2009-ben az új közösség státuszát egyházként képzeltem el. Isteni Lelkem sugallatára akkor ezt tartottam helyesnek. Úgy vélem, értem, miért kellett így cselekednem: a Halak korszak hagyatékát, az istenhit örökségét jelképesen csak egyházi köntösben lehetett áthozni a Vízöntő korba! Ma pedig, a tudás korszakának első évében – 2011 – a hivatalosan be sem jegyzett egyházunk végrehajtja példamutató átalakulását, elengedi a keretek közé kényszerítő fizikai jogi formulát.
A Vízöntő kor főszereplője az EGY-ÉN, a MIND-EN-s-ÉG közepén álló értelmező lény – ne szorítsuk hát korlátok közé!
A rovásírással megfejthető „Isten” szavunk is az Ember spirituális szárnyalását üzeni; és a Biblia legszentebb öröksége is az Isteni Lélek által éltetett EGY-ÉN elsődlegességét hangsúlyozza: „Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakozik bennetek?” (1 Kor. 3, 16)
1. Az emberiség legfıbb korszakváltását éljük: egy 2160 éves Precessziós
„világhónap” – a Halak korszak – 2010-ben véget ért!
Halak korszak Kr.e. 150 - 2010 Vízöntı korszak 2010 - 4170
A dogmatikus hit, az istenfélelem kora A megélhetı, racionális Isten-tudás kora
2009. 2010. 2011.
Közösségünk spirituális alapjait 2009. június 27-én a Pilisben Dobogókın fektettük le
özösségünk 2009. 27-
2009-ben az új közösség státuszát egyházként képzeltem el. Isteni Lelkem sugallatára akkor ezt tartottam helyesnek. Úgy
vélem, értem, miért kellett így cselekednem: a Halak korszak hagyatékát, az istenhit örökségét jelképesen csak egyházi
köntösben lehetett áthozni a Vízöntı korba! Ma pedig, a tudás korszakának elsı évében – 2011 – a hivatalosan be sem
jegyzett egyházunk végrehajtja példamutató átalakulását, elengedi a keretek közé kényszerítı fizikai jogi formulát.
A Vízöntı kor fıszereplıje az EGY-ÉN, a MIND-EN-s-ÉG közepén álló értelmezı lény – ne szorítsuk hát korlátok közé!
A rovásírással megfejthetı „Isten” szavunk is az Ember spirituális szárnyalását üzeni; és a Biblia legszentebb öröksége is az
Isteni Lélek által éltetett EGY-ÉN elsıdlegességét hangsúlyozza: „Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, s az
Isten Lelke lakozik bennetek?” (1 Kor. 3, 16) – A történelmi egyházak nyilván sokkal nehezebben fogják elengedni korlátozó
béklyóikat, ám a változás elkerülhetetlen – ez az Isteni evolúció rendje! A dogma, istenfélelem, eredendı bőntudat, alázat –
megtapasztalható egyéni Istenimádattá, méltóságteljes Istentudássá kell, hogy érlelıdjék! – Paradigmaváltás a Vízöntıben!
Eme Isteni átalakulásban, az EGY-ÉN szárnyalásában segít az ısi Magyar gyökerekhez visszanyúló EGYet-értı Közösségünk.
2. Miként tud az EGYet-értık Magyar İsközössége segíteni az EGY-ÉN Isteni szárnyalásában?
SZOLGÁLTATÁSSAL*
* Az átalakulásunkkal sikeresen elhessegettük a több száz Magyar kisegyház anyagi érdekeltségének árnyát! A szolgáltatás
kifejezés tehát igencsak magyarázatra szorul. Mindenek elıtt az EGY-ÉN ébredéséhez és felszabadító Isteni szárnyalásához
ismeretet szolgáltatunk, az EGY megtapasztalható, örökérvényő tudását. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a fizikai létet
mozgató erıforrásokat is. Az életfenntartás kellékei: élelem, víz, szükségleti tárgyak, energia – s minden ellenértéke a pénz.
Az EGY-ÉN létezésének legnagyobb kihívása a két terület összhangba hozatala – az anyagi érdeket és a spiritualitást
tökéletes EGYen-SÚLY-ban kell tartanunk! Egyik irányba sem tévelyedhetünk el kizárólagosan! Amit ingyen kapunk, azt
ingyen kell tovább adnunk, ez tény! Csakhogy, Isten a teremtett világban semmit nem ad ingyen – energia-befektetés nélkül!
Az energiák egyensúlyát mindenkor fenn kell tartanunk! Ennek az egyik leghatékonyabb módja, hogy csakis annak
segítünk, aki kéri – ezzel ugyanis az illetı visszaigazolja, hogy kész a változtatásra, és hajlandó a felelısségteljes tettekre is!
Pedig az Isteni EGYség tudatában joggal érezhetjük, hogy a felszabadító örömhírt minden emberrel meg kellene osztani, s
kötelességünk mindenki ébredését segíteni! Az erıltetéssel nagyot hibáznánk! Az éber lét óriási egyéni felelısséget követel!
Az Isteni EGY értését, némi fáradságos személyiségfejlesztés után már „ingyen áldásként” értelmezhetjük, tehát az örömhírt
a bennünk lakozó Tökéletes Isteni Lélek EGYségérıl ingyen tesszük közkinccsé a lehetı legszélesebb világ-fórumon.
Tájékoztatunk, és minden tenni akarónak segítünk ébredni, helyreállítani a bensı egyensúlyát és az egészségét, … ha kérik!
Közösségünk gyarapodásáról, honlapunk szerkezetérıl, szolgáltatásainkról
Honlapunk – http://egyet-ertok.neobase.hu – a tájékoztatás központi plénuma, továbbá az EGYet-értıket összefogó eszköz.
Hogy valóban közösségi és szolgáltató oldal legyen, valamennyi tag tevılegesen hozzájárul a honlap állandó fejlıdéséhez.
Egyrészt megosztjuk egymással az Isteni EGYsÉG bensı harmóniájának élményeit. Másrészt életmódtanácsokat helyezünk
el a honlapon. Továbbá közétesszük a tagok tevékenységét, így a látogatóink megbízható szolgáltatásokat vehetnek igénybe.
Az új jelentkezı miután tökéletesítette EGYség-tudatát, képes önmagát és Isten minden megnyilvánulását méltóságteljesen
elfogadni, a közösség tagjává vált, jogosultságot élvez a honlapon megjelenni, tevékenysége leírásával és elérhetıségével.
Az Isteni élet imádatáért, s a léte fenntartásáért végezzen bármilyen tevékenységet (legyen gyógyító; mővész;
értelmiségi; termelı fizikai munkás; vállalkozó, beosztott, vagy munkáltató) amennyiben a napi cselekedetét ıszintén
áthatja az EGY rendezıelve, a teremtett Isteni lét méltóságteljes tisztelete, Önnek köztünk a helye! Csatlakozzon!
3. Az ısi, távol keleti jel, a Tai Chi, az Isteni EGY Magyar rovásjeleink hasonlóképp szemléletesen
érzékletes igazolója; a Jin és a Jang minıségő tárják fel Isten tökéletességét, a Napból születı
energiák tökéletes összetartozását támasztja alá. emberbe helyezve az EGY teljességének erejét.
EGYet- Magyar
Ezért lett az EGYet-értık Magyar İsközösségének jelképe a Magyar EGY rovásjele
Rovásjeleink Magyar elıdeink mély spiritualitásáról tanuskodnak.
Minden jelnek külön értelme van. Egymás fölé írva, akár a pásztor
botján, a rovásjelek életre keltik szavainkat. Így elemezve, az Isten
szavunk, a világon egyedülálló módon az Ember központi szerepére
világít rá: a Napból születı ember hozza a jó és a gonosz tudását,
majd a két minıséget elválasztó/összekötı sánc által egyesíti az
erıket, megéli az egységet, s a halálban Lelke újra egyesül Istennel.
Érthetı tehát, hogy a jelek felépítésekor az ember jelét miért a
tökéletes Nap jelébıl formálták meg: a két vonal az Anyai/Atyai erı,
melyek belül egy pontban egyesülnek, kifelé a végtelenbe tartanak: