SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
Ajkai Szó
28. évfolyam, 25. szám A város lapja 2015. július 3., péntek
A HÉT EMBERE takács miklós
Európa bajnok, országos
versenyeken jegyzett sporto-
lók kerülnek ki Takács Mik-
lós karate edző, a Sun-Dome
egyesület vezetője keze alól.
Az egykori sportoló büszke
arra, hogy ma már gyermekei
is vele dolgoznak edzőként. A
legutóbbi világversenyről a 13
részt vevő versenyzőjük ös�-
szesen 28 érmet hozott. És ez
júniusi termésüknek csak egy
része. A sportolók nagyobb ré-
sze diák, akik a nyári szünet-
ben is rendszeresen látogat-
ják az edzéseket. Senki nem
kötelezi őket rá, de tudják,
eredményt csak kitartó, szor-
galmas munkával lehet elérni.
A kicsik a sikeres idősebbek
közül választanak példaképet.
A csapatban jó a hangulat, de
mindenki fegyelmezett, kitar-
tó. A szabályok mindenkire
egyformán  vonatkoznak, az
eredményt mindenkitől tehet-
sége alapján várják el.
– Versenyre, vizsgára csak
azt viszem, akiről tudom, van
esélye. Egy kudarc akár a gye-
rek kedvét is elvehetné a spor-
tolástól. – tette hozzá Takács
Miklós.
Nem lesz ugyan minden-
kiből élsportoló, de nem is az
a cél. Aki csak rendszeresen
mozog, megtanul csapatban
dolgozni, gondolkodni, a má-
sikra odafigyelni, már olyan
előnyökhöz jutott, amellyel az
élet minden területén kön�-
nyebben boldogul. (ta)
A közel ötven kórust szám-
láló társaság csoportjai közül
22 érkezett Ajkára a bemutat-
kozásra. Négy helyszínen zaj-
lottak az események. Tósok-
berénden a katolikus temp-
lomban, a város evangélikus
templomában, az Ajkai Szak-
képző Iskola és Kollégium
Bánki Donát Intézményegy-
ségében és a Nagy László Vá-
rosi Könyvtár és Szabadidő
Központ színháztermében.
A legbensőségesebb hely-
színen, Tósokberénden a
Szent István Király Római
Katolikus Plébániatemplom-
ban Utassy István önkor-
mányzati képviselő köszön-
tötte az önkormányzat és a
szervezők nevében a kóruso-
kat.
- Napjainkban a felnőtt la-
kosság több mint tíz százalé-
ka énekel szervezetten ének-
karokban, közülük is kiemel-
kedik a Pedagógus Női Kar és
a Padragi Bányász Férfikórus
– mondta egyebek közt. – Kó-
rusokban énekelni katarti-
kus, felemelő élmény. Remél-
jük, ezen a találkozón, ebben
az érzésben lesz része az ének-
előknek, hallgatóknak egya-
ránt. Ajka múltjának egyik
legszebb emléke a tósokbe-
réndi római katolikus temp-
lom, a barokkból a klasszi-
cizmusba áthajló pompájával.
A hang, az ének, a dal, a sze-
retet, a hit és a feloldozás ma
itt ebben a templomban egy-
másra talált a balatonfüredi,
érdi, budapesti, tiszaföldvári
és mátészalkai énekesek ál-
tal. Szakmai munkájukhoz és
művészeti tevékenységükhöz
merítsenek erőt Kodály Zol-
tán gondolatából, amely sze-
rint „Egy nemzet kultúráját
nem az határozza meg, hogy
ki az operaház igazgatója, ha-
nem az, hogy ki a falu tanító-
ja”- fejezte be mondandóját a
képviselő.
Ezt követően a hallgató-
sággal megtelt templom-
ban felcsendültek a szebbnél
szebb dallamok az oltár előtt.
Személyes élménye is volt a
tósokberéndieknek, amikor
Göncz Renáta – Ajkán szü-
letett és tanult – operaéne-
kes dalolt a budapesti Zrínyi
Miklós Vegyeskar tagjaként,
akinek a nagyszülei és édes-
apja is e templom padjait kop-
tatták.
Az evangélikus templom-
ban is nagy érdeklődés köze-
pette zajlott az esemény, ahol
VajdaIstvánlelkészésdr.Tóth-
pál József, a Magyar Muzsi-
kus Fórum elnöke üdvözölte
a megjelenteket. Itt az abaúji,
a debreceni, a komáromi, az
érsekvadkerti, a szegedi és a
gyöngyösi kórusok énekeltek.
A kultúrház színháztermé-
ben Galló Istvánné, a Peda-
gógus Szakszervezet elnöke
nyitotta meg a rendezvényt,
ahol a szombathelyi, a vásá-
rosnaményi, a sárvári, a jász-
berényi és a pápai kórusok
léptek fel.
A Bánki iskola aulájában
Bábics Valéria, a Nagy Lász-
ló Városi Könyvtár és Sza-
badidő Központ igazgatója,
a rendezvény egyik szerve-
zője üdvözölte a vendégeket.
Ezen a helyszínen, ahol évek
óta számtalan zenei eseményt
láthattak az ajkaiak, fellé-
pett a szekszárdi, a soproni,
a fertőszentmiklósi, a hajdú-
böszörményi és a házigazda,
az ajkai női pedagógusokból
álló kórus. Az ajkaiak tavaly
hangversenykórus minősítést
érdemeltek ki, most is nagy
sikert arattak Petheő Balázs-
né Fasang-díjas és Cserháti
Csilla vezényletével, Vörös
Jánosné zongorakíséretével.
Szólót énekelt Királyné Mol-
nár Rita.
A fellépések után a kórusok
egybegyűltek és 750 dalos
részvételével közös énekléssel
nagy élményben részesítet-
ték a szervező város lakóit az
Agorán. Bárdos Lajos Istené
az áldás és Georg Friedrich
Handel Halleluja a Messiás-
ból című műveket adták elő
Pápa és Ajka Város Egyesített
Fúvószenekara kíséretében.
A ritka élményben a szeren-
cséseknek kétszer is volt ré-
szük.
Este a Városi Sportcent-
rumban közös, felszabadult
ünneplés vette kezdetét. Az
ünnepség zárásaként dr. Hor-
váth József alpolgármester
köszöntötte a kórusokat, fő-
leg az ajkai kórust a szervezé-
sért. Elmondta, hogy az Ajkai
Pedagógus Női Kar jövőre
ünnepli megalakulásának
30-ik évfordulóját, majd né-
hány gondolattal Ajka várost
mutatta be a vendégeknek.
Bakonyi népdalcsokor össz-
kari éneklésével folytatódott
az est, amelyet Petheő Ba-
lázsné vezényelt. Ezt követő-
en Fasang Márta és Fasang
Zoltán az édesapjuk tisztele-
tére alapított díjat, a Fasang
Árpád-díjat adták át, amely
elismerést minden évben
olyan karnagyok kapják meg,
akik hűen viszik tovább az ő
eszmeiségét, a népdalfeldol-
gozást. Ebben az évben Kato-
na Tibornak, a Győri Pedagó-
gus Énekkar karnagyának és
Hallerné Horváth Máriának,
a sárvári Pedagógus Női Kar
karnagyának ítélték oda az
elismerést. A díjak átadása
után Fasang Árpád népdal-
feldolgozásokat énekeltek
közösen a jelenlévők a kitün-
tetett Hallerné vezényletével,
majd közös, önfeledt szóra-
kozás és beszélgetések tették
emlékezetessé a napot.
A Pedagóguskórusok Or-
szágos Társaságának elnö-
ke, Holló Gyula Fasang-díjas
karnagy, Kodály emlékérem-
mel kitüntetett Eötvös-díjas
tanár elmondta, hogy szíve-
sen jöttek vissza Ajkára, mert
itt nagy hagyománya van a
közös éneklésnek és mindig
nagy szeretettel fogadják a
vendégeket. Több személyes
kapcsolata is kialakult az évek
során. A rendezvényt magas
színvonalon rendezte meg a
város. Öröm volt számára,
hogy a csodálatos tósokbe-
réndi katolikus templomban
énekelhetett az ő két kórusa.
További sikereket kívánt Ajka
városának és reményét fejez-
te ki, hogy ez a jó kapcsolat
megmarad a város és a Peda-
góguskórusok Országos Tár-
sasága között.
 Cs. Bosits Évi
KONCERTEK Pedagóguskórusok országos találkozója
Boldog, aki énekel
Városunk idei legjelentősebb zenei eseménye zajlott jú-
nius 20-án. A Pedagóguskórusok Országos Társasága
Ajkán szervezte 2001 után immáron másodszor a kórus-
találkozóját.
Az egyesített kórusok közös énekléssel nagy élményben részesítették a szervező város lakóit az
Agorán (Fotó: Györkös)
Opciós szerződést írt alá jú-
nius 23-án Schwartz Béla pol-
gármester Andreas Liska cégtu-
lajdonossal. A szerződés arról
szól, hogy a Speed Tech Kft-nek
2016. végéig vételi lehetősége
van egy 13 000 négyzetméteres
területre az Ipari Parkban.
A Speed Tech Kft. 20 éve tevé-
kenykedik Ajkán, kis- és nagy-
szériában végez forgácsoló és
forgácsmentes fémmegmunká-
lást NC és CNC gépeken. A cég
jelenleg 80 munkavállalót fog-
lalkoztat, a jövőben pedig 150-
re szeretné a létszámát bővíteni.
A tulajdonos szerint Ajkán a
szükséges infrastruktúra és a
vállalat működéséhez szüksé-
ges keretfeltételek rendelkezés-
re állnak. A problémát egyetlen
dologban látja Andreas Liska.
Mint mondta, a megfelelő szak-
képzettséggel rendelkező em-
bereket itt tartani, illetve Ajkán
megtalálni nagyon nehéz, mert
nagyon sokan kivándoroltak
Ausztiába és Németországba.
A megoldást abban látja, hogy a
vállalata perspektívát és biztos
munkahelyet nyújtson a dol-
gozóknak és családjaiknak. A
Speed-Tech Kft. CNC-területre
keres szakembereket, valamint
az elektronikai szériagyártás
területére és egyéb gyártási te-
rületre, illetve a logisztika és
a beszerzés területére, ahová
idegennyelv-ismeret is szüksé-
ges. A kft. most olyan pályázati
kiírásra vár, amellyel infrastuk-
túra-fejlesztést valósíthat meg.
 zsge
Területet vásárolhat
a Speed-Tech az Ipari Parkban
Ösztöndíjpályázat sportolóknak
Aranyos Jubilate
A Jubilate Nőikar a június 26-27-én tartott IV. Keszthelyi Dal-
ünnepen arany minősítést kapott. A fesztivál 35 kórus rész-
vételével zajlott, ebből 20 kórus kért minősítést. A karnagy
Hartinger Nándorné, a zongorakísérő Vörös Jánosné volt.
A PRIMER Kft. meghirdeti
eladásra a tulajdonában
lévő Ajka, Alkotmány u. 23/A
szám alatti (hrsz: 2989/11)
ingatlanát. Az ingatlan te-
rülete 131 m2
. Az épület
hasznos alapterülete 77 m2
,
amely vendéglátási tevékeny-
ségre nem kaphat engedélyt.
Érdeklődni lehet Holczinger
József ügyvezető igazgatónál
a 30/956 8484-es telefon-
számon.
A bakonygyepesi nyugdíja-
sok ismét szépen csillogó
trófeákkal gazdagították
gyűjteményüket: június
11-én vettek részt a Me-
gyei Nyugdíjas Túrán,
amelyre három csapattal
neveztek, s mind a három
csapatuk harmadik helye-
zéssel zárta a versenyt.
Erőt és türelmet próbáló,
érdekes és kimondottan
egészségbarát volt a ver-
senyen eltöltött idő, mely-
re még sokáig örömmel és
büszkeséggel emlékeznek
a résztvevők.
Vargáné Czobor Andrea
CIVIL TUDÓSÍTÓNKTÓL
Ajka Város Önkormányzata
Képviselő-testületének 10/2014.
(III. 8.) rendelete alapján a Műve-
lődési, Oktatási és Sportbizottság
pályázatot írt ki sportolók ösz-
töndíjára.
A pályázat célja Ajka városhoz
kötődő fiatal, sikeres sportolók
ösztöndíj támogatása annak ér-
dekében, hogy nemzetközi ver-
senyeken, Európa és világbajnok-
ságokon, olimpiákon részt vevő,
valamint a Nemzeti Bajnokság
I., II. vonalában sportolók a fel-
készülésükhöz anyagi segítséget
kapjanak.
A pályázaton részt vehet min-
den, ajkai sportegyesületben,
vagy ajkai sportegyesületből
induló, és legalább 5 éve ajkai
állandó lakhellyel rendelkező,
vagy tanulmányait Ajkán végző
egyéni sportoló. Az ösztöndíj el-
nyerésének feltétele a 35 év alatti
életkor, illetve és a sportoló ered-
ményei alapján várható sikeres
nemzetközi szereplése.
Az ösztöndíj ideje alatt a támo-
gatást elnyertektől elvárás, hogy
nyilvános szereplésükön, tüntes-
sék fel az ösztöndíjat adományo-
zó nevét.
A pályázat benyújtásának
határideje: 2015. július 10. A
részletes pályázati kiírás és a pá-
lyázat benyújtásához szükséges
pályázati űrlap az Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal Önkor-
mányzati és Humánszolgáltató
Irodáján (307. szoba) igényelhető,
illetve letölthető a www.ajka.hu
honlapon az Városháza/Pályáza-
tok/Ösztöndíj pályázatok menü-
pont alatt.
Az ösztöndíj minden év július
1-től a következő év június 30-ig,
1 naptári évre szól. A támogatás
évente 3 fő részére állapítható
meg.
Az ösztöndíj összege bruttó
30 000 Ft/hónap.
A pályázatot Ajka város Ön-
kormányzata Művelődési, Okta-
tási és Sportbizottsága bírálja el.
Ha a pályázók száma megha-
ladja az éves támogatható lét-
számot (3 fő), a bizottság a pá-
lyázatok elbírálásánál előnyben
részesíti:
A pályázat eredményét 2015.
július 31-ig az Ajkai Szóban, il-
letve Ajka város honlapján teszi
közzé a bizottság.
A 3-as szám bűvöletében
Ajkai Szó 2015. július 3., péntek
2
Izsa József június 9-én töltöt-
te be a kilencvenedik eszten-
dejét. A kerek évforduló alkal-
mából dr. Horváth József alpol-
gármester és Bálint Attiláné,
a szociális és igazgatási iroda
vezetője is meglátogatta, hogy
egy csokor virág és születés-
napi jókívánságok kíséretében
átadják számára a miniszterel-
nök által aláírt oklevelet.
Jóska bácsi Mezőlakon szüle-
tett, a szülei mezőgazdasággal
foglalkoztak, az uradalomban
dolgoztak. Hatan voltak test-
vérek, ma már csak egy bátyja
él Pesten.
Születése után az édesanyja
meghalt, ezért ötéves korá-
ig „menhelyen” nevelkedett,
majd visszakerült az édesap-
jához és a nevelőanyjához. A
család Takácsiba költözött,
Jóska ott végezte el a hat ele-
mit, majd édesapja példáját kö-
vetve ő is a mezőgazdaságban
vállalt munkát. 1950-ben jött
Ajkára, hogy a Jókai bányá-
ban dolgozzon. Tíz hosszú évet
töltött munkával a föld alatt,
majd amikor a szemét baleset
érte, külszíni munkát keresett
egy fatelepen. 1985-ben vonult
nyugdíjba.
A feleségét Ajkán ismerte
meg. Az asszony büki szárma-
zású volt, ő is a bányához jött
el dolgozni. 1954-ben házasod-
tak össze, gyermekük sajnos
nem született.
A házaspár Padragon lakott
a Csertelepen, Jóska bácsi a
szabadidejében szeretett a ház
körül tenni-venni, kertészked-
ni. 2001-ben költöztek be Ajka
belvárosába, mert a felesége
akkor már nagyon beteg volt,
2005-ben meg is halt. Felesége
halála után az ő egészsége is
megromlott, infarktusa is volt,
magas a vérnyomása, rosszul
lát és nagyothall, sok gyógy-
szert szed.
Rendszeres kapcsolatot a ke-
resztfiával tart, aki a Béke ut-
cában lakik, gyakran látogatja,
segíti az idős férfit a takarítás-
ban, bevásárlásban.  zsge
Kilencvenedik születésnap-
ját ünnepelte Renner Jánosné
született Vári Mária június
10-én.
Az önkormányzat nevében
dr. Horváth József alpolgár-
mester és Bálint Attiláné, a
szociális és igazgatási iroda
vezetője is felköszöntötte az
idős asszonyt.
Marika néni Gyepesen szü-
letett, édesapja molnár volt –
vízimalmuk volt Gyepesen –,
édesanyja háztartásbeli. Szülei
három gyermeket neveltek, a
testvérek közül már csak Ma-
rika néni él. Hat elemit vég-
zett a gyepesi iskolában, majd
a mezőgazdaságban kezdett
dolgozni. Amikor megalakult
a TSZ, belépett oda, később
pedig a Pestről idetelepült
„Szolidaritás Szövetkezethez”
jelentkezett át, ahova nőket
toboroztak. Kesztyűket készí-
tettek szövőgéppel. Itt dolgo-
zott egészen nyugdíjazásáig.
Férjével, aki szintén gyepesi
volt, már gyerekkoruk óta is-
merték egymást. 1947-ben há-
zasodtak össze. Eleinte a férje
is a mezőgazdaságban dolgo-
zott, majd később a Timföld-
gyárban helyezkedett el. Saj-
nos a hadifogságban szerzett
sokféle betegsége miatt Mari-
ka néni fiatalon elveszítette őt.
Két gyermekük született,
1948-ban Erzsébet, egy évvel
később pedig Mária. Mindkét
leányuk Gyepesen lakik. Má-
riáék gondoskodnak Marika
néniről, együtt élnek abban
a házban, amit még közösen
kezdtek építeni. A családban
három unoka és nyolc déd-
unoka született, akik már
mind vidéken élnek a család-
jukkal.
Marika néni aktív korában
munka után sokat foglalatos-
kodott a ház körül, de sza-
badidejében szeretett kötni is,
amit teljesen magától tanult
meg, még zoknit is kötött. A
kötés most már nem megy,
mert nem lát jól, és a dereka is
fáj. A járásban bot segíti.
zsge
FESZTIVÁL Az emberek kimozdultak az otthonukból
Színes programot szerveztek a civilek
A Civil Ház udvarán működhet
tovább az Ajkai Rádióklub
Marika néni kilencvenedik
születésnapjaSzépkorú férfit köszöntöttek
Az alpolgármester adta át a miniszterelnök köszöntő oklevelét is
 (Fotó: Györkös)
Az ünnepelt fújta el a születésnapi torta gyertyáit (Fotó: Györkös)
A rendezvényt Heizer Fe-
renc, az Ajka és Térsége Civil
Szervezetek Szövetsége elnöke
nyitotta meg, majd az önkor-
mányzat nevében Gerencsér
Hilda képviselő köszöntötte a
civileket.
Színvonalas programot si-
került összeállítaniuk a szer-
vezőknek. A délutáni műsor-
ban felléptek a Táltos Tehetség
Műhely ovisai, a Patakparti
óvoda néptáncosai és jelbe-
széd előadói, a Timföldgyári
Nyugdíjas Klub énekkara, a
Dinamik Rock ’n’ Roll Klub, a
Látássérültek Egyesülete tag-
jai, az Ajka Kristály SE aero-
bikos gyermekei, az Orchidea
Nyugdíjas Klub énekesei, a
Rolling Country tánccsoport,
a TBE Art Stúdió, a kolontári
Ilcsi Dance Klub táncosai. Saj-
nos a Hangadók zenekar mű-
sora az eső miatt félbeszakadt,
ezzel a rendezvény műsoros
része befejeződött.
A technikai sportok ked-
velői íjászatot és légpuska
lövészetet gyakorolhattak
az ATTE támogatásával. Az
Ajkai Képzőművész Egye-
sület a rendezvény idején
foglalkozásokat tartott, leg-
inkább gyermekek részére.
Foltvarrók, kézimunkázók és
a Sárkánytűz szerepjátszók is
színesítették a programot. A
kicsik számára rajzpályázatot
szerveztek. A legszebb rajzok
készítőit díjazták, így Talabér
Dóra, Újvári Hanna, Balázs
Armand, Bakos Liliána, Poór
Márton, Mészáros Nóra az
óvodások között, Farkas Van-
essza és Farkas Dzsenifer az is-
kolások között kapott elisme-
rést az Ajkai Képzőművészeti
Egyesület értékelése alapján.
A rendezvényen a nélkülöz-
hetetlen tombolasorsolást is
megtartották. A programon
részt vettek a várpalotai civi-
lek is, akikkel az idén szoro-
sabb kapcsolatot alakítottak
ki. A nap folyamán három he-
lyen gulyást, egy helyen pász-
tortarhonyát kínáltak. A tag-
szervezetek összefogásának
köszönhetően pedig sok-sok
palacsinta is elfogyott.
Heizer Ferenc elégedett
volt a nap eseményeivel, tu-
dósítónknak elmondta, hogy
a rendezvény elérte a célját,
az emberek kimozdultak az
otthonukból, találkoztak,
beszélgettek, jól érezték ma-
gukat, a dolgos hétköznapok
közepette kikapcsolódtak egy
kicsit. Új barátságok kötődtek
és rég nem látott ismerősök
találkoztak egymással. Há-
lás a kilenc fős elnökségnek,
hogy lelkes munkájukkal ezt
a rendezvényt megszervezték,
lebonyolították. Elmondta,
hogy szinte nem is volt olyan
meghívott klub, egyesület,
amely valamilyen módon,
pénzzel, dologi segítséggel ne
járult volna hozzá a program
sikeréhez. Új színfoltja volt a
rendezvénynek a TBE Art Stú-
dió fellépése, ami nagy sikert
aratott. Reményét fejezte ki,
hogy az összes többi fellépővel
együtt jövőre ismét láthatja a
közönség őket.
Cs.B.É.
A civilek fontos szerepet töltenek be Ajka város életében,
gyarapítják annak értékeit, illetve a tudásukat tovább
adják egymásnak, ezt bizonyítja a már tizenötödik alka-
lommal szervezett Civil Fesztivál is, amely több, mint öt-
ven szervezetet mozgatott meg közel félezer résztvevővel
június 27-én délután a Civil Házban.
Schwartz Béla polgármester is kapott kóstolót a civilek főztjéből (Fotó: Györkös)
Határozatképes volt az ön-
kormányzat képviselő-testü-
lete a június 24-i ülésen, an-
nak ellenére, hogy többen is
hiányoztak.
Az MSZP frakció teljes lét-
számmal, míg az ellenzéki
oldalról csak Táncsics Tamás,
a KDNP ajkai elnöke, és a job-
bikos Pataricza György volt
jelen.
A képviselők első napirendi
pontként az önkormányzat
2015. évi költségvetési rende-
letét módosították, a költség-
vetés főösszege 7 202 840 000
Ft-ra változott, amely az ere-
deti előirányzathoz képest 260
829 000 Ft növekedést mutat.
Az önkormányzat által
fenntartott intézmények ala-
pító okiratainak módosítá-
sáról, majd ajkai ingatlanok
hitelfedezetként történő fel-
ajánlásáról szóló határozati ja-
vaslatokat Táncsics Tamás ki-
vételével megszavazták a kép-
viselők. A jelen lévők egyhan-
gúlag támogatták az ingyenes
területhasználatot az Ajkai
Rádióklub részére a Civil Ház
udvarán. Az Ajkai Rádióklub
a városligetben található kem-
ping melletti területet 1995-
ben azzal a kikötéssel kapta
ingyenes használatba, hogy
ha a területre városfejlesztési
célból az önkormányzatnak
szüksége lesz, azt kártalaní-
tás nélkül köteles elhagyni. A
Városliget tervezett fejleszté-
se miatt a Civil Ház udvarán
nyílik lehetőség arra, hogy a
meglévő épület áthelyezésével
a Rádióklub tovább folytat-
hassa tevékenységét. Tekintet-
tel arra, hogy a Rádióklub az
épület áthelyezésével kapcso-
latos költségeket finanszírozni
nem tudta, az önkormányzat
finanszírozta az áttelepítéssel
kapcsolatban felmerülő építé-
si költségeket, míg az épület
kiürítésével, az átköltözéssel,
a belső fűtési rendszer kiala-
kításával, az antennarendszer
áttelepítésével kapcsolatos
költségeket a Rádióklub vál-
lalta.
A képviselő-testület tíz sza-
vazattal, Táncsics Tamás tar-
tózkodása mellett fogadta el
az Integrált Településfejlesz-
tési Stratégia felülvizsgálatát,
majd egyhangúlag döntött a
az önkormányzat idei köz-
művelődési érdekeltségnöve-
lő pályázatáról, valamint egy
pályázati kiírásról a Szociális
Szolgáltató és Gondozási Köz-
pont intézményvezetői meg-
bízására, ugyanis a jelenlegi
vezető, Kleinhans Terézia be-
jelentette nyugdíjba vonulási
szándékát.
Végül az Ajkait Kft. tulajdo-
nát képező lakótelkek eladási
árának csökkentéséről szüle-
tett döntés. A Fidesz-KDNP
javaslatát, hogy a Művelődé-
si-, Oktatási-és Sportbizottság
tagjának Ravasz Tibor képvi-
selőt válasszák meg Fenyvesi
Zoltán megüresedett helyére,
a testület egy igen szavazat
mellett, 10 tartózkodással el-
vetette.
zsge
A kábítószer-ellenes
világnap apropóján
Június 26-át – az ENSZ döntése alapján – 1987 óta kábító-
szer-ellenes világnapként tartjuk számon. A szakemberek a
világnap alkalmából számos rendezvényen, különböző híradá-
sokban hívják fel a figyelmet a szermentes életmód fontossá-
gára.
Gyermekeink az év minden napján ki vannak téve a kábítószer
veszélyeinek, de talán a nyár az unatkozó gyermekek számára
még veszélyesebb. A drogfogyasztás egy társadalmi jelenség,
amely az egyén felől nézve egy viselkedésforma: akár tiltot-
tak a drogok, akár nem, fogyasztásuk veszélyes, visszaélésre
ad alkalmat; de devianciához is vezethet, mert befolyásolja a
mentális működést és az ítélőképességet. A kipróbálás 10-12
éves korban kezdődik, kíváncsiságból, a kortársak biztatására,
vagy a csoportba történő bekerülés érdekében. Az első kábí-
tószer-használat kezdetben kellemes élményt okoz, ám az él-
mény erőssége, minősége, tartós használata és tartóssága az
ajzószer fajtájától s a személy testi-lelki állapotától függ. A füg-
gőség kialakulása után előtérbe kerülnek a negatív érzések,
a hiánytünetek, a szerek félelmet, szorongást, negatív hallu-
cinációt okoznak. A szerhasználat okozta egészségkárosodás
végzetes lehet, halálhoz is vezethet.
Az idei világnap üzenete: „Élj tisztán!” Segítenünk abban kell
gyermekeinket, hogyan építhetik fel és élhetik meg tisztán az
életet, milyen elfoglaltságokat kereshetnek, ami örömet okoz.
Segítenünk kell abban, hogy képesek legyenek önmaguk dön-
teni sorsukról és ne a drogtól várják a megoldást. Figyeljünk
gyermekeinkre, keressünk szakembert, ha segítségre van
szükség!
Ajkán a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkatársaitól kérhe-
tő információ a 06-88/508-320, valamint a 06-20/260-5481-
es telefonszámokon. Azonnali segélykérés esetén hívja az
éjjel-nappal működő 06-88/505-678 Drog-Stop segélyvonalat,
vagy a mentőszolgálat 104-es hívószámát!
A KEF munkatársai
POSTALÁDÁNKBÓL
Az online újság
Cikkeink nagy része már az újságban való megjelenés
előtt, esetenként bővebb terjedelemben, több képpel
látható, olvasható az
ajkaiszo.huhonlapon!
Ajkai Szó2015. július 3., péntek
3
Egész héten papírok zizegése
és vidám beszélgetésfoszlányok
hallatszottak ki a Nagy László
Könyvtár és Szabadidő Központ
aulájából. Kézműves gyerektábor
zajlott az intézmény gyermek- és
ifjúsági csoportjának szervezés-
ében, amelyen közel negyven ál-
talános iskolás diák vett részt.
– A gyerekek többsége év-
ről évre visszajár hozzánk, van
olyan, aki már négy éve látogat-
ja a programjainkat. A tapaszta-
latunk az, hogy a diákok szeret-
nek új technikákat kipróbálni és
csoportokban alkotni – mesélte
Viaszné Meinczinger Katalin
szervező a tábor kapcsán.
A napközis foglalkozássoro-
zat népszerűsége miatt – a ko-
rábbi évektől eltérően – a szer-
vezők úgy döntöttek, hogy egy
kézműves tábor helyett kettőt
tartanak idén nyáron. A máso-
dik turnusra szintén beteltek a
helyek.
– Nagyon örülünk annak,
hogy sok gyereket érdekelnek a
foglalkozásaink, ezért mindig
új ötletekkel és különleges anya-
gokkal készülünk az alkalmak-
ra. Próbálunk olyan techniká-
kat és alapanyagokat bemutatni
a diákoknak, amelyekkel az
iskolában vagy otthon nem ta-
lálkozhatnak. A héten többek
között vesszővel, bőrrel, papír-
ral, üveggel és csipkével dol-
gozhattak a gyerekek – emelt ki
néhányat a felhasznált matériák
közül a táborvezető.
Szerdán a két szervező, Hor-
váth Rita és Viaszné Meinczin-
ger Katalin, pesti kirándulásra
vitte a csoportot. A gyerekek
számára a fővárosi túra során
a Minipolisz elnevezésű ját-
szóház jelentette a legnagyobb
izgalmat, ahol kipróbálhatták,
milyen is felnőttnek lenni és
egyes szakmákba betekintést
nyerni.
A több mint tíz éves hagyo-
mánnyal rendelkező kézműves
napköziben minden résztvevő
jól érezte magát, ezt egyöntetű
vidámsággal és szép munkák-
kal fejezték ki gyerekek a hét
során, akiknek a foglalkozáso-
kon elkészített tárgyak közül a
bőr pénztárca lett a kedvencük.
A tábor zárónapjára kiállítást
komponáltak a héten alkotott
munkákból a szervezők a diá-
kokkal közösen, amelyet a szü-
lők egy rövid műsort követően
tekinthettek meg.
Szántó Renáta
Minden korosztályt meg-
mozgatott az Erdei utakon Fe-
kete Istvánnal című program-
sorozat, amelyet a Múzeumok
Éjszakáján rendeztek meg a
Városi Múzeumban. A vidám,
vetélkedőkkel egybekötött ren-
dezvényen az író születésének
115. évfordulójára emlékeztek a
látogatók.
A Nagy László Könyvtár és
Szabadidő Központ és a múze-
um munkatársainak ötlete volt,
hogy Fekete István tevékenysé-
ge köré építsék fel a Szent Iván-
éjhez kapcsolódó kulturális
programot, amely nagy sikert
aratott a résztvevők körében.
A kultúrakedvelőket több
állomásos versenyen, pontva-
dászattal várták a szervezők.
Ügyességi játékokban, előadá-
son és az író életével kapcsolatos
filmvetítésen való részvétellel
nyílt meg az út a pontok be-
gyűjtésére. A legkisebbeknek a
célba dobás és a teknőből való
horgászás nyerte el a tetszését.
Az iskolások nagy kedvvel nyo-
mozták ki az állatok összekeve-
redett lábnyomait és készítettek
áfonya- illetve csipkebogyó
manókat vagy díszdobozokat a
kézműves teremben.
Porkoláb Zoltán hivatásos
vadász előadására és állathan-
gokat utánozó eszközbemuta-
tójára is sokan voltak kíváncsi-
ak. A családok együtt kutatták
a kreatív fejtörők múzeumi
körsétával kideríthető megol-
dásait. Az idősebb generáció a
kedvenc Fekete István idézetek
felolvasása mellett a kézműves
foglalkozásokat részesítette
előnyben.
Minden feladatért és a prog-
ramokon való részvételért pon-
tokkal gazdagodtak a csapatok,
amelyeket az este folyamán a
menetlevelekből összesítettek a
szervezők. A győztes páros egy
tortával lett gazdagabb, de a
többiek sem maradtak ajándék
nélkül. Csokoládét, apró meg-
lepetéseket és könyveket adtak
át a látogatóknak az intézmény
munkatársai.
Az Agórán ekkor zajlott a
Pedagóguskórusok Országos
Találkozója is, ahonnan sokan
látogattak át a múzeum ren-
dezvényére. Őket is szeretettel
fogadták, s buzdították a verse-
nyen kívül is játékra és tudás-
gyarapításra a szervezők.
A programot a Hangadók
koncertje zárta a múzeum előtti
téren. A hideg idő ellenére a kö-
zönség maradt és élvezte a szív-
ből szóló dallamokat.
Sz.R.
BALLAGÁSOK Hárman kaptak Laschober Mária-díjat
Közös emlékek, barátságok
Kreatív szünidei időtöltés
Születésnapi köszöntő
az evangélikus gyülekezetben
Manókkal éjszakáztak
a múzeumban
Szücs Klaudia az általa készített manókkal (Fotó: Szántó)
A tábor végén rögtönzött kiállításokon a szülők is megtekinthették
a gyerekek alkotásait (Fotó: Györkös)
Az ünnepelt maga vágta fel a születésnapi tortát (Fotó: Györkös)
Csengőszóra három osztály
66 diákja járta körbe a terme-
ket az osztályfőnökökkel, Var-
ga Judittal, Orbán Máriával és
Kundermann Róberttel, majd
az időjárás miatt a zsúfolásig
megtelt bejáratnál sorakoztak
fel a ballagók. Elbúcsúztatták
a hetedikesek a végzősöket,
majd a ballagok köszöntek el
az iskolától. Megköszönték
tanáraiknak, szüleiknek a sok
támogatást, törődést. Közben
szépen csengő dallamokat
hallhattak a jelenlévők tőlük.
Ezt követően Ódor Erzsébet
intézményvezető beszámolt a
hátrahagyott tanév eredmé-
nyeiről és a ballagókhoz for-
dulva jókívánságokkal látta el
őket. Azt kívánta, hogy min-
dig tűzzenek ki újabb és újabb
célokat maguk elé és az álma-
ikért harcoljanak, ne adják fel
könnyen őket. A szülőknek is
megköszönte a fáradozása-
ikat és azt tanácsolta nekik,
hogy sokat beszélgessenek a
gyerekeikkel, szükség van a
közösen, tartalmasan eltöltött
együttlétekre. A beszéde vé-
gén szép nyarat, jó pihenést,
kellemes időtöltést kívánt,
majd elismeréseket adott át.
Ezen az ünnepségen 24 diák
kapott kitűnő tanulmányi
eredményéért könyvjutalmat,
oklevelet, egy tanuló kiváló
sportteljesítményéért vehetett
át elismerést. A végzősök kö-
zött négy kitűnő eredményt
elért tanuló vehette át a jutal-
mat.
A nyolcadikosok a nyarat
idézve egy kellemes kánont
énekeltek el búcsúzóul, majd
végül a hozzátartozók köszön-
tötték az életük első nagy állo-
másán túljutott gyermekeket.
A ballagókat név szerint szó-
lítva, kézfogást követően adta
át a nyolcadikosoknak az ál-
talános iskolai tanulmányaik
befejezéséről szóló bizonyít-
ványt Szirmainé Vinkelmann
Amália, a Laschober Mária
Német Nemzetiségi Nyelv-
oktató Általános Iskola igaz-
gatója. A június 19-én tartott
ünnepségen Antal Alexandra,
Aranyos Anna, Bogdán Ta-
más, Darnai Péter, Gutléber
Szilárd, Jalkóczi Márton, Lor-
bert Anna, Kocsi Dávid, Penk
András, Sass Péter, Takács
Bernadett, Turbán Márton,
Varga Dominik és Wéber Ger-
gő búcsúzott. Osztályfőnökük
Töltl Zoltán volt. 
Az ajkarendeki iskola az idei
tanévtől vette fel Laschober
Mária nevét, és alapította meg
az egykori néptanítóról  elne-
vezett díjat. A jutalmat azok
a végzősök kaphatják, akik jó
tanulmányi eredményükkel,
szorgalmukkal, közösségért
végzett munkájukkal példát
mutattak társaiknak. A most
lezárult tanévben Aranyos
Anna, Penk András és Turbán
Márton kapta a díjat. Az isko-
la egykori testnevelője, Néme-
th István emlékére alapított
díjat a sportban kiemelkedően
teljesítő, sportszerű magatar-
tást tanúsító diáknak ítélik
oda. A jutalmazott Jalkóczi
Márton lett. 
Az igazgató ünnepi köszön-
tőjében elmondta, hogy szept-
emberben új tanárok, iskola,
társak várnak a ballagókra.
Egykori iskolájukban mindig
szeretettel fogadott vendégek
lesznek. Kívánta, érezzék jól
magukat új környezetükben.
A hetedikesek nevében bú-
csúzó Tavaszi Krisztina és a
nyolcadikosok nevében elkö-
szönő Takács Bernadett fel-
idézte a diákévek vidám pil-
lanatait, szólt a közösen átélt
élményekről, a nem mindig
könnyű diákéletről. 
A tanévzáró ünnepséggel
egybekötött ballagáson a ki-
tűnő és jeles tanulók okleve-
let és könyvjutalmat kaptak.
Elhangzott, hogy sok a jól
teljesítő diák, és az is, hogy a
jutalomkönyvek nagy részét
a német nemzetiségi önkor-
mányzat támogatásával vásá-
rolta az iskola.
Meghatottan és büszkén áll-
takazudvaroniskolatársaikkal
szemben a Fekete-Vörösmarty
iskola padragkúti tagintézmé-
nyének ballagói. A diákok jú-
nius 19-én a tanévzáróval egy-
bekötött ballagáson búcsúztak
az intézménytől, az alsóbb év-
folyamoktól és egymástól. A
búcsúzók és búcsúztatók egya-
ránt arról szóltak, hogy vidám
és jó dolog padragkúti diáknak
lenni. A tanuláson kívül szá-
mos osztálydélután, farsang,
halloween party, kirándulás
színesítette életüket. Az élve-
zetes programokból lesznek a
szép emlékek, amelyeket bár-
mikor fel tudnak idézni. Az
általanos iskolai tanulmánya-
ikat befejezők más-más kö-
zépiskolába nyertek felvételt,
vannak, akik távolra kerülnek
otthonuktól, a közös élmények
akkor is összekötik őket. A tá-
volság, a ritkább találkozás né-
hány barátságot próbára tesz,
de a többségük megmarad.
Az ünnepségen elhangzott,
hogy az osztály létszáma és
összetétele is változott az el-
múlt évek alatt. Az első osz-
tályt huszonheten kezdték,
sokan elmentek, mások jöttek.
Az utolsó csengőszóra tizen-
heten indultak végig egykori
osztálytermeiken.
A beszédeket az első osztá-
lyosok vakációköszöntő mű-
sora, majd a tanévzáró és a
bizonyítványosztás követte.
Török Viola igazgatóhelyet-
tes elmondta, a véget ért tan-
év 181 tanítási napból állt. A
tagintézménynek 147 tanulója
volt. A legjobb tanulmányi át-
lagok az alsó tagozatban és az
ötödik osztályban születtek.
Az eredmények azt mutatják,
hogy a biológia, matematika
és a kémia elsajátítása a gye-
rekek egy részénél nehezen
megy. Kitünő és jeles tanul-
mányi eredményért sokan
kaptak könyvjutalmat, a kö-
vetelményeket a legtöbben tel-
jesítették, 21 diáknak viszont
elégtelen osztályzat is került a
bizonyítványába. Ők a javító
vizsgára felkészüléshez szak-
tanári segítséget kapnak.
Cs.B.É. – T.A.
A Borsos Miklós Általános Iskola június 15-én, a tanév
utolsó tanítási napján zárta le a 2014-2015-ös tanítási
évet. Bizonyítványát 511 tanuló kapta meg. Kitűnő ta-
nulmányi eredményt ért el 58 diák. Az évzárót két in-
tézményegységben rendezték. A kicsiknek az Eötvös
épületében, a nagyobbaknak a Kossuth iskolában, ahol a
ballagást is ekkor tartották.
A Borsosban a tanévzárón adták át a legjobb tanulók jutalmait is (Fotó Györkös)
Az ajkai gyülekezet teljes
titoktartásban szervezte meg
lelkészének, Vajda Istvánnak a
születésnapi köszöntőjét.
Június 7-én az istentisztelet
végén Szűcs Ferenc felügyelő
lépett az oltár elé és köszöntöt-
te a 65. születésnapját ünneplő
lelkészt. Ünnepi beszédében ki-
emelte az ajkai gyülekezet irán-
ti, immár 16 éve tartó hűségét
és szeretetét, majd átnyújtotta
a presbitérium ajándékát. Ez-
után a padragkúti, az öcsi fília,
a devecseri szórványgyülekezet
képviselői és a gyülekezet tag-
jai is ajándékokkal, virágokkal
és kedves szavakkal fejezték
ki jókívánságaikat . A hitta-
nos gyermekek nevében Dar-
vas Georgina, Kulcsár Csilla és
Schvarczkopf Mónika verssel,
Schvarczkopf Kinga és Kulcsár
Eszter furulyaszóval köszöntöt-
te a tiszteletest. A Vajda Ivett,
Vajda Ráhel, Vajda Johanna,
Szenes Tamás, Kövesi Péter fi-
atal felnőttekből álló, erre az
alkalomra alakult kórus Strang
Zsanett fuvolakíséretével az
Áldjon meg téged az Úr és az
Úrnak terve van veled kezde-
tű dalokkal tették meghitté az
ünnepséget. Kulcsárné Horváth
Gabriella versben elmondott,
szívhez szóló jókívánságai után
a család által készített zenés
fényképes diavetítésben idézték
fel az elmúlt 65 évet.
Vajda István meghatottan
köszönte meg a gyülekezetnek
a személye iránti megbecsülést,
szeretetet és az értékes ajándé-
kokat. Köszönetképpen – zenei
ember lévén – trombitával kí-
sérte kedves dalát, a Jézus bol-
dogságom, közeledbe vágyom
kezdetű evangélikus éneket.
Az istentiszteletet követően a
gyülekezet átvonult a közösségi
terembe, ahol terített asztalok
mellett nyílott lehetőség a sze-
mélyes köszöntésekre, testvéri
beszélgetésekre.
Ajkai Szó 2015. július 3., péntek
4
A Bódéért Hagyományőrző
Egyesület immáron hetedik éve
hívja a hagyománytisztelőket,
bányászati emlékeket őrzőket,
falubelieket, hogy Bóday Gábor
– született Czekelius Günther
– születésnapján megemlékezé-
sen vegyenek részt és koszorúi-
kat elhelyezzék az emlékhelyen.
Ebben az évben június 17-én
szervezték a megemlékezést,
amelyen megjelent Bóday Gá-
bor lánya, Alexa, és fiának, Bó-
day Ottónak a felesége, Bódayné
Blaha Judit is.
Horváth Károly elnök kö-
szöntötte a megjelenteket a
bódéi körforgalom közelében,
a parkban álló emléktáblánál,
majd Bóday Gábor életútját is-
mertette, aki 1928-tól 1947-ig
a Kőszénbánya Rt bányaigaz-
gatója volt. Nevéhez fűződik a
frontfejtéses technológia első
magyarországi alkalmazása,
a Jolán-akna és a padragi új
bányaüzem megnyitása. A fej-
lesztések tették lehetővé, hogy
Ajkán felépülhetett az erőmű,
a timföldgyár, az alumínium-
kohó, amelyek megteremtet-
ték a későbbi város alapjait.
Ajkáról távozva fontos, a bá-
nyászat területén országos
szintű feladatokat látott el.
Bóday Gábor rendkívüli, sok-
rétű személyiség volt, a bódéi
hagyományőrzők feladatul
tűzték ki, hogy felkutassák
munkásságát, és 2009 óta ál-
landó kiállításon mutatják be
hagyatékának egy részét.
A megemlékezés végén ko-
szorúkat helyeztek el a család,
az önkormányzat, a Városi
Könyvtár és Szabadidő Köz-
pont, a Padragi Bányász Ha-
gyományőrző Kör, a Padragi
Bányász Kulturális Egyesület,
a Nosztalgia Nyugdíjas Klub,
az Ajkai Bányász Nyugdíjas
Szakszervezet és a Bódéi Ha-
gyományőrző Egyesület kép-
viseletében.
A koszorúzás után baráti
beszélgetésre hívtak minden
megjelentet a Közösségi Ház-
ba, ahol Kulics János titkár kö-
szöntötte a vendégeket, majd
Horváth Károly a 150 éves aj-
kai szénbányászat történetéről
tartott előadást. Elhangzott,
hogy októberben nagyszabású
rendezvénysorozatra készül-
nek, amikor visszaemlékez-
nek, és megünneplik a 150 éve
indult ajkai bányászatot.
Ezt követően még anekdo-
tázgattak a bányászok. Blaskó
Sándor és Horváth Károly fel-
váltva mesélték a történetei-
ket. A bányászatból nekik már
csak az emlékek maradtak, de
azokat őrzik. Az összetartá-
suk nemcsak az aktív mun-
kájuk idején, de a nyugdíjas
éveikben is példaértékű lehet
a többi szakma számára.
Cs.B.É.
Rendhagyó évzárót tartot-
tak a Szent-Györgyi Albert
Szakközépiskola, Szakiskola
és Kollégium diákjai és ta-
nárai részére június 15-én
délelőtt a Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidő Köz-
pont színháztermében.
Az évzáró első részében a
Táltosok Társulat bemutatta
a Bolhából elefánt című zenés,
táncos színdarabját Szabó-Ko-
vács Krisztina rendezésében,
ahol a nézőtéren ülő diákok
is részesei voltak a darabnak.
A színpadon ismerős arco-
kat láttak a tanulók. Többek
között tanáraik (Briga Péter,
Horváth Tibor, Szabó-Kovács
Krisztina), egy jelenlegi diák
(Soltész Viktória) és régi diá-
kok (Szintén Krisztina, Rénes
András) mutatták be tehetsé-
güket. A szerepeket a karakte-
rekhez igazodva, életszerűen
osztotta ki a rendező. Az ere-
deti darab Georges Feydeau
talán legsikeresebb komédiája
Bolha a fülbe. A francia mű
olvasópróbája alakult át egy
zenés táncos darabbá, ahol a
diákok személyes ismerősei
lubickoltak a számukra meg-
írt szerepekben. A betétszá-
mok közül a legnagyobb sikert
Hofi Géza és Koós János örök-
zöldje, a Megalkuvó macskák
zenéje és a hozzá koreografált
tánc aratta. Az év utolsó 45
perces tanórája bizonyára az
egész iskolai év legszórakozta-
tóbb órája volt.
A műsor után Holczinger
András iskolaigazgató évzá-
rójában sikeresnek értékelte
az elmúlt tanévet. A város
legnépesebb, legsokrétűbb
iskolája a Szent-Györgyi. Ta-
nulmányait 700 tanuló kezdte
el ebben a tanévben és 3-4 ki-
vételével ez a létszám eredmé-
nyesen be is fejezte. Arra kérte
a diákjait, hogy, amit elkezde-
nek, azt fejezzék is be, hisz az
új előírások szerint, ha valaki
más szakterületen szeretné
folytatni a tanulmányait, an-
nak elölről kell kezdenie, még
ha átfedések vannak is a tan-
tárgyak között. Nem tehetnek
már különbözeti vizsgát, mint
eddig. Elmondta, hogy az év-
záróval nem fejeződik be az
iskola, hisz a nyári gyakorla-
tot is sikeresen el kell végezni
ahhoz, hogy felsőbb osztályba
léphessenek. Buzdította a ta-
nulókat az 50 órás közösségért
végzett munka elvégzésére is
a nyári szünetben, mert a va-
káció alatt könnyebben teljesí-
tik, mint a tanévben. Az iskola
igazgatója felhívta a figyelmet
arra, hogy megéri tanulni, jól
tanulni, hisz a szakmai ver-
senyeken nagyon szép sike-
reket értek el a diákok és az
országos megmérettetéseken
az egészen kiváló eredményt
elért tanulók a bizonyítványt
is a kezükbe kapják. Az elért
sportsikereket is méltatta Hol-
czinger András, majd a kiváló
tanulmányaikért, magatartá-
sukért, szorgalmukért és kö-
zösségi munkájukért elisme-
réseket osztott ki 24 diáknak,
akiket arra érdemesnek tar-
tottak a tanáraik.
Az évzáró után a diákpar-
lament ülését is megtartották,
amelyen nagy hangsúlyt fek-
tettek a házirend betartására.
Az iskolaigazgató jó pihenést
kívánva zárta be a 2014-2015-
ös tanulmányi évet.
 Cs.B.É.
Tanárok, diákok és egykori diákok együtt léptek fel a darabban
 (Fotó: Györkös)
Bóday Gábor családtagjai is részt vettek a megemlékezésen
 (Fotó: Györkös)
Közhasznúsági Jelentés
Az Ajkai Sebészetért Alapítvány2014. évi jelentése
Az alapítvány 2014 évi gazdasági mutatói:
Mérleg főösszeg:	 3.022 e ft
Saját tőke:	 2.721 e ft
Kapott támogatás:	 146 e ft
Szja 1 %:	 118 e ft
Alapítványunk a kapott támogatást sebészeti eszköz beszerzésre
fordította.
Ezúton köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt évi adójuk 1 %-t
alapítványunk javára ajánlották fel.
Ajkai Sebészetért Alalpítvány kuratóriuma
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Az „ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT” ALAPÍTVÁNY
2014 évi tevékenységéről
Az alapítvány 2014 évi bevételei:
Nyitó egyenleg:	 1.776.909 Ft
Bevételek összesen:	 1.714.366 Ft
Kiadások:	 2.080800 Ft
Záró bankegyenleg:	 1.368.201 Ft
A részletes beszámoló megtekinthető a Székhely Óvodában, Ajka,
Bródy I. u. 7.
Köszönjük a támogatóknak, hogy segítették céljaink megvalósulását.
Kanczlerné Csizmadia Zsuzsanna a kuratórium elnöke
Pályázat
művészek
ösztöndíjára
Ajka Város Önkormányza-
ta Képviselő-testületének
11/2014. (III. 8.) rendele-
te alapján a Művelődési,
Oktatási és Sportbizottság
pályázatot írt ki művészek
ösztöndíjára.
A pályázat célja Ajka vá-
roshoz kötődő fiatal, tehet-
séges művészek ösztöndíj
támogatása annak érde-
kében, hogy választott mű-
vészi hivatásukra gondta-
lanabbul készülhessenek,
illetve a pályakezdés nehéz
időszakában segítséget
kapjanak.
A pályázaton részt vehet
minden Ajka városban élő,
35. életévét be nem töltött
fiatal, aki legalább 5 éve
ajkai állandó lakhellyel ren-
delkezik, vagy általános- és
középiskolai tanulmányait
Ajkán végezte, illetve dip-
lomát szerzett valamely
felsőfokú művész-oktatási
intézményben, vagy annak
legalább harmadéves hall-
gatója.
A pályázatot elnyert fiatal
igény szerint köteles a tá-
mogatás folyósításának idő-
tartama alatt közreműköd-
ni városi rendezvényeken
(pl. kiállítások, Ajkai Napok
rendezvénysorozat, Ajkai
Nyári Fesztivál, ünnepsé-
gek). Az ösztöndíj ideje alatt
a támogatást elnyertektől
elvárható, hogy nyilvános
szereplésükön, illetve kata-
lógusokban, kiállításokon
tüntessék fel az ösztöndíjat
adományozó (Ajka város
Önkormányzata) nevét.
A pályázat benyújtásának
határideje: 2015. július 10.
A részletes pályázati kiírás
és a pályázat benyújtásához
szükséges pályázati űrlap
az Ajkai Közös Önkormány-
zati Hivatal Önkormányzati
és Humánszolgáltató Irodá-
ján (307. szoba) igényelhe-
tő, illetve letölthető a www.
ajka.hu honlapon az Város-
háza/Pályázatok/Ösztöndíj
pályázatok menüpont alatt.
Az ösztöndíj minden év jú-
lius 1-től a következő év
június 30-ig, 1 naptári évre
szól. A támogatás évente 3
fő részére állapítható meg.
Az ösztöndíj összege bruttó
30 000 Ft/hónap.
A pályázatot Ajka város Ön-
kormányzata Művelődési,
Oktatási és Sportbizottsága
bírálja el.
A pályázat eredményét
2015. július 31-ig az Ajkai
Szóban, illetve Ajka város
honlapján teszi közzé a bi-
zottság.
Értesítjük a Tisztelt Lakos-
ságot, hogy a közvilágítási
hibákkal kapcsolatos bejelen-
téseket az Ajkai Közös Ön-
kormányzati Hivatal Építési
és Városgazdálkodási Iroda
címére:
írásban a 8400 Ajka, Sza-
badság tér 12. címre, vagy
elektronikus úton a varose-
pites@hivatal.ajka.hu e-mail
címre, telefonon a 88/521-197
vagy 88/521-115 telefonszá-
mon tehetik meg.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy
a közvilágítás javítása a gya-
logátkelő helyek kivételével
8-12 napos periódusokban
történik.
Ajkai Közös Önkormányza-
ti Hivatal Építési és Városgaz-
dálkodási Iroda
Közvilágítási
hibák bejelentése
Bóday Gáborra emlékeztek
Rendhagyó évzáró a Szent-Györgyiben
Az Új Széchenyi Terv kere-
tében meghirdetett Társa-
dalmi Megújulás Operatív
Program Innovatív iskolák
fejlesztése 2. ütem című
pályázat nyerteseként a Fe-
kete István – Vörösmarty
Mihály Általános Iskola és
Gimnázium padragkúti is-
kolarésze 12 millió forintot
költhet az ide járó gyere-
kek megszerzett tudásá-
nak és kompetenciájának
folyamatos fejlesztésére, a
hátrányos helyzetű tanulók
esélyegyenlőségének nö-
velésére.
Első lépésként a Sobri Jós-
ka Kalandparkba látoga-
tott el a tanulóközösség.
Szülők és a tanárok fel-
ügyelete alatt próbálhatták
ki a kalandvágyók ügyes-
ségüket, merészségüket.
Az ebéddel egybekötött
kellemes kikapcsolódásról
élményekben gazdag csa-
pat tért haza.
A következő közös progra-
mot a vakáció első napja-
iban a Nomádia Szabad-
időparkba és Lovardába
szervezte a pályázat írója,
a KLIK Ajkai Tankerülete.
Itt a gyerekek magyarság-
tudatát erősítették a játé-
kos programok. Ebéd előtt
a kovácsmesterség kulis�-
szatitkaiba pillanthattunk
be, kocsikázhattunk, lova-
golhattunk, íjazhattunk.
Miután jóllaktunk, vártak
bennünket a tónál a vízi
kalandok. A napi progra-
mot lovasbemutató zárta.
E pénzből részt vehetünk
még nyári és őszi erdei isko-
lában, felújíthatjuk fejlesztő
eszköztárunkat, részt ve-
hetünk a következő tanév
első negyedében egészség-
napon, sportnapon, rendez-
hetünk nyelvi témahetet
színesítve ezzel az iskolai
élet mindennapjait.
Némethné Cséri Klára
POSTALÁDÁNKBÓL
POSTALÁDÁNKBÓL
Kalandos kirándulások
Az Ajkai Egészségügyi Nyugdíjas
Klub negyven tagja június 22-én
Halimbára kirándult. Első állomá-
sunk a Dr. Szalai Miklós Emlék-
ház volt, ahol a halimbai esperes
„gyógyfüves papról”, életéről és
munkásságáról láthattunk kiállí-
tást. A Gyógynövény Tankertben
tárlatvezetővel ismerkedtünk a
nagyszámú élő gyógynövényből
álló gyűjteménnyel. A két órás be-
mutatás után megtekintettük az
önkormányzatnál lévő bányászati
gyűjteményt is. Ezután a Herbapor-
ta falusi vendégasztal szolgáltatás
jóvoltából ízletes ebédet fogyasztot-
tunk el. Végül a Mráz méhészetben
betekintést nyertünk a méhek szor-
gos életébe és a méhészet rejtel-
meibe. Lehetőség volt a méz kós-
tolására és vásárlására is. Élmé-
nyekkel gazdagodva búcsúztunk a
sokoldalú Halimba községtől.
Németh Zsuzsanna klubvezető
Egészséges kirándulás volt
Ajkai Szó2015. július 3., péntek
5
Nem kisebb személyiség
vállalkozott az ária- és dal-
est zongorakísérésére, mint a
Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem tanára, a Marton-
növendékek állandó segítője,
Gyökér Gabriella. Aki aztán
elképesztő alázattal és rend-
kívüli precizitással működött
mindvégig, külön kivívva az
ajkaiak szeretetét. Egyszóval
a Nagy László VKSZK igazán
mindent elkövetett, hogy a
másnapi Pedagógus Kórusok
Országos Fesztiválja méltó
felvezetést kapjon. Az várható
volt, hogy az est sikeres lesz,
de hogy ennyire, arra még ál-
mában sem gondolt senki!
Merthogy a bemutatott
program hosszabbik, első
fele semmiképpen nem ígért
könnyed, nyáresti szórako-
zást! Haydn egyházi kantátá-
jának, az Ariadné Naxosban
címűnek pár perces záró tétele
rá is ment a meglepetésre: a
publikum ámulva hallgatta
Vörös Szilvia mezzoját, ami
egyszerre vált bivalyerőssé és
selyempuhaságúvá. És ez csak
a bemelegítés volt!
A fő fogást egy Johannes
Brahms-csokor jelentette; hét
dalt rakott egymás mellé az
ifjú művész, amiben bámu-
latos szituációteremtő erejét
bőven megmutathatta. Mivel
ez nem ciklus volt, hanem
ún. random mix, a publikum
minden dal után kifejezhette
tetszését, s már a könnyűnek
és fülbemászónak egyáltalán
nem, drámainak annál in-
kább nevezhető művek közé
is beékelődött egy-egy ováció,
vastaps-kísérettel.
Az első félidő záró csokra
Richard Strauss dallamokból
állt, akinek semmi köze nem
volt az osztrák keringővirtu-
óz-családhoz, lévén ő német,
s akinek legismertebb műve
kezdetét, az Imígyen szóla Za-
rathustra üstdobviharral öve-
zett dúr-moll indítását min-
denki ismeri. E Strauss-művek
is a nehezen befogadhatóak
közé tartoznak, ám a közön-
ség egyre magasabb hőfokon
jutalmazhatta Vörös Szilviát
és zongoraművész partnerét.
Az ok egyszerű: azon az
úton, amit Szilvi eddig bejárt
(Ajka – Pápa – Győr – Buda-
pest), miközben rengeteget
tanult, saját szerény szemé-
lyiségét egyetlen pillanatra
sem feledve kiváló ízlést és
számunkra ma még belátha-
tatlanul gazdag előadóművé-
szi eszköztárat gyűjtött össze.
Operistákhoz, akik nagyon
nagy színpadokhoz szoktak,
erős, tág mozdulatokat, jelleg-
zetes „áriázásokat” társít a ha-
landó. Ezzel szemben ő apró
kézmozdulatokkal, termé-
szetes gesztusokkal, s minde-
nekelőtt gyönyörű tekintete-
ivel varázsol, minden dalnak
megteremtve a saját karakte-
rét. A plusz az, hogy olyan ki-
fejező erővel van jelen a pódi-
umon, amitől mindazok, akik
egy szót sem értenek a művek
szövegeiből, mégis otthono-
san érezhetik és érzik is ma-
gukat – na, az Vörös Szilvia
zsenialitása.
A második részre az addi-
gi decens dalénekesi jelmezét
tűzpiros-fekete csipkére vál-
totta, hiszen Manuel de Fal-
la Hét népszerű spanyol dal
című ciklusához (ami felért
ám egy Bartók-csokorral!), de
különösen a két Carmen-ári-
ához (Georges Bizet) sokkal
jobban illett. A Habanierával
és a Près des remparts de Sévill
– seguidillával (mindkettő az
első felvonásból) Szilvi vissza-
vonhatatlanul felrobbantotta
a termet, de úgy, hogy még a
kimenetelét is álló, ovációs
vastaps kísérte! (Ilyen másod-
szor fordult elő Ajka komoly-
zenei múltjában.) A ráadásnál
sem adta alább egy iszonyúan
nehéz Kodály-dalnál (Jajj, de
fáj), újfent kiérdemelve ezzel
az ajkai közönség végletekig
ható tiszteletét.
Végül, mintegy összegzésül:
talán nem személyeskedés, ha
e sorok szerzője bevallja: meg-
tiszteltetés volt számára, hogy
ennek az ária- és dalestnek a
műsorvezetője lehetett.
 Üveges Sándor
Ha Vörös Szilvia,
akkor ovációs, állós vastaps
Vörös Szilvia énekel (Fotó: Györkös)
Minden kisgyerek beülhetett a rendőrautóba
Gyereknap rendőrökkel az utolsó tanítási naponEgyedül is biztonságban
Ovis ballagás
kicsit másképp
Pótszékes, állóhelyes, zsúfolt kiállítóterem köszöntötte
a szülővárosában ismét fellépő Vörös Szilviát, a Magyar
Állami Operaház magánénekesét, aki – számos egyéb
elismerés mellett – elnyerte az I. Marton Éva Nemzet-
közi Énekverseny fődíját is. Ezzel végképp kinyílt előtte
a világ, s amit sokáig csak az ajkai (nagyszerű!) közönség
tudhatott – jelesül, hogy Szilvia zseniális – , azt most már
ország-világ is megtapasztalhatja.
Családi napot szervezett a
Városi Bölcsőde az intéz-
ménybe járó gyermekek
és hozzátartozóik számára
június 12-én.
Az esemény lebonyolításá-
ban a bölcsőde dolgozói-
nak nagy segítségére volt
a Mosolybirodalom, amely-
nek dolgozói már péntek
reggel megérkeztek, két
légvárral, egy fotóssal, és
két hölggyel, akik arcot fes-
tettek és lufikat hajtogattak
a gyerekeknek. A délelőtt
folyamán már elkezdtek
fotókat készíteni a gyerme-
kekről, amelyeket a szülők
később megvásárolhatnak,
de a többi szolgáltatást
ingyen nyújtották az intéz-
ménynek. A gyerekek dél-
előtt már birtokba vehették
a légvárakat, mert több
olyan kisgyermek is volt,
akik jelezték, hogy a dél-
utáni programon nem tud-
nak részt venni. A délutáni
„buli” fél ötkor kezdődött,
amelyen nagy számban
részt vettek a bölcsődébe
járó gyermekek és szüleik
is. Az udvaron mászókán,
libikókán és csúszdán is
játszhattak a kicsik. Az ár-
nyékban a teraszon frissítő
italok, zöldség, gyümölcs
és ropogtatni való várta
őket a nagy melegben. 
zsge
Sportolással telt a tanév
utolsó tanítási napjuk a Fekete
István – Vörösmarty Mihály
Általános Iskola alsós diákja-
inak.
Gyermeknap keretében jú-
nius 12-én délelőtt az Ajkai
Rendőrkapitányság részéről
Horváth László r. törzszászlós
szolgálatirányító parancsnok
és Bukovicsné Sándor Csilla
személyügyi főelőadó kerék-
páros akadályversenyt szer-
vezett, illetve minden egyes
kisgyerek beülhetett a rend-
őrautóba. Évek óta az iskola
az utolsó tanítási napon tartja
a gyermeknapot, amelyen a
rendőrség is aktívan részt vesz
a gyerekek örömére.
A verseny alatt a rendőrök
felhívták a kisdiákok figyel-
mét a közelgő szünidő veszé-
lyeire, a gyalogosan és kerék-
párral közlekedve betartandó
közlekedési szabályokra.
A rendőrség programja mel-
lett az iskola sorversenyt, lég-
várat, kézműves foglalkozáso-
kat is tartott a diákoknak.
A nyári szünidőben sok
gyerek tölti napjait otthon
egyedül. Ajka a biztonságos
városok közé tartozik, attól
nem kell félniük a szülők-
nek, hogy gyermekük bűn-
cselekmény áldozatává válik.
Veszély leginkább csak a fi-
gyelmetlenül közlekedőket
vagy tiltott helyen fürdőzőket
fenyegeti.
Gyuris Mónika rendőr fő-
hadnagy kérdésünkre el-
mondta, hogy minden gyer-
meknél más az az életkor,
amelyben a szülő egyedül
hagyhatja otthon. A fel-
nőtteknek ismerniük kell
a gyermeket. Tudniuk kell,
kialakult-e nála már az a fe-
lelősségtudat, hogy belátja,
akkor sem játszik a gyufával,
nem mászik létrára, emeletes
házban nem ül ki az ablakba,
ha nincs vele felnőtt. Fel tudja
mérni, mely tevékenységek-
kel sodorhatja magát veszély-
be.
- Mielőtt egyedül hagyjuk
a gyereket, ne csak tiltáso-
kat fogalmazzunk meg, ha-
nem azt is mondjuk el, hogy
ez miért szolgálja az ő javát,
és milyen balesetektől, sérü-
lésektől óvja meg - javasolta
Gyuris Mónika. - Azt is tud-
nia kell, hogy nem mindenki
jó szándékkal közeledik felé,
és idegeneket ne engedjen
be a lépcsőházba, a lakásba.
Lehetőleg legyen a közelben
olyan felnőtt, szomszéd vagy
más ismerős, akihez ha bajt
észlel, fordulhat a gyerek.
Mielőtt egyedül vagy bará-
taival kerékpározni megy az
utcára, beszéljük meg a köz-
lekedési szabályokat! Ajkán
a belvárosban és a település-
részek között van kiépített
kerékpárút, ha azt használja,
nem érheti baleset. A Csóna-
kázó-tó nem fürdésre való. A
parkok fáira felmászni szin-
tén veszélyes.
A főhadnagy javasolja,
a gyerekek a játszótéren is
ügyeljenek értékeikre, ne
hagyják őrizetlenül telefonju-
kat, lakáskulcsukat, pénztár-
cájukat. A kábítószer ugyan
tartósan nincs jelen a város-
ban, de nem lehet kizárni,
hogy néha olyanok is megje-
lennek, akik birtokolják azt.
Akit szórakozóhelyen tablet-
tával, porral vagy bizonyta-
lan eredetű, esetleg házilag
sodort cigarettával kínálnak,
ne fogadja el!
Ha nyaralni megy  a család,
és a lakás üresen áll, ne tegyék
ki a közösségi portálokra, az
ugyanis ötletet adhat a betö-
rőknek. Hosszabb idejű tá-
vollét előtt érdemes megkérni
valakit, hogy ürítse a postalá-
dát, mert a több napos, eset-
leg több hetes újságok, szóró-
lapok a rossz szándékúaknak
jelzik, hogy üresen áll a ház.
T.A.
Rendhagyó ballagást tartot-
tak a Patakparti Óvoda Mici-
mackó csoportjában. Szakí-
tottak a hagyománnyal és jú-
nius 12-én nem az óvodában
búcsúztak az iskolába készülő
gyerekektől, hanem a patak
partjáról elmentek ez erdei
óvodába. Az ötletet az adta,
hogy az elmúlt években szám-
talanszor töltötték kellemesen
az óráikat a parkerdőben.
- Kicsit sportosabb ruhá-
ban, a délelőtti túrától kipi-
rult arccal vártuk a szülőket,
nagyszülőket, testvéreket. A
hangulat megteremtéséhez
nem volt szükség díszítésre,
külsőségekre, elég volt a ma-
dárcsicsergés, a fák susogá-
sa, hisz lelkünket már hetek
óta készítettük erre a napra.
Nagy-nagy meglepetéssel ké-
szültünk. Ősz óta rendsze-
resen, játékos keretek között
ismertettem meg a gyerekek-
kel a siketek jelbeszédét. Fo-
gékonyak, befogadóak voltak,
könnyedén, örömmel tanulták
a jeleket, így előadtunk egy
musical dalbetétet jelnyelven.
Leírhatatlan az az érzés, amit
akkor és ott együtt átéltünk.
Ezek a csöpp kis emberpalán-
ták teljes komolysággal, óriási
szívvel jeleltek és énekeltek,
mintha ez lenne a világ leg-
természetesebb dolga. Úgy ér-
zem, nekik az is, s az óvodából
útravalóul magukkal viszik
az elfogadás képességét, s egy
nagy adag empátiás készséget
is – mondta tudósítónknak
Bartáné Schenek Katalin óvo-
dapedagógus.
A szülők, nagyszülők tud-
ták, hogy mire készülnek a ki-
csik az óvónéni irányításával,
de azt nem gondolták, hogy
ilyen mély hatással lesz rájuk
ez az előadás. Többen elérzé-
kenyültek a búcsúzó műsor
alatt. Az ilyenkor szokásos
ajándékok sem voltak szok-
ványosak. Az együtt eltöltött
évek emlékeit kapta albumba
gyűjtve az óvónéni és a dajka.
A gyerekek a tarisznyájukban
pedig többek között egy CD-t
is találtak a három év történé-
seiből. Ez a nap bizonyára mé-
lyen megmarad mindannyiuk
emlékezetében.
Cs.B.É.
Jelnyelven kísérték a dalokat az éneklő óvodások(Fotó: Györkös)
Családi nap volt
a bölcsődében
Extrém játékokhoz
extrém ötleteket is várnak
Augusztus 29-én szombaton az Extrém Sportpark és a Civil
Ház udvara területére, a Sport utca 25. szám alá várják a
sportkedvelőket, a mozgásra és szabadidős szórakozásra
vágyókat, és a csak szimplán nézelődni érkező kíváncsi kö-
zönséget.
11 órai kezdettel késő délutánig az extrémpark területén
lesz országos gördeszkás verseny profi és amatőr kategóri-
ákban, game of skate és olliolli versenyszámokban, nyere-
ményekkel. Mindeközben a kora esti órákig a szomszédos
Civil Ház udvarán játék és sport pikniket tartanak. Nem
kötött programok lesznek, bárki hozzátehet valami mást
és újat a hangulathoz és a látványához. Ugyancsak bárki
hozhat magával plédet, ételt-italt, míg valamennyi sport- és
játékeszközt a szervezők is tudnak biztosítani a kilátogatók
számára. Lesz tollaslabda, frizbi, palackdobó verseny, ping-
pong, focilabdával dekázó verseny, ördögbot, buborékfújás,
jojó, parkour és street workout sportbemutatók a „felnőtt
játszótér” elemein stb. Bármi más is lehet, a kilátogatók
bármilyen szórakoztató játékot hozhatnak magukkal, vagy
ha van saját kreatív ötletük, akár készíthetnek is. Az udva-
ron a zenei hangulatról DJ. Leo gondoskodik majd.
A belépés mindkét rendezvényre díjtalan lesz!
Ajkai Szó 2015. július 3., péntek
6
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
Agymanók 3D - színes, ma-
gyarul beszélő, amerikai ani-
mációs film, 102 perc - július
2. csütörtök – július 8. szerda
között naponta 14.00 illetve
július 2. csütörtök, július 4.
szombat, július 6. hétfő és júli-
us 8. szerda 16.00
Dínó kaland 3D - színes, ma-
gyarul beszélő, amerikai-dél-
koreai családi animációs film,
88 perc - július 11, szombat
10.00 Nyári matiné
Minyonok 3D - színes, ma-
gyarul beszélő, amerikai csa-
ládi animációs film, 104 perc
- július 9. csütörtök – július 15.
szerda között naponta 14.00 és
16.00
Terminator: Genisys 3D - szí-
nes, magyarul beszélő, ameri-
kai sci-fi akciófilm, 125 perc,
július 2. csütörtök – július 8.
szerda között naponta 20.30 il-
letve július 2. csütörtök, július
3. péntek, július 4. szombat, jú-
lius 5. vasárnap, július 6. hétfő
és július 8. szerda 18.15; július
7. kedd 16.00, július 9. csütör-
tök, július 11. szombat, július
13. hétfő és július 15. szerda
20.15, július 10. péntek, július
12. vasárnap és július 14. kedd
18.00
Saul fia - színes, feliratos, ma-
gyar filmdráma, 107 perc - jú-
lius 3. péntek, július 5. vasár-
nap 16.00, július 7. kedd 18.15
Magic Mike XXL - színes,
magyarul beszélő, amerikai
komédia, 115 perc - július 9.
csütörtök, július 11. szombat,
július 13. hétfő és július 15.
szerda 18.00
TV Ajka,
a város televíziója
Július 3. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Testületi ülés
Stratégiai megállapodás a
Speed-Tech Kft-vel
Rendőrségi tanácsok nyaralás-
hoz
Civil Fesztivál
Kézműves tábor
Ajkai Randevú
Július 4. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
Július 6. (hétfő)
19:00 Magazinműsor:
Az első 800 év – Jelenetek Pad-
ragkút első 800 évéből
Július 7. (kedd)
9:00 A hétfői adás ismétlése
Július 8. (szerda)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Madárfiókát találtam, mit te-
gyek?
Hungarikumok Ajkáról
Amatőr rádiózás
Német nemzetiségi tábor
Július 9. (csütörtök)
9:00 A szerdai adás ismétlése
Július 10. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Semmelweis-ünnepség
Német nemzetiségi hétvége
Július 11. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
Július 13. (hétfő)
19:00 Magazinműsor:
Az első 800 év – Jelenetek
Gyepes 800 éves történetéből
(1,08’)
Július 14. (kedd)
9:00 A hétfői adás ismétlése
Július 15. (szerda)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Stúdióvendég: Paksa Rudolf
FIDE mester
Bahar jubileumi táncgála
Július 16. (csütörtök)
9:00 A szerdai adás ismétlése
Július 17. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Stúdióvendég: Holczingerné
Gersei Katalin, „Oktatásért-
nevelésért” díszokleveles óvó-
nő
Részletek az Ajka Városi Bá-
nyász Fúvószenekar farsangi
koncertjéből
Július 18. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
Július 20. (hétfő)
19:00 Magazinműsor:
Az első 800 év – Termékeny,
gyümölcsös Bódé
Üzleti negyed –június
Július 21. (kedd)
9:00 A hétfői adás ismétlése
Július 22. (szerda)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Kedvcsináló a Művészetek
Völgyéhez
Július 23. (csütörtök)
9:00 A szerdai adás ismétlése
Július 24. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Madárfiókát találtam, mit te-
gyek?
Kukkantó Gyermekmagazin
(23’)
Július 25. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
A műsorváltoztatás jogát fenn-
tartjuk!
A TV Ajka műsorai élőben és
utólag is bármikor megtekint-
hetők a http://tvajka.hu honla-
pon!
Művelődési házak
Július 4-én, szombaton 11.00
órától Vidám nyári délután a
Padragkúti Művelődési Ház
udvarán.
Július 4-én 18.00 órakor a
Bahar Orientális Tánc és Kul-
turális Egyesület 10 éves jubi-
leumi évadzáró gálaműsora a
művelődési központ színház-
termében.
Július 18-19-én 11.00 órától
a Pannon Várszínház strand-
színházi előadásai a Városi
Strand és Élményfürdő terü-
letén.
Július 18-án 12.00 órakor
Nagy László Emléknap Iszká-
zon, a költő szülőházánál.
Július 20-tól 24-ig bőrműves
tábor a művelődési központ
aulájában.
A Pannon Várszínház szeretettel vár mindenkit a nyári strandszínházi előadásokra az Ajkai
Városi Strand és Élményfürdőbe! (Esőhelyszín: Nagy László Könyvtár és Szabadidő Központ
színházterme.)
Július 18. szombat 11.00: Csukás István Az óriás nyomában - zenés mesejáték
Július 18. szombat 21.00: „Csavard fel a szőnyeget” - musical show
Július 18. szombat 22.30: Éjszakai vízi orfeum
Július 19. vasárnap 11.00: Szergej Prokofjev Péter és a farkas - táncjáték kicsiknek
Július 19. vasárnap 21.00: Gém Zoltán: Starfactory - musical
SOMLÓ Családi pincék borfesztiválja
Séd-DŰLŐngélő
Strandszínházi előadások
Nemzetiségi hétvégét tart
Ajkarendeken a településrész
július harmadikán, negyedi-
kén és ötödikén. A program-
sorozatot harmadikán, pénte-
ken, 18 órakor nyitja meg Töltl
Zoltán, Ajka Város Német
Nemzetiségi Önkormányzata
elnöke a művelődési házban.
A megnyitót régi mezőgaz-
dasági eszközök bemutatása
majd biogazdálkodási előadás
követi. Szombaton nyolc óra-
kor kezdődik az Erdősi Mi-
hály labdarúgó kupa az iskola
sportpályáján. Az Ajkarende-
kért Egyesület hagyományőr-
ző arató programjának a kez-
dési időpontja 16 óra. A régi
idők aratásának bemutatásán
az érdeklődők láthatnak kézi
aratást, az aratókoszorú meg-
szentelését, hallhatnak régi
történeteket svábul és magya-
rul. A programban közremű-
ködik az Ajkarendeki Német
Nemzetiségi Dalkör. A helyi
fiatalok 18 órától adják elő
Baranyai Ferenc Lónak vélt
menyasszony című darabját.
Az aratóbál 20 órakor nyit-
ja kapuit. Zenél a Johann’s
Kapelle.
Vasárnap 10 órától német
nyelvű szentmisével emlékez-
nek a templomban, majd 11
órakor a kitelepítettekről és
a világháborúk hőseiről való 
megemlékezéssel folytatódik a
programsorozat. A kulturális
műsor, amelyben énekkarok
és tánccsoportok lépnek szín-
padra, 16 órakor kezdődik a
tornacsarnok melletti téren.
(ta)
Nemzetiségi hétvége
aratóbállal, szentmisével
Padragkúti nyár
Július 4-én, szombaton vi-
dám nyári délután lesz a
Padragkúti Művelődési Ház
udvarán. 11.00 órától sütés-
főzési lehetőség, 14.00 órá-
tól Free Kid Aerobik bemuta-
tó, 14.30 órától Lázár Ervin:
Költői verseny című mesejá-
téka a Padragkúti Színjátszó
Társulat előadásában, 15.00
órától bolondos vetélkedők
kicsiknek és nagyoknak, köz-
ben zene, tánc.
Hastáncgála
A Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület július 4-én 18 órai
kezdettel rendezi meg jubileumi évadzáró táncgáláját a művelő-
dési központ színháztermében. Az egyesület tíz éves fennállása
alkalmából egy hosszabb, színesebb műsorral várja az érdeklő-
dőket, amelyben az újdonságok mellett a régmúlt kedvenc kore-
ográfiái is előkerülnek, ezzel szemléltetve fejlődésüket. A közel
ötven táncos folklór, modern, eszközös és show jellegű táncokkal
is készül, hogy minél szélesebb repertoárját tudják megmutatni
az orientális táncoknak. A hölgyek minden érdeklődőt szeretettel
várnak, hogy pár órára elrepíthessék a kedves nézőket a mesés
kelet világába.
Ajkai énekkarok is bemu-
tatkoznak a tizenegyedik
alkalommal megrendezett
kiscsőszi Pajtafesztiválon. Az
ötletgazda és szervező örökös
aranysarkantyús néptáncos,
Kovács Norbert Cimbi a népi
kultúra iránt érdeklődőket
július nyolcadikától tizenket-
tedikéig várja számos kiállí-
tással, zenés és táncos prog-
rammal.
Ferenczi György és a Rac-
kajam koncertje nyolcadikán,
szerdán 20 órakor kezdődik,
majd 21.30 órától táncház vár-
ja az érdeklődőket. A kiállítá-
sok megnyitója csütörtökön
19 órakor lesz, a Romungro
Gipsy Band koncertje a Mú-
zeumpajtában 20 órakor kez-
dődik, Cimbi diófája alatt 21
órától játszik a Szászcsávási
zenekar, a napot 22 órától a
táncház zárja.
Pénteken a táncos-zenés
hétvégeindító 17 órakor kez-
dődik a kocsma előtti téren.
A műsorban fellép a Sümeg
Néptáncegyüttes, az Eleki Ro-
mán Hagyományőrző Együt-
tes, a Montreali Bokréta Tánc-
együttes, a Szászcsávási ze-
nekar, és a Dűvő zenekar. Az
est folyamán a Megyer Sarja
Egyesület trükk-lovaglást mu-
tat be, az iskolakertben a szé-
kelykeresztúri Pipacsok Nép-
táncegyüttes adja elő műsorát.
Szombaton a Vöröskereszt
véradásra és egészségsátorral
várja a résztvevőket. A Kis-
csőszi Hétpróbán csapatok
mérhetik össze ügyességüket
népi játékokban. A katoli-
kus templomban a 15 órakor
kezdődő zenés áhítatban a
Peregrinus együttes és a nyír-
egyházi Boróka Népdalkör
működik közre. Az iskola-
kertben 20 órakor a táncgálán
bemutatkozik az Eleki Román
Hagyományőrző Együttes,
a Lendvai Muravidék Tánc-
együttes, a Montreali Bokréta
Táncegyüttes, a Nagyecsedi
Rákóczi Kovács Gusztáv Ha-
gyományőrző Együttes vala-
mint a Zagyva Banda.
Vasárnap a Pajta Szólótán-
cosa verseny nyolc órakor
kezdődik a Múzeumpajta
épületében. Az ünnepi szent-
mise 11.30 órakor lesz. A
térség népdalkörei az ajkai
Forrás Nőikar, a Borostyán
Férfikórus, a Bobai Daloskör,
valamint a Kemenesmaga-
si Citerazenekar és Dalkör a
kocsma előtt mutatkozik be 14
órától. Cimbi diófájánál a Paj-
ta Szólótáncosa verseny ered-
ményhirdetésének tervezett
időpontja 16 óra.
Az idén Iszkázon is szer-
veznek programot vasárnap,
12-én. A térségi népdalkörök
második találkozóján a falu-
házban az Iszkázi Nyugdíjas
Klub Népdalköre, a Bobai
Daloskör, a nyíregyházi Boró-
ka Népdalkör, az ajkai Forrás
Nőikar és a Borostyán Férfi-
kar, a Kemenesmagasi Cite-
razenekar, és a jánosházi Ani-
mato Énekegyüttes lép fel.
T.A.
Pajtafesztivál ajkai résztvevőkkelHogyan lehet szembenézni
a múlttal?
Mire képes a félelem nyomá-
sára az ember és hogyan nézhet
szembe a múltjával? Többek
között ezeket a kérdéseket vizs-
gálta Csabai Tamás irodalom-
történész, műfordító a Városi
Múzeumban, A vérbíró estéje
című előadásán. A programon
Rónay György két regényével,
A párduc és a gödölyével illetve
az Esti gyors című alkotással kí-
vánt fogódzót nyújtani a közön-
ségnek a szakember.
A családias légkörben zajló
esemény felvezetőjében a Nyu-
gat harmadik nemzedékéhez
tartozó írójának életrajzát és
munkásságát mutatta be az iro-
dalomtörténész, illetve kitért a
szerzőműfordítóitevékenységé-
re is. Rónay tollából vált ugyanis
magyar fordításban elérhetővé a
Kisherceg, a Pinokkió és többek
között Balzac Szamárbőr című
regénye is.
A bevezető gondolatokat kö-
vetően Csabai Tamás az előadás
kulcsszavainak értelmezésére
illetve a filmes részletek bemu-
tatására helyezte a hangsúlyt. Az
irodalomtörténész szerint ennek
a témának a feldolgozása csak
több platform együttes értelme-
zéseutánlehetséges.Apárducés
a gödölye valamint az Esti gyors
címűalkotásokakegyelem,afel-
oldozás, a félelem, a múlttal való
szembenézés és a gyógyulás té-
makörét járják körbe. Mindket-
tőből készült filmes feldolgozás,
előbbit Mihályfi Imre, utóbbit
Fábri Zoltán rendezte.
Az előadás rávilágított, hogy
tematikai felépítésük hasonló,
mégis ellentétes megoldást hoz-
nak a történetek. Mindkét elbe-
szélés alapjául a II világháború
időszaka, valamint a későbbi
megtorlásokkal teli rendszer
szolgál. A főszereplők a hábo-
rú idején követnek el olyan hi-
bákat, amelyek egész későbbi
életükre kihatnak. A félelem
rabjai ők, akik a hatalom uta-
sítására cselekszenek, később
pont az ebből fakadó lelkiisme-
ret-furdalás és az önmagukkal
való szembenézés képtelensége
roppantja össze őket. Végső el-
keseredésükben tettükért fel-
mentést vagy ítéletet várnak.
Azt akarják, hogy valahogyan
vége legyen a szenvedésüknek.
Az egyik főhős tesz azért, hogy
szembenézhessen a múltjával,
esetében megtörténik a feloldo-
zás, a másik benne ragad a saját
maga kreálta sorstalanságban.
A filmrészletekkel és a meg-
felelő szövegrészletek felolvasá-
sával az irodalomtörténész rá-
mutatott, hogy ezek a kérdések
még napjainkban is helytállóak,
hiszen szembenézni önma-
gunkkal és elfogadni a korábbi
döntéseink hibás mivoltát nem
egyszerű. Most is bátorság kell
hozzá. Azonban mindenkinek
joga van ahhoz, hogy lezárhassa
a múltat és tiszta lappal élhessen
tovább.
Az előadást követő kötetlen
beszélgetésen ennek a témának
a további aspektusait vitatták
meg a szakemberrel közösen a
résztvevők.
Szántó Renáta
A Somló-hegyi Séd-dű-
lő boros gazdái várják július
18-án egynapos vigadalomra
vendégeiket ismerkedni, po-
harazni a diófák árnyékában
és kispincéik mélyén. Ajánl-
ják a természetközeli borász
életmód örömeit és a hegy
történelmi, minőségi borait.
Magyar irodalmi, zenei elő-
adások és képzőművészeti
látnivalók is szórakoztatják a
látogatókat.
A Séd-DŰLŐngélő szójáték
a helyszínre és a bormámor-
ra utal. „A fej tiszta marad a
somlóitól, de a lábból elvész
az erő” – emlegeti Veress Já-
nos helyi borász apái mondá-
sát. Kisfaludy, Vörösmarty,
Nagy László versidézetek
emlékeztetik a vendégeket
a régi időkre. Sarkadi Imre,
Arany János, Petőfi Sándor
mulatságos írásai és közép-
kori komédiák, verseléses
bor-szépségverseny, rögtön-
zött fesztiválszínház adnak
irodalmi tartalmat a boro-
záshoz. Zenei szórakozásról
vándormuzsikusok, akuszti-
kus hangszeren játszó zené-
szek gondoskodnak, a bor-
dalokat hegedűn-brácsán és
harmonikán kísérik. Szabó
Enikő és Zenekara illetve a
Balkan Fanatik adnak pince-
koncertet két fő helyszínen.
Számos fotó- és festményki-
állítás, kézműves kitelepülés
és vásár, bográcsozás, csil-
lagvizsgáló távcső gazdagít-
ja a programokat és minden
kinyitott pince zsíros kenye-
ret is kínál. Megelevenítik a
hordótánc és a szalmatiprás
hagyományait és a DÉZSAvű
fürdőkben ki-ki megmártóz-
hat egy hűsölésre.
A fesztivál program-kaval-
kádja már koradélután elkez-
dődik és az éjjeli mulatással
ér véget. A messziről érkezők
vendégházakban, pinceszállá-
sokon és sátrakban hálhatják
el az éj hátralévő részét.
- Fontos küldetésünk, hogy
a piacon nem jelenlévő somlói
borok is megismerhetőek le-
gyenek - mondja Balogh Zsu-
zsa főszervező, akinek szin-
tén a Séd-dűlőben van pincé-
je. – A kispincéktől bormin-
tákat gyűjtöttünk be, amiket
előkóstoltunk a somlói hegy-
bíró és a somlói borokat jól
ismerő borász részvételével.
Az eredményen ők maguk is
elcsodálkoztak, hiszen a helyi
gazdák nedűi közül számos
megállná a helyét a forga-
lomban kapható palackozott
borok között is! A szőlőtőkék
közötti fesztivál gondolata ta-
valy pattant ki Zsoldos László
fejéből, aki a SOMLiO birtok
gazdája. Kiss János somlósző-
lősi polgármesternek és Vik-
ker Attila somlói borlovag-
nak köszönhetően valósulhat
meg mindez, akik rögtön a
rendezvény mögé álltak. Az
elképzelést számos borkósto-
ló barát megerősítette és fo-
lyamatosan támogatja, akik
nagyon várják már a közelgő
eseményt.
Részletes program és továb-
bi információ a www.somlio.
hu oldalon található.
Ajkai Szó2015. július 3., péntek
7
Ismét sikeres évet zárt az Aj-
kai Trampolin Sportegyesület.
A gumiasztalosok a Magyar
Bajnokságon, diákolimpiai és
országos pontszerző versenye-
ken szerepeltek, és értek el ren-
geteg 1-6. helyezést, a kézilabdá-
sokpedig7csapattalindultakaz
országos kisiskolás és gyermek-
bajnokságban. A legeredménye-
sebb gumiasztalos Csánicz La-
ura, aki második alkalommal
kapta meg az „Ország legjobb
gumiasztalos felnőtt nője” cí-
met. Monostori Noel fiú vonula-
ton zsebelt be több A-kategóriás
első helyet. A kézilabdások U
12-es korcsoportban kilencedik
helyen végeztek Sulák Ágnes
vezényletével, míg a lányok az
U 11-es korcsoportban lettek
hetedikek Végh Balázs irányí-
tásával. Az U 10-es, U 9-es kor-
osztályok olyan neves csapatok
fölött arattak győzelmet, mint
a Körmend, vagy a kézilabdá-
járól méltán híres Várpalota,
valamint az ország egyik leg-
jobb lány utánpótlás csapata,
a Student Comfort. Az U 8-as
fiúk pedig mindössze egyetlen
alkalommal szenvedtek veresé-
get. Pelikán Milán, a klub elnö-
ke örömmel tájékoztatott, hogy
immár 74 igazolt kézilabdás
erősíti az egyesületet, és ők nyá-
ron sem maradnak programok
nélkül, hiszen előbb táborok,
majd a nemzetközi Cell Kupa
várja a fiatalokat.
A Tovafutók zsúfolt verseny-
naptárt követnek, hiszen alig
kezdődött el a nyár, az ajkai
futók máris számos eseményen
képviselték városunkat. Az
egyesület részt vett a velencei
olimpiai távú triatlon verse-
nyen. A 1,5 km úszásból, 40 km
biciklizésből és 10 km futásból
álló megmérettetésen Bujna
Lilla korcsoportos harmadik
helyezést, Szabó Gergely kor-
csoportosnegyedik,Móricz Vil-
mos pedig 12. helyezést ért el. A
következő héten egyéniben és
váltóban is sikerült szép ered-
ményeket elérni a Balatonman
elnevezésű versenyen, Balaton-
füreden. A középtáv nem kis
feladat, hiszen 1,9 km úszást, 90
km biciklizést és 21 km futást
jelent a versenyzőknek. Bruzsa
Katalin 4. helyet, Móricz Vilmos
25. helyet, míg Mayer Tamás
58. helyet szerzett az embert
próbáló melegben. A váltók ver-
senyében a Balla Tamás, Péntek
Márton kettős a 10. helyen vég-
zett. A füredi verseny egyik be-
tétszáma az iron táv, amely 3,8
km úszásból, 180 km biciklizés-
ből és 42 km futásból áll. Eb-
ben a számban, egyéniben nem
képviselte magát a klub, de vál-
tóban a Grőber András, Pintér
István, dr. Péntek Zoltán alkotta
trió valamivel több, mint 14 óra
alatt ért be a célba, a 17. helyen.
A Budapesten rendezett KH
Maraton, Félmaraton váltóver-
senyen Szabó Gergely, Horvá-
th Barna valamint dr. Péntek
Zoltán egyéniben futták le a 21
km-es (félmaratoni) távot, meg-
küzdve a 38 o
C-os hőmérséklet-
tel is. Váltóban a Bánki iskola
diákjaiból álló csapatok indul-
tak, név szerint Szabó Alex, Fuit
Richárd, Stumpf Martin, Komá-
romy Ákos, Szűcs Bence és „be-
ugróként” dr. Péntek Zoltán.
Kilencedik éve adott otthont
Vértesboglár az MTB Piknik
elnevezésű családias hangulatú
mountain bike versenynek. A
Vértes hegyes-völgyes szaka-
szai néhol embert próbálónak
bizonyultak, de az ajkai kerék-
párosok megküzdöttek az aka-
dályokkal. A rekkenő hőség
szerencsére elmaradt, helyette
inkább a szél nehezítette a részt-
vevők helyzetét. Tamás Jázmin
a 8 km-t 25 perc alatt tette meg,
ami egy ezüstérmet ért a lányok
között, míg a fiúk kategóriájá-
ban Monostori Noel 22 perces
ideje az aranyérmet jelentet-
te. A teljesítményhez nagyban
hozzájárul két segítőjük, Tamás
Szabolcs és Zoller Marcell. A
BringAjka a korábban említett
Balatonman versenyen is kép-
viseltette magát, szintén közép-
távon. Az egyesületet erősítő
Hubai Tímea a távot 5 óra 40
perc alatt teljesítette, ezzel kor-
csoportjában második, abszolút
kategóriában negyedik helyen
végzett.
Pingpongozóink szintén ki-
tettek magukért az elmúlt he-
tekben. A Gyepesi Asztalitenisz
SE versenyzői Budapesten, az
Országos Utánpótlás (13 éves
korig) Lány Csapatbajnokság
döntőjén szerepeltek, ahol az
első osztályú országos tabella
5. helyén végeztek. Az ajkai csa-
pat (Pad Franciska, Pad Lina,
Tóth Zsófia) az előzetes selejte-
zők során, a többszörös felnőtt
Magyar Bajnok Bp. Postást is
4-0 arányban legyőzve került a
felső ágra, ahol már az éremért
harcolhattak a lányok. Sajnos a
bajnok Bp. Statisztika csapata
megállította az ajkaiakat, így
nem sikerült a bravúr, de így is
méltán lehetünk büszkék erre
a kimagasló eredményre. Ha-
zánk legrangosabb versenyén, a
Magyar Országos Bajnokságon
Pad Franciska ismét dobogóra
állhatott, hiszen megszerezte
a II. korcsoport harmadik he-
lyét. A tornán Ashley Rozi is
remekelt, ő a III. korcsoport-
ban egészen a negyeddöntőig
jutott, ahol a későbbi bajnokkal
szemben maradt alul. A két fia-
tal a Dr. Nagyőszi Sándor Em-
lékversenyen is magabiztosan
teljesített, Franciska a II., Rozi
a III. korcsoport bajnoka lett.
UgyanittModoriKristófbronz-
érmet szerzett. Nem sokkal ko-
rábban került sor a legkiválóbb
asztaliteniszezőnek járó cím
átadására, amit idén a Megyei
Asztalitenisz Szövetség dönté-
sének értelmében a lányoknál
Pad Franciska, a fiúknál pedig
Modori Kristóf érdemelt ki az
újonc korcsoportban. Franciska
a díj mellett jó ideig nem felejti
majd el a Győrben rendezett Te-
rületi Újonc és Serdülő Ranglis-
taversenyt sem, ahol a döntő-
ben nagy ellenfelével, Rónafalvi
Petrával találkozott. Az izgal-
mas finálé 10-10-es állás után
dőlt el, méghozzá olyan módon,
amit szakavatott szemek is csak
nagyon ritkán láthatnak. Fran-
ciska ellenfele reflexből olyan
szerencsétlenül tudott csak be-
lekapni a labdába, hogy az az
ütő éléről az égbe vágódott. Már
mindenki elkönyvelte az ajkai
győzelmet, ám a könnyű lab-
da mindenki megdöbbenésére
bevágódott közvetlenül a háló
mögé, teljesen az asztal szélére,
amivel Franciska már képtelen
volt mit kezdeni. A sportszerű
ellenfél azonban nem ünnepel-
te a győzelmét, hanem percekig
a zokogó Franciskát vigasztalta,
bizonyítva, hogy a sportszerű-
ség nem korfüggő.
Az Országos Vidékbajnokság
hétvégéjén a Rája ’94 Úszóklub
több versenyzője Pápán, a Mi-
niolimpia elnevezésű régiós
versenyen ugrott medencébe.
A csapat 14 gyermek részvéte-
lével 8 arany-, 10 ezüst- és 10
bronzérmet szerzett. Aranyér-
mesek: Szücs Bernadett 100m
mellen,100m gyorson és 100m
vegyesen, Ferenczi Marcell
100m mellen, Hujber Ákos
100m háton, 100m gyorson és
100m vegyesen, Balassa Melin-
da 100m vegyesen. Ezüstérme-
sek: Burján Barnabás 50m mel-
len, Nyőgér Rebeka 100m mel-
len, 100m gyorson és 100m ve-
gyesen, Balassa Melinda 100m
mellen és 100m gyorson, Antal
Csenge 100m háton, Palkovics
Máté 100m háton, Ferenczi
Marcell 100m gyorson, 4x50m
mix gyorsváltó: Palkovics
Máté, Nyőgér Rebeka, Hujber
Ákos, Szücs Bernadett összeál-
lításban. Bronzérmesek: Újvári
Dorina 50m mellen, 50m há-
ton, Szücs Enikő 100m mellen,
Ferenczi Marcell 100m háton és
100m vegyesen, Antal Csenge
100m gyorson és 100m vegye-
sen, Palkovics Máté 100m gyor-
son és 100m vegyesen, 4x50m
mix gyorsváltó: Újvári Dorina,
Varga Bence, Szücs Enikő, Fe-
renczi Marcell összeállításban.
Ládi János túllépte a bű-
vös ötvenes határt a Tájfutók
Országos Középtávú Egyéni
Bajnokságán. Az ajkai atléta
ugyanis megszerezte pályafu-
tása 51. országos egyéni bajnoki
érmét, amely ezúttal egy har-
madik helyezés volt.
GaálZsókaaMagyarKorcso-
portos Nemzeti Sakkbajnoksá-
gon a 8 éves lány kategóriában
első helyezést ért el, így lehető-
séget szerzett arra, hogy a gö-
rögországi Halkidiki városában
megrendezésre kerülő korcso-
portos világbajnokságon kép-
viselje Ajkát és hazánkat ősszel.
15. alkalommal rendezték
meg a Magyar Senior Egyé-
ni Sakk Bajnokságot Ajkán. A
versenyen két új résztvevő mu-
tatkozott be, Vladimir Volosin
és Bartuszek András. A mezőny
tagjai néma főhajtással emlé-
keztek a legutóbbi bajnokság
óta elhunyt Horváth Imrére és
Krepsz Gáborra. Az egy héten
át zajló megmérettetés Szalánc-
zy Emil győzelmét hozta, aki
minden partin nyerni tudott. A
második helyen Volosin Vladi-
mir, a harmadikon pedig Mózes
Ervin végzett. A legeredménye-
sebb Veszprém megyei induló
tizenegyedik helyen záró ajkai
Paksa Rudolf volt. A rendezvény
kísérőprogramját, a villámver-
senyt Nagy Zoltán nyerte, Dőry
Jenő és Vladimir Volosin előtt.
Csicsics Richárd
Labdarúgás
Városi kispályás bajnokság
12. forduló: Hungária KFC – Sport
Büfé Ajkarendek 6-6, Bakony FC
– Unimontex 2-2, Teka-Szuperin-
fo – Joker 5-4, Gépállat SC – Viva
Tours Ajkarendek 5-5, Delta-Cat –
Bercsényi Retró Caffé 5-1, Ajka SE
Kovács Autóház – Hőerőmű 1-5,
Vávisz – Seidel Hungária 4-2, MGI
– Roma SC 3-13, AVÉP SC – Eu-
ronics-Pulzus 2-7, Poppe-Potthoff
– Bolero A.E. Kft. 9-1, FC Bakony-
gyepes – Brazil Gépsor 0-0
13. forduló: Sport Büfé Ajkarendek
– Joker 4-3, Viva Tours Ajkarendek
– Teka-Szuperinfo 2-2, Unimontex
– Hungária KFC 5-, Tarantula FC
– Delta-Cat 5-2, Bercsényi Retró
Caffé–BakonyFC3-4,BoleroA.E.
Kft. – Vávisz 2-4, Seidel Hungária
– Euronics-Pulzus 6-7, Roma SC –
AVÉP SC 14-4, Hőerőmű – MGI
4-4, Poppe-Potthoff – FC Bakony-
gyepes 4-3, Brazil Gépsor – ASE
Tandem 1-3
Öregfiúk bajnokság
8. forduló: Retro FC – Ajkai Bá-
nyász Öregfiúk 3-25, Vas-Fém
Öregfiúk – Bakony Erőmű 2-4
Lakner Üzletház – Bercsényi-Kon-
tex 9-4, Euronics-Pulzus – Ta-
rantula FC Öregfiúk 8-2, Kórház
Öregfiúk – Rendeki Öregfiúk 1-5
9. forduló: Bakony Erőmű – Kór-
ház Öregfiúk 4-1, Lakner Üzletház
– Vas-Fém Öregfiúk 1-0, Bercsényi
Kontex – Ajkai Bányász Öregfiúk
3-14, Tarantula FC Öregfiúk –
Retro FC 6-2, Rendeki Öregfiúk –
Gold Boys 2-4
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Sikeres évet zártak a legkisebb kézisek
Gaál Zsóka
világbajnokságon sakkozhat
SPORTAJÁNLÓ
SPORTEREDMÉNYEK
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzések
Az FC Ajka július 8-án, szerdán,
17 órakor a Győri ETO otthonában
lép pályára, július 11-én, szomba-
ton 10 órakor fogadja a Balaton-
füredet, július 16-án pedig Bükön
a Mezőkövesd ellen szerepel 18
órától.
Városi kispályás bajnokság
15. forduló
I. osztály, július 6. (hétfő): Viva
Tours Ajkarendek – Hungária KFC
(Rendeki Ált. Isk.17.30), Sportbü-
fé Ajkarendek – Delta-Cat (Rende-
ki Ált. Isk. 18.45), Joker – Gépállat
SC (műfű 17.30), Teka-Szuperinfo
– Bakony FC (műfű 18.45), Ber-
csényi-Retro Caffé – Tarantula FC
(Bánki 18.45)
II. osztály, július 9. (csütörtök):
Vávisz – Brazil Gépsor (műfű
17.30), ASE Tandem – Euronics-
Pulzus (műfű 18.45), MGI – AVÉP
SC (Sportcentrum 17.30), Ajka SE
Kovács Autóház – Seidel Hungária
(Sportcentrum 18.45), FC Bakony-
gyepes – Roma SC (Vörösmarty
17.30), Bolero A.E. Kft. – Hőerő-
mű (Vörösmarty 18.45)
16. forduló
II. osztály, július 13. (hétfő):
Roma SC – Poppe-Potthoff (műfű
17.30), MGI – FC Bakonygyepes
(műfű 18.45), Hőerőmű – Brazil
Gépsor (Sportcentrum 17.30),
Euronics-Pulzus – Vávisz (Sport-
centrum 18.45), Bolero A.E. Kft.
– AVÉP SC (Bánki 17.30), Ajka SE
Kovács Autóház – ASE Tandem
(Bánki 18.45)
Öregfiúk bajnokság
11. forduló, július 8. (szerda):
Rendeki Öregfiúk – Ajka Bányász
Öregfiúk (18.00), Bercsényi-Kon-
tex – Euronics-Pulzus (19.00),
Bakony Erőmű – Lakner Üzletház
(18.00), Tarantula FC Öregfiúk
– Kórház Öregfiúk (19.00), Gold
Boys – Retro FC (19.00)
12. forduló, július 15. (szerda):
Kórház Öregfiúk – Bercsényi-
Kontex (18.00), Bakony Erőmű
– Euronics-Pulzus (19.00), Retro
FC – Rendeki Öregfiúk (18.00),
Vas-Fém Öregfiúk – Gold Boys
(19.00), Ajkai Bányász Öregfiúk –
Tarantula FC Öregfiúk (19.00)
Nyári Sport-
és Élménytábor
A Forma Fitt SE nyári tematikus
sport- és élménytábort szervez
10 éves kortól július 6-10. kö-
zött. A fiatalokat minden nap más
program és utazás várja, többek
között Veszprémbe és a kislő-
di kalandparkba. Jelentkezés:
Krütznerné Vida Veronika edzőnél
(0620/3259911).
Főszerkesztő: Láng György Géza.
Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@invitel.hu.
Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető.
Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100.
Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com.
A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft.
Megjelenik 12 600 példányszámban.
Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után
beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban
tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267
Városi hetilap.
A lapot alapította
Ajka város önkormányzata.
A legeredményesebb Veszprém megyei versenyző az ajkai Paksa Rudolf (b) volt (Fotó: Györkös)
AJKAI ÓRIÁSOK
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR
2015. július 27-31-ig (hétfő-péntek)
Az idei évben alakult Ajkai Óriások Jégkorong Klub nyílt
nyári napközis tábort szervez. A táborban görkorcsolyával a
korcsolyázás, valamint a lövés és ütőtechnika alapjaival
ismerkedhetnek meg a gyerekek.
Kis betekintést kapnak a sportágból, mindezt játékos és
ügyességi feladatok által.
A hangsúly természetesen a játékon és a vidámságon van!
Helyszín: Ajka városi Sportcsarnok és Sportcentrum
A foglalkozások minden nap 8.00-17.00 óra között zajlanak.
A táborba elsősorban a 7-10 év közötti gyerekeket várják a
szervezők.
Felszerelés: tréningruha, tornacipő, úszónadrág, amennyiben
van, akkor görkorcsolya felszerelés.
Háromszori étkezés: péksütemény, ebéd, uzsonna.
A program teljes összege (tervezett létszám esetén): 6.000 Ft/
fő/hét
Jelentkezés, információ: Becze Zoltán edző
Tel: 06307551314
Email: zoltanb33@gmail.com
Befizetés: a táborozás első napján
Jelentkezési határidő: 2015.07.22
Két ajkai egyesület is vállalta az embert próbáló kihívást a
Balatonman versenyen. Az asztaliteniszezők számos ér-
met és rangos elismerést gyűjtöttek az elmúlt hetekben.
Ajkai Szó 2015.07.03.

More Related Content

What's hot

Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.09.15.
Ajkai Szó 2017.09.15.Ajkai Szó 2017.09.15.
Ajkai Szó 2017.09.15.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.02.26.
Ajkai Szó  2016.02.26.Ajkai Szó  2016.02.26.
Ajkai Szó 2016.02.26.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2014.11.28-i száma
Ajkai szó 2014.11.28-i számaAjkai szó 2014.11.28-i száma
Ajkai szó 2014.11.28-i számaAjkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2017.03.24.
Ajka Szó  2017.03.24.Ajka Szó  2017.03.24.
Ajka Szó 2017.03.24.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó online 2014.12.12.
Ajkai Szó online 2014.12.12.Ajkai Szó online 2014.12.12.
Ajkai Szó online 2014.12.12.Ajkai Szó
 

What's hot (20)

Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.
 
Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.
 
Ajkai Szó 2017.09.15.
Ajkai Szó 2017.09.15.Ajkai Szó 2017.09.15.
Ajkai Szó 2017.09.15.
 
Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.
 
Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.
 
Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.
 
Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.
 
Ajkai Szó 2016.02.26.
Ajkai Szó  2016.02.26.Ajkai Szó  2016.02.26.
Ajkai Szó 2016.02.26.
 
Ajkai szó 2014.11.28-i száma
Ajkai szó 2014.11.28-i számaAjkai szó 2014.11.28-i száma
Ajkai szó 2014.11.28-i száma
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.
 
Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.
 
Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.
 
Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.
 
Ajka Szó 2017.03.24.
Ajka Szó  2017.03.24.Ajka Szó  2017.03.24.
Ajka Szó 2017.03.24.
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.
 
Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.
 
Ajkai Szó online 2014.12.12.
Ajkai Szó online 2014.12.12.Ajkai Szó online 2014.12.12.
Ajkai Szó online 2014.12.12.
 

Similar to Ajkai Szó 2015.07.03.

Ajkai Szó 2016.06.03.
Ajkai Szó 2016.06.03.Ajkai Szó 2016.06.03.
Ajkai Szó 2016.06.03.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.02.13.
Ajkai Szó 2015.02.13.Ajkai Szó 2015.02.13.
Ajkai Szó 2015.02.13.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015 08.14.
Ajkai Szó 2015 08.14.Ajkai Szó 2015 08.14.
Ajkai Szó 2015 08.14.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016 12.16.
Ajkai Szó 2016 12.16.Ajkai Szó 2016 12.16.
Ajkai Szó 2016 12.16.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.07.06.
Ajkai Szó 2018.07.06.Ajkai Szó 2018.07.06.
Ajkai Szó 2018.07.06.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó online 2015.04.03.
Ajkai Szó online 2015.04.03.Ajkai Szó online 2015.04.03.
Ajkai Szó online 2015.04.03.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.05.22.
Ajkai Szó 2015.05.22.Ajkai Szó 2015.05.22.
Ajkai Szó 2015.05.22.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó
 

Similar to Ajkai Szó 2015.07.03. (20)

Ajkai Szó 2016.06.03.
Ajkai Szó 2016.06.03.Ajkai Szó 2016.06.03.
Ajkai Szó 2016.06.03.
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.
 
Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.
 
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
 
Ajkai Szó 2015.02.13.
Ajkai Szó 2015.02.13.Ajkai Szó 2015.02.13.
Ajkai Szó 2015.02.13.
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
 
Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.
 
Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.
 
Ajkai Szó 2015 08.14.
Ajkai Szó 2015 08.14.Ajkai Szó 2015 08.14.
Ajkai Szó 2015 08.14.
 
Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.
 
Ajkai Szó 2016 12.16.
Ajkai Szó 2016 12.16.Ajkai Szó 2016 12.16.
Ajkai Szó 2016 12.16.
 
Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.
 
Ajkai Szó 2018.07.06.
Ajkai Szó 2018.07.06.Ajkai Szó 2018.07.06.
Ajkai Szó 2018.07.06.
 
Ajkai Szó online 2015.04.03.
Ajkai Szó online 2015.04.03.Ajkai Szó online 2015.04.03.
Ajkai Szó online 2015.04.03.
 
Ajkai Szó 2015.05.22.
Ajkai Szó 2015.05.22.Ajkai Szó 2015.05.22.
Ajkai Szó 2015.05.22.
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.
 

Ajkai Szó 2015.07.03.

  • 1. Ajkai Szó 28. évfolyam, 25. szám A város lapja 2015. július 3., péntek A HÉT EMBERE takács miklós Európa bajnok, országos versenyeken jegyzett sporto- lók kerülnek ki Takács Mik- lós karate edző, a Sun-Dome egyesület vezetője keze alól. Az egykori sportoló büszke arra, hogy ma már gyermekei is vele dolgoznak edzőként. A legutóbbi világversenyről a 13 részt vevő versenyzőjük ös�- szesen 28 érmet hozott. És ez júniusi termésüknek csak egy része. A sportolók nagyobb ré- sze diák, akik a nyári szünet- ben is rendszeresen látogat- ják az edzéseket. Senki nem kötelezi őket rá, de tudják, eredményt csak kitartó, szor- galmas munkával lehet elérni. A kicsik a sikeres idősebbek közül választanak példaképet. A csapatban jó a hangulat, de mindenki fegyelmezett, kitar- tó. A szabályok mindenkire egyformán  vonatkoznak, az eredményt mindenkitől tehet- sége alapján várják el. – Versenyre, vizsgára csak azt viszem, akiről tudom, van esélye. Egy kudarc akár a gye- rek kedvét is elvehetné a spor- tolástól. – tette hozzá Takács Miklós. Nem lesz ugyan minden- kiből élsportoló, de nem is az a cél. Aki csak rendszeresen mozog, megtanul csapatban dolgozni, gondolkodni, a má- sikra odafigyelni, már olyan előnyökhöz jutott, amellyel az élet minden területén kön�- nyebben boldogul. (ta) A közel ötven kórust szám- láló társaság csoportjai közül 22 érkezett Ajkára a bemutat- kozásra. Négy helyszínen zaj- lottak az események. Tósok- berénden a katolikus temp- lomban, a város evangélikus templomában, az Ajkai Szak- képző Iskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegy- ségében és a Nagy László Vá- rosi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében. A legbensőségesebb hely- színen, Tósokberénden a Szent István Király Római Katolikus Plébániatemplom- ban Utassy István önkor- mányzati képviselő köszön- tötte az önkormányzat és a szervezők nevében a kóruso- kat. - Napjainkban a felnőtt la- kosság több mint tíz százalé- ka énekel szervezetten ének- karokban, közülük is kiemel- kedik a Pedagógus Női Kar és a Padragi Bányász Férfikórus – mondta egyebek közt. – Kó- rusokban énekelni katarti- kus, felemelő élmény. Remél- jük, ezen a találkozón, ebben az érzésben lesz része az ének- előknek, hallgatóknak egya- ránt. Ajka múltjának egyik legszebb emléke a tósokbe- réndi római katolikus temp- lom, a barokkból a klasszi- cizmusba áthajló pompájával. A hang, az ének, a dal, a sze- retet, a hit és a feloldozás ma itt ebben a templomban egy- másra talált a balatonfüredi, érdi, budapesti, tiszaföldvári és mátészalkai énekesek ál- tal. Szakmai munkájukhoz és művészeti tevékenységükhöz merítsenek erőt Kodály Zol- tán gondolatából, amely sze- rint „Egy nemzet kultúráját nem az határozza meg, hogy ki az operaház igazgatója, ha- nem az, hogy ki a falu tanító- ja”- fejezte be mondandóját a képviselő. Ezt követően a hallgató- sággal megtelt templom- ban felcsendültek a szebbnél szebb dallamok az oltár előtt. Személyes élménye is volt a tósokberéndieknek, amikor Göncz Renáta – Ajkán szü- letett és tanult – operaéne- kes dalolt a budapesti Zrínyi Miklós Vegyeskar tagjaként, akinek a nagyszülei és édes- apja is e templom padjait kop- tatták. Az evangélikus templom- ban is nagy érdeklődés köze- pette zajlott az esemény, ahol VajdaIstvánlelkészésdr.Tóth- pál József, a Magyar Muzsi- kus Fórum elnöke üdvözölte a megjelenteket. Itt az abaúji, a debreceni, a komáromi, az érsekvadkerti, a szegedi és a gyöngyösi kórusok énekeltek. A kultúrház színháztermé- ben Galló Istvánné, a Peda- gógus Szakszervezet elnöke nyitotta meg a rendezvényt, ahol a szombathelyi, a vásá- rosnaményi, a sárvári, a jász- berényi és a pápai kórusok léptek fel. A Bánki iskola aulájában Bábics Valéria, a Nagy Lász- ló Városi Könyvtár és Sza- badidő Központ igazgatója, a rendezvény egyik szerve- zője üdvözölte a vendégeket. Ezen a helyszínen, ahol évek óta számtalan zenei eseményt láthattak az ajkaiak, fellé- pett a szekszárdi, a soproni, a fertőszentmiklósi, a hajdú- böszörményi és a házigazda, az ajkai női pedagógusokból álló kórus. Az ajkaiak tavaly hangversenykórus minősítést érdemeltek ki, most is nagy sikert arattak Petheő Balázs- né Fasang-díjas és Cserháti Csilla vezényletével, Vörös Jánosné zongorakíséretével. Szólót énekelt Királyné Mol- nár Rita. A fellépések után a kórusok egybegyűltek és 750 dalos részvételével közös énekléssel nagy élményben részesítet- ték a szervező város lakóit az Agorán. Bárdos Lajos Istené az áldás és Georg Friedrich Handel Halleluja a Messiás- ból című műveket adták elő Pápa és Ajka Város Egyesített Fúvószenekara kíséretében. A ritka élményben a szeren- cséseknek kétszer is volt ré- szük. Este a Városi Sportcent- rumban közös, felszabadult ünneplés vette kezdetét. Az ünnepség zárásaként dr. Hor- váth József alpolgármester köszöntötte a kórusokat, fő- leg az ajkai kórust a szervezé- sért. Elmondta, hogy az Ajkai Pedagógus Női Kar jövőre ünnepli megalakulásának 30-ik évfordulóját, majd né- hány gondolattal Ajka várost mutatta be a vendégeknek. Bakonyi népdalcsokor össz- kari éneklésével folytatódott az est, amelyet Petheő Ba- lázsné vezényelt. Ezt követő- en Fasang Márta és Fasang Zoltán az édesapjuk tisztele- tére alapított díjat, a Fasang Árpád-díjat adták át, amely elismerést minden évben olyan karnagyok kapják meg, akik hűen viszik tovább az ő eszmeiségét, a népdalfeldol- gozást. Ebben az évben Kato- na Tibornak, a Győri Pedagó- gus Énekkar karnagyának és Hallerné Horváth Máriának, a sárvári Pedagógus Női Kar karnagyának ítélték oda az elismerést. A díjak átadása után Fasang Árpád népdal- feldolgozásokat énekeltek közösen a jelenlévők a kitün- tetett Hallerné vezényletével, majd közös, önfeledt szóra- kozás és beszélgetések tették emlékezetessé a napot. A Pedagóguskórusok Or- szágos Társaságának elnö- ke, Holló Gyula Fasang-díjas karnagy, Kodály emlékérem- mel kitüntetett Eötvös-díjas tanár elmondta, hogy szíve- sen jöttek vissza Ajkára, mert itt nagy hagyománya van a közös éneklésnek és mindig nagy szeretettel fogadják a vendégeket. Több személyes kapcsolata is kialakult az évek során. A rendezvényt magas színvonalon rendezte meg a város. Öröm volt számára, hogy a csodálatos tósokbe- réndi katolikus templomban énekelhetett az ő két kórusa. További sikereket kívánt Ajka városának és reményét fejez- te ki, hogy ez a jó kapcsolat megmarad a város és a Peda- góguskórusok Országos Tár- sasága között. Cs. Bosits Évi KONCERTEK Pedagóguskórusok országos találkozója Boldog, aki énekel Városunk idei legjelentősebb zenei eseménye zajlott jú- nius 20-án. A Pedagóguskórusok Országos Társasága Ajkán szervezte 2001 után immáron másodszor a kórus- találkozóját. Az egyesített kórusok közös énekléssel nagy élményben részesítették a szervező város lakóit az Agorán (Fotó: Györkös) Opciós szerződést írt alá jú- nius 23-án Schwartz Béla pol- gármester Andreas Liska cégtu- lajdonossal. A szerződés arról szól, hogy a Speed Tech Kft-nek 2016. végéig vételi lehetősége van egy 13 000 négyzetméteres területre az Ipari Parkban. A Speed Tech Kft. 20 éve tevé- kenykedik Ajkán, kis- és nagy- szériában végez forgácsoló és forgácsmentes fémmegmunká- lást NC és CNC gépeken. A cég jelenleg 80 munkavállalót fog- lalkoztat, a jövőben pedig 150- re szeretné a létszámát bővíteni. A tulajdonos szerint Ajkán a szükséges infrastruktúra és a vállalat működéséhez szüksé- ges keretfeltételek rendelkezés- re állnak. A problémát egyetlen dologban látja Andreas Liska. Mint mondta, a megfelelő szak- képzettséggel rendelkező em- bereket itt tartani, illetve Ajkán megtalálni nagyon nehéz, mert nagyon sokan kivándoroltak Ausztiába és Németországba. A megoldást abban látja, hogy a vállalata perspektívát és biztos munkahelyet nyújtson a dol- gozóknak és családjaiknak. A Speed-Tech Kft. CNC-területre keres szakembereket, valamint az elektronikai szériagyártás területére és egyéb gyártási te- rületre, illetve a logisztika és a beszerzés területére, ahová idegennyelv-ismeret is szüksé- ges. A kft. most olyan pályázati kiírásra vár, amellyel infrastuk- túra-fejlesztést valósíthat meg. zsge Területet vásárolhat a Speed-Tech az Ipari Parkban Ösztöndíjpályázat sportolóknak Aranyos Jubilate A Jubilate Nőikar a június 26-27-én tartott IV. Keszthelyi Dal- ünnepen arany minősítést kapott. A fesztivál 35 kórus rész- vételével zajlott, ebből 20 kórus kért minősítést. A karnagy Hartinger Nándorné, a zongorakísérő Vörös Jánosné volt. A PRIMER Kft. meghirdeti eladásra a tulajdonában lévő Ajka, Alkotmány u. 23/A szám alatti (hrsz: 2989/11) ingatlanát. Az ingatlan te- rülete 131 m2 . Az épület hasznos alapterülete 77 m2 , amely vendéglátási tevékeny- ségre nem kaphat engedélyt. Érdeklődni lehet Holczinger József ügyvezető igazgatónál a 30/956 8484-es telefon- számon. A bakonygyepesi nyugdíja- sok ismét szépen csillogó trófeákkal gazdagították gyűjteményüket: június 11-én vettek részt a Me- gyei Nyugdíjas Túrán, amelyre három csapattal neveztek, s mind a három csapatuk harmadik helye- zéssel zárta a versenyt. Erőt és türelmet próbáló, érdekes és kimondottan egészségbarát volt a ver- senyen eltöltött idő, mely- re még sokáig örömmel és büszkeséggel emlékeznek a résztvevők. Vargáné Czobor Andrea CIVIL TUDÓSÍTÓNKTÓL Ajka Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (III. 8.) rendelete alapján a Műve- lődési, Oktatási és Sportbizottság pályázatot írt ki sportolók ösz- töndíjára. A pályázat célja Ajka városhoz kötődő fiatal, sikeres sportolók ösztöndíj támogatása annak ér- dekében, hogy nemzetközi ver- senyeken, Európa és világbajnok- ságokon, olimpiákon részt vevő, valamint a Nemzeti Bajnokság I., II. vonalában sportolók a fel- készülésükhöz anyagi segítséget kapjanak. A pályázaton részt vehet min- den, ajkai sportegyesületben, vagy ajkai sportegyesületből induló, és legalább 5 éve ajkai állandó lakhellyel rendelkező, vagy tanulmányait Ajkán végző egyéni sportoló. Az ösztöndíj el- nyerésének feltétele a 35 év alatti életkor, illetve és a sportoló ered- ményei alapján várható sikeres nemzetközi szereplése. Az ösztöndíj ideje alatt a támo- gatást elnyertektől elvárás, hogy nyilvános szereplésükön, tüntes- sék fel az ösztöndíjat adományo- zó nevét. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. július 10. A részletes pályázati kiírás és a pá- lyázat benyújtásához szükséges pályázati űrlap az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Önkor- mányzati és Humánszolgáltató Irodáján (307. szoba) igényelhető, illetve letölthető a www.ajka.hu honlapon az Városháza/Pályáza- tok/Ösztöndíj pályázatok menü- pont alatt. Az ösztöndíj minden év július 1-től a következő év június 30-ig, 1 naptári évre szól. A támogatás évente 3 fő részére állapítható meg. Az ösztöndíj összege bruttó 30 000 Ft/hónap. A pályázatot Ajka város Ön- kormányzata Művelődési, Okta- tási és Sportbizottsága bírálja el. Ha a pályázók száma megha- ladja az éves támogatható lét- számot (3 fő), a bizottság a pá- lyázatok elbírálásánál előnyben részesíti: A pályázat eredményét 2015. július 31-ig az Ajkai Szóban, il- letve Ajka város honlapján teszi közzé a bizottság. A 3-as szám bűvöletében
  • 2. Ajkai Szó 2015. július 3., péntek 2 Izsa József június 9-én töltöt- te be a kilencvenedik eszten- dejét. A kerek évforduló alkal- mából dr. Horváth József alpol- gármester és Bálint Attiláné, a szociális és igazgatási iroda vezetője is meglátogatta, hogy egy csokor virág és születés- napi jókívánságok kíséretében átadják számára a miniszterel- nök által aláírt oklevelet. Jóska bácsi Mezőlakon szüle- tett, a szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, az uradalomban dolgoztak. Hatan voltak test- vérek, ma már csak egy bátyja él Pesten. Születése után az édesanyja meghalt, ezért ötéves korá- ig „menhelyen” nevelkedett, majd visszakerült az édesap- jához és a nevelőanyjához. A család Takácsiba költözött, Jóska ott végezte el a hat ele- mit, majd édesapja példáját kö- vetve ő is a mezőgazdaságban vállalt munkát. 1950-ben jött Ajkára, hogy a Jókai bányá- ban dolgozzon. Tíz hosszú évet töltött munkával a föld alatt, majd amikor a szemét baleset érte, külszíni munkát keresett egy fatelepen. 1985-ben vonult nyugdíjba. A feleségét Ajkán ismerte meg. Az asszony büki szárma- zású volt, ő is a bányához jött el dolgozni. 1954-ben házasod- tak össze, gyermekük sajnos nem született. A házaspár Padragon lakott a Csertelepen, Jóska bácsi a szabadidejében szeretett a ház körül tenni-venni, kertészked- ni. 2001-ben költöztek be Ajka belvárosába, mert a felesége akkor már nagyon beteg volt, 2005-ben meg is halt. Felesége halála után az ő egészsége is megromlott, infarktusa is volt, magas a vérnyomása, rosszul lát és nagyothall, sok gyógy- szert szed. Rendszeres kapcsolatot a ke- resztfiával tart, aki a Béke ut- cában lakik, gyakran látogatja, segíti az idős férfit a takarítás- ban, bevásárlásban. zsge Kilencvenedik születésnap- ját ünnepelte Renner Jánosné született Vári Mária június 10-én. Az önkormányzat nevében dr. Horváth József alpolgár- mester és Bálint Attiláné, a szociális és igazgatási iroda vezetője is felköszöntötte az idős asszonyt. Marika néni Gyepesen szü- letett, édesapja molnár volt – vízimalmuk volt Gyepesen –, édesanyja háztartásbeli. Szülei három gyermeket neveltek, a testvérek közül már csak Ma- rika néni él. Hat elemit vég- zett a gyepesi iskolában, majd a mezőgazdaságban kezdett dolgozni. Amikor megalakult a TSZ, belépett oda, később pedig a Pestről idetelepült „Szolidaritás Szövetkezethez” jelentkezett át, ahova nőket toboroztak. Kesztyűket készí- tettek szövőgéppel. Itt dolgo- zott egészen nyugdíjazásáig. Férjével, aki szintén gyepesi volt, már gyerekkoruk óta is- merték egymást. 1947-ben há- zasodtak össze. Eleinte a férje is a mezőgazdaságban dolgo- zott, majd később a Timföld- gyárban helyezkedett el. Saj- nos a hadifogságban szerzett sokféle betegsége miatt Mari- ka néni fiatalon elveszítette őt. Két gyermekük született, 1948-ban Erzsébet, egy évvel később pedig Mária. Mindkét leányuk Gyepesen lakik. Má- riáék gondoskodnak Marika néniről, együtt élnek abban a házban, amit még közösen kezdtek építeni. A családban három unoka és nyolc déd- unoka született, akik már mind vidéken élnek a család- jukkal. Marika néni aktív korában munka után sokat foglalatos- kodott a ház körül, de sza- badidejében szeretett kötni is, amit teljesen magától tanult meg, még zoknit is kötött. A kötés most már nem megy, mert nem lát jól, és a dereka is fáj. A járásban bot segíti. zsge FESZTIVÁL Az emberek kimozdultak az otthonukból Színes programot szerveztek a civilek A Civil Ház udvarán működhet tovább az Ajkai Rádióklub Marika néni kilencvenedik születésnapjaSzépkorú férfit köszöntöttek Az alpolgármester adta át a miniszterelnök köszöntő oklevelét is (Fotó: Györkös) Az ünnepelt fújta el a születésnapi torta gyertyáit (Fotó: Györkös) A rendezvényt Heizer Fe- renc, az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége elnöke nyitotta meg, majd az önkor- mányzat nevében Gerencsér Hilda képviselő köszöntötte a civileket. Színvonalas programot si- került összeállítaniuk a szer- vezőknek. A délutáni műsor- ban felléptek a Táltos Tehetség Műhely ovisai, a Patakparti óvoda néptáncosai és jelbe- széd előadói, a Timföldgyári Nyugdíjas Klub énekkara, a Dinamik Rock ’n’ Roll Klub, a Látássérültek Egyesülete tag- jai, az Ajka Kristály SE aero- bikos gyermekei, az Orchidea Nyugdíjas Klub énekesei, a Rolling Country tánccsoport, a TBE Art Stúdió, a kolontári Ilcsi Dance Klub táncosai. Saj- nos a Hangadók zenekar mű- sora az eső miatt félbeszakadt, ezzel a rendezvény műsoros része befejeződött. A technikai sportok ked- velői íjászatot és légpuska lövészetet gyakorolhattak az ATTE támogatásával. Az Ajkai Képzőművész Egye- sület a rendezvény idején foglalkozásokat tartott, leg- inkább gyermekek részére. Foltvarrók, kézimunkázók és a Sárkánytűz szerepjátszók is színesítették a programot. A kicsik számára rajzpályázatot szerveztek. A legszebb rajzok készítőit díjazták, így Talabér Dóra, Újvári Hanna, Balázs Armand, Bakos Liliána, Poór Márton, Mészáros Nóra az óvodások között, Farkas Van- essza és Farkas Dzsenifer az is- kolások között kapott elisme- rést az Ajkai Képzőművészeti Egyesület értékelése alapján. A rendezvényen a nélkülöz- hetetlen tombolasorsolást is megtartották. A programon részt vettek a várpalotai civi- lek is, akikkel az idén szoro- sabb kapcsolatot alakítottak ki. A nap folyamán három he- lyen gulyást, egy helyen pász- tortarhonyát kínáltak. A tag- szervezetek összefogásának köszönhetően pedig sok-sok palacsinta is elfogyott. Heizer Ferenc elégedett volt a nap eseményeivel, tu- dósítónknak elmondta, hogy a rendezvény elérte a célját, az emberek kimozdultak az otthonukból, találkoztak, beszélgettek, jól érezték ma- gukat, a dolgos hétköznapok közepette kikapcsolódtak egy kicsit. Új barátságok kötődtek és rég nem látott ismerősök találkoztak egymással. Há- lás a kilenc fős elnökségnek, hogy lelkes munkájukkal ezt a rendezvényt megszervezték, lebonyolították. Elmondta, hogy szinte nem is volt olyan meghívott klub, egyesület, amely valamilyen módon, pénzzel, dologi segítséggel ne járult volna hozzá a program sikeréhez. Új színfoltja volt a rendezvénynek a TBE Art Stú- dió fellépése, ami nagy sikert aratott. Reményét fejezte ki, hogy az összes többi fellépővel együtt jövőre ismét láthatja a közönség őket. Cs.B.É. A civilek fontos szerepet töltenek be Ajka város életében, gyarapítják annak értékeit, illetve a tudásukat tovább adják egymásnak, ezt bizonyítja a már tizenötödik alka- lommal szervezett Civil Fesztivál is, amely több, mint öt- ven szervezetet mozgatott meg közel félezer résztvevővel június 27-én délután a Civil Házban. Schwartz Béla polgármester is kapott kóstolót a civilek főztjéből (Fotó: Györkös) Határozatképes volt az ön- kormányzat képviselő-testü- lete a június 24-i ülésen, an- nak ellenére, hogy többen is hiányoztak. Az MSZP frakció teljes lét- számmal, míg az ellenzéki oldalról csak Táncsics Tamás, a KDNP ajkai elnöke, és a job- bikos Pataricza György volt jelen. A képviselők első napirendi pontként az önkormányzat 2015. évi költségvetési rende- letét módosították, a költség- vetés főösszege 7 202 840 000 Ft-ra változott, amely az ere- deti előirányzathoz képest 260 829 000 Ft növekedést mutat. Az önkormányzat által fenntartott intézmények ala- pító okiratainak módosítá- sáról, majd ajkai ingatlanok hitelfedezetként történő fel- ajánlásáról szóló határozati ja- vaslatokat Táncsics Tamás ki- vételével megszavazták a kép- viselők. A jelen lévők egyhan- gúlag támogatták az ingyenes területhasználatot az Ajkai Rádióklub részére a Civil Ház udvarán. Az Ajkai Rádióklub a városligetben található kem- ping melletti területet 1995- ben azzal a kikötéssel kapta ingyenes használatba, hogy ha a területre városfejlesztési célból az önkormányzatnak szüksége lesz, azt kártalaní- tás nélkül köteles elhagyni. A Városliget tervezett fejleszté- se miatt a Civil Ház udvarán nyílik lehetőség arra, hogy a meglévő épület áthelyezésével a Rádióklub tovább folytat- hassa tevékenységét. Tekintet- tel arra, hogy a Rádióklub az épület áthelyezésével kapcso- latos költségeket finanszírozni nem tudta, az önkormányzat finanszírozta az áttelepítéssel kapcsolatban felmerülő építé- si költségeket, míg az épület kiürítésével, az átköltözéssel, a belső fűtési rendszer kiala- kításával, az antennarendszer áttelepítésével kapcsolatos költségeket a Rádióklub vál- lalta. A képviselő-testület tíz sza- vazattal, Táncsics Tamás tar- tózkodása mellett fogadta el az Integrált Településfejlesz- tési Stratégia felülvizsgálatát, majd egyhangúlag döntött a az önkormányzat idei köz- művelődési érdekeltségnöve- lő pályázatáról, valamint egy pályázati kiírásról a Szociális Szolgáltató és Gondozási Köz- pont intézményvezetői meg- bízására, ugyanis a jelenlegi vezető, Kleinhans Terézia be- jelentette nyugdíjba vonulási szándékát. Végül az Ajkait Kft. tulajdo- nát képező lakótelkek eladási árának csökkentéséről szüle- tett döntés. A Fidesz-KDNP javaslatát, hogy a Művelődé- si-, Oktatási-és Sportbizottság tagjának Ravasz Tibor képvi- selőt válasszák meg Fenyvesi Zoltán megüresedett helyére, a testület egy igen szavazat mellett, 10 tartózkodással el- vetette. zsge A kábítószer-ellenes világnap apropóján Június 26-át – az ENSZ döntése alapján – 1987 óta kábító- szer-ellenes világnapként tartjuk számon. A szakemberek a világnap alkalmából számos rendezvényen, különböző híradá- sokban hívják fel a figyelmet a szermentes életmód fontossá- gára. Gyermekeink az év minden napján ki vannak téve a kábítószer veszélyeinek, de talán a nyár az unatkozó gyermekek számára még veszélyesebb. A drogfogyasztás egy társadalmi jelenség, amely az egyén felől nézve egy viselkedésforma: akár tiltot- tak a drogok, akár nem, fogyasztásuk veszélyes, visszaélésre ad alkalmat; de devianciához is vezethet, mert befolyásolja a mentális működést és az ítélőképességet. A kipróbálás 10-12 éves korban kezdődik, kíváncsiságból, a kortársak biztatására, vagy a csoportba történő bekerülés érdekében. Az első kábí- tószer-használat kezdetben kellemes élményt okoz, ám az él- mény erőssége, minősége, tartós használata és tartóssága az ajzószer fajtájától s a személy testi-lelki állapotától függ. A füg- gőség kialakulása után előtérbe kerülnek a negatív érzések, a hiánytünetek, a szerek félelmet, szorongást, negatív hallu- cinációt okoznak. A szerhasználat okozta egészségkárosodás végzetes lehet, halálhoz is vezethet. Az idei világnap üzenete: „Élj tisztán!” Segítenünk abban kell gyermekeinket, hogyan építhetik fel és élhetik meg tisztán az életet, milyen elfoglaltságokat kereshetnek, ami örömet okoz. Segítenünk kell abban, hogy képesek legyenek önmaguk dön- teni sorsukról és ne a drogtól várják a megoldást. Figyeljünk gyermekeinkre, keressünk szakembert, ha segítségre van szükség! Ajkán a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkatársaitól kérhe- tő információ a 06-88/508-320, valamint a 06-20/260-5481- es telefonszámokon. Azonnali segélykérés esetén hívja az éjjel-nappal működő 06-88/505-678 Drog-Stop segélyvonalat, vagy a mentőszolgálat 104-es hívószámát! A KEF munkatársai POSTALÁDÁNKBÓL Az online újság Cikkeink nagy része már az újságban való megjelenés előtt, esetenként bővebb terjedelemben, több képpel látható, olvasható az ajkaiszo.huhonlapon!
  • 3. Ajkai Szó2015. július 3., péntek 3 Egész héten papírok zizegése és vidám beszélgetésfoszlányok hallatszottak ki a Nagy László Könyvtár és Szabadidő Központ aulájából. Kézműves gyerektábor zajlott az intézmény gyermek- és ifjúsági csoportjának szervezés- ében, amelyen közel negyven ál- talános iskolás diák vett részt. – A gyerekek többsége év- ről évre visszajár hozzánk, van olyan, aki már négy éve látogat- ja a programjainkat. A tapaszta- latunk az, hogy a diákok szeret- nek új technikákat kipróbálni és csoportokban alkotni – mesélte Viaszné Meinczinger Katalin szervező a tábor kapcsán. A napközis foglalkozássoro- zat népszerűsége miatt – a ko- rábbi évektől eltérően – a szer- vezők úgy döntöttek, hogy egy kézműves tábor helyett kettőt tartanak idén nyáron. A máso- dik turnusra szintén beteltek a helyek. – Nagyon örülünk annak, hogy sok gyereket érdekelnek a foglalkozásaink, ezért mindig új ötletekkel és különleges anya- gokkal készülünk az alkalmak- ra. Próbálunk olyan techniká- kat és alapanyagokat bemutatni a diákoknak, amelyekkel az iskolában vagy otthon nem ta- lálkozhatnak. A héten többek között vesszővel, bőrrel, papír- ral, üveggel és csipkével dol- gozhattak a gyerekek – emelt ki néhányat a felhasznált matériák közül a táborvezető. Szerdán a két szervező, Hor- váth Rita és Viaszné Meinczin- ger Katalin, pesti kirándulásra vitte a csoportot. A gyerekek számára a fővárosi túra során a Minipolisz elnevezésű ját- szóház jelentette a legnagyobb izgalmat, ahol kipróbálhatták, milyen is felnőttnek lenni és egyes szakmákba betekintést nyerni. A több mint tíz éves hagyo- mánnyal rendelkező kézműves napköziben minden résztvevő jól érezte magát, ezt egyöntetű vidámsággal és szép munkák- kal fejezték ki gyerekek a hét során, akiknek a foglalkozáso- kon elkészített tárgyak közül a bőr pénztárca lett a kedvencük. A tábor zárónapjára kiállítást komponáltak a héten alkotott munkákból a szervezők a diá- kokkal közösen, amelyet a szü- lők egy rövid műsort követően tekinthettek meg. Szántó Renáta Minden korosztályt meg- mozgatott az Erdei utakon Fe- kete Istvánnal című program- sorozat, amelyet a Múzeumok Éjszakáján rendeztek meg a Városi Múzeumban. A vidám, vetélkedőkkel egybekötött ren- dezvényen az író születésének 115. évfordulójára emlékeztek a látogatók. A Nagy László Könyvtár és Szabadidő Központ és a múze- um munkatársainak ötlete volt, hogy Fekete István tevékenysé- ge köré építsék fel a Szent Iván- éjhez kapcsolódó kulturális programot, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében. A kultúrakedvelőket több állomásos versenyen, pontva- dászattal várták a szervezők. Ügyességi játékokban, előadá- son és az író életével kapcsolatos filmvetítésen való részvétellel nyílt meg az út a pontok be- gyűjtésére. A legkisebbeknek a célba dobás és a teknőből való horgászás nyerte el a tetszését. Az iskolások nagy kedvvel nyo- mozták ki az állatok összekeve- redett lábnyomait és készítettek áfonya- illetve csipkebogyó manókat vagy díszdobozokat a kézműves teremben. Porkoláb Zoltán hivatásos vadász előadására és állathan- gokat utánozó eszközbemuta- tójára is sokan voltak kíváncsi- ak. A családok együtt kutatták a kreatív fejtörők múzeumi körsétával kideríthető megol- dásait. Az idősebb generáció a kedvenc Fekete István idézetek felolvasása mellett a kézműves foglalkozásokat részesítette előnyben. Minden feladatért és a prog- ramokon való részvételért pon- tokkal gazdagodtak a csapatok, amelyeket az este folyamán a menetlevelekből összesítettek a szervezők. A győztes páros egy tortával lett gazdagabb, de a többiek sem maradtak ajándék nélkül. Csokoládét, apró meg- lepetéseket és könyveket adtak át a látogatóknak az intézmény munkatársai. Az Agórán ekkor zajlott a Pedagóguskórusok Országos Találkozója is, ahonnan sokan látogattak át a múzeum ren- dezvényére. Őket is szeretettel fogadták, s buzdították a verse- nyen kívül is játékra és tudás- gyarapításra a szervezők. A programot a Hangadók koncertje zárta a múzeum előtti téren. A hideg idő ellenére a kö- zönség maradt és élvezte a szív- ből szóló dallamokat. Sz.R. BALLAGÁSOK Hárman kaptak Laschober Mária-díjat Közös emlékek, barátságok Kreatív szünidei időtöltés Születésnapi köszöntő az evangélikus gyülekezetben Manókkal éjszakáztak a múzeumban Szücs Klaudia az általa készített manókkal (Fotó: Szántó) A tábor végén rögtönzött kiállításokon a szülők is megtekinthették a gyerekek alkotásait (Fotó: Györkös) Az ünnepelt maga vágta fel a születésnapi tortát (Fotó: Györkös) Csengőszóra három osztály 66 diákja járta körbe a terme- ket az osztályfőnökökkel, Var- ga Judittal, Orbán Máriával és Kundermann Róberttel, majd az időjárás miatt a zsúfolásig megtelt bejáratnál sorakoztak fel a ballagók. Elbúcsúztatták a hetedikesek a végzősöket, majd a ballagok köszöntek el az iskolától. Megköszönték tanáraiknak, szüleiknek a sok támogatást, törődést. Közben szépen csengő dallamokat hallhattak a jelenlévők tőlük. Ezt követően Ódor Erzsébet intézményvezető beszámolt a hátrahagyott tanév eredmé- nyeiről és a ballagókhoz for- dulva jókívánságokkal látta el őket. Azt kívánta, hogy min- dig tűzzenek ki újabb és újabb célokat maguk elé és az álma- ikért harcoljanak, ne adják fel könnyen őket. A szülőknek is megköszönte a fáradozása- ikat és azt tanácsolta nekik, hogy sokat beszélgessenek a gyerekeikkel, szükség van a közösen, tartalmasan eltöltött együttlétekre. A beszéde vé- gén szép nyarat, jó pihenést, kellemes időtöltést kívánt, majd elismeréseket adott át. Ezen az ünnepségen 24 diák kapott kitűnő tanulmányi eredményéért könyvjutalmat, oklevelet, egy tanuló kiváló sportteljesítményéért vehetett át elismerést. A végzősök kö- zött négy kitűnő eredményt elért tanuló vehette át a jutal- mat. A nyolcadikosok a nyarat idézve egy kellemes kánont énekeltek el búcsúzóul, majd végül a hozzátartozók köszön- tötték az életük első nagy állo- másán túljutott gyermekeket. A ballagókat név szerint szó- lítva, kézfogást követően adta át a nyolcadikosoknak az ál- talános iskolai tanulmányaik befejezéséről szóló bizonyít- ványt Szirmainé Vinkelmann Amália, a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelv- oktató Általános Iskola igaz- gatója. A június 19-én tartott ünnepségen Antal Alexandra, Aranyos Anna, Bogdán Ta- más, Darnai Péter, Gutléber Szilárd, Jalkóczi Márton, Lor- bert Anna, Kocsi Dávid, Penk András, Sass Péter, Takács Bernadett, Turbán Márton, Varga Dominik és Wéber Ger- gő búcsúzott. Osztályfőnökük Töltl Zoltán volt.  Az ajkarendeki iskola az idei tanévtől vette fel Laschober Mária nevét, és alapította meg az egykori néptanítóról  elne- vezett díjat. A jutalmat azok a végzősök kaphatják, akik jó tanulmányi eredményükkel, szorgalmukkal, közösségért végzett munkájukkal példát mutattak társaiknak. A most lezárult tanévben Aranyos Anna, Penk András és Turbán Márton kapta a díjat. Az isko- la egykori testnevelője, Néme- th István emlékére alapított díjat a sportban kiemelkedően teljesítő, sportszerű magatar- tást tanúsító diáknak ítélik oda. A jutalmazott Jalkóczi Márton lett.  Az igazgató ünnepi köszön- tőjében elmondta, hogy szept- emberben új tanárok, iskola, társak várnak a ballagókra. Egykori iskolájukban mindig szeretettel fogadott vendégek lesznek. Kívánta, érezzék jól magukat új környezetükben. A hetedikesek nevében bú- csúzó Tavaszi Krisztina és a nyolcadikosok nevében elkö- szönő Takács Bernadett fel- idézte a diákévek vidám pil- lanatait, szólt a közösen átélt élményekről, a nem mindig könnyű diákéletről.  A tanévzáró ünnepséggel egybekötött ballagáson a ki- tűnő és jeles tanulók okleve- let és könyvjutalmat kaptak. Elhangzott, hogy sok a jól teljesítő diák, és az is, hogy a jutalomkönyvek nagy részét a német nemzetiségi önkor- mányzat támogatásával vásá- rolta az iskola. Meghatottan és büszkén áll- takazudvaroniskolatársaikkal szemben a Fekete-Vörösmarty iskola padragkúti tagintézmé- nyének ballagói. A diákok jú- nius 19-én a tanévzáróval egy- bekötött ballagáson búcsúztak az intézménytől, az alsóbb év- folyamoktól és egymástól. A búcsúzók és búcsúztatók egya- ránt arról szóltak, hogy vidám és jó dolog padragkúti diáknak lenni. A tanuláson kívül szá- mos osztálydélután, farsang, halloween party, kirándulás színesítette életüket. Az élve- zetes programokból lesznek a szép emlékek, amelyeket bár- mikor fel tudnak idézni. Az általanos iskolai tanulmánya- ikat befejezők más-más kö- zépiskolába nyertek felvételt, vannak, akik távolra kerülnek otthonuktól, a közös élmények akkor is összekötik őket. A tá- volság, a ritkább találkozás né- hány barátságot próbára tesz, de a többségük megmarad. Az ünnepségen elhangzott, hogy az osztály létszáma és összetétele is változott az el- múlt évek alatt. Az első osz- tályt huszonheten kezdték, sokan elmentek, mások jöttek. Az utolsó csengőszóra tizen- heten indultak végig egykori osztálytermeiken. A beszédeket az első osztá- lyosok vakációköszöntő mű- sora, majd a tanévzáró és a bizonyítványosztás követte. Török Viola igazgatóhelyet- tes elmondta, a véget ért tan- év 181 tanítási napból állt. A tagintézménynek 147 tanulója volt. A legjobb tanulmányi át- lagok az alsó tagozatban és az ötödik osztályban születtek. Az eredmények azt mutatják, hogy a biológia, matematika és a kémia elsajátítása a gye- rekek egy részénél nehezen megy. Kitünő és jeles tanul- mányi eredményért sokan kaptak könyvjutalmat, a kö- vetelményeket a legtöbben tel- jesítették, 21 diáknak viszont elégtelen osztályzat is került a bizonyítványába. Ők a javító vizsgára felkészüléshez szak- tanári segítséget kapnak. Cs.B.É. – T.A. A Borsos Miklós Általános Iskola június 15-én, a tanév utolsó tanítási napján zárta le a 2014-2015-ös tanítási évet. Bizonyítványát 511 tanuló kapta meg. Kitűnő ta- nulmányi eredményt ért el 58 diák. Az évzárót két in- tézményegységben rendezték. A kicsiknek az Eötvös épületében, a nagyobbaknak a Kossuth iskolában, ahol a ballagást is ekkor tartották. A Borsosban a tanévzárón adták át a legjobb tanulók jutalmait is (Fotó Györkös) Az ajkai gyülekezet teljes titoktartásban szervezte meg lelkészének, Vajda Istvánnak a születésnapi köszöntőjét. Június 7-én az istentisztelet végén Szűcs Ferenc felügyelő lépett az oltár elé és köszöntöt- te a 65. születésnapját ünneplő lelkészt. Ünnepi beszédében ki- emelte az ajkai gyülekezet irán- ti, immár 16 éve tartó hűségét és szeretetét, majd átnyújtotta a presbitérium ajándékát. Ez- után a padragkúti, az öcsi fília, a devecseri szórványgyülekezet képviselői és a gyülekezet tag- jai is ajándékokkal, virágokkal és kedves szavakkal fejezték ki jókívánságaikat . A hitta- nos gyermekek nevében Dar- vas Georgina, Kulcsár Csilla és Schvarczkopf Mónika verssel, Schvarczkopf Kinga és Kulcsár Eszter furulyaszóval köszöntöt- te a tiszteletest. A Vajda Ivett, Vajda Ráhel, Vajda Johanna, Szenes Tamás, Kövesi Péter fi- atal felnőttekből álló, erre az alkalomra alakult kórus Strang Zsanett fuvolakíséretével az Áldjon meg téged az Úr és az Úrnak terve van veled kezde- tű dalokkal tették meghitté az ünnepséget. Kulcsárné Horváth Gabriella versben elmondott, szívhez szóló jókívánságai után a család által készített zenés fényképes diavetítésben idézték fel az elmúlt 65 évet. Vajda István meghatottan köszönte meg a gyülekezetnek a személye iránti megbecsülést, szeretetet és az értékes ajándé- kokat. Köszönetképpen – zenei ember lévén – trombitával kí- sérte kedves dalát, a Jézus bol- dogságom, közeledbe vágyom kezdetű evangélikus éneket. Az istentiszteletet követően a gyülekezet átvonult a közösségi terembe, ahol terített asztalok mellett nyílott lehetőség a sze- mélyes köszöntésekre, testvéri beszélgetésekre.
  • 4. Ajkai Szó 2015. július 3., péntek 4 A Bódéért Hagyományőrző Egyesület immáron hetedik éve hívja a hagyománytisztelőket, bányászati emlékeket őrzőket, falubelieket, hogy Bóday Gábor – született Czekelius Günther – születésnapján megemlékezé- sen vegyenek részt és koszorúi- kat elhelyezzék az emlékhelyen. Ebben az évben június 17-én szervezték a megemlékezést, amelyen megjelent Bóday Gá- bor lánya, Alexa, és fiának, Bó- day Ottónak a felesége, Bódayné Blaha Judit is. Horváth Károly elnök kö- szöntötte a megjelenteket a bódéi körforgalom közelében, a parkban álló emléktáblánál, majd Bóday Gábor életútját is- mertette, aki 1928-tól 1947-ig a Kőszénbánya Rt bányaigaz- gatója volt. Nevéhez fűződik a frontfejtéses technológia első magyarországi alkalmazása, a Jolán-akna és a padragi új bányaüzem megnyitása. A fej- lesztések tették lehetővé, hogy Ajkán felépülhetett az erőmű, a timföldgyár, az alumínium- kohó, amelyek megteremtet- ték a későbbi város alapjait. Ajkáról távozva fontos, a bá- nyászat területén országos szintű feladatokat látott el. Bóday Gábor rendkívüli, sok- rétű személyiség volt, a bódéi hagyományőrzők feladatul tűzték ki, hogy felkutassák munkásságát, és 2009 óta ál- landó kiállításon mutatják be hagyatékának egy részét. A megemlékezés végén ko- szorúkat helyeztek el a család, az önkormányzat, a Városi Könyvtár és Szabadidő Köz- pont, a Padragi Bányász Ha- gyományőrző Kör, a Padragi Bányász Kulturális Egyesület, a Nosztalgia Nyugdíjas Klub, az Ajkai Bányász Nyugdíjas Szakszervezet és a Bódéi Ha- gyományőrző Egyesület kép- viseletében. A koszorúzás után baráti beszélgetésre hívtak minden megjelentet a Közösségi Ház- ba, ahol Kulics János titkár kö- szöntötte a vendégeket, majd Horváth Károly a 150 éves aj- kai szénbányászat történetéről tartott előadást. Elhangzott, hogy októberben nagyszabású rendezvénysorozatra készül- nek, amikor visszaemlékez- nek, és megünneplik a 150 éve indult ajkai bányászatot. Ezt követően még anekdo- tázgattak a bányászok. Blaskó Sándor és Horváth Károly fel- váltva mesélték a történetei- ket. A bányászatból nekik már csak az emlékek maradtak, de azokat őrzik. Az összetartá- suk nemcsak az aktív mun- kájuk idején, de a nyugdíjas éveikben is példaértékű lehet a többi szakma számára. Cs.B.É. Rendhagyó évzárót tartot- tak a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai és ta- nárai részére június 15-én délelőtt a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz- pont színháztermében. Az évzáró első részében a Táltosok Társulat bemutatta a Bolhából elefánt című zenés, táncos színdarabját Szabó-Ko- vács Krisztina rendezésében, ahol a nézőtéren ülő diákok is részesei voltak a darabnak. A színpadon ismerős arco- kat láttak a tanulók. Többek között tanáraik (Briga Péter, Horváth Tibor, Szabó-Kovács Krisztina), egy jelenlegi diák (Soltész Viktória) és régi diá- kok (Szintén Krisztina, Rénes András) mutatták be tehetsé- güket. A szerepeket a karakte- rekhez igazodva, életszerűen osztotta ki a rendező. Az ere- deti darab Georges Feydeau talán legsikeresebb komédiája Bolha a fülbe. A francia mű olvasópróbája alakult át egy zenés táncos darabbá, ahol a diákok személyes ismerősei lubickoltak a számukra meg- írt szerepekben. A betétszá- mok közül a legnagyobb sikert Hofi Géza és Koós János örök- zöldje, a Megalkuvó macskák zenéje és a hozzá koreografált tánc aratta. Az év utolsó 45 perces tanórája bizonyára az egész iskolai év legszórakozta- tóbb órája volt. A műsor után Holczinger András iskolaigazgató évzá- rójában sikeresnek értékelte az elmúlt tanévet. A város legnépesebb, legsokrétűbb iskolája a Szent-Györgyi. Ta- nulmányait 700 tanuló kezdte el ebben a tanévben és 3-4 ki- vételével ez a létszám eredmé- nyesen be is fejezte. Arra kérte a diákjait, hogy, amit elkezde- nek, azt fejezzék is be, hisz az új előírások szerint, ha valaki más szakterületen szeretné folytatni a tanulmányait, an- nak elölről kell kezdenie, még ha átfedések vannak is a tan- tárgyak között. Nem tehetnek már különbözeti vizsgát, mint eddig. Elmondta, hogy az év- záróval nem fejeződik be az iskola, hisz a nyári gyakorla- tot is sikeresen el kell végezni ahhoz, hogy felsőbb osztályba léphessenek. Buzdította a ta- nulókat az 50 órás közösségért végzett munka elvégzésére is a nyári szünetben, mert a va- káció alatt könnyebben teljesí- tik, mint a tanévben. Az iskola igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy megéri tanulni, jól tanulni, hisz a szakmai ver- senyeken nagyon szép sike- reket értek el a diákok és az országos megmérettetéseken az egészen kiváló eredményt elért tanulók a bizonyítványt is a kezükbe kapják. Az elért sportsikereket is méltatta Hol- czinger András, majd a kiváló tanulmányaikért, magatartá- sukért, szorgalmukért és kö- zösségi munkájukért elisme- réseket osztott ki 24 diáknak, akiket arra érdemesnek tar- tottak a tanáraik. Az évzáró után a diákpar- lament ülését is megtartották, amelyen nagy hangsúlyt fek- tettek a házirend betartására. Az iskolaigazgató jó pihenést kívánva zárta be a 2014-2015- ös tanulmányi évet. Cs.B.É. Tanárok, diákok és egykori diákok együtt léptek fel a darabban (Fotó: Györkös) Bóday Gábor családtagjai is részt vettek a megemlékezésen (Fotó: Györkös) Közhasznúsági Jelentés Az Ajkai Sebészetért Alapítvány2014. évi jelentése Az alapítvány 2014 évi gazdasági mutatói: Mérleg főösszeg: 3.022 e ft Saját tőke: 2.721 e ft Kapott támogatás: 146 e ft Szja 1 %: 118 e ft Alapítványunk a kapott támogatást sebészeti eszköz beszerzésre fordította. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt évi adójuk 1 %-t alapítványunk javára ajánlották fel. Ajkai Sebészetért Alalpítvány kuratóriuma KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az „ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT” ALAPÍTVÁNY 2014 évi tevékenységéről Az alapítvány 2014 évi bevételei: Nyitó egyenleg: 1.776.909 Ft Bevételek összesen: 1.714.366 Ft Kiadások: 2.080800 Ft Záró bankegyenleg: 1.368.201 Ft A részletes beszámoló megtekinthető a Székhely Óvodában, Ajka, Bródy I. u. 7. Köszönjük a támogatóknak, hogy segítették céljaink megvalósulását. Kanczlerné Csizmadia Zsuzsanna a kuratórium elnöke Pályázat művészek ösztöndíjára Ajka Város Önkormányza- ta Képviselő-testületének 11/2014. (III. 8.) rendele- te alapján a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság pályázatot írt ki művészek ösztöndíjára. A pályázat célja Ajka vá- roshoz kötődő fiatal, tehet- séges művészek ösztöndíj támogatása annak érde- kében, hogy választott mű- vészi hivatásukra gondta- lanabbul készülhessenek, illetve a pályakezdés nehéz időszakában segítséget kapjanak. A pályázaton részt vehet minden Ajka városban élő, 35. életévét be nem töltött fiatal, aki legalább 5 éve ajkai állandó lakhellyel ren- delkezik, vagy általános- és középiskolai tanulmányait Ajkán végezte, illetve dip- lomát szerzett valamely felsőfokú művész-oktatási intézményben, vagy annak legalább harmadéves hall- gatója. A pályázatot elnyert fiatal igény szerint köteles a tá- mogatás folyósításának idő- tartama alatt közreműköd- ni városi rendezvényeken (pl. kiállítások, Ajkai Napok rendezvénysorozat, Ajkai Nyári Fesztivál, ünnepsé- gek). Az ösztöndíj ideje alatt a támogatást elnyertektől elvárható, hogy nyilvános szereplésükön, illetve kata- lógusokban, kiállításokon tüntessék fel az ösztöndíjat adományozó (Ajka város Önkormányzata) nevét. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. július 10. A részletes pályázati kiírás és a pályázat benyújtásához szükséges pályázati űrlap az Ajkai Közös Önkormány- zati Hivatal Önkormányzati és Humánszolgáltató Irodá- ján (307. szoba) igényelhe- tő, illetve letölthető a www. ajka.hu honlapon az Város- háza/Pályázatok/Ösztöndíj pályázatok menüpont alatt. Az ösztöndíj minden év jú- lius 1-től a következő év június 30-ig, 1 naptári évre szól. A támogatás évente 3 fő részére állapítható meg. Az ösztöndíj összege bruttó 30 000 Ft/hónap. A pályázatot Ajka város Ön- kormányzata Művelődési, Oktatási és Sportbizottsága bírálja el. A pályázat eredményét 2015. július 31-ig az Ajkai Szóban, illetve Ajka város honlapján teszi közzé a bi- zottság. Értesítjük a Tisztelt Lakos- ságot, hogy a közvilágítási hibákkal kapcsolatos bejelen- téseket az Ajkai Közös Ön- kormányzati Hivatal Építési és Városgazdálkodási Iroda címére: írásban a 8400 Ajka, Sza- badság tér 12. címre, vagy elektronikus úton a varose- pites@hivatal.ajka.hu e-mail címre, telefonon a 88/521-197 vagy 88/521-115 telefonszá- mon tehetik meg. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közvilágítás javítása a gya- logátkelő helyek kivételével 8-12 napos periódusokban történik. Ajkai Közös Önkormányza- ti Hivatal Építési és Városgaz- dálkodási Iroda Közvilágítási hibák bejelentése Bóday Gáborra emlékeztek Rendhagyó évzáró a Szent-Györgyiben Az Új Széchenyi Terv kere- tében meghirdetett Társa- dalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat nyerteseként a Fe- kete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium padragkúti is- kolarésze 12 millió forintot költhet az ide járó gyere- kek megszerzett tudásá- nak és kompetenciájának folyamatos fejlesztésére, a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének nö- velésére. Első lépésként a Sobri Jós- ka Kalandparkba látoga- tott el a tanulóközösség. Szülők és a tanárok fel- ügyelete alatt próbálhatták ki a kalandvágyók ügyes- ségüket, merészségüket. Az ebéddel egybekötött kellemes kikapcsolódásról élményekben gazdag csa- pat tért haza. A következő közös progra- mot a vakáció első napja- iban a Nomádia Szabad- időparkba és Lovardába szervezte a pályázat írója, a KLIK Ajkai Tankerülete. Itt a gyerekek magyarság- tudatát erősítették a játé- kos programok. Ebéd előtt a kovácsmesterség kulis�- szatitkaiba pillanthattunk be, kocsikázhattunk, lova- golhattunk, íjazhattunk. Miután jóllaktunk, vártak bennünket a tónál a vízi kalandok. A napi progra- mot lovasbemutató zárta. E pénzből részt vehetünk még nyári és őszi erdei isko- lában, felújíthatjuk fejlesztő eszköztárunkat, részt ve- hetünk a következő tanév első negyedében egészség- napon, sportnapon, rendez- hetünk nyelvi témahetet színesítve ezzel az iskolai élet mindennapjait. Némethné Cséri Klára POSTALÁDÁNKBÓL POSTALÁDÁNKBÓL Kalandos kirándulások Az Ajkai Egészségügyi Nyugdíjas Klub negyven tagja június 22-én Halimbára kirándult. Első állomá- sunk a Dr. Szalai Miklós Emlék- ház volt, ahol a halimbai esperes „gyógyfüves papról”, életéről és munkásságáról láthattunk kiállí- tást. A Gyógynövény Tankertben tárlatvezetővel ismerkedtünk a nagyszámú élő gyógynövényből álló gyűjteménnyel. A két órás be- mutatás után megtekintettük az önkormányzatnál lévő bányászati gyűjteményt is. Ezután a Herbapor- ta falusi vendégasztal szolgáltatás jóvoltából ízletes ebédet fogyasztot- tunk el. Végül a Mráz méhészetben betekintést nyertünk a méhek szor- gos életébe és a méhészet rejtel- meibe. Lehetőség volt a méz kós- tolására és vásárlására is. Élmé- nyekkel gazdagodva búcsúztunk a sokoldalú Halimba községtől. Németh Zsuzsanna klubvezető Egészséges kirándulás volt
  • 5. Ajkai Szó2015. július 3., péntek 5 Nem kisebb személyiség vállalkozott az ária- és dal- est zongorakísérésére, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Marton- növendékek állandó segítője, Gyökér Gabriella. Aki aztán elképesztő alázattal és rend- kívüli precizitással működött mindvégig, külön kivívva az ajkaiak szeretetét. Egyszóval a Nagy László VKSZK igazán mindent elkövetett, hogy a másnapi Pedagógus Kórusok Országos Fesztiválja méltó felvezetést kapjon. Az várható volt, hogy az est sikeres lesz, de hogy ennyire, arra még ál- mában sem gondolt senki! Merthogy a bemutatott program hosszabbik, első fele semmiképpen nem ígért könnyed, nyáresti szórako- zást! Haydn egyházi kantátá- jának, az Ariadné Naxosban címűnek pár perces záró tétele rá is ment a meglepetésre: a publikum ámulva hallgatta Vörös Szilvia mezzoját, ami egyszerre vált bivalyerőssé és selyempuhaságúvá. És ez csak a bemelegítés volt! A fő fogást egy Johannes Brahms-csokor jelentette; hét dalt rakott egymás mellé az ifjú művész, amiben bámu- latos szituációteremtő erejét bőven megmutathatta. Mivel ez nem ciklus volt, hanem ún. random mix, a publikum minden dal után kifejezhette tetszését, s már a könnyűnek és fülbemászónak egyáltalán nem, drámainak annál in- kább nevezhető művek közé is beékelődött egy-egy ováció, vastaps-kísérettel. Az első félidő záró csokra Richard Strauss dallamokból állt, akinek semmi köze nem volt az osztrák keringővirtu- óz-családhoz, lévén ő német, s akinek legismertebb műve kezdetét, az Imígyen szóla Za- rathustra üstdobviharral öve- zett dúr-moll indítását min- denki ismeri. E Strauss-művek is a nehezen befogadhatóak közé tartoznak, ám a közön- ség egyre magasabb hőfokon jutalmazhatta Vörös Szilviát és zongoraművész partnerét. Az ok egyszerű: azon az úton, amit Szilvi eddig bejárt (Ajka – Pápa – Győr – Buda- pest), miközben rengeteget tanult, saját szerény szemé- lyiségét egyetlen pillanatra sem feledve kiváló ízlést és számunkra ma még belátha- tatlanul gazdag előadóművé- szi eszköztárat gyűjtött össze. Operistákhoz, akik nagyon nagy színpadokhoz szoktak, erős, tág mozdulatokat, jelleg- zetes „áriázásokat” társít a ha- landó. Ezzel szemben ő apró kézmozdulatokkal, termé- szetes gesztusokkal, s minde- nekelőtt gyönyörű tekintete- ivel varázsol, minden dalnak megteremtve a saját karakte- rét. A plusz az, hogy olyan ki- fejező erővel van jelen a pódi- umon, amitől mindazok, akik egy szót sem értenek a művek szövegeiből, mégis otthono- san érezhetik és érzik is ma- gukat – na, az Vörös Szilvia zsenialitása. A második részre az addi- gi decens dalénekesi jelmezét tűzpiros-fekete csipkére vál- totta, hiszen Manuel de Fal- la Hét népszerű spanyol dal című ciklusához (ami felért ám egy Bartók-csokorral!), de különösen a két Carmen-ári- ához (Georges Bizet) sokkal jobban illett. A Habanierával és a Près des remparts de Sévill – seguidillával (mindkettő az első felvonásból) Szilvi vissza- vonhatatlanul felrobbantotta a termet, de úgy, hogy még a kimenetelét is álló, ovációs vastaps kísérte! (Ilyen másod- szor fordult elő Ajka komoly- zenei múltjában.) A ráadásnál sem adta alább egy iszonyúan nehéz Kodály-dalnál (Jajj, de fáj), újfent kiérdemelve ezzel az ajkai közönség végletekig ható tiszteletét. Végül, mintegy összegzésül: talán nem személyeskedés, ha e sorok szerzője bevallja: meg- tiszteltetés volt számára, hogy ennek az ária- és dalestnek a műsorvezetője lehetett. Üveges Sándor Ha Vörös Szilvia, akkor ovációs, állós vastaps Vörös Szilvia énekel (Fotó: Györkös) Minden kisgyerek beülhetett a rendőrautóba Gyereknap rendőrökkel az utolsó tanítási naponEgyedül is biztonságban Ovis ballagás kicsit másképp Pótszékes, állóhelyes, zsúfolt kiállítóterem köszöntötte a szülővárosában ismét fellépő Vörös Szilviát, a Magyar Állami Operaház magánénekesét, aki – számos egyéb elismerés mellett – elnyerte az I. Marton Éva Nemzet- közi Énekverseny fődíját is. Ezzel végképp kinyílt előtte a világ, s amit sokáig csak az ajkai (nagyszerű!) közönség tudhatott – jelesül, hogy Szilvia zseniális – , azt most már ország-világ is megtapasztalhatja. Családi napot szervezett a Városi Bölcsőde az intéz- ménybe járó gyermekek és hozzátartozóik számára június 12-én. Az esemény lebonyolításá- ban a bölcsőde dolgozói- nak nagy segítségére volt a Mosolybirodalom, amely- nek dolgozói már péntek reggel megérkeztek, két légvárral, egy fotóssal, és két hölggyel, akik arcot fes- tettek és lufikat hajtogattak a gyerekeknek. A délelőtt folyamán már elkezdtek fotókat készíteni a gyerme- kekről, amelyeket a szülők később megvásárolhatnak, de a többi szolgáltatást ingyen nyújtották az intéz- ménynek. A gyerekek dél- előtt már birtokba vehették a légvárakat, mert több olyan kisgyermek is volt, akik jelezték, hogy a dél- utáni programon nem tud- nak részt venni. A délutáni „buli” fél ötkor kezdődött, amelyen nagy számban részt vettek a bölcsődébe járó gyermekek és szüleik is. Az udvaron mászókán, libikókán és csúszdán is játszhattak a kicsik. Az ár- nyékban a teraszon frissítő italok, zöldség, gyümölcs és ropogtatni való várta őket a nagy melegben.  zsge Sportolással telt a tanév utolsó tanítási napjuk a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola alsós diákja- inak. Gyermeknap keretében jú- nius 12-én délelőtt az Ajkai Rendőrkapitányság részéről Horváth László r. törzszászlós szolgálatirányító parancsnok és Bukovicsné Sándor Csilla személyügyi főelőadó kerék- páros akadályversenyt szer- vezett, illetve minden egyes kisgyerek beülhetett a rend- őrautóba. Évek óta az iskola az utolsó tanítási napon tartja a gyermeknapot, amelyen a rendőrség is aktívan részt vesz a gyerekek örömére. A verseny alatt a rendőrök felhívták a kisdiákok figyel- mét a közelgő szünidő veszé- lyeire, a gyalogosan és kerék- párral közlekedve betartandó közlekedési szabályokra. A rendőrség programja mel- lett az iskola sorversenyt, lég- várat, kézműves foglalkozáso- kat is tartott a diákoknak. A nyári szünidőben sok gyerek tölti napjait otthon egyedül. Ajka a biztonságos városok közé tartozik, attól nem kell félniük a szülők- nek, hogy gyermekük bűn- cselekmény áldozatává válik. Veszély leginkább csak a fi- gyelmetlenül közlekedőket vagy tiltott helyen fürdőzőket fenyegeti. Gyuris Mónika rendőr fő- hadnagy kérdésünkre el- mondta, hogy minden gyer- meknél más az az életkor, amelyben a szülő egyedül hagyhatja otthon. A fel- nőtteknek ismerniük kell a gyermeket. Tudniuk kell, kialakult-e nála már az a fe- lelősségtudat, hogy belátja, akkor sem játszik a gyufával, nem mászik létrára, emeletes házban nem ül ki az ablakba, ha nincs vele felnőtt. Fel tudja mérni, mely tevékenységek- kel sodorhatja magát veszély- be. - Mielőtt egyedül hagyjuk a gyereket, ne csak tiltáso- kat fogalmazzunk meg, ha- nem azt is mondjuk el, hogy ez miért szolgálja az ő javát, és milyen balesetektől, sérü- lésektől óvja meg - javasolta Gyuris Mónika. - Azt is tud- nia kell, hogy nem mindenki jó szándékkal közeledik felé, és idegeneket ne engedjen be a lépcsőházba, a lakásba. Lehetőleg legyen a közelben olyan felnőtt, szomszéd vagy más ismerős, akihez ha bajt észlel, fordulhat a gyerek. Mielőtt egyedül vagy bará- taival kerékpározni megy az utcára, beszéljük meg a köz- lekedési szabályokat! Ajkán a belvárosban és a település- részek között van kiépített kerékpárút, ha azt használja, nem érheti baleset. A Csóna- kázó-tó nem fürdésre való. A parkok fáira felmászni szin- tén veszélyes. A főhadnagy javasolja, a gyerekek a játszótéren is ügyeljenek értékeikre, ne hagyják őrizetlenül telefonju- kat, lakáskulcsukat, pénztár- cájukat. A kábítószer ugyan tartósan nincs jelen a város- ban, de nem lehet kizárni, hogy néha olyanok is megje- lennek, akik birtokolják azt. Akit szórakozóhelyen tablet- tával, porral vagy bizonyta- lan eredetű, esetleg házilag sodort cigarettával kínálnak, ne fogadja el! Ha nyaralni megy  a család, és a lakás üresen áll, ne tegyék ki a közösségi portálokra, az ugyanis ötletet adhat a betö- rőknek. Hosszabb idejű tá- vollét előtt érdemes megkérni valakit, hogy ürítse a postalá- dát, mert a több napos, eset- leg több hetes újságok, szóró- lapok a rossz szándékúaknak jelzik, hogy üresen áll a ház. T.A. Rendhagyó ballagást tartot- tak a Patakparti Óvoda Mici- mackó csoportjában. Szakí- tottak a hagyománnyal és jú- nius 12-én nem az óvodában búcsúztak az iskolába készülő gyerekektől, hanem a patak partjáról elmentek ez erdei óvodába. Az ötletet az adta, hogy az elmúlt években szám- talanszor töltötték kellemesen az óráikat a parkerdőben. - Kicsit sportosabb ruhá- ban, a délelőtti túrától kipi- rult arccal vártuk a szülőket, nagyszülőket, testvéreket. A hangulat megteremtéséhez nem volt szükség díszítésre, külsőségekre, elég volt a ma- dárcsicsergés, a fák susogá- sa, hisz lelkünket már hetek óta készítettük erre a napra. Nagy-nagy meglepetéssel ké- szültünk. Ősz óta rendsze- resen, játékos keretek között ismertettem meg a gyerekek- kel a siketek jelbeszédét. Fo- gékonyak, befogadóak voltak, könnyedén, örömmel tanulták a jeleket, így előadtunk egy musical dalbetétet jelnyelven. Leírhatatlan az az érzés, amit akkor és ott együtt átéltünk. Ezek a csöpp kis emberpalán- ták teljes komolysággal, óriási szívvel jeleltek és énekeltek, mintha ez lenne a világ leg- természetesebb dolga. Úgy ér- zem, nekik az is, s az óvodából útravalóul magukkal viszik az elfogadás képességét, s egy nagy adag empátiás készséget is – mondta tudósítónknak Bartáné Schenek Katalin óvo- dapedagógus. A szülők, nagyszülők tud- ták, hogy mire készülnek a ki- csik az óvónéni irányításával, de azt nem gondolták, hogy ilyen mély hatással lesz rájuk ez az előadás. Többen elérzé- kenyültek a búcsúzó műsor alatt. Az ilyenkor szokásos ajándékok sem voltak szok- ványosak. Az együtt eltöltött évek emlékeit kapta albumba gyűjtve az óvónéni és a dajka. A gyerekek a tarisznyájukban pedig többek között egy CD-t is találtak a három év történé- seiből. Ez a nap bizonyára mé- lyen megmarad mindannyiuk emlékezetében. Cs.B.É. Jelnyelven kísérték a dalokat az éneklő óvodások(Fotó: Györkös) Családi nap volt a bölcsődében Extrém játékokhoz extrém ötleteket is várnak Augusztus 29-én szombaton az Extrém Sportpark és a Civil Ház udvara területére, a Sport utca 25. szám alá várják a sportkedvelőket, a mozgásra és szabadidős szórakozásra vágyókat, és a csak szimplán nézelődni érkező kíváncsi kö- zönséget. 11 órai kezdettel késő délutánig az extrémpark területén lesz országos gördeszkás verseny profi és amatőr kategóri- ákban, game of skate és olliolli versenyszámokban, nyere- ményekkel. Mindeközben a kora esti órákig a szomszédos Civil Ház udvarán játék és sport pikniket tartanak. Nem kötött programok lesznek, bárki hozzátehet valami mást és újat a hangulathoz és a látványához. Ugyancsak bárki hozhat magával plédet, ételt-italt, míg valamennyi sport- és játékeszközt a szervezők is tudnak biztosítani a kilátogatók számára. Lesz tollaslabda, frizbi, palackdobó verseny, ping- pong, focilabdával dekázó verseny, ördögbot, buborékfújás, jojó, parkour és street workout sportbemutatók a „felnőtt játszótér” elemein stb. Bármi más is lehet, a kilátogatók bármilyen szórakoztató játékot hozhatnak magukkal, vagy ha van saját kreatív ötletük, akár készíthetnek is. Az udva- ron a zenei hangulatról DJ. Leo gondoskodik majd. A belépés mindkét rendezvényre díjtalan lesz!
  • 6. Ajkai Szó 2015. július 3., péntek 6 PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor Agymanók 3D - színes, ma- gyarul beszélő, amerikai ani- mációs film, 102 perc - július 2. csütörtök – július 8. szerda között naponta 14.00 illetve július 2. csütörtök, július 4. szombat, július 6. hétfő és júli- us 8. szerda 16.00 Dínó kaland 3D - színes, ma- gyarul beszélő, amerikai-dél- koreai családi animációs film, 88 perc - július 11, szombat 10.00 Nyári matiné Minyonok 3D - színes, ma- gyarul beszélő, amerikai csa- ládi animációs film, 104 perc - július 9. csütörtök – július 15. szerda között naponta 14.00 és 16.00 Terminator: Genisys 3D - szí- nes, magyarul beszélő, ameri- kai sci-fi akciófilm, 125 perc, július 2. csütörtök – július 8. szerda között naponta 20.30 il- letve július 2. csütörtök, július 3. péntek, július 4. szombat, jú- lius 5. vasárnap, július 6. hétfő és július 8. szerda 18.15; július 7. kedd 16.00, július 9. csütör- tök, július 11. szombat, július 13. hétfő és július 15. szerda 20.15, július 10. péntek, július 12. vasárnap és július 14. kedd 18.00 Saul fia - színes, feliratos, ma- gyar filmdráma, 107 perc - jú- lius 3. péntek, július 5. vasár- nap 16.00, július 7. kedd 18.15 Magic Mike XXL - színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 115 perc - július 9. csütörtök, július 11. szombat, július 13. hétfő és július 15. szerda 18.00 TV Ajka, a város televíziója Július 3. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Testületi ülés Stratégiai megállapodás a Speed-Tech Kft-vel Rendőrségi tanácsok nyaralás- hoz Civil Fesztivál Kézműves tábor Ajkai Randevú Július 4. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése Július 6. (hétfő) 19:00 Magazinműsor: Az első 800 év – Jelenetek Pad- ragkút első 800 évéből Július 7. (kedd) 9:00 A hétfői adás ismétlése Július 8. (szerda) 19:00 Híradó Magazinműsor: Madárfiókát találtam, mit te- gyek? Hungarikumok Ajkáról Amatőr rádiózás Német nemzetiségi tábor Július 9. (csütörtök) 9:00 A szerdai adás ismétlése Július 10. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Semmelweis-ünnepség Német nemzetiségi hétvége Július 11. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése Július 13. (hétfő) 19:00 Magazinműsor: Az első 800 év – Jelenetek Gyepes 800 éves történetéből (1,08’) Július 14. (kedd) 9:00 A hétfői adás ismétlése Július 15. (szerda) 19:00 Híradó Magazinműsor: Stúdióvendég: Paksa Rudolf FIDE mester Bahar jubileumi táncgála Július 16. (csütörtök) 9:00 A szerdai adás ismétlése Július 17. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Stúdióvendég: Holczingerné Gersei Katalin, „Oktatásért- nevelésért” díszokleveles óvó- nő Részletek az Ajka Városi Bá- nyász Fúvószenekar farsangi koncertjéből Július 18. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése Július 20. (hétfő) 19:00 Magazinműsor: Az első 800 év – Termékeny, gyümölcsös Bódé Üzleti negyed –június Július 21. (kedd) 9:00 A hétfői adás ismétlése Július 22. (szerda) 19:00 Híradó Magazinműsor: Kedvcsináló a Művészetek Völgyéhez Július 23. (csütörtök) 9:00 A szerdai adás ismétlése Július 24. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Madárfiókát találtam, mit te- gyek? Kukkantó Gyermekmagazin (23’) Július 25. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése A műsorváltoztatás jogát fenn- tartjuk! A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megtekint- hetők a http://tvajka.hu honla- pon! Művelődési házak Július 4-én, szombaton 11.00 órától Vidám nyári délután a Padragkúti Művelődési Ház udvarán. Július 4-én 18.00 órakor a Bahar Orientális Tánc és Kul- turális Egyesület 10 éves jubi- leumi évadzáró gálaműsora a művelődési központ színház- termében. Július 18-19-én 11.00 órától a Pannon Várszínház strand- színházi előadásai a Városi Strand és Élményfürdő terü- letén. Július 18-án 12.00 órakor Nagy László Emléknap Iszká- zon, a költő szülőházánál. Július 20-tól 24-ig bőrműves tábor a művelődési központ aulájában. A Pannon Várszínház szeretettel vár mindenkit a nyári strandszínházi előadásokra az Ajkai Városi Strand és Élményfürdőbe! (Esőhelyszín: Nagy László Könyvtár és Szabadidő Központ színházterme.) Július 18. szombat 11.00: Csukás István Az óriás nyomában - zenés mesejáték Július 18. szombat 21.00: „Csavard fel a szőnyeget” - musical show Július 18. szombat 22.30: Éjszakai vízi orfeum Július 19. vasárnap 11.00: Szergej Prokofjev Péter és a farkas - táncjáték kicsiknek Július 19. vasárnap 21.00: Gém Zoltán: Starfactory - musical SOMLÓ Családi pincék borfesztiválja Séd-DŰLŐngélő Strandszínházi előadások Nemzetiségi hétvégét tart Ajkarendeken a településrész július harmadikán, negyedi- kén és ötödikén. A program- sorozatot harmadikán, pénte- ken, 18 órakor nyitja meg Töltl Zoltán, Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata elnöke a művelődési házban. A megnyitót régi mezőgaz- dasági eszközök bemutatása majd biogazdálkodási előadás követi. Szombaton nyolc óra- kor kezdődik az Erdősi Mi- hály labdarúgó kupa az iskola sportpályáján. Az Ajkarende- kért Egyesület hagyományőr- ző arató programjának a kez- dési időpontja 16 óra. A régi idők aratásának bemutatásán az érdeklődők láthatnak kézi aratást, az aratókoszorú meg- szentelését, hallhatnak régi történeteket svábul és magya- rul. A programban közremű- ködik az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör. A helyi fiatalok 18 órától adják elő Baranyai Ferenc Lónak vélt menyasszony című darabját. Az aratóbál 20 órakor nyit- ja kapuit. Zenél a Johann’s Kapelle. Vasárnap 10 órától német nyelvű szentmisével emlékez- nek a templomban, majd 11 órakor a kitelepítettekről és a világháborúk hőseiről való  megemlékezéssel folytatódik a programsorozat. A kulturális műsor, amelyben énekkarok és tánccsoportok lépnek szín- padra, 16 órakor kezdődik a tornacsarnok melletti téren. (ta) Nemzetiségi hétvége aratóbállal, szentmisével Padragkúti nyár Július 4-én, szombaton vi- dám nyári délután lesz a Padragkúti Művelődési Ház udvarán. 11.00 órától sütés- főzési lehetőség, 14.00 órá- tól Free Kid Aerobik bemuta- tó, 14.30 órától Lázár Ervin: Költői verseny című mesejá- téka a Padragkúti Színjátszó Társulat előadásában, 15.00 órától bolondos vetélkedők kicsiknek és nagyoknak, köz- ben zene, tánc. Hastáncgála A Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület július 4-én 18 órai kezdettel rendezi meg jubileumi évadzáró táncgáláját a művelő- dési központ színháztermében. Az egyesület tíz éves fennállása alkalmából egy hosszabb, színesebb műsorral várja az érdeklő- dőket, amelyben az újdonságok mellett a régmúlt kedvenc kore- ográfiái is előkerülnek, ezzel szemléltetve fejlődésüket. A közel ötven táncos folklór, modern, eszközös és show jellegű táncokkal is készül, hogy minél szélesebb repertoárját tudják megmutatni az orientális táncoknak. A hölgyek minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy pár órára elrepíthessék a kedves nézőket a mesés kelet világába. Ajkai énekkarok is bemu- tatkoznak a tizenegyedik alkalommal megrendezett kiscsőszi Pajtafesztiválon. Az ötletgazda és szervező örökös aranysarkantyús néptáncos, Kovács Norbert Cimbi a népi kultúra iránt érdeklődőket július nyolcadikától tizenket- tedikéig várja számos kiállí- tással, zenés és táncos prog- rammal. Ferenczi György és a Rac- kajam koncertje nyolcadikán, szerdán 20 órakor kezdődik, majd 21.30 órától táncház vár- ja az érdeklődőket. A kiállítá- sok megnyitója csütörtökön 19 órakor lesz, a Romungro Gipsy Band koncertje a Mú- zeumpajtában 20 órakor kez- dődik, Cimbi diófája alatt 21 órától játszik a Szászcsávási zenekar, a napot 22 órától a táncház zárja. Pénteken a táncos-zenés hétvégeindító 17 órakor kez- dődik a kocsma előtti téren. A műsorban fellép a Sümeg Néptáncegyüttes, az Eleki Ro- mán Hagyományőrző Együt- tes, a Montreali Bokréta Tánc- együttes, a Szászcsávási ze- nekar, és a Dűvő zenekar. Az est folyamán a Megyer Sarja Egyesület trükk-lovaglást mu- tat be, az iskolakertben a szé- kelykeresztúri Pipacsok Nép- táncegyüttes adja elő műsorát. Szombaton a Vöröskereszt véradásra és egészségsátorral várja a résztvevőket. A Kis- csőszi Hétpróbán csapatok mérhetik össze ügyességüket népi játékokban. A katoli- kus templomban a 15 órakor kezdődő zenés áhítatban a Peregrinus együttes és a nyír- egyházi Boróka Népdalkör működik közre. Az iskola- kertben 20 órakor a táncgálán bemutatkozik az Eleki Román Hagyományőrző Együttes, a Lendvai Muravidék Tánc- együttes, a Montreali Bokréta Táncegyüttes, a Nagyecsedi Rákóczi Kovács Gusztáv Ha- gyományőrző Együttes vala- mint a Zagyva Banda. Vasárnap a Pajta Szólótán- cosa verseny nyolc órakor kezdődik a Múzeumpajta épületében. Az ünnepi szent- mise 11.30 órakor lesz. A térség népdalkörei az ajkai Forrás Nőikar, a Borostyán Férfikórus, a Bobai Daloskör, valamint a Kemenesmaga- si Citerazenekar és Dalkör a kocsma előtt mutatkozik be 14 órától. Cimbi diófájánál a Paj- ta Szólótáncosa verseny ered- ményhirdetésének tervezett időpontja 16 óra. Az idén Iszkázon is szer- veznek programot vasárnap, 12-én. A térségi népdalkörök második találkozóján a falu- házban az Iszkázi Nyugdíjas Klub Népdalköre, a Bobai Daloskör, a nyíregyházi Boró- ka Népdalkör, az ajkai Forrás Nőikar és a Borostyán Férfi- kar, a Kemenesmagasi Cite- razenekar, és a jánosházi Ani- mato Énekegyüttes lép fel. T.A. Pajtafesztivál ajkai résztvevőkkelHogyan lehet szembenézni a múlttal? Mire képes a félelem nyomá- sára az ember és hogyan nézhet szembe a múltjával? Többek között ezeket a kérdéseket vizs- gálta Csabai Tamás irodalom- történész, műfordító a Városi Múzeumban, A vérbíró estéje című előadásán. A programon Rónay György két regényével, A párduc és a gödölyével illetve az Esti gyors című alkotással kí- vánt fogódzót nyújtani a közön- ségnek a szakember. A családias légkörben zajló esemény felvezetőjében a Nyu- gat harmadik nemzedékéhez tartozó írójának életrajzát és munkásságát mutatta be az iro- dalomtörténész, illetve kitért a szerzőműfordítóitevékenységé- re is. Rónay tollából vált ugyanis magyar fordításban elérhetővé a Kisherceg, a Pinokkió és többek között Balzac Szamárbőr című regénye is. A bevezető gondolatokat kö- vetően Csabai Tamás az előadás kulcsszavainak értelmezésére illetve a filmes részletek bemu- tatására helyezte a hangsúlyt. Az irodalomtörténész szerint ennek a témának a feldolgozása csak több platform együttes értelme- zéseutánlehetséges.Apárducés a gödölye valamint az Esti gyors címűalkotásokakegyelem,afel- oldozás, a félelem, a múlttal való szembenézés és a gyógyulás té- makörét járják körbe. Mindket- tőből készült filmes feldolgozás, előbbit Mihályfi Imre, utóbbit Fábri Zoltán rendezte. Az előadás rávilágított, hogy tematikai felépítésük hasonló, mégis ellentétes megoldást hoz- nak a történetek. Mindkét elbe- szélés alapjául a II világháború időszaka, valamint a későbbi megtorlásokkal teli rendszer szolgál. A főszereplők a hábo- rú idején követnek el olyan hi- bákat, amelyek egész későbbi életükre kihatnak. A félelem rabjai ők, akik a hatalom uta- sítására cselekszenek, később pont az ebből fakadó lelkiisme- ret-furdalás és az önmagukkal való szembenézés képtelensége roppantja össze őket. Végső el- keseredésükben tettükért fel- mentést vagy ítéletet várnak. Azt akarják, hogy valahogyan vége legyen a szenvedésüknek. Az egyik főhős tesz azért, hogy szembenézhessen a múltjával, esetében megtörténik a feloldo- zás, a másik benne ragad a saját maga kreálta sorstalanságban. A filmrészletekkel és a meg- felelő szövegrészletek felolvasá- sával az irodalomtörténész rá- mutatott, hogy ezek a kérdések még napjainkban is helytállóak, hiszen szembenézni önma- gunkkal és elfogadni a korábbi döntéseink hibás mivoltát nem egyszerű. Most is bátorság kell hozzá. Azonban mindenkinek joga van ahhoz, hogy lezárhassa a múltat és tiszta lappal élhessen tovább. Az előadást követő kötetlen beszélgetésen ennek a témának a további aspektusait vitatták meg a szakemberrel közösen a résztvevők. Szántó Renáta A Somló-hegyi Séd-dű- lő boros gazdái várják július 18-án egynapos vigadalomra vendégeiket ismerkedni, po- harazni a diófák árnyékában és kispincéik mélyén. Ajánl- ják a természetközeli borász életmód örömeit és a hegy történelmi, minőségi borait. Magyar irodalmi, zenei elő- adások és képzőművészeti látnivalók is szórakoztatják a látogatókat. A Séd-DŰLŐngélő szójáték a helyszínre és a bormámor- ra utal. „A fej tiszta marad a somlóitól, de a lábból elvész az erő” – emlegeti Veress Já- nos helyi borász apái mondá- sát. Kisfaludy, Vörösmarty, Nagy László versidézetek emlékeztetik a vendégeket a régi időkre. Sarkadi Imre, Arany János, Petőfi Sándor mulatságos írásai és közép- kori komédiák, verseléses bor-szépségverseny, rögtön- zött fesztiválszínház adnak irodalmi tartalmat a boro- záshoz. Zenei szórakozásról vándormuzsikusok, akuszti- kus hangszeren játszó zené- szek gondoskodnak, a bor- dalokat hegedűn-brácsán és harmonikán kísérik. Szabó Enikő és Zenekara illetve a Balkan Fanatik adnak pince- koncertet két fő helyszínen. Számos fotó- és festményki- állítás, kézműves kitelepülés és vásár, bográcsozás, csil- lagvizsgáló távcső gazdagít- ja a programokat és minden kinyitott pince zsíros kenye- ret is kínál. Megelevenítik a hordótánc és a szalmatiprás hagyományait és a DÉZSAvű fürdőkben ki-ki megmártóz- hat egy hűsölésre. A fesztivál program-kaval- kádja már koradélután elkez- dődik és az éjjeli mulatással ér véget. A messziről érkezők vendégházakban, pinceszállá- sokon és sátrakban hálhatják el az éj hátralévő részét. - Fontos küldetésünk, hogy a piacon nem jelenlévő somlói borok is megismerhetőek le- gyenek - mondja Balogh Zsu- zsa főszervező, akinek szin- tén a Séd-dűlőben van pincé- je. – A kispincéktől bormin- tákat gyűjtöttünk be, amiket előkóstoltunk a somlói hegy- bíró és a somlói borokat jól ismerő borász részvételével. Az eredményen ők maguk is elcsodálkoztak, hiszen a helyi gazdák nedűi közül számos megállná a helyét a forga- lomban kapható palackozott borok között is! A szőlőtőkék közötti fesztivál gondolata ta- valy pattant ki Zsoldos László fejéből, aki a SOMLiO birtok gazdája. Kiss János somlósző- lősi polgármesternek és Vik- ker Attila somlói borlovag- nak köszönhetően valósulhat meg mindez, akik rögtön a rendezvény mögé álltak. Az elképzelést számos borkósto- ló barát megerősítette és fo- lyamatosan támogatja, akik nagyon várják már a közelgő eseményt. Részletes program és továb- bi információ a www.somlio. hu oldalon található.
  • 7. Ajkai Szó2015. július 3., péntek 7 Ismét sikeres évet zárt az Aj- kai Trampolin Sportegyesület. A gumiasztalosok a Magyar Bajnokságon, diákolimpiai és országos pontszerző versenye- ken szerepeltek, és értek el ren- geteg 1-6. helyezést, a kézilabdá- sokpedig7csapattalindultakaz országos kisiskolás és gyermek- bajnokságban. A legeredménye- sebb gumiasztalos Csánicz La- ura, aki második alkalommal kapta meg az „Ország legjobb gumiasztalos felnőtt nője” cí- met. Monostori Noel fiú vonula- ton zsebelt be több A-kategóriás első helyet. A kézilabdások U 12-es korcsoportban kilencedik helyen végeztek Sulák Ágnes vezényletével, míg a lányok az U 11-es korcsoportban lettek hetedikek Végh Balázs irányí- tásával. Az U 10-es, U 9-es kor- osztályok olyan neves csapatok fölött arattak győzelmet, mint a Körmend, vagy a kézilabdá- járól méltán híres Várpalota, valamint az ország egyik leg- jobb lány utánpótlás csapata, a Student Comfort. Az U 8-as fiúk pedig mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek veresé- get. Pelikán Milán, a klub elnö- ke örömmel tájékoztatott, hogy immár 74 igazolt kézilabdás erősíti az egyesületet, és ők nyá- ron sem maradnak programok nélkül, hiszen előbb táborok, majd a nemzetközi Cell Kupa várja a fiatalokat. A Tovafutók zsúfolt verseny- naptárt követnek, hiszen alig kezdődött el a nyár, az ajkai futók máris számos eseményen képviselték városunkat. Az egyesület részt vett a velencei olimpiai távú triatlon verse- nyen. A 1,5 km úszásból, 40 km biciklizésből és 10 km futásból álló megmérettetésen Bujna Lilla korcsoportos harmadik helyezést, Szabó Gergely kor- csoportosnegyedik,Móricz Vil- mos pedig 12. helyezést ért el. A következő héten egyéniben és váltóban is sikerült szép ered- ményeket elérni a Balatonman elnevezésű versenyen, Balaton- füreden. A középtáv nem kis feladat, hiszen 1,9 km úszást, 90 km biciklizést és 21 km futást jelent a versenyzőknek. Bruzsa Katalin 4. helyet, Móricz Vilmos 25. helyet, míg Mayer Tamás 58. helyet szerzett az embert próbáló melegben. A váltók ver- senyében a Balla Tamás, Péntek Márton kettős a 10. helyen vég- zett. A füredi verseny egyik be- tétszáma az iron táv, amely 3,8 km úszásból, 180 km biciklizés- ből és 42 km futásból áll. Eb- ben a számban, egyéniben nem képviselte magát a klub, de vál- tóban a Grőber András, Pintér István, dr. Péntek Zoltán alkotta trió valamivel több, mint 14 óra alatt ért be a célba, a 17. helyen. A Budapesten rendezett KH Maraton, Félmaraton váltóver- senyen Szabó Gergely, Horvá- th Barna valamint dr. Péntek Zoltán egyéniben futták le a 21 km-es (félmaratoni) távot, meg- küzdve a 38 o C-os hőmérséklet- tel is. Váltóban a Bánki iskola diákjaiból álló csapatok indul- tak, név szerint Szabó Alex, Fuit Richárd, Stumpf Martin, Komá- romy Ákos, Szűcs Bence és „be- ugróként” dr. Péntek Zoltán. Kilencedik éve adott otthont Vértesboglár az MTB Piknik elnevezésű családias hangulatú mountain bike versenynek. A Vértes hegyes-völgyes szaka- szai néhol embert próbálónak bizonyultak, de az ajkai kerék- párosok megküzdöttek az aka- dályokkal. A rekkenő hőség szerencsére elmaradt, helyette inkább a szél nehezítette a részt- vevők helyzetét. Tamás Jázmin a 8 km-t 25 perc alatt tette meg, ami egy ezüstérmet ért a lányok között, míg a fiúk kategóriájá- ban Monostori Noel 22 perces ideje az aranyérmet jelentet- te. A teljesítményhez nagyban hozzájárul két segítőjük, Tamás Szabolcs és Zoller Marcell. A BringAjka a korábban említett Balatonman versenyen is kép- viseltette magát, szintén közép- távon. Az egyesületet erősítő Hubai Tímea a távot 5 óra 40 perc alatt teljesítette, ezzel kor- csoportjában második, abszolút kategóriában negyedik helyen végzett. Pingpongozóink szintén ki- tettek magukért az elmúlt he- tekben. A Gyepesi Asztalitenisz SE versenyzői Budapesten, az Országos Utánpótlás (13 éves korig) Lány Csapatbajnokság döntőjén szerepeltek, ahol az első osztályú országos tabella 5. helyén végeztek. Az ajkai csa- pat (Pad Franciska, Pad Lina, Tóth Zsófia) az előzetes selejte- zők során, a többszörös felnőtt Magyar Bajnok Bp. Postást is 4-0 arányban legyőzve került a felső ágra, ahol már az éremért harcolhattak a lányok. Sajnos a bajnok Bp. Statisztika csapata megállította az ajkaiakat, így nem sikerült a bravúr, de így is méltán lehetünk büszkék erre a kimagasló eredményre. Ha- zánk legrangosabb versenyén, a Magyar Országos Bajnokságon Pad Franciska ismét dobogóra állhatott, hiszen megszerezte a II. korcsoport harmadik he- lyét. A tornán Ashley Rozi is remekelt, ő a III. korcsoport- ban egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi bajnokkal szemben maradt alul. A két fia- tal a Dr. Nagyőszi Sándor Em- lékversenyen is magabiztosan teljesített, Franciska a II., Rozi a III. korcsoport bajnoka lett. UgyanittModoriKristófbronz- érmet szerzett. Nem sokkal ko- rábban került sor a legkiválóbb asztaliteniszezőnek járó cím átadására, amit idén a Megyei Asztalitenisz Szövetség dönté- sének értelmében a lányoknál Pad Franciska, a fiúknál pedig Modori Kristóf érdemelt ki az újonc korcsoportban. Franciska a díj mellett jó ideig nem felejti majd el a Győrben rendezett Te- rületi Újonc és Serdülő Ranglis- taversenyt sem, ahol a döntő- ben nagy ellenfelével, Rónafalvi Petrával találkozott. Az izgal- mas finálé 10-10-es állás után dőlt el, méghozzá olyan módon, amit szakavatott szemek is csak nagyon ritkán láthatnak. Fran- ciska ellenfele reflexből olyan szerencsétlenül tudott csak be- lekapni a labdába, hogy az az ütő éléről az égbe vágódott. Már mindenki elkönyvelte az ajkai győzelmet, ám a könnyű lab- da mindenki megdöbbenésére bevágódott közvetlenül a háló mögé, teljesen az asztal szélére, amivel Franciska már képtelen volt mit kezdeni. A sportszerű ellenfél azonban nem ünnepel- te a győzelmét, hanem percekig a zokogó Franciskát vigasztalta, bizonyítva, hogy a sportszerű- ség nem korfüggő. Az Országos Vidékbajnokság hétvégéjén a Rája ’94 Úszóklub több versenyzője Pápán, a Mi- niolimpia elnevezésű régiós versenyen ugrott medencébe. A csapat 14 gyermek részvéte- lével 8 arany-, 10 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett. Aranyér- mesek: Szücs Bernadett 100m mellen,100m gyorson és 100m vegyesen, Ferenczi Marcell 100m mellen, Hujber Ákos 100m háton, 100m gyorson és 100m vegyesen, Balassa Melin- da 100m vegyesen. Ezüstérme- sek: Burján Barnabás 50m mel- len, Nyőgér Rebeka 100m mel- len, 100m gyorson és 100m ve- gyesen, Balassa Melinda 100m mellen és 100m gyorson, Antal Csenge 100m háton, Palkovics Máté 100m háton, Ferenczi Marcell 100m gyorson, 4x50m mix gyorsváltó: Palkovics Máté, Nyőgér Rebeka, Hujber Ákos, Szücs Bernadett összeál- lításban. Bronzérmesek: Újvári Dorina 50m mellen, 50m há- ton, Szücs Enikő 100m mellen, Ferenczi Marcell 100m háton és 100m vegyesen, Antal Csenge 100m gyorson és 100m vegye- sen, Palkovics Máté 100m gyor- son és 100m vegyesen, 4x50m mix gyorsváltó: Újvári Dorina, Varga Bence, Szücs Enikő, Fe- renczi Marcell összeállításban. Ládi János túllépte a bű- vös ötvenes határt a Tájfutók Országos Középtávú Egyéni Bajnokságán. Az ajkai atléta ugyanis megszerezte pályafu- tása 51. országos egyéni bajnoki érmét, amely ezúttal egy har- madik helyezés volt. GaálZsókaaMagyarKorcso- portos Nemzeti Sakkbajnoksá- gon a 8 éves lány kategóriában első helyezést ért el, így lehető- séget szerzett arra, hogy a gö- rögországi Halkidiki városában megrendezésre kerülő korcso- portos világbajnokságon kép- viselje Ajkát és hazánkat ősszel. 15. alkalommal rendezték meg a Magyar Senior Egyé- ni Sakk Bajnokságot Ajkán. A versenyen két új résztvevő mu- tatkozott be, Vladimir Volosin és Bartuszek András. A mezőny tagjai néma főhajtással emlé- keztek a legutóbbi bajnokság óta elhunyt Horváth Imrére és Krepsz Gáborra. Az egy héten át zajló megmérettetés Szalánc- zy Emil győzelmét hozta, aki minden partin nyerni tudott. A második helyen Volosin Vladi- mir, a harmadikon pedig Mózes Ervin végzett. A legeredménye- sebb Veszprém megyei induló tizenegyedik helyen záró ajkai Paksa Rudolf volt. A rendezvény kísérőprogramját, a villámver- senyt Nagy Zoltán nyerte, Dőry Jenő és Vladimir Volosin előtt. Csicsics Richárd Labdarúgás Városi kispályás bajnokság 12. forduló: Hungária KFC – Sport Büfé Ajkarendek 6-6, Bakony FC – Unimontex 2-2, Teka-Szuperin- fo – Joker 5-4, Gépállat SC – Viva Tours Ajkarendek 5-5, Delta-Cat – Bercsényi Retró Caffé 5-1, Ajka SE Kovács Autóház – Hőerőmű 1-5, Vávisz – Seidel Hungária 4-2, MGI – Roma SC 3-13, AVÉP SC – Eu- ronics-Pulzus 2-7, Poppe-Potthoff – Bolero A.E. Kft. 9-1, FC Bakony- gyepes – Brazil Gépsor 0-0 13. forduló: Sport Büfé Ajkarendek – Joker 4-3, Viva Tours Ajkarendek – Teka-Szuperinfo 2-2, Unimontex – Hungária KFC 5-, Tarantula FC – Delta-Cat 5-2, Bercsényi Retró Caffé–BakonyFC3-4,BoleroA.E. Kft. – Vávisz 2-4, Seidel Hungária – Euronics-Pulzus 6-7, Roma SC – AVÉP SC 14-4, Hőerőmű – MGI 4-4, Poppe-Potthoff – FC Bakony- gyepes 4-3, Brazil Gépsor – ASE Tandem 1-3 Öregfiúk bajnokság 8. forduló: Retro FC – Ajkai Bá- nyász Öregfiúk 3-25, Vas-Fém Öregfiúk – Bakony Erőmű 2-4 Lakner Üzletház – Bercsényi-Kon- tex 9-4, Euronics-Pulzus – Ta- rantula FC Öregfiúk 8-2, Kórház Öregfiúk – Rendeki Öregfiúk 1-5 9. forduló: Bakony Erőmű – Kór- ház Öregfiúk 4-1, Lakner Üzletház – Vas-Fém Öregfiúk 1-0, Bercsényi Kontex – Ajkai Bányász Öregfiúk 3-14, Tarantula FC Öregfiúk – Retro FC 6-2, Rendeki Öregfiúk – Gold Boys 2-4 SPORTÖSSZEFOGLALÓ Sikeres évet zártak a legkisebb kézisek Gaál Zsóka világbajnokságon sakkozhat SPORTAJÁNLÓ SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgás Felkészülési mérkőzések Az FC Ajka július 8-án, szerdán, 17 órakor a Győri ETO otthonában lép pályára, július 11-én, szomba- ton 10 órakor fogadja a Balaton- füredet, július 16-án pedig Bükön a Mezőkövesd ellen szerepel 18 órától. Városi kispályás bajnokság 15. forduló I. osztály, július 6. (hétfő): Viva Tours Ajkarendek – Hungária KFC (Rendeki Ált. Isk.17.30), Sportbü- fé Ajkarendek – Delta-Cat (Rende- ki Ált. Isk. 18.45), Joker – Gépállat SC (műfű 17.30), Teka-Szuperinfo – Bakony FC (műfű 18.45), Ber- csényi-Retro Caffé – Tarantula FC (Bánki 18.45) II. osztály, július 9. (csütörtök): Vávisz – Brazil Gépsor (műfű 17.30), ASE Tandem – Euronics- Pulzus (műfű 18.45), MGI – AVÉP SC (Sportcentrum 17.30), Ajka SE Kovács Autóház – Seidel Hungária (Sportcentrum 18.45), FC Bakony- gyepes – Roma SC (Vörösmarty 17.30), Bolero A.E. Kft. – Hőerő- mű (Vörösmarty 18.45) 16. forduló II. osztály, július 13. (hétfő): Roma SC – Poppe-Potthoff (műfű 17.30), MGI – FC Bakonygyepes (műfű 18.45), Hőerőmű – Brazil Gépsor (Sportcentrum 17.30), Euronics-Pulzus – Vávisz (Sport- centrum 18.45), Bolero A.E. Kft. – AVÉP SC (Bánki 17.30), Ajka SE Kovács Autóház – ASE Tandem (Bánki 18.45) Öregfiúk bajnokság 11. forduló, július 8. (szerda): Rendeki Öregfiúk – Ajka Bányász Öregfiúk (18.00), Bercsényi-Kon- tex – Euronics-Pulzus (19.00), Bakony Erőmű – Lakner Üzletház (18.00), Tarantula FC Öregfiúk – Kórház Öregfiúk (19.00), Gold Boys – Retro FC (19.00) 12. forduló, július 15. (szerda): Kórház Öregfiúk – Bercsényi- Kontex (18.00), Bakony Erőmű – Euronics-Pulzus (19.00), Retro FC – Rendeki Öregfiúk (18.00), Vas-Fém Öregfiúk – Gold Boys (19.00), Ajkai Bányász Öregfiúk – Tarantula FC Öregfiúk (19.00) Nyári Sport- és Élménytábor A Forma Fitt SE nyári tematikus sport- és élménytábort szervez 10 éves kortól július 6-10. kö- zött. A fiatalokat minden nap más program és utazás várja, többek között Veszprémbe és a kislő- di kalandparkba. Jelentkezés: Krütznerné Vida Veronika edzőnél (0620/3259911). Főszerkesztő: Láng György Géza. Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. A legeredményesebb Veszprém megyei versenyző az ajkai Paksa Rudolf (b) volt (Fotó: Györkös) AJKAI ÓRIÁSOK NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015. július 27-31-ig (hétfő-péntek) Az idei évben alakult Ajkai Óriások Jégkorong Klub nyílt nyári napközis tábort szervez. A táborban görkorcsolyával a korcsolyázás, valamint a lövés és ütőtechnika alapjaival ismerkedhetnek meg a gyerekek. Kis betekintést kapnak a sportágból, mindezt játékos és ügyességi feladatok által. A hangsúly természetesen a játékon és a vidámságon van! Helyszín: Ajka városi Sportcsarnok és Sportcentrum A foglalkozások minden nap 8.00-17.00 óra között zajlanak. A táborba elsősorban a 7-10 év közötti gyerekeket várják a szervezők. Felszerelés: tréningruha, tornacipő, úszónadrág, amennyiben van, akkor görkorcsolya felszerelés. Háromszori étkezés: péksütemény, ebéd, uzsonna. A program teljes összege (tervezett létszám esetén): 6.000 Ft/ fő/hét Jelentkezés, információ: Becze Zoltán edző Tel: 06307551314 Email: zoltanb33@gmail.com Befizetés: a táborozás első napján Jelentkezési határidő: 2015.07.22 Két ajkai egyesület is vállalta az embert próbáló kihívást a Balatonman versenyen. Az asztaliteniszezők számos ér- met és rangos elismerést gyűjtöttek az elmúlt hetekben.