Amikor a baloldal a népe ellen fordul

174 views

Published on

Published in: News & Politics
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
174
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
2
Actions
Shares
0
Downloads
1
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Amikor a baloldal a népe ellen fordul

  1. 1. K Ö Z É L E T 2014. február 1. – 5. szám – AMERIKAI KRÓNIKA Harmath István Amikor a baloldal a népe ellen fordul Talán nem is kellene többet foglalkoznom az április 6-án sorra kerülõ magyar választással, a legutóbbi számban írtam ezzel kapcsolatban eleget. Igaz, a választási témából fõként a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazati joga érdekelt, ami azért érthetõ, mert magam is közéjük tartozom. Sokan azt gondolhatják, hogy az Észak-Amerikában élõ magyar választók szavazatainak nagy része a jelenlegi kormánypártot fogja támogatni. Természetesen ez egyáltalán nem biztos, hiszen itt megszoktuk a demokráciát, és a választásokon van, hogy a republikánusokat, máskor a demokratákat támogatjuk voksunkkal. Az viszont tény, hogy az 1956-os emigránsok többsége nem felejti el a szocialisták elõdeinek múltbéli bûneit, és remélhetõleg, velem együtt a jelenleg hatalmon lévõ Fidesz-KDNP koalícióra adják szavazatukat áprilisban. Az ismerõseim között vannak néhányan, akik nem tartják helyénvalónak, hogy a külföldön élõ magyar állampolgárok is szavazzanak, mondván, aki nem fizeti ott az adót, és nem viseli a szavazata következményeit, azokat nem illeti a választáson való részvétel joga sem. A válaszom az ilyen véleményekre, hogy csak egyfajta állampolgár van, az, aki szavazati joggal rendelkezik. Magyarország mellett számos olyan államok vannak az Az egyesült magyar baloldal vezetõi (balról): Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor Európai Unióban, amelyek állampolgárai részt vehetnek az országos választásokon, bárhol is élnek a világon. Az angol nyelvet beszélõ államokra – USA, Kanada, Ausztrália – is az a jellemzõ, hogy minden állampolgárnak joga van részt venni a szavazásokon. A legutóbbi számba készült cikkem írása vége felé jártam, amikor érkezett az a hír, hogy az ellenzék vezetõi megegyeztek egymással. Az összekapcsolódás sokak szerint várható volt, bár az ellenzék vezetõitõl több olyan nyilatkozatokat lehetet olvasni, ami az egységet, egyesülést kétségessé, talán inkább lehetetlenné tenné. Azután jött a hír, az ellenzéki pártok egységesen indulnak, még a miniszterelnök személyérõl is megegyeztek, a legfontosabb számukra az Orbánkormány leváltása. Így bízzon az ember a politikusokban. A négy párt vezetõi a bejelentését követõ sajtókonferencián a nyilvánosság elé álltak, a miniszterelnök-jelölt az MSZP-s országgyûlési képviselõ, Mesterházy Attila lett. Mellette az Együtt-PM-bõl Bajnai Gordon, a Demokratikus Koalícióból Gyurcsány Ferenc, végül a Liberális Párt részérõl Fodor Gábor voltak porondon. Hogy az utóbbi miként került a képbe, nem tudom, hiszen távol élek Magyarországtól, csak az internet híreibõl értesülök a politikai eseményekrõl, és Fodor Gábor neve évek óta nem szerepelt a hírekben. Rajtuk kívül volt egy ötödik személy, Szabó Tí- mea, aki a PM (Párbeszéd Magyarországért) párt társelnöke, õ feltételezhetõen azért került a képbe, mert az urak úgy gondolták, jó lesz egy hölgy is a csapatban. Így talán elfogadhatóbbak lesznek a választóknak. Szabó Tímea nevét soha nem hallottam, igaz, Chicagóban és most Las Vegasban, az egy-két Amerikában megjelenõ magyar nyelvû újságon kívül kizárólag az interneten keresztül értesülök az otthoni politikai hírekrõl. Szabó Tímea nevével eddig nem találkoztam. Most viszont azt olvastam róla, hogy a liberális zöldeket képviselte, emellett jobbikos férje volt, akitõl közös gyermekük van. Természetesen már elváltak, a tûz és víz egykönynyen nem fér meg egymás mellett sokáig. Szerintem, a többi egybegyûlt és összefogott kényszerû „házassága” sem lesz hosszú életû. Bár ki tudja, a politikában, minden elképzelhetõ. Ahogy elnézem a fent említett egyesült pártvezetõkrõl készült fotót, rádöbbentem, az utóbbi négy év alatt nem sokat változott a kép a magyar politika baloldalán. Új név a fent említetteken kívül a számomra az eddig ismeretlen Szabó Tímea lett, aki távolléte miatt nem volt a képen. A fotót nézve azonnal az a You Tube-felvétel jutott eszembe, amelyet az egyik barátom küldött át hozzám e-mailen. Az ominózus felvétel 2009 áprilisában készült az MSZP székházában, miután Gyurcsány Ferenc lemon- dott a miniszterelnök posztjáról, és helyére Bajnai Gordont választotta a párt közgyûlése. A dobogón állók, közöttük Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila, akkor örömükben, lelkesen az Internacionálét énekelték! Nem a magyar Himnuszt, hanem az Internacionálét, amely 1944 októberéig a Szovjetunió himnusza volt! A díszes felvétel mind a mai napig megtalálható a You Tube-on. Errõl már írtam a múltban is, olvasóim közül többen kétségbe vonták állításomat, de felhívtam a figyelmüket, hogy klikkeljenek rá a magyar Google-ra, és írják be az Internacionálé szót. A következõ szöveget lehet olvasni: „Az Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dala. Az eredeti francia szöveget Eugéne Pottier írta 1871-ben, zenéjét Pierre Degeyter szerezte 1888-ban. Az Internacionálét lefordították a világ legtöbb nyelvére. Magyarra Bresztkovsky Ernõ ültette át 1904-ben. Az orosz változat a Szovjetunió nemzeti himnusza volt 1944-ig.” Baráti viták alatt sokan azt mondták, hogy az Internacionálé a szervezett magyar munkások indulója volt. Ez nem igaz. Az 1930-as években, a Horthy-rendszerben a szervezett magyar munkások nem énekelték a szovjet himnuszt. A munkásmozgalomban a Marseillaise-t énekelték, magyar szöveggel, a francia himnusz dallamára. Csizmadia Sándor munkásköltõ Nem lesz a tõke úr mirajtunk... kezdetû szövege volt a legismertebb, ezt a dalt énekelték a szakszervezetek tagjai, valamint a munkáskórusok is. 1957 júniusában, Párizsban, a Sorbonne egyetem elõtt vettünk részt tüntetésen, amelyet többek között a Párizsi Hungária emigráns focicsapat két játékosa szervezett, amikor Kádár János gyilkos bírósága halálra ítélte Gáli József és Ober- sovszky Gyula újságírókat. A két fiatal magyar focista az egyetemen tudta meg a tiltakozás idõpontját, és ezzel egy idõben szervezték meg a Párizsban élõ fiatal magyar menekültek tüntetését. Jómagam életem folyamán mindig a focisták között voltam, Párizsban is így szereztem tudomást a tüntetésrõl. Gáli József és Obersovszky Gyula az elsõ fokon lezajlott tárgyalásán, amelyben a két író és újságíró ügyét a súlyosabb fokú Tóth Ilona peréhez csatolták, a bíróság enyhe, rövid terjedelmû börtönbüntetést szabott ki a vádlottakra. Másodfokon az ügyész súlyosbítást kért, és a bíróság mindkettõjüket halálos ítélettel sújtotta. A világ közvéleménye az igazságtalan ítélet hírére felhördült, és Párizsban ekkor került sor a Sorbonne elõtti tüntetésre, amelyen magam is részt vettem. Emlékezetem szerint egyetemi tanárok és diákvezetõk tartottak rövid szónoklatokat francia nyelven, de ezekbõl mi, magyarok egy szót sem értettünk. A beszédek végén a tömeg a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelte, a diákok franciául, míg mi a – fent említett – magyar szöveget. Az éneklés után a francia diákok jöttek, és megöleltek minket, nem tudtak hinni a szemüknek, amikor látták, hogy mi is velük együtt daloltuk a francia himnuszt. Az ölelkezés után a párizsi rendõrség csapata falanxként sorakozva jött felénk, és kiszorítottak minket a térrõl. Úgy emlékszem, egy metróállomáshoz menekültünk, szeret- Obersovszky Gyula 1957-ben, a kádári bíróság elõtt tünk volna a magyar vagy a szovjet nagykövetség elé menni, ott folytatni a demonstrációt, de senki sem ismerte az odavezetõ utat. Így dolgavégezetlenül hazamentünk. Itt a haza szó helytelen, hiszen hazánk messze volt, inkább úgy helyes, hogy a lakásunkra mentünk. Gáli József és Obersovszky Gyula ítéletét a Ká- – 9. oldal dár-bíróság életfogytiglanra enyhítette, azonban a két ártatlanul elítélt újságíró további éveket töltött a fegyházban. Gáli 1961-ben, Obersovszky 1963-ban közkegyelemmel szabadult a börtönbõl. A két igazságtalanul elítélt újságíró életének történetéhez hozzátartozna a halálos ítélet megváltoztatásának oka. Volt-e szerepe a kegyelem kimondásához a párizsi diáktüntetésnek? Erre a kérdésre senki nem tudott eddig a választ adni. Feltételezem, hogy nem, valami egészen más oka lehetett. Az emberi érzelem, jóindulat távol állt akkoriban az ország vezetõitõl. Kommunista-fasiszták voltak a párt és a bíróság vezetõi, akiket egy vagy több halálos ítélet nem befolyásolt. Terrorral kormányozták Magyarországot. Soha nem szabad elfelejteni a bûneiket, nem érzõ emberek voltak Kádárék, hanem gyilkos gazemberek! A rendszerváltás után a Nádor utcában, talán Bocskay József irodájában találkoztam Obersovszky Gyulával, aki ott, tõlem tudta meg a párizsi tüntetést. Teljesen elérzékenyült, megölelt, és megköszönte, amit érte és barátjáért, sorstársáért tettünk. Pedig nem ismertük egymást, Gáli és Obersovszky nevét se hallottuk a tüntetés elõtt, de nem ez volt a fontos: az igazságért tüntettünk a francia srácokkal együtt. Tóth Ilonka neve sokkal ismertebb volt, 1969-ben Chicagóban, a Montrose Avenue-n a helyi Szabadságharcos Szövetség bérelt egy helyiséget. A nevét a kivégzett medikáról, Tóth Ilonáról kapta. Amint a történet végéhez érkeztem, látom, hogy az elején elkezdett téma helyett a folytatást egészen másról írtam. Nem tudom, hogy ezt az öregkori hülyülés, vagy csak egyszerûen a mesélõkészségem idézte elõ, mindegy, majd hallok az olvasóimtól, akik általában elviselik a történeteimet. Amennyiben problémáik vannak, akkor majd írnak. Általában dicsérõ leveleket kapok, azokat nem szoktam közölni, bármennyire is jólesnek és kedvesek számomra. Kritizálni a feleségem szokott, aki keményen sérelmezi az általa helytelennek talált dolgokat. 56 éve vagyunk házasok, tõle kritika és dicséret egyformán elfogadható.

×