Successfully reported this slideshow.
We use your LinkedIn profile and activity data to personalize ads and to show you more relevant ads. You can change your ad preferences anytime.

Császár Levente: Kő Zsongor

1,438 views

Published on

Kővágószőlős, jakab hegy, Zsongorkő meséji, legendái.

Published in: Government & Nonprofit
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

Császár Levente: Kő Zsongor

  1. 1. Ülök a sziklán és bámulom a messzeséget. Lógatom a lábam a feneketlen mélységbe, s hagyom, hogy átitasson a repülés szédítő-bénító érzése. Nézem a hegy alatt megbúvó két települést, hallgatom az ősi templomok távoli harangszavát. Belélegzem a fenyves gyantaillatát, gusztálom a medvehagyma kesernyés ízét, szomjam oltom a források frissítő cseppjeivel. Meghúzom magam a barlang zugaiban. Merengve sétálok a fennsíkon, miközben elmondok egy imát az egykori klastrom falai között. S mindeközben a történet úgy bugyog fel belőlem, ha akarnám se tudnék neki gátat szabni… ISTEN ÁLDJA A BÁTRAKAT! CsL Fotó: Kátai László
  2. 2. Császár Levente KŐ ZSONGOR Borbás Zoltán rajzai Mesék, mondák, rajzok, képek Kővágószőlős, Cserkút és a Jakab-hegy életéből 2015 Fotó: Kátai László
  3. 3. A hajnali nap megcsillant a rét harmatos füvén. A tisztás sarkában aprócska tó bújt meg, akkora, hogy át is lehetett volna ugrani. Hideg vizében három szerzetes mosdott: Jakab, Pál és Mihály, a hegy remetéi. Hajuk kócos, szakálluk bozontos, ruhájuk viseltes. Pont olyanok, mint ahogy az ember elképzeli a szerzeteseket, akik magányosan élnek a hegytetőn, s a Természet gondoskodik róluk. Tavasszal medvehagymán éltek, ami beborította a fennsíkot. Nyáron vadgyümölcs, ősszel gomba volt az eleségük, télen pedig aszalékot ettek. Szerencséjükre víz is volt a hegytetőn, ami szinte csodaszámba ment. Ezen a helyen vízzáró agyagréteg húzódott meg a homokkőben, ezért maradt meg a víz – így magyarázták a tudós emberek. Ebben a vízben néha madarak játszadoz- tak, néha erdei állatok ittak, s itt fürödtek most a szerzetesek. Csuhájukat derékig letolták, úgy mosakodtak, s hallgatták a madárdalt, mely a felkelő napot köszöntötte. Miután felfrissültek a hajnali fürdőtől, a soványka reggeli elfogyasztásáig imádkozással töl- tötték az időt. Hálát adtak, hogy a Természet mindent megad nekik. Lakhelyük egy kőből épült romos klastrom volt, melyet öreg fenyőfák vettek körül. Az épü- letet az idők folyamán mindig remeték lakták. A törökdúlás után hosszú évtizedekig magában árválkodott a pusztulófélben lévő épület, három lakója nemrég vette birtokba. Próbálták kicsit rendbe hozni, hogy újra lakható legyen, hisz idáig az erdőben éltek. Mihály egy forrás mellett, Jakab és Pál pedig egy…, egy titkos helyen, de erről majd később mesélek. S mindez pedig történt valaha az 1700-as esztendők derekán. 4 / 5
  4. 4. Pálos kolostor A remeteközösség alapítója Bertalan pécsi püspök (1219-1252) volt. A kolostor 300 évig, Pécs török kézre jutásá- ig (1543. július 20.) szolgált eredeti rendeltetésének. A török uralom idején rablók, martalócok lakhelye volt. A megmaradt, illetve helyreállított épületbe 1745 után egyházmegyés papok és világi hívők vonultak el vezeklésre. A remeteház kiürítése 1782-ben kezdődött meg. A XIX. és XX. század folyamán az épület anyagának egy részét széthordták. A kolostor építészeti, művelődéstörténeti emlékeiből egyes darabok a kővágószőlősi templomban találhatók meg.
  5. 5. Fotó: Takács Gábor
  6. 6. A hegy lábánál falucska húzódott meg, Kővágószőlős. A település lakói mesterei voltak a kő megmunkálásának, a nyers kőtömböket a felettük magasodó hegy sziklái adták. A falu hagyományos mesterségét legrégebb óta talán a Kő család őrizte, s adta tovább nemzedékről nemzedékre. Nevük is erről tanúskodott. Ennek a családnak a legifjabb sarja volt Zsongor. Ahogy dédapja, nagyapja, apja, majd bátyjai is kitanulták a mesterség fortélyait, ő is nyomdokukba lépett. Jó szeme volt a fiúnak: mindig kitűnően választotta ki a munkához szük- séges kőtömböt, hisz ez a szakma első, s igen fontos lépése. Épületkő, malomkerék, kapuoszlop, kerékvető, sírkereszt; mind-mind másfajta formát, alapanyagot igényelt. Zsongor becsületes neve azonban nem csak a család ősi mesterségére utalt, ennél a névnél más nem is jellemezhette volna őt jobban. A kövek ereje lakott vállában, izmos karjában. De van másfajta erő is, mint a kalapácsot tartó kézé, amely a követ faragja, vagy a botot markoló ökölé, amely oda suhint, ahová kell. Ez pedig a lélek ereje. A fiú testben és lélekben is a kő szilárdságát hordozta. Vörös haja pedig messziről kitűnt, s mutatta, hogy igazi, lánglelkű ifjúról van szó. Munka közben gyakran énekelt. Mély hangja zengett, mint az érc, melyet a kőtömb rejtett, amit éppen faragott. Ahogy hangját kieresztette, csakúgy visszhangzott a hegy, s zengő énekét az egész faluban lehetett hallani. Mondták is ilyenkor az emberek: – Zsongor dolgozik! Egy nap a három szerzetes jelent meg a faluban. Azért jöttek, hogy mesterembert keresse- nek, aki segítségükre lehet a klastrom rendbehozatalában. A fiú boldogan vállalta a munkát, így felköltözött a hegytetőre. Fakalyibát ácsolt magának, ahová esőben behúzódhatott. A kunyhó földjére fenyőbolyhot szórt derékaljnak. Miközben dolgozott, a szerzetesek sok mindenre taní- tották a mindig tudásra éhes fiút. Zsongor rakoncátlan, lángvörös fürtjei a szemébe hullottak, miközben véste a követ és zen- gő hangján énekelt. Mindenki szívesen hallgatta. Vidámságot hozott remetéknek és az erdő álla- tainak, de volt, aki táncra is perdült a dalra. 8 / 9
  7. 7. Kőfaragók A község nyugati része felett, a Mecsek déli lejtőjének oldalában kőbányák vannak. Kettő egymáshoz közel, illetve ezektől kissé nyugati irányban, a hegygerinchez közel egy harmadik, az ún. „vörös bánya”. Bár minden bányában vörös kő található, de ebben a legutóbbiban igen vörös, finoman szemcsés a kő. Ebből régen köszörűkövet faragtak. A bányákban jobbára helyi kőfaragók dolgoztak, noha pécsiek bérelték azokat. Készítettek itt kő kapuszárakat, itató- vályúkat, kőkereszteket, kripta fedlapokat, lépcsőket. Az itt kifaragott kézi darálókat, malomköveket, járdakockákat messze vidékre is szállították a bányákból. Pécsett is több helyen látni a kővágószőlősi bányákból kitermelt követ.
  8. 8. Kővágószőlős A falu elnevezése a XI. századi szőlőműves és szőlővel, borral adózó szolgáló népeitől szár- mazik. A kővágó jelzőt a török uralmát követő időszakban, a településen a mezőgazdaság mel- lett jellemző kőbányász és kőfaragó mestersé- gek nyomán kapta. Fotó: Takács Gábor
  9. 9. Cserkút legszélső házában egy asszony élt, akiről azt tartották, boszorkány, noha nem volt az. Csak éppen értett a bűbájhoz: ismerte a füvek erejét, gyógyította a beteget, segített a szülé- seknél, s még a lelket is ápolta, ha arra volt szükség. A népek Bűbájnak hívták. Ennek a bűbájos asszonynak volt egy Csilla nevű lánya, akit Csillagnak becézett a falu. Szemében ott ragyogott a csillagok fénye. Ahogy dolgozott, ruganyos testéből mintha muzsika áradt volna, s ahogy a he- gyet rótta, ringó járása szinte dalolt. S anyjától már korán eltanulta a bűbáj fortélyait. Az asszony a pajtában növényeket szárított, de a vándorok is mindig megszállhattak ott a friss szénán. Bűbáj portájától nem messze egy könyörületes szívű szakácsné lakott. Nála talán még egy tál leves is akad a szálláshoz, melyből a remetéknek is jutott néhanap, ha Csillag felvitte nekik a hegyre. Cserkúton nagy hagyománya volt a mosásnak. Az asszonyok közösen végezték a ruhane- műk tisztítását, de olyan szépen egyik hajadon, de még menyecske se tudta tisztára sikálni a ruhát, mint Csillag. Keze alól kerültek ki a legfehérebb lepedők, ágyneműk, abroszok és terítők. A lány ügyességének híre kélt a vidéken. A hegy oldalát Éger völgye irányában fenyves borította, Csillag odajárt fenyővargányát szedni. S ha már útja a hegyre vitt, meghallgatta Zsongor énekét. De nem csak hallgatta, szí- vesen táncra is perdült rá. Zsongor dalolt, a lány pedig hajladozott rá kecsesen. Ringott a csípő, szállt a hosszú haj. A fiatalok barátságát azonban nem nézte jó szemmel a két család: – Pont annak a bíbájosnak a lányával! – morgott Kővágószőlősön a legény apja-anyja. – Az a mihaszna kőfaragó, aki naphosszat csak dalol! – méltatlankodott Cserkúton a vajákos asszony. Nem tetszett a balga szülőknek, hogy ezek ketten… 12 / 13
  10. 10. Cserkút A község elnevezése a levéltári forrásokban többféle alakban fordul elő: Cherkutt, Cher- kutth, Tserdkugh, Cserkuth és végül Cserkút. Az első úrbéli felmérés szerint nevét az egye- sek szerint „Csar”-ra, mások szerint „Cser”-re keresztelt forrástól nyerte, mely a község déli részén, bokrokkal borított dombok tövében, a fekvő vörös sziklák közül tör elő.
  11. 11. Mosás Cserkúton Évente háromszor tartottak két napos vászonneműmosást Cserkúton: tavasz- szal, nyáron és ősszel. Ilyenkor a családok, illetve az asszonyok egymást se- gítették, hisz a mosás nehéz, többemberes munka. Első nap előkészítették a munkát: a ruhákat egy lúgozó sajtárban áztatták. Másnap aztán a kicsavart, mosóteknőbe rakott holmit elvitték a mosóhelyre. Itt mindent lemostak, majd mosószappannal jól átszappanozták, dörzsölték, a pallóhoz csapkodták (suly- kolták), ezt követően kicsavarták. Amikor még „vonyódott” (nem volt teljesen száraz), akkor jött a mángorlás, azaz: a sodrófával simára hengerelték. Fotó: Kátai László
  12. 12. A hegyen – átellenben Csillag fenyvesével – sziklák meredeztek a magasba. Régebben in- nen bányászták a követ. Manapság azonban a kőfaragók messze elkerülték ezt a helyet, mert az a hír járta, hogy hatalmas sasmadár költözött a sziklák ormára. Bár a madarat még senki sem látta, néha mintha óriás szárnyak suhogását lehetett volna hallani a közelben, s azt tartották, rettentő karmait az ember hátába mélyeszti, s könnyedén felkapja a levegőbe. Mivel itt lehetett a legjobb minőségű követ kibányászni, egy nap Zsongor vett egy mély lélegzetet, és a sas fészke alatt kezdte keresgélni a kődarabot, melyet aztán kifaraghat. Hogy fé- lelmét elűzze, dalra fakadt. Először csak halkan, majd ahogy belefeledkezett a munkába, egyre hangosabban énekelt. Nemsokára az egész hegyoldal zengett a kalapácsütésektől és az énekszó- tól. A nap már lemenőben volt, megnyúltak a délután árnyai. A fiú úgy belemerült a vésésbe és a dalolásba, hogy nem hallotta meg a suhogást. Óriási szárnyak neszeztek a leszálló szürkület- ben. Zsongor arra figyelt fel, hogy hirtelen sötétebb lett. A hatalmas madár fekete árnyat vetett a földre. A fiú dermedten nézte, ahogy a felette lévő tölgyfa ágára leszáll. A méretes ág majd’ meghasadt a madár súlyától. – No, komám, ez érted jött… – suttogta magában a fiú, és már szinte érezte, ahogy a sas éles karmai a hátába vájódnak. – Ha már úgyis itt a vég, legalább énekszóval halljak meg – gondolta Zsongor és tovább dalolt. S láss csodát, a madár békén hagyta. A fiút hirtelenjében olyan érzés kerítette hatalmába, hogy a sasmadár nem véletlenül szállt erre, az énekhang csalta ide. A madár egy ideig hallgatta még az éneket, majd széttárta óriási szárnyait és lassan felrep- pent. A fa recsegve nyögött egyet, ahogy megszabadult a mázsás súlytól. A fiú sokáig bámulta a sziklák felett az égboltot, ahogy a sasmadár beleveszett a sötétségbe. Zsongornak az a furcsa gondolata támadt – bármilyen hihetetlenül is hangzik –, hogy tet- szett neki a dala. Talán ezért nem bántotta? 16 / 17
  13. 13. Sasfészek Csodálatos látványt nyújt ez a szinte teljesen függőleges homokkő sziklafal, melyet Sasfészeknek neveztek el. A szikla tetején valóban fészkelhetnek sasok, gyakran látni a terület felett keringő madarakat. A hegymászóknak igen jó gyakorlóhely a 20-23 méter magas fal, melyen beépített biztosítószögeket is találhatunk.
  14. 14. Fotó: Takács Gábor
  15. 15. A hegytől messzebb, egy csendes völgyben lepusztult vár árválkodott a lombsátrak alatt. Miután a török lerombolta, jó ideig senki nem lakta. Egészen mostanáig. Merthogy, nemrégen lakói akadtak a romoknak. Nem is akárkik, nem is akármik! Zsiványok vertek tanyát a csupasz falak között. A hegyen túlról futottak idáig a rablók, ahol már nagyon égett talpuk alatt a talaj. Heten voltak, hét falu csibésze: Bükküsd, Hetvehely, Dom- ján, Katalin, Gorica, Kán, Okor pusztáinak betyárai. Hét gonosz, akiknek egy ember élete annyit se számított, mint egy kurjantás. Kurjantás pedig hallatszott bőven a tanyájukon, hiszen minden este mulatva csapták agyon az időt a gazok. Miután megtértek a fosztogatásból, borittas nótázástól visszhangzott a völgy. Itt, a Mecsek köze- pén aztán nyugodtan kurjongathattak, nem kereste őket semmiféle zsandár. Kanta Pistánk hívták a zsiványok vezetőjét. Ő volt közöttük a legerősebb és a legkegyetle- nebb. Nem hiába lett ő a falka vezére. A várat ezentúl a neve után Kantavárnak hívták. Egyszer egy szerencsétlen atyafit próbáltak meg kirabolni, de az csak szabadkozott, hogy neki aztán semmiféle kincse nincs, még reze sem, nemhogy aranya! Ahogy szorongatták, nagy kínjában kivallotta, hogy a törökök temérdek zsákmányt ástak el a hegyen a régi klastromnál, ahová nemrég remeték költöztek – legalábbis ő így hallotta. A rablóknak se kellett több, másnap felkerekedtek, hogy utánajárjanak annak a kincsnek. 20 / 21
  16. 16. Nyugat-Mecsek
  17. 17. Fotó: Takács Gábor
  18. 18. Egy jószívű vándor útja éppen a hegytetőre vitt, s hírt hozott a remetéknek: – Aztán vigyáz- zatok ám! Kanta Pista erre tart a legényeivel. Azt hiszi a gaz, kincset őriztek a klastrom alatt. Török kincset – mondta, és odébbállt, hátha a csibészek már arra ólálkodnak. – Mit tegyünk? – tanakodtak a barátok. Merthogy, kincsük bizony nem volt. Még ennivalójuk is csak annyi, amennyit az erdő adott. Márpedig ezt a betyárok el nem hiszik! Jakab gondolkodott egy ideig, majd elszalasztotta Mihályt a kőfaragó fiúért, aki nemsokára meg is hozta Zsongort. – Bátor vagy-e, fiam? – kérdezte Jakab a legényt. – Hogy bátor-e? Nem félek én magától az ördögtű’ se – mosolyodott el a fiú, s közben az óri- ási szárnyakra gondolt. – Mit kell tennem? Jakab felvitte a legényt a klastrom tornyába és a messzeségbe mutatott: – Látod-e amott azokat a hegyeket? A távolban két halom magasodott. Balról a kisebb, a három dombháttal, mellette a maga- sabb, a Zengő. – Oda kell menned. A két hegy között találod meg a szentlászlói Bölcset. Ő mindenkin segít. Emberen, állaton, növényen egyaránt. Most mi szorulunk segítségre. Pál térképet rajzolt, hogy el ne tévedjen a legény: – Siess fiam nagyon! – búcsúztak tőle a hegytető lakói. Elindult Zsongor a remeték szamarán Pécs irányába. Hegyre fel, völgybe le, patakon át, ta- vakat megkerülve. S egyszer csak, ott magasodott fölötte a két halom. S ahol a két hegy összeér – ahogy Jakab mondotta – meg is találta a Bölcset, aki egy tölgyfa törzsében lakott. Miután az öreg meghallgatta a segélykérő üzenetet, nem habozott: – Te csak eriggy vissza! Indulok nemsokára én is – simított végig hosszú ősz szakállán az apó. Nógatta a legény a szamarat, most talán még jobban, mint idefele, hogy időben hazaérjen. Gondolta, szükség lehet kőtörő markára. 24 / 25
  19. 19. Sarlós Boldogasszony plébániatemplom Kővágószőlős Fotó: Kátai László
  20. 20. Árpád-kori templom Cserkút Fotó: Kátai László
  21. 21. A remetéket azonban már nem voltak a klastromban, mire a fiú visszaért. Míg úton volt, a zsiványok birtokba vették a barátok szentélyét és mindent felforgattak. Kincset azonban nem ta- láltak. Nem is találhattak, hisz nem volt ott semmiféle kincs. (Hacsak, a torony rozsdás harangját nem számítjuk annak…) Eszes fiú volt Zsongor, nem merészkedett túl közel, s a szürkület jótékonyan takarta. Mesz- sziről nézte, ahogy dúlnak-fúlnak a csibészek, majd nekiindult megkeresni a remetéket. Tudta, hol találja őket. A hegytető oldalában sziklabarlang rejtőzött. Ez volt Jakab és Pál titkos búvóhelye, mielőtt rendbe hozták a klastromot, s most is oltalmat adott az ide menekülőknek. Zsongor itt lelt rá a három barátra. – Baj van fiam – fogadta Jakab. – Tudom – válaszolta a legény. – Láttam a bitangokat. – Nem ez a legszörnyűbb – vette át a szót Pál. – A kedvesed ételt hozott nekünk. A zsiványok ráakadtak, s most fogva tartják. Nem volt gyáva Zsongor, ezt már többször bebizonyította. Hanem most mégiscsak kiszállt a lábából minden erő. – Csillag… a… betyároknál… – dadogta elhaló hangon. Ijedsége azonban csak egy pillanatig tartott, hisz nem magát, kedvesét féltette. Beszívta a friss esti levegőt, s kiegyenesítette a derekát. – Hadd lássam azokat a bitangokat! – mondta mindenre elszántan, majd öles léptekkel nekiindult a sötétnek. A három szerzetes nem tudta visszatartani. 28 / 29
  22. 22. Remete-barlang A barlangok általában a csapadékvíz hatására jól oldódó mészkövek- ben keletkeznek. Homokkőben – mint itt – igen ritkán. A változó ke- ménységű alsó-triász kori (kb. 200 millió éves) tengeri homokkő pu- hább rétegei a külső erők (víz, fagy, napsugárzás) hatására erősebben mállanak. A kőzettömegek a belső erők, pl. a földrengések hatására összetörnek, és egyes nagyobb tömbjeik az alsó, puhább részek ki- mállása következtében kibillenhetnek eredeti helyzetükből. Így ala- kult ki ez a barlang is, melyet a középkorban valószínűleg remeték laktak. Feltételezhető, hogy egykor mesterségesen is nagyobbították.
  23. 23. Fotó: Elblinger Ferenc
  24. 24. A fiú elszántan kaptatott fel a hegytetőre, s útközben tört magának egy karvastagságú fa- ágat. Mikor a szentélyhez ért, elkiáltotta magát: – Te Kanta Pista! Zsiványok vezére! Hallasz engem?! A csibészek, élükön a vezérrel, kijöttek a klastrom elé. Kezükben fáklyát tartottak: – Ki szólít engem ilyen bátran? – kérdezte a fő betyár, fokosát lóbálva. – Ellássuk a baját? – mordult az egyik bitang a legény felé. De a vezér megrázta fejét: – Majd én megtanítom neki a betyárok tíz parancsolatát – s azzal a fokost lóbálva a legényhez ugrott. – Tíz parancsolat? Egynek ez jó lesz? – kérdezte Zsongor, s a bottal a fokos irányába ütött. Elcsodálkozott a vezér. Ilyen súlyú ütést még soha nem kapott. A fokos messze repült a mar- kából. – Kettő – kiáltotta a legény, s úgy vágta kupán Kanta Pistát, hogy az menten elterült a föl- dön. – Három…, négy… – számolt Zsongor, s csak úgy hullottak a zsiványok. Miután az utolsó csirkefogót is leterítette, kézen fogta Csillagot, aki a nagy csinnadrattára előbújt. Szerencsére, bűbájtudásának köszönhetően ez idáig békét hagytak neki a gazok: – Fus- sunk, míg magukhoz nem térnek! – s szedték is a lábuk, mert a zsiványok bizony már éledeztek. A holdat felhő takarta. Az erdőben az orrukig sem láttak. Menekülés közben néha neki- ütköztek egy-egy fának, de rohantak tovább. Elöl a fiú, mögötte a lány. Hallották a felbőszült üldözőket, amint a nyomukban lihegnek. A vaksötétben egyszer csak ott álltak a hegytető sziklás szélén, s jól tudták mindketten: alattuk feneketlen mélység tátong. Egymásra néztek. S a fiú meglátta a lány szemében a csillagok fényét, amely ékesebben ragyogott, mint az Esthajnal csillag, fényesebben, mint a Göncölszekér, szikrázóbban, mint a Tejút. S tudta, ezt a fényt nem törhetik meg bitang haramiák. Egyszerre rugaszkodtak el a szikla pereméről. 32 / 33
  25. 25. Fotó: Takács Gábor
  26. 26. Jakab-hegy A Jakab-hegy természetvédelmi terület, mely triász kori kőzetből épül fel, legfontosabb kultúrtörténeti értéke a vaskori földvár és halomsírok. A halomsírok és a földsánc földjében nagy számban előforduló, 100-200 évvel korábbról származó bronzhulladék és cserepek arról tanúskodnak, hogy a hegy első lakói nem a földvár építői voltak, hanem egy késő bronzkorban (i.e. 1000-900 körül) élő nép, melyet a régészet jellegzetes temetkezési szoká- sukról – az urnamezős kultúra népének nevez.
  27. 27. Nem is volt olyan szörnyű a zuhanás, ahogy fogták egymás kezét. A szél végigsimított rajtuk és bensőjükben békesség áradt szét. Már nem érhetik el Csillagot a csibészek vértől mocskos kezei. Zuhanás közben Zsongor ismerős hangot vélt felfedezni. Egyszer már hallotta ezt a suho- gást… Ekkor egy sötét árny tűnt fel a fejük felett, s az árnyból két óriási kampó nyúlt ki. A legény és a leány csak annyit érzett, hogy valami beleakad a ruhájukba, és egyszeriben megszűnt a zuhanás. Nem kampó volt az, hanem a griffmadár karma. Egyik lábával Zsongort, a másikkal Csilla- got tartotta, miközben lassú szárnycsapásokkal megkerülte a hegyet, s meg sem állt velük Kan- tavárig. Ott tette le őket. A madár tovaszállt, s a fiatalok utánanéztek. A sötétben úgy látszott, mintha valaki ülne a hátán. Annak a valakinek a hosszú haja, ősz szakálla lobogott a szélben. Kantavár lett az új otthona a fiataloknak. A rablók soha nem tértek vissza a tanyájukra. Hogy miért? Azt is megtudjuk hamarosan. A legény rendbe hozta a várat. Könnyen ment neki, hisz jól értett a kővel való munkához. Míg dolgozott, dalra fakadt, a lány pedig táncra perdült az énekére. Időnként szárnyak suhogá- sát lehetett hallani, s felbukkant a griffmadár sötét árnya. Egy ideig hallgatta az énekszót, nézte Csillag táncát, majd hangtalanul tovarepült. Akadt aztán más látogatójuk is: Jakab, Pál és Mi- hály érkezett, hogy segítsenek a vár helyrepofozásában. A serény munka közben Zsongor egy vasládára bukkant a vár alatti alagútban. Ide volt elrejtve a törökök kincse, nem a klastromba. A balga rablók végig az áhított zsákmányon tró- noltak, de az már soha nem lehet az övék. A kincs az ifjú párt illette, a Természet adta nekik nászajándékul. Csak a remeték tudták, hogy mi lett valójában a fiatalok sorsa. Az emberek azt hitték, hogy a mélybe vesztek. Idővel megénekelték őket, s a falusiak ajkán megszületett a Zsongorkő legendája. 36 / 37
  28. 28. Zsongorkő A Mecsek egyik legszebb „természetes” kilátópontja a Jakab-hegyen, az István-kilátótól délre található, 540 m magasságban. A vörös ho- mokkő (permi homokkő) természetes sziklaalakzatot 1892-ben vas- korláttal látta el a Mecsek Egyesület. Zsongorkő legendája A hegy lábánál élt egyszer egy Zsongor nevű legény, aki végvári vitéz lett. Menyasszonyát az esküvő előtt elrabolta a Jakab-hegy várának ura. Zsongor egy sö- tét éjjelen felkapaszkodott a várba és kiszabadította menyasszonyát. Az őrség azonban észrevette őket, és nyomban utánuk eredt. Mikor a vitéz látta, hogy nincs menekvés, lovával a kiugró sziklára ugratott, és arájával együtt a mélybe vetette magát. Azóta hív- ja a nép a sziklát Zsongorkőnek. Fotó: Takács Gábor
  29. 29. S lássuk, mi lett a martalócok jutalma! A rablók még másnap is keresték a két szökevényt széltében-hosszában a hegyen. Nem akar- ták elhinni, hogy kámforrá váltak. A Bölcs betartotta szavát. A griffmadár hátán repült a hegyre, hogy megvédje a három bará- tot és a fiatal párt, s hogy igazságot szolgáltasson. Értett az öreg minden nyelven, még az állato- kén is. A népek azt rebesgették, szót ért a túlvilági teremtményekkel is. Lidércekkel, tündérekkel, garabonciásokkal. Talán még a tűznek, szélnek is parancsolni tud! A Bölcs ítélt. Egyetlen lábdobbanására a szerelmes párt kereső haramiák kővé változtak. Ma is ott állnak megdermedve a hegyoldalban, hogy emlékeztessék az embereket, mi a jutalma annak, akinek kő van a szíve helyén. S a Természet még valamire akarta emlékeztetni a hegy aljában élő népeket: A Bölcs ismét dobbantott egyet, mire a hegy sziklái vörösre változtak. Így emlékeztet a hegy a lánghajú legényre, kinek a szívében vörösen izzott a bátorság. Mert a zsiványoknak a szíve volt kőkemény, Zsongornak az ereje volt sziklaszilárd. Aztán lassan – mint minden más – feledésbe merült ez a história is. Újabb és újabb szóbe- széd ütötte fel a fejét. Nem sokkal a fenti eset után a klastromból hazafelé tartva haragos násznép esett egymásnak a hegyen. Később az a mendemonda kapott szárnyra, hogy ők váltak kővé. Egyesek még azt is tudni vélték, hogy a Kő és a Bűbájos família pörölt ott egymással, egyik a másikat okolta a gyerekek eltűnéséért. – Balga beszéd! – mondhatnánk rá. – A Természet ilyen kis vétekért senkit nem változtat sziklává. De hát, ki tudhatja azt ma már, mi az igazság? Azt mindenki maga döntse el… 40 / 41
  30. 30. Babás szerkövek A Mecsek hegység déli lejtőjén vörös színű homokkőből „épült” groteszk emberi alakokat idéző, rőt színű sziklacsoport, a Babás szerkövek vonulata magasodik a fák koronája fölé. E különös csengésű név a sziklák bábusze- rű alakjára és talán pogány elődeink áldozati helyére (szerkő = oltárkő) utal. Furcsa alakzatukat azonban nem emberkéz formálta. Babás szerkövek legendája A Jakab-hegy lábánál fekvő faluban élt egyszer réges-régen két gazdag család, s szakadatlanul versengtek egymással. Egyszer egy ismeretlen koldus tért be hozzájuk. Mindkét házból kizavarták, még bántalmazták is. A koldus ekkor megátkozta őket: „Váljatok kővé, amikor a legboldo- gabbak akartok lenni!” Mindkét gazdának egy-egy leánygyermeke volt, kik egy napon mentek férjhez. Mikor az egyik ház lakodalmas népe jött vissza a Jakab-hegyi barátok templomából, ahol az esküvő volt, a másik lakodalmas menet fölfelé tartott. Éppen ott találkoztak, ahol a mély szakadék felett a leg- keskenyebb volt az út. Egyik vendégsereg sem akart kitérni a másik elől. Az egymással versen- gő örömapák egyszerre szólaltak meg: „Inkább váljuk kővé, de ki nem térünk!” Ebben a pillanatban az egész násznép kocsistul, lovastul kővé változott. Azóta is ott állnak sorban a hegyoldalon.
  31. 31. Fotó: Kudich Zsolt [KUDICH-ZSIRMON Photography]
  32. 32. Kiadja: Kővágószőlős Község Önkormányzata Sándor Tibor Antal polgármester A kiadvány megjelenését támogatta: Cserkút Község Önkormányzata Minden jog fenntartva. A szerző és a kiadó engedélye nélkül tilos ezen kiadvány bármely részét másolni, reprodukálni, információs rendszerben tárolni A szöveges részek forrása: Kővágószőlős helytörténete Cserkút helytörténete Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság A mesét és a szöveget gondozta: Radnai Éva Rajz: Borbás Zoltán Fotó: Elblinger Ferenc, Kátai László, Kovács Norbert, Kudich Zsolt, Takács Gábor Borító fotó: Takács Gábor Szerkesztés: Roll and Art Nyomda: Kontraszt Plusz Kft. ISBN 978-963-12-2733-8 Copyright © Császár Levente – 2015 /csaszarlevente61@gmail.com/

×