SlideShare a Scribd company logo
1 of 12
Japán történelmi szeminárium III.
Az 1918-as rizslázadás
Készítette:
Gyöngyösi Eszter
III. évfolyam
2012/13 2.félév
A rizslázadás (米騒動: kome sōdō) egyedülálló jelenség a modern Japán
történelemben mind méretét, mind kiterjedtségét, mind pedig az erőszak mértékét tekintve.
Tulajdonképpen spontán tömeges felkelések sorozata volt, amelyekkel az árucikkek árának
megemelkedése ellen, és főképp a rizs árának megemelkedése ellen tiltakoztak. Ezt az
eseményt tartják a modern japán történelemben a mai Japán szociális problémáinak
kiindulópontjaként. A rizslázadás néven ismert zavargások 1918. július és szeptember között
törtek ki Japánban.
Okai
A közvetlen kiváltó ok a rizs árának hirtelen megemelkedése volt, amely a munkások
életkörülményeinek romlásához vezetett. Az első világháborút követő infláció miatt szinte
minden mezőgazdasági és ipari termék ára jelentősen megnőtt, azonban a helyzetet tovább
rontotta, hogy a japán kormány nagy mennyiségű rizst vásárolt fel, hogy a hadsereget
támogassa a szibériai intervenció során.1
A japán rizstermelők mesterségesen alacsonyan
tartott áron voltak kénytelenek eladni terméküket a kormányzatnak, ezért igen ellenséges
érzésekkel viseltettek a felvásárlók, rizskereskedők és kormánytisztviselőkkel szemben. A rizs
szabad piaci ára ennél jóval magasabb volt (kb kétszeresére növekedett), ami viszont igen
jelentős nehézségeket okozott a japán társadalomban, elsősorban vidéken, ahol a rizs volt az
alapvető élelmiszer. Ezen kívül a drágulásban szerepet játszott a szállítási kapacitás
csökkenése és a kifejezetten rossz időjárás is.
A kereslet-kínálat egyensúlya felborult, a kormány pedig a földesurak és kereskedők
védelmében hagyta az árakat emelkedni és a külföldről importáló cégek, mint a Mitsui és a
Suzuki Shoten hasznot húztak ebből (később ezeknek a cégeknek a székhelyeit felgyújtották a
lázadók).
Az I. világháború alatt hosszabbodott a munkaidő, fokozódott a munkatempó, a magasabb
árak lenyomták a béreket, a szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr pedig egyre csak nőtt.
A felsőbb osztálybeliek élvezték a fényűző életet, de a rizslázadásban résztvevők aránya jól
fémjelezte, hogy a munkások életkörülményei tűrhetetlenül alacsonyra csökkentek.
1
http://en.wikipedia.org/wiki/Rice_Riots_of_1918
Zavargások
A rizslázadás 1918. júliustól szeptemberig tartott. Ez a lázadás volt az egyik
legnagyobb Japán történelmében, és egészen a kis falvaktól a nagyobb ipari központokig
mindenhol tombolt. Az 1905-1918 tartó időszakot nevezik Japánban a tömeges erőszak
korának. Az egész 1905-ben a Hibiya incidenssel kezdődött. Ez egy betiltott tüntetés volt,
amely a Hibiya parkból indult el és az orosz-japán háborút lezáró Portsmouth egyezmény
kitételei ellen tiltakoztak vele. Ezen kívül 1911-ben volt még egy felkelés Tokióban, majd egy
három napos zendülés Nagoyában 1914-ben, ahol egy nagyobb csapatot is be kellett vetni
annak érdekében, hogy elfojtsák. A sztrájkok az I. világháború alatt is folytatódtak. 1914-ben
49 sztrájk 5763 munkás részvételével, 1916-ban 108 sztrájk 8413 munkással, 1918-ban pedig
417 sztrájk 66457 munkással.2
Az 1918-as lázadás egy válasz volt a háborús inflációra, az alacsony bérekre és az
áremelkedésekre. A rizs ára rövid időn belül megduplázódott és más fogyasztói termékek ára
is magas volt, míg a bérek alacsonyak. Továbbá az országot nagyméretű influenzajárvány is
sújtotta. De a lázadás nem feltétlenül a szegényebb rétegekben tört ki, a legtöbben közép-
osztálybeliek voltak.
A megmozdulás július 22.-én kezdődött egy halászfaluban, a Toyama prefektúrában található
Toyama-öbölben, valamint az öböl környéki településeken. A halász feleségek megpróbálták
megakadályozni a gabona exportját tiltakozásul a magas árak ellen. Ez a fajta tiltakozás
nagyban hasonlított a tradicionális falusi felkelésekhez (murakata ikki), amelyek a 16-19.
századi Japánra voltak jellemzőek, és amelyek különösen nagy számban fordultak elő a Meiji-
kor alatt. A halászok főként máshonnan odatelepült munkások voltak, távol az otthonaiktól,
így nem voltak tisztában a piaci árak alakulásával. A saját problémáik lefoglalták őket, mint
például az alacsony bérek és az adósságok amelyek a hajók bérléséből származtak. A legtöbb
nő rakodómunkásként dolgozott, élelmiszert pakoltak fel a hajókra, vagy a szállítás körül
dolgoztak. Ezen felül nők ezrei hagyták el a térséget, hogy malmokban vagy
selyemgyárakban dolgozzanak, hogy fedezni tudják a családjuk kiadásait.
A Toyamából kiinduló lázadás nagyobb méreteket öltött. Október 4-ével bezárólag, mintegy
2000 fő vett részt a megmozdulásokban. Ezeket a tiltakozásokat főként nők szervezték és
vezették, és különböző módon próbáltak eredményt elérni (pl. bojkottok, rizskereskedők
megtámadása, ülősztrájkok, hivatalnokok zaklatása).
2
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan
A földművesek is lázadoztak a földesurak ellen, de ez egy sokkal hosszabb lefolyású
megmozdulás volt, amely csak az 1920-as évekre ért el országos szintet.
A toyamai halászfeleségekéhez hasonló megmozdulás alakult ki Okayama prefektúrában is,
szintén egy halász térségben. Ezután pár nap leforgása alatt Japán jelentősebb városaiban is
lázongások törtek ki.3
1918. augusztus 9-én mintegy ötszáz ember találkozott a Tsurumai parkban található kútnál.
A találkozó nem volt megbeszélve, csupán egy spontán akció a Toyamában történt
zavargásokra és a rizs árának emelkedésére. A
dühüket a rizskereskedőkön és a narikeneken
(japán újgazdagok) töltötték ki. Másnap 9
órára a találkozó 30 000 főre duzzadt, amit a
rendőrség szét is oszlatott. Ezután augusztus
17-ig minden nap összegyűltek a Tsurumai
A kiégett Suzuki Shoten4
parkban és más nyilvános helyeken, ahol
munkások és újságírók beszéltek a
tömegekhez, majd miután a rendőrség
feloszlatta őket, elindultak megtámadni a rizskereskedőket és útközben betörték a boltok
kirakatait. A legnagyobb megmozdulás augusztus 12-én volt, amikor mintegy 50 000 ember
találkozott a parkban, majd elindultak kereskedőkre vadászni botokkal és tetőcserepekkel
felfegyverkezve, út közben pedig rendőrállomásokat zúztak össze és bolti kirakatokat vertek
be. Itt sokkal nagyobb rendőri ellenállásba ütköztek, s bár a rendőröknek meg volt tiltva, hogy
kardot rántsanak, ennek a parancsnak nem engedelmeskedtek, így utcai harcok alakultak ki.
42 rendőr és számos lázadó is megsérült. Habár sikerült megvédeni a kiszemelt kereskedőket,
de 6 rendőrállomás megsemmisült, kisebb tüzek gyúltak és 10 rizselosztót is megrongáltak.
Másnap a rizst a piac ár felénél kevesebbért árulták a kereskedők délután 4 és 8 óra között,
hogy távol tartsák a munkásokat a parktól hazafelé menet, de még így is 35 000-en gyűltek
össze. Augusztus 14-én a rendőrség elbarikádozta a Tsurumai parkot, ehelyett viszont az Osu
Kannonnál gyülekezett egy 10 000 fős tömeg. A rendőrség szerint a nagoyai lázongásokban a
437 000 fős lakosságból 130 000-en vettek részt. Országszerte pedig az 56 milliós
lakosságból 10 millióan.
3
CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996
4
A kép forrása: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Suzuki_Shoten_burnt_out.jpg
5
Augusztus 11-re a lázongások átterjedtek egyéb területekre is, például: Oszakára, Kóbére,
Kurére, Hirosimára, Tokióra. Ez egészen aug. 20-ig folytatódott, a Sasebo felkelés elfojtásáig.
A legnagyobb ipari régiókban a tüntetések körülbelül egy hétig tartottak (Nagoyaban tíz
napig), ezen felül 38 más
városban egy-két napig. A
legnagyobb megmozdulás
Oszakában volt, mintegy 230
000 ember részvételével. A
felkelések egybeestek az obon
fesztivállal, vagyis nem éppen
józan állapotban folyt tovább
a tüntetés, de a legtöbb
városban békés tiltakozással
telt. Természetesen az erőszakra megvolt az esély, így kényszerítették rá a kereskedőket, hogy
fél áron, vagy az egy évvel azelőtti árakon adják a terményeiket. A tüntetések tovább folytak
Oszakában és Tokióban. Rendszeresen kifosztották a rizskereskedőket, valamint más
termékeket is célba vettek, mint például a szenet. A lakáshiánynak köszönhetően a nagyobb
japán városokban a felkelők ingatlan ügynökségeket is megtámadtak, akik közül soknak
illegális ügyekhez is köze volt. Úgy mint, Nagoyában, máshol is voltak fegyveres
összetűzések a rendőrökkel, például Kóbéban gabona importőr vállalatokat,
rendőrállomásokat, kormánypárti újságok irodáit gyújtották fel.6
Augusztus 20-tól 27-ig a szénbányászok is lázadtak a Jamagucsi prefektúrában és észak-
Kjúsún. Vállalati tulajdonokat támadtak meg és ez további katonai beavatkozáshoz vezetett.
Ennek véres összetűzések lettek a következményei. Elszigetelt lázadások folytatódtak
októberben is és egyes helyeken a sajtó még december vége felé is beszámolt tüntetésekről, de
szeptemberre a kormány a lázadások nagyobb részét elfojtotta. A lázadásban sokan a
szegényebb rétegekből vettek részt, azonban általánosítani nem lehet, ugyanis a
letartóztatottak között számos egyén a tehetősebb osztályokból származott. Túlnyomó részben
azonban kézművesek és egyéb munkások voltak, de ezen felül tanulók, földművesek,
halászok, újságírók és hivatalnokok is részt vettek a megmozdulásokban. A dolgozói elit
5
A kép forrása:
http://ecache.ilbe.com/files/attach/images/377678/572/434/096/be7c612890731d83b55181c92a4bad84.jpg
6
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan
kimaradása a jobb bérekkel és munkakörülményekkel is magyarázható. Például a nagyobb
cégeknél, mint a Mitsubishi vagy a Yawata acél, a munkások inkább a vezetőségnek
nyújtották be panaszaikat semmint, hogy kivonuljanak az utcára tüntetni.
A bal oldal szerepe
1918-ban a baloldal még eléggé el volt szigetelve, gyerek cipőben járt, nem volt
konkrét politikai programjuk. Mindezek ellenére a kormány aggódott még emiatt a kis
létszámú baloldali közösség miatt is. Még a nyári tiltakozások előtt a rendőrség több mint
száz szocialistát és anarchistát helyezett
„speciális rendőri megfigyelés” alá. A
rendőrség rutinszerűen mindenkit
kikérdezett, akik kapcsolatba léptek a
politikai agitátorokkal és nyomon
követte a „veszélyes gondolkodók”
minden egyes lépését. Augusztus
közepén, amikor a rizs magas ára miatti
elégedetlenség erőszakos tiltakozás
lehetőségének veszélyével fenyegetett,
a rendőrség fokozta a baloldaliakkal
kapcsolatos intézkedéseket. A
lázadások alatt letartóztattak olyan
szocialistákat, mint Oosugi Sakae vagy
Arahata Kanson. Yamakawa Hitoshit
pedig házi őrizet alá helyezték,
valamint a rendőrség razziát tartott a
Yuuaikai nevű munkásszövetségnél és
több száz tagjukat letartóztatták. A
kormány elővigyázatossága elhamarkodott volt, mindössze hét baloldali gondolkodású embert
tartóztattak le hivatalosan a lázongások alatt. Pár embert azért vittek be, mert ellenállt az
önhatalmú letartóztatásnak. Azokról pedig, akikről bizonyították, hogy közük volt a
tiltakozásokhoz, kiderült, hogy semmilyen politikai befolyással nem bírnak, vagyis nem
politikai vezetők. Bár beismerték, hogy szocialisták (shakaishugi sha), de a politikai
ténykedésük másodlagos volt az főtevékenységük mellett. Emellett meglehet, hogy többeknek
sikerült elhallgatniuk a politikai nézetekeit, és a rendőrség továbbra is úgy gondolta, hogy a
háttérben veszélyes ideológiák lapulnak meg. Ezért több ezer lázadót kérdeztek ki annak a
reményében, hogy kicsikarhatják belőlük, hogy ők igazából „vörös” felbujtók. A baloldaliak
kis létszámban vettek részt a tiltakozásokban és nem is tudtak semmilyen ideológiai vagy
szervezeti irányítást alkalmazni. Később dicsérték a lázadókat, mint akik megtették az első
forradalmi lépést a felszabadulás felé. Sen Katayama későbbi baloldali tisztségviselő így írt a
rizslázadásról: 7
„A Japán történelemben egy felkelés sem volt fontosabb ennél. A Rizslázadás volt kétség kívül
az első, bátorító lépés, amely a japán emberek általános öntudatra ébredéséhez vezetett… A
múlt parasztfelkeléseivel ellentétben ezt a lázadást városi munkások irányították és országos
szintűre nőtt. Bizonyította a munkások körében mélyen gyökerező elégedetlenséget, a növekvő
erejüket az ellenállásra, és az eltökélt szándékukat, hogy véget vessenek a nehézségeknek. …
A szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr miden pillanattal nőtt. De nem csak a felsőbb
osztályok elképesztő luxusa, arroganciája és a munkásosztály szenvedése és nyomora
botránkoztatta meg az embereket. A kezdeti határozatlan érdeklődés az orosz forradalom
következményeivel kapcsolatban egyre inkább nőtt és végül kifejezésre jutott egy nemzeti
felkelés keretein belül.”
7
SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems, 517-518. o.
A burakumin szerepe
A burakumin kisebbség nem volt nagy mennyiségben részese a lázadásnak mégis ők
tették ki a letartóztatottak nagy részét. A Meiji-kor óta a shin heimin (új közrend)
megnevezést kellett rájuk használni, de ennek ellenére a velük szembeni diszkrimináció nem
szűnt meg. A buraku településekre az volt a jellemző, hogy vagy egységesen részt vettek a
lázongásokban, vagy egyáltalán nem. 1918-ban az ötszázötvennégy burakuból csak
harminckettőnél jelentettek felbolydulást júliustól augusztusig. Ez azonban nem volt teljesen
véletlen. A kormány ugyanis intézkedéseket tett, hogy a legszegényebb rétegei a
társadalomnak kimaradjanak a zavargásokból. Minden burakumin településnél állomásozott
egy nem burakumin rendőr, aki a lázadás bekövetkeztével figyelmeztette a lakosokat, hogy ne
csatlakozzanak. Ehhez azonban az is kellett, hogy a burakumin vezetők nemet mondjanak
azoknak a lázadóknak, akik felkeresték őket. Ennek ellenére a letartóztatottak körülbelül tíz
százalékát tették ki, míg a japán népesség mindössze két százaléka volt burakumin. Ez annak
is köszönhető, hogy a hivatalnokok szerették áthárítani rájuk a felelősséget. Mizuno Rentarou
belügyminiszter azt mondta:
„A lázongások minden régióban szétterjedtek. A zavargások szoros összefüggésben állnak a
burakukkal, ezért fontos, hogy adjunk egy leckét nekik, amiből a jövőben tanulhatnak.”
Suzuki Kisaburou igazságügyi miniszterhelyettes is osztotta azokat a véleményeket, miszerint
a letartóztatottak közül sokan a burakuminok helyett cselekedtek. A másik oka az volt, hogy
csoportként léptek be a lázongásokba, nem pedig egyénenként, mint mások és sokkal nagyobb
félelmet keltett. Csoportosan mentek követelőzni a rendőrségre, vagy a rizskereskedőkhöz,
hogy adjanak kedvezményt.8
8
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 124-126. o.; University of California
Press, 1990
A kormány
Akkoriban Terauchi Masatake volt Japán miniszterelnöke,
akit 1916-ban nevezték ki, és kormányában szinte csak
technokraták kaptak helyet, mivel nem bízott meg a polgári
politikusokban. Kormányzati ideje alatt egyébként a
miniszterelnöki tiszt mellett ő volt a külügyminiszter és a
pénzügyminiszter is.
Den Kenjiro, a Terauchi kormány kommunikációs minisztere
naplójában írt a rizslázadásról és például az is szerepel ebben
a naplóban, hogy a Suzuki vállalat üzlete, valamint a Kóbe
Shinbun irodája leégett. Továbbá az is olvasható benne, hogy
Den Kenjiro egy megbeszélésen felhívta Terauchi figyelmét
a helyzetre és ellenintézkedések megtételét sürgette.
Terauchi Masatake9
Az újságok is szimpatizáltak a
felkelésekkel és a cikkeikkel
segítettek abban, hogy elterjedjen az
országban. Az idejétmúlt és
alkotmányellenes kormánnyal
ellentétben a szólás szabadságát
hirdették, és támadták a kormányt,
amiért megtiltotta, hogy a
zavargásokról írjanak.
Den Kenjiro és a napló egy részlete10
9
A kép forrása: http://www.qwerq.com/image/sks/30720-Portrait_of_Masatake_Terauchi.jpg
10
A kép forrása: http://archives.ith.sinica.edu.tw/sites/ithda.ith.sinica.edu.tw/files/media/column/20120302-
DenKenjiro-0001/20120302_DenKenjiro.jpg
A kormány túl későn reagált arra, amit az újságírók 1917-től a „rizs ár forradalomnak”
neveztek. A Kereskedelmi és Földművelésügyi Minisztérium alapvető hibája az volt, hogy a
rizs hiányt másodlagos problémaként tekintette. Ahelyett, hogy megpróbálták volna korrigálni
a rizs túlzó árát és a hiányt, Terauchi miniszterei inkább a tüneteket akarták kezelni. Ellenzéki
politikusok rámutattak, hogy a lázadások kezdete után a kormány megpróbálta helyrehozni az
elosztási problémákat és mérsékelni a spekulációt. Nakakouji azt hangsúlyozta, hogy a
kormány hivatalos nézete a természetellenesen magas árakról a spekulánsoknak volt
köszönhető, és ez a nézet teljesen figyelmen kívül hagyta a készletek és a fogyasztás közti
egyensúly hiányát.11
Az 1917-ben hozták a többlet profit rendeletet (bouri torishime rei), ami olyan intézkedéseket
tartalmazott, amelyek megakadályozták, hogy a rizs és a szén árváltozásaiból profitáljanak. A
szigorú törvények ellenére bármilyen kormányintézkedést a spekulánsok ellen csökkentett a
kereskedők ellenállása. Oka Hanzaemon rizskereskedő esete jól példázza, hogy mennyire
impotens volt ez a politika a kormány részéről. Amikor 1918 januárjában a rizs ára elérte az
addigi legmagasabb értéket, a minisztérium felszólította Okát, hogy fejezze be a termények
felhalmozását, ugyanis pont ezt csinálta annak érdekében, hogy feljebb tudja nyomni az
árakat. A többletprofit rendelet értelmében figyelmeztették, hogy többé ne károsítsa meg a
piacot, valamint felszólították, hogy harminc napon belül adja el a felhalmozott tartalékait és,
hogy ideiglenesen függessze fel az üzletelést. Mindezek ellenére tovább folytatta ténykedését
mindenféle szankciók nélkül.12
Miután kezdett kicsúszni a kezükből a helyzet, a kormány drasztikus intézkedéseket hozott,
hogy megfékezze a lázongásokat. Egyes politikai elemzők szerint ez volt a kezdete a második
orosz forradalomnak. A prefektusok kormányzói, látva, hogy a rendőrség nem képes
megfékezni a tömegeket, a hadsereg bevetését kérték. A kormány több mint 100 000 fős
katonai erőt vezényelt ki 140 helyszínre. Hogy megfékezzék a tüntetőket, a katonák közéjük
lőttek, több mint 30 embert megöltek és még többet megsebesítettek. Amit nem sikerült
politikával elérni, azt megpróbálták javítani rizs importtal, sokkal nagyobb volt az esélye
ugyanis annak, hogy a külföldről behozott rizzsel többletet teremtve hatékonyabban tudják
orvosolni a problémát. Összességében a kormány rizspolitikája csak fejetlenséget okozott.
11
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 11. o.; University of California Press,
1990
12
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press,
1990
Minél görcsösebben próbált megoldást találni a helyzetre, annál inkább valószínű volt, hogy
megbukik. Az antispekuláns intézkedések, az import kontroll mind csak fokozták a bajt és a
rossz helyzet a piacokon is visszaköszönt.13
A rizslázadás végkimenetele
A lázadások a hatalmas tömegek ellenére kudarcba fulladtak, ugyanis a rizs ára még
egy évig nem csökkent.
A végén a Masatake Terauchi által vezetett kormány kénytelen volt lemondani és vállalni a
felelősséget a Rizslázadás miatt.
Helyét az akkor Hara Takashi vezetése alatt álló Rikken Seiyaku párt vette át.
13
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press,
1990
Felhasznált irodalom:
http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan, 2007
LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, University of
California Press, 1990
http://outsiderjapan.pbworks.com/w/page/9758486/Rice%20Riots%20in%20Japan
CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996
SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems (Article first published online:
6 MAR 2007)

More Related Content

More from gyeszter

Az 1918 as rizslázadások
Az 1918 as rizslázadásokAz 1918 as rizslázadások
Az 1918 as rizslázadásokgyeszter
 
Burakuminok
BurakuminokBurakuminok
Burakuminokgyeszter
 
Japán mobilhálózatok1
Japán mobilhálózatok1Japán mobilhálózatok1
Japán mobilhálózatok1gyeszter
 
A japán nép eredete
A japán nép eredeteA japán nép eredete
A japán nép eredetegyeszter
 

More from gyeszter (6)

Szem.dog.
Szem.dog.Szem.dog.
Szem.dog.
 
Szem.dog.
Szem.dog.Szem.dog.
Szem.dog.
 
Az 1918 as rizslázadások
Az 1918 as rizslázadásokAz 1918 as rizslázadások
Az 1918 as rizslázadások
 
Burakuminok
BurakuminokBurakuminok
Burakuminok
 
Japán mobilhálózatok1
Japán mobilhálózatok1Japán mobilhálózatok1
Japán mobilhálózatok1
 
A japán nép eredete
A japán nép eredeteA japán nép eredete
A japán nép eredete
 

Az 1918 as rizslázadás gyöngyösi eszter

  • 1. Japán történelmi szeminárium III. Az 1918-as rizslázadás Készítette: Gyöngyösi Eszter III. évfolyam 2012/13 2.félév
  • 2. A rizslázadás (米騒動: kome sōdō) egyedülálló jelenség a modern Japán történelemben mind méretét, mind kiterjedtségét, mind pedig az erőszak mértékét tekintve. Tulajdonképpen spontán tömeges felkelések sorozata volt, amelyekkel az árucikkek árának megemelkedése ellen, és főképp a rizs árának megemelkedése ellen tiltakoztak. Ezt az eseményt tartják a modern japán történelemben a mai Japán szociális problémáinak kiindulópontjaként. A rizslázadás néven ismert zavargások 1918. július és szeptember között törtek ki Japánban. Okai A közvetlen kiváltó ok a rizs árának hirtelen megemelkedése volt, amely a munkások életkörülményeinek romlásához vezetett. Az első világháborút követő infláció miatt szinte minden mezőgazdasági és ipari termék ára jelentősen megnőtt, azonban a helyzetet tovább rontotta, hogy a japán kormány nagy mennyiségű rizst vásárolt fel, hogy a hadsereget támogassa a szibériai intervenció során.1 A japán rizstermelők mesterségesen alacsonyan tartott áron voltak kénytelenek eladni terméküket a kormányzatnak, ezért igen ellenséges érzésekkel viseltettek a felvásárlók, rizskereskedők és kormánytisztviselőkkel szemben. A rizs szabad piaci ára ennél jóval magasabb volt (kb kétszeresére növekedett), ami viszont igen jelentős nehézségeket okozott a japán társadalomban, elsősorban vidéken, ahol a rizs volt az alapvető élelmiszer. Ezen kívül a drágulásban szerepet játszott a szállítási kapacitás csökkenése és a kifejezetten rossz időjárás is. A kereslet-kínálat egyensúlya felborult, a kormány pedig a földesurak és kereskedők védelmében hagyta az árakat emelkedni és a külföldről importáló cégek, mint a Mitsui és a Suzuki Shoten hasznot húztak ebből (később ezeknek a cégeknek a székhelyeit felgyújtották a lázadók). Az I. világháború alatt hosszabbodott a munkaidő, fokozódott a munkatempó, a magasabb árak lenyomták a béreket, a szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr pedig egyre csak nőtt. A felsőbb osztálybeliek élvezték a fényűző életet, de a rizslázadásban résztvevők aránya jól fémjelezte, hogy a munkások életkörülményei tűrhetetlenül alacsonyra csökkentek. 1 http://en.wikipedia.org/wiki/Rice_Riots_of_1918
  • 3. Zavargások A rizslázadás 1918. júliustól szeptemberig tartott. Ez a lázadás volt az egyik legnagyobb Japán történelmében, és egészen a kis falvaktól a nagyobb ipari központokig mindenhol tombolt. Az 1905-1918 tartó időszakot nevezik Japánban a tömeges erőszak korának. Az egész 1905-ben a Hibiya incidenssel kezdődött. Ez egy betiltott tüntetés volt, amely a Hibiya parkból indult el és az orosz-japán háborút lezáró Portsmouth egyezmény kitételei ellen tiltakoztak vele. Ezen kívül 1911-ben volt még egy felkelés Tokióban, majd egy három napos zendülés Nagoyában 1914-ben, ahol egy nagyobb csapatot is be kellett vetni annak érdekében, hogy elfojtsák. A sztrájkok az I. világháború alatt is folytatódtak. 1914-ben 49 sztrájk 5763 munkás részvételével, 1916-ban 108 sztrájk 8413 munkással, 1918-ban pedig 417 sztrájk 66457 munkással.2 Az 1918-as lázadás egy válasz volt a háborús inflációra, az alacsony bérekre és az áremelkedésekre. A rizs ára rövid időn belül megduplázódott és más fogyasztói termékek ára is magas volt, míg a bérek alacsonyak. Továbbá az országot nagyméretű influenzajárvány is sújtotta. De a lázadás nem feltétlenül a szegényebb rétegekben tört ki, a legtöbben közép- osztálybeliek voltak. A megmozdulás július 22.-én kezdődött egy halászfaluban, a Toyama prefektúrában található Toyama-öbölben, valamint az öböl környéki településeken. A halász feleségek megpróbálták megakadályozni a gabona exportját tiltakozásul a magas árak ellen. Ez a fajta tiltakozás nagyban hasonlított a tradicionális falusi felkelésekhez (murakata ikki), amelyek a 16-19. századi Japánra voltak jellemzőek, és amelyek különösen nagy számban fordultak elő a Meiji- kor alatt. A halászok főként máshonnan odatelepült munkások voltak, távol az otthonaiktól, így nem voltak tisztában a piaci árak alakulásával. A saját problémáik lefoglalták őket, mint például az alacsony bérek és az adósságok amelyek a hajók bérléséből származtak. A legtöbb nő rakodómunkásként dolgozott, élelmiszert pakoltak fel a hajókra, vagy a szállítás körül dolgoztak. Ezen felül nők ezrei hagyták el a térséget, hogy malmokban vagy selyemgyárakban dolgozzanak, hogy fedezni tudják a családjuk kiadásait. A Toyamából kiinduló lázadás nagyobb méreteket öltött. Október 4-ével bezárólag, mintegy 2000 fő vett részt a megmozdulásokban. Ezeket a tiltakozásokat főként nők szervezték és vezették, és különböző módon próbáltak eredményt elérni (pl. bojkottok, rizskereskedők megtámadása, ülősztrájkok, hivatalnokok zaklatása). 2 http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan
  • 4. A földművesek is lázadoztak a földesurak ellen, de ez egy sokkal hosszabb lefolyású megmozdulás volt, amely csak az 1920-as évekre ért el országos szintet. A toyamai halászfeleségekéhez hasonló megmozdulás alakult ki Okayama prefektúrában is, szintén egy halász térségben. Ezután pár nap leforgása alatt Japán jelentősebb városaiban is lázongások törtek ki.3 1918. augusztus 9-én mintegy ötszáz ember találkozott a Tsurumai parkban található kútnál. A találkozó nem volt megbeszélve, csupán egy spontán akció a Toyamában történt zavargásokra és a rizs árának emelkedésére. A dühüket a rizskereskedőkön és a narikeneken (japán újgazdagok) töltötték ki. Másnap 9 órára a találkozó 30 000 főre duzzadt, amit a rendőrség szét is oszlatott. Ezután augusztus 17-ig minden nap összegyűltek a Tsurumai A kiégett Suzuki Shoten4 parkban és más nyilvános helyeken, ahol munkások és újságírók beszéltek a tömegekhez, majd miután a rendőrség feloszlatta őket, elindultak megtámadni a rizskereskedőket és útközben betörték a boltok kirakatait. A legnagyobb megmozdulás augusztus 12-én volt, amikor mintegy 50 000 ember találkozott a parkban, majd elindultak kereskedőkre vadászni botokkal és tetőcserepekkel felfegyverkezve, út közben pedig rendőrállomásokat zúztak össze és bolti kirakatokat vertek be. Itt sokkal nagyobb rendőri ellenállásba ütköztek, s bár a rendőröknek meg volt tiltva, hogy kardot rántsanak, ennek a parancsnak nem engedelmeskedtek, így utcai harcok alakultak ki. 42 rendőr és számos lázadó is megsérült. Habár sikerült megvédeni a kiszemelt kereskedőket, de 6 rendőrállomás megsemmisült, kisebb tüzek gyúltak és 10 rizselosztót is megrongáltak. Másnap a rizst a piac ár felénél kevesebbért árulták a kereskedők délután 4 és 8 óra között, hogy távol tartsák a munkásokat a parktól hazafelé menet, de még így is 35 000-en gyűltek össze. Augusztus 14-én a rendőrség elbarikádozta a Tsurumai parkot, ehelyett viszont az Osu Kannonnál gyülekezett egy 10 000 fős tömeg. A rendőrség szerint a nagoyai lázongásokban a 437 000 fős lakosságból 130 000-en vettek részt. Országszerte pedig az 56 milliós lakosságból 10 millióan. 3 CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996 4 A kép forrása: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Suzuki_Shoten_burnt_out.jpg
  • 5. 5 Augusztus 11-re a lázongások átterjedtek egyéb területekre is, például: Oszakára, Kóbére, Kurére, Hirosimára, Tokióra. Ez egészen aug. 20-ig folytatódott, a Sasebo felkelés elfojtásáig. A legnagyobb ipari régiókban a tüntetések körülbelül egy hétig tartottak (Nagoyaban tíz napig), ezen felül 38 más városban egy-két napig. A legnagyobb megmozdulás Oszakában volt, mintegy 230 000 ember részvételével. A felkelések egybeestek az obon fesztivállal, vagyis nem éppen józan állapotban folyt tovább a tüntetés, de a legtöbb városban békés tiltakozással telt. Természetesen az erőszakra megvolt az esély, így kényszerítették rá a kereskedőket, hogy fél áron, vagy az egy évvel azelőtti árakon adják a terményeiket. A tüntetések tovább folytak Oszakában és Tokióban. Rendszeresen kifosztották a rizskereskedőket, valamint más termékeket is célba vettek, mint például a szenet. A lakáshiánynak köszönhetően a nagyobb japán városokban a felkelők ingatlan ügynökségeket is megtámadtak, akik közül soknak illegális ügyekhez is köze volt. Úgy mint, Nagoyában, máshol is voltak fegyveres összetűzések a rendőrökkel, például Kóbéban gabona importőr vállalatokat, rendőrállomásokat, kormánypárti újságok irodáit gyújtották fel.6 Augusztus 20-tól 27-ig a szénbányászok is lázadtak a Jamagucsi prefektúrában és észak- Kjúsún. Vállalati tulajdonokat támadtak meg és ez további katonai beavatkozáshoz vezetett. Ennek véres összetűzések lettek a következményei. Elszigetelt lázadások folytatódtak októberben is és egyes helyeken a sajtó még december vége felé is beszámolt tüntetésekről, de szeptemberre a kormány a lázadások nagyobb részét elfojtotta. A lázadásban sokan a szegényebb rétegekből vettek részt, azonban általánosítani nem lehet, ugyanis a letartóztatottak között számos egyén a tehetősebb osztályokból származott. Túlnyomó részben azonban kézművesek és egyéb munkások voltak, de ezen felül tanulók, földművesek, halászok, újságírók és hivatalnokok is részt vettek a megmozdulásokban. A dolgozói elit 5 A kép forrása: http://ecache.ilbe.com/files/attach/images/377678/572/434/096/be7c612890731d83b55181c92a4bad84.jpg 6 http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan
  • 6. kimaradása a jobb bérekkel és munkakörülményekkel is magyarázható. Például a nagyobb cégeknél, mint a Mitsubishi vagy a Yawata acél, a munkások inkább a vezetőségnek nyújtották be panaszaikat semmint, hogy kivonuljanak az utcára tüntetni. A bal oldal szerepe 1918-ban a baloldal még eléggé el volt szigetelve, gyerek cipőben járt, nem volt konkrét politikai programjuk. Mindezek ellenére a kormány aggódott még emiatt a kis létszámú baloldali közösség miatt is. Még a nyári tiltakozások előtt a rendőrség több mint száz szocialistát és anarchistát helyezett „speciális rendőri megfigyelés” alá. A rendőrség rutinszerűen mindenkit kikérdezett, akik kapcsolatba léptek a politikai agitátorokkal és nyomon követte a „veszélyes gondolkodók” minden egyes lépését. Augusztus közepén, amikor a rizs magas ára miatti elégedetlenség erőszakos tiltakozás lehetőségének veszélyével fenyegetett, a rendőrség fokozta a baloldaliakkal kapcsolatos intézkedéseket. A lázadások alatt letartóztattak olyan szocialistákat, mint Oosugi Sakae vagy Arahata Kanson. Yamakawa Hitoshit pedig házi őrizet alá helyezték, valamint a rendőrség razziát tartott a Yuuaikai nevű munkásszövetségnél és több száz tagjukat letartóztatták. A kormány elővigyázatossága elhamarkodott volt, mindössze hét baloldali gondolkodású embert tartóztattak le hivatalosan a lázongások alatt. Pár embert azért vittek be, mert ellenállt az önhatalmú letartóztatásnak. Azokról pedig, akikről bizonyították, hogy közük volt a tiltakozásokhoz, kiderült, hogy semmilyen politikai befolyással nem bírnak, vagyis nem politikai vezetők. Bár beismerték, hogy szocialisták (shakaishugi sha), de a politikai
  • 7. ténykedésük másodlagos volt az főtevékenységük mellett. Emellett meglehet, hogy többeknek sikerült elhallgatniuk a politikai nézetekeit, és a rendőrség továbbra is úgy gondolta, hogy a háttérben veszélyes ideológiák lapulnak meg. Ezért több ezer lázadót kérdeztek ki annak a reményében, hogy kicsikarhatják belőlük, hogy ők igazából „vörös” felbujtók. A baloldaliak kis létszámban vettek részt a tiltakozásokban és nem is tudtak semmilyen ideológiai vagy szervezeti irányítást alkalmazni. Később dicsérték a lázadókat, mint akik megtették az első forradalmi lépést a felszabadulás felé. Sen Katayama későbbi baloldali tisztségviselő így írt a rizslázadásról: 7 „A Japán történelemben egy felkelés sem volt fontosabb ennél. A Rizslázadás volt kétség kívül az első, bátorító lépés, amely a japán emberek általános öntudatra ébredéséhez vezetett… A múlt parasztfelkeléseivel ellentétben ezt a lázadást városi munkások irányították és országos szintűre nőtt. Bizonyította a munkások körében mélyen gyökerező elégedetlenséget, a növekvő erejüket az ellenállásra, és az eltökélt szándékukat, hogy véget vessenek a nehézségeknek. … A szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr miden pillanattal nőtt. De nem csak a felsőbb osztályok elképesztő luxusa, arroganciája és a munkásosztály szenvedése és nyomora botránkoztatta meg az embereket. A kezdeti határozatlan érdeklődés az orosz forradalom következményeivel kapcsolatban egyre inkább nőtt és végül kifejezésre jutott egy nemzeti felkelés keretein belül.” 7 SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems, 517-518. o.
  • 8. A burakumin szerepe A burakumin kisebbség nem volt nagy mennyiségben részese a lázadásnak mégis ők tették ki a letartóztatottak nagy részét. A Meiji-kor óta a shin heimin (új közrend) megnevezést kellett rájuk használni, de ennek ellenére a velük szembeni diszkrimináció nem szűnt meg. A buraku településekre az volt a jellemző, hogy vagy egységesen részt vettek a lázongásokban, vagy egyáltalán nem. 1918-ban az ötszázötvennégy burakuból csak harminckettőnél jelentettek felbolydulást júliustól augusztusig. Ez azonban nem volt teljesen véletlen. A kormány ugyanis intézkedéseket tett, hogy a legszegényebb rétegei a társadalomnak kimaradjanak a zavargásokból. Minden burakumin településnél állomásozott egy nem burakumin rendőr, aki a lázadás bekövetkeztével figyelmeztette a lakosokat, hogy ne csatlakozzanak. Ehhez azonban az is kellett, hogy a burakumin vezetők nemet mondjanak azoknak a lázadóknak, akik felkeresték őket. Ennek ellenére a letartóztatottak körülbelül tíz százalékát tették ki, míg a japán népesség mindössze két százaléka volt burakumin. Ez annak is köszönhető, hogy a hivatalnokok szerették áthárítani rájuk a felelősséget. Mizuno Rentarou belügyminiszter azt mondta: „A lázongások minden régióban szétterjedtek. A zavargások szoros összefüggésben állnak a burakukkal, ezért fontos, hogy adjunk egy leckét nekik, amiből a jövőben tanulhatnak.” Suzuki Kisaburou igazságügyi miniszterhelyettes is osztotta azokat a véleményeket, miszerint a letartóztatottak közül sokan a burakuminok helyett cselekedtek. A másik oka az volt, hogy csoportként léptek be a lázongásokba, nem pedig egyénenként, mint mások és sokkal nagyobb félelmet keltett. Csoportosan mentek követelőzni a rendőrségre, vagy a rizskereskedőkhöz, hogy adjanak kedvezményt.8 8 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 124-126. o.; University of California Press, 1990
  • 9. A kormány Akkoriban Terauchi Masatake volt Japán miniszterelnöke, akit 1916-ban nevezték ki, és kormányában szinte csak technokraták kaptak helyet, mivel nem bízott meg a polgári politikusokban. Kormányzati ideje alatt egyébként a miniszterelnöki tiszt mellett ő volt a külügyminiszter és a pénzügyminiszter is. Den Kenjiro, a Terauchi kormány kommunikációs minisztere naplójában írt a rizslázadásról és például az is szerepel ebben a naplóban, hogy a Suzuki vállalat üzlete, valamint a Kóbe Shinbun irodája leégett. Továbbá az is olvasható benne, hogy Den Kenjiro egy megbeszélésen felhívta Terauchi figyelmét a helyzetre és ellenintézkedések megtételét sürgette. Terauchi Masatake9 Az újságok is szimpatizáltak a felkelésekkel és a cikkeikkel segítettek abban, hogy elterjedjen az országban. Az idejétmúlt és alkotmányellenes kormánnyal ellentétben a szólás szabadságát hirdették, és támadták a kormányt, amiért megtiltotta, hogy a zavargásokról írjanak. Den Kenjiro és a napló egy részlete10 9 A kép forrása: http://www.qwerq.com/image/sks/30720-Portrait_of_Masatake_Terauchi.jpg 10 A kép forrása: http://archives.ith.sinica.edu.tw/sites/ithda.ith.sinica.edu.tw/files/media/column/20120302- DenKenjiro-0001/20120302_DenKenjiro.jpg
  • 10. A kormány túl későn reagált arra, amit az újságírók 1917-től a „rizs ár forradalomnak” neveztek. A Kereskedelmi és Földművelésügyi Minisztérium alapvető hibája az volt, hogy a rizs hiányt másodlagos problémaként tekintette. Ahelyett, hogy megpróbálták volna korrigálni a rizs túlzó árát és a hiányt, Terauchi miniszterei inkább a tüneteket akarták kezelni. Ellenzéki politikusok rámutattak, hogy a lázadások kezdete után a kormány megpróbálta helyrehozni az elosztási problémákat és mérsékelni a spekulációt. Nakakouji azt hangsúlyozta, hogy a kormány hivatalos nézete a természetellenesen magas árakról a spekulánsoknak volt köszönhető, és ez a nézet teljesen figyelmen kívül hagyta a készletek és a fogyasztás közti egyensúly hiányát.11 Az 1917-ben hozták a többlet profit rendeletet (bouri torishime rei), ami olyan intézkedéseket tartalmazott, amelyek megakadályozták, hogy a rizs és a szén árváltozásaiból profitáljanak. A szigorú törvények ellenére bármilyen kormányintézkedést a spekulánsok ellen csökkentett a kereskedők ellenállása. Oka Hanzaemon rizskereskedő esete jól példázza, hogy mennyire impotens volt ez a politika a kormány részéről. Amikor 1918 januárjában a rizs ára elérte az addigi legmagasabb értéket, a minisztérium felszólította Okát, hogy fejezze be a termények felhalmozását, ugyanis pont ezt csinálta annak érdekében, hogy feljebb tudja nyomni az árakat. A többletprofit rendelet értelmében figyelmeztették, hogy többé ne károsítsa meg a piacot, valamint felszólították, hogy harminc napon belül adja el a felhalmozott tartalékait és, hogy ideiglenesen függessze fel az üzletelést. Mindezek ellenére tovább folytatta ténykedését mindenféle szankciók nélkül.12 Miután kezdett kicsúszni a kezükből a helyzet, a kormány drasztikus intézkedéseket hozott, hogy megfékezze a lázongásokat. Egyes politikai elemzők szerint ez volt a kezdete a második orosz forradalomnak. A prefektusok kormányzói, látva, hogy a rendőrség nem képes megfékezni a tömegeket, a hadsereg bevetését kérték. A kormány több mint 100 000 fős katonai erőt vezényelt ki 140 helyszínre. Hogy megfékezzék a tüntetőket, a katonák közéjük lőttek, több mint 30 embert megöltek és még többet megsebesítettek. Amit nem sikerült politikával elérni, azt megpróbálták javítani rizs importtal, sokkal nagyobb volt az esélye ugyanis annak, hogy a külföldről behozott rizzsel többletet teremtve hatékonyabban tudják orvosolni a problémát. Összességében a kormány rizspolitikája csak fejetlenséget okozott. 11 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 11. o.; University of California Press, 1990 12 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press, 1990
  • 11. Minél görcsösebben próbált megoldást találni a helyzetre, annál inkább valószínű volt, hogy megbukik. Az antispekuláns intézkedések, az import kontroll mind csak fokozták a bajt és a rossz helyzet a piacokon is visszaköszönt.13 A rizslázadás végkimenetele A lázadások a hatalmas tömegek ellenére kudarcba fulladtak, ugyanis a rizs ára még egy évig nem csökkent. A végén a Masatake Terauchi által vezetett kormány kénytelen volt lemondani és vállalni a felelősséget a Rizslázadás miatt. Helyét az akkor Hara Takashi vezetése alatt álló Rikken Seiyaku párt vette át. 13 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press, 1990
  • 12. Felhasznált irodalom: http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan, 2007 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, University of California Press, 1990 http://outsiderjapan.pbworks.com/w/page/9758486/Rice%20Riots%20in%20Japan CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996 SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems (Article first published online: 6 MAR 2007)