1. 1
Thun Éva
A szexuális zaklatás mint társadalmi jelenség
(Belügyi Szemle, 2000. 4-5. szám, 14-23. old.)
A szexuális zaklatás jelenségének társadalmi háttere
A szexuális zaklatás az angol-szász kultúrából és nyelvből nemrégen átvett szófordulat.
Jelentését a magyar társadalmi viszonyok közegében nem sok alkalmunk volt még megvitatni,
hiszen a közéleti vélemények a jelenséget magát általában leszűkített módón értelmezi (a
szexuális erőszak fizikális aktusa leírásaként). A jogi és politikai társadalomirányításban sem
tárgyaltak még róla.
Bár kísérlet történt arra, hogy a szexuális zaklatás a jog által is leírt és ezért büntethető
cselekménnyé váljon, de az 1992-ben, Bükky Dorottya és Matyi László képviselők által
beadott törvényjavaslatot a parlament nem vette napirendre, s azóta a téma nem is került az
Országgyűlés elé.
Ez a helyzet számos kérdés feltevésére ad alkalmat. Azt gondolhatnánk, ha annyira
nincsen előtérben a problémakör, akkor valószínűleg nem is lehet jelentős, sokakat érintő
tipikus társadalmi kérdés, így nem is szükséges törvényeket és jogi formákat rendelni hozzá.
A szexuális zaklatás talán csak a nyugati divatok részeként behozott posztmodern társadalmi
„árucikk”, az emancipáció követelését túlzásba vivő nők által felnagyított eset, amely a
magyar férfi-nő viszonyokra nem jellemző. De vajon hogyan tudhatjuk meg, hogy így van-e
ez? Nem lehetséges-e az a feltevés, hogy bár a megfogalmazása némileg még bizonytalan, de
a szexuális zaklatás mégis jelen van a mindennapokban, csak a közbeszéd és a politika
bagatellizálja, illetve ítéli társadalmilag lényegtelennek. Csakúgy, mint a munkahelyi
diszkrimináció számos további esetét.
Általában igen kevés, a mindennapokat érintő társadalmi problémát beszélünk meg a
közéleti és politikai színterén is. A „szőnyeg alá söprés”, a „tiszta szoba tartásának”
hagyománya még mindig erősebb a nyílt vita és konfliktus vállalásánál, a megoldásra való
törekvésnél, különösen, ha az „csak” az állampolgárok napi életvezetési, demokratikus
vélemény-nyilvánítási és döntéshozatali igényét érinti, nem is beszélve a nő állampolgárok
gondjairól. A nagypolitika mindenhatóságának általános vélelme is nehezíti a társadalmi
problémák felvetését és megbeszélését, valamint az is, hogy a civil szférának még nincs kellő
ereje és tapasztalata a közéletiségben az igények és problémák megfogalmazásában.

2. 2
Ezért gyaníthatjuk, hogy a szexuális zaklatás jelensége bizony létezik a magyar
társadalomban és kultúrában is. Csak a közvéleménybe, a társadalomról való diskurzusok
körébe még nem került be problémafelvetésként - ahogyan általában a nők társadalmi
problémáinak kérdésköre sem. A nők társadalmi helyzetének alapos és széleskörű elemzésére
sem került még sor. Még mindig uralkodó kommunikációs módnak látszik sok-sok, a nőket
érintő probléma láthatatlanságba süllyesztése vagy erősen ideologikus kezelése (lásd a
magzatvédelmi törvény újratárgyalása). Ahelyett, hogy tényfeltáró módon és főként
pártpolitika-mentesen a problémafelvetések nyomán - a demokratikus gyakorlatnak
megfelelően, az állampolgárok/nők igényeit és érdekeit figyelembe véve - megoldási
javaslatok születnének, inkább az a nézőpont az elterjedtebb, hogy a nők problémái főként a
magánélet szférájába tartoznak és ezért azon a szinten, egyéni módokon kell és lehet azokra
megoldást keresni.
Ehhez járul még az a cinizmusba hajló hamis közéleti megközelítési mód, miszerint
amelyik probléma nem jár anyagi-vagyoni kárral, az nem is igazán az, mindössze túlérzékeny
állampolgárok kicsinyessége, vagy (például a szexuális zaklatás esetében) önző és
elkényeztetett nők „hisztizése”.
A társadalom hatalmi hierarchiája és a nők alárendelt szerepe
A 70-es években a nyugati feminizmus második hullámának megjelenése és elterjedése
megteremtette a lehetőséget arra, hogy a társadalmi kérdéseket és problémákat emberi jogi
szempontokból értékeljék. A feminista kultúrantropológusok és a feminista tudományelmélet
szakértői szisztematikusan, a társadalom és kultúra minden pontját érintve kezdték a nők
szempontjából elemezni a társadalmi jelenségeket. Ekkor alakították ki azt a társadalom-
szemléleti módot, amely azt hangsúlyozza, hogy az ember a magánéletében és magánéletével
is politizál. Ennek a társadalom analízisnek Millett (1971) volt egyik első megfogalmazója
Sexual politics című könyvében. A feminista társadalomelemzők kritikával illették a közélet
és magánélet mesterséges elválasztását, az állítva, hogy különösen a nők helyzetében a
domináns társadalmi viselkedés ezt a két szférát egyirányúan átjárhatónak tekinti, azaz a
közszféra beleszól a nők magánéletébe, vagy magánemberként kezeli őket a közszférában,
ahol pedig például munkavállalóként, szakemberekként vannak jelen.
A közszféra és magánszféra elválasztása a patriarchális kultúra számára kényelmes és
hasznos, de a társadalmi tereknek olyan mesterséges felosztását eredményezi, melyben a nő a
„természetesen” neki illő magánszférát mondhatja csak sajátjának: az ő feladata a

3. 3
gondoskodás és a szeretet. A biológiai alapokra utaló társadalomfelosztás a nőket olyan függő
és alávetett társadalmi státuszba helyezi, amelyben mindenféle tevékenységükben
kiszolgáltatottjai a férfiaknak. Hisz a magánszférában végzett munka, a háztartásvezetés, a
gyermekgondozás nem minősül keresőtevékenységnek, termelőtevékenységnek. Ugyanakkor
a társadalomban való érvényesülés terén ma már - a fogyasztói társadalom és globális
gazdaság világában - az anyagi javak áltáli meghatározottság a döntő.
Másrészt azonban a korszerű világ nemzetközi törvényei (lásd ENSZ-egyezmények és
európai uniós irányelvek) hangsúlyozzák, hogy az emberi jogok princípiumain alapulva az
esélyegyenlőség politikáját kell előtérne helyezni, vagyis az állam és társadalom ugyanazokat
a lehetőségeket kellene hogy kínálja a nőknek és a férfiaknak egy modern demokráciában.
A társadalmi probléma keletkezése
A feminista értelmezés szerint olyan jelenség válik társadalmi problémává, amely valamilyen
módon konfliktusba kerül és érzékenyen érinti a hatalom, a befolyásgyakorlás, a kulturális
reprezentáció, norma, ideológia, köreit - azaz a társadalomban uralkodó hatalmi viszonyok
szerkezetének továbbvitelét, fenntarthatóságát kezdi ki vagy veszélyezteti. Fontos lehet
azonban megvizsgálni, milyenek azok az értékek, melyek a hatalomi státuszt legitimálják, és
elfogadottá teszik az uralmi és alávetett, hierarchikus társadalmi viszonyokat a különböző
társadalmi csoportok között. Azaz mi teremtette meg és viszi tovább azt a kulturális tőkét,
amelynek birtokában a társadalmi környezet résztvevői elfogadják azokat az emberi
viselkedéseket, morális és etikai értékeket, amelyeket a legitim hatalmi pozícióban lévők
képviselnek és gyakorolnak (Bourdieu, 1994). S bár a politizáló társadalom-leírás szerint a
kulturális tőke birtoklása vagy nem birtoklása nem lehet hatással a társadalom demokratikus
működésére, mégis befolyásai könnyedén azonosíthatóak az etnika kisebbségek, különböző
vagyoni helyzetűek, de a férfiak és nők között húzódó különböző társadalmi értékek és erők
mentén is.
Számos szociológiai tanulmány írja le a társadalom hierarchikus strukturáltságát,
rétegződését, valamint azt is, hogy mi a társadalmilag preferált tevékenységi és viselkedési
mód. A tradicionális szociológia objektivitásra való törekvése azonban nem engedi feltenni a
miért kérdését. Azt, hogy miért az adott értékek és viselkedési módok válnak dominánssá, a
közvélekedések által követendővé. Azaz nem jutunk el azoknak a hatalmi viszonyokat az
elemzéséhez, amelyek a társadalmi osztályok, rétegek, csoportok között húzódnak. Nem
mélyülünk el azoknak a tradicionális ideológiáknak a vizsgálatában sem, amelyek elfogadása

4. 4
és helyeslése mintegy sztereotípiaként, mítoszok módjára beépül vélekedéseinkbe és
viselkedésünkbe, másokkal szembeni elvárásainkba. Nem vizsgáljuk, kik és hogyan tartják
fenn és működtetik a társadalmi hatalmi viszonyokat és struktúrákat.
A patriarchális kultúra olyan ideológiák és mítoszok tömkelegét foglalja magában,
melyek azt erősítik, hogy a férfiak vélekedési mintái, tulajdonságai és cselekedetei képezik a
társadalmi normát és mércét (Fraser, 1997). Ezért ebben a világban a női tulajdonságoknak,
tapasztalatoknak nincs érvényességi körük, helyük és kifejezési lehetőségeik. (Vagy
legalábbis ez értékcsökkent és nem releváns a közéleti színtereken.)
A nőszempontú kritikus társadalomelemzés
A nőszempontú társadalomelemzés kritikus módon elszakad a hogyan leírásától, és a férfiak
és nők közötti hatalmi viszonyok elemzése során választ keres arra, milyen érdekei működnek
a patriarchális berendezkedésű kultúrának akkor, amikor például a szexuális zaklatás
jelenségét igen egysíkúan szándékozik csak magyarázni, az ösztönös biológiai szükségletek
felülkerekedésével a tudatos emberin és társadalmin. A feminista társadalomelemzés felhívja
a figyelmet arra, hogy a társadalmi hatalom gyakorlói, a szexista társadalmi berendezkedésen
belül, a társadalmi nemekkel manipulálva, de különösen a női elvárt szerepeket manipulálva
szeretnék elterelni arról a figyelmet, hogy egy biológián kívüli kulturális-társadalmi gyökerű
hatalmi formát indokolnak és magyaráznak - a férfiuralmat -. a nők szexualitásának
torzításával, a nők szexuális tárggyá degradálásával (Stanko, 1985).
A női szempontú társadalomértelmezés és -elemzés szerint a férfi szempontú
ideológiának - amelynek alapja a férfiak dominanciája, hatalmi pozíciók elfoglalása -
strukturálisan tanult túlélési érdeke, hogy a nők alávetettségét és alárendeltségét fenntartsa.
Ezért az olyan ideológiákat támogatja és szocializálja, amely a férfi-nő viszonyt a
szubjektum-objektum viszony formájában konzerválja.
Ennek a viszonynak a fenntartására a patriarchális társadalom sokféle magyarázatot
szolgáltat, kezdve a nők biológiai funkciójukból eredő kisebb, rosszabb, gyengébb voltuk
emlegetésétől a gáláns lovagi védelmező ürügyön át a fizikai erőszak szükségességének
mítoszáig. Katherine MacKinnon (1982) igen nyílt és erős szavakkal írja le a hagyományos
társdalom nőkön való „csendőrködésének” jelenségét:
„A szexuális erőszak mintegy a szociális kontroll hatalmi eszközéül szolgál, a nőkön
való „csendőrködés” eszközéül. A férfiak és nőkkel való viselkedésmódjaiban sok a
rendőrség tevékenységeivel való hasonlóság fedezhető fel, amennyiben a megfigyelés,
ellenőrzés alatt tartás, elkülönítés és vád eszközeivel élnek. Az állam bizonyos
intézményei is, de a közvélemény is elvégezi ezeket a feladatokat, amennyiben

5. 5
meghatározza az elvárt vagy elfogadható viselkedési formákat nők és férfiak számára.
A nők számára korlátokat állít fel, sőt megnevezi a nők közül kik lehetnek a férfi
szexuális agresszió legitim/elfogadható célpontjai [lásd prostitúció]. Az állam nem
más, mint a férfiak nők feletti uralkodásának intézményesített végrehajtója.”
Ez a hatalomfenntartó folyamat azonban a nők aktív részvételét is magában foglalja,
pontosan érzelmeikre és gondoskodó tulajdonságaikra apellálva. Foucault (1996) szerint az
alávetett szerepben lévők a társadalom szerkezetébe csak akkor fogadtatnak be, ha saját
választásként vagy jóleső helyzetként élik meg alávetettségüket és tárgyszerű/eszközszerű
szerepüket, azaz interiorizálják, saját személyiségük részeként fogadják el azt. A női szerep
objektumként kezelt voltára kiváló példa az, hogy a női személyiségnek nincs szélsőségek
nélküli leírása, a nő vagy démoni, ördögi boszorka, titokzatos csábító, vagy jóindulatú,
segítőkész, ártatlan és szeretetreméltó anya, de önérvényes és saját maga által kialakított
személyiséggel rendelkező nő nem illik a társadalmi-kulturális képbe.
A szexuális zaklatás mint a hatalom gyakorlásának eszköze
A szexuális zaklatás eszközével élő férfiak képesek minden módot/helyzetet arra felhasználni,
hogy felsőbbrendűségüket igazolják a nők eltárgyiasításán keresztül. Azt lehetne mondani,
hogy a szexuális zaklatás egy olyan társadalmi kulturális termék, amely a férfiak „szexualitás
által színezett szemüvegén” keresztül látja a társadalom női felét és akarja saját érdekeit
szolgálva formálni és befolyásolni őket. Tehát a nők magánéleti szférájába való beavatkozása
által, amely azonban a már említett másik értelmezési keretben a nő egyetlen érvényes
társadalmi területe is. A kommunikáció egyirányú és nem konszenzusos megbeszélésen
alapul, hanem erőszakon, a hatalom módszereivel. Ekkor az történik, hogy a hagyományos
szerepet magáénak valló férfi az e szemüvegen átszűrt szimbolikus képként képzelt nőkkel
kommunikál, nem pedig a valóságos hús-vér nőkkel lép interakcióba. Erre számos erősen
szocializáló erejű mintát is láthat - a szex-tárgy kép jelenséget használja a média világa és a
pornográfia igen vitatott legitimitású jelenléte is, de ide sorolható a prostitúció jelensége is.
Ezek mindegyike a patriarchális berendezkedésű társdalom férfi dominanciájának
kifejeződése a nőkön elkövetett erőszakon keresztül.
Ezért a szexuális zaklatás nem csak bizonyos környezethez vagy helyzethez kötődik
(lásd például az utcai, munkahelyi, köznapi szűkített értelmezés), hanem potenciálisan jelen
van minden férfiak és nők közötti szociális interakcióban. A szexuális zaklatás módszere
különösen akkor lép a színre, mikor az adott szituációban szereplő nő valóságértelmezése,
valóságképe, identitásértelmezése elég erős ahhoz, hogy megfogalmazódjon szavakban vagy

6. 6
tettekben. Ez az önérvényesítés mintegy meghazudtolja a nő elvár szerep szerint való
viselkedését - azaz a valóságos és a szimbolikusan elvárt között konfliktus keletkezik. A
férfiak valóságképe okkal a patriarchális, férfidominanciájú világkép, ha ehhez egy nő nem
alkalmazkodik, ha saját, női szempontú értékeit képviseli (a férfiszempontból nézve
öntörvényű módón megsérti vagy nem ismeri el a férfi hatalmi dominanciáját), akkor a
legtöbb férfi kísérletet fog tenni arra, hogy a status quót visszaállítsa, hisz azt tartja magától
értetődőnek, normatívnak és „természetesnek”.
A nők helyének kijelölése a patriarchális valóságban/világnézetben
A patriarchális kulturális valóság a mindennapi cselekedetekben a nőknek a számukra kijelölt
helyen tartását gyakran a nők szexualitásának manipulációján keresztül éri el. A női
szexualitására való folyamatos célzással: a testi megjelenésre utalás, a verbális flört, testi
érintés, az öltözködés, divat elvárásai, a külsőségek hangsúlyozása, a termékenység
irányításának igénye, stb. Sőt, a női szexualitásnak a férfi szexualitáson keresztül való
értelmezésével, amennyiben az is a férfivágyak kielégítésére szolgál.
Ezért jelenhetik meg tehát egy személyes konfliktusban is a szexuális zaklatás. Ebből a
világnézetből a patriarchális hagyományok alapján az következik, hogy a nők nyilvánvalóan
és jogosan lehetnek potenciális szex-tárgyak, velük szemben természetes viselkedési mód a
szexuális zaklatás elemeit hordozó viselkedés. Hiszen ez csak mintegy arra jó gyakorlat, hogy
emlékeztesse a nőket arra, hol is a helyük a társadalmi hierarchiában. Ezért az
„odafigyelésért” cserébe a nőnek még hálát, odaadást és szexuális szolgáltatásokat is illene
adnia, mintegy így elfogadva a férfi „tanítását”. Sőt még kitűntetett figyelem, érzelem és
odafordulás is járna a zaklatónak, hisz ez a férfiak és nők közötti „természetes” viselkedés. A
férfi ilyetén figyelmével mintegy magához emeli a nőt, egy rangsorba helyezi magával. Így
hangzik a mítoszok érve - a lovagiassági érv.
A női szubjektum mint kihívás
Természetesen a nők viszont úgy élik meg saját valóságukat mint szubjektumok - azaz saját
érvényességük, tapasztalataik, mondanivalójuk és akaratuk van. Az öntudatos, stabil
identitással rendelkező nők, személyiségüket hitelesen és asszertívan kifejezni tudó nők,
gyakran kihívásként jelennek meg a patriarchális kultúra mítoszainak közegében.
Szexuális zaklatásra akkor kerül sor, amikor a férfivilág szereplői úgy érzik, hatalmi
pozícióik fenyegetve vannak a nők viselkedése és önkifejezése által, amikor versenyezni

7. 7
kényszerülnek, különösen a férfi társadalom szokásos közéleti terein, (például presztízzsel
rendelkező munkahely, vezető pozíció). Ekkor a szexuális zaklatás alkalmazásával mintegy a
hatalmi status quo állítódik vissza, megerősítést nyer - a férfi ráerőlteti akaratát, szándékát,
nézetét a nőre.
Úgy is lehetne értelmezni, hogy a szexuális zaklatás nem más, mint a férfiak félelem
késztette cselekvése a nők különbözőségére, a nő „más” társadalmi státuszára reagálva, ami
arra készteti őket, hogy a nő érvényesülési igényeit és próbálkozásait elfojtsák, elgáncsolják.
A szexuális zaklatás jelensége arra szolgál, hogy mind a férfiakat, mind a nőket mintegy
megtartsa és odaszögezze hagyományos társadalmi szerepeikhez, a régi, a patriarchátusban jól
bevált szerepekhez.
Honnan ered a szexuális zaklatás problémája?
A társadalmi probléma tehát nem maga a jelenség, hanem annak az alapja, az
egyenlőtlenségen alapuló társadalmi berendezkedés, a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek
nyomán kialakult társadalmi hierarchia, amelyben a domináns társadalmi cselekvők -
különösen a közszférában - a férfiak. S ezt a pozíciót szinte minden áron meg akarják tartani –
akár egy másik emberen tett erőszak árán is. Különösen, ha ez nem jár szankcióval.
A patriarchális kultúra szexuális politikája nem más, mint a nőknek a férfiak általi
elnyomása, a szexualitás kifinomult módszereinek alkalmazásával és gyakorlásával. Ezt
azonban úgy tálalják, mintha a társadalomban természetes, férfiak és nők közötti
viszonyrendszerek és kommunikációs módok jellemzői lennének.
Ez a patriarchális ideológia a mai társadalomban igen sok konfliktus forrása, hisz
ellentmond a valóságos emberi helyzeteknek. Míg az ideológia ragaszkodnék a hagyományos
érvényességi területekhez, addig a nők is megjelentek a közszférában, például azzal, hogy
munkavállalók lettek. A mítoszok és sztereotípiák viszont gyakran erősebbnek bizonyulnak a
megtapasztalt valóságnál is.
A nők munkavállalásával, a közéletben való megjelenésükkel, úgy tűnik, a férfiak
megszokott hegemóniájában versenytársak jelentek meg. De a hagyományosan értelmezett
egyeduralomra alapuló férfidominanciát természetesnek tételező világban még a férfiak nem
képesek - és talán nem is akarnak - a fair play szabályai szerint játszani/cselekedni. A
dominancia fenntartása kifinomult eszközeinek széles tárházát alkalmazzák, szűnni nem akaró
gyakorisággal, ahelyett, hogy nyíltan vállalnák a megmérettetést. A szexuális zaklatás
eszköztára konzervatív, szívósan kitartó módszereket alkalmaz, amely eszközök lényege a

8. 8
többféle értelmezhetőség, a kettős erkölcs, a bizonyíthatatlanság kihasználása és a szexualitás
előtérbe helyezése ott, ahol annak semmi relevanciája nincs.
A szexuális zaklatás esete
A szexuális zaklatásnak a médiuma a szexuális illetve erotikus töltésű viselkedés olyan
helyzetben, amikor az nem illene oda - verbális és fizikális viselkedés, amely hívatlan és
kéretlen. A helyzetet racionalizálni igyekvő magyarázkodásokban gyakran felbukkan a
„természetes szexuális ösztön kiélése és annak megnyilvánulása” érve. A valóságos szándék
azonban a hatalom érvényesítése és gyakorlása egy nő felett. A szexuális zaklatás szinte
mindenféle viselkedési formában megjelenhet, nem csak a explicit szexualitásra való
felszólítás, de a célozgatás, a viccelgetés is zaklatásig mehet el.
A végtelen számú megjelenési forma között egyértelműen egyetlen motívum húzódik
meg: a nő személyes integritásának erőszakos megtámadása, megsértése, kikezdése, felőrlése
azzal a céllal, hogy visszasimuljon a hatalmi rendbe.
A személyes integritást nem csak fizikálisan, dörgölődzve, tapogatással, stb., lehet
megsérteni, hanem számos szóbeli fordulattal, erőszakra utaló viccek, kifejezések,
odaszólások, megjegyzések, pornóképek, erotikus képek mutogatása, a személyiség
lekicsinylését célzó megjegyzések, lenéző, degradáló viselkedésmodor formájában - sőt a
másiknak való parancsolgatás, utasítgatás is lehet szexuális zaklatás, hisz annak látható célja a
másik fókuszáltságának, eltökéltségének, figyelmének szétforgácsolása és akaratának
megtörése.
A viselkedési minta tehát könnyen leírható. A szexuális zaklatás nem jó néven vett,
hanem rátukmált férfiviselkedés, durva behatolás a nők/nő érzéseibe, gondolataiba,
szuverenitásába, integritásába, viselkedésformáiba, fizikális terébe, idejébe, időbeosztásába,
energiáiba és magába a testébe.
Sok vizsgálat tanúsága szerint a férfiak és nők közötti hatalmi viszony fenntartására a
férfiak szinte rutinszerűen alkalmazzák a szexuális zaklatás ezen módszereit. Különösen, ha
arra hivatalos státuszuk okán - főnök-beosztott viszony - lehetőségük van, és úgy gondolják,
következmények nélkül megtehetik.
A nőkre erőszakolt férfi normák szerinti viselkedés formák - legyen az nyílt szexuális
felhívás, idővel való manipuláció, a nő figyelmének folyamatos lekötése, együttérzésének
kizsarolása, érzelmeinek, gondoskodásának követelése - akkor és úgy, ahogy azt a nő nem
akarja, nem szeretné, tehát kívánsága, akarata ellen történik: ez is szexuális zaklatás. Ha ezek

9. 9
az esetek sorozatban fordulnak elő, valóban alkalmasak a nők személyiségének megtörésére,
az alkalmazkodásba való beletörődésig, az alattvalóság elfogadásáig.
A szexuális zaklatás csalhatatlan azonosítója, ha a nőt egy adott szituációban teljesen
nem oda illő módon szexualitása, ill. nősége okán szólítják meg, azaz szexuális tárgykény
kezelik, nem úgy, mint kollegát, alkalmazottat, ügyfelet, szomszédot stb. Ebben a
szituációban a neme, testi megjelenése kerül a másik figyelmének előterébe, és nem az adott,
szóban forgó téma és az ahhoz tartozó mondanivaló. Ez a csúsztatás indokolatlan és teljes
mértékben eltereli a figyelmet a valóságos feladatról - stresszt, önbizalmi válságot okoz. Ezért
is fontos felismerése és kezelése.
Egyéni vagy társadalmi - a személyes is társadalmi
Ha a szexuális zaklatás esete egy-egy nővel történik meg, gondolhatnánk véletlennek, de ha
nők tömegei számolnak be ilyen tapasztalataikról, akkor, azt kell megállapítanunk, hogy a
szexuális zaklatás korántsem a nők magánügye - amelyre egyesével kellene megoldás
keresniük -, hanem olyan társadalmi probléma, melyre nagyobb figyelmet kell fordítani. A
közvélemény-formálás, illetve a jogalkotás eszközeivel is elő kell segíteni annak a helyeznek
a megteremtését, amelyben a nők nincsenek kitéve az ilyen „búvópatakként” működő
jelenségeknek, tehát szabadon, az esélyegyenlőség közegében érvényesíthetik akaratukat,
végezhetik munkájukat.
Mivel magyarországi adatok nem állnak rendelkezése, külföldi példákkal tudunk élni.
Az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy Britanniában végzett felmérések alapján a nők 42
százaléka számol be arról, hogy élete során átélt szexuális zaklatást, és 29 százalékuk gyakran
került ilyen szituációkba (Kelly, 1988).
Ezeket az adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szexuális zaklatás nem aberrált
férfiak viselkedési módja, hanem általában a férfiak meglehetősen tipikus viselkedési formája
a nőkkel szemben, különösen a munkahelyen és olyan közéleti szituációkban, ahol a nők mint
potenciális versenytársak jelennek meg.
Mítoszok helyett - közvélemény-formálás
A közlemény-formálásának mindenképpen első lépése azoknak a mítoszoknak a feltárása,
amelyek még midig nagy érvényességet kapnak a közvélekedésben. Ilyen mítoszok azok,
melyek nevetségessé igyekszenek tenni a szexuális zaklatás jelenségét, vagy marginalizált,
egyedi jelenségnek állítják be például, hogy a csúnya sötétben bujkáló mutogatós bácsik és

10. 10
rossz kinézető alakok művelik, nem a „normális” férfiak. Vagy, hogy a nők maguk a hibásak -
öltözködésük, viselkedésük kihívó, mintegy maguk kínálkoznak fel. Azonban ezeket a
mítoszokat pont a férfiak terjesztik önvédelemből és patriarchális hatalmuk megőrzése
céljából.
Sajnos a nők között is vannak számosan, akik mintegy ágensei a patriarchális nemek
közötti hatalmi viszonyok ilyen működtetésének. Minden olyan nő ezt gyakorolja, aki
nőtársait a férfiérdekek kiszolgálására készteti, és azt állítja, hogy a nőnek alkalmazkodónak,
elfogadónak, megalázkodónak kell lennie, mert ez a természetes szerepe, illetve azt
hangoztatja, hogy örüljön egy nő, ha megakad rajta a férfiúi szem, ha a férfi utána fütyül,
csettint, ha ajánlatokat kap, hisz ez annak a jele, hogy tetszik a férfiaknak. Az az
értelmezésmód, hogy ezek az élmények a nőket mindössze szex-tárgy szerepkörben
„értékelik”, és a férfihegemóniájához alkalmazkodnak, sajnos igen ritkán fogalmazódik meg.
A női személyiség sajátos értékeit, a női önbecsülés forrásait lenne sokkal erőteljesebben
kellene feltárni és hangoztatni.
A nők szexuális és fizikális integritása az élet minden szituációjában, mind a
munkahelyen, mind az utcán, mind az otthonukban ki van téve kéretlen szexuális
inzultusoknak. Az elhallgató viselkedésmód és a nőkkel kapcsolatos kulturális mítoszok
továbbélése azonban megnehezíti a helyzetet, és elbátortalanítja a nőket a minél több
közszereplés vállalásától - fenntartja a diszkriminációt és a nők kizáratottságát a közszférából.
De talán a legfontosabb megjegyzendő, hogy ez nem egyedi és különös
férfiviselkedés, hanem tipikusan előforduló férfi „harcmodor”, amely a nők mindennapi életét
keseríti meg úgy, hogy megaláztatásoknak vannak kitéve, frusztráltak, bizalmatlanokká
válnak mások iránt, elveszítik önbizalmukat.
Gondoljuk el, mennyi alkotó erő, kreativitás és energia megy kárba a nemek közötti
„bozótharcban” ahelyett, hogy az effajta a küzdelembe fektetett energiákat pozitív, kooperatív
energiákká alakítanánk át mindannyiunk javára. Ám a hagyományok, a megszokott hatalmi
státusz élvezői sajnos egyelőre irracionálisan ragaszkodnak patriarchális előjogaikhoz.
Felhasznált irodalom
Bock, Gisela and Susan James (eds.) (1992) Beyond Equality and Difference. Citizenship, Feminist
Politics and Female Subjectivity. Routledge. London and New York.
Bourdieu, Pierre (1994) Férfiuralom. In „Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról.”
Szerk. Hadas Miklós. Replika Kör, Budapest.

11. 11
Charles, Nickie and Felicia Hughes-Freeland (eds.) (1996) Practising Feminism. Identity, Difference,
Power. Routledge. London and New York.
Foucault, Michel. (1996) A szexualitás története. A tudás akarása. Ádám Péter ford. Budapest:
Atlantisz.
Fraser, Nancy (1997) Justice Interruptus. Critical Reflections on the "Postsocialist" Condition.
Routledge. New York and London.
Kelly, Liz (1988) Surviving Sexual Violence. University of Minnesota Press. Minneapolis.
MacKinnon, Catherine A. (1979) Sexual Harassment of Working Women. University of Yale Press.
New Haven, CT.
MacKinnon, Catherine A. (1982) Feminism, Marxism, Method and the State. An Agenda for Theory.
Signs, 7(3)
Millett, Kate (1971) Sexual Politics. Avon. New York.
Stanko, Elizabeth A. (1985) Intimate Intrusions. Women’s Experience of Male Violence. Routledge
and Kegan Paul. London and New York.
Wise, Sue and Liz Stanley (1987) Georgie Porgie. Sexual Harassment in Everyday Life. Pandora.
London and New York.