SlideShare a Scribd company logo
1 of 5
Download to read offline
Élet emlékek nélkül –
a szellemi hanyatlás kihívása
Amennyiben a közeljövőben nem találják meg a demencia (az időskori szellemi hanyatlás) gyógymódját, akkor a várható élettartam
kitolódásának köszönhetően a betegséggel érintett emberek száma folyamatosan nőni fog. A Nemzetközi Alzheimer Társaság
becslése szerint a demenciában szenvedő betegek száma 2050-re több mint háromszorosa lesz a mainak, és világszerte meghaladja a
115 milliót, amely megfelel Spanyolország és Franciaország mai teljes lakosságának.




                                                                                                                                 1
A legtöbb demenciás eset a felemelkedő, és a fejlődő piaci                                                   A rokonoknak sokba kerül az ápolás
országokban jelentkezik
                                                                                                             A nyugati, iparilag fejlett országokban egy demenciában szenvedő
A Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint világszerte                                                 beteg ápolásának költsége könnyedén túllépheti az átlagos éves fizetés
körülbelül 36 millió ember szenved demenciában. Legtöbbjük a                                                 összegét. Az Egyesült Királyságban az Alzheimer Tanulmány szerint a
felemelkedőben lévő-, és a fejlődő piaci országokban él. Az évszázad                                         gazdaság számára egy demenciában szenvedő beteg ápolása körülbelül
                                                                                                                                                                                 7
közepére számuk valószínűleg megháromszorozódik. 2050-re csak                                                32 265 euróba kerül, míg az egy főre jutó átlagfizetés 28 825 euró.
Ázsiában közel 61 millió embert érint majd az időskori szellemi leépülés,                                    A svájci Alzheimer Intézet becslése szerint egy demenciában szenvedő
és Kínában több ember fog szenvedni ettől a betegségtől, mint az összes                                      beteg ápolásának átlagköltsége 42 500 euró, bár az összeg nagysága
                           1
ipari államban együttvéve. Európában az esetek száma a mai 10                                                mindig függ a betegség súlyosságától.
                                                     2
millióról közel megduplázódik, elérheti a 19 milliót. Ezen érintettek
közül körülbelül 15 millióan az Európai Unió területén élnek majd.
Magyarországon a mai 123 ezres esetszám 201 ezerre nőhet.
                                                               3                                                „ A Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint a
                                                                                                                demenciában szenvedő betegek száma 2050-re
A demencia már ma is nagy terhet jelent a gazdaság számára: a                                                   világszerte háromszorosára nőhet és elérheti a 115
Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint 2010-ben a költségek                                             milliót.”
                                     4
mintegy 450 milliárd eurót tettek ki. Ez az összeg nem csak a hivatalos
ápolási költségeket foglalja magában, hanem a rokonok által történő
ápolás esetében a kieső kereset mértékét is, amelyet az egyes országok                                       A svájci számítások szerint a demencia előrehaladott stádiumában a
                                   5
átlagkeresetei alapján kalkuláltak. A költségek megoszlása szerint a                                         költségek akár a 93 000 eurót is elérhetik, amennyiben az érintett beteg
                                                                                                                        8
hivatalos és a nem hivatalos ápolás egyaránt 42-42 százalékát teszi ki                                       otthon él.
világszerte az összes költségnek, míg a szigorúan vett orvosi költségek
mindössze 16 százalékot, annak ellenére, hogy a demenciában                                                  A Bécsi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár szerint ugyanakkor a
szenvedő betegek nagy többségét, több mint 70 százalékát a rokonok                                           hivatalos ápolás költségei sokkal magasabbak, - akár a négyszeresére is
                         6                                                                                                                                                 9
ápolják az otthonukban.                                                                                      nőhetnek - ha a beteg egy ápolásra szakosodott intézetben él.
                                                                                                             A jelenlegi demográfiai változásoknak köszönhetően a hivatalos
                                                                                                             ápolásra szoruló demenciában szenvedő betegek száma folyamatosan
                                                                                                             emelkedik, különösen Európában. Egyrészt az egyre növekvő várható
                                                                                                             élettartam, másrészt a csökkenő születésszám miatt az évszázad
                                                                                                             közepére, a 15 és 64 év közötti lakosságot figyelembe véve 5
                                                                                                             demenciában szenvedő beteg jut majd 100 aktív korú emberre, míg ez
                                                                                                             az arány manapság kettő a százhoz.
1 Cf. Qiu (2007), 582.oldal
2 Cf. Nemzetközi Alzheimer Társaság (2010): Alzheimer Világjelentés 2010. A demencia hatása a
világgazdaságra, 15.oldal
3 Saját extrapolálás, amely az ENSZ adatain alapul, feltételezve, hogy a demenciás betegek száma egy adott
korcsoporton belül állandó marad, és nem találják meg a betegség gyógyszerét. Cf. ENSZ Népesedési Osztály,   7 Cf. Alzheimer Tanulmány UK, Demencia statisztika, 3.oldal
Világ Népesedési Előrejelzés 2010-es kiadás, és Európai Alzheimer Társaság                                   8 Berlini Népesedés-, és Fejlődéskutató Intézet (2011), 52. oldal
4 Cf. ADI (2011), 5.oldal                                                                                    9 Osztrák hivatalos statisztikák szerint az otthoni ápolás átlagköltsége betegenként 11.000.- euró. A teljes költség
5 Cf. ADI (2011), 19.oldal                                                                                   1,6 milliárd euró. 2050-re a demenciával kapcsolatos egészségügyi és ápolási költségek
6 Cf. ADI (2011), 18. oldal Az Alzheimer Társaság becslése szerint 2010-ben 15 millió rokon, önkéntes, és    megháromszorozódhatnak, elérhetik a 4,6 milliárd eurót. Bécsi regionális Egészségbiztosítási Alap (Wiener
ingyenes ápoló mintegy 17 milliárd órát fordított demenciás betegek ápolására.                               Gebietskrankenkasse) (2011.)

                                                                                                                                                                                                                              2
Ez annak tudható be, hogy amíg a társadalom elöregedésének               Előrelépés a jövőben?
köszönhetően a demenciában szenvedő betegek száma közel
megkétszereződik az Európai Unióban, addig a munkaképes lakosság         A fent említett okok miatt a kutatás most elsősorban azokat a
száma jelentősen lecsökken. Ezt a csökkenést részben kiegyensúlyozza a   lehetőségeket célozza meg, amelyekkel a demenciában szenvedő
nők egyre nagyobb száma a munkaerőpiacon, valamint az idősek egyre       betegek ápolását javítani lehet. Az egyik cél, hogy a hivatalos ellátást a
növekvő aránya a jövedelemtermelő tevékenységekben.                      demenciában szenvedő betegek szükségleteihez igazítsák, ugyanakkor
                                                                         lecsökkentsék a pszichoaktív szerek alkalmazását, és ezek vonatkozó
                                                                                    10
 „ 2050-ben 100 aktív korú emberre 5 demenciában                         költségeit. A legfontosabb cél az, hogy a demenciában szenvedő
                                                                         betegek önálló életét olyan sokáig tartsák fenn, ameddig csak
 szenvedő beteg jut.”                                                    lehetséges. Mindez megkívánja az ápoló rokonság támogatását a
                                                                         beépülő orvosi segítség, és a meglévő ápolási lehetőségek fejlesztésén
                                                                         keresztül. Ezen túlmenően szintén egyre növekvő szerepet kapnak a
Ugyanakkor az ápolást vállaló rokonok – általában házastársak,           napközi rendszerű ápolási központok, az egyéb alternatív ápolási formák
leánygyermekek, vagy menyek – szintén a népesség ezen csoportjához       és a felügyeletet biztosító bentlakásos intézmények. Egy másik
tartoznak. A nyugdíjak csökkenő összege, a jogszabályban előírt          létfontosságú összetevő a betegség korai felismerését szolgáló
nyugdíjba vonulási korhatár emelkedése, és a foglalkoztatási mobilitás   módszerek fejlődése. Ez ellentmondásosnak tűnhet annak a ténynek a
iránti egyre nagyobb igény miatt sok embernek egyre nehezebb lesz a      tükrében, hogy jelenleg csak tüneti kezelés érhető el, mivel a demencia
jövőben meghoznia azt a döntést, hogy korán otthagyja a munkáját, és     gyógymódját még nem találták meg. Ugyanakkor a korai felismerés
életét egy demenciában szenvedő beteg ápolásának szentelje. Emiatt a     lehetővé teszi az érintettek számára, hogy teljes körűen
családi körből kikerülő lehetséges-, nem hivatásos betegápolók száma     tájékozódhassanak az ápolási és kezelési lehetőségekről, megtehessék a
minden valószínűség szerint jelentősen visszaesik. Ugyanez a folyamat    megfelelő lépéseket a szükséges jogi felhatalmazások aláírásával
figyelhető meg az európai országokon kívül Ázsiában is. Különösen igaz   kapcsolatban, illetve a lakásukban elvégezhessék azokat az
ez Kínában, ahol az állam egy-gyermekes politikája következtében a       átalakításokat, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik a lecsökkent
munkaképes korú emberek aránya a hatvan év felettiekhez képest           képességeknek megfelelő életvitelt. A korai felismerés, és a demencia
jelentősen romlani fog az elkövetkező évtizedekben.                      elleni gyógyszerek alkalmazása szintén késleltetheti a betegség
                                                                         elhatalmasodását, bár jelenleg ez csak egy rövid ideig lehetséges. Ez az
                                                                         idő ugyanakkor felhasználható arra, hogy a beteg alkalmazkodhasson az
                                                                         új helyzethez, és a demenciától függetlenül minél tovább legyen képes
                                                                                                                    11
                                                                         önállóan a napi tevékenységek ellátására.




                                                                         10 A demenciában szenvedő betegek szükségletein alapuló ellátásának az intézménye jelentősen javult. Mivel a
                                                                         betegek tér-, és időbeli tájékozódásuk az idővel jelentősen romlik, ezért gyakran nagy nehézségekbe ütközik
                                                                         ápolásuk beillesztése a napi szigorú, "normális” ápolási keretek közé. Tanulmányok kimutatták, hogy jelentős
                                                                         javulás érhető el a betegek és ápolóik közérzetében, ha a napi rutinokat az egyéni igényekhez szabják. Shanghai-
                                                                         ban páldául a "holland modell” alapján működő, demenciában szenvedő betegekkel foglalkozó ápolási
                                                                         központot nyitottak meg. Lásd még Kínai kormány (2006), Belluck (2010), Minkmann (2009).
                                                                         11 Egy Egyesült Királyságban készült tanulmány szerint a korai felismerés, és a megfelelő demencia elleni
                                                                         gyógyszerek alkalmazása átlagban mintegy 4 százalékkal csökkenti a betegenkénti költségeket. Getsios (2011) 5.
                                                                         oldal. Új gyógyszerek vannak jelenleg tesztelés alatt, a kezdeti eredmények 2012 közepére várhatóak.

                                                                                                                                                                                      3
A belátható jövőben gyógyíthatatlan
                                                                                                                         „ A betegség korai felismerése lehetővé teszi az
A demencia leginkább ismert, és elterjedtebb formája az Alzheimer-kór.                                                   érintettek számára, hogy alkalmazkodjanak az új
A további leggyakrabban előforduló formák egyrészt a vaszkuláris                                                         helyzethez, és a demenciától függetlenül minél
demencia, amely az agyi vérkeringés zavarainak következménye,                                                            hosszabb ideig megbírkózzanak a napi teendőkkel.”
                                                                  12
másrészt az Alzheimer-kór és a vaszkuláris demencia kombinációja.

     „ A demencia csak az iparosodott országok betegsége?                                                           A jelenleg elérhető adatok szerint a rendellenesség gyakorisága, azaz a
     A legutóbbi tanulmányok kimutatták, hogy a                                                                     különböző korcsoportokban a betegség előfordulásának aránya
                                                                                                                    változatlan az elmúlt évtizedek során, függetlenül attól, hogy az
     feltörekvő és fejlődő országokban eddig a betegség                                                             orvostudomány fejlődött, és jelentős javulás történt a népesség
     jelenlétét alábecsülték.”                                                                                                                       15
                                                                                                                    általános egészségi állapotában. Hosszú ideje gyanítják, hogy a
                                                                                                                    demencia az iparosodott országok, és a nyugati világ betegsége.

Amióta 1906-ban Alois Alzheimer először leírta a betegséget, jelentős                                               Ugyanakkor a legutóbbi tanulmányok kimutatják, hogy a betegség
fejlődés történt az Alzheimer-kór természetének megismerésében, de                                                  egyre inkább érinti a fejlődő-, és felemelkedő országokat is. Ez annak a
hosszú távú kezelési módszert, vagy végleges gyógymódot még nem                                                     ténynek tudható be, hogy ezen országok közül sokban a várható
                 13
sikerült találni. Korai diagnózis esetében a betegség súlyosbodása,                                                 élettartam korábban viszonylag alacsony volt, így azon emberek száma,
vagy elhatalmasodása a megfelelő anti-demenciális gyógyszerek                                                       akik megérték a 60. évet, vagy afölötti életkort – amely a leginkább
alkalmazásával több hónappal hátráltatható. Mentális-, és bizonyos                                                  veszélyeztetett korcsoport – jelentősen alacsonyabb volt, mint az
fizikai gyakorlatok alkalmazása megelőzheti, vagy lassíthatja a betegség                                            iparilag fejlett államokban, és emiatt a demenciában szenvedő betegek
kialakulásának folyamatát.                                                                                          száma is alacsonyabb volt. Továbbá ezekben az országokban
                                                                                                                    hiányoznak a diagnosztikai eszközök, bár a nyugati, iparosodott
Melyek a kockázati tényezők?                                                                                        országokban is csak általában a legvégső stádiumban tudják azonosítani
                                                                                                                                                                  16
                                                                                                                    a betegséget, ha ez egyáltalán megtörténik. Ezen túlmenően a
A kockázati tényezők között található a dohányzás, az elhízottság, a                                                demenciát – főképpen a demencia enyhe formáit – a kulturális
magas vérnyomás, a cukorbetegség és a depresszió. Ugyanakkor a                                                      különbségeknek megfelelően eltérően tekintik rendellenességnek. Sok
legmagasabb kockázati tényezőt maga az életkor jelenti. Minél idősebb                                               fejlődő országban normálisnak tekintik, hogy az idős emberek előbb
                                                                                                                                               17
valaki, annál nagyobb kockázata van a demencia kialakulásának. 60 éves                                              utóbb „másokká” válnak. Elképzelhető, hogy a demencia
kor felett a kockázat minden öt évben megduplázódik. 60 és 65 éves kor                                              diagnosztizált formáiban megmutatkozó különbségek az életviteli
között a férfiak 1,6 százalékánál, a nők 0,5 százalékánál alakul ki a                                               különbségeknek is betudhatóak. Példaként említhető, hogy az Egyesült
demencia valamelyik formája. 70 és 74 éves életkor között ezek az                                                   Államokban élő japán bevándorlók között a leggyakoribb demenciában
arányok 4,6 százalék és 3,9 százalék, míg 80 és 84 éves életkor között a                                            szenvedő betegség az Alzheimer-kór, hasonlóan, mint az amerikai
veszélyeztetettség valószínűsége 12,1 százalék illetve 13,5 százalék.                                               őslakosok között, míg Japánban a vaszkuláris demencia a
                                                                        14                                                           18
90 éves kor felett az emberek legkevesebb egyharmada válik érintetté.                                               legjellemzőbb. Miután a fejlődő-, és a harmadik világhoz tartozó
                                                                                                                    országokban is nő a várható élettartam, emelkedik az életszínvonal – a
                                                                                                                    kutatók úgy gondolják, hogy a demenciában szenvedő betegek száma a
                                                                                                                    jövőben világszerte további növekedést fog mutatni.




12
   Európában a demenciában szenvedő betegek 61,4 százaléka szenved Alzheimer-kórban. Ugyanez az arány
Észak-Amerikában 74,5 százalék, Ázsiában 46,5 százalék (EURODEM 2008). Más formái a Lewy-testes demencia,
a frontotemporális demencia (Pick betegség) és a Creutzfeldt-Jakob kór. Ezen elsődleges demenciák mellett
léteznek olyan formái a betegségnek, amelyet másodlagos demenciának nevezünk, és amelyeket más
betegségek, mint például a Parkinson-kór idéznek elő.
13
   A betegség mögött rejlő pontos folyamatok még a kutatás tárgyát képezik.Még nem ismert annak az oka, hogy
                                                                                                                    15
egyes emberek, akiknek az agyában jelentős mészlerakódás mutatkozik, miért nem produkálják a demencia                  Prince -2007., 489. oldal, és Nemzetközi Alzheimer Társaság adattábla
                                                                                                                    16
tüneteit életük során. (Berlin Institute for Population and Development - 2011), 10. oldal. A legutóbbi kutatások      Az Alzheimer társaság becslése szerint az Egyesült Királyságban csak az esetek 40 százalékát diagnosztizálták,
szerint különböző okok együttese felelős az Alzheimer-kór kialakulásáért. (Miltner, Frank A. - 2011).               az USA-ban az érintettek 50 százalékánál ismerték fel a betegséget. (Alzheimer’s Society –2011. Alzheimer’s
A lerakódások nem csak a mésztermelődésnek, hanem a béta-amyloid elégtelen szállításának is köszönhetőek.           Association - 2011, 216. oldal).
                                                                                                                    17
(Mawuenyega et al. - 2010).                                                                                            Kínában folytatott kutatások szerint a megkérdezettek 48,8 százaléka úgy gondolja, hogy a demencia
14
   Alzheimer Európa, EURODEM (2008). Ugyanakkor a betegség előfordulása idősebb korban magasabb lehet,              természetes velejárója az öregségnek. (Qiu - 2007.,583.oldal, Fuh és Wang –2008. 154.oldal) Afrikai kutatások
mint korábban gondolták, mivel az idősek számát túlbecsülték, és a betegek számát alulbecsülték. (például           hasonló eredményeket hoztak cf. Ineichen (2000), p. 1674.
                                                                                                                    18
Scholz, Jdanov - 2007) and Berlin Institute for Population and Development – 2011. 16.oldal)                           Berlin Institute for Population and Development -2011. 21. oldal

                                                                                                                                                                                                                                   4
Szerkesztő: Dr. Michaela Grimm, Group Econonic Research & Corporate Development
  Kiadó: Allianz SE, Königinstraße 28, 80802 München | Claudia Mohr-Calliet, claudia.mohr-calliet@allianz.com I http://www.allianz.com



  Miért törődik az Allianz a demográfiai                      Miért foglalkoztatja a demográfia az                         Mi az Allianz Demographic Pulse haszna?
  változással?                                                újságírókat és a nagyközönséget?
                                                                                                                           Az Allianz Demograhic Pulse a demográfiai
  Az Allianz globális pénzügyi szolgáltatóként                A demográfia változása több szempontból is
                                                                                                                           változás különböző aspektusainak legújabb
  meg van győződve arról, hogy a demográfiai                  próbatétel elé állítja a jelenkor társadalmait: a
                                                                                                                           kutatási eredményeire épül. A kutatást az
  változásnak alapvető jelentősége van. Mint az               társadalom elöregedése olyan problémákat vet
                                                                                                                           Allianz szakértői folytatták, az általuk írt
  egyik legfontosabb megatrend, a demográfia                  fel, mint a hosszú ideig tartó gondozás és az
                                                                                                                           tanulmány a globális szempontból fontos,
  változása adja meg a választ a jövő társadalmi              időskori tudati leépülés. Ezen túlmenően a
                                                                                                                           folyó demográfiai adatokat valamint a
  kihívásaira akár az egészségügy, akár az                    jövőben a munkaerő a világ összes piacán
                                                                                                                           világgazdaságra és az egyes társadalmakra
  időskori ellátás, akár az oktatás, a fogyasztás             jelentősen csökkenni fog, és ez például a
                                                                                                                           gyakorolt hatásukat mutatja be. A
  vagy a tőkepiac területén.                                  nyugdíjak finanszírozását is megnehezíti.
                                                                                                                           tanulmánysorozat célja, hogy a terület jelentős
                                                              Hozzáállásunkat, magatartási formáinkat és a
                                                                                                                           fejleményeiről időszerű tájékoztatást adjon,
                                                              helyzetet megváltoztatni, a sürgős
                                                                                                                           ezért az Allianz Demographic Pulse
                                                              szükségleteket remélhetőleg megoldani és
                                                                                                                           rendszeresen jelenik meg, és részletesen
                                                              újszerű megoldásokra lelni csak
                                                                                                                           beszámol a bennünket körülvevő világ
                                                              tájékoztatással, ismeretszerzéssel és a téma
                                                                                                                           alakulását befolyásoló legfontosabb trendekről.
                                                              megvitatása révén lehet.




  További kiadványok az alábbi címeken érhetőek el:                                                                            Kérdéseivel, megjegyzéseivel az alábbi
                                                                                                                               címen ér el bennünket.
  Allianz Group Economic Research & Corporate Development                                                                      Várjuk visszajelzését!
  https://www.allianz.com/en/economic_research/publications/index.html
  International Pensions, Allianz Global Investors                                                                             Claudia Mohr-Calliet
  http://publications.allianzgi.com/en/PensionResearch/Pages/PensionResearch.aspx                                              ++49 89 3800 18797
  Allianz Knowledge Site                                                                                                       claudia.mohr-calliet@allianz.com
  http://knowledge.allianz.com/




A fenti értékelésre, mint mindig, az alábbi joglemondó nyilatkozatok vonatkoznak.
Figyelmeztetés a jövőre vonatkozó állításokkal kapcsolatban
Az itt szereplő állítások között előfordulhatnak jövőre vonatkozó várakozások és egyéb prognózisok, amelyek a vezetőség jelenlegi elképzelésein és feltételezésein
alapszanak, valamint tartalmazhatnak ismert és nem ismert kockázatokat és bizonytalan tényezőket, amelyek miatt a tényleges eredmények, teljesítmények vagy események
lényegesen eltérhetnek az ilyen állításokban kifejezettektől vagy sugalltaktól. A kontextus okán a jövőre vonatkozó állításokon kívül a jövőre vonatkozó állításokat olyan szavak
jelölik, mint „esetleg", „majd … fog", „kellene", „elvár", „tervez", „szándékozik", „vár", „vél", „becsül", „előrejelez", „potenciális", vagy „folytatódik" és hasonló kifejezések. A
tényleges eredmények, teljesítmény vagy események lényegesen eltérhetnek az ilyen állításokban szereplőktől a következők miatt, de nem kizárólag: (i) általános gazdasági
feltételek, ide értve különösen a gazdasági feltételeket az Allianz Csoport fő üzleti tevékenységében és fő piacain, (ii) a pénzügyi piacok teljesítménye, ide értve a feltörekvő
piacokat, és ideértve a piac volatilitását, a likviditást és a hitelezési eseményeket (iii) a biztosított káresemények gyakoriságát és súlyosságát, többek között természeti
katasztrófákból eredően, és ide értve a károkkal kapcsolatos kiadások alakulását, (iv) halálozási és megbetegedési szinteket és tendenciákat, (v) a megújítási arányokat, (vi) a
hitel-nemteljesítések mértékét, (vii) kamatlábak szintjét, (viii) devizaárfolyamokat, ide értve az Euro/U.S. dollár árfolyamot, (ix) a verseny változó szintjeit, (x) törvények és
szabályozások változásait, ide értve a monetáris konvergenciát és az Európai Monetáris Uniót, (xi) a központi bankok és/vagy külföldi kormányok politikáinak változásait (xii)
az akvizíciók hatását, ide értve a kapcsolódó integrációs kérdéseket, (xiii) átszervezési intézkedéseket, és (xiv) általános versenytényezőket, minden esetben helyi, regionális,
nemzeti és/vagy globális alapon. Terroristatevékenység ás annak lehetséges következményeként hasonló jellegű tényezők előfordulásának esélye nagyobb és határozottab. .
A társaság nem vállal kötelezettséget a jövőre vonatkozó állítások frissítésére.




                                                                                                                                                                                5

More Related Content

Featured

How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
ThinkNow
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Kurio // The Social Media Age(ncy)
 

Featured (20)

Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
 
12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work
 

Demography health dementia

  • 1. Élet emlékek nélkül – a szellemi hanyatlás kihívása Amennyiben a közeljövőben nem találják meg a demencia (az időskori szellemi hanyatlás) gyógymódját, akkor a várható élettartam kitolódásának köszönhetően a betegséggel érintett emberek száma folyamatosan nőni fog. A Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint a demenciában szenvedő betegek száma 2050-re több mint háromszorosa lesz a mainak, és világszerte meghaladja a 115 milliót, amely megfelel Spanyolország és Franciaország mai teljes lakosságának. 1
  • 2. A legtöbb demenciás eset a felemelkedő, és a fejlődő piaci A rokonoknak sokba kerül az ápolás országokban jelentkezik A nyugati, iparilag fejlett országokban egy demenciában szenvedő A Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint világszerte beteg ápolásának költsége könnyedén túllépheti az átlagos éves fizetés körülbelül 36 millió ember szenved demenciában. Legtöbbjük a összegét. Az Egyesült Királyságban az Alzheimer Tanulmány szerint a felemelkedőben lévő-, és a fejlődő piaci országokban él. Az évszázad gazdaság számára egy demenciában szenvedő beteg ápolása körülbelül 7 közepére számuk valószínűleg megháromszorozódik. 2050-re csak 32 265 euróba kerül, míg az egy főre jutó átlagfizetés 28 825 euró. Ázsiában közel 61 millió embert érint majd az időskori szellemi leépülés, A svájci Alzheimer Intézet becslése szerint egy demenciában szenvedő és Kínában több ember fog szenvedni ettől a betegségtől, mint az összes beteg ápolásának átlagköltsége 42 500 euró, bár az összeg nagysága 1 ipari államban együttvéve. Európában az esetek száma a mai 10 mindig függ a betegség súlyosságától. 2 millióról közel megduplázódik, elérheti a 19 milliót. Ezen érintettek közül körülbelül 15 millióan az Európai Unió területén élnek majd. Magyarországon a mai 123 ezres esetszám 201 ezerre nőhet. 3 „ A Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint a demenciában szenvedő betegek száma 2050-re A demencia már ma is nagy terhet jelent a gazdaság számára: a világszerte háromszorosára nőhet és elérheti a 115 Nemzetközi Alzheimer Társaság becslése szerint 2010-ben a költségek milliót.” 4 mintegy 450 milliárd eurót tettek ki. Ez az összeg nem csak a hivatalos ápolási költségeket foglalja magában, hanem a rokonok által történő ápolás esetében a kieső kereset mértékét is, amelyet az egyes országok A svájci számítások szerint a demencia előrehaladott stádiumában a 5 átlagkeresetei alapján kalkuláltak. A költségek megoszlása szerint a költségek akár a 93 000 eurót is elérhetik, amennyiben az érintett beteg 8 hivatalos és a nem hivatalos ápolás egyaránt 42-42 százalékát teszi ki otthon él. világszerte az összes költségnek, míg a szigorúan vett orvosi költségek mindössze 16 százalékot, annak ellenére, hogy a demenciában A Bécsi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár szerint ugyanakkor a szenvedő betegek nagy többségét, több mint 70 százalékát a rokonok hivatalos ápolás költségei sokkal magasabbak, - akár a négyszeresére is 6 9 ápolják az otthonukban. nőhetnek - ha a beteg egy ápolásra szakosodott intézetben él. A jelenlegi demográfiai változásoknak köszönhetően a hivatalos ápolásra szoruló demenciában szenvedő betegek száma folyamatosan emelkedik, különösen Európában. Egyrészt az egyre növekvő várható élettartam, másrészt a csökkenő születésszám miatt az évszázad közepére, a 15 és 64 év közötti lakosságot figyelembe véve 5 demenciában szenvedő beteg jut majd 100 aktív korú emberre, míg ez az arány manapság kettő a százhoz. 1 Cf. Qiu (2007), 582.oldal 2 Cf. Nemzetközi Alzheimer Társaság (2010): Alzheimer Világjelentés 2010. A demencia hatása a világgazdaságra, 15.oldal 3 Saját extrapolálás, amely az ENSZ adatain alapul, feltételezve, hogy a demenciás betegek száma egy adott korcsoporton belül állandó marad, és nem találják meg a betegség gyógyszerét. Cf. ENSZ Népesedési Osztály, 7 Cf. Alzheimer Tanulmány UK, Demencia statisztika, 3.oldal Világ Népesedési Előrejelzés 2010-es kiadás, és Európai Alzheimer Társaság 8 Berlini Népesedés-, és Fejlődéskutató Intézet (2011), 52. oldal 4 Cf. ADI (2011), 5.oldal 9 Osztrák hivatalos statisztikák szerint az otthoni ápolás átlagköltsége betegenként 11.000.- euró. A teljes költség 5 Cf. ADI (2011), 19.oldal 1,6 milliárd euró. 2050-re a demenciával kapcsolatos egészségügyi és ápolási költségek 6 Cf. ADI (2011), 18. oldal Az Alzheimer Társaság becslése szerint 2010-ben 15 millió rokon, önkéntes, és megháromszorozódhatnak, elérhetik a 4,6 milliárd eurót. Bécsi regionális Egészségbiztosítási Alap (Wiener ingyenes ápoló mintegy 17 milliárd órát fordított demenciás betegek ápolására. Gebietskrankenkasse) (2011.) 2
  • 3. Ez annak tudható be, hogy amíg a társadalom elöregedésének Előrelépés a jövőben? köszönhetően a demenciában szenvedő betegek száma közel megkétszereződik az Európai Unióban, addig a munkaképes lakosság A fent említett okok miatt a kutatás most elsősorban azokat a száma jelentősen lecsökken. Ezt a csökkenést részben kiegyensúlyozza a lehetőségeket célozza meg, amelyekkel a demenciában szenvedő nők egyre nagyobb száma a munkaerőpiacon, valamint az idősek egyre betegek ápolását javítani lehet. Az egyik cél, hogy a hivatalos ellátást a növekvő aránya a jövedelemtermelő tevékenységekben. demenciában szenvedő betegek szükségleteihez igazítsák, ugyanakkor lecsökkentsék a pszichoaktív szerek alkalmazását, és ezek vonatkozó 10 „ 2050-ben 100 aktív korú emberre 5 demenciában költségeit. A legfontosabb cél az, hogy a demenciában szenvedő betegek önálló életét olyan sokáig tartsák fenn, ameddig csak szenvedő beteg jut.” lehetséges. Mindez megkívánja az ápoló rokonság támogatását a beépülő orvosi segítség, és a meglévő ápolási lehetőségek fejlesztésén keresztül. Ezen túlmenően szintén egyre növekvő szerepet kapnak a Ugyanakkor az ápolást vállaló rokonok – általában házastársak, napközi rendszerű ápolási központok, az egyéb alternatív ápolási formák leánygyermekek, vagy menyek – szintén a népesség ezen csoportjához és a felügyeletet biztosító bentlakásos intézmények. Egy másik tartoznak. A nyugdíjak csökkenő összege, a jogszabályban előírt létfontosságú összetevő a betegség korai felismerését szolgáló nyugdíjba vonulási korhatár emelkedése, és a foglalkoztatási mobilitás módszerek fejlődése. Ez ellentmondásosnak tűnhet annak a ténynek a iránti egyre nagyobb igény miatt sok embernek egyre nehezebb lesz a tükrében, hogy jelenleg csak tüneti kezelés érhető el, mivel a demencia jövőben meghoznia azt a döntést, hogy korán otthagyja a munkáját, és gyógymódját még nem találták meg. Ugyanakkor a korai felismerés életét egy demenciában szenvedő beteg ápolásának szentelje. Emiatt a lehetővé teszi az érintettek számára, hogy teljes körűen családi körből kikerülő lehetséges-, nem hivatásos betegápolók száma tájékozódhassanak az ápolási és kezelési lehetőségekről, megtehessék a minden valószínűség szerint jelentősen visszaesik. Ugyanez a folyamat megfelelő lépéseket a szükséges jogi felhatalmazások aláírásával figyelhető meg az európai országokon kívül Ázsiában is. Különösen igaz kapcsolatban, illetve a lakásukban elvégezhessék azokat az ez Kínában, ahol az állam egy-gyermekes politikája következtében a átalakításokat, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik a lecsökkent munkaképes korú emberek aránya a hatvan év felettiekhez képest képességeknek megfelelő életvitelt. A korai felismerés, és a demencia jelentősen romlani fog az elkövetkező évtizedekben. elleni gyógyszerek alkalmazása szintén késleltetheti a betegség elhatalmasodását, bár jelenleg ez csak egy rövid ideig lehetséges. Ez az idő ugyanakkor felhasználható arra, hogy a beteg alkalmazkodhasson az új helyzethez, és a demenciától függetlenül minél tovább legyen képes 11 önállóan a napi tevékenységek ellátására. 10 A demenciában szenvedő betegek szükségletein alapuló ellátásának az intézménye jelentősen javult. Mivel a betegek tér-, és időbeli tájékozódásuk az idővel jelentősen romlik, ezért gyakran nagy nehézségekbe ütközik ápolásuk beillesztése a napi szigorú, "normális” ápolási keretek közé. Tanulmányok kimutatták, hogy jelentős javulás érhető el a betegek és ápolóik közérzetében, ha a napi rutinokat az egyéni igényekhez szabják. Shanghai- ban páldául a "holland modell” alapján működő, demenciában szenvedő betegekkel foglalkozó ápolási központot nyitottak meg. Lásd még Kínai kormány (2006), Belluck (2010), Minkmann (2009). 11 Egy Egyesült Királyságban készült tanulmány szerint a korai felismerés, és a megfelelő demencia elleni gyógyszerek alkalmazása átlagban mintegy 4 százalékkal csökkenti a betegenkénti költségeket. Getsios (2011) 5. oldal. Új gyógyszerek vannak jelenleg tesztelés alatt, a kezdeti eredmények 2012 közepére várhatóak. 3
  • 4. A belátható jövőben gyógyíthatatlan „ A betegség korai felismerése lehetővé teszi az A demencia leginkább ismert, és elterjedtebb formája az Alzheimer-kór. érintettek számára, hogy alkalmazkodjanak az új A további leggyakrabban előforduló formák egyrészt a vaszkuláris helyzethez, és a demenciától függetlenül minél demencia, amely az agyi vérkeringés zavarainak következménye, hosszabb ideig megbírkózzanak a napi teendőkkel.” 12 másrészt az Alzheimer-kór és a vaszkuláris demencia kombinációja. „ A demencia csak az iparosodott országok betegsége? A jelenleg elérhető adatok szerint a rendellenesség gyakorisága, azaz a A legutóbbi tanulmányok kimutatták, hogy a különböző korcsoportokban a betegség előfordulásának aránya változatlan az elmúlt évtizedek során, függetlenül attól, hogy az feltörekvő és fejlődő országokban eddig a betegség orvostudomány fejlődött, és jelentős javulás történt a népesség jelenlétét alábecsülték.” 15 általános egészségi állapotában. Hosszú ideje gyanítják, hogy a demencia az iparosodott országok, és a nyugati világ betegsége. Amióta 1906-ban Alois Alzheimer először leírta a betegséget, jelentős Ugyanakkor a legutóbbi tanulmányok kimutatják, hogy a betegség fejlődés történt az Alzheimer-kór természetének megismerésében, de egyre inkább érinti a fejlődő-, és felemelkedő országokat is. Ez annak a hosszú távú kezelési módszert, vagy végleges gyógymódot még nem ténynek tudható be, hogy ezen országok közül sokban a várható 13 sikerült találni. Korai diagnózis esetében a betegség súlyosbodása, élettartam korábban viszonylag alacsony volt, így azon emberek száma, vagy elhatalmasodása a megfelelő anti-demenciális gyógyszerek akik megérték a 60. évet, vagy afölötti életkort – amely a leginkább alkalmazásával több hónappal hátráltatható. Mentális-, és bizonyos veszélyeztetett korcsoport – jelentősen alacsonyabb volt, mint az fizikai gyakorlatok alkalmazása megelőzheti, vagy lassíthatja a betegség iparilag fejlett államokban, és emiatt a demenciában szenvedő betegek kialakulásának folyamatát. száma is alacsonyabb volt. Továbbá ezekben az országokban hiányoznak a diagnosztikai eszközök, bár a nyugati, iparosodott Melyek a kockázati tényezők? országokban is csak általában a legvégső stádiumban tudják azonosítani 16 a betegséget, ha ez egyáltalán megtörténik. Ezen túlmenően a A kockázati tényezők között található a dohányzás, az elhízottság, a demenciát – főképpen a demencia enyhe formáit – a kulturális magas vérnyomás, a cukorbetegség és a depresszió. Ugyanakkor a különbségeknek megfelelően eltérően tekintik rendellenességnek. Sok legmagasabb kockázati tényezőt maga az életkor jelenti. Minél idősebb fejlődő országban normálisnak tekintik, hogy az idős emberek előbb 17 valaki, annál nagyobb kockázata van a demencia kialakulásának. 60 éves utóbb „másokká” válnak. Elképzelhető, hogy a demencia kor felett a kockázat minden öt évben megduplázódik. 60 és 65 éves kor diagnosztizált formáiban megmutatkozó különbségek az életviteli között a férfiak 1,6 százalékánál, a nők 0,5 százalékánál alakul ki a különbségeknek is betudhatóak. Példaként említhető, hogy az Egyesült demencia valamelyik formája. 70 és 74 éves életkor között ezek az Államokban élő japán bevándorlók között a leggyakoribb demenciában arányok 4,6 százalék és 3,9 százalék, míg 80 és 84 éves életkor között a szenvedő betegség az Alzheimer-kór, hasonlóan, mint az amerikai veszélyeztetettség valószínűsége 12,1 százalék illetve 13,5 százalék. őslakosok között, míg Japánban a vaszkuláris demencia a 14 18 90 éves kor felett az emberek legkevesebb egyharmada válik érintetté. legjellemzőbb. Miután a fejlődő-, és a harmadik világhoz tartozó országokban is nő a várható élettartam, emelkedik az életszínvonal – a kutatók úgy gondolják, hogy a demenciában szenvedő betegek száma a jövőben világszerte további növekedést fog mutatni. 12 Európában a demenciában szenvedő betegek 61,4 százaléka szenved Alzheimer-kórban. Ugyanez az arány Észak-Amerikában 74,5 százalék, Ázsiában 46,5 százalék (EURODEM 2008). Más formái a Lewy-testes demencia, a frontotemporális demencia (Pick betegség) és a Creutzfeldt-Jakob kór. Ezen elsődleges demenciák mellett léteznek olyan formái a betegségnek, amelyet másodlagos demenciának nevezünk, és amelyeket más betegségek, mint például a Parkinson-kór idéznek elő. 13 A betegség mögött rejlő pontos folyamatok még a kutatás tárgyát képezik.Még nem ismert annak az oka, hogy 15 egyes emberek, akiknek az agyában jelentős mészlerakódás mutatkozik, miért nem produkálják a demencia Prince -2007., 489. oldal, és Nemzetközi Alzheimer Társaság adattábla 16 tüneteit életük során. (Berlin Institute for Population and Development - 2011), 10. oldal. A legutóbbi kutatások Az Alzheimer társaság becslése szerint az Egyesült Királyságban csak az esetek 40 százalékát diagnosztizálták, szerint különböző okok együttese felelős az Alzheimer-kór kialakulásáért. (Miltner, Frank A. - 2011). az USA-ban az érintettek 50 százalékánál ismerték fel a betegséget. (Alzheimer’s Society –2011. Alzheimer’s A lerakódások nem csak a mésztermelődésnek, hanem a béta-amyloid elégtelen szállításának is köszönhetőek. Association - 2011, 216. oldal). 17 (Mawuenyega et al. - 2010). Kínában folytatott kutatások szerint a megkérdezettek 48,8 százaléka úgy gondolja, hogy a demencia 14 Alzheimer Európa, EURODEM (2008). Ugyanakkor a betegség előfordulása idősebb korban magasabb lehet, természetes velejárója az öregségnek. (Qiu - 2007.,583.oldal, Fuh és Wang –2008. 154.oldal) Afrikai kutatások mint korábban gondolták, mivel az idősek számát túlbecsülték, és a betegek számát alulbecsülték. (például hasonló eredményeket hoztak cf. Ineichen (2000), p. 1674. 18 Scholz, Jdanov - 2007) and Berlin Institute for Population and Development – 2011. 16.oldal) Berlin Institute for Population and Development -2011. 21. oldal 4
  • 5. Szerkesztő: Dr. Michaela Grimm, Group Econonic Research & Corporate Development Kiadó: Allianz SE, Königinstraße 28, 80802 München | Claudia Mohr-Calliet, claudia.mohr-calliet@allianz.com I http://www.allianz.com Miért törődik az Allianz a demográfiai Miért foglalkoztatja a demográfia az Mi az Allianz Demographic Pulse haszna? változással? újságírókat és a nagyközönséget? Az Allianz Demograhic Pulse a demográfiai Az Allianz globális pénzügyi szolgáltatóként A demográfia változása több szempontból is változás különböző aspektusainak legújabb meg van győződve arról, hogy a demográfiai próbatétel elé állítja a jelenkor társadalmait: a kutatási eredményeire épül. A kutatást az változásnak alapvető jelentősége van. Mint az társadalom elöregedése olyan problémákat vet Allianz szakértői folytatták, az általuk írt egyik legfontosabb megatrend, a demográfia fel, mint a hosszú ideig tartó gondozás és az tanulmány a globális szempontból fontos, változása adja meg a választ a jövő társadalmi időskori tudati leépülés. Ezen túlmenően a folyó demográfiai adatokat valamint a kihívásaira akár az egészségügy, akár az jövőben a munkaerő a világ összes piacán világgazdaságra és az egyes társadalmakra időskori ellátás, akár az oktatás, a fogyasztás jelentősen csökkenni fog, és ez például a gyakorolt hatásukat mutatja be. A vagy a tőkepiac területén. nyugdíjak finanszírozását is megnehezíti. tanulmánysorozat célja, hogy a terület jelentős Hozzáállásunkat, magatartási formáinkat és a fejleményeiről időszerű tájékoztatást adjon, helyzetet megváltoztatni, a sürgős ezért az Allianz Demographic Pulse szükségleteket remélhetőleg megoldani és rendszeresen jelenik meg, és részletesen újszerű megoldásokra lelni csak beszámol a bennünket körülvevő világ tájékoztatással, ismeretszerzéssel és a téma alakulását befolyásoló legfontosabb trendekről. megvitatása révén lehet. További kiadványok az alábbi címeken érhetőek el: Kérdéseivel, megjegyzéseivel az alábbi címen ér el bennünket. Allianz Group Economic Research & Corporate Development Várjuk visszajelzését! https://www.allianz.com/en/economic_research/publications/index.html International Pensions, Allianz Global Investors Claudia Mohr-Calliet http://publications.allianzgi.com/en/PensionResearch/Pages/PensionResearch.aspx ++49 89 3800 18797 Allianz Knowledge Site claudia.mohr-calliet@allianz.com http://knowledge.allianz.com/ A fenti értékelésre, mint mindig, az alábbi joglemondó nyilatkozatok vonatkoznak. Figyelmeztetés a jövőre vonatkozó állításokkal kapcsolatban Az itt szereplő állítások között előfordulhatnak jövőre vonatkozó várakozások és egyéb prognózisok, amelyek a vezetőség jelenlegi elképzelésein és feltételezésein alapszanak, valamint tartalmazhatnak ismert és nem ismert kockázatokat és bizonytalan tényezőket, amelyek miatt a tényleges eredmények, teljesítmények vagy események lényegesen eltérhetnek az ilyen állításokban kifejezettektől vagy sugalltaktól. A kontextus okán a jövőre vonatkozó állításokon kívül a jövőre vonatkozó állításokat olyan szavak jelölik, mint „esetleg", „majd … fog", „kellene", „elvár", „tervez", „szándékozik", „vár", „vél", „becsül", „előrejelez", „potenciális", vagy „folytatódik" és hasonló kifejezések. A tényleges eredmények, teljesítmény vagy események lényegesen eltérhetnek az ilyen állításokban szereplőktől a következők miatt, de nem kizárólag: (i) általános gazdasági feltételek, ide értve különösen a gazdasági feltételeket az Allianz Csoport fő üzleti tevékenységében és fő piacain, (ii) a pénzügyi piacok teljesítménye, ide értve a feltörekvő piacokat, és ideértve a piac volatilitását, a likviditást és a hitelezési eseményeket (iii) a biztosított káresemények gyakoriságát és súlyosságát, többek között természeti katasztrófákból eredően, és ide értve a károkkal kapcsolatos kiadások alakulását, (iv) halálozási és megbetegedési szinteket és tendenciákat, (v) a megújítási arányokat, (vi) a hitel-nemteljesítések mértékét, (vii) kamatlábak szintjét, (viii) devizaárfolyamokat, ide értve az Euro/U.S. dollár árfolyamot, (ix) a verseny változó szintjeit, (x) törvények és szabályozások változásait, ide értve a monetáris konvergenciát és az Európai Monetáris Uniót, (xi) a központi bankok és/vagy külföldi kormányok politikáinak változásait (xii) az akvizíciók hatását, ide értve a kapcsolódó integrációs kérdéseket, (xiii) átszervezési intézkedéseket, és (xiv) általános versenytényezőket, minden esetben helyi, regionális, nemzeti és/vagy globális alapon. Terroristatevékenység ás annak lehetséges következményeként hasonló jellegű tényezők előfordulásának esélye nagyobb és határozottab. . A társaság nem vállal kötelezettséget a jövőre vonatkozó állítások frissítésére. 5