátnak?
- Mert olyan naftalinszaga van, hogy mindenki átmegy tõle a túloldal-
ra!
Nem szól a sófár
Újév szent napján nem akar megszólalni a sófár, a templomi kürt. A
hívek tanakodni kezdenek, mit csináljanak.
- Mondjunk egy imát! - ajánlja egyikük.
- Be kell kenni olajjal - javasolja a másik.
- Ami biztos, biztos - dönt a rabbi. - Ima, olajjal!
Kölcsön
- Tátelében! Mibõl fogunk mi megélni? Semmihez nem értünk...
- Ajvé, Móriclében, kikölcsönözzük a pénzünket a gójoknak uzso-
rakatra. Biztosítéknak lekötjük az autójukat, a házukat, telküket... Ha
tudnak fizetni, miénk az uzsorakamat, ha nem tudnak, miénk a házuk,
az autójuk, a telkük...
- Aj, tátelében, és mi lesz ha ez nem tetszik a gójoknak?!
- Na látod Móriclében, ez az antiszemitizmus!
Körítés
A rabbi, sokévi lemondás után elhatározza, hogy megkóstolja a disz-
nóhúst. Bemegy egy elegáns étterembe, gondolván, itt senki sem isme-
ri. Rendel, ám miközben várja, hogy a pincér kihozza az ételt, hirte-
len ismerõseinek egy csoportját pillantja meg. Azok is észreveszik és
odaülnek az asztalához. Ekkor megjelenik a pincér, kezében egy ha-
talmas tálcával, amin egy egész sült malac fekszik, a szájában egy al-
mával. Döbbent csend, ám a rabbi feltalálja magát:
- Ez igen! Az elõbb rendeltem egy sült almát, és nézzétek, milyen tál-
cán hozták!
Boldogság
Az igazi boldogság:
- beragadni a liftbe egy szõke bombázóval, akirõl kiderül, hogy italok-
kal házal, és egy bõrönd árumintája van.
- rájönni, hogy az a hatalmas virág, amit anyósodnak vettél - húsevõ.
- rájönni, hogy a születésnapodra a feleséged beíratott egy aktfotó
tanfolyamra.
- felfedezni, hogy az orvos által adott szilvalé erjedt.
- azt olvasni az újságban, hogy a bank, akinek a kölcsönödet törlesz-
ted, leégett, és az összes nyilvántartás megsemmisült.
- testnevelõi állást kapni a Playboy Nyuszi Iskolában.
- felfedezni, hogy a titkárnõd már volt címlaplány a Penthouse-ban.
- a fogorvosi váróteremben rátalálni egy divatmagazin nõi fehérnemûs
különszámára.
Férfiak mondták...
- Van elektromos kése, elektromos kenyérpirítója, sõt még a tojásforraló
is villannyal megy. A múltkor panaszkodott, hogy nincs hely a konyhá-
ban, ahova leülhetne. Így hát, vettem neki egy villamosszéket.
- A feleségem új diétát próbált ki. Kókusz és banán. Nem lett soványabb,
de fára mászni már tud.
- Kapott iszappakolást és két napig remekül nézett ki. Aztán az iszap le-
száradt róla.
Sétapálca
Tasziló és Arisztid találkoznak az utcán, Tasziló kezében egy üveg sé-
tapálca. Megkérdezi tõle Arisztid:
- Mondd, kedves barátom, miért jó ez az üveg sétapálca?
- Hát, kérlek alássan, ez egy nagyon praktikus dolog. Ha leesik, nem
kell érte lehajolni.
Pech
Natasa felébred a moszkvai hiper szuper modern bérház 125. emeletén,
és felébreszti Szergejt:
- Menj ki a konyhába, és kapcsold össze a protont a neutronnal!
Szergej álmosan kimegy, majd hamarosan csörömpölés és káromkodás
hallatszik a konyha felõl.
- A fene egy meg, már megint elestem a kecske láncában!
2005. január 17. oldal
FélreértésEgy skót a kiránduláson szakadékba zuhan. Nagy hó van, ezért meg-
menekül, csak beszorul. Pár óra múlva mentõexpedíció érkezik a felet-
te lévõ hegycsúcsra, ahonnét lezuhant. A vezetõ lekiált neki:
- Halló, halló, itt a vöröskereszt!
A skót válaszol:
- Köszönöm, már adtam!
Szex szandálban
Fiatal házaspár nászúton van valahol egy arab országban. Járják a ba-
zárt, keresve valami szuvenírt, amikor is egy árus nagy mézesmázos mo-
sollyal csalogatja õket:
- Gyertek, gyertek, idegenek az én kis mûhelyembe! Csodálatos szandá-
lokat tudok ajánlani!
A fiatalok bemennek, és az arab így szól:
- Vannak itt speciális szandálok, amelyek biztos érdekelni fognak benne-
teket! Ettõl olyan vad lesz a szexuális életetek, amelyet elképzelni sem
mertetek volna!
A fiatalok kételkedve fogadják az arab szavait, hiszen miért lenne jobb
a szex egy szandáltól, mint amilyen?
De az arab nem tágított:
- Legalább próbáld fel uram!
Szóval a srác végül is közelebb ment a szandál-halomhoz, és kiválasztott
egy párat, majd fel is húzta a lábára. És láss csodát! Abban a pillanat-
ban, ahogy becsatolta, a srác szemeiben vad fény gyulladt, elkapta az
arabot és az asztalra dobta majd egy szempillantásnyi idõ sem telt, már
kefélte is hátulról. Az arab jajgatva tiltakozott:
- Állj! Állj! Két ballábasat húztál fel!!!
Meglepetés
Egy asszony feltûnõen sokat keresgél egy ajándékboltban. Mindenre
rákérdez, mindent megtapogat, mindennek sokallja az árát. Az eladó
megelégeli a válogatós vevõt, és így szól:
- Asszonyom árulja már el végre, hogy mit akar!
- Tudja a férjemnek lesz a születésnapja, és szeretném meglepni vala-
mivel, ami nem kerül sokba.
- Van egy ötletem asszonyom. Tessék otthon az elõszoba ajtaja mögé
állni, és mikor a kedves férje hazajön, ugorjon elé, és mondja azt ne-
ki, hogy: HU!
Üzenet
Pasi áll az óra alatt, csokorral a kezében. Arra repül egy madár, és le-
szarja a bal vállát. Pasi letörli. Fél óra múlva a Pasi kissé hervadt csokor-
ral áll az óra alatt, madár jön, és ismét... Pasi letörli. Újabb fél óra. Pasi
abszolút hervadt csokorral áll az óra alatt. Madár jön, leszarja a bal vál-
lát, majd odaszáll a jobb vállára, és a fülébe súgja:
- Ja még azt is üzeni, hogy nem jön el.
Jóslat
- Képzeld, Jenõ, azt mondta a jósnõ, hogy mi ketten még az idén há-
zasságot kötünk!
- És nem mondta, Mancikám, hogy kivel?
2005. január18. oldal
ViccBörze
a -ben!
5 000 forintos DOMINO-kártya
a hónap viccéért
Hónapról hónapra egyre több olvasói viccet, rajzot kapunk. Éppen ezért
elhatároztuk, hogy a 32 oldalra kibõvített ViccMIX lapunkban hoz-
zákezdünk feldolgozni ezeket. Azt azonban el kell, hogy mondjuk, a
beküldöttek között sok a már ismert poén, a más kiadványokban megje-
lent. Várjuk tehát eredeti, még nem ismert vicceiket, rajzaikat. Minden
megjelent viccért, rajzért könyvjutalmat, ajándékot adunk. A hónap
legjobb mûvét
5 ezer forintos Domino kártyával külön is díjazzuk, további
5 viccet, vagy karikatúrát 1000 forinttal jutalmazunk.
A szelektálás és a jutalmazás jogát fenntartjuk!
Címünk: ViccBörze
Ker-Press Bt. 4401 Nyíregyháza, Hõsök tere 9.
e-mail: pistike@pistike.hu
Most mond...
Kopasz, kigyúrt macsó csávó áll
a vasúti hídon és lábánál fogva
fejjel lefelé lógatja a szõke ba-
rátnõjét. Begurul alájuk egy te-
hervonat, erre a csávó így szól:
- Na most mondjad, hogy teher-
be szeretnél esni, vazeg!
Idõpontegyeztetés
- Ne értsd félre, hogy már elsõ ta-
lálkozásunk alkalmával ilyet kér-
dezek, de neked mennyi ideje kell
ismerned egy fiút, hogy... szóval
érted: hogy testi kapcsolatot léte-
síts vele.
- Ne haragudj, lehet, hogy kissé
konzervatív lány vagyok, de ne-
kem ehhez legalább két hónapra
van szükségem.
- Dehogy haragszom, áprilisban
majd hívni foglak!
Apuka is jöhet?
- Jancsikával csak egy gond van,
anyuka. Örökké a lányokat mo-
lesztálja, de én leszoktatom róla.
- Tessék mondani, nem küldhetném
be Jancsika apukáját is az osztály-
fõnökhöz?
Késés
Kovács a pontosság mintaképe, minden nap pontban 9
órakor lép be a munkahelye ajtaján. Fõnöke, aki nagyon
szigorú ember, mindig õt állítja a többiek elé mintának.
Egy napon azonban Kovács egy órával késõbb érkezik, ru-
hája koszos, arcán horzsolásnyomok.
- Elnézést, fõnök úr, de sajnos megbotlottam a lépcsõn és
legurultam. Két lépcsõfordulót gurultam le, teljesen össze-
törtem magam, kis híján meghaltam.
A fõnök szúrós szemmel ránéz:
- Na, ne vicceljen már! Azt gondolja, elhiszem, hogy két
lépcsõfordulót egy teljes óra alatt gurult végig?
2005. január 19. oldal
2005. január20. oldal
Én igazán soha nem értettem meg, miért
különböznek annyira a férfi és nõi szexuá-
lis szükségletek. És soha nem értettem meg
azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos
dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a
férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nõk vi-
szont szívvel. És a végén, soha nem értet-
tem, hogy miért csökken a nõi szexuális
vágy a nagy ,,Igen!" kimondása után. Pél-
dául: Egyik este, múlt héten, feleségemmel
feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy
és a hormonok, amikor mondta: - Nem tu-
dok most, nincsen kedvem..... Csak akar-
tam, hogy megölelj egy kicsit. - Miii??? -
mondtam - ez most mit jelentsen? És akkor
kimondta a mondatot, amelytõl fél minden
férj a bolygón: - Te egyszerûen nem érted
az én érzelmi igényeimet, amelyekre szük-
ségem van mint nõnek, hogy kielégítsem a
te férfi testi szükségleteidet. A furcsa arcki-
fejezésemre csak azt mondta: - Hát nem
tudsz szeretni egyszerûen magam miatt, és
nem csak azért amit az ágyban csinálok ve-
led?
Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordul-
tam és elaludtam. Következõ nap felhív-
tam a fõnököm és kivettem egy szabadna-
pot, hogy egész nap a feleségemmel le-
gyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem
egy nagy bevásárlóközpontba ahol egy fél
emeletnyi nõi ruha üzlet volt. Körbe men-
tem vele, amíg kiválasztott néhány drága
ruhát. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket
vegye meg, így mondtam, hogy megves-
szük az összeset. Cipõt is akart, amelyik il-
lik a ruhához, mondtam, hogy vegyünk
mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az
ékszerboltig, ahol vettem gyémánt fülbe-
valókat. Mondhatom, hogy itt már nagyon
izgatott volt. Biztos arra gondolt, hogy a
csõd szélén vagyok. Arra gondoltam, hogy
próbára tesz amikor kérte a tenisz csukló-
pántot, mert még ha életben nem fogott te-
nisz ütõt. Biztos gondolkodásba ejtettem,
amikor így válaszoltam: - Persze, drágám.
Szerintem már közel volt a szexuális csúcs-
hoz az óriási izgalomtól. Végre mosolyog-
va szólt: - Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Men-
jünk a pénztárhoz. Alig bírtam ki, hogy ne
röhögjek, amikor válaszoltam: - Nem tu-
dok most, nincsen kedvem. Az arca eltor-
zult és teljesen elsápadt: - Miiii? Akkor el-
mondtam: - Csak azt akartam, hogy az
öledben tartsad egy kicsit ezeket a ruhá-
kat... Te egyszerûen nem érted az én pénz-
ügyi gondjaimat, amelyekkel meg kell küz-
denem, mint férfinak, hogy kielégítsem a
vásárlási vágyadat, mint nõnek. És amikor
rám nézet úgy mintha ölni akarna, hozzá-
tettem: - Hát nem tudsz szeretni egyszerûen
magam miatt, és nem csak azokért a ruhá-
kért, amiket veszek neked? Szóval, ma es-
te sem lesz dugás...
Szexuális szükségletek
Szerzõdés
A hajófestési munkálatok elvég-
zésére kiírt hajógyári pályázat-
ra jelentkezett Gazsi és a leg-
jobb árat kínálta fel. Az igazga-
tó sehogy sem értette, hogyan
tudott Gazsi ilyen kedvezõ árat
felkínálni, ami miatt erõs minõ-
ségi
ellenõrzési vizsgálatot követelt.
Gazsi megkezdte a munkát,
szorgalmasan festett. Az ellen-
õrzõ bizottság vizsgálata kiváló
festék és festésminõséget állapí-
tott meg. A munka befejeztével
Gazsi jelenti is az igazgatónak:
- Készen vagyok a festéssel.
Az igazgató körbejárja a hajót,
és csodálkozva állapítja meg,
hogy Gazsi csak az egyik olda-
lát festette le a hajónak.
- Te Gazsi, de miért csak az
egyik oldalát festetted le a hajó-
nak?
- Én úgy csináltam, ahogy a
szerzõdésben meg van írva - vá-
laszol nyugodtan Gazsi.
- De hát hol van ez beleírva a
szerzõdésbe?
- Itt! Még a szerzõdéskötés kez-
detén: ,,Lakatos Gáspár az
egyik oldalról, Orient Hajógyár
a másik oldalról"...
2005. január 21. oldal
Beszélõ béka
Egy programozó megy haza éjjel egykor részegen a munkahelyérõl az
albérletébe. Egyszer csak elé veti magát egy kicsi béka. Mivel nem sike-
rül elsõre ráugrania a kis jószágra, a béka gyorsan kiabálni kezd:
- Programozó! Programozó! Én egy elvarázsolt szépséges királykisas-
szony vagyok, akit egy gonosz boszorka változtatott át! Csókolj meg, ak-
kor visszaváltozom, és már, mint bûbájos királylány megcsókollak!
- Hö-hö - mondta a programozó, és zsebre tette a békát.
A 4-es villamoson egyszercsak hallja, hogy a béka mocorog a zsebében,
hát kiveszi:
- Programozó! Programozó! Csókolj meg, akkor visszaváltozom szép ki-
rályleánnyá, utána egyszer megdughatsz!
- Hö-hö - mondta a programozó, és ismét zsebre tette a békát.
Alig ért haza, a béka megint ficánkolni kezdett a zsebében:
- Programozó! Programozó! Csókolj meg, meglátod szép királyleánnyá
változom, utána egy egész hétig azt csinálsz velem amit akarsz!
- Hö-hö
- Neee, várj még! Mondd már meg, miért nem akarod, hogy visszaváltoz-
zam királyleánynyá, és egy álló hétig minden kívánságod teljesítsem?
- Tudod királylány, rengeteg a munkám, stresszben élek, alig vagyok ott-
hon, egy királylány púp lenne a hátamon. De egy beszélõ béka? Hö-hö.
Az király...
Intelligencia
Két munkás dolgozik egy építkezésen. Azt kérdezi az egyik a másiktól:
- Te komám, hogy van az, hogy mi itt dolgozunk, mint a barom, a nagy
pénzt mégis a fõnök veszi fel?
- Nem tudom, kérdezd meg tõle!
Emberünk odamegy a fõnökhöz és megkérdezi:
- Fõnök, hogy van az, hogy mi végezzük el a munkát, a nagy pénzt meg
maga veszi fel?
- Hát barátom, az intelligencia miatt.
- Mi az az intelligencia?
- Megmutatom. Nézd, ide teszem a kezem a fára, te meg üsd meg ahogy
csak bírod.
Így is lesz, de a kellõ pillanatban a fõnök elrántja a kezét, így a munkás
a fatörzset találja telibe. Emberünk visszamegy a társához.
- Na, megkérdezted?
- Igen, meg is mutatom neked. Nézd, ide teszem az arcom elé a kezem,
te pedig üsd meg jó erõsen...
Szívinfarktus
Az íróasztalánál meghalt dolgozót 5 napig nem fedezték fel. Egy kiadó-
vállalat fõnökei azt próbálják megállapítani, miképpen fordulhatott elõ,
hogy egyik dolgozójuk öt napig halva ült az asztalánál anélkül, hogy
bárki megkérdezte volna, hogy jól van-e?
Az 51 éves George Turtlebaum, aki 30 évig korrektorként dolgozott egy
new yorki cégnél, szívinfarktust kapott egy olyan úgynevezett ,,nyitott iro-
dában", amit 23 másik dolgozóval osztott meg. Hétfõn csendben
,,elpatkolt", de ezt egészen szombat reggelig senki nem vette észre, ami-
kor egy takarítómunkás megkérdezte tõle, hogy miért dolgozik még a
hétvégén is.
A fõnöke, Elliot Wachiaski szerint: ,,George minden reggel az elsõ volt,
aki bejött, és az utolsó, aki távozott, tehát senki nem találta szokatlannak,
hogy végig ugyanabban a testhelyzetben van, és nem csinál szinte sem-
mit. Mindig elmerült a munkájában, és magának való volt."
A boncolás kimutatta, hogy már 5 napja halott volt, miután szívinfarktust
szenvedett. Ironikus módon, George éppen orvosi szövegeket korrektú-
rázott, amikor meghalt.
Jótanács: Lehetõleg bökd meg a kollégáid oldalát, idõközönként.
Tanulság: Ne dolgozz túl keményen: úgysem veszi észre senki.
2005. január22. oldal
– Nem kéne lassan felvarratni a
kebleidet szivem?
Papagáj
A frissen vásárolt szõnyegpadlót fekteti le éppen a szaki. Mikor már ké-
szen van, rá akar gyújtani egy cigarettára, de nem találja a csomagot.
Mikor éppen keresgéli, látja, hogy egy púp van a szõnyegen.
- A fenébe - gondolja magában - egy csomag cigi miatt nem fogom fel-
szedni az egészet!
Azzal fogja a kalapácsát, és addig üti a púpot, amíg az ki nem lapul.
Közben belép a háziasszony, és átnyújt egy csomag cigarettát:
- Ezt lent hagyta a nappaliban - mondja - viszont nem látta a papagájo-
mat?
Optimalizálás
A cégnél elõadást tart egy szakértõ a munka optimalizálásáról. A
mondandóját a következõ mondattal zárja:
- Amit most elmondtam, csak a munkahelyükön alkalmazzák, soha ne
próbálják meg otthon!
Hátulról egy hang:
- Miért?
- Mert veszélyes. Én is kipróbáltam otthon a feleségemen. Észrevettem,
hogy reggeli készítés közben mindig külön megy el mindenért a hûtõ-
höz.
Megkérdeztem tõle, nem tudna-e egyszerre több dolgot kivenni.
Hátulról egy közbekiabáló:
- És, gyorsabb lett?
- Hát, igen. Eddig 20 perc alatt csinált reggelit a feleségem, most 7
perc alatt én...
Nekem kellett...
A kocsmában mondja az egyik részeg a másiknak:
- Tudod, komám, a feleségem emlékére iszom. Egy áldott jó asszony volt,
minden nap templomba járt, napközben állandóan a Bibliát olvasta, este
zsoltárokat énekelt. Egy héten háromszor meghívta a papot és a kántort
ebédre.
- Akkor a feleséged egy angyal volt. Biztos az Úr ezért szólította magá-
hoz.
- A fenét szólította! Nekem kellett megfojtanom!
A siker titka
Tönkre megy egy farm. Miután a farmot megveszi egy grúz, rövid idõn
belül az egész kivirágzik, és jó nyereséget hoz. Megkeresik a tulajt és
megkérdik, hogyan érte el a gyors sikert.
- Bementem a tehenekhez és közöltem velük, hogy vagy tejet vagy
marhahúst forgalmazunk.
Hiszti
Hisztériás beteg a fogászaton. Ahogy közelít a doktor, úgy összeszorítja
a száját, hogy mûszerrel se lehetne szétfeszíteni, és mindehhez még arti-
kulátlan hangon nyüszít és hörög.
- Akarja, hogy kihúzzam a fogát, vagy nem akarja? - kérdezi a doktor dü-
hösen.
- Persze, hogy akarom - visít a páciens.
- Akkor fogja be a száját, és nyissa ki!
BetörõA német rendõrség egy betörõt keres, aki - a rendõrség szavával élve
- a legostobább bûnözõ, akivel valaha dolguk volt. Az eddig ismeret-
len elkövetõ éjszaka betört egy bremeni fakereskedõ cég épületébe.
A helyszínelõk szerint elõször feltört egy kávéautomatát, csaknem tel-
jesen összetörve a készüléket, de abban csak zsetonok voltak pénz he-
lyett. Aztán magához vett egy vezeték nélküli telefont, ami csak az
épület földszintjén mûködõképes, majd eltulajdonított egy akkus csa-
varhúzót, de a helyszínen hagyta az akkut és a töltõt. Végül a behato-
ló megivott egy doboz kólát, amelynek már egy éve lejárt a szavatos-
sága. A rendõrség biztos abban, hogy hamarosan nyomára akadnak
a betörõnek.
- Valószínûleg könnyû lesz kiszúrni. Csupa haszontalan cucc van nála,
fáradt, gyomorfájdalmai vannak, és haverjai mind rajta röhögnek - tet-
te hozzá a rendõrség szóvivõje.
Ki korán kel...
János bácsinak feltûnik, hogy a TSZ-elnöknek és az agronómusnak mi-
lyen jól megy. Panaszt is tesz náluk, ám azok így felelnek:
- Egyszerû az egész! Korán kell kelni.
János bácsi másnap korán kel, és látja, hogy a TSZ-elnök meg az ag-
ronómus a falusi raktárnál a saját kocsijába dobozokat pakol. Ö is így
tesz, és napról napra gazdagabb lesz. Az egyik nap jó munkája ered-
ményeképpen jutalomutazást kap Moszkvába, ahová az új Volgájá-
val megy. Az egyik reggel kinéz a fényûzõ szálloda ablakán, és látja,
hogy a kocsija nincs sehol.
- Az anyjukat! Itt még korábban kelnek.
Index
Férfiember háromsávos autópályán a középsõ sávban halad a kocsijá-
val, amikor mûszaki hiba miatt megáll az autó. Lévén nincs jelentõsebb
forgalom kirakja a vészvillogót és felhívja a szervizt és várakozik... Pár
perc múlva éles dudálást hall a háta mögül. Kiszáll a kocsiból, hogy meg-
kérdezze mi a probléma. A kocsiban egy csini szõke nyomja a dudát és
dühöng magában. A pasas megkérdezi :
- Mi a probléma hölgyem? Láthatja, hogy lerobbant a kocsim. Miért nem
kerül ki? Van hely a jobb és a baloldalon is...
- Kikerülném én csak elõbb döntse el végre, hogy merre indexel!
2005. január 23. oldal
– Mama, tegnap elvesztettema szüzességem, de
esküszöm, hogy holnapra megtalálom.
Megnyugvás
A fõnök meglátogatja kórházban fekvõ beosztottját, aki hamuszürke
arccal hever a párnákon, egy oxigénpalack és egy infúziós készülék
társaságában. Nézi a fõnök, majd megszólal:
- Hát ez igazán megnyugtató. Én mindig azt hittem, hogy maga csak
szimulál, de most örömmel látom, hogy valóban beteg.
Cadillack
Két texasi milliomos bemegy egy autószalonba, ahol luxus Cadillaceket
árulnak. Az egyik megkérdezi az eladót:
- Mibe kerül a legújabb modell?
- Tízezer dollár
A texasi már nyúlna a zsebébe, de társa visszatartja.
- Szó sincs róla, most rajtam a sor. Te konyakokat fizetted!
Felvilágosítás
Egy fiatal fiú megkérdezi az apját:
- Mondd apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk mindig
megvitatjuk a különbözõ méretû és alakú nõi melleket? - Természete-
sen fiam, ez teljesen normális. A nõi mellek nagyon is különbözõek, a
nõk korának megfelelõen. A húszéveseké olyan, mint egy dinnye, ke-
rek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan, mint egy körte,
még mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan, mint
egy hagyma. - Hagyma?
- Igen, ha csak ránézel, sírnod kell!
– Ernõ, az lehet, hogy az EU-ban fõtárgyaló vagy,de
itthon kuss a neved
2005. január24. oldal
Piac
- Hello, komám! Hol a francba voltál ebben a nagy meleg-
ben?
- Reggel korábban keltem a kelleténél, így gondoltam, ki-
megyek a piacra.
- Te meg a piac... Mikor voltál utoljára?
- Bizony, van annak már vagy tíz éve is. Alig ismertem rá.
- Akkor az árusoknak jó napjuk volt.
- Mibõl gondolod?
- Csak onnan, hogy annak idején is minden szart rád tudtak
sózni.
- Na, ez már rég nem úgy van. Gondolhatod, hogy vénsé-
gemre benõtt a fejem lágya.
- És, ha szabad kérdeznem miket vettél?
- Itt van például mindjárt ez a késkészlet. Óriási vétel volt.
Van benne tizenöt kés, és csak ezeröt volt.
- De figyelj már. Ez már most rozsdás.
- Az igaz, de legalább nem kell idegeskednem, hogy mikor
rozsdáll be. Majd jó lesz valamire.
- És még mi van a szatyorkádban?
- Vettem egy olyan kakukkos órát, hogy az csak na. A ka-
kukk direkt nem jön ki belõle, hogy reggel sokáig tudjak
aludni, este pedig ne zavarjon a tévézésnél.
- És az a zacskós valami?
- Ja, az ennivaló a kakukknak. Most le volt ez is értékelve,
így gondoltam, veszek vagy négy kilót.
- Nem volt egy rossz üzlet, mondhatom!?!
- Ez még mind semmi. Megrendeltem egy olyan háztartási
robotgépet, ami még mosogatni is tud. Megterít, ebédet
fõz, felmossa a konyhát, meg ilyenek. Semmi mást nem
kell csinálni, csak jódlizni kell neki.
- És tudsz jódlizni?
- Nem, de mire megjön, addigra játszva megtanulok. És
csak tízezret kellett elõlegbe odaadni.
- Kértél róla valami papírt?
- Nem. Úgy sokkal drágább lett volna.
- És, ha átvertek?
- Én is ezt kérdeztem az eladótól, hogy nem ver át? Mire õ
azt mondta, hogy nem. Rendes, jóravaló román árus gye-
rek volt. És úgy beszélt magyarul? Te, ez nem is román
volt... Ez engem átvert...
- Mibõl gondolod?
- Mikor el akartam volna kezdeni alkudni vele, azt mond-
ta, hogy bocsánat, de õ egy szót sem tud magyarul. Köz-
ben pedig végig magyarul beszélt
- Akkor, most mi lesz?
- Látod, ha most nem találkozok veled, akkor soha nem jö-
vök rá, hogy átvertek. Neked is pont most kellett erre jön-
nöd? Miért nem ülsz inkább otthon? Viszlát!
Piaczos Palkó
Pécs
Kíváncsiság
Fárasztó nászéjszaka után az ifjú férj letámolyog a hotel éttermébe.
- Kérek egy rántottát hat tojásból, szalonnával, kolbásszal, plusz egy
tucat kaviáros tojást és italnak egy liter ginszenggyökérdzsúzt! Ja és
a feleségemnek pedig egy fej káposztát és salátát!
- Igenis, uram, a feleségének tényleg csak zöldséget vigyek?
- Igen. Tudja, csak arra vagyok kíváncsi, hogy enni is úgy eszik-e, mint
egy nyúl.
Házassági tanácsadás
Néhány év veszekedésekkel tarkított házasság után egy férfi és a fe-
lesége úgy döntenek, házassági tanácsadóhoz fordulnak. Ahogy
megérkeznek, a tanácsadó hellyel kínálja õket és felteszi vitaindító
kérdését:
- Hogyan látják, mi a probléma?
A férfi csak lehorgasztott fejjel hallgat, viszont a feleség 180 km/h-s
sebességgel elkezd beszélni, elmondja az összes rossz dolgot a há-
zasságukból. A tanácsadó hirtelen odamegy az asszonyhoz, megra-
gadja a vállánál és hosszú perceken át szenvedélyesen szájon csó-
kolja, majd visszaülteti a helyére. A feleség csak ül szótlanul. A férj
hitetlenkedve bámul, hogy mi történt. A tanácsadó a férjhez fordul:
- A feleségének erre hetente kétszer szüksége van!
A férj megkavarja a fejét és válaszol:
- OK. Kedden és csütörtökön tudom õt elhozni ...
2005. január 25. oldal
Beszólások
1. Nekiesett, mint vándordiák a ciberelevesnek.
2. Olyan csúnya, hogy a 380 sem baszná meg.
3. Olyan halovány vagy, mint a húszforintos nõnapi hóvirág.
4. Mindig gondold meg mit teszel, lehet hogy ez az utolsó döntésed!
5. A szándékod olyan, mint a pohjanmai vasút. Egyirányú és mocs-
kos.
6. Olyan a hangod, mint amikor a szomszéd perzsamacskáját lábtör-
lõnek használják.
7. Lecsaplak, mint Liszt a zongorabillentyût.
8. Ne nézzél rám ilyen bután, gázpalack a propán-bután!
9. Az, aki vagy, olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tõle amit
mondasz...
10. Esetleg nem tartottad elég magas szintûnek hozzád?
11. Úgy megagyallak, hogy ha hazamész, a szüleid meg fogják kér-
dezni tõled, hogy kit keresel.
12. Olyan kevés vagy, hogy téged még bruttósítani sem érdemes.
13. Nem lennék a helyedben, mikor golyó lesz a fejedben...
14. Vigyázat! Fogatlan oroszlánnak is van bolhája!
15. Úgy vezet, mint aki levelezõn szerezte a jogsiját...
16. Vigyázz, mert megakad a torkodon a szád...
17. Vigyázz. A sor után vége a világnak!
18. Rakd sebességbe az agyadat, mielõtt elindítod a szádat!
19. Olyan sárga vagy, mint az a cédula, amit a bíró mutat fel a ra-
koncátlankodó focistának.
20. Kísérjen utadon az egy hetes zoknim illata....
21. Olyan volt vele táncolni mintha egy zongorát tologattál volna.
22. Olyan, mint a szamár: köti magát a karóhoz.
23. Megszívtad, mint kocsmáros a lopót.
24. Mit vágsz olyan képet, mint egy megcímzetlen boríték.
25. Csak azért mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akar-
nak elkapni.
26. Akkorát kapsz, hogy a levegõ is megkékül körülötted.
27. Bedõltél, pedig nem is kanyarodtunk...
28. Akkorát verek rád, mint Botond Bizánc kapujára.
29. Egyszerû vagy, mint a félbehajtott káposztalepke...
30. Maradjon már apuka, mert lépten nyomom!
Konferencia
Két sebész beszélget a konferencia szünetében:
- Nálunk olyan magas fokon áll a sebészi tudomány, hogy amikor édes-
anyám megvakult, egy hal szemét ültettük be a szeme helyett, és azóta
tökéletesen lat! - dicsekszik a szovjet.
- Egy hal szemét?! És lát?
- Természetesen!
- Nálunk meg volt egy érdekes eset: egy asztalos ujjait levágta a szalag-
fûrész - mondja erre a magyar. - Volt a közelben egy tehén, levágtuk a
tõgyét, és a csecseit varrtuk az ujjak helyébe. Azóta nem csak hogy töké-
letesen tudja használni a kezét, de ha elég füvet eszik, napi 7-8 liter tejet
is le lehet róla fejni!
- Aha, ha elég füvet eszik! És ki látta ezt?
- Az a halszemû anyád!
Operáció
- Doktor úr, ma nagyon sokat operált, kivett egy vakbelet, bõrátültetést
végzett, sõt, még levágott egy lábat is.
- Hát igen, kollegina...
- Csak egy apró dolgot felejtett el... Váltani közben a betegeket.
Elõleg
2005. január26. oldal
ELÕFIZETÉSI SZELVÉNY
Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Elõfizethetõ a Magyar Posta
Rt.-nél, vidéken közvetlenül a hírlapkézbesítõknél és a postahivatalok-
ban, Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban. Elõfizethetõ
belföldre, külföldre és külföldrõl a HELIR-nél: Bp. VIII., Orczy tér 1., tele-
fon: 06-1-303-3441, 06-1-303-3442, fax: 06-1-303-3440, e-mail cím:
hirlapelofizetes@posta.hu, levélcím: HELIR 1900 BUDAPEST.
Megrendelem a
Pistikecímû, havonta megjelenõ viccújságot............ példányban az alábbi címre:
Megrendelõ neve: ...............................................................................
Megrendelõ címe (város): .................................................................
Irányítószám: ......................
utca, tér, lktp., emelet, ajtó: .............................................................
Elõfizetési díj:
1/4 évre 381 Ft, 1/2 évre 762 Ft, 1 évre 1524 Ft.
2004. ................................... hó ........ nap
............................................
aláírás
Szerkesztõség, kiadó:
Ker–Press Bt.
Postacím:
4400 Nyíregyháza,
Hõsök tere 9.
Tel.: 42/500–936,
Fax: 42/500–937.
e–mail.: pistike@pistike.hu
Web: www.pistike.hu
Felelõs kiadó:
a bt. képviselõje.
Fõszerkesztõ:
Száraz Attila.
30/318 11 43
Rajzok:
Bacsa, Boucsek, Szmodis
Papp Csaba, Giddy
Nyomdai elõkészítés:
PrSC Grafikai Stúdió
70/33 41 521
Internetszolgáltatónk:
a Webpress
Terjeszti:
Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt.
Nyomás:
Inform Média Kft. Nyomda
Debrecen Balmazújvárosi u. 11
Nyomdavezetõ:
Eiben Tamás
ISSN 1416–7735
– Igaz, kicsit unalmasabb mint a régi de mindenben
megfelel az EU-s elõírásoknak.
– Méghogy teher alatt nõ
a pálma? Ki találta ki ezt
a hülyeséget?!!!
Gyász
Kohnné meghal. A temetés után
Kohn egy ötszázast dug a búcsúz-
tató rabbi zsebébe, aki ezt nagyon
kevésnek találja, s kissé bosszúsan
mondja:
- Nem akarok erõszakos lenni,
Kohn úr, de tudnia kell, hogy minél
mélyebb a gyász, annál többet illik
adni...
- Komolyan mondja? Akkor adjon
vissza négyszázat!
Vizsgálat
Az orvos alaposan meg-
vizsgálja a beteget, ellen-
õrzi a leleteit, de meg sem
szólal, csak hümmög a pa-
pírok felett. A beteg türel-
metlenül kérdezi:
- Doktor úr, hat mi bajom
van?
- Azt majd a boncolás mu-
tatja meg.
Mángold bemegy a fõnökéhez és félénken azt mondja:
- Igazgató úr, szeretnék 20000 forint elõleget. A feleségemnek sürgõ-
sen pénzre van szüksége.
- Na, és szabad kérdeznem, mire kell a pénz olyan sürgõsen a felesé-
gének?
- Az igazgató úrnak szabad kérdeznie, nekem nem.
Horgászok
Két horgász beszélget:
- Képzeld, a múltkor magammal
vittem a két fiamat horgászni, de
aztán nagyon megbántam!
- Miért, valamit rosszul csináltak?
- Mindent rosszul csináltak! Állan-
dóan beszéltek, pedig az elriaszt-
ja a halakat. Állandóan himbálták
a csónakot, pedig az is elriasztja a
halakat! Folyton rossz csalit hasz-
náltak, de ez még mind semmi!
Sokkal több halat fogtak, mint én!
Újdonság
Két filmrendezõ beszélget.
- Képzeld - lelkendezik az
egyik. - Az új filmemet megvette
a Delta légitársaság, és a Buda-
pest - New York járaton fogják
vetíteni az utasoknak!
- Hát nem csodálatos?
- Meghiszem azt! - így a másik. -
Ez lesz az elsõ alkalom, hogy a
nézõk nem hagyják el a filmed
vetítése közben a termet.
2005. január 27. oldal
– Dezsõ, te akartad, hogy az idén is lónak öltözzünk.
– Látom Lajoska a szemed csillogásából, hogy megint
valami új nyaktörõ figura jutott eszedbe...
Új munkaerõ
- Te, hallod! A héten felvettem az irodába takarítani egy kislányt, és
azt hiszem, nem csináltam vele rossz boltot.
- Miért? Tetszel neki?
- Jaj, neked mindig csak ez jár az eszedben. Nem errõl van szó.
- Lehet másról is szó, ha az ember felvesz dolgozni egy fiatal kislányt?
- Bizony, hogy lehet. A tolmács pont leszaladt a boltba, amikor
Schmidt úr hívott Berlinbõl. Naná, hogy egy szót sem értettem. Ez a kis
csitri elvette tõlem a telefont, és olyan frappánsan lebonyolította az üz-
letet, hogy öröm volt hallgatni.
- Ezt már nevezem! Látod mit jelent, ha valaki ismer egy nyelvet?
- De ezzel még nem volt vége. A következõ telefon Londonból jött.
Mondanom sem kell, hogy olyan perfekt angol a csaj, hogy magam
sem hittem.
- És honnan tudod, hogy ezt a bulit is létrehozta?
- Onnan, hogy nem telt el öt perc, és már jött is faxon a megrendelés.
- Azt a betyárját. Te aztán rendesem mázlista vagy.
- De még ezután is tudott meglepetést okozni. Jolika, a fõkönyvelõ na-
gyon elbabrált valamit a mérlegben és kijöttek az APEH-tól revízióra.
Ez a kislány néhány mondattal úgy leradírozta õket, felelevenítve a
legújabb jogszabályokat, hogy ezeknek annyi idejük marad, hogy kö-
szönjenek. Nem gyõzött Jolika hálálkodni neki.
- Most õszintén: Te kicsi korodban szart ettél?
- Nem, de tudhatnád, hogy a szimatom kifogástalan.
- Ha egyszer én is ráakadnék egy ilyen munkaerõre, még azt sem bán-
nám, ha öreg és csúnya.
- Látnád, hogy kezeli a számítógépet. Olyan programot nyitott meg,
ami a karbantartó cég munkatársának sem sikerült. Csak tátottuk azt a
nagy bamba szánkat. Azért meglátszik, hogy egyetemet végzett...
- Ezt most nem értem!
- Pedig egyszerû! Lediplomázott, és megtudta, hogy nálam többet ke-
reshet, mint a saját szakterületén. Jelentkezett, és én felvettem!
- Egy valamit nem értek. Ha ez a kislány olyan ügyes, olyan jól beszé-
li a nyelveket és kitûnõen ért a számítógépekhez, akkor miért nem ne-
vezed ki osztályvezetõnek?
- Normális vagy? Egy takarítónõt???
Kovács Tamás
Zalaegerszeg
Egy baj van...
Egyik este az ifjú feleség boldogan lép férjecskéje elé:
- Nézd, Béla, sikerült amit anynyira szerettél volna. Ma megnagyobbíttat-
tam a melleimet. Egy baj van vele, nem lehet hozzányúlni, mert anyaghi-
ány miatt nem szilikonból készítették, hanem tejeszacskóból!
Írás
- Most sokkal jobban néz ki, mint a múltkor - mondja az orvos a bete-
gének.
- Nyilván azért, mert betartom, ami a gyógyszeres üvegre volt írva.
- Mi volt odaírva?
- Hogy az üveget tartsuk mindig lezárva.
Nõk:
A feleség nem tölti otthon az éjszakát. Másnap reggel azt mondja a
férjének, hogy az egyik barátnõjénél éjszakázott. A férj felhív a leg-
jobb barátnõk közül 10-et, de egyikük sem igazolja az állítást.
Férfiak:
A férj nem tölti otthon az éjszakát. Másnap reggel azt mondja a fele-
ségének, hogy az egyik haverjánál éjszakázott. A feleség felhív a leg-
jobb haverok közül 10-et, ebbõl 5 igazolja az éjszakát, a másik öt pe-
dig szilárdan állítja, hogy még mindig ott van.
Tanulság:
A férfiak barátsága erõsebb...
2005. január28. oldal
SPORTSPORT
2005. január 29. oldal
Nem mindegy
Nem mindegy, hogy egyöntetû, vagy hogy ön egy tetû.
Nem mindegy, hogy vízibusz, vagy buzi visz.
Nem mindegy, hogy mögöttem vagy nem öttem mög.
Nem mindegy, hogy a nyúl fingik, vagy a fing nyúlik.
Nem mindegy, hogy római pápa vagy pápai roma.
Nem mindegy, hogy teniszpálya vagy a pénisztája.
Nem mindegy, hogy rovarszervet ivartalanítani, vagy ivarszervet ro-
vartalanítani.
Nem mindegy, hogy mire fekszel: nedves kõre vagy kedves nõre...
Nem mindegy, hogy farkasokkal táncoló, vagy táncosokkal farkaló.
Nem mindegy, hogy a nyomodba lépnek, vagy a lépedbe nyomnak!
Nem mindegy, hogy helyet cserélni, vagy csehet herélni.
Nem mindegy, hogy vörös szalag, vagy szõrös valag.
Nem mindegy, hogy erek között egy injekció vagy ínyek között egy
erekció.
Nem mindegy, hogy véres párbaj, vagy páros vérbaj.
Nem mindegy, hogy köhögve röpülsz, vagy röhögve köpülsz.
Nem mindegy, hogy erek közt szelektálni, vagy szelek közt erektálni.
Nem mindegy, hogy tengeri csata csúcspontja, vagy csengeri tata púp-
csontja!
Nem mindegy, hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó kecs-
ke!
Nem mindegy, hogy kicsapongás, vagy picsakongás.
Nem mindegy, hogy víz alatt szexelni, vagy szex alatt vizelni.
Részeg csöves
Egy részeg csöves megy hazafele és közben neki megy minden oszlop-
nak. Arra megy egy rendõr és a csöves megkérdi tõle:
- Biztos úr, hány púp van a fejemen?
- 1,2,3. Három púp! - válaszolja a rendõr.
Mire a csöves:
- Na jó, még két púp és otthon vagyok.
Gyónás
Egy falusi fiú elmegy a templomba, hogy meggyónja bûnét a papnak:
- Tisztelendõ atyám, találkoztam egy csodálatos fiatal lánynyal és egy
kis házikóban együtt aludtunk.
- Fiam, ebben nincs semmi bûn.
- Mellette feküdtem, de esküszöm, hogy nem nyúltam hozzá, meg se
csókoltam, semmi sem történt.
- Fiam, ez valóban nem bûn, feloldozlak, ám kárpótlásul igyál meg
egy vödör vizet.
- De miért atyám?
- Azért, mert minden marha vödörbõl iszik.
Virágkosár
A primadonna a premier után dühösen siet az öltözõjébe.
- Mi baj van, mûvésznõ?
Kérdezi az öltöztetõnõje.
- Óriási siker, öt virágkosarat is kapott.
- Igen, de hetet fizettem ki a virágüzletben.
Hegyipásztor
Iván - a hegyipásztor - már hónapok óta nem volt nõvel. Gondol
egyet, letolja a nadrágját, elkapja a legközelebbi nõstény kecs-
ke szarvát és megpróbál mögé kerülni. A kecske nem igazán
örül a dolognak és elkezd rohanni a falu felé. Iván persze nem
engedi, inkább még erõsebben kapaszkodik. Így rohannak át a
falun. Az egyik ház elõtt üldögél az öreg muzsik, aki így szól:
- Ej, ej, ez az Iván! Ruhára nincs pénze, de robogóra van! ...
2005. január30. oldal
Sztárvilág
Sztárvilág
Sztárszáj-vadász!
Küldje be Ön is az adott hónap kedvenc
vagy ellenszenves hazai sztárunk
egy-egy gondolatát,
cselekedetét, megjegyzését, nyilatkozatát!
Fûzzön hozzá kommentárt,
jelölje meg pontosan a forrást!
És mi havonta a 3 legjobbat
könyvjutalomban részesítjük!
CCíímmüünnkk::
KKeerr--PPrreessss BBtt..
44440000 NNyyíírrggyyhháázzaa,, HHõõssöökk tteerree 99..
EE--mmaaiill:: ppiissttiikkee@@ppiissttiikkee..hhuu
Boggie lázba hozta a csillogó szemû zsürit
É
vek óta a hazai klubélet egyik ismert figurája, volt idõ, amikor Pély
Barnával is zenélt - igaz, nem egymás oldalán. - Sokszor összefutot-
tunk különbözõ fellépéseken, ám együtt soha nem léptünk fel. Azért
remélem, hogy senki nem hiszi azt, hogy ennek köze van a továbbjutá-
somhoz - mondta Csaba, akit legtöbben nem polgári nevén, hanem csak
Boogie-ként ismernek.
Most akkor zenélt Pély Barnával vagy sem?
Nem mintha olyan sokat számítana…
Melinda: utálom, ha pornósztárnak hívnak
Levente elõtt sokáig titkoltad, mivel foglalkozol.
Melinda: - Nem mertem elárulni neki, mert tudtam, hogy nagyon dühös
lesz. Sajnos mégis lebuktam. Amikor megtudta, nagyon kiborult, és órá-
kig csak futott, hogy így vezesse le a feszültséget. Aztán szakított velem,
és három hónapig külön éltünk, de mindennap beszéltünk egymással.
Jobban járt volna Levente, ha azonnal beletörõdik szerelme pornós
múltjába, mert így sok pénze bánta a telefonálgatást.
Gyurcsány lánya 100 forint zsebpénzt kap
A
politikai kérdések mellett a magánéletérõl is hajlandó volt beszél-
ni: elmesélte, hogy iskolai ügyekben neje, pénzügyi téren viszont
õ a szigorúbb, Anna lánya például alig 100 forint zsebpénzt kap
hetente.
„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy…"
Leo önálló show-wal jelentkezik
Õ
k nem olyan exhibicionisták, mint én, nem akarnak szerepelgetni
- folytatta Leo. - Orsi és Gergõ huszonnégy éves ikrek. Talán
meglepõ, de jövõ héten mindketten a nyilvánosság elé állnak ve-
lem.
Abszolút nem meglepõ!
Lilu kikészülne a dominóépítéstõl
L
ilu nem tagadta, hogy izgul, mert szerinte olyan lesz ez számomra,
mint egy sportközvetítés, amelyet õ még nem csinált. Az meg meg-
nyugtatja, hogy ott lesz mellette Szujó Zoltán sportriporter, a hely-
színrõl pedig Dombóvári Vanda jelentkezik.
Ez megnyugtató?!
VV Sziszi negyven gyil-
kos között járt
A
ValóVilág2 Sziszije ellátogatott az
igazi való világba. A napokban
negyven gyilkoshoz volt hivatalos,
amire, ha visszagondol, még mindig ki-
rázza a hideg. … A ValóVilág2 sztárja
fotókat vitt ajándékba magáról: - Nagyon
örültek a fényképeknek. De bárminek
örültek volna, csak az a fontos számukra,
hogy legyen valamilyen emlékük errõl a
délutánról.
Igen, a fiúk nagyon örülhettek a fényké-
peknek, mivel a fényképek nagyban old-
hatták a bezártság érzetüket…És egyút-
tal kellemes pillanatokat is szerezhettek
a segítségével maguknak. Természete-
sen errõl Sziszi mit sem sejtett, hiszen, ha
ezt tudta volna, akkor valószínûleg nem
fényképeket vitt volna magával…
2005. január 31. oldal
– Ballal röviden megtólya, egy
testcsel, lõ, gól!
Érdekességek
- 4000 évvel ezelõtt Babilonban bevett szokás volt, hogy az esküvõ
után a menyasszony apja újdonsült vejét egy hónapig itatta. Az ital
mézbõl készült sör volt, innen származik a magyar ,,mézeshetek" il-
letve az angol „honeymoon" (mivel a babiloniak holdhónapot hasz-
náltak) kifejezés.
- A Caesar salátát nem Julius Caesarról nevezték el. Nevét kitalálójá-
ról, Caesar Cardinirõl kapta, aki elõször készített ilyet saját, Caesar's
Palace éttermében a mexikói Tijuanában. - A civilizáltnak nevezett
világ elmúlt 3500 év történelmét végignézve csak 230 békés évet
számolhatunk össze. - A földimogyoró a dinamit egyik alkotórésze.
- A háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több
tehénre.
- A heroin eredetileg a Bayer nevû gyógyszergyár védjegye volt - így
nevezték el az általuk gyártott morfiumot.
- A jojó eredetileg egy Fülöp-szigeteki fegyver volt.
- A korabeli írásokból kiderül, hogy Leonardo da Vinci nem tudomá-
nyos vagy mûvészi teljesítményére volt a legbüszkébb, hanem arra,
hogy puszta kézzel volt képes vasat hajlítani.
Számla
Egy házaspár egy éjszakát tölt egy hotelben. Reggel, a számla rendezé-
sénél, elszörnyülködve látják a 300 dolláros összeget.
- Hogyan? Csak egy éjszakát töltöttünk a hotelben! - mondja felháborod-
va a férfi.
- Na és? - így a hoteligazgató. - Ez egy nagyon drága hotel. Golf pályá-
val, teniszpályával, úszómedencével, sportteremmel, bár és vendéglõk-
kel, mindezt nem olcsó fenntartani.
- De mi nem használtuk egyiket sem a felsoroltaknak! - magyarázza a há-
zaspár.
- Ha nem használták ki, ez az önök problémája - jött a válasz.
- Ebben az esetben, ön 2000 dollárral tartozik nekem - mondta a férfi. -
Tudja a feleségem egy kurva, aki egy éjszakára 5000 dollárt kér, tehát
kérem rendezze a számlát.
- Hogy érti ezt? Én nem feküdtem le a feleségével! - mondja a hoteligaz-
gató.
- Ha nem használtak ki - ez az ön problémája.
A villamoson
- Elnézést uram, de nem kapaszkodna inkább az alsó fogantyúban?
- Mit zavarja az magát, hogy én hol kapaszkodom?
- Csak annyi a kínom, hogy fertelmesen büdös a hóna alja.
- Az ön szája szaga sem egy ibolyaillat, asszonyom.
- Most kötözködik? Azt hiszi, hogy öröm nekem villamoson utazni?
Utoljára talán hat, vagy nyolc éve utaztam tömegközlekedési eszkö-
zön, és most sem önszántamból teszem.
- Gondolom, mivel én is hasonló cipõben járok. Egy nagyon fontos üz-
leti megbeszélésem lesz kilenctõl, és ez a fránya kocsi is most mondta
be az unalmast.
- Milyenek a véletlenek? Nekem is létfontosságú tárgyalásom lesz ki-
lenctõl, és nekem is pont most döglött be ez a rohadt kocsi.
- Elnézést, valóban alaposan leizzadtam, de egyrészt úgy el vagyok
szokva a mozgástól, hogy nagyon, másrészt pedig ott tologattam a
kocsit vagy egy félóráig, de hiába.
- Én meg reggel levittem a szemetet, és gondoltam beindítom a gépest,
hadd melegedjen. Ekkor ért a nagy meglepetés, mert az éjszaka vala-
ki kilopta belõle az aksit. Én meg úgy eltököltem az idõt, hogy nem
volt idõm fogat mosni. Tényleg. Nincs véletlenül egy rágója? Nem sze-
retném, ha az üzletfelem kellemetlen benyomással távozna.
- De. Véletlenül van. És merõ véletlenségbõl az irodámban váltóing és
dezodor is van. Így nekem sem kell szégyenkeznem.
- Mivel foglalkozik, ha már ilyen szépen összemelegedtünk?
- Egy export-import vállalatnak vagyok az üzletkötõje, és egy hatal-
mas szállítmány a tétje a mai megbeszélésnek.
- Hol lesz a találkozója?
- Az Iparkamarában kell találkoznom kilenckor, valami Kovácsnéval...
- Azt hiszem, egy helyre megyünk. Kovácsné vagyok.
- Hát ez jó! Mindjárt elröhögöm magam. Hogy mennyire izgultam emi-
att a találkozó miatt. Egyébként már nem is büdös a szája. Látja, mit
tesz egy rágó?
- Végül is, az ön hónaljszaga sem olyan bántó.
- Akkor? Vehetem úgy, hogy az üzletet megkötöttük?
- Kell ezt tovább ragozni? Gratulálok magunknak!
D. Mónika
Eger
Krémsajt
Házaspár elviszi serdülõ fiát az orvoshoz. A gyerek kiváló egészségnek
örvend, azonban a fütyülõje nagyon pici. Az orvos megvizsgálja, majd a
következõt tanácsolja a házaspárnak:
- Semmi gond, adjanak neki minden reggel két kiflit, meg egy doboz
krémsajtot, az majd segít.
Másnap reggel jön le a fiú a reggelizõ asztalhoz, és azt látja, hogy egy
nagy kosár kifli és öt doboz krémsajt van az asztalon.
- Ezt nekem kell megennem? - kérdezi.
- Nem, kisfiam - feleli az anyja. - Csak egy dobozzal, a többi apádé...
Jótanács
Egy fiatal lány kérdezi a barátnõjétõl:
- A múltkor megismerkedtem egy férfivel, aki azt kérte, legyünk bará-
tok. Azt tudom, mit kell kezdeni egy szeretõvel, de mihez kezdjek egy
baráttal?
- Ugyanazt drágám, csak nem olyan sûrûn...
TTTTaaaalllláááállllkkkkoooozzzzuuuunnnnkkkk ffffeeeebbbbrrrruuuuáááárrrrbbbbaaaannnn!!!!

More Related Content

What's hot

Modelo laudo de necropsia p alunos
Modelo laudo de necropsia p alunosModelo laudo de necropsia p alunos
Modelo laudo de necropsia p alunos
Jamile Vitória
 
Cxovelebi
CxovelebiCxovelebi
კლასიკურ საკრავთა გამოფენა
კლასიკურ საკრავთა გამოფენაკლასიკურ საკრავთა გამოფენა
კლასიკურ საკრავთა გამოფენა
Dali Dolidze
 
O politeísmo
O politeísmoO politeísmo
O politeísmo
Maria Freitas
 
ცხოველები და მათი ნაშიერები
ცხოველები და მათი ნაშიერებიცხოველები და მათი ნაშიერები
ცხოველები და მათი ნაშიერები
593281018
 
ნოტის გრძლიობა
ნოტის გრძლიობანოტის გრძლიობა
ნოტის გრძლიობა
Dali Dolidze
 
Curiosidades sobre sapos
Curiosidades sobre saposCuriosidades sobre sapos
Curiosidades sobre sapos
Gustavo Vinicius
 
Aula Digestivo 3 2010 1
Aula Digestivo 3 2010 1Aula Digestivo 3 2010 1
Aula Digestivo 3 2010 1
UFPEL
 

What's hot (8)

Modelo laudo de necropsia p alunos
Modelo laudo de necropsia p alunosModelo laudo de necropsia p alunos
Modelo laudo de necropsia p alunos
 
Cxovelebi
CxovelebiCxovelebi
Cxovelebi
 
კლასიკურ საკრავთა გამოფენა
კლასიკურ საკრავთა გამოფენაკლასიკურ საკრავთა გამოფენა
კლასიკურ საკრავთა გამოფენა
 
O politeísmo
O politeísmoO politeísmo
O politeísmo
 
ცხოველები და მათი ნაშიერები
ცხოველები და მათი ნაშიერებიცხოველები და მათი ნაშიერები
ცხოველები და მათი ნაშიერები
 
ნოტის გრძლიობა
ნოტის გრძლიობანოტის გრძლიობა
ნოტის გრძლიობა
 
Curiosidades sobre sapos
Curiosidades sobre saposCuriosidades sobre sapos
Curiosidades sobre sapos
 
Aula Digestivo 3 2010 1
Aula Digestivo 3 2010 1Aula Digestivo 3 2010 1
Aula Digestivo 3 2010 1
 

More from Pistike Viccmagazin

2010 pistike december
2010 pistike december2010 pistike december
2010 pistike december
Pistike Viccmagazin
 
Poytautas rejtványújság 2005. Januári száma
Poytautas rejtványújság 2005. Januári számaPoytautas rejtványújság 2005. Januári száma
Poytautas rejtványújság 2005. Januári számaPistike Viccmagazin
 
Viccözön 2005. Január
Viccözön 2005. JanuárViccözön 2005. Január
Viccözön 2005. Január
Pistike Viccmagazin
 
Viccmix viccújság 2005 január
Viccmix viccújság 2005 januárViccmix viccújság 2005 január
Viccmix viccújság 2005 januárPistike Viccmagazin
 
Pistike viccújság 2005 január
Pistike viccújság 2005 januárPistike viccújság 2005 január
Pistike viccújság 2005 januárPistike Viccmagazin
 

More from Pistike Viccmagazin (8)

2010 pistike december
2010 pistike december2010 pistike december
2010 pistike december
 
Poytautas rejtványújság 2005. Januári száma
Poytautas rejtványújság 2005. Januári számaPoytautas rejtványújság 2005. Januári száma
Poytautas rejtványújság 2005. Januári száma
 
Viccmix 2005. Januári szám
Viccmix 2005. Januári számViccmix 2005. Januári szám
Viccmix 2005. Januári szám
 
Viccözön 2005. Január
Viccözön 2005. JanuárViccözön 2005. Január
Viccözön 2005. Január
 
Vo 05 01
Vo 05 01Vo 05 01
Vo 05 01
 
Viccmix viccújság 2005 január
Viccmix viccújság 2005 januárViccmix viccújság 2005 január
Viccmix viccújság 2005 január
 
Pistike viccújság 2005 január
Pistike viccújság 2005 januárPistike viccújság 2005 január
Pistike viccújság 2005 január
 
humor
humorhumor
humor
 

Pistike viccújság 2005 január

  • 1. 2005. január XI. évfolyam 1 . szám Elõfizetve csak 127 Ft! 178 Ft Kesergõ - Nem tudunk nyerni otthon, nem tudunk nyerni idegenben. és nekem, mint a csa- pat vezetõjének el- képzelésem sincs, hogy hol játszhat- nánk még. Tisztelet Pistike nagyon goromba a nagy- mamájával, mire az így szól: - Mikor én olyan kicsi voltam, mint te, jobban tiszteltem a nagy- szüleimet. De meg is volt a jutal- ma, mert magas kort értem el. Pistike papája erre csendesen így szól az anyóshoz: - Én azt hiszem, mama azt a tisz- teletet egy kicsit túlzásba is vitte. Fogfajos pasas - Mi az, mar megint faj a fogad? - Igen, de mar nem sokáig. - Hogyhogy? - Kihuzatom az összeset, csinál- tatok protézist, és aztán ha fáj, bedobom egy pohárba, és utá- na dobok egy fájdalomcsillapí- tót. Kutyák... Két kutya beszélget az utcasar- kon. Egyszer csak az egyik el- fordul és köszön a járókelõnek. - Ismered? - kérdezi a másik. - Hogyne! Õ az orvosom. Úszómesternél - Sürgõsen meg kell tanulnom úszni - állit be Béla az úszómesterhez. - Miért? - Hogy meg ne fulladjak, ha a víz- fejû haveromnak eszébe jutok. Beutaló A beteg jelentkezik a körzeti or- vosnál azzal a kéréssel, hogy adjon neki beutalót a szem-fül szakorvosi rendelõbe. Mire az orvos: - Uram, ilyen nincs. Van orr-fül- gége, és van szemészeti szak- rendelésünk, de amit ön mond, olyan nem létezik. És egyálta- lán minek önnek ilyen vizsgá- lat? - Mert mást látok, mint amit hal- lok. Tárgyaláson A bíró a tárgyaláson a sofõrhöz fordul, aki elütött egy idõs höl- gyet. - Miért nem dudált, amikor látta, hogy a kocsi elé lép a néni? - Nem akartam megijeszteni szegényt. Véradás - Nõvér! Vett vért a pacienstõl? - Igen, de sajnos csak öt liter jött ki. Kegyelem A személyzeti fõnök érdeklõdik: - Az elõzõ munkahelyén mennyi idõt töltött? - Tíz évet. - És miért jött el? - Kegyelmet kaptam. Megnyugtatás - Doktor úr, attól félek, hogy él- ve temetnek el. - Ettõl nem kell félnie, amíg én kezelem
  • 2. 2005. január2. oldal – Képzeld szivecském, az ellenõr úr a cégünknél nem tárt fel adóhiányt!!! A BUVÁRBAJNOK FELESÉGE – Ne is mondj semmit jenõ, tudom, hogy a hüvelyen keresztüli mesterséges lélegeztetést gyakoroljátok. – Mondd, Dezsõke, minek kell a nászéjszakához elsõsegélydoboz?! Sporthír A múlt heti karate-bajnokságot Kovács Géza sárkányrepülõ nyerte, 345 tetõcserép összetö- résével. Bizonyítványosztás A futballista fia boldogan meséli apjának: - Apa, képzeld, a szerzõdésemet a harmadik osztállyal egy évvel meghosszabbították! Akadály Mérkõzés után az edzõ így szól a csatárhoz: - Öregem, téged csak két dolog akadályoz abban, hogy jó fut- ballista legyél. - Micsoda? - A két lábad. Lopás Két szenvedélyes golfjátékos be- szélget: - Képzeld, ma ellopták a golfütõi- met! - Borzasztó, hol történt? - Egy áruház parkolójában. - És az autódban is kárt tettek? - Azt nem tudom, a kocsit is elvittek. Utálat - Tetszik az új szobalány, Pisti- ke? - Ki nem állhatom. Legszíveseb- ben belemarkolnék a hajába, és a nyakába harapnék, ahogy apukám szokta. Pillanatragasztó - Mit eszel, Pistike? - Pillanatragasztót. - Mit?! - Mmmmmm! Orvosnál - Gargalizált már sós vízzel? - Hogyne. Még a múlt nyáron, ami- kor hajótörést szenvedtünk. Mosoly A fogorvos kényszeredett arc- cal közli betegével a döntést: - Sajnos, hölgyem, ki kell húz- nom az összes fogát, annyira rosszak... - Doktor úr, egyet azért mégis hagyjon meg elõl, a szép moso- lyom miatt! Fogadóiroda - Bementem tegnap a fogadóirodá- ba. - És mi volt? - Elhajtottak a francba. Azt mond- ták nem tudnak nekem fogat adni. Jean… WC - Jean, miért van olyan büdös a WC-ben? - Fogalmam sincs, uram. Én minden reggel frisset csiná- lok. Szövõszék - Jean, hozzon egy szövõszé- ket! - Minek, uram? - Házassági tervet akarok szõni. Bokszkesztyû - Jean, adja ide a bokszkesz- tyûmet. - Minek, uram? - Mert ütött az óra.
  • 3. 2005. január 3. oldal Humoros idézetek „- Büszke vagyok arra, hogy Clark Gable fog pofára es- ni, és nem én!“ Gary Cooper, amikor arról kérdezték, miért nem vállalta el az „Elfújta a szél“ fõszerepét. „- A futballban senkit nem szabad zseninek nevezni. A zseni az olyan valaki, mint például Norman Einstein volt!“ Joe Theisman, kommentátor, volt hátvéd, 1996 (aki nem volt annyira zseniális). A kosárlabda játékos Chris Washburn, a labdavezetési biztonságáról: „- Igen, jobb és bal kézzel is tudom a labdát vezetni. Ez azért van, mert kétéltû vagyok.“ A boxmeccsszervezõ Dan Duva Mike Tysonról: „- Miért gondolta bárki is, hogy okosabban fog kijönni? Három évre a börtönbe ment, nem a Princeton-ra.“ Shaquille O'Neal válasza arra a kérdésre, hogy görög túrájuk során megnézte-e a Parthenont: „- Tényleg nem emlékszem az összes klub nevére, amit meglátogattunk.“ Shaquille O'Neal a nyert bajnokságairól: „- Minden szinten nyertem, kivéve az amatõr és a profi ligát.“ Lou Duva, veterán bokszedzõ a nehézsúlyú Andrew Golota spártai edzõtáborozása után: „- Ez az a fickó, aki minden reggel hat órakor felkel, nem törõdve azzal, mennyi idõt is vesz az igénybe.“ 1982 Chuck Nevitt, a North Carolina State kosárlabda já- tékosa így magyarázta meg Jim Valvano edzõnek, mi- ért olyan indiszponált az edzésen: - „A nõvérem gyereket vár, és nem tudom, hogy nagybácsi leszek-e vagy nagynéni.“ 1991 Frank Layden, a Utah Jazz elnöke mondta egy volt játékosáról: „- Azt mondtam neki: fiam, mi van veled? Ez tudatlanság, vagy apátia? Azt válaszolta: ,,- Fõnök, nem tudom, de nem is érdekel!“ 1991 Torrin Polk, a University of Houston fogadójátéko- sa mondta John Jenkins edzõrõl: „- Férfiként kezelt bennünket. Fülbevalót kellett viselnünk.“
  • 4. 2005. január4. oldal Kishírek a Nagyvilágban Intim nyakkendõ Karácsonyra Péniszkendõt tervezett Karácsonyra a híres szerb Neven Vrgoc divat- tervezõ, aki többek között Arnold Schwarzenegger és Bill Clinton ru- háit is tervezi. A férfi állítása szerint hagyományt szeretne teremteni az új ruhadarabbal, hiszen így még inkább kifejezhetik szexuális elé- gedettségüket a nõk a férfiak felé, vagy akár jelzésként is ajándékoz- hatnak partnerüknek péniszöltözéket, ha elérkezettnek látják az idõt a kapcsolat komolyra fordulásához. Szexhívások a polgármesteri forróvonalra Rendõrséghez fordult egy romániai polgármester, mert újonnan indí- tott ,,polgári segítség" elnevezésû forróvonalán egyre több szexuális ajánlatot tartalmazó hívást kap. A polgármester fõként azt nehezmé- nyezi, hogy a tüzes hölgyek elfoglalják a vonalat a tisztes polgárok elõl, akik esetleg panaszaikkal fordulhatnának hozzájuk. Papagáj riasztott a tûzvészben Megmentette egy papagáj gazdája életét, amikor tûz ütött ki ottho- nukban. A madár amint megérezte a füstöt, hangos rikácsolásba kez- dett felkeltve a szomszédokat, akik azonnal kihívták a tûzoltókat. A háztulajdonos csak késõbb ébredt fel, de még így is megmenekült, a hõs madarat a tûzoltóknak sikerült kimenteni, most egy állatklinikán ápolják. Katonai balesetek – II. vh.-ban egy parancsnok odaadta valamelyik alárendeltjének az erõd kulcsát, majd amikor azt áthelyezték máshová, mindenki elfelej- tette elkérni a kulcsot tõle. Így amikor megindultak a németek, és el akarták foglalni az állásaikat, fel kellett törniük a saját erõdjüket, hogy bejussanak. – A második világháborúban az oroszok új módszert kísérleteztek ki a német páncélosok megsemmisítésére: speciális kiképzésû kutyák há- tára robbanóanyagot kötöztek, majd a jutalmazás módszerével beta- nították õket a tankok alá mászni, ahol a bomba felrobbantásával meg tudták semmisíteni azokat. Sajnos a kutyák az élelem képével csak az orosz tankokat azonosították, emiatt a kiképzéssel foglalkozó csoportot feloszlatták. – Három katona halt meg Nairobiban, amikor megpróbáltak egy lat- rinába esett mobiltelefont a felszínre hozni. A mobil megtalálása irán- ti érdeklõdést a tulajdonosnõ által felajánlott 12 eurónak megfelelõ ju- talom váltotta ki. Az elsõ áldozat létrán indult az emésztõgödörbe a telefon után kutatva, és amikor huzamosabb ideje nem jött a felszín- re, harmincéves rádiótechnikus barátja indult a megmentésére, ám õ a létra fokán csúszott meg, és a kimentendõ társa mellett lelte halálát. Egy harmadik próbálkozó látva a szerencsétlenséget, megpróbálta ki- menteni a két szerencsétlenül jártat, ám õt az emésztõbõl felszabadu- ló gázok ölték meg, a kórházba vezetõ úton a mentõautóban meg- halt. Egy negyedik próbálkozó csak annak köszönheti életét, hogy a rendõrség idõközben megérkezett a helyszínre, és erõvel akadályoz- ta meg, hogy õ is leszálljon az emésztõbe.
  • 5. 2005. január 5. oldal KKooccssmmaa vviicccceekk Adósság Két férfi sörözik az adóhivatal elõtt, és figyelik a ki-be járkáló embere- ket. Hirtelen megpillantják Józsit, aki szintén bemegy. Pár perc múlva már jön is ki szegény pucéran, bekötött szemmel, elkötött hímveszszõ- vel és a fenekében egy dugóval. - Hát veled mi történt? - faggatják. - Annyi adósságom volt, hogy elvették az összes ruhámat, kikapcsol- ták a lámpát, és elzárták a vizet meg a gázt... Rekord - Egy óra alatt hét korsó sört hajtottál le. Én még vízbõl sem tudnék ennyit meginni. - Hát, ami azt illeti, vízbõl én sem. Kocsmabeszélgetések Két ember beszélget a kocsmában: - Hallottam hogy naponta három liter folyadékot kell inni. - De hát az csak hat sör. - Nem, a sör az vízhajtó, abból sokkal többet kell inni. *** Kocsmában két kuncsaft beszélget. Azt mondja az egyik: - Tegnap misén voltam. A templom bejáratánál hallgatom a prédikáci- ót, egyszer csak a mellettem ülõ öregaszszony elõhúz egy cigarettát, rágyújt, és vígan pöfékel. A frászt is, képzeld el, úgy fölháborodtam ezen, hogy majdnem kiesett a sörösüveg a kezembõl. Rutin A szaunában egy fehér férfi csodálkozva szemlélgeti egy színes bõrû fiú hosszú farkát. Végül nem bírja tovább: - Ez természetes adottság? - kérdezi tõle. - Nem - válaszolja a fekete. - Gyorsan kell bevágni, aztán lassan vis- szahúzni, akkor ilyen nagy lesz. A fehér hazamegy és nyomban ki is próbálja a módszert a feleségé- vel. Az asszony csodálkozik, majd megszólal: - Drágám! Te mióta kefélsz úgy, mint egy fekete? Diagnózis Egy nõ elmegy a dokihoz. - Doktor úr, nekem kevés a férjem. - Hölgyem akkor tartson szeretõt! - Az is van, de az is kevés. - Akkor tartson többet! - De doktor úr az is megvan, de úgy is kevés. - Hölgyem, akkor azt kell, hogy mondjam maga beteg. - Legyen szíves ezt írásba is adni, mert mindenki azt mondja kurva va- gyok.
  • 6. 2005. január6. oldal 1) Írd össze azokat az ismerõseidet, akik fiatalabbak, viszont sikere- sebbek. 2) Állíts össze egy kis emlékeztetõt azokról a javakról, amelyeket majdnem megszereztél, de aztán elpuskáztál. 3) Egy szép fehér lapra írd össze azo- kat a nagy tetteket, amelyeket te már nem vihetsz végbe. 4) Írj valakinek levelet és miután föl- adtad, gondold végig, hogy vajon melyik bekezdéseket fogja legkön- nyebben félreérteni. 5) Tervezz meg egy biztosan fölösle- ges autós kirándulást a belvárosba - a csúcsforgalom idején. 6) Tervezz kalandos körutat valamely piros betûs ünnepre - helyfoglalás nélkül. 7) Tervezz meg egy kirándulást au- gusztusra Londonba és februárra Velencébe. Ha már voltál, akkor augusztusban menj Velencébe és februárban Londonba. 8) Fogadd meg, hogy beverekszed magad Spielberg legújabb filmjé- nek premierjére. 9) Vegyél részvényt, naponta kövesd a jegyzését és pontosan számold ki mennyit veszítettél rajta. 10) Stoppered segítségével figyeld, mennyi idõ alatt kezd vérezni az ínyed, ha a nyelved hegyével dör- zsölöd. 11) Fogj egy kórbonctankönyvet, má- sold ki tíz halálos betegség tüneteit, aztán vesd össze, hányat ismersz föl magadon. 12) Ha lány vagy, ugorj be az illat- szerboltba, és kérdezd meg azt a kis szöszi eladólányt, hogy mit csi- nálj a pattanásaiddal. Vagy fogj egy ollót, és nyisszantsd le a szép hosszú, szõke hajadat. 13) Menj ki a strandra és hasonlítsd össze csenevész tagjaidat a mellet- ted hancúrozó izompacsirtáéval. 14) Menj ki a klotyóra ismerõsöd la- kásában és gondold végig, vajon mi hallatszik ki. 15) Miután otthagysz egy baráti tár- saságot, próbáld elképzelni, miket mondhatnak rólad. 16) Heti egy órát szánj annak eldönté- sére, hogy vajon túl kevés borrava- lót adsz és emiatt mindenki szarfac- sarinak, vagy túl sokat, és emiatt mindenki baleknak tart. 17) Állíts össze listát azokról, akikkel gyakrabban beülsz valahova és számold össze, hányszor fizettél már helyettük. Vagy írd össze, hogy hányan tartoznak kisebb-na- gyobb összegekkel, hányan felej- tettek ezt el, és próbáld kiagyalni, hogyan tudnád mégis kiimádkozni belõlük anélkül, hogy rohadt uzso- rásnak tartanának. 18) Ha leértékeléskor látsz valamit, ami már megvan, nézd meg az árát, hogy mennyivel fizettél töb- bet, amikor megvetted. 19) Vegyél olyan gyógyszert vagy ételt, amelybe a közelmúltban ci- ánt vagy üvegõrleményt tettek: Tylenolt, babatápszert vagy szájvi- zet. Hagyd a polcon hónapokig és töprengj azon, hogy vajon használ- ható-e annak ellenére, hogy a ter- mék száma nem szerepelt a forga- lomból kivont tételek között. Soha ne használd, de ne is vidd vissza és ne dobd el. 20) Ha számítógépen vagy szöveg- szerkesztõn dolgozol, aggódj ami- att, hogy: a.) valaki egy óriási elektromág- nes vagy egy sztereo hangfal közelében hagyta a floppy-le- mezeidet és teljesen letörli a felvitt adatokat b.) a képernyõbõl kilépõ ala- csony frekvenciás sugárzás rosszindulatú mutációt indít el a sejtekben c.) ha rosszul programozol és ,,Rossz parancs", "Kihagyott parancs", vagy "Fatális téve- dés" jelenik meg a képer- nyõn, akkor a gép nyílván azt hiszi, hogy tökhülye vagy és jót röhög rajtad a többi gép- pel együtt. 21) Képzeld el, hogy egy kölyök talá- lomra bepötyög egy pár számot a személyi számítógépén, amivel be- jut a csekkszámládra és lehívja az összes pénzedet. 22) Képzeld el, hogy részegen vagy tévedésbõl milyen könnyen elindít- hatja bárki a nukleáris világhábo- rút. Ez a holocaust darabokra tépi a Földet és a Tejút lesz nyughelyed. Vagy még rosszabb: túléled és az azt követõ nukleáris télben nem kapsz fejes salátát, paprikát vagy aszalt paradicsomot. 23) Reszkess, hogy valami ócska kis restiben fogsz megfulladni, mert senki se tud kipiszkálni a nyelõcsö- vedbõl egy keresztbe fordult hal- szálkát. 24) Ha van biztosításod vagy hitelkár- tyád, ne feledd, hogy van valahol egy dosszié, amely az elképzelhetõ legintimebb és legkínosabb infor- mációkat is tartalmazza rólad és ehhez rajtad kívül bárki más, bár- milyen szervezet vagy hivatal hoz- zájuthat. Valami úgynevezett kuta- tócsoport állította össze, bagóért adtak át az illetékeseknek az ada- tokat, de ahhoz már nem volt se kedvük, se idejük, hogy pontosan kidolgozzák, pedig végül is ezek alapján számíthatsz orvosi ellátás- ra, hosszabbítják meg az életbizto- sításodat, a kölcsöneid, vagy ép- pen ezek alapján fognak megzsa- rolni, leültetni. És amikor ez bekö- vetkezik, senki sem fogja elárulni, hogy téves adatfelvétel miatt tör- tént. 25) Ha szereted a suhsi nevû távol-ke- leti ételkülönlegességet, aggódj azért, mert állítólag paraziták van- nak benne, amelyek a hírek szerint az ázsiaiakat békén hagyják, csak a többieket támadják meg. 26) Szép lassan elfogyaszt a savas esõ. A légszennyezõdés, a rovarir- tók és a vízbe került vegyi anya- gok, a cigarettafüst (még ha nem dohányzol is); a csernobili radioak- tív szennyezõdést lassacskán szét- hordja a szél és csöndben elkezdi átalakítani a sejtjeidet, de az is le- het, hogy egy drogos srác a ked- venc éttermedben beletett valamit a sószóróba, amitõl te is kedvet kapsz. Hogy mohikánosra nyírasd a hajad, narancssárgára festesd, zöld csíkokkal, és jelentkezz egy kemény rockot játszó zenekarba. Huszonhat mazochista trükk kezdõknek
  • 7. 2005. január 7. oldal EXTRA ÉLVEZET – Enikõ, biztos, hogy így írja a Káma-szutra? KIMERÍTÕ EGYÜTTLÉT – Lacika, már három órája tart, nem lett volna inkább egyszerûbb bébit klónozni?! A PROFI Mézeshetek után 10 dolog férfiaknak, amibõl világos, hogy vége van a mézesheteknek 1. Lehuppan a WC-re, miközben éppen fogat mosol. 2. A csipkés, francia szabású alsó-fehérnemûk helyett vastag, fehér gyapjút kezd el hordani. 3. Elkéri a borotvádat. 4. Mikor óvszert vesz a boltban, már nem pirul el. 5. Hagyja, hogy a bikini fehér nyoma büntetlenül terjeszkedni kezd- jen, mihelyt vége a napozóidõnek. 6. Már nyáron sem szõrteleníti a lábát. 7. Elalszol anélkül, hogy megpróbálnád rávenni egy kis szexre, és õ nem sértõdik meg. Õ is alszik. 8. Mindenféle kenceficékkel az arcán fekszik be melled az ágyba. 9. Vitában az anyja pártját fogja. 10. Fél kiló jégkrémet eszik meg rögtön a kartonból az orrod elõtt bár- miféle bocsánatkérés vagy magyarázkodás nélkül és anélkül, hogy megkínálna. 10 dolog nõknek, amibõl világos, hogy vége van a mézesheteknek 1. Púzik az ágyban. 2. Megkér, hogy vágd ki a szõrszálakat a fülébõl. 3. A te fogkefédet használja, és te nem bánod. 4. Nem rakja rendbe a vasárnapi lapot neked, miután elolvasta. 5. Már nem pirul el, amikor tampont vesz a boltban. 6. Elfelejti, hogy a megismerkedésetek évfordulója van - akárcsak te. 7. Õ eszi meg az utolsó pizzaszeletet. 8. Egy csomó programot csinál azokra az idõszakokra, amikor menst- ruálsz - amivel ugyanúgy tisztában van, mint te. 9. Már nem tesz úgy, mintha odalenne a ,,különc" Béla bácsikádért. 10. Már nem nyitja ki neked a kocsi ajtaját, ha elmentek valahova, sõt, egyfolytában a dudát nyomja, míg elkészülsz. Kölcsön Kölcsön kellett kérnie a lottónyertesnek Csehországban, hogy el tudjon menni nyereményéért. A férfi majdnem roszszul lett, amikor számaival megütötte a 115 millió forintnak megfelelõ fõnyereményt és elmondása szerint elsõ gondolata az volt, megint kölcsön kell kérnie a szüleitõl, hogy elmehessen a fõvárosba, de azonnal megnyugodott, hogy majd egy új házzal kárpótolhatja õket. A vaddisznó Haverom mesélte: egy srác fölnevelt egy vadmalacot. Az állat úgy ra- gaszkodott a sráchoz, mint egy kutya. Egyszer elmentek vadhajtásra, a haverokkal együtt. A srác lõtt egy vaddisznót. Vitte a vállán. Mögötte ballagott a saját vaddisznója. A turisták meglepve kérdezték: mi történik itt? Mire a srác: - Az egyiket lelõttem, a másik megadta magát.
  • 9. 2005. január 9. oldal Morbid Jótanács 1977-ben New York-ban egy férfit elütött egy autó, ám semmi baja sem lett. Fel is kelt majd visszafeküdt az autó elé, mert egy közelben álló ember azt tanácsolta neki, hogy tegyen úgy mintha megsérült vol- na, hogy a biztosító fizessen neki. Az autó azonban elindult és halál- ra gázolta a férfit. FFéélleelleemm 1979-ben Walter Hallas, egy 26 éves bolti ügyintézõ az angliai Leeds-ben annyira félt a fogorvostól, hogy megkérte egyik munkatár- sát, hogy próbálja meg a fogfájását kezelni, olyan módon, hogy áll- kapcson vágja. Az ütés következtében Hallas elesett, beverte a fejét és összetörte a koponyáját. Meghalt... A legjobb...Egy Afrika-utazó meséli a barátainak: - A legjobb gazdasszony, akit valaha is ismertem, a feleségem volt. - Mert? - Afrikában megették szegényt a kannibálok, és amikor már bent volt az üstben, elhaló hangon így szólt: ne felejtsenek el, kérem, rám szór- ni egy kis sót, paprikát és hagymát... Ledobónyílás Nyolc elsõéves egyetemi hallgató egészen késõ éjszakáig az egyete- mi könyvtárban töltötte az idejét, amikor is arra a következtetésre ju- tottak, hogy nagy buli lesz lecsúszni az általuk szennyesruha- ledobónyílásnak vélt lyukon. Talán pár év egyetemen eltöltött idõ után rájöttek volna, hogy könyvtárakban nem túl gyakran lehet szen- nyesledobókkal találkozni. A nyílás valójában szemétledobó volt és egyenesen egy automata présgépbe vezetett. A 19 éves Wesley ug- rott elsõként és egy üdítõ háromemeletes zuhanást követõen a gép ha- lálra zúzta. A többiek valamiért nem követték a példáját... Anthrax A határátkelõnél egy arab autóját vizsgálják a vámosok. Szétszedik ripityára, majd az egyik vámos egy elrejtett zugból egy zacskó fehér port húz elõ. A filmekben látott flegmasággal felvágja a zacskót, be- lenyal, majd vigyorogva az arabhoz fordul: - Kokain, kokain? - Nem, anthrax, anthrax... Hányszor mondjam?! A kannibál apa rászól a fiára. - Hát te mit csinálsz ott? - Egy bácsit kergetek a fa körül. - Azonnal hagyd abba! Hányszor mondjam, hogy ne játssz a vacso- rával!
  • 10. 2005. január10. oldal – Szabó úr úthengerkezelõt szakszervezetünk saját halottjánka tek- inti. – Ezzel az óriás teáscsészével azt hiszem asszonyom, másfél évre megoldottam a vizelet- tartási problémáit! – Na ez az, errõl beszélek évek óta. Minál több rostot a gyereknek! TTúúllzzootttt nneemmii vváággyy- Miben segíthetek, kedves asszonyom? - Doktor úr! Én már teljesen ki vagyok. A férjem mellett se éjjelem, se nappalom. Pedig már szándékosan úgy intéztem a munkabeosztáso- mat, hogy véletlenül se kerüljünk egy mûszakba. De mit sem ér. Ezt nem érdekli, ha agyon vagyok gyötrõdve, nem érdekli, ha az ég egy adta világon semmi hangulatom hozzá, csak jön, és bújik. - Szóval, ha jól értettem, az a panasza, hogy állandóan kell a férjé- nek. Pontosabban fogalmazva állandóan szüksége van a férjének a ki- elégülésre. Nemde? - Ez pontosan így van. Mitévõ legyek, doktor úr? - Válóper? - Annyira még nem gázos a helyzet, meg aztán sokszor nem is bánom, hogy nyomul, na de állandóan? - Ez mit jelent? Heti 3-4 alkalmat? - Á, dehogy! Napi 3-4 alkalmat. - És mi lenne, ha egyszer kipróbálná, hogy mindig a rendelkezésére állna? - Mit gondol, doktor úr, miért vagyok itt? Ez nála nem csak szöveg. - Azannyát... vajon, hogy csinálja? - Én nem tudom, de sokan irigykedve néznek rá is, na meg rám is - fõ- leg a nõk. - Mit nem adna a feleségem, ha egy hónapban akár csak egyszer is a magamévá tudnám tenni... - Beküldjem a férjem, doktor úr? - Nem bánnám, de ne mondjon neki semmit. - Apa, gyere be, én meg addig kimegyek. - Jó napot kívánok doktor úr! Én lennék a férj. - Szóval maga az a nagy bika? De én tudok magán segíteni. Itt van ez a kis valami, ez lesz a megoldás? Egy hónappal késõbb - Csodát tett, doktor úr! Árulja el, hogy csinálta? - Nincs ebben semmi trükk, asszonyom. Odaadtam a kedves férjének a feleségem fényképét, és mondtam neki, hogyha rájön a vágy, nézze meg közelrõl ezt az arcot, és indítsa be a fantáziáját... Szabó Tamásné Békéscsaba Merci A székely meg a fia ka- szálnak a réten. Az út szé- lén lenge nõcske álldogál. Hosszasan bámulják a szemük sarkából. Egyszer csak jön egy Mercedes, megáll a hapsi, letekeri az ablakot, a nõcske behajol, ablak fel... Eltelik pár perc, ablak le, nõcske elõ- bújik, megigazitja magát, majd a Merci elszáguld... A székely fia kajánul vi- gyorog: - Ídesapám! Az biszta ilyen kocsira pízzünk sose lesz, de ilyen ajtót ugye ve- szünk? Káröröm Az öreg székely része- gen megy haza és bele- esik a kútba. Kirohan hozzá az egész család, leengedik a kötelet és elkezdik felhúzni. Mi- kor kibukkan a feje a kútból, elkezd rettentõ- en nevetni. Mondja ne- ki az asszony: - Ember, mit röhögsz hisz épp hogy csak megmentettük az éle- ted! - Azon röhögök, hogy- ha elengedném a köte- let, hogy seggre esné- tek!
  • 11. 2005. január 11. oldal POÉNVADÁSZAT I. Beküldési szelvény a ViccMix 31. oldalán található! – Nem akarom izgatni, de maga már a nyolcadik... – Ó Lacika, ilyen már mintha történt volna velen valamikor...! DE JA VU A NÁSZÉJSZAKÁN
  • 13. 2005. január 13. oldal Rendõr viccek Kívánság 1 A rendõr kifogja az aranyhalat, mire az megszólal: - Teljesítem egy kívánságodat! Erre a rendõr: - Legyen benned minél kevesebb szálka. Kívánság 2 Rendõr a fiával megy a tengerparton. Egyszer csak megjelenik a jótündér, és azt mondja: - Zsarukám, ma jó napom van, kívánhatsz valamit! A rendõr gondolkodni kezdene, de a fia elkezd ugrálni körülötte és or- dítozik: - Csokit, cukrot! Csokit, cukrot! A rendõr megunja: - Lófaszt a seggedbe, fiam! - Auuuuu!!!!! Végrendelet Két rendõrjárõr sétál éjjel az utcán. Az egyik meglát a földön egy össze- taposott papírlapot, felveszi. - Mi az? - kérdezi a társa. - Végrendelet. - És miért van ilyen szörnyû állapotban? - Nem látod? Megtámadták! Ingyen szex Két rendõr azt hallja, hogy az egyik benzinkútnál nyereményeket sorsol- nak ki a vevõk között. Nosza, elmennek a benzinkúthoz, feltöltik az au- tót, és megkérdik a benzinkutast, hogyan lehet benevezni a sorsolásra. A benzinkutas elmagyarázza: - Én gondolok egy számot 1 és 10 között, ön megpróbálja eltalálni. Ha sikerül, ingyen szexben részesül. A rendõr azt mondja, ez nagyszerû, az ingyenszexet nagyon szereti, meg szeretné próbálni. - OK. - mondja a benzinkutas, - melyik számra tippel? - Nyolc - mondja a rendõr. - Sajnos, én a 9-re gondoltam - mondja a benzinkutas. - Talán a jövõ héten több szerencséje lesz. Egy héttel késõbb visszatér a két rendõr, megint feltöltik az autót, és meg- kérdik a benzinkutastól, hogy még mindig tart-e a sorsolás. A benzinkutas azt mondja: - Hogyne, a nyeremény továbbra is ingyen szex. Melyik számra tippel? - Három - mondja a rendõr. - Sajnálom, én 4-re gondoltam. Remélem, a jövõ héten több szerencséje lesz. A két rendõr visszaül az autóba és elhajtanak. Útközben az egyik hosszú gondolkodás után megszólal: - Te, nem gondolod, hogy ezek becsapnak bennünket? Lehet, hogy az egész sorsolás egy nagy csalás, es nem is lehet ingyen- szexet nyerni? - Ugyan, dehogy. Hogy mondhatsz ilyet. A feleségem a múlt héten két- szer is nyert. Kézmosás - Mielõtt elmész az iskolába, mindig jól mosd meg a kezed! - figyelmezteti a mama Pistikét. - De miért, mama? Úgysem je- lenkezem soha. Találós kérdés - Honnan lehet felismerni a szõ- ke kislányt az iskolában? - ??? - Õ az egyetlen, aki kiradírozza a füzetét, valahányszor a tanító letörli a táblát.
  • 14. 2005. január14. oldal 166 Ft 166 Ft POÉNVADÁSZAT II. Beküldési szelvény a ViccMix 31. oldalán található! – Sajnálom uram, a nõi terroristával... – Ne haragudj Dezsõke, de kezdenek untatni a holtbiztos terhességmegelõzõ figuráid... Meghívás Az öreg székely felmegy a hegyekbe élni. Egyszer csak elmegy hozzá a 10 mérföldre lakó szomszédja. Megkérdezi: - Meghívnálak hozzánk egy bulira, de nem biztos, hogy bírnád. - Miért nem? - Mert egy jót diszkóznánk... - Azt még kibírom. - Utána innánk nagyon sok pálinkát... - Azt is kibírnám. - És utána nagyot szexelnénk. - Azt is kibírnám, végül is nem voltam 3 hónapja nõvel. Hát jó. Félúton: - Ja, még elfelejtettem mondani, hogy csak ketten leszünk.
  • 15. 2005. január 15. oldal Történetek Zolika és a kolbász Zolika az ötéves kisfiú nagyon szerette a kolbászt. A disznóölésnél már befejezték a kolbásztöltést, de a srác még szeretett volna több kolbászt tölteni. - Töltsünk még kolbászt, Miklós bácsi! - De Zolika, hát nincs több bél. - De van! - Hát hozd akkor ide, ha te láttál! Kisvártatva megjelenik Zolika három használt kotonnal. Volt nagy rö- högés és égés. A teljesen kopasz apja a homlokától egészen a seggé- ig belepirult. Késõbb a toros vacsorán vallotta be, hogy a kefélés után virtusból föl szokta dobni a gumikat a szekrény tetejére. Hát ezt talál- ta meg a fia. Feri bácsi hosszú kolbásza Feri bácsi a nyugdíjas jogász nagyon szerette a kolbászt. Töltött is min- den évben otthon a konyhában szép hosszú kolbászokat. Mivel taka- rékos, meggondolt ember volt és a füstölést szálakban számították na- gyon hosszú, szinte méteres kolbászokat töltött. Este betöltötte, regge- lig pedig a kifektetett partvisnyélen lógatta. Egyszer aztán túl hosszú- ra sikerültek a kolbászok és túl gyenge volt a bél, szóval reggelre mind leszakadt. Nosza semmi baj, újra betöltötte és vitte a bérfüstölõ- höz. A rénfa Pécsen az egyik munkatársunk - aki Gyuláról került hozzánk - újságol- ta, hogy készül haza disznóvágásra. Mivel ez jó téma, hát megtár- gyaltuk alaposan. Kiderült, hogy a bontást arrafelé másképp csinálják. A pécsiek rénfára húzzák fel, úgy bontják, a gyulaiak meg a földre fektetett deszkaajtón bontják a disznót. Másik munkatársunk /aki pécsi/ felajánlotta, hogy elmegy segíteni. Meg is egyeztek, együtt mentek autóval és vittek egy rénfát is. Annak rendje - módja szerint fel is húzták a rénfára a disznót. Az helybeliek csak csodálták, nem láttak még ilyet. Az egyik kisfiú meg is kérdezte: - Mit akarnak? Még utoljára meghintáztatják a disznót? A szalmakazal Nagy divat volt mindig, hogy a leszúrást követõen, mikor már felfog- ták a vért, letakarták a disznót nagy halom szalmával és bementek egyet szusszanni, pálinkát, forralt bort inni, hogy mikor kijönnek, már csak meg kelljen gyújtani a szalmát és folytatódhat a munka. Így is tet- tek, de közben a cseles szomszéd kicserélte a szalma alatt lévõ disz- nót egy lefordított fatalicskára. Kijöttek, meggyújtották a szalmát és el- kezdték volna mozgatni, forgatni a disznót, de csak a lángoló talicskát találták a szalma alatt... A patikus kolbásza A nagyközség gyógyszerésze mindig büszke volt a disznóölésére, egyszerre két disznót is vágtak, hogy egész évben legyen kenyér mel- lé való. Egyszer aztán a disznóölés után másfél hónappal József na- pon dicsekedett a sok finomsággal, hogy tele van a spájz, ennyi, meg ennyi szál kolbász, szalámi, meg a szép sonkák, tábla szalonnák. Köz- ben a társaság két tréfás tagja nagy vékákban áthordta a szemben la- kó körzeti orvoshoz a töltelékeket. Egy órával késõbb a kártyaparti közepén valaki kiprovokálta: - Józsikám, hát mutasd már meg azt a kamrát, hadd nézzük meg. - Nagyon szívesen, gyertek! És már mentek is hátra a kamrába. Mindenki kikísérte (a két orvos, a három állatorvos, a református pap, az erdész és a szódás). Nagy volt a csodálkozás, mikor a kamra szinte teljesen üres volt... Fazekas Mária Gyõr
  • 16. 2005. január16. oldal Zsidó viccek Átok A szegény zsidó elment egyszer a gazdaghoz, és alamizsnát kért, de a gazdag ráförmedt: - Ki a házamból, koldusfajzat! Semmit nem kapsz... - Miért is kerestelek meg? - sóhajtott a szegény zsidó. - Az jöjjön hoz- zád máskor, aki engem küldött! - Hát ki küldött téged? - kérdezte kíváncsian a gazdag. - Hogy ki? Hát az éhség... Átmeneti kabát Kohn és Grün találkozik az utcán. - Mit szólsz az új átmeneti kabátomhoz? - kérdi Grün. - Ez egy téli prémes bunda. Miért nevezed átmeneti kabátnak? - Mert olyan naftalinszaga van, hogy mindenki átmegy tõle a túloldal- ra! Nem szól a sófár Újév szent napján nem akar megszólalni a sófár, a templomi kürt. A hívek tanakodni kezdenek, mit csináljanak. - Mondjunk egy imát! - ajánlja egyikük. - Be kell kenni olajjal - javasolja a másik. - Ami biztos, biztos - dönt a rabbi. - Ima, olajjal! Kölcsön - Tátelében! Mibõl fogunk mi megélni? Semmihez nem értünk... - Ajvé, Móriclében, kikölcsönözzük a pénzünket a gójoknak uzso- rakatra. Biztosítéknak lekötjük az autójukat, a házukat, telküket... Ha tudnak fizetni, miénk az uzsorakamat, ha nem tudnak, miénk a házuk, az autójuk, a telkük... - Aj, tátelében, és mi lesz ha ez nem tetszik a gójoknak?! - Na látod Móriclében, ez az antiszemitizmus! Körítés A rabbi, sokévi lemondás után elhatározza, hogy megkóstolja a disz- nóhúst. Bemegy egy elegáns étterembe, gondolván, itt senki sem isme- ri. Rendel, ám miközben várja, hogy a pincér kihozza az ételt, hirte- len ismerõseinek egy csoportját pillantja meg. Azok is észreveszik és odaülnek az asztalához. Ekkor megjelenik a pincér, kezében egy ha- talmas tálcával, amin egy egész sült malac fekszik, a szájában egy al- mával. Döbbent csend, ám a rabbi feltalálja magát: - Ez igen! Az elõbb rendeltem egy sült almát, és nézzétek, milyen tál- cán hozták! Boldogság Az igazi boldogság: - beragadni a liftbe egy szõke bombázóval, akirõl kiderül, hogy italok- kal házal, és egy bõrönd árumintája van. - rájönni, hogy az a hatalmas virág, amit anyósodnak vettél - húsevõ. - rájönni, hogy a születésnapodra a feleséged beíratott egy aktfotó tanfolyamra. - felfedezni, hogy az orvos által adott szilvalé erjedt. - azt olvasni az újságban, hogy a bank, akinek a kölcsönödet törlesz- ted, leégett, és az összes nyilvántartás megsemmisült. - testnevelõi állást kapni a Playboy Nyuszi Iskolában. - felfedezni, hogy a titkárnõd már volt címlaplány a Penthouse-ban. - a fogorvosi váróteremben rátalálni egy divatmagazin nõi fehérnemûs különszámára. Férfiak mondták... - Van elektromos kése, elektromos kenyérpirítója, sõt még a tojásforraló is villannyal megy. A múltkor panaszkodott, hogy nincs hely a konyhá- ban, ahova leülhetne. Így hát, vettem neki egy villamosszéket. - A feleségem új diétát próbált ki. Kókusz és banán. Nem lett soványabb, de fára mászni már tud. - Kapott iszappakolást és két napig remekül nézett ki. Aztán az iszap le- száradt róla. Sétapálca Tasziló és Arisztid találkoznak az utcán, Tasziló kezében egy üveg sé- tapálca. Megkérdezi tõle Arisztid: - Mondd, kedves barátom, miért jó ez az üveg sétapálca? - Hát, kérlek alássan, ez egy nagyon praktikus dolog. Ha leesik, nem kell érte lehajolni. Pech Natasa felébred a moszkvai hiper szuper modern bérház 125. emeletén, és felébreszti Szergejt: - Menj ki a konyhába, és kapcsold össze a protont a neutronnal! Szergej álmosan kimegy, majd hamarosan csörömpölés és káromkodás hallatszik a konyha felõl. - A fene egy meg, már megint elestem a kecske láncában!
  • 17. 2005. január 17. oldal FélreértésEgy skót a kiránduláson szakadékba zuhan. Nagy hó van, ezért meg- menekül, csak beszorul. Pár óra múlva mentõexpedíció érkezik a felet- te lévõ hegycsúcsra, ahonnét lezuhant. A vezetõ lekiált neki: - Halló, halló, itt a vöröskereszt! A skót válaszol: - Köszönöm, már adtam! Szex szandálban Fiatal házaspár nászúton van valahol egy arab országban. Járják a ba- zárt, keresve valami szuvenírt, amikor is egy árus nagy mézesmázos mo- sollyal csalogatja õket: - Gyertek, gyertek, idegenek az én kis mûhelyembe! Csodálatos szandá- lokat tudok ajánlani! A fiatalok bemennek, és az arab így szól: - Vannak itt speciális szandálok, amelyek biztos érdekelni fognak benne- teket! Ettõl olyan vad lesz a szexuális életetek, amelyet elképzelni sem mertetek volna! A fiatalok kételkedve fogadják az arab szavait, hiszen miért lenne jobb a szex egy szandáltól, mint amilyen? De az arab nem tágított: - Legalább próbáld fel uram! Szóval a srác végül is közelebb ment a szandál-halomhoz, és kiválasztott egy párat, majd fel is húzta a lábára. És láss csodát! Abban a pillanat- ban, ahogy becsatolta, a srác szemeiben vad fény gyulladt, elkapta az arabot és az asztalra dobta majd egy szempillantásnyi idõ sem telt, már kefélte is hátulról. Az arab jajgatva tiltakozott: - Állj! Állj! Két ballábasat húztál fel!!! Meglepetés Egy asszony feltûnõen sokat keresgél egy ajándékboltban. Mindenre rákérdez, mindent megtapogat, mindennek sokallja az árát. Az eladó megelégeli a válogatós vevõt, és így szól: - Asszonyom árulja már el végre, hogy mit akar! - Tudja a férjemnek lesz a születésnapja, és szeretném meglepni vala- mivel, ami nem kerül sokba. - Van egy ötletem asszonyom. Tessék otthon az elõszoba ajtaja mögé állni, és mikor a kedves férje hazajön, ugorjon elé, és mondja azt ne- ki, hogy: HU! Üzenet Pasi áll az óra alatt, csokorral a kezében. Arra repül egy madár, és le- szarja a bal vállát. Pasi letörli. Fél óra múlva a Pasi kissé hervadt csokor- ral áll az óra alatt, madár jön, és ismét... Pasi letörli. Újabb fél óra. Pasi abszolút hervadt csokorral áll az óra alatt. Madár jön, leszarja a bal vál- lát, majd odaszáll a jobb vállára, és a fülébe súgja: - Ja még azt is üzeni, hogy nem jön el. Jóslat - Képzeld, Jenõ, azt mondta a jósnõ, hogy mi ketten még az idén há- zasságot kötünk! - És nem mondta, Mancikám, hogy kivel?
  • 18. 2005. január18. oldal ViccBörze a -ben! 5 000 forintos DOMINO-kártya a hónap viccéért Hónapról hónapra egyre több olvasói viccet, rajzot kapunk. Éppen ezért elhatároztuk, hogy a 32 oldalra kibõvített ViccMIX lapunkban hoz- zákezdünk feldolgozni ezeket. Azt azonban el kell, hogy mondjuk, a beküldöttek között sok a már ismert poén, a más kiadványokban megje- lent. Várjuk tehát eredeti, még nem ismert vicceiket, rajzaikat. Minden megjelent viccért, rajzért könyvjutalmat, ajándékot adunk. A hónap legjobb mûvét 5 ezer forintos Domino kártyával külön is díjazzuk, további 5 viccet, vagy karikatúrát 1000 forinttal jutalmazunk. A szelektálás és a jutalmazás jogát fenntartjuk! Címünk: ViccBörze Ker-Press Bt. 4401 Nyíregyháza, Hõsök tere 9. e-mail: pistike@pistike.hu Most mond... Kopasz, kigyúrt macsó csávó áll a vasúti hídon és lábánál fogva fejjel lefelé lógatja a szõke ba- rátnõjét. Begurul alájuk egy te- hervonat, erre a csávó így szól: - Na most mondjad, hogy teher- be szeretnél esni, vazeg! Idõpontegyeztetés - Ne értsd félre, hogy már elsõ ta- lálkozásunk alkalmával ilyet kér- dezek, de neked mennyi ideje kell ismerned egy fiút, hogy... szóval érted: hogy testi kapcsolatot léte- síts vele. - Ne haragudj, lehet, hogy kissé konzervatív lány vagyok, de ne- kem ehhez legalább két hónapra van szükségem. - Dehogy haragszom, áprilisban majd hívni foglak! Apuka is jöhet? - Jancsikával csak egy gond van, anyuka. Örökké a lányokat mo- lesztálja, de én leszoktatom róla. - Tessék mondani, nem küldhetném be Jancsika apukáját is az osztály- fõnökhöz? Késés Kovács a pontosság mintaképe, minden nap pontban 9 órakor lép be a munkahelye ajtaján. Fõnöke, aki nagyon szigorú ember, mindig õt állítja a többiek elé mintának. Egy napon azonban Kovács egy órával késõbb érkezik, ru- hája koszos, arcán horzsolásnyomok. - Elnézést, fõnök úr, de sajnos megbotlottam a lépcsõn és legurultam. Két lépcsõfordulót gurultam le, teljesen össze- törtem magam, kis híján meghaltam. A fõnök szúrós szemmel ránéz: - Na, ne vicceljen már! Azt gondolja, elhiszem, hogy két lépcsõfordulót egy teljes óra alatt gurult végig?
  • 20. 2005. január20. oldal Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és nõi szexuá- lis szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nõk vi- szont szívvel. És a végén, soha nem értet- tem, hogy miért csökken a nõi szexuális vágy a nagy ,,Igen!" kimondása után. Pél- dául: Egyik este, múlt héten, feleségemmel feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy és a hormonok, amikor mondta: - Nem tu- dok most, nincsen kedvem..... Csak akar- tam, hogy megölelj egy kicsit. - Miii??? - mondtam - ez most mit jelentsen? És akkor kimondta a mondatot, amelytõl fél minden férj a bolygón: - Te egyszerûen nem érted az én érzelmi igényeimet, amelyekre szük- ségem van mint nõnek, hogy kielégítsem a te férfi testi szükségleteidet. A furcsa arcki- fejezésemre csak azt mondta: - Hát nem tudsz szeretni egyszerûen magam miatt, és nem csak azért amit az ágyban csinálok ve- led? Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordul- tam és elaludtam. Következõ nap felhív- tam a fõnököm és kivettem egy szabadna- pot, hogy egész nap a feleségemmel le- gyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem egy nagy bevásárlóközpontba ahol egy fél emeletnyi nõi ruha üzlet volt. Körbe men- tem vele, amíg kiválasztott néhány drága ruhát. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket vegye meg, így mondtam, hogy megves- szük az összeset. Cipõt is akart, amelyik il- lik a ruhához, mondtam, hogy vegyünk mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az ékszerboltig, ahol vettem gyémánt fülbe- valókat. Mondhatom, hogy itt már nagyon izgatott volt. Biztos arra gondolt, hogy a csõd szélén vagyok. Arra gondoltam, hogy próbára tesz amikor kérte a tenisz csukló- pántot, mert még ha életben nem fogott te- nisz ütõt. Biztos gondolkodásba ejtettem, amikor így válaszoltam: - Persze, drágám. Szerintem már közel volt a szexuális csúcs- hoz az óriási izgalomtól. Végre mosolyog- va szólt: - Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Men- jünk a pénztárhoz. Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek, amikor válaszoltam: - Nem tu- dok most, nincsen kedvem. Az arca eltor- zult és teljesen elsápadt: - Miiii? Akkor el- mondtam: - Csak azt akartam, hogy az öledben tartsad egy kicsit ezeket a ruhá- kat... Te egyszerûen nem érted az én pénz- ügyi gondjaimat, amelyekkel meg kell küz- denem, mint férfinak, hogy kielégítsem a vásárlási vágyadat, mint nõnek. És amikor rám nézet úgy mintha ölni akarna, hozzá- tettem: - Hát nem tudsz szeretni egyszerûen magam miatt, és nem csak azokért a ruhá- kért, amiket veszek neked? Szóval, ma es- te sem lesz dugás... Szexuális szükségletek Szerzõdés A hajófestési munkálatok elvég- zésére kiírt hajógyári pályázat- ra jelentkezett Gazsi és a leg- jobb árat kínálta fel. Az igazga- tó sehogy sem értette, hogyan tudott Gazsi ilyen kedvezõ árat felkínálni, ami miatt erõs minõ- ségi ellenõrzési vizsgálatot követelt. Gazsi megkezdte a munkát, szorgalmasan festett. Az ellen- õrzõ bizottság vizsgálata kiváló festék és festésminõséget állapí- tott meg. A munka befejeztével Gazsi jelenti is az igazgatónak: - Készen vagyok a festéssel. Az igazgató körbejárja a hajót, és csodálkozva állapítja meg, hogy Gazsi csak az egyik olda- lát festette le a hajónak. - Te Gazsi, de miért csak az egyik oldalát festetted le a hajó- nak? - Én úgy csináltam, ahogy a szerzõdésben meg van írva - vá- laszol nyugodtan Gazsi. - De hát hol van ez beleírva a szerzõdésbe? - Itt! Még a szerzõdéskötés kez- detén: ,,Lakatos Gáspár az egyik oldalról, Orient Hajógyár a másik oldalról"...
  • 21. 2005. január 21. oldal Beszélõ béka Egy programozó megy haza éjjel egykor részegen a munkahelyérõl az albérletébe. Egyszer csak elé veti magát egy kicsi béka. Mivel nem sike- rül elsõre ráugrania a kis jószágra, a béka gyorsan kiabálni kezd: - Programozó! Programozó! Én egy elvarázsolt szépséges királykisas- szony vagyok, akit egy gonosz boszorka változtatott át! Csókolj meg, ak- kor visszaváltozom, és már, mint bûbájos királylány megcsókollak! - Hö-hö - mondta a programozó, és zsebre tette a békát. A 4-es villamoson egyszercsak hallja, hogy a béka mocorog a zsebében, hát kiveszi: - Programozó! Programozó! Csókolj meg, akkor visszaváltozom szép ki- rályleánnyá, utána egyszer megdughatsz! - Hö-hö - mondta a programozó, és ismét zsebre tette a békát. Alig ért haza, a béka megint ficánkolni kezdett a zsebében: - Programozó! Programozó! Csókolj meg, meglátod szép királyleánnyá változom, utána egy egész hétig azt csinálsz velem amit akarsz! - Hö-hö - Neee, várj még! Mondd már meg, miért nem akarod, hogy visszaváltoz- zam királyleánynyá, és egy álló hétig minden kívánságod teljesítsem? - Tudod királylány, rengeteg a munkám, stresszben élek, alig vagyok ott- hon, egy királylány púp lenne a hátamon. De egy beszélõ béka? Hö-hö. Az király... Intelligencia Két munkás dolgozik egy építkezésen. Azt kérdezi az egyik a másiktól: - Te komám, hogy van az, hogy mi itt dolgozunk, mint a barom, a nagy pénzt mégis a fõnök veszi fel? - Nem tudom, kérdezd meg tõle! Emberünk odamegy a fõnökhöz és megkérdezi: - Fõnök, hogy van az, hogy mi végezzük el a munkát, a nagy pénzt meg maga veszi fel? - Hát barátom, az intelligencia miatt. - Mi az az intelligencia? - Megmutatom. Nézd, ide teszem a kezem a fára, te meg üsd meg ahogy csak bírod. Így is lesz, de a kellõ pillanatban a fõnök elrántja a kezét, így a munkás a fatörzset találja telibe. Emberünk visszamegy a társához. - Na, megkérdezted? - Igen, meg is mutatom neked. Nézd, ide teszem az arcom elé a kezem, te pedig üsd meg jó erõsen... Szívinfarktus Az íróasztalánál meghalt dolgozót 5 napig nem fedezték fel. Egy kiadó- vállalat fõnökei azt próbálják megállapítani, miképpen fordulhatott elõ, hogy egyik dolgozójuk öt napig halva ült az asztalánál anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy jól van-e? Az 51 éves George Turtlebaum, aki 30 évig korrektorként dolgozott egy new yorki cégnél, szívinfarktust kapott egy olyan úgynevezett ,,nyitott iro- dában", amit 23 másik dolgozóval osztott meg. Hétfõn csendben ,,elpatkolt", de ezt egészen szombat reggelig senki nem vette észre, ami- kor egy takarítómunkás megkérdezte tõle, hogy miért dolgozik még a hétvégén is. A fõnöke, Elliot Wachiaski szerint: ,,George minden reggel az elsõ volt, aki bejött, és az utolsó, aki távozott, tehát senki nem találta szokatlannak, hogy végig ugyanabban a testhelyzetben van, és nem csinál szinte sem- mit. Mindig elmerült a munkájában, és magának való volt." A boncolás kimutatta, hogy már 5 napja halott volt, miután szívinfarktust szenvedett. Ironikus módon, George éppen orvosi szövegeket korrektú- rázott, amikor meghalt. Jótanács: Lehetõleg bökd meg a kollégáid oldalát, idõközönként. Tanulság: Ne dolgozz túl keményen: úgysem veszi észre senki.
  • 22. 2005. január22. oldal – Nem kéne lassan felvarratni a kebleidet szivem? Papagáj A frissen vásárolt szõnyegpadlót fekteti le éppen a szaki. Mikor már ké- szen van, rá akar gyújtani egy cigarettára, de nem találja a csomagot. Mikor éppen keresgéli, látja, hogy egy púp van a szõnyegen. - A fenébe - gondolja magában - egy csomag cigi miatt nem fogom fel- szedni az egészet! Azzal fogja a kalapácsát, és addig üti a púpot, amíg az ki nem lapul. Közben belép a háziasszony, és átnyújt egy csomag cigarettát: - Ezt lent hagyta a nappaliban - mondja - viszont nem látta a papagájo- mat? Optimalizálás A cégnél elõadást tart egy szakértõ a munka optimalizálásáról. A mondandóját a következõ mondattal zárja: - Amit most elmondtam, csak a munkahelyükön alkalmazzák, soha ne próbálják meg otthon! Hátulról egy hang: - Miért? - Mert veszélyes. Én is kipróbáltam otthon a feleségemen. Észrevettem, hogy reggeli készítés közben mindig külön megy el mindenért a hûtõ- höz. Megkérdeztem tõle, nem tudna-e egyszerre több dolgot kivenni. Hátulról egy közbekiabáló: - És, gyorsabb lett? - Hát, igen. Eddig 20 perc alatt csinált reggelit a feleségem, most 7 perc alatt én... Nekem kellett... A kocsmában mondja az egyik részeg a másiknak: - Tudod, komám, a feleségem emlékére iszom. Egy áldott jó asszony volt, minden nap templomba járt, napközben állandóan a Bibliát olvasta, este zsoltárokat énekelt. Egy héten háromszor meghívta a papot és a kántort ebédre. - Akkor a feleséged egy angyal volt. Biztos az Úr ezért szólította magá- hoz. - A fenét szólította! Nekem kellett megfojtanom! A siker titka Tönkre megy egy farm. Miután a farmot megveszi egy grúz, rövid idõn belül az egész kivirágzik, és jó nyereséget hoz. Megkeresik a tulajt és megkérdik, hogyan érte el a gyors sikert. - Bementem a tehenekhez és közöltem velük, hogy vagy tejet vagy marhahúst forgalmazunk. Hiszti Hisztériás beteg a fogászaton. Ahogy közelít a doktor, úgy összeszorítja a száját, hogy mûszerrel se lehetne szétfeszíteni, és mindehhez még arti- kulátlan hangon nyüszít és hörög. - Akarja, hogy kihúzzam a fogát, vagy nem akarja? - kérdezi a doktor dü- hösen. - Persze, hogy akarom - visít a páciens. - Akkor fogja be a száját, és nyissa ki! BetörõA német rendõrség egy betörõt keres, aki - a rendõrség szavával élve - a legostobább bûnözõ, akivel valaha dolguk volt. Az eddig ismeret- len elkövetõ éjszaka betört egy bremeni fakereskedõ cég épületébe. A helyszínelõk szerint elõször feltört egy kávéautomatát, csaknem tel- jesen összetörve a készüléket, de abban csak zsetonok voltak pénz he- lyett. Aztán magához vett egy vezeték nélküli telefont, ami csak az épület földszintjén mûködõképes, majd eltulajdonított egy akkus csa- varhúzót, de a helyszínen hagyta az akkut és a töltõt. Végül a behato- ló megivott egy doboz kólát, amelynek már egy éve lejárt a szavatos- sága. A rendõrség biztos abban, hogy hamarosan nyomára akadnak a betörõnek. - Valószínûleg könnyû lesz kiszúrni. Csupa haszontalan cucc van nála, fáradt, gyomorfájdalmai vannak, és haverjai mind rajta röhögnek - tet- te hozzá a rendõrség szóvivõje. Ki korán kel... János bácsinak feltûnik, hogy a TSZ-elnöknek és az agronómusnak mi- lyen jól megy. Panaszt is tesz náluk, ám azok így felelnek: - Egyszerû az egész! Korán kell kelni. János bácsi másnap korán kel, és látja, hogy a TSZ-elnök meg az ag- ronómus a falusi raktárnál a saját kocsijába dobozokat pakol. Ö is így tesz, és napról napra gazdagabb lesz. Az egyik nap jó munkája ered- ményeképpen jutalomutazást kap Moszkvába, ahová az új Volgájá- val megy. Az egyik reggel kinéz a fényûzõ szálloda ablakán, és látja, hogy a kocsija nincs sehol. - Az anyjukat! Itt még korábban kelnek. Index Férfiember háromsávos autópályán a középsõ sávban halad a kocsijá- val, amikor mûszaki hiba miatt megáll az autó. Lévén nincs jelentõsebb forgalom kirakja a vészvillogót és felhívja a szervizt és várakozik... Pár perc múlva éles dudálást hall a háta mögül. Kiszáll a kocsiból, hogy meg- kérdezze mi a probléma. A kocsiban egy csini szõke nyomja a dudát és dühöng magában. A pasas megkérdezi : - Mi a probléma hölgyem? Láthatja, hogy lerobbant a kocsim. Miért nem kerül ki? Van hely a jobb és a baloldalon is... - Kikerülném én csak elõbb döntse el végre, hogy merre indexel!
  • 23. 2005. január 23. oldal – Mama, tegnap elvesztettema szüzességem, de esküszöm, hogy holnapra megtalálom. Megnyugvás A fõnök meglátogatja kórházban fekvõ beosztottját, aki hamuszürke arccal hever a párnákon, egy oxigénpalack és egy infúziós készülék társaságában. Nézi a fõnök, majd megszólal: - Hát ez igazán megnyugtató. Én mindig azt hittem, hogy maga csak szimulál, de most örömmel látom, hogy valóban beteg. Cadillack Két texasi milliomos bemegy egy autószalonba, ahol luxus Cadillaceket árulnak. Az egyik megkérdezi az eladót: - Mibe kerül a legújabb modell? - Tízezer dollár A texasi már nyúlna a zsebébe, de társa visszatartja. - Szó sincs róla, most rajtam a sor. Te konyakokat fizetted! Felvilágosítás Egy fiatal fiú megkérdezi az apját: - Mondd apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk mindig megvitatjuk a különbözõ méretû és alakú nõi melleket? - Természete- sen fiam, ez teljesen normális. A nõi mellek nagyon is különbözõek, a nõk korának megfelelõen. A húszéveseké olyan, mint egy dinnye, ke- rek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan, mint egy körte, még mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan, mint egy hagyma. - Hagyma? - Igen, ha csak ránézel, sírnod kell! – Ernõ, az lehet, hogy az EU-ban fõtárgyaló vagy,de itthon kuss a neved
  • 24. 2005. január24. oldal Piac - Hello, komám! Hol a francba voltál ebben a nagy meleg- ben? - Reggel korábban keltem a kelleténél, így gondoltam, ki- megyek a piacra. - Te meg a piac... Mikor voltál utoljára? - Bizony, van annak már vagy tíz éve is. Alig ismertem rá. - Akkor az árusoknak jó napjuk volt. - Mibõl gondolod? - Csak onnan, hogy annak idején is minden szart rád tudtak sózni. - Na, ez már rég nem úgy van. Gondolhatod, hogy vénsé- gemre benõtt a fejem lágya. - És, ha szabad kérdeznem miket vettél? - Itt van például mindjárt ez a késkészlet. Óriási vétel volt. Van benne tizenöt kés, és csak ezeröt volt. - De figyelj már. Ez már most rozsdás. - Az igaz, de legalább nem kell idegeskednem, hogy mikor rozsdáll be. Majd jó lesz valamire. - És még mi van a szatyorkádban? - Vettem egy olyan kakukkos órát, hogy az csak na. A ka- kukk direkt nem jön ki belõle, hogy reggel sokáig tudjak aludni, este pedig ne zavarjon a tévézésnél. - És az a zacskós valami? - Ja, az ennivaló a kakukknak. Most le volt ez is értékelve, így gondoltam, veszek vagy négy kilót. - Nem volt egy rossz üzlet, mondhatom!?! - Ez még mind semmi. Megrendeltem egy olyan háztartási robotgépet, ami még mosogatni is tud. Megterít, ebédet fõz, felmossa a konyhát, meg ilyenek. Semmi mást nem kell csinálni, csak jódlizni kell neki. - És tudsz jódlizni? - Nem, de mire megjön, addigra játszva megtanulok. És csak tízezret kellett elõlegbe odaadni. - Kértél róla valami papírt? - Nem. Úgy sokkal drágább lett volna. - És, ha átvertek? - Én is ezt kérdeztem az eladótól, hogy nem ver át? Mire õ azt mondta, hogy nem. Rendes, jóravaló román árus gye- rek volt. És úgy beszélt magyarul? Te, ez nem is román volt... Ez engem átvert... - Mibõl gondolod? - Mikor el akartam volna kezdeni alkudni vele, azt mond- ta, hogy bocsánat, de õ egy szót sem tud magyarul. Köz- ben pedig végig magyarul beszélt - Akkor, most mi lesz? - Látod, ha most nem találkozok veled, akkor soha nem jö- vök rá, hogy átvertek. Neked is pont most kellett erre jön- nöd? Miért nem ülsz inkább otthon? Viszlát! Piaczos Palkó Pécs Kíváncsiság Fárasztó nászéjszaka után az ifjú férj letámolyog a hotel éttermébe. - Kérek egy rántottát hat tojásból, szalonnával, kolbásszal, plusz egy tucat kaviáros tojást és italnak egy liter ginszenggyökérdzsúzt! Ja és a feleségemnek pedig egy fej káposztát és salátát! - Igenis, uram, a feleségének tényleg csak zöldséget vigyek? - Igen. Tudja, csak arra vagyok kíváncsi, hogy enni is úgy eszik-e, mint egy nyúl. Házassági tanácsadás Néhány év veszekedésekkel tarkított házasság után egy férfi és a fe- lesége úgy döntenek, házassági tanácsadóhoz fordulnak. Ahogy megérkeznek, a tanácsadó hellyel kínálja õket és felteszi vitaindító kérdését: - Hogyan látják, mi a probléma? A férfi csak lehorgasztott fejjel hallgat, viszont a feleség 180 km/h-s sebességgel elkezd beszélni, elmondja az összes rossz dolgot a há- zasságukból. A tanácsadó hirtelen odamegy az asszonyhoz, megra- gadja a vállánál és hosszú perceken át szenvedélyesen szájon csó- kolja, majd visszaülteti a helyére. A feleség csak ül szótlanul. A férj hitetlenkedve bámul, hogy mi történt. A tanácsadó a férjhez fordul: - A feleségének erre hetente kétszer szüksége van! A férj megkavarja a fejét és válaszol: - OK. Kedden és csütörtökön tudom õt elhozni ...
  • 25. 2005. január 25. oldal Beszólások 1. Nekiesett, mint vándordiák a ciberelevesnek. 2. Olyan csúnya, hogy a 380 sem baszná meg. 3. Olyan halovány vagy, mint a húszforintos nõnapi hóvirág. 4. Mindig gondold meg mit teszel, lehet hogy ez az utolsó döntésed! 5. A szándékod olyan, mint a pohjanmai vasút. Egyirányú és mocs- kos. 6. Olyan a hangod, mint amikor a szomszéd perzsamacskáját lábtör- lõnek használják. 7. Lecsaplak, mint Liszt a zongorabillentyût. 8. Ne nézzél rám ilyen bután, gázpalack a propán-bután! 9. Az, aki vagy, olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tõle amit mondasz... 10. Esetleg nem tartottad elég magas szintûnek hozzád? 11. Úgy megagyallak, hogy ha hazamész, a szüleid meg fogják kér- dezni tõled, hogy kit keresel. 12. Olyan kevés vagy, hogy téged még bruttósítani sem érdemes. 13. Nem lennék a helyedben, mikor golyó lesz a fejedben... 14. Vigyázat! Fogatlan oroszlánnak is van bolhája! 15. Úgy vezet, mint aki levelezõn szerezte a jogsiját... 16. Vigyázz, mert megakad a torkodon a szád... 17. Vigyázz. A sor után vége a világnak! 18. Rakd sebességbe az agyadat, mielõtt elindítod a szádat! 19. Olyan sárga vagy, mint az a cédula, amit a bíró mutat fel a ra- koncátlankodó focistának. 20. Kísérjen utadon az egy hetes zoknim illata.... 21. Olyan volt vele táncolni mintha egy zongorát tologattál volna. 22. Olyan, mint a szamár: köti magát a karóhoz. 23. Megszívtad, mint kocsmáros a lopót. 24. Mit vágsz olyan képet, mint egy megcímzetlen boríték. 25. Csak azért mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akar- nak elkapni. 26. Akkorát kapsz, hogy a levegõ is megkékül körülötted. 27. Bedõltél, pedig nem is kanyarodtunk... 28. Akkorát verek rád, mint Botond Bizánc kapujára. 29. Egyszerû vagy, mint a félbehajtott káposztalepke... 30. Maradjon már apuka, mert lépten nyomom! Konferencia Két sebész beszélget a konferencia szünetében: - Nálunk olyan magas fokon áll a sebészi tudomány, hogy amikor édes- anyám megvakult, egy hal szemét ültettük be a szeme helyett, és azóta tökéletesen lat! - dicsekszik a szovjet. - Egy hal szemét?! És lát? - Természetesen! - Nálunk meg volt egy érdekes eset: egy asztalos ujjait levágta a szalag- fûrész - mondja erre a magyar. - Volt a közelben egy tehén, levágtuk a tõgyét, és a csecseit varrtuk az ujjak helyébe. Azóta nem csak hogy töké- letesen tudja használni a kezét, de ha elég füvet eszik, napi 7-8 liter tejet is le lehet róla fejni! - Aha, ha elég füvet eszik! És ki látta ezt? - Az a halszemû anyád! Operáció - Doktor úr, ma nagyon sokat operált, kivett egy vakbelet, bõrátültetést végzett, sõt, még levágott egy lábat is. - Hát igen, kollegina... - Csak egy apró dolgot felejtett el... Váltani közben a betegeket.
  • 26. Elõleg 2005. január26. oldal ELÕFIZETÉSI SZELVÉNY Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Elõfizethetõ a Magyar Posta Rt.-nél, vidéken közvetlenül a hírlapkézbesítõknél és a postahivatalok- ban, Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban. Elõfizethetõ belföldre, külföldre és külföldrõl a HELIR-nél: Bp. VIII., Orczy tér 1., tele- fon: 06-1-303-3441, 06-1-303-3442, fax: 06-1-303-3440, e-mail cím: hirlapelofizetes@posta.hu, levélcím: HELIR 1900 BUDAPEST. Megrendelem a Pistikecímû, havonta megjelenõ viccújságot............ példányban az alábbi címre: Megrendelõ neve: ............................................................................... Megrendelõ címe (város): ................................................................. Irányítószám: ...................... utca, tér, lktp., emelet, ajtó: ............................................................. Elõfizetési díj: 1/4 évre 381 Ft, 1/2 évre 762 Ft, 1 évre 1524 Ft. 2004. ................................... hó ........ nap ............................................ aláírás Szerkesztõség, kiadó: Ker–Press Bt. Postacím: 4400 Nyíregyháza, Hõsök tere 9. Tel.: 42/500–936, Fax: 42/500–937. e–mail.: pistike@pistike.hu Web: www.pistike.hu Felelõs kiadó: a bt. képviselõje. Fõszerkesztõ: Száraz Attila. 30/318 11 43 Rajzok: Bacsa, Boucsek, Szmodis Papp Csaba, Giddy Nyomdai elõkészítés: PrSC Grafikai Stúdió 70/33 41 521 Internetszolgáltatónk: a Webpress Terjeszti: Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Nyomás: Inform Média Kft. Nyomda Debrecen Balmazújvárosi u. 11 Nyomdavezetõ: Eiben Tamás ISSN 1416–7735 – Igaz, kicsit unalmasabb mint a régi de mindenben megfelel az EU-s elõírásoknak. – Méghogy teher alatt nõ a pálma? Ki találta ki ezt a hülyeséget?!!! Gyász Kohnné meghal. A temetés után Kohn egy ötszázast dug a búcsúz- tató rabbi zsebébe, aki ezt nagyon kevésnek találja, s kissé bosszúsan mondja: - Nem akarok erõszakos lenni, Kohn úr, de tudnia kell, hogy minél mélyebb a gyász, annál többet illik adni... - Komolyan mondja? Akkor adjon vissza négyszázat! Vizsgálat Az orvos alaposan meg- vizsgálja a beteget, ellen- õrzi a leleteit, de meg sem szólal, csak hümmög a pa- pírok felett. A beteg türel- metlenül kérdezi: - Doktor úr, hat mi bajom van? - Azt majd a boncolás mu- tatja meg. Mángold bemegy a fõnökéhez és félénken azt mondja: - Igazgató úr, szeretnék 20000 forint elõleget. A feleségemnek sürgõ- sen pénzre van szüksége. - Na, és szabad kérdeznem, mire kell a pénz olyan sürgõsen a felesé- gének? - Az igazgató úrnak szabad kérdeznie, nekem nem. Horgászok Két horgász beszélget: - Képzeld, a múltkor magammal vittem a két fiamat horgászni, de aztán nagyon megbántam! - Miért, valamit rosszul csináltak? - Mindent rosszul csináltak! Állan- dóan beszéltek, pedig az elriaszt- ja a halakat. Állandóan himbálták a csónakot, pedig az is elriasztja a halakat! Folyton rossz csalit hasz- náltak, de ez még mind semmi! Sokkal több halat fogtak, mint én! Újdonság Két filmrendezõ beszélget. - Képzeld - lelkendezik az egyik. - Az új filmemet megvette a Delta légitársaság, és a Buda- pest - New York járaton fogják vetíteni az utasoknak! - Hát nem csodálatos? - Meghiszem azt! - így a másik. - Ez lesz az elsõ alkalom, hogy a nézõk nem hagyják el a filmed vetítése közben a termet.
  • 27. 2005. január 27. oldal – Dezsõ, te akartad, hogy az idén is lónak öltözzünk. – Látom Lajoska a szemed csillogásából, hogy megint valami új nyaktörõ figura jutott eszedbe... Új munkaerõ - Te, hallod! A héten felvettem az irodába takarítani egy kislányt, és azt hiszem, nem csináltam vele rossz boltot. - Miért? Tetszel neki? - Jaj, neked mindig csak ez jár az eszedben. Nem errõl van szó. - Lehet másról is szó, ha az ember felvesz dolgozni egy fiatal kislányt? - Bizony, hogy lehet. A tolmács pont leszaladt a boltba, amikor Schmidt úr hívott Berlinbõl. Naná, hogy egy szót sem értettem. Ez a kis csitri elvette tõlem a telefont, és olyan frappánsan lebonyolította az üz- letet, hogy öröm volt hallgatni. - Ezt már nevezem! Látod mit jelent, ha valaki ismer egy nyelvet? - De ezzel még nem volt vége. A következõ telefon Londonból jött. Mondanom sem kell, hogy olyan perfekt angol a csaj, hogy magam sem hittem. - És honnan tudod, hogy ezt a bulit is létrehozta? - Onnan, hogy nem telt el öt perc, és már jött is faxon a megrendelés. - Azt a betyárját. Te aztán rendesem mázlista vagy. - De még ezután is tudott meglepetést okozni. Jolika, a fõkönyvelõ na- gyon elbabrált valamit a mérlegben és kijöttek az APEH-tól revízióra. Ez a kislány néhány mondattal úgy leradírozta õket, felelevenítve a legújabb jogszabályokat, hogy ezeknek annyi idejük marad, hogy kö- szönjenek. Nem gyõzött Jolika hálálkodni neki. - Most õszintén: Te kicsi korodban szart ettél? - Nem, de tudhatnád, hogy a szimatom kifogástalan. - Ha egyszer én is ráakadnék egy ilyen munkaerõre, még azt sem bán- nám, ha öreg és csúnya. - Látnád, hogy kezeli a számítógépet. Olyan programot nyitott meg, ami a karbantartó cég munkatársának sem sikerült. Csak tátottuk azt a nagy bamba szánkat. Azért meglátszik, hogy egyetemet végzett... - Ezt most nem értem! - Pedig egyszerû! Lediplomázott, és megtudta, hogy nálam többet ke- reshet, mint a saját szakterületén. Jelentkezett, és én felvettem! - Egy valamit nem értek. Ha ez a kislány olyan ügyes, olyan jól beszé- li a nyelveket és kitûnõen ért a számítógépekhez, akkor miért nem ne- vezed ki osztályvezetõnek? - Normális vagy? Egy takarítónõt??? Kovács Tamás Zalaegerszeg Egy baj van... Egyik este az ifjú feleség boldogan lép férjecskéje elé: - Nézd, Béla, sikerült amit anynyira szerettél volna. Ma megnagyobbíttat- tam a melleimet. Egy baj van vele, nem lehet hozzányúlni, mert anyaghi- ány miatt nem szilikonból készítették, hanem tejeszacskóból! Írás - Most sokkal jobban néz ki, mint a múltkor - mondja az orvos a bete- gének. - Nyilván azért, mert betartom, ami a gyógyszeres üvegre volt írva. - Mi volt odaírva? - Hogy az üveget tartsuk mindig lezárva. Nõk: A feleség nem tölti otthon az éjszakát. Másnap reggel azt mondja a férjének, hogy az egyik barátnõjénél éjszakázott. A férj felhív a leg- jobb barátnõk közül 10-et, de egyikük sem igazolja az állítást. Férfiak: A férj nem tölti otthon az éjszakát. Másnap reggel azt mondja a fele- ségének, hogy az egyik haverjánál éjszakázott. A feleség felhív a leg- jobb haverok közül 10-et, ebbõl 5 igazolja az éjszakát, a másik öt pe- dig szilárdan állítja, hogy még mindig ott van. Tanulság: A férfiak barátsága erõsebb...
  • 29. 2005. január 29. oldal Nem mindegy Nem mindegy, hogy egyöntetû, vagy hogy ön egy tetû. Nem mindegy, hogy vízibusz, vagy buzi visz. Nem mindegy, hogy mögöttem vagy nem öttem mög. Nem mindegy, hogy a nyúl fingik, vagy a fing nyúlik. Nem mindegy, hogy római pápa vagy pápai roma. Nem mindegy, hogy teniszpálya vagy a pénisztája. Nem mindegy, hogy rovarszervet ivartalanítani, vagy ivarszervet ro- vartalanítani. Nem mindegy, hogy mire fekszel: nedves kõre vagy kedves nõre... Nem mindegy, hogy farkasokkal táncoló, vagy táncosokkal farkaló. Nem mindegy, hogy a nyomodba lépnek, vagy a lépedbe nyomnak! Nem mindegy, hogy helyet cserélni, vagy csehet herélni. Nem mindegy, hogy vörös szalag, vagy szõrös valag. Nem mindegy, hogy erek között egy injekció vagy ínyek között egy erekció. Nem mindegy, hogy véres párbaj, vagy páros vérbaj. Nem mindegy, hogy köhögve röpülsz, vagy röhögve köpülsz. Nem mindegy, hogy erek közt szelektálni, vagy szelek közt erektálni. Nem mindegy, hogy tengeri csata csúcspontja, vagy csengeri tata púp- csontja! Nem mindegy, hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó kecs- ke! Nem mindegy, hogy kicsapongás, vagy picsakongás. Nem mindegy, hogy víz alatt szexelni, vagy szex alatt vizelni. Részeg csöves Egy részeg csöves megy hazafele és közben neki megy minden oszlop- nak. Arra megy egy rendõr és a csöves megkérdi tõle: - Biztos úr, hány púp van a fejemen? - 1,2,3. Három púp! - válaszolja a rendõr. Mire a csöves: - Na jó, még két púp és otthon vagyok. Gyónás Egy falusi fiú elmegy a templomba, hogy meggyónja bûnét a papnak: - Tisztelendõ atyám, találkoztam egy csodálatos fiatal lánynyal és egy kis házikóban együtt aludtunk. - Fiam, ebben nincs semmi bûn. - Mellette feküdtem, de esküszöm, hogy nem nyúltam hozzá, meg se csókoltam, semmi sem történt. - Fiam, ez valóban nem bûn, feloldozlak, ám kárpótlásul igyál meg egy vödör vizet. - De miért atyám? - Azért, mert minden marha vödörbõl iszik. Virágkosár A primadonna a premier után dühösen siet az öltözõjébe. - Mi baj van, mûvésznõ? Kérdezi az öltöztetõnõje. - Óriási siker, öt virágkosarat is kapott. - Igen, de hetet fizettem ki a virágüzletben. Hegyipásztor Iván - a hegyipásztor - már hónapok óta nem volt nõvel. Gondol egyet, letolja a nadrágját, elkapja a legközelebbi nõstény kecs- ke szarvát és megpróbál mögé kerülni. A kecske nem igazán örül a dolognak és elkezd rohanni a falu felé. Iván persze nem engedi, inkább még erõsebben kapaszkodik. Így rohannak át a falun. Az egyik ház elõtt üldögél az öreg muzsik, aki így szól: - Ej, ej, ez az Iván! Ruhára nincs pénze, de robogóra van! ...
  • 30. 2005. január30. oldal Sztárvilág Sztárvilág Sztárszáj-vadász! Küldje be Ön is az adott hónap kedvenc vagy ellenszenves hazai sztárunk egy-egy gondolatát, cselekedetét, megjegyzését, nyilatkozatát! Fûzzön hozzá kommentárt, jelölje meg pontosan a forrást! És mi havonta a 3 legjobbat könyvjutalomban részesítjük! CCíímmüünnkk:: KKeerr--PPrreessss BBtt.. 44440000 NNyyíírrggyyhháázzaa,, HHõõssöökk tteerree 99.. EE--mmaaiill:: ppiissttiikkee@@ppiissttiikkee..hhuu Boggie lázba hozta a csillogó szemû zsürit É vek óta a hazai klubélet egyik ismert figurája, volt idõ, amikor Pély Barnával is zenélt - igaz, nem egymás oldalán. - Sokszor összefutot- tunk különbözõ fellépéseken, ám együtt soha nem léptünk fel. Azért remélem, hogy senki nem hiszi azt, hogy ennek köze van a továbbjutá- somhoz - mondta Csaba, akit legtöbben nem polgári nevén, hanem csak Boogie-ként ismernek. Most akkor zenélt Pély Barnával vagy sem? Nem mintha olyan sokat számítana… Melinda: utálom, ha pornósztárnak hívnak Levente elõtt sokáig titkoltad, mivel foglalkozol. Melinda: - Nem mertem elárulni neki, mert tudtam, hogy nagyon dühös lesz. Sajnos mégis lebuktam. Amikor megtudta, nagyon kiborult, és órá- kig csak futott, hogy így vezesse le a feszültséget. Aztán szakított velem, és három hónapig külön éltünk, de mindennap beszéltünk egymással. Jobban járt volna Levente, ha azonnal beletörõdik szerelme pornós múltjába, mert így sok pénze bánta a telefonálgatást. Gyurcsány lánya 100 forint zsebpénzt kap A politikai kérdések mellett a magánéletérõl is hajlandó volt beszél- ni: elmesélte, hogy iskolai ügyekben neje, pénzügyi téren viszont õ a szigorúbb, Anna lánya például alig 100 forint zsebpénzt kap hetente. „Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy…" Leo önálló show-wal jelentkezik Õ k nem olyan exhibicionisták, mint én, nem akarnak szerepelgetni - folytatta Leo. - Orsi és Gergõ huszonnégy éves ikrek. Talán meglepõ, de jövõ héten mindketten a nyilvánosság elé állnak ve- lem. Abszolút nem meglepõ! Lilu kikészülne a dominóépítéstõl L ilu nem tagadta, hogy izgul, mert szerinte olyan lesz ez számomra, mint egy sportközvetítés, amelyet õ még nem csinált. Az meg meg- nyugtatja, hogy ott lesz mellette Szujó Zoltán sportriporter, a hely- színrõl pedig Dombóvári Vanda jelentkezik. Ez megnyugtató?! VV Sziszi negyven gyil- kos között járt A ValóVilág2 Sziszije ellátogatott az igazi való világba. A napokban negyven gyilkoshoz volt hivatalos, amire, ha visszagondol, még mindig ki- rázza a hideg. … A ValóVilág2 sztárja fotókat vitt ajándékba magáról: - Nagyon örültek a fényképeknek. De bárminek örültek volna, csak az a fontos számukra, hogy legyen valamilyen emlékük errõl a délutánról. Igen, a fiúk nagyon örülhettek a fényké- peknek, mivel a fényképek nagyban old- hatták a bezártság érzetüket…És egyút- tal kellemes pillanatokat is szerezhettek a segítségével maguknak. Természete- sen errõl Sziszi mit sem sejtett, hiszen, ha ezt tudta volna, akkor valószínûleg nem fényképeket vitt volna magával…
  • 31. 2005. január 31. oldal – Ballal röviden megtólya, egy testcsel, lõ, gól! Érdekességek - 4000 évvel ezelõtt Babilonban bevett szokás volt, hogy az esküvõ után a menyasszony apja újdonsült vejét egy hónapig itatta. Az ital mézbõl készült sör volt, innen származik a magyar ,,mézeshetek" il- letve az angol „honeymoon" (mivel a babiloniak holdhónapot hasz- náltak) kifejezés. - A Caesar salátát nem Julius Caesarról nevezték el. Nevét kitalálójá- ról, Caesar Cardinirõl kapta, aki elõször készített ilyet saját, Caesar's Palace éttermében a mexikói Tijuanában. - A civilizáltnak nevezett világ elmúlt 3500 év történelmét végignézve csak 230 békés évet számolhatunk össze. - A földimogyoró a dinamit egyik alkotórésze. - A háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több tehénre. - A heroin eredetileg a Bayer nevû gyógyszergyár védjegye volt - így nevezték el az általuk gyártott morfiumot. - A jojó eredetileg egy Fülöp-szigeteki fegyver volt. - A korabeli írásokból kiderül, hogy Leonardo da Vinci nem tudomá- nyos vagy mûvészi teljesítményére volt a legbüszkébb, hanem arra, hogy puszta kézzel volt képes vasat hajlítani. Számla Egy házaspár egy éjszakát tölt egy hotelben. Reggel, a számla rendezé- sénél, elszörnyülködve látják a 300 dolláros összeget. - Hogyan? Csak egy éjszakát töltöttünk a hotelben! - mondja felháborod- va a férfi. - Na és? - így a hoteligazgató. - Ez egy nagyon drága hotel. Golf pályá- val, teniszpályával, úszómedencével, sportteremmel, bár és vendéglõk- kel, mindezt nem olcsó fenntartani. - De mi nem használtuk egyiket sem a felsoroltaknak! - magyarázza a há- zaspár. - Ha nem használták ki, ez az önök problémája - jött a válasz. - Ebben az esetben, ön 2000 dollárral tartozik nekem - mondta a férfi. - Tudja a feleségem egy kurva, aki egy éjszakára 5000 dollárt kér, tehát kérem rendezze a számlát. - Hogy érti ezt? Én nem feküdtem le a feleségével! - mondja a hoteligaz- gató. - Ha nem használtak ki - ez az ön problémája. A villamoson - Elnézést uram, de nem kapaszkodna inkább az alsó fogantyúban? - Mit zavarja az magát, hogy én hol kapaszkodom? - Csak annyi a kínom, hogy fertelmesen büdös a hóna alja. - Az ön szája szaga sem egy ibolyaillat, asszonyom. - Most kötözködik? Azt hiszi, hogy öröm nekem villamoson utazni? Utoljára talán hat, vagy nyolc éve utaztam tömegközlekedési eszkö- zön, és most sem önszántamból teszem. - Gondolom, mivel én is hasonló cipõben járok. Egy nagyon fontos üz- leti megbeszélésem lesz kilenctõl, és ez a fránya kocsi is most mondta be az unalmast. - Milyenek a véletlenek? Nekem is létfontosságú tárgyalásom lesz ki- lenctõl, és nekem is pont most döglött be ez a rohadt kocsi. - Elnézést, valóban alaposan leizzadtam, de egyrészt úgy el vagyok szokva a mozgástól, hogy nagyon, másrészt pedig ott tologattam a kocsit vagy egy félóráig, de hiába. - Én meg reggel levittem a szemetet, és gondoltam beindítom a gépest, hadd melegedjen. Ekkor ért a nagy meglepetés, mert az éjszaka vala- ki kilopta belõle az aksit. Én meg úgy eltököltem az idõt, hogy nem volt idõm fogat mosni. Tényleg. Nincs véletlenül egy rágója? Nem sze- retném, ha az üzletfelem kellemetlen benyomással távozna. - De. Véletlenül van. És merõ véletlenségbõl az irodámban váltóing és dezodor is van. Így nekem sem kell szégyenkeznem. - Mivel foglalkozik, ha már ilyen szépen összemelegedtünk? - Egy export-import vállalatnak vagyok az üzletkötõje, és egy hatal- mas szállítmány a tétje a mai megbeszélésnek. - Hol lesz a találkozója? - Az Iparkamarában kell találkoznom kilenckor, valami Kovácsnéval... - Azt hiszem, egy helyre megyünk. Kovácsné vagyok. - Hát ez jó! Mindjárt elröhögöm magam. Hogy mennyire izgultam emi- att a találkozó miatt. Egyébként már nem is büdös a szája. Látja, mit tesz egy rágó? - Végül is, az ön hónaljszaga sem olyan bántó. - Akkor? Vehetem úgy, hogy az üzletet megkötöttük? - Kell ezt tovább ragozni? Gratulálok magunknak! D. Mónika Eger Krémsajt Házaspár elviszi serdülõ fiát az orvoshoz. A gyerek kiváló egészségnek örvend, azonban a fütyülõje nagyon pici. Az orvos megvizsgálja, majd a következõt tanácsolja a házaspárnak: - Semmi gond, adjanak neki minden reggel két kiflit, meg egy doboz krémsajtot, az majd segít. Másnap reggel jön le a fiú a reggelizõ asztalhoz, és azt látja, hogy egy nagy kosár kifli és öt doboz krémsajt van az asztalon. - Ezt nekem kell megennem? - kérdezi. - Nem, kisfiam - feleli az anyja. - Csak egy dobozzal, a többi apádé... Jótanács Egy fiatal lány kérdezi a barátnõjétõl: - A múltkor megismerkedtem egy férfivel, aki azt kérte, legyünk bará- tok. Azt tudom, mit kell kezdeni egy szeretõvel, de mihez kezdjek egy baráttal? - Ugyanazt drágám, csak nem olyan sûrûn...