Szűcs Sándor beszámolója a Pozsonyi BMC workshop szakmai élményeiről. A SPARKS for special needs projekt keretében, az Európai Unió támogatásával.

1. Pozsony
2014. szeptember 7. szerda
Kora reggel autóba szálltunk Ferivel, Ildivel és Dettivel közösen utaztunk el Pozsonyba, hogy
találkozzunk Bonnie Bainbridge Cohennel, és részt vegyünk az általa vezetett öt napos
workshopon.
A találkozót bemutatkozással kezdtük. Nagy körben foglaltunk helyet, és Bonnie instrukciója
alapján először mindenki várt egy pillanatot, majd elmondta a nevét, illetve mondott
magáról néhány szót, és ismét szünetet tartva jól hallhatóan elmondta ismételten a
keresztnevét. Bonnie azt kérte, hogy belülről beszéljünk másoknak, ne pedig magunknak
mutatkozzunk be. A bevezetőjében fontos gondolat volt számomra, hogy nem tanítani akar,
hanem inkább megosztani a tapasztalatait. Azt mondta, hogy a gyermektől tanul és hagyja,
hogy a gyermek vezesse a munka során.
Mindezek után a vese embriológiájával kezdtünk foglalkozni, illetve azzal, hogy miként
fejlődik az embrió fejlődése során. Beszéltünk a kettős embriópajzsról, az ektodermáról és az
endodermáról, és arról, hogy a kettős embriópajzs miként indul el lefelé, majd aztán
középen találkozva felfelé a fejlődés során.
A középső réteg fejlődése kapcsán szóba került a medencefenék test is, illetve az ektoderma
és az endoderma közötti kapcsolat, amely létrehozza mesodermát. Ebben a kapcsolatban az
endoderma jelenti az áramlást, az ektoderma pedig egyfajta vázat ad, és a kettő között
születik meg a mesoderma.
Ezután Bonnie elkezdett dolgozni az első gyermekkel. Mozdulataiban a támasztás gyengéd
formája jelent meg, melyet inkább tartva követésnek gondoltam. Szelíden támogatta a
gyermek mozgásait, így az érintése látszólag észrevehetetlen volt a gyermek számára. Ildivel
ejtettünk erről néhány szót közben, Ildi mondta, hogy ő is úgy érzi, hogy a Bonnie által
alkalmazott érintést a gyermek talán saját testéhez tartozónak érzi. Így egyfajta
mesodermális fogásnak éreztük ezt a típusú támogatást.
Közben elgondolkodtam, hogy a cerebralis paresissel élő gyermekek esetében milyen
gyakran látjuk, hogy a törzsük szinte teljesen ellaposodik, inkább szélessége van, míg a
mellkas és hát közötti tér egészen beszűkül. Ahhoz hogy ezt a teret kialakítsuk, áramlást kell
indítanunk a testben. És így talán eljuthat a gyermek a BMC-ben oly sokszor emlegetett
megtestesüléshez. A megtestesülés magyarul furcsán hangzó kifejezés, nehéz jól lefordítani,
de ahogy beszélgettünk róla, én egyfajta birtokbavételként értelmezem, számomra a test
tudatos és komfortos használatát jelenti, mind motoros, mind szenzoros területeken.
A megtestesülés közben áramlás jön létre, az áramlás, illetve a tér alakja pedig mind-mind
információt hordoz. Erről a gondolatról a hangképzésre asszociáltam, arra, hogy miként
formáljuk a szánkat, illetve hogyan áramoltatják a levegőt ahhoz, hogy különböző
információt hordozó hangokat juttassunk a külvilág felé, az áramlás pedig így ad értelmet a
kialakított térnek.
Aztán tovább kalandoztunk az embrionális minták és fejlődési állomások között. Lenyűgöző
volt számomra hogy milyen rövid idő alatt mekkora változások mennek végre az embrióban.
Elég egy pillanatnyi kis hiba és akár az egész fejlődés teljesen más irányt vesz. Felidéztem

2. gondolatban a nemrég látott dokumentumfilmet is, mely az arc fejlődésével és annak
esetleges eléréseivel foglalkozott. A filmben szereplő szakemberek többször utaltak rá, hogy
néhány óra leforgása alatt gyökeresen változik az embrió arcának szerkezete. Ez a
robbanásszerű fejlődés nemcsak az arcot, hanem az egész testet, illetve fejlődésmenetet is
jellemzi. Eszembe jutott az a többször emlegetett felismerés, hogy szinte csoda, hogy
nagyobb fejlődési eltérés vagy rendellenesség nélkül jön az ember világra.
Fontos gondolat volt még, hogy fejlődési szempontból a végtagok mellett az arcunk is
perifériának számít, a koponya pedig a centrumhoz tartozik.
Délután Zrinka érkezett családjával, nagyot nőtt mióta nem láttuk. Mindig megdöbbenek,
hogy az oly sok területen érintett kislány milyen jól tudja követni testének növekedését és az
ebből adódó kihívásokat. Bonnie, Anka és az anya veszi körül a gyermeket. A fejkontrollal,
támaszkodással kezdenek dolgozni. A gyermek egy lyukas dobozon keresztül kendőt húz át,
hosszasan tevékenykedik. A találkozás végén Bonnie azt kérte, hogy amíg jelen van a család,
addig ne beszélgessünk róluk, illetve amíg a munka zajlik addig figyeljünk, mert a gyermek
van a középpontban, utána pedig a csoport.
Elkezdtünk foglalkozni a középvonallal. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a nyakszirtcsont
tulajdonképpen a gerinc része, mivel a felső szomitából fejlődik. Az idegrendszer a
folyadékáramlást befolyásolja, az áramlásra hat, így valósul meg egy-egy mozgásminta. A
kígyózó mozgás az emésztőrendszerből indul. Adott esetben a gerinc merev támaszát
akarjuk ezzel oldani, máskor stabilizálni, hisz kellhet a keménység is. A gerinchúr nem
szegmentált, a szomiták szegmentálják. A középvonali orientáció teremti meg a középvonali
struktúrákat, például a látóideg kereszteződést, a csecsemőmirigyet, a corpus callosumot,
szinte mindent, ami a középvonalban van. A nyakszirtcsont stabilizálja ezt a struktúrát és
viszont. Itt található az agytörzsi hálózatos állomány is, mindezek szerepe kiemelkedő a
középvonal megtalálása szempontjából. A középvonal minden esetben a funkcionális
mozdulatok magja.
2014. szeptember 18. csütörtök
A bemutatkozó kört az asszisztensek bemutatásával kezdtük. Mindenki elmondta, milyen
segítségre lehet számítani tőle. Az úgynevezett yield-del kezdtünk el foglalkozni, ami egyfajta
összeolvadást jelent a talajjal, felülettel. A gravitáció növekedésének, csökkenésének
összefüggéseit veti fel bennem. Az egybeolvadás a gravitációval növeli a támaszt, és közben
növekszik a tónus is. Eszembe jut, hogy ez talán valami élmény is a magzati korból, amikor
még nincsenek egyértelmű tengelyek, más a gravitáció testre gyakorolt hatása, nincsenek
végtagok, és a törzs beállítását a méhfal mellett önmagukban a szövetek végzik. A
kapcsolatba kerülés a felülettel növeli a flexiós tónust. Oldalt fekvésben a felül lévő testfél
emeli a tónust, ha az alsó felülettel érintkező testfélre viszik a figyelmet, akkor ott növekszik
a tónus.
Ezután áttértünk a nyakszirtcsont és a keresztcsont közötti kapcsolatra. A felülés folyamata,
a feltámaszkodás, illetve a támaszkodás nélküli felegyenesedéssel dolgoztunk. Az
elengedésből jön a feszített figyelem nélküli tónus, ebből lesz a felemelkedés. Úgy
gondolom, hogy ennek oka, hogy a túlzott agykérgi figyelem nem engedi a kéregnél
mélyebbről eredő reakciók létrejöttét. Ha ezt elengedjük, akkor a test a reakciók mentén
hozza létre a mozdulatokat.

3. Majd megérkezett a gyermek, akiről megtudtuk, hogy látása és hallása is érintett. Bonnie a
középvonalra fókuszált, énekléssel, fújással kapcsolatot teremtett vele, dúdolt a teste
közelében, a középvonal közelében, ezzel alapozta meg a fejemelést és a tónust, a
törzstámaszt. Megkéri a szülőt, hogy ő is segítsen. A rezgést használja, a csontvezetést, a
hang lazít a feszes izomzaton. Lazulás után következett az átfordítás, labdára támaszkodva
térdelt a gyermek. Bonnie továbbra is a középvonalat vezette, énekelt végig a gerince
mentén, le egészen a keresztcsontig.
A délutáni foglalkozásra érkező gyermek kezdetben nem örül annak, hogy hozzáérnek, ezért
Bonnie egy medvével próbálja meg kedvesen becserkészni. Míg a kisfiú ismerkedik a
medvével, Bonnie lassan hozzáér a lábához. Érdekes megfigyelni, hogy a kisfiú kisebb
testvére miként alakít ki kapcsolatot velünk, akik árgus szemekkel figyeljük Bonnie munkáját.
Érzésem szerint jelentősen oldja ezzel a feszültséget, és az éppen kezelésben részesülő
testvérét is meg tudja nyugtatni ezzel.
Bonnie a gyermek fejével dolgozik, majd utána beszámol arról, hogy a sok hátrafeszítés
valamilyen módon szűkíti a nyakszirtcsont alatti teret, és ezt próbálja oldani. A gyermek
testének mozdulatait követve végigkíséri őt egy hátra indított átforduláson. Amikor véget ér
az átfordulás, illetve átfordítás, a gyermek az anyját látja. Ez nagyon nagy élmény a számára,
és látszik, hogy valami átrendeződött a tartásában, neutrális helyzetben enyhe flexióval
tartja fejét, arca nyugodtabb, kisimult.
Bonnie elmondja, hogy problémát jelenthet, ha záródik a cerebellaris terület, mert ezáltal a
cerebellaris pályarendszer is nyomás alá kerül. Az egész agytörzs és kisagy érintetté válhat,
így az idegrendszer alapfunkciói, az éberségéért, a mozgások finomságáért, és mindenféle
vegetatív funkcióért felelős rendszer működése zavart szenved. A hátrafordítás kimozdítja
ezt a blokkot. A fordítást nem magához képest, hanem a tér felé teszi, ezzel a mozdulattal
nyitja a beszorult helyzetet.
Beszélünk még a csonthajlításról, arról, hogy miként lehet csökkenteni a fokozott tónust a
végtagok izomzatában, illetve arról, hogy mekkora lehetőség rejlik az ízületek tereiben. Ezek
dinamikus térnek tekinthetők, mivel folyadékkal vannak kitöltve, a folyadék pedig egy
rendkívül dinamikus közeg. Ezután egymáson gyakoroltuk a mozgásokat, a kisaggyal,
occiputtal, nyúltvelővel dolgoztunk.
2014. szeptember 19. péntek
Délelőtt egy négyéves kisfiút láttunk. Oldalt fekvésben, az oldalvonalon dolgoztak Bonnieval.
Az oldalvonal a flexorok és extensorok találkozási pontja. Hintáztatást látunk oldalfekvésben,
majd fordulást has felé. Bonnie megmutatta az anyának a karján, hogy milyen érzés a
mozdulat. Egyik keze a gyermeken, másik az anyán. A mitokondriumról beszélt, a
funkciójáról, a tüdőről, arról, hogy a légzés és az emésztés miként találkozik a
mitokondriumok működésében. Izgalmas gondolat volt, ami összekötötte a sejtszintű
funkciókat a szervezet komplex élettani működéseivel.
Bonnie elmondta, hogy kezelés közben úgy érezte, hogy a fej és a törzs között nincs átjárás.
Labdára fektette a gyermeket, úgy dolgoztak. Érdekes volt hallgatni a többiek reflexióit a
kezelésről. Volt, aki szerint olyan volt, mint amikor zenét komponál valaki, hangok, ritmus és
időzítés fontos szerepet kaptak, és fokozatosan nagyon erős lett a gyermek hangadása is.

4. Döbbenetes, hogy a gyermekek bírják az érintést, ismerik, várják ezt a minőséget. Olyan
gyerekeket látunk, akik találkoztak már a BMC-vel, de Bonnival még nem, mégis nagyon
befogadóak, nyitottak, gyermekek, szülők egyaránt. Az anyákat is érdekli ennek az érintésnek
a minősége, figyelemmel kísérik Bonnie mozdulatait, szívesen fogadják a sajátélményt is.
Az oldalvonal az elülső és hátulsó test találkozása, a tónus szempontjából fontos. Nekem az
jut eszembe az oldalvonalról, hogy nem a fej oldalán fut végig, a fejbúbig, hanem a fül alatt
elkanyarodva osztja két részre a szájat, ezért a felső állkapocs inkább a hátulsó testhez, az
alsó állkapocs az elülsőhöz tartozhat, vagy véget ér a fül közelében. Eszembe jutnak a halak
is, és hogy náluk milyen fontos szerepe van az oldalvonalnak, illetve milyen a lefutása.
Ismét találkozunk Zrinkával, Bonnie a középvonali rezgéssel dolgozik, a szülő beszámol róla,
hogy Zrinkának jobb lett a látási figyelme, jobban tudja összehangolni a két oldalt.
2014. szeptember 20. szombat
A délelőtti bemutató során újra megdöbbenünk, hogy a gyermek türelmes, akkor is, ha épp
beszélgetnek mellette. Szerintem érzi, hogy Bonnie figyelmét akkor is rá irányítja, ha mással
beszél, akkor is a gyermek marad a fókuszban, ezt közvetíti az érintése. Általában nehezen
bírják a gyerekek, ha a fókusz áthelyeződik, az pedig gyakran előfordulhat, ha egyszerre van
szülői konzultáció, tanácsadás és a gyermek kezelése. Bonnie finoman irányítja a közös
munkát, gyermek, szülő és szakember is elegendő figyelmet kap.
Az érintés kommunikációs vonatkozásaira gondolok, és eszembe jutnak az invazív terápiák,
az erőteljes taktilis beavatkozás jogosultságának kérdései. Milyen a hatása annak, mibe
kényszerítjük a gyermeket, vagy a szülőt, ha kérdés nélkül berontunk testének tereibe, és
közben a feje felett konzultálunk?
Bonnie elmondja, hogy ez a tartás, támasztás, nagyon könnyed, szinte olyan érzés, mintha
becsúsztathatnánk a kezünk a gyermek feje és a tenyere közé. A szülőt is bevonja, átadja
neki az érintést. Szinte észrevétlenül támasztják a gyermeket, aki ebben a támogató
közegben szabadon manipulál. Bonnie ismét megmutatja az édesanyának a fogást, a kisfiú
figyeli a kezüket és Bonnie mozdulatait.
Bonnie énekel a jobb kezébe, melynek mozgása erőteljesen nehezített, és valószínűleg az
érzékelés is érintett ezen az oldalon. Nagyon tetszik ez az inger a kisfiúnak, közben a másik
kezével manipulál, meg-megáll, figyeli, mi történik jobb oldalon. Bonnie utánozza a gyermek
hangját a kezébe énekelve, finoman ütögeti a kézfejét, ami lassan kinyílik, ellazul.
Megtámasztja a gyermek hátát, aki térdelő helyzetben bal kézzel csapkod egy játékot,
melyből kis figurák ugranak elő. Bonnie a jobb kezét vezetve ismétli a gyermek erőteljes
mozdulatait. Látszik, hogy az azonos intenzitású, erőteljesebb mozdulatok felkeltik a
gyermek érdeklődését, figyelme még inkább a jobb kéz irányába fordul. Tetszik, hogy nem
minden esetben a finomabb mozdulatokat választja Bonnie, hanem fel tudja venni a
gyermek belső ritmusát, mozgásainak belső jellemzőit, látszik, hogy a gyermeket is magával
ragadja, hogy a segítség ebben az esetben nem finoman, hanem az ő mozgásindításának
megfelelően, hangosan csapkodva valósul meg.
Ezután egy finom kis kefével kezdenek dolgozni. Egészen megdöbbenek ismét, amikor a
kisfiú a jóval érintettebb jobb kezébe fogja a kefét, és próbálja felderíteni, hogy milyen érzés,
amikor hozzáér a másik kezéhez a kefe.

5. Nagy megdöbbenésemre a gyermek türelemmel várja, hogy Bonnie angol mondatait Anka
lefordítsa szlovák nyelvre. A gyermek érzi még a fordítás mellett is, hogy Bonnie valóban őt
kérdezi, neki válaszol.
Ezt követően újabb testhelyzet következik, Bonnie megpróbálja átfordítani négykézláb
helyzetbe a gyermeket, aki hirtelen nyugtalan lesz, majd felsír. Bonnie vált a pozíción, és így
a sírás csupán fél percig tart, a kisfiú gyorsan megnyugszik. Közben Bonnie azt mondja a
kisfiúnak, hogy van választásod. Eszembe jut, hogy ennek kellene lenni a legalapvetőbb
gondolatnak minden kezelés közben. Mindig éreztetnünk kell a gyermekkel, hogy van
választása és nekünk is van lehetőségünk váltani, másba kezdeni.
Később arról is beszél Bonnie, hogy mindig csak annyival megy a gyermek szintje fölé,
amennyi éppen még befogadható számára. Ez teljesen egybecseng a korai fejlesztés
szemléletével.
Délután Ramachandran indiai neurokutatóról beszélgetünk. Szóba kerül a fantom fájdalom,
és a hozzá kapcsolódó elméletek, kutatások. Az ép oldal mozgásainak tükrözése csökkentheti
a végtaghiányosok fájdalmait. Bonnie elmeséli, hogy néhány éve gyermekkori betegsége
visszatért, és jobb keze lebénult. A rehabilitáció során kipróbálta a tükördobozt.
Megkérdezték tőle, hogy változott-e a keze. Vidáman mesélte a választ: „a kezem nem, de az
agyam igen”. Később szinte teljesen helyrejött a karja és a keze.
A továbbiakban a sejten belüli struktúrákról beszélgetünk. Hogyan viszonyulnak a sejtszintű
tudati minőségek a nagy szervrendszerekhez. Az embriológiában találkozik, illetve
összeköthető a sejtszintű működés a szervrendszerek működésével.
Azt mondja Bonnie hogy ő a térképet adja. Kérdés, hogy a mi tudatosságunk hogyan
viszonyul a térképhez, és ehhez mindannyiunk tudata kell. Mindez kicsit hasonló ahhoz, hogy
a vakok például az elefántot csak együtt tudják leírni, és összerakni a tapasztalatokból a
teljes képet. Mindannyiunk tapasztalata szükséges a globális tudatossághoz.
Ezután a tüdővel dolgozunk. Eszembe jut a madarak légzőrendszere, a csontjaikban található
léghólyagok, illetve a fejlődés során az összeköttetés az emésztőrendszerrel. Beszélgetünk
még az orvostudomány gyakran egyoldalú hozzáállásáról. Szóba kerül a féloldali érintettség,
és az, hogy gyakran csak részleteket emelünk ki, és arra koncentrálunk, például csak az
érintett oldal felől közelítünk, miközben az ép oldal rengeteg összeköttetésben áll a
másikkal, így az ép oldalon keresztül könnyebben elérhetjük az érintett területeket,
struktúrákat.
Az autizmussal élők kapcsán elhangzik, hogy esetükben a világ egyes részletei azonos
jelentőséggel vannak jelen, nem szorulnak háttérbe azok a részletek, melyeknek a fejlődés
során, a tanulással, az alkalmazkodással egyre kisebb jelentőséget kellene tulajdonítanunk.
Autizmus esetén az apró részletek is ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint a teljes kép, ezért
zavaróvá, kuszává, értelmezhetetlenné, vagy éppen másként értelmezhetővé teszik az
egészet. Az érzékelésre, értelmezésre gondolok ennek kapcsán, a részek és egész
viszonyára, arra, hogy tulajdonképpen a fejlődés és adaptáció során megtanulunk figyelmen
kívül hagyni részleteket, hogy eljussunk az egészhez, vagy épp egy magasabb szintű
értelmezéshez. A túl sok inger, az azonos szinten érzékelt jelenségek feldolgozhatatlan
mennyiségű információval árasztják el az idegrendszert, növelve ezzel az izgalmi szintet és a
félelmet, ami egyre erőteljesebb menekülési reakciókat kapcsol be.

6. 2014. szeptember 21. vasárnap
Délelőtt a korábban már látott kisfiú érkezik. Bonnie és Anka felváltva fektetik hátára vagy
oldalra. Anka a fülébe suttog, ez nagyon tetszik neki. Ismét előkerül a labda és a kefe. Bonnie
egy kalapot tesz a saját fejére, majd egy kendőt. A gyermek érdeklődik, megérinti, majd
lehúzza Bonnie fejéről a kendőt. Ezután a szülő is felveszi a kendőt, majd a gyermek fejére is
ráteszik, szívesen játszik vele. A gyermek két különböző színű kendő közül választhat. Bonnie
oly természetességgel állítja választás elé a gyermeket, hogy azonnal elnyeri bizalmát.
Tankönyvbe illő pillanat ez, de annál sokkal közelebb áll a valósághoz. Ez maga az élet:
spontán kommunikáció, szabadság, önfeledt játék.
Közelítik, távolítják előtte a kendőt, finoman kifeszítik a szeme előtt, felemelik, lassan
mozgatják a levegőben. A gyermek hosszasan koncentrál, figyel, kinyújtja mindkét kezét,
felfedez, jókedvűen játszik. Bonnie később megjegyzi, hogy ez a látást is segíti, stimulálja.
Eszembe jut, hogy első mozgásos élményeink is taktilis élményekhez kötődnek, az arcunk és
kezünk kapcsolata, az arc és test kapcsolata az alátámasztással kúszás, elmozdulás során
mind-mind az arcról lehúzott kendőhöz hasonló vizuális és taktilis élményt jelenthetnek.
A gyermekkel történt együttlétet követő beszélgetésben Bonnie elmondja, hogy az agy akkor
változik és épít kapcsolatokat, hálózatokat, ha boldogok vagyunk. Ez nagyon fontos gondolat
a számomra, de láthatóan többen átérzik ezen megállapítás jelentőségét.
Szóba kerül még a Bobath házaspár is. Bonnie tisztelettel és szeretettel beszél róluk,
megosztja velünk élményeit, melyekből két gyermekcentrikus, kutató és mindig aktív
szakember képe bontakozik ki. Olyan embereké, akik kezdettől fogva szemléletként
tekintettek mindarra a tudásra és tapasztalatra, amit életük során összegyűjtöttek. Nagyon
jó hallani mindezt, fontos, hogy a Bobath házaspár tudása nem szorítható be egy technika
keretei közé, messze túlmutat egy módszer határain, valóban szemléletet jelent, olyan
megközelítést, melyet egyébként – mindezek tükrében nem véletlenül – a BMC is hordoz.
Délután még a csonthajlítással és a különféle szövetek megéreztetésével, elmozdításával
foglalkozunk. A sajátélmény során meghatározó gondolat a számomra, hogy mielőtt
megpróbálok egy szöveti minőséget máson megérezni, megéreztetni, mindig irányítsam a
figyelmem a saját magam hasonló struktúráira.
Rengeteg élménnyel térünk vissza Budapestre. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a
mögöttem lévő öt nap nem csupán szakmai szempontból meghatározó a számomra. Sok
kérdés kerül megválaszolásra a Bonnieval történt találkozás kapcsán. Sok szakmai kétség és
nyugtalanság feloldódik bennem, ugyanakkor érzem, ez nem jelent megérkezést, inkább
továbblépést, haladást egy nem könnyű, de izgalmas úton.

7. 2014. szeptember 21. vasárnap
Délelőtt a korábban már látott kisfiú érkezik. Bonnie és Anka felváltva fektetik hátára vagy
oldalra. Anka a fülébe suttog, ez nagyon tetszik neki. Ismét előkerül a labda és a kefe. Bonnie
egy kalapot tesz a saját fejére, majd egy kendőt. A gyermek érdeklődik, megérinti, majd
lehúzza Bonnie fejéről a kendőt. Ezután a szülő is felveszi a kendőt, majd a gyermek fejére is
ráteszik, szívesen játszik vele. A gyermek két különböző színű kendő közül választhat. Bonnie
oly természetességgel állítja választás elé a gyermeket, hogy azonnal elnyeri bizalmát.
Tankönyvbe illő pillanat ez, de annál sokkal közelebb áll a valósághoz. Ez maga az élet:
spontán kommunikáció, szabadság, önfeledt játék.
Közelítik, távolítják előtte a kendőt, finoman kifeszítik a szeme előtt, felemelik, lassan
mozgatják a levegőben. A gyermek hosszasan koncentrál, figyel, kinyújtja mindkét kezét,
felfedez, jókedvűen játszik. Bonnie később megjegyzi, hogy ez a látást is segíti, stimulálja.
Eszembe jut, hogy első mozgásos élményeink is taktilis élményekhez kötődnek, az arcunk és
kezünk kapcsolata, az arc és test kapcsolata az alátámasztással kúszás, elmozdulás során
mind-mind az arcról lehúzott kendőhöz hasonló vizuális és taktilis élményt jelenthetnek.
A gyermekkel történt együttlétet követő beszélgetésben Bonnie elmondja, hogy az agy akkor
változik és épít kapcsolatokat, hálózatokat, ha boldogok vagyunk. Ez nagyon fontos gondolat
a számomra, de láthatóan többen átérzik ezen megállapítás jelentőségét.
Szóba kerül még a Bobath házaspár is. Bonnie tisztelettel és szeretettel beszél róluk,
megosztja velünk élményeit, melyekből két gyermekcentrikus, kutató és mindig aktív
szakember képe bontakozik ki. Olyan embereké, akik kezdettől fogva szemléletként
tekintettek mindarra a tudásra és tapasztalatra, amit életük során összegyűjtöttek. Nagyon
jó hallani mindezt, fontos, hogy a Bobath házaspár tudása nem szorítható be egy technika
keretei közé, messze túlmutat egy módszer határain, valóban szemléletet jelent, olyan
megközelítést, melyet egyébként – mindezek tükrében nem véletlenül – a BMC is hordoz.
Délután még a csonthajlítással és a különféle szövetek megéreztetésével, elmozdításával
foglalkozunk. A sajátélmény során meghatározó gondolat a számomra, hogy mielőtt
megpróbálok egy szöveti minőséget máson megérezni, megéreztetni, mindig irányítsam a
figyelmem a saját magam hasonló struktúráira.
Rengeteg élménnyel térünk vissza Budapestre. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a
mögöttem lévő öt nap nem csupán szakmai szempontból meghatározó a számomra. Sok
kérdés kerül megválaszolásra a Bonnieval történt találkozás kapcsán. Sok szakmai kétség és
nyugtalanság feloldódik bennem, ugyanakkor érzem, ez nem jelent megérkezést, inkább
továbblépést, haladást egy nem könnyű, de izgalmas úton.