SlideShare a Scribd company logo
1 of 1
Download to read offline
74 | FORBES 2015. JÚNIUS
IDÖMENEDZSMENT
Két perced mindig van
Nem lett zenész, sem matematikus és végül
rendezvényszervező sem. Hamar Domonkos most
időmenedzsment-evangelista, amerikai hátszéllel.
M
ég a parkolóban vagyok, ami-
kor csörög a telefonom. Ráné-
zek: tizenöt óra nulla-nulla
– pontosan az interjú meg-
beszélt időpontja. Kedvesen
érdeklődik, hogy fotósok is jönnek-e, de közben
a hívása azt is diszkréten eszembe juttatja, hogy
legalább háromperces késésben vagyok.
„A legtöbben összekeverik a pontosságot az
időmenedzsmenttel, pedig a kettő távolról sem
ugyanaz” – kezdi Hamar Domonkos, amikor
rákérdezek, hogy a telefonhívás az imidzsét
építette-e, vagy ő valóban így működik. „Ismerek
olyanokat, akik mindenhova pontosan érkeznek,
mégis borzalmasan használják az idejüket. Arra
is kevesen gondolnak, hogy aki pontosan érke-
zik, az pontosan fel is áll, ez pedig – például egy
meeting közepén – nem feltétlenül szerencsés.”
A time-management-trénereken ezzel együtt ha-
talmas a nyomás, hiszen egész környezetük árgus
szemmel figyeli, elkésnek-e valahonnan.
Magyarország első akkreditált Getting Things
Done (röviden GTD) trénere saját szavai szerint
megszenvedte a pályaválasztást. A Muzsikás
együttes bőgősének fiaként fontolgatta, hogy
dzsesszkonziban tanul tovább, de végül teljesen
más irányba indult. Az érettségi után egyszerre
jelentkezett a színművészetire és az alkalmazott
matematikus szakra. Az utóbbira vették fel.
„Később, amikor már rendezvényszervező
voltam, éveket töltöttem azzal, hogy találjak egy
módszert, ami segít a párhuzamosan futó projek-
tek között a felszínen maradnom” – mondja arról,
milyen kerülő úton jutott el mostani vállalkozá-
sához. „Mindannyian tudjuk, hogy a to-do listák
alkalmatlanok erre. Amikor azonban a GTD
a kezembe került, azonnal tudtam, hogy megta-
láltam, amit kerestem.”
NEM STRESSZELÜNK
A GTD módszertana több „egy újabb időme-
nedzsment-módszernél”. Olyan elvek és tech-
nikák gyűjteményéről van szó, amely nem
kizárólag a produktivitás növelésére, hanem
a párhuzamosan futó feladatokkal járó általános
stressz csökkentésére helyezi a hangsúlyt.
„A stresszt nem az okozza, hogy nem vagyunk
készen a dolgainkkal” – mondja Hamar Domon-
kos, és azt állítja, hogy ha ebben a pillanatban
megállna a világ, és nem kapnánk több feladatot,
még legalább két hónapig tartana, mire minden
mostanáig felhalmozódott teendővel végez-
nénk. A GTD szerint nem is ez az igazi probléma,
ÍRTA: BALLA ZSOLT
ÜZLET
Hamar Domonkos
rendezvényszervezőből
lett időtréner
2015. JÚNIUS FORBES | 75
hanem az, hogy a feladataink sokkal kevésbé egyértelmű-
ek, mint amikor fel kellett szántani a földet, vagy be kellett
takarítani a termést. A bizonytalanságot pedig fokozza, hogy
a körülmények, a prioritások, de sokszor maguk a feladatok
is pillanatról pillanatra változnak. Ráadásul
tovább ront a helyzeten, hogy a dolgok nagy
részét jellemzően emlékezetből próbáljuk
felidézni. A módszer egyik legfontosabb
alapelve ennek megfelelően, hogy minden
információt tároljunk a fejünkön kívül. Azaz
írjuk le, és megjelölve a feladatok követke-
ző lépését egyértelműsítsük a „dolgainkat”.
Ha a to-do listánkon az áll, hogy „elintézni
a lejárt útlevelet”, azt jó eséllyel halogatni fog-
juk, ha azonban átváltjuk az éppen aktuális
következő lépésre – például: az interneten
megnézni az okmányiroda nyitva tartását –,
akkor máris könnyebben elintézhető teendő-
vel állunk szemben.
„Ahhoz, hogy valakiből jó GTD-tréner
legyen, a módszer elhivatott felhasználó-
jának kell lennie, és rendelkeznie kell némi
standupos tehetséggel. Domonkosban mind-
kettő megvan, így rendkívül nagy potenciált
látok benne” – mondja a Forbesnak David
Allen, a Getting Things Done módszer meg-
alkotója, a világszerte másfél millió példány-
ban eladott Intézz el mindent! című könyv
szerzője.
EGYSÉGES RENDSZER
Bár maga a módszer nem új – a könyv
2002-ben jelent meg, a Wired magazin már
tíz éve az „információs korszak kultuszá-
nak” nevezte a GTD-t –, a tréninghálózat nemzetközi
kiépítése csak év elején kezdődött. „A norvég és a brit piac
a legérettebb, hiszen ott az utóbbi évtizedben nagy, in-
formális hálózatok szerveződtek a GTD-felhasználókból,
amire aztán viszonylag könnyű volt építkezni” – mondja
Skype-on David Allen. Szerinte a magyar partner a szlo-
vénokkal az elsők között van a kelet-közép-európai régió
trénerei között.
A tréningre még az olvasmányos és pontos útmutatások-
kal szolgáló könyv ellenére is szükség van, olvasás közben
ugyanis az ember nyeregben érzi magát, hiszen a felhozott
példák könnyedén állnak össze komplett rendszerré. A prob-
lémás esetekkel csak akkor szembesül, amikor a saját életére
kezdi alkalmazni a módszert. A kötetlen hangulatú trénin-
gen viszont ezekre a neccesnek gondolt helyzetekre is egytől
egyig kielégítő megoldást kapok.
„Autodidakta módon korábban is próbáltam
alkalmazni a Getting Things Done módszerta-
nát, igaz, csak részleges sikerrel. Az egynapos
tréning azután nagyon jól egységbe foglalta
a rendszert, és válasszal szolgált minden kér-
déses vagy problémás pontra” – erősíti meg
tapasztalataimat Lippner Tamás, a Sberbank
Magyarország multichannel banking igazgatója.
A szakembert annyira meggyőzte a saját produk-
tivitásában bekövetkezett fejlődés, hogy nemcsak
a csapatát, hanem több családtagját is elküldte
a tanfolyamra. Hasonló visszajelzéseket kapunk
más tanítványoktól is. „Volt jó pár fundamentális
dolog, amit ez a workshop rakott helyre, és in-
nentől kezdve lett értelme az egésznek” – mondja
Hodicska „Felhő” Gergely, a Ustream fejlesztési
igazgatója.
A tréningcég elindításába az alapító eddig
tizenötmillió forintot fektetett be, ami magában
foglalta a licencdíj – a szerződés szerint titkosan
kezelt – összegét, a saját képzéseinek díját, az
oktatási anyagok lefordításának és elkészítésének
költségét, a technikai eszközök beszerzését, némi
marketingráfordítást, valamint a cég első néhány
hónapjának általános költségeit. Azt, hogy valós
igény van egy működő időmenedzsment-mód-
szerre, Hamar Domonkos szerint a piac gyorsan
visszaigazolta.
Az első tréninget még csak idén január-
ban tartották, de az elmúlt öt hónapban már olyan ügy-
feleket sikerült megnyerniük, mint a Prezi, a T-systems,
a Fundamenta vagy az Unilever. Idénre tizenkét nyílt tré-
ninget terveznek, az idő többi részét céges képzések, illetve
a megtartott képzések utánkövetései teszik ki. És bár trénin-
geket egyelőre csak egyedül tart, a cég adminisztrációját és
értékesítését Hamar Domonkos negyedmagával végzi.
„Egyelőre még elbírok egyedül a megrendelésekkel, de
már látom a végét a kapacitásaimnak” – mondja, és hozzá-
teszi, hogy ezen a területen sem működőképes a kilencve-
nes években az orosz nyelvtanárok átképzésénél használt
módszer, amikor a tanárok csak pár leckével jártak a diákok
előtt az angol tankönyvben. „Olyan trénerekre van szükség,
akiknek a vérében van módszer, és ehhez gyakorlatilag már
most el kell kezdeni trénereket képezni, hogy mire igény lesz
rájuk, bevethetők legyenek.” A siker pedig nem csak eszmei:
a tavaly júniusban bejegyzett Hamar Productivity Consul-
ting a mostani tendenciák szerint harmincmilliós forgalom
mellett nyereséggel zárhatja az első évet. F
A LEGTÖBBEN ÖSSZEKEVERIK
A PONTOSSÁGOT AZ
IDŐMENEDZSMENTTEL.
A HÁROM JÓ
GTD-SZABÁLY:
1 
ELMESÖPRÉS:
Ne tartsa a feladatait
a fejében, mindent
írjon le!
2 
KÉTPERCES
SZABÁLY:
Ha valami két percnél
kevesebbet vesz
igénybe, csinálja meg
most! Ha ennél tovább
tart, kerüljön bele
a rendszerbe a többi
teendő közé.
3 
HETI ÁTTEKINTÉS:
Legalább hetente
egyszer nézze át és
aktualizálja összes
feljegyzését, győződjön
meg róla, hogy
a feladatlistája mindig
naprakész és releváns!

More Related Content

Featured

How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
ThinkNow
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Kurio // The Social Media Age(ncy)
 

Featured (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

Forbes_GTD

  • 1. 74 | FORBES 2015. JÚNIUS IDÖMENEDZSMENT Két perced mindig van Nem lett zenész, sem matematikus és végül rendezvényszervező sem. Hamar Domonkos most időmenedzsment-evangelista, amerikai hátszéllel. M ég a parkolóban vagyok, ami- kor csörög a telefonom. Ráné- zek: tizenöt óra nulla-nulla – pontosan az interjú meg- beszélt időpontja. Kedvesen érdeklődik, hogy fotósok is jönnek-e, de közben a hívása azt is diszkréten eszembe juttatja, hogy legalább háromperces késésben vagyok. „A legtöbben összekeverik a pontosságot az időmenedzsmenttel, pedig a kettő távolról sem ugyanaz” – kezdi Hamar Domonkos, amikor rákérdezek, hogy a telefonhívás az imidzsét építette-e, vagy ő valóban így működik. „Ismerek olyanokat, akik mindenhova pontosan érkeznek, mégis borzalmasan használják az idejüket. Arra is kevesen gondolnak, hogy aki pontosan érke- zik, az pontosan fel is áll, ez pedig – például egy meeting közepén – nem feltétlenül szerencsés.” A time-management-trénereken ezzel együtt ha- talmas a nyomás, hiszen egész környezetük árgus szemmel figyeli, elkésnek-e valahonnan. Magyarország első akkreditált Getting Things Done (röviden GTD) trénere saját szavai szerint megszenvedte a pályaválasztást. A Muzsikás együttes bőgősének fiaként fontolgatta, hogy dzsesszkonziban tanul tovább, de végül teljesen más irányba indult. Az érettségi után egyszerre jelentkezett a színművészetire és az alkalmazott matematikus szakra. Az utóbbira vették fel. „Később, amikor már rendezvényszervező voltam, éveket töltöttem azzal, hogy találjak egy módszert, ami segít a párhuzamosan futó projek- tek között a felszínen maradnom” – mondja arról, milyen kerülő úton jutott el mostani vállalkozá- sához. „Mindannyian tudjuk, hogy a to-do listák alkalmatlanok erre. Amikor azonban a GTD a kezembe került, azonnal tudtam, hogy megta- láltam, amit kerestem.” NEM STRESSZELÜNK A GTD módszertana több „egy újabb időme- nedzsment-módszernél”. Olyan elvek és tech- nikák gyűjteményéről van szó, amely nem kizárólag a produktivitás növelésére, hanem a párhuzamosan futó feladatokkal járó általános stressz csökkentésére helyezi a hangsúlyt. „A stresszt nem az okozza, hogy nem vagyunk készen a dolgainkkal” – mondja Hamar Domon- kos, és azt állítja, hogy ha ebben a pillanatban megállna a világ, és nem kapnánk több feladatot, még legalább két hónapig tartana, mire minden mostanáig felhalmozódott teendővel végez- nénk. A GTD szerint nem is ez az igazi probléma, ÍRTA: BALLA ZSOLT ÜZLET Hamar Domonkos rendezvényszervezőből lett időtréner 2015. JÚNIUS FORBES | 75 hanem az, hogy a feladataink sokkal kevésbé egyértelmű- ek, mint amikor fel kellett szántani a földet, vagy be kellett takarítani a termést. A bizonytalanságot pedig fokozza, hogy a körülmények, a prioritások, de sokszor maguk a feladatok is pillanatról pillanatra változnak. Ráadásul tovább ront a helyzeten, hogy a dolgok nagy részét jellemzően emlékezetből próbáljuk felidézni. A módszer egyik legfontosabb alapelve ennek megfelelően, hogy minden információt tároljunk a fejünkön kívül. Azaz írjuk le, és megjelölve a feladatok követke- ző lépését egyértelműsítsük a „dolgainkat”. Ha a to-do listánkon az áll, hogy „elintézni a lejárt útlevelet”, azt jó eséllyel halogatni fog- juk, ha azonban átváltjuk az éppen aktuális következő lépésre – például: az interneten megnézni az okmányiroda nyitva tartását –, akkor máris könnyebben elintézhető teendő- vel állunk szemben. „Ahhoz, hogy valakiből jó GTD-tréner legyen, a módszer elhivatott felhasználó- jának kell lennie, és rendelkeznie kell némi standupos tehetséggel. Domonkosban mind- kettő megvan, így rendkívül nagy potenciált látok benne” – mondja a Forbesnak David Allen, a Getting Things Done módszer meg- alkotója, a világszerte másfél millió példány- ban eladott Intézz el mindent! című könyv szerzője. EGYSÉGES RENDSZER Bár maga a módszer nem új – a könyv 2002-ben jelent meg, a Wired magazin már tíz éve az „információs korszak kultuszá- nak” nevezte a GTD-t –, a tréninghálózat nemzetközi kiépítése csak év elején kezdődött. „A norvég és a brit piac a legérettebb, hiszen ott az utóbbi évtizedben nagy, in- formális hálózatok szerveződtek a GTD-felhasználókból, amire aztán viszonylag könnyű volt építkezni” – mondja Skype-on David Allen. Szerinte a magyar partner a szlo- vénokkal az elsők között van a kelet-közép-európai régió trénerei között. A tréningre még az olvasmányos és pontos útmutatások- kal szolgáló könyv ellenére is szükség van, olvasás közben ugyanis az ember nyeregben érzi magát, hiszen a felhozott példák könnyedén állnak össze komplett rendszerré. A prob- lémás esetekkel csak akkor szembesül, amikor a saját életére kezdi alkalmazni a módszert. A kötetlen hangulatú trénin- gen viszont ezekre a neccesnek gondolt helyzetekre is egytől egyig kielégítő megoldást kapok. „Autodidakta módon korábban is próbáltam alkalmazni a Getting Things Done módszerta- nát, igaz, csak részleges sikerrel. Az egynapos tréning azután nagyon jól egységbe foglalta a rendszert, és válasszal szolgált minden kér- déses vagy problémás pontra” – erősíti meg tapasztalataimat Lippner Tamás, a Sberbank Magyarország multichannel banking igazgatója. A szakembert annyira meggyőzte a saját produk- tivitásában bekövetkezett fejlődés, hogy nemcsak a csapatát, hanem több családtagját is elküldte a tanfolyamra. Hasonló visszajelzéseket kapunk más tanítványoktól is. „Volt jó pár fundamentális dolog, amit ez a workshop rakott helyre, és in- nentől kezdve lett értelme az egésznek” – mondja Hodicska „Felhő” Gergely, a Ustream fejlesztési igazgatója. A tréningcég elindításába az alapító eddig tizenötmillió forintot fektetett be, ami magában foglalta a licencdíj – a szerződés szerint titkosan kezelt – összegét, a saját képzéseinek díját, az oktatási anyagok lefordításának és elkészítésének költségét, a technikai eszközök beszerzését, némi marketingráfordítást, valamint a cég első néhány hónapjának általános költségeit. Azt, hogy valós igény van egy működő időmenedzsment-mód- szerre, Hamar Domonkos szerint a piac gyorsan visszaigazolta. Az első tréninget még csak idén január- ban tartották, de az elmúlt öt hónapban már olyan ügy- feleket sikerült megnyerniük, mint a Prezi, a T-systems, a Fundamenta vagy az Unilever. Idénre tizenkét nyílt tré- ninget terveznek, az idő többi részét céges képzések, illetve a megtartott képzések utánkövetései teszik ki. És bár trénin- geket egyelőre csak egyedül tart, a cég adminisztrációját és értékesítését Hamar Domonkos negyedmagával végzi. „Egyelőre még elbírok egyedül a megrendelésekkel, de már látom a végét a kapacitásaimnak” – mondja, és hozzá- teszi, hogy ezen a területen sem működőképes a kilencve- nes években az orosz nyelvtanárok átképzésénél használt módszer, amikor a tanárok csak pár leckével jártak a diákok előtt az angol tankönyvben. „Olyan trénerekre van szükség, akiknek a vérében van módszer, és ehhez gyakorlatilag már most el kell kezdeni trénereket képezni, hogy mire igény lesz rájuk, bevethetők legyenek.” A siker pedig nem csak eszmei: a tavaly júniusban bejegyzett Hamar Productivity Consul- ting a mostani tendenciák szerint harmincmilliós forgalom mellett nyereséggel zárhatja az első évet. F A LEGTÖBBEN ÖSSZEKEVERIK A PONTOSSÁGOT AZ IDŐMENEDZSMENTTEL. A HÁROM JÓ GTD-SZABÁLY: 1  ELMESÖPRÉS: Ne tartsa a feladatait a fejében, mindent írjon le! 2  KÉTPERCES SZABÁLY: Ha valami két percnél kevesebbet vesz igénybe, csinálja meg most! Ha ennél tovább tart, kerüljön bele a rendszerbe a többi teendő közé. 3  HETI ÁTTEKINTÉS: Legalább hetente egyszer nézze át és aktualizálja összes feljegyzését, győződjön meg róla, hogy a feladatlistája mindig naprakész és releváns!