Biotermények és a biodiverzitás megőrzése

Biotermények és a biodiverzitás megőrzése
3. MODUL BIOTERMÉNYEK ÉS A BIODIVERZITÁS MEGŐRZÉSE
3. MODUL BEVEZETÉS • Bevezetés • A biogazdálkodás olyan növénytermesztési és állattenyésztés technológia, mely sokkal több annál, hogy nem használunk rovarirtókat, műtrágyát, genetikailag megváltoztatott növényeket, állatokat, antibiotikumokat és hormonokat. A biogazdálkodás egy holisztikus rendszer, melynek az a célja, hogy harmonikus kapcsolat legyen az ember és a környezete, a gazdálkodás és az ökoszisztma között, és hogy védje a talaj organizmusait, a növényeket és az állatokat. A biotermesztés legfőbb célja az, hogy olyan vállalkozások épüljenek fel, melyek fenntarthatóak, és összeilleszthetőek a fajok és a környezet természetes folyamatos együttélésének. •Ez a kurzus, minthogy része az innovációs trendek a mezőgazdaságban célú AGRI-YOUTH-projektnek, azt célozza meg, hogy létrehozzon egy rövid, de teljes tanmenetet a biogazdálkodásról és a bioételekről, és ezzel a felhasználót/tanulót képessé tegyei arra, hogy jobban megértse a kontextust, a szabályokat, a know-how-t és a technikákat a biogazdálkodás elkezdése érdekében. • 3.1. modul: A biogazdálkodás alapjai • Ennek a modulnak a célja: • tanulási eredmény: megérteni a biogazdálkodás alapjait és a fő különbségeket a hagyományos gazdálkodással szemben • tanulási eredmény: felismerni a biogazdálkodás eljárásait és az ehhez kapcsolódó átmenetet •3.2. modul: A biogazdálkodás általános szabályai • Ennek a modulnak a célja: • tanulási eredmény: megérteni a biogazdálkodás szabályozásának következményeit és az ehhez kapcsolódó jogosultságokat • tanulási eredmény: a biogazdálkodás gazdasági relevanciájának és konzisztenciájának megismerése
3. MODUL BEVEZETÉS • 3.3. modul: Biotermények • Ennek a modulnak a céljai: • tanulási eredmény: a fenntartható mezőgazdaság és a biogazdálkodás háttérigényeinek kielégítése • tanulási eredmény: megérteni és befolyásolni a talaj/termény és a biogazdálkodás kapcsolatát • tanulási eredmény: megérteni és befolyásolni a tápanyag/növény és a biogazdálkodás technikáinak kapcsolatát • 3.4. modul: Bioélelmiszer-feldolgozás • Ennek a modulnak a céljai: • elméleti és gyakorlati bioélelmiszer-feldolgozás • tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-feldolgozást • tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-feldolgozás előírásait • tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer csomagolását és jelölését • 3.5. modul: A bioélelmiszer marketingje és kereskedelme • Ennek a modulnak a céljai: • tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-marketinget és -kereskedelmet • tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer igazolását és ellenőrzését
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • 3.1. modul: A biogazdálkodás alapjai • 3.1.1. A biogazdálkodás eredete • A biogazdálkodás eredete a 19. század végéig nyúlik vissza, amikor a gondolkodók egy csoportja, főleg Németországban, elkezdte elemezni az ember és természet közti szakadékot, és arról tűnődött, hogy ezt a tendenciát hogyan lehetne megfordítani. Ennek a kutatásnak a keretében Rudolf Steiner, az osztrák filozófus, tanár, az antropozófia megalapítója 1924-ben megalkotott egy új gazdálkodási koncepciót, melyben a gazdaságot egy önálló, élő szervezetnek tekintette. Tanítványa Ehrenfried Pfeiffer továbbfejlesztette az elméletet és „biodinamikus gazdálkodásnak” nevezte el. Ennek a módszernek a fő elvei a következők voltak: • az oldható ásvány alapú növényi tápanyagok elutasítása • a farm önállósága és függetlensége, annak köszönhetően, hogy állatot is tenyésztenek, és sokféle növényt termesztenek • hit abban, hogy a hold és a csillagok befolyásolják a termést • Angliában a biogazdálkodás ötlete közvetlenül a második világháború után született meg. Sir Albert Howard és segédje, Lady Eve Balfour elgondolásai alapján a talaj termékenységének és biológiai egyensúlyának a fontosságát hangsúlyozzák. Ezen célok érdekében nagyon fontosnak tartották a szerves komposzt használatát, mivel úgy hitték, hogy az növeli a növények ellenálló-képességét a parazitákkal és betegségekkel szemben.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT •Az 1970-es évektől az 1990-es évekig • A biogazdálkodás a ´70-es évek végén kapott igazán erőre, amikor az egyre befolyásosabb környezetvédők miatt a farmerek és a vásárlók is jobban kezdtek aggódni a környezeti problémák miatt. Ez a jelenség eredetileg Észak-Európából indult (Dániából, Németországból, Hollandiából), és innen terjedt a Földközi-tenger vidékére (Franciaország, Olaszország, Görögország), aztán az Egyesült Államokba. Ekkor alapítottak először biofarmer szövetségeket. • 1972-ben Franciaországban öt biogazdálkodó szervezet megalapított az IFOAM-t (Bioszervezetek és -mozgalmak nemzetközi föderációja), és 1987-re 25 ország több mint száz szervezete csatlakozott. Az igazán robbanásszerű fejlődés az utóbbi években következett be, és ma kb. 500 szervezet tartozik hozzá 100 országból. • 1977-ben IFOAM elkezdte a biogazdálkodáshoz tartozó technikákat meghatározni és harmonizálni. Egy olyan gyakorlati leírást kezdtek alkalmazni, mely elég rugalmas volt ahhoz, hogy a biogazdálkodás különböző iskoláit lefedje, de egyúttal tudományos volt, és ragaszkodott a mozgalom eredeti értékeihez. Ez a folyamat a következő célok miatt vált elkerülhetetlenné: • világos információkat kell adni a termelőknek és a vásárlóknak • olyan feltételeket kell teremteni, mely elősegíti a szabályozást és az önszabályozást • lépéseket kell tenni a csalás és a félrevezető hirdetésekkel szemben • 1980-ban az IFOAM kiadta a biotermelés és -feldolgozás első sztenderdjét, ami alapvető útmutató minden tagnak és tanúsító szervezetnek. Csak 1991-ben, a 2092-es EC-szabály elfogadásával vált a biogazdálkodási mód hivatalosan elfogadott eljárássá, mely egyértelműen leírt egy termelési módszert. 1992 júniusában a Codex Alimentarius Bizottság úgy határozott, hogy megvitatja és kifejleszti az „Organikusan előállított élelmiszerek termelésének, feldolgozásának, piacra dobásának és jelölésének útmutatóját”, melyet 1999-ben a Codex Alimentariusban végre is hajtottak.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • 3.1.2 A biogazdálkodás ma Alapvető elvek és technikák • A biogazdálkodást úgy határozzuk meg, hogy az egy olyan termelési rendszer, melyben a területet speciális feltételeknek megfelelően művelik meg, azaz integrálják az olyan kulturális, biológiai és mechanikai gyakorlatokat, melyek elősegítik az ökológiai egyensúlyt és megőrzik a biodiverzitást. • A biogazdálkodás alapvető elvei: • a gazdaságot egyetlen rendszernek vagy szervezetnek tekinti, mely a helyi ökoszisztéma kontextusában létezik; • megvédi a gazdaság saját rendszere valamint a farm és a körülötte lévő ökorendszerek kapcsolatának egyensúlyát; • a rendszeren belül fenntartja a meglévő szintű biodiverzitást, azért hogy elősegítse a paraziták és a káros organizmusok ellensúlyozását; • elősegíti a természeti rendszer biológiai körforgását, különös figyelmet fordítva a szerves anyagok körforgására, elősegítvén a humuszosodást; • a napenergiát maximálisan kihasználja, és minimalizálja a külső behatásokat.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT Még specifikusabban szólva: a biogazdálkodás együtt jár a következőkkel: • talajtakaró növények, zöldtrágya, állati trágya, vetésforgó alkalmazása a talaj termékennyé tétele érdekében, a biológiai aktivitás maximalizása, a talaj egészségének hosszú távú fenntartása; • biológiai módszerek, vetésforgó és más technikák használata a gyomok, rovarok és betegségek ellen; • a mezőgazdasági rendszer és a környezet biodiverzitásának hangsúlyozása; • váltott legeltetés és vegyes takarmányú legelők használata az állattenyésztésben, az állatok jólétének alternatív egészségügyi eljárásokkal való fenntartása; • a külső beszállítások redukálása, a szintetikus peszticidek és műtrágyák és más anyagok, pl. hormonok, antibiotikumok és a GMO kiküszöbölése; • a megújuló erőforrásokra, a talaj és víz megőrzésére való koncentrálás, valamint az olyan művelési technikákra, melyek a fenntartást és a biológiai egyensúlyt elősegítik.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Több kutatás is beigazolta, hogy a bio (organikus) rendszer hatékonyabban raktározza a nitrogént, és a talaj minőségére jó hatással van, nagyobb lesz a biológiai aktivitás, és 10 év alatt megduplázódik az organikus anyag (USDA - Fenntartható Mezőgazdasági Kutatás és Oktatás). Az is bebizonyosodott, hogy a biotermelési rendszerek 3-4-szer kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományosak, miközben elfogyasztott energia- egységenként hatszor akkora biomasszát termelnek (Dél-Dakotai Állami Egyetem összehasonlító vizsgálata a watertowni Észak-keleti Kutató Állomáson). Miután megállapítottuk ezeket az általános elveket, azzal folytathatjuk, hogy megvizsgáljuk az egyes gazdálkodási technikákat, hogy világosabban lássuk, hogyan működik a biorendszer, és mennyiben különbözik a hagyományos farmerkedéstől. • Először is azért, hogy a gazdaság megőrizze a kapcsolatát a környező ökoszisztémával a gazdaságban olyan növényeket és helyi ökotípusokat kell termeszteni, melyek legjobban igazodnak a helyi környezethez. Továbbá sövényeket és fás területeket kell fenntartani és fejleszteni azért, hogy növeljük a környezet biodiverzitását, valamint hogy megakasszák a szelet, és megelőzzék az eróziót. Ily módon a farm nem csak, hogy minimálisan hat a vidéki környezetre, de még javítja is azt. • A szántást minimális mértékben kell végezni, hogy ne legyen tömörödés és erózió, és hogy a humuszképződést elősegítsük. Az olyan szántás, mely feltöri a talaj hantjait mindig csak felszínes legyen, míg a közepes és a mélyszántást csak olyan eszközzel szabad végezni, mely nem fordítja ki a földet. • A füvesítés és a mulcsozás azért történik, hogy a talaj struktúráját, erejét és porózusságát javítsa. De a biotrágyázás mindig a komposztálás után történjen, hogy elősegítsük a humusz spontán termelődését. • A gyomirtás mindig a következő módszerekkel folyjék: vetésforgó, mechanikus és fizikai eszközök és – időnként – égetés. • A vetésforgó legyen gyakori, váltakozzanak a hüvelyes növények a mély gyökerű fajokkal, hogy a talajt megvédjük a strukturális károktól, korlátozzuk a tápanyagok kimosódását, garantáljuk a nitrogén friss utánpótlását azzal, hogy rendszeresen vannak nitrogént megkötő növények. A megfelelő vetésforgó a talajban élő paraziták ellen is hasznos.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A paraziták irtását úgy kell elvégezni, hogy a természetben meglévő ellenségeiket hasznosítjuk erre a megfelelő módon. Bizonyos esetekben (zöldségtermelés) elriasztó növényeket kell alkalmazni. És néha az alkalmazott módszerek lehetnek biológiaiak, fizikaiak és/vagy agronómiaiak, biotechnikaiak (odavonzók és elriasztók), vagy lehetnek kis méreganyagú ásványok és természetes növénykezelések is.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT Különböző irányzatok • A biogazdálkodás világában különböző irányzatok vannak, melyek a nézeteikben és technikáikban különböznek egymástól. • Biodinamikus mezőgazdaság • Ezt a fajta gazdálkodást a saját különleges tudományos és spirituális hitvallása jellemzi. Elvileg a világlátása szerint az ember, a mezőgazdaság, a környezet és a termelési körforgás egy egész része, melynek harmóniában kell fejlődnie. 1924-ben Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója, nyolc előadást tartott a talaj termékenységéről: egy olyan világlátást írt le, melyben minden résztvevő kapcsolatban áll egymással, hat egymásra, és amelyben az embernek csak korlátozott képessége van azon tényezők befolyásolására, melyek a világ fejlődését meghatározzák. Steiner filozófiája szerint a természetet soha nem hagyjuk magára, hanem ellenkezőleg, az ember bölcsen részt vesz egy sor eseményben, melyek az élelmiszer-termeléshez és -fogyasztáshoz vezetnek. A hozam a környezeten és az olyan atmoszferikus feltételeken múlik, mint az eső, a szél, a hőmérséklet, a napsütés, a nap hossza és számos más változó, melyeket együtt a makroklímának tekinthetünk. Ezek az elméletek főleg Németországban és Észak-Európában terjedtek el. A gazdálkodónak oda kell figyelnie, hogy a gazdaságban lezajló folyamatok eredményeképpen létrejövő szerves anyagok visszakerüljenek a rendszerbe, és harmóniát kell teremtenie a gazdaság részei között – állatok, földek, legelők, erdők –, hogy előmozdítsa az önellátást. A biodinamikus gazdaság fő célja az önellátás a trágyák, magok, állatszaporítás és a biokémiai anyagok előállítása terén. A külső behatásokat minimumra kell leszorítani, csak a szerves trágyát lehet behozni, vagy a sziklaport, a mészkőt és a kezeletlen foszfátot. A helyben létrejött trágyát helyileg kell komposzttá alakítani, és kis mennyiségben lehet kiegészíteni növényalapú készítményekkel (alpesi cickafark, kamilla, csalán, tölgykéreg, gyermekláncfű és macskagyökér) dr. Steiner saját receptjei szerint. Ennek a célja az, hogy a folyamatok helyes alakulását elősegítsük a komposzt lebomlása és átalakulása során. Két házi készítésű készítményt közvetlenül a földeken kell alkalmazni. • Ezek közül az egyik kis mennyiségű humuszt és tehéntrágyát tartalmaz, hogy elősegítse a talaj életet adó folyamatait, a másik finomra őrölt kvarcot tartalmaz, hogy erősítse a növényeket, növelje az asszimilációs erőket, a fotoszintézis képességét, és növelje az betegségekkel szembeni ellenálló-képességet.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT A vetés és ültetés során a kozmikus erőket kell tanulmányozni, különösen a Hold és a bolygók helyzetét, mert ezek befolyásolják a földet és a növényeket. Ezért egy ültetési naptárat kell készíteni minden évben, hogy a gazdálkodó kihasználhassa a legjobb planetáris hatásokat, és elkerülje a kedvezőtleneket. • Permakultúra • A permakultúra szót az ausztrál Bill Mollison alkotta 1975-ben. Két szó összetételéből áll: permanens és agrikultúra, és ezzel a gazdálkodás globális és holisztikus voltára akar utalni. Bármely területen különböző összetevő elemeket tudatosan úgy rendeznek el, hogy kölcsönösen hasznos kapcsolatok alakuljanak ki. Az a cél, hogy egy természetes ökoszisztéma jöjjön létre, melyben egyre kisebb szükség van az emberi energia és munka bevitelére, mivel a rendszer egyre stabilabbá, tartósabbá és végül állandóvá válik. • A permakultúra módszere szerint egész évben zajlik a növénytermesztés, olyan gazdálkodási módszerekkel és tevékenységekkel, melyek a legkisebb energia-befektetést igénylik a lehető legnagyobb hatékonysággal. A módszer olyan kis csoportok vagy közösségek számára lehet vonzó, akik törődnek a bolygó jövőjével, és önellátó élelmiszer-termelésre törekszenek, nem eladásra termelnek. • Ennek a filozófiának az alapelvei a következők: • a föld kismértékű kihasználása, • sokféle növény termesztése, nem pedig egyféle nagy mennyiségben, • évelő, nem egynyári növények termesztése, • változatos állati és növényi fajok termények, mikroklímák és élőhelyek erénye, • hosszú távú gondolkodás, a következő generációkra is gondol, • helyi fajok termesztése, mert ezek jól alkalmazkodtak a talajhoz és az éghajlathoz, (nem hibrideket, melyek gyengék, drágák és nem tudnak alkalmazkodni), • a rendszer minden összetevő elemének bevonása egy mindenki számára hasznos munkakapcsolati hálózatba: emberek, növények, állatok, a nap, a szél, a víz, az épületek, a föld, • különös figyelmet fordítani az úgynevezett marginális, nem produktív területekre: olyan földekre, melyek meredekek, sziklásak, szárazak, láposak.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A permakultúra módszere meg akarja előzni a jelenleg végbemenő klimatikus változások hatásait, és azt állítja, hogy a növények enyhítő hatással vannak az éghajlatra, és képesek az éghajlati szélsőségeket csökkenteni. Eszerint a változatosság és az ökodiverzitás biztosítás a tűz, az aszály, a szél és a nagy esők ellen. A növények strukturális és funkcionális változatossága növeli a mikroklímák számát, melyek ezért kedvező feltételeket teremtenek még több hasznos növény számára, így a növények jobb feltételeket teremtenek mind az állatoknak, mind az embereknek – ez pedig egy pozitív példa az interakcióra a permakultúra módszere szerint. • Zéró talajművelési rendszer • Ez a rendszer azon az elven alapul, hogy a természet munkájába nem szabad beavatkozni. A japán Masanobu Fukuoka fejlesztette ki, de hatott rá a zen buddhizmus és a tao is. • Négy fő elv van, melyeknek irányítania kell az ember földdel való kapcsolatát: • Nem szabad feltörni a földet semmilyen módon, mivel a gyökerek, bogarak és mikroorganizmusok úgyis feltörik azt. • Ne használjunk, trágyát, mert az károsítja a talajt. A hagyományos mezőgazdasági módszerek aláássák a földben lévő mennyiségi és minőségi kapcsolatokat, ezáltal az kiszolgáltatottá válik, és szükség lesz a trágyázásra. A nulla feltörési módszer lehetővé teszi, hogy a talaj magát karban tartsa, magát trágyázza a saját körforgása és a rajta élő növények és állatok által. • Ne használjunk kemikáliákat, mert ezek gyöngítik a növényeket. Ha növény legyöngül, a rovarok veszélyesekké válnak. A betegség veszélye mindig jelen van, de csak akkor csap le, ha a környezet elvesztette a természetes egyensúlyát. A természet képes maga fenntartani a tökéletes egyensúlyát, és az egészséges környezet elhárítja a betegségeket. • Ne távolítsuk el a gyomokat, mert azok mindig is részei voltak az ökológiai rendszernek. A természetesen növő gyomok nagyon erősek és mindenfajta életmódot elősegítenek, ezért a természetes mezőgazdaság alapelve, hogy hagyjuk békén őket.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Amikor a gazda először vág bele a természetes mezőgazdasági módszerek alkalmazásába, a földnek szüksége van egy pár éves gyógyulásra, hogy visszanyerje a vitalitását. A termés az olyan területen, amely ki volt téve a túlzott trágyázásnak, kezdetben 10-15%-kal alacsonyabb lesz, mint korábban. Ennek a módszernek az alkalmazásához a gazdának jól kell ismernie a természetet, a növényeket, a vizet, a földet és a környező területeket. • A nulla feltörési módszer nem azt jelenti, hogy mindent teljesen magára hagyunk. Azt jelenti, hogy bölcsen uralkodunk fölötte. A bölcsesség pedig abból fakad, hogy értjük, a világmindenség hogyan van elrendezve, és minimálisan használunk csak mesterséges emberi munkát, és hagyjuk, hogy a növények segítség és beavatkozás nélkül fejlődjenek. • A biogazdálkodás, eltekintve a speciális fajtáktól, többszörös választáson alapul: vízió, motiváció, tudás, vállalkozói hozzáállás, együttérzés a biogazdálkodással, technikai kompetenciák és eszközök. Ezért a biogazdává válás azt is jelenti, hogy elfogadjuk a víziót, a fenntarthatóság és a föld védelmének elvével harmonikus egységben (lásd az 1. ábrát). • 1. ábra: A tényezők, melyek befolyásolják a biogazdálkodás felvállalását
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • 3.2 A biogazdálkodásra és a bioélelmiszerekre vonatkozó általános szabályozás áttekintése • 3.2.1 EU SZABÁLYOZÁS ÉS IRÁNYELVEK A BIOGAZDÁLKODÁSRÓL • Az Európa Tanács 2092/91-es határozatának elfogadásával nagy lépést tett előre a biogazdálkodási módszerek európai elterjesztése útján. Ez a határozat leírta a módszer fő elveit, valamint az organikusan előállított ételek feldolgozásának, árusításának és importjának szabályait is. A CE 834/2007 sz. határozat az előző frissítése, szintén a biodiverzitásra, állatjólétre és a környezeti kérdésekre koncentrál: „Az ökológiai termelés egy gazdaságirányításból és élelmiszer-termelésből álló átfogó rendszer, amely ötvözi a legjobb környezetvédelmi gyakorlatokat, a magas szintű biodiverzitást, a természeti erőforrások megőrzését, a magas szintű állatjólléti szabványok alkalmazását és a bizonyos fogyasztók természetes anyagok és eljárások használatával előállított termékek iránti preferenciájával összhangban lévő termelési módszereket. Az ökológiai termelési módszernek így kettős társadalmi szerepe van, egyrészt gondoskodik olyan speciális piacról, amely a fogyasztók ökológiai termékek iránti igényét kielégíti, másrészt olyan közjavakat termel, amelyek hozzájárulnak a környezet védelméhez és az állatjólléthez, valamint a vidékfejlesztéshez.” • A 2007. június 28-ai, a biotermékek ökológiai előállításáról és címkézéséről valamint a 2092/91 sz. EEC- határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 834/2007 sz. Tanácsi Határozat (EC) szándéka az, hogy hivatalosan is elismerje a szektort, és lefektesse azokat a normákat, melyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania, aki része akar lenni. Egy másik cél az volt, hogy a vásárló képes legyen egyértelműen azonosítani az ökológiailag előállított élelmiszert a hibázás kockázata nélkül, és így a csaló termelők állításait meg lehessen cáfolni. Az új címke, mely egyértelműen különbözik az előzőtől, hasonló azokhoz, melyek az európai minőségi termékeket jelzik: PGI, PDO, és TGS, így nem lehet összetéveszteni a biotermékeket a másfajta termékekkel.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Az egész Európai Unióban a biocímkét az élelmiszereken és hirdetésekben csak akkor lehet használni, ha a termék megfelel termelést és feldolgozást előíró szabályozásnak. Ezt a jogilag körülírt státuszt angolul „organikus”-nak nevezik, ennek olasz, francia, görög, holland és portugál megfelelője a „biológiai”, viszont a spanyol, dán és német kifejezés erre az „ökológiai”. • Fontos kihangsúlyozni, hogy a 834/2007-es EC-szabály csakúgy, mint a korábbi 2092/91-es EEC-szabály megtiltja, hogy egy terméket organikusnak (biológiainak/ökológiainak) nevezzenek, mivel ez a kifejezés kizárólag a módszerre utal. Ez a megkülönböztetés nem felesleges, hiszen míg a mezőgazdasági termék szükségszerűen organikus (biológiai, ökológiai), a módszer csak akkor lehet organikus (biológiai, ökológiai), ha rigorózusan betartják a meghatározott termelési kritériumokat, pl. nem használnak kemikáliákat, viszont használnak szerves trágyát, és a parazitákat velük ellenséges rovarok segítségével irtják. • Így tehát a szabályozás a módszert vagy a folyamatot határozza meg, nem pedig a terméket. • A 2092/91-es szabály csak a feldolgozatlan zöldségtermékekre volt alkalmazható (zöldség, gyümölcs, gabona stb.), és olyan emberi fogyasztásra szánt termékekre, melyek főleg zöldség eredetű összetevőket tartalmazmak, míg a 1807/99-es szabály az állattenyésztésre vonatkozott. • 2007. július 20-án az új 834/2007 sz. határozat a biotermékek ökológiai előállításáról és címkézéséről, valamint a 2092/91 sz. EEC-határozat hatályon kívül helyezéséről szóló EC Tanácsi Határozat életbe lépett. A Bizottság később végrehajtási utasításokat is hozott: a 889/2008-as Bizottsági Szabály részletes termelési és címkézési szabályokkal egészítette ki a törvényt, és a 1235/2008-as szabály új importszabályokat léptetett hatályba. Az összes új szabály 2009. január 1-jén emelkedett törvényerőre. A szabályok azt garantálják, hogy az olyan kifejezések, mint az organikus, bio- és öko- csak olyan termékeken jelenjenek meg, melyek előállítása a szabályzatban leírtaknak megfelelően történik. Az európai bioszektor egyik legfontosabb fejleménye az új biotermékekre utaló EU-logó bevezetése volt 2010-ben. 2010. július 1-je óta az EU organikus logóját (lásd 2. ábra) kötelező megjeleníteni minden olyan előrecsomagolt bioterméken, melyet az Európai Unió területén termeltek, és megfelel a szükséges sztenderdeknek.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • 2. ábra: 2010 július 1. óta ez a biomezőgazdaság és -élelmiszer EU-s logója • A biotermelők egy másik fontos referenciája az „IFOAM Normák a Biotermelésért és -feldolgozásért” 2005-ös verziója, mely tartalmazza a Bio-mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szervezetének (IFOAM) sztenderdjeit és akkreditációs kritériumait. Az EC-szabályozás inkább a vásárlók kielégítését és garanciákkal való ellátását célozza, míg az IFOAM-normák teljesebbek, és tudatosan célozzák a termelőktől megkövetelhető tudást és kompetenciákat. • Termelési módszerek • A talaj termékenysége és a biológiai folyamatok a következő módszerekkel biztosítandók: hüvelyes és mélyen gyökerező növények termesztése, hüvelyes növények beszántása, míg közben a vetésforgó alkalmazása több éven át, olyan szerves anyagokkal (komposztált vagy nem komposztálttal) gazdagítani a talajt, melyeket biomódszereket alkalmazó gazdaságokban állítottak elő. Bizonyos állati melléktermékeket (trágyát) fel lehet használni, feltéve, ha olyan állatoktól származnak, melyeket olyan módszerekkel tenyésztenek, melyek megfelelnek a hatályos nemzeti szabályozásnak.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Ha a fenti lépések nem elégségesek a vetésforgóban termesztett növények adekvát tápanyag-ellátásához, vagy ha nem eredményezik azt, hogy a talaj megfelelő ásványianyag-egyensúllyal rendelkezik, tehát ha kiegészítő források szükségesnek bizonyulnak, akkor megengedett egy korlátozott mértékű szerves trágya vagy lassú oldódású ásványi anyagok alkalmazása. A növények számára elfogadott anyagok fel vannak sorolva a 2092/91- es szabály II. függelékében, beleértve a trágyákat és a talajjavítókat is. Bizonyos különbségek vannak az EU- tagállamok között a megengedett anyagok tekintetében. Az IFOAM azt javasolja, hogy rendszeresen vizsgálják felül a 209/92. szabály II. függelékének változtatásait. Egy új frontvonalat hoztak létre az úgynevezett bioalapú termékekkel; ilyenek a mezőgazdasági és erdőgazdasági nyersanyagok, melyekből alacsony toxicitású köztes és kémiai termékek állíthatók elő, melyeknek magas fenntarthatóságuk és gyors a biológiai lebomlási sebességük, jobb az Életciklus Becsült Indexük, és alacsony szénlábnyomot hagynak maguk után (lásd REACH: Kemikáliák Regisztrációja, Értékelése, Feljogosítása és Korlátozása, 1907/2006-os EU szabály, mely 2007. június 1-jén lépett hatályba). • A paraziták, betegségek és gyomok elleni védekezést, olyan módszerekkel kell végrehajtani, melyek nem alkalmaznak rovarirtó szereket: olyan fajokat és növényeket kell választani, melyek ellenállnak a parazitáknak; megfelelő vetésforgó; gyomirtás égetéssel; a paraziták ellenségeinek védelme. Csak ha a termés közvetlen veszélyben van, akkor szabad a gazdának korlátozott számú növénykezelési terméket alkalmaznia. Ezek fel vannak sorolva 2092/91-es szabály II/B függelékében. A szabály megenged egy konverziós vagy átmeneti időszakot; ez az időszak azért szükséges, mert ez idő alatt térhet át a gazda a biogazdálkodásra a hagyományosról. • Ez minimálisan két év (vetés előtt) egynyári növények esetében, és három év – az első betakarítás előtt – (évelő) fák esetében. Attól függően, hogy hogyan volt a föld korábban használva, az átmeneti időszakot le lehet rövidíteni, vagy meg lehet hosszabbítani. Az átmeneti időszak és az ezzel együtt járó terményeladási korlátozások nem vonatkoznak azokra a gazdálkodókra, akik legalább két évig biomódszereket alkalmaztak már. A bioélelmiszer-kezelésnek és -feldolgozásnak természetesen meg kell felelnie a hatályos EU-s szabályoknak, vagy ahol ezek a szabályok nem létezek, a vonatkozó nemzeti szabályoknak. Hangsúlyozni kell, hogy az új 834/2007- es Tanácsi Rendelkezés csakúgy, mint a korábbi 2092/911-es szabály megtiltja az ionizáló sugárkezelést a biomódszerű termelés minden szakaszában.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A genetikailag megváltoztatott szervezeteket (GMO), melyeket jogilag fel lehetne használni, ha az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság ezt engedélyezi, az óvatosság elve alapján a hagyományos élelmiszer-termelési folyamatok részeként jelenleg nem szabad használni a biotermelés egyik szakaszában sem. • Sok gazdálkodó gyors eredményt akar látni, és azt kérdezi, mennyi idő alatt nőnek meg a bionövények. A biogazdálkodásnak nem célja az, hogy a növények gyorsan nőjenek. Akkor nőnek a növények gyorsabban és nagyobbra, ha jobb feltételeket találnak, mint korábban. Habár a hagyományosan termesztett növényeket gyorsabb növekedésre lehet serkenteni műtrágyák és permetek használatával, a bionövényeket úgy termesztik, hogy a maguk természetes ütemében fejlődjenek, ennek következtében ne legyenek hajlamosak megbetegedésre, és jó fizikai és tápanyag-struktúrát építsenek fel maguknak. A biogazdák sokat tesznek azért, hogy a növényeik egészségesen fejlődjenek, és jó hozamot hozzanak. • A szennyezés elkerülése • A biogazdálkodóknak meg kell védeniük a bioföldeket attól, hogy azok be legyenek terítve szintetikus irtószerekkel. Ha a szomszéd nem is biomódszerekkel gazdálkodik, a biogazdálkodó akkor is termelhet bioélelmiszert. Hogy elkerüljék azt, hogy az irtószer átszálljon a termésére, a biogazdáknak meg kell védeniük a földjeiket a következő módszerek egyikével: • Természetes sövény telepítésével a birtok határára, így elkerülhetik, hogy az irtószer permetje átszálljon. Minél szélesebb ez a sövény, annál jobb. • Hogy ne kerüljön a földjére folyékony szennyezőanyag a magasabb területekről, a biogazdának el kell terelnie a folyóvizeket, és a fentebb dolgozó gazdával beszélnie kell, hogy hogyan minimalizálják együtt a vízszennyezést. • Azoknak a biogazdáknak, akiket érdekel a természet megóvása, meg kell osztaniuk a tudásukat és tapasztalataikat a szomszédjaikkal, ezzel segítve őket abban, hogy vagy ők is térjenek át a biogazdálkodásra, vagy minimalizálják a természet szennyezését.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A szennyezés elkerülése • Különös figyelmet kell fordítani a genetikailag megváltoztatott szervezetek (GMO-k) által okozott szennyeződések kockázatára. A genetikailag megváltoztatott magokat és növényeket úgy állítják elő, hogy növényekből, állatokból vagy mikroorganizmusokból származó izolált géneket átvisznek más növény genomjába, és így megkerülik a megtermékenyítés és a keresztezés természetes akadályait. Ezt úgy lehet tekinteni, mint a sejt, a legkisebb élő egység, integritásának megsértését, és ez nem elfogadható a biogazdálkodásban. Ezért genetikailag módosított termékeket nem szabad használni a biogazdálkodásban, a biogazdáknak védeniük kell termésüket a GMO-szennyezéstől. Azonban, mivel egyre több GMO-t használnak a hagyományos mezőgazdaságban, a GMO-szennyezés kockázata várhatóan nőni fog. Azok a növények, melyek beporozzák egymást (ilyen a repce és a kukorica), vagy a rovarok által beporzott növények (ilyen szójabab és gyapot), nagy kockázatnak vannak kitéve, hogy egy közeli GMO-növény beszennyezi őket. A főleg vegetatívan beporzó növények (ilyen a burgonya, a manióka és a banán) kevésbé vannak kitéve a GMO-szennyezésnek. A genetikai szennyezés mellett fizikai szennyeződést is okozhatnak a GMO-maradványok a termelési és eladási láncban, ha a GMO- és a biotermékek nincsenek jól elválasztva egymástól.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A termesztendő növények az átmenet alatt • Ha a biogazdaságot egységes szervezetnek tekintjük, akkor látjuk, hogy nem csak az egyes növények termeléséről van szó. Hanem inkább arról, hogy olyan növényeket választunk, melyeket jól be lehet integrálni a meglévő gazdaságba, és amik hozzá fognak járulni a javuláshoz. De a választás a gazda tudásától is függ, hogy mennyire ismeri a növények megfelelő termesztését, azt, hogy azok miként járulhatnak hozzá a változatos családi étrendhez, vagy hogy milyen az igény rájuk a piacon. Az élelmiszer-termelés mellett a gazdának lehet, hogy termesztenie kell hüvelyeseket is, hogy az állatoknak magas fehérjetartalmú takarmányt adjon, és hogy legyen zöldtrágya a föld táplálásához. A legtöbb esetben javasolható fák ültetése, hogy árnyékot adjanak, megtörjék a szelet, tüzelőnek, takarmánynak, mulcsalapanyagnak vagy más célra. Az átmenet alatti termények kiválasztásának kritériumai: • Először is a biogazdának elég növényt kell termesztenie családja táplálásához. De a piacra is akarnak termelni, hogy pénzhez jussanak más családi igények kielégítése céljából. A gazdának olyan növényeket kell termesztenie, melyek javítják a föld termelékenységét. Az állatokat is tartó gazdáknak állatoknak való növényeket és hüvelyeseket is kell termesztenie. • Alapvetően a gazdának olyan terményeket kell kiválasztania, melyek termesztése kevésbé kockázatos. Alkalmasak az átmenet idejére a gabonák és a hüvelyesek, mint a kukorica, cirok, köles, mert ezek olcsón termeszthetők, általában szerény tápanyag-igényűek, és erősek a kártevőkkel és betegségekkel szemben. Ráadásul sok hagyományos terményt el lehet raktározni, és a helyi piacon el lehet adni őket. A nagy értékű, rövid tenyészidejű termények, mint a zöldségek, nehezebben termeszthetők, és nagyon ki vannak téve a kártevőknek és a betegségeknek. Ezért ezeket nem szabad nagy mennyiségben termeszteni, kivéve, ha a gazda el tud viselni veszteséget a szüretkor. • Az eladásra szánt növények olyanok legyenek, melyeket el lehet adni a gazdaság kapujában, út menti standokon, vagy közvetlenül szállíthatók a közeli városi piacokra. A megfelelő, eladható termény kiválasztásához ismerni kell a piacot. A helyi vagy exportpiacra szánt növények termesztéséhez nagyon sok információra van szükség a piacról, a kereskedőkről, az igényelt fajtákról, a mennyiségről, minőségről és a szezonról.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A termesztendő növények az átmenet alatt • A nagy értékű évelő növényeknek, mint pl. a gyümölcsfáknak, legalább három évbe telik, míg termőre fordulnak az ültetéstől számítva. Ezért ezek megfelelő növények az átmeneti időszakra. Az új ültetvényhez gondosan kell kiválasztani a fajt és a fajtát, hogy megfeleljen a biopiacnak és a biotermelési módnak. Egy létező gyümölcsöskert átalakításához, szükség lehet a régi fajták lecserélése, ha azok nagyon hajlamosak a betegségekre, és a termék minősége nem megfelelő a piacon. • A termény sikere a kedvező termesztési körülmények megteremtésétől is függ. Egy növényfajta minél jobban illik a helyi talajhoz és klímaviszonyokhoz, és minél inkább ellenálló a betegségekkel és kórokozókkal szemben, annál jobban fog fejlődni. • A sövények és az erdő telepítése értékes segítség lehet a változatos gazdálkodási rendszer megalapításához. • A hüvelyes zöldtrágya termesztése táplálja a földet. A zöldtrágya nem hoz közvetlen jövedelmet, de hosszú távon a talajt termékennyé teszi, és hasznos a jövő szempontjából is. .
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Ajánlások a gazdálkodóknak a GMO-szennyezés kockázatának csökkentésére • Vagy személyesen válogatott magokat használjon, vagy szerezzen be olyan bio-, kezeletlen magokat (melyek nem genetikailag megváltoztatottak) olyan szomszédos gazdálkodóktól, akik biztosan nem használnak genetikailag megváltoztatott magokat, és nincsenek körülvéve (legalább 1 km-re) olyan gazdákkal, akik használnak GMO-magokat. Ha kereskedőtől szerzi be a magokat, győződjön meg róla, hogy a kereskedő regisztrálva van, és igazolni tudja, honnan származnak a magok. Ellenőrizze le, hogy a kereskedő nem vesz-e részt GMO-termesztésben vagy -szaporításban. Kérjen a kereskedőtől igazolást a GMO-mentes magokról, és érdeklődjön, hogy a kereskedő nincs-e kapcsolatban a GMO-mag-piaccal. • Nézzen utána a termeszteni kívánt növény beporzási szokásainak. A legtöbb porzásos fajta, mint a kukorica is, 1-3 km-re is eljuthat a szél vagy a méhek által. • Bizonyos növények magvai 5-20 évig is túlélhetnek a talajban. Ezért meg kell győződni, hogy nem ültettek-e korábban GMO-növényt azon a területen, ahol biotermelést akarnak folytatni. • Alakítson ki védelmi (puffer-) zónát a földje körül, hogy csökkentse a GMO-pollenek bekerülésének kockázatát, ha GMO-növényeket termesztenek azon a vidéken. A GMO-növények és a biotermények közé izolációs sávot kell beiktatni, kb. 3-4-szer nagyobbat, mint amit a mag előállításhoz szoktak igényelni az adott fajhoz. A kritikus fajok esetén, mint a kukorica, ez a távolság ne legyen kisebb, mint 2-3 km. Ez nagymértékben lecsökkenti a GMO- pollenek odajutását. A széllel beporzott fajok esetén (mint a kukorica) a magas fajokból álló sövények (ilyen lehet a cukornád vagy a fák) további védelmet nyújthatnak a GMO-növények porzásától. • Kerüljük el a fizikai szennyeződést is, ne használjunk olyan vető- és aratógépeket, szállító és feldolgozó eszközöket valamint raktárakat, amelyeket GMO-növények beszennyezhettek. Ha mégis ilyen dolgot kell használnia, előtte azt alaposan meg kell tisztítania. Ne tároljon GMO-termékeket biotermékek mellett. • Elő kell segíteni a GMO-mentes területek létrejöttét ahol csak lehet, különösen a saját magtermelés érdekében.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Ajánlások a gazdálkodóknak a GMO-szennyezés kockázatának csökkentésére • Átmeneti folyamat a biojogosultság megszerzéséig • A jogosultság szempontjából az átmeneti időszak akkor kezdődik, amikortól a gazda a bioelőírások szerint irányítja a gazdaságát. Ez akkor kezdődik, amikor a gazda lemond a szintetikus peszticidek, a műtrágya, a GMO- vagy a kezelt magok használatáról. A kemikáliák lépésenkénti csökkentése nem tekinthető az átmeneti időszak részének. Az átmeneti időszak fontos lépése az, amikor a gazdaságot biogazdaságként ismeri el egy jogosult hatóság. • Az átmeneti időszak a harmadik évvel vagy a harmadik termés szüretelése után fejeződik be. Azonban, még ha a hivatalos átmeneti időszak le is járt, a gazdaság átalakítása még nem fejeződött be. Általában évekig tart, míg létrejön egy kiegyensúlyozott ökoszisztéma, és visszaáll a talaj természetes termőképessége. Az IFOAM (Bio- mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szervezete) alapszabálya szerint az egész farmot biogazdaságként kell vezetni. • Ez igaz az összes magán biocímke esetén is. A legtöbb kormány szabályzata lehetővé teszi, hogy a gazda a gazdasága egy részét használja biogazdaságként, és a többi részét hagyományosan művelje meg. Az ilyen elválasztás azonban kockázattal, valamint korlátozással és kényszerrel is jár. • Általában a kis gazdaságok esetén a teljes gazdaság átalakítása ajánlatos, mivel a gazdaság túl kicsi lenne ahhoz, hogy változatos termelési rendszer alakuljon ki, meglegyen a helyes vetésforgó, és még állatokat is tartsanak.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Az ellenőrzés és a hitelesítés folyamata • Ha a gazda vagy a gazdák egy csoportja úgy dönt, hogy átalakítja gazdaságát, az első lépés, amit meg kell tenni a hitelesítés érdekében az, hogy felkeresik a hitelesítő szervet, és megkérdezik, miként zajlik a hitelesítési folyamat, mennyibe kerül a hitelesítés, milyen nyomtatványokat kell kitölteni. Ez az év bármely szakában elvégezhető. A gazda és a hitelesítő szerv közötti kapcsolatot egy mezőgazdasági tanácsadó is tarthatja. A kapcsolatfelvétel során adnak a gazdának egy jelentkezési űrlapot, hogy elinduljon a hivatalos folyamat, és egy biogazdálkodás szabályairól szóló kézikönyvet, hogy a gazda biztosan mindent tudjon a biogazdálkodás követelményeiről. Ezután a gazdát megkérik, hogy ismerje meg a szabályokat, és írja alá a jelentkezési lapot. A jelentkezési lapon a gazda részletes információt szolgáltat gazdaságáról. • Az űrlapok alapján a hitelesítési szerv elkészíti a szerződést, és eljuttatja a gazdának. A gazda aláírja a szerződést, és kijelenti, hogy betartja a biogazdálkodás szabályait, illetve a hitelesítési folyamat feltételeit, beleértve az éves látogatásokat, az adatok rögzítésének kötelességét, továbbá a hitelesítési díj befizetését. • Az átállás január elsején kezdődhet, vagy amikor a tenyészidőszak indul (pl. a gyümölcsfák virágzása, a talaj előkészítése a zöldségek számára). Az átálláskor a gazdának el kell kezdenie az adatok rögzítését, pl. a vásárlásokról, a bevitt dolgokról (trágya, növényvédelmi eszközök, magok) és az áru marketingjéről. A feljegyzések referenciaként szolgálnak majd a hitelesítéshez.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Az ellenőrzés és a hitelesítés folyamata • Minden évben a gazdaságot ellenőrzi egy vizsgáló tisztviselő vagy a részvételi ellenőrző rendszer tagja. Az ellenőrzés során a gazda tájékoztatja a tisztviselőt a termesztésről és a tenyészállatokról, valamint sikereiről és bukásairól. A tisztviselő megvizsgálja az adatokat, és megtekinti a földeket és az istállókat. A vizsgálatba beletartozik a gazdaság szennyeződési kockázatának megbecsülése, a peszticidek és GMO-k bekerülésének lehetősége a szomszédos földekről. Ha a terményeket feldolgozzák a gazdaságban, azt is megbeszélik. Minél nyíltabb és őszintébb a kommunikáció a gazda részéről, annál könnyebb a félreértéseket elkerülni. A látogatás alapján a tisztviselő ír egy jelentést, és továbbítja azt a hitelesítőknek elemzés végett, és hogy a végső döntést meg tudják hozni. Ha a gazdaság megfelel a biogazdálkodás feltételeinek, a gazda megkapja a tanúsítványt (ha szükséges, a termesztést illető további ajánlásokkal). Ha nem felel meg, pl. szintetikus gyomirtót használ, a tanúsítványt nem adja ki a szerv. • A tanúsítvánnyal a gazda már árulhatja a terményeit mint 2-3 évig biová átalakuló. A harmadik évtől a gazda bioáruként árulhatja terményeit.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A biovetőmag előírásai a hitelesítéshez • A biohitelesítés megszerzéséhez a legtöbb sztenderd szerint a gazdáknak elő van írva, hogy ha kapható, csakis biomagvakat és -ültetőanyagokat használhatnak. Ha a kereskedelemben nem kapható biovetőmag és -ültetőanyag, a következő lehetőségek megengedhetők lehetnek (preferencia-sorrendben azzal a dokumentummal együtt, mely igazolja, hogy bioanyag nem kapható): • Olyan vetőmag, melyet a biosztenderdek előírásai szerint állítottak elő (pl. átalakulás alatt levő földekről). • Szomszédoktól vagy tagoktól szerzett kezeletlen mag vagy palánta. • Évelő növények nem-bio magjai is használhatók. Az évelő növényeket a betakarítás előtt legalább 12 hónapig biomódon kell kezelni, de az eredeti növénynek nem kell bionak lennie. • Az ellenőrzési eljárás röviden • A személyek vagy vállalatok, melyek kereskedelmi tevékenységük során termelnek, feldolgoznak vagy más országokból importálnak olyan élelmiszert vagy mezőgazdasági terméket, melyet bioként árulnak, jelenteniük kell ezt a tényt azon tagállam megfelelő hatóságának, melynek joghatósága alatt állnak; továbbá működésük ellenőrzését meg kell engedniük a kijelölt állam hatóságainak. A tagállam kijelölhet egy vagy több szervet az állami vagy a magánszektorból, hogy az ellenőrzést végrehajtsák. Egy a tagállam által kijelölt önálló szerv felelős azért, hogy biztosítsa – saját ellenőrzése által –, hogy a kijelölt ellenőrök tisztességesen és megfelelően végzik a munkájukat. • A bioélelmiszer csak akkor árusítható ilyenként, ha a tagállam kijelölt ellenőrei ellenőrizték a terméket, és megadták erre az engedélyt.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Az ellenőrzési eljárás röviden • Az ellenőrzések módszereit és kritériumait az EU szabályozza, nevezetesen a 2092/91-es számú rendelet III. függelékében, valamint az EC 834/2007-es és 889/2008-as számúban, melyek a címkézési szabályokat is tartalmazzák. • Amikor a gazdaságot először ellenőrzik, az ellenőr egy teljes leírást nyújt be róla az általa képviselt szervnek. Ezután a gazdálkodó feladata minden évben, hogy értesítse a hatóságot növénytermesztési programjáról minden földterületén. A gazdának részletes naplót kell vezetnie arról, milyen termékeket vásárolt, milyen termékeket árul, megnevezve a mennyiséget, a pontos jellemzőket, az eredetet és a célállomást. • Ha a gazda egyszerre alkalmaz bio- és hagyományos termelési módot, szigorúan el kell választania a megművelt területeket és a raktározásra szolgáló helyeket. Nem megengedett azonos növényt termeszteni mind a kétféle módszerrel. Az ilyen gazdaság ellenőrzése során az ellenőr a gazdaságot egységes egésznek tekinti, és minden részét megtekinti, még azt is, ahol hagyományos módon termelnek. Ha az ellenőr bármilyen szabályszegést tapasztal, a hatóság visszavonja a gazda azon engedélyét, hogy bioként árulja termékeit (vagy csak az érintett terméket, vagy az összeset). Súlyos szabályszegés esetén, vagy ha annak hosszú távú hatása van, a hatóság egy adott időszakra megtilthatja, hogy a bioelnevezést használja a gazda az általa termelt vagy árult termékekre. Minden tagállam a saját nemzeti területén szervezi és végzi az ellenőrzéseket.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A biotermékek címkézése • Az EU nagyon részletesen szabályozza, hogy a biotermékeket hogyan kell jelölni és reklámozni. Ez a gyakorlat véget kíván vetni annak a helyzetnek, hogy az utóbbi időkig nem volt a címkézés egyértelmű, és a vásárló emiatt bosszankodott. A 2092/91-es határozat különböző termékkategóriákat hozott létre aszerint, hogy mennyi bioösszetevőt tartalmaz a termék. Az új szabályozás (EC 834/2007-es számú rendelet) fenntartja ugyanezeket a kategóriákat és arányokat. Az arányokat százalékban fejezik ki. • Csak kétfajta termék értékesíthető olyan címkével, mely a termesztés biomódszerére utal: 1. feldolgozatlan eredeti (zöldség-) mezőgazdasági termény, 2. feldolgozott termék, mely 95%-ban biónak definiált módszerekkel lett előállítva. Ez utóbbi kategória maximálisan 5% olyan terméket tartalmazhat, melyet hagyományos módszerekkel termesztettek, feltéve, hogy ilyen összetevők nem kaphatók, vagy csak nem elegendő mennyiségben hozzáférhetőek az Európai Unió területén bioformában (pl. egzotikus gyümölcs, speciális természetes ízek, vadászati, halászati termékek, olyan összetevők, melyeket speciális tápanyagot tartalmaznak). Ha a termelő kívánja, ebben a kategóriában a címke azt is állíthatja, hogy a termék megfelel az európai biotermesztési szabványnak. Az USA és az EU megegyezett egy ekvivalencia-törvényben, mely 2012. június 1- jén lépett hatályba, és amely elismeri, hogy azokat a biotermékeket, melyeket az USDA biónak tart, és amelyeket az EU tart annak, szabadon forgalmazhatók, mint biotermékek mind az EU, mind az USA területén. Az is várható, hogy a világ két legnagyobb piaca között megélénkül a kereskedelem, együttműködési programok jönnek létre a biotermelés elősegítésére, megvédik a biotermékek integritását, megosztanak technikai információkat és jó gyakorlatokat.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Ösztönzés a biogazdálkodásra való áttérésre • Sok tagországban olyan nagy volt az érdeklődés a biotermelési módszerek iránt, hogy már azelőtt támogatták a gazdálkodókat, mielőtt elfogadták volna a 2078/92-es határozatot a mezőgazdasági környezetvédelmi intézkedésekről. • Az első tagállam, mely ösztönzőket vezetett be a biotermelés érdekében, Dánia volt, ahol kialakítottak egy konzultációs, információs és marketing rendszert; a gazdaságok jogosultak voltak közvetlen pályázati pénzek elnyerésére az átalakulási időszakban. Azóta más tagországok is bevezettek támogatásokat, hogy ösztönözzék az átállást a biogazdálkodásra, és így egyre erősebbé válik a biogazdák mozgalma. • Az európai országok közül Németország volt az első, mely 1989-ben átalakítási programot vezetett be a biotermelésre az Európai Közösség általános mezőgazdasági politikája részeként. A német programot főleg azért indították, hogy csökkentsék a mezőgazdasági termelést, és nem tartalmazott semmilyen környezetvédelmi célt. A biogazdálkodásra való áttéréshez adott pénzügyi segély 425 DM volt hektáronként és évente olyan termékek esetén, melyekből felesleg volt, illetve 300 DM a többire. A támogatás öt esztendeig tartott (Lampkin, 1996). • A 2078/92-es határozat elfogadásával a Közösség elkötelezte magát a környezetbarát termelési módok pénzügyi támogatása mellett a mezőgazdasági szektorban. A szabályozásban egy sor intézkedés volt, mely végső soron csökkenteni próbálta a mezőgazdasági termelés mennyiségét, valamint megvédeni a vidéki tájat, és megmenteni a veszélyeztetett növényeket és állatfajokat.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Ösztönzés a biogazdálkodásra való áttérésre • A konkrét az intézkedések a következők voltak: • csökkenteni a kemikáliák használatát a gazdaságokban, elősegíteni a biotermelési módokat, • gátolni az intenzív mezőgazdasági módszereket, • csökkenteni a juh- és kecskeállomány sűrűségét, • elősegíteni a környezetbarát módszerek bevezetését, beleértve a tájvédelmet, és a veszélyeztetett fajok védelmét, • védeni az elhagyott gazdaságokat és erdőket, • 20 évre magára hagyni a földet, hogy visszanyerje a vitalitását, • úgy gazdálkodni a földeken, hogy közben az emberek hozzáférjenek szabadidős célokból, • képzést kínálni, és a népesség tudatosságát fejleszteni. • A legtöbb tagország a legnagyobb energiát az első és az utolsó intézkedésbe fektette. Továbbá a legtöbb tagállam pénzügyi támogatást nyújtott a már meglévő biogazdaságoknak és a azoknak, amelyek át akartak térni erre, és volt ahol hálózatokat építettek ki, hogy informálják a vásárlókat, és technikai segítséget nyújtsanak nekik. Az ellenőrzést nem finanszírozza az Európai Unió, de némely tagország alapot hozott erre létre. Az új agro- környezetvédelmi intézkedések, melyek a 2007/2013-as Vidékfejlesztési Tervekben jelentek meg, két fő célt neveztek meg: egyrészt csökkenteni a modern gazdálkodás környezetvédelmi kockázatát, másrészt megőrizni a természetet és a megművelt tájakat. Franciaország, Nagy-Britannia, Görögország és Németország úgy döntött, hogy pénzügyi segélyt nyújt az átmeneti időszakra.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • 1.2.2 AZ EURÓPAI BIOGAZDÁLKODÁS GAZDASÁGI HATÁSA • A bioélelmiszerek globális forgalma majdnem 55 milliárd dollár (kb. 40 milliárd €) volt 2009-ben (Sahota, 2011). A világ organikusan megművelt területeinek (ami kb. 37,2 millió hektár) egynegyede Európában van, ami kb. 9,2 millió hektár (Willer & Kilcher, 2011). Az 1990-es évek kezdete óta a biogazdálkodás gyorsan fejlődött majdnem minden európai országban (Európai Bizottság, 2010). Európában jelenleg több mint 9 millió hektárt művelnek biomódon, ez 260 000 termelőt érint (2009, lásd 1. ábra). • Európában 2008-ban 8,3 millió hektár állt bioművelés alatt, ami a teljes európai megművelt földeknek 4,7%-a. Majdnem 220 000 termelő dolgozott a bioföldeken (Willer & Kilcher, 2011). 2008 és 2009 között a bioművelés alatt lévő földek Európában majdnem egymillió hektárral bővültek (lásd az 1. ábrát). A növekedés a török, spanyol, olasz és francia gyors bővülésnek köszönhető. Az utóbbi években a növekedési ráta magasabb volt az új tagországokban, mint a másik 15-ben. 2010-ben a legtöbb bioművelésű földdel Spanyolország büszkélkedhetett 1 456 672 hektárral, őt Olaszország követte 1 113 742 hektárral, majd Németország 990 702 hektárral, Franciaország 845 442 hektárral és az Egyesült Királyság 699 638 hektárral (lásd a 3. ábrát). Olaszországban van Európában a legtöbb termelő (41 807).
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • A bioételek és -italok európai piaca • 2010-ben az Európai Unióban a bioétel- és -italpiac (általános kiskereskedelmi eladás, szakboltok, gazdaság kapujában történő árusítás stb.) értékét 18 400 millió €-ra becsülték. A legnagyobb piac Németországban van kb. 6 milliárd euróval, aztán jön Franciaország (kb. 3,4 milliárd euró), az Egyesült Királyság (kb. 2 milliárd euró). Dániában, Németországban és Svájcban van a legnagyobb piaci részesedés, ahol több, mint 5%-a a teljes étel- és italpiacnak a bioélelmiszer. Bár az új tagállamokban (és a még fel nem vett államokban) a bioművelésű területek gyorsan nőttek, a fogyasztási szintek alacsonyak maradtak (kevesebb, mint 1%). Míg 2009-ben lassabb volt a fejlődés, mint az előző években, néhány országban stagnáció volt tapasztalható, addig a helyzet megváltozott 2010-re, amikor jelentősen nőtt a biotermékek eladása újra, ami az általános gazdasági viszonyok javulásának következménye lehet. 2010-ben az árak jelentősen növekedtek az év második felében, miután alacsony volt a hozam sok terményből, így lehet, hogy a növekedés féke megint a kínálat volt. Úgy becsülik, hogy összességében az európai piacbővülés egy számjegyű volt az eladási értéket tekintve, és nagyobb a termelés mennyiségének bővülését tekintve. 2011-re a piaci szereplők folyamatos, főleg egy számjegyű növekedést várnak a biotermékek piacán sok országban.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT • Cselekvési terv a bioételek és a biogazdálkodás területén • A biocselekvési tervek keretet nyújtanak arra, hogy integrálják az irányelveket és az intézkedéseket, ezzel segítsék a bioszektor fejlődését. Így az akciótervek stratégiai eszközök a kormányok kezében, hogy célokat érjenek el, különösen, ha több területet (ilyen a mezőgazdaság, a környezetvédelem és a kereskedelem) és különböző irányítási szinteket kell integrálni (Schmid et al., 2008). Egy vizsgálat szerint Európában legalább 26 ország vagy régió rendelkezik akciótervvel (Gonzálvez, 2011), sok közülük mennyiségi célokkal. Például Ausztria azt célozta meg, hogy 2010-re 20% lesz a bioföldterülete. Ezt a célt majdnem elérte: az országban 19,5% bioföldterület volt 2010-ben. 2004-ben elindult az Európai Akcióterv a Bioélelmiszerért és a Biogazdálkodásért. A tervben javasolt információs kampány 2008 júliusában kezdődött. Ezzel a kampánnyal (Akció 1) egy több éves, egész EU-ra kiterjedő, információs és promóciós kampány vette kezdetét, mely során információkat adtak a fogyasztóknak, menzáknak, iskoláknak és más főbb szereplőknek.
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT 3. modul – Tesztek és feladatok VÁLASZOLJON A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE 1. Mi az IFOAM? a. A biogazdálkodás nemzetközi sztenderdje b. Bioszervezetek és -mozgalmak nemzetközi szövetsége c. Nemzetközi pénzügyi rendszer kis- és középvállalatoknak 2. Mi a biodinamikus mezőgazdaság? a. Azon az elven nyugvó gazdálkodási módszer, mely szerint minden szerves anyagot vissza kell juttatni a természeti rendszerbe b. A mezőgazdasági gépek intenzív használatán alapuló technológiai módszer c. GMO-k (genetikailag módosított szervezetek) használatán nyugvó mezőgazdasági módszer
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT 3. Mi a permakultúra? a. Állandó művelésen alapuló gazdálkodási fajta b. Primitív, régimódi gazdálkodáson alapuló kulturális módszer c. Az emberi beavatkozás lassú csökkentését célzó energiatakarékos, fenntartható gazdálkodási módszer 4. Mi a vetésforgó? a. Intenzív művelési mód, mely lehetővé teszi a termények gyors, szezonon kívüli lecserélését b. Gazdálkodási technika, mely azon alapul, hogy a nagy nitrogénigényű növényeket váltogatják azokkal, amelyek visszajuttatják azt a talajba c. GMO, hagyományos és biomagvak alternatív használata
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT 5. Mi a biodiverzitás? a. Egy területet benépesítő élő szervezetek (termények, állatok, spontán növények stb.) változatossága b. A baktériumok elterjedése c. Módszer a vetőmagvak elemzésére és válogatására 6. Mi a 834/2007. június 28-ai Tanácsi Határozat (EC)? a. EU-szabályozás a biogazdálkodásról, mely felváltja a 2092/91-es határozatot b. EU-szabályozás mezőgazdasági környezeti intézkedésekről c. EU-szabályozás a CAP-támogatásokról
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT 7. Mi az átmeneti folyamat a biogazdálkodásban? a. Alapelvek, melyek felsorolják a biogazdálkodás eljárásait b. Intenzív földhasználatú gazdálkodás c. Átmeneti folyamat a gazdaság irányításában a biogazdálkodási gyakorlatok és a biosztenderdek átvételével 8. Mi a 889/2008-as Tanácsi Határozat (EC)? a. EU-határozat a gazdálkodás legjobb gyakorlatairól b. EU-határozat a biosztenderdekről, beleértve a címkézési és ellenőrzési szabályokat c. EU-határozat a biogazdálkodásra való áttérés ösztönzéséről
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT 9. Mik azok a bio-akciótervek? a. Fejlesztési tervek az EU vidékei számára b. EU-regionális tervek a hagyományos és biogazdálkodás együttélése érdekében c. EU-ösztönzések a bio-élelmiszerpiac fejlesztése, valamint az átláthatóság és a vásárlói bizalom javítása érdekében 10. Melyik a legnagyobb nemzeti biopiac Európában? a. Svájc b. Olaszország c. Németország
3. MODUL I. RÉSZ – 2. SZINT MEGOLDÁSOK 1)b 2)a 3)c 4)b 5)a 6)a 7)c 8)b 9)c 10)c
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • 3.3-as MODUL: Bionövények • 3.3.1 A BIOGAZDÁLKODÁS ÉS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG • Az egyik különbség a hagyományos és a biogazdálkodás között abban áll: másképpen tekintenek arra, hogy a növények miként jutnak hozzá az ásványi anyagokhoz. A bevétel-kiadás elvét Liebig magyarázta el híres könyvében, „A kémia alkalmazása a mezőgazdaságban és az élettanban”: „… ha a gazda biztosítani akarja a magas hozamot hosszú távon, akkor pótolnia kell máshonnan azokat a tápanyagokat, amik nincsenek meg az istállótrágyában, mivel ezeknek az anyagoknak korlátozott a mennyisége a talajban. […] Ha nem gondoskodik a gazda a pótlásról, akkor eljön az az idő, amikor a föld már nem tud többé teremni” (Liebig, 1865). • A biogazdaságban a növényeket a talaj táplálja, amelyből a növény kivonja a tápanyagokat; és így a talaj az éghajlattal együtt az a két feltétel, amiket számításba kell venni. Ilyen rendszerben a talaj egy törékeny elemnek számít, amiről gondoskodni kell, amit védeni kell, hogy fenntartsuk hosszú távú termékenységét és stabilitását. A talaj termékenysége egy általános fogalom, amely azt fejezi ki, hogy a talaj mennyiben képes elősegíteni a növények növekedését. Ez a biogazdálkodási elgondolás, a 2092/834-es EEC-határozat és a 834/2007, valamint a 889/2008-as EC-határozat óta, azt jelenti, a talaj termőképességét úgy kell fenntartani, hogy szerves anyagokat viszünk bele, nem pedig szintetikus kémiai műtrágyákat. Ebből következik, ahhoz, hogy fenntartsuk és javítsuk a talaj termőképességét, a következő mezőgazdasági gyakorlatokat kell elvégezni: • a szántás csökkentése; • megfelelő locsolás, hogy csökkenjen az erózió és a talajveszteség a szárazság idején; • a növénytakaró vagy a termés maradványainak földön hagyása, hogy csökkentsük az eróziós folyamatokat; • szerves anyag hozzáadása komposzt, trágya hozzáadásával vagy zöld növények (pl. hüvelyesek) elásásával.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • 3.3.2 A talaj termékenysége és a növényválasztás • A talaj a biogazda legfontosabb erőforrása. Ha jól kezeli, megfelelő állapotban maradhat a termelékenység szempontjából. A mellékelt ábrán jól láthatóak a fő tényezők, melyek a talaj termelékenységét befolyásolják. Amennyiben az kikötés, hogy a biogazdaságban nem használnak műtrágyát, a következőkön alapulhat a termelékenység fenntartása a biotermelési módokban: • vetésforgó, • fedőnövények, szalma elásása, • növényi és állati maradványok komposztálása, • tápanyagok maximális visszaforgatása, • a talaj struktúrájának fenntartása, • olyan növények alkalmazása, melyek megkötik a nitrogént. 4. ábra: A talaj termékenységét befolyásoló tényezők • Bár ennek a bekezdésnek nem az a célja, mégis érdemes megjegyezni, hogy a víz jelenleg (és még inkább a jövőben) a termelés fő korlátja lesz, ezért a víz megfelelő használata és védelme alapvető fontosságú a biotermelésben és a fenntartható mezőgazdaságban. • Ebben a kontextusban a vízgazdálkodás a következő lépéseket teheti: • a megőrzés eszközeit javítja, • olyan fajokat használ, melyek tűrik a szárazságot, • az öntözést kisebb mennyiségben végzi, • a növények és a víz helyes kezelése, hogy csökkenjen a párolgási és elfolyási veszteség.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A növények kiválasztásának általános elvei • Amikor valaki biogazdálkodásra adja a fejét, fontos a következőket számításba vennie: • a nagyon specializált minőségi piac helyzete, • olyan fajtákat kell választani, melyek versenyezni tudnak a gyomokkal, • olyan fajtákat kell választani, melyek ellenállnak a gyakori betegségeknek, • korai fajtákat kell választani azokon területeken, ahol későn érnek a növények, hogy csökkenteni lehessen a növény-egészségügyi beavatkozásokat, • meghatározott fajtákat szekvenciálisan kell nevelni, hogy egymás utáni lépcsőzetes szüret legyen, hogy a munkát optimalizálni lehessen, és hogy hosszabb ideig lehessen a piacon lenni, • vetésforgó esetén figyelembe kell venni az előző és a következő növények hatásait. •A növényválasztás eldöntésének tényezői • a gazdaság helyzete és a piacoktól való távolsága, • a piac igényei, • a talaj típusa, • a gazdaság specifikus jellemzői, • a helyes vetésforgó fontos a hatékony biogazdaság szempontjából.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Vetésforgó • A vetésforgó, ami az alapja a biotermesztésnek és a zöldségtermesztésnek, lehetővé teszi, hogy a biodiverzitás az egész forgás alatt jelen legyen. Elkerülhetetlen, hogy fenntartsuk a talaj termőképességét, és hogy elkerüljük azokat a növény-egészségügyi problémákat, amik az egyetlen faj ismétlődő termesztéséből fakadnak. Lehetővé teszi még: • a talaj termékenységének visszaállítását; • különböző gyökérszerkezetű növények használatát, ami lehetővé teszi azt, hogy a talaj megtartsa a struktúráját, miközben különböző rétegek lesznek feltárva; • felváltva telepíteni olyan növényeket, melyek megkötik a nitrogént (lóhere, lucerna), és amelyek igénylik azt (gabona); • megelőzni az erózió okozta károkat (a felszínen és alatta), mert fenntartjuk a növénytakarót, ameddig csak lehet egész éven át; ehhez tartozik a zöldtrágya és a talajtakaró növények vetése; • több lehetőséget nyújtani a gyomirtásra; bevezetni az ún. tisztító növényeket, pl. azokat, melyek a gyökérre telepszenek, és így a gyomirtás könnyen elvégezhető; • a járványok és a betegségek hatásainak minimalizálása; • különböző családokból származó növények behozatala azzal a céllal, hogy megelőzzük a járványokat és a betegségeket, melyek a talajban lakoznak; • csökkenteni a tevékenységek növényekre gyakorolt hatását azáltal, hogy szerszámokkal végezzük azokat; • csökkenteni azt a kockázatot, mely egy meghatározott növény elégtelen viselkedésével kapcsolatos; • jobban kihasználni a gépekre és felszerelésre történt befektetéseket.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A vetésforgók megoszlása • A biovetésforgó, különösen párás klímák esetén legalább 3-4 év évig tart, és a lágyszárú/lóhere növénytakarón alapul. Időről időre – és rövidebb időszakaszokra – a vetésforgóba beiktatják a legeltetést. • A fedő növények között vannak a hüvelyesek, amik nitrogént szintetizálnak, és táplálékul szolgálnak az állatoknak, amiknek a trágyája újrahasznosodik. • Ez lehetővé teszi még a gyomok, fertőzések és betegségek esélyének a csökkentését is. A biogazdaságban az állatok ideális módon kiegészítik a növényeket, mert folyamatosan újrahasznosodnak a tápanyagok és a szerves anyag is. • Amikor vetésforgót tervezünk, a következőket kell figyelembe venni: • a gazdasági életképesség, • a különböző növények talajtani klimatikus adaptációja, • a technikai tudás szintje, • a megfelelő gépek hozzáférhetősége, • • Figyelembe veendő tényezők a növényválasztásnál • a növények hajlama a fertőzésre és a betegségekre, • a növények reakciója a maradványtermékenyítésre (előző növényekből), • a növények trágyaigénye (szerves anyag), • a vetésforgó gazdasági életképessége, • a növények klimatikus adaptációja, • vannak-e szakértők a biotermeléshez és a gépekhez.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT A táplálékigények kielégítése Minden fajnak ki kell választani a megfelelő helyet a vetésforgóban; figyelembe kell venni, hogy a talaj termőképessége magas a legeltetés után (fűfélék, here), és ez jó eredményt fog hozni az olyan növények, mint a gabonák és burgonya esetében, ezért a legeltetés után különféle növényeket javasolt termelni. A szerves talajjavítók használata nagyon fontos, mivel ezek nitrogént, foszfort és káliumot nyújtanak, de más-más mennyiségben és különböző arányokban. Ezen kívül még javítják a talaj struktúráját is, növelik a tápanyag- és vízmegtartó-képességet (a humusztartalmuk miatt). A talajjavítókat vagy zöldtrágyát (gyökeret, takarmányt) olyan növényeknél kell használni, melyek nagy mennyiségű tápanyagot vonnak ki. Úgy lehet leginkább kihasználni a takarmány maradék táperejét, ha fedő- vagy zöldtrágyaként hasznosítjuk megelőző növényként. Vannak olyan növények, pl. a keresztes virágú növények levelei, melyeknek magas a tápanyagigényük.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Mikroelemek • Vannak meghatározott mennyiségű más tápanyagok is, melyek kis mennyiségben szükségesek (kg/ha- vagy g/ha-onként), és ezeket mikroelemek hívjuk. Ilyen pl. a vas, a nátrium, a klór, a szelén, a kobalt, a mangán, a réz, a cink, a bór, a jód, a szilícium és a molibdén. Ezek legtöbbje hozzáférhető a növényeknek a szerves anyagokban, de bizonyos körülmények között hiány léphet fel beéőlük (pl., ha a talaj pH-ja magas). Ezek nehézfémek és nagy mennyiségben fitotoxikusok lehetnek. • Fontos tápanyagok • Ezekből hektáronként több száz kilogramm szükséges. Három közülük (szén, hidrogén és oxigén) megvan a légkörben, még hármat (nitrogén, foszfor, kálium) a növénynek kell adni, és a maradék három (magnézium, kalcium és kén) általában megvan a talajban a szükséges mennyiségben. • A talajban lévő anyagok hozzáférhetősége nagyban a talaj pH-jától függ, mint ez az 5. ábrán látszik is. Az 5,7-6,2 pH általában elfogadható a legelők esetén, de függ attól, hogy milyen fajok alkotják a legelőt, és hogy milyen növények vesznek részt a vetésforgóban. Másrészt viszont a lucerna optimális fejlődéséhez enyhén bázikus talajt igényel. 5. ábra: pH-szint szerinti tápanyag-hozzáférhetőség
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • 3.3.3 A NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA ÉS A BIOGAZDÁLKODÁS TECHNIKÁI • A biomódszerrel termelt növények tápanyagellátása olyan a rendszeren alapuljon, mely a tápanyagellátás szempontjából lehető legjobban fenntartható, más szóval a talajból kivett ásványi elemek legnagyobb részét vissza kell juttatni. Logikus, hogy a növények visszafordíthatatlanul kivonnak anyagokat, így a visszajuttatás nem lehet teljes, de mégis hatékonyabb, mint a hagyományos gazdálkodás esetén. A talaj tápanyag-egyensúlyának kompenzálására legalább két tápanyagot be kell juttatni, ezek a foszfor és a kálium, ahogy később majd elmagyarázzuk. A növények tápanyagellátásának tervezésekor nem szabad elfelejteni, hogy minden növénynek más igénye van, pont ezért kell a vetésforgót alkalmazni. Kiindulásként a meg kell vizsgálni a talaj foszfor-, kálium- és pH-szintjét, és ha szükséges, a biotermelés elkezdése előtt optimalizálni kell a szinteket. • A biogazdaságokban csakúgy, mint a termelési folyamat más részeiben (növény-egészségügyi védelem, gyomirtás), a talajjavítók hatékonyságát a SINP- rendszerrel (Növénytáplálás Integrált Rendszere) optimalizálják. A SINP azzal próbál maximális hatékonyságot elérni a növények tápanyagellátásában, hogy jobb kapcsolatot teremt a tápanyagok mezőgazdasági és nem mezőgazdasági forrásai között, úgy próbál fenntartható mezőgazdasági termelést elérni, hogy a talaj termőerejét jobban kihasználja. Ezekben a rendszerekben kisebb az igény a műtrágyák iránt, mivel elegendő mennyiségű, jól időzített növényi tápanyagot nyújtanak, és amennyire lehet, a művelés során csökkentik a vesztéségét ezeknek a tápanyagoknak. A SINP átvétele együtt jár azzal az eséllyel, hogy a műtrágyák használatának jövedelmezőségét növeljék. (FAO, 1993).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 3.3.3 A NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA ÉS A BIOGAZDÁLKODÁS TECHNIKÁI • Környezeti okok • Gazdasági okok • Ellátási problémák • A biogazdálkodásról. A tápanyagok az állatok és a termények (trágya, szalma, takarmány) által jutnak át, valamint a vetésforgó fázisai során. • A talajról. A növény- / talajrendszerben a tápanyagokat a növény a talajból felszívja, és aztán visszajut a talajba, amikor a növény elpusztul. Ebben a ciklusban szerepet játszanak még a talajban élő mikroorganizmusok, a fauna, a víz és a gázok. A nitrogén, a foszfor és a kálium másképpen cirkulál a talajban és az állatokban, mert kémiai jellegük más. Ez befolyásolja azt, hogy a tápanyagokat hogyan kell kezelni annak érdekében, hogy maximális visszaforgatást és visszatartást érjünk el.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A termékenység kezelésének módozatai • A termékeny talaj optimális mértékben képes növényeket táplálni. A legtermékenyebb talajok mélyek, lazák, jó vízelvezetők, megfelelő tápanyaggal és szerves anyaggal rendelkeznek megfelelő struktúrában. Ezekben a talajokban intenzíven tevékenykednek a mikrobák és a gerinctelenek, és így biztosítják a tápanyagok optimális felszabadulását a növények fejlődése érdekében. A legjobb talajok ugyanolyanok, mint a hagyományos művelés esetében, kivéve hogy a bioművelésben a műtrágya használata nem engedélyezett. Ezért aztán a szükséges tápanyagok megléte érdekében a vetésforgó alapvető fontosságú. • Művelési rendszerek: • vetésforgó, • takarás hüvelyes fajokkal, • zöldtrágya, • fedőnövények. • A trágya és a talajjavítók beszerzése: • ugyanabban a gazdaságban van előállítva (szilárd és folyékony), • szerves trágya és talajjavító vásárlása, • növények. • Mivel műtrágyát nem szabad használni, alapvető fontosságú, hogy a növény igényeinek megfelelő, természetes tápanyagokat szerezzünk be. • Nitrogén a talajban • A nitrogén a levelek növekedéséhez és a fotoszintézishez szükséges. A biotermelésben szerves formában fordul elő, és át kell alakulnia ammóniává vagy nitráttá, hogy a növény fel tudja venni. A legérdekesebb szempontok, utalással a fellelhetőség formáira és a funkciókra, a 7-es táblázatban láthatók.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 7. táblázat: A nitrogén előfordulási formái a talajban és a mikroorganizmusok általi átalakítása • Nitrogénellátás • A trágyában (csakúgy, mint a komposztban vagy másban) a nitrogén főleg szerves formában van jelen, és ammóniává vagy nitritté kell átalakítani, hogy a növények hasznosítani tudják. • Vannak olyan növények, mint pl. a hüvelyesek (lóhere, lucerna, bab, borsó), melyek képesek megkötni a légköri nitrogént, és így ha bevonjuk a lóherét vagy más hüvelyes növényt a vetésforgóba, akkor a talaj nitrogénszintje megfelelő szintre emelkedhet műtrágya nélkül is. • Ez a folyamat a rhizobiumnak ismert baktérium miatt zajlik, mely a hüvelyes növények göbeiben található. A szimbiózis során a baktérium nitrogént hoz a növénynek, és a növény adja neki a megfelelő tápanyagot. A vetésforgó következő növényei hozzájutnak a göbökben lévő nitrogénhez a következő két év alatt, mivel nem az összes nitrogén szabadul fel azonnal. • Egy vegyes lóherefedés kb. 160 kg nitrogént tud lekötni egy hektáron, bár ez a mennyiség függ a hüvelyes növények korától, a klimatikus feltételektől stb. Formája a talajban Nitrogén a szerves anyagban Ammóniás nitrogén (NH4 +) Nitrát (NO3 -) A mikro-organizmusok általi átalakítás a talajban Elérhető a növény számára Nem Ritkán Igen Légköri veszteség Nem Ammóniagázként Nitrogén- és nitrogénoxid gáz Elfolyási veszteség Nem Nem Igen
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A humusz mennyisége függ attól, hogy a növény melyik részét hasznosítják. Ez látható a 8. táblázatban szereplő fajok esetén. 8. tábla: A humusz mennyisége a növény hasznosított részének függvényében A nitrogén tekintetében fontos, hogy emlékezzünk néhány pontra, hogy az előnyöket optimalizáljuk, és a veszteséget elkerüljük: • Oldható, és gáz formában elveszhet. • A veszteség pótolható a hüvelyes növényeknek köszönhetően. • Ezek a növények felszabadítják a nitrogént, és így elérhetővé válik a növények számára, de el is veszhet. • Amikor télen a föld fedetlen, sok nitrogén elveszik (pl. vízszivárgás miatt). • A problémát nem az okozza, hogy az egész mennyiség hiányzik, hanem az, hogy a kivétel nincs egyensúlyban a bevitellel. • A nitrogént könnyebb pótolni, mint a foszfort és a káliumot. A humusz mennyisége a felhasznált növényrész függvényében Egy hektárnyi növényre eső humusz- kilogramm Búzaszár és -gyökér Búzagyökér és eltemetett pellet Árpaszár és -gyökér Árpagyökér és eltemetett pellet Kukoricagyökér és -szár Kukoricagyökér és eltemetett levél Céklalevél és -nyak Zöldtrágya 300-600 600-1200 200-500 400-1000 400-800 800-1200 500-800 300-700
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A 6. ábra a nitrogén körforgását mutatja a füves és a lóherés réten. Látható, hogy az egyik legfontosabb mozzanat a nitrogén közvetlen megkötése a rhizobium baktérium által a lóhere gyökereiben. • Egy másik mozzanat, amit érdemes megemlíteni, az a baktériumok működése a talajban, melynek során szerves anyagból (komposztból) nitrogént nyújtanak nem hüvelyes növényeknek. A kimosódás nagy károkat okozhat a nitrogénellátás szempontjából, és ez az esőktől és az öntözéstől függ. 6. ábra: A nitrogén körforgása a füves/lóherés réten (forrás: Simpson, 1987)
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Foszfor a talajban (P2O5) • A növények a talajban lévő foszfort csak foszfát (P2O5) formában tudják hasznosítani. A foszfátra azért van szükség, hogy a magvak kicsírázzanak, és a gyökerek nőni tudjanak. A talajban lévő foszfát több mint 90%-a olyan formában van jelen, amit a növény nem tud hasznosítani, mert más ásványokkal (trikalcium-foszfát, vas- és alumíniumvegyületek) és szerves anyagokkal alkot vegyületet. A foszfátszintet a növények maradványaival lehet fenntartani, valamint foszfortartalmú kövek hozzáadásával. A biotermelésben ez az egyetlen foszfor-hozzáadási forma, eltekintve a foszfáttól, ami általában engedélyezett. A foszfortartalmú kövek hozzáadása a hagyományos termesztésnek is elfogadott technikája, de itt is hónapokkal vagy évekkel később tudják a növények ezt hasznosítani. A foszfát jobban hasznosul, ha a talaj pH-ja 5,5 -6,6 között van, de a legtöbb talaj esetén nem ez a helyzet. Pl. a Földközi-tenger medencéjében a pH-érték általában 8 fölött van, és az aktív mésztartalom több mint 7%. A foszfátion sokkal kevésbé mobilis, mint a nitrogén, és a gyökérzet közelében kell, hogy legyen. A mycorrhiza gomba, ami a növények gyökerén él, nagyon hasznos, mivel gombafonalai sokkal nagyobb mennyiségű talajt tudnak behálózni, mint a növény saját gyökerei. • A foszfát rövid távú elérhetősége problémát okozhat, mivel a foszfát alapú talajjavítók (foszforos kövek stb.) hosszú távon hatnak csak. • A foszfor nem veszik el szivárgással vagy gáz alakban, de az erózió a foszfort is veszélyezteti, különösen, amikor a talajjavítók fel vannak halmozva. • A sztenderd talajelemzés csak a növény számára elérhető foszfort mutatja ki, de a létező tartalékokat nem.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Kálium (K2O) • A kálium ellenőrzi a víz egyensúlyát a növényekben, és segít a védelemben is. Szükség van rá a szénhidrátok szintézisében, legyen az akár keményítő, akár cukor formában. Természetes védelmet nyújt a járványok és betegségek ellen. Valószínűleg a káliumot a legnehezebb kezelni a tápanyagok között a biotermesztés során. • Az agyagos földek nem különösen hátrányosak, mert lehetővé teszik a kiegyensúlyozott vetésforgó alkalmazását, és megfelelő mennyiség van bennük a legtöbb növény számára. • A legnagyobb probléma a homokos talajokkal van, amelyekben általában káliumhiány van. A szalmában jelentős káliummennyiség van, és az újrahasznosított trágyával együtt nagyon fontos a biogazdálkodás számára. • Bizonyos növények is sok káliumot igényelnek, mint a burgonya vagy a leveles zöldségek, a szalma itt is káliumforrás lehet. Ha ezeket a növényeket nagy mennyiségben termelik, a veszteséget vissza kell pótolni. A foszforhoz hasonlóan, a kálium se nagyon mobilis a talajban, de inkább, mint a foszfor, ezért a jó gyökérzetű fajtákkal lehet leginkább kinyerni a káliumot a talajból. A következőket kell figyelembe venni: • Pótolni kell a káliumot ugyanolyan ütemben, ahogy fogy. • Nagy mennyiségű kálium veszhet el kimosódással azokban a halmokban, melyekben a kálium talajjavítókat tárolják. • A kálium tartalmú kövek hosszú távú ellátást biztosítanak a káliumból.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A tápanyagok kivonása a talajból • A kivont tápanyag függ a növényfajtától, mint látható itt a példán (9. táblázat), és a ezért ki kell számolni, hogy megtervezhessük a komposzt és a trágya adagolását. 9. táblázat: Különböző növények által kivont tápanyagok súlyra és hektárra lebontva Tápanyag-kilogramm friss anyag-tonnánként Termelés Kivont kg tápanyag / ha N P2O5 K2O per ha N P2O5 K2O Árpamag 17 7.8 5.6 5 85 39 28 Árpaszalma 5 1.5 12.6 3 15 5 38 Búzamag 19 7.8 5.6 7 130 55 39 Búz szalma 5 1.3 9.3 4 20 5 37 Zab 17 8.0 6.0 Burgonyagumó 3 1.0 5.0 36 126 32 180 Fű silózásra 1.4 4.8 30 160 42 144 Szalma 4.8 16.0 7.5 90 36 120 Borsómag 8.8 10.0 4 144 35 44 Sárgarépa 2 1 4
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Zöldtrágya • A zöldtrágyát és a takarónövényeket gyakran összetévesztik. A kettőt más miatt termesztik, de hasonló előnyeik vannak. A takarónövények egész télen át a földben vannak, amikor a talaj különben puszta lenne, főleg azért, hogy megakadályozzák a nitrogén kimosódását. A következő növénynek maradéknitrogénnel szolgálnak. A zöldtrágya egy zöld növény hasznosítása, főleg hüvelyesé, amit azért termesztenek, hogy be lehessen juttatni a földbe, hogy ott tápanyagforrás legyen. A zöldtrágyát több alkalommal fel lehet használni: takarmányként vagy eladásra. Általában 12 hónapig vagy tovább él. A zöldtrágya előnyei közül a következőket érdemes megemlíteni: • Szerves anyagot nyújt. • Ha hüvelyes, akkor nitrogént bocsát ki a levegőbe, ami a növényeknek hasznosítható. • Növeli a tápanyagok hozzáférhetőségét (foszfor, kálium stb.). • Javítja a talaj struktúráját. • Csökkenti a nitrátok kimosódását. • Kiküszöböli a gyomokat. • Csökkenti a járványok és betegségek okozta gondokat azáltal, hogy a növények egymásutánjába szünetet visz. • A következő növényeket lehet zöldtrágyának tekinteni: lóhere, vörös lóhere, borsó. • Lehetséges fedőnövények: angolperje, takarmányrepce, mustár (elpusztulhat télen) és takarmányretek. A növények maradványai fontos mennyiségű humuszt adnak, amikor lebomlanak (10. táblázat).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 10. táblázat: Növénymaradványokból alakult humuszmennyiség • Vetés/palántázás • Bizonyos parcellákon az átültetésnek előnyei lehetnek, pl.: • Kevesebb idő alatt jut el a növény a palántázástól a betakarításig. • Korábbi betakarítás. • A terület kisebb ideig foglalt, így egy évben két termés is lehet. • A termés biztosabb, mivel a csírázás és a hajtatás problémái ki lettek küszöbölve. • A gyomok elleni harc hatékonyabb, mert a területet a gyomoknál gyorsabban növi be a növény. • A fő hátránya ennek a rendszernek a növényenkénti magasabb költség, amiért ezt főleg a zöldségtermesztésben alkalmazzák. Nagyobb területeken az átültetést gépesíteni kell, így be kell fektetni a gépek vásárlásába vagy bérlésébe, ami nem mindig lehetséges. A különböző fajok és fajták vetésére vagy átültetésére a legjobb idő a szélességi foktól és a klímától függ, valamit a speciális klimatikus feltételektől és a talaj vízháztartásától. A 11. táblázatban található adatok csak példák, arra, hogy fontos kiválasztani a vetés megfelelő idejét. Növénymaradvány fajta A humusz kilogrammja egy hektárnyi növényenként Búzaszár és -gyökér Búzagyökér és eltemetett pellet Árpaszár és -gyökér Árpagyökér és eltemetett pellet Kukoricagyökér és -szár Kukoricagyökér és eltemetett levél Céklalevél és -nyak Zöldtrágya 300-600 600-1200 200-500 400-1000 400-800 800-1200 500-800 300-700
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 11. táblázat: A vetés ideje különböző növények esetén Növény Javasolt vetési időpont Túl korán Túl későn Tavaszi zab Március/április Gyom / kevés növény Kis termés Őszi búza Október Betegségek / gyomok Kevés növény, kis termés Burgonya Április/május Alacsony hatás / fagykár Kis termés, betegségek Répa Május Gyengeség, tökéletlen fejlődés Kis termés, tökéletlen fejlődés száraz talajban Póréhagyma Április Tökéletlen fejlődés Kis termés
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Vetési sűrűség és a palánták távolsága (átültetés) • A vetési sűrűség és a palánták távolsága egymástól alapvető fontosságú, hiszen a hozam ettől a változótól függ annak ellenére, hogy más tényezők is, mint a faj, fajta, talaj-előkészítés, talaj-hőmérséklet és a környezeti feltételek is befolyásolják a növények m2-enkénti számát és így a hozamot. Ezért a következőket kell figyelembe venni: • Termésveszteség a túl sok és a túl kevés növény miatt is előfordulhat. • A sűrűbb vetés miatt az alacsony gyomok nehezebben fejlődnek. • A nagyobb magvú növényeket (kukorica stb.) mélyebbre kell vetni a talajba, mint amelyikeknek kisebb a magja (fűmag, közönséges tippan, csenkeszfű, lucerna, lóhere). Ezt azért kell így tenni, mert a kisebb magnak sokkal kisebb tartalékai vannak, és ha mélyebbre vetnénk őket, a csirázás után nem jutnának el a felszínig. Ezért ezeket a felszínhez közel kell vetni ruganyos talajba. • A nagyon korai vagy nagyon késői magokat vagy a rossz körülmények között lévőket sűrűbben kell vetni, mintha optimális talajba vetnénk, mivel kisebb százalékban hajtanak ki. • A nehéz talajokon, ahol nem megfelelő a struktúra és alacsony a szervesanyag-tartalom, kéreg alakulhat ki, ami jelentősen kevesebb hajtáshoz vezet, ha a talaj nincs megforgatva. • Az ehető zöldségek bizonyos fajaiban (hagyma, saláta stb.) a vetés sűrűségének változtatásával más-más méretekhez juthatunk: minél nagyobb a sűrűség, annál kisebb a méret.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A sűrűség és így az elvetett magok mennyisége a fajta függvénye, a fajtára pedig jellemző a mag mérete, így a fajta határozza meg a sűrűséget. • A legtöbb növény esetében az az ideális helyzet, ha a növények között a sorokban és a sorok között is egyforma távolság van (négyzetes elrendezés). Ez lehetővé teszi, hogy elég hely legyen a növényeknek a fejlődésére, habár ez lehetővé teszi a kis gyomok növekedését is. • A vetés és palántázás gyakorlatában azonban ez a minta nem mindig alkalmazható. Azonban a sorok közti távolság csökkenése 18 cm-ről 13 cm-re a gabonák esetében előnyös. Sok zöldség- és gabonafajta esetében a sorokat gyomirtásra használják, ezért a sorok közti távolságnak lehetővé kell tenni ezt a műveletet. Az egy sorban lévő növények távolságával állítják be az igényelt méretet. A 12. táblázatban példát lehet látni a magok sűrűségére bizonyos fajoknál. 12. táblázat: A magok mennyisége és sűrűsége bizonyos növények vetésében Növény Vetőmag mennyiség (kg/ha) Növény/m2 Távolság (cm) Tavaszi zab Tavaszi árpa Őszi búza Burgonya 200-300 200-300 250-300 1000-1500 400-500 350-450 250-400 4-10 18 × 1.2 – 12 × 2 18 × 1.5 – 12 × 2
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Betakarítás • A betakarítás az a folyamat, amely különleges jelentőséggel bír az olyan termények esetében, melyek megsérülhetnek, ha nem helyesen szüretelik őket. Ilyenek pl. bizonyos gyümölcsök és zöldségek (alma, barack, szőlő, paradicsom stb.) Mások esetében a betakarítás nem olyan fontos, mivel a termést könnyű kezelni (burgonya, dinnye, sárgarépa, bab, articsóka stb.) A betakarítás fizikai folyamatán kívül a legjobb pillanatot kell eltalálni, mely a következőktől függ: • a faj és a fajta, • a termény úti célja és a piac/ fogyasztó igényei, • a szállítás módja, • a csomagolási rendszer. • A betakarítási folyamat eltérései miatt a terményeket a következő kategóriákba lehet sorolni: • Gabonák • A gabonákat akkor kell betakarítani, amikor a szemek megkeményedtek. Azonban bizonyos növények esetén és nedves éghajlat alatt nehéz elérni azt a páratartalmat, mely lehetővé teszi a megfelelő tartósítást, így mesterségesen kell szárítóban szárítani (kukorica, napraforgó stb.).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Gyökérnövények és zöldségek • A gumókat azonnal be kell takarítani, amikor a héjuk kialakult. A betakarítás koraiságát a következők befolyásolják: • Bizonyos betegségek jelenléte a leveleken (baktérium, gomba), melyek eljuthatnak a gumókig, és komoly kárt okozhatnak még a földben vagy betakarítás után. • A termés fajtája. A korai fajták jobban illenek a biotermeléshez, mert hamarabb betakarítják azokat, minthogy pl. a burgonyafertőzés kialakulhatna. • A piac. A korai fajták többet érnek általában annak ellenére, hogy a termés és az íz elmarad a későbbi fajtáktól. • Tartósítás és raktározás • A helyes tartósítás lehetőségét nemcsak a betakarítás körülményei befolyásolják, hanem olyan tényezőkön is múlik, melyek a növény fejlődése idején jelentek meg. Sok esetben ezek a tényezők megszabják a tartósítás hosszát. Ezen tényezők közül a következőket érdemes megjegyezni: • az éghajlat: hőmérséklet, relatív páratartalom, eső, fény, szél stb.; • a tápanyag-ellátottság • az öntözés; • járványok és betegségek; • az érettség foka a betakarításkor.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A zöldségek és gyümölcsök, valamint a gabonák esetében a következők megfontolandók: • higiéniai intézkedések a termények kezelése során, • szellőztetés raktározáskor, • megfelelő hőmérséklet raktározáskor, • elegendő tér. • A raktározás időhossza • A feldolgozás eszközeinek megléte • A piaci igények tervezése
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • Ahogy a betakarítás is különböző módon történik a különböző növények esetén, valamint ahogy a növények különböző részeit fogyasztják, ilyen formán két fő csoportba lehet osztani őket: • Gyökérnövények • Ezeket akkor kell raktározni, amikor a fölből való eltávolításuk után, megszáradtak. A raktár legyen hűvös, ne legyen benne fagypont alatti hőmérséklet, jól szellőző legyen, hogy megelőzzék a betegségeket. A burgonya az a gumó, amely az egész történelem során a legfontosabb növény volt, sok országban az élelmezés alapját képezte, különösen háborús konfliktusok idején. • Zöldségek • Ezeket lehet raktározni: • rövid ideig (néhány napig), értékesítés előtt, hogy a túlzott kínálatot elkerüljék, vagy hogy meghosszabbítsák a kínálati időt hiány esetén; • hosszú távon (több hónapon át), hogy kiterjesszék az értékesítés időszakát. • A leszüretelt zöldségeket a szüret után azonnal hidegben kell tárolni. A raktározás ideje attól függ, hogy a levél melyik részét akarják hasznosítani. Például a leveles zöldségeknél (saláta, göndör saláta, mángold stb.) a raktározási idő korlátozott, míg más növényeknél, mint a tök, a retek vagy a répa az időszak sokkal hosszabb. A kettő közötti növények azok, amelyeknek a termése az ehető részük (paradicsom, paprika, uborka, padlizsán vagy cukkíni). Magtárak: ha a szintek szellőzöttek, vagy gumótárolókban (hagyma).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT • A burgonya mint példa • Példaképpen itt következnek a burgonya raktározásának legfontosabb jellemzői. A burgonya raktározása általában könnyű, de alapvetően a raktár hőmérsékletén és relatív páratartalmán múlik. A szezonközépi vagy késői fajták egészen 10 hónapig eltarthatóak. Ehhez az kell, hogy ne legyen sérült, ne legyen a húsában elváltozás és ne legyen zöld. Minél nagyobb a szárazanyag fajsúlya és tartalma, annál jobban lehet eltartani. Az első két hét alatt 15 °C-os hőmérsékleten jól szellőzve kell tartani, és olyan relatív páratartalmon, mely elősegíti a sérülések begyógyulását. Ezután a hőmérséklet a fajtától és a felhasználási céltól függ. Ha a cél a közvetlen fogyasztás, a legjobb hőmérséklet a 4-5 °C, de ha ipari felhasználás a cél, akkor 7-10 °C között kell tárolni. A relatív páratartalmat 85% körül kell tartani, hogy a súlyvesztést elkerüljük. Jól szellőzött raktár legyen, és ne legyen fény benne, mert attól megzöldül a burgonya (Gorini, 1979).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 3.4 A BIOÉLELMISZER FELDOLGOZÁSA 3.4.1 A bioélelmiszer feldolgozása és a HACCP A bioélelmiszer feldolgozása csakúgy, mint a hagyományos élelmiszeré alá van rendelve a HACCP (Hazard Animal Critical Control Point) előírásainak. A HACCP folyamatos minőség-ellenőrzést biztosít, hogy a problémák és az eltérések kiderüljenek, mielőtt még a terméket kiszállítanák. Ezért a HACCP gyorsabb és konzisztensebb minőség-ellenőrzést nyújt az élelmiszer-feldolgozás során, mint a késztermék véletlenszerű ellenőrzése. Az összes HACCP-előírást be kell tartani a biztonságos, egészséges élelmiszer-előállítás érdekében. A HACCP minden állomást leellenőriz az elsődleges előállítás után: feldolgozást, gyártást, csomagolást, raktározást, elosztást, kezelést, árusítást. A fő higiéniai előírások a következők: • Biológiai veszély: bármilyen biológiai anyag szennyezése okozhatja (penész, toxinok nyers anyagokból, felszerelés stb.). • Kémiai veszély: bármilyen kémiai anyag szennyezése okozhatja (nehézfémek, peszticidmaradványok, reagens maradványok, tisztítószerek stb.). • Fizikai veszély: bármilyen fizikai anyag szennyezése okozhatja (nyersanyagokból vagy gépekből származó faszilánkok, műanyag, fém, üveg).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 3.4 A BIOÉLELMISZER FELDOLGOZÁSA 3.4.1 A bioélelmiszer feldolgozása és a HACCP A HACCP-folyamat a Kritikus Ellenőrzési Pontokon alapul. Azokon a pontokon történik az ellenőrzés, amelyeknél fontos valamilyen veszélyt kiküszöbölni vagy csökkenteni elfogadható szintre. Ezek a gyártás során előforduló fázisok (vagy területek), ahol kockázat mutatkozik vagy kockázatot vettek észre egy korábbi megfigyelés során. Megelőző vagy javító intézkedéseket lehet tenni, azért, hogy a termékek biztonságát és egészségességét megőrizzük. A HACCP elvei hét, a Codex Alimantariusból származó, elven alapulnak: 1. elv: végezz kockázatelemzést; 2. elv: határozd meg a CCP-ket (kritikus pontok); 3. elv: határozd meg a kritikus szinteket; 4. elv: állíts fel egy rendszert a CCP-k megfigyelésére; 5. elv: javító intézkedéseket tégy, amikor a megfigyelés azt mutatja, hogy valamely CCP nincs rendben; 6. elv: javítsd ki a folyamatot, hogy a HACCP-rendszer helyesen működjön; 7. elv: dokumentálj minden folyamatot, hogy garantálni lehessen a HACCP elveinek és alkalmazásának betartását. Még ha egy külső szakértő készít is egy HACCP-kézikönyvet, nagyon fontos, hogy a megfelelő személyt válasszuk a belső ellenőrzésre, az egyes kritikus pontok felügyeletére és az egész folyamat felügyeletére. Az összes ilyen személyt ki kell képezni, mielőtt betöltenék felelősségteljes pozíciójukat. A HACCP-kézikönyvet a szakértő a gazdaság vagy vállalat rendelkezésére fogja bocsátani, melyben lépésről lépésre le lesz írva a feldolgozás folyamata a nyersanyagtól a kész élelmiszerig.
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT A termékleírás a következő jellemzőket tartalmazza:  csomagolás leírása,  eltarthatóság (lejárati idő),  összetétel,  fizikai, kémiai struktúra,  feldolgozás, kezelés,  tápanyag-adatok,  tárolási feltételek,  elosztási módszer. A felhasználási módot is jelezni kell, pl., hogy milyen fogyasztónak van szánva (a biovásárló nem akar maradványokat találni az élelmiszerben), és javaslatoknak is szerepelnie kell a kiszolgáltatott csoportoknak (pl. alkalmas-e csecsemőknek vagy laktózérzékeny, vagy lisztérzékeny személyeknek). A HACCP-kézikönyvben van egy folyamatábra, hogy meg lehessen nevezni a kritikus pontokat az egyes fázisokban (14. ábra).
3. MODUL II. RÉSZ – 3. SZINT 14. ábra: HACCP-folyamatábra

Check these out next

Biotermények és a biodiverzitás megőrzése

Recommended

More Related Content

Viewers also liked(15)

Similar to Biotermények és a biodiverzitás megőrzése(11)

Biotermények és a biodiverzitás megőrzése

Editor's Notes