Magyarság

151 views

Published on

Published in: News & Politics
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
151
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
1
Actions
Shares
0
Downloads
1
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Magyarság

  1. 1. VÁLASZ a „fölösleges élet, fölösleges cikkek” címû levél- re,amelyetHarmathIstván– akinek a levél szólt – ezekkel a szavakkal adott át nekem: – Ha nevetni akarsz, olvasd el ennek az õrültnek a hõ- zöngését, aztán dobd a sze- métkosárba, mert oda való! Mivelazénnevemissze- repel a levélben, úgy gon- doltam, hogy a dr. Almássy Éva „álnév” alatt író sze- mélynek nem bántón sze- mélyeskedõ stílusban vála- szolok – mert esetleg hölgy az illetõ –, hanem udvarias leszek vele. Barátom helyett, fõként azértválaszolokénanekiírt levélre, mivel közel fél év- százados írói-újságírói múl- tam alatt legalább ötven ha- sonló levelet kaptam én is. Gyalázóim KIVÉTEL NÉLKÜL(!) névtelenül, vagy hamis névvel és min- dig cím nélkül írták levelei- ket. (Mint az a személy, aki „dr. Almássy Éva” névvel ír- ta vitriolos és durván sértõ véleményét barátomnak.) Ilyen nevû személy nyolc évre visszamenõen nincs a Magyarság elõfize- tõi között! A névtelen és álnevet használó levelek íróiról szo- morú jellemreferenciát ad az a tény, hogy soha nem adják meg a saját nevüket és címüket. Ehhez hiányzik belõlük az erkölcsi bátorság és az egyenes jellem! Indulásként a Harmath István barátomnak írt omi- nózuslevélnéhánynevetsé- gesen téves állításáról kívá- nok említést tenni. Példa- ként, hogy miként írnak az álnevethasználósértegetõk: „… Kár volt saját magát búcsúztató cikket írnia! Ele- gánsabblettvolnaelvonulnia, mint az elefántok, amikor ott az idõ, hogy magukban cogitáljanak ott lent, Floridá- banazelmúlásukon….” Azt csak a levélíró tudja, hogy barátomnak miért ép- pen Floridában kellene co- gitálnia, vagyis gondolkod- nia az elmúlásán – ahová ez ideig még üdülni is csak né- hányszor ment, mert nem rajong a párás levegõért! „… De ingyenes hirdeté- seket is kellett, hogy felad- jon az évtizedek alatt ösz- szevásárolt herendi és más porcelánokért, amiket po- tomáronvásároltmegazot- tani kimúlni készülõ ma- gyaroktól….” Érdekelne, hogy a levél- író honnan szerezte a bará- tommal kapcsolatos „pon- tos” információit. Harmath István ugyanis soha(!) nem vett egyetlen herendit, vagy márkás porcelánt sem a „ki- múlni készülõ”, sem a to- vábbra is élni szándékozó magyaroktól. Õ csakis auk- ciókon és fõként magyaror- szági üzletekben vásárolta porcelán gyûjteményét! „… Olyan jó jövedelmet kalapált össze azzal az egy irományával, hogy most nyugodtan megy nyugdíj- ba, eladta nagy házát Chica- góban, és vett nagy házat Floridában!” 1. Harmath Istvánéknak soha nem volt házuk Chica- góban! Szép öröklakásuk (condominium)vanEvanston- ban, amit még nem adtak el. 2. Nem vettek „nagy há- zat” Floridában, hanem ba- rátom az unokahúgától örö- költ egy házat Las Vegas- ban! „… Jól belekapaszkodott kitûnõ barátjába, ifjú Fekete Istvánba, és õ cipeli a hátán most is.” Harmath Istvánnal tizen- éves sihederkorunk óta ba- rátok vagyunk. Magyaror- szágon egy csapatban fut- balloztunk és asztaliteni- szeztünk. Emigrációs éle- tünk kezdetén Montrealban évekig együtt laktunk… Õ az én fiam keresztapja, én az övé… Több, mint hat év- tizede vagyunk barátok! Ezek után, még ha segíte- nénk is egymásnak valami- ben, ennek, azt hiszem, hogy mindenki elõtt tökéle- tesen érthetõnek és termé- szetesnek kellene lenni! HarmathIstvántazonban (felnõttkorában) soha, sen- kineknemkelletta„hátánci- pelnie”. Ennél sokkal önér- zetesebb, magabiztosabb és tehetségesebb ember! Hogy milyen sikeres, azt igazolja, hogy az 50 prominens ma- gyar között volt, akiknek a tiszteletére az USA akkori el- nöke,GeorgeW.Bush2006- ban díszebédet adott a wa- shingtoni Fehér Házban. Egyszerénismegvoltam híva a Fehér Házba (1500 más személlyel együtt). Ez 1985 januárjában volt, ami- kor Ronald Reagant másod- szor választották meg az USA elnökének, és ezt ün- nepelhettem. Én, mint anti- kommunista magyar heti- lap tulajdonos-fõszerkesztõ- je lettem meghívva, amit ki- zárólag Harmath Istvánnak köszönhettem. Mégpedig azért, mert mint a Republi- kánus Párt Illinois állambeli magyar csoportjának alel- nöke, õ ajánlotta meghívá- somat a Republikánus Párt országos vezérkarának. „Barátja, F. I., igaz, tele vandiplomákkal,deazigazi véna apukájánál volt, õ csak a nõkrõl szeret írni…” Édesapámmal kapcsolat- ban – szóban és írásban – mársoktucatszormegvallot- tam, hogy sajnos, sem mint író,semmintember,mégár- nyéka sem lehettem! A kivé- telestehetségûapákgyerekei a legritkább esetben öröklik apjuk tehetségét! Nézzünkamagyariroda- lom és költészet halhatatlan magzataiból néhány példát. Petõfi Sándor Zoltán nevû fia és Arany János László fia elszomorítóan messze volt apa tehetségétõl. Karinthy Frigyes fia, Ferenc (Cini), bár tehetséges és sikeres író volt, de messze távol jártap- ja zsenialitásától. Mint én vagyok Édesapámétól! Magamról annyit, hogy 2000óta17könyvem(28ki- adásban) jelent meg Ma- gyarországon. Nincs egyet- len élõ magyar író, akinek ilyen rövid idõ alatt, akár csak megközelítõleg is eny- nyi új könyve jelent volna meg otthon. Említést érde- mel, hogy 17 könyvem kö- zött csak kettõ(!) szólt a nõkrõl. Tehát nem csak nõkrõl szoktam írni! „… F. I. elismeri, hogy 1985-ben Vörösváry úr a hóna alá nyúlt, és a Kanadai Magyarságban állandó heti rovatot adott neki…” Ilyet én soha nem „is- mertem” el, mert semmi okom nincs erre! Nekem 1985-ben sem anyagilag, sem irodalmilag nem kellett a hónom alá nyúlni! Ekkor már tíz éves írói-újságírói is- mertség és pálya állt mögöt- tem. A Kanadai Magyarság elsõ oldalán megjelenõ nagy karácsonyi novellát 1981-tõl én írtam, és cikkeim jelen- tek meg náluk, amelyeket az újságomból vettek át. Nem én mentem Vörös- váry úrhoz „ajánlkozni”, ha- nem õ adott rovatot, miután megtudta, hogy a Katolikus Magyarok Vasárnapjától ha- sonló ajánlatot kaptam. Büszke vagyok rá, hogy 1981-tõl a Kanadai Magyar- ságnak – emigrációnk legis- mertebbéslegsikeresebblap- jának – munkatársa lehetek! „… (Harmath István) bú- csújával azt reméltük, hogy valóban elmegy, és békén hagyja az újságot, hadd re- generálódjon és emelkedjen egy kicsit a nívója, de nem, hanem most Floridából fog- ja lõni a bakot.” Ezafloridaiéletajeleksze- rint rögeszméje „dr. Almassynak”. Szeretném in- formálni a levelet író hölgyet vagyurat,hogyazújságoktu- lajdonosaiésfõszerkesztõiaz olvasók visszajelzései alapján tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy melyik írójukat- újságírójukat szeretik (vagy nem szeretik) az Olvasók. Harmath István írásait pedig a nagy többség szereti nem- csak Chicagóban és az USA- ban,hanemKanadábanis! A Kanadai Magyarság megmentõjeéstulajdonosa, Aykler Béla úr kitûnõ üzlet- ember. Így jól tudja, hogy HarmathIstvánértékealap- nak(!), bárhol is éljen az USA-ban,ésírjahetirovatát. „Dr. Almassy” levelébõl kitûnik – még ha nem is dr. és nem is Almassy –, hogy iskolázott és bizonyára in- telligens személy. Ez külö- nösen érthetetlenné teszi, hogymiképpenlehetannyi- ra rosszindulatú és gyûlöl- ködõ, mint amit a barátom- nak írt és – elképesztõ valót- lanságokat tényként állító – levelével „demonstrált”!? Az õ íráskészségével és fantázi- ájával helye lenne valame- lyik magyar újságban. És akkor majd õt is gyaláznák, sértegetnék – álnév alatt írt, válaszcímet meg nem adó – levelekben a nyájas olvasói! * A fentiekkel 100%-osan nemcsakegyetértek,hanem vállalom is érte a teljes fele- lõsséget. Aykler Béla Kiadó Akkor még nem sejtette, hogy ez az utolsó reggele idehaza. Gogoly mondja a Bulyba Tárászban: „Bizonytalanazemberfi- ának jövõje. Úgy hullámzik az ember szeme elõtt, mint az õszi köd, mely a mocsár- bólfelszáll.Céltalanulrepül- nek fölötte verdesõ szár- nyakkal a madarak, és nem ismerik meg egymást. A ga- lamb nem ismeri meg az ölyvet,ésazölyvnemisme- ri meg a galambot, és senki sem tudja, milyen közel röpköd pusztulásához”. Szokásához híven, hét- kor fölkelt, megmosakodott, sfelvetterégi,szürkeszövet- szoknyáját a kék kockás blúzzal („az új holmit kí- mélnikell”),majdelõkészít- ve ebédhez a fasírozottnak való húst, így szólt: – Ráérek tizenegy felé el- kezdeni a fõzést. Ma nem olvasok (Benedek István Semmelweisrõl szóló köny- vénekaközepéntartott),tá- nyért akarok festeni. Így mondta, „akarok”, tisztán emlékszem. Mintha akarhatna valamit is az em- ber életében! Huszonöt érdekes, mo- dern rajzokkal díszített kerá- miatányér ékeskedett már ebédlõnk falán. 1981. január 29-én a huszonhatodikra ke- rültvolnasor;arraahuszon- hatodikra, amelynek festését karácsony óta halogatta. * Édesanyám tizenöt év óta minden esztendõ felét nálunk töltötte Luganóban. Nem akartam erõltetni vég- leges kijövetelét, mert tud- tam, mindig önálló életet él- vén, nehezen szakadna el Böszörményi úti lakásától, nehezen viselné el a függõ- ség, a kiszolgáltatottság álla- potát. Így viszont kétszer örült: egyszer, mikor kijött, és egyszer, mikor visszatért Budapestre. („Két hazát” adott neki a végzete.) Nálunk a családban, mindenkiben volt mûvészi hajlam – sokirányú változa- tokkal. Édesapám fiatalko- rában verseket írt, szépen hegedült, vidám estéken maga mellé rendelte a ci- gányt (minden prímást is- mert, keresztnevén szólított az országban) és érces, telt hangon énekelt. De festett, fényképezett is. Édesanyám rajzolt (ösz- szeállíthatnék egy „családi képtárat”!), a fotografálás pedig hivatása volt. Nem- csak pénzért, saját szórako- zására is mûvelte. (Erdélyi tájak, magas-tátrai zúzma- rás fák, jellegzetes göcseji parasztépületek… sorakoz- nak az albumokban!) Svájci tartózkodása alatt is festegetett. Eleinte olajjal, temperával, aztán rákapott a kerámiatányérokra. Óriási fantáziája volt! Nem köl- csönzött motívumokat se- honnan, nem ismételte ön- magát. Mindig nagy lelkese- déssel, belemerüléssel dol- gozott. Amíg el nem készült valamivel, nem kezdett másba. – Nem szabad hozzá- szokni ahhoz, hogy az em- beradolgaitfélbehagyja,fél- retegye! A tányérokat aztán elvit- tük kiégetni a norancói mû- helybe.Izgalommalvártaaz eredményt. (Sajnos, a csa- lád nem érezte át ezt a lelki- állapotot. Az annyira áhított elismerõ szavak legtöbb- szörelmaradtak.Szerencsé- re, a házunkba tévedõ ide- genek gyakran rácsodálkoz- tak a falakat díszítõ, érdekes kerámiákra.) * – Ma nem olvasok. Tá- nyértakarokfesteni–mond- tajanuár29-ereggelén,hatá- rozottan, eltökélten. Én éppen a Malpensata palotába készültem, hogy 300 képbõl álló, nagy ma- gyar jubileumi tárlatunkon elvégezzem az utolsó simí- tásokat. A kabátomat vettem, mi- korAnyulezökkentazebéd- lõszékre: – Rosszul érzem magam. Szívgörcsöm van! A kiállítás rendezését ba- rátaimra bízva, azonnal be- vittem a közeli Olasz Kór- házba. Azért oda, mert Gyimesy Jutkával, a rönt- genasszisztenssel legalább tudott magyarul beszélni. (A németben, olaszban, franciában, Svájc hivatalos nyelveiben nem vitte sokra. Igaz, nem is törte magát.) Az orvosok hamar kide- rítették, hogy egy leszakadt vérrög eltorlaszolt a lábában egy eret. Tárlatunk megnyitásá- nak idején, január 30-án es- te operálták; akkor, amikor olasznyelvûbeszédetkellett mondanom a megjelent vá- rosi elõkelõségek üdvözlé- sére, s utána mosolygósan végigcsevegni egy díszva- csorát. (Az orvos, aki foglalko- zott vele, homlokon csókol- taazoperációelõtt,amitké- sõbb hálásan emlegetett. Néha egy emberi gesztus nagyon sokat ér!) * Másnap nagyon rosszul volt. Bementünk hozzá az „intenzív osztályra”, papot hívtunkaSzentTeréztemp- lomból (az kicsit megnyug- tatta), s egyenként el is bú- csúztunk tõle. Nagylány-unokáinak fõ- leg azt kötötte a lelkükre: vi- gyázzanak, kihez mennek feleségül, mert a házasság életre szóló választás! Beszéltem olasz házior- vosunkkal, Beretta-Picco- lival. – Ne felejtse el, hogy édesanyja húsz év óta sú- lyos szívbeteg! Nem tudom semmi jóval biztatni. Magyarorvosbarátaimis tétováztak: – Az ilyesmi, ha egyszer elkezdõdött, bármi- kor folytatódhat! Anyu azonban jobban lett, és néhány napi intenzív kezelés után, áttették egy rendes kórházi szobába. Csak a csuklójához rögzített szõlõcukorcsõ miatt pa- naszkodott (puffadt, kék lett a keze) és az állandó fekvést viselte egyre türelmetleneb- bül:–Hahazamegyek,soha többénemfekszemle!Csak üldögélni fogok. A magány, az elhagya- tottságérzéseiskínozta,no- ha bementem hozzá két- szer naponta, és Jutka is meglátogatta, valahányszor akadt egy kis szabad ideje. – A budapesti klinikán jobb volt! Itt süketnémának érzem magam. Bosszantotta, hogy fül- bevalóját nem engedték visszaakasztani a fülébe, s nem adták rá saját hálóin- gét. Nem akarok szemrehá- nyást tenni, de utólag úgy érzem, tárgyként kezelték. (Ez a modern, nagy techni- kai felkészültséggel rendel- kezõgyógyintézetekárnyol- dala!) Sikerült kihúznia mind- nyájunk számára keserve- sen hosszú két hetet! Hol jobban volt, hol rosszabbul, de azt mégsem vártam, hogy végképp magunkra hagy bennünket. Február 13-án, pénteken spenótotvittembeneki.Azt mondták, nem akar semmit enni. Gondoltam, a hazai ízek meghozzák az étvá- gyát. Délután bement hozzá Sophie lányom, de Ágnes, a kisebbik unoka után érdek- lõdött: – Mikor jön haza Fribourgból? – Hónap végén. – Akkor én már a temetõ- ben leszek – mondta tárgyi- lagos hangon. Pedig jobban volt, s a fõ- orvossalmáraztlatolgattuk, hogy hétfõn hazaviszem. Szombaton, 14-én fáradt- ságról panaszkodott. Min- den belediktált kanál étel után leragadt a szeme. Sírva próbáltam életre pofozgatni. Délután azonban már ez sem sikerült. – Fáj valamid? – Nem, csak nagyon ál- mos vagyok – motyogta. Jó darabig ott üldögéltem az ágya szélén. Aztán gon- doltam, hazaszaladok va- csorát fõzni a családomnak, s utána visszajövök. Alig léptem be lakásunk ajtaján, csöngött a telefon. A kórházból hívtak: Édes- anyám este 8, 40-kor csön- desen átszenderedett a má- sik világba. A ravatalon sima, derûs volt az arca. * Nyomasztó csönd. Nem bírom elhinni, elfo- gadni, hogy nincs többé. Cipõi, ruhái a megszo- kotthelyükön.Afiókbanott a kopott magyar kártya is, mellyel pasziánszozott, melynek segítségével, csalá- di hagyományként, meg tudta jósolni a „jövendõt”. Mikor lesz lelkierõm mindezt átválogatni, össze- rendezni? A falra, a huszonöt tá- nyér koszorújába, fölakasz- tottam múlt nyári fényké- pét: a tóparti kávéház, a La Lanchetta teraszán üldögél, aranyos esti fényben. Fülemben cseng a hang- ja: – A halálból sem szabad tragédiát csinálni! Mind- nyájan odamegyünk, de nem indulhatunk el egy- szerre! MiótaAnyunincs,azíró- asztalán lévõ ibolya, amely mindig tele volt nagy, lila vi- rágokkal, csak szomorú, zöld leveleket hajt... KULTÚRA – 7. oldal2013. szeptember 14. – 38. szám – AMERIKA, ÓH... Ifj. Fekete István HUSZONÖT TÁNYÉR – Édesanyám emlékére – Saáry Éva Kertész János professzorra figyel Hollywood Mitől sikeres a mozifilm? Magyar tudóstól kérhet- nek tanácsot ezután a ho- llywoodi filmproducerek. Kertész János fizikus és há- lózatkutató, a Közép-euró- pai Egyetem professzora – az Oxford Universityn és a Budapesti Mûszaki Egyete- men dolgozó társaival, Taha Yasserivel és Mestyán Mártonnal – olyan mód- szert dolgozott ki, amely- lyel megjósolható egy mo- zifilm sikere. Elsõre nem tûnik nagy ördöngösségnek az ügy: a film angol Wikipedia-oldala körüli aktivitás alapján elég pontosan fel tudják becsül- ni, mekkora bevételre szá- míthat a gyártó az elsõ hét végén. Ám a módszer nem ennyire egyszerû, az ered- ményhez bonyolult mate- matikai képletek és egyen- letek kellenek. A módszer kidolgozásá- hoz 312 film angol nyelvû Wikipedia-oldalát és ameri- kai bevételi adatait vették alapul. – Korábban a Twitter- aktivitás alapján is próbál- ták már elõre jelezni a bevé- teli adatokat. De míg itt egy- egy téma csak néhány na- pig pörög, addig a Wikipedián hosszabb ciklu- sokat lehet megvizsgálni, így korábban jósolható a si- keresség – magyarázta a módszer lényegét Kertész János.Aprofesszorelárulta: a sikereket nagyobb pontos- sággal látják elõre, a buká- sokat nem mindig tudják eléggé meghatározni. Nagy Károly dédunokája emelte a palotát Zalaváron lakott a király A zalavári régészeti ása- tásokon olyan palota alap- falai bukkantak elõ, amelynek formája, szab- ványai megfelelnek a kele- ti frank épületeknek – kö- zölte a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója az ásatások helyszínén. Csorba László szerint ez azt bizonyítja, hogy Mosaburg (Mocsárvár) a Keleti Frank Birodalom legkeletibb központja volt, a környék civilizációja be- lesimul a korabeli Európa egyik legjelentõsebb hatal- mi alakulatába. A régészeti ásatásokat vezetõ Szõke Béla Miklós el- mondta: a Zalavár-Várszi- geten emelt palotát Arnold király – Nagy Károly (742- 814) dédunokája – a 880-as években építette. A király többször megfordult Mosa- burgban, ezért rangjának megfelelõ szállást kellett számára biztosítani. A régészeti leletek mel- lett írásos dokumentumok igazolják, hogy a reprezen- tatív épület a lakhelye volt; a 880-as évek végén Arnold király adományleveleket adott ki, amelyek a mai na- pig megmaradtak. A ponto- san keltezett okleveleken a kiállítás helyeként Mosa- burgot tüntetették fel, egy alkalommal pedig királyi városként említik. Kertész János

×