SlideShare a Scribd company logo
Évközi III Vasárnap  A-év M áté  4,12-23
Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába.
Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban,
Zebulon és Naftali határában,
hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
,,Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája;
a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott
akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk''
Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani:
„ Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.''
Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét,
amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis.
Azt mondta nekik: ,,Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!''
Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost
a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat.
És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Jézus ezután bejárta egész Galileát.
Tanított a zsinagógáikban,
hirdette az ország örömhírét,
és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.
Ezek az Evangélium Igéi Máté  4,12-23 www.micromedia.unisal.it

More Related Content

More from Bőjte Mihály

Gyumolcsolto
GyumolcsoltoGyumolcsolto
Gyumolcsolto
Bőjte Mihály
 
I felev osszefog
I felev osszefogI felev osszefog
I felev osszefog
Bőjte Mihály
 
Szűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten AnyjaSzűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten Anyja
Bőjte Mihály
 
o_antifona_ossz
o_antifona_osszo_antifona_ossz
o_antifona_ossz
Bőjte Mihály
 
Rom
RomRom
11evkza
11evkza11evkza
kollegium2
kollegium2kollegium2
kollegium2
Bőjte Mihály
 
10evka
10evka10evka
Husvn
HusvnHusvn
Ncsutortok
NcsutortokNcsutortok
Ncsutortok
Bőjte Mihály
 

More from Bőjte Mihály (20)

Gyumolcsolto
GyumolcsoltoGyumolcsolto
Gyumolcsolto
 
I felev osszefog
I felev osszefogI felev osszefog
I felev osszefog
 
Nagybojt Magyarazat
Nagybojt MagyarazatNagybojt Magyarazat
Nagybojt Magyarazat
 
Legnagyobb
LegnagyobbLegnagyobb
Legnagyobb
 
Ige201001
Ige201001Ige201001
Ige201001
 
Szűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten AnyjaSzűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten Anyja
 
o_antifona_ossz
o_antifona_osszo_antifona_ossz
o_antifona_ossz
 
19
1919
19
 
Rom
RomRom
Rom
 
15
1515
15
 
14
1414
14
 
Peter Pal
Peter PalPeter Pal
Peter Pal
 
11evkza
11evkza11evkza
11evkza
 
kollegium2
kollegium2kollegium2
kollegium2
 
10evka
10evka10evka
10evka
 
Korunk Paradoxona
Korunk ParadoxonaKorunk Paradoxona
Korunk Paradoxona
 
Husvn
HusvnHusvn
Husvn
 
Husvetharm
HusvetharmHusvetharm
Husvetharm
 
Husvetmas
HusvetmasHusvetmas
Husvetmas
 
Ncsutortok
NcsutortokNcsutortok
Ncsutortok
 

Evkozi Harmadika