SlideShare a Scribd company logo
1 of 1
8) Az anarchikus szabadság-képzetek, illetve a szabadság-fantazmagóriák 
és az irracionális – és ezért hamis (Mivel felelősség-mentes) szabadság-vágyak, 
a kötelék és kötelesség mentesség karma-programok. 
Azok a személyek, akik ezzel, az önmagukkal, vagyis a korábbi céljaikkal 
és szándékaikkal is folyamatosan ellentmondásba hozó, és „a szabadság-börtönönében 
való őrült vergődés” nevű, öncélú lázadást és radikalizmust, 
forradalmiságot okozó karmájával születnek, tehát, akiknek a Vizőntőben, 
vagy a Bakban áll az egyik – netalán mind a két! - karma-pontja, még az 
agresszíveknél, a hazudozóknál, vagy az aggodalmas – közömbösöknél is 
idegesítőbb „szerzetek” tudnak néha lenni. 
Mert miközben ők, kérem szépen, a totális szabadság, pontosabban: a 
minden elképzelhető lehetőségek kihasználási lehetőségnek a hírnökei, 
menten a legnagyobb zsarnokokká és szabadság-tiprókká változnak, 
amikor a velük ellentétes nézeteket, vagy életformát kellene elfogadjanak, 
és toleráljanak, vagy amikor a többség egyes tagjai kritizálják őket a 
felelősség és a következetesség hiányáért és, azt igénylik tőlük, hogy 
fogják vissza magukat, mivel az öncélú és általában csak saját magukra 
értett szabados – liberalizmusukkal, zavarják az életük alapvető jogainak 
(pl. a pihenéshez és a nyugalomhoz való joguk) gyakorlásában. Vagy 
amikor a „fárasztó tradicionalisták”, azt igénylik, hogy a szabadság-mániások, 
„ne fertőzzék” a gyermekeiket ezzel az erkölcs- és törvény-tipró, 
korlátlan szabadosság-elmélettel és gyakorlattal. 
Azt, hogy e hippi mozgalom által törvénybe helyezett liberálisoknak a 
neveletlen és ezért a vad ösztöneik (a vissza nem fogott karmájuk) által 
irányított, gátlástalan gyermekei, ne közösítsék ki és ne készítsék ki, 
nyomorítsák meg az ők normálisan nevelt gyermekeiket. Ilyenkor ezek a 
szabadságmániás liberálisok éppen a szabadság nevében akarják 
megtiltani és lehetetlenné tenni azt, hogy a tradicionalisták az elemi 
természeti és polgári jogaikat gyakorolják és hogy egyáltalán szabadok 
legyenek, szabadon kérhessék és érvényesíthessék a gyermekeiknek a 
saját felelősség-tudatuk és józan belátásuk szerinti neveléshez való jogát.

More Related Content

More from Kozma Botond Szilárd

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásaiKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Botond Szilárd
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Botond Szilárd
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Botond Szilárd
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKozma Botond Szilárd
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...Kozma Botond Szilárd
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaKozma Botond Szilárd
 

More from Kozma Botond Szilárd (20)

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
 
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titokKozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
 

Kozma Szilárd: Az elköteleződéstől való félelem, vagyis a hamis szabadság és anarchia karmája

  • 1. 8) Az anarchikus szabadság-képzetek, illetve a szabadság-fantazmagóriák és az irracionális – és ezért hamis (Mivel felelősség-mentes) szabadság-vágyak, a kötelék és kötelesség mentesség karma-programok. Azok a személyek, akik ezzel, az önmagukkal, vagyis a korábbi céljaikkal és szándékaikkal is folyamatosan ellentmondásba hozó, és „a szabadság-börtönönében való őrült vergődés” nevű, öncélú lázadást és radikalizmust, forradalmiságot okozó karmájával születnek, tehát, akiknek a Vizőntőben, vagy a Bakban áll az egyik – netalán mind a két! - karma-pontja, még az agresszíveknél, a hazudozóknál, vagy az aggodalmas – közömbösöknél is idegesítőbb „szerzetek” tudnak néha lenni. Mert miközben ők, kérem szépen, a totális szabadság, pontosabban: a minden elképzelhető lehetőségek kihasználási lehetőségnek a hírnökei, menten a legnagyobb zsarnokokká és szabadság-tiprókká változnak, amikor a velük ellentétes nézeteket, vagy életformát kellene elfogadjanak, és toleráljanak, vagy amikor a többség egyes tagjai kritizálják őket a felelősség és a következetesség hiányáért és, azt igénylik tőlük, hogy fogják vissza magukat, mivel az öncélú és általában csak saját magukra értett szabados – liberalizmusukkal, zavarják az életük alapvető jogainak (pl. a pihenéshez és a nyugalomhoz való joguk) gyakorlásában. Vagy amikor a „fárasztó tradicionalisták”, azt igénylik, hogy a szabadság-mániások, „ne fertőzzék” a gyermekeiket ezzel az erkölcs- és törvény-tipró, korlátlan szabadosság-elmélettel és gyakorlattal. Azt, hogy e hippi mozgalom által törvénybe helyezett liberálisoknak a neveletlen és ezért a vad ösztöneik (a vissza nem fogott karmájuk) által irányított, gátlástalan gyermekei, ne közösítsék ki és ne készítsék ki, nyomorítsák meg az ők normálisan nevelt gyermekeiket. Ilyenkor ezek a szabadságmániás liberálisok éppen a szabadság nevében akarják megtiltani és lehetetlenné tenni azt, hogy a tradicionalisták az elemi természeti és polgári jogaikat gyakorolják és hogy egyáltalán szabadok legyenek, szabadon kérhessék és érvényesíthessék a gyermekeiknek a saját felelősség-tudatuk és józan belátásuk szerinti neveléshez való jogát.