1. Hangos kép
Kezdetben, a korai korszakban a mozgókép néma volt és fekete-fehér. Elő zongorakíséret
alatt vetítették őket. A hang hiánya miatt a gesztusok és a vizuális jelentésközvetítő eszközök,
például: a vágás és szimbólumsegítségével tudtak kifejezni érzelmeket. Nem volt dialógus és
narrátor sem.
Filmhang:
A film hangosításával már a kezdetektől kísérleteztek. Az 1900-as évek elején kezdett a film
felhangosodni. Sok mindennel próbálkoztak, ilyen volt a lemezjátszó használata, amikor a
film hangját egy hagyományos lemezről játszották le, vagy ilyen volt, amikor a filmszalag
szélébe ékelték be a hanghullám képét. A magyar származású Georges Demeny fotochronogramjaa hangformálást képben mutatta. Méliés, majdPathé pedig a fonográf zenéjét
próbálta a képpel szinkronba hozni.
Berlinben,1922-ben vetítették le a három német mérnök – Hans Vogt, Joseph Massolle és
Benedict Engel első hangosfilmjét, majd az általuk feltalált új eljárást használták.
„Triergon-eljárás: alapja az az elv, hogy a hanghullámokat elektromos impulzusokká, az
impulzusokat viszont fénycsíkká lehet alakítani. Így lehet hangcsíkot rögzíteni a filmszalag
egyik szélén. Lejátszáskor a szalagon lévő jelek ismét elektromos impulzusok lesznek,
melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránt. A kép és a hang szinkronban marad.”
„A Vitaphone eljárás áttörést jelentett. A hangot 40 cm-es lemezről játszották le. A
lemezeknek általában csak az egyik oldalán volt hangfelvétel (a másik oldalon volt a címke).
Fordulatszámuk 33 1/3 volt. A lemezek játékideje azonos volt a filmtekercsek játékidejével.
1929-1931 között rövidfilmeket is készítettek kb. 3 perces játékidővel, ezeket ugyanis
hanglemezként is értékesíteni lehetett.”
1927-ben A dzsesszénekes-sel indult a hangosfilm korszak, ami a némafilmek korszak végét
jelentette. Magyarországon, 1928-ban elsőként a Fórum (jelenleg Puskin) mozit szerelték fel
hangos vetítőgéppel. Az első teljesen hangos film a Bryan Fox által rendezett New York fényei
(1928) volt.A korai hangfelvételek rejtett mikrofonnal készültek. A színészeknek abba az
irányba kellett beszélniük, amerre a mikrofon volt, így viszont korlátozódott a színészi
mimika. Az első magyarországi hangosfilm a Kék Bálvány volt, amelyet Budapesten mutattak
be. Ezt pedig a Hyppolit, a lakáj követte.
2. 1930 és 1945 között a hangosfilm egyeduralkodóvá vált. Eizenstein attól tartott, hogy a
hanggal erősödik a valóság illúziója, érdektelenné válik a film. Nem alaptalanul; az élő hang
hitelesítette a valóságérzetet, másrészt fokozta a színházi hatást. Az új sokkhatás érintette a
nézőket és az alkotókat.
Nagy áttörés következett be, amikor lehetőség nyílt arra, hogy elektronikusan rögzítsék a
hangot. Ettől kezdve a hangot a filmszalagon tárolták, nem pedig szeparált hordozón.
Erre alakították ki a hangcsíkot. Egyeduralkodóvá vált az optikai tárolás, azaz, hogy a
képkocka és a hang is „kép” formájában tárolódott a szalagon. Később ennek átvette a helyét
a variablearea, ami azt jelentette, hogy a hangot a hangcsíkon végigfutó világos sáv
szélességének változtatásával rögzítette. Unilateriális rögzítés: amikor a hangsáv bal és jobb
oldalra osztható, és ezeknek aránya változik. Bilateriális rögzítés: középen helyezkedik el a
fehér sáv és ennek a szélessége változik időben. Az analóg hangcsíkra a mai napig így
rögzítik a hangot.
Mono hang esetében egy csatorna látható a hangsíkon, még sztereó esetében két csatornát is
betesznek egy hangsíkra. Az ilyen hangsávot hang-kamerával rögzítik.
Ezt követően mindenki igyekezett valami újat mutatni. A Disney 1940-ben már négycsatornás
hanggal vetítette a Fantasiacímű filmet. Majd 1970-ben Ray Dolby neve kezdett ismertté
válni. A Dolby Stereo eljárással a sztereó hangból egy surround sávot is sikerült kikódolni.
1976-ben már alkalmazták ezt az eljárást a mozikban is, és ezzel szerelték fel a Csillagok
háborúja című filmet is, amiért Oscart kapott. 1991-ben megjelent a digitális hang. Nem a
hanghullám került a képre, hanem 0 és 1, azaz, a moziban a néző azt hallja, amit a rendező a
hangstúdióban.
Így elkerülhető az, hogy a szalag kopásával zaj rakódjon a hangra. Viszont ha az adat sérülne,
akkor már képtelenség lenne a hangot visszaállítani, így a biztonság kedvéért analóg hangot is
rögzítenek a filmre. Az első digitális hangrögzítési technika a Dolby Stereo Digital, amit a
mai napig használnak. 1:10 arányú tömörítést használ, és így 6 hangcsatornát képes eltárolni a
filmszalagon digitálisan. 1993-ban újításnak számított a Digital Theater Systems.
Ennél a módszernél külső CD-ről játszották le a hangot. Ezek a CD-k tökéletes hangot adtak,
és 6 lemez szolgáltatja a tömörítetlen 6 csatorna hangját. A szinkronizációt, a „timecode”
adja, amit a filmszalagra rögzítenek. A hangcsík és a kép között kap helyett. 1993-ban jelenik
meg szintén a Sony Dynamic Digital Sound. Nagyon hasonlít a Dolby Digitalra, hiszen az
adat a filmszalagra kerül optikai rögzítéssel. 6-8 csatornát képes kódolni.
3. Végül pedig meg kell említeni a THX-et, aminek a funkciója a minősítés. Egy mozi akkor kap
THX minősítést, ha megfelel néhány feltételnek. Például: beszűrődő zaj, székekből jól
látószög, a vetítő gép minősége stb. Egy THX minősítésű filmről, amit THX minősítésű
moziban játszanak,bizonyosan tudhatjuk, hogy jól fog szólni.
„ A hang a mozgókép második dimenziója.” Előtte élőzene volt, illetve élő szövegmondás.
Három típusba soroljuk a mozgókép hangjait: Zene, szöveg, zörej. Ezek többnyire egyszerre
vannak jelen a filmekben, de egymás nélkül is megállják a helyüket.
Fontos a mozgókép vizuális és akusztikai dimenziójának egymáshoz való kapcsolata, és a
három típusnak az egymáshoz való viszonya is. Az akusztikai rendszer lehet képen belüli
vagy kívüli, azaz, hogy a hang forrása látszik-e a képen.
Diegetikus hangnak nevezzük azt a hangforrást, ami része a fiktív világnak, amit a történet
megjelenít. Például a képen belül bekapcsolnak egy rádiót. Nem diegetikusnak pedig azt
nevezzük, amikor a hangforrás nem része a történetnek. Ez lehet kísérő kommentár, vagy
zene.
A zene többnyire képen kívüli és nem diegetikus, míg a beszéd általában diegetikus és képen
belüli.
A beszéd: a filmbenlegfontosabb az elhangzó szöveg, a dialógus. Egy dialógus elemzését
megelőzően meg kell vizsgálnunk, hogy mi egy dialógus dramaturgiai szerepe.
A dialógus funkciója lehet: a cselekmény továbbgördítése, információközlés, karakterek
viszonyának bemutatása, egy drámai helyzet kibontása, hangulat és feszültségteremtés.
A monológ kezdetben ismeretlen volt. Érzelemfeltáró funkciója van.
A kommentár magyarázatként funkcionál. Hátrányának mondható, hogy feleslegessé válik
mellette a vizualitás. Erre az lehet a megoldás, hogy az elején, végén legyen kommentár, és a
képek alatt pedig egyfajta narrátor.
A zene: nem kapcsolódik olyan szorosan a képhez. Vagy létező zeneműből választanak
aláfestést, vagy pedig a filmhez komponálják a zenét. Fő funkciója az érzelmi és dramaturgiai
töltések kihangsúlyozása.
A zenének nagyon erős érzelmi hatása van, így könnyen befolyásolható, hogy milyen hatást
érjen el a közönség körében.
4. A zörej: többivel ellentétben ez bír a legkevesebb többletinformációval. Legtöbb esetben a
képen történő folyamatok valószerűségét akarják fokozni, például a világ természetes
zajaival.
Háromféle módja van a zörej megjelenítésének: Amikor a zörej hangereje eltér a természetes
hangerőtől, amikor képen kívüli hang bejátszása történik, illetve, amikor teljesen, vagy
részben hagyják el az adott zörejt.
A kép és hang összefüggésének lehetőségei: a valóságkeltés céljaként a kettő szintézisét kell
létrehozni. Összehangolásuk eredménye a függőleges montázs lesz. A hang elősegíti, hogy
növekedjen a kép hitelessége.
A hangosfilm eredménye végső soron az lett, hogy visszatért a csend drámaisága.
Forrás:
Bíró Yvette: Hetedik művészet
Kovács András Bálint: Mozgóképelemzés
Vass Gergely: A film hangja
Szabó Katalin
