1. Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk…

2. Az éjtől reggel, A naptól este, A szinektől, ha szürke por belepte,

3. A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el,

4. Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

5. Minden sebtőol, mely fájt és égetett, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett,

6. Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

7. A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

8. Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz.

9. Elfut a perc, az örök idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána.

10. Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, Hidegen hagy az elhagyott táj.

11. Hogy eltemettük: róla nem tudunk, És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindig búcsúzunk.

12. Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK… cimű versét olvashattuk