2. A sport az egyik nagy
szenvedélyem.
A kötélugrás sportot űzöm 2008. óta
2008-ban volt az első versenyem
csapattársammal Szolnokon.
2.helyezést sikerült elérnünk
3. Nemzetközi versenyek
Minden évben van nemzetközi verseny
2012-ben olyan lehetőséget kaptam hogy
én is indulhattam és válogatózhattam a
Világbajnokságra, amit
Floridába,Tampában rendeztek.
3 válogatón kellett részt venni, ebből kettő
versenyen az első három helyezést kellett
elérni
4. Sikerült kijutnom a Világbajnokságra.
A sok nyári edzések után július 28-án
indultunk Floridába.
A verseny augusztus 2-án volt.
Kettő versenyszámban arany érmet
hoztam.
5.
6. 2013. Európa Bajnokság
2013-ban volt Dániában, Aalborgban az
Európa Bajnokság.
Ezt is 3 válogató verseny előzte meg
Erre is sikerült kijutnom
Július 28-án volt a verseny
9. 2014. Világbajnokság
2014-ben rendezték meg a
Világbajnokságot Hong Kongban
Itt is ugyanúgy kellett teljesíteni a válogató
versenyeken
Ide is sikerült kijutnom
10. Július 28-án volt a verseny
Egy 7. és egy 10. helyezést sikerült elérnem
14. Céljaim
Megvédeni az Európa Bajnoki címemet
A következő Világbajnokságon
összetettben első helyezést elérni
Világbajnoknak lenni
15. A támogatást
a külföldi és belföldi versenyek költségére
(utazás,nevezési díjak, felszerelések…)
Családom segítésére
(tehermentesítésére) fordítanám