Camille  Jacob  Pissarro (1830-1903) Camille  Jacob  Pissarro Camille  Jacob  Pissarro
Camille Pissarro (1830-1903) Camille Jacob Pissarro  (Saint Thomas, 1830. július 10. — Párizs, 1903. november 13.) francia  impresszionista  és  divizionista  festő. Portugál származású francia zsidó családban született Saint Thomas szigetén, e sziget akkor dán fennhatóság alá tartozott. Iskoláit Franciaországban végezte. 1847-től apja üzleti vállalkozásában dolgozott szülőföldjén. 1852-ben Caracasba szökött egy dán festővel, 1854-ig maradt Venezuelában. Hazatérésekor apja beleegyezett, hogy a festői pályát válassza, s Párizsba adta tanulni. 25 évesen, 1855-ben Párizsba költözött és beiratkozott a francia tájképfestő Camille Corot iskolájába. Először a barbizoni iskola követője lett, majd csatlakozott az impresszionistákhoz. 1870-ben, a francia-porosz háború kitörésekor Angliába menekült, ott vette feleségül élettársát (Julie Vellay), akitől már két gyermeke született. Idősebbik fia, Lucien festő lett, s szinte mindig Londonban élt. Pissarro Angliában Turner és Constable alkotásait tanulmányozta. A porosz háború után visszatért Louveciennes-be, házát feldúlva és kifosztva találta, 1.500 otthagyott vászonból, mely közt Monet képek is voltak, mindössze 40 darabot talált meg. 1872-ben visszaköltözött Pontoise-ba, a tőle fiatalabb Paul Cézanne is utána ment. Innen jártak be Párizsba és 1874-86 között az impresszionisták nyolc kiállításán Pissarro is bemutatta alkotásait. Pissarro szerelmese volt a természetnek, minden évszaknak, minden napszaknak. Természete barátságos volt, mindenki szerette. Jó pedagógiai érzékkel bírt, az egymással is erősen vitatkozó fiatal impresszionistákat sikerült összetartania. Pissarro személyiségét mindenki tisztelte. Paul Gauguin mindig mesterének vallotta Pissarrot, de egyengette Paul Cézanne, fia és az amerikai Mary Cassatt kibontakozását is. A fényhatások fokozását átlós irányban húzott ecsetvonásokkal, a színhatás hangsúlyozását pedig a háttérben szétszórt foltokkal és egymást keresztező ecsetvonásokkal érte el. Ez a festési mód kapcsolatba hozta őt a divizionista Paul Signac-kal és Georges Seurat-val, ő is elmerült a divizionista stílus tanulmányozásában, s velük állított ki 1885-ben. Az 1890-es évektől visszatért az impresszionista stílushoz, mert azzal Párizst, a fény- és árnyékhatásokat jobban tudta érzékeltetni. Wiki
Remetelak  Pontoise, 1867
Louveciennes:  Versailles i út 1870
Virágba borult gyümölcsöskert  Louveciennes ben , 1872
A  Pontoise -i híd , 1873
Fehér zselé  ( Dér ), 1873
Napfényes  Pontoise -i út , 1874
Paul Cézanne 1874
Aratás,  187 6
A remetalak pajtáinál 1877
Pontoise -i konyhakert fákkal , 1877
Pihenő   a  Pontoise -i fáknál 1878
Parasztkislány pálcával 1881
Aratás, 1882
Madame Pissarro  arcképe Hímzés az ablaknál 1878-79
Mészárszék 1883
Almaszedők  Eragny-sur-Epte -nél , 1888
Hyde Park, London, 1890
Mirbeau kert Damps-ban, 1891
Napnyugta  St. Charles -nál , Eragny ban , 1891
Kew,  a fő üvegházhoz vezető ösvény , 1892
A Párizsi La Havre tér , 1893
Reggeli napfény a havon , Eragny-Sur-Epte -ben , 1895
Eragny-sur-Epte -i mosónők , 1895
Varró lány , 1895
Rouen  a Fűszer utcája 1898
A francia színház tere, 1898
Eragny -i kertművész , 1898
Opera sugárút, Párizs, 1898
Le Pont-Neuf, Párizs 1902
Vége Pissarro sajátos stílusát az 1880-1890-es évekhez közeledve találta meg, az impresszionizmus és a  pointillizmus  tanulságai mentén érkezett el az ő nagyon gazdag  koloritjához , amely határozott rajztudással párosult. A festészeti műfajt tekintve elsősorban tájképfestő volt, de festett sikeres portrékat, aktokat, csendéleteket is.  Szinte fáradhatatlanul rajzolt, s készített rézkarcokat, rézmetszeteket és litográfiákat. A párizsiak elé tárta saját fővárosuk jellegzetes részleteit, és a francia vidéket a korabeli jellemző vonásokkal, azt a Párizst, s azt a párizsi régiót örökítette meg, amelynek képét sokáig őrizte s talán őrzi még ma is a francia nép és a világ a 19. és 20. század fordulójának civilizált nagyhatalmi központjáról. Képek: Internet Szöveg: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Camille_Pissarro Zene: Aznavour - Il faut savoir Magyar változat: Kapitán József Önarckép, 1873

Camille Jacob Pissarro

  • 1.
    Camille Jacob Pissarro (1830-1903) Camille Jacob Pissarro Camille Jacob Pissarro
  • 2.
    Camille Pissarro (1830-1903)Camille Jacob Pissarro  (Saint Thomas, 1830. július 10. — Párizs, 1903. november 13.) francia impresszionista  és  divizionista  festő. Portugál származású francia zsidó családban született Saint Thomas szigetén, e sziget akkor dán fennhatóság alá tartozott. Iskoláit Franciaországban végezte. 1847-től apja üzleti vállalkozásában dolgozott szülőföldjén. 1852-ben Caracasba szökött egy dán festővel, 1854-ig maradt Venezuelában. Hazatérésekor apja beleegyezett, hogy a festői pályát válassza, s Párizsba adta tanulni. 25 évesen, 1855-ben Párizsba költözött és beiratkozott a francia tájképfestő Camille Corot iskolájába. Először a barbizoni iskola követője lett, majd csatlakozott az impresszionistákhoz. 1870-ben, a francia-porosz háború kitörésekor Angliába menekült, ott vette feleségül élettársát (Julie Vellay), akitől már két gyermeke született. Idősebbik fia, Lucien festő lett, s szinte mindig Londonban élt. Pissarro Angliában Turner és Constable alkotásait tanulmányozta. A porosz háború után visszatért Louveciennes-be, házát feldúlva és kifosztva találta, 1.500 otthagyott vászonból, mely közt Monet képek is voltak, mindössze 40 darabot talált meg. 1872-ben visszaköltözött Pontoise-ba, a tőle fiatalabb Paul Cézanne is utána ment. Innen jártak be Párizsba és 1874-86 között az impresszionisták nyolc kiállításán Pissarro is bemutatta alkotásait. Pissarro szerelmese volt a természetnek, minden évszaknak, minden napszaknak. Természete barátságos volt, mindenki szerette. Jó pedagógiai érzékkel bírt, az egymással is erősen vitatkozó fiatal impresszionistákat sikerült összetartania. Pissarro személyiségét mindenki tisztelte. Paul Gauguin mindig mesterének vallotta Pissarrot, de egyengette Paul Cézanne, fia és az amerikai Mary Cassatt kibontakozását is. A fényhatások fokozását átlós irányban húzott ecsetvonásokkal, a színhatás hangsúlyozását pedig a háttérben szétszórt foltokkal és egymást keresztező ecsetvonásokkal érte el. Ez a festési mód kapcsolatba hozta őt a divizionista Paul Signac-kal és Georges Seurat-val, ő is elmerült a divizionista stílus tanulmányozásában, s velük állított ki 1885-ben. Az 1890-es évektől visszatért az impresszionista stílushoz, mert azzal Párizst, a fény- és árnyékhatásokat jobban tudta érzékeltetni. Wiki
  • 3.
  • 4.
  • 5.
    Virágba borult gyümölcsöskert Louveciennes ben , 1872
  • 6.
    A Pontoise-i híd , 1873
  • 7.
    Fehér zselé ( Dér ), 1873
  • 8.
    Napfényes Pontoise-i út , 1874
  • 9.
  • 10.
  • 11.
  • 12.
    Pontoise -i konyhakertfákkal , 1877
  • 13.
    Pihenő a Pontoise -i fáknál 1878
  • 14.
  • 15.
  • 16.
    Madame Pissarro arcképe Hímzés az ablaknál 1878-79
  • 17.
  • 18.
  • 19.
  • 20.
  • 21.
    Napnyugta St.Charles -nál , Eragny ban , 1891
  • 22.
    Kew, afő üvegházhoz vezető ösvény , 1892
  • 23.
    A Párizsi LaHavre tér , 1893
  • 24.
    Reggeli napfény ahavon , Eragny-Sur-Epte -ben , 1895
  • 25.
  • 26.
  • 27.
    Rouen aFűszer utcája 1898
  • 28.
  • 29.
  • 30.
  • 31.
  • 32.
    Vége Pissarro sajátosstílusát az 1880-1890-es évekhez közeledve találta meg, az impresszionizmus és a  pointillizmus  tanulságai mentén érkezett el az ő nagyon gazdag  koloritjához , amely határozott rajztudással párosult. A festészeti műfajt tekintve elsősorban tájképfestő volt, de festett sikeres portrékat, aktokat, csendéleteket is. Szinte fáradhatatlanul rajzolt, s készített rézkarcokat, rézmetszeteket és litográfiákat. A párizsiak elé tárta saját fővárosuk jellegzetes részleteit, és a francia vidéket a korabeli jellemző vonásokkal, azt a Párizst, s azt a párizsi régiót örökítette meg, amelynek képét sokáig őrizte s talán őrzi még ma is a francia nép és a világ a 19. és 20. század fordulójának civilizált nagyhatalmi központjáról. Képek: Internet Szöveg: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Camille_Pissarro Zene: Aznavour - Il faut savoir Magyar változat: Kapitán József Önarckép, 1873