SlideShare a Scribd company logo
1 of 84
A Második Döntés
Az életvitelemmel kapcsolatban, hogy Mit Teszek vagy Nem Teszek, a Második Döntésem
tükrében megláttam, vissza emlékeztem az Első ilyen jellegű Döntésemre.
1991. Július 22.-én az egyetlen fiam születése napján (1 évet töltött), 13 évnyi dohányzás
után, ELDÖNTÖTTEM, hogy soha nem fogok dohányozni, amit mind a mai napig 2014. Július
6. meg is tartottam.
Miért annyira fontos a 2014. Július 6.-a?
Mert ma van a szeretett feleségem születésnapja, aminek alkalmából jó egészséget és sok
boldogságot kívánok neki. Nem értek a számmisztikához, és nem tudom, hogy van-e
kapcsolat, és ha van hogyan, a két fontos dátum között, de Ma is hoztam egy fontos döntést,
ma is DÖNTÖTTEM egy, a számomra nagyon fontos dologban.
Ami az egészségemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy?
Az életem történései, és az azon való folyamatos rágódásaim – bánkódásom miatt (még az
öngyilkosság is megfordult a fejemben). Úgy, 2003-2004 környékétől, amikor is mindegyik
gyermekünk kirepült a családi fészekből, és a feleségem szenvedését látva nap mint nap
(szerintem őt is megviselte a gyermekeink kirepülése, ami arra a friss sebre következett,
hogy 2000. szeptember 17.-én, 33 éves korában meghalt az öccse), egyre mélyebbre és
mélyebbre csúsztam.
Ma reggel, úgy keltem fel, hogy EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB! A tegnap vettem egy futócipőt
és egy melegítőt, nemsokára megmutatom.
Ma reggel felhúztam a futó cipőmet, és célul tűztem ki, hogy újra elkezdem a futást (a90-es
években, volt időszak, amikor minden reggel fúttam a mátyásföldi focipályáig, ott 5 kört a
salakon, haza, zuhanyoztam és mentem dolgozni.). Rájöttem, hogy lehetnek a
körülményeim a lehető legjobbak, de ha a fizikai kondícióm – az egészségem gyenge,
VEGETÁLNI lehet, De Boldog Életet Élni Nem. Míg, jó fizikai kondíció – egészség esetén az
embernek még a nehézségek (legyenek azok akár a legnagyobbak) sem okoznak valódi
problémákat, megoldatlan akadályokat.
Ami az egészségemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy jó fizikai kondícióban fogom tartani
magamat, a szöveges diák után bemutatom, hogy hogyan és mit csinálok!
Ami a pénzügyemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy?
1972 óta végzek rendszeres fizikai munkát. 1977.-ig csak a nyári vakációban, a legtöbb
napot, amit csak lehetett, dolgoztam Székelyudvarhelyen a szombatfalvi pékségben,
kezdetben mint „panakodár”, később, a szalag végén, raktam ládákba az éppen kisült
kenyereket. Bejelentett, teljes idejű munkás 1997. Szeptember 1.-től vagyok, mind a mai
napig (2014.07.06).
Nem vagyok elégedetlen az életemmel, de a folyamatosan szűkülő munkaerőpiac
történései, a bizonytalan és kiszámíthatatlan nyugdíj, és hogy öregszem (romlanak a
lehetőségeim a munkaerő piacon) arra késztettek, hogy a pénzügyeimet is JÓL átgondoljam.
Úgy érzem, hogy még nagyon sok nagyszerű dolgot tudok véghez vinni. Több egyesületben
is benne voltam, akár mint alapító tag is, DE mindig a pénz hiánya volt a legnagyobb
probléma.
Mindig szerettem közösségekhez tartozni, de Ma végérvényesen ELDÖNTÖTTEM, hogy csak
olyan közösség munkájába veszek részt, ahol a PÉNZ nem okozhat problémát, mert van
belőle éppen elég, és szívvel – lélekkel - kitartással, fel fogom építeni az üzletemet és az
újkori életemet EGYSZERRE.
Nyugdíj
Miért dolgoznád le az egész életedet a szokványos, reggeltől estig
munkával, ha az csak arra elég, hogy napról napra élj, és ráadásul, azt
sem tudhatod biztosan, hogy lesz-e nyugdíjad vagy sem, és ha lesz is,
mennyi lesz az, és mire lesz elég?
Mikor akarsz élni?
Mikor akarsz valóban Élni? Mert a reggeltől – estig tartó állandó
munka, a sárga csekkek fizetése, sokkal inkább robot, kényszer, mint
valódi élet.
Online MLM
Minden Empower Network tag rendelkezik a "Viral Blogging System" Profi Online MLM
termékkel, amit arra használnak, hogy egyszerre építsék fel az üzletüket és az életüket!
"Fedezd fel, hogy Hogyan Építheted fel a Saját Jövedelmező Üzletedet és Boldog Életedet
Egyszerre, akár Pár Hónap Alatt, különösebb felkészültség és előképzettség nélkül„
A „KAPU” a Te Sikeres Üzletedhez, a Boldog Életedhez a
"Viral Blogging System„
IDE KATTINTVA LÉPJ BE RAJTA MOST!
Most következzenek a képek a Ma reggeli futásomról!

More Related Content

Viewers also liked

1 Tsu 津市, Tsu-shi MIE by ©Francisco Barberá in Japan
1 Tsu  津市, Tsu-shi  MIE   by ©Francisco Barberá in Japan  1 Tsu  津市, Tsu-shi  MIE   by ©Francisco Barberá in Japan
1 Tsu 津市, Tsu-shi MIE by ©Francisco Barberá in Japan B & M Co., Ltd.
 
第14期极客活动:触景无限增强现实
第14期极客活动:触景无限增强现实第14期极客活动:触景无限增强现实
第14期极客活动:触景无限增强现实geekparknet
 
Chapter7
Chapter7Chapter7
Chapter7cprue22
 
Presentacionfotos samigirgis
Presentacionfotos samigirgisPresentacionfotos samigirgis
Presentacionfotos samigirgislideresacademicos
 
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding Aluminium
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding AluminiumAluminium Interior Wall Cladding from Gooding Aluminium
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding AluminiumKatie Brown
 
Presentacion fotos donna chollett
Presentacion fotos donna chollettPresentacion fotos donna chollett
Presentacion fotos donna chollettlideresacademicos
 
Presentacion fotos adrian pierini
Presentacion fotos adrian pieriniPresentacion fotos adrian pierini
Presentacion fotos adrian pierinilideresacademicos
 
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur Purnama
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur PurnamaEPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur Purnama
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur PurnamaEnterprise PHP Center
 
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketing
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketingNES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketing
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketingNUSEntrepreneurs
 
O2O与本地生活平台
O2O与本地生活平台O2O与本地生活平台
O2O与本地生活平台geekparknet
 
Real Estate Twitter Training
Real Estate Twitter TrainingReal Estate Twitter Training
Real Estate Twitter TrainingCuraytor
 
Coming Trends in Social Gaming - 6waves
Coming Trends in Social Gaming - 6wavesComing Trends in Social Gaming - 6waves
Coming Trends in Social Gaming - 6wavesSociality Rocks!
 
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá B & M Co., Ltd.
 
Viewers also liked (16)

LA Erick Jones Fotos
LA Erick Jones FotosLA Erick Jones Fotos
LA Erick Jones Fotos
 
1 Tsu 津市, Tsu-shi MIE by ©Francisco Barberá in Japan
1 Tsu  津市, Tsu-shi  MIE   by ©Francisco Barberá in Japan  1 Tsu  津市, Tsu-shi  MIE   by ©Francisco Barberá in Japan
1 Tsu 津市, Tsu-shi MIE by ©Francisco Barberá in Japan
 
第14期极客活动:触景无限增强现实
第14期极客活动:触景无限增强现实第14期极客活动:触景无限增强现实
第14期极客活动:触景无限增强现实
 
Chapter7
Chapter7Chapter7
Chapter7
 
Presentacionfotos samigirgis
Presentacionfotos samigirgisPresentacionfotos samigirgis
Presentacionfotos samigirgis
 
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding Aluminium
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding AluminiumAluminium Interior Wall Cladding from Gooding Aluminium
Aluminium Interior Wall Cladding from Gooding Aluminium
 
Pres sponsors eng
Pres sponsors engPres sponsors eng
Pres sponsors eng
 
Evelyn cruz fotos
Evelyn cruz fotosEvelyn cruz fotos
Evelyn cruz fotos
 
Presentacion fotos donna chollett
Presentacion fotos donna chollettPresentacion fotos donna chollett
Presentacion fotos donna chollett
 
Presentacion fotos adrian pierini
Presentacion fotos adrian pieriniPresentacion fotos adrian pierini
Presentacion fotos adrian pierini
 
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur Purnama
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur PurnamaEPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur Purnama
EPHPC Webinar Slides: Unit Testing by Arthur Purnama
 
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketing
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketingNES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketing
NES Enterprise Series 2010 - The art of personal marketing
 
O2O与本地生活平台
O2O与本地生活平台O2O与本地生活平台
O2O与本地生活平台
 
Real Estate Twitter Training
Real Estate Twitter TrainingReal Estate Twitter Training
Real Estate Twitter Training
 
Coming Trends in Social Gaming - 6waves
Coming Trends in Social Gaming - 6wavesComing Trends in Social Gaming - 6waves
Coming Trends in Social Gaming - 6waves
 
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá
Visitando templos en Nagoya Japón by Paco Barberá
 
Similar to Online mlm

Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!
Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!
Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!DXN
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv
DXN Siker Egészség Jólét TervDXN Siker Egészség Jólét Terv
DXN Siker Egészség Jólét TervDXN
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN ganoderma kávé
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN ganoderma kávé
 
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét Terv
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét TervDXN bemutató - Siker Egészség Jólét Terv
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét TervDXN ganoderma kávé
 
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnak
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnakDXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnak
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnakMarta Veres
 
MLM Plusz pénzforrás
MLM Plusz pénzforrásMLM Plusz pénzforrás
MLM Plusz pénzforrásDXN
 
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!MLM - megoldás a legtöbb problémádra!
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!DXN
 
Tegyen önmagáért itt és most!
Tegyen önmagáért itt és most!Tegyen önmagáért itt és most!
Tegyen önmagáért itt és most!DXN
 
Similar to Online mlm (12)

Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!
Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!
Válaszd a jólétet! Útmutató az anyagi felemelkedéshez, biztonsághoz!
 
Hiteles információk az MLM szakmáról!
Hiteles információk az MLM szakmáról!Hiteles információk az MLM szakmáról!
Hiteles információk az MLM szakmáról!
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv
DXN Siker Egészség Jólét TervDXN Siker Egészség Jólét Terv
DXN Siker Egészség Jólét Terv
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
 
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
DXN Siker Egészség Jólét Terv! A SEJT!
 
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét Terv
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét TervDXN bemutató - Siker Egészség Jólét Terv
DXN bemutató - Siker Egészség Jólét Terv
 
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnak
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnakDXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnak
DXN - egy lehetőség, hogy jobb életet teremts magadnak
 
MLM Plusz pénzforrás
MLM Plusz pénzforrásMLM Plusz pénzforrás
MLM Plusz pénzforrás
 
A kevesebb ereje
A kevesebb erejeA kevesebb ereje
A kevesebb ereje
 
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!MLM - megoldás a legtöbb problémádra!
MLM - megoldás a legtöbb problémádra!
 
DXN - Gazdagodj okosan program.
DXN - Gazdagodj okosan program.DXN - Gazdagodj okosan program.
DXN - Gazdagodj okosan program.
 
Tegyen önmagáért itt és most!
Tegyen önmagáért itt és most!Tegyen önmagáért itt és most!
Tegyen önmagáért itt és most!
 
Online mlm

  • 1. A Második Döntés Az életvitelemmel kapcsolatban, hogy Mit Teszek vagy Nem Teszek, a Második Döntésem tükrében megláttam, vissza emlékeztem az Első ilyen jellegű Döntésemre. 1991. Július 22.-én az egyetlen fiam születése napján (1 évet töltött), 13 évnyi dohányzás után, ELDÖNTÖTTEM, hogy soha nem fogok dohányozni, amit mind a mai napig 2014. Július 6. meg is tartottam. Miért annyira fontos a 2014. Július 6.-a? Mert ma van a szeretett feleségem születésnapja, aminek alkalmából jó egészséget és sok boldogságot kívánok neki. Nem értek a számmisztikához, és nem tudom, hogy van-e kapcsolat, és ha van hogyan, a két fontos dátum között, de Ma is hoztam egy fontos döntést, ma is DÖNTÖTTEM egy, a számomra nagyon fontos dologban.
  • 2. Ami az egészségemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy? Az életem történései, és az azon való folyamatos rágódásaim – bánkódásom miatt (még az öngyilkosság is megfordult a fejemben). Úgy, 2003-2004 környékétől, amikor is mindegyik gyermekünk kirepült a családi fészekből, és a feleségem szenvedését látva nap mint nap (szerintem őt is megviselte a gyermekeink kirepülése, ami arra a friss sebre következett, hogy 2000. szeptember 17.-én, 33 éves korában meghalt az öccse), egyre mélyebbre és mélyebbre csúsztam. Ma reggel, úgy keltem fel, hogy EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB! A tegnap vettem egy futócipőt és egy melegítőt, nemsokára megmutatom. Ma reggel felhúztam a futó cipőmet, és célul tűztem ki, hogy újra elkezdem a futást (a90-es években, volt időszak, amikor minden reggel fúttam a mátyásföldi focipályáig, ott 5 kört a salakon, haza, zuhanyoztam és mentem dolgozni.). Rájöttem, hogy lehetnek a körülményeim a lehető legjobbak, de ha a fizikai kondícióm – az egészségem gyenge, VEGETÁLNI lehet, De Boldog Életet Élni Nem. Míg, jó fizikai kondíció – egészség esetén az embernek még a nehézségek (legyenek azok akár a legnagyobbak) sem okoznak valódi problémákat, megoldatlan akadályokat. Ami az egészségemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy jó fizikai kondícióban fogom tartani magamat, a szöveges diák után bemutatom, hogy hogyan és mit csinálok!
  • 3. Ami a pénzügyemet illeti, ELDÖNTÖTTEM, hogy? 1972 óta végzek rendszeres fizikai munkát. 1977.-ig csak a nyári vakációban, a legtöbb napot, amit csak lehetett, dolgoztam Székelyudvarhelyen a szombatfalvi pékségben, kezdetben mint „panakodár”, később, a szalag végén, raktam ládákba az éppen kisült kenyereket. Bejelentett, teljes idejű munkás 1997. Szeptember 1.-től vagyok, mind a mai napig (2014.07.06). Nem vagyok elégedetlen az életemmel, de a folyamatosan szűkülő munkaerőpiac történései, a bizonytalan és kiszámíthatatlan nyugdíj, és hogy öregszem (romlanak a lehetőségeim a munkaerő piacon) arra késztettek, hogy a pénzügyeimet is JÓL átgondoljam. Úgy érzem, hogy még nagyon sok nagyszerű dolgot tudok véghez vinni. Több egyesületben is benne voltam, akár mint alapító tag is, DE mindig a pénz hiánya volt a legnagyobb probléma. Mindig szerettem közösségekhez tartozni, de Ma végérvényesen ELDÖNTÖTTEM, hogy csak olyan közösség munkájába veszek részt, ahol a PÉNZ nem okozhat problémát, mert van belőle éppen elég, és szívvel – lélekkel - kitartással, fel fogom építeni az üzletemet és az újkori életemet EGYSZERRE.
  • 4. Nyugdíj Miért dolgoznád le az egész életedet a szokványos, reggeltől estig munkával, ha az csak arra elég, hogy napról napra élj, és ráadásul, azt sem tudhatod biztosan, hogy lesz-e nyugdíjad vagy sem, és ha lesz is, mennyi lesz az, és mire lesz elég? Mikor akarsz élni? Mikor akarsz valóban Élni? Mert a reggeltől – estig tartó állandó munka, a sárga csekkek fizetése, sokkal inkább robot, kényszer, mint valódi élet.
  • 5. Online MLM Minden Empower Network tag rendelkezik a "Viral Blogging System" Profi Online MLM termékkel, amit arra használnak, hogy egyszerre építsék fel az üzletüket és az életüket! "Fedezd fel, hogy Hogyan Építheted fel a Saját Jövedelmező Üzletedet és Boldog Életedet Egyszerre, akár Pár Hónap Alatt, különösebb felkészültség és előképzettség nélkül„ A „KAPU” a Te Sikeres Üzletedhez, a Boldog Életedhez a "Viral Blogging System„ IDE KATTINTVA LÉPJ BE RAJTA MOST! Most következzenek a képek a Ma reggeli futásomról!
  • 6. Online MLM Minden Empower Network tag rendelkezik a "Viral Blogging System" Profi Online MLM termékkel, amit arra használnak, hogy egyszerre építsék fel az üzletüket és az életüket! "Fedezd fel, hogy Hogyan Építheted fel a Saját Jövedelmező Üzletedet és Boldog Életedet Egyszerre, akár Pár Hónap Alatt, különösebb felkészültség és előképzettség nélkül„ A „KAPU” a Te Sikeres Üzletedhez, a Boldog Életedhez a "Viral Blogging System„ IDE KATTINTVA LÉPJ BE RAJTA MOST! Most következzenek a képek a Ma reggeli futásomról!
  • 7.
  • 8.
  • 9.
  • 10.
  • 11.
  • 12.
  • 13.
  • 14.
  • 15.
  • 16.
  • 17.
  • 18.
  • 19.
  • 20.
  • 21.
  • 22.
  • 23.
  • 24.
  • 25.
  • 26.
  • 27.
  • 28.
  • 29.
  • 30.
  • 31.
  • 32.
  • 33.
  • 34.
  • 35.
  • 36.
  • 37.
  • 38.
  • 39.
  • 40.
  • 41.
  • 42.
  • 43.
  • 44.
  • 45.
  • 46.
  • 47.
  • 48.
  • 49.
  • 50.
  • 51.
  • 52.
  • 53.
  • 54.
  • 55.
  • 56.
  • 57.
  • 58.
  • 59.
  • 60.
  • 61.
  • 62.
  • 63.
  • 64.
  • 65.
  • 66.
  • 67.
  • 68.
  • 69.
  • 70.
  • 71.
  • 72.
  • 73.
  • 74.
  • 75.
  • 76.
  • 77.
  • 78.
  • 79.
  • 80.
  • 81.
  • 82.
  • 83.
  • 84. Online MLM Minden Empower Network tag rendelkezik a "Viral Blogging System" Profi Online MLM termékkel, amit arra használnak, hogy egyszerre építsék fel az üzletüket és az életüket! "Fedezd fel, hogy Hogyan Építheted fel a Saját Jövedelmező Üzletedet és Boldog Életedet Egyszerre, akár Pár Hónap Alatt, különösebb felkészültség és előképzettség nélkül„ A „KAPU” a Te Sikeres Üzletedhez, a Boldog Életedhez a "Viral Blogging System„ IDE KATTINTVA LÉPJ BE RAJTA MOST!