Komplementer Pénznem - A gazdasági demokrácia előfeltétele a magán-pénzmonopólium megszüntetése

1,020 views

Published on

Komplementer Pénznem - A gazdasági demokrácia előfeltétele a magán-pénzmonopólium megszüntetése - helyi, közösségi, alternatív, kiegészítő, komplementer, pénz, pénzhelyettesítő, munka, felelősségvállalás, együttműködés, üzlet, lets, magyar, beruházás, gazdasági, élénkítés, kamat,

0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
1,020
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
2
Actions
Shares
0
Downloads
21
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Komplementer Pénznem - A gazdasági demokrácia előfeltétele a magán-pénzmonopólium megszüntetése

  1. 1. Drábik János A gazdasági demokrácia el feltétele a magán-pénzmonopólium megszüntetése Tartalomjegyzék1.) El szó ........................................................................................................... 22.) Van-e különbség a pénz és a hitel között? ................................................... 23.) A pénzkibocsátás meghatározza a demokráciát .......................................... 54.) Miként cáfolhatjuk a közpénzrendszer elleni érveket?................................ 75.) Milton Friedman javaslata a magánpénz-monopólium szabályozására .... 11 Mit tartalmazzon egy monetáris reformtörvény? ............................................. 126.) Joseph Stiglitz javaslatai a globális pénzügyi rendszer reformjára ........... 147.) Milyen lenne egy globális valódi pénz? .................................................... 178.) A fizetésképtelenség újraszabályozása ...................................................... 177.) Mi a teend az eladósodott államokkal? .................................................... 188.) A helyi pénzek térnyerése .......................................................................... 20 Az Ithaca-dollár nagy sikere ............................................................................ 229.) Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon? .................. 2510.) Milyen következtetések vonhatók le ebb l a tényállásból?....................... 2711.) További javaslatok az eladósítás csökkentésére .......................................... 32 1
  2. 2. 1.) Előszó Amikor a pénzügyi rendszer megváltoztatását vesszük közelebbr lszemügyre, fel kell tennünk néhány kérdést:Kinek a joga és kötelessége legyen a pénz megteremtése és forgalombahozatala?Hitel formájában kell-e létrehozni a pénzt és kamattal megterhelveforgalombahozni, vagy pedig lehetséges kamatmentes pénz kibocsátása ésforgalomba hozatala is?Kedves olvasó! Hosszan lehetne sorolni a szomorú, s t tragikus tényeket.Fárasztó mindez. De pénzuralmi korszakban élünk, elkerülhetetlen apénzviszonyok tanulmányozása. A magyar társadalom bajai alakosság szegénységében gyökereznek. A szegénység legf bboka pedig a magánpénzmonopólium. Azért kell megismernim ködését, hogy közös er vel fel tudjuk számolni. Magyarországnakközpénzrendszerre, a teljesítmény és a tulajdon összekapcsolására, azadósságcsapdából történ kikerülésre van szüksége! Ezért kell átrágni magunkataz unalmas és fárasztó adatokon. 2.) Van-e különbség a pénz és a hitel között? A jelenlegi pénzrendszer érett formájában el ször Nagy-Britanniában jöttlétre. Angliában ma a forgalomban lév pénz 5%-ka tekinthet adósságmentespénznek, amit állami szervek bocsátanak ki a központi bank bankjegyeinek aformájában, valamint a királyi pénzverde pénzérmék formájában. Aforgalomban lév pénz több mint 95%-kát a kereskedelmi bankok hozzák létreés kölcsönzik ki kamattal terhelt hitelpénz formájában. A kereskedelmi bankokezt a számlapénzt, könyvelési pénzt, elektronikus pénzt, a semmib l teremtik elés elnevezik hitelnek. Úgy jön létre, hogy ügyfeleiknek számlát nyitnak, erreráírják a leveg b l létrehozott hitel összegét, és ezzel az máris átalakul profitothozó kölcsönné. Nagy-Britanniában ez ma 20 milliárd font kamatjövedelemhezjuttatja ezeket a bankokat minden évben, miközben az adófizet brit polgárokkevesebb, mint három milliárd font normális pénzhez juthatnak bankjegyek éspénzérmék formájában. 2
  3. 3. Ha azonban a kereskedelmi bankoknak megtiltaná a Parlament, hogyhitelpénzt kreáljanak a semmib l, továbbá ha ez a jogosítvány csak az államnevében, annak megbízottjaként eljáró központi bankot illetné meg és ebb lkövetkez en a központi bank kamatmentesen adná át ezt a pénzt az államnak,hogy közkiadások formájában forgalomba hozza, akkor a pénz kibocsátásbólévente a társadalom egészének 45 milliárd font jövedelme lenne. Az errevonatkozó amerikai, német és magyar adatokat is ismerjük, és a kés bbiekbenmajd még hivatkozunk rájuk. Maradjunk azonban még mindig Angliánál, a jelenlegi globálispénzrendszer történelmileg talán legfontosabb államánál. Mi következik a fentismertetett adatokból? El ször az, hogy az adózás és az államadósság csökkenthet vagy aközcélú kiadások növelhet k évente 45 milliárd fonttal attól függ en, hogy kié apénzkibocsátás joga. Másodszor, ha az állam és a kormány biztosítaná a megfelelpénzmennyiséget a gazdaság számára, akkor az ebb l származó jövedelem atársadalom egészét gazdagítaná és nem privát profitként a pénzvagyon-tulajdonosokat. Ezzel fel lehetne számolni a társadalmi igazságtalanság egyiklegf bb forrását. Harmadszor, ha a brit parlament és a londoni kormány visszavonná ezt arejtett támogatást a bankoktól és a bankrendszer egészét l, akkor sokkalszabadabb piac jönne létre a pénzügyek terén, sokkal versenyképesebb bankáritevékenység és a bankok szolgálataihoz is olcsóbban lehetne hozzájutni azügyfeleknek. Negyedszer, az adósságmentes pénz jelent s mértékben és viszonylaggyors ütemben lehet vé tenné az államadósság és a magánszemélyekadósságának a csökkentését. Az eladósodás ugyanis jelent s részben annakköszönhet , hogy a ma forgalomban lév pénz 95%-ka hitelként jön létre, ésadósságként kerül forgalomba, amelyet kamattal tetézve kell visszafizetni. Ötödször, a gazdaság sokkal szilárdabbá válna. Nem a bankoktól függne,hogy mennyi pénzt hoznak forgalomba, és ily módon csökkenne az alehet ségük, hogy egyrészt pénzhiánnyal gazdasági visszaesést, depressziót ésválságot idézhessenek el , másrészt – ha az érdekük úgy kívánja, mesterségesenfelpörgessék a gazdasági életet. Hatodszor, a köztulajdonú központi bank hatékonyabban tudná ellen riznia pénzellátást és az inflációt, ha a demokratikus állam által meghatározottközérdek szerint döntene a gazdaság számára biztosított új pénz mennyiségér l. 3
  4. 4. Jelenleg a központi bank közvetett módon tesz kísérletet az infláció fékentartására oly módon, hogy meghatározza az alapkamat-lábat, amelyhezigazodóan vehetnek fel az emberek kölcsönöket a bankoktól. A kamatokmegemelése valójában fokozza az inflációt mert a kamatokkal megnövelt hitelekvisszafizetéséhez még nagyobb mennyiség pénzt kell forgalomba hozni, ezpedig egyértelm en gerjeszti az inflációt. Az elmondottakat seigniorage-reformoknak is nevezhetjük. A seignioragevagy szegniorázs, nem más mint a „kamara haszna”. Történelmileg és a pénzesetében a pénzverdébe bevitt nemesfémre kivetett adó volt, amely az érmeverésköltségeinek a fedezésére szolgált és az államot megszemélyesít királyjövedelmét jelentette. Ezért a szegniorázs királyi el jog volt. A jelenlegi monetáris rendszerben ezzel a szakszóval azt a jövedelmetjelölik, amelyet valamely pénzkibocsátó hatóság csapol le a saját maga számára.Mivel a pénzkibocsátás pénzteremtést jelent, ekkor a központi bank olyan hiteltnyújt, amely mögött nincs betéti fedezet. Az ebb l származó speciális nyereségaz államkincstárt gazdagítja. Ez lényegében a seigniorage, vagyis apénzállomány adója. A bevezet ben javasolt reform visszaadná a demokratikus közhatalomnakazt az el jogát, hogy közcélra fordítsa a pénzkibocsátásból és annak aforgalomba hozatalából ered többletjövedelmet. Egyes közgazdászok éspolitikusok arra hivatkozva utasítják el ezt a javaslatot, hogy a kereskedelmibankok által a leveg b l létrehozott pénz nem valódi pénz, hanem csakhitelpénz. Nem mást állítanak, mint azt, hogy a hitel az nem pénz. Ennekazonban ellentmond a pénzügyi rendszer és a gazdasági élet egész gyakorlata.Jelenleg ugyanis a kereskedelmi bankok által kibocsátott bankjegyek, valamint akönyvelési úton létrehozott számlapénz és elektronikus pénz, mind aforgalomban lév készpénz funkcióit teljesíti. A bankjegyek nem egyszer en aztjelentik, ami az eredeti funkciójuk volt, hogy „én tartozok neked”. Ezek ma márgyakorlatilag készpénzként vannak forgalomban. Az is bizonyítja ezt az állítást,hogy nincs más pénz, amire be lehetne ket váltani, például nemesfémekre vagyaz abból készült érmékre. A pénz kibocsátás és forgalomba hozatal nemcsak egy-egy országszintjén, de nemzetközi szinten is megvalósítható. A világgazdaságban mahasznált több nemzeti valuta is, így az amerikai dollár, a japán jen, az EurópaiUnió pénze az euró és a brit font, mind tartalék-valuta funkciót is betölt. Egyglobális pénzreform esetében olyan egységes világpénzzel lehetne felváltaniezeket, amelyet egy világszint monetáris hatóság bocsátana ki. Az ebb lbefolyó hasznot azonban csak kizárólag közcélra lehetne fordítani, errelétrehozott világszint monetáris irányítótestület segítségével. 4
  5. 5. 3.) A pénzkibocsátás meghatározza a demokráciát Miért kell a gazdasági élet szerepl inek, a társadalom minden tagjánakeladósodnia ahhoz, hogy hozzájuthasson a létfenntartásához szükségesjavakhoz? Jelenleg pénz csak úgy érhet el, ha eladósodunk. Miért szükségeskizárólag adósság formájában létrehozni a gazdasági élet közvetít közegét, avalódi értéket hordozó termékek és szolgáltatások jeleit? Miért kell ademokratikus államnak és a politikai felel sséggel tartozó kormányoknakátadniuk a pénzkibocsátás és forgalomba hozatal jogát és felel sségét amagántulajdonban lév bankrendszernek? Ez azért is fontos kérdés, hiszen azalkotmányok – így például az amerikai Alkotmány vagy a Német SzövetségiKöztársaság Alkotmánya, de a magyar Alkotmány is - az államot hatalmazzákfel a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának jogával. Mit jelent a demokrácia számára az, ha a polgároknak kizárólag amagántulajdonban lév bankrendszerhez kell fordulniuk a gazdasági és atársadalmi élet közvetít közegének a beszerzése végett? Hogyan m ködhet egynépszuverenitáson nyugvó rendszer: a nép kormánya, a nép által, a népért – hateljesen ki van szolgáltatva a bankárok kénye-kedvének? A f áramlatú, hivatalostudományosság, a szakképzett közgazdászok és egyetemi tanárok, valamint aválasztott politikusok, miért nem látják a szoros kapcsolatot a hatványozottannövekv eladósodás és a társadalmi problémák között? Valószín leg látják, degondosan hallgatnak róla, és ezek az összefüggésekr l nincsenek viták atömegtájékoztatási intézményekben. Amikor a monetáris felségjogokról beszélünk, azaz egy ország pénzügyiszuverenitásáról, akkor lényegében az er források és a javak felosztásáról isszólunk. Ha a hitelek létrehozása és szétosztása kizárólag a magántulajdonbanlév bankrendszer privilégiuma, akkor e bankrendszer irányítói döntenek arról,hogy ki jut a társadalomban vásárlóer höz, és ahhoz a lehet séghez, hogy mintgazdasági szerepl fennmaradhasson. Amikor az igazságos társadalmiviszonyok megteremtése érdekében felmerült az er források és javak igazságoselosztása, nem került igazán elemzésre, hogy ez valójában a hitel szétosztásátólfügg. (Sokat ismételt, divatos jelszó ma Magyarországon, hogy „csak egyMagyarország van”. Ez földrajzi értelemben annyiban igaz, hogy a történelmiMagyarország egyik maradékát még mindig Magyarországnak nevezik. A többimaradékát, ahol szintén élnek nagy létszámban az egykori Magyarország 5
  6. 6. polgárai és leszármazottai, már nem hívják Magyarországnak, de azért az a földmég ma is annyiban magyarnak tekintend , hogy magyarok is élnek rajta.Gazdasági értelemben egyértelm en két Magyarország van, amelyet tátongószakadék választ el egymástól. Az egyik a milliárdos vagyonok Magyarországa,a másik a hárommillió koldus, a további hárommillió létminimumon lév és atovábbi kétmillió állásban lév , de egyre eladósodók Magyarországa. E kéttársadalmi és gazdasági csoporthoz tartozó embereknek a szükségletei és érdekeikibékíthetetlen ellentétben állnak egymással. A kétféle Magyarország-lakókközti tátongó szakadékot az egykor közös tulajdont képez nemzeti vagyonigazságosabb elosztásával lehetne áthidalni. Ezt a megjegyzést csak azért tettük,mert a pénzvagyonos uralkodó réteg fél attól a megosztottságtól, amelyet aközvagyon széls ségesen igazságtalan kisajátításával maga hozott létre. Amegszerzett vagyont és el jogokat szeretné nyugodtan élvezni, és ehhez jó lennea rendszerváltás veszteseinek is a támogatását megnyerni. Ezt a támogatástazonban a megvásárolt sajtó és tömegtájékoztatás segítségével csak ideig-óráigtudja biztosítani a maga számára.) Egyre többen ismerik fel és mondják is ki: helytelen és szükségtelen, hogya gazdasági és társadalmi élet közvetít közege: a pénz kizárólagmagánszemélyek, és magánintézmények útján kerül a forgalomba. Akik eztfelismerték, egyre hangosabban követelik, hogy a közhatalom teremtse meg éshozza forgalomba ezt a közvetít közeget! A társadalom minden tagjának jogavan ahhoz, hogy valamilyen érdekeltsége legyen a pénz kibocsátásában ésforgalomba hozatalában. Jelenleg a pénzkibocsátás és forgalomba hozatalhasznát a szervezett pénzhatalom irányítói élvezik. A bankok szedik be ahatalmas összeg kamatokat és a beruházónak nevezett spekulánsok teszik el apénzzel és a pénzhelyettesít -eszközökkel való manipulációból, valamint avállalati átvételekb l (hostile take-over-b l) származó hatalmas hasznot. Egyre többen képviselik azt az álláspontot, hogy amíg a pénz kibocsátásaés forgalomba hozatala a magántulajdonban lév bankok el joga, akik ezt ahatalmat kizárólag saját hasznukra gyakorolják, addig nem lehet valódidemokráciáról, a népakarat érvényesülésér l beszélni. Az egyik legtöbbethangoztatott érvelés a közpénzrendszer ellen az, hogy ha az egyes államok éskormányok kezébe kerülne a pénz kibocsátás és forgalomba hozatal joga, akkorazt egyrészt arra használnák, hogy elárasszák a gazdaságot ilyen adósságmentespénzzel, másrészt a saját kezükben centralizálnák a hatalmat. Amikor ezt azérvet hangoztatják, valójában nem a közpénzrendszer pénzügyi és gazdaságihelyességét cáfolják, hanem rámutatnak a jelenlegi kormányzati rendszerdemokratikus ellen rzésének a hiányára. Ha ugyanis az alulról jövdemokratikus ellen rzés hatékony, akkor az egyes kormányok, aközpénzrendszer irányítása révén nem tehetnének szert olyan különlegeshatalomra, amely már a társadalom egészének az érdekeit sérti. 6
  7. 7. 4.) Miként cáfolhatjuk a közpénzrendszer elleni érveket? 1.) Els érv: „A legutolsó, amire szükségünk lehet az, hogy akormányzatnak hozzáférése legyen korlátlan mennyiség pénzhez.” A közpénzrendszer hívei nem korlátlan mennyiség pénz kibocsátásátszorgalmazzák. A közpénzrendszer nem korlátlan mennyiség pénz felel tlenforgalomba hozatalát jelenti. A közpénzrendszer sürget i azt ajánlják, hogy egydemokratikusan ellen rzött és felel sségre vonható állami hatóság hozzonforgalomba meghatározott gazdasági programokhoz meghatározott mennyiségadósságmentes közpénzt. Ezt a pénzt csak akkor lehetne forgalomba hozni, hamár a finanszírozandó projektet az arra illetékes hatóságok elfogadták. Akibocsátott közpénzt kizárólag erre a termel i programra lehet elkölteni. A pénznem kamatozó hitelpénz lenne, hanem a konkrét programot finanszírozóközvetít közeg. 2.) A második érv: „Mivel lehet majd bármely kormányt majdmegakadályozni abban, hogy annyi kamatmentes közpénzt hozzon forgalomba,amennyit csak akar, azért, hogy így szerezzen népszer séget magának aválasztópolgárok körében az elkövetkez választáson? A kormány azért, hogynövelje népszer ségét, egyszer en arra használhatná a kamatmentes közpénzt,hogy csökkentse az adókat.” Ha az egyes kormányok visszakapnák azt a jogot, hogy kamat- ésadósságmentes közpénzt hozzanak forgalomba, akkor ehhez a joghoz szigorújogi kötöttségeket is csatolni kell. Az új pénz létrehozására és kibocsátására csaktörvény által meghatározott keretek között és alkotmányosan is garantáltparaméterek betartásával kerülhet sor. A kormányok abban is érdekeltek, hogy az általuk létrehozott éskibocsátott adósságmentes közpénzzel ne okozzanak romboló erej inflációt.Ezért ezt a fajta pénzkibocsátást gondosan hozzá kell igazítani a reálgazdaságszükségleteihez, a forgalomban lév áruk és szolgáltatások mennyiségéhez,valamint a lakosság létszámához. Ha egy kormányzat elmulasztja ezeknek aszabályoknak a betartását, valójában a saját jöv jét teszi kockára, hiszen egyinfláció által sújtott társadalom nem fogja újból megválasztani. Ezért egy felel skormánynak legalább annyi érdeke f z dik a túlzott pénzkibocsátás ésköltekezés, valamint a nyomukban járó infláció elkerülésére, mint ahhoz, hogyolcsó közpénzzel optimálisan tartsák mozgásban a gazdasági életet. 7
  8. 8. 3.) A harmadik érv: „Közismert, hogy a pénzügyi problémák legf bbokozói az államok és a kormányok. Miért adnánk nekik még több hatalmat éshatáskört a pénzügyek terén?” Mindent megel z feladat a forgalomban lév pénz mennyiségének ademokratikus kontrollja, mégpedig a konkrét számonkérés és felel sségre vonáslehet ségével. Ezért nem kizárólag kormány által kibocsátott közpénzr l kellgondolkodni, hanem minden olyan más módozatról, amellyel elérhet , hogy aszervezett közhatalom - a társadalom egésze - ellen rizze a forgalomban lévpénz mennyiségét. A kormányzat szerepe ebben csak az egyik lehetségesmegoldási módozat. De a közérdek érvényesítése a pénzrendszer ellen rzésébenmás módokon is megvalósítható. Valójában a gazdasági demokráciáról van szó, a teljesítményhez kötötttulajdoni rendszer megvalósításáról és a gazdasági hatalomban valórészesedésnél az egyenl esélyek biztosításáról. A gazdasági hatalomban nemlehet az egyenl esélyek alapján részesedni akkor, ha a gazdasági élet közvetítközege, a pénz nincs demokratikus ellen rzés alatt. A magánpénzrendszertközpénzrendszerré kell átalakítani ahhoz, hogy a formális demokrácia ténylegesdemokráciává alakulhasson át. A többpártrendszer parlamenti demokráciákkormányait nem lehet kihagyni a közpénzrendszer m ködtetéséb l. Való igaz,hogy e feladattal azonban csak a demokratikus ellen rzési technikáktovábbfejlesztésével lehet megbirkózni. A kormányok felel sségre vonása ésalulról jöv szoros ellen rzése azonban nemcsak pénzügyi-gazdaságikövetelmény, hanem els sorban politikai. A kormányokat a monetárisreformból, a közpénzrendszer visszaállításából nem lehet kizárni. Ezt ademokratikus pénzrendszer hívei nem is t zték ki célul. Azt viszontmegoldhatónak tartják, hogy a közpénzrendszer irányítását a kormányok atársadalom szigorú és alulról jöv ellen rzésével végezzék. 4.) Negyedik érv: „Ha figyelemmel vagyunk a jelenlegi demokratikusrendszerek fogyatékosságaira – arra, hogy milyen feszültség van a kormányokés a lakosság között, akkor könnyen elképzelhet , hogy ezek a kormányok mégtöbb hatalomhoz jussanak.” Erre az érvre is az a válasz, hogy nem cáfolja a közpénzrendszervisszaállításának a pénzügyi és gazdasági megalapozottságát, társadalmiszükségszer ségét. Ez lényegében csak annyit állít, hogy a jelenleg m ködreál-demokrácia tökéletlen rendszer és szükség van lényegi demokratikusreformokra az alibi-demokrácia kulissza-jellegének a megszüntetésére apénzügyek demokratikus szabályozása érdekében. A pénzügyi-gazdaságikérdéseket azonban nem szabad a politikai demokrácia kérdéseivel összekevernicsupán azért, mert szorosan összefüggnek egymással. 8
  9. 9. 5.) Ötödik érv: „Az az elképzelés, hogy a kormányzat bocsásson ki éshozzon forgalomba adósságmentes és kamatmentes pénzt, tovább fogjacentralizálni az egyes kormányok hatalmát. Ez a fajta hatalomnövekedés végülis elvezet a zsarnoksághoz.” Ismét arra kell hivatkoznunk, hogy a pénzügyi és gazdasági kérdéseketmeg kell különböztetni a politikai hatalom problémáitól. A közpénzrendszerhívei egyetértenek azzal, hogy nem az egyes kormányzatok kezében lévgazdasági hatalmat kell tovább centralizálni és koncentrálni. Ugyanakkor még ajelenlegi tökéletlen reál-demokráciákban is az egyes kormányokat sokkal többpolitikai felel sség terheli a társadalom egészével szemben, mint a szervezettmagánhatalommá integrálódott bankokat, pénzintézeteket. Az integráltpénzrendszer ma állam az államban, és e pénzrendszer irányítói rejtett kormánytalkotnak, amely nem tartozik felel sséggel a választópolgároknak. A bankárokat senki nem választja, és nem is lehet ket elmozdítani. Haviszont a monetáris döntések meghozatala a politikai felel sséggel tartozólegitim kormány illetékességébe tartozik, akkor ennek a kormánynak a tagjairossz döntéseikért felel sségre vonhatók és leválthatók. A kormányokat aválasztások útján el lehet mozdítani, a bankárokat, beruházó pénzembereketazonban nem. 6.) Hatodik érv: „Akik a közpénzrendszert akarják visszaállítanivalójában marxisták, mert Marx hirdette meg a Kommunista Kiáltványban, hogya hitelt centralizálni kell az állam kezében és a pénzrendszer irányításátkizárólagos állami monopóliummá kell tenni.” A közpénzrendszer visszaállítói nem kívánják valamennyi hitelcentralizálását. Azt szorgalmazzák, hogy a forgalomban lév pénzmennyiségének nagyobb része legyen olyan adósság és kamatmentes közpénz,amelyet egy demokratikusan felel sségre vonható és elmozdítható köztestület,állami intézmény hoz forgalomba, és nem hitelként kölcsönzi ki a gazdasági életrésztvev inek. A közpénzrendszerben is lehet bizonyos fokú szerepe amagántulajdonban lév pénzintézeteknek. Az adósságmentes közpénzkibocsátása els sorban nem politikai elképzelés és nem is lehet sembaloldalinak, sem jobboldalinak min síteni. Természetesen van politikaivonatkozása is és egyik fontos célja a formális demokrácia kiegészítésegazdasági demokráciával. Semmiféleképpen nem az a célja, hogy centralizáljaaz állam kezében a gazdasági hatalmat, hanem az, hogy megteremtsevalamennyi állampolgár számára a gazdasági esélyegyenl séget és a sajátteljesítmény révén létrejött tulajdonhoz való jogát. 7.) Hetedik érv: „Az adósságmentes közpénz kibocsátása lehet vé teszitársadalmilag kívánatos progamok finanszírozását, de megkönnyíthetik azt is, 9
  10. 10. hogy az egyes államok kifejezetten kártékony dolgokra tudjanak több pénztfordítani.” Ez igaz, de itt is arról van szó, hogy els sorban politikai és nempénzügyi kérdést érint. A kormányok, amikor pénzügyi kiadásokról döntenek apolitikai racionalitás szerint mérlegelnek, amely természetesen az általukképviselt ideológiához is igazodik. Az a tény, hogy a kormányok még a jelenlegitökéletlen demokrácia körülményei között is sokkal inkább felel sségrevonhatóak és elmozdíthatóak, mint a jelenlegi magánpénz-rendszer vezet i,amellett szól, hogy a pénzrendszer irányítását át kell adni a hatáskörükbe. Apolgároknak fel kell tenni választott képvisel iknek és kormányuknak a kérdést,hogy ki az, aki a döntéseket hozza? Van-e a választópolgároknak választásilehet ségük egy adott kérdés tekintetében? Megfelel el készítés éskonzultációk után hozták-e a döntéseket? Ezek vajon a lakosság közösszükségleteit és érdekeit tükrözik vagy sem? Továbbá, hogy ezeket a döntéseketarra figyelemmel hozták-e, hogy a döntéshozók személy szerint felel sek-eértük, és ha hibáztak, akkor elmozdíthatók-e? Szó sincs arról, hogy a közpénzrendszer visszaállítása mindent megoldócsodamódszer. Csupán arról van szó, hogy a közpénzrendszer jobb, mint amagánpénzrendszer és bevezetése el segítheti, hogy a formális demokráciátkiegészíthessük a gazdasági esélyegyenl séget is biztosító alapvetdemokratikus jogokkal. A közpénzrendszer felgyorsíthatja azokat azer feszítéseket, amelyek a szervezett magánhatalom korlátozását célozzák ajelenlegi a pénzuralmi rendszerben. 8.) Nyolcadik érv: „Amennyiben az állam és a kormány kezébe kerül apénzkibocsátás, a kamat- és árfolyamszabályozás, akkor ez korrupcióhoz vezet.” Kétségtelenül számításba kell venni a visszaélés lehet ségét. Ez azonbanakkor is lehetséges, ha a pénzkibocsátás a szervezett magánhatalom kezébenvan. A korrupcióhoz nincs szükség, hogy a pénzkibocsátás felségjogát aközhatalom gyakorolja. Ha az államok és a kormányok élnek vissza a monetárisjogaikkal, akkor a választópolgároknak módjukban áll a korrupcióba keveredettköztisztvisel k felel sségre vonása és elmozdítása. Ahhoz, hogy ezt a jogukatgyakorolhassák, valójában a demokrácia technikáit kell tökéletesíteni. Ha viszont a pénzkibocsátás és az ezzel kapcsolatos monetáris jogokmagánintézmények monopóliumát képezik, a visszaélés sokkal inkább rejtvemarad. Ezért nehezebb a korrupciót felderíteni és megfékezni. A szervezettmagánhatalomnak pontosan az a rendkívüli hátránya a közhatalommal szemben,hogy miközben befolyásolja, s t meghatározza a társadalom egészének az életét,a társadalom nem tudja felel sségre vonni. Valójában arra kell törekedni, hogyolyan átlátható és számon kérhet közintézmények gyakorolják a monetáris 10
  11. 11. jogokat, amely intézmények a parlamenti demokrácia eszközeivelellen rizhet ek. Ezért a demokrácia egyik el feltétele, hogy a közhatalom általkibocsátott közpénz legyen forgalomban. 5.) Milton Friedman javaslata a magánpénz-monopólium szabályozására A Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman azt javasolta, hogy azúgynevezett „fractional reserve system”, azaz a részlegesen fedezett pénzkibocsátását meg kell szüntetni. Az módszere szerint az Egyesült Államok - avilág legeladósodottabb állama -három év leforgása alatt úgy tudná kifizetniállamkötvényekben lév hatalmas adósságát, hogy ehhez saját kibocsátásúadósság- és kamatmentes pénzt használna a néhai Lincoln elnök által kibocsátottállami-dollárhoz (greenbacks-hez) hasonlóan. Friedman szerint mindeztinfláció-mentesen is végre lehet hajtani. El lehet kerülni mind az inflációt, minda deflációt miközben megfelel mennyiség pénz marad forgalomban, és azállam adóssága is felszámolható. Az amerikai Államkincstár a korábbankibocsátott államkötvényeket (adósleveleket) visszavásárolja állami kibocsátásúbankjegyekkel az úgynevezett nyílt piacon. Az így keletkez hatalmaspénzmennyiséget azonban nem engednék rá a gazdaságra, hanem el írnák abankoknak, hogy fokozatosan emeljék a jelenlegi 10%-ról 100%-ratartalékaikat. Az így kibocsátott állami pénz a bankoknál maradna, és nemkerülne forgalomba. A bankok tulajdonában lév visszavásároltállamkötvényeket kivonnák a forgalomból és helyükre adósságmentes állami-kibocsátású bankjegyek kerülnének. Amikor az államkötvények kicserélésekamatmentes állami kibocsátású pénzre eléri a 100%-kot, akkor a bankok márcsak olyan pénzeszközökkel folytathatnák tevékenységüket, amelynek afedezetével 100%-kosan rendelkeznek. Az Egyesült Államok központi bankjának a szerepét betölt -magántulajdonban lév -pénzintézet, a Federal Reserve Bank, a FED, ett lkezdve már csak arra szolgálna, hogy központi klíringház legyen, ahol átváltjákamerikai állami bankjegyekre a csekkeket. Ez egyben azt is jelenti, hogy az1913-ban elfogadott Federal Reserve Törvény feleslegessé válik és mindentovábbi nélkül hatálytalanítani lehet. Ezáltal a monetáris hatalomvisszakerülhetne a közhatalmat képvisel amerikai kormányhoz, azon belül is aPénzügyminisztériumhoz. Mindennek nyomában megsz nne a bankoklehet sége arra, hogy a forgalomban lév pénz mennyiségét növeljék vagycsökkentsék. Ezzel a módszerrel az államadósságot viszonylag rövid id alatt fel 11
  12. 12. lehetne számolni. A FED-et, valamint a részleges tartalékrendszeren alapulóbanki m ködést tehát úgy lehetne végérvényesen megszüntetni, hogy nem lenneszükség államcs dre, pénzügyi összeomlásra, inflációra vagy deflációra, illetvebármely lényeges változásra az amerikai gazdasági életben. Az átlag adófizet polgár el ször kerülhetne 1913 óta - amióta a FED-revonatkozó törvényt elfogadták - olyan helyzetbe, hogy jelent sen csökkennénekaz adóterhei és egyidej leg az infláció is fokozatosan kiküszöböl dne. Mindeztermészetesen csökkentené a magánpénz-monopólium alapján m ködbankoknak a szerepét és a hatalmát.Mit tartalmazzon egy monetáris reformtörvény? 1. Legfontosabb az államadósság kifizetése állami kibocsátású kamatmentes pénzzel. Itt érdemes emlékeztetni Thomas Edison szavaira: „Ha az Egyesült Államok kibocsáthat dollárkötvényt, akkor dollárbankjegyet is forgalomba hozhat.” Mindkett vásárolóereje azon a bizalmon nyugszik, hogy az Egyesült Államok olyan fizetési kötelezettséget vállalt, amelyet teljesíteni fog. A két állami kötelezettség- vállalás között az a különbség, hogy a kibocsátott államkötvényért (adóslevélért) kamatot kell fizetni, a kibocsátott pénzjegyekért pedig nem. Az eddig kibocsátott FED-dollárok fokozatosan kikerülnének a forgalomból és helyükre a kamatmentes állami kibocsátású dollár lépne. 2. Meg kell szüntetni a részleges tartalékráta rendszerét. Ahogyan fokozatosan kifizetésre kerül az államadósság, és a bankoknak a tartalékrátáját egyidej leg a jelenlegi 10%-ról 100%-ra növelik azért, hogy az trezorjaikban kössön ki az állami kibocsátású pénz, ezzel megel zhet az infláció. A 100%-ra növelt banki tartalékok feleslegessé tennék a Federal Reserve pénzkibocsátási tevékenységét. Már egy év után a FED megszüntethet vé válik. 3. Ennek megfelel en az 1913. évi Federal Reserve Act (FED-törvény), valamint az 1864. évi National Banking Act (Nemzeti Bank törvény) érvényteleníthet . Ez az a két törvény, amely a monetáris hatalmat átruházta a magántulajdonú bankrendszerre és állami monopóliumból magánmonopóliumot hozott létre. Mindezek nyomában a monetáris hatalom Lincoln elnök idejéhez hasonlóan az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumánál lenne. Ezt követ en többé egyetlen 12
  13. 13. magánbankház sem szabályozhatná a pénzügyi intézmények és a pénzrendszer m ködését.4. Ezek után az Egyesült Államoknak ki kell lépnie a Nemzetközi Valutaalapból, a baseli Nemzetközi Fizetések Bankjából, a BIS-b l, és a Világbankból. A felsorolt nemzetközi pénzintézetek az amerikai Federal Reserve System-mel együtt azt a célt szolgálják, hogy centralizálják a nemzetközi bankárok hatalmát a világ pénzrendszere és a világ gazdasági élete felett. Azok a tevékenységek, amelyek hasznosnak min síthet k, így a valuta átváltás szabályozása, megoldható más és a közérdek által jobban ellen rzött új intézmények által. A tervezett monetáris reformtörvény olyan biztosítékokkal rendelkezne, amelyek garantálják, hogy a forgalomban lév pénz mennyisége stabil maradjon, és így minimálisra csökkenti az infláció és a defláció veszélyét. Az elmúlt három évtizedben a FED tíz évenként megkétszerezte a forgalomban lév pénz mennyiségét Amerikában. Ez párosulva a részleges tartalékráta rendszerrel, folyamatosan hajtotta el re az inflációt. A pénzhígulás eredményeként pedig egyre csökkent a lakosság vásárlóereje, azaz rejtett adót kellett fizetnie. Ez a rejtett adó, valamint a magánpénz monopóliuma nyomában járó egyéb adók okozták azt, hogy az amerikai családokban most már mindkét szül nek dolgoznia kell és még így sem tudják tartani korábbi életszínvonalukat, amikor csak egy keres tartotta el az egész családot. A forgalomban lév pénz mennyiségét megfelel technikákkal ellen rzés alatt lehet tartani, és így megoldhatóvá válik, hogy a lakosság létszámához és a gazdaság szükségleteihez igazodva arányosan növekedjék, mondjuk évi 3%-kal. Ezeket a technikákat és eljárásokat is törvényekkel szükséges szabályozni. Ez nagy változást jelentene a jelenlegi magánpénz-monopóliummal szemben, amikor bankárok egyes csoportjai saját partikuláris érdekeik és kényük-kedvük szerint tudják változtatni a társadalom rendelkezésére álló pénzmennyiségét. A komputer-technológia és elektronika lehet vé teszi, hogy tudományos módszerekkel, statisztikai adatokra támaszkodva lehessen hozzákapcsolni a pénzmennyiség szabályozását a népesség növekedéséhez és az árak alakulásához. A tervezett monetáris reform számításba veszi egy olyan bizottságnak a létrehozását a Pénzügyminisztériumon belül, amely szigorúan a közérdek szem el tt tartásával - a pártok befolyásától távol tartva - hozhatná meg döntéseit. Ily módon biztosítani lehetne, hogy minden évben mintegy 3%-kal növekedjék a forgalomban lév pénz mennyisége. Ez nemcsak szilárd árakat eredményezne, de megakadályozná a pénzhiány miatti cs döket, valamint a túlzott pénzmennyiség miatti inflációt. 13
  14. 14. 6.) Joseph Stiglitz javaslatai a globális pénzügyi rendszer reformjára Joseph E. Stiglitz, aki 1997-t l 2000-ig a Világbank els elnökhelyetteseés f közgazdasági szakért je volt, számos tudományos fokozattal rendelkezik.Olyan egyetemeken oktatott, mint a Stanford és a Columbia. Stiglitz arra ameggy z désre jutott, hogy a világ pénzügyi rendszerét alapvet en meg kellváltoztatni. Azt feltételezhetnénk, hogy normális körülmények között a pénz agazdag országokból áramlik a szegény országokba és ily módon hozzájárul avilág gazdasági egyensúlyához. A valóságban pont az ellenkez je történik. Egykiegyensúlyozottan m köd pénzügyi rendszerben lenne jogilag szabályozottlehet ség az újrakezdésre azoknak, akik valamilyen okból nem tudták teljesíteniadósság-szolgálati kötelezettségeiket. A jelenlegi pénzügyi rendszer nem ad ilyen lehet séget. Ezért egyregyakoribbak a válságok, illetve a válságközeli helyzetek. Már nem az a kérdés,hogy ilyenekre sor kerül e vagy sem, hanem az, hogy hol és mikor fordul elbiztosan. Eddig már Mexikó, Dél-Korea, Indonézia, Thaiföld, Oroszország,Brazília, Argentína és Törökország ment keresztül nagyarányú pénzügyiválságon. Ez a felsorolás nem teljes és a kisebb méret országokat mell zi.Egyre ritkábbá válik, hogy egy országban ne legyenek fizetési nehézségek ésválságközeli helyzetek. A Nemzetközi Valutaalap, amely azért jött létre, hogyközrem ködjön a világ pénzügyi rendszerének a stabilizálásában, nem voltképes ezt a feladatát teljesíteni. Tevékenysége inkább fokozza a világ pénzügyinehézségeit. Szakért k már régóta tudják, hogy az úgynevezett „harmadikországok” gazdasági nehézségeinek f oka a t ke megfelel áramlásának ahiánya. Változatlanul érvényesül, hogy a bankárok, befektet k és spekulánsokazoknak kölcsönzik a pénzt, akiknek nincs szükségük rá és nem hajlandókhitelezni, amikor arra a legnagyobb szükség lenne. Ha abból indulunk ki, hogy ahitelezés nem jótékonykodás, akkor ezt meg lehet érteni. A felel sség sokkalinkább a Nemzetközi Valutaalapé és az Egyesült Államok pénzügyikormányzatáé, amely azt ígérte a fejl d országoknak, hogy ha megnyitjákpiacaikat a spekulációs t kebeáramlás el tt, akkor az nagyobb stabilitásteredményez. Bebizonyosodott, hogy a t kepiac liberalizációja olyankockázatoknak teszi ki ezeket az országokat, amelyeket nem tudnak kezelni areálgazdaság megfelel növekedése nélkül. A hitelez bankok még pénzügyi válság idején is kényszerítették a fejl dországokat, hogy fizessék kamatterheiket és viseljék az árfolyamváltozás 14
  15. 15. költségeit. Ezt ezek az országok csak úgy tudták teljesíteni, hogy csökkentettékaz iskolaügyre, az egészségügyre és a szociális feladatok ellátására fordítottkiadásaikat. Az 1980-as években a FED által bevezetett példa nélküli magaskamatláb fizetésképtelenségbe sodorta ezeket az országokat. Ezt a helyzetet nema latin-amerikai országok okozták maguknak, hanem ez a megváltozott amerikaipénzügyi politikának a következménye. Mégis ezeknek az országoknak kellettegyedül viselniük a pénzügyi cs ddel járó terheket. Mivel nincs megfelelnemzetközi cs deljárási megállapodás, így ezek az országok magukra maradtakés a gazdasági növekedés szempontjából egy egész évtizedet elveszítettek. A nemzetközi pénzügyi és gazdasági intézmények feladata az ilyenhelyzetek megel zése, illetve az el idéz okok megszüntetése. A NemzetköziValutaalap egyoldalúan csak a piaci viszonyok el nyeir l beszélt, azt állítva,hogy a piac alkalmas az alapvet problémák gazdaságos megoldására. JohnMaynard Keynes, aki a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik létrehozójánaktekinthet , els sorban a teljes foglalkoztatottságot akarta biztosítani. Véleményeszerint a kormányoknak vagy növelni kell kiadásaikat vagy csökkenteniadóbevételeiket. Keynes tudta azt is, hogy egyes országok a pénzpiacoktökéletlen m ködése következtében így sem fognak hozzájutni a szükségespénzügyi eszközökhöz. Ezért világszint megoldáson fáradozott, olyan globálismakrogazdaság megteremtésén, amelyben nemzetközi pénzügyi alapoknyújtanak pénzügyi támogatást a nehézségekkel küszköd országoknak. Stiglitz szerint az IMF-nek segítenie kellett volna a gyengébb államokat agazdasági növekedésben, lehet vé téve költségvetési kiadásaik növelését.Ehelyett pontosan az ellenkez jét, azaz a pénzügyi kiadásaik nagyarányúcsökkentését kényszerítette rájuk. Ezek a gazdasági megszorító intézkedésekcsak tovább növelték a gazdasági hanyatlást. Ez vezetett azokhoz a tragikuseseményekhez, amelyek a felsorolt országokban bekövetkeztek. Hasonlónehézségekkel az Egyesült Államok is küzdött, de ott a FED révén megvolt alehet ség a gazdaság stimulálásához szükséges pénzek el teremtésére.Nemzetközi szinten ezt az IMF-nek kellett volna biztosítania a többi országszámára. A Nemzetközi Valutaalapnak számos eszköze lett volna arra, hogysegítse azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek nagyrészt a kamatlábaknagyarányú megemeléséb l és a devizaárfolyamok széls séges ingadozásábólkeletkeztek. A Világbank korábbi els elnökhelyettese szerint a világ pénzügyirendszerének legf bb fogyatékossága a globális tartalékrendszerben található. Avilág országainak évr l évre nagy mennyiség pénzt kell tartalékba helyezniükazért, hogy védekezhessenek olyan váratlan és kiszámíthatatlan jelenségekkelszemben, mint a külföldi beruházók bizalmának a gyöngülése vagy elvesztése, anemzetközi kereslet nagyarányú csökkenése és az export összesz külése. Ily 15
  16. 16. módon a jövedelem jelent s része nem tudja finanszírozni a globális szintkeresletet, ami el feltétele a reálgazdaság növekedésének és avilágkereskedelem b vülésének. Századunk els éveiben a világ országai két ésfél, három trillió dollár közötti összeget tartottak ily módon tartalékban. Ezekneka tartalékoknak lépést kell tartaniuk az importok és az adósságszolgálati terheknövekedésével. Ha ez a növekedés évi 10%, akkor az országoknak mintegy 200milliárd dollárt kell minden évben e célra félretenniük. A tartalékok nagy részema még aranyban és amerikai államkötvényekben van, de már megindult azátállás az euró bevonására is a tartalékvaluták sorába. Az amerikaiállamkötvények hozama 1,25%, jóval kisebb, mint amit a beruházásokjövedelmeznek ezen országokban. Ez a különbözet az ára annak, amit a fejl dországoknak azért kell fizetniük, hogy bebiztosítsák magukat a váratlan piacifejlemények következményeivel szemben. Hogy még szemléletesebb legyen a probléma, vegyünk egy szegényországban m köd vállalatot, amely százmillió dollárt kölcsönöz egy amerikaibanktól. Ezért a kölcsönért 18% kamatot fizet. Az adott ország is félreteszszázmillió dollár tartalékot, amelyet a mai helyzetnek megfelel en amerikaiállamkötvényekben tart. Az adott ország tehát egyszerre kölcsönvett ésegyszerre hitelezett százmillió dollárt az Egyesült Államoknak. Az általa felvettkölcsönért 18 millió dollárt fizet, az általa nyújtott kölcsönért viszont csakegymillió 1 250 000 dollárt kap. Ez azt is jelenti, hogy az adott szegény országaz Egyesült Államoknak „ajándékozott” abban az évben 16 750 000 dollárt. Egy ország, amely nemzeti össztermékének (GDP-jének) a 30%-átimportálni kényszerül, általában a GDP 15%-át helyezi tartalékba. Ebb l márkiszámítható, hogy az úgynevezett fejl d országok ily módon elveszítiknemzeti összterméküknek a 1,5%-át, ami lényegesen nagyobb, mint a részükrenyújtott gazdasági támogatás összege együttvéve. Tovább fokozza a nehézségetaz, hogy a nemzetközi kereskedelemben a kereskedelmi deficit nagyságamegegyezik a kiviteli többletek nagyságával, mivel ami az egyik országnakdeficit, az a másik országnak kiviteli többlet. A deficitért részben azok azországok is felel sek, akik – mint Japán és Kína – erre állították átgazdaságukat. A jelenlegi rendszerben azonban, ha az egyik országmegszabadítja magát a deficitt l az a világgazdaság egységes rendszeréb lkövetkez en valamilyen másik országnál jelentkezik. Stiglitz úgy véli, hogy a jelenlegi világgazdasági rendszer azértm köd képes még, mert az Egyesült Államok betölti a „deficit of last resort” – a„deficit utolsó felvev helye” funkcióját, azaz az a nagy bevásárló, akimegengedheti, hogy tartósan többet költsön, mint amit tényleges forrásaifedeznek. Egy jól m köd globális pénzügyi rendszernek az ugyancsakglobálisan jelentkez megtakarításokat úgy kellene a legszegényebb 16
  17. 17. országokhoz eljuttatnia, hogy azok reálgazdasága szervesen növekedhessék.Ehelyett a megtakarítások a leggazdagabb országba áramlanak, amelynekpolgárai még többet fogyaszthatnak. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet csakkorlátozott ideig tartható fenn, még akkor is, ha megmaradna az egyes országokazon hajlandósága, hogy pénztartalékaikat amerikai dollárban tartsák. 7.) Milyen lenne egy globális valódi pénz? Keynes amikor részt vett a Nemzetközi Valutaalap létrehozásában egyolyan globális pénzben gondolkodott, amelyet a Lincoln által kibocsátott államidollár (a „greenbacks”) után globális greenbacks-nek képzeltek el. Ez a pénzúgy vált ismerté, hogy SDR (Special Drawing Rights). A nemzetközi közösségszerint az SDR alkalmas arra, hogy fizet képes keresletet hozzon létre ésmegnövelje az adott ország vásárlóerejét. Az SDR ugyanis egyfajta nemzetközipénz, amely becserélhet kemény valutákra, valamint termékek ésszolgáltatások beszerzésére is alkalmas. Ez a bizonyos „global greenbacks” finanszírozhatja a legfontosabbközjavakat – így a környezeti er források megtartását, a betegségek terjedéséneka megakadályozását, az általános m veltségi és kulturális színvonal emelését afejl d országokban. Azok az országok, amelyek kevesebb támogatást kapnak,mint amekkora tartalék félretételére kényszerülnek, ez az új globális pénz olyankiegészít tartalékul szolgálhatna, amely felszabadíthatna a termel gazdaságszámára olyan pénzeket, amelyeket egyébként félre kellene tenniük. Ahhoz,hogy ez az új világpénz hatékonyan m ködjön, elégséges a legfejlettebbországok hozzájárulása. 8.) A fizetésképtelenség újraszabályozása Argentína pénzügyi összeomlása nyomán, amelyet már megel zöttBrazília, Oroszország, Dél-Korea, Thaiföld és Indonézia válsága, még aNemzetközi Valutaalap szerint is szükségessé vált alternatív pénzügyi válaszkeresése. Az egyik széles körben vitatott alternatíva a cs deljárás vagyúgynevezett „standstill” eljárás. A „standstill”, amely szó szerint leállást,megállást, mozdulatlanságot jelent sikeres válságmegoldó módszernek bizonyult 17
  18. 18. Dél-Koreában, ahol ily módon stabilizálták a valutaátváltási arányt. Gyakrankívánatos ellen rzés alá vonni a t kemozgásokat egy gazdasági válságmegállítására. Ugyanez a t kemozgás-ellen rzés akkor is kívánatos, ha egyországban er teljes gazdasági növekedés van, s már nincs szükség újabbkülföldi t ke bevonására. A t ke gyors ki-be áramlása egy országból hatalmastöbbletköltségekkel jár. Ilyenkor kívánatos a szakszer kormányzatibeavatkozás. Chile és Malajzia példája szemlélteti, hogy a t ke ki ésbeáramlásának ez az állami szabályozása nemcsak lehetséges, hanemvégrehajtható is, még pedig káros mellékhatások nélkül. A piacoknak a túlzottreagálását megfelel en tudják kiegyensúlyozni a szakszer en alkalmazottstandstill-módszerek és így stabilizálhatják a válsággal szembenéz országgazdaságát. Stiglitz abból indul ki, hogy a nemzetközi cs deljárás szabályozásához azels feltétel különbséget tenni a magánszféra és a közszféra eladósodottságaközött. A magánadósságot nem szabad átalakítani köztartozássá. Ezt a hibátszámos esetben elkövették a válsággal sújtott országok, a nyugati bankoknak éskormányoknak a nyomására. Makrogazdasági zavar esetén szükség van amagánadósság gyorsított átütemezésére, amely lehet vé teszi az adottkorporáció gyors átszervezését úgy, hogy közben folytatódik a termelés. Amikorcsak néhány vállalatot fenyeget cs d egy országban, a halasztás költséges lehet arészvényesek és az alkalmazottak, de nem a gazdaság egésze számára. Haazonban egy ország vállalatainak a fele válik fizetésképtelenné, mint Dél-Koreában vagy a háromnegyede, mint Indonéziában, akkor a halasztás márnagyon költséges és az egész gazdaságra nézve súlyos következményekkel jár.A cs deljárás szabályozásánál gondosan kell egyensúlyozni a hitelez k és azadósok érdekei között, ezért egy ilyen szabályozás egyben politikai tevékenységis. A Nemzetközi Valutaalap már megpróbálkozott egy nemzetközi cs deljárásbevezetésével, de mivel rendkívül szoros kapcsolatban áll a hitelezpénzintézetekkel, ezirányú törekvéseit bizalmatlanul fogadták. Tudomásul kellvenni, hogy az a cs dtörvény, amely jól m ködik az Egyesült Államokban,katasztrofális következményekkel járhat Oroszországban vagy Thaiföldön. 7.) Mi a teendő az eladósodott államokkal? Itt valójában nemcsak az államok-kormányok adósságairól van szó,hanem minden közintézmény eladósodásáról. Az Egyesült Államokban isnemcsak a szövetségi kormány van eladósodva, de az egyes tagállamok ésvárosi önkormányzatok is. Az Egyesült Államok Cs dtörvénye például 18
  19. 19. részletesen szabályozza: milyen eljárást kell lefolytatni, ha a városiönkormányzatok nem képesek teljesíteni adósságszolgálati kötelezettségeiket.Egy kormány fizetésképtelensége esetén mind a belföldi, mind a külföldihitelez k bevonandók az összes érdekelttel lefolytatott tárgyalásokba. Itt kiemeltfeladatot jelent a társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése, az iskolák ésaz egészségügyi intézmények zavartalan m ködésének a biztosítása. Azért, hogy egy ilyen eljárást nemzetközi szinten is hatékonyanm ködtetni lehessen, pártatlan intézményekre van szükség. A NemzetköziValutaalap azért nem játszhat ebben meghatározó szerepet, mert az IMF maga isaz egyik f hitelez és tevékenységét a hitelez országok ellen rzik. Stiglitzjavasolja egy olyan önkéntes hitelez kb l és adósokból álló bizottságlétrehozását, amelyek kidolgozhatnák egy igazságos és hatékony cs deljárásravonatkozó tervezetüket. Ennek az az el nye, hogy viszonylag gyorsanmunkához láthatna. Ezen túlmen en szükség lenne ugyancsak önkéntes alaponegy cs deljárással foglalkozó világszervezet létrehozására, esetleg egyszakosított bíróság felállítására a nemzetközi bíróságon belül. Stiglitz itt azInternational Court of Justice-ra gondol, amelyet az ENSZ NemzetköziBíróságának, vagy egyszer en a Hágai Nemzetközi Bíróságának is neveznek.Rövid távon újra kellene fogalmazni a hitelszerz déseket úgy, hogy magábafoglalják az úgynevezett kollektív cselekvésre vonatkozó rendelkezéseket,amelyek felbátorítják a kötvényeseket, hogy együttesen oldják meg aproblémákat. Ez azonban csak részleges megoldást jelent, mert még ilyenkiegészít rendelkezések esetén is szüksége lehet a kormányoknak a bírói útigénybe vételére. A nemzetközi cs deljárásra vonatkozó változtatások megnövelhetik akamatkiadásokat, mégis ez a költség hatékonyan korlátozhatja a magán- és aközszféra túlzott méret eladósodását, amely már sérti mindenkinek az érdekeit.A Világbank volt elnökhelyettese arra is kitér, hogy az amerikaiak eddig nemérezték a pénzügyi világrendszer fogyatékosságainak a hátrányait. Az EgyesültÁllamok maga határozza meg a kamatok mértékét, és amerikai dollárban veszfel kölcsönöket. Így Amerikát nem sújtják az árfolyamváltozások és akamatlábak kockázatai, amelyek viszont a fejl d országok központiproblémáját jelentik. Valójában az Egyesült Államok a haszonélvez je ennek arendszernek. Az elmúlt években lezajlott pénzügyi válságok, valamint az a mód,ahogyan a Nemzetközi Valutaalap azt kezelte, óriási költségeket okozott Kelet-Ázsiának, miközben az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek rendkívülalacsony árai csökkentették a fedezetlen pénzkibocsátás nyomán el állottinflációs nyomást. Ugyancsak emiatt csökkentek a kamatlábak, amelyek viszontéletben tartották a gazdasági fellendülést. A globális tartalékrendszer a többiországot – beleértve a szegény országokat is – arra késztette, hogy hatalmas 19
  20. 20. összeg kölcsönöket nyújtsanak az Egyesült Államoknak, még akkor is, ha azértcsak igen csekély kamatot kaptak. Miután a jelenlegi pénzügyi világrendszernek Amerika a központja, ezértfelel sség terheli azért, amit ez a globális gazdasági rendszer eredményez: azegyre ismétl d és mélyül gazdasági és pénzügyi válságokért; a leküzdhetetlenmunkanélküliségért; a világ nagyobb részének egyre növekvelszegényedéséért; a gazdasági és közbiztonság meggyengüléséért. Joseph Stiglitz is felteszi a kérdést, hogy meddig lesz hajlandó a világkölcsönözni az Egyesült Államoknak – különösen azt követ en, hogy Amerika avilág legnagyobb hitelez jéb l a világ legeladósodottabb országává vált. Tanúilehettünk annak, hogy 10 év többlete, 3000 milliárd dollár elpárolgott ésátalakult 2000 milliárd dollár deficitté. Ha ehhez még hozzászámítjuk azugyancsak költségvetési hiányt növel adócsökkentési javaslatokat, valamint azegyre nagyobb számú korporációs botrányokat és összeomlásokat, akkorfogalmat alkothatunk arról, hogy milyen veszélyekkel terhes a jelenlegi hibás ésStiglitz szerint is sürg sen megreformálandó pénzrendszer. Az Egyesült Államok a világ pénzrendszerének a központja, és mint ilyenszámos eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a jelenlegi globális méret válságbólis átmeneti id re kikerüljön. A magánpénz-monopóliumon alapuló hitelpénz-rendszer alapvet fogyatékosságait azonban el bb-utóbb orvosolni kell ésmagának a nemzetközi pénzügyi közösségnek is érdekében áll, hogymegreformálja a világ pénzügyi rendszerét. 8.) A helyi pénzek térnyerése Valódi pénzreformnak csak azt lehet tekinteni, amely világszinten képesbiztosítani a gazdasági esélyegyenl séget és a javak igazságosabb elosztását. Eznemcsak javítana a jelenlegi pénzrendszer kárvallottjainak a helyzetén, deugyanakkor a jelenlegi pénzügyi rendszer központját, az Egyesült Államokat iser sítené, mind gazdasági, mind biztonsági szempontból. Ilyen gazdaságiesélyegyenl séget el segít módszer a helyi kibocsátású pénzek széles körhasználata. A helyi pénzkibocsátás fellendülése védekezés a globalizációtúlkapásaival szemben és a meglév nemzeti valuták egységes világpénzbe valóbeolvasztása ellen hat. A világ centrum-országaiban is egyre szélesebb körbenismerik fel, hogy a helyi kibocsátású pénzek hatékonyan képesek mozgásbantartani a gazdasági életet és fellendíteni lassú kihalásra ítélt körzeteket. 20
  21. 21. A Federal Reserve System által kibocsátott FED-dollár, amely azonban„full legal tender” (azaz olyan elismert pénz – gazdasági közvetít közeg,amelyben az adott állam elfogadja az adót és az illetékeket) nem zárja ki azt,hogy helyi kibocsátású pénzek is legálisan legyenek forgalomban. A FED-nekés a Szövetségi Adóhivatalnak (Internal Revenue Service – IRS) a jogszabályokmegengedik, hogy elfogadják a helyi pénzeket, amennyiben azok értéke hozzávan kapcsolva a FED-dollárhoz, másrészt alapegységük legalább 1 dollárt, ér ésa kibocsátott papírpénzek nem hasonlítanak a FED-dollárra. Az egyébkénthosszú múlttal rendelkez helyi pénzeknek az újabb el térbe kerülése 1973-bankezd dött, Massachusetts állam Exeter nev városkájában. Kezdeményez je amagyar nev Ralph Borsodi New York-i közgazdász volt. Borsodiszembeszállva az egyre er söd inflációval és a Keynes-i közgazdaságtanegyeduralmával, be akarta bizonyítani – els sorban azokkal együtt, akikkel egylakóközösségben élt -, hogy igenis lehet használni olyan alternatív pénzt, amelynem értéktelenedik el. A helyi bankkal, a helyi keresked kkel és újságokkal együttm ködveBorsodi kibocsátotta a „constant” elnevezés helyi pénzt, amelynek a fedezetét30-féle áru alkotta, és amelyet meg lehetett vásárolni FED-dollárért a bankban.Ösztönzésére sokan vásároltak és használtak pénzként „constant”-ot és csak igenkevesen váltották be dollárra. A helyi pénz éveken át kiválóan m ködött és akísérletet lényegében a természet fejezte be, mert amikor Borsodi már 90-eséveiben járt, nem tudta megfelel en irányítani. A következ mérföldkövet 1989. jelenti, amikor egy bank elutasította azugyancsak Massachusetts államban lév Great Barringtonban az egyikcsemegeüzlet-tulajdonosnak a hitelkérelmét. Ebben a városban m ködik az1960-as évek világhír tudósának és társadalom reformerének, Eric FritzSchumacher-nek a nevét visel társaság, amely egyik feladatának tekintette ahelyi pénzek használatának a fellendítését. Azért karolták fel ezt a célt, mert ahelyi pénzek nemcsak alátámasztják egy adott közösség tagjainak a munkáját,de hatékonyan er sítik is az adott közösség kohézióját. Great Barringtonban egyFrank Tortoliello nev tulajdonos az úgynevezett „Deli dollárokat” bocsátotta kivásárlói számára, akik 8 dollár érték helyi pénzért 10 dollár érték árutvásárolhattak. A „deli dollárok” hatékonyan növelték a forgalmat ésbiztosították a megfelel finanszírozást további eladósodás nélkül. A siker nyomán további öt helyi üzlet is hasonló programot indított be,amelyhez csatlakozott két mez gazdasági üzem is, amely úgynevezett„Berkshire Farm Preserve Notes”-ot bocsátott ki. 1993. a Schumacher Societymegszervezte az egész városra kiterjed en a Berkshare kibocsátását, amelyetazonban úgy terveztek meg, hogy csak hat héten át van forgalomban, azelkövetkez három nyár idején. A vásárlók kaptak egy Berkshare-t minden 10 21
  22. 22. dollárt elér vásárlás után a programban részt vev üzletekben. Ezek az üzletek150 dollárt fizettek azért, hogy a programban részt vehessenek. Az egymástkövet esztend k szeptemberében a vásárlók dollárként használhatták a náluklév Berkshare-eket és az általuk vásárolt áruk 25-t l 100-ig terjed százalékátígy egyenlíthették ki. A kibocsátott 75 000 Berkshare-b l már az els évben28 000-et levásároltak. Az egész akció valósággal mozgásba lendítette a városlakóit. Nemcsak az üzleti forgalom lendült fel, de az emberek kapcsolatára is jóhatást tett. Egyesek, amikor nyári szabadságukra mentek, abban az id szakban,amikor a helyi pénz levásárolható volt, átadták a szomszédaiknak felhasználásra. A bankok és a keresked k is most már arra törekednek, hogy a helyi pénzegész éven át levásárolható legyen. A lakosok 90 dollár ellenében 100 dollárhelyi pénzt kapnak a banktól. Mindez látszatra ellenkezik egy bank normálistevékenységével, valójában a Bank of Boston - a városban m köd egyedülibank - támogatta a kedvez hatása miatt. Susan Witt, a Schumacher Társaságegyik igazgatója szerint a „deli dollárok” és a Berkshare-ek rendkívül sikeresnevelési funkciót teljesítettek. Az emberek megértették: fontos, hogy helybenvásároljanak, segítsék a környezetükben m köd üzleteket, továbbá hozzájárultahhoz is, hogy a FED-dollárral jobban bánjanak. Az Ithaca-dollár nagy sikere Paul Glover miután pénzügyi támogatást kapott ökológiai tanulmányokfolytatására, elhatározta az Ithaca dollár kibocsátását. Azt tapasztalta ugyanis,hogy a környezetvédelmi megfontolásokat igen sokan félretolják a munkáért ésa profitért folytatott hajszában, ezért környezetvédelmi újításokra igen nehézvolt pénzügyi támogatásokat szerezni. Az Ithaca-dollár kibocsátásával akartael segíteni azt a helyi gazdasági és kereskedelmi tevékenységet, amelyfigyelembe veszi a környezetvédelem és a társadalmi igazságosság szempontjaitis. Ha például a helyileg rendelkezésre álló javak forgalma növekszik avárosban, akkor feleslegessé válik, hogy azt messzir l szállítsák oda. Ezzelmáris nagy mennyiség energiahordozót lehet megtakarítani. A városka lakóitöbbet találkoztak a közösen látogatott piacokon és üzletekben. Ez el segítette,hogy ne csak ismer sök, hanem adott esetben barátok is legyenek. Ez jelent senmegjavította a városka lakóinak a közérzetét. Egyik kedvez tapasztalat az volt,hogy leszoktatta az embereket a kényszeres vásárlásról, amellyel valójában abennük lév ürességet próbálták pótcselekvéssel kitölteni. Glover 90 f vel kezdte. Nekik mutatta meg az általa megtervezett helyipénz mintapéldányát. Az alapegység, aminek az Ithaca Hour (Ithaca Óra) 22
  23. 23. elnevezést adta, 10 dollárral volt egyenérték , és arra az órabérre utalt, amit egyátlagos munkavállaló tartósan igényelhet. Magasabb szakképzettséget igénylszemélyek több Ithaca Hour-t is kérhettek. Az Ithaca Hours-t els sorbanazoknak bocsátották ki, akik azt elfogadták bónuszként, azaz többletjuttatásként.Ebben a helyi pénzben kamatmentes kölcsönökhöz is lehetett jutni. A helyi pénz5%-ka az adminisztratív költségeket, úgy mint a kinyomtatást, a jogi jellegdíjakat és a népszer sítést fedezte. A helyi pénz m ködését segítette egykéthavonta megjelen jegyzék az Ithaca Hours-ért beszerezhet árukról ésszolgáltatásokról. Ennek a pénznek a fedezetét az érte vásárolható áruk ésszolgáltatások biztosították. A program keretében eddig 66 000 dollár értékben bocsátottak ki IthacaHours-t, és ma már 370 üzlet, bank, filmszínház, sportklub, egészségügyiintézmény, vendéglátó egység, javító és szolgáltató kisiparosok, valamintkórházak fogadják el pénzként. A legtöbbjük áruja és szolgáltatása 100%-bankiegyenlíthet Ithaca Hours-zal, de vannak olyanok is, amelyek csak költségeikegy részét fogadják el ebben a helyi pénzben. A helyi pénz el segítette, hogy avároska lakói jobban megismerjék egymást, ki mivel foglalkozik, milyenüzletben érdekelt és fellendítette a helyi gazdasági élet egészét. Tervbe van véve nagyobb összeg Ithaca Hour támogatás nyújtása a helyiönkormányzatnak azért, hogy azt szociális kiadásokra fordíthassa. Akommunális adót elfogadják Ithaca Hour-ban is, így olyan alkalmazottak iselfogadhatják, akik a lakbéreiket is már ebb l fizethetik. Az Ithaca Hour hatásaminden várakozást felülmúlt. Ma már 66 különböz rendszer m ködik az IthacaProgram alapján. Sok város m ködteti helyi pénzét a „Home Town MoneyStarter Kit” (Szül városi-pénz kezd csomag) alapján. A közös példa nyománazonban a legváltozatosabb gyakorlat alakult ki. Ez annak is a következménye,hogy egyes helyi közösségek áru és szolgáltatás-csere csoportokkal kezdtéknon-profit kezdeményezésekkel vagy az iskolák támogatásával, anélkül, hogyhasználtak volna helyi kibocsátású pénzt. Philadelphiában például az EqualHours egy olyan non-profit csoport tevékenységéb l bontakozott ki, amely 120szolgáltatási programot m ködtet és 80 000 dollárnak megfelel helyi pénztforgalmaz. M ködik helyi pénz New Orleans-ban, forgalomban van a ValleyDollar Massachusetts-ben és a Sound Hours a Washington állambeli Olympia-ban, és még számos más helyen. A felsorolt tényekb l láthatjuk, hogy számos helyen létesültek közösségibankok és hitelforrások, növelve ezzel a helyi vállalkozások számárarendelkezésre álló t két, lehet vé téve, hogy az emberek a pénzüket sajátközösségükben fektessék be, ne pedig távoli vállalatokba. A „vásárolj helyi terméket” mozgalmak segítik a helyi vállalkozókfennmaradását akkor is, ha er sen támogatott nagyvállalatokkal kell 23
  24. 24. versenyezniük. Ezek a mozgalmak megakadályozzák a pénz távozását a helyigazdaságból és ráébresztik az embereket a rejtett költségek meglétére. Azolcsóbb, de távolról szállított áruk vásárlása a környezet károsítása és a szállításiköltségek miatt terhelik a közösséget és a természetet egyaránt. Az EgyesültÁllamokban, Kanadában és Európában létrejött csoportok szembeszálltak anagyvállalati láncok falusi és kisvárosi gazdaságba történ behatolásával. A pénznek a helyi gazdaságban tartására az egyik legismertebb módszeraz úgynevezett helyi cserekereskedelmi rendszer, amit a Local ExchangeTrading Systems kezd bet ib l LETS-nek neveznek. A LETS keretében a tagokfelsorolják az általuk kínált szolgáltatásokat és javakat és azt is megjelölik, hogymit kérnek cserébe azokért. A számlájukon a javukra írják mindazokat az árukatés szolgáltatásokat, amelyeke a LETS más tagjainak nyújtottak. Az így kapottjóváírást aztán a LETS többi tagjától kapott szolgáltatásokra és javakra tudjákfordítani. A LETS-ben a kispénz emberek is részt vehetnek, és el nyökhözjuthatnak a helyi gazdaság keretein belül. A LETS el ször Angliában jött létreés a szigetországban már több mint 250 szervezet m ködik, de vannak hasonlócserekereskedelmi rendszerek Írországban, Kanadában, Franciaországban,Argentínában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon. A helyicserekereskedelmi rendszer lehet vé teszi a legkülönfélébb szolgáltatások ésáruk – tet fedés és ácsmunka, k m ves munka, kocsijavítás, kertgondozás,gyermekfelügyelet, varrás, festés és mázolás, könyvelés, ápolás-gondozás,valamint helyben el állított mez gazdasági és ipari termékek – cseréjét. A helyi cserekereskedelmi-rendszer igen sikeres olyan területeken, aholmagas a munkanélküliek száma. Több helyi és városi önkormányzat azérttámogatta a LETS-rendszert m ködési területén, mert a helyi cserekereskedelmirendszer a lakosok közérzetét is megjavította. Sok lakos, aki addig „csak”munkanélküli volt a LETS hatására értékessé vált és a mások hasznára tudtafordítani szakértelmét és tudását. A LETS-hez jól kapcsolhatóak az úgynevezett helyi kölcsöneszköz-tárak.Ezek révén az emberek meg tudják osztani szerszámaikat, munkagépeiket aközösséggel. Ezzel csökkenteni lehet a mez gazdaságban, erdészetben,kertészetben, a háztartási javítások során használt eszközök egyéni birtoklását.Az együttm köd lakosok pénzt takarítanak meg ily módon, és ezzel er sítik aszomszédsági együttm ködést, a kölcsönös el nyök alapján való együttestevékenységet. Létrejött már az úgynevezett CSA-mozgalom is (Communities SupportedAgriculture – Közösségi Támogatott Mez gazdaság), amelynek keretében avárosi fogyasztók közvetlen kapcsolatba kerültek egyes közeli termel kkel. Agyakorlatban az is kialakult, hogy a fogyasztók el re megveszik az egész évitermést – megosztva a kockázatot a termel vel. Más esetekben a termést havi 24
  25. 25. vagy negyedévi részletekben veszik meg. A fogyasztónak joga van rá, hogyrendszeresen meglátogathassa a gazdaságot, ahol számára terem az élelem.Egyes esetekben magába a termel munkába is bekapcsolódik. Napjainkban ez arendszer terjed Európában, Észak-Amerikában, de még a távol-keleti Japánbanis. Az ökofalu alapítási mozgalom is sikeresnek bizonyult a transznacionáliscégek által uralt világpiactól való függetlenedésre. A világ számos részén jötteklétre közösségek, amelyek igyekeznek megszabadulni a környezetszennyezését l és az értelmetlen versengést l. Helyébe az együttm ködésthelyezik. Arra törekednek, hogy a megújuló energiaforrásokra támaszkodvaönellátó helyi gazdaságokat fejlesszenek ki. Ezeket a mozgalmakat az ÖkofaluHálózat (Global Eco Village Network) kapcsolja össze. A túlzott globalizációvalszemben tehát növekv ellenhatásként felértékel dtek a helyi er forrásokratámaszkodó lokális rendszerek. Ezekben az emberek újra felfedezték aközösségekben rejl el nyöket, a jó értelemben vett lokálpatriotizmust. 9.) Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon? A magyar költségvetésnek többek között azért nincs pénze, mert a magyarállam adóbevétele fedezetére több mint egy évtizede már csak hitelleveletbocsátott ki és nem normális állami pénzt. A hitellevél formájában történpénzkibocsátásnak viszont az a hátránya, hogy érte tetemes kamatot kell fizetnia bankrendszernek. Mára már több mint 12 000 milliárd forint érték államihitellevél van forgalomban államkötvények, kincstárjegyek és más államiadóslevelek formájában. Ezeket a hitelleveleket a magyar állam sajátkibocsátású pénzzel visszavásárolhatná. Ennek nincs alkotmányos akadálya.Jogi akadályát is csupán az képezi, hogy az egyszer többséggelmegváltoztatható Nemzeti Banki törvényben az állam önként lemondottpénzkibocsátási jogáról s azt átengedte az MNB-nek. Ezt a jogszabályt az államminden további nélkül egyszer parlamenti többséggel megváltoztathatná. Azigazi akadályt nem ez jelenti, hanem a bankrendszer és azok tulajdonosainak azellenállása. Amennyiben az állam hajlandó lenne saját kibocsátású pénzzelvisszavásárolni a hitelleveleit, akkor egyidej leg azt is el kellene írnia aMagyarországon m köd bankok és pénzintézetek számára, hogy a részlegestartalékrendszerr l fokozatosan át kell térniük a száz százalékosan fedezett 25
  26. 26. tartalékrendszerre. 2002. augusztus 1. óta a bankok számára el írt köteleztartalékráta 5%. Amennyiben az állam el írná a bankoknak, hogytartalékalapjaikat 5%-ról 100%-ra töltsék fel, úgy a bankok a t lük államikibocsátású pénzzel visszavásárolt államkötvények ellenértékét erre a célrahasználhatnák. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam úgy szabadulhatna meg atöbb mint 12 000 milliárd forintnyi adóslevelét l, hogy az nem okozna inflációt,mert a bankrendszerbe kerülne a hitellevelek ellenértéke és ez a pénz nem lenneforgalomban. Ez a költségvetést tehermentesítené évi mintegy 1200 milliárdforint kamatkiadás alól. Nyilvánvaló, hogy ebb l az összegb l megfelel enfinanszírozni lehetne az egészségügy, az iskolaügy és a nyugdíj-rendszerkonszolidálását, korszer sítését. Közismert, hogy amikor a bankok pénzügyi nehézségekkel küszködtek, azállami költségvetésb l három ízben is kaptak nagy összeg támogatást –összesen 500 milliárd forint került a bankokhoz 20 évi kamatozású államikötvények révén a háromszori bankkonszolidáció keretében. Ma a bankrendszeregésze folyamatosan óriási nyereséget ér el, ezért az ország jelenlegieladósodása indokolttá teszi, hogy a bankrendszer visszafizesse a számáranyújtott konszolidációs támogatást. Ennek nincs sem pénzügytechnikai, sem jogiakadálya – mindössze a politikai akarat hiányzik hozzá. Felül kell vizsgálni a költségvetés és a Nemzeti Bank, illetve aköltségvetés és az egész bankrendszer kapcsolatát. Ezen igény alátámasztásáravegyünk közelebbr l szemügyre egy konkrét esetet. 2001-ben sor került a forintfelértékelésére. Ebb l a Magyar Nemzeti Banknak könyvelésileg hátrányaszármazott. A központi költségvetés 250 milliárd forintot fizetett ki készpénzbena Nemzeti Banknak könyvelési veszteségei pótlására. Az úgynevezett veszteségalapja a 10 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forint) devizatartalékforintértékének a csökkenése, a magyar pénz már említett felértékelése miatt. A 2001. évi LVIII törvény a Nemzeti Bankról úgy rendelkezik, hogy azMNB a külföldi pénznemben fennálló követeléseinek és kötelezettségeinek azév utolsó napján érvényes hivatalos árfolyamon történ átértékelésikülönbözetét, akár mint nyereséget, akár mint veszteséget tartalékalapjábaköteles helyezni. Így kell eljárnia értékpapír-állományával is, piaci értékelésfigyelembe vételével. A hivatkozott törvény 17. §-a arról is rendelkezik, hogy apénz- és értékpapír eredet árfolyamkülönbözetek tartalékai nem vonhatóakössze. Ha az ilyen nyilvántartás pozitív egyenleg , akkor a pénz a MagyarNemzeti Banké, ha hiány mutatkozik, akkor azt a központi költségvetéskészpénzben megtéríti. Az összeget a tárgyévet követ március 31-ig kellkifizetni, de a tárgyév december 31-re kell elkönyvelni. Miután semmire sincs pénz, jogos a kérdés, hogy honnan lehet mégisilyen hatalmas összeget az MNB támogatására biztosítani? A tények azt 26
  27. 27. mutatják, hogy az Államadósság-kezel Központ, amely részvénytársaság, márhónapokkal korábban növelte hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Az ígykapott pénzt a költségvetés egyszámlájára helyezte, és innen az MNBinkasszóval leemelte. 10.) Milyen következtetések vonhatók le ebből a tényállásból? 1. A központi költségvetés adósságvállaló képessége felülr l nincs korlátozva, ha az így hitelb l szerzett pénzt a bankrendszernek fizeti, mint kötelezettséget. A társadalomra nehezed , ténylegesen érezhet teher a kamatokon keresztül jelentkezik. 2. Az így létrejöv hitelfelvétellel és további eladósodással számos életbevágóan fontos társadalmi cél is finanszírozható lehetne, de ez nem történik meg. Az Államháztartási és a Költségvetési törvény számos korlátot szab a pénzügyi döntések meghozóinak, ugyanakkor kivételt tesz, ha az eladósodásból származó pénz ugyanoda megy vissza, ahonnan a hitelt felvették, vagyis a bankrendszerbe. 3. A szóban forgó 250 milliárd forint elég nagy összeg ahhoz, hogy a tömegtájékoztatás foglalkozzon vele. Ez azonban nem történt meg. A kifizetés esedékessége akkor volt, amikor a nyugdíjasok a 19 ezer forint kegyelem-összeget megkapták. Err l sok hír hangzott el, de arról már nem, hogy egyidej leg ugyanezek a nyugdíjasok a többi magyar állampolgárral együtt 25 000 forintot fizettek, mert ennyivel n tt az ország megnövekedett adósságterheib l a rájuk es rész. 4. Amikor a Nemzeti Bank megajándékozására sor került, a minden egyes magyar állampolgárra nehezed adósság-teher szintje elérte az egymillió forintot. Ez azt jelenti, hogy minden évben a nevükben és a terhükre ekkora összeg után fizet a költségvetés kamatot, amely eléri a 80 000 forint / f / év összeget. A felsorolt észrevételek nyomán válaszolni kell arra a kérdésre: Indokoltvolt-e a kifizetés, illetve mennyire elfogadható társadalompolitikailag és jogilag 27
  28. 28. az a hivatkozás, amely szerint az MNB-nek ez a segélyezése megtörtént? Többokból is kifogásolható ez az eljárás. El ször. Feltételezve, hogy a deviza-tartalék rögzített euróban kifejezettérték, akkor az a forint árfolyamának változása következtében több vagykevesebb forintösszeggel kerül az üzleti könyvekbe. Senki nem jogosult magyargazdasági alanyként devizában vezetni pénzügyi könyveit. Így azárfolyamváltozás hatása úgy mutatkozik meg, hogy ha a forintot leértékelik,akkor devizabevétele forintban nagyobb lesz és e nagyobb összeg után adózik.Ha azonban a forint felértékel dik, akkor a bevétele kisebb lesz és ennekmegfelel en adóalapja is lejjebb száll. Senki nem értékelheti át úgy adevizaértéket, hogy valakit l követeli a megtérítését, hacsak ilyen esetben nemáll fenn az ajándékozás szándéka. Másodszor. A hivatkozott jogszabály úgy m ködik, mint egy vízcsapószelep. A pénzáramlást csak a költségvetésb l engedi a jegybank irányába, devisszafelé már nem. Ha a forintleértékelés miatt ugyanaz az érték forintbannagyobb összeg, akkor a különbözetet az MNB megtarthatja, ha kisebb, akkorazt az adófizet knek kell megfizetniük. Tehát az MNB abban érdekelt, hogy aforint felértékel djék, mert így ebb l tiszta bevétele származik. Harmadszor. A költségvetés elvben azt vállalta fel, hogy adóbeszedésselvagy pedig vagyoneladással el teremt 250 milliárd forintot. Ezt azonban nemtudta megvalósítani, ezért hitelt vett fel, ami azt jelenti, hogy évekig fizetnie kelle hatalmas összeg kamatait. A Magyar Nemzeti Bank a kapott pénzb l – ha úgyakarja – vásárolhat egymilliárd eurót, azaz úgy növelheti meg egymilliárdeuróval a kizárólag az rendelkezésére álló devizatartalékot, hogy ezértsemmilyen ellentételezéssel nem tartozik. Így lett lényegében egy könyvelésitrükkb l egymilliárd eurónyi reálbevétel. Negyedszer. 1997-ben a de jure 100 százalékosan állami tulajdonban lévMNB-t l a költségvetéshez került az adósság, de nem ment vele együtt a deviza-tartalék. A költségvetésnek az MNB-vel szemben fennálló kamatmentes, lejáratnélküli forint-adóssága kamatozó, meghatározott lejáratú, devizaadóssággá lettátmin sítve. Ezt 2006-ig kell letörleszteni. A köznyelvbe ez adósságcsere névenkerült be, bár csere nem történt. Még a rendszerváltást megel z en az MNB-nélkülön számlát létesítettek, amelyen a költségvetéssel szembeni kamatmentes,lejárat nélküli követelésként tartották nyilván az árfolyamváltozásból származó, 28
  29. 29. forintban jelentkez tartozásnövekedést. Ez részben abból adódott, hogy azinfláció hatására egy adott devizának a forintban kifejezett összege az adott évjanuárjában kisebb volt, mint decemberében. Ez a külön számlán jelentkezösszeg az évek során a forintárfolyam leértékelése következtében egyre n tt és1995. végén elérte a 2023 milliárd forintot. (Ez akkori dollárértéken 14,5milliárd dollárnak felelt meg.) Ez az óriási összeg azért nem jelentett gondot, mert kamatmentes, lejáratnélküli összeg lévén nem rótt semmiféle terhet a magyar gazdaságra. Egyszerkönyvelési tétel volt a Nemzeti Bank mérlegében. Az MNB és a Kormány közösmegegyezéssel és az Országgy lés hozzájárulásával azonban ezt a fiktív„adósságot” (azért fiktív, mert az állam egyik zsebe tartozott a másik zsebének)kamatozó, meghatározott lejáratú valódi adóssággá min sítette át. Ez kétlépésben történt – 1996-ban ebb l a fiktív adósságból 500 milliárdállampapírban megjelen tényleges adóssággá lett átalakítva; 1997. januárjábanpedig a maradék 1563 milliárdot a költségvetésnek az MNB-vel szembeniténylegesen fennálló devizaadósságává min sítették át. Ennek azadósságátmin sítésnek volt a következménye, hogy az államháztartás kamatozóadóssága 1997-re a nemzeti össztermék 67%-ra növekedett. Nagy Pongrác: „Mindenkinek: a rendszerváltás gazdaságpolitikája” cím(C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, 2001.) munkájának 108. oldalán e ténnyelkapcsolatban két kérdést tesz fel. Az els kérdés: miképpen számította ki azMNB az árfolyamváltozásból származó költségvetéssel szemben fennállókamatmentes, lejárat nélküli követelésének az éves növekedését? Ugyanis adevizára átváltott 1563 milliárd forint 9,5 milliárd dollárnak felelt meg. Ezzelszemben az MNB nettó külföldi adóssága csak 6,4 milliárd dollár volt. Azátváltáshoz pedig csak a nettó adósság jöhetett számításba. Ez azért van így,mert a devizatartalékok feltöltésére felvett külföldi hiteleket a Nemzeti Banknem kölcsönözte tovább, s így abból nem keletkezhetett árfolyamváltozásbólszármazó követelés a költségvetéssel szemben. A második kérdés, amit NagyPongrác feltesz, így hangzik: Miért kellett az átváltásnak éppen 1997.januárjában megtörténnie? Az els kérdésre a válasz röviden ez: Az MNB az árfolyam-különbözetb lszármazó forintadósság-növekedését azután is teljes egészében a költségvetésterhére írta, miután a költségvetés a neki továbbkölcsönzött összegeket márrészben vagy egészben visszafizette. Azaz olyan külföldi adósság után isszámított árfolyam-különbözetet a költségvetésnek, amelyet nem kölcsönzötttovább sem az államnak, sem a vállalatoknak. Az adósságnak abból a részéb l,amelyet az MNB a devizatartalékok feltöltésére vett fel, nem származhatott amérlegben egyensúlyhiány. Amikor tehát az MNB az árfolyam-növekedésb lszármazó forintadósság-növekedést bruttó adóssága után számította ki, akkor a 29
  30. 30. devizatartalékokkal egyenérték adósság forint értékének az árfolyam-növekedésb l származó növekedését kétszer számolta el. Másként kifejezve azMNB költségvetési támogatást utalt ki önmagának. A második kérdésre Nagy Pongrác ezt a választ adja: 1996-ban f ként asterilizáció miatt az MNB veszteséges volt. Ez egy teljesen független központibank esetében szokatlan jelenség. Az MNB a költségvetésb l 58,1 milliárdforintnyi támogatásra szorult, noha bevételeit jelent sen növelte annak amintegy 500 milliárdos kötvénycsomagnak a kamata, amely a lejárat és kamatnélküli adósság els részletének az átmin sítéséb l származott. 1996. végénel relátható volt, hogy a következ évben tovább kell folytatni a sterilizációt (aforgalomban lév pénz mennyiségének a csökkentését magas kamatozásúnemzeti banki hitellevelek kibocsátásával). Ezt az eljárást azért neveziksterilizációnak, mert ezzel az MNB egyéb monetáris intézkedése révén el állóinflációs hatás semlegesíthet , közömbösíthet . 1997-ben a mérlegben fel kelletttüntetni az MNB bécsi leányvállalatának (Central Kredit Wechselbank) 85milliárd forintra becsült veszteségét is. Mivel újabb, az el z évinél jóvalnagyobb veszteség lehet ségével is számolni kellett, talán ezért volt az MNB-nek szüksége a maradék kamat és lejárat nélküli adósság kamatozó adóssággávaló átmin sítésére. A magyar állam – pontosabban a költségvetés – 2002-ben ugyanilyenmódon ismert el egy adósságot a forint felértékelése miatt. Miután az MNB-nélnem a hitel van, hanem a tartalék, a megváltozott számítási alapra tekintettelmegváltozott az ösztönz rendszer. Ezúttal nem le, hanem fel kellett értékelni aforintot ahhoz, hogy a költségvetés terhére és az MNB javára fizetést generáljon.Ily módon még magasabb összeg után fizetünk évente kamatot csupán ezenárfolyammal folytatott könyvelési játék következményeként. Ötödször. Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy mi lesz ezzel a pénzzel,amikor átkerül az MNB-hez? Logikus feltételezés, hogy nettó nyereségképz dik, amit lévén az MNB 100%-ig a magyar állam tulajdona, be kellenefizetni a költségvetésbe. Erre azonban azért nem kerül sor, mert még az Orbán-kormány idején beterjesztett törvényben az szerepel, hogy az ilyen befizetés azMNB t kéjét képezi és ezt a pénzt csak a központi bank költheti el. Ha az MNBmérlegét megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy el is költötte ezt a pénzt. Hatodszor. Az eddigiekben árfolyam-különbözetr l szóltunk. De nem ezképezi a kifizetés alapját. A devizatartalékoknak csak elenyész hányada vankészpénzben, a többségük értékpapírban fekszik. 30
  31. 31. Az MNB-törvény 17. § (2) bekezdése szerint: „Az MNB a devizában fennálló, értékpapíron alapuló követelések piaciértékelése alapján megállapított különbözetet - a nyitóállomány visszavezetéseután - a deviza-értékpapírok kiegyenlítési tartalékába köteles helyezni.” Az MNB maga dönti el, hogy a devizaköveteléseknek min ségükt lfügg en milyen értéket tulajdonít, azaz saját maga min síti a követeléseit. Harosszabb szám jön ki egy min sítésnél, nem történik semmi baj, hiszen aköltségvetés állja a számlát. Az MNB maga definiálja az állományok változását.Ennek módja a tranzakció, az átértékel dés és az egyéb úgynevezett technikaiváltozás. Az MNB írja: „Minden pénzügyi instrumentumra igaz a következ alapvetösszefüggés: nyitóállomány + tranzakció + átértékel dés + egyébvolumenváltozás = záróállomány”. Más szóval a törvényben lév értékkülönbözet az a nyitó- észáróállomány különbözete. Ha tehát valakinek van 10 milliárd eurója vagydollárja, akkor természetesen tudja gyarapítani ezt a készletet, aminthogy azt anemzetközi pénzügyi közösség tagjai és intézményei meg is teszik. Az MNB-nélazonban ez az állomány vagy gyarapszik, vagy csökken számos okból, példáulátalakul forintállománnyá. Egy kívülállónak az MNB nyilvánosságra hozottkimutatásaiból követhetetlen a tranzakció oka és eredménye. Az MNB az ittemlített 250 milliárd forint igényére nyilvánvalóan letesz egy számítási alapot.De az is elképzelhet , hogy a Pénzügyminisztérium ilyen vagy olyan okból mégerre sem tart igényt. A valódi probléma az, hogy az MNB számítását senki nemellen rizheti, mert az MNB-törvény külön kitér arra, hogy ezeket azátértékel déseket még az Állami Számvev szék sem ellen rizheti: A már idézett MNB-törvény a következ képpen rendelkezik:„45. § (1) Az MNB m ködésének ellen rzésével kapcsolatos feladatokat azÁllami Számvev szék (a továbbiakban: ÁSZ) végzi.(2) Az ÁSZ azt ellen rzi, hogy az MNB a törvényeknek, más jogszabályoknak, azalapszabálynak és a közgy lés határozatainak megfelel en m ködik-e. Az ÁSZhatásköre kiterjed az MNB m ködésének és gazdálkodásának egészére, kivéve a4. § (1) és (3)-(7) bekezdésben meghatározott feladatait, és azok hatását az MNBeredményére”„4. § (1) Az MNB a nemzeti fizet eszköz értékállóságának védelme érdekébenmeghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. 31
  32. 32. (3) Az MNB hivatalos deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt.(4) Az MNB a devizatartalék kezelésével és az árfolyampolitika végrehajtásávalkapcsolatban devizam veleteket végez.(5) Az MNB kialakítja és szabályozza a belföldi fizetési és elszámolásirendszereket, támogatja azok biztonságos és hatékony m ködését.(6) Az MNB a feladatai ellátásához szükséges statisztikai információkat gy jt éstesz közzé.(7) Az MNB támogatja a pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a pénzügyirendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kialakítását és hatékonyvitelét.” Ez azt jelenti, hogy az MNB-jogszabály megalkotói – köztük azOrszággy lés tagjai – bekötötték a Kormány szemét arra az esetre, amikorfizetni kell és megkötötték a kezét, amikor azt a Kormány a köz érdekébenkinyújthatná az t megillet összegért. Ez a szabályozás ellentmond a logika ésa közgazdaság egyébként szokásos eljárásainak, mert nem teszi lehet vé azelszámoltatást. A költségvetésnek sem kötelezettsége, sem követelése nem lehetaz árfolyam-változásból kifolyólag. 11.) További javaslatok az eladósítás csökkentésére 1. A bankkonszolidáció keretében több mint 500 milliárd forint „ajándékot” kaptak a bankok és pénzintézetek. Mind a Központi Statisztikai Hivatal, mind a Nemzeti Bank adatai szerint most egyedül a pénzügyi szektor nyereséges miközben a termel szféra, a magánháztartások, valamint a költségvetés óriási mértékben el van adósodva. Logikusan merül fel az az igény, hogy a hatalmas nyereséget elkönyvel bankok fizessék vissza azt a közpénzb l kapott ajándékot, amit a bankkonszolidáció keretében kaptak. Ebb l a pénzb l fokozatosan vissza lehetne juttatni az egészségügyi szektorba az onnan kiemelt 1000 milliárd forintot és az oktatási rendszert is konszolidálni lehetne. De fel lehetne bel le gyorsítani a nyugdíjak felzárkóztatását az Európai Unió alsó harmadának az átlagos szintjéhez. 2. A nemzetközi nagyvállalatok számos kedvezményt kaptak a magyar államtól azért, hogy Magyarországon m ködjenek és a magyar munkaer t foglalkoztassák. Ez az úgynevezett m köd -t ke azonban az elmúlt öt évben gyorsított ütemben távozik keletre – Romániába, Ukrajnába, Kínába – ahol még olcsóbb a munkaer . A távozó multinacionális korporációk nagy összeg extraprofithoz jutottak a magyar államtól 32
  33. 33. kapott adókedvezmények révén. Távozásukat természetesen nem lehet megakadályozni, de el lehet fogadni olyan törvényt, amely kötelezi ket arra, hogy távozásuk esetén a kapott adókedvezményeket, vagy azoknak egy részét fizessék vissza a magyar költségvetésnek.3. Indokolatlan, hogy a költségvetés fizesse az általa nem ellen rizhet Magyar Nemzeti Bank devizatartalékának a kamatait. A mintegy 10 milliárd euró körül mozgó devizatartalékot az MNB forgatja a saját hasznára, de mint már utaltunk rá, elszámolni nem köteles vele a költségvetésnek és egyetlen állami szerv sem szólhat bele érdemi döntéseibe. Ezek után teljesen indokolatlan, hogy a magyar adófizet k viseljék a 10 milliárd eurónyi devizatartalék kamatterheit.4. Meg kell változtatni azt az egyébként nem 2/3-os törvényt, hogy az állam adóbevételének a fedezetével csak adóslevelet, államkötvényt, kincstárjegyet bocsáthasson ki. Az állam ugyanerre a fedezetre támaszkodva normál pénzt is kibocsáthatna, amire nem kellene kamatot fizetnie. Jelenleg 12 000 milliárd forintot meghaladó nagyságrendben került államkötvény (adóslevél) kibocsátásra és ennek kamatai legalább 1200 milliárd forinttal terhelik meg évr l-évre a költségvetést. Az állam saját maga tiltotta meg önmagának, hogy normál pénzt bocsásson ki adóbevétele fedezetével. Erre az önkorlátozásra semmilyen logikus magyarázat nincs, s ha ezzel kapcsolatban tudakozódunk, akkor azt a választ kapjuk, hogy egyrészt más országokban is ez így van, ez az, ami eurokonform, másrészt a nemzetközi pénzügyi közösség nem t rné el, hogy Magyarország külön utakon járjon. Válaszunk erre az, hogy amíg Magyarországon nincs bevezetve az euró és formailag még Magyarország a pénzügyi szuverenitás alanya, addig elvileg nincs akadálya annak, hogy Magyarország az Európai Központi Bank, valamint a Baselben m köd Nemzetközi Fizetések Bankja iránymutatásaitól eltér en önállóan járjon el saját pénzügyeiben.5. Többszörösen bebizonyosodott a gazdaságtörténetben (Németország, 1933 után; Franciaország, De Gaulle elnöksége alatt; az Egyesült Államok, Franklin Delano Roosevelt elnöksége idején), hogy a termel programokhoz kötött olcsó állami pénzkibocsátásból nyújtott közhitelek nem okoznak inflációt. Az ilyen termel programokhoz kötött pénznek a forgalombahozatala a gazdaság egészében kiegyensúlyozásra kerül a folyamat révén el álló termel i kapacitás megnövekedésével, a többletobjektumok, termékek és szolgáltatások értékével.6. A rendszerváltás óta tizedére, 760 milliárd forintra csökkent az állami vagyon – állapította meg az Állami Számvev szék az Országgy lés illetékes bizottsága el tt. Az Állami Számvev szék által készített 33
  34. 34. tanulmány megállapítja, hogy a teljes közvagyon mindössze harmadát értékesítették. A nemzeti vagyon 10%-át felszámolások és végelszámolások emésztették fel, további 20%-át az önkormányzatoknak és más – nem állami vagyonkezel knek adták át. Az Állami Számvev szék szerint az 1990. évi induló vagyonból mintegy 30% hiányzik. Ennek egy része a piaci értékvesztés és a rossz gazdálkodás áldozata lett. Míg a fennmaradó hányad a gazdasági kényszerek és a rövid távú érdekek által diktált alulértékelés miatt veszett el. El kellene készíteni a konkrét felel sök megnevezésével a nemzeti vagyon elveszett 30%-ának a pontos részletezését. A konkrét tények alapján pedig - még az elévülési id el tt - intézkedni kellene kármentés, a kárenyhítés érdekében és err l tájékoztatni kell e vagyon tulajdonosait, a magyar állampolgárok összességét. Ha nem is lehet az eredeti állapotot visszaállítani, rendkívül fontos, hogy az állampolgárok tudják: mi történt a nemzeti vagyonnal? 7. Újra kell tárgyalni az Európai Uniós tagság néhány Magyarországra különösen hátrányos feltételét, els sorban azért, hogy az Európai Unió régebbi tagjaihoz hasonlóan a magyar term föld is védelemben részesüljön és megmaradhasson a magyar természetes személyek tulajdonában. 8. Semmilyen formában sem szabad privatizálni az egészségügyi és az oktatási rendszert. Nincs olyan privatizálási módszer, amely ne vonna ki több pénzt az egészségügyi és az oktatási rendszerb l, mint amennyit kezdetben oda bevisz. A magánosítás hosszú távon profitszerzési eszközzé degradálja az egészségügyet és az oktatási rendszert is. Nincs szükség újabb Bokros-csomagra Az el z ekben ismertetett javaslatok újabb Bokros-csomag nélkültudnák megteremteni a pénzügyi és gazdasági egyensúlyt Magyarországon. Azutóbbi id ben a magyar tömegtájékoztatásban egyre többször értékelik pozitívanBokros Lajos pénzügyminiszteri tevékenységét a Horn-kormány idején. Ezértszükségesnek tartjuk, hogy kitérjünk Bokros Lajos tevékenységének azelemzésére. A Bokros-csomagot a külgazdasági egyensúly helyreállításának aszükségességével indokolták. Minimális és látszólagos gazdasági javulásérdekében a magyar társadalmat azonban óriási összeg áldozatvállalásrakényszerítették, amely nemcsak, hogy felesleges volt, hanem óriási károkatokozott az ország és annak lakosai számára. 1995 és 1998 között összesen 31milliárd dollárt préseltek ki a magyar társadalomból. Hacsak a külkereskedelmimérleg négy év alatti javulását, a 0,6 milliárd dollárt tekintjük, akkor arendelkezésre álló hivatalos adatok szerint is a befektetett összeg több mint 34

×