1. Japán történelmi szeminárium III.
Az 1918-as rizslázadás
Készítette:
Gyöngyösi Eszter
III. évfolyam
2012/13 2.félév

2. A rizslázadás (米騒動: kome sōdō) egyedülálló jelenség a modern Japán
történelemben mind méretét, mind kiterjedtségét, mind pedig az erőszak mértékét tekintve.
Tulajdonképpen spontán tömeges felkelések sorozata volt, amelyekkel az árucikkek árának
megemelkedése ellen, és főképp a rizs árának megemelkedése ellen tiltakoztak. Ezt az
eseményt tartják a modern japán történelemben a mai Japán szociális problémáinak
kiindulópontjaként. A rizslázadás néven ismert zavargások 1918. július és szeptember között
törtek ki Japánban.
Okai
A közvetlen kiváltó ok a rizs árának hirtelen megemelkedése volt, amely a munkások
életkörülményeinek romlásához vezetett. Az első világháborút követő infláció miatt szinte
minden mezőgazdasági és ipari termék ára jelentősen megnőtt, azonban a helyzetet tovább
rontotta, hogy a japán kormány nagy mennyiségű rizst vásárolt fel, hogy a hadsereget
támogassa a szibériai intervenció során.1
A japán rizstermelők mesterségesen alacsonyan
tartott áron voltak kénytelenek eladni terméküket a kormányzatnak, ezért igen ellenséges
érzésekkel viseltettek a felvásárlók, rizskereskedők és kormánytisztviselőkkel szemben. A rizs
szabad piaci ára ennél jóval magasabb volt (kb kétszeresére növekedett), ami viszont igen
jelentős nehézségeket okozott a japán társadalomban, elsősorban vidéken, ahol a rizs volt az
alapvető élelmiszer. Ezen kívül a drágulásban szerepet játszott a szállítási kapacitás
csökkenése és a kifejezetten rossz időjárás is.
A kereslet-kínálat egyensúlya felborult, a kormány pedig a földesurak és kereskedők
védelmében hagyta az árakat emelkedni és a külföldről importáló cégek, mint a Mitsui és a
Suzuki Shoten hasznot húztak ebből (később ezeknek a cégeknek a székhelyeit felgyújtották a
lázadók).
Az I. világháború alatt hosszabbodott a munkaidő, fokozódott a munkatempó, a magasabb
árak lenyomták a béreket, a szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr pedig egyre csak nőtt.
A felsőbb osztálybeliek élvezték a fényűző életet, de a rizslázadásban résztvevők aránya jól
fémjelezte, hogy a munkások életkörülményei tűrhetetlenül alacsonyra csökkentek.
1
http://en.wikipedia.org/wiki/Rice_Riots_of_1918

3. Zavargások
A rizslázadás 1918. júliustól szeptemberig tartott. Ez a lázadás volt az egyik
legnagyobb Japán történelmében, és egészen a kis falvaktól a nagyobb ipari központokig
mindenhol tombolt. Az 1905-1918 tartó időszakot nevezik Japánban a tömeges erőszak
korának. Az egész 1905-ben a Hibiya incidenssel kezdődött. Ez egy betiltott tüntetés volt,
amely a Hibiya parkból indult el és az orosz-japán háborút lezáró Portsmouth egyezmény
kitételei ellen tiltakoztak vele. Ezen kívül 1911-ben volt még egy felkelés Tokióban, majd egy
három napos zendülés Nagoyában 1914-ben, ahol egy nagyobb csapatot is be kellett vetni
annak érdekében, hogy elfojtsák. A sztrájkok az I. világháború alatt is folytatódtak. 1914-ben
49 sztrájk 5763 munkás részvételével, 1916-ban 108 sztrájk 8413 munkással, 1918-ban pedig
417 sztrájk 66457 munkással.2
Az 1918-as lázadás egy válasz volt a háborús inflációra, az alacsony bérekre és az
áremelkedésekre. A rizs ára rövid időn belül megduplázódott és más fogyasztói termékek ára
is magas volt, míg a bérek alacsonyak. Továbbá az országot nagyméretű influenzajárvány is
sújtotta. De a lázadás nem feltétlenül a szegényebb rétegekben tört ki, a legtöbben közép-
osztálybeliek voltak.
A megmozdulás július 22.-én kezdődött egy halászfaluban, a Toyama prefektúrában található
Toyama-öbölben, valamint az öböl környéki településeken. A halász feleségek megpróbálták
megakadályozni a gabona exportját tiltakozásul a magas árak ellen. Ez a fajta tiltakozás
nagyban hasonlított a tradicionális falusi felkelésekhez (murakata ikki), amelyek a 16-19.
századi Japánra voltak jellemzőek, és amelyek különösen nagy számban fordultak elő a Meiji-
kor alatt. A halászok főként máshonnan odatelepült munkások voltak, távol az otthonaiktól,
így nem voltak tisztában a piaci árak alakulásával. A saját problémáik lefoglalták őket, mint
például az alacsony bérek és az adósságok amelyek a hajók bérléséből származtak. A legtöbb
nő rakodómunkásként dolgozott, élelmiszert pakoltak fel a hajókra, vagy a szállítás körül
dolgoztak. Ezen felül nők ezrei hagyták el a térséget, hogy malmokban vagy
selyemgyárakban dolgozzanak, hogy fedezni tudják a családjuk kiadásait.
A Toyamából kiinduló lázadás nagyobb méreteket öltött. Október 4-ével bezárólag, mintegy
2000 fő vett részt a megmozdulásokban. Ezeket a tiltakozásokat főként nők szervezték és
vezették, és különböző módon próbáltak eredményt elérni (pl. bojkottok, rizskereskedők
megtámadása, ülősztrájkok, hivatalnokok zaklatása).
2
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan

4. A földművesek is lázadoztak a földesurak ellen, de ez egy sokkal hosszabb lefolyású
megmozdulás volt, amely csak az 1920-as évekre ért el országos szintet.
A toyamai halászfeleségekéhez hasonló megmozdulás alakult ki Okayama prefektúrában is,
szintén egy halász térségben. Ezután pár nap leforgása alatt Japán jelentősebb városaiban is
lázongások törtek ki.3
1918. augusztus 9-én mintegy ötszáz ember találkozott a Tsurumai parkban található kútnál.
A találkozó nem volt megbeszélve, csupán egy spontán akció a Toyamában történt
zavargásokra és a rizs árának emelkedésére. A
dühüket a rizskereskedőkön és a narikeneken
(japán újgazdagok) töltötték ki. Másnap 9
órára a találkozó 30 000 főre duzzadt, amit a
rendőrség szét is oszlatott. Ezután augusztus
17-ig minden nap összegyűltek a Tsurumai
A kiégett Suzuki Shoten4
parkban és más nyilvános helyeken, ahol
munkások és újságírók beszéltek a
tömegekhez, majd miután a rendőrség
feloszlatta őket, elindultak megtámadni a rizskereskedőket és útközben betörték a boltok
kirakatait. A legnagyobb megmozdulás augusztus 12-én volt, amikor mintegy 50 000 ember
találkozott a parkban, majd elindultak kereskedőkre vadászni botokkal és tetőcserepekkel
felfegyverkezve, út közben pedig rendőrállomásokat zúztak össze és bolti kirakatokat vertek
be. Itt sokkal nagyobb rendőri ellenállásba ütköztek, s bár a rendőröknek meg volt tiltva, hogy
kardot rántsanak, ennek a parancsnak nem engedelmeskedtek, így utcai harcok alakultak ki.
42 rendőr és számos lázadó is megsérült. Habár sikerült megvédeni a kiszemelt kereskedőket,
de 6 rendőrállomás megsemmisült, kisebb tüzek gyúltak és 10 rizselosztót is megrongáltak.
Másnap a rizst a piac ár felénél kevesebbért árulták a kereskedők délután 4 és 8 óra között,
hogy távol tartsák a munkásokat a parktól hazafelé menet, de még így is 35 000-en gyűltek
össze. Augusztus 14-én a rendőrség elbarikádozta a Tsurumai parkot, ehelyett viszont az Osu
Kannonnál gyülekezett egy 10 000 fős tömeg. A rendőrség szerint a nagoyai lázongásokban a
437 000 fős lakosságból 130 000-en vettek részt. Országszerte pedig az 56 milliós
lakosságból 10 millióan.
3
CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996
4
A kép forrása: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Suzuki_Shoten_burnt_out.jpg

5. 5
Augusztus 11-re a lázongások átterjedtek egyéb területekre is, például: Oszakára, Kóbére,
Kurére, Hirosimára, Tokióra. Ez egészen aug. 20-ig folytatódott, a Sasebo felkelés elfojtásáig.
A legnagyobb ipari régiókban a tüntetések körülbelül egy hétig tartottak (Nagoyaban tíz
napig), ezen felül 38 más
városban egy-két napig. A
legnagyobb megmozdulás
Oszakában volt, mintegy 230
000 ember részvételével. A
felkelések egybeestek az obon
fesztivállal, vagyis nem éppen
józan állapotban folyt tovább
a tüntetés, de a legtöbb
városban békés tiltakozással
telt. Természetesen az erőszakra megvolt az esély, így kényszerítették rá a kereskedőket, hogy
fél áron, vagy az egy évvel azelőtti árakon adják a terményeiket. A tüntetések tovább folytak
Oszakában és Tokióban. Rendszeresen kifosztották a rizskereskedőket, valamint más
termékeket is célba vettek, mint például a szenet. A lakáshiánynak köszönhetően a nagyobb
japán városokban a felkelők ingatlan ügynökségeket is megtámadtak, akik közül soknak
illegális ügyekhez is köze volt. Úgy mint, Nagoyában, máshol is voltak fegyveres
összetűzések a rendőrökkel, például Kóbéban gabona importőr vállalatokat,
rendőrállomásokat, kormánypárti újságok irodáit gyújtották fel.6
Augusztus 20-tól 27-ig a szénbányászok is lázadtak a Jamagucsi prefektúrában és észak-
Kjúsún. Vállalati tulajdonokat támadtak meg és ez további katonai beavatkozáshoz vezetett.
Ennek véres összetűzések lettek a következményei. Elszigetelt lázadások folytatódtak
októberben is és egyes helyeken a sajtó még december vége felé is beszámolt tüntetésekről, de
szeptemberre a kormány a lázadások nagyobb részét elfojtotta. A lázadásban sokan a
szegényebb rétegekből vettek részt, azonban általánosítani nem lehet, ugyanis a
letartóztatottak között számos egyén a tehetősebb osztályokból származott. Túlnyomó részben
azonban kézművesek és egyéb munkások voltak, de ezen felül tanulók, földművesek,
halászok, újságírók és hivatalnokok is részt vettek a megmozdulásokban. A dolgozói elit
5
A kép forrása:
http://ecache.ilbe.com/files/attach/images/377678/572/434/096/be7c612890731d83b55181c92a4bad84.jpg
6
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan

6. kimaradása a jobb bérekkel és munkakörülményekkel is magyarázható. Például a nagyobb
cégeknél, mint a Mitsubishi vagy a Yawata acél, a munkások inkább a vezetőségnek
nyújtották be panaszaikat semmint, hogy kivonuljanak az utcára tüntetni.
A bal oldal szerepe
1918-ban a baloldal még eléggé el volt szigetelve, gyerek cipőben járt, nem volt
konkrét politikai programjuk. Mindezek ellenére a kormány aggódott még emiatt a kis
létszámú baloldali közösség miatt is. Még a nyári tiltakozások előtt a rendőrség több mint
száz szocialistát és anarchistát helyezett
„speciális rendőri megfigyelés” alá. A
rendőrség rutinszerűen mindenkit
kikérdezett, akik kapcsolatba léptek a
politikai agitátorokkal és nyomon
követte a „veszélyes gondolkodók”
minden egyes lépését. Augusztus
közepén, amikor a rizs magas ára miatti
elégedetlenség erőszakos tiltakozás
lehetőségének veszélyével fenyegetett,
a rendőrség fokozta a baloldaliakkal
kapcsolatos intézkedéseket. A
lázadások alatt letartóztattak olyan
szocialistákat, mint Oosugi Sakae vagy
Arahata Kanson. Yamakawa Hitoshit
pedig házi őrizet alá helyezték,
valamint a rendőrség razziát tartott a
Yuuaikai nevű munkásszövetségnél és
több száz tagjukat letartóztatták. A
kormány elővigyázatossága elhamarkodott volt, mindössze hét baloldali gondolkodású embert
tartóztattak le hivatalosan a lázongások alatt. Pár embert azért vittek be, mert ellenállt az
önhatalmú letartóztatásnak. Azokról pedig, akikről bizonyították, hogy közük volt a
tiltakozásokhoz, kiderült, hogy semmilyen politikai befolyással nem bírnak, vagyis nem
politikai vezetők. Bár beismerték, hogy szocialisták (shakaishugi sha), de a politikai

7. ténykedésük másodlagos volt az főtevékenységük mellett. Emellett meglehet, hogy többeknek
sikerült elhallgatniuk a politikai nézetekeit, és a rendőrség továbbra is úgy gondolta, hogy a
háttérben veszélyes ideológiák lapulnak meg. Ezért több ezer lázadót kérdeztek ki annak a
reményében, hogy kicsikarhatják belőlük, hogy ők igazából „vörös” felbujtók. A baloldaliak
kis létszámban vettek részt a tiltakozásokban és nem is tudtak semmilyen ideológiai vagy
szervezeti irányítást alkalmazni. Később dicsérték a lázadókat, mint akik megtették az első
forradalmi lépést a felszabadulás felé. Sen Katayama későbbi baloldali tisztségviselő így írt a
rizslázadásról: 7
„A Japán történelemben egy felkelés sem volt fontosabb ennél. A Rizslázadás volt kétség kívül
az első, bátorító lépés, amely a japán emberek általános öntudatra ébredéséhez vezetett… A
múlt parasztfelkeléseivel ellentétben ezt a lázadást városi munkások irányították és országos
szintűre nőtt. Bizonyította a munkások körében mélyen gyökerező elégedetlenséget, a növekvő
erejüket az ellenállásra, és az eltökélt szándékukat, hogy véget vessenek a nehézségeknek. …
A szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr miden pillanattal nőtt. De nem csak a felsőbb
osztályok elképesztő luxusa, arroganciája és a munkásosztály szenvedése és nyomora
botránkoztatta meg az embereket. A kezdeti határozatlan érdeklődés az orosz forradalom
következményeivel kapcsolatban egyre inkább nőtt és végül kifejezésre jutott egy nemzeti
felkelés keretein belül.”
7
SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems, 517-518. o.

8. A burakumin szerepe
A burakumin kisebbség nem volt nagy mennyiségben részese a lázadásnak mégis ők
tették ki a letartóztatottak nagy részét. A Meiji-kor óta a shin heimin (új közrend)
megnevezést kellett rájuk használni, de ennek ellenére a velük szembeni diszkrimináció nem
szűnt meg. A buraku településekre az volt a jellemző, hogy vagy egységesen részt vettek a
lázongásokban, vagy egyáltalán nem. 1918-ban az ötszázötvennégy burakuból csak
harminckettőnél jelentettek felbolydulást júliustól augusztusig. Ez azonban nem volt teljesen
véletlen. A kormány ugyanis intézkedéseket tett, hogy a legszegényebb rétegei a
társadalomnak kimaradjanak a zavargásokból. Minden burakumin településnél állomásozott
egy nem burakumin rendőr, aki a lázadás bekövetkeztével figyelmeztette a lakosokat, hogy ne
csatlakozzanak. Ehhez azonban az is kellett, hogy a burakumin vezetők nemet mondjanak
azoknak a lázadóknak, akik felkeresték őket. Ennek ellenére a letartóztatottak körülbelül tíz
százalékát tették ki, míg a japán népesség mindössze két százaléka volt burakumin. Ez annak
is köszönhető, hogy a hivatalnokok szerették áthárítani rájuk a felelősséget. Mizuno Rentarou
belügyminiszter azt mondta:
„A lázongások minden régióban szétterjedtek. A zavargások szoros összefüggésben állnak a
burakukkal, ezért fontos, hogy adjunk egy leckét nekik, amiből a jövőben tanulhatnak.”
Suzuki Kisaburou igazságügyi miniszterhelyettes is osztotta azokat a véleményeket, miszerint
a letartóztatottak közül sokan a burakuminok helyett cselekedtek. A másik oka az volt, hogy
csoportként léptek be a lázongásokba, nem pedig egyénenként, mint mások és sokkal nagyobb
félelmet keltett. Csoportosan mentek követelőzni a rendőrségre, vagy a rizskereskedőkhöz,
hogy adjanak kedvezményt.8
8
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 124-126. o.; University of California
Press, 1990

9. A kormány
Akkoriban Terauchi Masatake volt Japán miniszterelnöke,
akit 1916-ban nevezték ki, és kormányában szinte csak
technokraták kaptak helyet, mivel nem bízott meg a polgári
politikusokban. Kormányzati ideje alatt egyébként a
miniszterelnöki tiszt mellett ő volt a külügyminiszter és a
pénzügyminiszter is.
Den Kenjiro, a Terauchi kormány kommunikációs minisztere
naplójában írt a rizslázadásról és például az is szerepel ebben
a naplóban, hogy a Suzuki vállalat üzlete, valamint a Kóbe
Shinbun irodája leégett. Továbbá az is olvasható benne, hogy
Den Kenjiro egy megbeszélésen felhívta Terauchi figyelmét
a helyzetre és ellenintézkedések megtételét sürgette.
Terauchi Masatake9
Az újságok is szimpatizáltak a
felkelésekkel és a cikkeikkel
segítettek abban, hogy elterjedjen az
országban. Az idejétmúlt és
alkotmányellenes kormánnyal
ellentétben a szólás szabadságát
hirdették, és támadták a kormányt,
amiért megtiltotta, hogy a
zavargásokról írjanak.
Den Kenjiro és a napló egy részlete10
9
A kép forrása: http://www.qwerq.com/image/sks/30720-Portrait_of_Masatake_Terauchi.jpg
10
A kép forrása: http://archives.ith.sinica.edu.tw/sites/ithda.ith.sinica.edu.tw/files/media/column/20120302-
DenKenjiro-0001/20120302_DenKenjiro.jpg

10. A kormány túl későn reagált arra, amit az újságírók 1917-től a „rizs ár forradalomnak”
neveztek. A Kereskedelmi és Földművelésügyi Minisztérium alapvető hibája az volt, hogy a
rizs hiányt másodlagos problémaként tekintette. Ahelyett, hogy megpróbálták volna korrigálni
a rizs túlzó árát és a hiányt, Terauchi miniszterei inkább a tüneteket akarták kezelni. Ellenzéki
politikusok rámutattak, hogy a lázadások kezdete után a kormány megpróbálta helyrehozni az
elosztási problémákat és mérsékelni a spekulációt. Nakakouji azt hangsúlyozta, hogy a
kormány hivatalos nézete a természetellenesen magas árakról a spekulánsoknak volt
köszönhető, és ez a nézet teljesen figyelmen kívül hagyta a készletek és a fogyasztás közti
egyensúly hiányát.11
Az 1917-ben hozták a többlet profit rendeletet (bouri torishime rei), ami olyan intézkedéseket
tartalmazott, amelyek megakadályozták, hogy a rizs és a szén árváltozásaiból profitáljanak. A
szigorú törvények ellenére bármilyen kormányintézkedést a spekulánsok ellen csökkentett a
kereskedők ellenállása. Oka Hanzaemon rizskereskedő esete jól példázza, hogy mennyire
impotens volt ez a politika a kormány részéről. Amikor 1918 januárjában a rizs ára elérte az
addigi legmagasabb értéket, a minisztérium felszólította Okát, hogy fejezze be a termények
felhalmozását, ugyanis pont ezt csinálta annak érdekében, hogy feljebb tudja nyomni az
árakat. A többletprofit rendelet értelmében figyelmeztették, hogy többé ne károsítsa meg a
piacot, valamint felszólították, hogy harminc napon belül adja el a felhalmozott tartalékait és,
hogy ideiglenesen függessze fel az üzletelést. Mindezek ellenére tovább folytatta ténykedését
mindenféle szankciók nélkül.12
Miután kezdett kicsúszni a kezükből a helyzet, a kormány drasztikus intézkedéseket hozott,
hogy megfékezze a lázongásokat. Egyes politikai elemzők szerint ez volt a kezdete a második
orosz forradalomnak. A prefektusok kormányzói, látva, hogy a rendőrség nem képes
megfékezni a tömegeket, a hadsereg bevetését kérték. A kormány több mint 100 000 fős
katonai erőt vezényelt ki 140 helyszínre. Hogy megfékezzék a tüntetőket, a katonák közéjük
lőttek, több mint 30 embert megöltek és még többet megsebesítettek. Amit nem sikerült
politikával elérni, azt megpróbálták javítani rizs importtal, sokkal nagyobb volt az esélye
ugyanis annak, hogy a külföldről behozott rizzsel többletet teremtve hatékonyabban tudják
orvosolni a problémát. Összességében a kormány rizspolitikája csak fejetlenséget okozott.
11
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 11. o.; University of California Press,
1990
12
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press,
1990

11. Minél görcsösebben próbált megoldást találni a helyzetre, annál inkább valószínű volt, hogy
megbukik. Az antispekuláns intézkedések, az import kontroll mind csak fokozták a bajt és a
rossz helyzet a piacokon is visszaköszönt.13
A rizslázadás végkimenetele
A lázadások a hatalmas tömegek ellenére kudarcba fulladtak, ugyanis a rizs ára még
egy évig nem csökkent.
A végén a Masatake Terauchi által vezetett kormány kénytelen volt lemondani és vállalni a
felelősséget a Rizslázadás miatt.
Helyét az akkor Hara Takashi vezetése alatt álló Rikken Seiyaku párt vette át.
13
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press,
1990

12. Felhasznált irodalom:
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan, 2007
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, University of
California Press, 1990
http://outsiderjapan.pbworks.com/w/page/9758486/Rice%20Riots%20in%20Japan
CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996
SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems (Article first published online:
6 MAR 2007)