Tankönyv 2011 képes_kiadott_városszoc

770 views

Published on

Városszociológia jegyzet

Published in: Education
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
770
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
2
Actions
Shares
0
Downloads
7
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Tankönyv 2011 képes_kiadott_városszoc

  1. 1. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Madarász Imre Városszociológia Gödöllő 2011 1
  2. 2. Madarász Imre (2011) Városszociológia. ELSŐ BEVEZETŐ A VÁROSRÓL .................................................................................................................... 5 A VÁROS IMÁZSA A TÖRTÉNELEMBEN ................................................................................................................. 5 A város, mint védőburok ................................................................................................................................ 5 Az épített védőburok .................................................................................................................................................. 5 A társadalmi védőburok.............................................................................................................................................. 5 A korai városok ............................................................................................................................................. 6 A városodás ma ............................................................................................................................................. 8 A NAGYVÁROSOK ALKONYA (?) .......................................................................................................................... 9 A VÁROS FOGALMA ........................................................................................................................................... 10 Lakosságszám szerinti kritérium.................................................................................................................. 10 A lakosság gazdasági ágazatonkénti megoszlása ........................................................................................ 12 A népsűrűségi kritérium............................................................................................................................... 12 A FUNKCIONÁLIS VÁROSSZEMLÉLET ................................................................................................................. 13 VÁROSOK A GLOBÁLIS TÉRBEN ......................................................................................................................... 16 ÖSSZEFOGLALÁS ............................................................................................................................................... 16 MÁSODIK BEVEZETŐ A SZOCIOLÓGIÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉS- (A VÁROS)SZOCIOLÓGIÁRÓL .............................................................................................................................................................................. 18 A SZOCIOLÓGIA MÓDSZERTANÁNAK ALAPJAI .................................................................................................... 19 Puha módszerek – kemény módszerek ......................................................................................................... 19 A MEGFIGYELÉS ................................................................................................................................................ 20 AZ INTERJÚ ....................................................................................................................................................... 22 A strukturálatlan és a strukturált interjú ..................................................................................................... 23 A FELMÉRÉS (SURVEY)...................................................................................................................................... 24 A kérdőívek típusai ...................................................................................................................................... 24 Önkitöltős kérdőívek ................................................................................................................................................ 24 Telefonos kérdőívek ................................................................................................................................................. 25 Kérdezőbiztosokkal végzett survey .......................................................................................................................... 26 A MEGLÉVŐ FORRÁSOK MÁSODELEMZÉSE......................................................................................................... 26 Statisztikák elemzése .................................................................................................................................... 27 A KÍSÉRLET ....................................................................................................................................................... 27 A TEREPMUNKA PROBLÉMÁI ............................................................................................................................. 29 A kutató a terepen........................................................................................................................................ 30 Az informátorok ........................................................................................................................................... 31 A mintavétel ................................................................................................................................................. 32 ÖSSZEFOGLALÁS ............................................................................................................................................... 33 HARMADIK FEJEZET: URBANIZÁLÓDÁS ................................................................................................ 34 A TÖRTÉNELMI VÁROS ...................................................................................................................................... 34 Mezopotámia ............................................................................................................................................... 35 A görög városállamok ................................................................................................................................. 35 A Római Birodalom városai ........................................................................................................................ 36 A KÖZÉPKORI VÁROS ......................................................................................................................................... 37 AZ IPARI NAGYVÁROS ....................................................................................................................................... 39 Az iparosodás városi lenyomatai ................................................................................................................. 39 A gyárváros ................................................................................................................................................. 39 Társadalomjobbító reformerek .................................................................................................................... 41 A JELENKORI VÁROS.......................................................................................................................................... 44 A város és vidéke ......................................................................................................................................... 44 A település-, a városhálózatok ..................................................................................................................... 45 Az innovációs központok.............................................................................................................................. 47 A „kapuváros” ............................................................................................................................................ 47 ÖSSZEFOGLALÁS: .............................................................................................................................................. 48 NEGYEDIK FEJEZET: VÁROSI TÁRSADALOMSZERKEZET ÉS VÁROSI KULTÚRA..................... 49 A 20. SZÁZADI NAGYVÁROSI TÁRSADALOM ÚJ SZEREPLŐI ................................................................................. 49 A „polgár” .................................................................................................................................................. 49 2
  3. 3. Madarász Imre (2011) Városszociológia. A középosztály ............................................................................................................................................. 51 A munkásság ................................................................................................................................................ 53 Pauper rétegek ............................................................................................................................................ 54 Szociális gondozás a kora-kapitalizmus idején ........................................................................................... 55 A VÁROSI KULTÚRA........................................................................................................................................... 57 A glokalizáció .............................................................................................................................................. 57 A városverseny és a városi kultúra .............................................................................................................. 58 ÖSSZEFOGLALÁS ............................................................................................................................................... 61 ÖTÖDIK FEJEZET: SZOCIOLÓGUSOK A VÁROSI ÉLETMÓDRÓL .................................................... 62 KORAI SZOCIOLÓGUSOK .................................................................................................................................... 62 Ferdinand Tönnies ...................................................................................................................................... 62 Émile Durkheim ........................................................................................................................................... 63 Louis Wirth .................................................................................................................................................. 64 Georg Simmel .............................................................................................................................................. 65 A HUSZADIK SZÁZADI NAGYVÁROSI ÉLETMÓD................................................................................................... 65 Stanley Milgram .......................................................................................................................................... 66 A mentális túlterheltség ............................................................................................................................................ 66 A társadalmi felelősség ............................................................................................................................................. 66 Szabályok és szankcionálás anonim társadalmakban................................................................................................ 67 A vertikális város ...................................................................................................................................................... 69 Herbert Gans ............................................................................................................................................... 70 A KERTVÁROSI TÁRSADALOM ........................................................................................................................... 71 A LAKÓTELEPI TÁRSADALOM ............................................................................................................................ 73 HATODIK FEJEZET: A VÁROSOK NÖVEKEDÉSI CIKLUSAI ÉS BELSŐ VÁLTOZÁSAI ................ 76 6.1. VÁROSNÖVEKEDÉSI SZAKASZOK ................................................................................................................ 77 6.1.1. A városrobbanás................................................................................................................................ 78 6.1.2. A dezurbanizációs szakasz ................................................................................................................. 80 6.2. VÁROS-ÖKOLÓGIA ...................................................................................................................................... 82 6.2.1. A városi rétegek térbeli elkülönülése ................................................................................................. 82 HETEDIK FEJEZET: A VÁROS TÁRSADALMI BOMLASZTÓ, VAGY OLVASZTÓ TÉGELY ......... 85 A VÁROSI SZEGÉNYSÉG ..................................................................................................................................... 85 Az underclass ............................................................................................................................................... 86 A hajléktalanok ............................................................................................................................................ 88 A LEROBBANT VÁROSRÉSZEK TÁRSADALMA ..................................................................................................... 89 Városi bűnözés, városi erőszak ................................................................................................................... 91 NYOLCADIK FEJEZET: VÁROSREHABILITÁCIÓS TÖREKVÉSEK NEM MEGÍRT FEJEZET ..... 96 9. FEJEZET: A PANELEK SORSA NEM MEGÍRT FEJEZET ................................................................. 105 EGEDY TAMÁS (2005) KISKEDVENCBŐL MOSTOHAGYEREK? A LAKÓTELEPEK HELYZETE. PP. IN BESZÉLŐ. VOL. 10. NO. 3. (MÁRCIUS-ÁPRILIS) ......................................................................................................................... 105 A lakótelepek helyzete................................................................................................................................ 105 A lakótelepek kialakulása .......................................................................................................................... 106 Lakótelepek Nyugat- és Kelet-Európában ................................................................................................. 106 Lakótelep-generációk ................................................................................................................................ 108 Magyarországi lakótelepek........................................................................................................................ 110 Lakótelepek a lakáspiacon ........................................................................................................................ 110 A lakótelepek megítélése............................................................................................................................ 111 A társadalmi környezet változása .............................................................................................................. 113 Fejlődési tendenciák .................................................................................................................................. 114 Egy lehetséges kiút: a lakótelep-rehabilitáció ........................................................................................... 115 Összefoglalás ............................................................................................................................................. 118 Válogatott irodalom .................................................................................................................................. 119 10. A LAKÓPARKOK NEM KÉSZ FEJEZET ............................................................................................. 121 A ZÁRT LAKÓPARKOK TÍPUSAI ......................................................................................................................... 121 3
  4. 4. Madarász Imre (2011) Városszociológia. „NEM LAKÁST, ÉLETMÓDOT KÍNÁLUNK” – A SZABADIDŐS ZÁRT LAKÓPARKOK ............................................... 122 KERTVÁROSI LAKÓPARKOK ............................................................................................................................. 125 HIVATKOZOTT IRODALOM ....................................................................................................................... 128 4
  5. 5. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Első bevezető a városról A város imázsa a történelemben A város, mint védőburok A város az emberek és épületeik koncentrálódásának helyszíne. De persze sokkal több annál, minthogy leírható volna épületek, vagy emberek puszta halmazaként. És mivel ebben a könyvben szociológiával foglalkozunk, nem is a város műszaki szerkezete lesz a legfontosabb témánk, hanem az ebben a szerkezetben megjelenő emberi-, társadalmi viszonyok. A viszonylag nagy számú népesség egymás közelségében élése, tevékenységeik összehangolása évezredekkel ezelőtt is olyan szabályozási és intézményi szükségleteket termelt, amik már nem voltak megoldhatók a családi és rokonsági szerveződések szűk keretei között. Az építmények sokasága és sűrűsége a legkorábbi városokban elkerülhetetlenné tette új társadalmi intézmények és szabályrendszerek kialakítását, működtetését. Az épített védőburok Az ember, ez a csupaszbőrű védtelen főemlős, megszületése óta szilárd, fűthető és védhető „burkolattal” vette körül magát a hideg, a szél, az eső, az emberi és állati támadások egyszóval a természet - fenyegetéseivel szemben. Előbb barlangokban talált búvóhelyet, majd ott épített magának menedéket, ahol ráesteledett, vagy magával vitte nomád útjain a könnyen és gyorsan szétszedhető-összerakható lakhelyét. A letelepedett életmóddal azután megjelentek a tartós anyagból készített házak és gazdasági épületek, amik előbb kisebb falvakba, majd városokba tömörültek. Ahol viszonylag sok az épület, és persze ezzel együtt több ember sűrűsödik egy helyen, ott előbb-utóbb gondoskodni kell például az épülteket összekötő vonalas infrastruktúráról; utakról, vízvezetékről stb. Márpedig a közlekedési utak, a hidak, a vízellátás, a szennyvízelvezető csatornarendszer mind-mind tipikus példák a modern kifejezéssel „közjószágnak” nevezett vívmányokra. A társadalmi védőburok A fentebb sorolt „közjószágokat”, amik létrehozásában közvetlenül senki, de a használatában mindenki egyaránt érdekelt, a közösség javára és a közösség nevében tevékenykedő hatalom tervezte, építtette, működtette. A használat karbantartást és – ami különösen fontos: szabályozást igényelt. Részletes szabályokat kellett hozni, megismertetni és betarttatni szolgáltatást igénybe vevő emberekkel. Mindez olyan központi irányító intézményt (hatalmat) feltételez, amely az egészet átlátni, a részek működését pedig egymáshoz koordinálni képes. Szervezést és szabályozást igényel a város kialakulásának legalapvetőbb feltétele: az élelmiszer-ellátás is. Csakis az élelmiszertermelés viszonylag fejlett technológiája, és a „fölöslegek” tartós felhalmozása teszi lehetővé, hogy a városban élőknek ne kelljen folyamatosan a saját táplálékuk megszerzésével foglalatoskodniuk. A város tipikusan az élelmiszert nem termelők lakhelye, a városiak ideje más tevékenységekre szabadul fel; kereskedésre, kézművességre, a „közügyek” szervezésére stb. - kialakul a munkamegosztás. 5
  6. 6. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Minél nagyobb egy városban a népesség koncentrálódása, annál több élelemre van szükség. A városokban tárolt élelmiszer felhalmozása, nyilvántartása és elosztása révén óriási hatalomra tett szert a politikai elit, amely közhasznú tevékenysége folytán adókra formálhatott jogot és teljes egészében a politikával kapcsolatos tevékenységeknek szentelhette magát. Már a fenti néhány példából is látható, hogy a lakhelyek sűrűsödése automatikusan más fajta társadalmi szerveződést feltételez, mint a kicsi, személyes ismeretségeken és személyes felelősségeken alapuló falvak organizácója. A szállítás és a közlekedés, a munkavégzés, az élelmiszer- és a vízkészletekhez való hozzáférés, a szennyvíz kibocsátás – hogy csak a legkirívóbb példákat említsük – mindenkire kiterjedő szabályokat, a szabályok betart(at)ását, vagyis magas fokú szervezettséget feltételez. A város így nem csak az épületek révén jelentett védelmet a külvilág támadásaival szemben, hanem szabályozottsága és szervezettsége is védte a lakosait a káosszal, a katasztrófákkal szemben. A város kialakulásakor a civilizáció megjelenési helye a „barbár” vidékkel szemben. A vidék és a város kezdetektől összefonódott történetében a vidék évszázadokon át olyan megműveletlen területet, az emberi települések közti beépítetlen (nyitott) teret jelentett, ahová még nem ért el a civilizáció, a kultúra. Vad, kulturálatlan, fenyegető, barbár természeti területként élt az emberek képzeletében, ahová még nem terjed ki a Város rendje. A vidéki területeknek egy kicsiny része állt a civilizáció – a város – védelme alatt, és itt, az ember által meghódított területen folyt a mezőgazdasági termelés (a latin ager és cultura jelentése: a föld művelése). „A Római Birodalom békés és hosszú időszakában a racionális tervezés a város után a vidékre is kiterjed, és beilleszti a tájba a termőföldek, utak, hidak, vízvezetékek, határvonalak, csatornák, kapuk szabályos formáit, megteremtve a homogén és hatalmas területre kiterjedő civilizáció funkcionális pilléreit és mindenütt jelenvaló látványelemeit” (Benevolo, 1994: 17-19. old.). Mára azonban a természettel szembeni védelemként felépített „védőburok” (a társadalom, mint „második környezet”) lassan kényelmetlenné kezdett válni az ember számára. Mint a télikabát: nélkülözhetetlen, de korlátozza a szabad mozgásunkat. A korai városok Az első városi települések kb. 6000 évvel ezelőtt születtek meg a Közel-Keleten és Ázsiában a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz, az Indus és a Sárga folyók termékeny völgyeiben. A későbbi századokban a háziállatok tartását és a növénytermesztést forradalmasító technológiai újítások és azok elterjedése révén a világ más tájain - Ázsiában, a Közel-Keleten, Európában, Középés Észak-Amerikában, Észak- és Nyugat-Afrikában - is kialakultak városok. A mai méretekhez viszonyítva ezek a korai preindusztriális városok olyan kicsik voltak, hogy alig tekinthetnénk azokat ma városnak. Ur bibliai városa kevesebb mint egy nényzetkilométerre terjedt ki, s Babilon alig 4-5 km2-nyi területen feküdt. Az ókori Róma lakosságszáma Augustus korára érte el a 1,5-2 millió főt. Ezen történelmi városok kis mérete több faktorral magyarázható. A korabeli kezdetleges mezőgazdálkodás nem termelt nagy fölöslegeket; általában 75 gazdálkodó tartott el egy városi lakost. A kommunikációs és szállítási lehetőségek is primitívek voltak. Utak alig léteztek (sok korai városban a kereket sem ismerték), az élelmiszert az emberi, és/vagy állati erővel szállították nehézkesen az agrár területekről a városokba. A Római Birodalom összeomlását követően újranépesült európai városok is kicsik voltak, lakosságuk viszonylag kis számú, néha haladta csak meg az 50.000-et. Mai mértékkel nem is 6
  7. 7. Madarász Imre (2011) Városszociológia. tekinthetők vonzó helyeknek. Feltűnő jegyük a bűz volt. A csatornázás szinte teljesen hiányzott, az emberi és az állati hulladékokat egyszerűen az utcára dobták az ablakon, vagy az ajtón át, ahol pedig lefedetlen csatornában folyt a szennyvíz a szűk, alig egy embernek elég járatok szélén. Nagyrészt ezeknek az egészségügyi feltételeknek és a zsúfoltságnak volt köszönhető, hogy a városokban magasabb volt a halálozási ráta, mint a vidéki területeken. Egy-egy járvány pár hét alatt városok népességének a felét kitörölhette az élők sorából. A leghírhedtebb járvány, a “fekete halál” Európa lakosságának csaknem egyharmadát ölte meg 1347 és 1351 között, mikor végigszáguldott a kontinensen. A városok a fényekkel sem vonzották az embereket, hiszen éjszakánként nem világították a közterületeket. Rendszerint rendőrség, vagy testőrség sem működött, ezért bátor vállalkozást jelentett sötétedés után menni haza. Miért költöztek hát mégis az emberek ezekbe a büdös és veszélyes környezetet nyújtó városokba? Azért, amiért az emberek mindig is a városokba mentek: az új lehetőségek kilátásáért, a társadalmi mobilitás lehetőségéért és az izgalmas életért. Az agrárterületeken az emberek teljes életükben rutinszerűen dolgoztak a földeken; aki azonban városba költözött, annak tökéletesen megváltozott az élete. A történeti városba érkező mégsem a modern ipari város életkörülményei között találta magát. A rokonsági hálók jelentették a társadalmi szerveződés alapjait a városokon belül is. Kevés kivétellel - mint például az ókori Görögország demokratikus városállamaiban - a kormányzást monarchák, vagy oligarchák végezték. Rendszerint nem létezett elkülönült üzleti negyed; a “belváros” megfelelője a település politikai és vallási centruma volt. A legtöbb ember gyalog járt, a kereskedők és a kézművesek pedig otthonukban dolgoztak, az üzletek elérhető távolságban kellett legyenek a fogyasztókhoz. A várost magát rendszerint a különböző foglalkozások, vallások, vagy más társadalmi csoportképzők szerint osztották “negyedekre”. Ezeket a negyedeket gyakran falak választották el egymástól, lakóik esténként bezárkóztak. Az ókori negyedek nyomait ma is felismerhetjük sok észak-afrikai városban. Bár ezek a preindusztriális városok kicsik voltak, mégis forradalmasították a társadalmi viszonyokat. A gazdasági és politikai intézmények egyre komplexebbekké váltak. A városállam, ahol a városiak uralkodtak hátországuk felett, tipikus politikai egységgé, a jogi és a katonai autoritás forrásává vált. A városlakók által nyújtott viszonylag nagy méretű piac elősegítette a foglalkozási specializációt, s egyre inkább kifinomította a munkamegosztást. A városok a kereskedelem, a kommunikáció, a gondolatok, a képzés és az innovációk koncentrálódási helyei lettek - s ma is azok. És egyben a szélsőséges szegénység, a politikai feszültségek és a koncentrált környezetterhelés helyszínei is, - hogy az urbanizálódás árnyékos oldalát is jelezzük. 7
  8. 8. Madarász Imre (2011) Városszociológia. A városodás ma „2005-ben a világon 3,18 milliárd ember lakott városban, ami az akkori 6,46 milliárdnyi népesség 49 százaléka volt. Hamarosan, és fajunk történelmében először, több ember fog városban élni, mint falun” (Worldwatch, 2007: 23. old.). Európa éjszakai űrfényképén óriási fényfoltok jelzik a nagyvárosokat és az összefüggő városias területeket. Vajon pozitív, vagy negatív fejlemény a további és nagy mértékű urbanizálódás az emberiség történetében? Úgy tűnik (vagy legalábbis 2008 végéig úgy tűnt), hogy az egyik legalapvetőbb kérdést – a világélelmezés problémáját – a mezőgazdasági technológia káprázatos fejlődése (a Zöld Forradalom) megoldotta. Figyeljük meg, hogy a fenti képen éppen a legfényesebb (leginkább urbanizálódott) területek tartoznak a világ legnagyobb élelmiszer-exportőreinek „klubjába”. Ma az emberiség töredéke termeli meg mintegy 7 milliárd fogyasztó élelmiszer-szükségletét. Mindez azonban rendkívül drága és nagyon környezetterhelő technológiát igényel, sokak szerint a Föld eltartóképességének a határait feszegeti. Az ENSZ az egyik legfontosabb globális kihívásnak nevezi az urbanizáció következményeit a környezetvédelem és az emberi jogok szempontjából is. „Bár az emberi népesség növekedése ebben a században valószínűleg megáll, a nagyvárosok tovább terjeszkednek a maguk környezeti hatásaival együtt … Az ENSZ előrejelzései szerint a következő generációban a népességnövekedés majdnem teljes egészében a városokban megy végbe, méghozzá a kis és közepes jövedelmű országokban. A ma leginkább falusias kontinenseken, Ázsiában és Afrikában 2030-ra várhatóan megkétszereződik a városlakók száma, amely így 3,4 milliárd körül lesz. Már most is egymilliárd városlakó nyomornegyedekben … vagy illegális lakhelyeken él, olyan területeken, ahol egy vagy több hiányzik az élet alapvető szükségletei 8
  9. 9. Madarász Imre (2011) Városszociológia. közül: ivóvíz, csatornázás, megfelelő tér, stabil ház és biztonságos tulajdon, ahonnan nem lehet az embert kilakoltatni” (Worldwatch, 2007: 24-25. old.) A városi lakosság régiónként, 1950-2000, és előrejelzés 2010-re Régió Afrika Ázsia Közép- és Dél-Amerika Európa Észak-Amerika Óceánia A világ összesen 1950 33 234 70 277 110 8 732 1970 85 485 163 411 171 14 1.329 1990 millió lakos 203 1.011 315 509 214 19 2.271 2000 294 1.363 394 522 249 22 2.845 2010 408 1.755 474 529 284 25 3.475 Megjegyzés: Az egyes oszlopok összeadása a kerekítések miatt nem adja ki az összesent. Forrás: Worldwatch, 2007: 27. old. A nagyvárosok alkonya (?) Sokan és sokféle indok alapján sötétnek látják a városok, különösen pedig a nagyvárosok jövőjét. Már ma is jól dokumentálható, statisztikai adatokkal bizonyítható a metropoliszok hanyatlása lakosságuk abszolút számában és minőségi mutatói alapján egyaránt. A fejlett világ csaknem minden nagyvárosából nagyobb mértékű az elvándorlás, mint az új beköltözők lélekszáma. (Ez persze attól is függ, hogy a városokat övező kertvárosi, illetve az agglomerációs területeket a városhoz kategorizáljuk-e, vagy sem.) Ez a kiköltözési folyamat azonban erősen szelektív jellegű: a jobb módú középosztály tagjai, engedhetik meg maguknak, hogy személygépkocsival nap mint nap a városba visszaingázzanak (ld. erről később a városövezetekről szóló fejezetet). Vagyis a konszolidált élethelyzetű, fiatalabb és tanultabb réteg választja a zsúfolt, büdös belvárosi lakóterületek helyett a természetközeli kertvárosi, vagy agglomerációs övezetet; a szegényebb, képzetlenebb, vagy idős lakosságcsoportok ezzel szemben gyakran „bennszorulnak” a belvárosban és különösen a lakótelepi tömeglakásokban. A nagyvárosi funkciók kibocsátási helyei (a jobb képzési- és a munkahelyek, a kulturális és egészségügyi szolgáltatások stb.) azonban nagyrészt továbbra is vonzzák a középosztálybeli fogyasztókat, akik a „vissza-ingázással” az elviselhetetlenségig növelik a belvárosi utak zsúfoltságát, a levegő szennyezettségét stb., a nap mint nap ki- és beáramló nagyvárosi autóforgalmat. (Talán érdemes volna már a lakosságszám mellett a nappal ott tartózkodók számát, vagy a reggel és este áthaladók számát is figyelembe venni egy-egy település kategorizálásánál.) A magyar földrajztudós, Enyedi György a világ minden táján érvényes törvényszerűségnek gondolja a városok hosszú időszakokat átölelő „pulzálását” (a lakosok lélekszámát véve figyelembe). Vagyis, hogy a városnövekedés - sőt: városrobbanás - szakaszát mindenütt követi egy dezurbanizációs szakasz, amikor az adott város lakosság-száma csökken; amit (bizonyos jelek erre mutatnak) valószínűleg egy reurbanizációs (visszaáramlási) szakasz követ. Bár az Egyesült Államoktól Magyarországig felismerhetők a városnövekedési szakaszok első két fázisának jelei a statisztikai adatokban, mégis nagy bátorság általános, 9
  10. 10. Madarász Imre (2011) Városszociológia. mindenütt érvényes törvényszerűségként bemutatni ezeket a mozgásokat. Az emberek ki- és beáramlási hajlandóságait ugyanis erősen befolyásol(hat)ja a várospolitika: a lerobbant városrészek rehabilitációs programjai, az újonnan épülő településrészek tudatos ökofejlesztései, a közlekedési rendszer fejlesztése stb. A város fogalma A Worldwatch Institute az ENSZ nevében panaszkodik: „A városok különbözősége fontos következményt támaszt a politikával szemben: egy városi terület értő támogatásához vagy fejlesztéséhez ismerni kell annak fő jellemzőit. A városokról azonban meglepően keveset tudunk, és ez korlátozza a nemzetközi szervezetek, kormányok és civil szervezetek helyes cselekvésének lehetőségeit. … Az egyik legfontosabb korlátozó tényező a városokról szóló információk szűkös volta. …. A városok megjelölése is országról országra változik. Ha meg akarjuk húzni a határt falusi és városi területek között, élesen el kellene különíteni a vidéket a beépített területektől, ez pedig sok helyütt egyáltalán nem lehetséges” (Worldwatch, 2007: 30. old.) A legegyszerűbbnek tűnő meghatározás, hogy város az, aminek hivatalosan városi státusza van. A városi rang elérése azonban a középkorban nem a település méretéhez, hanem az uralkodótól kapott, esetleg vásárolt kiváltságokhoz kapcsolódott. Ráadásul Magyarországon is megkülönböztették a szabad királyi városokat (civitas) és a mezővárosokat (utóbbiak földesúri fennhatóság alatt álltak, de bizonyos autonómiával rendelkeztek). Később – 1848-ban, majd 1870-73-ban – a települések közigazgatási-jogi státuszát a lakosságszámukhoz igyekeztek igazítani, és megkülönböztettek „törvényhatósági városokat”1, 12.000 főben vonva meg a törvényhatósági városi jog megtartásának alsó határát; valamint „rendezett tanácsú” városokat, amik alacsonyabb szintű rangot jelentettek (Gyáni, Kövér, 1998: 52. old.). Számunkra azonban ez a közigazgatási-jogi kategorizálás keveset árul el a szóban forgó települések, illetve a határaik között zajló élet városias jellegéről. Az eddig olvasottak alapján azt mondhatjuk, hogy város, ahol sokan laknak (kritérium: a lakosságszám) olyanok, akik nem maguk termelik meg az élelmiszerüket (kritérium: a nemmezőgazdasági foglalkozásúak aránya), és ahol a sűrűn beépített területen egymáshoz közel élnek az emberek (kritérium: a népsűrűség). Ezen kritériumok mindegyikét használták és gyakran használják ma is a városfogalom meghatározására, miközben az ezek alapján megfogalmazott város-kategóriák mindegyike kivételekkel és problémákkal teli. Lakosságszám szerinti kritérium A település emberek és lakhelyeik koncentrálódási helye. Minél több ember él folyamatosan egy adott helyen, annál nagyobb településről van szó. A kisebb létszámú településeket falunak, vagy községnek nevezzük, a nagyobbakat nagyközségnek, kisvárosnak, aztán következnek a városok, a nagyvárosok, a megapoliszok stb. A hétköznapi életben könnyen alkalmazható megkülönböztetés azonban nem felel meg a tudományos vizsgálódások céljaira, 1 Az ide sorolt települések a megyékkel azonos jogokat élveztek 10
  11. 11. Madarász Imre (2011) Városszociológia. ahol pontos definíciókra és jól meghatározott (számokban kifejezhető) kritériumokra van szükség. A lakosságszám alapján történő kategorizálásnak nagy hiányossága; hogy lehetetlenné teszi a városi folyamatok időben és térben való nyomon követését. Egyrészt ugyanis a népesség-szám csak a legújabb kori történelemben vált a városi rang elérésének feltételévé, másrészt pedig a gyakorlatban (különösen a nemzetközi gyakorlatban) ma is igen eltérő küszöbértékeket alkalmaznak a várossá nyilvánítás kritériumaként. Egy 5000 lakosú település például sokkal inkább városnak tekinthető 1700-as években, mint ma. De napjainkban is: ami városnak minősül például Skandináviában (már pár száz, vagy egy-két ezer lakos), az nálunk falu; és fordítva: a nálunk sokáig a város 8-10.000 lakos számított a várossá válás minimumkritériumának, ami pedig másutt nagyvárost jelenthetett. A lakosságszám-küszöbértékek olyan tág határok között mozognak, ami lehetetlenné teszi a nemzetközi összehasonlításokat. A kritériumok elmosódottsága egy országon - akár Magyarországon - belül is nehezíti az összehasonlításokat. „A városok általában a falvaknál népesebbek, de nem határozható meg eleve egy városi népességküszöb. ... Bizonyítéknak talán elég említeni, hogy Mezőkovácsháza népesebb, mint Kőszeg” - indokolja a népességi kritérium figyelmen kívül hagyását Enyedi György egy 30 évvel ezelőtti munkájában (1980: 11.p.). A fenti példa jelzi, hogy a lélekszám önmagában nem sokat mond az adott településen élő emberek életmódjáról, életstílusáról. Kőszegen sokkal kisebb volt a mezőgazdasági (nyitott) terület, mint Mezőkovácsházán; nagyobb volt a terület beépítettsége; kevesebben éltek mezőgazdasági termelésből; több ipari munkahely volt, a szolgáltatások jóval nagyobb köréhez jutottak hozzá helyben az emberek; ennek megfelelően több lakos dolgozott a harmadlagos szaktorban stb. Egyszóval Kőszeg – kisebb népessége ellenére – városiasabb település volt, mint Mezőkovácsháza. Ugyanakkor a lakosságszámot sok országban és gyakran alkalmazták kritériumként ahhoz, hogy egy település megkaphatja-e a városi rangot. Magyarországon 1848-ban például a szabad királyi városokra vonatkozó törvény a lakosság száma alapján három kategóriát különböztetett meg: 12.000 fő alatt kisvárosról, 12.000 és 30.000 fő között középvárosról, 30.000 fő felett pedig nagyvárosról szólt. Ugyancsak hazánkban élt egészen a rendszerváltásig a 10.000 fős népesség-küszöb meghatározó kritériuma. Magyarán, csak az a település reménykedhetett a városi rang elnyerésében, amelynek a lakossága elérte a 10.000 főt. Igen sok hazai település a területileg szomszédos kisközségek közigazgatási bekebelezésével oldotta meg ezt az akadályt, ami önmagában sem a korábbi községek, sem a városmag városias jellegén nem változtatott semmit. Ezt a kritériumot az önkormányzatokról szóló törvény törölte el 1990ben. Mindezek ellenére a lakosságszám ma is széles körben alkalmazott mutató könnyű kiszámíthatósága és könnyű megérthetősége miatt. Barakonyiné Winiczai Klára (1997: 20. old.) egymás mellé helyezte a Magyarországon elfogadott, illetve az ENSZ demográfiai évkönyvében alkalmazott küszöbértékeket. Magyarországon az ENSZ Demográfiai Évkönyvében metropolisz 1 milliónál nagyobb 1 millió fő feletti nagyváros 100 ezer fő feletti 500 ezer és 1 millió fő közötti középváros 20-100 ezer fő közötti 100-500 ezer fő közötti kisváros 5-20 ezer fő közötti és 20-100 ezer fő közötti népességgel 11
  12. 12. Madarász Imre (2011) Városszociológia. község 5 ezernél kisebb lélekszámú település A lakosság gazdasági ágazatonkénti megoszlása A mezőgazdálkodás elsősorban vidéki területeken folyik, de a vidéki településeken nem csak mezőgazdasági termelés ad megélhetést az embereknek. És itt nem is csak a bányászfalvak speciális eseteire kell gondolnunk. Az iparosodás kezdeti szakaszában nagyon sok falusi járt naponta, vagy heti ingázással a városi munkahelyekre. A magyarországi falvakban már az 1970-es évek felmérései azt mutatták, hogy a lakosoknak kevesebb, mint 30%-a mezőgazdasági foglalkozású. Ez csak részben magyarázható a városi ipari munkahelyekre ingázással. Közrejátszott benne a termelőszövetkezetek melléküzemágainak szaporodása, a falu „iparosodása”. De egy statisztikai problémát sem hagyhatunk figyelmen kívül a magyarázatban: a korabeli szakmunkásképzésben alig voltak elsajátítható agrár-szakmák, és ha egy termelőszövetkezeti alkalmazott letette például a lakatos szakvizsgát, ipari foglalkozásúnak minősült, függetlenül a munkahelye ágazati jellegétől. Mindezek miatt a lakosok foglalkozási ágazatonkénti megoszlása önmagában nem felel meg arra, hogy a szóban forgó lakosok otthonául szolgáló település városi, vagy vidéki jellegét leírhassuk vele. A népsűrűségi kritérium Láthattuk, hogy a különböző város-kritériumok eltérő szempontból kaptak fontosságot; a 10.000 lakos a városi rang elnyerésének feltétele volt Magyarországon 1990-ig; a mezőgazdaságból élők létszámarányát ma is fontos mutatóként használják a települések jellegének meghatározásánál stb.; ezek mindegyike fontos politikai döntések alapjaként szolgálnak. Hogy egy települést, vagy egy térséget városinak, vagy vidékinek tekintünk, ma is fontos közigazgatási, jogi, politikai következményekkel jár. A térség- és vidékfejlesztési döntések megalapozásához is egyértelmű, számszerűen könnyen kifejezhető kritériumokra van szükség, hiszen milliárdok odaítéléséről szólnak a határozatok. Az Európai Unió regionális fejlesztési politikáját meghatározó intézmények elfogadták, hogy a városi és vidéki települések, illetve térségek elválasztó kritériuma a népsűrűség legyen. Ez egyszerre utal a települések földrajzi és lakossági nagyságára, továbbá jelzi a beépítettség mértékét is. Ez a könnyen kiszámítható és egyértelműen alkalmazható mutató azonban szintén hord magában ellentmondásokat. Ha szemügyre vesszük az alábbi térképet, amin Magyarország településeinek közigazgatási határai láthatók, azonnal szembetűnik például Hódmezővásárhely hatalmas – szinte a fővárossal azonos nagyságú – közigazgatási területe. Megfigyelhetjük Miskolc furcsa, nyugat felé elnyúló területét is, de nagyon nehezen találjuk meg például Érdet a sok apró határú közigazgatási egység hálójában. Márpedig a népsűrűség mutatója egyértelműen két adat – a lakosságszám és a közigazgatási terület – hatványa, ami így mégiscsak közigazgatási-jogi meghatározottságú, s kevésbé a település városias jellegére utal2. 2 Ezt a problémát az OECD a több települést magába foglaló kistérségi szintű mérésekkel igyekszik elhárítani. 12
  13. 13. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Mindettől függetlenül a városi vagy vidéki települések elválasztására az egyik legáltalánosabban elfogadott – és a nemzetközi összehasonlításokban alkalmazott – mutató kritérium a népsűrűség. Magyarországon ma a 120 fő/km2 érték jelenti az elválasztó küszöböt. Az ennél nagyobb népsűrűségű településeket városnak, az ennél kisebb sűrűségűeket pedig vidékinek tekintjük. Valamennyi fentebb felsorolt kritérium és mutató elégedetlenséggel tölti el a társadalomkutatókat, hiszen egyik sem mond el mindent a szóban forgó település, és az ott zajló élet „városias”, vagy „nem városias” jellegéről. Hogy mégis széles körben alkalmazott kritériumokról van szó, azt az indokolja, hogy bizonyos szakpolitikai döntések megalapozásához alkalmas kritériumként kerültek elfogadásra (bár a gyakorlatban a legtöbbször a fenti mutatók kombinálására kerül sor az egyértelműbb lehatárolás érdekében). Így például a szocialista időszakban vízválasztóként alkalmazott lakosságszám (10.000 fő), mint fő kritérium mellett azért a várossá nyilvánítás feltételei között szerepelt az is, hogy a városi rangra áhítozó településnek városi intézményekkel és városi funkciókkal is rendelkeznie kell. Kérdés, hogy melyik intézményeket és milyen funkciókat tekinthetünk városiaknak. A funkcionális városszemlélet Walter Christaller, a német területi gazdaságtan egyik kiemelkedő alakja a szolgáltatások telephely-választásának elméletén dolgozva fejlesztette ki az úgynevezett „centrális helyek” elméletét. Miközben a szolgáltató vállalkozások ideális letelepedési helyszínét próbálta meghatározni, figyelembe kellett vennie maguknak a szolgáltatásoknak a jellemzőit is. Ezek – csak a skála két végpontját említve - lehetnek kevesek által és nagyon ritkán igénybe vett drága szolgáltatásokat, vagy árucikkek (pl. menyasszonyi ruha, gyémánt ékszer, vagy szájsebészet) 13
  14. 14. Madarász Imre (2011) Városszociológia. kínálók; illetve a skála másik végpontján a naponta és viszonylag olcsón igénybe vett szolgáltatások (pl. ruhabolt, zöldséges, vagy körzeti orvos) szolgáltatások. A naponta és sokak által vásárolt cikkek piacterülete egészen kicsi lehet, hiszen ezen a kicsiny területen is megjelenhet a szolgáltatót eltartani képes vásárlósűrűség; míg a ritkán és kevesek által keresett cikkek nagy piacterületet feltételeznek, hogy biztosítsák a megfelelő fizetőképes keresletet. Christaller koncepciója szerint az általános, a mindennapi szükségleteket kielégítő vállalkozások szinte bárhová települhetnek, ahol emberek (potenciális vásárlók) élnek; de a specializált szolgáltatások és ritkán vásárolt termékek kínálóinak olyan helyre kell települniük, ahol tömegek érhetik el őket, hogy közülük is kikerüljön a szükséges számú vásárló. Minél speciálisabb egy szolgáltatás (vagyis minél ritkábban keresik), annál inkább a nagy laksűrűségű – úgynevezett központi helyeket - fogja keresni. A Christaller szerint egyenlő szárú hatszögeket formázó kisebb, és az azokat lefedő nagyobb piacterek grafikus modellje látható az alábbi ábrán. Egy szintű regionális piac-hierarchia • Gazdálkodó közösség Θ Helyi piac — Helyi piactér határa Három szintű regionális piac-hierarchia • Gazdálkodó közösség Θ Helyi piac — Helyi piactér határa ☺ Közbülső piac — Közbülső piactér határvonala ◙ Központi piac — Központi piactér határvonala A kevés embert tömörítő perifériákon (legkisebb körök) így az általános és sűrűn keresett szolgáltatások találnak maguknak piacot (pl. általános iskolák, kocsmák, restik). Az alcentrumokba (közepes méretű körök) a speciális szolgáltatók (pl. középiskolák, éttermek), a fő centrumokba (centrális nagy kör) pedig a legkifinomultabb és a legválasztékosabb ízlést is kielégítő speciális szolgáltatások (pl. egyetemek, operaház stb.) települnek, miközben a centrumokban a specializáltak mellett az általános szolgáltatások is megtalálhatók. Amint egy területet centrális helyként fedez fel magának egy-két szolgáltatás, az további specializált és általános szolgáltatásokat vonz magához és növekedési hellyé válik, és megindul a városiasodás útján. 14
  15. 15. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Mindez nem jelenti azt, hogy a perifériák nélkülözni kénytelenek a speciális szolgáltatásokat; azok a perifériákról a centrumba utazva érhetők el. A centrum ugyanis a közvetlen környezetén túl a periférikus területeket is ellátja a szóban forgó javakkal. Innen térhetünk vissza a „városi funkciók” fogalmához. Rendszerint olyan ellátásokat, szolgáltatásokat tekintünk városiaknak, amelyek nem élnének meg a kis lélekszámú periférikus településeken. A nagyvárosi funkciókat hordozó vállalkozásokat (ld. pl. egyetem, színház stb.) önmagában a város sem volna képes eltartani perifériája (hátországa) nélkül. A fővárosban működő különböző szolgáltatások (pl. minisztériumok) „felvevőpiaca” pedig az egész ország. A városi – vagy városképző – funkciók az idők során változtak. „Melyek voltak a 19. században az alapvető városi funkciók? Az egyik, amit mindig városképző funkcióként szoktunk emlegetni: az ipar. A 19. században azonban talán ennél is fontosabb szerepet töltött be a kereskedelem; a város általában valamifajta kereskedelmi központi szerepet is ellátott. A harmadik tényező az, hogy a városoknak bizonyos igazgatási funkciójuk is volt, és a negyedik, ami szintén elég egyértelmű; a kulturális funkció. Ismerünk olyan városvizsgálatokat, amelyek a kereskedelmi-pénzügyi funkciókat állítják előtérbe” (Gyáni, Kövér, 1998: 55.old.). A gyakorlatban azonban Magyarországon – cinikusan azt is mondhatnánk, hogy - az 1980-as években a várossá válás feltételeként megszabott 10.000 lakos mellett gyakran a gimnázium működtetése számított olyan vitathatatlanul „városi funkciónak”, ami „igazolta” a szóban forgó település igazi városias mivoltát. Az 1970-es dekádban a lakótelep (és - hála Istennek csak rövid ideig – legalább egy 20 emeletes panelház) szentesítette a település városi rangra „érettségét”. A helyi funkciók, a központi funkciók stb. megkülönböztetése fontos gyakorlati jelentőséggel bír a különböző politikai döntések szempontjából. Egyrészt az ilyen funkciók kiterjedtsége és szintje alapján beszélhetünk település-hierarchiáról és településhálózatról (funkció nélküli települések, alközpontok, központi funkciójú és országos funkciójú települések). Másrészt keleten és nyugaton egyaránt újra meg újra felmerül az a politikai törekvés, amely a mindig szűkös fejlesztési források elosztását annak alapján akarja racionálisan elosztani, hogy a meglévő funkciók alapján szortírozza a települések fejlesztésre érdemességét. Magyarországon a rossz emlékű Településhálózat Fejlesztési Koncepció kísérletezett a racionális gondolat gyakorlatba ültetésével. Angliában hasonló kísérletekről számol be az olasz földrajztudós, Michael Pacione (1989: 39-40., 53-66. old.). A funkcionális szemlélet mintegy összefoglalását adja Max Weber pár soros definíciója: „Nem a térbeli kiterjedés alapján dönthető el, hogy melyik helység számít városnak. Gazdasági szempontból a város mind nyugaton mind másutt inkább a kereskedelem és az ipar székhelye, és fontos jellemzője, hogy ellátásában állandó külső élelmiszer-szállításra szorul. A nagy települések egyes kategóriáit gazdaságilag éppen az különbözteti meg egymástól, hogy honnan kapják az élelmiszert, és mivel fizetik meg a szállítmányokat. A nem saját 15
  16. 16. Madarász Imre (2011) Városszociológia. mezőgazdasági terményeiből élő nagy település többféleképpen fedezheti importszükségletét: vagy saját termékeivel – mégpedig ipari termékeivel – fizet, vagy kereskedelmet folytat, vagy a különféle járadékok (hivatalnoki jövedelmek, illetve földjáradék), végül pedig a nyugdíjak biztosítják a városi fogyasztók vásárlóerejét (ez utóbbira jó példa a nyugdíjas hivatalnokok és tisztek városa, Wiesbaden)” (Weber, 1979: 254. old.) Városok a globális térben A településhierarchia gondolata, és a hierarchia különböző szintjein lévő települések által betöltött eltérő funkciók modellje segít a városokról való újfajta gondolkodás megértésében. A 18-19. században ugyanis a városok fejlődését alapvetően a nemzeti határok és a nemzeti keretek határozták meg (kivételként talán a Hansa városokat említhetjük). A huszadik száradban azonban a településhierarchia funkcionális viszonyrendszere már kezdett globális szinten is megszerveződni. Elsőként talán az amerikai Jane Jacobs hangsúlyozta a nagyvárosok önálló szerepét az egyes nemzetgazdaságokban, sőt a nemzetgazdaságok szempontjából. Meglátása szerint megszoktuk azt a korai merkantilistáktól örökölt perspektívát, ami szerint a világgazdaság aktív szereplői a nemzetgazdaságok, vagyis a nemzeti kormányok; hozzájuk képest a városok csak másodlagos szerepet játszanak. Véleménye szerint azonban városgazdaságok nem csak (és ma már egyre kevésbé) a közvetlen hátországukkal, nem is csak az anyaországuk más régióival állnak közvetlen gazdasági kapcsolatban, hanem a világ távoli területeivel, más nagyvárosokkal. Tulajdonképpen – mondhatjuk Jacobs kiindulópontja alapján – nem a nemzetállamok határozzák meg egy-egy város fejlettségét, hanem fordítva: egyre inkább a városok határozzák meg az anyaországuk fejlődését. Legalábbis a világvárosok, a globális gazdaság csomópontjai. A városok önálló gazdasági-társadalmi szerepére (sőt: gazdasági-társadalmi fejlesztő hatására) a településmarketing és a regionális gazdaságtan hívta fel a figyelmet, Magyarországon az ezredforduló környékén. Mára elfogadott az a megközelítés, amelyik az egyes országok és településeik sorsát, illetve lehetőségeit a globális településhálózatban betöltött szerepük alapján próbálja meghatározni (ld. például Budapest „kapu-város”). Összefoglalás Az ember a természeti környezettel szembeni védekezésül egy „második környezetet” (civilizációt) alakít, aminek része az épített környezet, benne a város. Ez a második környezet lassan több problémát vet fel az ember élete szempontjából, mint a természeti környezet. Az első városok 8-10.000 éve jelentek meg, méretüket és működésüket erősen meghatározta a közvetlen hátországuk, de kezdetektől fogva az élelemtermelés kényszere alól felszabadult emberek sokféle tevékenységének (munkamegosztásnak) adtak otthont. Az iparosodás gyors erősödésével jelentek meg a modern ipari nagyvárosok, amelyek azonnal élesen vetették fel a városias társadalom valamennyi (szociális, közegészségügyi, biztonsági stb.) problémáját. A városiasodás a 20. század végére óriási méreteket öltött, ami sokak szerint veszélyezteti a fenntarthatóságot is. A világban egyszerre tapasztalható a nagyvárosokból való kiáramlás és az újabb betelepülők áradata, de a kétféle mozgás szociológiai jellemzői és célterületei eltérnek egymástól. 16
  17. 17. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Társadalomkutatók szerint (Enyedi) a városfejlődés tipikus életszakaszokat valósít meg. Vannak, akik általában a város hanyatlásáról beszélnek. A város fogalmának meghatározásai az egyes tudományágak és politikai tevékenységcsoportok szükségletei szerint változnak. A definíciók a leggyakrabban a közigazgatási-jogállás, a lélekszám, a lakosság foglalkozási megoszlása, a népsűrűség, illetve a településhierarchia egyes elemeihez kapcsolható jellegzetes funkciók alapján határozzák meg a város fogalmát. A városkutatások a legújabb időszakban a települések hierarchiában elfoglalt helyét, gazdasági erejét és kisugárzását, továbbá az ilyen pozíciónak megfelelő funkciókat már nem csak a településhierarchia egyes államhatárokon belüli, hanem a globális térben megszerveződő hálózata alapján határozzák meg. Ez a megközelítés a városok fontosságának növekedését prognosztizálja. 17
  18. 18. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Második bevezető a szociológiáról és a település- (a város)szociológiáról A szociológia mint társadalomtudomány az ipari forradalom időszakában, tehát a modern ipari nagyvárosok kialakulása idején született. Kialakulását, problémafelvetését és az alkalmazott módszereit nagyban meghatározta az ipari társadalom (aminek koncentrált megjelenése a város) látványos, gyors – és gyakran sokkoló – kibontakozása. A folyamatok bizonyos elemei (a koncentrált nyomor, a politikai feszültségek stb.) sok európai megfigyelőt megrémítettek, világmegváltó reformok kiötlésére ösztönöztek; talán ezért van az, hogy az európai társadalomkutatásban máig érezhetően nagyobb hangsúlyt kap az elméleti megközelítés és a nagy társadalmi kategóriákban (kollektívumokban) való gondolkodás, a társadalomjobbító célzatú teóriák, és programok megfogalmazása. Amerikában az individualista hagyományok és a pragmatikus problémakezelés nagyobb teret nyitott az egyéni és/vagy kiscsoportos cselekvés vizsgálatának; a nagy teoretikus körképek helyett inkább a mezo-elméletek megfogalmazásának és a tények megismerését (a számszerűsített mérést) és megértését szolgáló (és azokat sokkal inkább elfogadó) vizsgálódásoknak. A szociológia és a társadalomtudományok többi ága nem annyira a vizsgált jelenségkörök révén határolódnak el egymástól, hanem inkább az egyes diszciplínák sajátos módszerei és megközelítései választják el egymástól a tudományterületeket. A szociológia, a néprajz, az antropológia, a történettudomány, a közgazdaságtudomány stb. egyaránt az emberi társadalom jelenségvilágával foglalkoznak, de mind más és más megközelítések alapján és más módszerek segítségével kutatják az emberek viselkedését és intézményeit. Mivel a szociológiának – és benne a településszociológiának is – az alapvető kiindulópontja, hogy a vizsgálati tárgya az ember mint társadalmi lény, ezért a kérdésfeltevéseiben, hipotéziseiben és magyarázataiban mindig társadalmi jellegű tényezőket keres. Ezekhez felhasználhatja valamennyi más társtudomány (a pszichológia, a földrajztudomány, a közgazdaságtan stb.) módszereit és eredményeit, de a végső megállapításai mindig az emberre, mint társas, társadalmi lényre vonatkoznak. A városszociológiának nincs a szociológiai metodológián belül elkülönült, speciális módszertana, de bizonyos szociológiai módszerek és problémák gyakrabban bukkannak fel a településszociológiai kutatásokban, mint más szociológiai alágazatokban. A városszociológiában viszonylag gyakran alkalmazott módszerek a megfigyelés, a terepen végzett munka, a kísérlet – és újabban a számítógépes statisztikai többváltozós elemzések. Ezért ezekről valamivel részletesebben szólunk, míg más adatgyűjtő módszereket (amiket a városszociológiában nagyjából ugyanolyan mértékben használnak fel, mint más szociológiai vizsgálatokban), csak érintésszerűen említünk meg. A problémafelvetésben (vagyis a vizsgálati kérdések és hipotézisek megfogalmazásában) az alapkérdés, hogy vajon milyen társadalmi (viselkedésbeli, norma-, értékrendi stb.) változásokat okoz a „másodlagos környezet”, ha okoz egyáltalán. Vajon a ritkán vagy sűrűn beépített művi környezetben megváltozik-e az emberek viselkedése? Igaz-e, hogy a városban másként éreznek és viselkednek az emberek, mint falun? Igaz-e, hogy az agrárkörnyezetben 18
  19. 19. Madarász Imre (2011) Városszociológia. élők szolidáris közösségben éltek, ami helyett a város az atomizálódott, legfeljebb érdekkapcsolatok által integrálódott emberek halmaza? Tulajdonképpen a kérdés úgy hangzik, hogy mennyiben alakítja az ember és közössége életét a művi környezete. A kérdés megfordításával a másik alapproblémával találkozhatunk: az emberek és embercsoportok hogyan formálják és hogyan töltik meg élettel ezt a művi környezetet? Hogyan vegyülnek és miként különülnek el az emberek az egyes településrészeken; milyen folyamatok vezetnek a városrészek funkcionális elkülönüléséhez; hol milyen intézményeket (és végső soron milyen várost) alakítanak ki és tartanak életben az emberek? A szociológia módszertanának alapjai A módszertan olyan szabályok, elvek és eljárások rendszere, amely a tudományos vizsgálódást vezetik. Hatóköre kiterjed a kutatói kérdések és hipotézisek megfogalmazására, az adatgyűjtésre és az adatok feldolgozására, valamint az eredmények értelmezésére. A módszertan segítségével a szociológus a lehető legjobban függetleníteni akarja a válaszait a puszta benyomásokon alapuló következtetésektől, és a lehető legnagyobb pontossággal igyekszik meghatározni következtései érvényességének határait. Puha módszerek – kemény módszerek Az alábbiakban a legfontosabb módszerek ismertetése során az úgynevezett „puha” (kvalitatív) módszerek bemutatásától indulunk és az úgynevezett „kemény” (kvantitatív) módszerek körülírásával zárjuk a fejezetet. Az alapvető módszerek, melyek közül az egyik, vagy másik, illetve amelyek kombinációi használhatók: a megfigyelés, a kísérlet, az interjú, a felmérés (a survey; ejtsd: szörvéj), illetve a már meglévő információs források másodlagos felhasználása. Mindegyiküknek vannak előnyei és hátrányai, és egy kutatási projekt sikere nagyrészt azon múlik, hogy a kutató a megfelelő módszert, illetve módszerek kombinációját választja-e. A „puha” (a kvalitatív) módszerek elsősorban a megértést szolgálják; rendszerint a kutatás kezdeti szakaszában kerülnek alkalmazásra, amikor a vizsgálódók megpróbálják kitapogatni, hogy mik a legfontosabb hatótényezők egy adott kutatási terepen; hogy azok miért és hogyan hatnak az emberek viselkedésére. Ezért az ilyen módszerek legfontosabb hozadéka az interpretálás, a tapasztalt jelenségek értelmezésének segítése. Két értelemben is; egyrészt a kutató maga keresi a válaszokat a „miért” és „hogyan” kérdésekre, másrészt pedig azt is vizsgálja, hogy a terepen élő emberek hogyan értelmezik és közelítik meg ezeket a komponenseket. A „puha”, vagy „kvalitatív” módszerek” - annak ellenére, hogy a számszerű eredményeket produkáló kvantitatív eszközök ellentéteként kapták az elnevezésüket – bizonyos adatgenerálásra azért mégis alkalmasak. Ezek az adatok azonban az esetek többségében nem mereven standardizált, vagy strukturált adatok, hanem erősen függnek, sőt rugalmasan alkalmazkodnak a kutatás társadalmi kontextusához. „A kvalitatív kutatás azt célozza meg, hogy gazdag, kontextuális és aprólékos adatok alapján adjon magyarázatokat. A hangsúly sokkal inkább a holisztikus típusú elemzéseken és magyarázatokon fekszik ebben az értelemben, semmint felszíni minták, trendek és korrelációk feltérképezésén. A kvalitatív kutatás általában használ 19
  20. 20. Madarász Imre (2011) Városszociológia. valamilyen formában kvantifikációt, de a statisztikai típusú elemzés nem játszik központi szerepet benne”. (Mason, 2005: 13. old.). A kvantitatív (számszerű eredményekkel operáló) módszerek nagy előnye az egzakt, a többnyire azonos kategóriákkal végzett és így összehasonlításokat lehetővé tevő mérés. Ezért ezeket a módszereket általában akkor alkalmazzuk, amikor már viszonylag pontos képünk van az adott terepen fontos tényezőkről és azok hatásrendszeréről, amikor már nem a „miért” és „hogyan” típusú kérdésekre keresünk választ, hanem a már ismert tényezőkre vonatkozóan a „mennyi”, a „mennyivel több”, a „milyen mértékben”, vagy „hány százaléka” típusú kérdéseket tesszük föl. A kvalitatív és a kvantitatív megkülönböztetés a jobb megértést szolgálja, a gyakorlatban minden kvalitatív vizsgálat tartalmaz mérést, és a kvantitatív adathalmazok is jelentés nélküliek maradnának interpretálás nélkül. Mégis, amikor sorra vesszük a leggyakrabban alkalmazott módszereket, akkor ezeket annak alapján értékeljük, hogy melyik mennyire segíti a megértést és a tapasztalt jelenségek interpretálását, illetve milyen mértékben tesz lehetővé egzakt mérést és összehasonlítást. A bemutatást a skála „puha” pólusán kezdjük és fokozatosan haladunk a kvantitatív végpont felé. A megfigyelés A megfigyelés látszólag kellemes és kényelmes információgyűjtő módszer. A megfigyelő helyet foglal egy karosszékben és figyel, próbálja emlékezetében (néha film-, vagy videokamerával is) rögzíteni a kutatás helyszínén tapasztalt jelenségeket, hogy azután azokat a maga szempontjai alapján interpretálja (értelmezze) és azokból következtéseket vonjon le. A megfigyelés – magától értetődően – CSAKIS A TEREPEN TÖRTÉNHET. A megfigyelőnek a történések helyszínén kell tartózkodnia, ráadásul biztosítania kell, hogy a jelenléte ne módosítsa lényegesen a megfigyeltek viselkedését, cselekvéseit. A terepmunka problémáit részletesebben a terepmunkáról szóló alfejezetben tárgyaljuk. A fenti leírásból már kiolvashatók a megfigyelési módszer nehézségei. Egyrészt a kutatónak viszonylag huzamos időt kell töltenie a „terepen” (vagyis a vizsgált jelenségek helyszínén), másrészt valamiképpen rögzítenie kell a megfigyeléseit, harmadrészt pedig értelmeznie kell a megfigyelt jelenségeket. Ha egyszerre többen (a kutató és segítő társai) végzik a megfigyelést, egyeztetniük kell a megfigyelés tárgyát, ellenkező esetben mindenki mást és másként látna ugyanazon szituációt figyelve is. Előfordulhat például, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyokat vizsgálják. Ekkor meg kell egyezniük, hogy mit figyeljenek; például az emberek közti köszönési módokat, az egyes köszönési módok gyakoriságát (mérés), vagy az öltözékeket, esetleg hogy ki milyen közlekedési eszközzel jár, a párok egymás mellett, vagy egymás mögött haladnak-e stb. (operacionalizálják az alá-fölérendeltségi viszonyok megfigyelhető jeleit). Az alábbi, keretbe foglalt idézet jól példázza, miként lehet akár olyan elvont jelenségeket is „mérhetővé” tenni, amit a kutatók a „megfáradt nép” jelzővel igyekeztek körülírni. Munkájuktól megfosztva és a külvilágtól elvágva a [munkanélkülivé vált] munkások elveszítették az idő felhasználásának morális és anyagi lehetőségeit. Ők, akiknek immár nem kell sietniük, semmibe sem fognak bele, szabályozott egzisztenciájukból lassacskán a kötetlenbe, a semmibe csúsznak le. Ha visszatekintünk a szabadidő egyes szakaszaira, az égvilágon semmi sem jut eszükbe, ami megérné a fáradságot, hogy meséljenek róla. 20
  21. 21. Madarász Imre (2011) Városszociológia. A férfiak órák hosszat ténferegnek az utcán, magányosan vagy kisebb csoportokban, a házfalaknak vagy korlátoknak támaszkodva. Ha egy kocsi keresztülhajt a településen, egy kissé megmozdítják a fejüket; néhányan pipázgatnak. Beszélgetéseik lassan folynak, korlátlan idővel rendelkeznek. Semmit sem kell már serényen csinálni, az emberek elfelejtették az igyekezetet. Déltájban, amikor Marienthal forgalma eléri a maga szerény csúcspontját, a falu utcájának belátható 300 méteres szakasza a következő képet nyújtja. Az utcán egyedül sétáló száz felnőtt megállásainak száma Három vagy több Kettő Egy Nem áll meg Férfiak Nők Összesen 39 3 42 7 2 9 16 15 31 6 12 18 68 32 100 A férfiaknak tehát majdnem kétharmada legalább kétszer megáll. Ehhez képest feltűnő, hogy a nőknek csak mintegy hatoda áll meg kétszer vagy többször. Amint később még látni fogjuk, nekik lényegesen kevesebb idejük van. Rejtekhelyünkről, órával a kezünkben, a sebességüket is megpróbáltuk megmérni. Íme ötven olyan marienthali sebessége, aki hosszabb utat tesz meg megállás nélkül: Km/h Férfiak Nők Összesen 5 4 3 7 10 17 8 3 11 18 4 22 33 17 50 Mivel száz sétálóra körülbelül harminc álldigáló jut, az átlagsebesség meglehetősen alacsony. Egyszer csak könnyed galoppban érkezik valaki: a falu bolondja. Százból nyolcvannyolc férfi nem hord órát, közülük otthon is csak harmincegynek van ilyesmije. (Jahoda, Lazarsfed, Zeisel, 1999: 93-94. old. A megfigyelt jelenségek operacionalizálása (mérhetővé tétele) mellett a megfigyelőknek rögzíteniük kell a látott és hallott dolgokat. Írás közben azonban nem tudnak a külvilágra figyelni, ha film- vagy videokamerát használnak, azzal megváltoztathatják a megfigyeltek viselkedését. (A megfigyelők rendszerint esténként írják le, és vitatják meg egymással a megfigyeléseiket és benyomásaikat.) A megfigyelt jelenségeket a kutatóknak szisztematikusan értelmezniük (interpretálniuk) kell. Ha például azt tapasztalják, hogy egy csoport tagjai különösen hangosak, értelmezhetik úgy, hogy vitatkoznak, vagy veszekednek, és a hangerő a harag szintjét jelzi; de úgy is interpretálhatják a jelenséget, hogy a tagok közti alá-fölérendeltségi viszonyok olvashatók ki a beszélgető partnerek hangerejéből, vagyis hogy kinek van joga félbeszakítani a másikat beszéd közben. 21
  22. 22. Madarász Imre (2011) Városszociológia. A megfigyelés különböző típusainak előnyei és hátrányai is a fenti szempontok alapján értékelhetők. A megfigyelő pozíciója Kívülálló (a megfigyelő nem vesz részt a megfigyeltek tevékenységrendszerében) Résztvevő (a megfigyelő részt vesz a megfigyeltek tevékenységeiben) Nyílt (a megfigyelő tudatja a megfigyeltekkel a maga megfigyelői szerepét) Pl. Whyte „Street Corner Society” A megfigyelő segítséget kérhet az interpretálásban, de jelenléte megváltoztat(hat)ja a megfigyeltek viselkedését Pl. Jahoda, Lazarsfeld, Zeisel „Marienthal” A megfigyelő segítséget kérhet az interpretálásban, de jelenléte megváltoztat(hat)ja a megfigyeltek viselkedését Rejtett (a megfigyelő elkerüli, hogy a megfigyeltek észrevegyék, érzékeljék mint megfigyelőt) Pl. Erdei Ferenc „Futóhomok” A megfigyelő magára marad az interpretálásban, de jelenléte nem változtatja meg a megfigyeltek viselkedését Pl. Laud Humphreys a „Teeroom Trade” A megfigyelő magára marad az interpretálásban, de jelenléte nem változtatja meg a megfigyeltek viselkedését Az interjú A hétköznapi életben evidens, hogy ha valamit nem tudunk, akkor megkérdezzük, elbeszélgetünk olyan emberekkel, akik többet tudnak a vizsgált jelenségről. A szociológiai kutatásokban is az egyik leggyakrabban alkalmazott adatfelvételi mód az interjú, ami azonban szintén a „puha” módszerek közé sorolódik. Eredménye ugyanis a megkérdezett véleménye, interpretációja bizonyos kérdésekről, amit számokkal nehezen tudunk kifejezni. A módszer kötetlenebb és közvetlenebb személyközi kapcsolatokat feltételez; interperszonális volta miatt a kérdezőnek módja nyílik az azonnali reagálásokra, visszacsatolásokra. Gyakran előfordul, hogy a beszélgetés során az interjúalany olyan kérdésekre is kitér, amik vizsgálatára eredetileg nem is gondoltunk, de mivel lényegesnek tűnnek a kutatás szempontjából, azonnal tovább faggatózhatunk a felmerült gondolati fonal mentén. Ezért ez a módszer rugalmas, lehetővé teszi a részletkérdések feltárását és az ilyen tulajdonságainak köszönhetően szintén a kutatások kezdetén, a fontosabb problémák „kitapogatásához” alkalmazzuk előszeretettel. Ezek az előnyök más szempontból éppen hogy hátránynak minősülnek. Az interjúvolás interperszonális jellege azt is maga után vonja, hogy a kérdező személye is “belekeveredik” az interjúba. A kutatás szempontjából pedig a szubjektivizmus káros, tehát amennyire lehetséges, kerülni kell, illetve a szerzett információk feldolgozása során ki kell szűrni ezeket a tényezőket. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor az elemzést ezek figyelembevételével kell majd végezni. Az interjú rugalmasságából következően a feldolgozása rendkívül munkaigényes. Egy órás interjúnk írott változata közel ötven oldal szöveg, amiből talán alig harmada a „hasznos”, a 22
  23. 23. Madarász Imre (2011) Városszociológia. vizsgálódási tárgyunkat közvetlenül érintő, tehát bennünket az adott pillanatban érdeklő információ. Előfordulhat persze, hogy nem az interjúvolás időpontjában, hanem a szöveg rögzítésekor – vagy akár több más interjú-szöveg átolvasása után – derül ki, hogy az eredetileg érdektelennek tűnő információ igenis alapvetően fontos; esetleg az egész kutatási tervünk szemszögéből iránymutató ismeretet közöl. A kutatás elején nem tudhatjuk bizonyosan, hogy milyen információk lesznek fontosak a részletkérdések tisztázódása idejére. Ezért az interjú szövegét egészében érdemes rögzíteni, akkor is, ha biztosak lehetünk benne, hogy nagy része később fölösleges lesz. A kérdés ugyanis éppen az, hogy melyik része lesz eldobható. Ezért az interjú készítése és feldolgozása szükségszerűen nem csak időigényes, hanem kifejezetten pazarló. Egy további – és a szociológiai kutatás szempontjából meghatározó – probléma a reprezentativitás biztosítása. Később részletesebben kitérünk majd a mintaválasztás problémájára, most csak röviden érintjük: az interjúk esetében messze nem mindegy, hogy kiket kérdezünk (a minta). Az újságírásban például az interjú-készítés egyik alapszabálya, hogy meg kell kérdezni az ellenérdekű felet is. A két ellentétes álláspont ugyanis a feltételezések szerint kiegészíti, kiegyensúlyozza egymást, az olvasó pedig a pro és kontra érvek alapján közelebb juthat az objektív igazsághoz. Ez viszonylag egyszerű eljárás, amikor két vitatkozó emberről, vagy két egymással perelő álláspontról van szó. Mindezeket figyelembe véve érthető, hogy a kutatók a gyakorlati életben ritkán dolgoznak kizárólag interjúkkal. Sokkal jellemzőbb, hogy a kutatási témával való ismerkedés során tájékozódási céllal, vagy a kutatás során kiegészítő információk szerzésére használják az interjút, mint adatgyűjtési technikát. Ezért – és az interjúvolás költséges volta miatt – az interjúk készítése során nem annyira a reprezentativitásra törekszünk, hanem az úgynevezett „kulcsfigurák” megkérdezésére. Ez történhet úgy, hogy logikai úton próbáljuk meg meghatározni a leginkább érintettek, a legtájékozottabbak – vagyis a „leg”-ek körét – és közülük igyekszünk minél több embert elérni. Az interjúalanyok kiválasztása történhet az úgynevezett „hólabda módszerrel”: vagyis megfigyeljük, hogy interjúalanyaink kiket említenek a leggyakrabban, vagy kiket javasolnak további beszélgetésre és közülük választunk alanyokat. A strukturálatlan és a strukturált interjú A strukturálatlan interjú sem lehet parttalan fecsegés, a kérdezőnek előre össze kell állítania a felteendő kérdések listáját; világosan tudnia kell, hogy milyen információkra van szüksége. A kérdező „felvezeti” a válaszadónak, hogy mire kíváncsi, azután hagyja, hogy a válaszadó úgy mesélje el a maga sztoriját, ahogyan akarja. A kérdező különböző rávezető kérdésekkel („azután mi történt?”, „és a vizsgált kérdésről mi a véleménye?”) irányíthatja a beszélgetés fonalát mindaddig, amíg viszonylag teljes körű adatokat nem sikerül szereznie az őt érdeklő kérdésekről. Az interjúk második típusa a strukturált interjú. Az értékelő gondosan kiválasztja az interjúkérdéseket, és azok sorrendjét, majd leírja interjú-vezérfonalként a minden interjúvoló számára kötelezően minden meginterjúvoltnak felteendő kérdéseket. Így biztosítja, hogy minden kérdező a kötetlen beszélgetés közben a felsorolt kérdéseket – de azokat ugyanazon szavakkal és ugyanabban a sorrendben - minden kérdezettnek feltegye. Ez az eljárás biztosítja, hogy – legalábbis a szabványosított kérdések esetében – minden személy ugyanazt a stimulust kapja és így összehasonlítható válaszok születnek. 23
  24. 24. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Strukturált interjúra általában a kutatás előrehaladottabb szakaszában kerül sor, amikor már valamelyest sikerült „kitapogatni” azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekre a kutató minden megkérdezettől összehasonlítható (tehát számszerűen kifejezhető) válaszokat vár. (Például, hogy a 100 megkérdezett közül 40 személy elégedett volt a jövedelmével.) Ilyenkor is teret engedhet bizonyos mértékben a válaszadó szabad asszociációinak, de a meghatározott kérdések előzetes szabványosításával biztosítani tudja, hogy ezek garantáltan és ugyanolyan formában elhangozzanak minden interjúalany felé. Ilyenkor már gyakrabban igyekszünk visszaterelni a fő csapásra a megkérdezettet, például „térjünk vissza az eredeti kérdésre” típusú ösztönzőkkel. Látható, hogy az interjú-kérdések szabványosításával egyrészt jobban számszerűsíthetővé, tehát „keményebbé” tehetjük az eredendően „puha” módszerünket; másrészt leszűkítjük az interjú rugalmasságának határait. Tulajdonképpen az interjú végletesen strukturált (szabványosított) válfaja a kérdőív. A felmérés (survey) A felmérés olyan módszer, amely segítségével szisztematikusan szabványosított információkat gyűjthetünk a vizsgált népesség jellemzőiről. A survey-t gyakran használják a szociológiai kutatásban, néha egyszerűen csak tények gyűjtésére (például a diákok politikai véleményére), vagy a különböző tények közti összefüggések felkutatására (például, hogy a társadalmi osztályok, vagy a szülői vélemények miként befolyásolják a diákok politikai nézeteit). A felmérés talán a közvélemény által legismertebb szociológiai módszer; a legtöbb ember találkozott már kérdőívekkel házról házra járó kérdezőbiztosokkal. A kérdőíves felmérés (más néven a survey), a legelterjedtebb módszer a vélemények felmérésére és a társadalmi jelenségek feltérképezésére. A szociológusok körében a népszerűségét nagyrészt annak köszönheti, hogy – lassan évszázados alkalmazása során – kifinomodtak eljárásmódjai, alkotóelemei és a vele gyűjtött információk feldolgozási szabványai; ezért azután az eredményei jól számszerűsíthetők. Igazi „kemény”, vagyis „kvantifikált” eszközökkel dolgozó mérőműszer. Népszerűségének árnyoldala, hogy a gyakori alkalmazás miatt nagyon sokan gondolják könnyen megvalósítható feladatnak, úgy vélik, hogy semmi rendkívüli nincs egy kérdőív összeállításában, azt bárki meg tudja csinálni. Egy survey megtervezése azonban nem egyszerű feladat, számos buktatót rejt magában. Ezek két nagy témakör, a kérdőívek összeállítása, és a kérdőívek felvételének módja köré csoportosulnak. A kérdőívek típusai Önkitöltős kérdőívek Az önkitöltős kérdőíveket a kérdezett rendszerint postán kapja és maga tölti ki. Ennek előnye a vizsgálat szempontjából, hogy megspóroltuk a kérdezőbiztosok honoráriumát; a megkérdezett szempontjából pedig, hogy az illető maga választhatja meg a kitöltés időpontját, amikor kellő időt szakíthat a kérdésekkel való elmélyült foglalkozásra. Máris sejthetik az eljárás hátrányát: a megkérdezett elfeledkezhet a kérdőív kitöltéséről, vagy visszaküldéséről. Önmagában a válaszhiány mint mennyiségi probléma is komoly veszély az önkitöltős kérdőívezésnél. Hiszen a kérdőívet összeállító örülhet, ha hozzájut a kiküldött kérdőívek feléhez, az udvarias emlékeztető (sürgető) levél szétküldése eredményeként pedig további 1015 %-hoz. A mennyiségi gondnál komolyabb problémát jelent azonban a válaszhiányok 24
  25. 25. Madarász Imre (2011) Városszociológia. értékelése. Vajon milyen jellemzőkkel írható körül azok csoportja, akik nagyobb hajlandóságot mutattak a gondos válaszadásra és a kérdőívek visszajuttatására, és kik lehetnek a „feledékenyebbek”? Vajon tipikusan más emberek-e a visszaküldők, mint a válaszolók? Mostanában divattá vált egyes televíziós csatornák hírműsoraiban bizonyos közvélemény-kutató kérdések feltétele. Például: „egyetért-e azzal, hogy Simek Kitti kegyelmet kapott”3 Tekintsünk most el a kérdés rossz megfogalmazásától4! Próbáljuk meg kitapogatni, hogy vajon kik telefonálhatnak a szerkesztőségbe a kérdésre válaszoló „közvélemény” „szószólóiként”! Egyrészt akik egyáltalán hallották a kérdést; tehát feltehetően azok a hírműsor-kedvelők, akik a főidőben az adott csatorna hírműsorát nézik előszeretettel. Ez a szempont már önmagában kirekesztheti a „közvélemény” jelentős részét: azokat, akik nem az adott csatornát nézik, és/vagy akik nem nézik a hírműsorokat. A szavazás módja kizárja továbbá a válaszadásból azokat, akik nem rendelkeznek telefonnal. Ez azonban önmagában még mindig nem volna olyan jelentős probléma, mint a válaszadók és a nem-válaszolók karakterisztikája. Ön mit gondol, kedves olvasó: a döntéssel mélyen egyetértők, vagy a döntést hevesen elutasítók érezhettek-e nagyobb késztetést a telefonálásra? Vagy egy harmadik csoport, a semlegesek? Úgy vélem, hogy a válaszok megoszlása nemhogy a „közvéleményt” nem tükrözi, de a szerkesztőség szándékát sem elégíti ki, nevezetesen, hogy felmérhessék a műsor nézettségét. Telefonos kérdőívek A fejlettebb országokban igen elterjedt módszer a telefonon történő kérdezés. A módszer előnye a gyorsasága mellett a viszonylagos olcsósága. Tudnunk kell azonban a torzító hatásáról, hiszen nem mindenkinek van telefonja. Itt viszont többé-kevésbé meghatározhatjuk a telefonon el nem érhető emberek tipikus jellemzőit: valószínűleg szegényebbek és olyan kisebb településeken élnek a fővárostól távol, ahová még nem jutott el a vezetékes telefon. Csakhogy a probléma itt sem ilyen egyszerűen megválaszolható, hiszen egyre jobban terjed – és éppen a legjobb anyagi helyzetben élők körében – az a szokás, hogy titkosítják a telefonszámukat, tehát a telefonkönyv alapján elérhetetlenné teszik magukat. A mobil telefonok szaporodása sem sokat segít a helyzeten, hiszen sok családban gyakori a két-három mobiltelefon, sőt igen sok személy rendelkezik egyszerre több mobillal; a telefonszámok nem szerepelnek publikus nyilvántartásban (mobil-telefonkönyvben) és a mobil telefonok esetében is előfordul a titkosított szám. A telefonos kérdezés elsősorban a marketing eszközévé vált, ami nem tesz jót a szociológiai kutatásoknak. Az embereknek lassan elegük lesz a sok és hosszadalmas faggatózásból, hogy hova és milyen gyakran járnak nyaralni; illetve a különböző utazási irodák árajánlataiból. Már csak ezért is megfontolandó tanács, hogy a telefonos kérdezés útján csak során rövid kérdőívekkel kísérletezzünk. A kérdéssort megunva a telefonáló viszonylag könnyebben, kisebb lelkiismeret-furdalással teszi le a kagylót, mint hogy a személyes kérdezés során elküldené a kérdezőbiztost. 3 Az idézett kérdést 2005. január 23-án olvashatták az egyik magyar TV csatorna hírműsorában. 4 A kérdés tudniillik félreérthető. Válaszolhatok rá úgy, hogy „Igen, egyetértek: Simek Kitti valóban kegyelmet kapott”, és úgy is, hogy „Igen, egyetértek azzal a döntéssel, hogy Simek Kitti kegyelmet kapjon”. Egy jól végiggondolt szociológiai kérdőívben ilyen módon megfogalmazott kérdésnek nem volna helye. 25
  26. 26. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Kérdezőbiztosokkal végzett survey Minden technikai fejlődés ellenére a kérdőívek felvételére a leggyakrabban alkalmazott eljárás mindmáig a személyes interjúkészítés, tehát amikor kérdezőbiztosok keresik fel a válaszadót, a kérdezőbiztosok teszik fel a kérdőíven szereplő kérdéseket, és ők jegyzik fel a kérdőívre a kapott válaszokat is. Természetesen megfogalmazhatjuk ennek az előnyeit és hátrányait, de elterjedtsége jelzi, hogy az előnyei felülmúlják a hátrányokat. Az eljárás felülmúlhatatlan előnye, hogy a kérdezőbiztos személyes jelenléte lehetővé teszi a felmerülő félreértések gyors tisztázását, és biztosítja a kérdőív pontos, a kutató instrukcióinak megfelelő kitöltését. A kérdezőbiztos emellett „rejtett” – hiszen nem kimondottan ezzel a céllal érkezett – megfigyeléseket folytathat a válaszadó lakás- és életkörülményeiről, feljegyzéseket készíthet a válaszadó gesztusairól, egyéb „nem-verbális kommunikációjáról”. Ezek olyan fontos kiegészítő információk, hogy gyakran a kutatásvezetők maguk is törekednek rá, hogy legalább néhány kérdőívet maguk, személyes kérdezhessenek le kérdezőbiztosként. A kérdőívek személyes lekérdezésének vannak jelentős hátrányai is. Mivel sok helyszínre, sok emberhez kell a kérdőíveket eljuttatni, a kutatásvezető a legtöbb esetben kiadja a kezéből a kutatás közvetlen lebonyolítását; kérdezőbiztosokat kénytelen alkalmazni. (Megteheti, hogy maga kérdezi meg az összes válaszadót, ez esetben azonban olyan hosszúra nyúlna a vizsgálat, hogy a befejeződésekor az elején szerzett információk nagy része akár el is avulhat.) Azzal, hogy kiengedi a kezéből az operatív munka elvégzését, a kutató rendkívül nagy kockázatot vállal. A kockázat csökkentése érdekében gondosan fel kell készítenie a kérdezőbiztosait a kutatása céljairól, a terepmunka várható körülményeiről, a kérdőíves kérdezés részletes szabályairól, tisztáznia kell, hogy milyen mértékű kreativitást engedélyez kérdezőbiztosainak, vagy megtilt nekik minden önállóskodást és a feladat szolgai végrehajtását várja el tőlük. Bármilyen részletesen készíti is fel a kérdezőbiztosokat, a kutatónak mindenképpen ellenőriznie kell azok munkáját a terepen, hiszen bármilyen hiba, vagy hanyagság később jóvátehetetlen, vagy csak nagy költségekkel korrigálható torzításokat okozhat az eredményeiben és – ami a legfontosabb – megkérdőjelezheti az eredményei hitelességét, megbízhatóságát. Talán már az eddig leírtakkal sikerült érzékeltetni, hogy a kérdőíves felmérés kifinomult eljárására számos részletes és szigorú szabály vonatkozik, amelyeknek töredékét sincs módunkban most áttekinteni. Ennek a tankönyvnek ugyanis elsősorban a szociológiai kérdésfeltevések és a válaszadási módszerek legfontosabb alapjainak felvázolása feladata, nem pedig szociológusok képzése. Remélhetően a bemutatott módszerek és szabályok nagy vonalakban megfelelő képet adnak arról, hogy hogyan gondolkodik és hogyan, milyen módszerek, eszközök segítségével vizsgálódik a szociológia tudománya. Mielőtt azonban a szociológia nagyobb vizsgálódási területeit és az ott felhalmozott ismeretek alapjait bemutatnánk, még egy olyan módszertani problémára ki kell térnünk, amely nem csak a szociológia, hanem minden tudomány alapkérdése: nevezetesen a mintakészítés problémájára. A meglévő források másodelemzése A szociológusoknak gyakran nem kell új információkat összegyűjteniük kísérletek, felmérések, vagy megfigyelések útján. Rendelkezésére állnak a megfelelő adatok, azokat csak össze kell gyűjteni és elemezni. Igen sok hasznos adat lehet már készen publikált, vagy nem publikált formában. Ilyenek lehetnek különböző irodalmi, vagy történeti feljegyzések, 26
  27. 27. Madarász Imre (2011) Városszociológia. statisztikai adatbázisok, vagy elemzések, térképek, kormányszervek hivatalos iratai, naplók, levelek, művészeti termékek, vagy más tudósok eredményei. Statisztikák elemzése Meglévő statisztikákat csaknem minden kutatáshoz használunk. Leggyakrabban azért, mert nincs elegendő időnk és pénzünk az elsődleges adatgyűjtéshez. Előfordulhat az is, hogy „dinamikus” elemzést akarunk végezni, amikor nem a jelenlegi helyzet pillanatnyi keresztmetszeti képe, hanem a jelenségekben két időpont között bekövetkező változások érdekelnek, illetve az ilyen változásokból kiolvasható trendeket akarjuk jelezni. Ilyenkor fel sem merülhet, hogy egy régibb időpontra vonatkozó információkat magunk gyűjtsünk össze, kénytelenek leszünk az akkor összeállított adatbázisokhoz fordulni. Ezt viszont nagy gondossággal kell megtennünk. A legnagyobb problémát az érvényesség kérdése okozza. A meglévő adatok gyakran nem pontosan arra a kérdésre vonatkoznak, mint a mi témánk, az adatok nem mérik érvényesen a mi kutatásunk változóit. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk. Vajon a hozzáférhető statisztikák nyers adatbázisok, vagy már statisztikai elemzéseknek tekinthetők? Az adatok összegyűjtésekor alkalmazott adat-kategóriák azonosak-e az Ön által megfogalmazott koncepciókkal? (Például a „fiatalok” kategóriája egyes kutatásokban a 19-25 éves korosztályt, másokban a 35 év alatti összes fiatalt magába foglalja.) Gyakran változások történnek például a települések kategóriáiban (bizonyos településeket időközben várossá nyilváníthattak), vagy adatkezelésében (az 1970-es1980-as években a közös közigazgatási egységbe sorolt települések adatai nem különültek el: székhelyközség adatai tartalmazták a csatolt települések adatait is). Az érvényességi problémák mellett oda kell figyelni a megbízhatóság szintjére is. Fontos, hogy a statisztikai adatunk forrása hitelt érdemlő legyen, pontosan tudni lehessen a főbb jellemzőit (keletkezési idő, érvényességi kör, adatgyűjtési terület stb.). Soha ne dolgozzunk olyan adatokkal, amelynek nem ismerjük a forrását, és amelynek hitelességét nem tudjuk ellenőrizni! Azt is fontos észben tartani, hogy gyakran a hivatalos statisztikák nem mindig nélkülözik a spekulatív számításokat és gyakran pontatlanok. Ezek ellenére a statisztikai adatok figyelembevételére szükség van, de inkább csak kiegészítő adatforrásként ajánljuk használni, más empirikus anyaggyűjtési eljárás mellett. A személyi számítógépek és a különböző matematikai-statisztikai programok elterjedése óriási változásokat hozott a szociológiai munkában; nemcsak az adatelemzés, hanem az adatgyűjtések terén is. A különböző típusú elemzések alapvető fontosságú információforrásává vált népszámlálások (egyéni szintű adatok) csaknem tetszőleges aggregációs szintet tesznek lehetővé és a többváltozós analízisekkel fontos, a hagyományos elemzési módszerekkel rejtve maradó (matematikai) összefüggések tárhatók fel a segítségükkel. A statisztikai klaszterelemzés, a regressziós és diszkriminációs számítások segítségével könnyen felismerhetővé válnak a városok kerületeiben bekövetkezett demográfiai változások. A kísérlet A kísérlet nem tekinthető klasszikus szociológiai módszernek. A társadalomtudományok közül inkább a pszichológia és a társadalompszichológia alkalmazza előszeretettel. Előbbi 27
  28. 28. Madarász Imre (2011) Városszociológia. elsősorban a laboratóriumokban, aprólékos gonddal ellenőrzött körülmények között zajló kísérletekkel dolgozik, míg a szociálpszichológia gyakran a terepen, az emberek normális viszonyai között dolgozik kísérletekkel. Ebben a könyvben azért ejtünk mégis szót róla, mert egyrészt a városkutatásban viszonylag gyakran kerül alkalmazásra, másrészt a kísérletek jelentős részének fontos szociológiai hozadékai vannak. Néhány klasszikus kísérletet röviden ismertetünk is - elsősorban az amerikai Stanley Milgram munkásságából. Olyan kísérleteket, amik nem elsősorban az egyes emberek személyiségét, hanem „a városi embertípust”, illetve „a városi normák” működését illusztrálják. Ezek a kísérletek rendszerint nagyon egyszerű szituációkat vizsgálnak természetes körülmények között (az alábbi keretezett példa Hankiss Elemér (1982) könyvéből származik). A pesti Belvárosban, a Kossuth Lajos utcában egy kukát állítottak be az úttest középső sávjába, s aztán rejtett kamerájukkal figyelték, hogyan viselkednek az autósok. És hát úgy viselkedtek, ahogy a nagykönyvben meg van írva: pillanatokon belül hosszú autósor torlódott föl, egyenként kerülgették a kukát az autók, villogtatva-préselődve jobbra és balra, de senki se szánta rá magát arra, hogy amikor a kukához ér - korábban, hátrább a sorban nem tudta, nem láthatta, hogy miért van ez a torlódás -, kiugorjon az autóból, s félrehúzza az akadályt az útból: előtte végre megnyílt az út, hogyisne száguldott volna tovább. (Lehet, persze, hogy néhányan közülük azt hitték: valami miatt oda kellett tenni s nem szabad elmozdítani onnan a kukát.) Hét-nyolc perc telt el így, míg végre egy teherautó sofőrje, aki már túljutott az akadályon, megállt, kiszállt, kihúzta a kukát a járdára, s csak ezután hajtott tovább. Negyven-ötven autós kerülte ki nagy üggyel-bajjal az akadályt, míg végre akadt valaki, aki vállalta azt a csak látszólag kis hősiességet, hogy kikászálódjék a vezetőülésről, elszalasszon egy zöld lámpát, csak azért, hogy valami olyasmit csináljon, amiből neki semmi, csak az utána jövőknek, a többieknek van hasznuk. Illetve pontosabban, amiből csak akkor lehetne neki, közvetve haszna, ha működnék a magyar társadalomban vagy akár csak az autós társadalomban a közösségnek valamiféle tudata. Ha lehetne s érdemes volna "hitelezni" a közösségnek anélkül, hogy azonnal be akarnánk seperni a hasznot, mert tudná az ember, hogy ugyanezt más helyzetben mások teszik majd meg, s annak meg majd ő látja a hasznát. Hankiss, 1982: 140-141. old. Az amerikai Stanley Milgram nem csupán egy jelenség illusztrációjaként alkalmazta a kísérletet, hanem – mint majd látni fogjuk - részletesen igyekezett feltárni az emberi cselekedetek mögöttes mozgatórugóit és minden esetben törekedett az eredményei számszerűsítésére is. A "Hawthorne effektus" Az egyik legismertebb szociológiai kísérlet a II. világháború előtt a Western Electric Hawthorne telepén zajlott. A helyi vezetés meg akarta ismerni, hogy mi növelhetné munkásaik nagyobb hatékonyságát. Elton Mayo (a probléma megvizsgálására felkért kutató) egy női csoportot elkülönített a többi munkástól és szisztematikusan változtatta a fényviszonyokat, a kávészüneteket, az ebédidőt, a fizetés módjait stb. Mayo és munkatársai először azt állapították meg, hogy az egyik változás a másik után növeli a produktivitási szintet. Amikor azonban a kutatók azt vették észre, hogy minden változás növeli a termelékenységet, függetlenül attól, hogy mi változik - gyanakodni kezdtek. Valamilyen komoly hibának kellett lennie a kutatók feltételezésében. 28
  29. 29. Madarász Imre (2011) Városszociológia. Bármi okozta a változást a függő változóban - a termelékenységben -, az nem a kísérletbe bevezetett független változó volt, a kísérlet tehát sikertelennek látszott. A sikertelenség okán egy sor szociológus töprengett. Végül megszületett a megoldás: a termelékenység azért emelkedett, mert az asszonyok csoportja tudatában volt a rá irányuló figyelemnek; szorosan kötődő, együttműködő csoporttá váltak. Emellett tudták, hogy a szociológusok milyen hatást várnak el, s ezért a legnagyobb jó szándékkal megpróbálták azt produkálni. Ezt a jelenséget Hawthorne effektusként ismerjük. A kísérlet ’beszennyeződéséről’ van szó; a kísérleti alanyok tudják, hogy milyen eredményt szeretnének a kísérlet vezetők elérni, ezért hát úgy próbálnak meg „segíteni”, hogy igyekeznek a várt eredményt produkálni. A kísérleti módszer hasznossága abban áll, hogy lehetővé teszi az egyes olyan problémák megfigyelését, amelyek szisztematikusan nem vizsgálhatók a mindennapi körülmények között, amikor oly sok más befolyás teheti véletlenszerűvé, vagy torzíthatja el a folyamatot. A módszernek van néhány hátránya is. Csak szorosan meghatározott kérdések vizsgálhatók vele. Az emberek nagyon másként viselkedhetnek a mesterséges kísérleti szituációban, mint a külvilágban. A terepmunka problémái A településeket bemutató munkák egy speciális műfaja, vagy leíró módszere a szociográfia (társadalomrajz), vagy az amerikai elnevezéssel a „community study”. Az egy-egy település (vagy városok esetében településrész) társadalmát bemutató munkák módszertanilag, megközelítésükben és tartalmilag olyan széles skálán mozognak, hogy sokan kétségbe vonják, beszélhetünk-e egyáltalán egyetlen műfajról. Elegendő példa erre a Magyarországon „Száz magyar falu könyvesháza” címen megjelent könyvsorozat köteteinek összehasonlítása. Tény, hogy minden település más és más, ez azonban önmagában nem volna elfogadható magyarázat a műfaj egyenetlenségeire. Az is tény ugyanakkor, hogy a román szociológus5 nagy elképzelése a monografikus módszerről, többek között éppen az egységes mérőeszközök, a mindenütt alkalmazható kategóriák hiányában hiúsult meg. A szociográfiai tanulmányoknak éppen az a nagy erősségük, hogy - a survey-ktől eltérően – sokféle módszer alkalmazásával és sok forrásból szereznek adatokat, bár a megfigyelés módszere meghatározó marad. Mégis lehetséges néhány generalizáció, s lehetséges ennek az eklekticizmusnak mind az erősségeit, mind a gyengeségeit megvilágítani. Az első és a legfontosabb generalizáció, amiből a többi is következik, hogy a szociográfusok gyakran – bár néha csak rövid időre - kiköltöznek a vizsgált közösségbe. A szociográfusok terepmunkások; igyekeznek személyesen is átélni az őket érdeklő hely vizsgált lakóinak személyes tapasztalatait. Ez a nyílt részvevő vizsgálati módszer nem mindig biztosítja a tudósoktól elvárt ideális érintetlenséget. Ebből adódik a szociográfiai írások – a mai szociológia sok tanulmányától eltérően - gyakran színesek és életszerűek. Emiatt elégedetlenkedik sok szociológus a szociográfiai írásokkal, kifogásolja egyéni hangvételüket és nem-kumulatív természetüket, a műfajt ironikusan a szegény szociológusok regénypótlékaként is emlegetik. Mint ahogyan két regénytől, úgy két különböző szerző szociográfiájától sem várják el, hogy kumulatívak legyenek a szó eredeti jelentése szerint. S hasonlóképpen a tudományos érintetlenséget sem várja el senki egy regényírótól. Mégis léteznek olyan módszerek, amikkel értékelhetők a szociográfusok eljárásai és technikái 5 ld. Gusti, 1976. 29

×