SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Videoton Számítástechnikai Gyár
Termékek, dolgozók, vezetők
1985-1987-1988 évi kiadványok
A VIDEOTON Számítástechnikai Gyára
termékeit három kiadvány foglalta össze
• Ezek az éves katalógusok 1985, 1987, és 1988
években jelentek meg.
• Ezek az üzleti célú prospektusok egyrészt az
aktuális, értékesítési portfóliót tartalmazták
• Másrészt megadták az összes külföldi szerviz
címét és telefon elérhetőségét,
• Valamint évente a gyár aktuális ÖSSZES
dolgozójának névsorát, ABC sorrendben
• Tartalmazták a gyár főbb éves gazdasági
adatait is.
Az összes dolgozó felsorolása mellett
célszerű megemlíteni az összes vezetőt is
funkcióik megjelölésével
• A vezetői névsort a következő ábra mutatja
• Egyes vezetői nevek több funkció mellett is
szerepelhetnek.
MIÉRT?
• A 20 év során egyes vezetők feljebb léptek a gyári
vezetői struktúrában, végig látható fejlődésük a
gyári funkciók felsorolásában.
• Megjegyzés: egyes személyek feljebb kerülhettek a
vállalati hierarchiában is, de ezeket a mozgásokat a
táblázat már nem követi.
A Videoton Számítástechnikai Gyár vezetői az 1970-1990 közötti időszakban
Beosztás Név
SZTGY igazgató Kázsmér János, dr. Gantner János, Gerlai Mátyás
Főkönyvelő Galántai Imre, dr. Lőrincz Péter
Közgazdasági osztályvezető Gulner József, Tóth Attila, Polányi Sándor
Kereskedelmi igazgatóhelyettes dr. Gerő Zsolt, dr. Baráth Csaba, dr. Hadrévi István
Kereskedelmi főosztályvezető dr. Brávácz Ottó, Szlamka László, Jászberényi Ernő, Kovács Zsolt
Kereskedelmi osztályvezetők Fenyvesvölgyi Sándorné, Bánó György, Megyesi Csabáné
Vevőszolgálati gyáregységvezető Gyorsok László, Barabás Gergely
Vevőszolgálati főmérnök Barabás Gergely
Műszaki igazgatóhelyettes dr. Gantner János, Váradi László
Fejlesztési főmérnök Váradi László
Műszaki főosztályvezető Szabó Antal, Nyilas Lajos, Garai Géza
Szoftvergyártó Laboratórium vezető Fodor Tamás, Kovács József, Kovács Endre
Szoftvergyártó Laboratórium főmérnök Kovács János
Gyártásfejlesztési osztályvezető Tóth András
VFI főmérnök Turányi Gyula, Csurgyók Nándor, Ujvári Zoltán
VFI főosztályvezetők dr. Gantner János, dr. Csánky Lajos, dr. Baráth Csaba, Kocsis Zoltán, Letenyei József, Ujvári Zoltán, Stark
Gáspár, Puska István, Paulinszky Károly, Simoncsics László, Szlamka László, Papp József, Müller Károly,
VFI főosztályi főmérnök Fenyves Erzsébet, Bárdossy Dániel, Lugosi Károly
Termelési igazgatóhelyettes Brunner István, Kis Ferenc, Mód Sándor, Hajma László
Termelési főosztályvezető Papp Margit, Hegyi Imre
Gyárszervezési osztályvezető Farkas Attila, Lőrincz Péter
Tabi Gyáregység igazgató Mohos József, Kudich Antal
Tabi Gyáregység főmérnök Sárfalvi Dezső
Tabi Gyáregység üzem- és osztályvezetők Kudich Antal, Béndek Gábor, Csizmazia Tibor, Faragó Béla, Fodor Papp István, György Tivadar, Kállay
Szabolcs, Kamarás Gábor, Komáromi László, Oszlányi S. Iván, Pulics István, Szalai Zoltánné
Periféria Gyáregység vezető Mód Sándor, Herczog József, Máté Antal
Periféria Gyáregység főmérnök Németh István
Periféria Gyáregység üzem- és osztályvezetők Hegyi István, Kovács Dénes, Tihanyi László, Viniczai Ferenc, Sipőcz Sándor
Számítógép Gyáregység vezető Brunner István, Kis Ferenc, Stefcsik Tibor, Gerlai Mátyás, Hajma László
Számítógép Gyáregység főmérnök Kis Ferenc, Nyilas Lajos, Hunya László, Hajma László
Számítógép Gyáregység üzem- és osztályvezetők dr. Gantner János, Hegyi Imre, Rottek József, Dóra Levente, Váradi László, Nagy András, Dosztál György,
Kovács András, Klein István, Laki Ferenc, Strasszer Mihály, Csendes Mihály, Bernáth József, Böröndy Ernő,
Kiss Vilmos, Papp Margit
Beszerzési igazgatóhelyettes Stefcsik Tibor
Anyagbeszerzési főosztályvezető Koháry Pál, Fürst József
Beszerzési üzem- és osztályvezetők Bálványos Csaba, Varga József
Minőségellenőrzési főosztályvezető Gerlai Mátyás, Szőke Ferenc
Minőségellenőrzési osztályvezetők Nagy Sándor, Tóth András, Gyulavári Kálmán, Szőke Ferenc, Szappanos Mihály, Csuba János, Fürst József,
Ujj Ervin, Világos Miklós
Gyárfejlesztési osztályvezető Kovács András
E három kiadvány felkerült az
internetre is!
• Hol olvashatod ezeket?
• E kiadványokat a VIDEOTON TV Computer
kedvelők fóruma vette szárnyi alá, és
megjelentette másolataikat a saját
dokumentáció könyvtárában (.pdf formátum)
• A következő ábrán megtalálhatók a
dokumentumok internet címei.
A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a
dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok
1985
http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1985.pdf
A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a
dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok
1987
  
http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1987.pdf
A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a
dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok
1988
 
http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1988.pdf

More Related Content

Viewers also liked

Rana_adeel_sqa
Rana_adeel_sqaRana_adeel_sqa
Rana_adeel_sqa
rana adeel
 
Visual CV - Lorena Gonzalez Montes
Visual CV - Lorena Gonzalez MontesVisual CV - Lorena Gonzalez Montes
Visual CV - Lorena Gonzalez Montes
LorenaGM81
 
Curriculum Vitae -Keith Bengtson
Curriculum Vitae -Keith BengtsonCurriculum Vitae -Keith Bengtson
Curriculum Vitae -Keith Bengtson
Keith Bengtson
 
Switch energy customer presentation
Switch energy customer presentationSwitch energy customer presentation
Switch energy customer presentation
Switch Energy
 

Viewers also liked (17)

Der sinnvolle Einsatz von Social Media für Orchester
Der sinnvolle Einsatz von Social Media für OrchesterDer sinnvolle Einsatz von Social Media für Orchester
Der sinnvolle Einsatz von Social Media für Orchester
 
Un nuevo hermanito
Un nuevo hermanitoUn nuevo hermanito
Un nuevo hermanito
 
MM Bagali, HR, MBA, HRM, HRD, Research , Empowerment 2012
MM Bagali, HR, MBA, HRM, HRD, Research , Empowerment 2012MM Bagali, HR, MBA, HRM, HRD, Research , Empowerment 2012
MM Bagali, HR, MBA, HRM, HRD, Research , Empowerment 2012
 
R: Taller de Introducción
R: Taller de IntroducciónR: Taller de Introducción
R: Taller de Introducción
 
Don't Forget the Kids: events at your market, Donna Bednar
Don't Forget the Kids: events at your market, Donna BednarDon't Forget the Kids: events at your market, Donna Bednar
Don't Forget the Kids: events at your market, Donna Bednar
 
Language of Mongolia
Language of MongoliaLanguage of Mongolia
Language of Mongolia
 
Rana_adeel_sqa
Rana_adeel_sqaRana_adeel_sqa
Rana_adeel_sqa
 
Catalogo definitivo
Catalogo definitivoCatalogo definitivo
Catalogo definitivo
 
Contratos para la formacion asegest
Contratos para la formacion asegestContratos para la formacion asegest
Contratos para la formacion asegest
 
Visual CV - Lorena Gonzalez Montes
Visual CV - Lorena Gonzalez MontesVisual CV - Lorena Gonzalez Montes
Visual CV - Lorena Gonzalez Montes
 
Direccion 4
Direccion 4Direccion 4
Direccion 4
 
El telefono[2]
El telefono[2]El telefono[2]
El telefono[2]
 
Curriculum Vitae -Keith Bengtson
Curriculum Vitae -Keith BengtsonCurriculum Vitae -Keith Bengtson
Curriculum Vitae -Keith Bengtson
 
Masajes reductores en medellin
Masajes reductores en medellinMasajes reductores en medellin
Masajes reductores en medellin
 
Switch energy customer presentation
Switch energy customer presentationSwitch energy customer presentation
Switch energy customer presentation
 
The art of not-doing
The art of not-doingThe art of not-doing
The art of not-doing
 
Presentazione edificio Minergie TI-001-A-ECO
Presentazione edificio Minergie TI-001-A-ECOPresentazione edificio Minergie TI-001-A-ECO
Presentazione edificio Minergie TI-001-A-ECO
 

Videoton számítástechnikai gyár termékei, dolgozói 1985 1988

  • 1. Videoton Számítástechnikai Gyár Termékek, dolgozók, vezetők 1985-1987-1988 évi kiadványok
  • 2. A VIDEOTON Számítástechnikai Gyára termékeit három kiadvány foglalta össze • Ezek az éves katalógusok 1985, 1987, és 1988 években jelentek meg. • Ezek az üzleti célú prospektusok egyrészt az aktuális, értékesítési portfóliót tartalmazták • Másrészt megadták az összes külföldi szerviz címét és telefon elérhetőségét, • Valamint évente a gyár aktuális ÖSSZES dolgozójának névsorát, ABC sorrendben • Tartalmazták a gyár főbb éves gazdasági adatait is.
  • 3. Az összes dolgozó felsorolása mellett célszerű megemlíteni az összes vezetőt is funkcióik megjelölésével • A vezetői névsort a következő ábra mutatja • Egyes vezetői nevek több funkció mellett is szerepelhetnek. MIÉRT? • A 20 év során egyes vezetők feljebb léptek a gyári vezetői struktúrában, végig látható fejlődésük a gyári funkciók felsorolásában. • Megjegyzés: egyes személyek feljebb kerülhettek a vállalati hierarchiában is, de ezeket a mozgásokat a táblázat már nem követi.
  • 4. A Videoton Számítástechnikai Gyár vezetői az 1970-1990 közötti időszakban Beosztás Név SZTGY igazgató Kázsmér János, dr. Gantner János, Gerlai Mátyás Főkönyvelő Galántai Imre, dr. Lőrincz Péter Közgazdasági osztályvezető Gulner József, Tóth Attila, Polányi Sándor Kereskedelmi igazgatóhelyettes dr. Gerő Zsolt, dr. Baráth Csaba, dr. Hadrévi István Kereskedelmi főosztályvezető dr. Brávácz Ottó, Szlamka László, Jászberényi Ernő, Kovács Zsolt Kereskedelmi osztályvezetők Fenyvesvölgyi Sándorné, Bánó György, Megyesi Csabáné Vevőszolgálati gyáregységvezető Gyorsok László, Barabás Gergely Vevőszolgálati főmérnök Barabás Gergely Műszaki igazgatóhelyettes dr. Gantner János, Váradi László Fejlesztési főmérnök Váradi László Műszaki főosztályvezető Szabó Antal, Nyilas Lajos, Garai Géza Szoftvergyártó Laboratórium vezető Fodor Tamás, Kovács József, Kovács Endre Szoftvergyártó Laboratórium főmérnök Kovács János Gyártásfejlesztési osztályvezető Tóth András VFI főmérnök Turányi Gyula, Csurgyók Nándor, Ujvári Zoltán VFI főosztályvezetők dr. Gantner János, dr. Csánky Lajos, dr. Baráth Csaba, Kocsis Zoltán, Letenyei József, Ujvári Zoltán, Stark Gáspár, Puska István, Paulinszky Károly, Simoncsics László, Szlamka László, Papp József, Müller Károly, VFI főosztályi főmérnök Fenyves Erzsébet, Bárdossy Dániel, Lugosi Károly Termelési igazgatóhelyettes Brunner István, Kis Ferenc, Mód Sándor, Hajma László Termelési főosztályvezető Papp Margit, Hegyi Imre Gyárszervezési osztályvezető Farkas Attila, Lőrincz Péter Tabi Gyáregység igazgató Mohos József, Kudich Antal Tabi Gyáregység főmérnök Sárfalvi Dezső Tabi Gyáregység üzem- és osztályvezetők Kudich Antal, Béndek Gábor, Csizmazia Tibor, Faragó Béla, Fodor Papp István, György Tivadar, Kállay Szabolcs, Kamarás Gábor, Komáromi László, Oszlányi S. Iván, Pulics István, Szalai Zoltánné Periféria Gyáregység vezető Mód Sándor, Herczog József, Máté Antal Periféria Gyáregység főmérnök Németh István Periféria Gyáregység üzem- és osztályvezetők Hegyi István, Kovács Dénes, Tihanyi László, Viniczai Ferenc, Sipőcz Sándor Számítógép Gyáregység vezető Brunner István, Kis Ferenc, Stefcsik Tibor, Gerlai Mátyás, Hajma László Számítógép Gyáregység főmérnök Kis Ferenc, Nyilas Lajos, Hunya László, Hajma László Számítógép Gyáregység üzem- és osztályvezetők dr. Gantner János, Hegyi Imre, Rottek József, Dóra Levente, Váradi László, Nagy András, Dosztál György, Kovács András, Klein István, Laki Ferenc, Strasszer Mihály, Csendes Mihály, Bernáth József, Böröndy Ernő, Kiss Vilmos, Papp Margit Beszerzési igazgatóhelyettes Stefcsik Tibor Anyagbeszerzési főosztályvezető Koháry Pál, Fürst József Beszerzési üzem- és osztályvezetők Bálványos Csaba, Varga József Minőségellenőrzési főosztályvezető Gerlai Mátyás, Szőke Ferenc Minőségellenőrzési osztályvezetők Nagy Sándor, Tóth András, Gyulavári Kálmán, Szőke Ferenc, Szappanos Mihály, Csuba János, Fürst József, Ujj Ervin, Világos Miklós Gyárfejlesztési osztályvezető Kovács András
  • 5. E három kiadvány felkerült az internetre is! • Hol olvashatod ezeket? • E kiadványokat a VIDEOTON TV Computer kedvelők fóruma vette szárnyi alá, és megjelentette másolataikat a saját dokumentáció könyvtárában (.pdf formátum) • A következő ábrán megtalálhatók a dokumentumok internet címei.
  • 6. A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok 1985 http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1985.pdf
  • 7. A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok 1987    http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1987.pdf
  • 8. A VIDEOTON Számítástechnikai Gyár termékeit és a dolgozók névsorait tartalmazó dokumentumok 1988   http://tvc.homeserver.hu/doc/konyvek/videoton/videoton1988.pdf